TCP szerver készítése

A labor feladat célja, hogy a hallgatót megismertesse a TCP/IP protokollt használó programok készítésével. Ezen belül bemutatásra kerül a Berkley Socket API, amelynek segítségével lehetõvé válik a hálózati kommunikáció implementálása Linux/Unix és MS Windows rendszereken.

A labor elvégzéséhez szükséges a C programozói tudás!

A Berkeley socket API ismertetése

A következõ fejezetekben a Berkeley socket API használatába tekintünk be. Ennek használatával lehetséges a Linux/Unix és MS Windows rendszereken a hálózati kommunikáció implementálása.

A socket

A socket az applikációk közötti kommunikációt lehetõvé tévõ kétirányú kapcsolat elnevezéseként értelmezhetõ. Tulajdonképpen egy SOCKET típusú leíró[1], amelyet létre kell hoznunk, majd az egyes rendszerhívásoknál ezzel h 555j91f ivatkozhatunk az adott kommunikációs csatornára.

Új socketeket a socket() rendszerhívással hozhatunk létre. Létrehozáskor a sockethez egy protokollt rendelünk, amelyet az majd használni fog. Azonban ebben az állapotban a socket még nem kapcsolódik sehova, ezért kommunikációra még nem használható.

SOCKET socket(int domain, int type, int protocol);

A függvény 0-nál kisebb értékkel tér vissza hiba esetén. Ha sikeres, akkor egy socket leíróval, amely 0 vagy nagyobb érték.

A három paraméter a használandó protokollt definiálja. Az elsõ (domain) megadja a protokoll családot. A következõ táblázat néhány lehetséges értékét tartalmazza.

A következõ paraméter (type) kiválasztja a protokoll családon belül a kommunikáció típusát. Lehetséges értékei az alábbiak:

A harmadik paraméter (protocol) a protokoll család kiválasztott típusán belül választ ki egy protokollt. Mivel egy protokoll családon belül egy kommunikáció típust többnyire csak egy protokoll implementál, ezért a tipikus értéke: 0

Példa

Az alábbi példa egy TCP socketet hoz létre:

SOCKET sock;

if((sock = socket(PF_INET, SOCK_STREAM, 0)) < 0)

A kapcsolat felépítése

Ha összeköttetés-alapú kommunikációt szeretnénk folytatni egy kliens és egy szerver program között, akkor ehhez stream jelegû socketet kell létrehoznunk. Azonban ez önmagában nem elegendõ a kommunikációhoz. Össze kell kapcsolnunk a két fél socketét, hogy adatokat vihessünk át rajta. Ennek a kapcsolat felépítésnek a részleteit a következõ ábrán láthatjuk.

. ábra A socket kapcsolat felépítése

Az ábrán a kliens és a szerver oldalon egymás után meghívandó függvények láthatóak. Elsõre látható, hogy a kapcsolat felépítési mechanizmus aszimmetrikus. A szerver oldalon a feladat, hogy egy bizonyos címen várja a program a kapcsolódási igényeket, majd amikor ezek befutnak, akkor kiépítse a kapcsolatot. A kliens oldalon ezzel szemben a feladat azl, hogy a szerver címére kapcsolódási kérést küldjünk, amelyre az reagálhat. Ezen feladatok végrehajtását tekintsük át lépésenként.

Szerver:

A szerver oldalon létre kell hoznunk egy socketet, amelyet a késõbbiek során szerver socketként fogunk használni. A szerver socket kommunikációra nem alkalmas, csak kapcsolatok fogadására.

Össze kell állítanunk egy cím struktúrát, amelyben leírjuk, hogy a szerver hol várja a kapcsolódásokat.

Az elõbbi lépésben összeállított címhez hozzá kell kötnünk a socketet.

Be kell kapcsolnunk a szerver-socket módot, vagyis hogy a socket várja a kapcsolódásokat.

