online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

TÁMADÁS A VISZTULÁTÓL AZ ODERÁIG

történelem



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
Az egyiptomi hieroglifak. A rosette-i kö
A Barbarok diadala avagy 21.szazadi fasizmus Horvatorszagban
MI TÖRTÉNIK A HALÁL UTÁN?
AZ ŐSHAZA DÉLI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE
A SZOVJET NÉP ÉLETE ÉS KULTÚRÁJA A HÁBORÚ ELSŐ IDŐSZAKÁBAN
KAZÁRlA ÉS DANTUMAGYARlA SZÜLETÉSE CHOREZM
A VOLGAI CSATA
ZSIDÓK VOLTAK-E ERDÉLY KERESZTÉNY ŐSLAKÓI?
Rakóczi Ferenc szabadsagharcanak kibontakozasa
A Rakóczi-szabadsagharc 1703-1711 között zajlott. Két szakaszra lehet bontani.
 
 

TÁMADÁS A VISZTULÁTÓL AZ ODERÁIG. LENGYELORSZÁG FELSZABADÍTÁSA


1. A lengyelországi helyzet 1945 elején Az 1944. év a Vörös Hadsereg ragyogó gyözelmeivel fejezödött be. A szovjet ezredek harci zászlói lengtek Kelet-Poroszországban, Budapest falain, Csehszlovákia és Jugoszlávia hegyeiben. Az arcvonal középsö szakaszán a szovjet hadseregek és a lengyel hadsereg magasabbegységei a Visztulánál álltak. Lengyelország negyedrésze, hatmillió lakosával már felszabadult a német fasiszta megszállás alól. Ezen a területen új, demokratikus lengyel kormány alakult. A Lengyel Munkáspárt, amely vezetö szerepet játszott a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottságban (a bizottság tagjai voltak a szocialista párt, a parasztpárt és a demokrata párt képviselöi is) következetes forradalmi politikát folytatott, ami támogatásra talált a széles néptömegek körében. 1944 végén a demokratikus tömb pártjai helyi szervezeteinek kezdeményezésére sok tömeggyülést tartottak. Ezeken a lengyel dolgozók követelték, hogy a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság alakuljon át a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormányává. A Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság 1944. december 31-én Lublinban, a Krajowa Rada Narodowa (az Országos Nemzeti Tanács) plenáris ülésén Ideiglenes Kormánnyá alakult át. Bierut, a Krajowa Rada Narodowa elnöke így fogalmazta meg az új lengyel kormány feladatait: "A Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormánya, a Krajowa Rada Narodowa és az egész nép bizalmából hozzáfog nagy feladatának teljesítéséhez, hogy kiüzze a német megszállókat az országból és felszabadítsa egész Lengyelországot, hogy megszilárdítsa a demokratikus lengyel államot, hogy helyreállítsa és fejlessze az ország népgazdaságát, s hogy biztosítsa a Lengyelországot megilletö helyet a világ szabad népeinek családjában." A lengyel nép megelégedéssel fogadta elsö demokratikus kormányának megszületését. "A lakosság nagy része jelentette a lublini powiat (járás) katonai parancsnoka nagy örömmel fogadta a hírt, hogy létrejött az új Ideiglenes Kormány, mint Lengyelország egyetlen képviselöje. Ez a kormány teljesen befejezi majd a lengyel nép felszabadítását, és olyan rendet vezet be, amely biztosítja, hogy Lengyelország erös, demokratikus és független állammá váljék. A Konopnica gminában tartott gyülésen Unesowicza falu parasztjai ezt mondották : "A lengyel nép ötéves német elnyomása után, hála a Vörös Hadsereg segítségének, felragyogott hazánk felett a boldogság hajnala. A mi kötelességünk, minden becsületes lengyel kötelessége, hogy erösítsük a demokráciát, és felsorakozzunk az Ideiglenes Kormány mögé." 1945. január elsején Varsó Praga nevü elövárosában ünnepi gyülést tartottak 2000 részvevövel. Itt hirdették ki a Krajowa Rada Narodowa határozatát, amely szerint a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság Ideiglenes Kormánnyá alakult át. Lengyelország dolgozói és a Wojsko Polskie (Lengyel Hadsereg) katonái szívvel-lélekkel támogatták ezt a határozatot. Poplawski altábornagy, az 1. lengyel hadsereg parancsnoka, a lengyel katonák nevében biztosította a gyülést, hogy az elkövetkezö csatákban becsülettel végrehajtják az elöttük álló feladatokat. "Hadseregünk a népböl való és a népet védi. Kivétel nélkül valamennyien készek vagyunk arra, hogy életünket adjuk szeretett hazánkért." Január 4-én a Szovjetunió, híven ahhoz a politikához, hogy fenntartsa és erösítse baráti kapcsolatait a demokratikus Lengyelországgal, elsönek ismerte el a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormányát, és diplomáciai kapcsolatot létesített vele. E határozatnak óriási politikai jelentösége volt. Elösegítette a lengyel állam nemzetközi helyzetének megszilárdítását, és záloga volt a szabad, független és demokratikus Lengyelország fejlödésének. Az, hogy a Szovjetunió elismerte a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormányát, súlyos csapást mért a reakciós emigráns klikkre és angol-amerikai pártfogóira. Az új kormány létrejötte fontos mérföldkö a lengyel forradalom elsö idöszakában vívott nemzeti felszabadító harc és osztályharc történetében. A fiatal állam, élén a Lengyel Munkáspárttal, bátran és határozottan hozzáfogott a demokratikus átalakítások megvalósításához. A felelös posztokra a dolgozók képviselöit állították, akik az új köztársaság ügyének önfeláldozó, odaadó hívei voltak. Egyidejüleg kádereket készítettek elö a néphatalom szervei és a rendörség számára, valamint az ipar és a mezögazdaság irányítására. A Lengyel Munkáspárt és az Ideiglenes Kormány mozgósította az ország dolgozóit a hitlerista megszállás következményeinek mielöbbi felszámolására. A felszabadított körzetekben gyors ütemben helyreállították az ipart, a közlekedést és a híradást. A falun forradalmi társadalmi-gazdasági átalakulások mentek végbe. 1945 januárjára Lengyelország keleti körzeteiben a földesúri földbirtokot lényegében felszámolták. A föld a dolgozó parasztok kezébe került. Az iskolák megnyíltak, és ötéves megszakítás után a lengyel gyerekek újból megkezdték a tanulást. Nagy figyelmet fordítottak a lakosság élelemmel és elsörendü közszükségleti cikkekkel való ellátásának megszervezésére. Január 10-én az Ideiglenes Kormány közzétette az ország felszabadított területére vonatkozó pénzreformról szóló rendeletet, amelynek értelmében a német megszállók által kibocsátott "krakkói zloty"-t új bankjegyekre cserélték ki. A pénz kicserélése szükséges rendszabály volt, amely az ország pénzgazdálkodásának rendezését szolgálta. A Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormánya mindent megtett, hogy segítse a szovjet csapatoknak kiüzni a hitleristákat Lengyelország nyugati körzeteiböl, és kiszabadítani honfitársait a fasiszta rabságból. Továbbfejlesztette a nemzeti fegyveres eröket, és elökészítette a fasizmus elleni utolsó, döntö harcra. Az ország felszabadított területén szigorúan szabályozták a lengyel állampolgárok behívását a lengyel hadseregbe. A hadkötelesek mozgósítására kizárólag a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Kormányának volt joga. A lengyel kormány megbízásából a Vörös Hadsereg parancsnoksága is mozgósíthatott. Minden mozgósítást, amelyet olyan lengyel szervezetek végeztek, amelyek nem álltak kapcsolatban ezzel a kormánnyal, törvénytelennek nyilvánítottak. 1945 elején a lengyel hadsereg létszáma 286 ezer föt tett ki. A lengyel nép zöme öszintén támogatta az új kormány és a Lengyel Munkáspárt intézkedéseit. A lengyel hazafiak önfeláldozóan dolgoztak az iparban, a közlekedésben, a mezögazdaságban, az ideológiai fronton, és részt vettek a demokratikus köztársaság fegyveres eröinek megszilárdításában. Ezt azonban mindenképpen akadályozta a londoni emigráns kormány és annak lengyelországi ügynöksége. Szabotázzsal és a banditizmus legvéresebb eszközeivel polgárháborút próbáltak kirobbantani. A reakció a Lengyel Munkáspárt és az új kormány teljhatalmú megbízottainak és aktivistáinak meggyilkolásával próbálta meghiúsítani a földreformot és a pénzreformot. Bojkottálta a néphatalmi szerveket, diverziót szervezett és szökésre bírta a lengyel hadsereg katonáit. "Volt idö mutatott rá Gomulka -, amikor Lengyelországban fegyveres támadásokat intéztek a néphatalom ellen, amikor annak fegyverrel kellett védekeznie, amikor százával és ezrével pusztultak el pártunk tagjai, katonák és állami tisztviselök . . ." A társadalom fejlödésének történelmi folyamatát azonban a lengyel reakció nem volt képes megállítani. Abban az idöszakban, amikor Lengyelország felszabadított területén demokratikus átalakulások mentek végbe, a Visztulától nyugatra még a német fasiszta hódítók garázdálkodtak. A megszállási rendszer azokban a vajdaságokban a fasiszta Németország területéhez csatolt, a pomorzei, a poznani, sziléziai vajdaságban, a lódzi vajdaság nagy részében, a varsói és krakkói vajdaságban volt a legelviselhetetlenebb. A megszállók Lengyelországot hadseregeik ellátó bázisává tették, és felhasználták a lengyel hadászati nyersanyagot, valamint a lengyel vállalatok termékeit. Az ércbányák, a szénbányák és a hadiüzemek ellátták a német fasiszta hadseregeket fegyverzettel, a német ipart pedig nyersanyaggal. Fontos szerepet játszott ebböl a szempontból Felsö-Szilézia, amelyjelentöségét tekintve a Ruhr-vidék után Németország második szénés kohászati bázisa volt, valamint a radomsko-kielcei iparvidék. A német szárazföldi csapatok vezérkara úgy vélte, hogy a hadiipar súlypontja 1945 elején áthelyezödött az ország keleti felébe, s ha a németek Felsö-Sziléziát elveszítik, akkor néhány hét alatt vereséget szenvednek a háborúban. A megszállók Lengyelország sok körzetét elpusztították, s romhalmazzá változtatták az ország egyes városait, közöttük Varsót is. Az ellenség roppant károkat okozott a mezögazdaságnak, s ennek következtében csökkent a vetésterület, a termés és az állatállomány. Sok parasztot elüztek földjéröl. A fasiszták garázdálkodásuk idején 446200 parasztgazdaságot semmisítettek meg. Az élelmiszereknek a faluból történt irgalmatlan kiszipolyozása miatt rosszabbodott az ország élelmiszerhelyzete. A megszállt Lengyelországban zárva voltak az összes felsöés középfokú oktatási intézmények, a tudományos társaságokat betiltották. A hitlerista hódítók megsemmisítették a könyvkészlet nagy részét, kirabolták a könyvtárakat, a kiállításokat, megtiltották könyvek és újságok kiadását lengyel nyelven. Az értékes levéltárakat, a múzeumi kiállítási tárgyakat, a festömüvészeti és szobrászati alkotások gyüjteményeit kivitték Németországba. A háborús rombolások és a német fasiszta megszállók rekvirálásai következtében Lengyelország nemzeti kincseinek értéke 1945 januárjára csaknem 38 százalékkal csökkent. Lengyelország földjén a hitleristák kegyetlen megszállási rendszert vezettek be. A német gyarmatosítók elrabolták a legjobb földeket, kézbe kaparintották az egész ipart, a kereskedelmet, és monopolhelyzetet foglaltak el az intézményeknél. A megszállók Lengyelország urainak érezték magukat, és gögös megvetéssel kezelték a lengyel lakosságot. Mindenképpen arra törekedtek, hogy lealacsonyítsák és megsértsék a lengyelek emberi és nemzeti méltóságát. Arra kényszerítették öket, hogy mély meghajlással köszöntsék a németeket, és német tiszttel vagy katonával való találkozás esetén letérjenek a járdáról. Szolgálati levelezés és megbeszélés csak német nyelven folyt. A lengyel iskolákat bezárták. Bizonyos intézményekben, nyilvános helyeken, áruházakban táblákat függesztettek ki "Csak németek számára" felírással. Sok lengyel katolikus templomban betiltották az istentiszteleteket, s üldözték a hazafias érzelmü papokat. A hitleristák, a maguk fajelméletének megfelelöen az egész lengyel nép likvidálásának, a lengyel tudomány és kultúra megsemmisítésének politikáját folytatták. A lengyeleket ezrével vetették börtönbe, zárták koncentrációs táborokba, vagy vitték kényszermunkára Németországba. A megszállók a lengyel értelmiség jelentös részét kiírtották, többek között a felsöoktatási intézmények 700 professzorát és tudományos munkatársát (az összlétszám 28,5 százaléka), a középés szakiskolák kb. 1200 elöadóját, kb. 4000 elemi iskolai tanítót, 5000 orvost, kb. 600 müvészt, zenészt, színészt, írót és újságírót. Lengyelország tele volt koncentrációs és munkatáborokkal, ahol százezrével gyötrödtek a szovjet hadifoglyok, a lengyel antifasiszták, haladó személyiségek, tudósok és más állampolgárok. Miután a szovjet csapatok felszabadították Majdaneket, Treblinkát, Belzecet és Szobiburt, német koncentrációs táborok maradtak még Oswiecimben (Auschwitz), Chelmben, Bydgoszczban, Torunban, Modlinban, Czestochowában és Lódzban. A Krakkó melletti oswiecimi haláltábor, amelyet Himmler parancsára 1939-ben, a Németország által megszállt európai országok lakosságának kiírtására állítottak fel, a fasizmus iszonyú rémtetteinek központja volt. Oswiecimben körülbelül 500 hektárnyi területen 620 lakóbarakkot és szolgálati helyiséget építettek, s itt egyszerre 180000-250000 rabot tartottak. Az oswiecimi koncentrációs tábor mély árkokkal és magasfes 828f55i zültségü árammal telített szögesdrót kerítéssel volt körülvéve. A tábor területét SS-hóhérok és örkutyák örizték. 1945-ig az oswiecimi táborba mindennap 3-5 vasúti szerelvény érkezett foglyokkal megrakva. Az érkezöket Fritsch SS táborparancsnok rendszerint ilyen gúnyos beszéddel fogadta : "Figyelmeztetem magukat, hogy ide nem szanatóriumba jöttek, hanem német koncentrációs táborba, amelyböl csak egy kijárat van: a füstkéményen keresztül. Ha ez valakinek nem tetszik, már most is nekimehet a vezetéknek. Ha a szállítmányban zsidók vannak, úgy nekik nincs joguk két hétnél tovább élni, ha lengyel papok vannak, ök egy hónapig élhetnek, a többiek három hónapig." Ebben a "halálgyárban" a fasiszták agyonlötték az ártatlan embereket, elevenen elégették, mindenféle "orvosi" kísérletezésnek vetették alá, és ragályos betegségekkel fertözték meg öket. Az oswiecimi gázkamrákban és krematóriumokban naponta 10-12 ezer ember pusztult el. A háború évei alatt ebben az iszonyatos haláltáborban a hitleristák több mint 4 millió lengyel, szovjet és más állampolgárt asszonyokat, öregeket és gyerekeket irtottak ki. "Itt írta a Pravda tömegméretekben szörnyü valósággá váltak az emberevö Hitlernek az európai népek fizikai megsemmisítéséröl szött lázas tervei. Ez a fasizmus gigantikus Żkísérleti laboratóriuma® volt, példája annak, hogy az milyen sorsot szánt az európai népeknek, az egész emberiségnek; élö megtestesülése volt ez annak az Żúj rendnek®, amely a hitlerista gonosztevök elképzelései szerint arra volt hivatva, hogy a valamikor virágzó, több millió lakosú országokat temetövé változtassa." Az oswiecimi és a többi haláltábor, amelyeket a hitleristák Lengyelország területén létesítettek, pusztulással fenyegették az egész lengyel népet. De a véres hitlerista terror ellenére a lengyel nép, a Lengyel Munkáspárt vezetésével kész volt arra, hogy végigharcolja az önfeláldozó felszabadító harcot. A Lengyel Munkáspárt az ország nemzeti függetlenségéért, a megszállók és lakájaik ellen vívott harcra mozgósította a fasiszta iga alatt szenvedö tömegeket. A néphatalom megteremtése, a demokratikus átalakulások végrehajtása és a lengyel hadsereg új magasabbegységeinek megalakítása hatalmas lendületet adott a lengyel nép felszabadító harcának az ellenség hátában, ahol a Lengyel Munkáspárt vezetésével partizánok müködtek. A megszállókkal szembeni ellenállást jellemezve Gomulka azt írta : "Meg kellett mutatni a népnek, hogy a fegyveres ellenállás volt az egyetlen tényleges eszköz a hitlerista hódítók gyilkos terveinek keresztezésére. Saját partizánosztagaink példájával kellett bebizonyítani, hogy csak a megszállók terrorjára adott fegyveres válasz képes megb



énítani a nép kiírtására létrehozott véres gépezet müködését. Szükség volt arra is, hogy a többi földalatti szervezet becsületes és hazafias harcosaihoz forduljunk, és leleplezve a reakció áruló jelszavait, meggyözzük öket, hogy Lengyelországban, amely a hitlerista hadsereg közvetlen hátországa és ellátó bázisa volt, a fegyveres harc jelentös szerepet játszhat a hitlerizmus feletti gyözelem kivívásának és az ország felszabadításának meggyorsításában." 1945 januárjában a Visztulától nyugatra aktív ellenállást fejtett ki az ellenséggel szemben az Armia Ludowa 10. és 11. partizándandárja. A két dandárban szovjet állampolgárok is harcoltak. A partizánmozgalom Lengyelországban a széles néptömegekre támaszkodott. A lengyel partizánokkal együtt szovjet partizánegységek is pusztították az ellenséget. Lengyelország déli részén, Zolotar örnagy vezetésével, a szovjet partizánok aktívan harcoltak a hitleristák ellen, s magukra vonták a német erök egy részét. Podgajéban a Scsorsz nevét viselö szovjet partizándandár, továbbá felderítö csoportok harcoltak szorosan együttmüködve az Armia Ludowával. Nem szünt meg a partizánharc Varsó körzetében sem. Ugyanakkor Lengyelország megszállt területén a jól konspirált Armia Krajowa és a lengyel reakció más szervezetei is folytatták tevékenységüket. Az Armia Krajowa vezetösége ellenséges érzelmeket táplált a Szovjetunióval és a Vörös Hadsereggel szemben, csak nagyon korlátozott mértékben harcolt a hitleristák ellen, és minden módon igyekezett elfojtani a katonák zömének hazafias érzelmeit. A lengyel reakciósok megkísérelték a saját kezükbe venni a nemzeti felszabadító mozgalom vezetését, hogy Lengyelország felszabadulása után visszaállítsák az országban a régi rendszert. A Vörös Hadsereg küszöbönálló támadásakor fokozták a szovjetellenes propagandát, s a "bolsevizmus borzalmaival" ijesztgették a lakosságot. E propaganda megmérgezte a lengyelek bizonyos részének tudatát; ezeknek az embereknek teljesen helytelen elképzelésük volt a szovjetek országáról és fegyveres eröiröl. A Lengyelország felszabadított körzeteiben végbement átalakulások hatására azonban az ország nyugati részén is összébb szükült a reakciós földalatti mozgalom müködési területe. Az Armia Krajowa több osztaga, valamint a fegyveres parasztosztagok, a Chlopski-zászlóaljak felbomlottak. Az Armia Krajowa és a Chlopski-zászlóaljak katonái mind gyakrabban vettek részt a német fasiszta megszállók elleni harcokban. A lengyelek többsége politikai nézeteitöl és beállítottságától függetlenül gyülölte a megszállókat, és türelmetlenül várta a felszabadulást, amelynek keletröl kellett jönnie. Söt, akik bizalmatlanul vagy ellenségesen tekintettek a Szovjetunióra, még azok is megértették, hogy csak a Vörös Hadsereg képes megsemmisíteni a fasisztákat, és hozhatja el Lengyelországnak a szabadságot. A munkásosztály és a dolgozó parasztság a szovjet csapatok megérkezésétöl nemcsak nemzeti, hanem társadalmi felszabadulását is várta. A Szovjetunióban támaszukat látták a földesurak és kapitalisták uralmának megdöntéséért vívott harcban. A Visztula jobb partján végbemenö gyökeres társadalmi-politikai átalakulásokról érkezö hírek harcra lelkesítették a lengyel hazafiakat az ellenség ellen. Várta a Vörös Hadsereg megérkezését a lengyel értelmiség is. A nagyés középburzsoázia, az ország felszabadulását üdvözölve, óvatosan figyelte az események fejlödését. A városi és falusi kapitalista elemek úgy tekintették a Vörös Hadsereg bevonulását Lengyelország területére, mint az "elkerülhetetlen rosszat". A szovjet csapatok megérkezését Lengyelországba ök saját magántulajdonosi szemszögükböl nézték: nem szenvedi-e meg ezt a vagyonuk, lehet-e majd szabadon kereskedni, vállalatokat, földet birtokolni? ez volt számukra a legfontosabb. A reakció táborában uralkodó zilált viszonyokra való tekintettel a burzsoá elemek készek voltak lojalitást tanúsítani a szovjet csapatok iránt, de ugyanakkor eltökélték, hogy minden lehetöséget felhasználnak a társadalmi reformok megakadályozására. 