online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A Székely Iras

történelem



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
A VILÁGHÁBORÚ KÉT TŰZFÉSZKE
Az újabban talalt kútfők adatai
Dentumagyaria
Chronica Hungarorum 1473
TÁMADÁS A VISZTULÁTÓL AZ ODERÁIG
A fasizmus hatalomra jutasa Németorszagban
A KÖZELKELETI ŐSHAZA
A NEMZETI ESZME MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL 1848-IG
PAPI INTÉZMÉNY
MIT TUDUNK NIMRUDRÓL?
 
 

A Székely Irás




TARTALOM


00 Bevezető

01 A székely írás elnevezései

02 A székely írás eredeztetése

03 A székely írás korszakai

04 A székely írás jelsora és jeleinek száma

05 Székely betűk




06 A székely írás kis- és nagybetűi

07 A jelek irányultsága

08 Székely szójelek

09 Székely mondatjelek

10 Székely ligatúrák

11 A bővített nikolsburgi jelsor

12 Írásirány

13 A székely írás használatának módozatai

14 Központozás

15 Számrovás

16 Kőkori írásemlékek

17 Fémkori írásemlékek

18 Hun, avar és honfoglaláskori írásemlékek

19 Klasszikus székely írásemlékek

20 A székely írás modern alkalmazásai

21 Párhuzamos beadványok

22 Kódkiosztás

23 Irodalom

Bevezető

A székely rovásírás (vagy székely írás) a magyarság régi írása, amelyet az ősvallás jelkészletéből a magyar nyelv rögzítésére fejlesztettek ki a kőkorban. Az írás a kőkor óta nem merült feledésbe, mindig voltak alkalmazói.

Az emlékek szerint használták a szkíták, a hunok és az avarok is. A szerves belső fejlődés bizonyítékaként az írásjeleknek közeli megfelelői vannak a népi (pl. a fazekasok által használt), valamint az uralmi és a vallásos jelkészletben (Szent Korona, jogar, koronázó palást, keresztény templomok jelei). A kőkori eredetet támasztják alá a távoli (kínai, csukcs, indián stb.) írásrendszerekben található, de – az elvégzett valószínűségszámítás szerint - véletlen egyezéssel nem magyarázható párhuzamok is. Az írás szó- szótagoló jellegű, amely a több hangot jelölő mondatjelei, szójelei, szótagjelei mellett rendelkezik egy fejlett ábécével is. Az írásirány az írástechnológiának és az ábrázolás igényeinek megfelelően változó (függőleges, jobbról balra, balról jobbra irányuló, körbe menő, vagy szimmetrikus).

Az írást az elmúlt évezredben a székelyek mentették meg a feledéstől. A székelyek a hunok (mai néven a magyarok) egyik csoportja. A székelyeknek az Attila halála és Árpád magyar népének honfoglalása között eltelt mintegy 500 év alatt független államuk és eltérő történetük volt Erdélyben. E függetlenség eredményezte a következő évezred székely kultúrájának sajátosságait, közöttük a hun írás megőrzését. Az egykori Magyar Királyság keleti felében (az első világháború óta Romániában) élnek. Hun származástudattal rendelkeznek (a magyar krónikák és más források szerint a magyarok többi csoportja is hun eredetű).

Az alább következő történeti leírás az 1991-ben alapított Írástörténeti Kutatóintézet kutatóinak (Simon Péternek, Szekeres Istvánnak, Varga Gézának és Varga Csabának) az álláspontját tükrözi. Ezek a szerzők a székely rovásírás kutatásában 1993-ban, s azt követően bekövetkezett fordulat legnagyobb hatású képviselői. A csoportra jellemző az elmélet-tudományos kérdések iránti fokozott érdeklődés és a tudományos igényű érvelésre való egyedülálló törekvés.

Simon Péter tanszékvezető egyetemi tanár az 1993-ban megjelent tanulmányában leszámolt az ótürk eredeztetés hipotézisével.

Szekeres István az ótürk és a kínai írásrendszerekben megtalálható párhuzamokat kutatja és írta le az 1993-ban megjelent tanulmányában és a megjelenés előtt álló új kötetében.

Varga Géza több kötet és többszáz cikk szerzője, az Írástörténeti Kutatóintézet alapítója, az íráselméleti és írástörténeti kérdések kutatója, több új rovásfelirat és megfejtés közzétevője; internetes fórumok vezetője.

Varga Csaba eredeti gondolkodású, nagy hatású kutató, több kitűnő könyv népszerű szerzője.

A javaslat egy 90 éve működő, többszáz tagot számláló székely egyesület felkérésére készült. A székely ősökkel is rendelkező szerző törekedett a székelység ismereteinek, tudományos álláspontjának és nemzeti akaratának kifejezésére.

A munka három internetes levelezőlista és tucatnyi fórum segítségével, a nyilvánosság által ellenőrzötten haladt előre. A javaslatról tájékoztatást kaptak a székely tudományos élet képviselői és magyar tudósok (Gazda József, Erdélyi István, Sándor Klára, Szász Tibor András, Czeglédy Katalin, Vásáry István, Szabó István Mihály és mások).


A székely írás elnevezései

Az írásnak több elnevezése használatos, a szakirodalom megosztott abban a kérdésben, hogy melyiket helyes használni.

- Közönségesen csak „ rovásírás”- ként emlegetik, amely a rótt írástechnológia neve is egyúttal. Ez az elnevezés nem alkalmas az írás egyedi azonosítására, mert ezt az írástechnológiát több idegen, vagy távoli rokon (germán, türk stb.) írás is használta. Rendszeresen félreértéseket, pontatlanságokat okozott a tudós tanulmányokban és hipotézisekben.

- Az utóbbi két évszázadban elterjedt a „székely rovásírás” elnevezés. Ez a tudós szóhasználat alkalmas az írás egyedi azonosítására s az újabb tudományos irodalomban ez gyakran használatos. Hasonló szerkezetű a „sumer ékírás” elnevezéshez, amely szintén egy népnévből és egy írástechnológia nevéből áll. Amíg azonban a sumer ékírás emlékei kivétel nélkül ékírásos technológiával készültek; a székely írás emlékei több írástechnológiát is képviselnek (eredeti rótt emlék azonban egy sem maradt ránk). A „székely rovásírás” megnevezés a XIX. és XX. század tudósainak ma már túlhaladott szemléletet fejezi ki, amely szerint ez az írás a rovástechnológiával összeforrt, s csak a székelyek használták. A pécsi, a bodrog-alsóbűi, a sopronkőhidai régészeti leletek és más megfontolások (például a népi jelkészletben lévő párhuzamok általános elterjedtsége) alapján azonban az írást nem csak a székelyek használták, hanem a magyar nép egésze. A székelyekre való utalás mégis elfogadható a névben, mert évszázadokon keresztül ők tartották fenn a jelkészlet írásszerű használatát. A magyarság többi részénél elsősorban az archaikus (hieroglifikus, jelképszerű) használat mutatható ki.


Indokolatlan a rovástechnológia megjelölése az elnevezésben. A székely írás hosszú történetében a rótt korszak és a rovástechnológia csak egy volt a sok közül. A XIX. és XX. század tudósai azonban a magyar krónikák rovástechnológiát említő utalásain kívül mást (fém, kerámia és csont régészeti leletet; festett népi; fém, festett és hímzett uralmi - vallási jelhasználatot) nem vettek figyelembe a név megalkotásakor.


- A „székely írás” elnevezés alkalmasabbnak tűnik az írás egészének megjelölésére, mert nem kötődik egyetlen írástechnológiához. Ellene szólhat, hogy a kőkori írásemlékek esetében anakronisztikus a „székely” név használata. Ezt „a székely írás kőkori elődje” megfogalmazással lehet elkerülni.


- Az „ómagyar írás” kifejezi azt, hogy az írást egykor az egész magyarság használta. A külföldi szemlélő számára kézenfekvőnek tűnhet, mert könnyű megtanulni az „óperzsa írás” és „óelámi írás” mintájára. A feljegyzések által megvilágított korai történetében azonban az írást sohasem említik a magyar népnévvel együtt. Kivételt képezhetne a IX. századi Konstantin legenda (amelyik beszámol a magyarok és az avarok írásáról), ez a forrás azonban a magyarokat türk néven nevezi. Ráadásul ezt az adatot a finnugrista kutatás következetesen mellőzi, mert cáfolná a finnugrista íráseredeztetési prekoncepciót. A 950 táján alkotó Bíborbanszületett Konstantintól azt is tudjuk, hogy a magyarokat korábban szabíroknak (szavartü aszfalü-nek) hívták - tehát a korai időkről szólván nem beszélhetnénk magyar írásról. A későbbi magyar krónikák pedig csak székelyek által használt írást említenek. A kőkori írásemlékek esetében a magyar népnév használata szintén anakronisztikus lehet, bár ez esetben is alkalmazható „az ómagyar írás kőkori elődje” formula. Az „ómagyar írás” elnevezés történelmietlen (elsősorban azért, mert az írás létező elnevezéseit fedi el).


Thelegdi János 1598-ban írt Rudimenta c. írásában „hun betűkről” beszél, a kötethez előszót író Baranyai Decsi János pedig „szkíta ábécét” említ. Ez volt a korban szokásos, hagyományos vélekedés. Benczédi Székely István 1559-ben „hunniabeli módra” írt székely betűkről számol be. Verancsics Antal (meghalt 1573-ban), Otrokócsi Fóris Ferenc (1693-ban), Bél Mátyás (1718-ban) és Dezsericzky József Ince (1749-ben) hun-szkíta írásnak nevezi a székelyek írását. Ez a legkorábbi ismert, általánosan használt elnevezése ennek az írásnak. A hun-szkíta elnevezés jogosságát a székely betűk segítségével magyarul olvasható szkíta és hun írásemlékek alátámasztják. Mai használata rokonszenves lenne, de megnehezítené a szkíta és a hun írásemlékek megkülönböztetését a későbbi székely korszak emlékeitől.


A „székely rovásírás”, vagy inkább a „székely írás” elnevezés használata a legindokoltabb. Egyrészt és elsősorban azért, mert ezek 646f57g általánosan ismertek. Másrészt azért, mert úgy gondoljuk, hogy egy elnevezésnek nem feltétlenül kell követnie a tudomány pillanatnyi álláspontját és minden megközelítési lehetőségét. Elegendő lehet az is, ha alkalmas az egyedi azonosításra.


A tágabb értelemben vett "székely írás" megnevezés alá értjük a kőkori és egyéb előzményeket, a magyarul elolvasható távoli írásemlékeket (amiképpen latin írásmutatványok is előfordulnak akár Ausztráliában is), valamint a népi, uralmi és vallási írásemlékeket. Ezek tárgyalásakor célszerű a megnevezés megfelelően kiegészített változait alkalmazni, pl: "a székely írás kőkori előzményei", „a székely írás népvándorláskori előzményei”, „a székely írás kínai párhuzamai”, "a székely írás indián párhuzamai" stb.


A szűkebb értelemben vett „székely írás” megnevezés a székelyek által Attila halálától napjainkig használt írást jelöli. Ha ezt a lehatárolást nyomatékosan hangsúlyozni akarjuk, akkor célszerű a "klasszikus székely írás" megfogalmazást használni.


Az ősvallási jelentőségű, esetenként képszerű, jobbára szójeleket alkalmazó íráshasználat esetében indokolt a hieroglifikus jelző használata és beszélhetünk székely hieroglifákról, vagy magyar hieroglif írásról. Ez esetben a magyar jelző használata is indokolt, mert ezt a hieroglifikus írásmódot mindvégig, napjainkig alkalmazza a magyar nép egésze a népi, uralmi és vallási jelhasználat során.


A székely-magyar írásemlékek klasszikus, vagy hieroglifikus csoportja nem választható el határozottan az írásrendszer egyéb vonulataitól, mert azokkal szerves egységet alkot.


A székely írás eredeztetése



A székely írás eredetéről vallott tudós nézetek többször megváltoztak az utóbbi évszázadokban.

Kézai Simon 1282 táján készült krónikájában azt írja, hogy a székelyek „mint mondják” a blakok írását használják. Azóta sem tisztázódott, megbízható-e Kézainak ez az adata, s hogy kik is lehettek ezek a blakok. Amennyiben a korai keresztény (vö. blak, vlah, oláh, olasz!) vallású magyarokról van szó (a hunoknak 3 keresztény püspökségük volt a mervi, a heráti és a gurgáni oázisban), akkor ez a magyarázat érthetővé tenné, hogy a klasszikus székely írás legtöbb emléke miért a templomokban maradt fenn.

Az 1500-as években hun-szkíta írásként emlegették (a szkíták és a hunok alatt magyarokat értve), amint arról fentebb már esett szó.


Nagy Géza 1890-ben (még az ótürk írás megfejtése előtt) egy előadásában a formai hasonlóságok alapján az ótürk írással vetette össze a székely írást. Követői a formai hasonlóságokból és az egyaránt jobbról balra haladó írásirányból arra következtettek, hogy a székely írás az ótürk írás leszármazottja lehet. Sebestyén Gyula ugyan az 1900-as évek elején felismerte, hogy a sorvezetés csupán a rovástechnológia folyománya, s nem valamiféle abszolut sajátossága az írásoknak - de a felismeréseit a finnugrista szerzők nem értékelték a súlyának megfelelően.


Az ótürk eredeztetés elméletét a legteljesebb módon Németh Gyula fejtette ki 1934-ben „A magyar rovásírás” c. tanulmányában. Ebből nyilvánvaló, hogy a tétel nincs megalapozva, mert az alapvető ellenőrzéseket sem végezte el.

Annak ellenére ez a vélekedés maradt a „tudomány” álláspontja 1993-ig, hogy e tételt sohasem támasztották alá hitelt érdemlően. A legtöbb, amit a nézet képviselői elmondhattak, hogy a két írásrendszerben 16 jel formailag többé-kevésbé hasonló, ezen belül 5 jel formailag és tartalmilag is azonos. Ilyen fokú hasonlóság azonban sok távoli írásrendszerrel is kimutatható, de ezek vizsgálata sohasem történt meg. Fel sem merült, hogy a hasonlóság másképpen is magyarázható, mint a székely írásnak az ótürkből való származtatásával. Nem tárgyalták azt a tényt, hogy más írásrendszerekben (köztük a hettita hieroglif írásban) mintegy 20 formai és hasonló, vagy nagyobb arányú tartalmi egyezést találunk.


