online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

Az egyes bizonyítasi eszközök

jogi



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
Polgari eljaras jog
AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI ISMERETEK
A munkaügyi jogvita
A büntetöeljaras megindítasa nyomozassal
Külön eljarasi szabalyok
Az egyes bizonyítasi eszközök
 
bal also sarok   jobb also sarok

Az egyes bizonyítási eszközök

1. Tanúvallomás


A Be. 79. § alapján, tanúként az hallgatható ki, akinek bizonyítandó tényröl tudomása lehet.

A tanú: az a személy, akinek a büntetöeljárásban releváns ismeret vagy információ lehet a birtokában.

Nem a tényleges tudomás, hanem ennek feltételezése juttatja a meghatározott személyt a tanúi minöségbe, illetve pozícióba. Tanúként tehát bárki kihallgatható nemre, korra, vallásra, állampolgárságra tekintet nélkül, akiröl feltehetö, hogy a bizonyítandó tényröl tudomása lehet.

A tanú felkutatása, kihallgatása elsösorban a nyomozóhatóságok feladata, de a vád, a védelem és a vádlott is bejelentheti azokat a személyeket, akikröl feltételezi, hogy az ügy eldöntése szempontjából releváns tényekröl tudomása lehet, és ennek megfelelöen elöbbre viheti a bizonyítás eredményességét.

Akit tanúként megidéztek, köteles az idézésnek eleget tenni, és ha a Be. kivételt nem tesz, köteles vallomást tenni. A tanúvallomás az ügy lényeges körülményeire kell, hogy vonatkozzék. Az idézésben a tanú arra is felhívható, hogy az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseit vagy egyéb tárgyait hozza magával.

A tanúnak nem csupán az idézésben megjelölt idöpontban és helyen kell megjelennie, hanem olyan állapotban kell e kötelezettségének eleget tennie, hogy kihallgatható legyen. Mindennek alapvetö feltétele a szabályszerü idézés, vagyis az, hogy a tanú megfelelö idöben tudomást szerezzen megjelenési és vallomástételi kötelezettségéröl.

A tanúnak tisztában kell lennie azzal is, hogy milyen ügyben, milyen minöségben idézte öt a hatóság. Az idézés történhet írásban, de történhet rövid úton, távbeszélö útján is. A tanút úgy kell megidézni, hogy megfelelö idö álljon rendelkezésére, a felkészülésre és a megjelenésre.

A tanú megjelenési és vallomástételi kötelezettsége mellett igazmondásra is köteles. Igaz a vallomás akkor, ha a tanú meg van gyözödve az igazáról, vagy pedig az általa állítottak objektíve igazak. A tanúnak nem csupán mindent el kell mondania, amit az üggyel összefüggésben észlelt, hanem semmit sem hallgathat el.

A tanúnak azonban nem csak kötelezettségei, hanem jogai is vannak. A tanú kérelmére a megjelenésével felmerült költséget a külön jogszabályban meghatározott mértékben nyomozó szerv megelölegezi, és azt bünügyi költségként a költségjegyzékbe rögzíti. Erre a tanút az idézésben, valamint a kihallgatásának befejezésekor figyelmeztetni kell. A tanúk költségtérítését a 14/2008 (VI.27.) IRM rendelet szabályozza. A tanú érdekében segítöként meghatalmazott ügyvéd járhat el, ha a tanú a jogairól való felvilágosítás céljából ezt szükségesnek tartja. Erre a tanút az idézésben figyelmeztetni kell.

A NYER 17. §-a alapján a tanút a kihallgatás elött tájékoztatni kell, miszerint a nyomozó szerv elötti megjelenéséröl és annak idötartamáról igazolást kérhet, adatainak zártan kezelését, valamint személyi védelem biztosítását kérheti. A figyelmeztetést, a tanú nyilatkozatát és a nyomozószerv döntését a jegyzökönyv tartalmazza. Amennyiben a tanú személyi védelem biztosítását kéri, az azt megalapozó indokokról és adatokról is ki kell hallgatni.



1. A tanú vallomástételének akadályai


A tanú vallomástételének akadályai azt jelentik, hogy a tanú valamilyen ok miatt nem hallgatható ki (abszolút tanúzási akadály), vagy saját döntése alapján a vallomást megtagadhatja (relatív tanúzási akadály). Ha a tanú vallomástételének abszolút akadálya van, a hatóságnak mérlegelés nélkül kell a kihallgatást mellözni még abban az esetben is, ha az érintett személy esetleg vallomást kívánna tenni.

A törvényben meghatározott vallomástételi akadályokat a hatóságoknak hivatalból kell vizsgálni, amely egyben azt is jelenti, hogy e-személy megidézésétöl nem tekinthet el. Ebböl viszont következik az is, hogy az ily módon megidézett tanú még akkor is köteles a hatóság elött megjelenni, ha egyébként ö maga tisztában van vele, hogy mentességi jog illeti meg a tanúzási kötelezettség alól.