Fogadnunk kell az egyes kapcsolódásokat. Ennek során minden kapcsolathoz létrejön egy kliens socket, amely az adott féllel való kommunikációra használható.

Kliens:

A kliens oldalon is létre kell hoznunk socketet. Ezt az elõzõ esettõl eltérõen kliens-socketként, a kommunikációra fogjuk használni.

Össze kell állítanunk egy cím struktúrát, amelyben leírjuk, hogy a szerver milyen címen érhetõ el.

Kapcsolódnunk kell a szerverhez. Amikor ez a kapcsolat létrejött, akkor a továbbiakban a socket képes továbbítani az adatokat.

A következõkben áttekintjük, hogy az egyes lépések milyen függvények segítségével valósítható meg. Azonban mivel a feladat szerver készítése, ezért a szerver lépéseire koncentrálunk elsõ sorban.

Cím összeállítása

Mielõtt a cím összeállításra rátérnénk meg kell vizsgálnunk egy problémát. A címek összeállítása során több bájtos adattípusokat használunk (pl.: IPv4 cím 4 bájtos long, a port szám 2 bájtos short). Azonban az egyes processzorok különbözõ módon tárolják az egyes adattípusokat. Két tárolási mód terjedt el: a big endian, amely a magasabb helyi értékû bájttal kezdi a tárolást, illetve ennek ellentéte a little endian. Big endian architektúra például a Sun Sparc, little endian pedig az Intel x86. Azonban a hálózaton ezeknek a különbözõ architektúráknak is meg kell érteniük egymást, ezért közös adatábrázolásra van szükség. Ezt nevezzük hálózati bájt-sorrendnek, amely a big endian ábrázolást követi. Az adott architektúrán használt ábrázolást pedig hoszt bájt-sorrendnek.

A két ábrázolás közötti váltásokat a következõ függvények végzik:

Azokon az architektúrákon, ahol szükséges a konverzió ezek a függvények megfordítják a bájt-sorrendet, ahol pedig nem, ott csak visszaadják a paraméter értékét.

A címábrázoláshoz a socket API a következõ általános struktúrát alkalmazza:

struct sockaddr

A címet használó függvények paraméterként ilyen típust várnak. Azonban egyes protokollokhoz létezik ennek specializált változata is, amely az adott protokoll esetén könnyebben használható. IPv4 esetén ez a következõ képen néz ki:

struct sockaddr_in

Ezen belül az in_addr struktúra az alábbi:

struct in_addr

Ebben helyezhetjük el a cím egyes bájtjait. Ne feledjük, hogy mind a címnek, mind a portnak hálózati bájtsorrendûnek kell lennie, ezért a korábban látott htonl() illetve htons() függvényeket kell használnunk a konverziójukhoz.

A szerver esetén a cím beállításnál valójában csak a portot kell megadnunk, míg a címre használhatjuk az INADDR_ANY makrót. Ez valójában a 0.0.0.0 címet jelenti, amely azt mondja meg, hogy minden hálózati interfész adott portján várjuk a kapcsolódást.

Példa

Az alábbiakban két példát láthatunk a cím összeállítására.

Az elsõ példában egy szerver számára állítjuk össze a címhez kötéshez a cím struktúrát. A példában a szerver a számítógép össze hálózati interfészén az 1234-es porton lesz majd elérhetõ:

sockaddr_in addr;

addr.sin_family = AF_INET;

addr.sin_addr.s_addr = INADDR_ANY;

addr.sin_port = htons(1234);

A másik példa azt mutatja meg, hogy hogyan állíthatjuk össze a kliensben a címstruktúrát, amiben a szerver címe szerepel. A szerver IP címe esetünkben 192.168.0.1 és portja 1234 lesz:

sockaddr_in addr;

addr.sin_family = AF_INET;

addr.sin_addr.s_addr = inet_addr("192.168.0.1");

addr.sin_port = htons(1234);

A socket címhez kötése

Az elõzõ lépésben összeállított címet hozzá kell rendelnünk a sockethez. Ezt a mûveletet kötésnek nevezzük, és a következõ rendszerhívással lehet végre hajtani:

int bind(SOCKET sock, struct sockaddr *my_addr, socklen_t addrlen

Az elsõ paraméter a socket leírója, a második a címet leíró struktúra, az utolsó a címet leíró struktúra hossza. A visszatérési érték sikeres végrehajtás esetén 0, egyébként pedig mínusz érték.