Az ótürk írásból való eredeztetés hívei (a magyar történeti hagyomány világos állításával ellentétben, minden nyelvi bizonyíték nélkül) a hunokat nem magyar, hanem török nyelvű népnek tartották. Ebből arra következtettek, hogy a székely írást idegenektől kellett átvennünk. Átadónak a török népeket tartották a legalkalmasabbnak; mert a finnugrizmus szerint a magyarság az Urál vidékén született meg, s a Kárpát-medencéig tartó, időben is rövid hipotetikus életútja során nem találkozhatott másik, rovásírással rendelkező néppel.


1993-ban jelent meg Simon Péter – Szekeres István – Varga Géza közös kötete (Bronzkori magyar írásbeliség, Budapest, Írástörténeti Kutatóintézet). Simon Péter – széles körű kitekintés alapján - megállapította, hogy a székely írást nem írástörténeti érvek alapján eredeztették, hanem alárendelték egy téves történeti prekoncepciónak. Szerinte a székely írásjelek az ősvallás által „megszentelt” hieroglifikus fogalomjelekből alakultak ki a Fekete-tengertől és a Kaukázustól délre, a Kr. e. II. évezredben. Szekeres István és Varga Géza is egy-egy világmodell jeleivel (szójelekkel) vetették össze a székely írás jeleit. Később ez elvi jelentőségű felismerésnek bizonyult, mert a világmodellek eredetileg a kőkori ősvallás jelképei voltak. A három kutató együttműködésével több székely jel esetében tisztázódott a jelforma képi tartalma és sikerült rekonstruálni az akrofónia folyamatát. Ezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a székely írás betűi magyar szójelekből alakultak ki: a székely írás a magyar nép alkotása.


A kötet megjelenése után azok a kutatók, akik korábban az ótürk eredeztetés hívei voltak, sorra ismerték be, hogy a székely írás eredete tisztázatlan. Sándor Klára 1996-ban (A székely írás megíratlan történetei, Erdélyi Múzeum) kifejezetten úgy fogalmazott, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé: „minden alapvető kérdés tisztázatlan”.


Ez azonban csak az akadémikus „tudomány” álláspontja. A székely írás kutatását szabotáló akadémikus "tudomány" helyett a független értelmiség végzi a kutatást és mutatja fel az eredményeket.


Varga Géza 1999-ben (A székely rovásírás eredete, Budapest, Írástörténeti Kutatóintézet) kiadott kötetében a Mas d' Azil-i jelek és az indián jelek rokonságának, valamint a világmodellek szerepének felismerésével a székely írás eredetét a kőkorba helyezte. „A székely írás jelformái egy kőkorszaki világmodell felülnézeti és szembőlnézeti változataiból, meg a világmodellt alkotó szimbólumokból alakultak ki. ... A jelkészlet első alkalmazásai az Ararát ... tágabb környezetében rítusok tárgyi eszközrendszerét díszíthették valamikor a jégkorszak idején. ... az Újvilág benépesedésekor a székely írás elődjét már használták Eurázsiában ... a székely írás az emberiség legkorábbi, ismert, fonetikus jelrendszerének közvetlen leszármazottja”.


Varga Csaba a „ Jel, jel, jel avagy az ABC 30.000 éves története” c. kötetében ( Fríg Kiadó, Budapest, 2000.) a korai íráshasználat fontos - ám el nem olvasott - bizonyítékait találja a jégkorszakból és az azt követő időszakból. A jelszám alapján arra következtet, hogy az írást a magyar nyelv számára dolgozhatták ki.


A székely írás korszakai


A székely írás történetének kezdete párhuzamos Eurázsia és Amerika homo sapiens sapiens általi benépesedésének történetével.


Paleolitikum

A székely írás legelső jelei a jégkorszak leghidegebb periódusának beköszöntekor (mintegy 50 000 évvel ezelőtt) már léteztek. E jelek közül legfontosabb az \"f\" (föld) rovásjel . Ez a jel a teremtett és rendezett világ (az Ararát körüli Éden) térképe. Azért található meg szinte minden nép jelkincsében, mert akkor született, amikor e népek ősei még az Éden területén egy közös őshazában éltek (100 - 50 ezer évvel ezelőtt, az interglaciális idején).

A székely írás előzménye a jégkorszak végén eljuthatott Eurázsia jéghatárhoz közeli területeire és Amerikába. Ezt a Mas d' Azil-i jelek, az indián jelek és a székely írásjelek között található, kb. 20-20 db. formai azonosság alátámasztja.

A paleolitikum végéhez kötődhet a fonetikus Jóma ligatúra megszületése, amely a paleolitikus Éden "uralkodójának" nevét őrízte meg Eurázsia északkeleti részén és Amerikában. A székely írásjelek segítségével megérthető és részben elolvasható "Jóma föld(je)" szöveg eurázsiai és amerikai másolatok sorozatában maradt ránk.

A paleolitikum írástechnológiája a homokszórás, a festés és a marokkővel beütögetett sziklavéset volt. Az okker- vagy homokszórás nyomai sírokban megfigyelhetők. A tibeti és az indián mandalák homokszórásos technikája is a paleolitikum írástechnológiájából származhat.


Neolitikum

A Közel-Keletről később kirajzó népek csatlakoztak az előző csoportokhoz és felülrétegezték elődeik kultúráit. Valószínű, hogy Eurázsiában és Amerikában kezdetben sokáig ugyanazt az írást, vagy rokon írásrendszereket használtak. A több évezredes változatlanság magyarázata a jelek erős ősvallási kötődése volt, amely nem tette lehetővé a radikális változtatásokat. Az írásfejlődés a székely írás elődjét az ősvallási jelentőségű, ünnepi alkalmazások területére szorította vissza.

Hiteles régészeti ásatásból ismert az első eredeti állapotában fennmaradt és jól olvasható írásemlék, a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor. Ez egy térbeli világmodell, amely a kor isten- és világelképzelését illusztrálja. A "szár", "sarok", "ég" és "Ten" szójelek maradtak fenn rajta - ezek a ma ismert székely "sz", "s", "g" és "nt/tn" írásjelek előképei.

A sokat emlegetett tatárlakai (tartariai) agyagtáblák jeleinek egy része a székely jelekkel azonosítható, de a jelek többsége idegen. Feltehetően helyes Záhonyi András feltételezése, amely szerint a táblák csillagtérképet - azaz egyfajta világképet - ábrázolnak. Hozzátehetjük: a jelek többsége azért hasonlít sumer jelekre, mert a csillagképek rajza széles körben ismert és azonos volt. A kerek tábla képszerkezete a székely "f" (Föld) jel megfelelője. Ez alátámasztja a tatárlakai kerek tábla világmodell-voltát.

A székely jelekkel azonos jelek tömege található a Kárpát-medencében és környezetében, többek között a Tordos-Vincsa, a Cucuteni és a Karanovo kultúra jelei között is.

A paleolitikumból örökölt írástechnológiák sorát - az ismert régészeti leletek alapján - az agyagba karcolás egészíti ki.


Fémkorszakok

A fémkorszak fémkései tették lehetővé a rovástechnológia megszületését (a kőkések a törékenységük miatt aligha voltak alkalmasak a fába rovás céljaira). A rovástechnológia miatt a jelek alakja és az írás iránya megváltozott. A korábbi balról jobbra haladó írásirány helyébe (a botra rovás esetében) a jobbról balra haladó írásirány lépett. A régi jelképes ligatúrák és a festett jelek esetében változatlanul az eredeti balról jobbra tartó írásirány maradt meg (például a X. századi afrászijábi tál feliratán).


Az Éden területén a székely írás elődjének ismerete sokáig fennmaradt. E központi tájon a történeti korokban is felismerhető az írásrendszerek rokonsága a székely írással. Ezért találunk egy sor jelkincsben (pl. a hettita hieroglif írásban, az urartui hieroglif írásban, a tepe yahjai jelek között stb.) kb. 20 - 20 hasonló jelformát; sőt esetenként tartalmi, azaz hangalaki és jelentésbeli azonosságokat is. A legkorábbi történeti források megőrízték annak emlékét, hogy eleinktől származik az írás. A föníciai hagyományban például az maradt fenn, hogy írásukat Taautosztól kapták (a "tátos" a magyar sámán neve).


Ezzel rokon a kínai krónikák azon adata, miszerint a kínaiakat a hunok ősei tanították a kultúrára. (A kezdetek bölcs uralkodóitól származik a kultúra, akiktől a Xia dinasztia ered, akiktől viszont a hunok származnak). A kínai és a csukcs írással felismerhető kapcsolatok, szibériai sziklarajzok, valamint a szkíta és hun írásemlékek ezt a kínai adatot alátámasztják.


A sztyeppi lovasnomád népek a régészeti leleteik szerint ismerték és használták a székely írást. A székely írás a szkítákkal, hunokkal, avarokkal és a magyar honfoglalókkal a sztyeppéről ismételten beköltözött a Kárpát-medencébe, ahol korábban is ismert volt.

A hunok rovásemlékei közé tartozik az alucsajdengi hun korona Jóma ligatúrája, a budapesti hun jelvény (amelyen az észak szó maradt ránk székely betűkkel írva, a hangzóugratást alkalmazva). 531 táján a mervi oázisban a hunok számára készült a Szent Korona , amelyen szintén megtalálható a Jóma ligatúra több példánya, és amely a "jó király: jó föld" hieroglifikus alkotmányszöveget hirdeti. A magyar honfoglalást megélő avar csoport írásemléke a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka . Avarok hagyták ránk a nagyszentmiklósi kincs jeleit is (ez utóbbin azonban nem a rovásfeliratok írása azonosítható a székely írással, hanem a vallási jelképek jelkészlete, amelyet eddig nem vizsgáltak érdemének megfelelően).

A hunok és az avarok hieroglifikus szó- szótagoló írásként és betűírásként egyaránt használták a székely írás elődjét az egész Kárpát-medencében.



A klasszikus székely írás kora


Az írást a székelyek őrizték meg napjainkig Erdélyben. Időközben a szó- szótagoló jelleg háttérbe szorult, de nem felejtődött el teljesen. Attila halálát követően még készültek mondatjeleket és szójeleket alkalmazó feliratok is.

A korszak végén (napjainkban) a "modern használat" hívei meghamisítják a székely írás jellemzőit. A székely írás eredeti jelsorrendje helyett a latin írás jelsorrendjét alkalmazzák; a mondatjelek és szójelek léte is megkérdőjeleződött; a székely írásjelek tükrözésére vonatkozó új szabályt találtak fel és terjesztettek el.

Napjainkban a rovástechnológia a háttérbe szorult s átadta helyét a papírra, sőt a számítógépbe írásnak. Az átmeneti korban - az új íráshordozók igényeinek megfelelően - papíron, számítógépen és kőbe vésve is egyre inkább teret nyer a balról jobbra való írás. A "modern használat" két-három híve - egy téveszméket terjesztő szűk iskola - anakronisztikus módon ragaszkodik a papíron már korszerűtlen jobbról balra való sorvezetéshez. A fazekasoknál és a tojásfestőknél, akik az eleikről maradt jelekhez (például a Jóma ligatúrához) ragaszkodnak, érintetlenül megmaradt az ősi, balról jobbra tartó írásirány.

A székely írás klasszikus emlékei közé tartozik az alsószentmihályi felirat , a székelyderzsi rovásfeliratos tégla , Kájoni János rovásábécéi , a homoródkarácsonyfalvi felirat , a dálnoki felirat , a bögözi felirat , Marsigli gróf rovásnaptára , a csíki rovásfelirat , a székelydályai felirat , a konstantinápolyi felirat , a nikolsburgi ábécé, az énlakai rovásfeliratos mennyezetkazetta .

A székely írás jelsora és jeleinek száma


A székely írásnak nincs felmérve a jelkészlete. A székely írás eredeti jelsora történelmi értéket képvisel.

A modern (XX. és XXI. századi) íráshasználat kevés kivételtől eltekintve a betűkre korlátozódik. Az írás mai alkalmazói lényegében nem tudnak arról, hogy a székely írásnak szójelei és mondatjelei is vannak. A publikációk kerülik a szótagjel, szójel és mondatjel kifejezések használatát. Helyettük többhangértékű jelekről, ligatúrákról, esetleg "rejtélyes capita dictionum"-okról beszélnek. A székely írást a szerzők rendszerint betűírásnak határozzák meg és jelsorát ábécé-ként emlegetik.

A tények azonban ezt nem engedik meg.



1. ábra. A nikolsburgi ábécé jelei


Az 1400-as évekből származó nikolsburgi ábécében 46 jelet találunk. Ebből
- betű 29 db (a, b, c, cs, d, j, e, f, g, gy, h, i, l, ly, m, n, ny, o, p, r, zs, s, t, u, v, ö, ü, sz, z);
- szótagjel 13 db (enc, eck, encs, end, aty, ety, ak, unk, nj, emp, ek, zt, st),
- szójel legalább 3 db (us "ős", ent "Ten", engy "nagy"),
- mondatjel 1 db (tprus "tapar us" = "szabír ős").

A nikolsburgi "ábécé" (valójában vegyes, a betűkön kívül szó- és szótagjeleket is tartalmazó jelsor) a székely írás eredeti, több ezer éves sorrendjét őrízte meg. Egymástól el nem különítve sorolja fel a betűket is, meg a többhangértékű jeleket is. Ez a sorrend az ugariti ékírás és a kazár írás jelsorának közeli rokona - azaz a legkorábbi latinos jellegű jelsornak felel meg, egy 4000 éves hagyomány képviselője. A jelek többnyire istennevekből, vagy istenek jelzőiből származnak; sorrendjüket azok ősvallási tartalma, rangsora határozhatta meg. Ugyanez a rendező elv figyelhető meg a csukcs szójelek sorrendjében is (mindegyik esetben az isteni triász tagjait azonosíthatjuk a jelsor elején). E történelmi jelsort csak a nikolsburgi "ábécé" őrzi, minden további székely ábécé - a kor tudományos ízlésének megfelelve - a latin ábécé sorrendjét követi.


2. ábra. A nikolsburgi ábécé kézirata; a székely írás eredeti jelsorrendjét őrizte meg; nincs benne külön jele a rövid és a hosszú magánhangzóknak, ezért szükséges a kiegészítése






3. ábra. A nikolsburgi ábécé jelsorrendjének összehasonlítása az ugariti ékírás, az etruszk, a latin, a kazár, a föníciai, az arameus, a pehlevi és a görög ábécé jelsorrendjével



Thelegdi János 1598-ban írt, a tudományos leírás kezdetének tekinthető latin nyelvű művében, a Rudimentában, 65 székely jelet sorol fel a következő csoportosításban:


- "Az erdélyi székelyeknek összesen 32 betűjük van" (23 mássalhangzót és 9 magánhangzót mutat be).

- Van a székelyeknek néhány, rövidség okáért feltalált szótagjegyük, midőn a magánhangzók a mássalhangzók oldalához csatoltatnak" (21 ligatúrát mutat be).