Abszolút akadályok (Be. 81. §)

Nem hallgatható ki tanúként:

a)         a lelkész, illetöleg az egyházi személy arról, amire a hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn,

b)        a védö arról, amiröl mint véd& 444e43e #337; szerzett tudomást, vagy amit a terhelttel védöi minöségében közölt,

c)         akitöl a testi vagy szellemi állapota miatt nyilvánvalóan nem várható helyes vallomás,

d)        a hatósági tanú olyan tényekre, adatokra, körülményekre nézve, amelyre titoktartási kötelezettség terheli, és ez alól a bíróság, az ügyész, illetöleg a nyomozó hatóság nem mentette fel,

e)         államtitoknak vagy szolgálati titoknak minösülö tényröl nem hallgatható ki tanúként az, aki a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést.

a)    A hatályos jogi szabályozás gyakorlatilag nem más, mint a gyónásra vonatkozó titoktartási kötelezettség jogszabályi elismerése és deklarálása. Ezen titoktartás alól a jogosult sem adhat felmentést. Gyónásnak nevezzük azt, amikor a hívö a törvényes gyóntatónak megvallja és megbánja az általa elkövetett bünöket és kéri bünei bocsánatát.

A lelkész (cappellanus) gyakorlatilag pap, akire a hívök egy meghatározott közösségét, vagy a közösség egy csoportját rábízták és e-rábízás alapján a lelkipásztori teendöket állandó jelleggel ellátja. A lelkész legfontosabb feladata a gondjára bízott hívök gyóntatása.

Egyházi személynek tekinthetö az a személy, aki az egyházon belül valamilyen hivatali tisztséget tölt be. A kánonjogi szabályok szerint egyházi hivatalt, illetve tisztséget csak olyan személy tölthet be, akit pappá szenteltek.

b)   A törvény nem csupán a tekintetben mentesíti a kihallgatás alól a védöt amiröl, mint védö szerzett tudomást, hanem az alól is amelyet, mint védöi minöségben közölt védencével. A kihallgatási tilalom tehát nem az ügyvédi foglalkozáshoz, hanem a védöi eljáráshoz kötödik alapvetöen.

c)    Ugyancsak nem hallgatható ki tanúként, akinek testi vagy szellemi fogyatékossága következtében hiányzik a tanúskodási képessége. A testi fogyatékosság önmagában nem akadálya a vallomástételnek, csak akkor, ha az szoros összefüggésben van az észlelés módjával és körülményeivel. A szellemi fogyatékosság nem az észleléssel, hanem az észlelt események, tények tárolásával, illetve hiteles visszaadásával van szoros összefüggésben.

d)   A Be. a hatósági tanúra vonatkozó titoktartási kötelezettséget állapít meg a nyomozási cselekmény során a hatósági tanú tudomására jutott valamennyi tényre, adatra és körülményre nézve, mely kötelezettség alól azonban a bíróság, az ügyész, illetöleg a nyomozó hatóság felmentést adhat. A titoktartási kötelezettség a nyomozási cselekményen történtek egészére vonatkozik, de az erre jogosulttól kapott felmentés is ugyanerre terjed ki. A titoktartás alól felmentett hatósági tanú tehát a felmentést adó elötti meghallgatása során valamennyi, a nyomozási cselekmény során tudomására jutott tényre, adatra és körülményre nézve nyilatkozni köteles, míg egyéb szervek vagy személyek irányában továbbra is teljes titoktartási kötelezettség terheli öt.

e)    Az állam és szolgálati titoktartási kötelezettség alóli felmentés hiánya kizárólag az államtitok és szolgálati titok, mint minösített titok vonatkozásában jelent kizárási okot. Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényben meghatározott minösítö az ügyész, illetöleg a bíróság megkeresésére dönt a felmentés megadásáról vagy a titoktartási kötelezettség fenntartásáról. A felmentésre irányuló megkeresésben azonosításra alkalmas módon meg kell jelölni azokat a kérdéseket, amelyekre a felmentést kérik.

Relatív akadályok (Be. 82. §)

A tanúvallomást megtagadhatja:

a)         a terhelt hozzátartozója

b)        az, aki magát vagy hozzátartozóját büncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben,

c)         aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással a titoktartási kötelezettségét megsértené, kivéve, ha ez alól a külön jogszabály szerint jogosult felmentette, vagy külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetöleg a nyomozó hatóság megkeresésére a titoktartási kötelezettség alá esö adat továbbítása a felmentésre jogosult számára kötelezö.

A tanúvallomás megtagadása csupán lehetöség az egyébként tanúskodásra kötelezettek részére. A bírósági tárgyalásra azt a személyt is tanúként kell megidézni, aki egyébként a nyomozás során törvényes alapon megtagadta a vallomástételt. Ugyanakkor viszont tanúként hallgatható ki az a személy, aki mentességet élvezö személytöl nem hivatalos eljárása során, vagy azzal összefüggésben szerzett tudomást a bizonyítandó tényröl.

a)    A vallomást megtagadhatja a terhelt hozzátartozója. A hozzátartozók körét a Btk. 137. § 6. pontja sorolja fel. Ezek szerint hozzátartozó az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa, az örökbefogadó és a nevelö szülö, az örökbefogadott és a nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, az élettárs és a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.

