|
||
|
||||||||||||||||||
Az ENSZ 1972-ben Stockholmban tartott környezeti konferenciáján elfogadott deklaráció kinyilvánította egyrészt a természeti erőforrások kiaknázásának szabadságát azzal a feltétellel, hogy nem okoz kárt más állam vagy a res communis omnium usus alatti területek környezetében, másrészt alapkövetelménnyé tette a nemzetközi együttműködést. Elismerte a környezethez való jogot mint emberi jogot.
A stockholmi konferencia döntésének m 646j97g egfelelően az ENSZ Közgyűlése létrehozta az ENSZ Környezeti Programját (UNEP), melynek keretében dolgozták ki a megosztott természeti erőforrások védelme és ésszerű hasznosítása magatartási elveit (1978).
Az 1992. évi ENSZ Környezet és Fejlesztés Konferencia Rio de Janeiróban elfogadott nyilatkozata részben megismétli és megerősíti a stockholmi elveket, ezenkívül új kötelezettségeket létesít (értesítés, konzultáció, elővigyázatosság, stb.), és ami a legfontosabb: bevezeti a fenntartható fejlődés elvét, azaz a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem harmóniáját, a környezetért való differenciált felelősséget.
A Riói Konferencia a "Környezet és Fejlődés" c. deklaráció mellett - az 1972. évi akcióprogram analógiájára - elfogadta a XXI. század programja igen terjedelmes dokumentumot, mely meghatározza a környezetvédelem jövendő céljait, feladatait és eszközrendszereit valamennyi releváns szektorális és globális területen, ide értve a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztését is. Rio visszhangjaként az ENSZ Közgyűlése felállította - a Gazdasági és Szociális Tanács segédszerveként - a Fenntartható Fejlődés Bizottságát, melynek 53 tagja van és feladata a "Program"-államok és nemzetközi szervezetek általi megvalósításának figyelemmel kísérése, másképpen: a globális szintű környezeti problémák egyeztetett igazgatásának támogatása. A tényleges mozgatórugó azonban a fejlődő országokban a környezetvédelem és fejlődés összebékítésében szükséges pénzügyi mechanizmusok létrehozásával foglalkozó szerv kezébe helyeződött.
A nyolcvanas évek közepe óta szerepel az NJB napirendjén a következő enigmatikus téma: a jogszerű magatartások esetleges káros eredményei miatti nemzetközi felelősség. A téma gyökerei az államok nemzetközi felelőssége kodifikációjához nyúlnak vissza, melynek keretében egyrészt felvetődött az ún. technológiai károk problémája, másrészt elfogadták azt, hogy bizonyos jogellenességet kizáró körülmények miatt keletkezett károkat meg kell téríteni (1. az 1996. évi államfelelősségi tervezet 35. cikkét).
Az NJB kodifikációja során a probléma előbbi aspektusa került előtérbe, jelesül azt vizsgálták, hogy az állam felel-e azon fizikai hatások által előidézett károkért, melyek forrása területén van, de a következmények más állam területén vagy res communis omnium usus területeken vagy térségekben állnak be. Ezeket nevezzük határon átterjedő (transfrontier) hatásoknak. A kodifikáció tárgyi hatályának ilyen értelmezése azzal a következménnyel járt, hogy feladatává a különböző határon átjutó fizikai, az esetek nagy többségében környezeti hatásokkal kapcsolatos nemzetközi jogok és kötelezettségek meghatározása vált.
A több mint két évtizedes kodifikáció eredménye szegényes vagy nem túl meggyőző: csak egy - legfeljebb előtervezetnek minősíthető - szöveg kidolgozásáig sikerült eljutni, melyek egyes sarokpontjaiban azért a konszenzus létrejött.
Nincs szó önálló - a nemzetközi jogsértés miatti felelősséggel párhuzamos - nemzetközi felelősségi alakzatról, a nemzetközi felelősség általános rendszere egységes, ebből következően az államoknak - a jogszerű magatartások káros eredményeivel kapcsolatos - magatartását szabályozó nemzetközi jogi normák a nemzetközi jog primér szabályaihoz tartoznak. Nemzetközi felelősség akkor keletkezik, ha az ezen normákból folyó kötelezettségeket valamely állam megsérti.