- " Van még más összevonás is, midőn két mássalhangzó magánhangzó nélkül csaknem egybekapcsolódik" (9 ligatúrát mutat be).

- " Van ezeken kívül még néhány hüllőkhöz hasonló szótagjegyük, a melyek nincsenek valódi betűkből összetéve. Ezeket a székelyek a szavak fejének (capita dictionum) nevezik" (3 jelet mutat be).


Thelegdi világosan leírja, hogy a székely írásnak a betűkön kívül szótagjelei is vannak. Megemlít egy harmadik jelcsoportot (a capita dictionumokat) is, amelyeket ugyan szótagjeleknek nevez, de amelyekről szójel voltuk belátható.


Thelegdi az eredeti székely jelsorrendet megbontja és a különböző típusú jeleket külön listákban közli.

A fentebb ismertetett két jelsor (a nikolsburgi ábécé és Thelegdi János jelsora) eltér egymástól, amint a további - itt nem ismertetett - székely jelsorok sem azonosak egymással. Egyik székely jelsor sem tartalmazza a székely írás valamennyi jelét, s mindegyik eltér a másiktól valamelyest.

A székely írás ismert jeleinek összes száma ezért 80-100 is lehet - amely nagyságrend a szótagírásokra jellemző. A jelek pontos száma azonban - több ok miatt - nehezen állapítható meg.

Egyrészt a ligatúraképzés lehetőségei miatt, amely további jelek felbukkanását valószínűsíti.

Másrészt a jelek képszerűsége okoz gondot. A természetes fejlődés során, képjelekből kialakult írásnak sok díszítésnek tűnő alkalmazása maradt ránk. Az elolvasható díszítések esetében pedig csak elhatározás kérdése, hogy írásjelnek tekintjük-e őket, vagy sem. Ezen okok miatt a múzeumok tárlóiban, a kötetek lapjain és kallódó tárgyak tömegén seregnyi jel vár még számbavételre.



Székely betűk


Az utóbbi századokban a betűkkel szemben a székely mondat-, szó- és szótagjelek használata visszaszorult.

Az újabb korokban a székely írást ismerők a jelek közül elsősorban a betűket alkalmazzák. A többhangértékű jeleket legfeljebb érdekességként említik meg. A többhangértékű jelek "írástudók" általi tudatos alkalmazására csak kivételes jelleggel van példa – ezek a példák azonban szaporodnak.

Más a helyzet a népi, uralmi és vallási jelhasználat esetében – de ez a következő fejezet témája.


1. ábra. Thelegdi Rudimentájának ábécéje 1598-ból (jobbról balra)


2. ábra. A marosvásárhelyi névtelen ábécéje 1753-ból (jobbról balra)

Ezek a korai ábécék nem különböztetik meg a hosszú és a rövid magánhangzókat, amelyre a magyar nyelv pontos rögzítéséhez szükség van. Ezért elindult egy reformfolyamat, amely az írás korszerűsítését, elsősorban a rövid és hosszú magánhangzójelek elkülönítését tűzte célul maga elé.

A XX. században (Magyar Adorján kezdeményezését továbbfejlesztve) Forrai Sándor és Libisch Győző is javaslatot tett a székely írás modern ábécéjének betűsorára. Ezek a modern betűsorok a régi jelváltozatok közül választottak ki egyet a hosszú, egyet pedig a rövid magánhangzók jelölésére. Választásaik azonban véletlenszerűek volt, azt semmilyen logikus elv nem indokolta – ezért az említett szerzők modern betűsorai eltérőek lettek.

1996-ban e sorok írója is kidolgozta az alábbi jelsort (3. ábra), amely két jellemzőjében tér el a többi modern betűsortól. Egyrészt abban, hogy a hosszú magánhangzókat a hosszabb, a rövid magánhangzókat pedig a rövidebb jelforma jelöli. Másrészt abban, hogy az o, ó, ö, ő jelek hasonlóak egymásra, miként a latin írásban is. Ezek a jellegzetességek az ábécé megtanulását és alkalmazását segítik.









3. ábra. A Varga Géza által 1996-ban javasolt modern ábécé


A modern ábécék a jelek számában és hangalakjában lényegében egyetértenek, gyakorlati jelentőségű eltérés csak egyes jelformák között mutatkozik.

Az ábécé esetleg kiegészíthető lenne a "dz", a "dzs" és a "zárt e" hangok jelével is, de ennek nem lenne gyakorlati jelentősége. A "dz" és a "dzs" hang létezése vitatott. Egyébként is leírható a "d" + "z", meg a "d" + "zs" betűkombinációkkal. A zárt e-t pedig csak kevesen használják a beszédben, a többségnek felesleges gondot jelentene az alkalmazása.

Egyik modern ábécé sem gyakorolt komoly hatást az Erdélyben élő székelyekre, akik az őseiktől örökölt íráshagyományt folytatják.

Az ábécék kismérvű eltérése nem akadályozza meg a kölcsönös megértést. Aki ismeri az egyik ábécét, az el tudja olvasni a másikkal írt szöveget és viszont.


A székely írás kis- és nagybetűk

A kis- és nagybetűk megkülönböztetése a modern íráskép kialakításához szükséges.

Több okunk is van arra, hogy a rótt technológiában ismeretlen kis- és nagybetűket alkalmazzuk.

- A régi (de már papírra írt) íráshasználatban is volt példa a kis- és nagybetűk megkülönböztetésére. Van ugyanis „kis r” és „nagy r” betűnk (ezeket már Bél Mátyás is úgy különböztette meg, hogy az egyik az „r”, a másikat pedig az „R” betűvel jelölte meg), valamint Szamosközi is alkalmazott nagybetűket.



1. ábra. Bél Mátyás jelsora a kis "r" és a nagy "R" megkülönböztetésével (1700-as évek eleje)




2. ábra. Szamosközi István levele; a nagybetűket észrevehetően nagyobbra rajzolta (1600-as évek eleje)

- Másrészt a korszerű íráshasználat követeli meg a nagybetűk alkalmazását. A latin íráshasználat során megszoktuk, hogy a mondatainkat és egyes szavainkat nagy betűvel kezdjük, ami által pontosabb és választékosabb írásképet nyerünk. Nem kellene erről az előnyről lemondanunk a rovásírás használata során sem, hanem a szabvány segítségével fel kell erősítenünk, lehetővé kell tennünk a nagybetűk alkalmazására tett régi kezdeményezéseket.


Az „r” esetében az „r” és az „R” jelvátozatok továbbra is alkalmasak a kis- és a nagybetű céljaira, ahogyan azt Bél Mátyástól tanultuk. Az egyéb betűk esetékben ugyanazon jelformák kisebb és nagyobb változatát kell alkalmazni, Szamosközi példáját folytatva.


A jelek irányultsága


Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk meg, tükrözhetők-e a székely jelek, vagy sem.

Egyetlen klasszikus írásemlékünk van, amelyikben a jeleket tükrözték: a konstantinápolyi felirat. Ennek az emléknek a jelei – a klasszikus székely emlékek leggyakoribb írásirányától eltérően – balról jobbra haladnak. A feliratot a szultáni udvarban fogvatartott magyar követek készítették. Erről az emlékről Németh Gyula – helyesen – azt feltételezte, hogy titkosírásnak szánták.

Hosszú Gábor és követői ez alapján a kivételes körülmények között megszületett, különleges célra használt egyedi emlék alapján – tévesen – általános szabályt alkottak (figyelmen kívül hagyva az ellenpéldák sorát). A kellő alap nélküli „szabály” szerint a jeleket tükrözni kell, ha a sorvezetés balról jobbra halad. Libish Győző, Szakács Gábor és Friedrich Klára gyermekek sorát tanítja erre a téveszmére, meghamisítva ezzel a székely írást.

A korai és népi emlékeken (például a Jóma ligatúrában, a palást „jó”, a magyargyerőmonostori kályhacsempe „magas” szójelei, vagy a sopronkőhidai sótartó szövege esetében) előfordulnak tükrözött jelek. Ezeket azonban nem az írásirány miatt; hanem a grafikai kompozíció, a szimmetria, vagy a ligatúraalkotás kedvéért tükrözték.

Több írásemléken az írásirány balról jobbra halad, de a jeleket nem tükrözték. Ilyen például a szolnoki múzeumban őrzött avar karika , az alsópáhoki tál és néhány klasszikus székely emlék is.

A fentieket összegezve: tükrözésre vonatkozó szabály a történeti hagyományban nincs. A Hosszú Gábor és követői által kitalált „szabály” az írástörténet adataival nem igazolható. A fennmaradt balról jobbra haladó emlékek (az egyetlen konstantinápolyi kivételével) a kitalált „szabályt” cáfolják. A téveszme tömegek közötti terjesztése súlyos hiba.

A művészi cél, vagy a ligatúraalkotás indokolhatja a jelek esetenkénti tükrözését, de a Unicode szabványban nincs szükség tükrözött betűkre.


Székely szójelek


A népi, uralmi és vallási jelhasználatban rendszeresen és tömegesen alkalmazzuk a székely írás szójeleit és mondatjeleit, azonban az átlagember nem sokat tud ezek írás voltáról.

A fazekasok rendszerint úgy másolgatják az elődeiktől örökölt fazekasjeleket (közte elolvasható mondatokat), hogy nincsenek tisztában azok jelentésével, vagy népies etimologizálással kialakított újabb keletű magyarázatokkal szolgálnak.

A kevés, üdítő kivétel – amikor a mesterek megőrízték az ősvallási magyarázatot – megdöbbentő tudományos jelentőséggel bír. (Például a veleméri és vámfalusi fazekasok a székely „us” (ős) szójel általuk alkalmazott népi változatát az Isten „ős Ten” jelképének tartják – miként a hettiták is annak tartották annak idején.) Van egy-két kivétel (a nikolsburgi „us” (ős), az énlakai „egy usten”, a magyar címer jelei stb), amelyek mindvégig a tudomány számára elérhető távolságban voltak – csak nem volt ismert az eredetük és a jelentésük.

A székely szójelek alább sorakozó változatai az akrofónia folyamatát illusztrálják, amelynek során a képszerű szójelből lineáris betű alakult ki. Nem mutatunk be minden szójelet, mert az szétfeszítené e tanulmány kereteit, s mert a kutatás – néhány jel esetében - még nem fejeződött be.

A képszerű jelek ősvallási mondanivalót fejeznek ki és ugyanúgy megérthetők, elolvashatók, mint a lineáris jelváltozatok – csak nem hangokat, hanem szavakat jelölnek.

Az alábbi jelsorokban esetenként idegen, vagy annak tűnő képjelek is szerepelnek. Ezek szerepeltetésének több oka van.

- Egyrészt alkalmasak az akrofónia folyamatának illusztrálására.

- Másrészt azt dokumentálják, hogy a székely írás jelkincse egy igen régen és igen széles körben ismert jelkincs leszármazottja. Vagy másképpen: a székely írás kőkori előzménye hatással volt más írásrendszerek megszületésére. Ez utóbbi megfogalmazást támasztja alá a rekonstruált akrofóniák sora, amely a magyar nyelv szavait és azokon keresztül az ősvallás eszmerendszerét tárta fel előttünk.

- Harmadrészt azt is alátámasztják, hogy a székely írásjelek körét nem lehet csupán a klasszikus székely kor „rótt” írásjeleire leszűkíteni. A székely írás fogalomkörébe kell sorolni a sokszor csupán díszítésnek tűnő, hieroglifikus emlékeket is. Az átmenet zavarbaejtően folyamatos, nem lehet egymástól elhatárolni őket. A hieroglifikus alkalmazások különválasztása és díszítésként való kezelése kényelmes megoldás lenne, de ezt a közöttük található hosszabb, elolvasható emlékek kizárják.

Nem követelhetjük meg, hogy a székely írás ugyanolyan jellemzőkkel rendelkezzen, mint a többi európai írás – mert ez az írás különleges történettel és tulajdonságokkal bír. Ennek belátása az írás paramétereinek – például a jelek számának, formájának és a helyes írásiránynak – a meghatározásához elengedhetetlenül szükséges.


csencsói sarokkő, alsópáhoki tál, hortobágyi szarukürt és a Szent Korona „sarok” szójele, valamint az énlakai „s” betű (balról jobbra)


1. ábra. A „sarok” szójel és az „s” betű; a hegyen álló égigérő fát (a székely „sz” betűnek megfelelő „szár”-t) ábrázolja; A „sarok” szó a „szár” szóból és az Ószövetségben is említett „Óg” király nevéből alkotott összetétel; a görög Heraklésszel, a szkíták ősapjával azonos isten jelképe; a villágmodellek sarkain ábrázolták


az Egy szójele egy Mas d' Azil-i kavicson; az Assur-templom reliefjén, hun diadémon, a paláston, árpád-kori zászlón; valamint az énlakai „eGY AZ ISTEN” felirat „gy” betűje, amelyet szabályosan Egy-nek kell olvasni (balról jobbra)


2. ábra. Az „Egy” szójel és a székely „gy” (Egy) jel; a Tejút ábrázolása; a keresztszárak a nappályát jelölik a két napforduló idején; a napisten egy éves életciklusának jelképe



Az ős szójele a Pletnyeva által közölt keleteurópai ábrázolásról, uráli fémplakettről (Kr. e. III-I. szd) , a palástról, a vámfalusi fazekasjelek közül, a veleméri égigérő fáról, valamint az us (ős) szójel a nikolsburgi ábécéből


3. ábra. Az „ős” szójele; a Tejút hasadékában karácsonykor kelő napisten jelképe; az ősvallás szerint a napisten a nemzet őse



A „Ten” szójel egy Mas d' Azil-i kavicson; valamint a szibériai „usten” sziklarajz, az énlakai „Egy usten” és a magyarszombatfai „Jóma ten” ligatúra részlete; valamint a Marsigli féle és a nikolsburgi ábécé „nt/tn” jele (balról jobbra)

4. ábra. A „Ten” szójel a „t”-ből és az „n”-ből alkotott ligatúra; A világtengellyel azonos égigérő fa ábrázolása; a kőkorban balról jobbra Ten-nek olvasták; a rovástechnológia hatására megváltozott írásirány és az ősvallási jelentés feledése miatt a keresztény korban már „nt”-nek olvasták; az Isten (ős Ten) kőkori neve (vö. etruszk Tin „a főisten neve”, kínai tien „ég, isten”, sumer tin „élet”!)