b)   A vallomás megtagadásának joga azokat a tanúkat is megilleti, akik a vallomás megtételével önmagukat vagy hozzátartozójukat büncselekmény elkövetésével vádolnák, de csak az ezzel kapcsolatos kérdésekben. A törvény ebben az esetben lehetöséget biztosít a tanúnak, hogy a vele egyébként hozzátartozói viszonyban lévö terhelt javára vallomást tegyen, ugyanakkor viszont azokra a kérdésekre, amelyekre a válaszadással önmagát vádolná esetleg büncselekmény elkövetésével, a vallomást megtagadhatja.

c)    A foglalkozásnál vagy közmegbízatásnál fogva titoktartásra kötelezett személy ugyancsak megtagadhatja a vallomást, ha a vallomás megtétele esetén megsértené ez irányú kötelezettségét. Ilyen személynek tekinthetö, pl. az orvos, a gyógyszerész, az ügyvéd, az adatkezelö, a pap, a lelkész (kivéve a gyónási titkot), vagyis mindazon személyek, akiknek a foglalkozásához valamilyen formában szorosan kötödik a bizalmi elvböl, bizalmi viszonyból fakadó titoktartási kötelezettség.

Az egyéb, foglalkozáson alapuló titoktartási kötelezettség alól a külön jogszabály szerint erre jogosult felmentést adhat. Nincs szükség ilyen felmentésre, ha a titoktartási kötelezettség alá esö adat továbbítása a foglalkozásnál vagy közmegbízatásnál fogva titoktartásra kötelezett személy, illetöleg a felmentésre jogosult számára kötelezö.

Ez utóbbi rendelkezés megakadályozza, hogy a tanúvallomást indokolatlanul ne tagadja meg a titoktartásra kötelezett személy abban az esetben, ha külön jogszabály szerint a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozóhatóság megkeresésére az adott személy egyébként is jogosult lenne a titoktartással érintett adat továbbítására.

Így pl. nem hivatkozhat a tanúvallomás ezen akadályára az adóellenör, mivel a reá, illetöleg az adótitokra vonatkozó jogszabályok szerint a bíróság, az ügyész, illetöleg a nyomozóhatóság megkeresésére az adótitkot tartalmazó adatot köteles a büntetöeljárást folytatók rendelkezésére bocsátani. Ugyancsak nem hivatkozhat erre a fiktív adásvételi szerzödés megkötésénél közremüködö ügyvéd, és e körben a tanúvallomást nem tagadhatja meg.

A tanút a kihallgatása elején a mentességi okokra és a jogaira figyelmeztetni kell. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzökönyvbe venni. Ennek garanciális jelentösége abban áll, hogy a késöbbiekben ne képezhesse vitat tárgyát, hogyan és milyen figyelmeztetés hangzott el. A figyelmeztetés, és a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzökönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehetö figyelembe. Az, hogy a vallomás bizonyítási eszközként nem vehetö figyelembe, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tanú addig tett valamennyi nyilatkozatát úgy kell tekinteni, mintha meg sem történt volna. Arra sem hivatkozni, sem utalni nem lehet.

A tanú önállóan dönt abban a kérdésben, hogy kíván-e élni mentességi jogával, vagyis megtagadja-e a vallomást, illetve bizonyos kérdésekre a válaszadást, vagy sem. A döntés jogosságáról és megalapozottságáról viszont a hatóság dönt, ugyanis elöfordulhat, hogy a tanú nem megfelelöen értelmezi saját perjogi helyzetét, vagy a kioktatást, illetve a tájékoztatást félreértette. Amennyiben a bíróság megítélése szerint a tanút a mentességi jog nem illeti meg, úgy határozatot hoz a vallomás megtételét illetöen, amely ellen a tanú halasztó hatályú fellebbezést jelenthet be. (Be. 94. §). Ennek megfelelöen a döntés elbírálásáig a tanú kihallgatása nem kezdhetö meg.

A törvény rendelkezése szerint a tanú vallomástételének akadályát figyelembe kell venni, ha az akár a büncselekmény elkövetésekor állt fenn, akár a kihallgatásakor áll fenn. Az elkövetéskor fennálló viszonyok, családi állapot, közmegbízatás, foglalkozás a büntetöeljárás megindulásáig, illetve annak jogerös befejezéséig megváltozhatnak, azonban a mentességet biztosító hatásuk tovább él. Ebböl következöen a vallomástételi akadályokat az eljárás folyamán a hatóságoknak hivatalból figyelemmel kell kísérni.

Bizonyos titoktartási kötelezettséget létesítö foglalkozás - mint pl. a lelkészi vagy az ügyvédi - megszünése után a vallomástételi akadállyal kapcsolatos szabályok változatlanul fennállnak annak ellenére, hogy bizonyos esetekben az idö múlásával a hozzá füzödö érdek is gyakorlatilag megszünik. Ebböl következöen a titoktartási kötelezettséget létesítö munkaviszony megszünése után is, amennyiben szükségessége felmerül, be kell szerezni a titoktartással védett személy esetleges e felmentö nyilatkozatát, hogy öt, mint tanút a bíróság törvényes keretek között kihallgassa. Ez a felmentés azonban csupán a titoktartást létesítö jogviszony megszünése után adható, ugyanis a lelkészt a papi hivatása, az orvost pedig az orvosi esküje, illetve az egészségügyi törvény kötelezi a titoktartásra és ez alól az érintett személy - hívö vagy a beteg - sem adhat felmentést. Az alapul szolgáló viszony megszüntése után azonban a titoktartással védett személy már felmentést adhat a titoktartási kötelezettség alól.

