online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

A SZOVJETUNIÓ HADIFLOTTÁJÁNAK TEVÉKENYSÉGE A TENGERI ÚTVONALAKON

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
Vilagvalsag; hatasa (1929-33)
A SZOCIALIZMUS GYŐZELME A SZOVJETUNIÓBAN ÉS ENNEK JELENTŐSÉGE AZ ORSZÁG VÉDELMÉNEK MEGSZILÁRDULÁSÁBAN
AZ ŐSHAZA DÉLI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE
Géza és Szent Istvan uralkodasa
Reformació és ellenreformació Európaban
A SZOVJETUNIÓ HADBA LÉPÉSE A TÁVOL-KELETEN
AZ INDUS-VÖLGYI KUSOK
MIT TUDUNK NIMRUDRÓL?
A MEGSZÁLLÓK TÖMEGES KIŰZÉSÉNEK KEZDETE
 
bal also sarok   jobb also sarok

A SZOVJETUNIÓ HADIFLOTTÁJÁNAK TEVÉKENYSÉGE A TENGERI ÚTVONALAKON 


1. A helyzet megváltozása a tengeri hadszíntereken. A flották feladatai  A szovjet hadiflották és flottillák 1944-ben támadó tevékenységet folytattak. Részt vettek a Vörös Hadseregnek a tenger és folyó menti irányokban végrehajtott hadmüveleteiben. A Balti Flotta részt vett az ellenséges csapatok szétzúzásában Leningrádnál, a Karél-földszoroson, Dél-Karéliában és a Baltikumban. A Krím félsziget és Románia felszabadításában fontos szerepet játszott a Feketetengeri Flotta. Az Északi Flotta nagy segítséget nyújtott a szovjet csapatoknak a petsamo (pecsenga) kirkenesi hadmüveletben. A Dnyeperi Katonai Flottilla tengerészei kivették részüket a belorusszijai német fasiszta csapatok szétzúzásából. A Dunai Katonai Flottilla támogatta a belgrádi és budapesti hadmüveleteket. Ezzel egy idöben minden flotta egy másik fontos feladatot is végrehajtott: harcolt az ellenség tengeri útvonalain, és védelmezte a saját útvonalakat. Ezt a harcot a Vörös Hadsereg 1943. évi gyözelmei következtében kedvezö körülmények között folytathatták. A német haditengerészeti erök elött 1944-ben rendkívül bonyolult és nehéz feladatok álltak: meg kellett örizniük korábbi pozícióikat a tengeren, támogatniuk kellett a tenger melléki szárazföldi csoportosításokat, hogy tarthassák arcvonalukat, eröteljes csapásokat kellett mérniük a Szovjetuniót szövetségeseivel összekötö hajóutakra. Ezenkívül biztosítaniuk kellett a tengeri szállítást: tartalékok átdobását a tenger melléki csoportosítások megerösítésére és e csoportok, továbbá a katonai rakományok és a rablott értékek elszállítását a kiürített területekröl. Az ellenség a szállítást sok szállítóhajón bonyolította le, s ezek kísérésére ugyancsak sok hadihajót használt fel. A német haditengerészeti erök föparancsnoksága megpróbálta tartani pozícióit a Barents-, a Baltiés a Fekete-tengeren. A fö hajócsoportosítás 1944-ben Észak-Norvégia kikötöiben maradt a Szovjetunióba tartó hajókaravánok elleni tevékenység céljából. Ezt a csoportosítást mindaddig otthagyták, amíg a német szárazföldi csapatok el nem vesztették pozícióikat Finnországban és a Baltikumban. A Balti-tengeren az ellenség az év elején viszonylag erösnek érezte magát, mivel fontos tengeri védelmi terepszakaszok voltak birtokában a Finn-öbölben. Miután azonban a szovjet csapatok Leningrádnál, a Karél-földszoroson, majd pedig a balti országokban is szétzúzták a hitleristákat, a helyzet megváltozott. A német parancsnokság ebben az idöben több megbeszélést tartott, amelyeken a Balti-tenger védelmének kérdéseit tárgyalták. Még gyorsabban fejlödtek az események a Fekete-tengeren. Az ellenség haditengerészeti eröi az év elején itt kedvezö körülmények között tevékenykedtek: még birtokukban voltak a krími kikötök; a Krím félszigettöl nyugatra vezetö hajóutak meglehetösen távol estek a kaukázusi partvidéken levö szovjet támaszpontoktól. A Fekete-tenger partvidékének elvesztésével teljesen megváltozott a helyzet. A német hadsereg 1944. nyári súlyos vereségei arra kényszerítették a hitlerista parancsnokságot, hogy megerösítse feketeés balti-tengeri flottáját, hogy ezek támogassák a szárazföldi csapatokat, és lekössék a szovjet haditengerészeti eröket. A Szovjetunió tengeri szállítási útvonalain mintegy ötven tengeralattjáró harcolt. Az ellenséges légierö tengeri tevékenységének a lehetösége a szovjet-német arcvonal helyzetének rosszabbodása folytán erösen csökkent. 1944-ben az ellenség haditengerészeti flottája a szovjet légierö légi fölénye közepette tevékenykedett. Marschall, nyugalmazott német tengernagy így ír: "Az ellenség fölénye a tengeren és a levegöben egyre nyilvánvalóbbá vált." A szovjet légierö légi uralma csökkentette az ellenséges flotta harci lehetöségeit, vízfelszíni hajóinak tevékenységét pedig szinte megbénította. 1944-ig lényeges változások történtek a szovjet flották állományában. A kommunista párt gondoskodása és az egész szovjet nép önfeláldozó munkája révén a hadiflotta a háború alatt új hajókat és repülögépeket, új fegyverfajtákat kapott. 1943-tól kezdve egyre nagyobb számban érkeztek a flottákhoz a tengeralattjárók, az aknaszedö hajók, a tengeralattjáró-vadászok, a torpedónaszádok és a kis ágyúnaszádok. Ez számottevöen pótolta a megfelelö hajóosztályok veszteségeit. Különösen a tengeralattjáró-vadászok és az aknaszedö hajók száma gyarapodott. Ez azért volt szükséges, mert szembe kellett szállni az ellenség fö harceszközeivel: a tengeralattjárókkal és a tökéletesebb mintájú aknákkal. A régi hajókat új technikai eszközökkel szerelték fel hidroakusztikai berendezésekkel és rádiólokátorokkal, rádiókészülékekkel, olyan aknakutató berendezésekkel, amelyek a mágneses és akusztikus aknákat is meg tudták semmisíteni, és más tökéletesebb harceszközökkel. A flották és a flottillák ellátása új hajókkal és fegyverzettel növelte a harci lehetöségeiket. A szovjet fegyveres erök harci erejének növelésében nagyjelentösége volt a szovjet hazafiak mozgalmának: gyüjtést indítottak hajók, harckocsik és repülögépek gyártására. Az így összegyült pénzböl tucatjával épültek hajók és tengeralattjárók. Az északi vizeken hajózott a "Jaroszlavszkij komszomolec" és a "Novoszibirszkij komszomolec" nevü tengeralattjáró, a "Dzerzsinyec" torpedónaszád, a Balti-tengeren harcoltak a "Tam 212b14c bovszkij pionyer", a "Morsanszkij zseleznodorozsnyik" és a "Mordovszkij kolhoznyik", a Fekete tengeren a "Moszkovszkij remszlennyik" torpedónaszádok stb. Megnövekedtek és minöségileg javultak a flották légieröi: egyre több aknarakó és torpedóvetö, valamint bombázó repülögép tartozott állományukba, és megjelentek csatarepülö-magasabbegységeik. A légierö ütöereje lényegesen megnövekedett. A repülögépek repülö és technikai tulajdonságainak tökéletesítése lehetövé tette, hogy csapásokat mérjenek a tengeri hadszínterek egész mélységében. A légierö és a kis hajók arányának növekedése a flottáknál összhangban volt azokkal a feladatokkal, amelyek a flottákra hárultak a korlátozott beltengeri hadszíntereken. Mindkét harcoló fél messzemenöen alkalmazta az aknákat, és ez nagy aknaveszélyt idézett elö minden tengeri hadszíntéren, különösen a Finn-öbölben. Ez megnehezítette a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta tengeralattjáróinak, nagy hadihajóinak és szállítóhajóinak tevékenységét. A harci tapasztalatok alapján javult a hajók, a tengeralattjárók és a repülögépek személyzetének harci képzettsége, tökéletesedtek vezetésük módszerei a harcok és hadmüveletek folyamán. Mint a korábbi években is, a flotta személyi állománya kitünt erkölcsi és harci tulajdonságaival. Nagy szerepük volt a tengerészek eszmei-politikai nevelésében a pártés Komszomol-szervezeteknek. A csapatok és a hajók harci tevékenységére és életére gyakorolt befolyásuk jelentösen megnövekedett a SZK(b)P Központi Bizottságának határozata után, amely elrendelte a Vörös Hadsereg és Haditengerészeti Flotta pártés Komszomol-szervezeteinek újjászervezését. 1944-ben a szovjet flottáknak továbbra is fedezniük kellett a szárazföldi csapatok tenger melléki szárnyait és támogatniuk kellett a Vörös Hadsereg támadó hadmüveleteit. Ezek a feladatok azonban a változott körülmények között új tartalmat és jelentöséget kaptak. A Nagy Honvédö Háború elsö idöszakában a tengeri útvonalakon föként tengeralattjárók, illetve alkalomszerüen repülögépek és hajók tevékenykedtek. A flotta eröit a hajókat, a légieröt, söt még a tengeralattjárókat is lényegében arra használták fel, hogy a tengerröl és a levegöböl támogassák a Vörös Hadsereg tengermelléki körzeteket védö csapatait. A háború második idöszakában megnövekedett a flották harci aktivitása. Lekötötték az ellenséget a part menti körzetekben, támogatták a szovjet szárazföldi csapatok támadását, önálló hadmüveleteket hajtottak végre az ellenség hajóútvonalain, és oltalmazták a saját hajóutakat. A flották ezzel elösegítették, hogy a háborúban döntö fordulat következzék be. 1944-ben olyan feladatok, mint például a tengerhez szorított csoportosítások ellátása és elszállítása, megszüntek. A Vörös Hadsereg magasabbegységeinek megnövekedett tüzereje folytán ritkábban volt szükség, hogy a hajótüzérség vagy a haditengerészeti légierö közvetlenül támogassa a csapatokat, vagy hogy kisebb deszantokat tegyen partra az ellenséges védelem harcászati mélységének áttörésére. Viszont egyre gyakrabban adódtak olyan feladatok, mint a csapatok szállítása a támadáshoz szükséges csoportosítás létrehozása végett, deszantok partra tétele a hadmüveleti mélységben, elszigetelt pontok és szigetek elfoglalása és a partra tett csapatok ellátása. Az ellenség hajózásának a megakadályozása a Barents-, a Baltiés a Fekete-tengeren a háború egész ideje alatt továbbra is a flották fontos hadmüveleti-hadászati feladata volt. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenség tengeri szállítása 1944-ben megnövekedett, továbbá hogy a szovjet flottáknak is nagyobbak voltak a lehetöségei, haditengerészeti eröink nagyobb feladatokat kaptak az ellenség közlekedésének megakadályozására. Ugyanakkor a haditengerészeti eröknek minden tengeren meg kellett védelmezniük a saját hajóutakat, amelyeknek hossza a Vörös Hadsereg nyugati elönyomulásával egyre nött. A szárazföldi és haditengerészeti erök szoros együttmüködésének megszervezése végett a föhadiszállás 1944. március 31-i különleges direktívája szabályozta a flották alárendelésének és feladataik meghatározásának rendjét. Az Északi Flottát a Fehér-tengeri Katonai Flottillával együtt, valamint a Fekete-tengeri Flottát közvetlenül a haditengerészeti népbiztosnak rendelték alá. A Fekete-tengeri Flotta Azovi Katonai Flottillája hadmüveletileg az Önálló Tengermelléki Hadsereg parancsnokának, a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta a Ladogai Katonai Flottillával együtt a Leningrádi Front parancsnokának, a Dnyeperi Katonai Flottilla pedig a 2. Belorusz Front parancsnokának alárendeltségébe került. Az Onyegai Katonai Flottilla továbbra is a Karéliai Front hadmüveleti alárendeltségében maradt. A Balti Flottának és a hadmüveletileg a frontnak alárendelt flottilláknak a kizárólag haditengerészeti erökkel végrehajtandó feladatait (például a hajóútvonalakon folytatandó tevékenységüket) a föhadiszállás direktívái alapján a haditengerészeti népbiztos határozta meg. 2. A Krím félsziget blokád alá vétele és a Fekete-tengeri Flotta további harctevékenysége A Tamany-félsziget felszabadulása 1943-ban és a Vörös Hadsereg elönyomulása a Fekete-tenger partján Herszontól Perekopig, új feladatokat állított a Fekete-tengeri Flotta elé. A német hadvezetés a Krím félsziget tartásának nagyjelentöséget tulajdonított. 1943 végén a Hitlernél tartott megbeszélésen Dönitz tengernagy kijelentette, hogy a Krímnek, de különösen fö kikötöjének, Szevasztopolnak elvesztése megváltoztatja a helyzetet a Fekete-tengeren, és erösen megnehezíti a szállítást az északi és nyugati partok mentén. A Krím félsziget központi fekvése a Fekete-tengeren lehetövé tette, hogy az ellenség ott állomásozó repülögépei és könnyü flottaerö a szélrózsa minden irányában (Novorosszijszk, Ogyessza, Constanta stb.) tevékenykedjenek. Az ellenség a Krím birtokában a repülöterekröl és a parti támaszpontokról támadásokat intézhetett a szovjet hajóútvonalak ellen a Kaukázus partjainál, az Azovi-tengeren és a Kercsi-szoros övezetében (16. sz. térkép). Viszont a kaukázusi tengerpart kikötöiben állomásozó szovjet flottának csak korlátozott lehetöségei voltak arra, hogy hajókkal és repülögépekkel támadja az ellenség távoli Ogyessza-Constanta, Constanta-Boszporusz közlekedési vonalait. Miután a szovjet csapatok elérték a Perekopi-földszorost, a Krím félsziget és a nyugati part kikötöi közti hajóútvonalak az ellenség számára döntö fontosságúvá váltak. Ezek biztonságától függött a krími csoportosításuk harcképessége. Tengeri úton kapta a személyi kiegészítést és az anyagi utánpótlást a 17. hadsereg, hajókon szállították el a rablott holmikat, a betegeket és a sebesülteket. E célokra az ellenség 18 szállítóhajót, amelyeknek 47 ezer tonna volt a vízkiszorítása, 100 önjáró uszályt és még sok kisebb hajót, összesen több mint 70 ezer tonna vízkiszorítással vett igénybe. Hónapról hónapra nött a Fekete-tenger nyugati partján levö kikötök és a Krím között közlekedö hajókaravánok száma: februárban 20, márciusban 44, áprilisban 141, május elsö napjaiban pedig 110 karaván tette meg ezt az utat. Az ellenséges parancsnokság számított arra, hogy a Fekete-tengeri Flotta aktívan fog tevékenykedni a hajóutakon, ezért növelte a kíséröhajók számát. Németországból és Olaszországból részben szárazföldi úton, részben a Dunán több torpedónaszádot, Olaszországból és Görögországból pedig a Dardanellákon keresztül több tucatnyi aknaszedö hajót, deszanthajót és segédhajót irányítottak a Feketetengerre. Nyikolajevben, Ogyesszában és Constantában gyors ütemben épültek az új, kis kíséröhajók. Megkezdték az elsüllyedt hajók kiemelését és üzembe helyezését. 1944 elején az ellenségnek a Fekete-tengeren egy segédcirkálója, négy torpedórombolója, három aknarakó naszádja, három örhajója, három ágyúnaszádja, mintegy 30 aknaszedö hajója, 14 tengeralattjárója, 28 torpedónaszádja, négy aknazár-telepítö hajója, 34 tengeralattjáró-vadásza (gyorsnaszád), több mint száz deszantés tüzérségi uszálya és más kis hajója volt. Krím repülöterein 250 ellenséges gép állomásozott. Ezek jelentettek elsösorban a szovjet hajók számára nagy veszélyt. A Fekete-tengeri Flottának 1944 elején az Azovi Katonai Flottillával együtt egy sorhajója, négy cirkálója, 29 tengeralattjárója, hat torpedórombolója, 13 örhajója, három ágyúnaszádja, egy monitora, 27 aknaszedö hajója, 47 torpedónaszádja, 27 páncélos naszádja, 44 aknakeresö naszádja, 113 gyorsnaszádja és örnaszádja volt. A haditengerészeti támaszpontok hiányos felszerelése miatt sok hajó üzemképtelen állapotban rostokolt a kikötökben. A 29 tengeralattjáróból csak 16, a 47 torpedónaszádból pedig mindössze 13 volt használható. A flotta fö csapásmérö és manöverezö ereje a 467 gépböl álló légierö volt. A flotta fö támaszpontját Poti kikötöjében rendezték be. Manöverezés céljára a hajók felhasználták még Tuapsze, Gelendzsik és Anapa kikötöket is. A legfontosabb repülöterek a Tamany-félszigeten, Gelendzsikben és a keleti part egyéb körzeteiben voltak. A flotta parancsnoka Vlagyimirszkij altengernagy ( 1944. március 28-tól Oktyabrszkij altengernagy), a haditanács tagja Azarov ellentengernagy, a törzsfönök pedig Golubjov-Monatkin ellentengernagy volt. Az Azovi Katonai Flottilla Gorskov ellentengernagy parancsnoksága alatt Tyemrjuk kikötöben állomásozott, és az volt a feladata, hogy ellássa a Kercs-félszigeten harcoló Önálló Tengermelléki Hadsereget, és biztosítsa harctevékenységét. A Fekete-tengeri Flotta fölényben volt az ellenséggel szemben, de parancsnoka nem tudott felhasználni minden harcképes hajót a közlekedési útvonalak elleni tevékenységre. Ennek elsösorban az volt a magyarázata, hogy a fö támaszpontok és a vadászgépek repülöterei túl messze estek az ellenség közlekedési útjaitól, és a hajókat nehéz volt a levegöböl oltalmazni; másodszor a nagy hajók tevékenységét nehezítették a Fekete-tenger sekély északnyugati részén lerakott aknák. Az ellenség egyedül 1943-ban ötven aknazárban mintegy 5000 aknát és több mint ezer aknavédöt telepített. Német adatok szerint 1941-töl 1944-ig összesen kb. 20 ezer aknát raktak le. Ilyen körülmények között a nagy hajók kifutása a Fekete-tenger északnyugati részére a hajókaravánok felkutatása és megsemmisítése végett teljesen célszerütlen volt. Éppen ezért az ellenség hajói ellen 1944 elején föleg a tengeralattjárók és a repülögépek harcoltak. A tengeralattjárók az ellenséges hajókaravánok várható útvonalán tevékenykedtek Szevasztopol és a Fekete-tenger nyugati partján fekvö kikötök között, a flotta könnyü eröi (a torpedónaszádok) pedig a Krím félsziget déli partvidékén. A Fekete-tenger északnyugati részén, s különösen a Krím félszigetet Ogyesszával összekötö útvonalakon közlekedö hajók ellen a flotta légiereje harcolt. Így a flotta hajói és repülögépei már 1944 elején részt vettek a krími ellenséges csoportosítás tenger felöli blokádjában. Késöbb a Fekete-tengeri Flotta blokádja a félsziget megközelítési útjain erösödött. Március-áprilisban a Krím félsziget partját messze elkerülve a 2. torpedónaszád-dandár titokban merész manövert hajtott végre: Gelendzsikböl Szkadovszkba hajózott. Az útvonal hossza majdnem kétszeresen meghaladta a torpedónaszádok hatósugarát. Ezért az út elsö felét üzemanyag-szállító naszádok kíséretében tették meg. A dandár az új vizeken való tartózkodásának elsö napjaitól kezdve veszélyeztette az ellenség közlekedését Krím és Ogyessza között. Az Ogyessza felszabadítására indított hadmüveletet megelözö idöszakban a flotta légierejét áttelepítették Észak-Tavrija repülötereire. Ez lehetövé tette, hogy támadásokat hajtson végre a Románia és Ogyessza közti útvonalak ellen, amelyeken az ellenség csapatokat és anyagi értékeket szállított el Ogyesszából. Egyidejüleg bombázta Constanta és Sulina kikötövárosokat, s elaknásította a kikötöhelyeket. A flotta légiereje, amely a Fekete-tenger nyugati partjánál tevékenykedett, január 3-tól április 10-ig három szállítóhajót és több mint negyven deszanthajót, kompot, naszádot és egyéb kis vízi jármüvet süllyesztett el. 1944 áprilisában, amikor a 4. Ukrán Front és az Önálló Tengermelléki Hadsereg csapatai felkészültek Krím felszabadítására, megváltozott a flotta harctevékenységének jellege. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása április 11-én a következöket parancsolta a Fekete-tengeri Flottának: a tengeralattjárók, a légierö és a torpedónaszádok felhasználásával rendszeresen vágja át az ellenség hajóútjait a Fekete-tengeren. Az ellenséges hajók mozgásának megakadályozását a direktíva a következö idöszak fö feladataként jelölte meg. Ugyanakkor a flottának biztosítania kellett a saját hajók útvonalait. A föhadiszállás nem rendelte el, hogy nagy hajók tevékenykedjenek a tengeri útvonalakon. Hadmüveleti szempontból azonban az ilyen elhatározás csak addig volt indokolt, amíg az ellenség csapatainak elszállítását a krími repülötereken állomásozó repülögépekkel oltalmazhatta. A hadmüvelet során, amikor az ellenség a Krím félsziget nagy részét már elvesztette, amikor visszavonult Szevasztopolhoz, és már úgyszólván nem volt légiereje, célszerü volt felhasználni a torpedórombolókat és a cirkálókat arra, hogy a tenger felöl elzárják a Szevasztopol körzetében levö ellenséges csoportosítást. A Fekete-tengeri Flotta parancsnoksága megparancsolta torpedónaszád-kötelékének, hogy a Krímhez közeli tengeri útvonalakon semmisítsék meg a Szevasztopolból és Jevpatorijából kifutó hajókat. A Krím távoli megközelítési útjain, a román partok közelében ugyanez a feladat a tengeralattjárókra hárult. A flotta légiereje támadta az ellenséges hajókat a Szevasztopoltól egészen Constanta és Sulina román kikötökig vezetö útjukon. Az ellenség hadiés szállítóhajóit nemcsak útban Románia felé, hanem a krími kikötökben is támadások érték. E harctevékenységben mintegy 400 repülögép (köztük 12 torpedóvetö, 45 bombázó, 66 csatarepülö és 239 vadász) vett részt. A Fekete-tengeri Flottának a hajóútvonalakon folytatott aktív tevékenysége arra kényszerítette a fasiszta parancsnokságot, hogy hajói biztosítására az egész flottát és minden légi köteléket bevessen. Conrady sorhajókapitány, a fekete-tengeri német haditengerészeti erök parancsnokságának volt törzsfönöke ezt írta: ". . . A Fekete-tengeren úgy alakult a helyzet, hogy az ellenség tengeren való visszaverésére, a saját tengerpart és hajóutak védelmére, valamint a hadsereg tengeri és nem a hosszú szárazföldi úton történö ellátására az egész flottát be kellett vetni". Az ellenségnek azonban ennek ellenére sem sikerült megvédenie közlekedési útvonalait a Fekete-tengeri Flotta hajóinak és légierejének támadásaitól. A német parancsnokság kénytelen volt csökkenteni a 17. hadsereg utánpótlását. 1943 decemberétöl 1944. márciusáig szükségleteit csak 75-80 százalékban elégítette ki. Április 8-án megkezdödött a hadmüvelet a Krím félsziget felszabadítására. A flotta repülögépei naponta több mint 250 felszállást hajtottak végre. Az ellenséges kikötöket és hajókaravánokat a Krím partjai közelében a csatarepülök és a bombázók vadászkísérettel támadták, távolabb a tengeren pedig a torpedónaszádok és bombázógépek csoportjai önállóan tevékenykedtek. Az ellenség veszteségeket szenvedett. Április 11-én a 11. csatarepülö-hadosztály gépei (parancsnok Manzsoszov alezredes) Feodoszijában egymás után többször támadták az ellenség gyülekezö hajóit, s elsüllyesztették a P-204 aknaszedö hajót és két deszanthajót, megrongáltak két uszályt, három naszádot, kárt tettek a kikötöberendezésekben, és megakadályozták a város kiürítését. Ugyanezen a napon 80 csatarepülögép 42 vadászgép kíséretében rácsapott az ellenség csapatokkal megrakott hajóira, amelyek éppen kifutni készültek Szudak kikötöböl. Az ellenség szállítóhajói ellen a tengeren sikeresen harcoltak a zuhanóbombázók és a "szabad vadászatra" felszálló torpedóvetö repülögépek. Ezenkívül a légierö elaknásította a part menti vizeket, a kikötöket és az ellenség támaszpontjait. Aktív tevékenységet folytattak a 2. dandár torpedónaszádjai Procenko, másodosztályú kapitány parancsnoksága alatt. Ezek a Karkiniti-öbölböl kiindulva rendszeres vállalkozásokat hajtottak végre Jevpatorija, Ak-Mecseta és Szevasztopol északi megközelítési útjain. Április 16-ra virradó éjjel Szevasztopol megközelítési útjain a bátor tengerészek elsüllyesztettek egy ellenséges deszanthajót és több örnaszádot. Április 19-én Szevasztopoltól délre a hajóutakon megkezdte tevékenységét az 1. torpedónaszád-dandár, Gyacsenko másodosztályú kapitány parancsnoksága alatt. A dandár a kaukázusi partról Jaltába települt át. Az ellenség felkutatását megnehezítette, hogy hajókaravánjai rendszerint éjjel vagy olyan idöben futottak ki a tengerre, amikor a repülögépek nem tudtak felszállni. A szovjet naszádoknak az ellenséges szállítóhajók megtámadása elött tüzérségi párbajt kellett vívniuk az örhajókkal. Nagy volt az ellenség meglepetése, amikor a szovjet naszádokat rakétalövedékekkel szerelték fel, amelyek hatékony eszköznek bizonyultak az ellenséges örhajók és szállítóhajók ellen. Különösen bátran és elszántan harcoltak a torpedónaszádok azokban a napokban, amikor a 4. Ukrán Front csapatai a Szevasztopol elleni rohamra készülödtek, és amikor a városért harcoltak. Ebben az idöben a Fekete-tengeri Flotta bombázó légiereje és tengeralattjárói szintén heves harcot vívtak. A bombázógépek naponta kétszer-háromszor felszálltak. A tengeralattjárók önállóan és a légi felderítés alapján is kutatták az ellenséget. Ha német hajókaravánokat vagy magános hajókat fedeztek fel, jelentették a torpedónaszád-dandár vagy a légierö parancsnokságának. Annak ellenére, hogy az ellenség mélyvízi bombákat dobott a szovjet tengeralattjárókra (a krími hadmüvelet alatt 1562-t), ezek bátran és rendszerint eredményesen támadták az ellenség hajóit. Április 22-én az M-111 jelzésü tengeralattjáró, amelynek Homjakov kapitány volt a parancsnoka, miután megkapta egy felderítö repülögép jelentését, felkutatott és elsüllyesztett egy kb. 5000 tonna vízkiszorítású szállítóhajót. Május 12-én az A-5 jelzésü tengeralattjáró (parancsnok Matvejev kapitány) felfedezett egy hajókaravánt, amely egy szállítóhajóból, hét deszanthajóból, egy aknászhajóból és két örnaszádból állt. Le sem merült, úgy támadta meg a karavánt, s elsüllyesztette a teherhajót és az egyik deszanthajót. A torpedónaszádok, a légierö és a tengeralattjárók egymással együttmüködve a krími hadmüvelet alatt súlyos veszteséget okoztak az ellenségnek. A Fekete-tengeri Flotta aktív tevékenységével zavarta a krími 17. német hadsereg tervszerü ellátását. Ez megkönnyítette a szovjet csapatoknak a hadsereg szétzúzását. Amikor a félsziget felszabadítása befejezödött, a flotta és a légierö megakadályozta a szétvert 17. hadsereg maradványainak tervszerü elszállítását. Május 10-re virradó éjjel a Herszoneszfokhoz érkezett az utolsó ellenséges hajókaraván: a "Totila" és a "Teje" Diesel-hajó és önjáró deszanthajók. Fedélzetükre vettek 5-6000 embert, és virradatkor elindultak Constanta irányában. A 8. gárda csatarepülöés a 47. csatarepülö-ezred (parancsnok Cselnokov alezredes, illetve Sztyepanyan örnagy), a 13. gárda felderítö repülöezred (parancsnok Muszatov alezredes) és az 5. gárda akna-torpedó vetö repülöezred (parancsnok Burkin örnagy) megtámadta az ellenséget. A "Totila" és több deszanthajó a Herszonesz-foktól nem messze elsüllyedt. Mintegy két óra elteltével ugyanez a sors érte a "Tejár" is, amely délnyugat felé tartott. A 17. hadsereg törzsének adatai szerint Krím kiürítése során az ellenség egyedül május 3. és 13. között, 37 ezer német és mintegy 5000 román katonát és tisztet vesztett. A kiürítés alatt sok ellenséges hajó megsemmisült, legtöbbjük légitámadás következtében. Ruge német tengernagy keserüen ismerte be: "Mindennél kellemetlenebb volt a kis hajók számára az orosz légierö, különösen a Krím félsziget kiürítésekor . . . " A román haditengerészeti föparancsnokság egyik okmánya szerint a kiürítés idején elsüllyesztett vagy megrongálódott hajók vízkiszorítása a Fekete-tengeren tartózkodó összes német, román és magyar hajók vízkiszorításának 82,8 százalékát tette ki. A szovjet parancsnokság nagyra értékelte a Fekete-tengeri Flotta repülöinek és tengerészeinek, föleg a tengeralattjárók és naszádok személyzetének a krími és az ogyesszai ellenséges csapatok szétzúzása során szerzett érdemeit. A legfelsöbb föparancsnok 1944. május 10-i parancsa a harcokban kitünt alakulatok között felsorolja Boltunov ellentengernagy parancsnoksága alatt álló tengeralattjáró-dandárt, az 1. és 2. torpedónaszád-dandárt és a flotta légierejét, amelynek Jermacsenkov altábornagy volt a parancsnoka. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1944. május 16-i rendeletével a flotta 23 tisztjének adományozta a Szovjetunió Höse kitüntetést. A Krím és a Perekoptól Ogyesszáig terjedö partvidék felszabadulása után a Fekete-tengeri Flotta feladata az volt, hogy a nyugati part mentén zavarja az ellenség közlekedését, és megsemmisítse szállítóhajóit. Az ellenség a megmaradt hadihajóit, szállítóhajóit és deszanthajóit visszavonta a román kikötökbe, elsösorban Constantába és Sulinába. A Fekete-tengeri Flotta parancsnoksága elhatározta, hogy sorozatos tömegtámadásokat hajt végre a román kikötök, elsösorban Constanta ellen. Augusztus 19-töl 25-ig a légierö összesen 687 repülögép bevetésével több támadást intézett a Constantában és Sulinában levö hajók ellen. A légitámadások következtében több mint 50 hadiés segédhajó elsüllyedt, illetve megrongálódott. Sok súlyosan megrongálódott hajót személyzete felsöbb parancsra kivitt a nyílt vízre és elsüllyesztett. Eredményes müködésével a szovjet légierö lényegében müködésképtelenné tette a német és román hajókat és támaszpontjaikat. Ez késöbb megkönnyítette a partraszállást a román és bolgár kikötökben. A Fekete-tengeri Flotta 1944-ben megsemmisített 104 szállítóhajót több mint 135 ezer tonna vízkiszorítással, és 105 különbözö osztályhoz tartozó hadiés segédhajót. A Fekete-tengeri Flotta az ellenség hajóútvonalain folytatott tevékenységén kívül a föhadiszállás utasítására 1944-ben egy másik feladatot is végrehajtott: védelmezte a saját hajóútvonalakat. E célból a flotta légiereje bombázta a constantai tengeralattjáró-támaszpontot és mágneses aknákat dobott le a Duna torkolatában. A kaukázusi tengerpart felé tartó ellenséges tengeralattjárók valószínü útvonalain, a tenger középsö részén a szovjet repülök felkutatták a víz alatt tartózkodó tengeralattjárókat. A Fekete-tengeri Flotta eröi a tengerpart menti útvonalak egyes szakaszainak biztosítása végett aknákat és hálókat raktak le a tengeralattjárók ellen, a kaukázusi part kikötöiben pedig örés gyorsnaszádokból felderítö és csapásmérö csoportokat alakítottak. A szovjet szállítóhajókat tengeralattjáró-vadászok és repülögépek biztosították. Mindez korlátozta az ellenséges tengeralattjárók harctevékenységét. Nem is támadták a biztosított szállítmányokat, hanem csak a magányos hajókat és a kevéssé védett objektumokat. Március végén például nem messze a parttól a víz felszínére emelkedtek, és nyilvánvalóan tüntetö céllal utasszállító hajókat löttek a Tuapsze és Szocsi közti szakaszon. Az ellenség légiereje ebben az idöben már nem jelentett nagy veszélyt. A valóságban a kaukázusi tengerpart kikötöi, késöbb pedig e tengerpart és a Krím kikötöi, illetve a Fekete-tenger északnyugati részén levö kikötök közti összeköttetés az egész év folyamán egy napra sem szakadt meg. Az északnyugati térségben a Fekete-tengeri Flotta nehéz körülmények között tevékenykedett. Az ellenség ott sok aknazárat létesített. Az év közepére erösen megnött az aknaveszély. A flotta parancsnoksága júniusra három aknaszedöhajó-dandárt szervezett, amelyek Novorosszijszk és Ogyessza között megkezdték a vízfelület megtisztítását az aknáktól. 1944-ben aknamentesítették a kikötök vizeit, és utakat nyitottak a veszélyes körzeteken át. 1371 aknát halásztak ki és semmisítettek meg. A kikötök és a támaszpontok bejáratai veszélytelenné váltak. Megindulhatott a kereskedelmi hajózás. 1944. augusztus végén Románia fegyverletételével a fekete-tengeri helyzet gyökeresen megváltozott. A hitlerista hadvezetésnek az volt a szándéka, hogy a Fekete-tengerröl minden harcképes hajót átirányít a Dunára. De a Fekete-tengeri Flotta aktív tevékenysége, a Sulina és Constanta elleni légitámadások és a Dunai Katonai Flottilla betörése a Duna torkolatába arra kényszerítette a németeket, hogy lemondjanak tervükröl. Az ellenséges hajók augusztus 25-én elhagyták a román kikötöket, és elhajóztak Bulgáriába. A török kormány a német fasiszta flottát nem engedte át a szorosokon. Mivel a hitleristák nem láttak más kivezetö utat, a bolgár partoknál minden hadihajójukat, segédhajójukat és naszádjukat elsüllyesztették. A három utolsó fasiszta tengeralattjárót személyzete küldte a tenger mélyére szeptember 10-én a török partok közelében. A Fekete-tengeri Flotta tehát nemcsak biztosította a Vörös Hadsereg hadászati szárnyát a tengerfelöli csapásokkal szemben, hanem maga is állandóan veszélyeztette az ellenség szárnyát. A flotta a kezdeményezés birtokában aktívan támogatta a tengermelléki szovjet csoportosítások támadó hadmüveleteit, zavarta az ellenség közlekedését, és biztonságossá tette a saját tengeri szállításait. 3. A Balti Flotta müködési körzetének kiterjesztése, és harca az ellenség tengeri szállítása ellen A Balti tengeren az általános helyzet 1944 elején változatlanul rendkívül nehéz volt. A Finn-öböl északi partja Szesztroreckig, déli partja pedig az oranienbaumi hídföig (17. sz. térkép) az ellenség kezén volt. Ugyancsak birtokában tartott minden szigetet Szejszkari, Peniszari és Lavanszari kivételével. A németek a Narva-öböl-Szur-Szari-sziget (Hogland) vonalon a Finn-öblön keresztül még 1942ben tüzérségi tüzzel erösíthetö aknazárakat telepítettek. Ettöl nyugatra, a Naissar (Nargen) szigetPorkkala Udd vonalon 1943-ban még egy védöállást rendeztek be, amelynek az aknákon kívül összefüggö hálóakadályai is voltak a tengeralattjárók ellen. 1944-ig mindkét állást megerösítették, s a kettö együtt egyetlen erös védelmi övet alkotott. A Finn-öböl partján az ellenség számos repülöteret, kikötöt és rejtett horgonyzóhelyet rendezett be. A szovjet hajók számára nehezen megközelíthetö, sziklazátonyokkal teli vízterület egészen a Viborgiöbölig, vagyis csaknem Kronstadtig húzódott. Mindez lehetövé tette az ellenségnek, hogy az egész Finn-öblöt állandóan figyelje. A szovjet hajókat, amennyiben kifutottak Leningrádból, Kronstadtból, valamint a Szejszkariés Lavanszari-szigetek körzetéböl, nagy veszély fenyegette. A Finn-öbölben Finnország haditengerészeti eröi és a német flotta különleges hajókötelékei tevékenykedtek. A finn flotta egy partvédö páncélos hajóból, nyolc örhajóból, hat ágyúnaszádból, 22 torpedónaszádból, öt tengeralattjáróból, 16 gyorsnaszádból, hat aknarakó hajóból és több mint negyven aknaszedö hajóból állt. A hajók Viborgban, Kotkában, Helsinkiben és a Finn-öböl más kikötöiben horgonyoztak. A Finn öbölben tevékenykedö német flotta állománya nem volt állandó: hajóinak száma a helyzettöl függött. Gyorsnaszádokból, deszanthajókból, aknarakó és aknaszedö hajókból és tengeralattjárókból állt. Június végén az öbölben 8-12 aknarakó naszád és torpedóromboló, hat aknaés hálózár-telepítö hajó, 16 torpedónaszád, tíz tengeralattjáró, mintegy száz aknaszedö hajó és naszád, több mint száz deszanthajó és más hajó tartózkodott. Ezek a hajók a finn kikötökben, továbbá Tallinnban és Paldiszkiben állomásoztak. Ideiglenes támaszpontoknak Loxát és Kundát is felhasználták. A német haditengerészeti parancsnokságnak mindig megvolt a lehetösége, hogy növelje a Finn-öbölben tartózkodó eröit, mert a Balti-tenger délnyugati részéröl hajókat irányíthatott oda. A németek terve az volt, hogy a szük Finn-öblöt kihasználva, viszonylag csekély erökkel továbbra is blokád alatt tartják a szovjet flotta hajóit az öböl keleti részében. Így akarták biztosítani saját hajóik szabad tevékenységét részben a Balti-tengeren. A szovjet flotta állományába 1944. január 1-én, a Ladogai Katonai Flottillát is beleszámítva, egy sorhajó, két cirkáló, két romboló, kilenc torpedóromboló, 28 tengeralattjáró, hat örhajó, 13 ágyúnaszád, 51 torpedónaszád, kilenc aknaés hálózár-telepítö hajó, 55 aknaszedö hajó, 169 aknaszedö naszád, 85 gyorsnaszád, 19 páncélos naszád és több más kis hajó tartozott. A flotta légiereje 389 repülögépböl állt. Késöbb a repülögépek száma növekedett, és az év végére majdnem elérte a 700-at. A flotta parancsnoka Tribuc, a haditanács tagja Szmirnov altengernagy, a törzsfönök pedig Petrov ellentengernagy volt. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta hajói Leningrádban, Kronstadtban és Lavanszariszigeten horgonyoztak. Tavasszal az örhajók és az aknaszedö naszádok egy része áthajózott a Lugaiöbölbe. Az általános fölény a szovjet flotta oldalán volt. Ezért az e