Az avar nagyszentmiklósi kincs, hun Szent Korona, karosi tarsolylemez, énlakai ligatúra




5. ábra. Az „Isten” szójel; a fenti „us” és „Ten” szójelekből alkotott ligatúra; a megszemélyesített Tejútra (égigérő fára) utal, amelyet az ősvallás az Istennel azonosított



A Szent Korona, a palást, a mártonhelyi freskó, az alsópáhoki tál „jó” szójele; valamint a székely „j” (jó) jel Kájoni Jánostól és a nikolsburgi ábécéből


6. ábra. A „jó” szójel és a székely „j” (jó) jel; az 1300-as évekből származó mártonhelyi freskón ezzel a szójellel jelölte a festő a folyót (a jó szó kettős: „jó” és „folyó” jelentésű); a Tejút jelképe


A kínai írás „kaptató” (magasba vezető út), a csornai hun szíjvég, a sopronköhidai avar sótartó, az ibrányi honfoglaláskori ezüstkarperec, a palást (2 db) meg a magyargyerőmonostori kályhacsempe szójelei és a székely „m” (magas) jel Bél Mátyás nyomán


7. ábra. A „magas” szójel; a lépcsőszerűen élükre rakott hegyekből álló magasba vezető utat ábrázolja


Hettita fémplakett, kínai tetőcserépdísz részlete, kínai lolo „ég” szójel és a székely írás „g” (ég) jele az énlakai feliratból


8. ábra. Az „ég” szójel az eget tartó fa rajza



Bajor Ottó címeréből


9. ábra. Az „ország” szójel; (megtalálható a magyar származású Dürer címerében is, ahol Magyarországot jelképezi; valamint a magyar címerben is); a hármashalom a sumer képírásban is "ország" jelentésű



Egy chilei prekolumbián kabáttű, a Szent Korona, az alsópáhoki tál, egy magyarszombatfai tál, meg egy veleméri tetőcserép „Föld” szójele és a nikolsburgi ábécé „f” (Föld) jele

10. ábra. A „föld” szójel az Éden térképe; a Teremtés helyszínére és értékére emlékeztet


Az Orion csillagkép rajza, kínai „atya” fogalomjel, palást, székely „ty” (atya) jel Kájonitól, a nikolsburgi ábécéből


11. ábra. Az „atya” szójel és a „ty” rovásjel; az Orion csillagkép leegyszerűsített ábrázolása

Az egyiptomi Rá „napisten” hieroglifa, hettira „ru” szótagjel, kínai „Nap” szójel, alsópáhoki tál „Ra(gyogó)” szójele; valamint a székely „R” a nikolsburgi ábécéből és Thelegdi Rudimentájából


12. ábra. A „Ra(gyogó)” szójel és az „R” betű a napisten jelképe



a szolnoki múzeumban kiállított avar karika; a szöveg részlete


13. ábra. A szolnoki avar karika. A „magas”, „ég”, „kő” és „Föld” szójelekkel rögzített ősvallási mondóka olvasható rajta: „Magas ég(i) kő! Magas kő! Magas ég(i) kő! Magas kő! Magas ég(i) kő! Magas kő! Magas ég(i) kő föld(je)!”. A szövegben a „magas” szójel lineáris alakját és a csencsói sarokkőről is ismert "kő" szójelet alkalmazták. Az írásirány balról jobbra halad.


Székely mondatjelek


A székely mondatjelek szójelekből összeállított ligatúrák, képzési rendszerük emlékeztet a kínai jelmontázsokéra.

A szerkezetük több évezred alatt csiszolódott tökéletesre, s az ősvallási mondanivaló fontossága miatt maradtak meg napjainkig.

Az olvasható jelképek egy része feledésbe merült, más részüket (például a magyar címerben) ma is folyamatosan és tömegesen használjuk. Az ezerötszáz éves keresztény hatás miatt a használatban maradt jelképeknek sem közismert az eredeti jelentése. A székely írásjelek segítségével a jelentés elolvasható (megérthető, feltárható).

szibériai sziklarajz (Kr. e. 1500), honfoglaló tarsolyveret


1. ábra. Az „Isten” mondatjel; a Tejút (az égigérő fa) jelképe; az „us” és a „Ten” szójelből alkotott ligatúra



A tusnádi uralmi sziklafeliratból (V-VI. szd), kelet-európai leletről (VIII-X. szd.)


2. ábra. A „sarokisten” mondatjel két változata; a Tejút jelképe; a tusnádi változat a „sarok”, az „ős” és a „Ten” szójelekből alkotott ligatúra; a sztyeppi változat a „szár”, az „Óg” és az „isten” szójelekből áll; az Ószövetségben szereplő Óg királynak (görögösen Heraklésznek, a szkíták ősének) a jelképe; a hun-székely-magyar uralkodóház uralmát legitimáló ősvallási eredethagyományra utal



Az énlakai unitárius templom ligatúrája


3. ábra. Az „Egy isten” mondatjel; az „Egy”, „us” és „ten”szójelekből alkotott ligatúra; a mondatjel a világmodellek sarkain elképzelt - Istennel azonosított - égigérő fát ábrázolja, ezért tették a képkeret sarkára



Kelet-európai emlékek Pletnyeva nyomán (VIII-X. század), a jogar nyelének filigrándíszítése

4. ábra. Az „égisten” mondatjel; az „ég”, az „ős” és a „Ten” szójelekből alkotott ligatúra; az eget alátámasztó égigérő fát ábrázolja; (a középső emlék "sarokisten"-ként is elolvasható, eredetileg azonban "szár Óg isten" vagy "Szár égisten" olvasatú lehetett)


alsópáhoki tál közepe

5. ábra. A „jó Ra(gyogó) isten” mondatjel; a „jó”, a „Ra(gyogó)” és az „isten” szójelekből alkotott ligatúra; a fenti szövegből kiemelt „Ra(gyogó)” jel az egyiptomi Rá napisten jelképének, a kínai „Nap” szójelnek, meg a hettita „ru” szótagjelnek a rokonságába tartozik és azonos a székely „R” betűvel




Székelyderzsi tégla


6. ábra. A téglára a "Miklós, Du ten papp(j)a" szöveget írták (fent); a szöveg közepén a „Du ten” mondatjel látható (lent); ez a mondatjel a „Ten” és a „Du” szójelekből alkotott ligatúra



a kettőskeresztes magyar címer (Bajor Ottó)


7. ábra. Az „Egy ország(a)” mondatjel; a magyar címer hun korból származó alkotóeleme; az „Egy” és az „ország” szójelének ligatúrája; az égbe vezető világoszlopot ábrázolja; a panteista ősvallás szerint a kettőskereszt az isteni őssel, a hármashalom pedig az Isten környezetével (Magyarországgal) azonos


palást


8. ábra. A „Ten ország(a)” mondatjel; a „Ten” és az „ország” szójelekből alkotott ligatúra



Anasazi cserépedény, csángó hímestojás


9. ábra. A „Jóma föld(je)” mondatjel; a Tejútat és a Föld isteni középpontját ábrázolja; a „jó”, a „magas” és a „Föld” szójelekből alkotott ligatúra; a Tejúttal azonos kőkori isten és az általa teremtett világ jelképe



Afrászijábi tál


10. ábra. A „Jóma szár föld(je)” mondatjel



magyarszombatfai tál


11. ábra. A „Jóma ten” mondatjel; a Tejút (az égigérő fa) ábrázolása; a „jó”, „ma” és ”ten” szójelekből alkotott ligatúra





a tiszabezdédi honfoglaló tarsolylemez (fent), az "ős Du" mondatjel (lent)


12. ábra. A „ős Du” mondatjel; a Tejút hasadékát ábrázolja a karácsonykor benne kelő Isten jelképével; az „ős” és a székely „d” (Du) jel ligatúrája (a Du istennév a Dana és a Ten megfelelője)



Hun szíjvég


13. ábra. Az „ős Egy” mondatjel egy hun szíjvégről; a Tejút ábrázolása; az „ős” és az „Egy” szójelekből alkotott ligatúra





14. ábra. Az "ős ég" mondatjel egy hun csatról


Székely ligatúrák

A székely írás fontos jellemzője, hogy egész ismert története során rendelkezett ligatúrákkal (jelösszevonásokkal).

A székelyek ezt az eljárást az idő és helytakarékosság miatt alakították ki – a hangoztatott magyarázat szerint. Ez azonban – mint látni fogjuk – csak az egyik összetevője az igazságnak. A tények nem igazolják Püspöki Nagy Péter feltételezését, amely szerint a székely ligatúrakészítés a latin betűösszevonások hatására alakult volna ki. A székely ligatúrákat sokan a betűkből keletkezett, kései – ezért különösebb írástörténeti jelentőség nélküli – jelenségnek tekintik; de ez sem igaz mindegyik ligatúrára.

Jellemző hibák ezek, amelyek a székely írás eredetének nem ismeretéből következnek – miként a székely írással kapcsolatos többi téveszme is.

A székely ligatúra-alkotás szokása ugyanis jóval korábbi keletű, s a létrejöttének több oka is lehetett.

Elegendő ennek belátásához, ha a szkíta, hun, avar és székely ligatúrákat összevetjük a keleti (pl. a kínai) montázstechnikával. E keleti montázstechnika időben megelőzi a latin írás hasonló jelenségeit, de magát a latin írást is. A székely ligatúrák – szkíta, hun, avar közvetítéssel – keleti hagyományt képviselnek, ezért követhető pl. a „Jóma” ligatúrák sora időben visszafelé az Őrségtől a Turáni-alföldön át Kínáig, sőt Amerikáig.




őrségi (Magyarszombatfa); afrászijábi; obi-ugor; hun (Alucsajdeng, Kína); indián (anasazi) „Jóma” ligatúra; valamint a székely „j” (Thelegdi Jánostól) és „m” betű (Bél Mátyástól)


1. ábra. Jóma ligatúrák az Őrségtől Amerikáig




A legelső ligatúrák kialakulása annak köszönhető, hogy a kőkori képírás kezdetben nem lehetett képes az elvont fogalmak, vagy bizonyos nyelvtani elemek pontos rögzítésére. Az írás megteremtői számára két út kínálkozott, ha elemi képekkel vissza nem adható dolgokat akartak írásban rögzíteni: a montázstechnika és a betűírás kifejlesztése. A kínai írás – nyelvi okok miatt – az előző irányba indult el, a latin írás pedig a második megoldást mutatja be. Ha a székely írásban mindkét elv nagy súllyal képviselve van, akkor az arra utal, hogy a székely írás akkor (a kőkorban) keletkezett, amikor ez még nyitott kérdést jelentett.




2. ábra. Thelegdi „ba” típusú ligatúrái



3. ábra. Thelegdi „bb” típusú ligatúrái






A ligatúrák egy része szerepel a székely írás történelmi (nikolsburgi) jelsorában. Az itt közölt ligatúrák igen régiek lehetnek – amit pl. a kőkorból is ismert „nt/tn” (Ten) ligatúra esetében könnyű belátnunk. Hasonló példával a helyi lineáris írásból az ékírásos technológia átvételével keletkezett óperzsa ékírásban is találkozunk. Ebben ugyanis a szótagjelek mellett külön jele van Ahuramazda istennek is. Ennek az iráni jelenségnek felel meg az, hogy a nikolsburgi ábécében megtalálható a székely „Isten” szójel mindkét – a klasszikus székely kornak az akadémikus "tudomány" által elismert emlékein sohasem használt – összetevője (az "us", meg a "Ten" jel).

A későbbi kútfőkben is találunk ligatúrákat (például Thelegdi Jánosnál, Kájoni Jánosnál és Bél Mátyásnál is), de ezek a legritkább esetben egyeznek meg egymással, vagy a türk írásban sejthető megfelelőikkel. Egyik ligatúrakészlet sem tekinthető teljesnek (nincs minden lehetséges szótagnak jele). Arra utal ez, hogy a történelem során a ligatúráknak nem volt állandó készlete, csak a ligatúrakészítés eljárása öröklődött apáról-fiúra (a néhány legfontosabb, állandóan használt ligatúra mellett).



4. ábra. Székely és ótürk ligatúrák összevetése; néhány ligatúra hangalakja azonos, vagy közelálló, de a formája eltérő; ez arra utalhat, hogy valamilyen (ősvallási jelentéssel összefüggő?) szemantikai kapcsolat fűzheti egybe a ligatúrákat




Érzékelhető egy elhibázott törekvés a hiányos ligatúrakészlet kiegészítésére. Egy sohasem létezett, csak „a rend kedvéért” összeállított teljes ligatúra-korpusz Unicode szabványon belüli bemutatásának azonban nem lenne értelme; mert a ligatúrákat nem, vagy csak ritkán használjuk.

Álláspontunk szerint – a ligatúrás (szótagoló) írást lehetővé tevő – teljes ligatúrakészlet előállítására való törekvés (amely a Michael Everson és Hosszú Gábor által benyújtott javaslatokban érzékelhető) alapvetően téves. Értelmetlen és talán lehetetlen is olyan ligatúrás szótagjel-készlet előállítása, amellyel a magyar nyelvet könnyen rögzíthetnénk. Olyan teljes és tiszta szótagírásos gyakorlat nem mutatható ki a történeti emlékeken, amelyikhez ilyenre szükségünk lenne. Amint a mesterséges kialakítása és elterjesztése sem lenne ésszerű. A magyar nyelv sajátosságainak csak a betűírás felel meg – ezért van a székely írásnak a kitűnő betűsora mellett hiányos és ellentmondó ligatúrakészlete (szótagjelkészlete). A klasszikus székely korban a néhány ősvallási szó- és mondatjelből származó ligatúra mellett olyanokat alkalmazhattak, amelyek a leggyakoribb nyelvtani végződések (ragok, képzők) és egyéb szavak, szótagok leírását könnyítették meg – teljes szótagjelkészletet azonban aligha alakítottak ki.

Ezekre nincs igazán szükségünk, mert a gyakorlatban nem használjuk őket. A Unicode szabvány javaslatának készítésekor nem tekinthetjük a ligatúrák valódi alkalmazásának a gyermekek iskolai oktatását (amely egyébként is fán és papíron folyik), a művészi tevékenységet és néhány értelmiségi öncélú játékát. A gyermekeket meg kell tanítani a ligatúraképzésre is, de ez nem jelenti azt, hogy a számítógépes szabványnak tartalmaznia kell az elvileg képezhető ligatúráink teljes készletét. A teljes ligatúrakorpusz a tudományos kutatás feladata, vagy a művészi önkifejezés területe lehet és nem a szabványkészítésé.

A szabványban elegendő a legfontosabb ligatúrák bemutatása:

- A nikolsburgi ábécét a Unicode szabvány elsődleges karakterei között kell közreadni, a benne lévő ligatúrákkal együtt.