Más a helyzet az államtitok és szolgálati titok esetén. Ezek esetében ugyanis nem az a lényeg, hogy e titok megismerését lehetövé tevö munkaviszony (szolgálati viszony) megszünését követöen is fennmarad a titoktartási kötelezettség, mert az államtitok, illetöleg a szolgálati titok minösítési idejét a törvény alapján a minösítö határozza meg. Ebböl következöen a foglalkozási viszony megszünése és a titoktartási kötelezettség egymástól idöben elválik, ugyanis elöfordulhat, hogy a munkaviszony (szolgálati viszony) hamarabb szünik meg, mint a törvényes keretek között megállapított minösítési idö, de elöfordulhat az is, hogy a minösítési idö hamarabb telik le, viszont a titoktartási kötelezettséget létesítö munkaviszony (szolgálati viszony) továbbra is fennáll.

A tanút minden kihallgatása elött figyelmeztetni kell a mentességi jogára, hiszen a tanú pozíciója, jogállása az eljárás során bármikor megváltozhat, akár két kihallgatás között is.


2. A tanú kihallgatása


A Be 85. §-a szerint, a tanúkat egyenként kell kihallgatni, ezzel biztosítva egyrészt a vallomástétel zavartalanságát, valamint kizárva az elözetesen már kihallgatott más személyek által elmondott tények befolyásoló tényezöit.

Amennyiben az idézett tanú a kihallgatáson megjelent és kihallgatásának törvényes akadálya nincs, rögzíteni kell a törvényben kötelezö módon felsorolt adatokat. A kihallgatás kezdetén meg kell kérdezni a tanútól a nevét, a születési idejét és helyét, anyja nevét, a lakóhelyének és tartózkodási helyének címét, a foglalkozását, a személyazonosító okmány számát, valamint azt, hogy a terhelttel vagy a sértettel rokoni viszonyban van-e, vagy hogy az ügyben más okból érdekelt vagy elfogult-e. Ezekre a kérdésekre a tanú akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadhatja.

A tanú kihallgatásának elején tisztázni kell, hogy a vallomástételnek nincs-e akadálya. Ezt követöen figyelmeztetni kell a tanút arra, hogy a hamis tanúzást, hamis vádat és a mentö körülmény elhallgatását a törvény szabadságvesztéssel rendeli büntetni, valamint arra, hogy a legjobb tudása és lelkiismerete szerint köteles igaz vallomást tenni. A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzökönyvbe venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzökönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehetö figyelembe.

A tanú kihallgatásának jelen lehet az érdekében eljáró és általa meghatalmazott ügyvéd, aki azonban kizárólag felvilágosítás adására jogosult, a tanú vallomásának befolyásolására azonban nem. A meghatalmazott ügyvédnek joga van a kihallgatásáról készült jegyzökönyvet megtekinteni és arra írásban, vagy szóban észrevételt tenni.

A hatóság engedélyezheti, hogy a tanú szóbeli kihallgatását követöen vagy e helyett írásban úgy tegyen vallomást, hogy azt saját kezüleg leírja és aláírja, vagy más módon leírt vallomását két tanú, bíró vagy közjegyzö hitelesíti. Ez döntö többségében akkor fordulhat elö, amikor a büntetöeljárásban résztvevö személyek nem ragaszkodnak a tanú személyes megjelenéséhez, erröl a hatóság az érdekelteket írásban nyilatkoztatja és pozitív tartalmú válasz esetén lehet csak az említett eljárási formát alkalmazni. A tanú írásbeli nyilatkozata természetesen nem helyettesítheti a szóbeliség érvényesülésének elvét akkor, amikor a tanú hatóság elötti megjelenése és közvetlen szóbeli kihallgatása nem mellözhetö.

Ha a tanú szóbeli kihallgatás nélkül vagy a szóbeli kihallgatást követöen írásban tesz vallomást, az írásbeli vallomásból ki kell tünnie, hogy vallomását a vallomástétel akadályainak, valamint a hamis tanúzás hamis, a hamis vád és a mentö körülmény elhallgatása büncselekmények törvényes következményeinek ismeretében tette meg.

A Be. 88. §-a alapján kihallgatása során a tanú, a hozzá intézett kérdésekre válaszol, de arra is módot kell neki adni, hogy a vallomását összefüggöen elöadja. Ennek során tisztázni kell azt is, hogy a tanú az általa elmondottakról miként szerzett tudomást. Ha a tanú vallomása eltér a korábbi vallomásától, ennek okát tisztázni kell. Az eljárás azonos szakaszában a tanú újabb kihallgatásánál a személyi adatokat - ha azok nem változtak - nem szükséges rögzíteni.

