online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A VOLGAI CSATA

történelem



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
'Ismernünk kell a múltat, hogy megérthessük a jelent'
KATONAI-POLITIKAI ESEMÉNYEK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ MÁSODRENDŰ HADSZÍNTEREIN
A VILÁGHÁBORÚ KÉT TŰZFÉSZKE
Az 1848-49-es forradalom és szabadsagharc
Kronológia iszlam
A RÉGI KELET NÉPESSÉGE ÁTTELEPÜL DÉLKELET-EURÓPÁBA
A SZOVJET FEGYVERES ERŐK MEGERŐSÖDÉSE
Athén gazdasaga, tarsadalma és allamszervezete a Kr.e.V. szazadban
A VOLGAI CSATA
 
 

A VOLGAI CSATA. A SZOVJET CSAPATOK HŐSIES VÉDELMI HARCAI


0. A Nagy Honvédö Háború második éve elején a hadiesemények súlypontja a szovjet-német arcvonalon a Szovjetunió európai részének délkeleti területeire tolódott át. Az 1942-es forró nyáron a doni és Volga menti sztyeppéken fellángolt a második világháború egyik legnagyobb csatája, a volgai csata. Ez a csata szünet nélkül, lankadatlan hevességgel, hat és fél hónapig tartott. Voltak olyan idöszakai, amikor a két fél részéröl egyidejüleg több mint 2000000 ember, 2000 harckocsi, mintegy 25000 löveg és aknavetö, több mint 2300 repülögép vett részt a küzdelemben. A doni sztyeppéktöl a Volga meredek partjaiig terjedö csatatéren, csaknem 100000 négyzetkilométernyi területen, a Vörös Hadsereg harcosai, a világ elsö szocialista államának sorsáért viselt történelmi felelösségük tudatában felülmúlhatatlan állhatatossággal hösi fegyveres harcot vívtak a hitlerista hordák ellen. A volgai csatában az egész ország részt vett. A haza harcba küldte fiait és lányait, s fegyverrel, löszerrel, felszereléssel, élelmiszerrel látta el a frontot. A nyár és az ösz folyamán ez a szó, hogy "Sztálingrád", sohasem került le a lapok hasábjairól, állandóan hallatszott a rádióból, számtalanszor ismétlödött beszédekben, elöadásokban, állandó beszédtéma volt. Az egész szovjet nép gondolatban együtt élt és küzdött a várossal, annak hös védöivel. Söt, az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte a gigászi csata menetét. Világszerte százmilliók ismerték fel, hogy elérkezett a második világháború kritikus pillanata, hogy a Don és a Volga között folyó csata kimenetelétöl sok tekintetben az emberiség jövöje függ. A Sztálingrád elöterében, majd pedig magában a városban vívott elkeseredett védelmi ütközetek során a Vörös Hadsereg felörölte a hitleristák elit hadosztályait, pótolhatatlan veszteségeket okozott az ellenségnek emberben és technikában. "Ez a város írta Görtlitz, német történész tengernyi német vért ivott magába a legjavából, s mindinkább a keleti hadjárat Verdunjévé vált." A szovjet csapatok szívós védelmi harcaikkal óriási ellenséges eröket kötöttek le, lehetövé tették a szovjet hadvezetésnek, hogy idöt nyerjen, összegyüjtse és összpontosítsa tartalékait, és megteremtették a szükséges elöfeltételeket a szovjet-német arcvonal déli szárnyán támadó ellenséges csoportosítás föeröinek szétzúzásához. Miután a Vörös Hadsereg a védelmi ütközetben felörölte és elvéreztette a hitlerista csapatokat, ellentámadásba ment át, amelynek során bekerítette és megsemmisítette az ellenség több mint 300000 fönyi csoportosítását. Nagyszerü, világtörténelmi jelentöségü gyözelme volt ez a szovjet népnek és fegyveres eröinek. A Volga és a Don között tevékenykedö német csapatok szétzúzása fordulópontot jelentett a szovjet-német arcvonalon folyó fegyveres harc menetében, és megvetette az alapját annak, hogy nemcsak a Nagy Honvédö Háborúban, hanem az egész második világháborúban is döntö fordulat álljon be. A volgai csatában mint valami gyújtópontban összpontosult a szovjet hadvezetés megerösödött müvészete, a szovjet harcosok kiváló harci képzettsége, határtalan szívóssága, bátorsága, hösiessége. A Vörös Hadseregnek a nagy volgai csatában aratott hatalmas sikere szárnyakat adott a szovjet embereknek, új eröt öntött beléjük, óriási politikai és munkalelkesedést keltett az országban. Ez a siker a nemzetközi porondon tovább növelte a Szovjetuniónak mint az antifasiszta koalíció vezetö erejének tekintélyét, s döntö jelentöségü volt a koalíció további megszilárdulása szempontjából. A német fasiszta hadseregnek a szovjet-német arcvonalon szenvedett súlyos veresége arra késztette Japánt és Törökországot, hogy lemondjon a Szovjetunió ellen elökészített támadásról. A világ valamennyi népe a német fasizmus elkerülhetetlen összeomlásának zálogát látta a Vörös Hadsereg gyözelmében. A hitlerista hordákra a Volgánál mért megsemmisítö vereség a Nagy Honvédö Háború történetének egyik legdicsöbb lapja. Az emberiség évtizedek és évszázadok elteltével is hálásan örzi majd emlékezetében a szovjet nép nagyszerü höstettét, amelyet a hös város falainál hajtott végre. A volgai csata a fegyveres harc jellegét és a Vörös Hadsereg feladatait illetöen két idöszakra tagozódik. Az elsö idöszakban (július 17-töl november 18-ig) a szovjet csapatok véres védelmi harcokban meghiúsították az ellenség támadási terveit, és megteremtették az elöfeltételeket ahhoz, hogy ellentámadásba menjenek át. A második idöszakban ( 1942. november 19-töl 1943. február 2-ig) a Vörös Hadsereg hatalmas ellentámadást hajtott végre, bekerítette és megsemmisítette a Volga és a Don között müködö elit fasiszta csapatok nagy csoportosítását, és általános támadást bontakoztatott ki a szovjet-német arcvonal egész déli szárnyán. 1. Harcok a nagy Don-kanyarban A volgai csata a Vörös Hadsereg szempontjából rendkívül nehéz körülmények között kezdödött. A túleröben, különösen harckocsik és repülögépek tekintetében nagy fölényben levö ellenség gyors ütemben tört elöre kelet felé. A szovjet csapatok visszavonultak, s átengedték az ellenségnek a Don-vidék gazdag területeit. A harcosok, akárcsak 1941 nyarán, újra átélték a visszavonulás keserüségét. Annak következtében, hogy a voronyezsi irányban és a Donyec-medencében a szovjet csapatok számára kudarccal végzödtek a hadmüveletek, s a hitlerista hadsereg nagy erökkel tört elöre a nagy Don-kanyarba, az a veszély fenyegetett, hogy az ellenség eléri a Volgát és Észak-Kaukázust (19. sz. térkép). A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság úgy számított, hogy az ellenség a legközelebbi jövöben az Alsó-Volga-vidék körzetének elfoglalására összpontosítja majd föeröit. Ha az ellenségnek sikerült volna elfoglalni ezt a területet, kettészakadhatott volna a szovjet csapatok arcvonala, s elveszhettek volna azok a közlekedési útvonalak, amelyek az ország központi területeit a Kaukázussal kötik össze. A Délnyugati Front csapatai nagy veszteségeket szenvedtek, s nem tudták megállítani a német fasiszta csapatok keleti irányú elönyomulását. A Déli Front csapatai, az 1. német páncélos hadsereg és a 17. német hadsereg magasabbegységeinek keletröl, északról és nyugatról intézett rohamait visszaverve, súlyos harcok közepette visszavonultak a Rosztovi Védelmi Körletbe. Sürgös, határozott intézkedésekre volt szükség, hogy megszervezzük az ellenállást az ellenséggel szemben, s megszüntessük azt a veszélyt, hogy a német fasiszta csapatok mélyen elöretörjenek a Volgához és betörjenek a Kaukázusba. A föhadiszállás ebböl a célból a Délnyugati és a Déli Front mögött három összfegyvernemi hadsereget vonultatott fel: Kolpacski vezérörnagy parancsnoksága alatt a 62. hadsereget, Kuznyecov altábornagy parancsnoksága alatt a 63. hadsereget és a 64. hadsereget, amelynek ideiglenesen Csujkov altábornagy volt a parancsnoka. Július 12-én egy új frontot alakítottak, a Sztálingrádi Frontot, amelynek állományába az említett hadseregeken kívül a feloszlatott Délnyugati Frontból a 21. hadsereget (parancsnoka: Danyilov vezérörnagy) és a 8. légi hadsereget (parancsnoka Hrjukin vezérörnagy) osztották be. A front parancsnokává Tyimosenkót, a Szovjetunió marsallját, a haditanács tagjává Hruscsovot, a törzs fönökévé Bogyin altábornagyot nevezték ki. A front haditanácsa azt a feladatot kapta, hogy a Don bal partján, a Pavlovszktól Kletszkajáig terjedö sávban, majd tovább a Kletszkaja, Szurovikino, Szurovszkij, Verhye-Kurmojarszkaja vonalon szervezzen szilárd védelmet. A Verhnye-Kurmojarszkajától Azovig terjedö (több mint 300 kilométeres) szakaszra a Don bal partján az Észak-Kaukázusi Front 51. hadserege vonult fel. A Déli Front visszavonuló csapataival együtt ennek a hadseregnek kellett fedeznie a kaukázusi irányt. Nem sokkal késöbb a Sztálingrádi Front állományába osztotta be a föhadiszállás a nagy veszteséggel visszavonuló 28. hadsereget (parancsnoka Krjucsenkin vezérörnagy), 38. hadsereget (parancsnoka Moszkalenko vezérörnagy), 57. hadsereget (parancsnoka Tolbuhin vezérörnagy, július 27-ig pedig Nyikisev vezérörnagy) és a Rogacsov ellentengernagy parancsnoksága alatt álló Volgai Katonai Flottillát. A nagy veszteségeket szenvedett 8. légi hadsereget a föhadiszállás 10 repülöezreddel (összesen 200 repülögép) erösítette meg. Minthogy az ellenség betört a nagy Don-kanyarba, a Volga elöterében újból nagy ütemben megindult a védelmi terepszakaszok kiépítése. Ennek a bonyolult és munkaigényes feladatnak a teljesítésében nagy segítséget nyújtott a front parancsnokságának az SZK(b)P sztálingrádi területi bizottsága és a városi védelmi bizottság. A területi pártbizottság felhívására a védelmi terepszakasz építési munkálataihoz naponta tízezrével vonultak ki az emberek. Három védelmi gyürüt építettek: egy külsöt, egy középsöt és egy belsöt. A külsö védelmi gyürü mintegy 500 km hosszúságban Gornaja Prolejkánál a Volga partján kezdödött és a Bergyija, Ilovlja, Don folyók mentén húzódott a Miskova folyó torkolatáig, innen a Miskova mentén folytatódott, majd Vasziljevkán és Plodovitojén áthaladva Rajgorodnál visszaért a Volgához. A csaknem 150 km hosszú középsö gyürü a Picsuga, Gavrilovka, Krasznoarmejszk vonalon húzódott. A belsö védelmi gyürüt Orlovka, Peszcsanka, Krasznoarmejszk szakaszon építették ki. Csakhogy ezeknek a védelmi gyürüknek az építése a védelmi ütközetek kezdetéig még korántsem fejezödött be. Július 15-én a területi pártbizottság a front haditanácsával egyetemben úgy döntött, hogy közvetlenül a város peremén sürgösen egy negyedik védelmi gyürüt is építenek. Erre mintegy 50000 embert vezényeltek ki. A katonai feladatokon dolgozó hivatalokon kívül minden intézményt ideiglenesen bezártak, s a dolgozókat a védelmi gyürü építésére mozgósították. Július 19-én a területi pártbizottság az SZK(b)P Központi Bizottságától telefonon azt az utasítást kapta, hogy tegyen további intézkedéseket a védelem megerösítésére. A párt központi bizottsága megkövetelte azt is, hogy a városi pártbizottság gondoskodjon a városi üzemek hadianyagtermelésének, különösen harckocsi-, lövegés löszergyártásának fokozásáról. Július 20-án este a párt városi aktivistái ülést tartottak, s ezen a területi bizottság titkára ismertette az SZK(b)P Központi Bizottságának utasításait. Az ülésen elhatározták, hogy fokozzák az éberséget, s felhívást intéztek a lakossághoz, hogy bármi áron védje meg szülövárosát. A hös város dolgozói újabb munkasikerekkel válaszoltak a párt felhívására. A Traktorgyár kollektívája túlteljesítette a harckocsigyártás júliusi tervét, s ezért elnyerte az Állami Honvédelmi Bizottság Vörös Vándorzászlaját. Az utászegységek és a vasúti csapatok gyorsított ütemben építették a vasutat Ilovlja állomástól Kamisinig. A területi pártbizottság és a városi védelmi bizottság nagy figyelmet fordított e munka megszervezésére. Augusztusban befejezték a vasút építését. Üzembe helyezésével jelentösen javult a Volga és a Don között müködö szovjet csapatok ellátása. Nagy munkát végeztek a városi és területi pártszervezetek a népfelkelés megszervezése és kiképzése terén. Itt már 1941-ben alakítottak egy népfelkelö hadtestet. A hadtest lovas kozák hadosztályát átadták a hadra kelt seregnek, s azt 1942 tavaszán a frontra vezényelték. A népfelkelö hadtestnek a városban maradt egységei folytatták a harckiképzést. Az ellenséges ejtöernyösök elleni harcra a terület körzeteiben több mint 80 vadászzászlóaljat szerveztek, mintegy 11000 fövel. 