- A másodlagos karakterkészletben a Thelegdi által bemutatott ligatúrákon kívül néhány további, legfontosabb ligatúrát („Jóma”, „Egy országa”, „Isten”, „sarokisten”) célszerű megjeleníteni. Ezek szerepeltetése az ősvallási jelentőségükkel, az alkalmankénti használatukkal és a székely írás hagyományaihoz való ragaszkodással indokolható.

Nem állítjuk, hogy ezzel a ligatúrák szerepeltetését lezártnak tekintjük – hiszen a ligatúrák készlete sohasem volt lezárt. A későbbiekben azonban – ha arra valódi igény mutatkozna – lehetőség lesz a ligatúrakészlet kiegészítésére.



3. ábra. Németh Gyula táblázata az általa ismert emlékekben előforduló ligatúrákkal; ahány szerző, annyiféle táblázat


A bővített nikolsburgi jelsor


A nikolsburgi ábécé a székely írás eredeti jelsorrendjét őrízte meg, de nincs benne külön jele a rövid és a hosszú magánhangzóknak, ezért szükséges a kiegészítése

Az alábbi (javasolt) jelsor kettős célnak kíván megfelelni.

Egyrészt törekszik a történeti jelsorrend megőrzésére a nikolsburgi ábécében fennmaradt eredeti jelkészlet és a jelek egymásutánjának lehetőség szerinti hű megőrzésével. E nikolsburgi jelsorrend azért érdemli meg a kitüntetett figyelmünket, mert legfontosabb jelei közel azonos módon követik egymást, mint a kazár ábécé, vagy az ugariti ékírásos ábécé jelei. A nikolsburgi jelsorrend több ezer éves jelsorrend-hagyományt őríz, amit valamiképpen a szabványban is ki kell emelni és meg kell őrízni. A szabványnak a székely írással ismerkedők számára a székely írás valódi jelsorát kell közvetítenie, ha erre technikai lehetőség van. Ugyanis az összes többi székely jelsor nem több egy válogatásnál, amely a latin írás sorrendjébe rakva ismerteti a székely jelek egy részét. Ha a Unicode szabvány a székely írás szabványa kíván lenni, akkor – amennyiben erre technikai lehetőség van – el kell kerülnie, hogy a székely jeleket a latin ábécé sorrendjében közölje.


Másik célunk az itt javasolt jelsorral a mai használat támogatása. Általában (de tévesen) azt feltételezik, hogy a modern használatban kizárólag betűket alkalmazunk. Például a gyermekeket valóban könnyebb megtanítani a székely írásra, ha csak a latin betűk rovásírásos megfelelőit tanítjuk meg nekik. Ez azonban nem azonos a teljes és helyes modern gyakorlattal (hiszen így a gyermekeknek nem a teljes székely írást tanítjuk, hanem annak egy eltorzított, leszűkített, latinizált változatát). A gyermekekre való figyelés (vagy a modern használat fogalmának félreértése) nem jelentheti azt, hogy a székely írás többhangértékű jeleit a lomtárba száműzzük és elfeledkezünk róluk. Van olyan modern alkalmazás, ahol a gyönyörű, esetenként képszerűen megkomponált, többhangértékű jeleink is felbukkannak. Ezekre éppen a kiemelten fontos ünnepi alkalmazások között találunk példát. Ilyen az énlakai „Egy Isten” ligatúra is, amelyet nem érthetünk meg a nikolsburgi „nt/tn” (Ten) és „us” (ős) szójelek nélkül. Ha a következő nemzedék nem értesül a hieroglifáinkról, akkor kevesebb és szegényesebb ünnepi alkalmazás készülhet a templomaink számára, és kevesebben fogják megérteni (elolvasni) őseink régészeti tárgyakon és cserépedényeken fennmaradt üzenetét. A „modern alkalmazás”-nak nem lehet célja a székely íráshasználat elszegényesítése pusztán azért, hogy könnyebben megtanulható legyen. Az sem lehet követelmény, hogy az írás minél jobban hasonlítson a latin ábécére.


A feladat tehát kettős: a modern alkalmazást egyeztetni kell a hagyomány megőrzésével. Ez a két szempont – egyes vélekedésekkel ellentétben – nem zárja ki egymást. A nikolsburgi jelsoron belül megtalálhatók a székely írás egyhangértékű jelei (betűi) is, amelyeket a „modern használat” igényel. Ugyanakkor a nikolsburgi ábécé tartalmaz néhány szójelet és ligatúrát is. A nikolsburgi jelsort azonban ki kell bővíteni a hosszú és a rövid magánhangzók megkülönböztetésére lehetőséget adó jelekkel. Az eredeti nikolsburgi jelformákat esetenként a gyakorlatban alkalmazottra kell cserélni (például a nikolsburgi „gy” helyett a kettőskeresztet kell alkalmazni, mert ez az általánosan használt jelforma).


A szabványba javasolt jelsort meg kell különböztetni a teljes jelkészletet bemutató jelkorpusztól is - ami egy külön feladat, de nem tárgya a Unicode-nak.













1. ábra. A székely írás bővített nikolsburgi jelsora


Írásirány

Amikor a székely írás sorvezetésén országos vita bontakozik ki, akkor érdemes tisztázni, mitől is függ, mikor kell jobbról balra és mikor ellenkezőleg írni a jeleket.

Egy írás sorvezetése általában nem alkalmazóinak nemzeti hovatartozásától függ. Azt sem állíthatjuk, hogy egy írásrendszernek csak egyetlen sorvezetése lehet; mert egy írásrendszeren belül többféle sorvezetésre is találhatunk példát. Különösen igaz ez az olyan – évezredeken át használt, több íráshordozót alkalmazó írásrendszerek esetében – mint a székely írás. A székely írásemlékeken a balról jobbra menő, a függőleges, a körben haladó és a jobbról balra menő írásirányra is van példa.


1. ábra. A titkosírásnak szánt s ezért szándékosan eltorzított (balról jobbra és tükrözött betűkkel írt) konstantinápolyi felirat nem alkalmas az írásirány és a jeltükrözés szokásának illusztrálására; ez az egyetlen felirat, amelyik balról jobbra tart, s amelynek a jeleit tükrözték


A székely írásrendszerről ennek ellenére általában azt tartják, hogy jobbról balra halad a sorvezetése. Ezért a téveszméért a kutatás évszázados elhanyagolása, a katonai megszállásokra visszavezethető tudatos történelemhamisítás a felelős. Az értelmiség nem képes árnyalt megállapításokra az írásirányt illetően – mert nem ismeri a székely írás valódi történetét. A székely írástörténetet nem szűkíthetjük le egyetlen rövid, összefüggéseiből kiszakított korszakra. Meg kell értenünk az írástörténeti folyamatokat, amelyeken az írásrendszer a fejlődése során végigment. S akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a sorvezetés az írástechnológia következménye, amelynek az írástechnológiától függően változnia kell. Például a fába rótt írástechnológiának – mint azt Sebestyén Gyula felismerte – a jobbról balra menő írásirány felel meg. Ezért a javasolt sorvezetés meghatározásakor elsősorban az írástechnológiára és annak változásaira (az írástörténeti folyamatra) kell figyelnünk.


A székely írás kőkori sorvezetése – a homokszórásnak, a sziklarajznak és a festésnek köszönhetően – balról jobbra haladó volt. Ez megállapítható a Jóma ligatúra alapján, amely a kőkorból maradt ránk.



2. ábra. Az afrászijábi tál (IX-X. század) felirata balról jobbra halad, a jeleit nem tükrözték



A fémkorszakokban a kés lehetővé tette a rovástechnológia alkalmazását, ezért a székely írás sorvezetése részben megváltozott: a fába rótt emlékeken jobbról balra irányuló lett; a képszerű, festett emlékeken pedig továbbra is balról jobbra haladó maradt. A klasszikus székely íráshasználat korában a rótt technológiának köszönhetően a jobbról balra tartó írás volt általános a köznapi íráshasználatban.



3. ábra. Zakariás János jezsuita szerzetes levele1756-ból; a rovásbetűkkel írt latin szavak sorvezetése balról jobbra irányul, de a jeleket nem tükrözte


E klasszikus gyakorlatot örökítették meg a korabeli tudós feljegyzések. Ezek azonban csak a rótt emlékekről és az azt követő átmeneti korszakról, annak is a köznapi íráshasználatáról tájékoztatnak. A bútorfestők és a fazekasok ekkor is gyakorolták az eredeti balról jobbra haladó írásirányt. A tojásfestők és a fazekasok esetenként a körben haladót is alkalmazták a világmodellekben. A fejfákat jelekkel ellátó ácsok meg – szükségképpen – a függőlegeset. Ezeket azonban a tudós leírók díszítésnek vélhették és nem vették figyelembe. Ez nyilvánvalóan téves álláspontot eredményezett, ezért a megállapításaikat nem lehet a székely írás egészére vonatkoztatni. A magyar nyelv ugyanis megőrizte annak bizonyságát, hogy az írásunk eredetileg képírás volt (pl. írás szavunk „írás” és „rajzolás/festés” jelentésű). Ezért a székely írás fogalmát nem lehet a lineáris, köznapi írásjelek alkalmazására leszűkíteni. Amint az írásirányt sem határozhatjuk meg csupán a klasszikus (rótt) íráshasználatra alapozva.



A klasszikus székely íráshasználat korában is több jelét látjuk annak, hogy a fába rovás visszaszorulásakor, a papír térhódításakor megindul a sorvezetés visszaváltozása és egyre több balról jobbra irányuló emlék születik (ahogyan ez a latin és a görög írás esetében is bekövetkezett annak idején).



4. ábra. Az alsópáhoki tál "jó Ra(gyogó) Isten" felirata balról jobbra halad, de a jelek nincsenek tükrözve


A modern alkalmazás időszakában sorra születnek a balról jobbra haladó írásemlékek. Például Csete Ildikó ópusztaszeri templomi zászlófelirata, vagy a körmendi honfoglalási emlékmű kőbe vésett rovásfelirata is balról jobbra halad. A szokásos szövegszerkesztőkkel írt és kinyomtatott rovásbetűs szövegek is balról jobbra haladnak. Nincs okunk, hogy ezt a természetes írásváltozási folyamatot mesterségesen megakadályozzuk – mert ezzel a székely írást természetellenessé, nehezebben alkalmazhatóvá tennénk.



A Hosszú Gábor, Libisch Győző, Szakács Gábor és Friedrich Klára által fémjelzett budapesti csoport nem ismeri a székely írás történetét. Több példa van arra is, hogy tudatosan kirekesztik a székely íráskorpuszból az elméleteiket cáfoló írásemlékeket. Például Libisch Győző szándékosan hagyta ki a rováskorpuszából a budapesti hun jelvényt, amelynek balról jobbra haladnak a jelei. Ez a csoport megalapozatlanul hirdeti, hogy az írást elsősorban jobbról balra kell vezetni. Ez csak a fa íráshordozó és a rovástechnológia esetében igaz. A papír és a számítógépes íráshasználat esetében a jobbról balra menő írásirány erőltetése végzetes félreértés, amely a korai emlékek és az írástörténeti folyamatok nem ismeretéből fakad.



5. ábra. A budapesti hun jelvény (V. század) "éSZAK" felirata balról jobbra halad, de a jeleit nem tükrözték




A Unicode a számítógépre és – nyomtatott szövegek esetében – a papírra vonatkozó szabály; ezért az Unicode szabványban csak a balról jobbra tartó sorvezetés helyes, az ellenkezője értelmetlen.







6. ábra. A békéscsabai karika (XI-XII. század) szövege balról jobbra halad, a jeleit nem tükrözték


A székely írás használatának módozatai


A székely írásjeleket többféleképpen lehet alkalmazni, ami gazdag kifejezési lehetőségeket biztosít. Nem csak a leírt szöveget rögzíti, hanem kifejezi a jelekhez kötődő ősvallási képzeteket is.

Például a Jóma ligatúra nem csak a Jóma istennevet őrízte meg, hanem a jelek képszerűsége miatt arról is tájékoztat, hogy Jóma azonos az égbe vezető úttal (a Tejúttal). Amíg azonban az istennevet ki lehet olvasni és ki lehet mondani; a képek által kifejezett további mondanivaló nem fogalmazható meg, vagy mondható ki ilyen egyértelműen.

A jelek képi tartalmát, az ősvallás témáit nem ismerő olvasó számára a mondanivalónak ez a része rejtve maradhat.

Ennek az ellenkezője is előfordulhat: a jelek képszerűsége miatt esetleg fel sem merül, hogy azokat el is lehet olvasni (például a mártonhelyi freskó jó "folyó" szójelei esetében).

Ezek miatt a körülmények miatt nehéz a székely írás emlékeit számba venni. Ez azonban egy természetes fejlődéssel kialakult írásrendszer esetében (amelynek jelei átmenetet képeznek a képszerű szójelektől a modern betűkig) természetesnek mondható.



1. ábra. A székely írás rendkívül gazdag kifejezési lehetőségeit illusztrálja a fenti táblázat, amelynek minden sora az "Egy Isten" szöveget rögzíti különböző írásmóddal


- Az írásemlék irodalmi műfaja szerint lehet világmodell; ősvallási, vagy uralmi jelkép; emlékfelirat; ábécé; határkő; levél stb. A források alapján feltehető, hogy ezzel az írással is készültek vallásos, földrajzi, gazdasági vagy történetírói alkotások.

- A jeltípus szerint: mondatjel, szójel, szótagjel és betű is lehet.

- A grafikai jelalkotás módja szerint lehet elemi képjel, vagy ezekből alkotott ligatúra. A ligatúraalkotás szokása a keleti (pl. kínai) montázstechnika rokonságába tartozik.

- Az ünnepélyesség érdekében a székely jeleket esetenként más írásrendszerekkel írt szövegek mellett használják (például a nagyszentmiklósi kincsen). Ez a kiemelt alkalmazás a képszerű székely jelek által kifejezett ősvallási hagyomány rendkívüli ereje miatt alakult ki. Amiképpen az egyiptomi hieroglif írást is ünnepi használatra tartogatták az egyiptomiak a hieratikus és a démotikus írásuk mellett.

- A hieroglifikus alkalmazás ősvallási jelentőségű, esetenként képszerű és mondatjeleket, vagy szójeleket használ. Ellentéte a betűírás.

- A betűírásos emlékeken belül teljes betűírást és hangzóugrató írást is megkülönböztethetünk. A hangzóugrató írás a magánhangzókat nem, vagy nem mindig jelöli.


Központozás

A régi írásokban nem volt olyan nagy jelentősége a központozásnak, mint a modern korok modern írásaiban.