A NYER 20. §-a szerint a tanút úgy kell kihallgatni, hogy újabb kihallgatása ne legyen szükséges. Amennyiben mégis szükséges a folytatólagos kihallgatása a tanúnak, akkor csak a tanú nevét, a kihallgatás idejét, helyét, a figyelmeztetést, az arra vonatkozó nyilatkozatot és a vallomást kell jegyzökönyvbe vagy jelentésbe foglalni. Ha ellentét van a korábbi vallomásához képest, ennek okát nyomban tisztázni kell és a törvény által biztosított eszközök segítségével, azok felhasználásával az ellentmondásokat meg kell szüntetni. A jegyzökönyvben, illetve jelentésben rögzíteni kell, hogy melyik vallomását tartja fenn.

A tanú kérelmére a vallomásának egyes részeit szó szerint kell jegyzökönyvbe venni.

A Be. 181. §-a figyelembe vételével a tanúnak nem tehetö fel:

a választ magában foglaló kérdés,

nem bizonyított tény állítását magában foglaló kérdés,

a törvénnyel össze nem egyeztethetö ígéretet tartalmazó kérdés,

a feleletre útmutatást tartalmazó kérdés

A választ magában foglaló, a kérdésben jól körülírt, meghatározott rákérdezés, amelyre a nyilatkozónak elegendö igennel vagy nemmel válaszolni. Azért tilos ilyen kérdéseket feltenni, mert az így szerzett bizonyíték egyébként is felhasználhatatlan lenne, hiszen utóbb alappal hivatkozhat a vallomást tevö arra, hogy a kérdésböl szerzett tudomást a konkrét körülményekre, adatokra.

Ugyancsak tilos a nem bizonyított, illetöleg valótlan tény állítását magában foglaló kérdés, például az, hogy a gyanúsított társ már beismerte a büncselekmény elkövetését. Amennyiben pedig ilyen beismerö vallomás valóban rendelkezésre áll, úgy szembesítésnek lehet helye.

Abban az esetben, ha a tanú böbeszédü, csapongó, úgy célravezetöbb a tárgyszerü kihallgatás érdekében a kérdések feltétele, viszont ha tanú képes összefogott, rendszerezett vallomás megtételére, akkor biztosítani kell a számára az összefüggö elöadás lehetöségét. A tanú kihallgatásának a mikéntje mindig a kihallgatást végzö személyen múlik.

A Be. eljárásjogi könnyítést tartalmaz a feljelentö kihallgatása tekintetében. A feljelentöt tanúként kell kihallgatni, ám abban az esetben, ha a feljelentés megfelelöen tartalmazza a szükséges adatokat, és abból kiderül, hogy a feljelentö vallomástételi akadályok hiányában és a szükséges figyelmeztetések tudatában nyilatkozott, akkor a tanúkihallgatástól el lehet tekinteni.

Kényszerintézkedés a tanúval szemben

A tanú személyének és tevékenységének megkülönböztetett szerepe van a bizonyítás során. Így rendkívül fontos az elfogulatlan és megbízható közremüködés, amelyre a tanú a törvényben foglaltak alapján köteles.

A tanút a törvény szerint terheli a megjelenési, a tanúskodási, a türési (szakértöi vizsgálat esetén), a bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátási kötelezettsége, amelyek betartására az eljárási cselekményben résztvevö személyt ki kell oktatni. Ha a tanú a vallomástételt, illetöleg az eljárási cselekménynél való közremüködést a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költség megfizetésére kötelezhetö.

Gyermek tanú kihallhatása

A büntetöeljárási törvény a tanúskodás feltételeként nem határoz meg életkort, de szükséges követelményként írja elö, hogy a kihallgatandó a tanúzáshoz szükséges szellemi adottságok és képességek birtokában legyen.

Az a tanú, aki szellemi vagy egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni a tanúvallomás megtagadásának jelentöségét, tanúként csak akkor hallgatható ki, ha vallomást kíván tenni és ehhez törvényes képviselöje, vagy a kihallgatandó által megjelölt hozzátartozója hozzájárul. A törvényes képviselö vagy hozzátartozó a tanú érdekében ügyvédet hatalmazhat meg. A törvényes képviselöje és gondozója a kihallgatáson jelen lehet. Ha a tanú és a törvényes képviselö között érdekellentét van, ezeket a jogokat a gyámhatóság gyakorolja.

A Be 86. § (1) bekezdése alapján a tizennegyedik életévét meg nem haladott személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. A kihallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést mellözni kell.

A gyermek életkori sajátosságainál fogva kihallgatásakor jelentös pszichés megterhelésen eshet át, és ez aránytalanul nagyobb kárt okozhat, mint a vallomástétel mellözése. A gyermekkorút csak végsö esetben indokolt tanúként kihallgatni - ha a vallomása más bizonyítási eszközzel nem helyettesíthetö -, amelynek foganatosítása során nagy körültekintéssel kell eljárni, kiemelten figyelembe véve a kihallgatott személy életkori sajátosságait. A kihallgatás teljesítésénél biztosítani kell a szülö, nevelö, pedagógus, vagy pszichológus jelenlétét.

