online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

A KÍNAI NÉP HARCA A JAPÁN TERÜLETRABLÓK ELLEN, ÉS AZ ÁZSIAI NEMZETI FELSZABADÍTÓ MOZGALOM FELLENDÜLÉSE

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
HÁBORÚ A CSENDES-ÓCEÁNON ÉS ÁZSIÁBAN 1944-BEN
A KAUKÁZUS VÉDELME, AZ ÉSZAKNYUGATI ÉS NYUGATI IRÁNYBAN VÍVOTT HARCOK. HARC AZ ELLENSÉG MÖGÖTTES TERÜLETÉN
A fundamentalizmus - iszlam
A Horthy-rendszer konszolidaciója
AZ ÁLMOS-ÁRPÁDI HONFOGLALÓK KIALAKULÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI
Csokonai Vitéz Mihaly ( 1773.11.17. - 1805. 01.28.)
A Székely Iras
A SZOVJETUNIÓ HADIFLOTTÁJÁNAK TEVÉKENYSÉGE A TENGERI ÚTVONALAKON
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ, FRANCIAORSZÁG FEGYVERLETÉTELE UTÁN
Egy lépés elöre - iszlam
 
bal also sarok   jobb also sarok

A KÍNAI NÉP HARCA A JAPÁN TERÜLETRABLÓK ELLEN, ÉS AZ ÁZSIAI NEMZETI FELSZABADÍTÓ MOZGALOM FELLENDÜLÉSE


1. A helyzet Kínában 1945 elsö felében A második világháború utolsó szakaszában rendkívül feszültté vált Kínában a belpolitikai helyzet. Ez a Kuomintang-kormány áruló tevékenységének következménye volt; annak következménye, hogy a betolakodókkal szemben a passzív ellenállás politikáját követte, s az országon belül elfojtotta a demokratikus eröket. 1945 elsö hónapjaiban még jobban kiélezte a helyzetet az, hogy az Egyesült Államok megváltoztatta álláspontját Kínának a Japán elleni háború utolsó szakaszában játszott szerepét illetöen. Az amerikai kormány 1944 végén gyakorlatilag törölte számításaiból Kuomintang-Kínát, mint a háború aktív erejét, és nem követelte többé Csang Kaj-sektöl, hogy az ország eröfeszítéseit elsösorban az agresszor elleni harcra összpontosítsa. Az Egyesült Államok kormánykörei úgy vélekedtek, hogy a kuomintangistáknak elsösorban a belpolitikai problémákra kell összpontosítaniuk figyelmüket. Az amerikai monopoltökéseket nyugtalanította a kommunista párt vezette kínai demokratikus erök gyarapodása. Wallace, az Egyesült Államok elnöke, Csang Kaj-sekkel folytatott beszélgetése folyamán még 1944 nyarán nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a Kuomintangnak "maximális eröfeszítésekkel és elörelátással igyekeznie kell elkerülni a Kerenszkij-kormány sorsát . . ." E félreérthetetlen célzással a Kuomintang vezetöinek tudomására hozták, hogy minden erejüket a reakciós rendszer fenntartására kell összpontosítaniuk. 1945 elejétöl az Egyesült Államok hivatalosan nem bírálta többé Csang Kajseket. Stilwell tábornok, a Kínában müködö amerikai csapatok parancsnoka, míg 1944 öszén nyugalomba nem vonult, nyíltan bírálta a kuomintangistákat megvesztegethetöségükért és sikkasztásaikért, a japánokkal szemben tanúsított passzív ellenállásukért és a felszabadított körzetek blokádjáért. Utóda, Wedemeyer tábornok, a Kínában müködö amerikai csapatok új parancsnoka, teljesen más álláspontra helyezkedett. Kormánya új irányvonalának megfelelöen Wedemeyer és Hurley, az Egyesült Államok csungcsingi nagykövete, azt követelte, hogy az amerikai sajtóban ne engedjenek megjelenni a Csang Kaj-sek-klikket bíráló írásokat. Wedemeyer tervet dolgozott ki a Kuomintang-csapatok átszervezésére, harcképességük fokozása céljából. De ezt nem azért tette, hogy Csang Kaj-sek csapatait hatékonyabban bevonja a Japán elleni háborúba, hanem azért, hogy elökészítse a kínai polgárháborút. Egyúttal Hurley tábornok folytatta még 1944-ben megkezdett politikai manövereit a kínai kommunistákkal szemben. A kommunista párt és a Kuomintang tárgyalásain a "közvetítö" szerepében tetszelegve igyekezett megnyerni a kommunisták bizalmát, rávenni öket fegyveres eröik feloszlatására. Kalandor taktika volt ez, s a kommunisták világosan látták igazi céljait, de nem kis eröfeszítésre volt szükség, hogy Kína nagy tömegei elött leleplezzék Hurleyt és azokat, akik mögötte álltak. Hurley igyekezett rávenni a kommunistákat arra, hogy csapataikat rendeljék alá Csang Kaj-seknek annak ellenszolgáltatásaként, hogy a kommunista párt képviseletet kap a Nemzeti Honvédelmi Tanácsba

n. Amikor a kommunisták ezt visszautasították, az amerikai nagykövet azt ajánlotta, hogy valamelyik amerikai tábornokot bízzák meg a felszabadított körzetek fegyveres eröinek parancsnokságával. Az Egyesült Államok kormánya 1944-ben még Stilwellt az összes kínai csapatok föparancsnokává javasolta kinevezni. Most azonban, 1945 elején, az amerikaiak arra törekedtek, hogy kizárólag a 8. és az Új 4. Hadsereg csapatai tekintetében realizálják ezt a tervüket. E próbálkozások kudarcot vallottak. Erre Hurley elhatározta, hogy ráijeszt a kommunistákra. 1945. április 2-án bejelentette: az Egyesült Államok ezentúl csak Csang Kaj-sekkel müködik együtt, nem tart fenn kapcsolatot a kommunista párttal, és segítséget is csak a kuomintangistáknak nyújt. Itt a lend-lesse keretében Kínának nyújtott segítségröl volt szó, amelyben az egész háború folyamá 848i84i n gyakorlatilag csak a Kuomintang részesült. Az Egyesült Államok Kínába szállított fegyvereit nem rendeltetésüknek megfelelöen, a japán hódítók ellen használták fel. E fegyvereket a polgárháborúra tartogatták. Csang Kaj-sek kormánya állandóan azt hangoztatta, hogy hadseregeinek nincs elegendö löszere és fegyvere, jóllehet a lend-lesse keretében 1941 és 1945 augusztusa között Kínába szállított hadianyag értéke nem kevesebb mint 845,7 millió dollárra rúgott. Egyedül az odaszállított löszer értéke 153,3 millió dollár volt, a repülögépeké és a repülötér-berendezéseké 187,3 millió, a harckocsiké és gépkocsiké 94,2 millió, a hajóké 35,6 millió, a különféle egyéb hadianyagoké pedig 47,1 millió dollár. A Kínai Kommunista Párt azt követelte, hogy a lend-lesse keretében kapott hadianyagot osszák el a Kuomintang-körzetek és a felszabadított körzetek között. Eltéröen azonban a teljesen az amerikai szállítmányoktól függö Csang Kaj-sek-kormánytól, a kínai kommunisták a gyözelmet egyáltalán nemcsak a szövetségesek segítségére építették. Az ellenség fölötti gyözelem kivívására mozgósították a nép összes eröit. A kommunisták erélyesen harcoltak a segélylesés hangulata ellen. Ezért az amerikaiak a felszabadított körzetekben nem sokra mentek Hurleynek az "együttmüködés megszakítására" vonatkozó ijesztgetéseivel. A Kuomintang-kormány a földesurak és a komprádor burzsoázia eszköze volt, s félt a japán hódítók elleni igazi népi háborútól. Éppen ez volt a gyökere a japánokkal szembeni passzív ellenállás Csang Kaj-sek-féle politikájának. A Kuomintang-körzetekben az egész háború folyamá 848i84i n egyre csak azt hajtogatták a népnek, hogy az idö és az amerikaiak nekik dolgoznak. A Kuomintang politikája, Owen Lattimore, az ismert amerikai Kelet-szakértö szavai szerint, "a haditevékenység nélküli háború politikája volt, ama pillanat kivárásának politikája, amikor megjelenik majd a színen Amerika, leveri Japánt, és segítséget nyújt a kommunista párttal való leszámolásban". A nemzeti árulás politikája volt ez. A japán agresszorokkal szembeni passzív ellenállásnak az volt az eredménye, hogy Kína óriási területei a japánok kezére kerültek. A Kuomintang-csapatok a megszállóknak engedték át csaknem az összes közlekedési utakat. 1937-ben Kína vasútvonalainak hossza meghaladta a 11 ezer kilométert, 1945 nyarára viszont már csak 1243 kilométer állt a Kuomintang-hatóságok ellenörzése alatt. Az országutak hossza 1937-ben 115702 kilométer volt, de 1945 nyarán csak 52123 kilométerrel rendelkezett. 1937-ben a kínai folyókon Kuomintang-zászló alatt 1023 hajó közlekedett, összesen 576875 tonna hajótérrel, 1945 nyarán már csak 414, 64789 tonna hajótérrel. 