1945 elejére tehát Lengyelországban sajátos politikai helyzet alakult ki. Az ország két részre volt osztva : a német fasiszta megszállás alól felszabadított keleti országrészben megszületett az új, szabad, demokratikus állam; a Visztulától nyugatra pedig még mindig a fasiszták garázdálkodtak. Lengyelországban a nemzeti felszabadító harc és az osztályharc bonyolultan összefonódott. A londoni emigráns kormány által vezetett lengyel reakciós erök dühödten harcoltak az ország demokratizálása ellen, s megkísérelték, hogy a saját kezükbe vegyék a lengyel nemzeti felszabadító harc vezetését. A lengyel lakosság túlnyomó része a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a haladó értelmiség türelmetlenül várta a Vörös Hadsereg és a lengyel csapatok megérkezését, és minden módon ha kellett fegyverrel is szembeszegült a gyülölt hitleristákkal. A hadászati helyzetet a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán ebben az idöben a következök jellemezték. A német fasiszta parancsnokság tudta, hogy Lengyelország elvesztésével az arcvonal a hitleri állam szívéhez, Berlinhez közeledik, ezért mindenáron Lengyelország megtartására törekedett. A német fasiszta parancsnokság itt mélyen lépcsözött védelmet szervezett. 1945 elejére a Visztula és az Odera között több mint 500 kilométer mélységben hét védelmi terepszakaszt rendeztek be. Az elsöt, a visztulai terepszakaszt, a Visztula bal partján hosszú idön át készítették elö. Ez három-négy övböl állt, összesen 90-120 kilométer mélységre terjedt, s Sochaczew-Radom-Kielce-Chmielnik-Busko Zdrój körzetében nagy védelmi csomópontokat foglalt magában (2. sz. térkép). A visztulai vonal elsö (fö) védööve közvetlenül a folyó mentén húzódott, és igen sok támponttal, ellenállási csomóponttal és reteszállással berendezett, három-négy állásra tagozódott. Mögötte két közbensö öv és a Bzura, Rawka és Pilica folyók bal partján berendezett hadsereg-védööv húzódott. Különösen erösen megerödítette az ellenség Varsó körzetét. A hitleristák úgy tekintették a lengyel fövárost, mint "a közép-európai védelmi fal legfontosabb erödjét", mint "Berlin kapujának kulcsát". Hitler rendkívül nagy jelentöséget tulajdonított Varsónak, és azt követelte csapataitól, hogy mindenáron tartsák a várost. A többi védelmi terepszakasz föként a Warta, a Noteo és az Odera folyók mentén húzódott. A legfontosabb szakaszokon állandó jellegü erödöket építettek és harckocsiakadályokat létesítettek. Fontos szerepet játszott az ellenség védelmében a poznani védelmi terepszakasz, amely a Noteó folyó mentén Bydgoszcztól Czarnkówig és tovább Poznan, Ostrów Wielkopolski, Opole irányában húzódott, valamint a határ menti védelmi terepszakasz, amelyet a régi lengyel-német határ mentén rendeztek be a Berlinhez vezetö megközelítési utak fedezésére. A poznani erödben a hitleristák 60 ezer fö részére három hónapra elegendö élelmiszer-tartalékot halmoztak fel. Itt helyezték el az SS-csapatok és a városi szervezetek élelmiszerraktárait is. A határ menti védelmi terepszakasz állandó jellegü és olyan erödöket foglalt magában, mint Schneidemühl és Leszno. A határ menti védelmi rendszerhez tartoztak a pomerániai és mazuri megerödített körletek is, amelyek a tengerparti és a berlini irányt fedezték. Ezek az 1932-1937-ben épített körletek mélyen lépcsözött tartós, sok "Panzerwerke" típusú erödböl álltak. A 6-15 fö által védett erödöket müszaki zárakkal, valamint természetes és mesterséges harckocsi-akadályokkal vették körül. A határ menti védelmi terepszakasz legerösebb része a Warta folyó torkolatánál levö úgynevezett "oderai négyszög" volt. Itt az arcvonal 1 kilométeres szakaszára 5-7 állandó jellegü eröd jutott. Egyes támpontokat föld alatti közlekedöárok-rendszerrel kötötték össze, ellátták áramfejlesztö és légtisztító berendezéssel, vízellátóés csatornarendszerrel, híradó eszközökkel, löszerés élelmiszer-raktárakkal. Ez lehetövé tette, hogy teljes körülzárásuk esetén is tartós ellenállást fejtsenek ki. Erös volt az Odera mentén húzódó védelmi terepszakasz is. Ebbe a védelmi rendszerbe korszerüsített régi erödítmények és olyan hatalmas védelmi csomópontok tartoztak, mint Küstrin, Frankfurt an der oder, Breslau, Ratibor és mások. A Vörös Hadsereg támadásának kezdetéig az ellenség csak a visztulai védelmi terepszakaszt szállta meg. A védö csapatok több mint 60 százalékát a fövédöövben összpontosították. A mélységben berendezett többi védöövben nem voltak csapatok, kivéve az állandó erödök helyörségét és a megalakulóban levö egységeket, illetve önálló zászlóaljakat. A hitlerista parancsnokság arra számított, hogy az elökészített védelmi terepszakaszokat szükség esetén a visszavonuló csapatokkal és Németországból, valamint az arcvonal más szakaszairól átdobott tartalékokkal szállja meg. A Visztulától nyugatra kiépített védelmi állapotáról a német fasiszta 9. hadsereg Frontközlemények címü lapja 1945. január 12-én ezt írta : "Ha nyugat felöl közeledünk az arcvonalhoz, már az arcvonaltól sok kilométernyire láthatjuk az utóbbi hónapokban végzett fáradhatatlan munka eredményeit. Egyik védelmi vonal a másik mögött. Számtalan harckocsiárok és eröd. Ez eddig keleten, kivéve KeletPoroszországot, még nem volt . . . Magánál a Visztulánál és a szovjet hídfök elötti lövészárkokban a német gránátos biztosan áll, mint mindig. E hadsereg katonái, az új és a régi hadosztályok tudják, hogy az arcvonal mögött van Wartegau és a felsö-sziléziai iparvidék, amelynek védelme rajtuk múlik, ök annak közvetlen védöi." Lengyelország megszállt területén, Varsótól délre a német fasiszta "A" hadseregcsoport 9. hadserege, 4. páncéloshadserege és 17. hadseregének föeröi védtek Harpe vezérezredes parancsnoksága alatt. A csoport tartalékában a 40. és a 24. páncéloshadtest volt. Ezek a magnuszewi és a sandomierzi hídfökkel szemben helyezkedtek el. A három hadsereg állományába (a tartalékkal együtt) összesen 30 hadosztály, (köztük 4 páncélos és 2 gépesített), valamint 2 dandár tartozott. A mögöttes területen, Lengyelországban, tüzérséggel megerösített 50 önálló zászlóalj tartózkodott. Ez a csoportosítás körülbelül 400 ezer katonát és tisztet, 4103 löveget és aknavetöt, 1136 harckocsit és rohamlöveget számlált. A hadseregcsoport kötelékében még egy gyalogoshadosztályt, egy páncélosdandárt, két harccsoportot, két hadtesttörzset és két erödhelyörséget szerveztek. Ezek már a szovjet csapatok támadásának elsö napjaitól kezdve részt vettek a harcokban. A mélységben levö védelmi terepszakaszok, megerödített körletek és erödítmények örzésére Németország keleti körzeteiböl Volkssturm-zászlóaljakat dobtak át. A lengyel fövárost a "Warsawa" erödhadosztály, 4-5 erödzászlóalj és tábori csapatok védték. Egy hadosztályra átlag 20 kilométer széles arcvonal jutott (átlagos hadmüveleti sürüség). A Visztula bal partján levö szovjet hídfök elött azonban a hadosztályok védelmi sávja csak 7-10 kilométer széles volt. Az átlagos tüzérségi és harckocsisürüség arcvonal-kilométerenként 10 löveg és 2-3 harckocsi, illetve rohamlöveg volt. Az "A" hadseregcsoport parancsnoka azt javasolta, hogy a kiszögellések kiegyenesítése útján csökkentsék az arcvonal hosszát, de a hitlerista föparancsnokság elutasította ezt. Az "A" hadseregcsoportot a 6. légiflotta repülö-magasabbegységei támogatták, 270 harci géppel. Az ellenséges légierö föeröi a poznani, a radomi, a Jedrzejówi és a krakkói repülötér-csomópontokon települtek. Lengyelország területén tehát a német fasiszta parancsnokság nagy csapatcsoportosítást hozott létre. Itt, a Varsó Jaslo szakaszon összpontosította az ellenség a Vörös Hadsereggel szemben müködö összes gyalogos-magasabbegységeinek 27,9 százalékát, páncélosés gépesített hadosztályainak pedig 19,4 százalékát. Az "A" hadseregcsoport parancsnoka kijelentette, hogy "erös tartalék-magasabbegységek, sok harckocsi és rohamlöveg, böséges fegyverzet állt rendelkezésére . . ." A Vörös Hadsereg küszöbönálló támadásának elhárítására a fasiszta kormány és hadvezetés végrehajtotta a soron következö "übertotális" mozgósítást, megalakította a Volkssturm alegységeket, és feltöltötte a hadsereg magasabbegységeit. Január 12-ig számos német fasiszta egység és magasabbegység személyi állományát és fegyverzetét töltötték fel a rendszeresített állományra. A 42. hadtest gyalogoshadosztályainál például a katonák és tisztek létszáma 11-12 ezer föt tett ki. A hitlerista hadvezetés, látva a keleti arcvonalon elöállott súlyos helyzetet, 1945 januárjában új és új eröket dobott ide. "És íme, a németek milliói álltak az ellenség elé írta Guderian -, készen arra, hogy megvédjék a német keletet a legszörnyübbtöl, ami csak bekövetkezhetett a hatalmas orosz nyomástól." A fasiszta propaganda mindenáron arra törekedett, hogy emelje a hitlerista hadsereg katonáinak és tisztjeinek harci szellemét, amely a szovjet-német arcvonalon 1944-ben elszenvedett súlyos vereségek következtében észrevehetöen csökkent. Ezért híreket terjesztett a Németországban levö nagy tartalékról, valamint a csodafegyverröl, azonkívül a "vörös terror"-ral ijesztgette a németeket. "Gyözelem, vagy Szibéria", "Örüljetek a háborúnak, mert a béke szörnyü lesz" ilyen jelszavak tarkították a német újságok oldalait, és hangzottak fel szüntelenül az éterben. 1944 decemberében kihirdették Keitel parancsát a szökevényekröl, valamint azokról, akik önként megadják magukat a Vörös Hadseregnek. A különbözö felhívások és parancsok, a szovjet-német arcvonal viszonylagos stabilizálódása 1944 végén és a nyugaton kezdödö ellentámadás némileg javította a német katonák és tisztek hangulatát. Közülük sokan ismét úgy kezdtek vélekedni, hogy Németország helyzete nem is olyan kritikus, és Hitlernek sikerülni fog kedvezöen befejezni a háborút. Az "A" hadseregcsoporttal szemben, a Nyugati-Bug alsó folyása és a Jaslo közötti sávban az 1. Belorusz és az 1 . Ukrán Front csapatai helyezkedtek el. Varsótól délre, a Visztula folyó bal partján a szovjet csapatok hadmüveleti szempontból fontos hídföket a magnuszewi, a pulawy és a sandomierzi hídföt tartottak birtokukban. Varsótól északra a 2. Belorusz Front csapatai tevékenykedtek. Ezek a Narew folyó jobb partján a serocki és a rózani hídföt tartották megszállva. Az 1. Ukrán Fronttól délre a Kárpátokban a 4. Ukrán Front magasabbegységei harcoltak. E frontok csapatai gyors ütemben készültek a küszöbönálló téli támadásra. Figyelembe véve, hogy az ellenségnek Lengyelországban erös csoportosítása van és mélyen lépcsözött védelmet szervezett, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a csapatok személyi állományát és fegyverzetét kiegészítette. A visztula-oderai hadmüvelet végrehajtására nagy eröket és nagy menynyiségü technikai eszközt jelöltek ki. Az 1. Belorusz Front a csapatok feltöltése, összpontosítása és átcsoportosítása után nyolc összfegyvernemi hadseregböl, köztük az 1. lengyel hadseregböl, két harckocsiés egy légi hadseregböl, továbbá két harckocsiés két lovashadtestböl állt. Az 1. Belorusz Front sávjában müködött még a lengyel légierö, mely a 6. szovjet légi hadsereg repülöterein települt. Az 1. Ukrán Front kötelékébe nyolc összfegyvernemi, két harckocsiés egy légi hadsereg, továbbá három harckocsi-, egy gépesített és egy lovashadtest tartozott. E frontok csapatai körülbelül 500 kilométer széles sávban helyezkedtek el, s állományukba tartozott az egész szovjet-német arcvonalon müködö összfegyvernemi magasabbegységek 31,5 százaléka, valamint a harckocsiés gépesített magasabbegységek 43,2 százaléka. Az 1. Belorusz Frontnak és az 1. Ukrán Frontnak összesen 163 hadosztálya, 32143 lövege és aknavetöje, 6460 harckocsija és rohamlövege és 4772 repülögépe volt. A két front létszáma 2 millió 200 ezer föt tett ki. Az eröknek és eszközöknek ilyen összpontosítása lehetövé tette a szovjet hadvezetésnek, hogy a varsó-berlini irányban jelentös eröfölényt hozzon létre az ellenséggel szemben. Ez a fölény élöeröben 5,5-szeres, lövegben és aknavetöben 7,8-szeres, harckocsikban 5,7-szeres, repülögépekben pedig 17,6-szeres volt. A frontok támadásának egész sávját számítva, egy lövészhadosztályra 3,7 kilométer széles arcvonal jutott. A tüzérségi és a harckocsisürüség az arcvonal egy kilométeres szakaszán elérte a 64 löveget és aknavetöt, illetve a 12 harckocsit és rohamlöveget. (Átlagos hadmüveleti sürüségek!) A hadászati helyzet tehát a középsö arcvonalszakaszon kedvezett a Vörös Hadseregnek. Az erökben és eszközökben létrehozott fölény a szocialista állam erejéröl és a szovjet hadmüvészet magas színvonaláról tanúskodott. A szovjet fegyveres erök nagy elönyben voltak az ellenséges csapatokkal szemben: alkalmas megindulási állásokat foglaltak el a támadáshoz, és szilárdan kezükben tartották a kezdeményezést. Az ellenség, bár nagy erök felett rendelkezett, mégsem volt képes arra, hogy elegendö tüzérségi és harckocsisürüséget hozzon létre a szovjet csapatok föcsapásainak irányában. Mindez kedvezö feltételeket teremtett a Vörös Hadsereg lengyelországi támadásához és Lengyelország végleges felszabadításához. 2. A visztula-oderai hadmüvelet elökészítése A visztula-oderai hadmüveletet a Nagy Honvédö Háború egyik legnagyobb hadászati támadó hadmüveletét a varsó-berlini föirányban az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatai, valamint a 4. Ukrán Front eröinek egy része hajtotta végre. A hadmüveletben részt vett az 1. lengyel hadsereg is. Aktívan közremüködött a hadmüvelet végrehajtásában a kelet-poroszországi hadmüveletben részt vevö 2. Balti Front is. Jórészt az ö sikerétöl függött az 1 . Belorusz Front támadása. A hadmüvelet politikai célja a lengyel nép teljes felszabadítása volt a hitlerista elnyomás alól, és segítségnyújtás a lengyel népnek az erös, független és demokratikus lengyel állam megteremtéséhez. A hadmüvelet hadászati céljaként a szovjet csapatoknak szét kellett zúzniuk a Lengyelország területén védö és Németország létfontosságú központjait fedezö "A" hadseregcsoportot, el kellett érniük az Oderát, és kedvezö feltételeket kellett teremteniük a Berlinre mérendö csapáshoz. E nagyszabású hadmüvelet célja továbbá az volt, hogy elvonják az ellenség eröit a nyugat-európai arcvonalról, és megkönnyítsék az angol-amerikai hadseregek helyzetét, amelyeket a német fasiszta csapatok támadása az Ardennekben és a Vogézekben súlyos helyzetbe hozott. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának hadmüveleti elgondolása az volt, hogy a poznani és a breslaui irányban két hatalmas csapást mér az ellenségre, teljes mélységben szétzúzza védelmét, csapatait elszigetelt csoportokra vágja és részenként megsemmisíti. A hadmüvelet általános elgondolásának megfelelöen a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a következö feladatokat adta a frontoknak: Az 1. Belorusz Front parancsot kapott, hogy zúzza szét az ellenség varsó-radomi csoportosítását, és legkésöbb a támadás 11-12. napján vegye birtokba a Zychlin-Lódz terepszakaszt (2. sz. térkép). A továbbiakban a front csapatainak Poznan irányában kellett kifejleszteniük a támadást. A föcsapást négy összfegyvernemi és két harckocsi-hadseregnek s egy lovashadtestnek kellett mérnie a magnuszewi hídföböl Kutno irányában. Az erök egy részének (legalább egy hadseregnek és egy-két harckocsihadtestnek) északnyugati irányban kellett támadnia, azzal a céllal, hogy felgöngyölítse az ellenség védelmét a front jobbszárnya elött, és a 2. Belorusz Front csapatainak közremüködésével szétzúzza a varsói csoportosítást és felszabadítsa a lengyel fövárost. Az ellenség védelmét 16 kilométer széles szakaszon tervezték áttörni három összfegyvernemi hadsereg eröivel, négy tüzérhadosztály bevonásával. Az áttörés egy kilométeres szakaszán legalább 240 löveget és aknavetöt kellett összpontosítani. A front második lépcsöjébe egy összfegyvernemi hadsereget helyeztek azzal a feladattal, hogy az ellenség védelmének áttörése után a föcsapás irányában fejlessze tovább a sikert. A harckocsi-hadseregeket a parancs szerint a védelem áttörése után a föcsapás irányában kellett bevetni, hogy elvágják az ellenség varsói csoportosításának visszavonulási útját nyugat felé. Ezzel egyidejüleg a frontnak a pulawy hídföböl két hadsereg, két harckocsihadtest és egy lovashadtest eröivel, 12 kilométeres szakaszon a Radom-Lódz irányban, az erök egy részével pedig Szydlowiec felé egy második csapást is kellett mérnie, és szemközt támadva az 1. Ukrán Front csapataival, velük együttmüködésben meg kellett semmisítenie az ellenség kielce-radomi csoportosítását. A föhadiszállás parancsa szerint a védelem áttörésébe ezen a szakaszon két tüzérdandárt kellett bevonni, és arcvonal-kilométerenként legalább 215 lövegés aknavetö-sürüséget kellett létrehozni. Ezenkívül tervbe vették, hogy a Varsótól északra fekvö körzetböl kisegítö csapást mérnek a jobbszárny 47. hadsereg eröivel. E hadseregnek a 2. Belorusz Front balszárnyával együttmüködésben meg kellett tisztítania a Visztula és a Nyugati-Bug közötti területet, a továbbiakban pedig északnyugatról meg kellett kerülnie Varsót. Az 1. lengyel hadsereget Varsó felszabadítására tervezték felhasználni. Ezzel egyidejüleg a 2. Belorusz Frontra, amely a Narew folyó vonaláról Marienburg irányába mérte a föcsapást, az a feladat hárult, hogy segítse az 1. Belorusz Frontot az ellenséges csapatok szétzúzásában, balszárnycsapatainak egy részével nyugatról megkerülje Modlint, felkészüljön a Visztulán való eröszakos átkelésre, s akadályozza meg az ellenség varsói csoportosításának visszavonulását. Az 1. Ukrán Front azt a parancsot kapta a föhadiszállástól, hogy az 1. Belorusz Fronttal együttmüködve semmisítse meg az ellenség kielce-radomi csoportosítását, és legkésöbb a hadmüvelet 10-11. napján vegye birtokba a Piotrków-Radomsko-Czestochowa-Miechów vonalat, majd fejlessze tovább a támadást Breslau irányában. A föcsapást öt összfegyvernemi és két harckocsi-hadsereg, négy önálló harckocsiés gépesített hadtest eröivel a sandomierzi hídföböl Radomsko irányában szándékoztak mérni. Az ellenség védelmét a front csapatainak a hídfö közepén, 30 kilométer szélességben három hadsereg eröivel kellett áttörni. Az áttörés tüzérségi biztosítására kiegészítöleg hat tüzérhadosztályt kellett kijelölni, és arcvonal-kilométerenként legalább 220 lövegés aknavetösürüséget kellett létrehozni. A föhadiszállás elrendelte a frontparancsnoknak, hogy a második lépcsöbe két összfegyvernemi hadsereget osszon be, s ezeket az ellenség védelmének áttörése után a következö feladatokra használja fel: az egyik hadsereg egy harckocsihadtesttel együtt támadjon Szydlowiec irányában, nyugatról kerülje meg az ellenség ostrowieci csoportosítását, és nyújtson segítséget az 1. Belorusz Front csapatainak a Radom körzetébe való kijutáshoz, a másik hadsereg pedig a föirányban növelje a csapás erejét. A harckocsi-hadseregeket arra szánták, hogy a védelem áttörése után továbbfejlesszék a sikert a föirányban. A hadmüvelet közelebbi feladatának végrehajtása során a csapatoknak naponta átlag 10-13 kilométert kellett elönyomulniuk. A 4. Ukrán Front parancsot kapott, hogy készítse elö a jobbszárny 38. hadseregét a krakkói irányban végrehajtandó támadásra, azzal a feladattal, hogy az 1. Ukrán Fronttal együttmüködésben szabadítsa fel Krakkót. A front balszárnyán és közepén levö csapatok feladata az volt, hogy folytassák a támadást Csehszlovákia területén. A támadás elött egy héttel a frontok utasítást kaptak, hogy a tüzérségi támadással egy idöben készítsenek elö légicsapást az ellenség csapataira. Az ellenség repülötereire a frontparancsnokok megítélése szerint kellett csapásokat mérni. Felhívták a repülöalakulatok figyelmét, a saját repülötereken legyenek igen éberek, hogy elháríthassák az ellenséges légierö várható csapásait. A hadmüvelet során tehát a szovjet csapatoknak részekre kellett vágniuk a védö ellenséges eröket, be kellett keríteniük az ellenséges csoportosításokat Varsó-Ostrowiec-Krakkó körzetében, és el kellett érniük az Oderát. Azt tervezték, hogy a Visztula bal partján elfoglalt mindhárom hídföt felhasználják a támadáshoz. Az ellenségre mért csapásoknak a hadmüvelet folyamán két föcsapássá, a Poznan és Breslau irányában mért csapásokká kellett összeolvadniuk. A direktíva kézhezvétele után a frontparancsnokok kidolgozták elhatározásukat a hadmüvelet végrehajtására, és hozzákezdtek annak mindenoldalú elökészítéséhez. Az 1. Belorusz Front parancsnoka Zsukov, a Szovjetunió marsallja, a haditanács tagja Tyelegin altábornagy, törzsfönöke Malinyín vezérezredes volt. A frontparancsnok elhatározta, hogy három szakaszon a magnuszewi és a pulawy hídföböl, valamint Varsótól északra Jablonna körzetéböl kiindulva töri át az ellenség védelmét. Az elhatározásnak megfelelöen a föcsapást a magnuszewi hídföböl négy összfegyvernemi, két harckocsi-hadsereg és egy lovashadtest mérte. A front balszárnyán müködö 61. hadsereg, az 5. csapásmérö hadsereg és a 8. gárdahadsereg feladata az volt, hogy 17 kilométer széles szakaszon áttörje az ellenség védelmét és kifejlessze a támadást a Kutno-Poznan irányban. A magnuszewi hídföböl támadó 61. hadsereg jobbszárny-magasabbegységeinek délröl és nyugatról át kellett karolniuk az ellenség varsói csoportosítását. A front második lépcsöjében elhelyezett 3. csapásmérö hadsereg azt a parancsot kapta, hogy támadjon Poznan irányában. A 2. és az 1. gárda-harckocsihadsereget és a 2. gárda-lovashadtestet a csapásmérö csoportosítás sikerének továbbfejlesztésére szándékoztak felhasználni. A 2. harckocsi-hadsereget és a 2. gárda-lovashadtestet a hadmüvelet harmadik napján az 5. csapásmérö hadsereg sávjában tervezték bevetni az áttörésbe azzal a feladattal, hogy a Sochaczew-Gostynin irányban támadva vágja el a varsói csoportosítás visszavonulási útját. Az ellenség szívós ellenállása esetén a hadsereg egy hadtesttel fedezve magát nyugatról csapást mérhetett Varsóra. Az 1. gárda-harckocsihadsereg, amelyet a hadmüvelet második napján a 8. gárdahadsereg támadási sávjában szándékoztak bevetni az áttörésbe, azt a feladatot kapta, hogy vegye birtokba Kutno és Leczyca körzetét, majd nyomuljon elöre Poznan irányában. A harckocsihadseregek támadásának átlagos napi ütemét 40 kilométerre tervezték. A második csapást a pulawy hídföböl a 11., illetve a 9. harckocsihadtesttel megerösített 69. és 33. hadsereg mérte. E hadseregeknek 13 kilométer széles szakaszon kellett áttörniük az ellenség védelmét és Lódz irányában kellett támadniuk. Ezenkívül a balszárny 33. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy eröinek egy részével karolja át a német fasiszta csapatok kielce-radomi csoportosítását, és az 1. Ukrán Front jobbszárnyhadseregeivel együttmüködésben semmisítse meg. A front tartalékában a 7. gárdalovashadtest volt. A harmadik csapást Varsótól északra a jobbszárny 47. hadsereg csapatai és az 1. lengyel hadsereg eröinek egy része mérte. A 47. hadsereg parancsot kapott, hogy a hadmüvelet második napján 4 kilométer széles arcvonalon menjen át támadásba, zúzza szét a Visztula keleti partján, Jablonna körzetében a hídföt védö ellenséges csapatokat, keljen át a folyón, majd vegyen részt az ellenség varsói csoportosításának megsemmisítésében. A továbbiakban e hadseregnek nyugati irányban, a Visztula bal partján kellett támadnia. Az 1. lengyel hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a hadmüvelet negyedik napján kezdje meg a támadást és a 47., valamint a 61. hadsereg, továbbá a 2. gárda-harckocsihadsereg csapataival együtt vegye birtokba Varsót. A 16. légi hadsereg föeröinek a magnuszewi hídföböl támadó csapatokat kellett támogatniuk. A hadsereg azt a parancsot kapta, hogy mérjen összpontosított bombázóés csatarepülö-csapásokat az ellenséges gyalogság, tüzérség és páncélosok harcrendjeire, az ellenség menetoszlopaira és vasúti közlekedésére, s oltalmazza a saját csapatokat az ellenséges légierö támadásaitól. Az ellenséges védelem mélységében folytatott harc idején a légierönek elsösorban a gyorscsoportok tevékenységét kellett biztosítania. Az 1. Ukrán Front parancsnoka Konyev, a Szovjetunió marsallja, a front haditanácsának tagja Krajnyukov altábornagy, törzsfönöke Szokolovszkij hadseregtábornok volt. A frontparancsnok elhatározta, hogy a sandomierzi hídföböl a Radomsko-Breslau irányban egyetlen hatalmas csapást mér. Az ellenség védelmét a 25. és a 31. harckocsi-, valamint a 4. gárda-harckocsihadtesttel megerösített 13., 52. hadsereg és 5. gárdahadsereg csapataival, továbbá a 3. gárdahadsereg és a 60. hadsereg eröinek egy részével 39 kilométeres szakaszon tervezték áttörni. A 6. hadsereg, amely a front jobbszárnyán müködött, azt a feladatot kapta, hogy rendezkedjék be védelemre, és legyen kész a 3. gárdahadsereggel együtt az ellenség opatów-ostrowieci csoportosításának üldözésére és megsemmisítésére. A front második lépcsöjében a 21. és az 59. hadsereg volt. Mindkét hadsereget a csapás erejének növelésére szánták: a 21. hadsereget Radomsko, az 59. hadsereget pedig Krakkó irányában. A front tartalékában a 7. gárda gépesített és az 1. gárda-lovashadtest maradt. A 4. harckocsi-hadsereget a 13. hadsereg sávjában szándékoztak bevetni. A hadsereg azt a feladatot kapta, hogy lendületesen támadjon északnyugatnak, Rozprza irányában, semmisítse meg az ellenség visszavonuló csapatait és tartalékait, jusson ki a kielce-radomi ellenséges csoportosítás visszavonulási útjaira, és Lódz körzetében egyesüljön az 1. Belorusz Front csapataival. A 3. gárda-harckocsihadseregnek az 52. hadsereg szakaszán kellett benyomulnia az áttörésbe, azzal a feladattal, hogy Radomsko irányában továbbfejlessze a sikert, szétzúzza az ellenség visszavonuló csapatait és tartalékait, s akadályozza meg, hogy megszállják a Nida és a Pilica folyók mentén elöre berendezett terepszakaszokat. A front csapásmérö csoportosításának jobbszárnyát a hadmüvelet elgondolása szerint a Szydlowiec irányában támadó 6. hadsereg és 3. gárdahadsereg biztosította. Ezenkívül a 3. gárdahadseregnek délröl és nyugatról át kellett karolnia, és az 1. Belorusz Front balszárnycsapataival együttmüködésben meg kellett semmisítenie a németek kielce-radomi csoportosítását. A front csapásmérö csoportosításának balszárnyát a 60. hadsereg és a második lépcsöben támadó 59. hadsereg biztosította. Ezeknek a Visztula bal partján kellett támadniuk és a 4. Ukrán Front csapataival együttmüködve felszabadítaniuk Krakkót. A 2. légi hadsereg számára a következö feladatokat szabták meg: alkalmazza a front föeröinek összpontosítását a sandomierzi hídföben, támogassa a csapatokat az ellenség védelmének áttörésekor, nyújtson segítséget a harckocsi-hadseregeknek és a második lépcsö hadseregeinek a siker továbbfejlesztésében, oltalmazza a saját átkelöhelyeket a Visztulán, mérjen csapásokat az ellenség átkelöhelyeire a Nida és a Pilica folyóknál, és semmisítse meg az ellenséges repülögépeket a krakkói és Jedrzejówi repülötereken. A 4. Ukrán Front parancsnoka Petrov hadseregtábornok, a haditanács tagja Mehlisz vezérezredes, törzsfönöke Korzsenyevics altábornagy volt. A front a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása utasításainak megfelelöen a visztula-oderai hadmüveletben való részvételre a 38. hadsereget jelölte ki. E hadsereg feladata az volt, hogy a Jaslótól délre esö körzetböl csapást mérjen Bielsko-Biala irányába, eröinek egy részével pedig Krakkó felé semmisítse meg az ellenséget, és az 1. Ukrán Front csapataival együttmüködésben szabadítsa fel Krakkót. A hadmüvelet elökészítésének idöszakában a föhadiszállás tartalékából, valamint a Balti-tenger mellékén és északon müködö frontok állományából nagy eröket csoportosítottak át. Az 1. Belorusz Fronthoz például a következö erök érkeztek: a 61. hadsereg (az 1. Balti Fronttól), a 3. csapásmérö hadsereg (a 2. Balti Fronttól), három nehéz önjáró tüzérezred (a Leningrádi Fronttól) és három ezred a föhadiszállás tartalékából. Ugyanezen idö alatt a front 500 új vontatót és 1000 gépkocsit kapott. Az ellenséges védelem áttörésére keskeny arcvonalszakaszokon óriási tömegü csapatot és harci technikai eszközt összpontosítottak. Csupán a 240 négyzetkilométer területü magnuszewi hídföben körülbelül 400 ezer embert, több mint 8700 löveget és aknavetöt és körülbelül 1700 harckocsit és rohamlöveget vontak össze, ami a Belorusz Front lövész-magasabbegységeinek 52 százalékát, tüzérségének és harckocsijainak pedig több mint 70 százalékát tette ki. Nagy tüzérségi sürüséget hoztak létre: az arcvonal 1 kilométeres szakaszán 230-250 löveget és aknavetöt összpontosítottak. Mindezek következtében az áttörés szakaszán az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatai élöeröben 9-szeresen, tüzérségben 9-10-szeresen, harckocsikban és rohamlövegekben 10-szeresen múlták felül az ellenséget. Az eröknek és eszközöknek ez az aránya biztosította az ellenség védelmének gyors és sikeres áttörését, és a támadás nagy mélységben való továbbfejlesztését. A hadmüvelet elökészítése során nagy figyelmet fordítottak a tüzérség harci alkalmazásának megtervezésére. A tüzérség az alábbi feladatokat kapta: fogja le az ellenség védelmét a harcászati öv egész mélységében, rombolja a védelmi berendezéseket, nyisson átjárókat a drótakadályokon, akadályozza meg az ellenséges tartalékok elörevonását, támogassa a gyalogság és a harckocsik rohamát, biztosítsa a harckocsi-hadseregek, a harckocsiés lovashadtestek bevetését az áttörésbe, valamint a második lépcsöben támadó hadseregek ütközetbe vetését, a légvédelmi lövegek tüzével oltalmazza a saját csapatokat az összpontosítás és a támadás folyamán. A roham tüzérségi elökészítésének idejét az 1. Belorusz Frontnál 2 óra 35 percben, az 1. Ukrán Frontnál pedig 1 óra 47 percben állapították meg. A gyalogság és a harckocsik rohamát a tüzérségnek mindkét frontnál 2,5-3 kilométer mélységben kettös tüzhengerrel kellett kísérnie. A gyalogság közvetlen támogatására rendelt csaknem valamennyi harckocsit és rohamlöveget az áttörés idejére az elsö lépcsö lövészzászlóaljainak adták át. Az ellenséges védelem teljes harcászati mélységének áttörése után ezeket a harckocsikat és rohamlövegeket a föcsapások irányában szándékoztak felhasználni, mégpedig elsösorban mint elörevetett osztagokat az ellenség üldözésére. A 69. hadsereg és az 5. gárdahadsereg megerösítésre rendelt harckocsihadtesteket mint gyorscsoportokat az elsö napon vetették be, közvetlenül azután, hogy a lövész-magasabbegységek elfoglalták az ellenség fövédöövének elsö két állását. Fontos szerepet játszottak a hadmüveletben a müszaki-utász egységek és magasabbegységek. A két front állományába több mint 320 müszaki-utász és pontonoszászlóalj tartozott. E csapatok fö feladatai a következök voltak: az ellenséges védelem müszaki felderítése, a visztulai hídfök berendezése, a támadás megindulási körletének, különösen az utaknak és az átkelöhelyeknek az elökészítése, átjárók nyitása az akadályokon. A müszaki alegységeknek részt kellett még venniük a megerödített terepszakaszok leküzdésében, az ellenség támpontjainak és tartós erödítményeinek elfoglalásában. A támadás megkezdése elött minden lövészhadtestnél megalakították a mozgó müszaki táróosztagot. Ezek az osztagok átjárókat nyitottak az aknamezökön, pallókat fektettek a lövészárkok fölé, müszaki zárakat telepítettek az ellenség ellenlökései idején, s ily módon biztosították a csapatok támadásának gyors ütemét. A hadmüvelet elökészítése folyamán nagy figyelmet fordítottak a csapatok vezetésének megszervezésére, az állandó vezetékes és rádió-összeköttetés biztosítására. A Vörös Hadsereg kellöen el volt látva különféle híradástechnikai eszközökkel. Ez lehetövé tette a támadás folyamán a gyors ütemben elönyomuló csapatok folyamatos vezetését. A hadseregparancsnokok a frontparancsnokok utasításai alapján dolgozták ki elhatározásukat a hadsereg-hadmüveletek végrehajtására. A hadseregek hadmüveleti felépítése mély volt; több hadsereg két, söt három lépcsöben helyezte el a hadtesteket. A hadseregek tartalékában egy-egy lövészhadosztály volt. A lövészhadtestek, hadosztályok és ezredek rendszerint két lépcsöben építették fel harcrendjüket. A mély harcrendek növelték az egységek és magasabbegységek átütöerejét, s lehetövé tették az ellenség mélyen lépcsözött védelmének gyors áttörését. A szovjet csapatok és törzseik gondosan készültek a támadásra. A frontés hadsereg-parancsnokságok megszervezték a felderítést, s nagy eröket és sok harceszközt összpontosítottak a föcsapások irányában. A hadmüvelet megkezdéséig a frontok csapataihoz nagyszámú utánpótlás érkezett. Sok egységet a szervezetszerü állományra töltöttek fel. A harckocsi-hadseregeket és hadtesteket, valamint a tüzérmagasabbegységeket teljesen feltöltötték, s azok óriási eröt képviseltek. A támadásra készülve, a harcosok és parancsnokok megtanulták az új fegyverek és technikai eszközök kezelését, tökéletesítették a lökiképzést, és gyakorolták a mélyen lépcsözött védelem áttörésének megszervezését, a megerödített terepszakaszok és müszaki akadályok leküzdésének módjait, a helységharcot és a folyón való eröszakos átkelést. Sok lövészezrednél egy-egy zászlóaljat jelöltek ki, hogy mint rohamzászlóalj müködjön az ellenség megerödített állásainak leküzdésekor. A támadás megkezdéséig rendbehozták a harci technikai eszközöket, a felszerelést, a gépkocsikat és a fogatolt szállítóeszközöket, kijavították a személyi állomány ruházatát és felszerelését. Megfeszítetten dolgoztak az útépítö és a müszaki-utász csapatok. Új utakat építettek, a régieket kijavították, hidakat vertek a Visztulán, hídelemeket készítettek az ellenség védelmének mélységében levö folyókon való átkelésre, átjárókat nyitottak az akadályokon. A parancsnokok intézkedtek a csapatok álcázására és arra, hogy a fasiszták védelmére mérendö csapás meglepésszerü legyen. A hadmüvelet összes terveit és okmányait a legszigorúbb titokban dolgozták ki. A feladatokról a végrehajtásért felelös személyeket csupán a feltétlenül szükséges mértékben tájékoztatták. A csapatokat az áttörési szakaszokon éjjel, az ellenség elöl rejtve vonták össze. A tüzérség a belövést szigorúan meghatározott, korlátozott számú löveggel és aknavetövel hajtotta végre. Harcfelderítés az egész arcvonalon folyt, a legnagyobb aktivitással azonban a másodrendü irányokban. Mindez az ellenség félrevezetésére történt. A szovjet csapatokkal való szoros együttmüködésben készültek a támadásra a lengyel csapatok is, amelyeknek föparancsnoka Rola Zymerski altábornagy, az Armia Ludowa korábbi parancsnoka, politikai-nevelö helyettese Zawadzki vezérörnagy, vezérkari fönöke pedig Korczyc altábornagy volt. 1945 januárjában a lengyel haderö állományába két hadsereg (az 1. és a 2.) tartozott. De a `visztulaoderai hadmüveletben csak az 1. lengyel hadsereg vett részt, mégpedig a szovjet és a lengyel kormány közti megállapodásnak megfelelöen az 1. Belorusz Front hadmüveleti alárendeltségében. E hadsereg állományába január 10-én 67748 fö, 1260 löveg és aknavetö, valamint 172 harckocsi és rohamlöveg tartozott. A lengyel katonák a Visztulán való átkelésre és a varsói hitlerista csapatok elleni rohamra készültek. A 6. gyalogoshadosztály alegységei gyakorolták az együttmüködést a szovjet páncélvonatosztállyal, amelynek támogatnia kellett a hadosztály támadását a varsói irányban. A szovjet hadvezetés ellátta a lengyel hadsereget fegyverzettel, löszerrel és minden szükséges anyaggal. Az élelem, a felszerelés és a szállítóeszközök egy része Lengyelország felszabadított körzeteiböl érkezett. A szovjet tisztek átadták a lengyel katonáknak a maguk gazdag harci tapasztalatait. A hosszú és céltudatos harckiképzés alatt a szovjet és a lengyel csapatok tökéletesítették harci tudásukat, megtanulták a mélyen lépcsözött védelem áttörését. A szovjet csapatok anyagi-technikai biztosítása bonyolult feladat volt. A csapatok a saját országuk határain túl müködtek, messze a fö ellátó bázisoktól. A front csapatai mögött olyan területsáv húzódott, amelyet a német fasiszta megszállók pusztává változtattak. A vasúti és a gépkocsi-közlekedés a rombolások miatt rendkívül nagy nehézségekbe ütközött. A tél, majd a tavaszi olvadás még inkább megnehezítette a csapatok és a magasabbegységek ellátását. Az ellenség légiereje és tüzérsége szüntelenül bombázta, illetve lötte a visztulai átkelöhelyeket, ezért azok gyakran használhatatlanná váltak. A nagy létszámú és a rengeteg harci technikai eszközzel felszerelt szovjet frontok és a lengyel hadsereg ellátása óriási eröfeszítést követelt a hadtápszervektöl, de azok becsülettel teljesítették feladatukat. A támadás kezdetére széles nyomtávra állították át és üzembe helyezték a Visztulától keletre levö összes vasútvonalat. Teljesen helyreállították a sandomierzi vasúti hidat, amelyet az ellenséges tüzérségi tüz megrongált. Ez lehetövé tette, hogy közvetlenül a folyó bal partjáig juttassák el a szállítmányokat. A hadmüvelet elökészítése idején az 1. Belorusz Fronthoz 1259 vasúti szerelvény összesen több mint 68460 vagon rakományt juttattak el. Ezenkívül novemberben és decemberben a front és a hadseregek gépkocsijai 923300 tonna terhet, valamint 100290 embert szállítottak. Az 1. Ukrán Front csapataihoz 1944. szeptember 10-töl 1945. január 10-ig 1292 vasúti szerelvény (64625 vagon) rakomány érkezett. A támadás kezdetéig a frontok útépítö csapatai a frontés hadseregutak kiterjedt hálózatát építették ki. Ezeken az utakon érkezett az utánpótlás a hadtápterületröl, s ezeken szállították elöre a különféle anyagokat a vasútállomásokról a csapatokhoz. Különösen nagy figyelmet fordítottak a hídfökhöz vezetö és a hídfökben levö utak elökészítésére. A Visztulán hidakat és átkelöhelyeket építettek. Csupán a sandomierzi hídfö körzetében tizenegy hidat és átkelöhelyet létesítettek. Az 1. Belorusz Front sávjában az útépítö csapatok több mint 1900 kilométernyi utat javítottak ki és tartottak karban. A frontok hadtápcsapatai és intézetei minden lehetöséget felhasználtak a gépkocsipark javítására és feltöltésére, a gépkocsivezetök kiképzésére, valamint a gépkocsijavító eszközök mennyiségének növelésére. Csupán az 1. Belorusz Frontnál 22000 gépkocsit és 6500 motort javítottak ki. Január 10-ig a visztulai hídfökben sikerült jelentös löszer-, üzemanyagés más anyagi tartalékot összpontosítani. Az 1. Belorusz Frontnak a magnuszewi hídföben 2479800, a pulawy hídföben pedig 1311900 lövedéke és aknája volt. Az elöbbi 2132, az utóbbi 1157 vagon rakománynak felelt meg. A támadás kezdetén a frontnak 55989 tonna folyékony üzemanyag állt rendelkezésére. Az 1. Ukrán Frontnál 114336 tonna löszert, 57215 tonna üzemés kenöanyagot, 47805 tonna élelmiszert és 43750 tonna egyéb anyagot halmoztak fel. A támadás kezdetén a frontoknak összesen 3-4 javadalmazás löszerük, 4-5 javadalmazás gépkocsi-üzemanyaguk és 9-14 javadalmazás repülögép-benzinjük volt. Nagy figyelmet fordítottak a küszöbönálló hadmüvelet egészségügyi biztosítására. A támadás kezdetére teljesen elökészítették a sebesültszállító eszközöket. A frontoknak és a hadseregeknek kellö számú fogatolt és gépesített egészségügyi század, katonai-egészségügyi vonat, kutyaszánosztag és egészségügyi repülöezred állt rendelkezésükre. Megfelelö mennyiségü gyógyszert és kötszert helyeztek készenlétbe, és megtették a szükséges járványvédelmi intézkedéseket. Az egészségügyi szolgálat megszervezte a véradást. Az 1. Belorusz Frontnak például 32500 véradója volt, köztük több mint 4000 lengyel állampolgár. A frontok és a hadseregek kiterjedt kórházhálózattal rendelkeztek: például az 1. Belorusz Front 180 kórházzal, illetve 60300 kórházi ággyal. Ezenkívül a front a hadseregek hadtápterületén körülbelül 6800 ágyat helyezett