A tizennyolcadik életévét meg nem haladott tanú kihallgatásánál a tanú törvényes képviselöje vagy a gondozója jelen lehet.

A NYER 22. §-a alapján a gyermekkorú tanú kihallgatását megelözöen olyan bizonyítékokat kell felkutatni, amelyek elkerülhetövé teszik a gyermek kihallgatását. Amennyiben a gyermekkorú kihallgatása nem kerülhetö el, akkor azt olyan személy végezze, aki megfelelö felkészültséggel rendelkezik.


3. A tanú védelme, a büntetöeljárásban résztvevök személyi védelme


A tanú védelme

A bünözés, ezen belül a szervezett bünözés elleni hatékony fellépés és az igazságszolgáltatás eredményes müködésének fontos pontja a tanúvédelem. A büntetö ügyek túlnyomó részében a tanú a legfontosabb személy, aki vallomásával ténylegesen segíti az igazság kiderítését.

A tanúzási kötelezettség maradéktalan teljesítéséhez jelentös állami és társadalmi érdekek füzödnek, ezért az állam köteles biztosítani a tanúnak, mint állampolgárnak az élet, testi épség, illetve személyes szabadságához való alkotmányhoz füzödö jogokat. Ennek biztosítására a Be. elöírja, hogy a tanú életének és testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteni.

Személyi adatok zárt kezelése

A tanú személyi adatainak zártan történö kezelésével a tanú biztonságban érezheti magát, mivel legfontosabb személyi adatai nem kerülnek nyilvánosságra, így a kihallgatása elötti vagy utáni zaklatások elkerülhetövé válnak.

A tanú, illetöleg érdekében eljáró ügyvéd kérelmére vagy hivatalból, a tanú személyi adatait elkülönítve, zártan kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy a jegyzökönyvekbe csupán a tanú neve kerülhet, míg egyéb adatait lezárt, hitelesített borítékban kell elhelyezni. Kivételesen indokolt esetben a tanú nevének zárt kezelése is elrendelhetö.

Amennyiben a zártan történö adatkezelés elrendelésre került, a tanú az eljárás során végig anonim marad, a büntetöeljárásban részt vevöknek a tanú személyi adatait tartalmazó iratról olyan másolat adható, amely a tanú személyi adatait nem tartalmazza.

A zártan kezelt személyi adatokat csak az ügyben eljáró bíróság, ügyészség, illetve a nyomozó hatóság tekintheti meg és utána köteles gondoskodni az eredeti állapot visszaállításáról. A zártan kezelt adatokat a bünügyi iratokban elkülönítve kell kezelni oly módon, hogy az mások számára ne legyen hozzáférhetö.

Különösen védett tanú

A különösen védett tanú speciális eljárásjogi helyzetbe kerül, mivel a büntetöeljárás során végig anonim marad, a tárgyalásra nem idézhetö, ott nem hallgatható ki, nem szembesíthetö.

Különösen védetté nyilvánítható a tanú, ha személyének felfedése esetén a tanú vagy hozzátartozója élete, testi épsége vagy személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve.

A különösen védett tanú vallomása kiemelkedö súlyú ügy lényeges körülményeire kell vonatkoznia, a tanú vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható.

További feltétel, hogy a tanú személye, tartózkodási helye a gyanúsított és a védö elött ismeretlen legyen azért, hogy ezzel eleve kizárhatóvá váljon a fenyegetés, megfélemlítés lehetösége.

A büntetöeljárásban részt vevök személyi védelme

Különösen indokolt esetben a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság úgy rendelkezhet, hogy a büntetöeljárásban részt vevö bármely személy részére a külön jogszabályban meghatározott személyi védelmet nyújtson.

A védelem nem csak a büntetöeljárás idejére korlátozódik, hanem mindaddig alkalmazható, amíg annak szükségessé fennáll.

A személyi védelem elrendeléséröl és annak végrehajtásáról a 34/1999. (II. 26.) Kormány rendeletben foglaltak az irányadóak, mely a büntetöeljárásban résztvevök, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiröl és végrehajtásának szabályairól rendelkezik.

- A személyi védelem kezdeményezése: az eljáró hatóság az érintett kérelmére vagy hivatalból (érintett írásos hozzájárulása szükséges) kezdeményezi.

- A személyi védelem elrendelése: felöle az eljáró hatóság vezetöje határoz, 3 napon belül államigazgatási eljárás szabályai szerint, határozat formájában.

- A személyi védelem feltételei:

a büntetöeljárás alatt az érintett személy eljárásban való részvétele, jogai és kötelezettségei gyakorlása miatt személy elleni eröszak, vagy közveszélyt okozó büncselekményt követtek el ellene,

a büntetöeljárás után, ha az elöbbiekben felsorolt büncselekményeket az eljárásban való részvétele miatt követték el.


- A személyi védelem végrehajtása:

a személyi védelmet az azt elrendelö hatóság hajtja végre. Az ügyész által elrendelt személyi védelmet a rendörség látja el. A BV Intézetben lévö személy személyi védelmét a BV szervezet látja el.

A személyi védelem magánlakásban, illetve közlekedési útvonal biztosítására terjed ki.