1942 július-augusztusában a perelazovszkiji, cserniskovszkiji, verhnye-kurmojarszkajai és krasznoarmejszki körzetek vadászzászlóaljai a Vörös Hadsereg egységeivel együtt harcba léptek a német fasiszta betolakodókkal. Harcfelderítést folytattak, s fedezték a lakosság és az anyagi értékek áttelepítését. Az újonnan szervezett Sztálingrádi Front kötelékébe tartozó hadseregek többségének (kivéve a föhadiszállás tartalékából odakerült hadseregeket) jelentös hiányuk volt emberben, fegyverzetben és harci technikai eszközökben; ezek a hadseregek ugyanis az egykori Délnyugati Front magasabbegységeinek maradványaiból alakult 949d32j ak, amelyek súlyos harcok közepette, de szervezetten vonultak vissza a Don mögé. A szovjet csapatoknak ezekkel a korlátozott erökkel kellett egy széles, 520 kilométeres sávot védeniük. A 63. hadsereg hat lövészhadosztálya Pavlovszktól Szerafimovicsig 250 kilométeres arcvonalon bontakozott szét. A 21. hadsereg, miután rendezte visszavonult magasabbegységeit, három hadosztállyal elfoglalta a Szerafimovicstól Kletszkajáig terjedö, mintegy 60 kilométeres védelmi szakaszt. Mindkét hadsereg a Don bal partján helyezkedett el. Innen a szovjet csapatok arcvonala délnek fordult. A Kletszkajától Szurovikinóig terjedö 90 kilométeres szakaszt a 62. hadsereg védte, amelynek hat lövészhadosztálya, egy harckocsidandára és hat önálló harckocsizászlóalja volt. A 64. hadsereg, amely öt lövészhadosztályból (ebböl július 22-ig csak két hadosztály érkezett meg müködési körzetébe) és egy harckocsidandárból állt, a 62. hadseregtöl balra bontakozott szét, hogy a Szurovikinótól Verhnye-Kurmojarszkajáig terjedö 120 km-es szakaszt védje, A hadsereg balszárnyán levö magasabbegységek a Don bal partján foglaltak védöállást. A 62. és a 64. hadsereg hadosztályainak elörevetett osztagai a Csir és Cimla folyók vonaláig nyomultak elöre. Az 57. hadsereg a front tartaléka volt és Dubovka körzetében átszervezés alatt állott. A föhadiszállás utasítására a 38. hadsereg parancsnoksága hozzálátott az 1. harckocsihadseregnek, a 28. hadsereg parancsnoksága pedig a 4. harckocsihadseregnek a megalakításához. A német fasiszta haderö nyári hadjáratának egyik fö célja, mint már említettük, az volt, hogy elfoglalja Sztálingrádot, és ebben a térségben kijusson a Volgához. Ezt a feladatot eredetileg a 4. páncélos hadseregre és a 6. hadseregre bízták. De amikor ezeknek meglehetösen gyorsan sikerült kijutniuk a nagy Don-kanyarba, a hitlerista hadvezetés úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a Vörös Hadsereg már kimerítette minden tartalékát, és hogy a város elfoglalásához egymaga a 6. hadsereg is elegendö. A német vezérkar túlbecsülte a "Kék" hadmüvelet során elért eredményeket, s úgy döntött, hogy egyszerre két irányban fejleszti ki a támadást: a "B" hadseregcsoport csapataival a Volga felé és az "A" hadseregcsoport csapataival (ennek a hadseregcsoportnak adták át a 4. páncélos hadsereget) a Kaukázus felé. A németek annyira biztosak voltak a sikerben, hogy a krími hadmüveletek után felszabadult 11. hadsereget nem is vonták be a Kaukázus elleni támadásba, hanem átadták az "Észak" hadseregcsoportnak Leningrád ostromához. A Vörös Hadsereg alakulatai azonban olyan szívósan harcoltak a nagy Don-kanyarban, hogy a fasiszta hadvezetés kénytelen volt sürgösen megerösíteni az ezen az arcvonalszakaszon müködö csapatait. Július 17-én a föparancsnokság tartalékából a 6. hadseregnek adták át a 14. páncélos hadtestet. Két nap múlva ehhez a hadsereghez irányították vissza a 4. páncélos hadseregtöl az 51. hadtestet. Július 22-én estére a 6. hadsereg támadási sávjában már 14 gyalogos, 1 páncélos, 2 gépesített és 2 örhadosztály müködött. Néhány nap múlva a "B" hadseregcsoport sávjába küldték az "A" hadseregcsoport további két hadtestét: a 24. páncélos hadtestet és a 11. hadtestet, valamint a 8. olasz hadsereget, amelybe hét gyalogos hadosztály, egy gyalogos és egy lovasdandár tartozott. Ennek a hadseregnek a Pavlovszk és Vesenszkaja közti szakaszon el kellett foglalnia a Don jobb partját, hogy a 6. hadsereg hadosztályait felszabadítsa a Volga irányában való gyors elöretöréshez. Ebben az idöben vonult fel a "B" hadseregcsoport müködési sávjába a 3. román hadsereg is. A szárazföldi csapatokat a 4. légiflotta zöme és a 8. repülöhadtest támogatta. Az ellenség a sztálingrádí irányban összesen mintegy 30 hadosztályt és több mint 1200 repülögépet összpontosított. A német fasiszta hadvezetésnek az átcsoportosítás eredményeképpen sikerült emberben és hadianyagban jelentös fölényre szert tenni. Támadásaik irányában a hitlerista csapatok létszám és harci technikai eszközök tekintetében több mint kétszeresen felülmúlták a 62. és 64. hadsereget. A légieröt illetöen három-négyszeres volt az ellenség fölénye. A német fasiszta légierö állományába korszerü repülögépekkel ellátott válogatott vadász és bombázó kötelékek tartoztak. A 8. szovjet légi hadsereg repülögépparkja viszont 70-75 százalékban elavult gépekböl állott. Az új típusú repülögépekböl a JAK-1-böl, a PE-2-böl és az IL-2-böl még kevés volt. Nagy nehézségekkel kellett megküzdeni a légierö földi kiszolgálása tekintetében is: nem álltak rendelkezésre elökészített repülöterek, anyag-, löszerés üzemanyagraktárak. A német legfelsöbb föparancsnokság a "B" hadseregcsoport kötelékébe tartozó csapatok további támadásának feladatait megszabva, július 23-i utasításában megparancsolta a csoportnak, hogy gyors csapással zúzza szét a Sztálingrádot fedezö szovjet csapatokat, foglalja el a várost, majd mérjen csapást a Volga mentén dél felé és foglalja el Asztrahán térségét a Volgán való közlekedés teljes megbénítása céljából. A "B" hadseregcsoport parancsnoka azt tervezte, hogy Perelazovszkij körzetéböl (a 8. hadtesttel és 14. páncélos hadtesttel) és Oblivszkaja körzetéböl (az 51. hadtesttel és 24. páncélos hadtesttel) Kalacs irányában mért átkaroló csapásokkal bekeríti és megsemmisíti a 62. és 64. hadsereg csapatait, Kalacsnál átkel a Donon, és menetböl elöretör a Volgáig. Az események alakulása azonban azt mutatta, hogy a német hadvezetés elszámította magát a szovjet csapatok erejének és ellenállóképességük fokának megítélésében. A szovjet csapatok védelmi harcai a nagy Don-kanyarban július 17-én a Csir és Gimla folyók mentén a 62. hadsereg elörevetett osztagainak tevékenységével kezdödtek meg. Addigra a 62. hadsereg elörevetett osztagai a túlerejü ellenséggel vívott szívós harcok után visszavonultak a fö védelmi terepszakaszra. Július 23-án reggel az ellenség öt hadosztálynyi erövel megrohamozta a 62. hadsereg jobbszárny-magasabbegységeit. Három nap alatt a német fasiszta csapatoknak ezen a szakaszon sikerült áttörniük a védelmet. Gyorsan mozgó egységeik, észak felöl mélyen átkarolva a 62. hadsereg jobbszárnyát, Kamenszkij körzetében elérték a Dont. A szovjet hadvezetés az áttört ellenséges csoportosítás szétzúzása céljából ellencsapásokat hajtott végre a még szervezés alatt álló 1. és 4. harckocsihadsereg eröivel. Az egyik ilyen csapást július 27-én Moszkalenko vezérörnagy parancsnoksága alatt az 1. harckocsihadsereg mérte Kalacs körzetéböl, északnyugati irányban. A szovjet csapatoknak sikerült megállítaniuk a déli irányban és a Don jobb partja mentén elönyomuló ellenséget. Másnap Krjucsenkin parancsnoksága alatt a 4. harckocsihadsereg mért ellencsapást Trjohosztrovszkaja térségéböl, nyugati irányban. A 62. hadsereg két hadosztályát, amelyeket a német csapatok Verhnye Buzinovka körzetében bekerítettek, kiszabadították, s megállították az ellenség további elönyomulását kelet felé. Az 1. és a 4. harckocsihadsereg ellencsapásait a 8. légi hadsereg támogatta. Különösen aktívan harcolt a Polbin ezredes parancsnoksága alatt álló 150. bombázó repülöezred. Az ezred repülöi, parancsnokukkal az élen, éjjel-nappal bombázták az ellenség csapatait és technikai eszközeit, mégpedig zuhanórepüléssel. A zuhanóbombázás és az éjjeli repülés akkoriban a PE-2 típusú bombázógépekkel, amelyekkel az ezred is fel volt szerelve, még ritkaságszámba ment. A szovjet csapatok nagyszerü hösiessége ellenére sem sikerült szétzúzni a Verhnye-Buzinovka körzetébe betört ellenséges csoportosítást, és visszaállítani az eredeti helyzetet a 62. hadsereg védelmi sávjában. Ez a többi közt azzal magyarázható, hogy az 1. és a 4. harckocsihadsereg vegyes típusú hadsereg volt, vagyis harckocsihadtestek mellett összfegyvernemi magasabbegységek is tartoztak az állományukba, amelyeknek a mozgékonysága elmaradt a harckocsicsapatoké mögött. Ez lényegesen csökkentette a harckocsihadseregek manöverezési lehetöségét. Az ütközetbe vetés pillanatában az 1. harckocsihadseregnek két harckocsihadteste (mintegy 160 harckocsija) és egy lövészhadosztálya volt, a 4. harckocsihadseregnek pedig egy harckocsihadteste (mintegy 80 harckocsija) és egy lövészhadosztálya. Ráadásul e hadseregek, amelyeknek a szervezése csak július 22-én kezdödött meg, személyi és anyagi vonatkozásban nem voltak teljesen feltöltve. A hadseregparancsnokságok és a törzsek még nem szereztek kellö tapasztalatokat a harckocsi-magasabbegységek vezetésében, mivel összfegyvernemi hadseregparancsnokságokból szervezték át öket. A harckocsihadseregek azért sem tudták teljesen megoldani feladatukat, mert más-más idöben mértek ellencsapást, s mert a harckocsi-magasabbegységek nélkülözték a megbízható tüzérségi támogatást, és légi oltalmazásuk is gyenge volt. Július 25-én a német csapatok a Cimla folyónál visszaverték a 64. hadsereg elörevetett osztagait, és csapást mértek a hadsereg jobbszárnyára, igyekezvén Kalacsnál menetböl átkelni a Donon. A hadsereg jobbszárny-magasabbegységei szívós harcok közepette szervezetten visszavonultak északkeletre és keletre, s megvetették a lábukat a Szurovikino és Ricskovo közötti vasútvonal mentén, majd tovább a Don bal partján. Ezen a szakaszon az ellenség elönyomulását megállították. Meghiúsult a 6. német hadseregnek az a kísérlete, hogy menetböl elöretörjön a Volgáig. Mindamellett a Don jobb partján továbbra is súlyos maradt a szovjet csapatok helyzete. Az ellenség a 62. hadsereg mindkét szárnyát mélyen átkarolta. A német csapatok Kamenszkij és NyizsnyeCsirszkaja körzetében elérték a Dont, s így az a veszély fenyegetett, hogy nyugat és délnyugat felöl áttörik védelmünket. Nehéz helyzet alakult ki ebben az idöben az észak-kaukázusi irányban is. A Déli Front csapatai nem tudták feltartóztatni az ellenséget a Rosztovi Védelmi Körletben, visszavonultak a Don bal partjára, s védelemre rendezkedtek be a Szal folyó torkolatától Azovig. Az 51. hadsereg, amelyet a föhadiszállás az általa elfoglalt védelmi szakasszal együtt a Déli Frontnak adott át, továbbra is súlyos harcot vívott a 4. német páncélos hadsereggel, amely Konsztantyinovszkijnál és Cimljanszkajánál hídföt létesített a Don bal partján. A német csapatoknak a volgai és a kaukázusi irányban végrehajtott mély áttörése kiélezte a hadászati helyzetet a szovjet-német arcvonalon. Az ellenség a délnyugati irányban széles sávban áttörte a szovjet csapatok védelmét, s gyors ütemben nyomult elöre a Volga és Rosztov felé. A Vörös Hadsereg magasabbegységei súlyos harcok közepette visszavonultak, gazdag ipari és mezögazdasági vidékeket engedve át az ellenségnek. Az ország déli részén kialakult fenyegetö helyzet riadóztatta a pártot és az egész szovjet népet. A honvédelmi népbiztos július 28-án 227. sz. parancsában jellemezte a szovjet-német arcvonal déli szárnyán kialakult veszélyes helyzetet, felhívta a csapatokat, hogy a végsökig fokozzák az ellenállást, és állítsák meg az ellenséget. ". . .Ideje véget vetni a visszavonulásnak szólt a parancs. Egyetlen lépést sem hátrálni! Ez legyen most fö jelszavunk! Keményen, az utolsó csepp vérig védelmezni kell minden állást, minden méternyi szovjet területet, foggal-körömmel harcolni kell minden talpalatnyi szovjet földért, s védelmezni kell az utolsó lehetöségig." A parancs utasította a parancsnokokat és a politikai tiszteket, hogy a fenyegetö helyzettel összhangban szervezzék át a pártpolitikai munkát a csapatoknál, s mozgósítsanak minden eröt és eszközt az ellenség visszaverésére. A parancsot haladéktalanul eljuttatták a harcoló csapatokhoz. Olvasták és tanulmányozták minden századnál, minden ütegnél, minden hajórajnál, a Vörös Hadsereg minden más alegységénél, a törzsekben, a katonai intézetekben, a katonai iskolákon. A Pravda és a Krasznaja Zvezda, valamint több más központi és frontújság vezércikkben méltatta a parancs tartalmát. Fö jelszavát "Egyetlen lépést sem hátrálni!" megértette minden szovjet ember, s ez megfelelt a haza sorsáért aggódó tízmilliók gondolatainak és vágyainak. Mindenki megértette, hogy a 227. sz. parancsban kitüzött feladat teljesítésétöl függ a háború további menete, söt talán kimenetele is. A 227. sz. parancs felrázta az egész Vörös Hadsereget. A hazánkat újból fenyegetö halálos veszedelem tudata új eröt öntött a szovjet harcosokba, megszilárdította harci elszántságukat. A párt jelszavát "Egyetlen lépést sem hátrálni !" magáévá tette minden egység, minden harcos és parancsnok. A föhadiszállás július 28-án felhívta a Sztálingrádi Front parancsnokságának figyelmét arra, hogy mivel az ellenség Nyizsnye-Csirszkaja körzetében elérte a Dont, a déli irány lett "a legveszedelmesebb a front számára, tehát egyszersmind a legföbb irány is". A föhadiszállás utasította a front parancsnokát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Logovszkij és Rajgorod között húzódó külsö védelmi gyürü déli arcvonalának megerösítésére. A front parancsnoksága az utasítás értelmében augusztus 1-én a külsö védelmi gyürü déli arcvonalán felvonultatta az 57. hadsereget és a front tartalékának néhány magasabbegységét. A frontnak adták át az 51. hadsereget, amelynek ekkor (október 7-ig) a megbetegedett Trufanov vezérörnagy helyett helyettese, Kolomijec vezérörnagy volt a parancsnoka. E hadseregnek a front állományába való beolvasztása után a front védelmi sávjának szélessége elérte a 700 kilométert. Ilyen széles védelmi sávban, amikor ráadásul még elegendö híradóeszköz sem állt rendelkezésre, rendkívül nehéz volt a vezetés. A föhadiszállás úgy próbált könnyíteni a helyzeten, hogy augusztus 5-én kettéosztotta a Sztálingrádi Frontot: a Sztálingrádi Frontra, Gordov altábornagy parancsnoksága alatt, és a Délkeleti Frontra, Jeremenko vezérezredes parancsnoksága alatt, s e frontok parancsnokságának azt az utasítást adta, hogy akadályozzák meg a német csapatoknak a Volgához való elöretörését. Hamarosan világossá vált azonban, hogy a föhadiszállásnak ez a döntése helytelen volt. Minthogy a Volga elöterét fedezö csapatokat így két frontra osztották, ez akadályozta tevékenységük koordinálását, és megnehezítette azt is, hogy az elég korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló tartalékokat centralizáltan a legfontosabb irányokban vessék be az ellenség csapásainak elhárítására. Már öt nappal a front kettéosztása után a föhadiszállás ismét kénytelen volt az így alakult frontok csapatainak vezetését egy kézben összpontosítani. A német fasiszta hadvezetés közben átcsoportosította eröit az újabb támadáshoz. Július 31-én a 4. páncélos hadsereget a kaukázusi irányból északra dobta át azzal a paranccsal, hogy mérjen csapást Kotyelnyikovszkij ellen, és onnan törjön elöre a Volgához. A 6. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy teljesen foglalja el a Don jobb partját, és a 4. páncélos hadsereggel együtt vegye birtokába Sztálingrádot. E város elfoglalásának különösen nagy jelentöséget tulajdonított a német legfelsöbb föparancsnokság, mert úgy vélte, hogy itt döl el "a Kaukázus sorsa". Július 31-én a 4. páncélos hadsereg a cimljanszkajai hídföböl támadásba ment át. Az 51. szovjet hadseregnek, amely délnyugatról fedezte ezt a védelmi terepszakaszt, a Verhnye-Kurmojarszkajától az Orlovszkajától délre esö körzetig terjedö 200 km-es arcvonalon mindössze öt, nem teljes állományú hadosztálya volt. A hadsereg magasabbegységei nem állták az ellenség páncélosainak és légierejének erös csapásait, s megkezdték a visszavonulást a Tyihoreck-Krasznoarmejszk vasútvonalhoz. Augusztus 2-án a 4. német páncélos hadsereg magasabbegységei elérték Kotyelnyikovszkij körzetét. A Kotyelnyikovszkij körzetébe betört ellenség elleni harcra Csujkov altábornagy parancsnoksága alatt egy hadmüveleti csoportot alakítottak, s ebbe három lövészhadosztályt és egy tengerész gyalogdandárt osztottak be. A csoport rendkívül bonyolult körülmények között müködött. Az ellenség létszám és harceszközök tekintetében fölényben volt csapatainkkal szemben. A levegöben a német légierö uralkodott. Ezért minden csapatmozgást csak éjjel lehetett végrehajtani, ellenlökésekre pedig csak alkonyatkor vagy kora hajnalban kerülhetett sor, amikor a német légierö nem tevékenykedhetett eredményesen a harcmezö fölött. Az 51. hadseregnek a csoport állományába beosztott két hadosztálya nagy veszteségeket szenvedett már, a Kotyelnyikovszkij körzetébe irányított hadosztály pedig még útban volt. A csoport parancsnoka úgy döntött, hogy erejének zömét az Akszaj-Kurmojarszkij folyó jobb partján bontakoztatja szét, az erök egy részével pedig idönyerés céljából halogató harcot vív a folyótól délre. Ezen a szakaszon augusztus 17-ig heves harc dúlt. Kudarcba fulladt az ide rendelt 6. román hadtestnek minden olyan kísérlete, hogy a vasútvonal mentén áttörjön a Volga felé. Ám a 4. német páncélos hadsereg föeröi, kelet felöl megkerülve hadmüveleti csoportunkat, Abganyerovo és Plodovitoje körzetében már augusztus 5-én elérték a külsö védelmi gyürü déli szakaszát. A hadmüveleti csoport kénytelen volt visszahúzódni az Akszaj-Jeszaulovszkij folyó mögé. Ezen a napon kezdödtek meg az elkeseredett harcok a külsö védelmi gyürün. A 4. páncélos hadsereg magasabbegységei megpróbálták menetböl leküzdeni a külsö védelmi gyürüt, s ezért augusztus 6-án reggel újból megindították a támadást a 64. hadsereg balszárnya ellen. Az ellenség mindenáron el akarta érni a Volgát, s egyik rohamot a másik után intézte csapataink ellen. A német harckocsik nemegyszer betörtek a 64. hadsereg védelmének mélységébe, de annak csapatai az 57. hadsereg magasabbegységeivel együttmüködve ellenlökésekkel visszaverték öket megindulási állásaikba. A 74. kilométerkönél levö elágazás többször gazdát cserélt. Augusztus 6-án estére a német gépkocsizó gyalogság 70 harckocsival elérte Tyinguta állomást. A Délkeleti Front parancsnoka sürgösen ebbe az irányba dobta át tartalékait: egy harckocsihadtestet, egy harckocsidandárt és egy lövészhadosztályt. Krasznoarmejszk körzetében a Volgán összpontosították a Volgai Katonai Flottillát, s ez azt a parancsot kapta, hogy akadályozza meg a német egységek átkelését a folyón. Hadmüveleti szempontból a flottilla 1. dandárát Vorobjov ellentengernagy parancsnoksága alatt a 64. hadsereg parancsnokának, a Novikov ellentengernagy vezette 2. dandárt pedig az 57. hadsereg parancsnokának rendelték alá. A Délkeleti Front parancsnokságának intézkedései lehetövé tették, hogy csapataink megállítsák az ellenség további elönyomulását, söt maguk is aktív harctevékenységre térjenek át. Augusztus 9-én reggel, a tartalékokkal feltöltött 64. hadsereg ellencsapást mért a betört ellenséges csoportosításra. A szovjet csapatok szétvertek mintegy három gyalogezredet, s kilöttek több mint 100 német harckocsit. Augusztus 10-én estére a hadsereg csapatai visszaszorították az ellenséget, s újra kijutottak a külsö védelmi gyürübe. A 64. hadsereg ellencsapását csaknem az egész 8. légi hadsereg támogatta. A légi hadsereg naponta 600-800 felszállást hajtott végre. A szárazföldi csapatok támogatására kirendelték a 102. honi vadászrepülö-hadosztályt is. A hadosztály pilótái súlyos csapásokat mértek az ellenség csapataira és technikai eszközeire. A 4. német páncélos hadsereg a jelentös veszteségek miatt kénytelen volt védelembe átmenni. A "B" hadseregcsoport parancsnoka e hadsereg megerösítésére sürgösen egy páncélos és egy gyaloghadosztályt dobott át a 6. hadseregböl. Ezekben a napokban a 62. hadsereg sávjában a 6. német hadsereg indított támadást. A 62. hadsereg föeröi a Don jobb partján augusztus 7-töl 9-ig vívott elkeseredett harcok után visszavonultak a folyó bal partjára. A Kalacstól nyugatra bekerített négy hadosztály augusztus 14-ig folytatta a harcot. Ezután egységekre vagy alegységekre szakadva kitörtek, és csatlakoztak a hadsereg föeröihez. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállását nyugtalanította a Volga elöterében kialakult rendkívül súlyos helyzet, s ezért a Sztálingrádi és a Délkeleti Front parancsnokságának segítségére küldte Vasziljevszkij vezérezredest, a vezérkar fönökét, aki augusztus 12-én érkezett a harcok körzetébe, és néhány napot töltött ott. E két front szorosabb együttmüködésének biztosítása céljából a föhadiszállás a Sztálingrádi Frontot hadmüveleti vonatkozásban már augusztus 10-én a Délkeleti Front parancsnokának rendelte alá. Mindkét front haditanácsának tagjává Hruscsovot nevezték ki. Augusztus 13-án a föhadiszállás a két front parancsnokságát Jeremenko vezérezredesre bízta. Helyettesévé a Sztálingrádi Fronthoz Gordov altábornagyot, a Délkeleti Fronthoz Golikov altábornagyot nevezték ki. Augusztus 18-án az Állami Honvédelmi Bizottság Sztálingrádba küldte Malisevet, a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettesét, hogy biztosítsa a város üzemeinek zökkenömentes munkáját. Mindezeknek az intézkedéseknek az volt a céljuk, hogy megszilárdítsák a Volga és a Don között müködö csapatok vezetését, megszervezzék anyagi ellátásukat, és a Volga elöterében leküzdhetetlen védelmet létesítsenek. Augusztus derekán az ellenség egy erös csoportosítást vont össze a 4. szovjet harckocsihadsereg ellen, és augusztus 15-én reggel csapást mért Trjohosztrovszkaja irányában. A túlerejü ellenség nyomására a 4. harckocsihadsereg balszárny-magasabbegységei augusztus 16-án estére visszavonultak a Don mögé, és az Ilovlja torkolatától Vertjacsijig terjedö szakaszon a külsö védelmi gyürüben rendezkedtek be védelemre. A Kremenszkaja, Szirotyinszkaja, Ilovlja-torkolat terepszakaszra ekkor felvonult az 1. gárdahadsereg három hadosztálya. Elkeseredett harcokkal megállították az ellenség elönyomulását, és megtartották a hídföt a Don jobb partján. A doni átkelöhelyeket védö csapatok önfeláldozó harcát a 8. légi hadsereg és a távolbombázó légierö támogatta. Ezekben a napokban nagyszerü höstettet hajtott végre Baranov föhadnagy, a 268. vadászrepülö-hadosztály repülöje. Baranov augusztus 6-án egy JAK-1-es raj élén harcba szállt 25 ME-109-es német vadásszal és JU-87-es bombázóval. A harcban a szovjet pilóta négy ellenséges gépet lött le. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége Baranovot a Szovjetunió Höse címmel tüntette ki. Szárazföldi csapataink a vízhiánytól sújtott, kiégett doni sztyeppék nehéz viszonyai között, a tüzö napon harcoltak. A nyílt terepen egyszerüen nem volt fedezék az ellenséges légierö összpontosított csapásaival szemben. De a szovjet harcosok hösiesen védték állásaikat. Ezekben a harcokban július végén Kletszkaja térségében nagyszerü höstettet hajtott végre a 62. hadsereg 33. gárda-hadosztályának négy páncélvadásza: Boloto, Alejnyikov, Belikov és Szamojlov. A gárdisták bátran felvették a harcot 30 német harckocsival. Három nap alatt 15 harckocsit semmisítettek meg, s nem engedték keresztül az ellenséget állásaikon. "Halálmegvetö helytállás" ez volt a címe a Krasznaja Zvjezda vezércikkének, amely höstettüket méltatta. Augusztus 16-án egy másik arcvonalszakaszon az 1. gárdahadsereg 40. gárda-lövészhadosztályának harcosai: Burgyin, Burdov, Csirkov, Dokucsajev, Dvojeglazov, Fedoszimov, Fedotovszkij, Guscsin, Kaszjanov, Merkurjev, Puhovkin, Stefan, Suktomov, Sztyepanyenko, Unzsikov Kocsetkov alhadnaggyal az élükön azt a parancsot kapták, hogy foglaljanak új tüzelöállást Dubovoj falunál (Szirotyinszkaja ÉK 5 km) egy uralgó magaslaton, és tartsák azt az erösítés beérkeztéig. A harcosok maroknyi csoportját elöször egy kisebb gyalogos osztag, majd egy hitlerista század támadta meg. A szovjet harcosok öt rohamot visszavertek. Másnap hajnalban 12 ellenséges harckocsi indult rohamra a gárdisták állása ellen. Az egyenlötlen küzdelem több óra hosszat tartott. A 16 harcos közül akkor már csak négy volt életben: Csirkov, Suktomov, Sztyepanyenko és a súlyosan sebesült Kocsetkov. A parancs példás teljesítéséért és a harcban tanúsított vitézségért Burdovot, Csirkovot, Dokucsajevet, Guscsint, Kocsetkovot és Suktomovot haláluk után, 1942. október 2-án Lenin-renddel, a többi tíz gárdistát pedig Vörös Zászló Renddel tüntették ki. A szovjet csapatok rendkívüli hösiessége meghiúsította a hitlerista hadvezetés minden olyan kísérletét, hogy menetböl áttörjön a Volgához. A Vörös Hadsereg, az ellenség dühödt rohamait visszaverve, egy hónapon át szívós védelmi harcokat folytatott a Dontól nyugatra és keletre. Július 17-töl augusztus 17-ig az ellenség óriási veszteségek árán mindössze 60-80 kilométert tudott elönyomulni. "Az a terv tehát, hogy meglepetésszerü csapással hirtelen elfoglaljuk Sztálingrádot ismerte be késöbb keserüen Paulus, a 6. német hadsereg parancsnoka -, végérvényesen füstbe ment." Ámde az ellenség még nagy erökkel rendelkezett. Tovább tört kelet felé, a Volgához. A Volga és a Don folyam közében napról napra fokozódott a harc hevessége. 2. Harcok a Volga és a Don között Miután a szovjet csapatok meghiúsították az ellenségnek azt a tervét, hogy nyugat és dél felöl áttör a Volgához, a német fasiszta hadvezetés megváltoztatta a tervet, és úgy döntött, hogy egyidejüleg két hatalmas ölelkezö csapást mér, mégpedig a 6. hadsereg eröivel Trjohosztrovszkaja körzetéböl kelet felé, és a 4. páncélos hadsereg eröivel Abganyerovo körzetéböl északi irányban. Az újabb támadáshoz az ellenség friss csapatokat vont elöre, és átcsoportosította eröit. A 6. hadsereg a Pavlovszktól a Hopjor folyó torkolatáig terjedö védelmi szakaszt átadta a 8. olasz hadseregnek. A 6. hadsereg csapásmérö csoportosítása ekkor hat gyalogos, két gépesített és egy páncélos hadosztályból állott. A csoportosítás azt a parancsot kapta, hogy Vertjacsij körzetében keljen át a Donon, és északnyugat felöl törjön át a Volgához. A 4. páncélos hadsereget utasították, hogy hat gyalogos, két páncélos és egy gépesített hadosztállyal dél felöl törjön elöre a Volga partjáig. A támadó hadseregek közti csatlakozás biztosítására az ellenséges hadvezetés azt tervezte, hogy Kalacs körzetéböl csapást mér kelet felé. Az újabb támadáshoz összesen mintegy 20 német hadosztályt vonultatott fel. A keskeny arcvonalszakaszon összpontosított ellenséges csapásmérö csoportosítások rendkívül erösek voltak. Létszámuk elérte a 210000 föt, s állományukba több mint 2700 löveg és aknavetö, valamint 600-nál több harckocsi tartozott. A föcsapások irányában a németek emberben csaknem másfélszeres, lövegekben és aknavetökben kétszeres, harckocsikban többszörös fölényt értek el. A szárazföldi csapatok támogatására bevetették az egész 4. légiflottát, amelynek több mint 1000 repülögépe volt. Augusztus 17 és 22 között, míg a 4. harckocsihadsereg és a 62. hadsereg csapatai szívós halogató harcokat vívott az ellenséggel, amely Vertjacsíj körzetében igyekezett kiszélesíteni hídföjét, a szovjet hadvezetés tovább erösítette a Volga elöterét fedezö csapatok védelmét. Jelentösen megerösítették a 4. harckocsihadsereget és a 62. hadsereget. A 33., a 87. és a 196. lövészhadosztály, valamint a 35. gárda-lövészhadosztály csapatai megszállták a középsö védelmi gyürüt. A szovjet hadvezetés nagy munkát végzett, hogy tüzérséget csoportosítson át a 62. hadsereg jobbszárnyára, hogy megszervezze a páncélelhárító védelmet, és megindítsa a 63., a 21. és az 1. gárdahadsereg, valamint a 62. hadsereg támadását a kis Don-kanyarba betört ellenséges csoportosítás megsemmisítése céljából. Ezalatt a hitleristák a 6. hadsereg nagy eröit összpontosították a hídföben. Augusztus 23-án reggel támadásba mentek át, áttörték a szovjet csapatok védelmét, és estére Latosinka, Rinok körzetében elérték a Volgát (19. és 20. sz. térkép). Az áttörés következtében a Volga jobb partját védö szovjet csapatok két részre szakadtak. A 63., a 21. hadsereget és a 4. harckocsihadsereget elvágták a 62. hadseregtöl és a front törzsétöl, amely Sztálingrádban müködött. A Volgán megszünt a folyami hajók közlekedése. Augusztus 23-án délután a német légierö több száz gépe órákon át bombázta a várost. A bombázás másnap is folytatódott. A fasiszta repülök huszonnégy óra alatt 2000 felszállást hajtottak végre, és ipari üzemeket, közmüveket, a folyami kikötöt, olajtartályokat, lakónegyedeket, kórházakat, óvodákat és bölcsödéket bombáztak. A városban itt is, ott is tüz keletkezett. Részben üzemképtelenné vált a vízvezeték és az erömüvek, megbénult a városi közlekedés. A bombázás utáni éjszakán a városban égö tüzek fénye kilométerekre is ellátszott. Egyetlen nap alatt több tízezer család maradt fedél nélkül, gyermekek ezrei vesztették el anyjukat, apjukat. A hatalmas, virágzó város, amelyben a háború elött mintegy 600000 ember élt, romhalmazzá változott. A hitleristáknak az volt a tervük, hogy vértengerbe fojtják Sztálingrádot, pánikot keltenek a polgári lakosság körében, dezorganizálják a csapatok vezetését, s utána elfoglalják a várost. Csakhogy a szovjet csapatok hösies helytállása keresztülhúzta az ellenség számításait. A volgai eröd védöinek hösiessége és kitartása nem ismert határt. A munkások tovább gyártották a harckocsikat és a lövegeket, s ezeket a gyárból egyenesen a harcmezöre küldték. Miután a német fasiszta csapatok áttörtek a Volgához, az a veszély fenyegetett, hogy átvágják ezt a fontos vízi közlekedési utat. A föhadiszállás utasította a Sztálingrádi és a Délnyugati Front parancsnokságát, hogy haladéktalanul intézkedjen az áttört ellenséges csoportosítás megsemmisítésére. A 62. hadsereg csapatainak nagy része ekkor a Don bal partján harcolt. Közvetlenül a város körzetében kevés volt a tartalék: egy lövészhadosztály, egy harckocsiés egy gépkocsizó lövészdandár. A frontparancsnokság