készenlétbe. A kórházakat a lehetö legközelebb vitték a csapatokhoz. Az 5. csapásmérö hadsereg és a 8. gárdahadsereg a magnuszewi hídföben 12, a 33. és a 69. hadsereg pedig a pulawy hídföben 5 kórházat telepített. A támadás elökészítésének idöszakában a front egységeinél és magasabbegységeinél szüntelenül folyt a pártpolitikai munka, amely a párt és a kormány ama utasításainak végrehajtására irányult, hogy be kell fejezni a fasiszta Németország fegyveres eröinek megsemmisítését, és ki kell tüzni a gyözelem zászlaját Berlin fölé. Ez a jelszó arra hívta fel a katonákat, hogy minden erejüket megfeszítve, alaposan készüljenek fel az ellenség megerödített védelmének áttörésére, semmisítsék meg az ellenség csoportosításait, és lendületesen törjenek elöre Berlin felé. A parancsnokok és politikai munkások, miután ismertették a feladatokat, felszólították a harcosokat, hogy gyümölcsöztessék a háború idején szerzett harci tudásukat és tapasztalataikat. A frontok politikai csoportfönökségei sok politikai munkást küldtek a hadseregekhez és a hadtestekhez, hogy a csapatoknál a gyakorlatban segítsék a munkát. Az 1. Ukrán Front politikai csoportfönöksége például 50 tapasztalt politikai munkást küldött a csapatokhoz. Különös jelentösége volt a pártpolitikai munkának a rohamzászlóaljaknál, a harckocsi-, rohamlövegés tüzércsapatoknál, amelyeknek elsöként kellett megkezdeni az ellenség védelmének áttörését. Miután a legjobb harcosok ezreit tagként vagy tagjelöltként felvették a pártba, csaknem valamennyi alegység pártszervezete megerösödött. Sok lövészszázadnál a párttagok és komszomolisták száma a személyi állomány 25-30 százalékát tette ki. A harcok már a szovjet ország határain túl folytak, tehát új feladatok merültek fel a Vörös Hadsereg katonáinak és tisztjeinek pártpolitikai nevelését illetöen. Lengyelország területén a szovjet katonák szemtöl szembe találták magukat a kapitalista valósággal, a szovjet emberek számára idegen életformával és a burzsoá ideológiával. Ez arra kötelezte a harcosokat, hogy szentül megörizzék a szocialista állam polgárának becsületét és méltóságát. A politikai szervek, a pártés Komszomol-szervezetek hazaszeretetre nevelték a katonákat és tiszteket, s ápolták bennük a nemzeti büszkeség érzését. Sok egységnél találkozókat szerveztek a dolgozók küldötteivel, akik a Szovjetunióból érkeztek. A találkozások alkalmával a munkások és a kolhozparasztok elmondották, hogy milyen kitartóan dolgoznak a szovjet emberek, csakhogy megadhassák a Vörös Hadseregnek mindazt, amire az ellenség legyözéséhez szüksége van. Az egyszerü és meghitt beszélgetésekböl a harcosok megtudták, hogyan élnek hozzátartozóik és rokonaik a messzi hátországban, és milyen nehezen várják höseik gyöztes hazatérését. Az ilyen beszélgetések után a katonák még keményebben szorították kezükben a fegyvert, s elhatározták, hogy még erösebb csapásokkal még hamarabb megsemmisítik a gyülölt ellenséget, hogy mielöbb visszatérhessenek a békés alkotómunkához. A szovjet emberek életét sokoldalúan megvilágították a központi, a front-, a hadseregés a hadosztályújságok. A front és a hátország közötti kapcsolat fenntartásának másik módja az egységek, a magasabbegységek és egyes harcosok levélváltása volt az üzemekkel, a kolhozokkal és a hátországi dolgozókkal. Ebben az idöszakban a szovjet csapatok aktív politikai munkát végeztek a lengyel lakosság körében. E munka tartalmát és formáját alapvetöen a Szovjetunió Külügyi Népbiztosságának a Szovjetunió Lengyelországhoz való viszonyáról szóló, 1944. július 26-án kelt nyilatkozata határozta meg, továbbá a szovjet kormány és a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság megállapodása arról, hogy milyen legyen a szovjet parancsnokság és a lengyel közigazgatás viszonya, ha a szovjet csapatok Lengyelország területére lépnek. Ez a megállapodás lehetövé tette, hogy a szovjet csapatok és a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság által létrehozott hatalmi szervek között baráti kapcsolat alakuljon ki. Az 1. Belorusz Front törzsénél találkoztak a hadseregek haditanácsainak tagjai a helyi lengyel hatóságok és a közélet képviselöivel. Csujkov vezérezredes, a 8. gárdahadsereg parancsnoka és Pronyin vezérörnagy, a haditanács tagja a lubartówi és gorwolini járás képviselöivel, Kolpakcsi vezérezredes, a 69. hadsereg parancsnoka és Seselakovszkij vezérörnagy, a haditanács tagja pedig a lublini és pulawy járás aktivistáival találkozott. Ezek a találkozások elösegítették a szovjet csapatok és a helyi lakosság közötti helyes viszony kialakítását. Fontos szerepük volt azoknak a napilapoknak, amelyeket a frontok politikai csoportfönökségei adtak ki a lengyel lakosság részére. Ezek megismertették az igazságot a Szovjetunióról, megmagyarázták a szovjet külpolitika elveit, és különösen a Szovjetuniónak Lengyelországgal kapcsolatos helyes politikáját, tisztázták a nemzetközi élet kérdéseit, megmagyarázták a harci események menetét és a lengyel Ideiglenes Kormány demokratikus intézkedéseit. Az 1. Ukrán Front a Nowe Zycie (Új Élet), az 1. Belorusz Front a Wolnosc (Szabadság), a 2. Belorusz Front pedig a Wolna Polska (Szabad Lengyelország) címü lapot adta ki. A lengyel lakosság körében végzett politikai felvilágosító munka teljesen új tevékenységet jelentett a haditanácsok, a parancsnokok és a politikai szervek számára. A Lengyelország területén müködö frontok politikai csoportfönökségein a lakosság közötti munkára külön osztályokat szerveztek, s ide olyan tiszteket osztottak be, akik jól tudtak lengyelül, jól ismerték Lengyelország történelmét, politikai rendszerét, életét, sajátosságait, kultúrájának, tudományának és irodalmának történetét. A hadseregek politikai osztályaihoz is beosztottak egy-két ilyen tisztet. A lengyel lakosság közötti politikai munkában nagy szerepet játszottak a területi katonai parancsnokságok. Ezek gyüléseket, elöadásokat, beszámolókat szerveztek a lakosság részére, terjesztették a frontok politikai csoportfönökségei által kiadott újságokat, brosúrákat, plakátokat, röplapokat, gondoskodtak róla, hogy minden helységben kifüggesszék az újságokat, koncerteket rendeztek és szovjet filmeket mutattak be. A területi katonai parancsnokságok és a demokratikus lengyel aktívák kezdeményezésére Lengyelország minden felszabadított körzetében olvasótermeket (swietlica) nyitottak. Itt könyvek és újságok álltak rendelkezésre, és színjátszó, valamint zenei körök müködtek. A helyi lakosság örömmel látogatta a kultúrtermeket, és nagy érdeklödést tanúsított az irodalom iránt. A szovjet katonák és a lengyel lakosság közötti helyes viszony kialakításában fontos szerepet játszottak a lengyel-szovjet baráti társaságok. E társaságok szervezöi a magasabbegységek politikai osztályaival karöltve baráti esteket rendeztek a szovjet katonák és a lengyel lakosság részvételével. A lengyelek felszólalásaikban megköszönték a Vörös Hadseregnek a lengyel földek felszabadítását, és megígérték, hogy minden lehetö módon segítik a közös ellenség szétzúzásában. Azon a szovjet-lengyel baráti esten, amelyet az 5. gárdahadsereg 78. gárda-lövészhadosztályának elhelyezési körletében rendeztek, Karol Blinarski, a lengyel ifjúság képviselöje, a Lengyel Munkáspárt tagja kijelentette: "A hitlerista banditák öt évig garázdálkodtak a lengyel földön. Bezárták az oktatási, népmüvelési és kulturális intézményeket, a könyvtárakat, s elégették a könyveket. Most Lengyelország felszabadított területén újjászületik a kulturális élet . . . Forró köszönetet mondunk a Vörös Hadseregnek . . . amiért felszabadította a lengyel földet a hitlerista rablók uralma alól. Lengyelország haladó embereinek nem szabad megengedniük, hogy ismét a pilsudskisták kormányozzák az országot. Minden erönket arra kell fordítanunk, hogy segítsük a Vörös Hadsereget és a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottságot." Az a széles körü politikai munka, melyet a különbözö szintü parancsnokok, a politikai szervek, a területi katonai parancsnokságok és az önkéntes lengyel-szovjet baráti társaságok végeztek, elömozdította a lengyel haladó erök aktivizálódását, az ország társadalmi és állami életének demokratizálását. A hadmüvelet elökészítése során a Vörös Hadsereg és a lengyel csapatok pártpolitikai szervei segítették a harcot ama földalatti ellenforradalmi szervezetek ellen, amelyeket a londoni emigráns kormány hozott létre Lengyelország területén. Ez megszilárdította a katonai fegyelmet, arra tanította a szovjet katonákat, hogy legyenek éberek, akadályozzák meg a fasiszta földalatti szervezetek provokációit, és leplezzék le azokat, akik a Lengyelország szovjetizálásáról szóló koholmányokkal próbálják ijesztgetni a lengyeleket. Fontos helyet foglalt el a pártpolitikai munkában a fasiszta szörnyetegek gyülöletére való nevelés. Ezzel a céllal tették közzé a német fasiszta megszállók által elkövetett gaztettek kivizsgálására alakult rendkívüli állami bizottság jelentését, megszervezték a majdaneki és treblinkai volt fasiszta haláltáborok látogatását, pártés Komszomol-gyüléseket rendeztek, amelyeknek napirendjén olyan kérdések szerepeltek, mint: "Miért gyülölöm a hitleristákat?" Az 1. Belorusz Front magasabbegységeinél a pártpolitikai szervek kérdést intéztek a katonákhoz és tisztekhez, milyen rosszat és bajt okoztak nekik és családjaiknak a hitleristák. Kiderült, hogy egyeseknek elpusztult a családja, másokét pedig elhajtották Németországba. Az 5. csapásmérö hadsereg állományába tartozó 60. gárda-lövészhadosztály 132. tüzérezredénél minden tüzérnek megvolt a maga elszámolnivalója a megszállókkal. Burmenko tiszthelyettesnek a hitleristák agyonlötték az anyját, feleségét és növérét, a fivére pedig nyomtalanul eltünt. A fasiszták sok harcosnak elégették a házát, kirabolták a gazdaságát. Mindezeket a tényeket az agitátorok széleskörüen felhasználták munkájukban. A hadmüvelet elökészítése idején szinte ömlött az utánpótlás a front csapataihoz. Az újoncok többsége Ukrajna és Belorusszija nyugati területeiröl és Moldavából érkezett. Az 1. Belorusz Front állományában például 1945. január elején körülbelül 25 ezer moldovai volt. Ezek az emberek három évig megszállt területen éltek. Helytelen elképzelésük volt a Szovjetunióban levö tényleges helyzetröl, és nem ismerték a Nagy Honvédö Háború arcvonalain lejátszódott eseményeket. Az új harcosok közül sok volt a fél-, illetve teljes analfabéta. Sokan nem tudtak oroszul. A politikai szervektöl és pártszervezetektöl fáradságos és kitartó munkát követelt a katonák elökészítése az elöttük álló feladatok teljesítésére. A hadsereg személyi állománya és az arcvonal menti lengyel lakosság körében végzett agitációs és propagandamunkában a politikai munkások felhasználták a sajtót is, amely megmagyarázta a kommunista párt és a szovjet kormány politikáját. A frontés hadseregújságok felhívták a katonákat, hogy segítsék a testvéri lengyel népet a hitlerista iga alóli felszabadulásért vívott harcban, a proletár internacionalizmus és a lengyel nép iránti barátság szellemében nevelték, és a nagy felszabadító küldetés nevében höstettekre lelkesítették öket. A frontok hadtápszerveinél végzett pártpolitikai munka fö feladata az volt, hogy mozgósítsa a személyi állományt a csapatok ellátásával és kiszolgálásával, az utánszállítással, az anyagi eszközök megörzésével és gazdaságos felhasználásával, a sebesültek és betegek hátraszállításával kapcsolatos feladatok minél jobb teljesítésére. Nagy figyelmet fordítottak a gépkocsivezetök politikai nevelésére, akik éjjel-nappal megfeszített erövel dolgoztak, hogy eljuttassák a csapatokhoz a löszert, az üzemanyagot, az élelmet és más anyagokat. A frontutak mentén 5-10 kilométerenként látni lehetett az élénk, színes plakátokat, a felhívásokat és jelszavakat, amelyek szüntelenül emlékeztették a katonákat a közeli gyözelemre. A hadmüvelet politikai biztosítása a lengyel csapatoknál is folyt. Az 1. lengyel hadsereg politikai szervei ügyesen megszervezték az olyan magasabbegységek és csapatok tapasztalatainak tanulmányozását és általánosítását, amelyek 1943 öszétöl részt vettek a fegyveres harcokban. A harcosokat és tiszteket a lengyel csapatok dicsö harci hagyományainak szellemében nevelték. Széles körben népszerüsítették a lengyel katonák höstetteit. A harcosoknak, a tiszthelyetteseknek és-a tiszteknek megmagyarázták a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság kiáltványában megfogalmazott feladatokat. A kiáltványban többek között ez állt: "A haza dicsöségére az egységes lengyel haderö kötelékében egyesült minden lengyel katona, a Vörös Hadsereggel vállvetve indul új harcokra, hazája felszabadításáért. Keresztülvonulnak egész Lengyelországon; lengyel zászlók alatt menetelnek a poroszok fövárosának, Berlinnek utcáin!" A politikai munkások elbeszélgettek a katonákkal, és elöadásokat tartottak nekik a szláv népek harci barátságáról, a Vörös Hadsereg és a lengyel csapatok közös harci útjáról a Nagy Honvédö Háborúban. Ismertették a katonákkal és a tisztekkel a Szovjetunió Külügyi Népbiztosságának 1944. július 26-i nyilatkozatát a Lengyelország területére lépö Vörös Hadsereg felszabadító céljairól. Baráti esteket rendeztek a szovjet és lengyel katonák számára. Egyidejüleg a politikai szervek leleplezték a londoni emigrációs kormány reakciós politikáját és lengyelországi ügynökségének ellenséges tevékenységét. Emlékezetes esemény volt az 1. lengyel hadsereg életében a Tadeusz Kosciuszkóról elnevezett 1. gyalogoshadosztály kitüntetése a Vörös Zászló Renddel, valamint Bierutnak, a Krajowa Rada Narodowa elnökének látogatása a hadseregnél. Különös figyelemmel folyt a pártpolitikai munka a szovjet és a lengyel csapatok körében közvetlenül a támadás elött. Január 10-én és 11-én az 1. Ukrán Front valamennyi hadseregénél a haditanácsok tagjai és a politikai osztályok vezetöi eligazították a csapatokhoz induló politikai munkásokat. Kurocskin vezérezredes, a 60. és Zsadov vezérezredes, az 5. gárdahadsereg parancsnoka személyesen tartott ilyen eligazítást. A hadmüvelet megkezdése elött sok alegységnél pártés Komszomol-taggyülést tartottak. Ezeken megvitatták a kommunisták és komszomolisták élenjáró szerepét a harcban. A gyüléseken a katonák és tisztek biztosították elvtársaikat és parancsnokaikat, hogy az ellenség minél gyorsabb szétzúzása végett nem kímélik erejüket és életüket. Sapovalov hadnagy, a 82. lövészhadosztály állományába tartozó 601. lövészezred 4. lövészszázadának parancsnoka a katonákhoz és tiszthelyettesekhez fordulva ezt mondta: "A németek felgyújtották a falumat . . . megkínozták a fiamat, meggyalázták a feleségemet . . . Növéreink és fivéreink véréért, a gyerekek, apák és anyák véréért, a felgyújtott falukért bosszút állunk, elvtársak, az átkozott ellenségen. Elöre nyugatnak, Berlin felé!" Közvetlenül a roham elött sok egységnél végigvitték a lövészárkokban a harci zászlót. Amikor a 77. gárda-lövészhadosztály 218. ezredének alegységei felsorakoztak a zászló elött, a parancsnokok megcsókolták a zászlót, és katonáik nevében megesküdtek, hogy azt új höstettekkel övezik. Remizov örnagy, az 1. lövészzászlóalj parancsnoka megcsókolta a zászlót és ezt mondta : "Mi az ellenséggel vívott kemény harcokban megtisztelö harci dicsöséget szereztünk. Továbbra is gárdistákhoz méltón fogjuk végrehajtani a parancsnokság minden parancsát, és újabb harci tettekkel öregbítjük ezredünk hírnevét. Esküszöm, hogy az ellenség védelmének megrohamozásakor becsülettel teljesítjük a parancsot." A támadás elöestéjén mindkét frontnál felolvasták a frontok haditanácsainak a katonákhoz és tisztekhez intézett felhívását. Az 1. Belorusz Front haditanácsának felhívásában ez állt: "Harcostársak, bekövetkezett a nagy pillanat! Eljött az idö, hogy a végsö, megsemmisítö csapást mérjük az ellenségre . . . Frontunk dicsö és bátor katonái! E feladat sikeres teljesítése érdekében mindnyájatoknak bátorságot, merészséget, határozottságot, halálmegvetést és hösiességet kell tanúsítania a harcmezön . . . Erösebbek vagyunk az ellenségnél. Lövegeink, repülögépeink és harckocsijaink jobbak, mint a németeké, és nekünk több van belölük, mint az ellenségnek. Ezeket a kiváló technikai eszközöket népünk adta nekünk, amely hösi munkával biztosítja gyözelmünket. Erösebbek vagyunk az ellenségnél, mert igaz ügyért, a rabság és az elnyomás ellen harcolunk. Bennünket pártunk nevel, szervez és lelkesít a gyözelemre . . . Célunk világos. A hitlerista Németország napjai meg vannak számlálva. A gyözelem kulcsa a kezünkben van. Fel az utolsó és döntö harcra, dicsö höseink! Övezzük újabb höstettekkel harci zászlainkat. Szerezzünk újabb dicsöséget a Vörös Hadseregnek! . . . Halál a német megszállókra! Éljen a gyözelem!" A szovjet hadvezetés tehát minden vonatkozásban elökészítette a Lengyelország felszabadítására irányuló hadmüveletet. Gondosan megtervezték valamennyi fegyvernem és a légierö harctevékenységét, feltöltötték és átcsoportosították az egységeket és magasabbegységeket, a föcsapások irányában jelentös eröés eszközfölényt hoztak létre az ellenséggel szemben. A hadászati kezdeményezés a Vörös Hadsereg kezében volt. A hadmüvelet elökészítése során nagy munkát végeztek a személyi állomány kiképzésére és politikai nevelésére. Még a volt hitlerista tábornokok is kénytelenek voltak elismerni, hogy a Vörös Hadsereg jól elökészítette lengyelországi támadását. Buttlar tábornok például ezt írta: "Az oroszok a maguk utolsó, nagy támadását rendkívül gondosan és minden sietség nélkül készítették elö." A szovjet katonák szilárdan meg voltak gyözödve a küszöbönálló támadás sikeréröl, és el voltak szánva, hogy teljesítik a harcfeladatot újabb megsemmisítö csapást mérnek az ellenségre, és közelebb hozzák a végsö gyözelem óráját. 3. A szovjet csapatok támadása. Lengyelország felszabadítása A szovjet csapatok a Visztulánál nem egy idöben kezdték meg a harctevékenységet. Az 1. Ukrán Front január 12-én, az 1. Belorusz Front január 14-én, a 4. Ukrán Front 34. hadserege pedig január 15-én ment át támadásba. Január 12-én reggel 5 órakor az 1. Ukrán Front lövészhadosztályainak elörevetett zászlóaljai megrohamozták az ellenséget, menetböl megsemmisítették harcbiztosító eröit, elfoglalták az elsö árkot, és néhány helyen birtokba vették a másodikat is. A csapás után felocsúdva, az ellenség alegységei szívós ellenállást tanúsítottak. Az elörevetett szovjet zászlóaljak azonban már végrehajtották feladatukat: felfedték az ellenség védelmi rendszerét, s ez lehetövé tette a fronttüzérségének, hogy a roham tüzérségi elökészítésének idöszakában lefogja a legfontosabb ellenséges célokat. A tüzérségi elökészítés 10 órakor kezdödött. A lövegek, aknavetök és sorozatvetök halálos tüzet zúdítottak a fasiszták védelmére. Az óriási erejü tüzérségi tüz az elsö állásban védö ellenség élöerejének és harci technikai eszközeinek nagy részét megsemmisítette. A távolharctüzérség tüzétöl az ellenség tartalékai is veszteségeket szenvedtek, Sok német katona, a félelemtöl eszét vesztve csak a szovjet fogságban tért magához. A 304. gyalogoshadosztály 575. gyalogezredének parancsnoka, aki január 12-én fogságba esett, ezt vallotta: "Körülbelül 10 órakor az oroszok erös tüzérségi és aknavetötüzet nyitottak, amely olyan hatásos és pontos volt, hogy már az elsö órában megszakadt az ezred vezetése, és elvesztettük az összeköttetést a hadosztálytörzzsel. A tüz föleg a figyelöpontokra, a parancsnoki harcálláspontokra és a törzsekre irányult. Meglepödtem hogy milyen pontosan ismerték az oroszok törzseink, harcálláspontjaink és figyelöpontjaink elhelyezését. Ezredem teljesen meg volt bénítva." 11 óra 47 perckor a szovjet tüzérség áthelyezte a tüzet a mélységbe, és a rohamzászlóaljak a harckocsik támogatásával és kettös tüzhenger oltalma alatt rohamra indultak. A front csapásmérö csoportosításának egységei rövid idö alatt áttörték az ellenség fövédöövének elsö két állását, és helyenként megkezdték a harcot a harmadik állásért. Az elsö és a második állás leküzdése után a frontparancsnok ütközetbe vetette mindkét harckocsihadseregét, az 5. gárdahadsereg parancsnoka pedig a 31. harckocsiés a 4. gárda-harckocsihadtestet, azzal, hogy fejezzék be a fövédööv áttörését, és az összfegyvernemi hadseregekkel együtt semmisítsék meg az ellenség hadmüveleti tartalékait. A harckocsicsapatok tevékenységét a lendület és a mozgékonyság jellemezte. Elszántan és merészen harcoltak a 4. harckocsi-hadsereg kötelékébe tartozó 10. gárda-harckocsihadtest 63. gárda-harckocsidandárjának katonái és tisztjei. A dandár parancsnoka Fomicsev ezredes, a Szovjetunió höse volt. Három óra alatt a dandár harcolva 20 kilométert nyomult elöre. Az ellenség elkeseredett kísérletet tett, hogy megállítsa az egység elönyomulását, de a harckocsizók merész manöverrel folytatták a támadást. A német fasiszta csapatok nagy veszteséget szenvedtek, kénytelenek voltak lemondani az ellenlökésekröl, és sietve elhagyták állásaikat. Az elsö nap végére a front csapatai áttörték a 4. német páncéloshadsereg egész fövédöövét, 15-20 kilométert nyomultak elöre, szétzúztak több gyalogoshadosztályt, elérték a második védöövet, és harcba léptek az ellenség hadmüveleti tartalékaival. A szovjet csapatok felszabadítottak 160 helységet, köztük Szydlówot és Stopnicát, továbbá átvágták a chmielnik-Busko Zdrój-i müutat. Az idöjárási viszonyok erösen korlátozták a repülöcsapatok harctevékenységét, ezért az egész nap folyamán csupán 466 felszállást hajtottak végre. Tippelskirch beismeri : "A csapás olyan erös volt, hogy nemcsak az elsö lépcsö hadosztályait vetette ki állásaikból, hanem a meglehetösen nagy, mozgó tartalékokat is, amelyeket Hitler külön parancsára az arcvonal közvetlen közelében vontak össze. Az utóbbiak már az orosz tüzérségi elökészítéstöl is veszteségeket szenvedtek, a továbbiakban pedig az általános visszavonulás miatt egyáltalán nem sikerült öket a tervnek megfelelöen felhasználni." Január 13-án a front csapásmérö csoportosítása átkaroló manövert hajtott végre északnak, Kielce irányában. A német fasiszta hadvezetés, hogy megállítsa a szovjet csapatok támadását és megakadályozza a védelem egész harcászati övének áttörését, sietve tartalékokat vont elöre a mélységböl, hogy ellencsapást mérjen Kielce körzetében. A 24. páncéloshadtest azt a feladatot kapta, hogy mérjen csapást a beékelödött szovjet csapatok északi szárnyára, zúzza szét és vesse vissza azokat megindulási helyzetükbe. Ezzel egyidejüleg az erök egy része csapást készített elö Pinezów körzetéböl Chmielnik irányában. De ezek a tervek nem valósultak meg. Mivel a front csapatai gyorsan elérték az ellenség hadmüveleti tartalék