Példa

Az alábbi példában a korábban összeállított címmel hajtjuk végre a címhez kötés mûveletét:

if(bind(sock, (struct sockaddr*)&addr, sizeof(addr)) < 0)

A szerver mód bekapcsolása

A címhez kötés után a socketet szerver módba kapcsolhatjuk. Ez után már kapcsolódhatunk hozzá klienssel. A szerver módba kapcsolást a következõ rendszerhívással végezhetjük el:

int listen(SOCKET sock, int backlog);

Az elsõ paraméter a socket leírója. A második paraméter, a backlog megadja, hogy hány kapcsolódni kívánó socket kérelme után utasítsa vissza az újakat. Ebbe csak azok a kapcsolódó socketek számítanak bele, amelyeket még nem fogadott a szerver. A visszatérési érték sikeres végrehajtás esetén 0, egyébként pedig mínusz érték.

Példa

A korábban már címhez kötött socketet az alábbi módon kapcsolhatjuk szerver-socket módba:

if(listen(sock, 5) < 0)

Kliensek kapcsolódásának fogadása

A kliensek kapcsolódását a következõ rendszerhívás fogadja:

SOCKET accept(SOCKET sock, struct sockaddr *addr, socklen_t *addrlen);

Az elsõ paraméter a szerver socket leírója. Az addr és addrlen paraméterekben a másik oldal címét kapjuk meg. Az addrlen egy integer szám, amely megadja az addr változó méretét. Amennyiben nem vagyunk kíváncsiak a csatlakozó kliens címére, akkor az addr és addrlen paramétereknek megadhatunk NULL értéket.

A függvény visszatérési értéke az új kapcsolat leírója, egy kliens socket. A késõbbiekben ezt használhatjuk a kommunikációhoz. Ha a visszatérési érték 0-nál kisebb, akkor hibát jelez.

Kapcsolódás a szerverhez

A kliens oldalon a cím összeállítása után kapcsolódnunk kell a szerverhez. Ezt a következõ rendszerhívással tehetjük meg:

int connect(SOCKET sock, struct sockaddr *addr, socklen_t addrlen);

Az elsõ paraméter a kliens socket leírója. Az addr és addrlen paraméterekben a szerver címét adjuk meg. Az addr paraméter tartalmazza a címet, míg az addrlen az addr paraméterben átadott cím méretét kell, hogy megadja. A függvény 0 értékkel jelzi a sikeres végrehajtást, míg mínusz értékkel a hibát.

Példa

A korábbi példában összeállított szerver címre a kapcsolódást az alábbi példa mutatja be:

if(connect(sock, (struct sockaddr*)&addr, sizeof(addr)) < 0)

Adatok küldése és fogadása

A kliens és a szerver program összekapcsolt kliens socketét egy kétirányú csõvezetéknek tekinthetjük, amelyen bájtokat küldhetünk és fogadhatunk.

Az adatok küldésére a következõ rendszerhívást használhatjuk:

int send(SOCKET s, const void *msg, size_t len, int flags);

Az elsõ argumentum a socket leírója, a második az elküldendõ adat pufferére mutató pointer, a harmadik az elküldendõ adat mérete. A flags paraméter a kommunikáció jellegét módosító beállításokat tartalmazhat. A gyakorlat keretein belül használjuk a 0 értéket. A függvény visszatérési értéke tartalmazza az elküldött bájtok számát. A mínusz érték a hibát jelzi.