llenség hajói nem merészkedtek ki a szirtes vízterületröl az öböl keleti részébe. Ugyanakkor azonban az aknaveszély miatt a szovjet hajók nem mertek kifutni a Finn-öböl nyugati részébe és tovább, a Balti tengerre. Ezért a Balti Flotta tevékenysége 1944 elején csupán arra szorítkozott, hogy részt vett a Vörös Hadseregnek a tengerpart közelében védö ellenséges csoportosítás szétzúzására indított hadmüveleteiben, majd áttörte az ellenség hoglandi állását, hogy ezzel kiterjessze a flotta hadmüveleti övezetét. A Finn-öböl nyugati részében és a Balti-tengeren csupán a flotta aknarakó és torpedóvetö repülögépei tevékenykedtek. Annak következtében, hogy a szovjet csapatok sikeresen befejezték Leningrád körzetében az ellenséges csapatok szétzúzását, és a Leningrádi Front csapatai elöretörtek a Narva-öbölig, lényegesen megjavultak a flotta horgonyzásának és harctevékenységének feltételei. Amint a hajózás megindult, a Balti Flotta hozzálátott, hogy áttörje a hoglandi állást a Narva-öbölben. Az ellenség erre azzal válaszolt, hogy légitámadásokat intézett a támaszpontokon horgonyzó és a tengeren közlekedö aknaszedö hajók, valamint a Lavanszari-szigeten levö elöretolt repülötér ellen. Ugyanakkor megkezdte a hoglandi állás megerösítését: új aknazárakat telepített, és növelte a biztosító hajók számát. A Narva-öböl felett elkeseredett harc kezdödött a légi fölényért. Márciusban, áprilisban, májusban és június elsö napjaiban a flotta repülögépei (a légierö parancsnoka Szamohin repülö altábornagy volt) több mint 200 légiharcot vívtak. A szovjet repülök hösiesen harcoltak. Március 23-án, amikor a szovjet csatarepülök ellenséges aknarakó hajókat támadtak, Kastankin örnagy megismételte Gasztello százados höstettét. Kigyulladt repülögépét rávezette egy ellenséges örhajóra, és azt elsüllyesztette. A Narva-öböl feletti légiharcokban az ellenség sok repülögépet vesztett. Egyedül június 2. és 5. között, amikor a fasiszta légierö támadásokat kísérelt meg a szovjet aknaszedö hajók ellen, a szovjet repülök 26 német gépet löttek le. A szovjet légierö minden ellenséges hajót megtámadott, amely nappal jelent meg a Narva-öbölben. Német adatok szerint a német flotta csupán júliusban két aknaszedö hajót és két tüzérségi deszanthajót vesztett; 13 hajó súlyosan megrongálódott. Ezért az ellenség csak éjszaka manöverezhetett. Április-májusban mintegy 11 ezer aknát rakott le. Késöbb éjszakai tevékenységét megnehezítették a szovjet torpedónaszádok támadásai. A szovjet repülögépek és torpedónaszádok eredményes tevékenysége következtében a szovjet aknaszedö hajók rendszeresen végezhettek aknamentesítési munkákat. Nyáron több átjárót nyitottak a Narva-öbölben létesített aknazárakon. Különösen nagy munkát végzett az I. aknaszedö dandár, Jurkovszkíj elsöosztályú kapitány parancsnoksága alatt. Három hónap alatt 630 aknát és 190 aknavédöt semmisített meg. Miután a Leningrádi Front csapatai júniusban a Karél-földszoroson megkezdték a támadást, a Balti Flotta tevékenysége a Viborgi-öbölben, valamint a Viborg és Kotka közti szirtes, part menti tengerrészen megélénkült. A nagy aknaveszély és az ellenséges légierö tevékenysége miatt a flotta parancsnoksága a föhadiszállás utasítása alapján elhatározta, hogy az ellenséges hajóközlekedést nem nagy hajókkal támadja; a feladatot föként a légierö és a torpedónaszádok hajtották végre. Mialatt folyt a harc Viborgért és a Viborgi-öböl szigeteiért, az ellenség megpróbált behatolni az öbölbe, hogy segítséget nyújtson az ostromlott helyörségeknek. Június 20-ra virradó éjjel egy torpedónaszádokból álló csoport Oszipov harmadosztályú kapitánynak, a Szovjetunió hösének parancsnoksága alatt megtámadott két német aknarakó hajót, amely a Viborgi-öbölbe igyekezett. Az egyik ellenséges hajó elsüllyedt, a másik pedig sietve visszavonult a szirtes vízrészre. Nappal a Viborgi-öbölbe egy ellenséges hajóosztag próbált behatolni. A szovjet légierö, miután elsüllyesztette a "Taisto-1" torpedónaszádot, és súlyosan megrongálta az "Aunus" ágyúnaszádot, az M-29 aknaszedö hajót és az AF-49 tüzérségi naszádot, az egész osztagot visszavonulásra kényszerítette Kotka körzetébe. Június 20-án ebben a körzetben elsüllyesztette az "Otter" és a "Pargas" aknarakó hajókat 500 aknával együtt, és megrongálta a kikötöben horgonyzó szállítóés segédhajókat. Ugyanezen a napon a szovjet hajók deszantot tettek partra a kis Narva-szigeten, amely Lavanszari-szigettöl északra fekszik. Narvaszigetnek nagy jelentösége volt, mert onnan figyelni lehetett a zátonyokkal teli vizeken való hajózást. A sziget kis helyörsége a hajók és a légierö támogatásával három ízben verte vissza az ellenséges hajók dühödt támadásait, amelyek csapatokat akartak partra tenni, hogy újból elfoglalják a szigetet. Július 1-re virradó éjjel négy német örhajó, egy aknaszedö hajó és két aknarakó hajó örnaszádok oltalma alatt megpróbált betörni a Viborgi-öbölbe. Narva-szigetröl azonban észrevették öket. Lavanszari-sziget kikötöjéböl kifutott négy torpedónaszád Gumanyenko kapitány, a Szovjetunió höse parancsnoksága alatt, és elszántan megtámadta a túleröben levö ellenséget. A hitleristák hevesen tüzeltek. Ennek ellenére Gluskov föhadnagy naszádja közelröl kilötte torpedóit, és elsüllyesztett egy ellenséges hajót. Két másik torpedónaszád, amelyeknek Szuvorov föhadnagy volt parancsnoka, erös zárótüzbe került, ezért nem tudta megközelíteni az ellenséges hajókat. A szovjet hajók ekkor a másik oldalról támadták meg az ellenséget, és megtorpedóztak egy örhajót. A német hajók a szovjet torpedónaszádok újabb támadásától tartva sietve visszavonultak. A hitleristák július 5-én próbálkoztak utoljára behatolni a Viborgi-öbölbe. Egy ágyúnaszádokból, deszanthajókból, szállítóhajókból és naszádokból (több mint húsz egység) álló osztag két ízben akart áttörni a szovjet csapatok birtokában levö szigetek felé. A szovjet torpedónaszádok és repülögépek elsüllyesztettek egy ágyúnaszádot, egy deszanthajót, és több hajót megrongáltak. Ezzel arra kényszerítették az ellenséget, hogy visszaforduljon, és a szirtek mögött keressen menedéket. Az ellenség biztosítani akarta a Kotkaés a Viborgi-öböl közötti, szirtekkel teli útvonalat a szovjet légierö támadásai ellen, ezért megerösítette vadászrepülö-csoportosítását. Kotka kikötöjébe befutott a "Niobe" légvédelmi cirkáló. Ennek megsemmisítésére a flotta légiereje július 16-án támadást intézett Kotka ellen. A támadásban 132 gép vett részt. A csatarepülök elöször az ellenség légvédelmi eszközeire mértek csapást, majd 28 zuhanóbombázó Rakov alezredes ezredparancsnoknak, a Szovjetunió hösének a vezetésével megtámadta és megrongálta a cirkálót. Ezután három bombázógép Ponomarenko alezredes vezetésével hat darab ezer kilós bombát dobott le rá és elsüllyesztette. Tyihomirov százados bombázógépe megsemmisített egy nagy szállítóhajót. ponomarenko és Tyihomirov megkapták a Szovjetunió Höse kitüntetést, Rakov alezredes pedig a második "Arany Csillag"-ot. A Balti Flotta az ellenség hadmüveleti fontosságú közeli hajóútjain folytatott harc folyamán tehát jelentös sikereket ért el. A Leningrádi Front és a Balti Flotta tevékenysége megteremtette a reális feltételeket ahhoz, hogy a flotta kiterjessze müködési körzetét, és a tengeralattjárók, valamint a hajók kifussanak a Balti-tengerre. Ez az utóbbi körülmény nyugtalanította a német parancsnokságot. Dönitz tengernagy július 9-én jelentette Hitlernek, hogy amennyiben a szovjet hajók kitörnek a Balti-tengerre, megszakadhat a svéd vasércimport, amely döntöjelentöségü volt mind a tengeralattjárók építése, mind pedig az egész német hadigazdaság szempontjából, továbbá nagy nehézségekbe ütközik az északi német csoportosítás utánpótlása, és veszélybe kerül a tengeralattjárók harci kiképzésének körzete. Dönitz kijelentette, hogy a Balti-tengeren mindenáron tartani kell az uralmat. Arra számított, hogy az "Észak" hadseregcsoport meg fogja akadályozni azt, hogy a szovjet csapatok betörjenek a kikötökbe és a haditengerészeti támaszpontokra. Miután Finnország kilépett a háborúból és Észtország felszabadult, gyökeresen megváltozott a helyzet a tengeren; most már nem volt szükség rá, hogy a szovjet erök áttörjék a narva-hoglandi aknazárat, és hogy a hajók és a légierö a Finn-öböl északi partja mentén a szirtes vízterület hajóútvonalain harcoljon. A hajók most már harc nélkül átmehettek az öböl északi részén, a szirtes hajózóúton az öböl nyugati részébe. Miután a Vörös Hadsereg szétzúzta az ellenség balti csoportosítását, s a kurlandi csoportot elszigetelte az "Észak" hadseregcsoporttól, és a szovjet csapatok partra szálltak Saaremaés Hüuma-szigeteken, a flotta légierejének egy része áttelepült Panevézys, Parnu és Palanga körzetébe. Az év végén az ellenség tengeri útvonalain 60 torpedónaszád, 50 bombázó és mintegy 200 csatarepülögép tevékenykedett. A repülögépek a Balti-tenger déli részében, egészen a Pomerániai-öbölig cirkáltak. A német hadvezetés úgy határozott, hogy tartani fogja a Finn-öböl szigeteit, hogy ezzel megakadályozza a szovjet hajók kifutását a Balti-tengerre. E célból fegyveres erövel akarta elfoglalni a finnektöl, volt szövetségeseitöl a védöállások rendszerében legfontosabb szigeteket. Szeptember 15-re virradó éjjel több mint 35 német hajó lövegekkel és aknavetökkel felszerelt 1600 embert tett partra SzurSzari-szigeten. A finn helyörség szembeszállt a németekkel. Finn kérésre a harcban a Balti Flotta légiereje is részt vett. A nap folyamán a 9. és 11 . csatarepülö-hadosztály gépei bombaés alacsonytámadással Szur-Szari-szigetnél és töle nyugatra elsüllyesztettek négy deszanthajót, egy örhajót és egy vontatógözöst. Sok hajó megsérült. Az épen maradt ellenséges hajók nyugat felé elmenekültek, és támogatás nélkül hagyták a szigeten partra tett osztagot. Ez estére beszüntette az ellenállást. Másnap az ellenség kénytelen volt feladni a második tengeri állást is, amely Tallinn és Porkkala Udd között az öblön keresztül húzódott. Amikor a német fasiszta flotta elhagyta a Finn-öblöt, elaknásította a kikötöket, a horgonyzóhelyeket és a hajózóutakat még a finn felségvizeken is. Ezenkívül megerösítette a Tallinntól északra a Naissarszíget-Porkkala Udd vonalban a tengeralattjárók ellen telepített aknaés hálózárat. Ennek következtében 1945 tavaszáig Tallinnban és Paldiskiben nem tudtak kikötni nagy szovjet hajók. 