minden rendelkezésére álló eröt és eszközt mozgósított, hogy megakadályozza a város elfoglalását, s nyugat és északnyugat felöl megszervezze védelmét. A várost övezö védelmi gyürü állásaiba kirendelték a Belügyi Népbiztosság 10. hadosztályát, a katonaipolitikai iskola hallgatóit, a légvédelmi egységeket, a tengerész gyalogság összevont egységét és más csapatokat a front tartalékából. Az Ahtuba folyó torkolatánál tüzelöállást foglalt a "Csapajev", az "Usziszkin" ágyúnaszád és a Volgai Flottilla több páncélos naszádja. Különösen súlyos helyzet alakult ki az északi külvárosban, ahol a német harckocsik és géppisztolyosok elérték a Traktorgyárat. Hruscsov, a haditanács tagja utasította a városi védelmi bizottságot, hogy a Traktorgyárban fellelhetö összes harckocsit helyezze harckész állapotba, s riadóztassa a vadász-zászlóaljakat és a népfelkelö-egységeket. A városi védelmi bizottság a gyár körzetébe küldte a páncélos és gépesített csapatok kiképzö központjának egységeit, a Traktorgyár vadász-zászlóalját és népfelkelö harckocsizászlóalját. Ezek a csapatok a Szuhaja Mecsetka folyó vonalán bontakoztak szét, fedezték a város északi peremét, és elsöként szálltak harcba a 14. német páncélos hadtesttel. A Traktorgyár munkásai 60 harckocsit küldtek a segítségükre. Ezután ide érkeztek a város más kerületeinek népfelkelö-egységei és vadászzászlóaljai is. A Traktorgyár körzetének védelmére a kerületi pártbizottság és annak elsö titkára, Prihogyko is hathatós intézkedéseket tett. Augusztus 24-én hajnalban újult erövel lángolt fel a harc. A hitleristák konokul a Traktorgyár felé törtek. A gyár védöi valamennyi rohamukat visszaverték, és délután ellenlökést hajtottak végre. Estére 3 km-re visszavetették az ellenséget. A harcokban a szovjet katonák mellett derekasan küzdöttek a munkások is. Augusztus 28-án a Traktorgyár körzetében kialakult arcvonalszakaszt a Belügyi Népbiztosság 10. hadosztályának Szarajev ezredes parancsnoksága alatt álló 282. ezredével és a Gorohov vezette 124. lövészdandárral erösítették meg. Heves harcok dúltak Szamofalovka és Bolsaja Rosszoska körzetében is. A várostól északnyugatra és nyugatra összpontosított csapatokból Kovalenko vezérörnagy, illetve Styevnyev altábornagy parancsnoksága alatt egy-egy csoportot alakítottak. A Sztálingrád északi peremén müködö szovjet csapatok szilárdabb védelmének biztosítására megalakították a Volgai Flottilla hajóinak Északi Csoportját, Liszenko harmadosztályú kapitány parancsnoksága alatt. Ez a csoport a Peszcsanijsziget mögött, az ellenség által elfoglalt szakasszal szemben foglalt tüzelöállást. Kovalenko vezérörnagy csoportja augusztus 23-án ellenlökést hajtott végre Szamofalovka körzetéböl, s elöretört Bolsaja Rosszoskához, ahol a 62. hadsereg 87. lövészhadosztálya védett. A Volgához áttört német egységeket elvágták csapataiktól. Augusztus 24-én reggel az ellenség ezen a szakaszon újabb támadást indított. Noha a heves harcok során nagy veszteségeket szenvedett, mégis kapcsolatot teremtett a 14. páncélos hadtest magasabbegységeivel. Ezekre a napokra az a heves harc volt jellemzö, amelyet a 87. lövészhadosztály 1379. ezredének különbözö alegységeihez tartozó 33 bekerített katona vívott, német harckocsikkal. A szovjet harcosok Sztrelkov alhadnagy, Jevtyifejev komisszár és helyettese, Kovaljov parancsnoksága alatt Malaja Rosszoskától nyugatra 3 kilométerre, egy magaslatot védtek. Augusztus 24-én német harckocsiknak egy nagyobb csoportja bekerítette a magaslatot, és megrohamozta a szovjet páncélvadászokat. A harcok során a magaslat védöinek elfogyott az élelmiszere és a vize. A pokoli höségben szomjúság kínozta az embereket, de egy tapodtat sem hátráltak. A hös szovjet katonák 27 német harckocsit semmisítettek meg, és kitörtek a bekerítésböl. Kotlubany állomás körzetében, Szamofalovkinál a 35. gárda-lövészhadosztály géppuskás századának harcosai tüntek ki. Parancsnokuk Ruben Ruis Ibarruri, Dolores Ibarrurinak, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának, a spanyol nép hösének a fia volt. A gárdisták, vitéz parancsnokuktól lelkesítve, megakadályozták az ellenséges harckocsikat abban, hogy elfoglalják Kotlubany állomást. Ruben Ibarruri a harcban halálos sebet kapott. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége Ruben Ruis Ibarrurinak a harcban tanúsított vitézségéért és hösiességéért halála után a Szovjetunió Höse címet adományozta. A város elöterében folyó harcokkal egyidejüleg attól északra és délre is aktív harctevékenység bontakozott ki. Augusztus 20-án a 63. és a 21. hadsereg eröinek egy része támadásba indult Bolsoj irányában, két nappal késöbb pedig az 1. gárdahadsereg csapást mért Blizsnyaja Perekopára. Az augusztus 30-ig tartó harcok során a szovjet egységek átkeltek a Donon, és hadmüveleti szempontból igen elönyös hídföt foglaltak el a folyó jobb partján. Ezt a hídföt késöbb felhasználták csapataink, amikor ellentámadásba mentek át. Augusztus 26-án Kovalenko vezérörnagy újjászervezett csoportja egy újabb ellencsapást mért az ellenségre, Szamofalovka körzetéböl. A hitlerista hadvezetés az ellencsapás elhárítására és az északi arcvonalú védelem megszervezésére kénytelen volt jelentös eröket bevetni. "Ezeknek az ellenlökéseknek az eredményeképpen írja Doerr tábornok az ellenség elvágta a páncélos hadtestet, amely több napon át verte vissza a rohamokat, s közben légi úton és éjszaka, harckocsik fedezete alatt áttört kisebb csoportok révén juttatták el hozzá az utánpótlást." A szovjet csapatok aktív tevékenysége gyengítette a 6. német hadsereg csapásait, és meghiúsította a német parancsnokság eredeti terveit. A német hadvezetés, hogy a hadsereg balszárnyát észak felöl biztosítsa, kénytelen volt jelentös eröket elvonni, és néhány napra lemondani a város elleni frontális támadásról. A szovjet hadvezetés ezt az idöt arra használta fel, hogy megszilárdítsa a város védelmét, és tartalékokkal megerösítse ott harcoló csapatait. Minthogy a Sztálingrádi Katonai Körzetnek az asztraháni irányt fedezö csapatai fokozták tevékenységüket, a német hadvezetés augusztus végén ebbe az irányba dobta át a 16. gépesített hadosztályt és a 6. román hadtest eröinek egy részét. A föhadiszállás, számolva azzal, hogy a német csapatok kijuthatnak a Volga deltájához és elfoglalhatják Asztrahánt, augusztus 17-én a körzet parancsnokának egy lövészhadosztályt, két megerödített körlet egységeit és három lövészdandárt rendelt alá azzal az utasítással, hogy szervezze meg Asztrahán védelmét. Ezekböl az egységekböl és magasabbegységekböl szeptember 5-én Geraszimenko altábornagy parancsnoksága alatt megalakult a 28. hadsereg, amely azután a Jenotajevka, Juszta (Trudovoj), Halhuta terepszakaszon meg is állította a német-román csapatok elönyomulását. Jóllehet Sztálingrádtól északra és délre megszilárdult a szovjet csapatok helyzete, közvetlenül a város térségében továbbra is súlyos maradt a helyzet. A német légierö éjjel-nappal bombázta a várost. A Volga lángokban állt: tüz marcangolta az olajtároló óriási tartályait és a tartályhajókat, s a víz `felszinén lobogott a szétömlött olaj. A volgai hajóközlekedés akadályozása céljából a német légierö nagy mennyiségü aknát dobott a folyóba. A városban megszünt a vízés áramszolgáltatás. A lakosság horhosokban és pincékben húzta meg magát. A katonai parancsnokság és a városi védelmi bizottság hathatós intézkedéseket tett, hogy megerösítse a védelmet és megmentse a lakosságot. Augusztus 25-én Sztálingrádban kihirdették az ostromállapotot. Újabb tartalékokat küldtek a városba. A város minden kerületében, a kerületi párttitkárral az élen rendkívüli bizottságokat alakítottak, barikádépítö, sebesültés gyermekmentö komszomolista brigádokat és osztagokat szerveztek. A városi védelmi bizottság lelkes hangú felhívást intézett a lakossághoz, hogy védje meg szeretett városát. A felhívásra a dolgozók tízezrei léptek be a különféle osztagokba. Az ipari üzemek továbbra is ellátták a csapatokat harckocsikkal, lövegekkel és löszerrel. Augusztus 23-ig több mint 100000 lakost szállítottak el Sztálingrádból, de még mindig több mint 400000 ember maradt ott. A fölösleges áldozatok elkerülése végett és azért, hogy kedvezöbb feltételeket teremtsenek a védelem megszervezéséhez, a városi védelmi bizottság elrendelte az egész polgári lakosság evakuálását. A kiürítés rendkívül nehéz körülmények között ment végbe: nem voltak állandó átkelöhelyek, nem volt elég átkelési eszköz, a német légierö támadásai pedig egymást érték. A kiürítést a város pártaktivistái és a front hadtápszervei bonyolították le; felhasználták a folyami flotta valamennyi hajóját és a Volgai Katonai Flottilla naszádjait. Az égö városból néhány nap alatt több mint 300000 embert sikerült átszállítani a Volgán. Nagyszerü höstette volt ez a város kommunistáinak, a volgai közlekedés folyami hajósainak, a Volgai Katonai Flottilla matrózainak, a front hadtápkatonáinak. Augusztus végén és szeptember elején csapataink helyzete a Volga és a Don között tovább súlyosbodott. Az ellenség állandó jellegü pontonhidat vert a Donon, és gyors ütemben erösítette csapásmérö csoportosítását. A 14. páncélos hadtest után a 8. és az 51. hadtest is átkelt a folyó bal partjára. Augusztus 25-én az 51. hadtest csapatainak egy része a Kalacstól északra esö körzetben átkelt a Donon, és megkezdte az elönyomulást a Volga felé. Rosszabbodott a szovjet csapatok helyzete Sztálingrádtól délnyugatra is. A 4. német páncélos hadsereg a 64. és az 57. hadsereg csapatainak heves ellenállásába ütközött, amikor megkísérelték, hogy Plodovitoje körzetéböl áttörjön a Volgához, és mivel nem ért el sikert, kénytelen volt átcsoportosítani eröit, hogy Abganyerovo körzetéböl indítson támadást. Augusztus 29-én az ellenség áttörte a 64. hadsereg védelmét. A 4. hadsereg páncélosai és gépesített gyalogos egységei, északi irányban elönyomulva, estére elérték Gavrilovka körzetét, s így a 64. és a 62. hadsereg hátába jutottak. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának döntése alapján a 62. hadsereg augusztus 29-én a Délkeleti Front állományába került. Augusztus 30-án a Délkeleti Front parancsnoksága mindkét hadsereget visszavonta a középsö védelmi gyürübe. A két hadsereg idejében kitért ugyan az ellenség csapásai elöl, de arra már nem maradt ideje, hogy az új terepszakaszon megszervezze a védelmet. Az ellenség ennek kihasználásával augusztus 31-én Gavrilovkától északra menetböl leküzdötte a szovjet csapatok ellenállását a középsö gyürüben. A front haditanácsának döntése alapján a 62. és a 64. hadsereget szeptember 2-án estére a belsö védelmi övezetbe vonták vissza. A 62. hadsereg a Rinok, Orlovka, Gumrak, Peszcsanka szakaszon, a 64. hadsereg pedig a Peszcsankától Ivanovkáig terjedö szakaszon rendezkedett be védelemre. Minthogy a német csapatok elérték a belsö védelmi gyürüt, a Sztálingrádba való betörés közvetlen veszélye fenyegetett. Erre való tekintettel a Sztálingrádi és a Délkeleti Front haditanácsa szeptember 1-én napiparancsban hívta fel a város védöit, hogy fokozzák az ellenállást, és ne engedjék át az ellenségnek a várost. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság nyomban intézkedett, hogy gyengítse a 62. és a 64. hadseregre nehezedö nyomást, hogy idöt nyerjen a város védelmének megerösítésére és tartalékok felvonultatására. A föhadiszállás szeptember 3-i direktívájában felhívta a Sztálingrádi Front törzsénél müködö képviselöjének, Zsukov hadseregtábornoknak a figyelmét arra, hogy a Volga elöterét védö szovjet csapatok helyzete jelentösen romlott, hogy a német fasiszta csapatok már három kilométernyire vannak a folyótól, és hogy ha az északi csoport nem nyújt haladéktalanul segítséget a védelemben levö csapatoknak, az ellenség maholnap áttörhet a Volgához. A föhadiszállás arra utasította képviselöjét, kötelezze a Sztálingrádtól északra és északnyugatra álló csapatok parancsnokait, hogy haladéktalanul mérjenek csapást a Volga felé elöretörö ellenségre. Parancs volt arra is, hogy a Volga elöterét fedezö csapatok megsegítésére vessék be az egész légieröt. A föhadiszállás a Sztálingrádi Front balszárnyát megerösítette tartalékaival: a Kozlov vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 24. hadsereggel és a Malinovszkij altábornagy parancsnoksága alatt álló 66. hadsereggel. A kiképzetlen katonákkal feltöltött két hadsereg harcképessége azonban alacsony fokon állott. Ugyanebben a térségben befejezödött az 1. gárdahadsereg szervezése, s ennek parancsnokává Moszkalenko vezérörnagyot nevezték ki. Neki rendeltek alá több új, a föhadiszállás tartalékából érkezett magasabbegységet is. Szeptember 4-re a 24. hadsereg, az 1. gárdahadsereg és a 66. hadsereg föeröi szétbontakoztak a Szamofalovkától Jerzovkáig terjedö arcvonalon. Szeptember 5-én reggel támadásba indultak azzal a feladattal, hogy zúzzák szét a Don bal partjára áttört ellenséges csoportosítást, számolják fel a Sztálingrádi Front és a Délnyugati Front között kialakult folyosót, és vonják magukra a várost támadó ellenség eröit. Az elkeseredett harcok ezen a terepszakaszon szeptember 13-ig tartottak. A támadás elsietett elökészítése, a gyenge tüzérségi biztosítás és a német légifölény miatt csapataink, sajnos, nem tudták teljesen megoldani feladatukat. A Sztálingrádi Front csapatainak ez a csapása mégis érezhetöen hatott a hadmüveletek további menetére. A német hadvezetésnek a szovjet csapatok támadásának visszaverése érdekében ismét észak felé kellett fordítania a 6. hadsereg eröinek jelentös részét, gyengítve a Volgát északnyugat felöl fedezö magasabbegységre gyakorolt nyomást. Az ellenségnek így nem volt lehetösége arra, hogy az összes rendelkezésére álló erökkel csapást mérjen ezekre a magasabbegységekre. A 62. és a 64. hadsereg csapatai ezzel idöt nyertek, elökészíthették a védelmet a belsö gyürüben, és visszaverhették az ellenségnek a városba való betörésre irányuló kísérleteit. A szovjet repülök, a földi csapatokat oltalmazva, a középsö és a belsö-védelmi övezet térségében vívott harcok során hösiesen küzdöttek a fölényben