1945 elején Csang Kaj-sek hadseregének létszáma névleg 5 millió 700 ezer fö volt. Csakhogy a hadsereg létszámában 1945 tavaszáig mindig óriási számban szerepeltek "holt lelkek", amelyek után a parancsnokok felvettek minden ellátást. Például hosszú ideig szerepelt ebben a létszámban több mint 800 ezer olyan katona, aki az ellenség arcvonala mögé került. Ezek mind vagy megadták magukat a japánoknak, vagy szétszéledtek. Csak 1945 áprilisában törölték a hadsereg állományából a "holt lelkeket" (1,1 millió föt). Csang Kaj-sek hadseregének létszáma tehát 1945 tavaszán 4 millió 600 ezer före rúgott. Ilyen erök birtokában a Kuomintang-kormány, ha akart volna, jelentösen hozzájárulhatott volna az imperialista Japán leveréséhez. Mindamellett 1945-ben a japán-kuomintangista arcvonalon a helyzet változatlanul a japán megszállók számára volt kedvezö. 1945. április derekáig a japánok Kínában támadó hadászatot folytattak. A Kínában müködö japán csapatok parancsnoksága az 1945. évi hadmüveletek megtervezésekor azt a célt tüzte ki, hogy befejezi azoknak a közlekedési utaknak 1944-ben megkezdett elfoglalását, amelyek a japánok kínai megszálló csapatait összekötnék délkelet-ázsiai csapataikkal egészen Singapore-ig; újabb kísérletet tesz a Kuomintang-Kínának a háborúból való kiugratására; Kínában összpontosítja a föeröket, és folytatja a harcot még abban az esetben is, ha az Egyesült Államok és Nagy-Britannia gyöztesen kerülne ki a japán anyaországban vívott ütközetböl. 1945 január-februárjában a japánok szétzúzták Csang Kaj-sek csapatait Csecsiang, Fucsian, Kuangtung és Hunan tartományban, elfoglalták a Kuangcsou-Hankou (Vuhan) vasútvonalat, s kézre kerítettek több olyan repülöteret, amelyen amerikai gépek állomásoztak. 1945. március 21-én a japán csapatok Honan és Hupej tartományban támadást indítottak nyugati irányban újabb területek és különösen amerikai légi támaszpontok elfoglalása céljából. Április elején a japánok Honan tartományban elfoglalták Nanjang városát, amelynek közelében nagy amerikai repülötér volt. 1945. április 9-én megindították a támadást Honan nyugati részében, s ezt április végéig sikeresen folytatták ( 17. sz. térkép). A japán hadvezetés csak a hitlerista Németország fegyverletétele és az egész nemzetközi helyzet gyökeres megváltozása következtében kényszerült Kínában a támadó hadászatról a védelemre áttérni. Kínában a japán hadvezetés úgy döntött, hogy eröit a legfontosabb körzetekben összpontosítja. A csapatokat a távoli vagy másodrendü pontokról Dél-, Középés Észak-Kínába vonták össze. Az átcsoportosítás során a japánok harc nélkül feladtak több települést, többek között május 27-én a Kuanghszi tartományban levö Nanning városát. Ezáltal megszakadt a szárazföldi összeköttetés a kínai és indokínai japán csapatok között. A kuomintangisták nagy hangon a Csang Kaj-sek-ista hadseregek "nagy gyözelmeinek" kiáltották ki a japánok visszavonulását. Július 29-én például a csungcsingi Takungpao címü lap "Kujlin visszafoglalása" címü cikkében ezt írta: "A japánok visszavonják csapataikat Kuanghszi tartományból . . . Ez arról tanúskodik, hogy csapataink egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a japánokra, hogy növekszik csapataink ereje." A hivatalos propaganda így próbálta félrevezetni a közvéleményt. A valóság az volt, hogy a japánok egyetlen lövés nélkül adták fel Kujlint, s a Kuomintang-csapatok a háború utolsó heteiben, akárcsak az egész háború alatt, semmiféle nyomást nem gyakoroltak a japán hódítókra. Nemcsak a passzív ellenállás politikáját folytató kuomintangisták, hanem az Egyesült Államok csapatai sem harcoltak a kínai szárazföldön müködö japán hadseregek ellen. A Vezérkari Fönökök Egyesített Bizottsága még 1943 májusában kidolgozta "Japán leverésének hadászati tervét", s ennek értelmében a szövetséges csapatoknak partra kellett volna szállniuk Délkelet-Kínában, és ott támaszpontokat kellett volna berendezniük a japán szigetek elleni invázióhoz. Amerikai katonai vezetök és politikusok igen sokat szónokoltak és írtak a közeli partraszállásról. Az amerikai hadvezetés azonban nem hajtotta végre ezt a hadmüveletet sem 1943-ban, sem 1944-ben, söt még 1945-ben sem, amikor a japán csapatok harc nélkül feladták Kína délkeleti partvidékén Fucsou és Santou városát. Amikor a japán hadvezetés 1945 elején az "anyaországban vívandó döntö ütközet" terveit készítette, arra számított, hogy az amerikai hadsereg vagy a Fülöp-szigetekröl Kína déli része, majd onnan Okinawa szigete és a Japán-szigetek ellen indít támadást; vagy partra száll az Ogasawara-szigetek valamelyikén, például Ivo-Jima szigetén, s onnan támad tovább Okinawa irányában. Mint késöbb kiderült, az amerikaiak úgy döntöttek, hogy mielött Japánban partra szállnak, elöször Okinawát foglalják el. Igyekeztek elkerülni a találkozást nagy szárazföldi japán erökkel, ezért a kínai partvidéken csak akkor jelentek meg, amikor a szovjet fegyveres erök már megsemmisítö csapást mértek a Kvantunghadseregre. A japánok fegyverletételének fogadása ürügyén partra szálló amerikai csapatok késöbb segítséget nyújtottak a Kuomintangnak a népi hadseregek elleni haditevékenységhez. 1945-ben a Kuomintang politikájával, az agresszorral szembeni passzív ellenállással a kommunista párt a betolakodók elleni erélyes harcot állította szembe. A japánok elleni háborúban Kína fö ereje a 8. és az Új 4. Népi Hadsereg volt. A kommunisták vezetése alatt álló fegyveres erök a japán megszálló csapatok ellen folytatott szüntelen harctevékenységükkel és óriási területek felszabadításával sikeresen teljesítették a japánellenes nemzeti front katonai programját. A kínai kommunisták joggal voltak büszkék arra, hogy keresztülhúzták Csang Kaj-sek számításait, aki "parancsokkal" és hitszegö támadásokkal próbálta megsemmisíteni a felszabadított körzetek csapatait. "Szerencsére olvasható a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának a VII. pártkongresszus elé terjesztett beszámolójában nem engedelmeskedtünk ezeknek a Żrendeleteknek® és parancsoknak®, és megöriztük a hadsereget, amely hösiesen harcol a japán területrablók ellen . . . Ha nem volnának a felszabadított körzetek és hadseregeik, mi volna ma a kínai nép japánellenes harcával? Milyen jövö várna akkor a kínai nemzetre?" 1945 elején Kínában Belsö-Mongólia és Hajnan szigete között 19 egymástól elszigetelt felszabadított körzet volt ( 17. sz. térkép) . Ezek a körzetek kisebb-nagyobb részeket foglaltak magukban Liaoning, Zsoho, Csahar, Szuijüan, Senhszi, Kanszu, Ninghszia, Sanhszi, Hopej, Honan, Santung, Csiangszu, Csecsiang, Anhuj, Csianghszi, Hupej, Hunan, Kuangtung és Fucsian tartományokból. A felszabadított körzetek népessége abban az idöben 95,5 millió före rúgott. Valamennyi körzet irányító központja Jenan volt. A felszabadított körzetek arcvonala a háború valamennyi szakaszában a Kínában müködö japán erök zömét kötötte le. 1945 tavaszán a népi hadseregek az összes ellenséges csapatok 56 százalékának nyomását tartották fel. A Kuomintang-erök arcvonalán a japán csapatok 44 százaléka müködött. Emellett a japánok a felszabadított körzetek ellen vonultatták fel a nankingi bábkormány csapatainak 95 százalékát. A bábkormány összesen több mint 800 ezer fönyi seregeinek jelentös részét kuomintangista csapatok alkották, amelyek tábornokaikkal együtt megadták magukat a japánoknak. A japán agresszorok nagy reményeket füztek ezekhez az erökhöz. A felszabadított óriási körzetek arról tanúskodtak, hogy a Kínai Kommunista Párt a Kuomintangtól eltéröen sikeresen teljesítette a japánellenes háborúnak nemcsak a katonai, hanem a politikai programját is. Ez a program demokratikus reformok végrehajtását és a nép anyagi helyzetének javítását irányozta elö. A felszabadított körzetekben demokratikus hatalmat vezettek be, s ennek szerveit a "három harmad" rendszere szerint építették fel. A népi hatalom szerveiben az egyik harmadot a proletariátust és a szegényparasztságot