E normák jogi természete ambivalens: nem vált egyértelművé az, hogy itt nagyrészt szokásjogi normákról és azok kodifikációjáról van-e szó, vagy pedig különböző szerződések rendelkezéseinek komplikációjáról, esetleg valamilyen közbenső helyzetről.
Az előbbi fenntartás figyelembe vétele mellett az is nyilvánvaló, hogy a hangsúly a határon átjutó fizikai hatások megelőzésére, csökkentésére és ellenőrzésére tevődött át és az okozott károk jóvátétele erősen háttérbe szorult. Ez utóbbi vonatkozásban különösen azt kell kiemelni, hogy általános szinten nem lehet szó objektív felelősségről, azaz arról, hogy az állam jóvátételi kötelezettséggel tartozna minden - területéről kiinduló, onnan eredő - határon átjutó fizikai hatások káros következményeiért. A jóvátételi kötelezettség (és egyéb jogkövetkezmények) conditio sine qua vonja nemzetközi jogsértés elkövetése. Ebben az összefüggésben utalni lehet arra, hogy e területen léteznek a tényleges károkozó nemzetközi magán-jogi felelősségét megállapító nemzetközi szerződések (p1. a tengerjogban, az 1993. évi luganói egyezményben), államfelelősséget csak az 1972. évi űrkárfelelősségi egyezmény tartalmaz, melynek környezetvédelmi relevanciája - a megállapított kárfogalom alapján - legalább is kétséges. A Nemzetközi jogi Bizottság 1998-ban eljutott addig, hogy első olvasatban elfogadjon egy 17 cikkből álló tervezetet a veszélyes tevékenységekből származó, határon átjutó károk megelőzéséről. A tervezet az alábbiakról rendelkezik:
a szabályok tárgyi hatálya,
fogalom-meghatározások,
megelőzési kötelezettség,
együttműködési kötelezettség,
a nemzetközi kötelezettségek végrehajtása,
a nemzetközi jog más szabályaival való kapcsolat,
az előzetes felhatalmazás követelménye,
a hatásvizsgálat,
a nyilvánosság tájékoztatása,
az előzetes értesítés,
a preventív intézkedésekre vonatkozó konzultációk,
az érdekek igazságos egyensúlyának tényezői,
eljárás előzetes értesítés hiányában,
információcsere,
az adat- és információcsere alóli kivételek: nemzetbiztonság és ipari titkok,
a diszkrimináció tilalma.
A nemzetközi tudós társaságok határozatai
A Nemzetközi jogi Egyesület által 1982-ben elfogadott ún. Montreali Szabályok csak a határon átterjedő szennyezésre alkalmazandó nemzetközi jogi szabályokat identifikálja, hangsúlyozva ezek szubszidiárius jellegét. Ez utóbbi annyit jelent, hogy csak akkor lépnek előtérbe, ha nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik. A Montreali Szabályok szerint létezik egy általános megelőzési, korlátozási, sőt csökkentési kötelezettség, különös tekintettel a rendkívül veszélyes anyagokra, ez utóbbi azonban "soft law" természetű, továbbá megosztott természeti erőforrások esetében ezen általános kötelezettség a hasznosításban való ésszerű és méltányos részesedés figyelembevételével alkalmazandó. Eredeti koncepciója szerint a Montreal Rules-ben lefektetett elvek csak a határon átjutó szennyezések korlátozott körére vonatkoztak, az 1988. évi varsói konferencia állásfoglalásából, pontosabban: a bizottság megszüntetéséből azonban arra lehet következtetni, hogy e kategória a nagy távolságra eljutó, nem azonosított forrásokból származó szennyezéseket is magába foglalja.
A Nemzetközi Jogi Intézet 1997-ben Strasbourgban több környezeti tárgyú határozatot fogadott el, jelesül a környezetről, a környezeti károk miatti nemzetközi jogi felelősségről és a környezeti tárgyú szabályok végrehajtásának és adaptációjával kapcsolatos eljárásokról.
Találat: 1942