Az emberi jogok Európán kívüli regionális rendszerei

Az Emberi Jogok Amerikaközi Egyezménye

Az amerikai kontinensen - némileg paradox módon - nagy figyelmet for­dítottak az emberi jogok és alapvető szabadságok ügyére. Már az Amerikai Államok Szervezetének Alapokmánya, 828e44i az 1948. évi bogotai charta kinyilvánít­ja az emberi személy alapvető jogait, valamint a szociális és kulturális irány­elveket. E bogotai konferencián fogadták el az ember jogainak és kötelessé­geinek amerikai deklarációját is. A bogotai charta 1967. évi módosításakor (1967. évi Buenos Aires-i jegyzőkönyv) szabályozták az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottságának jogállását. 1969-ben San foséban (Costa Rica) pe­dig aláírták az Emberi Jogok Amerikaközi Egyezményét, mely 1978-ban lépett hatályba. Az egyezmény 20 emberi jog részletes meghatározását tartalmazza. Ezen egyezményt az 1988-ban elfogadott kiegészítő jegyzőkönyv kibővíti a gazdasági, szociális és kulturális jogokkal, ide értve a környezethez való jo­got is, majd az 1990. évi jegyzőkönyv eltörli a halálbüntetést.

Az emberi jogok amerikaközi rendszere az európai rendszerrel létre­hozott modellt követi az alábbi eltérésekkel:

a polgári és politikai jogok rendszerébe inkorporálja a gazdasági, szociális és kulturális jogokat, mely megoldással a vállalt kötelezett­ségek végrehajtásának nemzetközi ellenőrzését lényegileg azonos síkra helyezi,

megőrzi a bizottság-bíróság kettős struktúrát, és azt, hogy ez utóbbi hatáskörét külön nyilatkozattal kifejezetten el kell fogadni,

a bíróság joghatósága kiterjed perek eldöntésére és tanácsadó véle­mény adására, joggyakorlata azonban a dolog természetéből adódó­an az Emberi jogok Európai Bírósága esetjogánál szerényebb.

Az ember és népek jogainak afrikai chartája

Az Ember és a Népek jogainak Afrikai Chartáját 1981-ben Banjulban (Gambia) fogadták el (ezért nevezik Banjul Chartának), melyet az Afrikai Egységszervezet állam- és kormányfőinek ugyanezen évben Nairobiban tartott konferenciája szentesített. Az Afrikai Charta több vonatkozásban különbözik más regionális rendsze­rektől, sőt az univerzális szabályozástól is.

A főbb különbségek a következők:

utalás az ún. afrikai értékrendre (vallások, nők helye, kollektív fele­lősség, a bíróságok szerepének más fajta értelmezése),

a hangsúly nem az individuum jogaira helyeződik, hanem a csoport­ra és csak ezen belül, pontosabban ezen keresztül lehet szó az egyén jogairól (p1. közvetlenül nincs szó a magánélet védelméről, ugyanakkor kiemelt védelmet kap a hagyományos család),

csak a vallásszabadságról rendelkezik, nem pedig a lelkiismereti sza­badságról,

igen részletesen tartalmazza a természetes személy kötelezettségeit a család, a társadalom, az állam és a nemzetközi közösség irányában, a gazdasági, szociális és kulturális jogok elsőbbsége érvényesül, mely kiegészül a népek jogaival. Ez utóbbi alatt az alábbiak értendők: a né­pek joga a gazdasági és természeti erőforrásokkal való rendelkezés­hez, továbbá a fejlődéshez való jog, jog a békéhez és a megfelelő kör­nyezethez. Ezen ún. harmadik generációs jogok diszfunkcionális hatásúak, mivel a többi emberi jog érvényesülését ezeknek alárendeli,

Az Ember és a Népek Jogainak Afrikai Bizottsága, melyhez elsődle­gesen államok fordulhatnak panasszal és feladata az ügy diplomáciai rendezése,

1998-ban kötött nemzetközi szerződéssel létrehozták az Emberi Jo­gok Afrikai Bíróságát, mely - az európai és az amerikaközi bíróság­tól eltérően - nem a különböző emberi jogok megsértése áldoza­tainak biztosít nemzetközi jogorvoslatot, hanem joghatósága, az Afrikai Charta részes államai között - a szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos - viták eldöntése.

Az emberi jogok arab chartája

1990-ben fogadta el az Iszlám Konferencia az emberi jogok iszlám nyilat­kozatát, mely nem nemzetközi szerződés, tehát csak politikai és erkölcsi megfontolásokat tartalmaz. Az Arab Liga Tanácsa 1994-ben fogadta el az Emberi Jogok Arab Chartáját, ami - az előzővel szemben - nemzetközi szerződés. E szerződés még nem lépett hatályba, és azon arab államok (Szaúd-Arábia, Öböl-menti országok) csatlakozása, melyek nem részesei egyetlen emberi jogi egyezménynek sem, több mint kétséges.

A charta legfontosabb sajátosságai az alábbiakban összegezhetők:

A preambulum kiemeli az iszlám értékeket és jogot, a rendelkező rész viszont közelebb áll a generális sokoldalú emberi jogi szerző­désekhez,

előtérbe állítja a kollektív jogokat, jelesül a népek önrendelkezési jogát, ami legitimálja a cionizmus és az idegen uralom elleni küzdelmeket, kinyilvánítja azt, hogy a nép a hatalom alapja, ezenkívül szól a szakszervezeti és sztrájkjogról, végül figyelemreméltó novum a ki­sebbségi jogok elismerése.

Az individuális emberi jogok közül első helyen a habeas corpus ta­lálható, azaz az élethez, a szabadsághoz és a biztonsághoz való jogok, melynek kísérője az önkényes letartóztatás és fogvatartás, a kínzás és más embertelen bánásmód tilalma, melyet azonban az iszlám bün­tetőjog (a sharia) fényében kell alkalmazni, és nem zárja ki a halál­büntetést sem,

Bár kimondja a férfiak és nők egyenjogúságát, valójában nem kér­dőjelezi meg az arab államok jogában érvényesülő diszkriminációt,

Figyelemreméltó a vallásszabadság biztosítása: nincs szó a nem isz­lám vallásúak szabad vallásgyakorlatáról, a szabad vallásválasztás egy­irányú, azaz csak az iszlám javára megengedett, sőt a hit elhagyása büntetendő,

Az 1991. évi Banjul Chartával (és az 1948. évi emberi jogok amerika­közi deklarációjával ellentétben) nincs szó az emberek kötelessége­iről, viszont a szerződő államok számára a derogációkat és a korlá­tozásokat - az emberi jogok effektív érvényesülésének kárára - kiszélesíti,