Adatokat a recv() rendszerhívással fogadhatunk. Ez a függvény addig nem tér vissza, amíg valamilyen információ nem érkezik. Az alakja a következõ:

int recv(SOCKET s, void *buf, size_t len, int flags);

Az elsõ paraméter itt is a kliens socket leírója, a második a fogadó puffer mutatója, a harmadik pedig a puffer mérete. A flags paraméter itt is a kommunikáció jellegét módosító beállításokat tartalmazhat, azonban jelenleg használjuk a 0 értéket. A függvény visszatérési értéke a beolvasott bájtok számát tartalmazza. Ez kisebb vagy egyenlõ azzal, amit mi puffer méretnek megadtunk. Figyeljünk arra, hogy a puffer tartalmából csak annyi bájt a hasznos információ, amennyit ez a visszatérési érték megad. Ha a visszatérési érték 0, akkor az azt jelzi, hogy a kapcsolat lezárult. Ebben az esetben befejezõdött a kommunikáció és le kell zárnunk a socketet. Ha a visszatérési érték mínusz szám, akkor az hibát jelez.

A kapcsolat lezárása

A kapcsolatot a következõ rendszerhívással zárhatjuk le[2]:

int closesocket(SOCKET s);

A paraméter a socket leírója. A visszatérési érték sikeres végrehajtás esetén 0, egyébként pedig mínusz érték.

Ellenõrzõ kérdések

Mi a különbség a szerver és a kliens socket között?

A cím összeállításánál miért szükséges a számokat konvertálni?

Miért szükséges a szerver socketet címhez kötni és miért nem kell a kliens socketet?

Az accept() függvény meghívásakor mi történik, ha éppen nincs bejövõ kapcsolat?

A kommunikációs kapcsolatot hogyan zárhatja le a kliens, illetve a szerver oldal?

Írjon C nyelvû kódrészletet, amely az s leíróval reprezentált kliens socketbõl képes 16 byte adat fogadására!

Írjon C nyelvû kódrészletet, amely az s leíróval reprezentált kliens socketen keresztül elküldi a "hello" stringet!

Írjon C nyelvû kódrészletet, amely megvizsgálja, hogy az str1 és str2 nevû karakter tömbök tartalma megegyezik-e!

Írjon C nyelvû kódrészletet, amely megvizsgálja, hogy az str1 nevû karakter tömb tartalmazza-e az str2 nevû karakter tömb értékét!

Írjon C nyelvû kódrészletet, amely megvizsgálja, hogy az str1 nevû karakter tömb tartalmazza-e a ch nevû karaktert!

A feladat

A gyakorlat során a hallgató feladata, hogy elkészítsen egy TCP szerver applikációt C nyelven, amely a következõket teljesíti:

Egy paraméterként megadott TCP porton fogadja a kliensek kapcsolódásait! Vagyis megvalósítja azokat a funkciókat, amelyeket a szerver esetén a segédlet leír.

Egy kapcsolat fogadása után elegendõ, ha csak az adott klienssel foglalkozik. Azonban amikor lezárul a kapcsolat, akkor fogadja új kliens kapcsolódását!

A klienssel való kommunikáció során elvégzendõ mûveleteket a gyakorlatvezetõ ismerteti!

Megjegyzés

A gyakorlat során létrehozott szerver program az "Egyszerû Web szerver készítése" gyakorlaton kiindulási pontként használható, ezért célszerû megõrizni és a gyakorlatra elhozni!

Függelék A - MS Windows segítség

Az MS Windows alatti fejlesztést MS Visual Studio program használatával végezzük. A project létrehozásakor célszerû az üres C++ alkalmazás választani kiindulási pontnak.