képviselö kommunisták, a második harmadot a kispolgárság érdekeit kifejezö haladó baloldali elemek, a harmadik harmadot pedig a középburzsoázia és a haladó gondolkodású kisebb földbirtokosok képviselöi alkották. Ez a rendszer lehetövé tette a Kínai Kommunista Pártnak, hogy a Japán elleni háborúban felhasználja a külföldi imperializmus és a komprádor töke által egyaránt elnyomott nemzeti burzsoázia forradalmi lehetöségeit. A munkásosztály és a nemzeti burzsoázia kölcsönös kapcsolatának alapját a "szövetség és harc" politikája alkotta. E politika lényege az volt, hogy a kommunisták nemcsak a nemzeti burzsoázia forradalmi lehetöségeit használták ki, hanem kellöképpen harcoltak állhatatlansága és megalkuvása ellen is. A japánellenes nemzeti front minden irányú megszilárdításának kommunista politikája teljesen megfelelt a gyarmati és függö országok viszonyai között vívott forradalmi harc marxi-lenini stratégiai és taktikai elveknek. A kínai kommunisták ezzel a politikával az antifeudális, antiimperialista forradalom mellé állíthatták a közbülsö rétegek a kisés középburzsoázia -jelentös részét. Ennek döntö jelentösége volt a japán hódítók elleni össznépi harc megszervezése szempontjából. A japánok kínai agressziója elleni harc volt akkor a kínai forradalom fö feladata. A japánellenes nemzeti frontba tartozó összes demokratikus erök lelkesen támogatták a kommunista pártnak a diktatórikus Kuomintang-rendszer megszüntetésére, koalíciós kormány megalakítására irányuló követeléseit. E követelésekkel a kommunisták 1945 elején a kuomintangistákkal folytatott tárgyalások idején léptek fel újra. 1945. január 15-én a Demokratikus Liga a nemzeti burzsoázia egyik legjelentösebb pártja nyilatkozatot tett közzé, amelyben a Csang Kaj-sek-isták diktatúrájának azonnali megszüntetését és az összes pártok és csoportok képviselöiböl álló kormány megalakítását sürgette. Kína sok városában tüntetések zajlottak le ilyen jelszavakkal: "Haladéktalanul vessünk véget a Kúomintang-diktatúrának!", "Szervezzünk koalíciós kormányt!" Kína demokratikus eröi elítélték Csang Kaj-seket és klikkjét, amiért a Kuomintang-csapatok az arcvonalakon vereséget vereség után szenvedtek. A Kínai Kommunista Párt a japán agresszorok ellen vívott rendkívül súlyos háború viszonyai között évröl évre javította a felszabadított körzetek néptömegeinek anyagi helyzetét. Az olyan demokratikus reformok, mint a haszonbérleti díjak és az uzsorakamatok csökkentése, jelentösen ösztönözték a termelés fokozásáért küzdö mozgalmat. A felszabadított körzetekben 1943-ban megindult e mozgalom, valamint a munkastílus javítására 1942-ben indított mozgalom óriási történelmi jelentöséggel bírt a kínai nép nemzeti felszabadító harca szempontjából. E mozgalmak döntö szerepet játszottak a kínai dolgozók életében. A termelés növeléséért küzdö mozgalomnak az volt a célja, hogy a felszabadított körzetekben leküzdjék a súlyos anyagi nehézségeket. A Kínai Kommunista Párt e mozgalom keretében a fö figyelmet a mezögazdasági termelés fejlesztésére fordította, mivel a felszabadított körzetek hadserege és népessége rendkívül nagy élelmiszerhiánnyal küzdött. A munkastílus javításáért küzdö mozgalom célja az volt, hogy a Kínai Kommunista Pártban bírálatnak vessék alá a párt kádereinek szubjektivista és szektás hibáit, s így emeljék a párt elméleti színvonalát, fokozzák sorainak összeforrottságát. A termelés fokozásáért küzdö mozgalom hatására e mozgalom egyre általánosabb jelleget öltött növekedett a vetésterület. A Kuomintang-körzetekben ugyanakkor csökkent. A felszabadított Senhszi, Kanszu, Ninghszia körzetben például a vetésterület 1945-ig a háború elöttihez viszonyítva 79,4 százalékkal növekedett. Ugyanott 1944-ben 60 százalékkal emelkedett a mezögazdasági termelés. Jelentös eredményeket értek el a felszabadított körzetek olyan iparcikk termelésének növelésében, mint a fonal, a szövet, a vasáru, a papír. A kínai nép saját felszabadító harcának tapasztalatai alapján gyözödhetett meg arról, hogy mennyire igaz az ismert tétel: a háború nemcsak a katonai és a politikai, hanem a gazdasági erök vetélkedése is. Kína összes japánellenes eröinek az agresszorok elleni mozgósításában óriási szerepe volt a kommunista párt VII. kongresszusának (1945. április 23 június 11.). A kommunista párt, amely a kínai népet a szabadságért és függetlenségért vívott harcra lelkesítette és mozgósította, a japán betolakodók elleni háború éveiben tömegpárttá vált. 1921-ben, a párt I. kongresszusán, a taglétszám mindössze 50 fö volt, 1924-ben már körülbelül 1000, 1937-ben mintegy 40 ezer, 1945-ben pedig, a VII. kongresszus összehívása idején több mint 1,2 millió. A kongresszus három beszámolót hallgatott meg: a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának politikai beszámolóját (elöadó Mao Ce-tung), a párt szervezeti szabályzatának módosításáról szóló beszámolót (elöadó Liu Sao-esi) és a katonai kérdésekkel foglalkozó beszámolót (elöadó Csu Te). A központi bizottság beszámolója, amely "A koalíciós kormányról" címet viselte, hamarosan széles körben ismeretessé vált nemcsak Kínában, hanem Kína határain túl is. A beszámoló részletes vizsgálatnak vetette alá a kínai forradalom fejlödésének "kanyargós útját", a kínai népnek a kommunista párt vezetésével vívott hösies harcát. A háború menetének elemzése erösítette a kínai kommunistákban az igaz ügyük gyözelmébe vetett hitet. A központi bizottság részletes programot dolgozott ki a kínai nép összes eröinek mozgósítására a japán hódítók teljes leverésére, valamint a szabad, demokratikus, egységes és hatalmas Kína építésére. A kommunista párt megmagyarázta, miért történelmileg szükséges és elkerülhetetlen a Kuomintang reakciós diktatúrájának felszámolása, és egy demokratikus koalíciós kormány létrehozása. "Függetlenül attól, hogy mit gondolnak erröl a kuomintangisták vagy más pártok, csoportok és egyes személyek akarják-e, vagy nem akarják, felismerik-e, vagy nem ismerik fel -, Kína csakis ezen az úton járhat állapította meg a politikai beszámoló. Ez a történelem törvénye, ez az események fejlödésének szükséges és elkerülhetetlen tendenciája, és nincs az az erö, amely ezen változtathatna." Csang Kaj-sek minden erejével azon volt, hogy gyengítse a Kínai Kommunista Párt kongresszusának óriási hatását a kínai nép nagy tömegeire. Ez a magyarázata annak, hogy a KKP VII. kongresszusának összeülése után a Kuomintang is nyomban összehívta kongresszusát. A kuomintangisták minden erölködése azonban hiábavalónak bizonyult. Külföldi megfigyelök megállapítása szerint egyetlen kínai sem vette komolyan a kuomintangisták kongresszusának határozatait, többek között Csang Kaj-seknek azt az ígéretét, hogy 1945-ben összehívja a nemzetgyülést. Ugyanakkor a KKP VII. kongresszusának dokumentumait mindenütt annak jeleként fogadták, hogy a kommunisták és Kína összes demokratikus eröi készek folytatni a harcot a japán betolakodók ellen hazájuk teljes felszabadításáig. A Kínai Kommunista Párt VII. kongresszusának határozatai felböszítették Csang Kaj-seket és klikkjét, mivel ezekböl csak azt látták, hogy szüntelenül nö és erösödik a kommunisták vezette demokratikus tábor. 