1944. október elején a szovjet tengeralattjárók kifutottak a Balti-tengerre. Megkezdödött a harc az ellenség hajóútjain. A szovjet tengeralattjárók nagy aktivitása miatt a német parancsnokság kénytelen volt sürgösen megerösíteni a tengeralattjáró-elhárítást az egész Balti-tengeren. A szovjet tengerészek azonban nagy hozzáértéssel és szívósan harcoltak. Október 6-tól 13-ig a Memel-vidéken és Ventspils környékén hét ellenséges teherhajót süllyesztettek el. Bogarad kapitány tengeralattjárója öt, Kljuskin kapitány és Matyijaszevics harmadosztályú kapitány tengeralattjárója pedig három-három hajót semmisített meg. Október 16-án Kalinyin kapitány tengeralattjárója behatolt Ventspils kikötöjébe, felfedezte az ott horgonyzó négy teherhajót, és négy torpedóval kettöt elsüllyesztett közülük. Közben a flotta légiereje az új repülöterekröl ugyancsak támadta az ellenség hajóit. Elaknásította Klaipéda és Liepája kikötök horgonyzóhelyeit, hogy megnehezítse az ellenségnek a kikötök használatát. Október-december folyamán a 8. aknarakó és torpedóvetö, valamint a 11. csatarepülöhadosztály nyolc tömegtámadást hajtott végre Liepája ellen. A német parancsnokság a kurlandi csoportosítás utánpótlását biztosító kikötö védelmére erös légvédelmet szervezett. Ez azonban nem tartotta vissza a Balti Flotta repülöit. Továbbra is önfeláldozóan harcoltak. December 14-én elsüllyesztettek négy teherhajót és egy tartályhajót, megrongáltak nyolc teherhajót, felgyújtották a kikötöraktárt, és a Liepája közelében levö repülötéren megsemmisítettek 11 ellenséges repülögépet. A német tengeri szállítás zavarása, ha nem is pecsételte meg a kurlandi fasiszta csoportosítás sorsát, mégis lényegesen súlyosbította helyzetét. Az ellenség rendkívül nagy üzemanyaghiányban szenvedett. Ezért az "Észak" hadseregcsoport parancsnoksága október végén ezredparancsnokig bezárólag kénytelen volt minden tisztnek megtiltani a gépkocsihasználatot. A Balti Flotta 1944-ben igen sikeresen harcolt. Bár kötelékei rendkívül nehéz helyzetben voltak, számottevö segítséget nyújtottak a Leningrádi Front csapatainak az ellenség szétzúzásában Leningrádnál, a Karél-földszoroson, Dél-Karéliában és a balti országokban. A flotta a Finn-öbölben vívott aktív harcával megakadályozta, hogy a német parancsnokság hajóival segítséget nyújtson a szárazföldi csapatoknak, késöbb pedig korlátozta egyrészt feltöltésüket, másrészt pedig annak a lehetöségét, hogy az ellenség csapatait és az anyagi értékeket elszállítsák Kurlandból. Az ellenség az év folyamán nagy anyagi károkat szenvedett: a flotta hajói és repülögépei elsüllyesztettek 123 teherhajót, összesen 273 ezer tonna vízkiszorítással. A Balti Flotta müködési körzetének kiterjesztése és az ellenség hajóútvonala elleni aktív harca hozzájárult a szovjet hajóutak biztosításához a Finn-öbölnek mind a keleti, mind a középsö részén. Októbertöl kezdve a hajóutak hossza és a szállított rakományok mennyisége lényegesen megnövekedett. Finnországból megkezdödött a fa, a papír és az összeszerelhetö faházak, Svédországból pedig az ipari berendezések és egyéb rakományok szállítása. Rendszeressé váltak a katonai szállítások Tallinnba és a Moonsund-szigetre. A flotta 1514 teherhajót kísért, amelyek mintegy 315 ezer tonna, népgazdasági és katonai szempontból fontos rakományt és több mint 42 ezer embert szállítottak. A flotta fontos feladata volt a nagy aknaveszély megszüntetése. Az aknaszedö hajók 1944-ben 3151 aknát hatástalanítottak. Annak ellenére, hogy a flottának 220 aknaszedö hajója és naszádja volt, ezek csak nehezen tudták a hajókaravánok zavartalan közlekedését biztosítani. 4. Az Északi Flotta tevékenysége a sarkvidéki hajóutakon 1944 elején a Barents-tengeri helyzetet az jellemezte, hogy a szovjet csapatok tengermelléki szárnyán az arcvonal hosszú idö óta nem változott. Mint az elözö években, a német hadvezetés 1944-ben is nagy figyelmet szentelt a szövetséges hajókaravánok elleni harcra. Dönitz, a haditengerészeti erök föparancsnoka úgy vélekedett, hogy a keleti arcvonalon harcoló német csapatok megsegítése érdekében vállalni kell a kockázatot, és a német haditengerészeti eröknek meg kell kísérelniük, hogy megakadályozzák az orosz hadseregnek az északi kikötökön keresztül történö hadianyag-ellátását. A német föhadiszálláson több ízben is megvitatták a szövetséges hajókaravánok elleni harc tervét. Többek közt január 3-án is erröl tárgyaltak. Jóllehet a németeket az a veszély fenyegette, hogy Nyugat-Európában angol-amerikai csapatok szállnak partra, ez az értekezlet úgy határozott, hogy nem gyengítik meg az Észak-Norvégiában összpontosított flottacsoportosítást, söt tovább erösítik tengeralattjárókkal, és arra használják fel, hogy támadásokat intézzen a Szovjetunióba fegyvert és egyéb rakományokat szállító hajókaravánok ellen. A németek norvégiai flottacsoportosítása 1944. január elején egy sorhajóból, 14 torpedórombolóból és aknászhajóból, 18 tengeralattjáróból, két aknazár-telepítö hajóból, több mint ötven örhajóból és naszádból, egy torpedónaszád-flottillából, több mint húsz önjáró bárkából, mintegy ötven harci naszádból, sok segédhajóból és 206 repülögépböl állt. Petsamóban finn hajóosztag horgonyzott (három felfegyverzett gözös, a "Ruja" aknaszedö hajó, amelyet aknazár-telepítö hajónak használtak, és két örnaszád). Ezenkívül az ellenség szükség esetén megerösíthette csoportosítását a nyugatés dél-norvégiai kikötökben és az Északi-tengeren levö hajóival és tengeralattjáróival (18. sz. térkép). A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság elsörendü fontosságú feladatnak tekintette, hogy a szovjet hadmüveleti övezetben gondoskodjék a szövetséges hajókaravánok biztonságáról. Ezzel egy idöben az Északi Flotta továbbra is szívósan harcolt az ellenség hajóútjain. A flotta parancsnoka Golovko tengernagy, a haditanács tagja Nyikolajev altengernagy, a törzsfönök pedig Fjodorov ellentengernagy (május 19-töl Platonov ellentengernagy) volt. A flotta állományába 23 tengeralattjáró, kilenc torpedóromboló, 9 örhajó, 15 torpedónaszád, több mint 70 tengeralattjáró-vadász és örnaszád, 36 aknaszedö hajó, negyven aknaszedö naszád és 353 repülögép tartozott. Az északi-tengeri hadszíntéren a sarki éj idöszakában, amikor mindennaposak a hóviharok, a tenger tele van úszójéghegyekkel, és állandó a köd, a harci feltételek igen súlyosak voltak. Ráadásul az ellenség hajóútjai a sziklás norvég partvidék közelében húzódtak, ahol gyakoriak a fjordok és a víz alatti szirtek. A tengerparton számos figyelöállás, partvédö és légvédelmi ütegállás és repülötér volt. A hajóutak távoli szakaszain zömmel a közepes és nagy tengeralattjárók, a Varanger-fjord északnyugati megközelítési útjain és magában a fjordban pedig kis tengeralattjárók és torpedónaszádok tevékenykedtek. Magányos torpedóvetö repülögépek néha szabad vadászatra indultak, és aknákat dobtak le a távoli nyugati vizeken egészen Tromsöig (Tromsra). A torpedónaszádok, de különösen a légierö tevékenységét lényegesen megnehezítették a rossz idöjárási viszonyok. A tavasz közeledtével az ellenség hajóútvonalain megélénkült a tevékenység. 1944. április 1-én a föhadiszállás a nyári-öszi hadjáratra azt a parancsot adta az Északi Flottának, hogy "rendszeresen vágja el az ellenség közlekedési útjait Norvégia északi partvidéke mentén és a Varanger-fjordban, . . . intézzen hatalmas bombaés alacsonytámadásokat az ellenség támaszpontjai és repülöterei ellen, . . . s a szövetséges erökkel közösen biztosítsa a hajókaravánok útját a Barents-tenger hajóútvonalain Murmanszk és Arhangelszk kikötökbe az Északi Flotta hadmüveleti övezetében. Ezenkívül a flottának fel kellett készülnie arra, hogy a szovjet csapatok nyugati irányú támadása esetén aktív hadmüveleteket hajtson végre abból a célból, hogy elfoglalja az ellenség támaszpontjait a Varanger-fjordban. E feladatok végrehajtásának biztosítására a föhadiszállás hajókkal és repülögépekkel erösítette meg az Északi Flottát. A flottának a nyár közepére több mint 600 repülögépe volt. A szovjet hajóépítö ipartól és részben a lend-lesse szállítmányokból hat tengeralattjárót, két aknaszedö hajót, 32 torpedónaszádot és 62 tengeralattjáró-elhárító naszádot kapott. Az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió kormánya között történt megegyezés alapján az olasz jóvátétel terhére augusztusban az Északi Flottának ideiglenes használatra amerikai és angol hajókat adtak át, köztük egy sorhajót, egy cirkálót, kilenc torpedórombolót és négy tengeralattjárót. Ezek azonban régi típusú hajók voltak, a torpedórombolók pedig annyira elhasználtak, hogy az egyik amerikai folyóirat szerint csak "ócskavasnak voltak jók". 