levö ellenséges légierövel. Szeptember 8-án Gomolko, az 520. vadászezred fötörzsörmestere elsö harci bevetésén, 2500 méter magasságban 10 ellenséges bombázóval találkozott. Bátran betört a repülögépek harcrendjébe, s ágyúés géppuskatüzzel lelött egy gépet. Mivel löszere közben elfogyott, nekirepült egy másik ellenséges gépnek, majd ejtöernyövel kiugrott gépéböl. Földet érve, Gomolko kézifegyverével lelötte az egyik német pilótát, aki szintén ejtöernyövel ugrott ki a lezuhant bombázóból, a másik pilótát pedig foglyul ejtette. Derekasan harcoltak a szovjet pilóták az IL-2 típusú új szovjet csatarepülögépekkel is, amelyeket az ellenség katonái "fekete halál"-nak neveztek el. Szeptember 7-én Vinogradov százados, a 228. csatarepülö-hadosztály 694. ezredének századparancsnoka hét Il-2-es gép élén támadást hajtott végre az ellenség páncélosai és gyalogsága ellen, s közben négy vadászgép megtámadta. A szovjet pilóta bátran felvette a harcot a német gépekkel, és kettöt lelött belölük. Vinogradov megsebesült a légiharcban, de lövedékekkel átlyukasztott gépét mégis elvezette a repülötérre. A honvédelmi népbiztos Vinogradov századost soron kívül alezredessé léptette elö, s kinevezte az ezred parancsnokává. A Vörös Hadsereg hös katonáinak nagy eröfeszítésébe került, hogy feltartóztassák az ellenség iszonyú nyomását, de ezúttal is meghiúsították a német fasiszta hadvezetésnek azt a tervét, hogy a Don és a Volga között bekeríti és megsemmisíti a szovjet csapatokat, s széles arcvonalon eléri a Volgát. Ám a hitleristák még nem adták fel a reményt. Szeptember 12-én Vinnyica körzetében, Hitler föhadiszállásán megtárgyalták a német fasiszta csapatok támadásának menetét. " . . . Az oroszok ereje kimerülöben van jelentette ki Hitler, berekesztve a tanácskozást. Többé nem képesek olyan széles körü hadászati jellegü ellentevékenységre, amely veszélyes lehetne ránk nézve. Emellett a Don mentén az északi szárnyat a szövetséges csapatok jelentösen megerösítik. Ilyen körülmények között az északi arcvonal szempontjából (vagyis a Volga és a Don közötti, és tovább a Don jobb partján húzódó arcvonal szempontjából Szerk.) nem látok komoly veszélyt. A továbbiakban gondoskodnunk kell róla, hogy minél elöbb elfoglaljuk a várost, s megakadályozzuk, hogy huzamosabb idön át mindent felemésztö góccá váljon." Sztálingrád elfoglalását a német legfelsöbb föparancsnokság ismét a 6. hadseregre bízta, megerösítve azt a 4. páncélos hadsereg 48. páncélos hadtestével. Elhatározták azt is, hogy meggyorsítják a 3. román hadsereg átdobását a Donhoz, s ily módon a 6. hadsereg eröinek nagy részét felszabadítják a város elleni támadásra. A várost ekkor két hadsereg védte: a 62. hadsereg, amelynek parancsnokságát szeptember 11-én Csujkov altábornagy vette át, és a 64. hadsereg Sumilov vezérörnagy parancsnoksága alatt. Mindkét hadsereg a korábbi harcokban jelentösen meggyengült. A 62. hadseregnek, amely a 6. német hadsereg föcsapását fogta fel, szeptember közepén mindössze körülbelül 50000 embere volt, míg az ellenség a város megrohanására 13 hadosztályt (mintegy 170000 embert, körülbelül 3000 löveget és aknavetöt, továbbá 500 harckocsit) vonultatott fel. Ezt az ellenséges csoportosítást a levegöböl a 4. légiflotta 1000 repülögépe támogatta. A "B" hadseregcsoport parancsnoka bizonyos volt afelöl, hogy jelentös számbeli fölényben lévén, hamarosan elfoglalja a várost. A hitleristák mindenekelött a város északi és középsö részét fedezö 62. hadsereget igyekeztek szétzúzni. A roham megtervezésénél a német hadvezetés úgy számolt, hogy egyszerre két irányban tör át a Volgához, és részenként semmisíti meg a 62. hadsereg csapatait. Ezért egyidejüleg két hatalmas csapást szándékoztak mérni a várost védö csapatokra: az egyiket három gyalogos és egy páncélos hadosztállyal a Gumraktól keletre esö körzetböl, a másikat egy gyalogos, egy gépesített és egy páncélos hadosztállyal Verhnyaja Jelsanka területéröl (20. sz. térkép). A hitlerista tábornokok a Volgánál szenvedett vereségük mentegetésére rendszerint arra hivatkoznak, hogy Sztálingrád jól kiépített eröd volt, amelyet hatalmas müszaki létesítmények vettek körül. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a város sohasem volt eröd. Nem vették körül sem sáncok, sem várfalak, sem hatalmas védelmi vonalak. Azok a védöállások, amelyeket a dolgozók a város elöterében építettek, közönséges tábori erödítményekböl álltak. Ráadásul több szakaszon nem is sikerült befejezni építésüket. A Volga jobb partján 60 kilométerre elnyúló város dél, észak és nyugat felöl egyaránt sebezhetö volt. Az ellenség elfoglalta a város déli szegélyén húzódó homokdombvonulatot és a Volga nyugati partján húzódó dombláncot, s így szabadon áttekinthette a várost, megfigyelés alatt tarthatta az összes átkelöhelyeket. Amikor a hös városról mint erödröl beszélünk, meg kell mondanunk, hogy elsösorban a hazájukat odaadóan védö szovjet emberek bátor szíve és rendíthetetlen gyözniakarása tette eröddé és bástyává. Éppen ezen az erödön, a város védöinek tömeges hösiességén tört meg a tüz és acél lavinája, amelyet a hitleristák



a szovjet csapatokra zúdítottak. A lángoló szovjet hazafiság, a szocializmus ügye iránti rendíthetetlen hüség, a szovjet haza ellenségeivel szemben táplált gyülölet a Vörös Hadsereg katonáinak ezek a legjobb tulajdonságai, amelyekre a kommunista párt nevelte öket, teljes ragyogásukban tárultak fel a volgai csatában. A várost védö csapatokban éltetö eröként hatott a szeretet, a tisztelet és a bizalom a parancsnokok és a politikai tisztek iránt, akik mindig a harcosok körében tartózkodtak. A parancsnokok a vezetés fö módszerének az alárendeltekkel való személyes érintkezést tartották. A csapatok körében intenzív és eredményes munkát fejtettek ki a politikai szervek és a politikai tisztek. Állandóan segítették a parancsnokokat a fegyelem megszilárdításában, a csapatok ellenállóképességének fejlesztésében, a személyi állománynak a harcfeladatok teljesítésére való buzdításban. A parancsnokoknak a harcok során kifejlödött hadmüveleti és harcászati müvészete, nagyszerü politikai érettsége döntö feltétele volt a védelmi ütközet sikerének. A volgai csatában kiformálódott az arculata a szovjet frontkatonának, aki megedzödött az erös, alattomos ellenséggel vívott súlyos harcokban, aki tántoríthatatlanul hitt a szovjet fegyverek erejében és legyözhetetlenségében. A harcosok sorait a kommunisták és komszomolisták forrasztották össze. A katonák bennük látták a legállhatatosabb, legbátrabb harcosokat. A kommunisták és a komszomolisták a katonai kötelesség odaadó teljesítésével höstettekre lelkesítették fegyvertársaikat. Minél bonyolultabbá vált a harchelyzet, annál ragyogóbban nyilvánultak meg az egyenruhába öltözött egyszerü szovjet emberek nagyszerü jellemvonásai: a lelkierö, az állhatatosság, a katonai szaktudás, a kezdeményezökészség. A bajtársiasság, a kölcsönös segítségnyújtás a védök vastörvénye volt. A védelem harcosai és parancsnokai közül bajos volna kiemelni olyanokat, akik a többieknél nagyobb hösiességet tanúsítottak. A volgai védelmi ütközetekben minden harcos hös volt. A haza parancsát teljesítve, valamennyien életre-halálra helytálltak a volgai erödben. 3. Harcok a városban Szeptember derekáig a 62. és a 64. hadsereg müködési körzetében a szovjet csapatok szempontjából rendkívül súlyosra fordult a helyzet. Szeptember 12-én estére a két hadsereg csatlakozásán a védelembe beékelödött ellenség a város fölött uralkodó magaslatok közül többet elfoglalt, kulcspozíciókat szerzett a Traktorgyár közvetlen elöterében, és hatalmas páncélos és gyalogos csoportot összpontosított a repülötéri városrész és a Mamajev Kurgan elleni csapáshoz. A Kuporosznoje szárazeret és a Dar-Gorát az ellenség erös géppuskaés aknavetötüz alatt tartotta. A német betolakodókat mindössze három-négy kilométernyi távolság választotta el a város központjától. A német fasiszta csapatok, miután elönyös megindulási állásokat foglaltak el a város elleni támadáshoz, szeptember 13-án megindították a rohamot. A 6. német hadsereg a repülötéri városrész és a Gumrak-telep körzetéböl bontakozott ki a Mamajev Kurgan és a pályaudvar irányában. A föcsapás a 62. hadsereget érte. A hitleristák csak néhány helyen ékelödtek be csapataink védelmébe. Szeptember 14-én a németek újabb rohamot intéztek a város ellen. Ez volt a hös város védelmének egyik legsúlyosabb napja. Az ellenség keskeny arcvonalszakaszon, több száz repülögép támogatásával hat hadosztályt vetett be, s áttörte a 62. hadsereg védelmét, A hadseregnek az a kísérlete, hogy ellencsapással felszámolja az áttörést, kudarccal végzödött. Arról, hogy milyen heves harc dúlt szeptember 14-én a 62. hadsereg védelmi sávjában, képet alkothatunk magunknak a hadsereg törzséhez néhány óra alatt beérkezett alábbi harcjelentésekböl: "7 óra 30 perc. Az ellenség elérte az Akadémia utcát. 7 óra 40 perc. A 38. gépesített dandár 1. zászlóalját elvágták a föeröktöl. 7 óra 50 perc. Megkezdödtek a harcok a Mamajev Kurgan körzetében és a pályaudvar elöterében. 8 óra. A pályaudvar az ellenség kezén van. 8 óra 40 perc. A pályaudvar a mi kezünkben van. 9 óra 40 perc. A pályaudvart újra elfoglalta az ellenség. 10 óra 40 perc. Az ellenség kijutott a Puskin utcára a hadseregparancsnoki harcállásponttól 600 m-re. 11 óra. Mintegy két ezrednyi gyalogság, 30 harckocsi támogatásával, a szakemberek házai felé tör elöre. 13 óra 20 perc. A pályaudvar a miénk." Délután a Mamajev Kurganon át a város központja felé támadó német csapatok elfoglalták Sztálingrád 1. számú pályaudvarát, Kuporosznoje körzetében pedig kijutottak a Volgához. A 62. hadsereget ily módon nemcsak észak felöl vágták el, hanem dél felöl is. Szinte a lehetetlenséggel vált határossá, hogy a keleti partról csapatokat és löszert szállítsanak a 62. hadseregnek: az ellenség tüzérséggel, aknavetökkel és nehézgéppuskákkal lötte a kikötöket és a folyó egész felszínét. A központi kikötöt hajnaltól a sötétség beálltáig támadták zuhanóbombázással a fasiszta gépek tucatjai. Az ellenség próbálta blokád alá venni a hadsereget, megakadályozni löszerés élelmiszer-utánpótlását, valamint friss tartalékok átdobását a Volga jobb partjára. Mindezeket a kísérleteket azonban meghiúsította a szovjet csapatok aktív tevékenysége. A központi kikötöhöz elöretört német géppisztolyos csoportokat visszavetették. S a túlsó partról nyomban megindultak a kikötö felé a deszanthajók és a Volgai Flottilla hajói, hogy átszállítsák a Rogyimcev vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 13. gárdahadosztály egységeit. Az éjszaka folyamán a hadosztály két ezredét szállították át. Ezek az egységek menetböl megrohamozták az ellenséget, és kiverték a város központjából. Szeptember 15-én a 13. gárdahadosztály valamennyi ezrede harcban állott már. Szeptember 16-án a gárdisták rohammal elfoglalták a Mamajev Kurgant. Hogy némileg szemléltessük e néhány nap harcainak jellegét, elég, ha annyit mondunk, hogy szeptember 14-én és 15-én a város központi részéért folytatott harcokban az ellenség csupán halottakban több mint 2000 embert vesztett. Csapataink több mint 50 harckocsit löttek ki és semmisítettek meg. Szeptember 15-töl újból heves harcok bontakoztak ki a pályaudvar körzetében, s a pályaudvar tizenháromszor cserélt gazdát. A németek szeptember 21-én újra elfoglalták, s úgy gondolták, hogy most már végleg megvetették a lábukat ezen a területen. Szeptember 22-re virradó éjszaka azonban Dragan föhadnagy parancsnoksága alatt, egy szovjet csoport, amely az ellenség hátában rekedt, erös csapást mért a pályaudvarra. Ez a csoport szeptember 27-ig harcolt a pályaudvar körzetében. A szovjet csapatok aktív tevékenységükkel arra kényszerítették a fasisztákat, hogy az elfoglalt negyedekben és házakban számottevö megszálló eröt hagyjanak hátra. A város védelmének erösítése céljából a Sztálingrádi Front parancsnoka a 13. gárdahadosztályon kívül további két lövészhadosztályt, egy lövészés egy harckocsidandárt adott a 62. hadseregnek. Hogy más irányba vonja el a német fasiszta csapatok eröit, a front parancsnoksága, a föhadiszállás szeptember 19-i utasításának megfelelöen, újabb támadást indított a front balszárnyának csapataival a Gumrak, Gorogyiscse térségében levö ellenség ellen. Ez a támadás valamelyest megkönnyítette a 62. hadsereg helyzetét, de a városban a harc mit sem vesztett hevességéböl. A szovjet légierö, amely most már rendszeresen kapott utánpótlást, fokozta támadásait. Repülöink, a szárazföldi csapatokat támogatva, bátran harcba szálltak az ellenség légierejével. Szeptember 13-án Tokarjov hadnagy, a 15. repülöezred vadászrepülöje légiharcot vívott a város fölött. Amikor löszere elfogyott, gépével rávetette magát egy ellenséges "Junkers"-re és élete árán megsemmisítette az ellenséges repülögépet. Szeptember közepétöl az utcák és a terek elkeseredett harcok színterévé váltak, s e harc hol kissé csitulva, hol újult erövel fellángolva, a védelmi ütközetek befejeztéig szakadatlanok voltak. Az ellenség, nagy veszteségei ellenére, naponta reggeltöl estig rohamozta a várost. Szeptember 27-ig elfoglalta a Carica folyótól Kuparosznojeig terjedö körzetet, e városrésztöl északra pedig újra birtokba vette a Mamajev Kurgan felét. A város központjában a német fasiszta csapatok kijutottak a Volgához. A szovjet csapatokat a folyó partjához szorították. A város utcáin hallatlan önfeláldozással harcoltak a 62. hadsereg katonái. Voltak napok, amikor 12 vagy még több ellenséges rohamot kellett visszaverniük. Azután, az alkalmas pillanatot kivárva, maguk lendültek rohamra és nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. Elkeseredett harc folyt minden lakónegyedért, minden utcáért, minden házért, s a házakon belül is minden emeletért és szobáért, s késöbb már a romokért is. Ehhez nemcsak nagy bátorságra és hösiességre volt szükség, hanem magas fokú katonai képzettségre, ügyességre, a megszokottól eltérö harceljárásra is. "Ellenlökéseinket már nem egységekkel, s nem is nagyobb alegységekkel hajtottuk