ainak elhelyezési körletét, a német hadvezetésnek nem volt módja befejezni az ellencsapás elökészítését. A hitleristák kénytelenek voltak részenként ütközetbe vetni tartalékaikat, s ez megkönnyítette a szovjet csapatoknak, hogy szétverjék és bekerítsék az ellenség elszigetelt csoportosításait. Ugyanezen a napon a Leljusenko vezérezredes vezette 4. harckocsi-hadsereg, Puhov vezérezredes 13. hadseregével együttmüködésben folytatta a támadást. A szovjet harckocsizók a gyalogsággal együtt elkeseredett harcokban sikeresen visszaverték az ellenség páncéloshadtestének körülbelül 200 harckocsival és rohamlöveggel indított rohamait, és átkeltek a Czarna Nida folyón. A 3. gárda-harckocsihadsereg Ribalko vezérezredes parancsnoksága alatt, Korotyejev vezérezredes 52. és Zsadov vezérezredes 5. gárdahadseregével együttmüködésben, Chmielnik körzetében visszaverte az ellenséges harckocsik és gyalogság rohamait, és 20-25 kilométert nyomult elöre. A nap végéig a szovjet csapatok elfoglalták Chmielnik és Busko Zdrój városokat, a fontos útcsomópontokat, és Checiny körzetében 25 kilométeres szakaszon átkeltek a Nida folyón. A balszárny 60. hadsereg Kurocskin vezérezredes parancsnoksága alatt, kihasználva a front csapásmérö csoportosításának sikerét, támadásba ment át Krakkó irányában. Nagy szerepet játszott az ellenséges tartalékok szétzúzásában a Kraszovszkij repülö vezérezredes parancsnoksága alatt álló 2. légi hadsereg. A légierö csapásokat mért az ellenség csapat-összevonásaira, föleg Kielcétöl délre és Piriczów körzetében, s bár az idöjárás kedvezötlen volt, ezen a napon 692 felszállást hajtott végre. Január 14-én a szovjet csapatok Kielce körzetében folytatták a 24. német páncéloshadtest ellenlökéseinek elhárítását. A Czarna Nida folyónál a 13. összfegyvernemi és a 4. harckocsi-hadsereg, a 3. gárdahadsereg csapataival együtt kemény harcot vívott. A front csapatai, visszaverve az ellenség páncélos és gépesített csapatainak ellenlökéseit, kijutottak Kielce megközelítési útjaira, és a Czarna Nida folyótól délre bekerítették az ellenség csoportosítását. Pinczów körzetében szétvertek négy hadosztályt, valamint néhány önálló ezredet és zászlóaljat, amelyek megkísérelték, hogy ellenlökésekkel visszavessék a támadó csapatokat a Nida mögé. Az áttörési szakasz kiszélesedése a csapásmérö csoportosítás meggyengülését és a támadás ütemének csökkenését okozhatta volna, ezért Konyev marsall a Nida folyó szakaszáról ütközetbe vetette a front második lépcsöjében levö 59. hadsereget, s alárendeltségébe adta a 4. gárda-harckocsihadtestet. A hadsereg azt a feladatot kapta, hogy az 5. gárdaés a 60. hadsereg közötti sávban fejlessze tovább a támadást Dzialoszyce irányában. A rossz idöjárási viszonyok miatt a front légiereje január 14-én csupán 372 felszállást hajtott végre. A front föeröi azonban a légi támogatás hiányában is leküzdötték a Nida menti ellenséges védelmi terepszakaszt, Jedrzejów körzetében átvágták a varsó-krakkói vasútvonalat és müutat, s 20-25 kilométert elönyomulva elfoglaltak 350 lakott helységet, köztük Pinezów és Jedrzejów városokat. Január 15-én a 3. gárdahadsereg, a 13. hadsereg és a 4. harckocsi-hadsereg szétzúzta a 24. német páncéloshadtest föeröit, befejezte a Czarna Nida folyótól délre bekerített csapatok megsemmisítését, és elfoglalta Kielcét, Lengyelország nagy közigazgatási és gazdasági központját, s fontos közlekedési csomópontját, amely egyben az ellenség fontos támpontja volt. A Kielce körzetében levö ellenséges erök megsemmisítésével a szovjet csapatok biztosították a front csapásmérö csoportosításának jobbszárnyát. A czestochowai irányban a 3. gárda-harckocsihadsereg, az 52. hadsereg és az 5. gárdahadsereg csapatai, sikeresen üldözve az ellenséget 25-30 kilométernyi tért nyertek, széles arcvonalon elérték a Pilica folyót, és átkeltek rajta. Különösen bátran harcolt a 3. gárda-harckocsihadsereg 54. gárdaharckocsidandárának 2. harckocsizászlóalja. A zászlóalj Hohrjakov örnagy, a Szovjetunió höse parancsnoksága alatt mint elövéd lendületesen nyomult elöre. A szovjet harcosok megkerülték az ellenség támpontjait, ügyesen manövereztek a harcmezön, s útközben megsemmisítették a német katonákat és tiszteket. Az 5. gárdahadsereg támadási sávjában müködö 31. harckocsihadtest, Kuznyecov vezérörnagy parancsnoksága alatt átkelt a Pilicán és hídföt vett birtokba a folyó bal partján. Korovnyikov altábornagy 59. hadserege a Polubojarov altábornagy vezette 4. gárda-harckocsihadtesttel együtt Krakkó irányába támadott. Január 15-én a nap végére 25-30 kilométernyire megközelítették a várost. A front légiereje a rossz idöjárás miatt most sem tudta teljes mértékben felhasználni erejét a földi csapatok támogatására. Ugyanezen a napon ment át támadásba a Nowy-Secz-Krakkó irányban a 4. Ukrán F ront 38. hadserege, Moszkalenko vezérezredes parancsnoksága alatt. A támadás négy napja alatt az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosítása 80-100 kilométernyit nyomult elöre; a szárnycsoportosítások elözö állásaikban maradtak. A Pilica folyóhoz kijutva, a szovjet csapatok 140 kilométerrel voltak nyugatabbra, mint az ellenség opatów-ostrowieci csoportosítása, amelyet ebben az idöben északról is kezdtek megkerülni az 1. Belorusz Front támadásba lendült csapatai. Az ellenség védelmének mély áttörése és kielcei csoportosításának szétzúzása következtében a 42. német hadtest Sandomierztöl északra müködö csapatait a bekerítés veszélye fenyegette. Ezért a 4. német páncéloshadsereg parancsnoka január 15-én parancsot adott, hogy a 42. hadtest csapatai vonuljanak vissza Skarzysko-Kamienna körzetébe. A következö napon a hadtest engedélyt kapott a további visszavonulásra, Konskie körzetébe. A visszavonulás során a hadtestnek megszakadt az összeköttetése a hadsereggel, január 17-én reggel pedig a hadtestparancsnok és törzse kezéböl is kiesett az alárendelt csapatok vezetése. A szovjet harckocsizók szétzúzták a hadtest törzsét, a törzs sok tisztjét, köztük a hadtest vezérkari fönökét foglyul ejtették. Recknagel gyalogsági tábornokot, a hadtest parancsnokát, a szovjet csapatokkal együttmüködö lengyel partizánok ejtették foglyul. Teljesen megsemmisült a 10. gépesített hadosztály is, amelyet az "A" hadseregcsoport tartalékából vetettek ütközetbe. Fial ezredes, hadosztályparancsnok és törzse, továbbá a hadosztály sok katonája és tisztje megadta magát a szovjet csapatoknak. A hadosztály megsemmisüléséröl Fial ezredes a következöket mondotta: "A támadás második-harmadik napján a csapatok vezetése megszünt. Az összeköttetés nemcsak a hadosztálytörzsekkel szakadt meg, hanem a magasabbtörzsekkel is. Az egyes arcvonalszakaszok helyzetéröl az elöljáró parancsnokságot rádión sem lehetett tájékoztatni. A csapatok rendetlenül vonultak vissza, a szovjet csapatok pedig utolérték, bekerítették és megsemmisítették öket. Január 15-ére a 10. gépesített hadosztály harccsoportját lényegében szétverték. Ez a sors érte a többi német hadosztályt is." A német fasiszta hadvezetés miután megállapította, hogy a szovjet csapatok a felsö-sziléziai iparvidékre szándékoznak betörni elhatározta, hogy megerösíti a védelmet ebben az irányban. Hitler január 15-én parancsot adott, hogy a "Grossdeutschland" páncéloshadtestet azonnal dobják át KeletPoroszországból Kielce körzetébe. De már késö volt. Az arcvonal helyzetéröl miután a szovjet csapatok áttörték a védelmet Lengyelország déli részén Tippelskirch ezt írja : "A német arcvonalba oly sok helyen történt mély beékelödés, hogy azokat felszámolni vagy akárcsak elszigetelni is lehetetlennek bizonyult. A 4. páncéloshadsereg arcvonalát részekre szakították, és már nem volt semmiféle lehetöség az orosz csapatok támadásának feltartóztatására." Január 16-án az 1. Ukrán Front csapatai folytatták a Kalisz, Czestochowa és Krakkó irányában visszavonuló ellenség üldözését. A front közepén müködö csoportosítás 20-30 kilométert nyomult elöre nyugat felé, és 60 kilométerre szélesítette ki a hídföt a Pilica folyónál. A 3. gárda-harckocsihadsereg 7. gárda-harckocsihadteste, Ivanov vezérörnagy parancsnoksága alatt január 17-én éjjel keleti irányból betört Radomskóba, és megkezdte a harcot a városért. Az 59. hadsereg csapatai szívós harcok után leküzdötték az ellenség erösen megerödített védelmét a Szreniawa folyónál, elfoglalták Miechów városát, és 14-15 kilométernyire megközelítették Krakkót. Ugyanezen a napon megkezdték a visszavonuló ellenség üldözését a front szárnyain levö hadseregek is. A jobbszárny 6. hadsereg, Gluzdovszkij altábornagy parancsnoksága alatt áttörte az ellenség utóvédeinek védelmét a Visztulánál, 40-50 kilométert nyomult elöre, és birtokba vette Ostrowiecet és Opatówot. A balszárny 60. hadsereg lendületes támadást indított az egész arcvonalon, és szívós harcokban 15-20 kilométert elönyomulva, elfoglalta Debrowa Tarnowska, Pilzno és Jaslo városokat. A front légiereje kihasználva a kedvezöbb idöjárást, 1711 felszállást hajtott végre. Szétverte a hitlerista csapatok menetoszlopait. Ezek azután rendetlenül vonultak vissza nyugat felé. A német fasiszta hadvezetés, minthogy nem voltak megfelelö tartalékai a felsö-sziléziai iparvidék fedezésére, a Visztulától délre müködö 17. hadsereget sietve átdobta a Czestochowa-Krakkó terepszakaszra. Nagy sikereket értek el a támadó csapatok január 17-én. A támadást az arcvonal teljes szélességében kifejlesztve, harc árán leküzdötték az ellenség védelmét a Warta folyónál, és rohammal elfoglalták Czestochowa városát, Lengyelország nagy hadiipari és közigazgatási központját. A Czestochowáért vívott harcokban a 3. gárda-harckocsihadsereg, az 5. gárdahadsereg, valamint a 31. harckocsihadtest csapatai vettek részt. A város bevételénél ismét kitüntette magát a 2. harckocsi-zászlóalj, Hohrjakov örnagy, a Szovjetunió höse parancsnoksága alatt. A zászlóalj elsöként tört be a városba, és a géppisztolyos gépkocsizó lövészzászlóaljjal együtt megkezdte az utcai harcot. A Czestochowáért vívott harcban tanúsított határozottságáért és személyes bátorságáért Hohrjakov örnagyot másodszor is kitüntették az "Arany Csillag"-gal. Azután a Dudnyik ezredes vezette elörevetett osztag tört be a városba. Ennek kötelékébe a 13. gárdahadosztály 42. lövészezrede, valamint a 23. gárda gépkocsizó lövészdandár 2. gépkocsizó lövészzászlóaljának alegységei tartoztak. E zászlóalj parancsnoka Gorjuskin százados, a Szovjetunió höse volt. Elkeseredett harcok kezdödtek. A szovjet katonák azonban hamarosan teljesen megtisztították Czestochowát az ellenségtöl. A 3. gárda-harckocsihadsereg 6. gárda-harckocsihadteste, Novikov vezérörnagy parancsnoksága alatt, a 7. gárda-harckocsihadtesttel együttmüködve elfoglalta Radomskót, a fontos hadiipari központot és útcsomópontot, és átvágta a varsó-czestochowai vasútvonalat. Az 59. és a 60. hadsereg, miután elhárította az ellenség ellenlökéseit, megkezdte a harcot a krakkói északi védelmi gyürünél. A várost elérve ezek a hadseregek biztosították a front csapásmérö csoportosításának balszárnyát. Ezen a napon a 2. légi hadsereg repülöeröi 2424 felszállást hajtottak végre. A 4. Ukrán Front 38. hadserege, mely a Dunajec folyó mentén harcolt, 30 kilométeres arcvonalon áttörte az ellenség védelmét és kijutott Nowy Secz megközelítési útjaira. Az 1. Ukrán Front a támadás hat napja alatt 250 kilométeres arcvonalon áttörte az ellenség védelmét, szétzúzta a 4. páncéloshadsereg föeröit, harcra kényszerítette az "A" hadseregcsoportnak a sandomierzi hídfövel szemben elhelyezett hadmüveleti tartalékait, súlyos veszteséget okozott a 17. hadseregnek, leküzdötte a Visztula, Wisloka, Czarna Nida, Nida, Pilica és Warta folyókat. A szovjet csapatok a föcsapás irányában 150 kilométert elönyomulva elérték a Radomsko-CzestochowaKrakkó É-Tarnów vonalat. Ez kedvezö feltételeket teremtett a szovjet csapatok számára ahhoz, hogy csapást mérjenek Breslau irányába, átvágják az ellenség krakkói csoportosításának közlekedési útjait, és elfoglalják a felsö-sziléziai iparvidéket. Az 1. Belorusz Front csapatai a magnuszewi és a pulawy hídföböl január 14-én reggel egyidejüleg mentek át támadásba. A támadást 15 perces nagy erejü tüzérségi tüzcsapás után az elörevetett zászlóaljak kezdték meg, A rohamot jól megszervezett tüzhengerrel támogatták. Az elörevetett zászlóaljak áttörték az ellenség elsö állását, és sikeresen nyomultak elöre. Közvetlen utánuk ütközetbe vetették a front csapásmérö csoportosításának föeröit, ezek rohamát kettös tüzhengerrel kísérték három kilométeres mélységig. Így tehát az elörevetett zászlóaljak tevékenysége anélkül, hogy közben szünet állt volna be, vagy kiegészítö tüzérségi elökészítésre lett volna szükség a front csapásmérö csoportosításának általános támadásává nött át. A támadás kedvezötlen idöjárási viszonyok között folyt. Mivel az idö nem volt alkalmas a repülésre, a támadás elsö két napján a front légiereje nem tudta megfelelöen támogatni a támadó csapatokat. Ezért a tüzzel való biztosítás egész terhe a tüzérségre és a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsikra nehezedett. A tüzérségi és aknavetö tüz váratlanul érte az ellenséget, és igen hatásos volt. Egyes ellenséges századok és zászlóaljak csaknem teljesen megsemmisültek. Az ellenséges védelem elsö állásának leküzdése után, a front csapatai megkezdték az elönyomulást. A német hadvezetés, hogy megkísérelje megállítani a szovjet csapatokat, harcba vetette a gyalogoshadosztályok második lépcsöit és a hadtestek tartalékait. Az áttörési szakaszoknál az ellenség igen sok ellenlökést indított, de ezeket a szovjet csapatok mind visszaverték. A nap végére a magnuszewi hídföböl támadó csapatok átkeltek a Pilica folyón, és 12 kilométer mélyen beékelödtek az ellenség védelmébe. Az 5. gárdahadsereg 26. gárda-lövészhadtestének csapatai, Firszov altábornagy parancsnoksága alatt áttörték az elsö védöövet és beékelödtek a második védöövbe. A hadtest sikerét az biztosította, hogy igen ügyesen használták fel a tüzérséget a föirányban. Még sikeresebben fejlödött a pulawy hídföböl indított támadás. Itt a szovjet csapatok néhány óra alatt áttörték a védelem egész harcászati mélységét. A 69. hadsereg sávjában még az elsö napon ütközetbe vetették a 11. harckocsihadtestet, mely erös csapást mért az ellenségre, menetböl átkelt a Zwolenka folyón, birtokba vette Zwolen védelmi csomópontot, és megkezdte a harcot Radomért. A 33. hadsereg sávjában ütközetbe vetették a 9. harckocsihadtestet is. Az 1. Belorusz Front balszárnycsapatainak sikeres tevékenységét elösegítette az 1. Ukrán Front hadseregeinek mély elönyomulása. A támadás elsö napján az 1. Belorusz Front két, egymástól 30 kilométernyire levö szakaszon áttörte az ellenség fövédöövét, súlyos vereséget mért négy gyalogoshadosztályra, és kedvezö feltételeket teremtett a hadmüvelet továbbfejlesztéséhez. A megszállók kiadásában megjelenö lódzi újság 1945. január 17-én ezt írta: "Vége a megtévesztö, rendellenes csendnek a keleti arcvonalon. A tüzorkán újra tombol. A szovjetek harcba vetették a hónapokon át gyüjtött emberés anyagtömegeiket. A múlt vasárnap fellángolt csata lehet, hogy felülmúlja az összes eddigi nagy ütközeteket keleten." A front sok egysége és magasabbegysége éjjel is folytatta a harcot. Másnap 30-40 perces tüzérségi elökészítés után a szovjet csapatok felújították a támadást. Berzarin altábornagy 5. csapásmérö hadserege megtörte az ellenség ellenállását, átkelt a Pilicán és visszavetette az ellenséget északnyugati irányban. Csujkov vezérezredes 8. gárdahadseregének sávjában bevetették az áttörésbe az 1. gárdaharckocsihadsereget Katukov vezérezredes parancsnoksága alatt azzal a feladattal, hogy nyomuljon elöre Nowe Miasto irányában. A harckocsicsapatok átkeltek a Pilicán, és megkezdték a visszavonuló ellenség üldözését. A harckocsik sikerét kihasználva a lövészcsapatok északi irányban kiszélesítették az áttörést. A 9. német hadsereg parancsnoksága arra törekedett, hogy felszámolja a szovjet csapatok sikerét. Ezért ütközetbe vetette a 40. páncéloshadtest két tartalékban levö páncéloshadosztályát. De ezek részenként, széles arcvonalon léptek harcba a két front csoportosításával, és nem tudták megállítani a Vörös Hadsereg lendületes elöretörését. A kétnapos harcban az 1. Belorusz Frontnak a hídföböl támadó csapatai vereséget mértek a 8. hadtestre, valamint az 56. és 40. páncéloshadtestre, átkeltek a Radomka folyón, és megkezdték a harcot Radomért. A magnuszewi hídfö körzetében a szovjet csapatok és magasabbegységek 25 kilométer, a pulawy hídfö körzetében pedig 40 kilométer mélyen törtek be az ellenség védelmébe. "Január 15-én estére írja Tippelskirch a Nida folyótól a Pilica folyóig terjedö szakaszon már nem volt összefüggö, szervesen összekapcsolódó német arcvonal. Szörnyü veszély fenyegette a 9. hadsereg