1944-ben az ellenség tengeri közlekedési útjain, különösen a Varanger-fjordban megélénkült az Északi Flotta tevékenysége. Itt az egész légierö, tengeralattjárók és torpedónaszádok támadták az ellenséget, Petsamo bejáratát pedig a Szrednij-félszigetröl a parti ütegek tartották zár alatt. Az ellenség tengeri közlekedését legsikeresebben a flotta légiereje zavarta, amelynek Andrejev repülö altábornagy volt a parancsnoka. A nagyfokú szovjet légi tevékenység miatt az ellenség nem intézhetett légitámadásokat a szovjet hajókaravánok és kikötök ellen. Repülögépeit saját tengeri közlekedésének védelmére használta fel. 1944 tavaszán és nyarán az ellenség hajókaravánjai elleni légitámadások ereje fokozódott, s ezekben több harcászati csoport vett részt: torpedóvetök, csatarepülök, bombázók és vadászcsoportok. A szovjet légierö sok támadása rendszerint a német hajókaravánok pusztulásával végzödött. Ezzel párhuzamosan a flotta légiereje tömegcsapásokat mért az ellenség kikötöire. Június 17-én Kirkenes kikötö ellen 100-130 repülögép három ízben intézett légitámadást. A Kirkenes elleni rendszeres légitámadások és a Petsamo körül létesített tüzérségi és torpedónaszád-zár rákényszerítette az ellenséget, hogy a beés kihajózás egy részét kisebb forgalmú kikötökben végezze el. Katonai kötelességük teljesítése során a szovjet repülök nagy hozzáértésröl és bátorságról tettek bizonyságot. Különösen kitüntek Volinkin, Oszika, Francev, Guljajev, a Szovjetunió hösei, és még sokan mások. Az ellenség hajóútjain eredményesen tevékenykedett egy tengeralattjáró-dandár Koliskin, elsö osztályú kapitánynak, a Szovjetunió hösének parancsnoksága alatt. Az Északi Flotta parancsnoksága továbbra is alkalmazta az állás-manöverezés módszerét a tengeralattjárók az ellenség kutatása közben a számukra kijelölt vízterületeken manövereztek -, ugyanakkor azonban egyre gyakrabban folyamodott egy új módszerhez: a "függöny"-módszerhez. Ez abban állt, hogy néhány tengeralattjáró egy idöben állást foglalt a német hajókaravánok valószínü útvonalától bizonyos távolságra, hogy elkerülje a tengeralattjáró-elhárító hajók és repülögépek támadását. Az ellenséges útvonal közelében egymás mellett függönyszerüen elhelyezkedö tengeralattjárók szükség esetén egyenként vagy egyszerre indulhattak támadásra. Amint a tengeralattjárók a felderítéstöl értesültek arról, hogy ellenség közeledik, teljes sebességgel megindultak a hajókaraván felé és megtámadták. A tengeralattjárók önállóan vagy "függöny"-alakzatban több alkalommal értek el sikert. Július 20-án például az Sz-104 jelzésü tengeralattjáró Turajev harmadosztályú kapitány parancsnoksága alatt, miután értesült róla, hogy teherhajók közelednek, azonnal támadásba indult ellenük. A tengeralattjáró parancsnoka nemsokára megpillantott két teherhajót, négy aknaszedö hajó, három örhajó és két tengeralattjáró-vadász (gyorsnaszád) kíséretében. A hajókaraván felett állandóan két repülögép örjáratozott. Ez az erös biztosítás azt mutatta, hogy a hajók nagy értéket szállítanak. Turajev kapitány vállalta a kockázatot. Rejtve megközelítette a hajókat, és négy torpedót lött ki. Eltalált egy szállítóhajót, egy aknaszedö hajót és egy örhajót. A többi ellenséges hajó megkezdte a tengeralattjáró üldözését, és mélyvízi bombákat dobott ki. A tengeralattjáró több helyen is megsérült, de személyzete gyorsan elvégezte a szükséges javítást, és folytatta tevékenységét az ellenség hajóútján. A következö alkalommal újabb két teherhajót és egy kíséröhajót süllyesztett el. Nagy sikereket értek el a V-4 (parancsnok Iosszeliani, harmadosztályú kapitány, a Szovjetunió höse), az Sz-56 (parancsnok Scsedrin, másodosztályú kapitány, a Szovjetunió höse) az Sz-14 (parancsnok Kalanyin, harmadosztályú kapitány) és az Sz-103 (parancsnok Nyecsajev, harmadosztályú kapitány) jelzésü tengeralattjárók. Mindegyikük három-négy ellenséges hajót süllyesztett el. A tengeralattjárókon szolgálatot teljesítö tengerészek kitartóan és hösiesen harcoltak az ellenség ellen. Az Sz-56 jelzésü tengeralattjárót az egyik bevetésén felfedezték az ellenség légvédelmi hajói, és üldözöbe vették. A tengeralattjáróra egy nap alatt több mint 300 mélyvízi bombát dobtak. A személyzetnek már nem volt elég oxigénje. Az embereket megbénította a fáradtság. A tengeralattjáró parancsnoka a fedélzeti hírközlö rendszeren keresztül a tengerészekhez fordult: "Az ellenség kezdi nyomunkat veszteni . . . Tudom, hogy a személyi állomány ereje fogytán van. De ki kell tartanunk! A pártonkívülieknek megengedem a pihenést. A kommunistákat megkérem, álljanak helyt magukért és társaikért. Ismétlem: a kommunistákat kérem, hogy tartsák magukat!" Válaszul az egész személyi állomány kijelentette: kitart, ameddig csak kell. A pártonkívüliek kérték, hogy ne váltsák le öket. Egy ember sem hagyta el harci örhelyét. Öt tengerész kérte, vegyék fel tagjelöltnek a kommunista pártba. A legnehezebb pillanatokban így álltak a párt zászlaja alá a flotta legjobbjai. A Varanger-fjordban levö ellenséges hajóutakon bátran tevékenykedett Kuzmin, elsö osztályú kapitány torpedónaszád-dandárja. Ez a dandár elsösorban annak köszönhette sikerét, hogy tömegesen vetette be a naszádokat, és szorosan együttmüködött a légierövel. A torpedónaszádok nemcsak éjjel, hanem nappal is merészen megtámadták az ellenség hajóit, és ez arra kényszerítette a német parancsnokságot, hogy valamennyi torpedórombolóját és légiereje jelentös részét harcba vesse ellenük. A szovjet naszádok azonban ködfüggöny leple alatt, vadászfedezettel továbbra is bátran harcoltak. Az egész ország megismerte a torpedótámadások mestereit: Sabalint, a Szovjetunió kétszeres hösét, Alekszejevet, Bikovot, Lozovszkijt, Palamarcsukot, a Szovjetunió höseit és másokat. Harci eredményeiért az Északi Flotta torpedónaszád-dandárját 1944-ben Vörös Zászló Renddel és az Usakov-rend I. fokozatával tüntették ki. Még a burzsoá hadtörténészek is kénytelenek elismerni a szovjet torpedónaszádok harci sikereit. Meister például így ír: "A németek csodálkozva állapították meg, hogy az orosz torpedónaszádok szokatlan vállalkozó kedvvel müködtek . . . Harctevékenységük 1944 öszén érte el a tetöpontot, s ez lényegesen megnehezítette a német csapatok elszállítását." Az Északi Flotta parancsnoksága 1944-ben a flotta különbözö eröivel (repülögépekkel, tengeralattjárókkal, torpedónaszádokkal) hadmüveletet hajtott végre, hogy teljesen megsemmisítse a hajókaravánokat, és ezzel meghatározott idöre megakadályozza a hajózást. Különösen megélénkült az Északi Flottának a hajóutakon folytatott tevékenysége a petsamo-kirkenesi hadmüvelet elött és a hadmüvelet idején. A flotta eröi állandóan támadták az ellenséges hajókaravánokat, és súlyos veszteségeket okoztak nekik. Szeptember 15-én egy hajókaravánt nyolc torpedónaszád és mintegy 150 repülögép, október 16-án négy tengeralattjáró és több mint száz repülögép támadott. 1944-ben az ellenség a Barents-tengeren 77 teherhajót vesztett mintegy 190 ezer tonna vízkiszorítással. Ezenkívül elsüllyedt 38 hadihajója és segédhajója. A flotta az ellenség hajóútvonalain folytatott tevékenységével megakadályozta, hogy a német parancsnokság kellö idöben erösítéseket juttasson az északi csoportosításhoz, és minden élöeröt és fegyverzetet elszállítson Petsamo és Kirkenes körzetéböl. Erfurth tábornok, aki Mannerheim föhadiszállásán a német föparancsnokságot képviselte, sajnálkozva állapítja meg, hogy bár Észak-Finnország kiürítését kellö idöben elökészítették, a németeknek csak a készletek igen kis részét sikerült elszállítaniuk. Annak ellenére tehát, hogy az ellenség nagy erökkel biztosította hajóútjait, nem sikerült gondoskodnia tengeri szállítása biztonságáról. Az Északi Flotta amellett, hogy az ellenséges hajóutakon harcolt, továbbra is fogadta és biztosította a szövetséges hajókaravánokat. Ezt a feladatot az angol flotta hajóival közösen hajtotta végre, amelyek az egész úton kísérték és biztosították a szállítmányokat. Az Északi Flotta hajói a Medve-sziget-Tromsö délkörtöl, vagyis mintegy ezer mérföldes szakaszon megerösítették a karavánok kíséretét. Ezenkívül az Északi Flottának kellett arról is gondoskodnia, hogy a szövetséges hajók biztonságban legyenek Murmanszk és Arhangelszk kikötöjében. 1944-ben a külsö hajóútvonalak helyzetét általában az jellemezte, hogy gyengült az ellenség aktivitása. 1942-töl és 1943-tól eltéröen a német hadvezetés nem volt abban a helyzetben, hogy a szovjet hajózást nagy hajókkal és sok repülögéppel akadályozza meg. Csak a "farkascsordaként" kószáló tengeralattjárók jelentettek reális veszélyt. De a szovjet hajók és a repülögépek számának növelése, valamint a rádiólokációs és hidroakusztikai eszközökkel való felszerelésük megnehezítette az ellenséges tengeralattjáróknak a hajókaravánok elleni tevékenységét. Az Angliából és a Szovjetunióból elinduló hajókaravánok biztosítása érdekében a flotta valamennyi egységének bevonásával különleges hadmüveleteket hajtott végre. Ezekben a föparancsnokság tartalékának és a Karéliai Frontnak a repülö-magasabbegységei is részt vettek. Az Északi Flotta minden esetben több mint 40 hadiés segédhajót és körülbelül két repülöhadosztályt állított ki. A légierö rendszerint elözetesen támadta az ellenség repülötereit, a hajók kutatták a tengeralattjárókat, és a part menti hajózóutakon kihalászták az aknákat. 1944 második felében az Északi Flotta hajóraját (a sorhajók és a cirkálók kivételével) a hajóutak biztosítására, elsösorban pedig a tengeralattjárók elleni harcra használták fel. Ennek következtében Anglia és a Szovjetunió között a hajókaravánok nem szenvedtek nagy veszteséget. 