1945 nyarán a kuomintangisták, amerikai pártfogóik segítségével tovább fokozták a felszabadított körzetek elleni katonai tevékenységet, de ismét csak a leghevesebb ellenállásba ütköztek. A kommunista pártnak és a vezetése alatt álló tömegeknek eltökélt szándékuk volt, hogy felveszik a harcot a hazai és a nemzetközi reakció bármilyen eröivel a Kuomintang-rendszer megdöntése és a népi demokrácia megteremtése érdekében. A kommunisták figyelembe vették azt, hogy nemcsak a saját országukban erösödött a demokratikus tábor, hanem a második világháború végéig szerte a világon elöretörtek a demokratikus erök. A kommunista párt megállapította, hogy Kína nemzetközi helyzete 1945 tavaszán rendkívül kedvezöre fordult a felszabadító harc folytatására, s ez elsösorban a Szovjetuniónak köszönhetö. A kínai kommunistáknak szilárd meggyözödésük volt, hogy Berlin ostromát a japán agresszorok szétzúzása követi, s hogy a Szovjetunió részvétele nélkül a csendes-óceáni probléma végleges és teljes megoldása lehetetlen. S ebben egyetértettek velük az ország demokratikus eröi. Ezért fogadta a kínai nép olyan nagy örömmel a szovjet japán semlegességi egyezmény felmondásának hírét. Ez az esemény, Ping Ming kínai történész megállapítása szerint, rendkívül fellelkesítette a kínai népet. "Minden ember lelkébe mélyen bevésödtek e szavak: ŻHamarosan megindul a felvirágzás®" írja Ping Ming. Kína demokratikus közvéleménye állhatatosan követelte a Kuomintang-kormánytól, hogy javítsa meg kapcsolatait a Szovjetunióval, és kössön vele szövetségi és barátsági szerzödést. A kommunista párt más demokratikus pártok és szervezetek támogatásával határozottan bírálta az uralkodó köröket azért, mert formálisan fenntartotta ugyan a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval, a gyakorlatban azonban ellenséges álláspontra helyezkedtek vele szemben. A kuomintangista vezérek, a nyugati országok reakciós elemeivel együtt, féltek azoktól a "politikai következményektöl", amelyekkel a Szovjetunió részvétele a Japán elleni háborúban járhatott. Figyelembe vette azonban, hogy a Szovjetunió, függetlenül a kuomintangista uralkodó körök véleményétöl, mégiscsak döntöen befolyásolhatja a távol-keleti problémák megoldását, ezenkívül kénytelen volt engedni a kínai demokratikus közvélemény nyomásának, ezért Csang Kaj-sek kormánya megváltoztatta hivatalos álláspontját a Szovjetunió irányában. 1945. június 30-án Moszkvában tárgyalásokat kezdtek, s ezek augusztus 14-én szerzödés aláírásával végzödtek. Sem a számtalan provokáció, sem a kuomintangista reakciósok rosszindulatú szovjetellenes rágalmai nem tántoríthatták el a kínai népet attól a meggyözödéstöl, hogy csakis a Szovjetunióval való barátság biztosíthatja Kína igazi függetlenségét. A fasiszta agresszorok ellen vívott közös harc még jobban megszilárdította ezt a barátságot, amelytöl a kuomintangista reakciósok és amerikai pártfogóik annyira féltek. 2. A fegyveres erök további növekedése Kína felszabadított körzeteiben A japán hódítók elleni döntö haditevékenység küszöbén továbbra is a népi fegyveres erök növelése állt a Kínai Kommunista Párt figyelmének középpontjában. E fegyveres erök állományába reguláris magasabbegységek és hadmüveleti magasabbegységek, továbbá népfelkelö és önvédelmi osztagok tartoztak. A reguláris csapatok a 8. és az Új 4. Hadseregböl, valamint önálló partizán-magasabbegységekböl (oszlopokból, hadosztályokból, dandárokból) és egységekböl állottak. Hadmüveleti rendeltetésük szerint a reguláris csapatok két részre oszlottak: föerökre és területi csapatokra. A föeröket a 8. és az Új 4. Hadsereg alkotta. E hadseregek magasabbegységeit meghatározott területhez nem kötött hadmüveleti feladatok végrehajtására használták fel. A területi csapatok közé a helyi partizánoszlopok, hadosztályok, dandárok és ezredek tartoztak. Létszámát és harci tapasztalatait tekintve a Csu Te parancsnoksága alatt álló 8. Hadsereg volt a legerösebb. Ennek állományába 14 gyalogoshadosztály, kilenc önálló gyalogdandár, egy lovasdandár és két oszlop, összesen mintegy 600 ezer fö tartozott. A hadsereg harctevékenységének körzete Északés Kelet-Kína volt. Az Új 4. Hadsereg, amelynek parancsnoka Csen Ji, politikai biztosa pedig Liu Sao-csi volt, hét gyalogoshadosztályból és három oszlopból, összesen 260 ezer föböl állott. Ez KözépKínában folytatott harctevékenységet. A területi csapatok létszáma elérte a 100 ezer föt. Ezek az ország északi, északnyugati és déli részében müködtek. A föeröktöl eltéröen a területi csapatok feladata saját körzetük védelme volt; a népfelkelö és önvédelmi osztagokkal együtt itt mértek csapásokat az ellenségre. Ezek az erök harcoltak az ellenség büntetö expedíciói ellen, értékes felderítési adatokat szolgáltattak a föerök parancsnokságának az ellenséges csapatok összevonásáról, létszámáról és mozgásáról, védték a helyi lakosságot a termés betakarítása idején. A területi csapatok olykor a föerök magasabbegységeivel együtt vettek részt a harcokban, s továbbfejlesztették azok sikereit, elszakadva saját bázisuktól. A reguláris csapatok állományába körülbelül 960 ezer fö tartozott. Létszám tekintetében a velük szemben álló japán csapatok, a bábkormányok csapatai és a Kuomintang-csapatok 2,2-szeres fölényben voltak. A reguláris csapatok kiapadhatatlan tartalékául a népfelkelö és önvédelmi osztagok szolgáltak. Ezek feladata az volt, hogy az üzemekben és mezökön végzett munka mellett biztosítsák körzetük védelmét. Olykor az önvédelmi osztagok a reguláris csapatokkal együtt vettek részt a harcokban és beleolvadtak azokba. A népfelkelö osztagok és az önvédelmi osztagok összlétszáma 1945 tavaszán elérte a 2,2 millió föt. A népi hadseregek csapatait korántsem arányosan helyezték el Kína fö körzeteiben. A legnagyobb létszámú népi fegyveres erök Északés Közép-Kínában voltak. Ott a 8. és az Új 4. Hadsereg mellett nagy népfelkelö osztagok is müködtek. A felszabadított körzetek fegyveres eröi állománya nem volt azonos. Ez azzal volt magyarázható, hogy a felszabadított körzetekben különbözöek voltak a gazdasági és politikai viszonyok, és a népi csapatoknak nem volt központi fegyverés anyagellátása. A helyi viszonyoktól, a lehetöségektöl és a parancsnokság harci tapasztalataitól függöen a hadosztályok létszáma 3000 és 93 ezer fö között ingadozott. A 8. Hadsereg 115., 120. és 129. hadosztályának létszáma 50000-93000 fö volt. A hadosztályoknak ez a szokatlan létszáma azzal magyarázható, hogy a Csang Kaj-sek-kormány a 8. Hadseregnek csak ezeket a hadosztályait ismerte el "törvényeseknek", s csak ezeket látta el bizonyos mértékben fegyverrel. Éppen ezért a Kínai Kommunista Párt, amely a reguláris csapatok fejlesztésére törekedett, kénytelen volt az említett hadosztályok létszámát növelni, még akkor is, ha az megnehezítette vezetésüket. Az oszlopok állománya 1000 és 40 ezer fö között váltakozott. A területi csapatok szervezetileg katonai körzetekre oszlottak (egy-egy körzet egy tartományt ölelt fel), s mindegyik körzet két-három katonai kerületre tagozódott. A népfelkelö osztagok vezetö szervei a népi katonai bizottságok voltak, amelyeket demokratikus úton választottak. A népi katonai bizottságok vezetésével a falvakban századokat, a kerületekben zászlóaljakat, a járásokban népfelkelö ezredeket szerveztek. A fegyverek mennyisége és minösége tekintetében a népi alakulatok sokkal rosszabb helyzetben voltak, mint a japán és a Kuomintang-csapatok. A hadseregben állandó hiány mutatkozott nemcsak ágyúkban és aknavetökben, hanem kézi löfegyverekben is. A fegyverzet kiegészítésének fö forrása az ellenséggel vívott harcokban ejtett hadizsákmány volt. A gyalogsági könnyü fegyverek egy részét kis hadiüzemekben és katonai mühelyekben gyártották. A népi csapatoknak harckocsijaik és repülögépeik egyáltalán nem voltak. 