1. ábra. A csíki felirat marosvásárhelyi másolata a szóelválasztó jelekkel



A változás összefüggésben van a tömeges íráshasználat elterjedésével, valamint az írnokok és írók igényeinek növekedésével. Az árnyalt kifejezési lehetőségek iránti igény az írásképet is megváltoztatta.

A székely írás és általában a rovásírások hagyományos központozása mindössze néhány szóelválasztó jel alkalmazását jelentette, de ezek használata sem volt általános. Talán a fa íráshordozó sem támogatta a központozás gazdag jelkészletének kialakulását. Amivel szemben a nyomdagépeknek a jelformákkal szembeni közömbössége kifejezetten segítette a központozás jeleinek alkalmazását.

Ezért a székely írásnak lényegében véve nincs saját, fejlett központozása.

Ebben a helyzetben három alternatíva között választhatunk:
- Központozás nélkül használjuk a székely írást, és tudomásul vesszük, hogy a székely írás (az írásképe miatt) nem lesz alkalmas a gondolatok lehető legkifinomultabb közlésére.
- Saját jeleket fejlesztünk ki, megtartva benne a régi szóelválasztó jeleket is. Ez azonban nehézkes és felesleges eljárás lenne.
- Átvehetjük a mindenki által ismert, a latin írásban megszokott központozást. Ez tűnik elfogadhatónak s a jelenlegi íráshasználatban is ez a megoldás terjedt el.

Az írásrendszerek a történelmi korokban minden további nélkül átvették a nemzetközi gyakorlatban meghonosodott szokásokat, ha az használhatónak bizonyult. Nincs okunk másként eljárni a központozás esetében sem.

Ezért a székely írás modern központozása a latinbetűs írásban megszokott jelekre épül. Ezt a gyakorlatot érdemes folytatni és megerősíteni.




Rovásszámok


A rovásszámokat - néhány kivételes esetet leszámítva - nem alkalmazzuk.


A rovásszámoknak egykor nagy szerepük volt, amiről Sebestyén Gyula írásaiból tájékozódhatunk. A magyar rovásszámok hasonlóak a latin és etruszk számokhoz - azonban az etruszkhoz állnak közelebb. Ez az etrusz és a magyar kultúra ősi rokonságának a jele. A magyar rovásszámok akkor alakulhattak ki, amikor még az etruszkokkal voltunk közelebbi kapcsolatban, s amikor a rómaiak még meg sem születtek.

Ezért a rovásszámainkat illik megtanulni és ismerni. Ez a tiszteletünk azonban nem akadályozhatja meg annak kimondását, hogy a rovásszámok felett eljárt az idő, mindennapi használatra már nem alkalmasak. Amiképpen Európa és a világ más számrendszerei is átadták helyüket az arab számoknak, a magyar rovásszámokra is a múzeum polcai várnak.

Amikor a Unicode szabványát tervezzük, abban nincs helye a rovásszámoknak. Amire két okunk is van.

Az egyik az, amit fentebb már említettünk: hogy nem lehet vele könnyen számolni, ezért a gyakorlatban nem használjuk őket. A pásztorok jól elboldogultak vele s talán még használhatnák is az esztenákban - de ez nem indokolja a Unicode szabványba való felvételüket. Amint az sem, hogy a körmendi honfoglalás-emlékmű oldalára rovásszámokkal is felírták az évszámot. Ahhoz sem kellett ugyanis Unicode szabvány, csak véső és kalapács. Ha a Unicode szabványba csak tömegesen használt rendszerek kerülhetnek, akkor a magyar rovásszámoknak nincs helye benne.

A másik ok az, hogy a számrovás nem azonos rendszer a székely írással, vagy ez az azonosság egyelőre nem bizonyítható. Van ugyan némi párhuzam (némelyik szám rovásbetűkkel azonosítható, s ezek alapján meg is érthető), de ilyen fokú rokonság nagyon sok idegen rendszerrel kimutatható. Amikor a székely írás szabványát készítjük, nem biztos, hogy ebbe a körbe beletartozik a számrovásunk.


Ezekhez képest csupán mellékes körülmény, hogy abban sincs egyetértés, hogyan is kell némelyik nagyobb számunkat leírni. Például az Everson - Szelp féle javaslatban a 3000-et rosszul írták a szabványkészítők. Az ugyanis helyesen csupán három csillag lenne.


Kőkori írásemlékek


A székely jelek előképeivel írt kőkori párhuzamok száma olyan magas, hogy azt az írás eredeztetésekor figyelmen kívül hagyni nem lehet.


Az elvégzett matematikai ellenőrzés (valószínűségszámítás) alapján véletlen egyezésről nem lehet szó, a hasonlóságokat csak genetikus kapcsolattal lehet magyarázni. Ezt a magyarázatot az akrofónia rekonstruálása és a kapott ősvallási jelentés adja meg. (Az akrofónia az a folyamat, amelyben egy szójelből betű alakul ki; amely betű a szó első hangját, vagy első mássalhangzóját jelöli.) Az akrofóniák rekonstrukciója segített felismerni, hogy a jelek eredetileg az ősvallás jelképei voltak, s belőlük alakult ki a ma ismert székely írás. Az akrofónia, valamint az elolvasható korai jelek és szövegek tanúsága alapján az írást a magyar nép alkotta meg.


A székely írás elődje a kőkorban szójeleket alkalmazott, de a jelölt szavak egyszótagosak, ezért az írást szótagírásnak is minősíthetjük. A Jóma ligatúra alapján (mivel a korai írásnak az emlékek szerint nem voltak magánhangzójelei) korai mássalhangzós írásként is tárgyalható. Az írásnak ezek a jellemzői alig változtak a története során (ma is ugyanezekkel az íráselemekkel találkozunk). A későbbi írásemlékeken előfordulnak magánhangzójelek is, de ezeket a hangzóugratás szokása miatt szinte napjainkig visszafogottan alkalmazták.


a teremtett és rendezett Éden térképe négy folyóval, négy hegységgel, négy tengerrel és négy világtájjal; cree mandala; swechati avar ékszer világmodellje; kínai „Föld” szójel; székely „f” (Föld) jel

1. ábra. A „Föld” szójel elterjedtsége arra az időre (50 – 40 ezer évvel ezelőttre) utal, amikor a modern ember első (Eurázsia belső területei és Amerika felé) szétrajzó csoportjai még együtt éltek a Közel-Keleten; a székely „f” (Föld) jel azért hasonlít az asztrológusok „Föld” jelére és a kínai „Föld” szójelre, mert közös, kökori jelképre (az Éden térképére) megy vissza az eredetük



Anasazi edény, indián agyagmodell, kínai hun ligatúra, csángó hímestojás

2. ábra. A „Jóma földje” felirat prekolumbián edényen; indián agyagmodell „Jóma” ligatúrája, „Jóma” ligatúra az alucsajdengi (Kína) hun koronáról; „Jóma földje” szöveg egy csángó-magyar hímestojáson; a székely „j” (jó), „m” (magas) és „f” (Föld) jelek párhuzamai; a „Jóma” istennév magyar szavakból alkotott elolvasható összetétel; a párhuzamok arra utalnak, hogy az indiánok a székely írás elődjét vitték magukkal Szibériából Amerikába valamikor a kőkorban (40-12 ezer évvel ezelőtt)




3. ábra. Mas d' Azil-i kavicsok (Pireneusok, 20-10 000 éves barlanglelet) 18 székely jel párhuzamával




4. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor térbeli világmodellje a „szár”, „ég”, „sarok” és Ten” szójelekkel, a székely „sz” (szár), „g” (ég), „s” (sarok) és „nt/tn” (Ten) jelek előképeivel





5. ábra. A Cucuteni kultúra székely betűkre hasonlító jelei







6. ábra. A Karanovó kultúra emlékei a székely „sz” (szár), „s” (sarok), „r” (ragyogó?), „m” (magas), „d” (Du) jelek előképeivel


Fémkori írásemlékek


A székely írás elődje a bronz és vaskorban széles körben elterjedt volt. Jeleit, jelképeit ismerték a Kaukázustól délre és északra is.




Hettita fémplakett az eget tartó, kettőskereszt alakú fa rajzával; az urartui hieroglif írás képjele; hurrita pecséthenger kettőskereszt alakú, napos-holdas világfával; hurrita stílusú relief az Assur-templom kútjából kettőskereszt alakú istennel; a sumer „herceg” és a kínai „király” szójel


ábra. A Közel-keleten született meg a kettőskereszt alakú, eget tartó világfa képzete, amely a magyar címer és a székely írás kettőskereszt alakú „gy” (Egy) jelében őrződött meg napjainkig; a napos-holdas világfát jellegzetes urál-altáji képzetnek tartják; a magyar ősvallás az égigérő fát az istennel azonosította; a magyar címer halmokon álló kettőskeresztje az (égi eredetű) királyi méltóság jelképe volt



A tiszalöki bögre és a paziriki szőnyeg hasonló jelképe a „magas” szójelével és a „Jóma” ligatúrával


2. ábra. Szkíta "magas jó kő" és „magas Jóma kő” (balról jobbra olvasható) ligatúra






Az ottlakai szkíta korong (a székely „f”, „ly”, „gy”, „ó”, és „t” megfelelőjével); szkíta korong Kelermeszből (a székely „f” és „ak” megfelelőjével); pártus kori örmény tál Armavirból (a székely „m” és „ty” párhuzamával)

3. ábra. Szkíta (párthus) emlékek székely jelek előképével


Krími szkíta korona „Isten” (ős Ten) szójele; valamint az „ős” és a „ten” szójel a koronáról és a nikolsburgi székely ábécéből


4. ábra. Az „Isten” szójel; magyar nyelvemlék a szkíta korból






Minuszinksz vidéki szkíta sztélé a székely jelek megfelelőjével; a székely „b”, „ü" és „ly” jel (Thelegdi Jánostól, Székelydályáról és Bél Mátyástól)

5. ábra. Hérodotosz jegyezte fel a szkíta napisten, Oitoszürosz nevét, amely a sumer Utu sar „Idő király” és a magyar Üdő úr kifejezéseknek felel meg; a székely „ü” (Üdő) jel a sugaras Napot ábrázolja – ebből következőleg az ábrán látható sztélé a szkíta Oitoszür bálványa lehet; a „ly” a napot jelképezi lyuk (kút, forrás) formájában; a „b” a világ belsejével azonos fiúisten jelképe




Permi ékszer a „Föld” szójellel; uráli medveidol (a szentgyörgyvölgyi tehénszobor térbeli világmodelljének párhuzama) a „jó” és az „ég” szójelével; uráli jelvény a „magas” szójelével; uráli turul és antropomorf fémidol az „ős” szójellel; obi-ugor kéregtál a „Jóma” ligatúrával


6. ábra. Urál-vidéki emlékek székely jelekkel


Klasszikus székely írásemlékek kora


A klasszikus székely emlékek korát Attila halálától az 1800-as évek végéig, vagy az 1900-as évek elejéig számíthatjuk.


- Az időszak elején (a hun-avar- időkben és a honfoglalás korában) a székely írás általánosan ismert lehetett a vezetők, az értelmiség és a mesteremberek körében.



- A vallásváltás időszakában (a 400-as évektől az 1200-as évek végéig) a székely írás fokozatosan háttérbe szorult és végül már csak a hun hagyományokat őrző székelyek írásává lett. A székelyek között megmaradhatott a hun eredetű (nesztoriánus) kereszténység és a források szerint a szertartások alkalmával a 600-as és 800-as években is alkalmazott ősírás. A hun-székely kereszténység folyamatosságának köszönhetően az írás megőrzésében a székely papság járhatott élen. Így maradhatott fenn az ismert emlékek zöme a székely templomokban.




- A kereszténység magyarországi általános győzelmét követően, az 1200-as évek végétől az írásrendszert (köznapi írásként) elsősorban a székelyek használták Erdélyben. A magyarság többi részénél a népi jelkészlet részeként (pl. fazekasjelként) megmaradt az ünnepi jellegű használata, de a köznapi íráshasználatból a latin írás kiszorította. A krónikáinknak, valamint Thelegdi János, Bél Mátyás és mások munkásságának köszönhetően mindvégig ismert volt, hogy a székelyek használják ezt az írást, de ez az ismeret nem hatotta át a tudós világ egészét. Az 1800-as években a finnugrista Hunfalvy - az ismert énlakai felirat és más tények ellenére - kétségbe vonta az írás létezését és valódiságát. Ez adta meg a finnugrista megközelítés torz alaphangját s ez okozza a székely írással kapcsolatos félreéértések sorát, amelyek ma is általánosan elterjedtek a "tudósok" és a műkedvelők körében egyaránt.




- A klasszikus székely írás korszaka akkor zárult le, amikor a székely írás újra az általános műveltség részévé vált. Ebben szerepe volt a nyomtatott sajtótermékek terjedésének és az oktatásnak is az 1800-as évektől; valamint az első világháborút követő Trianoni országcsonkítás okozta traumának is, amely a nemzeti értékek számbavételére késztetett.







a szikla jeleinek fényképe; a „sarokisten” ligatúra és az uralkodói tamga


1. ábra. A tusnádi uralmi jelkép; az égigérő fát (Tejutat) ábrázoló ligatúra az isteni őstől (Óg királytól, Heraklésztől) származó királyság jelképe; az Orion csillagképet ábrázoló tamga a hun dinasztia nemzetségjelének változata, a dinasztia egyik tagjának a jele; a két jel együttesen az Attila halála után Erdélybe vonuló székelyek önálló államának felségjele (V. század?)







az 1-es felirat (balra); áttekintő ábra (középen); a 3-as felirat (jobbra)


2. ábra. A szertő-tetői feliratos szikla (V - XVI. század?)







a szikla fényképe (Szász Tibor Andrástól); a „sarok” és a „kő” szójel


3. ábra. A csencsói sarokkő; a sziklarajz a két szójelen kívül a környezet térképét (két folyó kanyarulatainak rajzát) tartalmazza Szász Tibor András szerint (V - XVI. század?)







4. ábra. A vargyasi felirat (XI - XIII. század?)






5. ábra. A békéscsabai karika és a szójelekkel, balról jobbra írt felirat részlete (XI-XII. század)





6. ábra. Az alsószentmihályi felirat (XI - XIV. század?)







7. ábra. A homoródkarácsonyfalvi felirat (1495-ből)








8. ábra. A nikolsburgi ábécé az 1483-ból; feltehetően a budai királyi udvarban készült





9. ábra. A csíkszentmiklósi felirat (1501) marosvásárhelyi másolata (1751)







10. ábra. A dálnoki felirat 1526-ból




11. ábra. Torontál-megyei ezüstcsésze a Tejút ábrázolásával és szójelekkel; a folyóábrázoláson joggal szerepel a székely „ü” (ügy „folyó”) jel; a Tejút hasadékának ábrázolásából keletkezett az „us” (ős), a „ly” ( lyuk) és az „r” ( Ragyogó) jel; a Kőhalmi Katalin által feljegyzett szibériai mítoszok szerint a Nap az életet jelképező folyó forrása (az 1500-as évekből?)