1942-ben, a legnehezebb évben ezeken az utakon mindkét irányban 422 teherés 236 örhajó közlekedett. A veszteség egy év alatt 69 teherhajó és öt örhajó volt. 1944-ben a mindkét irányban közlekedö 506 szállítóés 425 biztosító hajó közül az ellenség mindössze hat szállítóhajót és három biztosító hajót süllyesztett el. Annak ellenére, hogy a veszteségek ilyen jelentéktelenek voltak, a szövetségesek 1944 áprilisától, mint az elözö években is, a sarki éjszaka beköszöntéséig nem indítottak hajókaravánokat. A hajózás 1944 augusztusában indult meg ismét, és most már meg sem szünt egészen a háború végéig. A Szovjetuniónak a hajóutak biztosításában elért sikereit még Ruge, volt hitlerista tengernagy is kénytelen volt elismerni. Az Anglia és a Szovjetunió közti hajózást jellemezve azt írja, hogy "1944-1945-ben Murmanszkba ismét harminc és még több teherhajóból álló teljes hajókaravánok kezdtek befutni. A tengeralattjárók és néha a repülögépek támadása ellenére a veszteségek jelentéktelenek voltak." Északon a külsö hajóutak mellett a belsö hajóutak is nagy szerepet játszottak. A Kolai-öböl és a Fehér-tenger partján fekvö helységek, föként pedig Murmanszk és Arhangelszk között feltétlenül szükség volt a teherszállításra az Északi Flotta, valamint a Kola-félszigeten harcoló csapatok ellátása céljából. Sok rakományt szállítottak az északi-tengeri úton Távol-Keletre. Dugyinkába, Igarkába és Tikszibe, a kereskedelmi telepekre és telelöhelyekre iparcikkeket és élelmiszereket küldtek. A hajók visszafelé a sarki kikötökböl nyersanyagokat hoztak magukkal. A sarkvidéken a hajózási idöszak igen rövid, a Kara-tengeren például csak július közepétöl október közepéig tart. Ebben az idöben ott sok teherhajó és jégtörö gyült össze, amelyek csábító céltárgyak a tengeralattjárók és a felszíni portyázó hajók számára (az akkor még kis hatósugarú repülögépek nem tudtak tevékenykedni a Kara-tengeren). A hajózást a sarkvidék nyugati szektorában az Északi Flotta állományába tartozó Fehér-tengeri Katonai Flottillának kellett biztosítania. A flottilla élén Kucserov altengernagy, 1944. július 31-töl kezdve pedig Pantyelejev altengernagy állt. Az elözö évekhez viszonyítva 1944-ben növekedett a sarkvidéki hajózás áruforgalma. A sarkvidék nyugati szektorában a szállítást több mint 20 teherhajó, egy jégtörö osztag és a Fehér-tengeri Katonai Flottilla hajói bonyolították le. Ezenkívül az északi-tengeri úton kelet felöl 36, áruval megrakott teherhajó érkezett. Különösen élénk hajóforgalom volt a Kara-tengeren. Oda a német parancsnokság is elküldte tengeralattjáróit. A Kara-tengeren és a Barents-tenger délnyugati részén mintegy tíz ellenséges tengeralattjáró tevékenykedett, amelyek alaposan veszélyeztették a szovjet hajózást. Abban az idöben a hitleristáknak új típusú, a korábbiakénál nagyobb víz alatti sebességü tengeralattjáróik voltak. Ezek periszkópmélységben Diesel-motorral haladtak, és önvezérlésü, akusztikus torpedókkal támadták a szállítóhajókat. Az ilyen típusú tengeralattjárók ellen jóval nehezebb volt harcolni, mint a korábbiak ellen. Dönitz és Hitler nagy reményeket füzött ezekhez, s olyan eszközöknek tekintette öket, amelyek a tengeri háborút Németország javára billenthetik. 1944 nyarára a Fehér-tengeri Katonai Flottilla ereje is tetemesen megnövekedett. A sarkvidéki hajózás megindultával a flottilla hajóinak kétharmadát a Kara-tengerre irányították. 1943-tól eltéröen, amikor a Dickson-szigettöl keletre a hajók kíséret nélkül közlekedtek, 1944-ben minden hajó csak karavánban haladt. Bár az ellenséges tengeralattjárók elsüllyesztettek néhány kisebb, fegyvertelen hajót, és egyes helyeken aknákat raktak le, számottevö sikereket nem értek el. A sarki hajóutakon közlekedö 247 hajó közül mindössze egy teherhajót sikerült elsüllyeszteniük. Az Északi Flotta és a Fehér-tengeri Katonai Flottilla 1944-ben összesen több mint 700 hajót kísért a belsö hajóutakon. Az Északi Flotta 1944-ben tehát sikeresen végrehajtotta a föhadiszállástól kapott feladatot. Kötelékei rendszeresen támadták az ellenség hajóútjait, és biztosították a saját hajózást. Az Északi Flotta és a szövetségesek haditengerészeti eröi azzal, hogy gondoskodtak a hajózás biztonságáról a szovjet északi vizeken, fontos feladatot teljesítettek: lehetövé tették, hogy a Szovjetunióba bizonyos hadianyagokat szállítsanak. * A szovjet haditengerészeti flotta 1944-ben a Fekete-, a Baltiés a Barents-tengeren újabb gyözelmeket aratott Németország és szövetségesei haditengerészeti eröi felett. Valamennyi tengeri hadszíntéren folytatott megfeszített harctevékenységgel az év folyamán 304 teherhajót süllyesztett el 600 ezer tonna vízkiszorítással, továbbá 143 hadihajót. Ezek a tények meggyözöen cáfolják a burzsoá történészek hazug állításait, akik kisebbíteni próbálják a szovjet haditengerészeti flotta harctevékenységének hatékonyságát. Miután a szovjet csapatok felszámolták az ellenséges csoportosításokat Krímben, Iasi és Kisinyov körzetében, s Románia és Bulgária kilépett a háborúból, az ellenség haditengerészeti eröi a Feketetengeren megszüntek létezni. Helyreálltak a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok a fekete-tengeri, majd a földközi-tengeri országok és a Szovjetunió között. A leningrádi és a balti ellenséges csoportosítások megsemmisítése gyökeresen megváltoztatta a helyzetet a Balti-tengeren. A német hadvezetés kénytelen volt kivonni flottáját a Finn-, a Rigaiés a Botteni-öbölböl. A Balti-tengeren rendszeressé vált a Balti Flotta tevékenysége. Az év végéig megteremtették a kereskedelmi hajóútvonalat a Szovjetunió, Finnország és Svédország között, és megszervezték a tengeri szállítást a balti köztársaságok kikötöi között. A sarkvidéken a német fasiszta csapatok szétzúzásában igen nagy szerepe volt az Északi Flottának, amely a hadmüvelet befejezése után igénybe vehette a Varanger-fjordban levö támaszpontokat. A németek itt két fontos repülöteret vesztettek, ahonnan légierejük korábban támadhatta a szovjet támaszpontokat és hajóútvonalakat. A haditengerészeti flotta harctevékenységének fö tartalma az volt, hogy a tengermelléki irányokban támogatta a Vörös Hadsereg csapatainak támadó hadmüveleteit. E hadmüveletek során a flották 1944-ben mintegy hetven harcászati és hadmüveleti deszantot tettek partra, amelyek szigeteket, kikötöket, támaszpontokat tisztítottak meg az ellenségtöl, és hátba támadtak kisebb elszigetelt csoportokat. A flották valamennyi tengeren biztosították a támadó csapatok tengermelléki szárnyait az ellenség tengerröl mért csapásai ellen. A tengermelléki irányokban végrehajtott támadó hadmüveletek idején minden flotta elött bonyolult feladatok álltak: meg kellett akadályozniuk a szárazföld felöl elszigetelt német csoportosítások utánés elszállítását. Ezért a flották a szárazföldi csapatok támogatásán kívül az ellenség tengeri közlekedését is zavarták. Néha ez a tevékenység önálló hadmüvelet jellegét öltötte. Az ellenség sok hadihajót, valamint csapatokkal és harceszközökkel megrakott szállítóhajót vesztett. Szállításának biztosítására kénytelen volt sok hadihajót és repülögépet igénybe venni. A szovjet flották fö csapásmérö ereje a hajóutakon 1944-ben a légierö volt. Az elsüllyesztett tonnaürtartalom hatvan százaléka a légieröre jut. Általánosan alkalmazták még a tengeralattjárókat és a torpedónaszádokat is. A nagy aknaveszély miatt, és annak következtében, hogy az ellenség elpusztította a kiürített haditengerészeti támaszpontokat, nagy hadihajók az ellenséges hajóutakon vívott harcokban nem vettek részt. Minden flotta eredményesen védelmezte a saját hajózást. A tonnaürtartalom és a szállított teher vesztesége nem haladta meg az 1-2 százalékot. A biztonságos hajózás feltételeinek megteremtésében a legnagyobb szerepet a felszíni hajók: az aknaszedö naszádok, az örhajók és a tengeralattjáró-vadászok vitték. A flották elött álló feladatok sikeres végrehajtásában nagy érdemük volt a politikai szerveknek, a pártés Komszomol-szervezetnek. Ezek gondoskodtak róla, hogy minden harchelyzetben a kommunisták és a komszomolisták legyenek az élen. A harcokban kitünt tengerészek beléptek a pártba. A flottáknál 1944-ben 37963 embert vettek fel a párt tagjai sorába. A politikai szervek különös gondot fordítottak ama hajók szervezeteire, amelyek hosszú idön át távol voltak támaszpontjaiktól. Ezeket a pártszervezeteket a legképzettebb kommunistákkal erösítették meg, akik nehéz harchelyzetben is értettek a pártpolitikai munkához. A kommunisták tevékenységükkel összekovácsolták a hajók személyi állományát, höstettekre lelkesítették öket. A haditengerészeti flotta 1944-ben tevékenységével jelentösen hozzájárult az ellenség szétzúzásához és a Szovjetunió területének teljes felszabadulásához. A tengeren aratott gyözelmek megmutatták a szovjet tengerészek kitünö harci szellemét, akik erejüket és életüket nem kímélve teljesítették a haza iránti kötelességüket.


Találat: 1964


Felhasználási feltételek