Indiai tésztasaláta
Hozzávalók: 20 dkg
hosszúmetélt, 2 filézett csirkemell, 2 l víz, 6 ek kukoricacsíra olaj, 1 tk
őrölt koriander, 2-3 tk curry, 4 ek édes vörösbor, 10 dkg le 858f59i héjazott mandula, 2
banán vékony karikákra vágva, 2 ek mazsola, 1 ek citromlé, 4 ek szójaszósz,
késhegynyi fehér bors, 1 tk só
A tésztát forró,
olajos, sós vízben rugalmasra főzzük. Leszűrjük és lecsepegtetjük. A csirkemellet
bedörzsöljük fél teáskanálnyi korianderrel, egy tk curryvel, egy késhegynyi
sóval és a borssal. Két ek olajon körös-körül megpirítjuk, felöntjük a
vörösborral, és lefedve lassú tűzön 5 percig pároljuk. Levesszük a tűzről, és a
levében hagyjuk kihűlni. A mandulát forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, a
magot pedig száraz serpenyőben aranysárgára pirítjuk. A banánkarikákat
meglocsoljuk a citromlével. A mazsolát forró vízben megmossuk, leszárítjuk. A
húst 3 cm-es kockákra vágjuk. A maradék olajat kikeverjük a szójaszósszal, egy
csipet sóval, a maradék curryvel és korianderrel. Összekeverjük a kihűtött
tésztát, a húst a levével együtt, a banánkarikákat, a pirított mandulát és a
mazsolát. Meglocsoljuk a fűszeres olajjal, összeforgatjuk, és hideg helyen legalább
két órán át, érleljük.