12. ábra. A Rudimenta egyik lapja (1598)






13. ábra. Kájoni János ferences szerzetes egyik – eredeti – ábécéje és írásmutatványa 1673-ból






14. ábra. Bél Mátyás hun-szkíta jelsora 1718-ból







15. ábra. A bögözi felirat 1500 tájáról







16. ábra. A moldvabányai felirat (1400-as évek?)






17. ábra. Az énlakai „Egy az Isten ... „ felirat és az „Egy usten” hieroglifikus sarokligatúrák 1668-ból; összefüggésük elvezet a székely szójelek létének elismeréséig; a szójelekből álló sarokligatúrát ugyanaz a Muzsnai György készítette, aki a betűkből álló rovásfeliratot; mivel mindkét felirat ugyanazt az unitárius álláspontot hirdeti, nehéz azt hinni, hogy a festő nem ismerte a sarokligatúrák jelentését; ez azt bizonyítja, hogy a székelyek a betűket és a hieroglifikus mondatjeleket egyidejűleg használták






18. ábra. A ferences kötet "magjarok alphabétuma" (az 1600-as évekből?)





19. ábra. Marsigli gróf rovásírásos feljegyzéseinek egyik lapja 1690-ből


Hun, avar és honfoglaláskori írásemlékek


Fennmaradt írásemlékeik alapján a hunok és az avarok – a magyar nyelv rögzítésére – használták a székely írás szójeleit, ligatúráit és betűit.


A hun-avar-magyar íráshasználat folytonos maradt napjainkig. Ennek példája a hunok számára készített, de máig fennmaradt Szent Korona jelkészlete és szimbolikája. A koronába épített jelek nem minden esetben olvashatók folyamatosan, a ma szokásos módon. Az ékszer jelképei a hozzáértők számára mégis kerek mondanivalót közvetítettek: a sztyeppi királyeszmét fejezték ki. Az aranyból formált „Föld” (amelynek ismert volt a „király” jelentése is) és „jó” szójelek együttese a „Jó király: jó Föld” értelmezést is megengedi. Ez a gondolat, amely a sztyeppi katonai demokráciák talaján alakult ki, ezer éven át volt a magyar koronaeszme lényege.



Alucsajdengi (Kína) hun jelvény a „Jóma” ligatúrával; budapesti hun jelvény az „éSZAK” felirattal; hun csat az „ős ég” mondatjellel; Tolna-megyei hun kori súly székely betűs „Keszi Dénesné”(?) felirata


1. ábra. Hun emlékek székely szójelekkel vagy betűkkel írt magyar nyelvű szöveggel







székely (balra), hun (jobbra)


2. ábra. Székely és hun jelek összehasonlító táblázata







A sopronkőhidai avar sótartó két „magas ős sarok” felirattal; a nagyszentmiklósi avar kincs „isten” szójele; az avar eredetű Gizella kincs turuljának a nemiszervén van a „Ten” (vö. tenyésztés!) szójel, miként a kőkori szentgyörgyvölgyi tehénszobron is


3. ábra. Avar írásemlékek székely jelekkel; a Konstantin legenda azon népek között említi az avarokat, akik saját írással írt könyveket használnak az istentiszteleten





A „Jóma szár föld(je)” felirat


4. ábra. Afrászijábi tál (IX-X. század)




5/a. ábra. "Jó király: jó Föld" - hirdeti a Szent Koronába épített hieroglifikus alkotmányszöveg (a körbe zárt kereszt alakú jelnek "király" és "Föld" jelentése is volt)


A „Jóma” ligatúra, meg a „Föld”, „jó”, „Isten”, „sarok” és „Du” szójel


5/b. ábra. Az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunoknak készített Szent Korona székely jelei közül





Az ibrányi karperec égigérő fa jelképe („magas” és „sarok” szójel); a biharkeresztesi korong („Föld” szójel); karosi tarsolylemez („ős” és „isten” szójel); komáromszentpéteri korong („sarok” és „ügy” szójel)




7. ábra. Honfoglaló magyarok által használt székely jelek






tiszabezdédi tarsolylemez („Du”, „jó” és „sarok” szójel); hajfonatkorong („ős” szójel)


8. ábra. Honfoglaló magyarok által használt székely jelek






Fúvókatöredék a betűkkel írt „Lyónak” felirattal


9. ábra. Bodrog alsóbűi fúvókatöredék a honfoglalás korából (feltehetően a honfoglalást megélő avar lakosságtól)


A székely írás modern alkalmazásai


A modern alkalmazások korszakát nehéz elhatárolni a korábbiaktól, mert a székely írás története inkább egységes, mint szakaszos folyamat.


Határpontot képezhetnének az alábbi időpontok:
- Az 1800-as évek második fele a modern tudományos kutatás megindulása miatt (ha valóban beszélhetnénk modern tudományos kutatásokról; s ha a korábban munkálkodó Thelegdiről, Kájoniról, Marsigliről megfeledkezhetnénk).
- Magyar Adorján fellépése, akitől az ábécé reformjának megindulását szokás számítani (ha Magyar Adorján mindegyik magánhangzónkra javasolt volna hosszú és rövid változatot).
- A fa íráshordozó háttérbe szorulása a papírral szemben (ha tudnánk, hogy ez mikor következett be).
Mégis, mindezeket együttvéve az 1800-as évek második fele, vagy az 1900-as évek eleje vélhető egy újabb korszak kezdetének. Nem csak a fent felsorolt érvek miatt.
A magyar értelmiségből korábban csak a Bél Mátyáshoz fogható óriások tudtak a székely írásról. E korszakhatárt követően azonban – az oktatásnak és a tájékoztatásnak köszönhetően – az általános műveltség részévé vált az Erdélyben mindvégig ismert és gyakorolt székely írás.
A megismerés folyamata azonban korántsem fejeződött be. A székely írás valódi jellemzőinek és teljes alkalmazási körének megismerése továbbra is várat magára.



1. ábra. A Székely Nemzeti Tanács honlapja



2. ábra. Veleméri jeles tetőcserepek (XX. század eleje); autentikus őrségi népi jelhasználat, amelyről csak napjainkban szerez tudomást a néprajztudomány; a cserepeket apotropaikus célzattal készítették; máig emlegetik, hogy az 1928-as emlékezetes vihar idején a 9-es számú cserép „Isten” jelképe megvédte az Antal porta tetőzetét (a cserépen a hettita „Isten” és a székely „ős” szójel megfelelője látható az égigérő fa tetején)



3. ábra. Magyar népi fazekastermékek szójelekkel és mondatjelekkel (XX. és XXI. század)



4. ábra. Magyarszombatfai tejesköcsög Bél isten nevét rögzítő szójellel (1990-es évek), a székely „b” betű előképével; általánosan használt rontáselhárító jel; a hagyomány szerint az ilyen jellel ellátott edényben vastagabb a tejföl



5. ábra. Kulcstartók balról jobbra haladó ligatúrás szöveggel



6. ábra. Kovácsoltvas „Egy isten” mondatjel függőleges írásiránnyal



7. ábra. Könyvsorozat címszövege balról jobbra haladó ligatúrákkal



8. ábra. Helységnévtábla a Székelyföldről





9. ábra. Körmendi emlékmű és balról jobbra haladó székely betűs felirata (2001)


10. ábra. Helységnévtábla a főváros budaőrsi kapujában



11. A 894-ben kötött Vérszerződés szövege rovásírással a netről (balról jobbra haladó sorvezetéssel, tévesen tükrözött jelekkel)




12. Szigetszentmiklósi helységnévtábla




13. Zágoni székelykapu részlete






14. A Hun Szövetség szórólapja




15. ábra. A "Magyar Világ" címlapja




16. ábra. Telefonkártya




17. ábra. Névligatúrás névjegy




18. ábra. A sashalmi templom Szózata




19. ábra. Csete Ildikó rovásírásos zászlóinak egyike




20. ábra. Karácsonyi jókívánság a www.index.hu "50 000 éves magyar írásbeliség" fórumán





21. ábra. Felirat egy magyar nyelvész lakásának bejáratán




22. ábra. "Béke a betérőnek" - hirdeti a horányi kertajtó


Párhuzamos beadványok


Tudomásunk szerint két párhuzamos beadvány készült. Az egyiket Michael Everson és Szelp Szabolcs, a másikat Hosszú Gábor készítette.


Jelen beadványunk megalkotására azért került sor, mert ezt a két javaslatot nem tartjuk megfelelőnek.

A székely írás történetét illető, 1993 óta közzétett, alapvetően új felismerések megértése és elfogadása jelenleg zajlik Magyarországon, miközben a külföld nem is értesült a változásokról. Az akadémikus tudomány nem vesz részt a vitában; megelégszik annak kijelentésével, hogy nem tudják, milyen eredetű a székely írás.

A különböző tapasztalatokkal rendelkező független értelmiségi csoportok pedig, amelyek kezükbe vették a kutatást, mindeddig képtelennek bizonyultak a közös munka megfelelő (tudományos igényű) megszervezésére.

Nem tartjuk megfelelőnek azokat a levelezőlistákat, amelyeken a tudományos kérdések megtárgyalására nincs kialakítva megfelelő eljárás. Mindkét fejlesztő eltűri valamilyen fokon a levelezőtársak vitáját, mert szüksége van annak dokumentálására, hogy közösségi munkával készült a javaslata. Azonban nem szerveztek meg olyan szabályozott vitafórumokat, amelyeken az egyes kérdéseket érdemben meg lehetne vitatni s amelyeken a tudományos igényű válasz megszülethetne.

Nem tartjuk tudományos igényű szabályozásnak azt (amit tapasztaltunk), hogy aki nem beszél angolul, vagy aki ellenvéleményt fejt ki, azt kizárják a levelezőlistáról. Amint azt sem, hogy a vita egy 110 fős levelezőlistán folyik, de az érdemi munkát egy szűk csoport zárt körben végzi. Így a közösségi munka csak fügefalevél, amely egy puccsista eljárás leplezésére hivatott. Az érdemi munkába egyik fejlesztő sem enged valódi beleszólást. Ez a két csoport nem vonta be a munkába a kérdéssel korábban foglalkozó tudósokat; s elmaradt az írásnak nevet adó, az írást ezer éven át használó s a feledéstől megmentő székelyek értesítése és bevonása is.

Mindkét csoport olyan szerzőkre támaszkodik, akiknek a munkássága tudományos értelemben botrányt jelent. Ilyenek:

- Egy, a rovásírás üldözését elrendelő, Szent Istvánnak tulajdonított hamisított rendeletszöveg elterjesztése és valódiként való kezelése.
- A hamisított „Margitszigeti rovásfeliratos kő” valódiként való tárgyalása.
- A jelek tükrözésére vonatkozó hamis szabály oktatása és elterjesztése.
- A tatárlaki (tartariai) tábláknak a székely írás körébe való keverése.
- A hun írásemlékek tudatos kizására a rováskorpuszból, ezzel a székely írás történetének meghamisítása.
- A nem létező „Pálos rovásírás” feltalálása és önálló írásként való beállítása.

Mindez nem érintené a javaslatok tudományos értékét, ha a javaslatok készítői mindent a legjobban tudnának és jó szabványt javasolnának – de erről nem beszélhetünk. A fenti két szabványtervezet a székely írástörténet meg nem ismerése, a változási folyamat meg nem értése miatt súlyos hibákkal terhelt. Bármelyik javaslat elfogadása súlyosan károsítaná a székely íráshasználatot. Arra alkalmatlan emberekkel nem lehet tudományos eredményt előállítani.

Az írástörténeti folyamatokat az egyes beadványok a tényektől gyökeresen eltérő módon ítélik meg; s ebből következően az írás paramétereit is hibásan határozzák meg. Különösen fontos e paraméterek közül

- a preferált írásirány,
- a jelsorrend,
- az együtt tartandó jelszám és
- a jelek tükrözésének kérdése,

amelyekben – ismereteink szerint – a fenti beadványok készítői téves álláspontot foglaltak el.

A fenti tévedéseket a készítőik ismerethiányán kívül az is okozta, hogy a javaslatok társadalmi vitája elmaradt, bár egy nemzeti írás esetén ezt illendőnek gondoljuk. Társadalmi vita megszervezése helyett a vita korlátozását, az ellenvélemény és a tények sorozatos semmibe vételét tapasztaltuk.

Ilyen körülmények között mindkét konkurrens beadvány – tudományos és nemzeti értelemben egyaránt – illegitim. Mindezt ismételten közöltük a beadványok készítőivel is, de nem kaptunk választ.


Kódkiosztás


A Unicode szabványba az alábbi székely jelek besorolását javasoljuk.


1., A bővített nikolsburgi jelsor jelei alkotnák a szabványba javasolt jelkészlet gerincét.








2. ábra. A székely írás bővített nikolsburgi jelsora






2., Ehhez adnánk még további három alternatív formai változatot, az "r", "ü" és "ű" jeleket (1. ábra). Amennyiben a technikai lehetőségek megengedik, a Unicode jelkészletben mindkét változatnak szerepelnie kellene. Az alkalmazóknak legyen választási lehetőségük, hogy mikor, melyik jelformát használják.



1/a. ábra. A székely ábécé "kis r" betűje; a "bővített nikolsburgi jelsor"-ban szereplő "nagy R" helyett alkalmazható formai változat




1/b. ábra. A székely ábécé "ü" (ügy) betűje; a "bővített nikolsburgi jelsor"-ban szereplő "ü" (üdő) helyett alkalmazható formai változat




1/c. A székely ábécé "ű" (ügy) betűje; a bővített nikolsburgi jelsor"-ban szereplő "ű" (üdő) helyett alkalmazható formai változat


3., Thelegdi ligatúrái (ba és bb típusúak) szabványba illeszthetők a ligatúrák képviselőiként (2. ábra).


2/a. ábra. Thelegdi "ba" típusú ligatúrái



2/b. ábra. Thelegdi "bb" típusú ligatúrái




4., A további ligatúrák közül - a kiemelkedően fontos jelentésük és a használatuk miatt - a "Jóma", "Egy országa", "isten" és "sarokisten" ligatúrákat (3. ábra) javasoljuk még a szabványba emelni.