1945 tavaszán a 8. és az Új 4. Hadseregnek összesen 388884 puska, 9408 golyószóró, 568 géppuska, 764 kis ürméretü ágyú, 31 tábori és hegyi ágyú, 2645 különféle rendszerü és kaliberü aknavetö állt rendelkezésére. A csapatok löszerkészlete is rendkívül szegényes képet mutatott: puskánként 30, golyószórónként 250 és géppuskánként 500 töltényük, tábori ágyúnként 8 és Hegyi ágyúnként 22 lövedékük, továbbá aknavetönként 10 aknájuk volt. Az önvédelmi és népfelkelö osztagok fegyverzete jelentéktelen mennyiségü elavult puskából és kézigránátból állott. A fö fegyver a botlódrótos köakna volt, amelyet 25-30 kg súlyú, különféle alakú köböl készítettek. A köbe kis lyukat fúrtak a löpor és a kénnel bekent fémrúd (gyújtószerkezet) számára. A gyújtószerkezethez álcázott spárgát vagy drótot erösítettek, amibe az elönyomuló ellenséges katonák lába beakadt, a drót (spárga) kirántotta a fémtudat, a kén a löporral való súrlódástól fellángolt, és robbanás következett be. A köakna szilánkjainak hatósugara elérte az 50 métert. Mind a csapatok, mind a lakosság készített ilyen aknákat. A népi csapatok létszám, fegyverzet és szervezettség tekintetében ugyan alulmaradtak a japánokkal szemben, de erkölcsi-harci tulajdonságaikat tekintve túlszárnyalták öket. A népi hadsereg katonái nagyon jól tudták, hogy nem egy maroknyi csoport önzö érdekeiért, hanem a nép, az egész nemzet érdekeiért harcolnak. A népi csapatok 1945 elsö felében folytatták a harctevékenységet, bár ez talán valamivel kisebb méretü volt, mint 1944-ben. Nagy sikereket értek el a Sanhszi, Csahar, Hopej körzet csapatai Nie Zsung-csen parancsnoksága alatt. Támadásuk a Jenmenkuantól északra fekvö körzetektöl és a Csahar tartomány déli részétöl a Pekingtöl északra fekvö körzetekig és a Hopej tartomány keleti részéig, továbbá a Hopej tartomány központi részétöl a Pohajvan-öböl partvidékéig terjedö területet ölelte fel. A japán megszállókat a vasútvonalak mentén fekvö városokba szorították vissza, és teljesen bekerítették öket. Sanhszi, Csahar, Hopej körzet területét a szomszédos körzetek határaiig terjesztették ki: nyugaton a Sanhszi, Szuijüan körzet, északkeleten a Hopej, Zsehol, Liaoning körzet, délen pedig a Hopej, Santung, Honan körzet határáig. A támadás eredményeképpen a népi csapatok 1945 elsö négy hónapja alatt 20 járási székhelyet szabadítottak fel a japán megszállók uralma alól. Ugyanakkor a felszabadított körzetek népi csapatainak a Csang Kaj-sek-ista hadseregek számos támadását kellett visszaverniük. 1945 tavaszán a kuomintangisták több büntetö expedíciót indítottak a Honan, Hunan, Csecsiang, Anhuj és Kuangtung tartományban müködö népi csapatok ellen, de vereséget szenvedtek. 1945. július 21-én a kuomintangisták támadást indítottak a Senhszi, Kanszu, Ninghszia felszabadított körzet ellen. Céljuk az volt, hogy elfoglalják Jenan városát. De támadásuk nem járt sikerrel. A népi csapatok szívós és aktív védelme meghiúsította kísérletüket. A japán megszállók elleni fegyveres harc fö formája 1945. elsö félévében továbbra is a partizánháború volt, amely Kínában valóban a népi háború jellegét öltötte. Az ország legtöbb vidékén folyt ilyen háború, s ezt az egész dolgozó lakosság támogatta. A partizánháború hadászatának az volt a lényege, hogy a népi csapatok pusztították az ellenség eröit, ugyanakkor megóvták és gyarapították saját eröiket. Ezt kezdeményezö, rugalmas támadó tevékenységgel érték el, az ellenség hátában támpontokat létesítettek és ezeket állandóan bövítették. A támadás többnyire rajtaütésszerü volt. A népi csapatok tevékenységét mindenekelött lendületesség és gyorsaság jellemezte. Az ilyen harcászatot alkalmazó népi csapatok az ellenséget rendszerint menet közben támadták meg, a helyörségekre és az összpontosítási körzetekre nem mértek csapásokat. A népi hadseregek rendszerint egyidejüleg több irányból és meglepésszerüen támadták meg a menetelö ellenséget. Az ilyen harcászat aláásta a japánok harci szellemét és lelkesítette a népi csapatok katonáit. A partizánharcot széttagolt erökkel óriási kiterjedésü területen folytatták. A föeröket azonban az egységek és magasabbegységek parancsnoksága a föcsapások irányában összpontosította. Az eröknek a helyzetnek megfelelö gyors elosztása vagy összevonása a partizánháború megvívásának legfontosabb módszere volt. A csapatok vezetésének elve a partizánháborúban a centralizált és a decentralizált vezetés helyes kombinálása volt. A háború során a Kínai Kommunista Párt létrehozta a központi hadászati parancsnokságot: a Népi Forradalmi Haditanácsot, valamint a helyi hadmüveleti-harcászati parancsnokságokat: a hadseregek, magasabbegységek és egységek vezetési szerveit, továbbá a felszabadított körzetek és támpontok katonai igazgatási szerveit. A harcászati parancsnokság az egész háború méreteiben megtervezte a partizánharcot, összehangolta a népi és a kuomintangista hadseregek tevékenységét országos méretben és az egyes arcvonalakon, s megszervezte a japánok hátában létesített támpontok, valamint a föerök, a területi csapatok és a népfelkelö osztagok közötti együttmüködést. A hadmüveleti-harcászati parancsnokság vezette saját támpontja vagy körzete fegyveres eröit, és a helyi viszonyokból kiindulva foglalkozott támpontja vagy felszabadított körzete csapatainak ellátásával és elhelyezésével, elökészítette és vezette az alárendelt csapatok hadmüveleteit és harcait. A partizánháború hadászatának egyik fontos feladata a népi csapatok hadtápterületéül szolgáló támpontok létrehozása, kiszélesítése és megerösítése volt. A támpont olyan terület volt, amelyet minden oldalról japánok vettek körül, de nem foglaltak el. Egy-egy támpont létrehozásának fö feltétele az volt, hogy az adott körzetben legyenek fegyveres erök, amelyek a japán megszállók ellen harcolnak, pusztítják az ellenség fegyveres eröit, s hogy a helyi lakosság legyen kész harcolni az ellenség ellen és minden irányú anyagi segítséget nyújtani a népi csapatoknak. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága, figyelembe véve Kínának a hitlerista Németország szétzúzása után kialakult nemzetközi és belsö helyzetét, fontos feladatokat állított a népi csapatok elé. E feladatok, amelyeket Csu Te ismertetett a Kínai Kommunista Párt VII. kongresszusán, így hangzottak: folytatni kell a támadást a japán betolakodók és a bábkormány csapatai által megszállt ama körzetek ellen, amelyek az adott helyzetben elhódíthatók az ellenségtöl; meg kell erösíteni a felszabadított körzeteket és készen kell állni a japán csapatok, a bábkormány csapatai és a kuomintangista csapatok által e körzetek ellen indított támadások visszaverésére; növelni kell a hadseregek, a népfelkelö osztagok és az önvédelmi osztagok létszámát, szervezetileg meg kell szilárdítani a csapatokat és fokozni kell harcképességüket, elö kell készíteni a szükséges eröket a hadászati támadás megindításához. A kongresszus határozatot hozott a felszabadított körzetek fegyveres eröi hadászatának megváltoztatására. Azelött a japán hódítók elleni harc fö formája a partizántevékenység volt, a kongresszus után viszont a hadsereg nagy erökkel vívandó támadó hadmüveletekre, a nagy ipari és közigazgatási központok felszabadítását célzó hadmüveletekre készült. Közeledett a hadászati fordulat a kínai nép Japán ellen vívott háborújában: a partizánharcról az olyan tevékenységre való áttérés, amelyet a kínai kommunisták manöverezö háborúnak neveztek. Ilyen tevékenységnek tekintették a lendületes elöretörést valamennyi arcvonalon, az ellenség megerödített állásai elleni támadást, a mozgó és álló védelmet, amelyet szükség esetén a támadás megkönnyítése céljából alkalmaztak. Beszámolójában Csu Te a küszöbönálló hadászati támadás elökészítésére a következö fontos intézkedéseket irányozta elö: az elért eredmények alapján tökéletesíteni kell a reguláris magasabbegységek, a területi alakulatok, a népfelkelö és önvédelmi osztagok harci kiképzését; létre kell hozni a szükséges anyagi bázist, jól el kell sajátítani a japánoktól zsákmányolt tüzérségi eszközök kezelését, élelmiszerkészleteket kell felhalmozni; meg kell erösíteni az igazgatási szerveket, javítani kell a törzsek munkáját, minél több jól képzett kádert kell a csapatokhoz küldeni. A népi csapatok parancsnoksága a VII. pártkongresszus határozatainak