Módjai:          - rendszeres járörszolgálat,

- technikai eszközök alkalmazása,

- folyamatos hírösszeköttetés megteremtése,

- védöruházat biztosítása,

- örszemélyzet alkalmazása.

A védelem módját a személyi védelmet ellátó hatóság határozza meg. Figyelembe kell venni a veszélyhelyzet fokát és a kezdeményezö véleményét.

- A személyi védelmet ellátó jogai és kötelezettségei:

Jogai: ajánlásokat tehet az érintett életmódjának, közlekedési útvonalainak megváltoztatására

Kötelezettségei:     - tájékoztatni az érintettet a tervezett intézkedésekröl,

- tájékoztatni az érintettet, a biztonságát fenyegetö újabb körülményröl.

- Az érintett jogai és kötelezettségei:

Joga: javasolhatja a védelem módját.

Kötelezettsége: tájékoztatni a személyi védelmet ellátót a lényeges körülmények megváltozásáról.

- A személyi védelem megszünése: aki elrendelte a személyi védelmet az szüntetheti meg, azonban a megszüntetést 6 hónap elteltével felül kell vizsgálni.

Meg kell szüntetni: - ha az elrendelés feltételei már nem állnak fenn,

- ha az érintett a személyi védelemröl lemond.

Meg lehet szüntetni: - a személyi védelmet kezdeményezö javaslatára,

- az érintett a magatartási ajánlásoktól indokolatlanul eltér, vagy kötelességeit megszegi,

- ha a tanú nem tesz vallomást, vagy a korábbi vallomását visszavonja,

- ha a szakértö, szaktanácsadó, tolmács a vélemény elkészítését, a tolmácsolást indok nélkül megtagadta.

A tanúvédelmi programban részt vevö személyekre vonatkozó rendelkezések

A tanúvédelmi program intézményét a 2001. évi LXXXV. törvény a büntetöeljárásban részt vevök, az igazságszolgáltatást segítök Védelmi Programjáról, illetve a Védelmi Programban résztvevök, valamint reájuk tekintettel más személyek támogatásáról és az egyes támogatási formákról, továbbá a büntetöeljárásban résztvevök, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiröl és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 28/2002. (II. 27.) Kormányrendelet szabályozza.

A tanúvédelmi programban részt vevö terheltnek, sértettnek, és tanúnak e programban való részvétele a felsoroltak büntetöeljárási jogait és kötelezettségeit nem érinti, a programban részt vevö személy esetén a Be. Rendelkezéseit a következö eltérésekkel kell alkalmazni:

a programban részt vevö személyt a védelmet ellátó szerv útján kell idézni, illetöleg értesíteni, az ilyen személy részére kézbesítendö hivatalos iratot csak a védelmet ellátó szerv útján lehet kézbesíteni,

a programban részt vevö személy a büntetöeljárásban az eredeti személyazonosító adatait közli, a lakóhelyének, illetöleg a tartózkodási helyének közlése helyett a védelmet ellátó szerv címét jelöli meg,

a programban részt vevö személy személyes adatait tartalmazó iratokról másolat, illetve az ilyen személyre vonatkozó bármely felvilágosítás - ideértve a hivatalos szerveket is - csak annak adható, akinek a részére a védelmet ellátó szerv ezt engedélyezte,

a programban részt vevö személy megjelenésével, illetve közremüködésével felmerült költség nem számolható el bünügyi költségként,

a tanú és a terhelt megtagadhatja a vallomást olyan adatra nézve, amelynek ismeretében az új személyazonosságára, az új lakóhelyére, illetöleg tartózkodási helyére lehet következtetni.

A program felelöse, végrehajtója a rendörség Tanúvédelmi Szolgálata.



2. A szakvélemény

1. A szakértö alkalmazása, kizárása


A szakértö alkalmazása

A Be. 99. § (1) elöírja, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértöt kell alkalmazni.

A büntetöeljárás során gyakran elöfordul, hogy bizonyos tények illetve körülmények bizonyításához az általános tapasztalat és ismeretanyag nem elegendö, ezért szakértöt kell igénybe venni. Ezek az eldöntendö kérdések valamilyen speciális szakismeret meglétét feltételeznek, amelyek megválaszolása szakértöi kompetenciába tartoznak.

Szakértöként a bíróság, az ügyész, illetöleg a nyomozó hatóság a szakértöi névjegyzékben szereplö igazságügyi szakértöt, illetve szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot (gazdasági társaság), szakértöi intézményt, vagy más jogszabályban meghatározott állami szervet, intézményt, szervezetet (szervezetet), ha ez nem lehetséges, kellö szakértelemmel rendelkezö személyt vagy intézményt (eseti szakértö) rendelhet ki.

Külön jogszabály meghatározhatja azokat a szakkérdéseket, amelyekben meghatározott intézmény vagy szakértöi testület jogosult véleményt adni. Intézmény vagy testület kirendelése esetén annak vezetöje jelöli ki az eljáró szakértöt.

Az igazságügyi szakértöi kinevezés feltétele a szakterületnek megfelelö egyetemi (föiskolai) végzettség, szakorvosi vizsga, vagy szakágazatnak megfelelö szakvizsga, és legalább öt éves szakmai gyakorlat.