végre. Szeptember utolsó napjaiban valamennyi ezrednél megszervezték az úgynevezett sztálingrádi rohamcsoportot, amely létszámát tekintve kicsiny volt, de erös és feltartóztathatatlan csapásokat osztogatott, s a harcban eleven volt, mint a csík. Ha a fasiszták elfoglaltak egy épületet, a rohamcsoportok rögtön rajtaütöttek. A németek csak ritkán állták a tüzés kézigránátcsapást, amelyet a rohamcsoportok harcosainak szuronya és töre követett." A frontok és a hadseregek parancsnoksága, a magasabbegységek parancsnokai, a politikai szervek és a pártszervek aktív támogatásával, a harc megvívása terén elvetettek minden elavult módszert, amely nem felelt meg a korszerü harc követelményeinek, s bátran alkalmaztak új harceljárásokat. Állhatatosan munkálkodtak azon, hogy megszüntessék a csapatok vezetésében, az együttmüködés megszervezésében, a fegyverek harci alkalmazásában meglevö fogyatékosságokat. A Vörös Hadsereg katonái olyan harceljárásokat dolgoztak ki és a fegyverek olyan alkalmazási módjait eszelték ki, amelyek zsákutcába juttatták a hitlerista tábornokokat. Itt is teljes nagyságában mutatkozott meg a szovjet ember értelmének és szellemének alkotóereje. Hadd álljon itt egy példa arra, hogy milyen rugalmas harcászatot alkalmazott a 62. hadsereg parancsnoksága. A fölényben levö német légierö rendszeresen bombázta a szovjet csapatok harcrendjét. Hogy az ellenség ne támadhassa büntetlenül peremvonalunkat, a 62. hadsereg parancsnoksága merész lépésre szánta el magát: a minimálísra (gránátdobásnyíra) csökkentette a szovjet csapatok és a német csapatok harcrendje közötti távolságot, és az ezredek, a hadosztályok törzseit, söt a hadsereg törzsét is közelebb helyezte az elsö lépcsöben levö csapatokhoz. Az ellenséges repülök csakhamar lemondtak arról, hogy a szovjet csapatok védelmének peremvonalát bombázzák, mivel a bombák jelentös része saját soraikra hullott. A 62. hadsereg harckocsizói fölöttébb leleményesek voltak abban, hogy a város utcáin vívott harcban miként lehet a leghatékonyabban kihasználni a harckocsikat. Vajnrub alezredes, a hadsereg páncélos és gépesített csapatainak fönöke irányította öket. Mivel kevés volt a harckocsi, a harckocsizók ezeket decentralizáltan használták fel: a fontosabb védelmi szakaszokon egy-két harckocsit állítottak fel, s ezek a lövészekkel és tüzérekkel együttmüködve, rövid ellenlökéseket intéztek a német állások ellen, vagy helyböl verték vissza az ellenség rohamait. A kilött harckocsikat beásták és tüzfészkekként alkalmazták. A harckocsiegységeknek jelentékeny segítséget nyújtottak a városért vívott harcokban a Traktorgyár munkásai. Éjszaka közvetlenül a peremvonalban javitották a harckocsikat, vagy bevontatták a gyárba, s néhány óra múlva használhatóan visszaküldték öket. Ezenkívül a traktorgyári munkások a védelem erösítésére 170 lövegtornyot adtak át a csapatoknak lövegekkel és géppuskákkal felszerelve. A tornyokat traktorokkal kivontatták az állásokba, s ott mint tüzfészkeket használták fel. Rendszerint a legveszélyesebb szakaszokon állították fel öket. Ezek erös tüzfészkek voltak, mert minden toronyban egymás mellett müködött a géppuskát kezelö gyalogos és a löveget kezelö tüzér. Szeptemberben a Caricin védelmében részt vett veteránok felhívást intéztek a szovjet katonákhoz, hogy védjék meg a várost. Felhívásukat közölték a hadseregés hadosztálylapok, és röplapokon is kinyomatták. A felhívást megvitatták a vöröskatonák gyülésein, s a front valamennyi egységének katonái és parancsnokai mindenütt lelkesen fogadták. A 62. és a 64. hadsereg katonái és parancsnokai megesküdtek, hogy életük árán is megvédik a Volga partjait, s esküjüket szentül megtartották: valamennyi arcvonalszakaszon aktívan védelmezték állásaikat, és óriási veszteségeket okoztak az ellenségnek. A 29. német gépesített hadosztály hadmüveleti naplója szerint ez a hadosztály a városi harcokban csupán szeptember 1-töl 16-ig több mint 6000 föt vesztett halottakban és sebesültekben. Halder tábornok szeptember 20-án, a sztálingrádi hadmüveleteket értékelve kénytelen volt elismerni, hogy "egyre érezhetöbb a támadó csapatok fokozatos kimerülése". A német fasiszta hadvezetés az óriási emberés anyagveszteség ellenére sem mondott le a város elfoglalásának gondolatáról. Minthogy azonban eröi és eszközei fogytán voltak, áttért a szük szakaszokon egymást követö csapások taktikájára. Szeptember végén a hadmüveletek súlya a gyárnegyedre tevödött át. A német csapatoknak, több egymás utáni csapás eredményeképpen, október 4-re sikerült elfoglalniuk a "Vörös Október" és a "Barikádok" gyár lakótelepeit. Az ellenség elönyomulásának üteme mindamellett jelentösen lelassult. A szeptember 27 és október 8 közötti 12 nap alatt például föcsapása irányában mindössze 400-600 métert nyomult elöre. 1942. szeptember 28-án a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának utasítására átszervezték a Donnál és a Volgánál müködö frontokat: az egykori Sztálingrádi Frontból megalakították a Doni Frontot, a Délkeleti Frontot pedig Sztálingrádi Frontnak nevezték el. Mindkét frontot közvetlenül a föhadiszállásnak rendelték alá. A Doni Front parancsnokává Rokosszovszkij altábornagyot, a front haditanácsának tagjává pedig Zseltov hadtestkomisszárt nevezték ki. A Sztálingrádi Front parancsnoka továbbra is Jeremenko vezérezredes, a front haditanácsának tagja pedig Hruscsov maradt. A föhadiszállás október 5-én ismét felhívta a Sztálingrádi Front és a Doni Front parancsnokának figyelmét arra, hogy Sztálingrádot mindenáron tartsa. Utasította öket, hogy minden intézkedést tegyenek meg az ellenség további elönyomulásának megállítására, és a város elfoglalt részének felszabadítására. Az ellenség friss erökkel töltötte fel csapatait, és folytatta elöretörését a Volga irányában. A hitlerista hadvezetés óriási jelentöséget tulajdonított a város elfoglalásának. Sztálingrád eleste lett volna a jel arra, hogy Japán és Törökország belépjen a Szovjetunió elleni háborúba. Hitler világgá kürtölte, hogy a volgai csata sorsa meg van pecsételve, s utasította a "B" hadseregcsoport parancsnokságát, hogy a legközelebbi napokban bármi áron foglalja el a várost. A "B" hadseregcsoport parancsnoksága a város elleni általános roham elökészítése során minden lehetséges eröt mozgósított. A Volga felé elöretörö csapatok kiegészítésére kénytelen volt azokat a német magasabbegységeket is felhasználni, amelyek a központi csoportosítás szárnyait fedezték a Don mentén és a várostól délre, s ezeket kevésbé harcképes román és olasz csapatokkal váltotta fel. Az arcvonal más szakaszairól müszaki egységeket és tüzérséget vonultattak fel a városhoz. Németországból a 6. hadsereg megerösítésére 5 roham-utászzászlóalj érkezett, amelyeket a város-harcra külön kiképeztek, s emellett még más kiképzett csapatokat is küldtek a hadseregnek. A szovjet hadvezetés is lépéseket tett, hogy megerösítse a 62. hadsereg csapatait, Szeptember végén és október elsö napjaiban további 6 lövészhadosztályt és 1 harckocsidandárt szállítottak át a Volgán a városba. A hitlerista hadvezetés a föcsapást a sztálingrádi gyárak irányában akarta mérni. Az erre a célra létrehozott csapásmérö csoportosításban mintegy 8 hadosztályt tömörített. Az volt a terv, hogy a támadó csapatok útját hatalmas erejü légitámadásokkal tisztítják meg. Ebböl a célból ismét a város ellen vetették be a 4. légiflotta összes eröit. Október 14-én zajlottak le a leghevesebb harcok a Volgaparti védelem egész idöszakában. Az ellenség roppant erejü tüzérségi és légi elökészítés után támadásba ment át. A föcsapás irányában mintegy 5 kilométeres szakaszon 5 német hadosztály támadt. A hajnalban kezdödö tüzérségi tüz késö éjszakáig nem szünt meg: Ezen a napon a német légierö több mint 2000 felszállást hajtott végre, s elsösorban a gyárnegyedet támadta. Az ellenség rohamai egymást követték. A fasiszták, nem törödve a veszteségekkel, mindenáron el akarták foglalni a Traktorgyárat, hogy így két részre vágják és megsemmisítsék a 62. hadsereget. Az ellenség azonban nem tudta végrehajtani tervét. A hitleristák rohamát szervezett, hösi ellenállással fogadták a 37. gárdahadosztály (parancsnoka Zsolugyov vezérörnagy), a 95. hadosztály (parancsnoka Gorisnij ezredes), a 308. hadosztály (parancsnoka Gurtyev ezredes), a 112. lövészhadosztály (parancsnoka Jermolkin ezredes) és a 84. harckocsidandár (parancsnoka Belij ezredes) csapatai. Figyelembe kell venni, hogy csupán a 37. gárdahadosztály és a 84. harckocsidandár rendelkezett személyi állományának 75 százalékával, a többi hadosztály kimerülten és kis rohamcsoportokra tagozva harcolt. Harcosaink azonban még ilyen körülmények közt is nemcsak védekeztek, hanem ellenlökéseket is indítottak. Az eröviszonyok azonban túlságosan egyenlötlenek voltak. Október 14-én délután mintegy 180 német harckocsi, csapataink harcrendjén áttörve, kijutott a Traktorgyár északi stadionjának körzetébe. A hitleristák egyes csoportjai behatoltak a gyár csarnokaiba. A 37. gárdahadosztály és a 95. hadosztály bátor harcosai szétszórt csoportokban és minden oldalról körülzárva, szívósan harcoltak a német gyalogsággal eredeti állásaikban. A 84. harckocsidandár az ellenség óriási fölénye ellenére, bátran harcba szállt a német páncélosokkal. A Traktorgyárban a szovjet harcosokkal vállvetve küzdöttek a munkásosztagok is. Október 15-én változatlan hevességgel folytatódott a harc. A feszült helyzetet és a harc hevességét jól jellemzik Csujkovnak, a 62. hadsereg parancsnokának naplójegyzetei: "5 óra 30 perc. Az ellenség újra, akárcsak tegnap, fokozott tüzérségi elökészítést kezdett a Mokraja Mecsetka pataktól a Vörös Október-lakótelepig terjedö szakaszon. 8 óra. Az ellenség harckocsikkal és gyalogsággal támadásba ment át, ütközet folyik az egész arcvonalon. 9 óra 30 perc. Az ellenségnek a Traktorgyár elleni rohamát visszavertük. A gyár udvarán a fasiszták 10 harckocsija ég. 10 óra. A 37. hadosztály 109. gárda-lövészezredét harckocsik és gyalogság felmorzsolták. 11 óra 30 perc. A 95. lövészhadosztály 524. lövészezredének balszárnyát felgöngyölítették, mintegy 50 ellenséges harckocsi szorongatja az egység harcrendjét. 11 óra 50 perc. Az ellenség elfoglalta a Traktorgyár stadionját. Elvágott alegységeink bekerítve harcolnak. 12 óra. Andrejev gárdaörnagy, a 117. lövészezred parancsnoka hösi halált halt. 12 óra 20 perc. Rádiótávirat a hatszögletü negyedböl, a 416. ezred egyik alegységétöl: "Bekerítettek, töltényünk és vizünk van, ha meghalunk is, nem adjuk meg magunkat!" 12 óra 30 perc. Zsolugyov tábornok harcálláspontját zuhanóbombázók támadják. Zsolugyov tábornok híradóeszközei tönkrementek, a tábornokot a törmelék betemette a fedezékbe, a hadosztály egységeivel való összeköttetés fenntartását magunkra vállaljuk. 13 óra 10 perc. A hadseregtörzs harcálláspontján két fedezék beomlott, egy tisztnek a lábát az omladék betemette, nem tudják kimenteni. 13 óra 20 perc. Zsolugyov tábornok fedezékébe levegöt juttattak (csövön keresztül) . 14 óra 10 perc. A távbeszélö összeköttetés a csapatokkal megszakadt, áttértünk a rádióra, kettözzük a híradást összekötö tisztekkel. Légierönk nem tud felszállni, az ellenséges repülögépek blokád alatt tartják repülötereinket. 15 óra 25 perc. A hadseregtörzs örsége harcba bocsátkozott. 16 óra. A 114. gárdaezreddel megszakadt az összeköttetés, az ezred helyzete ismeretlen. 16 óra 20 perc. Mintegy 100 ellenséges harckocsi betört a Traktorgyár területére. Az ellenség repülögépei változatlanul a fejünk felett vannak, bombáznak és géppuskáznak. 16 óra 35 perc. Usztyinov alezredes, ezredparancsnok magára kéri a tüzérség tüzét, harcálláspontját géppisztolyosok vették körül. 17 óra. A rádiósok alig gyözik jegyezni az alegységektöl érkezö táviratokat, amelyek arról számolnak be, hogy alegységeink bekerítve tovább harcolnak. 21 óra. Újabb rádiótávirat a 37. hadosztály gárdistáinak csoportjától. Folytatják a harcot a Traktorgyár körzetében, és jelentésüket e szavakkal fejezik be: "Ha meghalunk is a hazáért, nem adjuk meg magunkat!" Az elkeseredett ütközet éjszaka is folytatódott. Doerr német tábornok e napok harcairól írva megjegyzi: "Ha csapatainknak napközben sikerült is egyes arcvonalszakaszokon kijutniuk a partra, éjszaka kénytelenek voltak ismét visszavonulni, mert a horhosokban meghúzódó oroszok elvágták öket hadtápjuktól." Az ellenségnek csak óriási veszteségek árán sikerült október 15-én estére elfoglalni a Traktorgyárat, és ebben a körzetben kijutni a Volgához, elvágva a 62. hadsereg magasabbegységeinek egy részét a föeröktöl. Ezeket a Traktorgyártól északra harcoló magasabbegységeket egy csoportban egyesítették, és parancsnokuk Gorohov ezredes, komisszárjuk pedig Grekov zászlóaljkomisszár lett. Gorohov csoportja körkörös védelemre rendezkedett be Rinok, Szpartanovka körzetében, s a védelmi ütközet végéig tartotta ezt a területet. Ezekben a nehéz napokban a Vörös Hadsereg katonái feledhetetlen höstetteket vittek véghez. Az egész ország büszke ezekre a höstettekre. A szovjet nép mindig örizni fogja olyan dicsö fiainak emlékét, mint Panyikaha komszomolista. A harc legfeszültebb pillanataiban több német harckocsi tört elöre Mihail Panyikaha lövészgödre felé, menet közben ágyúból és géppuskából szakadatlanul tüzelve. A bátor harcosnak már minden gránátja elfogyott, csak két benzines palackja maradt. Elöbújt hát a gödörböl, kezét dobásra emelte, hogy felgyújtsa a legközelebbi harckocsit. Ebben a pillanatban nyomjelzös lövedék ütötte át az éppen feje fölött tartott palackot, s a hös tetötöl talpig lángba borult. Panyikaha azonban nem gondolt lángoló öltözetének oltására. A lángoló ember mindenki szeme láttára kiugrott a gödörböl, odafutott szorosan a harckocsi mellé, és rácsapta a második palackot a motorház rácsára. A felcsapó láng és füstgomolyag a fasiszták felgyújtott harckocsijával együtt elnyelte a hös harcost. A Traktorgyár elfoglalása után a német hadvezetés eröfeszítései zömét arra összpontosította, hogy a Volga mentén déli irányban fejlessze ki a támadást a 62. hadsereg föeröinek szétzúzása