megfelelöen lépéseket tett a csapatok harcképességének, fegyelmének és szervezettségének fokozására. Harci szünetben az idö nagy részét katonai és politikai kiképzésre fordították. A csapatoknál folyó politikai munka a hadsereg személyi állományának további összekovácsolására, a hadsereg és a nép összeforrasztására, politikai éberségük fokozására irányult. A pártpolitikai szervek szüntelenül azon fáradoztak, hogy átneveljék a korábban a Kuomintang vagy a bábkormány csapatainál szolgáló katonákat és parancsnokokat. A hadászati támadás elökészítése jelentös idöt vett igénybe. Csak augusztusra alakultak ki a szükséges feltételek ahhoz, hogy a kínai nép teljesítse ezt a feladatot. A területi csapatok és népfelkelö osztagok sok magasabbegységét a reguláris csapatok föeröinek magasabbegységeivé és egységeivé alakították át, ezzel jelentösen nött a reguláris csapatok létszáma. A csapatok harci tapasztalatokat gyüjtöttek. Javult szervezetük, fegyverzetük és anyagi ellátásuk. A hadászati támadás elökészítése során a legnehezebb feladatok egyike a szükséges anyagi készletek létrehozása volt. A Kuomintang-kormány nem adta át a népi csapatoknak a jogosan rájuk esö részt azokból az anyagi eszközökböl és fegyverekböl, amelyeket az Egyesült Államok a lend-lesse keretében a Japán elleni háború folytatásához szállított, söt még gazdasági blokád alá is vette a felszabadított körzeteket. Ilyen körülmények között 1945. elsö felében különösen nagyjelentöségre tett szert a termelés növelésére indított mozgalom. Éppen a felszabadított körzetek gazdasági munkájának hozzáértö vezetésétöl függött nagymértékben a japán imperialistákkal való utolsó és döntö összecsapás sikere. A Kínai Kommunista Párt kitartóan igyekezett tagjaival, s rajtuk keresztül az egész néppel és a csapatokkal megértetni, hogy a termelés növelése a japán betolakodók elleni háborúban a belsö tartalékok mozgósításának fö eszköze, a felszabadított körzetek erejének és hatalmának fö forrása. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1945. január 10-i határozata alapján tanácskozásra hívták össze a munka höseit és a termelés legjobbjait föleg a határ menti körzetböl. E tanácskozáson rávilágítottak arra, hogy miért van szükség a termelés növeléséért küzdö mozgalom kiszélesítésére, s megjelölték e feladat megoldásának konkrét útjait. A termelés növeléséért küzdö mozgalomba a lakosság és a hadsereg egyaránt bekapcsolódott. Valamennyi katonai egység és intézménye harcok és a kiképzés szüneteiben a saját gazdaságában termelömunkát végzett. A támpontok területén is felhasználtak minden lehetöséget arra, hogy kis hadiüzemeket létesítsenek fegyver, löszer és hadianyagok gyártására és javítására. A hosszan tartó népi partizánháború nehéz idöszakában minden külsö anyagi segítség hiánya folytán az egyetlen helyes módszer az volt, hogy a hadsereg saját ellátására rendezkedett be. Ez nemcsak a hadsereg életének és harctevékenységének anyagi feltételeit javította, hanem a nép terhein is könnyített, s így lehetövé tette, hogy még jobban megszilárduljon a hadsereg és a lakosság kapcsolata. A kommunista párt eme intézkedéseinek eredményeképpen a felszabadított körzetek 1945 augusztusáig olyan hadászati bázissá váltak, amelyröl a népi csapatok általános támadást indíthattak a japán megszállók ellen. A kínai nép nemzeti felszabadító háborújának történetében a legnehezebb és leghosszabb szakasz a hadászati eröegyensúly szakasza a végéhez közeledett. A hadsereg és a nép készen állt arra, hogy áttérjen a háború harmadik, és utolsó szakaszára : a hadászati támadás szakaszára. Ez a szakasz, mint a következö hetek eseményei mutatták, szorosan összefüggött a Szovjetunió belépésével a japán agresszorok elleni háborúba. 3. A nemzeti felszabadító mozgalom fellendülése Délkelet-Ázsiában A kínai nép mellett szüntelen harcot folytattak a japán agresszorok ellen Ázsia más népei is. A Vörös Hadsereg gyözelmei és a fasiszta Németországnak, Japán fö háborús partnerének vereségei egyre erösítették Délkelet-Ázsia népeiben azt a hitet, hogy a japán zsarnokságnak rövidesen vége szakad. Ez 1945-benjelentös mértékben fellendítette a nemzeti felszabadító mozgalmat Vietnamban, Burmában, a Fülöp-szigeteken, Malájföldön, Indonéziában és Thaiföldön (18. sz. térkép). A legnagyobb lendületet Pietnamban ért el a nemzeti felszabadító mozgalom. A harc élén a Vietnami Függetlenségi Liga (Viet Minh) állott, amely a kommunista párt kezdeményezésére és annak vezetésével alakult. 1944 második felében a munkásosztály és a parasztság szövetségének megszilárdulása és a vietnami kommunisták aktív politikai-szervezö tevékenysége eredményeképpen jelentösen kiszélesedett a Viet Minh társadalmi bázisa, s a nemzeti burzsoázia, valamint a földbirtokosok képviselöi is csatlakoztak hozzá. A Viet Minh egyre gyakrabban lépett fel a japán megszállók ellen fegyveresen azzal a céllal, hogy a nép széles rétegeit bevonja az imperialistaellenes mozgalomba. A hazafiak ezt a taktikát "fegyveres propagandának" nevezték. Ez még nem jelentette a nyílt fegyveres harcra való áttérést, de elökészítette ezt a harcot. 1944 decemberében Cao Bang tartomány erdeiben partizáncsoportokból Vo Nguyen Giap parancsnoksága alatt megalakult az elsö "fegyveres propaganda" osztag, amely a Vietnami Felszabadító Hadsereg magvává lett. Az osztag Cao Bang, Bac Kan, Lang Son tartományokban müködött. Ezzel egyidejüleg Thai Nguyen és Tuyen Quang tartományban partizánosztagokból még egy imperialistaellenes katonai szervezet alakult: a Nemzetmentö Hadsereg. A népi fegyveres erök megalakításának óriási jelentösége volt. "A Felszabadító Hadsereg elsö osztaga kis mag volt, amelyböl erös hajtások sarjadtak" mondotta Ho Si Minh. Mindkét forradalmi hadsereg összekapcsolta a harctevékenységet a parasztok és a francia csapatoknál szolgálatot teljesítö vietnami katonák közötti propagandamunkával. Ennek eredményeképpen Észak-Vietnam sok körzetében hamarosan kialakultak a nemzeti felszabadító mozgalom tüzfészkei. A megszállási rendszer válságának kiélezödése arra kényszerítette a japán kormányt, hogy Vietnamban is ugyanolyan manöverhez folyamodjon, mint korábban néhány más délkelet-ázsiai országban. 1945. március 9-én a megszállók kikiáltották Vietnam "függetlenségét" Bao Dai császár uralma alatt, félreállították a francia hivatalnokokat, és Chan Chong Kim vezetésével bábkormányt alakítottak. A japánok bábjai arra próbálták rávenni a Viet Minh vezetöit, hogy szüntessék be a harcot és szakítsák meg kapcsolatukat a "nemzeti" kormánnyal. A hazafiak azonban visszautasították ezt a képmutató manövert. Március 9-12-én plenáris ülést tartott a Ho Si Minh vezette Indokínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. A plénum határozatot hozott az általános fegyveres felkelés megszervezésére. A felkelés tervének kidolgozására áprilisban konferenciára hívták össze Észak-Vietnam összes hazafias fegyveres eröinek képviselöit. A konferencia részvevöi úgy döntöttek, hogy a Felszabadító Hadsereg és a Nemzetmentö Hadsereg egyesítése révén megalakítják a Vietnami Felszabadító Hadsereget, élén a Katonai Forradalmi Bizottsággal. Ezekben a napokban egész Észak-Vietnamban kibontakozott az ellenállási mozgalom. Ez különféle formákat öltött: népgyüléseket és tüntetéseket, sztrájkokat és bojkottokat szerveztek, elfoglalták a rizsraktárakat és a rizst szétosztották az éhezök között, diverziós cselekményeket és partizántámadásokat hajtottak végre japán katonai objektumok ellen. Az 1945. március 9-i államcsíny után a Viet Minh azt ajánlotta a francia hadvezetésnek, hogy egyesítsék eröfeszítéseiket a japán megszállókkal szembeni közös ellenállásra. Ezt a javaslatot a franciák visszautasították. A francia csapatok, ahelyett, hogy