|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
||||||||||||||||||
1. A bűnmegelőzés modellje
A bűnmegelőzés modelljét a cselekvési lehetőség és annak címzettjei szempontjából három szinten lehet megközelíteni:
- az elkövetői szint,
- a sértetti szint és
- a bűncselekményeket lehetővé tevő alakalom szintje.
A veszélyeztetettség fokozatai szempontjából mindhárom szinten újabb három szint határolható el egymástól. Így beszél 353c27d hetünk:
- elsődleges,
- másodlagos és
- harmadlagos megelőzési modellekről.
a) Az elsődleges megelőzés: körébe tartoznak mindazok a cselekvési módok, amelyek a lakosság biztonságérzetét erősítik, társadalmi integrációs esélyeit javítják, a devianciák társadalmi reprodukcióját fékezik. Ezen a szinten alig lehet különbséget tenni a devianciák formái, fokozatai között. Nem feltétlenül különül el az elkövetővé vagy sértetté válás megelőzési módja sem. Korai stádiumban történő beavatkozásról van tehát szó.
A társadalompolitikában itt kerülnek mozgósításra a politikai és intézményi megoldások (gyermek- és ifjúságvédelmi politika; támogató programok tartós munkanélküliek számára, családsegítő szolgálatok, hajléktalanok szállásigényének kielégítése, stb.) Az egyedi jelenség szintjén olyan jelzésekre történik reakció, amelyek negatív viselkedési tendenciákra vagy sérülékenységre, veszélyeztetettségre utalnak.
Az elsődleges megelőzés során a beavatkozás lehetősége - az állampolgári szabadságjogok veszélyeztetésére és a beavatkozás esetleges stigmatizáló hatására tekintettel - csak nagyon korlátozott lehet, ezért csupán segítő jellegű szolgáltatás képzelhető el.
b) A másodlagos megelőzés szintjén: már jobban elkülönül egymástól az elkövetővel és a sértettel kapcsolatos stratégia, de a határok nem merevek. Gyakran előfordul ugyanis, hogy ugyanaz a személy egyik alakalommal elkövetőként, máskor pedig sértettként kerül be a bűnügyi nyilvántartásba. Ez különösen a hagyományos vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeknél gyakori. Azokról az intézményes reakciókról van itt szó, amelyeket általában a már veszélyzónákban lévőkkel vagy enyhébb devianciákat tartósan megvalósítókkal szemben rendszeresítenek. Ilyen veszélyzónákba tartozik például a kábítószerfüggő, az alkoholista, a bűnöző családban nevelkedő stb. Hasonló megítélés alá esnek a bűncselekményt el nem követett notórius szabálysértők, akiknek életmódjában rögzül például a közlekedési szabályok megsértésének szabálya.
A másodlagos megelőzésre akkor kerülhet sor, ha alapos a gyanú annak feltételezésére, hogy kedvező alakalom esetén a bűncselekmény bekövetkezik. Bár a veszély konkrétabb, mint az elsődleges megelőzés esetében, a bűnmegelőzés címen alkalmazható intézkedések általában mégsem lehetnek bűntető jellegű kényszerintézkedések. A kiváltó okok hatásának csökkentésére irányuló megoldások azonban határozottak, célirányosak és esetenként a kényszer elemeit is tartalmazhatják.
A potenciális áldozatok körének kijelölése a másodlagos megelőzés szintjén már társadalmi tapasztalatokon alapul. Így pl. fokozott figyelmet kell fordítani egyes "veszélyes tevékenységet" folytató cégek dolgozóira, így a banktisztviselőkre, rendőrökre, kereskedőkre, postásokra stb., valamint a fizikai adottságaiknál fogva gyakrabban számba jöhető csoportokra, pl. nők, gyerekek, idősek stb.
A bűnalkalmak csökkentése terén a másodlagos bűnmegelőzés modelljébe a veszélyzónákra bontott terület konkrét bűnmegelőzési taktikája tartozik. Az adott országon, régión, városon belül ott van szükség másodlagos bűnmegelőzési intézkedésekre, ahol a "fertőzöttség" - általában vagy bizonyos bűncselekmény szempontjából - az országos átlagot meghaladta. A megcélzott terület konkrét bűnözési térképének elkészítése után, annak felhasználásával, olyan intézkedési tervek kialakítására és alkalmazására kerül sor, amely ott és akkor alkalmas a bűnelkövetés akadályozására (pl. fokozott járőrözés, figyelőszolgálat szervezése gépkocsi lopás ellen, házmester intézményének visszaállítása betörések ellen, kalauzok zsebtolvajok ellen, közvilágítás javítása, stb.)
