|
||
|
|||||||||||||||||
A tudományos kutatás eredményei és a tapasztalatok alapján a hatvanas években megerősödött az a felismerés, hogy a vizek és a levegő szennyezése, a természet rombolása többé már nem helyi probléma, hogy a természeti környezetet beláthatatlan következményekkel járó, súlyos veszélyek fenyegetik. E felismerés keretében indult meg az ENSZ Környezeti Konferenciájának előkészítése, majd 1972-ben Stockholmban megszületett a környezetvédelmi nyilatkozat és akcióprogram és ennek rész 737e48h eként a nemzetközi környezetvédelmi jog. A nemzetközi környezetvédelmi jogba azok a nemzetközi jogi normák tartoznak, melyek a szennyezésből és más környezeti ártalmakból keletkező államközi viszonyokat szabályozzák a környezet különböző elemeinek, a környezeti rendszereknek a megóvása és védelme céljából.
A nemzetközi környezetvédelmi jognak vannak előzményei: a határvízegyezmények már a XIX. század második felétől foglalkoztak a vízszennyezés problémájával, 1885-ben megkötötték a rajnai lazacok védelméről szóló szerződést, megszülettek az első madárvédelmi egyezmények, köztük a mezőgazdaságra hasznos madarak védelméről szóló 1902. évi párizsi egyezmény, Londonban, 1900-ban pedig a gyarmatosító hatalmak az afrikai állatvilág megóvásának céljából hoztak létre egyezményt. Más területeken, ilyenek p1. a tengerszennyezés vagy a légszennyezés, a nemzetközi jogalkotás sokkal később kezdődött és a XX. század utolsó harmadának környezeti kihívásait, p1. az ózonpajzs gyengülése, az éghajlatváltozás, a rádióaktivitás vagy a veszélyes hulladékok által létrehozott nemzetközi problémákat már a létrejött nemzetközi környezetvédelmi jog keretében válaszolták meg.
A stockholmi konferencia után a környezetvédelmi tárgyú nemzetközi jogalkotás szinte exponenciális növekedést mutat. Jelenleg több mint 300 multilaterális és 1200 bilaterális környezetvédelmi egyezmény van hatályban. Ezen kívül nagyszámú határozat, ajánlás, deklaráció, irányelv, akcióprogram, stb. is született ezen a területen, melyek természetesen nem rendelkezhetnek jogi kötelező erővel, legfeljebb az elvek ismétlődéséből opinio iuris kialakulására lehet következtetni.
A nemzetközi környezetvédelmi normák mennyiségi fejlődése és új területekre (p1. föld- és tájvédelem, trópusi esőerdők) való kiterjesztése mellett komoly minőségi változások is bekövetkeztek, nevezetesen:
Kezdetben a határon átterjedő szennyezés problémái uralták a nemzetközi jog ezen területét, mely a dolog természete szerint szubregionális vagy regionális nemzetközi jogalkotást indukált, de a szennyezéssel érintett területek nagyságának növekedése miatt p1. nagy távolságra eljutó szennyezés vagy a káros környezeti hatások megelőzése, csökkentése hatékonyan csak a különböző kibocsátó államok együttműködésével valósítható meg, tehát már általános szabályozásra volt szükség.
Az érdekelt államok körének kiszélesedése mellett a globális környezeti problémák felismerése magával hozta az "emberiség közös öröksége" analógiájára "az emberiség közös ügye" fogalom megjelenését ezen a területen annak olyan járulékaival, mint p1. a generációk közti méltányosság.
Az 1982. évi Természet Világchartától eltekintve, mely kifejezetten elismeri az ökológiai rendszernek belső, önmagában vett értékét, a nemzetközi környezetvédelmi jog továbbra is antropocentrikus megközelítést követi, jelesül a környezetet nem önmagában, hanem az emberi lény érdekében és hasznára védi.
A környezetvédelem ezen általános céljával járt együtt az, hogy a kezdeti, J. J. Rousseau-ig visszavezethető megközelítést (Vissza a természethez) felváltotta a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés összekapcsolása, mely az 1992. évi Riói Konferencia Nyilatkozatában a "fenntartható fejlődés" fogalmában kulminált. A környezetvédelem és a gazdasági fejlődés közötti ellentmondás feloldására irányuló törekvések mutatkoznak meg p1. a Nemzetközi újjáépítési és Fejlesztési Bank beruházás-támogatási politikájában, mely környezeti hatásvizsgálatot és az érdekelt államok közötti nemzetközi szerződés megkötését követeli meg vagy a GATT - Világkereskedelmi Szervezetnek a kereskedelem szabadsága és a környezeti követelmények összhangba hozatalára irányuló eljárásaiban. A jelzett tendencia abban is tükröződik, hogy a természeti erőforrások megosztásáról szóló egyezményekben (pl. Antarktisz, tengeri halászat) egyre nagyobb szerepet kapnak környezeti megfontolások.
A nemzetközi környezetvédelmi normák mennyiségi növekedése és tartalmi átalakulása nem járt együtt jogi minőségük javulásával, azaz szigorúbb
nemzetközi kötelezettségek megállapításával. Ellenkezőleg: a nagy multilaterális szerződések ab ovo keretjogszabályok, melyek továbbfejlesztéséhez, így p1. a jogi kötelezettségek kvantifikációjához további kiegészítő jegyzőkönyvek szükségesek. E szerződések csak fokozatosan megvalósítandó célokat és feladatokat állapítanak meg, vagy eleve többsebességes kötelezettségeket létesítenek. Joghézagok keletkeznek abból is, hogy a konkrét szerződés hatékonysága szempontjából releváns államok távol maradnak az adott szerződéstől, így fontos láncszemek hiányoznak. Általánosságban az is mondható, hogy a szerződések végrehajtásának hatékonysága gyenge egyrészt azért, mert jelentősen érintik, korlátozzák az államoknak - szuverenitásukból folyó - cselekvési szabadságát, illetve önmagukban bonyolult tudományos, politikai és gazdasági, esetleg ideológiai problémákról van szó. A széles körben alkalmazott intézményi formák csak részlegesen képesek e bennrejlő problémákat orvosolni. A nemzetközi környezetvédelmi jogi kötelezettségek jogi értékére lehet következtetni abból, hogy a nemzetközi gyakorlat az államok felelősségének kérdését quasi tabuként kezeli.
Találat: 2325