szembeszálltak volna a japánokkal, egyre-másra feladták megerödített állásaikat. A vietnami partizánok ezért igyekeztek elfoglalni a franciák elhagyott erödítményeit és összeszedni elhagyott fegyvereiket. Ebben az idöben a francia hadsereg sok vietnami katonája átállt a nép oldalára. A japán hadvezetés nagy eröket vetett be a Viet Minh támpontjai ellen, de a népi eröknek ezeket sikerült visszaverniük és részben megsemmisíteniük. A Viet Minh aktív tevékenységet fejtett ki, hogy a megszállók alól felszabadított területen megszervezze a demokratikus hatalmat (az úgynevezett "Népi Bizottságokat"). A megszállt körzetekben földalatti felszabadítási bizottságok alakultak. Június 4-én alakították meg a felszabadított körzet kormányát, az úgynevezett "Ideiglenes Népi Bizottságot". Ez a népi demokratikus hatalom csírája volt. Ennek a kormánynak a hatalma Észak-Vietnam hat tartományára Cao Bangra, Bac Kanra, Tuyen Quangra, Thai Nguyenre, Lang Sonra és Ha Giangra terjedt ki, amelyek népessége meghaladta az egymillió föt. A megszállók elleni haditevékenység egyre nagyobb arányokat öltött. Miután 1945 májusában meghiúsult a japán büntetö expedíciónak a Viet Minh eröi ellen indított támadása, a mintegy 5000 fönyi Felszabadító Hadsereg a partizánokkal együttmüködve sikeres ellentámadást hajtott végre, s ennek eredményeképpen felszabadította Bac Kant, Pho Bin Chat és más városokat. 1945 augusztusáig ÉszakVietnam nagy része felszabadult a japán megszállók uralma alól. A japánellenes harc lángja átcsapott Középés Dél-Vietnamra is. Erösödött a japánokkal szembeni ellenállási mozgalom Burmában is, ahol a hódítók elleni harcot a kommunista párt a burmai nemzeti burzsoázia haladó képviselöivel együtt szervezte és vezette. 1944 augusztusában megalakult a Népfelszabadító Antifasiszta Liga. Ennek elnöke U Aung San, a nemzeti felszabadító mozgalom népszerü vezetöje, fötitkára pedig a kommunista Thakin Than Thun lett. Az illegális Antifasiszta Liga egyes vezetöi egyúttal tagjai maradtak a Ba Maw-bábkormánynak, és japánellenes tevékenységre használták fel hivatali helyzetüket. A liga vezetöi között volt Thakin Nu (U Nu) is, aki a Ba Maw-bábkormányban a külügyminiszteri posztot töltötte be. A hazafias erök tömörítésében vezetö szerepe volt a kommunistáknak, s ezt akkoriban a liga burzsoá vezetöi is elismerték. A kommunistáknak jelentös befolyásuk volt a liga programjára, amely határozottan imperialistaellenes jelleget öltött, és az ország teljes függetlenségének kivívását tüzte ki célul. A hazafias program 50 ezer munkást, parasztot, kisvállalkozót és kereskedöt, hazafias érzelmü buddhista szerzetest vont a liga soraiba, s emellett a nemzeti kisebbségek sok képviselöje is csatlakozott a ligához. Az Antifasiszta Liga és a vezetése alatt álló partizánosztagok 1945. március 27-én gondos elökészítés után össznépi fegyveres felkelést robbantottak ki a japán elnyomás ellen. A tízezer fönyi burmai Honvédelmi Hadsereg nyíltan a nép oldalára állt és Nemzeti Hadseregre változtatta nevét. A felkelés után az Antifasiszta Liga taglétszáma hamarosan 200 ezer före növekedett. Az angol hadvezetés igyekezett sürgösen kihasználni a japánellenes felkelést és meggyorsította nyugat felöl Burma irányában támadó csapatai elönyomulását. Két hónap elegendönek bizonyult ahhoz, hogy a burmai felkelök az angol csapatokkal együtt csaknem az egész országot megtisztítsák a megszállóktól. 1945. május 5-én felszabadították Burma fövárosát, Rangoont. Nem sokkal késöbb hozzáfogtak a megszállók által feloszlatott demokratikus tömegszervezetek újjászervezéséhez. E szervezetekben a Burmai Szakszervezeti Kongresszusban és a Burmai Parasztszövetségben a kommunisták nagy tekintélyre tettek szert. Az Antifasiszta Liga mint egységes nemzeti front azt követelte Angliától, hogy ismerje el Burma jogát a teljes függetlenségre. A Fülöp-szigeteken a japánellenes mozgalom vezetö ereje a Hukbalahap partizánhadserege volt. E hadsereg megbízható támaszául a falvakban alakult Népi Honvédelmi Bizottságok szolgáltak, amelyek demokratikus önkormányzati szervek voltak. A Népi Honvédelmi Bizottságok biztosították a partizánhadsereg élelmiszer-ellátását, segítségére voltak a felderítésben, rejtegették a sebesülteket. Segítségükkel Luzon-sziget falvaiban mintegy 10 ezer tartalékost részesítettek katonai és politikai kiképzésben, hogy a Hukbalahap elsö jelére fegyverbe állhassanak. E hadsereg osztagai rendszeresen átfésülték a sziget középsö és déli részét, támadásokat intéztek a japán helyörségek, valamint a bábkormány csendörségének járörei ellen. A Hukbalahappal való összetüzésekben a japán hadsereg 20 ezer katonát és tisztet, a bábkormány csendörsége pedig 5000 föt vesztett. A Hukbalahappal szoros katonai és politikai kapcsolatban müködött néhány önálló partizáncsoport és földalatti szervezet: az úgynevezett "48. Önálló Osztag", amely a helyi kínai lakosság haladó képviselöiböl alakult; a "Kék sas"-partizánosztag, amelyet a nemzeti burzsoázia képviselöi vezettek; a "Szabad Fülöp-szigetek" földalatti csoport, amely Manilában müködött és föképpen hazafias érzelmü értelmiségiekböl állott. 1944 végén a Hukbalahap-hadsereg bevetette összes tartalékát, hogy az utolsó, megsemmisítö csapást mérje a japán megszállókra. A japán hadvezetésnek harckocsikkal, tüzérséggel és repülögépekkel megerösített nagy magasabbegységeket kellett a partizánok ellen harcba vetnie. Az amerikai deszant luzoni partraszállása idején (1945. január) a Hukbalahap-hadsereg a Lingayen-öböltöl és a Tayabas-öbölig terjedö hatalmas térségben általános támadást indított a japán állások ellen. Addigra nagy területeket szabadítottak már fel a megszállók alól Pampanga, Nueva Ecija, Bulacan, Tarlac, Laguna tartományban (a legnagyobb városok kivételével) és a velük szomszédos körzetekben. A partizánok 1945 elején tevékenyen segítették az amerikai csapatok luzoni partraszállását. Adatokat szolgáltattak az amerikai parancsnokságnak a japán csapatok elhelyezkedéséröl és elterelö hadmüveleteket folytattak Batangas tartományban, hogy biztosítsák az amerikaiak meglepésszerü partra szállítását a Lingayen-öbölben. A Hukbalahap osztagai elvágták a legfontosabb közlekedési és hírközlési vonalakat a japán csapatok hadtápterületén, teljesen dezorganizálták védelmüket a Manila körüli fö terepszakaszokon. A partizánhadsereg két-három nappal az amerikai csapatok beérkezése elött kiverte a japán helyörséget a Luzon középsö részén levö San Fernando, Tarlac, San Miguel, Concepción, Victoria, La Paz, Magallan és Angeles városokból. Krueger tábornok, a Fülöp-szigeteken támadó 6. amerikai hadsereg parancsnoka késöbb azt mondotta, hogy a Hukbalahap a legjobb harci egységek közé tartozott, amelyeket valaha is látott. 1945 februárjában, Manila felszabadítása után, a japán hadsereg sorsa a Fülöp-szigeteken megpecsételödött. Júliusra befejezödtek a harcok Luzon szigetén, s hamarosan a szigetcsoport többi szigetén is. A Fülöp-szigetiek felszabadító harca azonban ezzel még nem ért véget: hazájukat újból amerikai csapatok foglalták el. A japán megszállók ellen vívott hároméves fegyveres nemzeti felszabadító háborúban gazdag tapasztalatokat szerzett a nép. A kommunista párt óriási tekintélyre tett szert a dolgozó tömegek körében. Már 1945 április-májusában a kommunisták tevékeny részvételével megalakították a Nemzeti Parasztszövetséget és a Munkásszervezetek Kongresszusát a dolgozók hatalmas tömegszervezeteit. 