A bűnalkalmak csökkentésére tett intézkedések tehát a másodlagos megelőzés szintjén nem jelentenek mást, mint a bűnözés közvetlen és konkrét kihívásaira adott konkrét válaszokat.
c) A harmadlagos megelőzés a már megtörtént bűncselekményekre való intézményes reakciókat tartalmazza az elkövetőkre és sértettekre vonatkozóan, a bűnalkalmak szempontjából pedig a legveszélyesebbnek minősített "hot spot" zónákban a válságot közvetlenül elhárító mechanizmusokat.
A harmadlagos megelőzés lehetőségei - köztük különösen az elkövetőkre és sértettekre irányuló intézményes reakciók - a bűntető igazságszolgáltatás hagyományos tartományaiban foglalnak helyet.
Felmerül azonban a kérdés, hogy a bűntető igazságszolgáltatás elhelyezhető-e a megelőzés komplex rendszerében? Szabó András szerint a büntetőjog a bűnözés elnyomásának, repressziójának eszköze. A normák érvényességének megtorlás útján való fenntartására szükség van. A büntető igazságszolgáltatási rendszer - írja Farkas Ákos - puszta létével, de nem többel tölti be funkcióját. Megteremti a valószínűségét annak, hogy a bűncselekmény elkövetését felelősségre vonás követi, illetve, hogy a tevékenysége során felmutatja és ezáltal erősíti a társadalom által preferált értékeket.
E cél elérése érdekében a nyomozati szervek munkájában növelni kell a felderítés valószínűségét, a bűntető felelősségre vonásnak belátható időn belül követnie kell a nyomozás megindítását, továbbá a bűnösséget megállapító ítéletben kiszabott szankcióknak törvényes, igazságos, reálisan végrehajtható joghátrányt kell tartalmaznia. A bűntető igazságszolgáltatás e szűkített funkciója is tartalmazza a bűnmegelőzés lehetőségét. A normák érvényességének eredményes fenntartása vagy erősítése önmagában megelőző hatást vált ki. Egy ilyen bűntető politikával rendelkező országban ugyanis kockázatosabb és megfontolandóbb a bűncselekmények elkövetése.
Harmadlagos bűnmegelőzési program kialakítására a bűnalkalmak csökkentése szempontjából csak válságossá nyilvánított övezetekben vagy rendkívüli állapotban kerül sor. A súlyos bűncselekmény terjedése, társadalmi zavargások, természeti katasztrófák nyomán kialakult teljes dezorganizáció fokozott közrendi és közbiztonsági intézkedéseket tehet szükségessé. Emellett azonban szükség van olyan bűnmegelőzési program kialakítására, amely a helyzet konszolidálását kényszerítő eszközök igénybevétele nélkül képes elősegíteni.
2. A komplex bűnmegelőzés szerveződése
Az Európa Tanács miniszteri bizottságának a bűnmegelőzés szervezetésről 1988-ban elfogadott ajánlása leszögezi, hogy a tagországok kormányainak állandó feladata a bűnözés kontrolljának megteremtése és ennek érdekében meghatározott szervezetek felállítása. E nemzetközi dokumentum mindenek előtt azért jelentős, mert állami feladatnak tekinti a bűnmegelőzés szervezeti feltételeinek megteremtését. Az intézményrendszer létrehozásának céljai között említi a bűnözésre ható társadalmi tényezők kedvező irányú befolyásolását, a bűnalkalmak csökkentését és a bűnfelderítési esélyek növelését.
Magyarországon a kormány kezdeményezésére 1995 nyarán alakult meg a Tárcaközi Koordinációs Bűnmegelőzési Tanács.
Egy ország bűnmegelőzési programjának kialakítása során sarkalatos kérdés a helyi és központi szervek közötti helyes munkamegosztás. Ugyanis a helyi önkormányzatok szintjén alakulhat ki az a védekező mechanizmus, amely az állampolgár és az üzleti élet számára átlátható megoldásokat tartalmaz és ezekre mozgósítani is képes.
Felmerül ugyana䁫kor a társadalmi kontroll privatizációjának kérdése is. Többen félnek attól, hogy a bűnözés társadalmi ellenőrzése kicsúszik az állam kezéből, és a veszélyeztetett állampolgárok maguk veszik kezükbe sorsuk irányítását. A gazdagabb és a hatalomhoz közelebb álló réteg az állam által nyújtott biztonságnál lényegesen nagyobbat lesz képes megvásárolni a maga számára. A társadalmi egyenlőtlenségek új megjelenési formájaként a veszélyes bűncselekmények áldozatai ezért egyre inkább a lakosság elesettebb rétegeiből kerülnek ki.
Találat: 2705