csapatait, amelyek még mindig a Visztulánál, Varsónál és attól délre védtek. Több tartalék nem volt." A következö napokban a két hídföböl támadó szovjet csapatok támadása még nagyobb lendületet vett. Január 16-án az 1. gárda-harckocsihadsereg magasabbegységei, elhárítva a 40. német páncéloshadtest több ellenlökését, elfoglalták Nowe Miasto városát, és gyors ütemben törtek elöre a lódzi irányban. A harckocsicsapatok nyomában lövészcsapatok támadtak. Kolpakcsi vezérezredes 69. hadserege, a 11. harckocsihadtesttel együtt január 16-án rohammal bevette Radom városát, az ellenség nagy ellenállási csomópontját, majd a harckocsizók a maguk támadási sávjában átkeltek a Radomkán, és hídföt vettek birtokba a folyó bal partján. A Radom elleni rohamot a légierö hatékonyan támogatta. A földi csapatok parancsnokságának igényei szerint a csatarepülök és bombázók pontos csapásokat mértek a legfontosabb védelmi gócokra, szétrombolták a védelmi berendezéseket, és megsemmisítették az ellenség élöeröit és harci technikai eszközeit. Kihasználva a légierö tevékenységének eredményeit, a támadó csapatok három irányból betörtek a városba, és megtisztították az ellenség maradványaitól. Cvetajev vezérezredes 33. hadserege a 9. harckocsihadtesttel együtt elérte Szydlowiecét és az 1. Ukrán Front jobbszárnyhadseregeivel együttmüködésben felszámolta az opatów-ostrowieci kiszögellést. A német fasiszta hadvezetés a Bzura, Rawka és Pilica folyók mentén, az elöre berendezett terepszakaszon igyekezett gondosan megszervezni a védelmet, hogy megállítsa a szovjet csapatok elönyomulását, és biztosítsa szétvert csapatai visszavonulását. A szovjet csapatok azonban menetböl áttörték ezt a terepszakaszt, és lendületesen továbbfejlesztették a támadást nyugatnak. Rugyenko repülö vezérezredes 16. légi hadserege a légi uralom birtokában összpontosított csapásokat mért az ellenséges támpontokra, az ellenlökést végrehajtó csoportosításokra és az ellenség tartalékaira, továbbá Lódz, Sochaczew, Skierniewic, Tomaszów Mazowiecki vasúti és útcsomópontokra. A légierö a leghevesebben a Varsóból visszavonuló ellenséges oszlopokat támadta. A front légiereje csupán egyetlen napon, január 16-án 3473 felszállást hajtott végre, s mindössze 54 repülögépet vesztett. A nap folyamán az ellenséges légierö csak 42-szer szállt fel. A harc három napja alatt az 1. Belorusz Frontnak a magnuszewi és pulawy hídföböl támadó hadseregei egyesültek és 60 kilométert nyomultak elöre, s közben 120 kilométerre szélesítették ki az áttörés arcvonalát. Ezenkívül az 1. Ukrán Front csapataival együtt felszámolták az ellenséges arcvonal opatów-ostrowieci kiszögellését. Január 17-én este az 5. csapásmérö hadsereg és a 8. gárdahadsereg Skierniewic, Rawa Mazowiecka és Gluchów körzetében harcolt. Nowe Miastótól keletre a szovjet csapatok bekerítették és megsemmisítették az ellenség 25. páncéloshadosztályának föeröit, amelyeknek már nem sikerült átkelniük a Pilicán. Az 1. gárda-harckocsihadsereg a visszavonuló ellenség üldözése közben elérte Olszowiec körzetét; a 69. és a 33. hadsereg pedig kijutott a Spala-Opoczno körzetbe. Ezen a napon a föcsapás irányában ütközetbe vetették a lovas-magasabbegységeket: a 2. gárda-lovashadtestet a Skierniewic-kovicz irányban, a 7. gárda-lovashadtestet pedig Tomaszów Mazowiecki felé. Az 1. Belorusz Front csapatai a Skierniewic-Olszowiec terepszakaszon egy vonalba kerültek az 1. Ukrán Frontnak a sandomierzi hídföböl támadó csapataival. Kedvezöen alakult a helyzet Varsó körzetében is. Január 15-én reggel 55 perces tüzérségi elökészítés után a front jobbszárnyán, Varsótól északra megkezdte a támadást a 47. hadsereg. A hadsereg parancsnoka Perhorovics vezérörnagy volt. A szovjet csapatok áttörték az ellenség védelmét, megtisztították a fasisztáktól a Visztula és a Nyugati-Bug közti területet, felszámolták az ellenség hídföjét a Visztula jobb partján, és megkezdték az átkelést a folyón. A 47. hadsereg, miután átkelt a Visztulán, január 18-án hídföt vett birtokba a folyó bal partján, és északnyugatról átkarolva Varsót, elérte a város szélét. Elsöként a 498. lövészezred 13. zászlóaljának kötelékébe tartozó harcosok egy csoportja, Zakir Szultanov hadnagy parancsnoksága alatt, valamint az 1319. lövészezred Szumcsenko föhadnagy vezette géppisztolyos százada kelt át a Visztula jegén. A höstettért az átkelésben részt vevö egész személyi állományt rendjelekkel és érdemérmekkel tüntették ki. Szultanov hadnagy megkapta a Szovjetunió Höse címet. Varsótól délre Belov vezérezredes 61. hadserege elérte a várost, és megkezdte a varsói csoportosítás délnyugatról való bekerítését. Január 16-án reggel, az 5. csapásmérö hadsereg támadási sávjában, a pilicai hídföböl bevetették az áttörésbe a 2. gárda-harckocsihadsereget, Bogdanov vezérezredes parancsnoksága alatt. A harckocsicsapatok északnyugati irányban mérve a csapást, elfoglalták Grójec és Zyrardów városokat, s a nap végére elérték Sochaczewet. Másnap rohammal bevették a várost, kijutottak a Bzura folyóhoz, és elvágták az ellenség varsói csoportosításának visszavonulási útjait. A harckocsizók sikerét kihasználva, az 5. csapásmérö hadsereg lövészcsapatai megkezdték a visszavonuló ellenség üldözését. Miután a szovjet csapatok Sochaczew körzetébe kijutottak, északnyugatról és délnyugatról is átkarolták, s ezzel bekerítéssel fenyegették az ellenség varsói csoportosítását. Ezért január 17-ére virradó éjjel a Varsót védö német csapatok, Hitler parancsa ellenére, megkezdték a visszavonulást. Az 1. lengyel hadsereg ezt kihasználva támadásba ment át. Az 1. lengyel hadseregnek jutott az a megtiszteltetés, hogy elsöként vonuljon be Lengyelország fövárosába. A 2. gyalogoshadosztály Jablonna körzetében átkelt a Visztulán, és északról támadt Varsó ellen. A lengyel hadsereg föeröi Varsótól délre keltek át a Visztulán, és északnyugati irányban nyomultak elöre. A 6. gyalogoshadosztály csapatai Praga elöváros körzetében keltek át a folyón. A hadosztály támadását a szovjet 31. különleges páncélvonatosztály tüzzel támogatta. Az 1. lengyel hadsereg, szakadatlan harcok közepette, január 17-én reggel betört a fövárosba. Vele egy idöben hatoltak be oda a 61. hadsereg csapatai délnyugat felöl, a 47. hadsereg csapatai pedig északnyugatról. A városban elkeseredett harc bontakozott ki. Súlyos harcok folytak a Podhorunzich, a Marszalkowska és Dobraja utcában, a Jerozolimskie-Allén, a Tamkén, a városi vízmüvek, a föpályaudvar és a Nowy Swiat környékén. Január 17-én 12 órakor a lengyel és szovjet katonák befejezték az ellenség utóvédjeinek felszámolását, és teljesen felszabadították a lengyel fövárost. A felszabadult Varsó helyörségének parancsnokává Jan Rotkiewic vezérörnagyot, a 2. lengyel gyalogoshadosztály parancsnokát, városparancsnokká pedig Stanislaw Janowski ezredest nevezték ki. Sochaczewtöl keletre szovjet harckocsizók és lövészek harcoltak a Varsóból sietve visszavonult ellenséges csoportosítás föeröinek megsemmisítéséért. Ezen a napon az 1. Belorusz Front haditanácsa jelentette a föhadiszállásnak, hogy a front csapatai "a támadást folytatva, az ellenség varsói csoportosításának bekerítése végett a gyorscsapatokkal megkerülést, az összfegyvernemi hadseregekkel pedig északról és délröl mély átkarolást hajtottak végre, és birtokba vették a Lengyel Köztársaság fövárosát, Varsót . . ." Moszkvában 324 löveg 24 össztüze üdvözölte az 1. Belorusz Front magasabbegységeit és az 1. lengyel hadsereg egységeit, amelyek felszabadították Lengyelország fövárosát. A városért vívott harcban kitünt magasabbegységek és egységek megkapták a "Varsói" nevet. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1945. június 9-i rendeletével "Varsó felszabadításáért" érdemérmet alapított, és ezt megkapták mindazok, akik részt vettek a városért vívott harcban. A hitlerista csapatok megsemmisítése a visztulai védelmi terepszakaszon és Varsó felszabadítása váratlanul érte a fasiszta vezetést. Hitler azt követelte, hogy Varsó feladásáért szigorúan meg kell büntetni a szárazföldi erök vezérkarát és az "A" hadseregcsoport parancsnokát. Guderian tábornok, vezérkari fönök tevékenységének kivizsgálására bizottságot neveztek ki, élén Kaltenbrunnerrel, a Gestapo fönökének helyettesével. Harpe vezérezredest, az "A" hadseregcsoport parancsnokát azzal vádolták, hogy ö felelös a visztulai katasztrófáért, ezért leváltották, és helyébe Schörner vezérezredest nevezték ki. Lütwitz tábornokot, a 9. német hadsereg parancsnokát Busse gyalogsági tábornokkal váltották fel. A felszabadított város szörnyü látványt nyújtott. Az egykor virágzó Varsó, a legszebb európai fövárosok egyike eltünt a föld színéröl. A német fasiszta megszállók példátlan kegyetlenséggel rombolták le és fosztották ki a lengyel fövárost. A sietös visszavonulás közben a hitleristák minden éghetöt felgyújtottak. Házak csak a Sucha-Allén és abban a kerületben maradtak, ahol a Gestapo székelt. A citadella környékét csaknem teljesen aláaknázták. A fasiszta vandálok megsemmisítették az óriási tudományos és kulturális értékeket, szétrombolták az óvárosi Szent János-templomot, Varsó legnagyobb templomát, a királyi palotát a Vár téren, a belügyminisztérium épületét, a föpostát a Napóleon téren, a városházát, erösen megrongálták a Staszic-palotát, számos varsói tudományos intézmény székhelyét, a Nemzeti Múzeumot, a Belwedert, a postatakarékpénztár épületét, a Krasinski-palotát, a Nagy Színházat. A hitleristák sok katolikus templomot megsemmisítettek. A városban a lengyel nép csaknem minden történelmi és kulturális emlékmüvét felrobbantották, köztük Kopernikusz, Chopin, Miczkiewicz szobrát, az Ismeretlen Katona emlékmüvét és III. Sigismond király emlékoszlopát. Az ellenség óriási károkat okozott a városi parkokban és tereken. A fasiszták tönkretették a föváros közmüveit, felrobbantották a villanytelepet, a hidakat, elszállították a legértékesebb üzemi és gyári berendezéseket. Varsó lerombolásával a hitleristák ki akarták törölni a várost az európai fövárosok sorából, lábbal tiporták a lengyelek nemzeti érzését. Több mint öt év alatt a megszállók a varsói lakosok százezreit semmisítették meg a koncentrációs táborokban és a Gestapo kínzókamráiban. A felszabadulás pillanatában a lengyel fövárosban csak néhány száz ember tartózkodott, akik a pincékben és a föld alatti csatornákban rejtözködtek. A megszállók Varsó egész lakosságát még 1944 öszén, a varsói felkelés leverése után kitelepítették a városból. Körülbelül 600 ezer varsói ismerte meg a pruszkówi koncentrációs tábor borzalmait. Poplawski altábornagy, az 1. lengyel hadsereg parancsnoka ezt írja: "Lesújtó látványt nyújtott a német fasiszta csapatok barbár rombolása Varsóban. Imitt-amott az utcákon feltüntek a város lakói, akik oly sokat szenvedtek a gyülölt ellenségtöl . . . Ahogy az Unin Lubelski téren keresztülhajtottunk, nagy csoport emberrel találkoztunk. Nem tudom, hogy az asszonyok honnan vették a virágokat (hiszen Varsó romokban hevert és körös-körül lángolt), amelyeket nekem és Jarosewicz alezredesnek nyújtottak át. Átöleltek bennünket ezek az emberek, akik oly sokat szenvedtek a megszállóktól, és sírtak, de ezek már az öröm és nem a bánat könnyei voltak." Az 1. Belorusz Front haditanácsának a Legfelsöbb Föparancsnoksághoz és az Állami Honvédelmi Bizottsághoz intézett jelentése így szólt: "A fasiszta barbárok megsemmisítették Lengyelország fövárosát, Varsót. A szadista hitleristák rafinált kegyetlenséggel városnegyedet városnegyed után romboltak le. A legnagyobb ipari üzemeket eltörölték a föld színéröl. A lakóházakat felrobbantották vagy felgyújtották. A város közmüveit tönkretették. A lakosság tízezreit megsemmisítették, a többieket elhajtották. A város halott." Varsó felszabadításának híre villámgyorsan elterjedt. Ahogy az arcvonal nyugat felé távolodott, Varsó lakosainak száma gyorsan nött. A környezö falvakból már január 18-án délre visszatértek szülövárosukba a föváros lakói. Nagy fájdalom és gyülölet töltötte el a varsóiakat, amikor meglátták fövárosuk romjait. Lengyelország lakossága ujjongva fogadta felszabadítóit. Mindenütt kitüzték a lengyel és szovjet zászlókat, spontán felvonulásokat, gyüléseket és tüntetéseket rendeztek. Végtelen öröm és hazafias lelkesedés hatotta át a lengyeleket. Mindenki igyekezett köszönetet mondani a Vörös Hadsereg és a lengyel hadsereg katonáinak a lengyel nép szeretett fövárosának visszafoglalásáért. Tadeusz Sigedinski zeneszerzö, varsói lakos a következöket mondotta : "Mennyire vártunk benneteket, drága elvtársak! Mennyi reménységgel néztünk kelet felé e szörnyü megszállás nehéz, komor éveiben. S még a legtragikusabb pillanatokban is hittük, hogy megérkeztek, és veletek együtt eljön a lehetösége, hogy munkálkodhatunk népünk javára, alkothatunk, és békében, a demokrácia, a haladás körülményei között élhetünk. Számomra és feleségem, Mira számára a Vörös Hadsereg megérkezése azt jelenti, hogy aktívan és fáradhatatlanul újra hozzákezdhetünk a hozzánk oly közelálló müvészeti tevékenységhez, amelytöl a német megszállás csaknem hat éve alatt teljesen el voltunk zárva." Január 18-án Bierut, a Krajowa Rada Narodowa elnöke, Osóbka-Morawski, az Ideiglenes Kormány miniszterelnöke, Rola-Zymierski vezérezredes, a lengyel hadsereg föparancsnoka, valamint a Vörös Hadsereg parancsnokságának képviselöi meglátogatták a lengyel fövárost, és üdvözölték a varsóiakat felszabadulásuk alkalmából. Ugyanezen a napon este a városi Rada Narodowa épületében nagygyülést tartottak. Ezen részt vett a felszabadult Varsó valamennyi kerületének küldöttsége. E gyülésen Bierut felszólalásában ezt mondotta: "A hálás lengyel nép sohasem fogja elfelejteni, kinek köszönheti felszabadulását. A lengyelek a közösen kiontott vér megpecsételte testvéri barátsággal mondanak szívböl jövö köszönetet a szabadságszeretö szovjet népnek, amiért felszabadította Lengyelországot egy olyan szörnyü elnyomás alól, amelyhez foghatót nem ismer az emberiség történelme. A Krajowa Rada Narodowa január 20-án üzenetet küldött a szovjet kormánynak. Ebben mély s öszinte köszönetét fejezte ki az egész szovjet népnek és a hös Vörös Hadseregnek. "A lengyel nép szólt az üzenet sohasem fogja elfelejteni, hogy a szabadságot, és azt a lehetöséget, hogy helyreállítsa a maga független állami életét, a szovjet fegyverek ragyogó gyözelmeinek és a hös szovjet harcosok böven kiontott vérének köszönheti. Azok az örömteli napok, amelyeket most népünk a német elnyomás alól történt felszabadulása jegyében él, még jobban megerösítik a népeink közötti megbonthatatlan barátságot." Erre a táviratra adott válaszában a szovjet kormány kifejezte azt a meggyözödését, hogy a Vörös Hadsereg és a lengyel hadsereg közös tevékenységének eredményeként hamarosan bekövetkezik a testvéri lengyel nép teljes felszabadulása a német fasiszta hódítók elnyomása alól. Ez a nyilatkozat ismét megerösítette: a Szovjetunió öszintén arra törekszik, hogy segítse Lengyelország népét a fasizmus uralma alól való felszabadulásban, és az erös, független, demokratikus lengyel állam megteremtésében. Késöbb a hálás varsóiak a Vörös Hadsereg és a lengyel csapatok ama katonáinak tiszteletére, akik a német fasiszta megszállók ellen vívott harcokban életüket áldozták Varsó és a többi lengyel város felszabadításáért, a föváros egyik központi terén hatalmas emlékmüvet emeltek, a Fegyverbarátság emlékmüvét. A szovjet emberek élelmiszerés egészségügyi segéllyel igyekeztek könnyíteni a lerombolt Varsó lakóinak nehéz helyzetén. 60 ezer tonna kenyeret küldtek ingyen Varsó lakosságának. A Szovjet Vöröskereszt és Vörös Félhold egyesületek két szállítmány gyógyszert, kötszert és orvosi felszerelést küldtek Lengyelországba. A Varsó lakóinak nyújtott szovjet segítség hírét Lengyelország dolgozói nagy örömmel fogadták. A Polska Zbrojna a belorusszijai és ukrajnai szovjet emberek nagylelküségéröl így írt ezekben a napokban: "Mindössze néhány hónappal ezelött ezek a népek maguk is német megszállás alatt voltak, tönkretették és kirabolták öket, és most ök segítenek a lengyel népnek. Sohasem fogjuk elfelejteni a szovjet nép testvéri segítségét." Varsó felszabadítása után, a szovjet és lengyel csapatok a lakosság segítségével megkezdték a város megtisztítását az aknáktól, romoktól, barikádoktól, téglatörmeléktöl és szeméttöl, s hozzáfogtak a városi közmüvek helyreállításához. Az utászok aknamentesítettek mintegy száz kormányzati és 5 tudományos-kulturális intézményt, több mint 2300 különbözö épületet, 70 parkot és teret. A város területén összesen 84998 különbözö aknát, 280 aknacsapdát s körülbelül 50 darab, összesen 43500 kilogramm robbanóanyagot tartalmazó robbantó töltetet derítettek fel és tettek ártalmatlanná. Az aknamentesített utcák és sugárutak hossza csaknem 350 kilométert tett ki. Január 19-én reggelre az 1. Belorusz Front és az 1. lengyel hadsereg utászai pontonhidat építettek a Visztulán, ezzel egyesítették Pragát Varsóval. Január 20-ára megépült az egynyompályás fahíd; ugyanerre az idöre pontonátkelöhelyet létesítettek a Visztulán, Jablonnától északra. Bár a város nehéz helyzetben volt, Lengyelország Ideiglenes Kormánya hamarosan átköltözött Lublinból Varsóba. A kormány elhatározta, hogy teljesen helyreállítja a lerombolt Varsót, és szebbé teszi, mint azelött volt. Varsó felszabadításával befejezödött a visztula-oderai hadmüvelet elsö, igen fontos szakasza. Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatai a 2. és 4. Ukrán Front közremüködésével 4-6 nap alatt 500 kilométer széles sávban 100-160 kilométer mélyen áttörték az ellenség védelmét, és elérték a SochaczewTomaszów Mazowiecki-Czestochowa vonalat. Eközben szétzúzták az "A" német fasiszta hadseregcsoport föeröit, és sok várost köztük Varsót, Radomot, Kielcét és Czestochowát -, valamint több mint 2400 más helységet szabadítottak fel. Rendkívül kedvezö körülmények jöttek létre ahhoz, hogy a szovjet csapatok gyors ütemben és nagy mélységben fejlesszék ki a támadást. * Január 17-én a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása kiegészítette a Lengyelországban harcoló csapatok feladatait. Az 1. Ukrán Front azt a feladatot kapta, hogy föeröivel Breslau irányában folytassa a támadást, legkésöbb január 30-ig Lesznótól délre érje el az Oderát, és létesítsen hídföt a folyó bal partján. A balszárnyhadseregeknek legkésöbb január 20-22-éig fel kellett szabadítaniuk Krakkót, majd a Debrowai-szénmedence irányában kellett támadniuk, s azt északról, illetve az erök egy részével délröl átkarolniuk. A front második lépcsöjében levö hadseregnek az volt a feladata, hogy a Debrowaiszénmedencét északról megkerülve, Kozle irányában támadjon. Az 1. Belorusz Frontnak tovább kellett támadnia Poznan irányában, és legkésöbb február 2-4-ig elfoglalnia a Bydgoszcz-Poznan vonalat. E feladatoknak megfelelöen, mindkét front csapatai lendületes támadást indítottak valamennyi irányban. A támadást a merészség és határozottságjellemezte. Az ellenség üldözése megszakítás nélkül, éjjel-nappal folyt. A harckocsiés összfegyvernemi hadseregek föeröi eröltetett menetben, oszlopban nyomultak elöre, élükön gyorsosztagokkal. Szükség esetén a szárnyak ellen indított ellenlökések elhárítására és a támadó csapatok hátában maradt nagy ellenséges csoportosításokkal való harcra külön egységeket és magasabbegységeket jelöltek ki. Ezek feladataik végrehajtása után újra csatlakoztak a föerökhöz. A szovjet harckocsi-hadseregek elönyomulásának átlagos napi üteme 40-45, az összfegyvernemi hadseregeké pedig 30 kilométer volt. Voltak napok, amikor a harckocsicsapatok 70, az összfegyvernemi csapatok pedig 40-45 kilométert is megtettek. A támadás folyamán a politikai szervek és a pártszervezetek fáradhatatlanul ébren tartották a csapatok nagy támadó kedvét. Kedvezöen hatott erre az egész szovjet-német arcvonal helyzete. Szinte érezni lehetett, hogy közeleg a fasiszta Németország feletti végsö gyözelem. Az újságok az arcvonalon és a hátországban aratott óriási sikerekröl írtak, közölték a szovjet csapatok által elfoglalt városok nevét, és megvilágították a Vörös Hadsereg felszabadító küldetését. A politikai munkások a pihenök alatt, a harcszünetekben s minden szabad percben beszélgettek a harcosokkal, ismertették velük a Szovjet Tájékoztató Iroda jelentéseit, a Legfelsöbb Föparancsnokság parancsait, felolvasták a kiváló szovjet írók Alekszej Tolsztoj, Mihail Solohov, Ilja Ehrenburg, Borisz Gorbatov, Konsztantyin Szimonov, Alekszandr Tvardovszkij, Borisz Polevoj hazafias cikkeit és harci tudósításait. A parancsnokok és a politikai szervek, miközben gyors elönyomulásra buzdították a harcosokat, idönként tájékoztatták öket, hány kilométer van még hátra a német határig, az Oderáig és Berlinig. Az újságok hasábjain, a röplapokon, a szóbeli és sajtópropagandában mozgósító harci jelszavak szerepeltek: "Elöre, Németországba!", "Fel Berlinbe!", "A fasiszta fenevad barlangjához!", "Kiszabadítjuk fivéreinket és növéreinket, akiket a hitlerista hódítók fasiszta rabságba hajtottak!" Mindez erösítette a harcosok és parancsnokok erkölcsi szellemét, és új höstettekre lelkesítette öket. A szovjet katonák támadó szelleme rendkívüli volt. Arra törekedtek, hogy minél jobban eleget tegyenek az elöttük álló feladatoknak, befejezzék Lengyelország felszabadítását, mihamarabb átlépjék a német határt és az ellenség földjén harcoljanak. Január 18-án az 1. Ukrán Front csapatai megkezdték a harcot a felsö-sziléziai iparvidékért, és közeledtek a régi lengyel-német határhoz. Másnap a 3. gárda-harckocsihadsereg, az 5. gárdahadsereg és az 52. hadsereg Breslautól keletre átlépte a határt. Január 20. és 23. között a front más egységei és magasabbegységei is behatoltak Németország területére, helyesebben a németek által meghódított régi lengyel földre. Guszev vezérezredes 21. hadserege, amelyet a front második lépcsöjéböl vetettek ütközetbe, Katowicétöl északkeletre áttörte az ellenség védelmét a Warta folyónál, és északi irányból csapást mért az ellenség sziléziai csoportosítására. Az ellenség sziléziai csoportosítását tehát, amely Czestochowától nyugatra és délnyugatra müködött, a szovjet csapatok mindkét oldalról mélyen megkerülték. A német fasiszta hadvezetés félve a bekerítéstöl parancsot adott e csoportosítás visszavonulására. Az ellenség elgondolásának meghiúsítása és a felsö-sziléziai iparvidék felszabadításának meggyorsítása végett Konyev, a Szovjetunió marsallja parancsot adott a 3. gárda-harckocsihadseregnek és az 1. gárda-lovashadtestnek, hogy Namslau körzetéböl az Odera jobb partján forduljanak Oppeln felé, majd onnan támadjanak Rybnik irányában, mérjenek csapást az 5. gárdahadsereg támadási sávjában müködö sziléziai csoportosítás szárnyára, és az 5. gárdahadsereggel együtt fejezzék be a visszavonuló ellenséges csapatok megsemmisítését. Január 21. után az 1. Ukrán Front csapatai egymás után érték el az Oderát. Az Odera mentén a szovjet csapatok hatalmas erödítményekbe ütköztek. A fasiszta hadvezetés itt nagy eröket összpontosított, s harcba vetette a Volkssturm-zászlóaljakat, valamint a tartalékés hátországi csapatokat. Az oderai átkelés elökészítése során élénk politikai munka folyt mindkét front csapatainál. Kihirdették, hogy az Oderán elsöként átkelö egységeket, magasabbegységeket és katonákat kormánykitüntetésre terjesztik fel, a magukat legjobban kitüntetö katonák és tisztek pedig megkapják a Szovjetunió Höse címet. Aktív munkát végzett az egész pártpolitikai apparátus, a hadsereg politikai osztályoktól kezdve az alegységek pártszervezetéig. A politikai munkások gyorsan mozgósították a személyi állományt a vízi akadály leküzdésével kapcsolatos feladatok végrehajtására. Az Oderánál vívott harc, különösen a hídfökben, igen elkeseredett volt. A szovjet katonák azonban mesterien leküzdötték, áttörték az ellenség elöre berendezett védelmét. Az ellenség szervezetlenségét kihasználva a szovjet harcosok sok helyen menetböl keltek át a folyó bal partjára. Elsönek a 4. harckocsi-hadsereg csapatai törtek elöre az Oderához. Január 22-ére virradó éjjel e hadsereg 6. gárda gépesített hadteste Keben (Steinau É) körzetében elérte a folyót, azon menetböl átkelt, és a folyó bal partján elfoglalt 18 háromszintes erödöt, amelyek a breslaui megerödített körlethez tartoztak. Január 22-én a hadsereg többi eröi is átkeltek a folyón. A hadtest csapatai közül elsönek Rivzs ezredes 16. gárda gépesített dandára váltott partot. Kiváló ténykedéséért és bátorságáért Rivzs ezredest a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. Január 23-án a 21. hadsereg csapatai Oppeln körzetében kijutottak az Oderához, és megközelítették Tarnowskie Góryt és Beuthent (Bytom). Ugyanezen a napon érték el az Oderát, és kezdték meg az átkelést a 12. és az 52. hadsereg, valamint az 5. gárdahadsereg lövészcsapatai. Az 5. gárdahadseregböl Lebegyenko altábornagy 33. gárda-lövészhadtestének csapatai érték el elsöként az Oderát. A csapatok nem várták meg, amíg a pontonátkelést megszervezik, hanem a helyszínen talált eszközökkel, csónakokkal és dereglyékkel küzdötték le a folyót. Az átkelés alkalmával a kommunisták és a komszomolisták példamutató hösiességgel harcoltak. Abdulla Saumov törzsörmester, szakaszparancsnok-helyettes, az 5. gárdahadsereg 15. gárda-lövészhadosztályának állományába tartozó 44. ezred 1. lövészszázadának pártszervezöje, amint megkapta a parancsot az átkelésre, összehívta a kommunistákat, és elhatározták, hogy példát mutatnak a harcban. Amikor a század megkezdte feladata végrehajtását, a pártszervezö elsöként indult el a vékony jégen a túlsó part felé. Utána egymásután haladtak a század katonái. Az ellenséges géppuskatüz ellenére, a szovjet harcosok átkeltek az Odera bal partjára, és lendületesen, rohammal betörtek a hitleristák árkaiba. A század hídföt vett birtokba, és megtartotta azt az ezred föeröinek beérkezéséig. Amikor az ellenség ellenlökést hajtott végre, hogy a vakmerö harcosokat a folyóba szorítsa, a szovjet katonák rendkívül kitartóan, hösiesen és merészen helytálltak. Január végére a front magasabbegységei az egész támadási sávban kijutottak az Oderához, Breslau és Ratibor körzetében átkeltek a folyón, és fontos hídföket vettek birtokba a bal parton. Miközben a csapatok az Oderához érkeztek, a front balszárnyán müködö 59. és 60. hadsereg kemény harcokban leküzdötte a krakkói védelmi gyürüt, és január 19-én rohammal bevette Krakkót, a fontos hadiipari, politikai és közigazgatási központot, Lengyelország régi fövárosát. Krakkó felszabadítása után az 59. és 60. hadsereg, a 4. Ukrán Front 38. hadseregével együtt délröl megkerülte a sziléziai csoportosítást, és január 27-én kijutott Rybnik városához, csaknem bezárva ezzel az ellenséges csapatok körüli gyürüt. Ugyanezen a napon e hadseregek csapatai betörtek Oswiecim városába, és elfoglalták az oswiecimi koncentrációs tábor területét. A Vörös Hadsereg lendületes támadása megakadályozta a fasisztákat abban, hogy megsemmisítsék e gigantikus "halálgyár" építményeit és eltüntessék szörnyü büntetteik nyomait. A tábor több ezer foglya, akiket a hitlerista szörnyek már nem tudtak megsemmisíteni vagy nyugatra hurcolni, megérte a szabadság napját. Oswiecimben feltárult a népek szeme elött a fasiszta kormány szörnyü büntetteinek félelmetes képe. A szovjet katonák megtalálták a krematóriumokat, a gázkamrákat s a különbözö kínzóeszközöket. A tábor óriási raktáraiban 7000 kilogramm hajat öriztek, amit a hitlerista hóhérok 140 ezer nö fejéröl nyírtak le és Németországba akartak szállítani, továbbá ládákat emberi csontok porával, ruhaés lábbelikötegeket, óriási mennyiségü müfogat, szemüveget és a halálraítéltektöl elvett más tárgyakat. Oswiecim sötét, a hitleristák által gondosan örzött titkának felfedése óriási hatást gyakorolt a világ közvéleményére. Az egész világ elött feltárult a német fasizmus valódi arca, az az ördögi kegyetlenség, ahogyan céltudatosan felhasználta a tudományt és a technikát az emberek millióinak kiírtására. Oswiecim felszabadítása elösegítette a fasizmus véres ideológiájának további leleplezését. A front balszárnyhadseregeinek támadása északról és keletröl, továbbá, hogy a 3. gárda-harckocsihadsereg és az 1. gárda-lovashadtest kijutott az ellenség közlekedési útjaira, rendkívül nehéz helyzetbe hozta a hitleristákat. A német fasiszta csapatok, miután már félig be voltak kerítve, sietve megkezdték az iparvidék városainak kiürítését, és visszavonultak délnyugati irányban az Odera mögé. A front csapatai az ellenséget üldözve, január 28-án elfoglalták Katowicét, Felsö-Szilézia központját, majd megtisztították az ellenségtöl csaknem egész Sziléziát. A hitleristák elkerülték a bekerítést a felsö-sziléziai iparvidéken, de az attól nyugatra fekvö erdökben csapataink szétverték öket. Az 1. Ukrán Front eröteljes csapása megakadályozta, hogy az ellenség lerombolja Felsö-Szilézia rendkívül nagy gazdasági és hadászati jelentöségü ipari objektumait. A lengyel kormánynak lehetösége nyílt arra, hogy azonnal üzembe helyezze a sziléziai gyárakat és bányákat. Február 1. és 3. között az 1. Ukrán Front csapatai szívós harcok árán átkeltek az Oderán, s Ohlau (Olawa) körzetében és Oppelntöl északnyugatra hídföt vettek birtokba a folyó bal partján. A támadást a két hídföböl továbbfejlesztve, Briegtöl (Brzeg) délnyugatra és a Neisse folyónál áttörték az ellenség erösen megerödített állásait, majd február 4-éig 30 kilométert nyomultak elöre, s Olaut és Brieget elfoglalva, a két hídföt egyetlen nagy, 85 kilométer széles és 30 kilométer mély hídfövé egyesítették. A támadó csapatoknak a felsö-sziléziai iparvidéken nagy segítséget nyújtott a 2. légi hadsereg, amely megsemmisítette az ellenség élöeröit és harci technikai eszközeit. Andrianov századosnak, a Szovjetunió hösének IL-2-es csatarepülö-százada pontos csapást mért a Tarnowskie Góry állomáson levö ellenséges szerelvényekre. A század kilenc repülögépe a nap irányából közelítette meg a célt. Amikor az ellenség légvédelmi ágyúi tüzet nyitottak, a külön kijelölt repülögépek lefogták öket. A szovjet repülök megtámadták a német fasiszta csapatokkal és technikai eszközökkel megrakott szerelvényeket, és 50 kocsit felgyújtottak. Andrianov százados, a merész repülö a sikeres harci felszállásért másodszor is megkapta az "Arany Csillag"-ot. A további támadás folyamán a szovjet csapatok helyzete bonyolulttá vált. A légierö minthogy nem volt elég repülötér, és a tavaszi olvadás megnehezítette az új repülöterek elökészítését kénytelen volt korlátozni tevékenységét. A szovjet repülök fel-, illetve leszállásra a müutakat is felhasználták. A 9. gárda-vadászrepülöhadosztály például, amelynek Pokriskin ezredes, a Szovjetunió háromszoros höse volt a parancsnoka, a breslau-berlini autóutat használta fel-, illetve leszállóhelyként. Ha nem lehetett felszállni, a repülögépeket szétszedték és gépkocsin szállították szilárd burkolatú repülötérre. Az 1. Belorusz Front csapatainak támadása sikeresen fejlödött. A német fasiszta hadvezetés megmaradt eröivel igyekezett megtartani egyes terepszakaszokat és körzeteket, hogy lassítsa a szovjet csapatok elönyomulását, és idöt nyerjen a hadászati tartalékok elörevonására s a védelmi arcvonal helyreállítására. A hitleristák nagy reményeket füztek a "Grossdeutschland" páncéloshadtesthez, amelyet Hitler személyes parancsára dobtak át Kelet-Poroszországból Lengyelországba. Ez a hadtest azonban mint Tippelskirch tanúsítja "értékes napokat vesztett a szállítással, s alighogy kirakodott Lódz körzetében, máris orosz csapatokba ütközött, belesodródott az általános visszavonulásba, s nem is került felhasználásra". A "Grossdeutschland" páncéloshadtesten kívül más magasabbegységek és csapatok is érkeztek Lengyelországba. Január 20-ig a hitlerista hadvezetés további öt hadosztályt dobott át ide, kettöt a nyugati arcvonalról, hármat pedig a Kárpátok körzetéböl. A Vörös Hadsereg elönyomulását azonban semmi sem állíthatta meg. A szovjet csapatok támadását aktívan támogatta a légierö, s fokozta az ellenség vasúti objektumaira mért csapásait. Január 18-án a front csapatai befejezték a Varsótól nyugatra bekerített csapatok megsemmisítését. A szétvert "Warsawa" erödhadosztály maradványai, melyek észak felé, a Visztulán túlra menekültek, beolvadtak a "Közép" hadseregcsoport állományába. Az 1. lengyel hadsereg csapatai megtisztították az ellenségtöl a Varsótól délkeletre levö körzetet, és felszabadítottak több helységet, köztük Pruszków városát, ahol fogolytovábbító koncentrációs tábor müködött. Itt mintegy 700 lengyelt tartottak fogságban, föleg varsói lakosokat. Mielött a németek elhagyták volna a várost, a foglyokat elszállították Németországba, a betegeket és munkaképteleneket pedig úgynevezett "kórházakba" irányították, megsemmisítésre. Varsó és Pruszków körzetének felszabadítása után a lengyel hadsereg azt a feladatot kapta, hogy vonuljon a Visztula keleti partjára Modlintól nyugatra, és a front második lépcsöjében kövesse a 47. hadsereget, biztosítva a front jobbszárnyát az északról várható ellenséges csapásokkal szemben. Január 19-én az 1. Belorusz Front csapatai elfoglalták Lódzot, a nagy iparvárost. A fasisztáknak már nem volt idejük semmiféle rombolásra a városban, söt még azokat az értékes szerszámgépeket és berendezéseket sem vitték el, amelyeket elökészítettek a Németországba való szállításra. A gyáraknak és üzemeknek két-három hónapra való nyersanyaguk volt. A munkások jó része is a helyén maradt. Lódz lakossága örömmel fogadta a szovjet katonákat. Vörös karszalagokkal és zászlócskákkal kivonultak az utcára. A házakra kitüzték a vörös zászlókat. Mindenfelöl felkiáltások hangzottak: "Éljen a Vörös Hadsereg!" A város különbözö pontjain gyüléseket rendeztek. Január 20. és 23. között a front csapatai 130-140 kilométert nyomultak elöre. A front jobbszárnyán, a 2. gárda-harckocsihadsereg eröinek egy része és a 2. gárda-lovashadtest megkerülö manöverének eredményeként, a szovjet csapatok elfoglalták Bydgoszcz erödvárost, az ellenség nagy támaszpontját, amely a poznani védelmi rendszerbe tartozott. Minthogy a 2. Belorusz Front föeröi északnak fordultak, hogy bekerítsék a kelet-poroszországi csoportosítást, az 1. Belorusz Front 160 kilométerre széthúzódott jobbszárnya szabadon maradt. A német fasiszta parancsnokság elhatározta, hogy ezt kihasználva csapást mér a front berlini irányban támadó északi szárnyára. E célból sietve erös csapatcsoportosítást hozott létre Kelet-Pomerániában. Január 26-án átszervezték a hadseregcsoportokat a keleti arcvonalon. A Kelet-Poroszországban müködö csapatok az "Észak" hadseregcsoport állományába kerültek; a Pomerániában védö csoportosítás a "Visztula" hadseregcsoport elnevezést kapta; az "A" hadseregcsoport nevét pedig "Közép" hadseregcsoportra változtatták. Tekintettel a helyzetre, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása január 27-én parancsot adott az 1. Belorusz Front parancsnokának, hogy szilárdan biztosítsa a frontjobbszárnyát az ellenség északról és északkeletröl várható csapásai ellen. Zsukov marsall elhatározta, hogy itt veti ütközetbe a második lépcsöben levö hadseregeket (a 3. csapásmérö és az 1. lengyel hadsereget), és ide irányítja a front csapásmérö csoportosítása eröinek egy részét (a 47. és a 61. hadsereget). Késöbb északra csoportosították át az 1. és 2. gárda-harckocsihadsereget, egy lovashadtestet és sok megerösítö egységet. A többi csapatoknak lehetöségük nyílt arra, hogy folytassák az elönyomulást a berlini irányban. Ezek lendületesen folytatva a támadást, több koncentrációs tábor köztük a Helinski-erdöben (kolowski járás) levö, a lódzi, a Schneidemühl környéki és sok más tábor foglyait szabadították ki. A balszárnyon, az ellenség elkeseredett ellenállása dacára a front csapatai áttörték a poznani védelmi terepszakaszt, és január 23-án bekerítették a 62 ezer fös poznani csoportosítást. Január 29-én az 1. Belorusz Front csapatai átlépték Németország határát. A front haditanácsa jelentette a Legfelsöbb Föparancsnokságnak és az Állami Honvédelmi Bizottságnak: "A kapott parancsot, hogy hatalmas csapással zúzzuk szét a front csapataival szemben álló ellenséges csoportosítást és lendületesen jussunk ki a lengyel-német határra, végrehajtottuk. A front csapatai 17 nap alatt, támadóharcokban 400 kilométert tettek meg. Lengyelországnak az 1. Belorusz Front sávjában esö egész nyugati részét megtisztítottuk az ellenségtöl, és a lengyel lakosságot, amely öt és fél évig élt német elnyomás alatt, felszabadítottuk. A csapatok lendületes elönyomulása megakadályozta a hitleristákat abban, hogy szétrombolják a városokat, az ipari üzemeket, a vasutakat és a müutakat, valamint hogy elhajtsák és kiírtsák a lengyel lakosságot, elvigyék az állatokat és az élelmiszert . . . Az 1. Belorusz Front csapatai, miután az 1. Ukrán és a 2. Belorusz Front csapataival együtt végrehajtották a kapott parancsot, s kiszabadították lengyel testvéreinket a fasiszta rabságból, el vannak szánva, hogy a legrövidebb idö alatt, az egész Vörös Hadsereggel együtt teljes és végleges gyözelmet aratnak a hitlerista Németország felett." A német határ átlépése nagy ünnep volt a szovjet harcosok és tisztek számára. Az alegységeknél tartott gyüléseken ezt mondották: "Végül is elértük azt, amire törekedtünk, s amiröl 3 és fél év óta álmodtunk, amiért véreztünk." A házak falain, az út menti jelzötáblákon, a gépkocsikon ilyen jelszavak tarkállottak: "Íme, itt van a fasiszta Németország!" "Kivártuk!" "Eljött az ünnep a mi utcánkba is!" A csapatoknál nagy volt a harci kedv. A harcosok lendületesen törtek elöre. A katonák és tisztek, akik kórházban voltak, kérték, hogy mielöbb küldjék vissza öket csapataikhoz. "Két hét alatt több mint 400 kilométert tettünk meg mondotta a kórházi kezelés alatt álló Bondarev, a 27. gárdalövészhadosztály 83. ezredének pártonkívüli katonája -, Berlinig már nem sok maradt hátra. És az egyetlen, amit most szeretnék, az, hogy mielöbb meggyógyuljak, visszatérhessek egységemhez, és részt vehessek Berlin ostromában." Romanov párttag, a 82. gárda-lövészhadosztály 246. ezredének katonája ezt mondta: "Én régi gárdista vagyok . . . Kérem az orvosokat, hogy minél hamarabb gyógyítsanak meg, és küldjenek vissza a csapatomhoz. Biztos vagyok benne, hogy a mi gárdistáink elsöként mennek Berlinbe, és nekem köztük kell lennem." A Vörös Hadsereg gyözelmes benyomulása Németország területére, erösen megrendítette a német lakosság erkölcsi-politikai állapotát. A goebbelsi propaganda "a bolsevik vadállatokról" már nem hozta meg a kívánt eredményt. A defetista hangulat aláásta az ellenséges hadsereg harcképességét. Most a német fasiszta vezetésnek mind gyakrabban kellett a megtorláshoz folyamodnia, az arcvonalon és a hátországban egyaránt. Guderian tábornok külön parancsot adott ki a német keleti arcvonal katonái számára, amelyben felhívta öket, hogy ne veszítsék el lelkesedésüket, örizzék meg az ellenállási akaratukat. Hangoztatta, hogy új erösítések érkeznek az arcvonalra, és a német hadvezetésnek megvan az új terve az ellentámadás elökészítésére. Németország lakossága eleinte félt a Vörös Hadseregtöl. Sok német, akit megijesztett a hazug propaganda, tömeges megtorlást várt, és azt hitte, hogy mindenkit, öregeket, asszonyokat, gyerekeket agyonlönek. De ök is hamarosan megértették, hogy a Vörös Hadsereg nem azért lépett Németország földjére, hogy bosszút álljon a német népen, hanem hogy felszabadítsa a fasiszta elnyomás