végett. A hadsereg ekkorra már minden tartalékát felhasználta. Magasabbegységeink súlyos veszteségeket szenvedtek. A 37. gárdahadosztályban, a 95. lövészhadosztályban és a 84. harckocsidandárban néhány rajnyi ember maradt csupán. A város védöinek sürgös segítségre volt szükségük. A segítség meg is érkezett. Október 17-re virradó éjszaka a Volgai Flottilla hajói a Volgán át a városba szállították a Ljudnyikov ezredes parancsnoksága alatt álló 138. lövészhadosztályt. A hadosztály partváltás után nyomban ellenlökést indított a fasiszták ellen, és a "Barikádok" gyár körzetében kapcsolatot teremtett a 37. gárdahadosztály és a 95. lövészhadosztály egységeivel. Október 19-én a várostól északra esö körzetben támadásba lendült a Doni Front csapásmérö csoportja. A németek emiatt kénytelenek voltak északra átdobni légierejük egy részét, s gyengíteni a Volga partján védö csapatok elleni csapásaikat. A gyárnegyedben vívott harcok idöszakára esik a 64. hadsereg ellencsapása, amelynek az volt a célja, hogy megkönnyítse a 62. hadsereg helyzetét, és elterelje a német hadvezetés figyelmét készülö ellentámadásunk föcsapásainak irányáról. A szovjet csapatok az ellencsapást a 64. hadseregjobbszárnyán, a Kuporosznoje, Zelenaja Poljana térségben, a 62. és a 64. hadsereg csatlakozásán hajtották végre. A támadásban részt vett a Loszev alezredes parancsnoksága alatt a 29. lövészhadosztály és Gorjacsev vezérörnagy parancsnoksága alatt a 7. lövészhadtest. A gyalogság támadását a tüzérség, az aknavetök és a légierö hatalmas erejü csapása elözte meg. Ez a csoport október 25-töl november 1-ig szívósan harcolt. A harcokban különösen kitünt a 93. lövészdandár (parancsnoka Galaj alezredes), a 96. lövészdandár (parancsnoka Berezsnij ezredes) és a 97. lövészdandár (parancsnoka Tyihomirov vezérörnagy). Noha csapataink nem sokat nyomultak elöre (3-4 km-t), az ellenség jelentékeny erejét kötötték le. A fasiszták kénytelenek voltak erre a szakaszra átdobni tartalékuk egy részét és néhány napra beszüntetni a támadó harcot a gyárnegyedben. E csapások eredményeképpen a 62. hadsereg helyzete valamelyest javult. A hitlerista csapatok azonban tovább rohamozták a hös város védöinek állásait, s rohamaikat felváltva hol az északi körzet ellen intézték, hogy megsemmisítsék Gorohov ezredes csoportját, hol déli irányba fordultak, hogy elfoglalják a "Barikádok" és a "Vörös Október" gyárat, és szétzúzzák a 62. hadsereg föeröit. E gyárakért heves harcok dúltak egészen a volgai csata végéig. Október 23-án és 24-én az ellenség egyes csoportjainak sikerült betörniük a gyárak területére, de azokat teljesen elfoglalni nem tudták. Harc folyt minden egyes csarnokért, s a csarnokokban minden zugért. Az állhatatosság itt legyözte a halált, s a kis rohamcsoportok harcosainak leleménye fölébe kerekedett az ellenség sablonos harcászatának. És a harcosokkal rosszban, jóban osztoztak a parancsnokok, a szakaszparancsnoktól egészen a hadsereg parancsnokáig. Az utcai harcok sikerét nagymértékben elösegítették a csapatok vezetésének új, rugalmasabb módszerei. Jó példa erre a 62. hadsereg törzsének munkája (a törzs fönöke Krilov vezérörnagy volt). Krilov, az ogyesszai és szevasztopoli védelmi harcok gazdag tapasztalatait felhasználva, úgy szervezte meg törzsének és az alárendelt magasabbegységek törzseinek munkáját, hogy azok minden helyzetváltozást a pillanatnyilag jelentéktelennek tünö változásokat is azonnal jelentettek a parancsnokoknak. A hadsereg parancsnokának és a magasabbegységek parancsnokainak minden utasítását és parancsát haladéktalanul továbbították a végrehajtókhoz. Valamennyi törzs minden fokozaton mindig ismerte az egységek és alegységek szükségleteit és igényeit. Az ezred-, hadosztályés hadseregtörzs munkatársai, akárcsak a századés zászlóaljparancsnokok, a harc nehéz pillanataiban mindig a lövészárkokban és fedezékekben tartózkodtak a harcosokkal együtt, s közvetlenül részt vettek a német betolakodók rohamainak visszaverésében. Ez a munkastílus jellemezte a Volga partjainál küzdö többi hadsereg és magasabbegység törzsét is. Az arcvonal helyzetéröl adott gyors tájékoztatás nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy idejében felismerjék az ellenség szándékát, és ellenrendszabályokhoz folyamodjanak. Ezért az ellenséges csapatok egyetlen csapása sem érte váratlanul a szovjet katonákat. A különféle fokozatú parancsnokoknak a harcosokkal való állandó személyes érintkezése magabiztossá tette a katonákat, fokozta kitartásukat és höstettekre lelkesítette öket. A városért vívott ütközetben fontos szerepe volt a szovjet tüzérségnek. A front és a hadseregek parancsnoksága rendkívül ügyesen alkalmazta a tüzérséget, s ez a tüzérek szakértelmével párosulva jelentösen hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet csapatok védelme nem rendült meg, leküzdhetetlen maradt. A tüzérség harcának megkülönböztetö sajátossága volt egyrészt a tömeges alkalmazás, másrészt a központosított tüzvezetés. A Sztálingrádi Front parancsnokságának kezdeményezésére az ellenséges gyalogság és harckocsik rohamának visszaverésére megalakították a front tüzércsoportját, amelyet Dmitrijev vezérörnagy, az 51. hadsereg tüzérfönöke vezetett. A front tüzérségének fönöke Matvejev vezérörnagy volt. A hadseregeken belül hadsereg-tüzércsoportot alakítottak. A 62. hadsereg tüzérfönöke Pozsarszkij vezérörnagy, törzsfönöke Hizsnyakov alezredes, a 64. hadsereg tüzérfönöke Petrov, törzsfönöke pedig Jancsinszkij ezredes volt. A tüzércsoportok létrehozását föleg az tette szükségessé, hogy a 62. és a 64. hadsereg csapatai által védett terület kis méretei megnehezítették a fedett tüzelöállásból való tüzelést, és korlátozták a tüzérség manöverezését. Ezért a rohamcsoportokkal együtt harcoló, valamint a lövészés harckocsialegységek harcrendjében müködö páncéltörö lövegeken és aknavetökön kívül a fedett állásokból tüzelö lövegek és aknavetök a Volga bal partján helyezkedtek el. Ez nemcsak kedvezö lehetöségeket biztosított a tüzérség széles körü manöveréhez és tüzösszpontosításához, hanem az ütegek zavartalan löszerellátását is lehetövé tette. A hadsereg-tüzércsoportokba beosztott tüzérezredek, tüzérosztályok és ütegek parancsnokainak saját figyelöpontjuk volt a lövész-, illetve harckocsiegységek és alegységek harcrendjében a parancsnokok harcálláspontja mellett. A tüzérparancsnokok így valójában a peremvonalban voltak, s egységeik és alegységeik tüzét sikeresen helyesbítették. Ez biztosította a gyalogság, a harckocsik és a tüzérség szoros együttmüködését az ellenség szakadatlan rohamainak visszaverése során. Gyakran elöfordult, hogy a 62. és 64. hadsereg, de olykor még a front tüzérsége is összpontosított tüzet zúdított a védelem legveszélyeztetettebb szakaszaira, egyetlen hadosztály, vagy éppenséggel egyetlen lövészezred tevékenységének támogatására. Erösebb és szervezettebb lett a tüzérségi ellenelökészítés. Ebben a tekintetben fölöttébb tanulságos volt az a tüzérségi ellenelökészítés, amelyet október 5-én két német hadosztály ellen hajtottak végre. Ezt a két hadosztályt a német hadvezetés azzal a céllal összpontosította, hogy a Traktorgyár és a "Barikádok" gyár között áttörjön a Volgához. Az ellenelökészítésbe bevonták a 62. hadsereg öt lövészhadosztályának tüzérségét és a front tüzércsoportjának északi alcsoportját, összesen több mint 300 löveget. Az ellenelökészítés eredményeképpen az ellenség jelentös veszteségeket szenvedett, s támadása ezen az arcvonalszakaszon meghiúsult. A gyárnegyedben és a Mamajev Kurganért vívott védelmi harcok idején nagylendülettel bontakozott ki a mesterlövész-mozgalom, amelynek kezdeményezöje Zajcev törzsörmester volt. A mozgalomnak óriási jelentöséget tulajdonított mind a front, mind a 62. és a 64. hadsereg haditanácsa. Hruscsov, aki személyesen találkozott a kitünt mesterlövészekkel, javasolta, hogy minden ezrednél szervezzék meg a mesterlövész-vadászok csoportjait. A mesterlövészek egyenként vagy párosával mentek ki a leshelyre, gondosan tanulmányozták az ellenség magatartását, és pontos lövéseikkel megsemmisítették a legfontosabb célokat. A szovjet mesterlövészek sok bosszúságot okoztak a németeknek, ezért meg akarták semmisíteni legjobb lövészeinket. A harcok körzetébe rendelték ki Konings örnagyot, a berlini mesterlövész-iskola parancsnokát. Meg kellett volna ölnie Zajcevet, de négy nap múlva maga került a híres orosz mesterlövész célgömbjére. A hadsereg és a front sajtója részletesen ismertette a mesterlövészek, a többi között Vaszilij Zajcev, Viktor Medvegyev, Gilfan Avzalov, Anatolij Csehov harctevékenységét. Csupán a 62. hadseregnek négyszáz mesterlövésze volt. Ezek a mesterlövészek együttesen több száz fasisztának oltották ki az életét. A védelmi ütközet végéig a mesterlövészek több mint 6000 hitleristát semmisítettek meg. Így vesztette el a német fasiszta hadsereg napról napra katonáinak és tisztjeinek ezreit. A hitleristák már régen készültek rá, hogy bejelentik Sztálingrád elfoglalását. A lapokban napról napra fenntartották a helyet e hír közléséhez. Goebbels hivatala röplapot készített elö ilyen szöveggel: "Sztálingrád elesett. Moszkva a Szovjetunió feje, Sztálingrád a szíve". De már letelt minden határidö, amelyet a hitleristák a csata befejezésére kitüztek. A város elfoglalására bevetett legjobb német hadosztályok elvéreztek, de a város védöi rendíthetetlen kitartással folytatták a harcot. November 11-én a német fasiszta hadvezetés újabb kétségbeesett kísérletet tett a város elfoglalására. Az ellenség óriási veszteségek árán egy keskeny sávban kijutott a Volgához, és így a "Barikádok" gyár körzetében a 138. hadosztályt elvágta a 62. hadsereg föeröitöl. Ez volt az utolsó sikere a volgai csatában. A 62. hadsereg csapatai mellett, amelyek az egész védelmi ütközet folyamán az ellenség föcsapásait állták, derekasan kivették a részüket a város védelméböl a 64. hadsereg magasabbegységei is. Jeremenko, a Délkeleti Front akkori parancsnoka visszaemlékezéseiben elismerö szavakkal méltatja a 64. hadsereg csapatainak és parancsnokának, Sumilov vezérörnagynak a tevékenységét. Azt írja, hogy a 64. hadsereg Sumilov vezérörnagy parancsnoksága alatt rendkívül nagy szerepet játszott a volgai csatában. "A védelemben tanúsított kitartása és aktivitása, a harcmezön pedig manöverezési képessége és mozgékonysága sok kellemetlenséget, nagy veszteségeket okozott az ellenségnek, s fölborította számításait . . . Hothnak, aki a 64. hadsereg szakaszán támadott, hogy úgy mondjam, beletört a páncélos bicskája ebbe a vállalkozásba. A hadsereg megtartotta azokat a magaslatokat, amelyek Sztálingrádtól délre húzódnak, s ez lényeges szerepet játszott az egész város védelmének állóképességében." A 62. hadsereg csapatai a védelmi idöszak végéig szilárdan tartották a Traktorgyártól északra fekvö körzetet, a "Barikádok" gyárat és a város központi részének északkeleti negyedeit, a 64. hadsereg csapatai pedig a város déli elöterét. A szovjet csapatok becsülettel teljesítették a hazának tett esküjüket: visszaverték a Volga felé törö fasiszta hordák veszett rohamait, megsemmisítették a legjobb német hadosztályokat, és megállították az ellenséget a folyó nyugati partján. A szovjet emberek nagyszerü höstette, sok százezer szovjet harcos, sok parancsnok és politikai tiszt bátorságának és rettenthetetlenségének höskölteménye volt ez. A város hös védöi példátlan vitézségröl tettek tanúbizonyságot, s hervadhatatlan érdemeket szereztek harcukkal. A volgai csata hösi harcainak krónikájában méltó helyet foglal el Pavlov örmester. Ő vezette a szovjet harcosoknak azt a maroknyi csoportját, amelyik a város központjában, a 13. gárdahadosztály védelmében egy fontos szerepet játszó házat tartott. Jellemzö, hogy a ház védöi közt megtaláljuk hazánk sok népének képviselöjét. Az orosz Pavlovot, Alekszandrovot és Afanaszjevet, az ukrán Szabgajdát és Gluscsenkót, a grúz Moszijasvilit, az üzbég Turganovot, a kazah Murzajevet, a tadzsik Turdijevet és a tatár Romazanovot. Országszerte ismerik más, itt kitünt hösök nevét is, köztük Boltyenko tüzért, aki lövegével 15 ellenséges harckocsit tett harcképtelenné, Vaszilij Tyitajevet, aki halálos sebböl vérezve, fogai közé vette az elszakadt távbeszélöhuzal végeit és helyreállította az összeköttetést. A város legderekabb védelmezöi közt kell megemlítenünk Szarafanovot és Csembarovot. Ez a két derék katona tíz ellenséges harckocsival szállt szembe, s közülük egyet páncéltörö puskával löttek ki, hármat pedig benzines palackkal gyújtottak fel. Vitézül harcolt Kamenscsikov vadászrepülö, a Szovjetunió Höse, aki hat szovjet gép élén 28 német repülögéppel vette fel a harcot. A hösiesség a Vörös Hadsereg katonáinak magatartási normájává lett. A város ostromának legnehezebb napjaiban talán Zajcev mesterlövész fejezte ki legtalálóbban a védök hangulatát. Kitüntetése átvételekor ezt mondta: "A Volga mögött nincs számunkra hely!" S ennek az egyszerü harcosnak a szavai a város valamennyi védöjének esküjeként hangzottak el. A Volga elöterében folyó védelmi ütközetet az jellemezte, hogy nemcsak a szárazföldön, hanem a levegöben is a leghevesebb harc dúlt. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása az egész védelmi idöszak folyamán állandóan erösítette a front légierejét, a távolbombázó és a légvédelmi vadász légieröt. Szeptember elején kapcsolódott be a harcokba az újonnan alakított 16. légi hadsereg. A 8. légi hadsereg 3 hónap alatt (szeptember-november) mintegy 1000 LA-5, JAK-7, PE-2 és IL-2 típusú repülögépet kapott. A városért vívott harcokban a szovjet légierö és légvédelmi tüzérség 929 német repülögépet lött le, vagy rongált meg. A Volga és a Don között vívott védelmi ütközet során összesen több mint 2000 német repülögép semmisült meg. A németek, hogy leküzdjék a szovjet csapatok védelmét, naponta roppant tömegü embert és harci technikai eszközt vetettek be. Ennek az idöszaknak a harcait a legkülönbözöbb fegyverfajták tüzének rendkívül nagy sürüsége és a csapatok kitartása jellemezte. A szovjet csapatoknak jól felkészült ellenséggel kellett párviadalra kelniük: a levegöben a német vadászok rajaival, a földön pedig a különleges utcai harcokra kiképzett, és a legkorszerübb fegyverekkel felszerelt müszaki rohamzászlóaljakkal, amelyek jól ismerték az aknaháborúk fortélyait. De a Vörös Hadsereg is tanulmányozta az ellenség harcászatát, az utcai harcok egyre újabb módszereit és eszközeit hozta létre, s kivívta a sikert, noha az ellenség a védelmi idöszak folyamán élöeröben és technikai eszközökben mindvégig fölényben volt. Említésre méltó az is, hogy a védelem szempontjából milyen óriási jelentösége volt a Volgai Katonai Flottilla és az Alsó-Volgai Folyami Hajózás tevékenységének. A Volga jobb partját védö csapatok harcképessége teljesen attól függött, hogy mennyiben tudják tartani az állandó kapcsolatot a Volga bal partjával. A flottilla hajói, a kompuszályok, a folyami személyszállító hajók és egyéb hajók ellenséges tüzben sok tízezer harcost és több ezer tonna löszert és élelmet szállítottak át a Volga bal partjáról. A Volgai Flottilla 1. és 2. páncélos naszád osztagának önfeláldozásáért és hösiességéért a gárdista címet adományozták, az "Usziszkin" és a "Csapajev" ágyús naszádokat pedig Vörös Zászló Renddel tüntették ki. A hadtáp alakulatai és intézményei nagy munkát végeztek, hogy a Volga elöterének védöit ellássák fegyverrel, harci technikai eszközökkel, löszerrel, üzemanyaggal, élelmiszerrel és ruházattal, s elszállítsák a sebesülteket és a betegeket. A védelmi ütközet egész tartama alatt 9898000 tüzérségi lövedéket és aknát, rengeteg élelmet és üzemanyagot szállítottak a Volga jobb partján harcoló csapatoknak. Az anyagszállítás és a sebesültek elszállítása éjjel-nappal erös ellenséges tüzben folyt. A löszerhordozók kúszva vitték ki az elsö állásokba a löszerrel, gránáttal, aknákkal és lövedékekkel megrakott ládákat. A szakácsok is ellenséges tüzben hordták ki az alegységeknek az élelmet. Az élelem fennakadás nélküli szállításáért sok szakács kormánykitüntetést kapott. Önfeláldozóan dolgozott az egészségügyi személyzet. Az orvosok, a betegápolók, a felcserek életük kockáztatásával látták el a sebesülteket. A Volga elöterében folyó harcok alatt a sebesülteket sebészeti beavatkozás céljából a bal partra szállították át. Amikor azonban az ellenség kijutott a folyóhoz, a kórházak átvevö, osztályozó és kötözö részlegeit a Volga jobb partján pincékben és fedezékekben helyezték el. A 62. hadseregnél a 689. sz. mozgó tábori kórház kicsiny kollektívája a városban folyó elkeseredett harcok idején naponta 600-800 sebesültet részesített szakorvosi segélyben, és szállított át a bal partra. A Volga elöterének védelmére jellemzö az is, hogy az orvosi személyzet számtalan höstettet vitt véghez közvetlenül a peremvonalban. Rendkívül nagy eröfeszítéssel dolgoztak ebben az idöszakban a katonai vasutasok, a gépkocsi szállítóegységek és alegységek, az útépítök és más hadtápalakulatok. A harcoló hadsereg hadtápjának beosztottjai minden tölük telhetöt elkövettek, hogy fennakadás nélkül ellássák a csapatokat, idejében segítséget nyújtsanak a sebesülteknek, és elszállítsák öket a hátországba. A Volga elöterének védelmében nagy érdemük volt a sztálingrádi munkásoknak, akik hadianyagot adtak az arcvonalnak és fegyveresen is védték városukat. Vitézül harcoltak az ellenséggel a traktorgyári Vicsugov, Moszkalev, Szimonov, a "Vörös Október" gyár munkásai: Kovaljov, Kuzmin, Orlov, Pozdnyisev és sokan mások. Nagyjából ezek az események zajlottak le 1942 nyarán és öszén a Volga és a Don között. Erre a térségre összpontosult mindkét fél fö figyelme. Elég, ha annyit mondunk, hogy november 1-én az ellenségnek kétszer annyi hadosztálya volt a volgai arcvonalszakaszon, mint Észak-Kaukázusban. A hitlerista hadvezetés úgy számított, hogy megállás nélkül elöretör a Volgához, és hamarosan elfoglalja annak jobb partját. Ehelyett az történt, hogy a város közelében 22 ellenséges hadosztály hosszadalmas, eröt felörlö harcba bonyolódott, s 31 hadosztály és 3 dandár kényszerült ennek a csoportosításnak a szárnyait fedezni. November közepére a német csapatok támadása kifulladt, és a támadó csoportosításba tartozó csapatok hadmüveleti helyzete rendkívül kedvezötlenné vált. A szovjet csapatok az ellenséges csoportosítás mindkét szárnyát átkarolták. A Doni Front egységei Kletszkaja, Novogrigorjevszkaja körzetében és Szerafinovicstól délnyugatra a Don jobb partján szilárdan tartották hídföállásaikat. Az 51. hadsereg csapatai szeptember 25-én és az 57. hadsereg csapatai szeptember 29-én ellencsapást mértek a Szarpa-, a Cacaés a Barmancak-tavak között müködö német magasabbegységekre. Ennek eredményeképpen az ellenséget kiverték a tavak körzetéböl. Egységeink haladéktalanul megerödítették az elfoglalt terepszakaszokat, aknamezöket telepítettek, és más akadályokat építettek. Késöbb, az ellentámadás megindításakor a szovjet hadvezetöség a föcsapáshoz használta fel ezt a terepszakaszt. A szovjet csapatok tehát a volgai csata elsö, védelmi idöszakában ebben az irányban megoldották fö feladatukat, vagyis azt, hogy minél nagyobb veszteségeket okozzanak a támadó ellenséges csoportosításnak, megállítsák azt, s ezzel kedvezö feltételeket teremtsenek a késöbbi ellentámadás megindításához. A Volga partjának hös védöi nehéz és makacs harcban vívták ki a sikert. Ez a siker azonban elképzelhetetlen lett volna, ha az egész ország nem siet a segítségükre. A hátország dolgozói fegyverrel, élelmiszerrel és felszereléssel látták el a város védöit, s erkölcsileg támogatták öket. Azt a gigászi munkát, amely a népnek és a Vörös Hadseregnek az ellenség visszaverésére való mozgósítását célozta, közvetlenül a kommunista párt irányította. A párt volt a város védelmének lelke. Lankadatlan erövel zengett a párt hangja, amely hösi harcra lelkesítette a katonákat. A kommunisták élen jártak a höstettekben és az áldozatvállalásban. A Lenin pártjába vetett határtalan hitet bizonyítja az, hogy ebben az idöszakban ezren meg ezren kérték felvételüket a pártba. Az elkeseredett harcok közepette a hös harcosok nagy megtiszteltetésnek tartották, ha felvették öket a kommunista pártba. 1942 szeptember-novemberében csupán a 62. hadseregnél 4600 harcos és parancsnok lett a párt tagja, illetve tagjelöltje. Ugyanezen idö alatt az egész sztálingrádi arcvonalon összesen 14400 fö lépett be a pártba. Külön ki kell emelnünk a komszomolisták és az ifjúság höstetteit. A front csapataihoz ezrével áradtak a komszomolisták, köztük sok leány is. A 64. hadseregbe 800 leány lépett be önként ápolónönek és híradónak. 200 komszomolista, aki jól ismerte a várost és környékét, a felderítö alegységeknek segített, az ellenség mögöttes területén tevékenykedett, diverziós és egyéb különleges feladatokat oldott meg. A Nagy Honvédö Háborúban tanúsított hösiességéért a sztálingrádi Komszomolszervezetet Vörös Zászló Renddel tüntették ki. A komszomolisták rettenthetetlenek voltak, s höstetteiket utódaik sohasem felejtik el. A heves védelmi ütközet idején a rendkívüli szervezöképességü, nagyszerü katonai vezetök új nemzedéke nött fel. Hadd említsünk meg közülük néhányat név szerint is: Csujkov, Hrjukin, Moszkalenko, Rugyenko, Sumilov, Tolbuhin, Trufanov, Zaharov. Alkotó kezdeményezésükkel és személyes bátorsággal párosult nagyszerü szakmai tudásukkal tüntek ki a magasabbegységek és az egységek dicsö parancsnokai: Batyuk, Gorohov, Gurtyev, Ljudnyikov, Rogyimcev, Zsolugyov és sokan mások. A városért vívott leghevesebb harcok idöszakában a csapatoknál óriási lendülettel folyt a pártpolitikai munka, s ennek jelentös szerepe volt a védelmi ütközet sikeres befejezésében. E munka során a hadsereg politikai apparátusa szoros kapcsolatot épített ki a város pártmunkásaival, a többi között a hadseregek és a hadosztályok politikai szervei a kerületi és az üzemi pártbizottságokkal. A Vörös Hadsereg kiemelkedö sikereiben jelentös szerepet játszott az, hogy a frontok és a hadseregek haditanácsának, valamint az egységek és magasabbegységek parancsnokainak vezetési munkája lényegesen magasabb színvonalra emelkedett. A szovjet harcosok körében végzett pártpolitikai munka fokozásában, a csapatok harcképességének növelésében és a dolgozók összes eröinek mozgósításában nagy érdemeket szerzett Hruscsov, a Sztálingrádi és a Délkeleti Front haditanácsának tagja, az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagja, az Ukrán K(b)P Központi Bizottságának titkára. Nagy jelentöségü politikai és szervezö munkát végzett Csujanov, a Városi Védelmi Bizottság elnöke, a front haditanácsának tagja, Doronyin, a front politikai csoportfönöke, Gurev, a 62. hadsereg haditanácsának tagja, Szergyuk, a 64. hadsereg haditanácsának tagja, valamint sok más pártmunkás és politikai tiszt. Malisev, az Állami Honvédelmi Bizottság képviselöje, a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese állandóan a Traktorgyár csarnokaiban tartózkodott a gyárrészlegek vezetöivel és a várost védö egységek parancsnokaival együtt. Noha a város romokban hevert és utcáin heves harcok dúltak, november 5-én Beketovkában, a városi szovjet katonai egységek képviselöivel együtt ünnepi ülést tartott az októberi forradalom 25. évfordulója alkalmával. Ebben a látszólag jelentéktelen eseményben is szembeszököen megnyilvánult a szovjet hagyományok hatalmas, megingathatatlan ereje. A gyülés híre megörvendeztette az egész országot: a hös volgai város nem esett el, áll törhetetlenül. A katonai egységeknél és magasabbegységeknél a mindenkori adott helyzetnek megfelelöen folyt a politikai munka. A csapatoknál mérhetetlenül megnött az agitátorok szerepe, a pártpolitikai munka súlypontja a rohamcsoportra, a tüzfegyverek kezelöire, a harcosra, a lövészgödörre tevödött át. Az agitátorok parancsnokok, politikai tisztek és egyszerü harcosok a harc legnehezebb viszonyai között is találtak idöt arra, hogy beszélgessenek a katonákkal a harcfeladatról, az arcvonalon kialakult helyzetröl, a hátország dolgozóinak hösiességéröl, a külföldi eseményekröl. Az agitátorok közremüködtek a röplapok készítésében, leveleket írtak a harcosok höstetteiröl a hozzátartozóknak. Nagyarányú szemléltetö agitáció folyt transzparensek, plakátok, kézzel írt és nyomtatott röplapok útján, amelyek egyes harcosok höstetteit méltatták. Nagy figyelmet fordítottak az utánpótlás körében végzett pártpolitikai munkára. A fiatal harcosok elött ismertették annak az arcvonalszakasznak a helyzetét, amelyen bevetették öket, beszéltek nekik a magasabbegységek harci hagyományairól, a harcban kitünt katonák höstetteiröl. A volgai eröd védöinek törhetetlen erkölcsi erejét, határtalan hazaszeretetét világosan tükrözi az a levél, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulójának elöestéjén az Állami Honvédelmi Bizottság elnökéhez intéztek. "Teljes erövel folyik a nagy ütközet olvassuk a levélben -, miközben írunk Önnek, szakadatlanul bömbölnek az ágyúk, zúgnak a repülögépek, s tüzek röt fénye világítja meg a Volga, a nagy orosz folyó meredek partját; el akarjuk mondani Önnek, és Önön keresztül az egész szovjet népnek, hogy lelkünk bizakodóbb mint valaha, akaratunk töretlenül kemény, kezünk nem fáradt a harcra . . ." A Vörös Hadsereg hös katonái a lövészárokból írt levelükben esküvel fogadták, hogy utolsó csepp vérükig, utolsó leheletükig, szívük utolsó dobbanásáig harcolni fognak az ellenség ellen, s nem engedik a Volgához. A haza jövöjéért, a szocialista vívmányok sorsáért érzett nagy felelösség hatja át ezt a lelkesítö levelet. Nagyon jól tudjuk, mondják a levélírók, hogy a Volga partjainál egész hazánkért harcolunk, s mindazt védelmezzük, ami drága nekünk, mindazt, ami nélkül nem élhetünk. A szovjet embereknek a volgai csatában tanúsított höstettében a párt nevelömunkája nyomán kialakult legjobb tulajdonságok nyilvánultak meg: a kötelességtudat, a bátorság és az önfeláldozás. A katonák hösiessége a lakosság bátor helytállásával párosult, s ez teremtette meg a szovjet embereknek azt a rendíthetetlen állhatatosságát, amelyen a hitleristák minden veszett rohama megtört. A nép hitt hadseregében. S a Vörös Hadsereg katonái, az igazi tömeghösiesség hadseregének tagjai, az egész ország támogatását élvezve, újabb meg újabb erövel verték vissza az ellenséget. A volgai csata a hadsereg és a nép egyesülésének a történelemben egyedülálló példája. 125 napig tartott a védelmi ütközet a Volga elöterében. Menetét figyelemmel kísérte az egész világ. A szovjet emberek csodálatos szívóssága elragadtatással töltötte el az egész haladó emberiséget. A New York Herald Tribune címü amerikai lap 1942. szeptember 27-én ezt írta: "A tomboló tüz, a sürü füst, a robbanó bombák, a leomló épületek, a hullák elképzelhetetlen káoszában a védök azzal a szenvedélyes elszántsággal küzdöttek városukért, hogy nemcsak meghalnak, ha kell, nemcsak védekeznek, ahol szükséges, hanem támadnak is, ahol lehetséges, nem törödve azzal, hogy áldozatot hoznak. Az ilyen harcok nem férnek bele semmilyen hadászati sémába: ezeket a harcokat izzó gyülölettel, szenvedéllyel vívják, amilyet nem ismert London a német légitámadások legnehezebb napjaiban sem. De éppen ilyen harcokkal nyernek háborút." A hös város védöihez intézett üzenetében Kalinyin, az ütközet védelmi szakaszát jellemezve, a következöket írta: "Ez alatt az idö alatt Önök felmorzsoltak számos ellenséges hadosztályt és nagy tömegü harci technikai eszközt. De nemcsak ebben jutnak kifejezésre eredményeink. A harcosok bátorsága és a parancsnokok szakértelme az ellenség visszaverése során nagy szerepet játszott abban, hogy a többi arcvonalszakaszon jelentösen megbénítottuk az ellenség kezdeményezését." A volgai csata védelmi szakasza jelentös mérföldkö volt a szovjet csapatoknak a gyözelemhez vezetö útján. A Vörös Hadseregnek a nagy Don-kanyarban, majd a Don s a Volga között vívott példátlanul makacs és hosszan tartó harca meghiúsította a német hadvezetésnek az 1942. nyári hadjárattal kapcsolatos minden messzemenö tervét, s megteremtette a kedvezö elöfeltételeket a Vörös Hadsereg döntö ellentámadásához.








Találat: 2096