1945 júniusában létrejött az úgynevezett Demokratikus Szövetség, amely az egységes imperialistaellenes front magvává lett. A szövetség harcot indított a Fülöp-szigetek teljes politikai és gazdasági függetlenségéért, a demokratikus szociális reformokért. Malájföldön a japánellenes mozgalom már 1944-ben nagyarányú partizánháborúvá fejlödött. A malájföldi népek japánellenes hadserege, amelyet a kommunisták szerveztek meg és vezettek, abból merítette erejét, hogy a parasztok és a munkások tömegei támogatták. A Japánellenes Szövetségnek országszerte illegális szekciói müködtek több százezer taggal. Ez a partizánmozgalom támaszául szolgált. A szövetségnek tagjai voltak mind a dolgozók képviselöi, mind a nemzeti burzsoázia egyes politikusai. Különösen nagy jelentösége volt az imperialistaellenes harc fejlödése szempontjából a kommunisták vezette parasztszövetségek megalakulásának. A malájföldi japánellenes mozgalom jellemzö vonása az volt, hogy egyesítette az ország három nemzetisége, a malájok, a kínaiak és az indiaiak képviselöit. Emiatt a malájföldi népek japánellenes hadseregét sokszor "háromcsillagosnak" nevezték, mivel lobogójának három csillaga három nemzetiségnek harci egységét jelképezte. Ennek az egységnek a létrehozása a malájföldi kommunisták nagy érdeme volt. Az egység jelentöségét még csak fokozta az, hogy az imperialisták nagy buzgósággal szították az országban a nemzeti viszályt. 1945-ben Malájföldön még nagyobb lendületet vett a fegyveres imperialistaellenes harc. A partizánhadsereg 1945 augusztusáig már 10 ezer japán katonát és tisztet semmisített meg. 1944-1945-ben felszabadított körzetek jöttek létre, amelyekben a nép érdekében haladó reformokat hajtottak végre. A kommunista párt ebben az idöszakban dolgozta ki konkrét programját a független Maláj Demokratikus Köztársaság megalakítására. Ez a program az imperialistaellenes harc lobogójává vált. Indonéziában, mint a japán megszállás alá került más országokban is, 1945 a nemzeti felszabadító harc fellendülésének éve volt. A szomszédos országokhoz képest azonban Indonéziában a japánellenes mozgalom föleg ösztönösen fejlödött, s politikailag, szervezetileg szétforgácsolt volt. Ennek egyik fö oka abban keresendö, hogy gyenge volt a kommunista párt, amely a háború elötti évtizedben mély illegalitásban folytatta harcát és a holland gyarmatosítók csapásai alatt súlyos veszteségeket szenvedett. A háború éveiben a japán megszállók a munkásmozgalom sok haladó vezetöjét kivégezték vagy börtönbe vetették. Ilyen körülmények között a nemzeti burzsoáziának elég jelentös befolyásra sikerült szert tenni a néptömegek körében. Ennek ellenére éppen a kommunisták voltak a japánellenes illegális mozgalom elsö szervezöi. Ők alkották a magvát a legforradalmibb hazafias szervezetnek, amelynek élén Amir Sarifuddin indonéz nemzeti hös állott (sajnos, a japán csendörök elég hamar elfogták és kényszermunkára hurcolták el). A kommunista párt tagjai tevékenyen részt vettek annak a japánellenes csoportnak a munkájában is, amely az indonéz úgynevezett "kisegítö" hadiflotta egységeinél fejtett ki illegális tevékenységet. A japánellenes ifjúsági szervezetek között kiemelkedö szerepet játszott az Aidit és Lukman vezette csoport. Az illegális mozgalom vezetöi között szép számmal voltak különféle burzsoá körök képviselöi, akikkel a kommunisták igyekeztek a nemzeti felszabadulásért vívott harcban együttmüködni. 1944-ben több japánellenes megmozdulásra került sor: Blitarban (Kelet Jáva) fellázadtak a bábkormány hadseregének újoncai, felkelés tört ki Semarangban, Indramajuban és másutt. Bár az ilyen megmozdulások csak korlátozott méretüek és bizonyos fokig szervezetlenek voltak, mégis elömozdították a hazafias mozgalom fellendülését. 1945 elején illegális japánellenes csoportok müködtek már a bábkormány hadseregének sok egységénél és a tanintézetekben. Vidéken is tevékenykedtek japánellenes parasztcsoportok és kis partizánosztagok. De ezek az alapjában véve burzsoá hazafias szervezetek igen laza kapcsolatot tartottak fenn egymással, söt olykor nézeteltérések is támadtak közöttük. Az indonéz nemzeti burzsoázia programját Sukarno fogalmazta meg 1945. június 1-én, a függetlenség elökészítésére alakult bizottság ülésén mondott beszédében. Ez a program azt tüzte ki célul, hogy egész Indonézia területén független polgári demokratikus köztársaságot hozzanak létre. Az ilyen imperialistaellenes program megfelelt az adott történelmi helyzetben Indonézia elött álló feladatoknak és ezért kedvezö visszhangra talált a hazafias tömegek körében. A kommunisták, akik az összes imperialistaellenes erök tömörítésére és az egész nép aktivitására támaszkodó egységes nemzeti felszabadító front létrehozására törekedtek, a haza függetlenségéért vívott harcban készek voltak együttmüködni a nemzeti burzsoáziával. A népnek a japán iga lerázására irányuló törekvése tömeg-megmozdulásokban jutott kifejezésre. Közülük a legjelentösebb az indonéz hazafiaknak a japán rendörséggel való összetüzése volt 1945 júniusában egy sutabajai népgyülésen. A népgyülést a megszálló hatóságok szervezték, de az, számukra egészen váratlanul, hazafias tüntetésbe csapott át. Nem tartotta távol magát Délkelet-Ázsia általános hazafias megmozdulásaitól Thaiföld sem. A "Szabad Thai" nevü illegális japánellenes szervezet a nép elég széles rétegeit ölelte fel. A dolgozók tevékenyen részt vettek a szervezet munkájában, de a vezetés a nemzeti burzsoázia kezében maradt. A "Szabad Thai" vezetöi azon voltak, hogy ez a mozgalom ne csaphasson át népi forradalomba. Ennek ellenére 1945 elején az ország sok vidékén müködtek japánellenes osztagok, s ezek összlétszáma elérte az 50 ezer föt. Közülük 10 ezren fel voltak fegyverezve. Ezek az osztagok sok kellemetlenséget okoztak a japán megszállóknak és ügynökeiknek, de a "Szabad Thai" vezetöinek határozatlansága miatt általános nemzeti felkelésre nem került sor. Meg kell állapítanunk, hogy Délkelet-Ázsia régi gyarmattartóit az angol, az amerikai, a francia és a holland imperialistákat erösen nyugtalanította a japánellenes mozgalom nagy lendülete és demokratikus jellege, s ezért nem támogatták a japán megszállók ellen harcoló partizánokat. Vietnamban például franciákból, De Gaulle híveiböl álló illegális csoportok harcoltak a megszállókkal együttmüködö Découx kormányzó ellen. De a Viet Minh többszöri javaslata ellenére De Gaulle hívei a leghatározottabban visszautasították a vietnami hazafiakkal való együttmüködést. Ha a szövetséges hadvezetés egyes esetekben mégis szállított fegyvert a délkelet-ázsiai partizánosztagoknak, ezt csak azért tette, hogy ellenörizhesse öket. Ahol a szövetséges csapatok képviselöi kapcsolatot létesítettek a partizánokkal, passzív magatartásra próbálták rávenni öket. Ezt tették például az amerikai hírszerzö szolgálat Thaiföldön müködö ügynökei is. Söt a régi gyarmattartók mindent elkövettek, hogy gyengítsék és megosszák a hazafias eröket. Az angol hadvezetés ebböl a célból Malájföldön és Burmában ejtöernyös osztagokat dobott le, hogy kapcsolatot teremtsenek a partizánokkal. Az angolok elsösorban arra törekedtek, hogy elszigeteljék a kommunistákat és így megfosszák a mozgalmat vezetöitöl. A Fülöp-szigeteken amerikai ügynököket dobtak le, hogy az összes partizánosztagokat az amerikai hadsereg parancsnokságának rendeljék alá, s megfosszák vezetö szerepüktöl a legtevékenyebb hazafiakat, elsösorban a kommunistákat. Luzon-szigeten, a japánellenes harc központjában az amerikai ügynököknek nem sikerült ezt elérniük. Ezért nyílt katonai akciókhoz folyamodtak a Hukbalahap osztagaival szemben, együttmüködve e sötét üzelmekben a japán csendörséggel. Kétségtelen, hogy az imperialisták aknamunkája rendkívül megnehezítette a keletés délkelet-ázsiai hazafiak harcát. De semmi sem tartóztathatta fel a szabadságra törekvö népeket. Amikor a Szovjetunió 1945 augusztusában hadat üzent a japán agresszoroknak, ez a megszállt ázsiai országok felszabadító mozgalmának összes eröi számára jel volt a döntö harcra.


Találat: 1573


Felhasználási feltételek