A program lefordítása és futtatása

Az elkészült program lefordításához szükséges a ws2_32.lib könyvtár állomány használata, mert különben a hálózatkezelõ függvényeink implementációját a linker nem találja meg. Vagyis a project beállításainál a linkelés parancssorához vegyük hozzá a ws2_32.lib állományt.

A programot paraméterezve kell futtatnunk. Ennek legegyszerûbb módja, ha nyitunk egy parancsterminált (cmd.exe). Megkeressük a lefordított exe állományt és lefuttatjuk. Paraméterként meg kell adnunk a port számát.

A szerver kipróbálása

Az elkészült TCP szerver programot a telnet program segítségével próbálhatjuk ki, amely egy TCP kliens. A telnet programnak elsõ paraméterként meg kell adnunk a szerver gép nevét, amely lokális futtatás esetén localhost, második paraméterként pedig a szerver portját. Például:

telnet localhost 1234

A program jelzi, ha nem sikerül kapcsolódnia a szerverhez. Ha a kapcsolat felépült, akkor a begépelt sorokat elküldi a szerver programnak. A telnet program MS Windows implementációja karakterenként küldi el azt, amit begépeltünk, így a szervernek egybõl reagálnia kell minden karakter után.

A program váza

Az alábbi C (C++) nyelvû programváz segítséget nyújt a fejlesztés elkezdéséhez MS Windows alatt:

#include <stdio.h>

#include <winsock2.h>

int main(int argc, char* argv[])

if(argc < 2)

//TODO

WSACleanup();

return 0;

Függelék B - Linux segítség

A feladat megvalósításához szükség van egy terminál, egy szövegszerkesztõ, és a gcc program használatára. Szövegszerkesztõnek a kwrite program használata javasolt, mivel kezelõfelülete egyszerû és rendelkezik szintaxis kiemelõ funkcióval. Az alábbiakban ismertetett parancsokat a terminál ablakba kell beírni.

A programozói segítség

Az egyes rendszerhívásokról és C függvényekrõl a man parancs segítségével angol nyelvû segítséget érhetünk el. Ennek formája:

Rendszerhívások esetén:

man 2 rendszerhívás

C függvények esetén:

man 3 C-függvény

A program lefordítása és futtatása

Az elkészült forráskódot a gcc parancs segítségével fordíthatjuk le. Ennek paraméterezése a következõ:

gcc -Wall -o kimenet forrás.c

A fordító sikeres fordítás esetén nem ír ki semmit, csak elõállítja a futtatható program kódot. Probléma esetén a problémákat három csoportra oszthatjuk:

A lefordított programot a következõ módon lehet futtatni:

./program param1

Ez az aktuális könyvtárból lefuttatja a program nevû programot a param1 paraméterrel. A programot leállítani a Ctrl+C billentyû kombinációval lehet.

A szerver kipróbálása

Az elkészült TCP szerver programot a telnet program segítségével próbálhatjuk ki, amely egy TCP kliens. A telnet programnak elsõ paraméterként meg kell adnunk a szerver gép nevét, amely lokális futtatás esetén localhost, második paraméterként pedig a szerver portját. Például:

telnet localhost 1234

A program jelzi, ha nem sikerül kapcsolódnia a szerverhez. Ha a kapcsolat felépült, akkor a begépelt sorokat elküldi a szerver programnak. Figyeljünk arra, hogy mivel a terminál kanonikus, ezért sorokat fog elküldeni az Enter lenyomása után!

A program váza

Az alábbi C nyelvû programváz segítséget nyújt a fejlesztés elkezdéséhez Linux alatt:

#include <stdio.h>

#include <stdlib.h>

#include <unistd.h>

#include <string.h>

#include <sys/socket.h>

#include <netinet/in.h>

int main(int argc, char* argv[])

if((ssock = socket(PF_INET, SOCK_STREAM, 0)) < 0)

setsockopt(ssock, SOL_SOCKET, SO_REUSEADDR, &reuse, sizeof(reuse));

//TODO

return 0;