alól. Természetesen voltak esetek, amikor szovjet katonák bosszút álltak olyan németeken, akik ellenállást tanúsítottak. Ez azonban törvényszerü megnyilvánulása volt annak a gyülöletnek, amelyet feltétlenül minden szovjet embernek éreznie kellett azzal az országgal és néppel szemben, amely megengedte a fasizmus barbár tobzódását. De ezek az esetek, amelyeket a Szovjetunióval ellenséges propaganda felfújt, nem voltak jellemzök a Vörös Hadsereg katonáinak magatartására. Németország lakossága a szovjet hadvezetés és a szovjet területi katonai parancsnokságok minden rendelkezését végrehajtotta, megtisztította az utcákat a romoktól, kijavította a hidakat, utakat és rendbehozta a városokat. A munkások és a müszaki-technikai személyzet jó része szívesen tért vissza a termeléshez. Sok német segítette a szovjet szerveket a diverzánsok kézrekerítésében, kiadták a náci párt bujkáló vezetöit, a Gestapo tagjait, a koncentrációs táborok hóhérait. Németország területére érve a politikai munkások felhívták a szovjet katonákat és tiszteket, hogy legyenek éberek, humánusan bánjanak a Vörös Hadsereg iránt lojálisan viselkedö német lakossággal, örizzék meg a szovjet ember becsületét és méltóságát, és ne engedjék meg az anyagi értékek megsemmisítését, az ipari üzemek, a nyersanyag, a híradó és szállítóeszközök, a mezögazdasági felszerelés, a lakások és az ingóság elpusztítását. Nagy felvilágosító munka folyt a német csapatok és a német lakosság körében. Röplapokat terjesztettek, megszervezték a német nyelvü adásokat hangszórókon keresztül, német antifasisztákat küldtek át az arcvonalon a hitlerista hadsereg hátába. A hadmüvelet folyamán csupán az 1. Ukrán Frontnál 29 különbözö röplapot adtak ki, összesen 3327 ezer példányban, s terjesztették a német hadsereg és lakosság között. A felvilágosító munka következtében csökkent a német fasiszta csapatok ellenállása. Január végén és február elején a leghevesebb harcok az 1. Belorusz Front jobbszárnyán és közepén folytak. Különösen szívósan ellenálltak a németek a pomerániai védelmi rendszer állásaiban, Bydgoszcztól nyugatra. Az erödítményekre támaszkodva, a német páncélosés gyalogoscsapatok szüntelen ellenlökéseket indítottak a 47. hadsereg csapatai ellen, és helyenként visszaszorították a Noteé folyótól délre. Január 29-én itt vetették ütközetbe az 1. lengyel hadsereget, január 31-én pedig Szimonov altábornagy 3. csapásmérö hadseregét. Február 1-én a 47. és a 61. hadsereg csapatai a 2. gárda-harckocsihadsereg 12. harckocsihadtestével együttmüködésben Schneidemühl körzetében bekerítették az ellenség csoportosítását. Az 1. lengyel hadsereg és a vele együttmüködö 47. hadsereg, illetve 2. gárda-lovashadtest befejezte a pomerániai védelmi rendszer állásainak áttörését, és továbbfejlesztette a támadást nyugati irányban. Február 3-ára a jobbszárnyhadseregek csapatai északnak fordulva elérték a Bydgoszcz É-Arnswalde-Zeden terepszakaszt (2. sz. térkép). A 2. gárda-harckocsiés az 5. csapásmérö hadsereg, a front közepén támadva, Küstrintöl északra elérte az Oderát, és átkelt a folyón. Február 3-án, a nap végére az 1. Belorusz Front csapatai a front támadási sávjában teljesen megtisztították az ellenségtöl az Odera jobb partját, egészen a Zedentöl délre esö körzetig. Csupán Küstrinnél és Frankfurt an der Oder-nél tartottak még a német fasiszta csapatok kisebb megerödített hídföket. Küstrintöl délre a front csapatai egy második hídföt is birtokba vettek az Odera bal partján. Egyidejüleg szakadatlanul folyt az elkeseredett harc a bekerített poznani és schneidemühli ellenséges csoportosítások megsemmisítésére. Február 2-töl erösen fokozódott az ellenség légierejének tevékenysége, különösen a küstrini hídföért harcoló 5. csapásmérö hadsereg sávjában. A német fasiszta bombázók 50-60-as csoportokban támadták a gyalogság harcrendjét a hídföben, és csapásokat mértek a gyorscsapatokra. A német fasiszta légierö február 2-án összesen körülbelül 2000, február 3-án pedig 3080 felszállást hajtott végre. A hitlerista hadvezetés arra törekedett, hogy bármi áron megállítsa a szovjet csapatok elönyomulását az Oderánál, s ezért nagy eröket dobott át ide. Január utolsó harmadában az 1. Belorusz Front támadási sávjában harcba lépett a "Visztula" hadseregcsoport két újonnan alakított hadserege. Ezenkívül a "Közép" hadseregcsoportnál befejezték két új hadtesttörzs, egy gyalogoshadosztály és egy harckocsidandár szervezését. A Kárpátok körzetéböl az Odera szakaszára egy páncélosés egy összfegyvernemi hadtesttörzset, két páncéloshadosztályt és egy síhadosztályt csoportosítottak át. Február elsö napjaiban még más német fasiszta magasabbegységek is érkeztek az Oderához. Az ellenség ellenállása megerösödött. A szovjet csapatok támadása az Odera szakaszán fokozatosan lelassult, és február 3-án bizonyos idöre megállt. Minél messzebbre nyomultak elöre a szovjet csapatok nyugati irányban, annál nehezebb lett anyagi, technikai és egészségügyi ellátásuk. A visszavonuló ellenség szétrombolta a vasutakat és müutakat, a hidakat és más fontos objektumokat a Visztula és az Odera között. Ezért az ellátó állomások már a támadás kezdetétöl fogva egyre jobban elszakadtak a front csapataitól. Az anyagi eszközök folyamatos utánszállításának biztosítása végett a lehetö legrövidebb idö alatt helyre kellett állítani a vasutakat és a müutakat, és hidakat kellett építeni a Visztulán. Ez a feladat a vasútés útépítö csapatokra hárult. A munka jó megszervezése, a vasútépítö és útépítö csapatok személyi állományának hösiessége, a helyreállítást végzök hazafias lelkesedése eredményeként a vasúti hidakat rendkívül rövid idö alatt helyreállították a Visztulán. Január 22-én megindult a vasúti forgalom Sandomierztöl nyugat felé. Január 23-án, 12 nappal a megadott határidö elött, megnyitották a deblini hidat a vasúti forgalom számára, január 29-én pedig már a varsói hídon is áthaladhattak a vonatok. Az utak és hidak helyreállításában különösen kitüntek az 5. vasútépítö dandár katonái. A vasútépítö egységek személyi állományának hösi helytállását méltatva az 1. Belorusz Front haditanácsa Jacino ezredesnek, az 5. vasútépítö dandár parancsnokának küldött táviratában megállapította: "Az Ön harcosai, tiszthelyettesei és tisztjei hösies munkájukkal felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a front csapatainak, biztosították az ellenség további lendületes üldözését." A támadó csapatokat követve, a vasútépítö egységek a vasútvonalak széles nyomtávra való átállításával, új vasútvonal építésével, a váltók és hidak kijavításával, illetve helyreállításával igen nagy munkát végeztek. A Visztulától nyugatra levö vasútvonalak helyreállításának üteme azonban messze elmaradt a csapatok elönyomulásának ütemétöl. A Visztulán átmenö vasúti forgalom megnyitásakor a csapatok már 300-400 kilométerre eltávolodtak a folyótól. Ezért a legfontosabb anyagi tartalékokat a Visztula jobb partjáról gépkocsikon juttatták el a csapatokhoz. A gépkocsiszállítás folyamatosságát az útépítö csapatok biztosították: megtisztították az utakat a torlaszoktól, az üzemképtelenné vált jármüvektöl, aknamentesítették az útszakaszokat és sok hidat építettek. Az 1. Belorusz Front útépítö egységei például a hadmüvelet idején több mint 11 ezer kilométer utat tartottak karban. Az 1. Ukrán Front útépítö egységei a hadmüvelet idöszakában mintegy 2500 folyóméter hidat építettek és több mint 1700 folyóméter hidat javítottak meg. A hadmüvelet végén a szállító gépkocsiknak 500-600 kilométer távolságra kellett eljuttatniuk a csapatok részére a rakományokat. Az 1. Belorusz Front számára több mint 900 ezer tonna terhet és 180 ezer embert, az 1. Ukrán Front számára pedig több mint 450 ezer tonna terhet és mintegy 20 ezer embert szállítottak. A szállító gépkocsik sok üzemanyagot fogyasztottak. Az üzemanyag idejében való utánszállításának biztosítására tartályokat szereltek a nyitott vasúti kocsikra, nagy mennyiségü tehergépkocsit vettek igénybe üzemanyag-szállításra, és a benzinfogyasztást szigorúan korlátozták. A felsorolt intézkedések eredményeként az üzemanyag-ellátásban mutatkozó fennakadás fokozatosan megszünt. A támadás gyors üteme és a hadmüvelet nagy mélysége következtében minthogy a Visztulától nyugatra nem volt vasúti közlekedés nehéz volt biztosítani a sebesültek hátraszállítását, és ez rendkívül feszített munkát követelt a sebesültszállító gépkocsioszlopoktól. Sátorhiány miatt a lakott helyeken kívül, téli idöben nehéz volt kórházakat telepíteni. Ráadásul a csapatok lendületes támadása miatt a kórházak nem tudták elég gyorsan követni a csapatokat. Sok esetben elkésett a szakorvosi segélynyújtás. Ott azonban, ahol a kórházakat közel telepítették a peremvonalhoz, a sebesülteket idöben orvosi segélyben részesítették. A lengyelországi támadás bonyolult körülményei ellenére, az egészségügyi szolgálat megbirkózott feladataival. * A Vörös Hadsereg azzal, hogy elérte az Oderát és hídföket vett birtokba a folyó bal partján, befejezte a Nagy Honvédö Háború egyik legnagyobb hadászati hadmüveletét. A visztula-oderai hadmüveletben a szovjet csapatok a Nagy Honvédö Háború harmadik idöszaka befejezö hadjáratának ilyen fontosabb feladatait oldották meg: szétzúzták a német fasiszta "A" hadseregcsoport föeröit, felszabadították Lengyelország jelentös részét, a lengyel fövárossal, Varsóval együtt, és áthelyezték a harctevékenység színterét Németország területére. Ennek eredményeként a lengyel nép, amely öt és fél évig szenvedett a hitlerista megszállók elnyomása alatt, visszanyerte függetlenségét. Lengyelország felszabadításában aktívan részt vettek a lengyel haderö magasabbegységei, s ezzel hozzájárultak a fasizmus feletti gyözelem kivívásához. A lengyel hazafiak vállvetve harcoltak a szovjet katonákkal a közös ellenség ellen, és kiváló harci tudásról, bátorságról és merészségröl tettek tanúságot. Lengyelország hü szövetségese volt a Szovjetuniónak a hitlerista Németország elleni önfeláldozó harcban. A Vörös Hadsereg csapatai betörtek





a fasiszta Németországba, s az ellenség területén harcolva elérték az Oderát, 60-70 kilométerre megközelítették Berlint, s kedvezö feltételeket teremtettek a berlini és a drezdai irányban indítandó támadáshoz. A hadmüvelet folyamán a szovjet csapatok megsemmisítettek 35 ellenséges hadosztályt és további 25 hadosztálynak több mint 60-75 százalékos veszteséget okoztak. Arra kényszerítették a hitlerista hadvezetést, hogy a nyugati és az olasz arcvonalról, saját tartalékából és a szovjet-német arcvonal más szakaszairól mintegy 40 hadosztályt és nagy mennyiségü harci technikai eszközt dobjon át a szovjetnémet arcvonal középsö szakaszára. Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front törzsének adatai szerint a szovjet csapatok a visztula-oderai hadmüvelet folyamán több mint 147 ezer katonát és tisztet ejtettek fogságba, továbbá 1377 harckocsit és rohamlöveget, 8280 különbözö ürméretü löveget, 5707 aknavetöt, 19490 géppuskát, 1360 repülögépet és sok más hadianyagot zsákmányoltak. És még ennél is több ellenséges élöeröt és harci technikai eszközt semmisítettek meg. A támadás folyamán a szovjet csapatok a különbözö nemzetiségü emberek tízezreit szabadították ki a fasiszta rabságból. Február 15-éig csupán az 1. Ukrán Front gyüjtöés továbbító állomásain 49500 kiszabadított embert vettek nyilvántartásba. Ezenkívül sok szovjet ember egyenként és csoportosan tért vissza hazájába. A kialakult helyzetnek megfelelöen a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a Visztula és az Odera közti támadás folyamán a hadászati hadmüvelet egyik leghatékonyabb formáját alkalmazta: az ellenség arcvonalát különbözö szakaszokon mért több hatalmas csapással szétdarabolta, s ezek a csapások késöbb egyetlen, mély, Németország szíve, Berlin felé irányuló frontális csapássá olvadtak össze. A szovjet csapatok által egyidejüleg öt irányban mért csapások lehetövé tették az ellenség védelmének gyors áttörését, a támadás széles arcvonalon való lendületes továbbfejlesztését a mélységben. A visztula-oderai támadás kolosszális méretet öltött. A támadás 500 kilométer széles arcvonalon bontakozott ki, mélysége elérte a 450-500 kilométert és 23 napig tartott. Az elönyomulás átlagos napi üteme elérte a 20-22 kilométert. A szovjet parancsnokság az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front támadási sávjában nagy eröket összpontosított, s így jelentös fölényt teremtett az ellenséggel szemben. Az erök és eszközök müvészi alkalmazásával a föcsapások irányában, a csapatok és harci technikai eszközök olyan sürüségét hozta létre, amely biztosította az ellenség védelmének sikeres áttörését, és csapatai nagy mélységben való üldözését. Az erök és eszközök mély lépcsözése, front második lépcsök és gyorscsoportok kikülönítése, valamint tartalékok létrehozása biztosította a csapások erejének szüntelen növelését, a lendületes támadást, az ellenség nagyszámú megerödített védöövének leküzdését. A hadmüveletet az jellemezte továbbá, hogy a nagy hadmüveleti magasabbegységekkel müvészien manövereztek azzal a céllal, hogy megkerüljék, átkarolják és szétzúzzák az ellenség csoportosításait Varsó, az ostrowiec-opatówi kiszögellés és a felsösziléziai iparvidék körzetében, továbbá Schneidemühl, Poznan, Leszno erödjeiben stb. Fontos szerepet játszottak a hadmüveletben a nagy mozgékonysággal, ütöerövel és tüzerövel rendelkezö harckocsi-hadseregek, önálló harckocsiés gépesített hadtestek. Ezek részt vettek az ellenséges védelem harcászati övének áttörésében, a harcászati sikert hadmüveleti sikerré fejlesztették, lehetövé tették a védelem mély szétszabdalását, bekerítették a német fasiszta csapatokat, harcoltak az ellenség hadmüveleti tartalékaival, üldözték a visszavonuló ellenséges csoportosításokat, elfoglalták és a front föeröinek beérkezéséig megtartották a fontos objektumokat és terepszakaszokat. A harckocsi-hadseregek az összfegyvernemi hadseregek elött nyomultak elöre, utat törtek számukra nyugat felé. A hadmüveletet továbbá az jellemezte, hogy hatalmas tömegü tüzérséget összpontosítottak a föirányokban, különösen az ellenség védelmének áttörésekor és a gyorsanmozgó magasabbegységeknek az áttörésbe való bevetésekor. Hogy biztosítsák a meglepésszerü és egyidejü tüzcsapást az egész áttörési szakaszon, a tüzérségi elökészítést központilag, frontméretben tervezték. A tüzérségi elökészítés idöszakában az ellenség védelmét a fövédööv teljes mélységéig (5-6 kilométer, vagy annál is nagyobb mélységben) lefogták. Minden hadseregnél hozzáértöen szervezték meg a harckocsi-hadseregek, harckocsiés gépesített hadtestek áttörésbe való bevetésének tüzérségi biztosítását. A támadás tüzérségi biztosítása végett a hadmüveletben több tüzérhadtest és áttörö tüzérhadosztály is részt vett. Ezek mesterien manövereztek a harcmezön. A szovjet légierö, mely megszakítás nélkül uralta a légteret, az egész hadmüvelet folyamán közvetlenül támogatta a földi csapatokat és oltalmazta azokat az ellenséges repülögépek támadásával szemben. A légierö a frontok föcsapásainak irányaiban fejtette ki a legnagyobb eröfeszítést. Az áttörés kifejlesztése és az ellenséges csapatok üldözése során a csatarepülö, bombázó és vadász légierö megsemmisítette az ellenség visszavonuló csapatait, és megzavarta az ellenséges csapatok mozgását a fontos közlekedési útvonalakon. A csapathadtáp bonyolult viszonyok között dolgozott. Ahogy elörehaladt az arcvonal nyugat felé, egyre növekedett a csapatok és a kirakó állomások közti távolság. Az ellátóbázisok elszakadtak a támadó csapatoktól, az utánszállítási vonalak megnyúltak. A szállításra a szovjet és a nyugat-európai nyomtávú vasútvonalakat egyaránt fel kellett használni. A hadseregeknek nem volt saját vasútvonalszakaszuk, ezért az összes anyagi tartalékot roppant nagy távolságra, gépkocsikon kellett a csapatokhoz eljuttatni. Mégis annak ellenére, hogy a támadás megszakítás nélkül folyt a csapatok idejében megkapták a szükséges löszer-, üzemanyagés élelmiszer-tartalékokat. Az a körülmény, hogy a frontoknak és hadseregeknek mozgó egészségügyi intézetekböl, szabad kórházi ágyakból és egészségügyi felszerelésböl nagy tartalékuk volt, lehetövé tette, hogy sikeresen megbirkózzanak a támadó csapatok egészségügyi biztosításának bonyolult feladatával. Számottevöen elösegítette ezt az egészségügyi szolgálat önfeláldozó munkája is. A támadás folyamán egy percig sem szünetelt az aktív pártpolitikai munka. A szovjet katonák ideológiai nevelése mellett nagyjelentöségü volt ebben az idöszakban a Lengyelország és Németország lakossága körében végzett politikai tömegmunka. A szovjet csapatok erkölcsi-politikai állapota rendkívül jó volt. A harcosok és a parancsnokok minden nehézséget leküzdöttek, és tömeges hösiességröl tettek tanúságot. Az a hatalmas csapás, amelyet a szovjet csapatok 1945 januárjában Lengyelországban az ellenségre mértek, igazolta, hogy tovább növekedett a Vörös Hadsereg ereje, és bebizonyította, hogy a szovjet hadvezérek katonai müvészete, valamint a katonák és tisztek harci tudása magas színvonalon áll. A grandiózus visztula-oderai hadmüvelet, amely elgondolásával, lendületével és végrehajtása tökéletességével tünt ki, lelkesedést keltett az egész szovjet népben, és kiváltotta mind szövetségeseink, mind ellenségeink elismerését. Churchill 1945. január 27-én Sztálinhoz intézett üzenetében ezt írta: "A közös ellenségünkön aratott dicsö gyözelmeik és azok az óriási erök, amelyeket Önök felvonultattak ellene, bámulatba ejtettek bennünket. Fogadja legforróbb hálánkat és szerencsekívánatainkat történelmi jelentöségü haditetteik alkalmából." A külföldi sajtó, a rádiókommentátorok és katonai szemleírók nagy figyelmet fordítottak a Vörös Hadsereg 1945. januári gyözelmes támadására, és egyöntetüen elismerték, hogy az felülmúlta a második világháború valamennyi támadó hadmüveletét. A New York Tímes 1945. január 18-i számában ezt írta : ". . . az oroszok támadása olyan villámgyorsan fejlödik, hogy a német csapatok 1939. évi lengyelországi és 1940. évi franciaországi hadjárata elhalványul mellette . . . A német vonalak áttörése után az oroszok szétszabdalják az ellenség csapatait, amelyek az Oderához vonulnak vissza . . ." Baldwin, az ismert amerikai katonai szemleíró cikket írt "Az oroszok támadása megváltoztatja a háború hadászati jellegét" címmel. Ebben kijelentette, hogy ". . . az oroszok kolosszális téli támadása egy szempillantás alatt megváltoztatta a háború egész hadászati arculatát. A Vörös Hadsereg most harcolva a német Szilézia határai felé nyomul elöre . . . A háború új, Németország számára kritikus pillanathoz ért. A német vonal áttörése a Visztulánál gyorsan átalakulhat Németország ostromává, magának Németországnak a területén folyó hadjárattá." A Times címü angol hivatalos lap 1945. január 20-án ezt írta : "A németek menekülnek Dél-Lengyelországból . . . Az ellenségnek most nem az a gondja, hogy hol kapaszkodjék meg a Visztula és Berlin közötti nyílt síkságon, hanem az, hogy egyáltalán meg tud-e állni? A náci kormány felhívásai a hadsereghez és a lakossághoz arról tanúskodnak, hogy ez nagyon is kétséges." Hasonló elismeréssel értékelik a Vörös Hadsereg 1945. januári támadását jelenleg a nyugatnémet hadtörténészek is. Mellenthin, a német fasiszta hadsereg volt tábornoka írja: ". . . az orosz támadás soha nem látott erövel és lendülettel bontakozott ki. Világos volt, hogy Legfelsöbb Föparancsnokságuk teljesen uralta az óriási, gépesített hadseregekkel végrehajtott támadás megszervezésének technikáját . . . Lehetetlen mindazt leírni, ami a Visztula és az Odera között 1945 elsö hónapjaiban történt. Európa nem ismert ehhez foghatót a római birodalom pusztulása óta."


Találat: 1520