3/a. ábra. A "Jóma" ligatúra (a szabványba javasolt fenti forma a történelmi példák alapján egyszerűsített változat)




3/b. ábra. Az "Egy országa" ligatúra; a Magyar Királyság jelképe



3/c. Az "Isten" ligatúra





3/d. ábra. A "sarokisten" (szár Óg, vagy Heraklész isten) ligatúra; a független székely államhatalom jelképe


Irodalom


A székely írás könyvtárnyi irodalma alig áttekinthető. Az alább következő kötetek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Némelyik alábbi mű a székely írás párhuzamát mutatja be.


Aczél Jó­zsef: Szittya-görög eredetünk, 1926., második kiadás: Turán Publisher, Garfield, USA., 1975.;


Barnett, Richard: The hierogliphic writing of Urartu (Bittel/1974).;


Bél Mátyás: De vetere litteratura Hunno-Scytha, 1718, Lipcse.;


Benkő Elek: Régészeti megjegyzések székelyföldi rovás­fel­iratokhoz, Magyar nyelv, 1994/2.;


Benkő Elek: A székely rovásírás, História, 1996/3.;


Bittel, Kurt: Anatolian Studies presented to Hans Gustav Goeterbook, Istambul, 1974.;


Bóna István: A hu­nok és nagykirályaik, Corvina, Bp., 1993.;


Buchholz, H. G. - Karageorgos, V.: Altégeis und Alt­kyp­ros, Verlag Ernst Wasmuth, Tübingen, 1971.;


Clark, Grahame: World prehistory in new perspective, Cambridge University Press, Cam­bridge, 1977.;


Csallány Dezső: A székely - magyar rovásírás emlékei, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve, Nyíregyháza, 1963.; Csernyecov, V. N.: Adalékok az obi-ugorok nemzetségi szervezetének történetéhez, Néptudományi Intézet, Bp., 1949., III. tábla.;


Debreczenyi Miklós: Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke, Bp., 1914.;


Di­rin­­ger, D.: Alfavit, Izdatyelsztvo Inosztrannoj Literaturü, Moszkva, 1963.;


Djakonov, I. M.: Tajnü dreb­nyih niszmen, problemi desifrovki, Moszkva, Izdatyelsztvo „Progressz”, 1976.;


Doblhofer, Ernst: Jelek és csodák, Gondolat, Budapest, 1962.;


Dorzs, D. - Novgorodova, E. A.: Petroglifü Mon­golii, Ulan-Bator, Izdat, Insztitut Isztorii Akademii Nauk Mongolszkoj Narodnoj Reszpubliki, 1975.;


Du Yaxiong: „Könyv” és „tea”: kínai kölcsönszavak a magyarban, Kapu, 1997/5., 33.;


Faulmann, Karl: Illustrierte Geschihte der Schrift, Wien, 1880.;


Fehér Géza: Balkáni és osz­mán ötvösség, I. rész: ezüstcsészék, Keletkutatás, 1995 ősz.;


Ferenczi Géza - Ferenczi István: Ma­gyar rovásírásos emlékekről, Művelődéstörténeti tanulmányok, Kriterion, Bukarest, 1979.;


Feren­czi Géza: Székely rovásírásos emlékek, Erdélyi gondolat, Székelyudvarhely, 1997.;


Fischer Károly An­tal: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei, Hesler J. Könyvnyomdája, 1889.;


Flores­cu, F. B. - Mózes Tereza: Arta populara din regiunea crisana, I., Ceramica populara din reegiunea crisa­na, Oradea, 1967.;


Forrai Sándor: Küskarácsonytól sülvester estig, Múzsák, Bp., 1983.;


For­rai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994.;


Galánthay Tivadar: A magyar ősírásról és a benne lévő gyorsírási elemekről, Gyorsírászati la­pok, Bp., 1913-14/9.;


Gelb, I. J.: A study of Writing, the foundations of grammatology, Routledge and Kegan Paul, London, 1952.;


Gelb, I. J.: Zapadnoszemitszkije szillabarii (Djakonov/1976/263);


Haas, Volkert: Hethitische berggötter und hurritische steindamonen: riten, Kulte und Mythen; Ver­lag Philipp von Zabern; Main am Rhein, 1982.;


Harmatta Já­­nos: Eltűnt nyelvek nyomában Közép-Ázsiában, Magyar Nyelv, 1996/4.;


Hoppál Mihály - Jankovics Marcell - Nagy András - Szemadám György: Jelképtár, Helikon Kiadó, Bp., 1990.;


Hoppál Mihály: Sámánok, Helikon Kiadó, Budapest, 1994.;


H. Tóth Imre: Konstantin-Cirill és Me­tód élete és működése, Budapest, 1981.;


Huszka József: A magyar turáni ornamentika tör­té­ne­te, Nyers Csaba kiadása, Bp., 1996.;


Ilon Gábor: Háromezer éves pénzek Csákánydoroszlóról, Körmendi Figyelő, Kiadja a Kör­men­di Kulturális Műhely. 1997., II. 25.


Jankovics Marcell: Csodaszarvas a csillagos égen; Csodakút, szerk: Pap Gábor, Pontifex Ki­adó. 1994.;


Jensen, Hans: Die Schrift, in vergangenheit und gegenwart, VEB Deutscher Verlag, Berlin, 1969.;


Karlgren, Bernhard: Grammata Serica Recensa, The Museum of Far Eastern Antiquities, Stock­holm, 1957.;


Kubarev, Vladimir - Zevendorzs, D.: Steinstelen aus der Westmongolei; Eur­asia Antiqua, 3., 1997.;


Labat, René: Manuel d'épigraphie akkadienne (Signes, Syllabaire, Ideogrammes), Office des editi­ons universitaires, Paris 1948.;


Levin, V.: Az Isszik-kurgán „aranyos embere”, Univerzum, 1982/6.;


Ligeti Lajos: A magyar nyelv török jövevényszavai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban, Bp, 1986.;


Makkay János: A tartariai leletek, Akadémiai Kiadó, Bp., 1990.;


Makkay János: Attila kardja, Ár­pád kardja, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szeged, 1995.;


Malonyai Dezsô: A ma­gyar nép művészete, V., Bp., 1922.;


Mandics György: Rejtélyes írások, Budapest, 1987.;


Meriggi, Pie­ro: O novom parakariijszkom piszme, Tajnyi drevhyih piszmen, problemi desifrovki, I. M. Dja­ko­nov, Izdatyelsztvo Progressz, Moszkva, 1976.;


Mészáros Gyula: Kelet-Európa néptörténete, II., Chat­tiak és Skythák, A M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete, Szeged, 1938.;


Nemeskürty István: Mi magyarok, Akadémiai Kiadó, Bp., 1997.;


Németh Gyula: A magyar ro­­vás­írás, A magyar nyelvtudomány kézikönyve, II. kötet, 2. füzet, MTA, Budapest, 1934.;


No­vot­ny Elemér, dr: Sumir nyelv - magyar nyelv, az Ősi Gyökér kiadása, Buenos Aires, 1978.;

Pataky László: Szkíta-magyar írásemlék egy bronzkori fokoson, Délmagyarországi Áram­szol­gál­tató Vállalat Híradója, 1971. V. sz.;


Pope, Maurice: The Origins of Writing in the Near East, Antiquity, XL, 1966.;


Püspöki Nagy Péter: A „rovásírás” írástani helye és szerepe a magyar műve­lő­dés történetében, Magyar herold, Nr. I. 1984., szerk: Kállay István.;


Püspöki Nagy Péter: A ma­gyar rovásírás eredetéről, Magyar Nyelv, 73/1977. 303-313.;


Ráduly János: Rovásíró őseink, Hazanéző könyvek sorozat, Firtos Művelôdési Egylet, Korond, 1995.;


Ráduly János: A rovásírás vonzásában, Hazanéző könyvek sorozat, Firtos Művelődési Egylet, Korond, 1998.;


Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Bp., 1996.;


Roe, Derek: Pre­his­tory an introduction, University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1970.;


Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék, Magyar Őstörténeti Könyvtár, Szeged, 1991.;


Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i), Erdélyi Múzeum, 1996. 1-2. füzet.;


Sebes­tyén Gyula: Ro­vás és rovásírás, Magyar Néprajzi Társaság, Bp., 1909.;


Sebestyén Gyula: a ma­gyar rovásírás hi­te­les emlékei, Bp., 1915.;


Simon Péter: A székely írás eredetéről (Var­ga/1993/ 37).;


Szabédi László: A magyar nyelv ôstörténete, a finnugor és az indoeurópai nyelvek közös ere­de­­tének bizonyítékai, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.;


Szekeres István: Őstörténetünk írás­je­lekben (Varga/1963/55).;


Szemerey Zsolt: Rovásírásunk gyakorlati alkalmazásáról, Eger, 1995., kéz­irat.;


Szôcs István: Könyvkötődések - és Könyvlátó-mások, Helikon, Kolozsvár, 1997/1/12.;


TESz (Benkő/1970);


Thelegdi János: Rudimenta Priscae Hunnorum linguage (A hunok régi nyelvének elemei), 1598. kiadta Rőczei György: Bp., 1994.;


Tokarev, Sz. A. (szerk.): Mitológiai Enciklopédia, Gon­do­lat, Budapest, 1988.;

Tregear, Mary: Chinese art, Oxford University Press, New York, 1980.;


Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, 1993., Írástörténeti Kutató Intézet, 1993.;


Varga Géza: Ro­vás­írás és mitológia, Írástörténeti Kutató Intézet, Bp., 1997.;


Varga Géza: A magyarság jelképei, Írástörténeti Kutató Intézet, Bp., 1999.;


Varga Géza: A Nimród tamga, Ómagyar Kultúra, 1989/1/14.

Varga Géza: Különböző lineáris írásrendszerek hasonló jelei, Ómagyar Kultúra, 1991/1/69.

Varga Géza: Magyarok a szláv írásbeliség bölcsőjénél, Komáromi Lapok, 1992. június 5.; A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2001. 222. oldal; Arany Tarsoly, Budapest, 2005. szeptember 5. 34. oldal.

Varga Géza: Világfa hármashalmon, Keresztény Magyar Vetés, 1994. november 6.

Varga Géza: A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig, Novemberi Magyar Fórum, 1995.

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon , Írástörténeti Kutatóintézet, Bp., 1996.

Varga Géza: Rovásírás és mitológia, Írástörténeti Kutatóintézet, 1998.

Varga Géza: A székely rovásírás eredete , Írástörténeti Kutatóintézet, Bp., 1998.

Varga Géza: The origins of Hunnish Runic Writing , Írástörténeti Kutatóintézet, Bp., 1999.

Varga Géza: Az írás, mint a kommunikáció eszköze, A grafológia kézikönyve, Grafológiai Intézet, Bp., 1998/57.

Varga Géza: A magyarság jelképei , Írástörténeti Kutatóintézet, Bp., 1999.


Varga Géza: Mítoszok őre, Velemér , Írástörténeti Kutatóintézet, Bp., 1999.


Varga Géza: A székelység eredete , Írástörténeti Kutatóintézet, Bp., 2001.

Varga Géza: Az Éden írása , A honfoglaló magyarság állama, kultúrája és az ősi vastermelés, a VI. somogyfajszi konferencia kéziratai, Dunaferr Somogyország Archeometallurgiai Alapítvány, Dunaújváros, 2002.; Ősi gyökér, Miskolc, 2002.; Turán, Bp., 2002. november-december; Hazanéző, Korond, 2003/2/8.

Varga Géza: A hunok nyelve , Turán, 2003. július-augusztus.


Varga Géza: Hurrita lineáris írás , Magyarság és Kelet, A Magyarok Világszövetsége által 2004. június 1-6. között rendezett őstörténeti konferencia válogatott előadásai, CD. Írástörténeti Kutatóintézet, 2004.

Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma<... , Magyarság ésKelet, A Magyarok Világszövetsége által 2004. június 1-6. között rendezett őstörténeti konferencia válogatott előadásai, CD. Írástörténeti Kutatóintézet, 2004., nyomtatásban megjelent az Országépítő c. folyóirat 2006/I. számában.

Varga Géza: Magyar ősvallás, Országépítő, 2006/IV.


Varga Géza: A nikulsburgi us rovásjel, Turán, 2003. március-április.

Varga Géza: A tolna megyei súly feliratának székely betűs olvasata, Turán, 2001, április-május.

Varga Géza: A finnugor elmélet alkonya , a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem jegyzete, Farkas Lőric Imre Könyvkiadó, 2006. Olvasható a www.linksite.hu linkgyűjtemény " A finnugor elmélet alkonya " c. lapján és a " tudós virtus " online újságban.

Varga Géza: A székely írás eredete , Hazanéző, Korond, 2007/2.


Varga Géza: A nyelv, mint a valláskutatás forrása , Kapu, Budapest, 2005/3/53.


Varga Géza: Egy Tejútra vonatkozó székely adat magyarázata, Kapu, Budapest, 2005/4/49.


Varga Géza: Miről ismerhető fel a turul ? Arany tarsoly, Budapest, 2005. március 15., 27. oldal.


Varga Géza: A nagyszentmiklósi kincs ősvallásra utaló jelképei<... , Arany tarsoly, 2005. március 15., 30. oldal.

Varga Géza: Független székely állam jelképei Csaba királyfi korából , /tudós.virtus/ 2008. március.


Varga Géza: A honfoglalók könyvtárai , A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, 2001. 133. oldal; /tudós.virtus/ 2008. február.; Turán, 2007. október - december, 43. oldal.


Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon , Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1996.; A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2001. 145. oldal.

Varga Géza: A bodrog-alsóbűi rovásleletről , A székelység eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, 2001. 181. oldal.

Varga Géza: A körmendi kincs gyűrűje, A székelység eredete, 2001. 223. oldal.

Varga Géza: Tejút-jelkép a koronázási paláston, A székelység eredete, 2001. 229. oldal.

Varga Géza: Szent István és a rovásírás, A székelység eredete, 2001. 237. oldal.


Varga Géza: Rovásírásunk megújításáról, A székelység eredete, 2001. 249. oldal.

Varga Géza: A székely írás eredete , /virtus/ 2008. január.

Varga Géza: A Gizella-kincs turulján lévő avar jelek , /virtus/ 2008. február.

Varga Géza: A mistelbachi avar boglár jelei , /virtus/ 2008. május.

Varga Géza: Schwechati avar ékszerek jelei , /virtus/ 2008. május.

Vásáry István: A magyar rovásírás, A kutatás története és hely­zete, Keletkutatás, Bp., 1974. 159-171.;


Vasziljev, D. D.: Graficseszkij found pamjatnyikov tjurszkoj runicseszkoj piszmennosztyi aziatszkovo areala, Nauka, Moszkva, 1983.;


Wiseman, D. J.: Götter und Menschen im rollsiegel Westasiens, Artia, Prague, 1958.;





Találat: 9997