Szakértöt a bíróság, az ügyész, illetöleg a nyomozó hatóság alkalmazhat.

A szakértö alkalmazásának kötelezö eseteit a törvény tételesen felsorolja, egyéb esetekben az eljáró hatóság hatáskörébe utalja az igénybevétel eldöntését.

Szakértö alkalmazása kötelezö, ha:

a bizonyítandó tény, illetöleg az eldöntendö kérdés személy kóros elmeállapota, alkohol-, illetöleg kábítószer-függösége,

a bizonyítandó tény, illetöleg az eldöntendö kérdés kényszergyógykezelés vagy kényszergyógyítás szükségessége,

a személyazonosítást biológiai vizsgálattal végzik,

elhalt személy kihantolására kerül sor.

A szakértö alkalmazása kirendeléssel történik.

A szakértö kirendeléséröl szóló határozatnak meg kell jelölnie:

a szakértöi vizsgálat tárgyát és azokat a kérdéseket, amelyekre a szakértönek választ kell adnia,

a szakértö részére átadandó iratokat és tárgyakat, ha az átadás nem lehetséges, az iratok és a tárgyak megtekinthetésének helyét és idejét,

a szakvélemény elöterjesztésének határidejét.

A NYER 28. §-a alapján a szakértöt kirendelö határozatnak tartalmaznia kell még:

a kirendelt intézménynek, a szakértönek, a szakértöi csoport vezetöjének megnevezését

a kirendelés indokoltságát megalapozó tényeket

az átadott tárgyakra vonatkozó rendelkezéseket (kezelés, vizsgálat, megváltoztathatóság, megsemmisíthetöség)

a személy sérthetetlenségét érintö vizsgálatra, és a mintavételre vonatkozó rendelkezéseket

a mintavételt szükségessé tévö okok megjelölését

a szakértöi vélemény elöterjesztésének módját

A szakértö kirendelö határozatot indokolni kell, amelynek ki kell térnie a szakértöi vizsgálat közvetlen elözményeire, a vizsgálat tárgyára, és fel kell tenni mindazokat a kérdéseket, amelyek az ügy eldöntése szempontjából fontosak.

A kirendeléssel kapcsolatos egyéb szabályokat a 2/1988. (V. 19.) IM rendelet szabályozza. Sürgös részvizsgálat elvégzéséhez a törvény biztosítja a szóbeli kirendelés lehetöségét, elösegítve ezzel az eredményes vizsgálat lefolytatását.

A gyakorlatban többnyire egy szakértö kirendelése is elegendö, azokban az esetekben, amikor az ügy bonyolultsága indokolttá teszi, több szakértö közremüködésére is lehetöség van.

A halál okának, körülményeinek megállapítása, illetve a terhelt elmeállapotának vizsgálata esetén két szakértö közremüködése szükséges, amelyek speciális szakképesítéssel rendelkeznek.

A szakértö kirendeléséröl a kirendelö, az eljáró szakértö kijelöléséröl az intézmény, illetve a testület vezetöje a kirendelés kézbesítésétöl számított nyolc napon belül értesíti a kirendelöt, a terheltet, a védöt és a sértettet; ha a szakértöt a bíróság rendelte ki, erröl az ügyészt is értesíti.

A szakértö kizárása

Alapvetö követelmény, hogy a büntetöeljárás során a különleges szakértelmet igénylö kérdésekben a szakértök részrehajlás nélkül járjanak el.

Szakértöként nem járhat el:

a)    aki az ügyben mint terhelt, védö, továbbá mint sértett, feljelentö vagy mint ezek képviselöje vesz, vagy vett részt, valamint ezek hozzátartozója,

b)   aki az ügyben mint bíró, ügyész vagy nyomozó hatóság tagja járt vagy jár el, ezek hozzátartozója, valamint az ügyben eljárt vagy eljáró bírósággal, ügyészséggel, nyomozó hatósággal alkalmazotti vagy szolgálati viszonyban lévö személy,

c)    aki az ügyben tanúként vesz, vagy vett részt,

d)   a halál oka és körülményei vizsgálatánál továbbá a kihantolásnál az az orvos, aki a meghalt személyt közvetlenül a halála elött gyógykezelte, illetve aki megállapította a halál beálltát,

e)    a szakértöi intézmény és a szervezet szakértöje, valamint a szakértöi testület tagja, ha az a) pontban meghatározott kizáró ok a szakértöi intézmény, a szervezet vagy a szakértöi testület vezetöjével szemben áll fenn,

f)     a gazdasági társaság tagja, ha az a) pontban meghatározott kizáró ok a gazdasági társaság vezetöjével, vezetö tisztségviselöjével szemben áll fenn, illetve, aki olyan gazdasági társaság tagja vagy alkalmazottja, amelynek tagja vagy alkalmazottja az ügyben már korábban eljárt,

g)    akit az ügyben szaktanácsadóként vettek igénybe,

h)    akitöl elfogulatlan szakvélemény egyéb okból nem várható.

A felsorolás b) pontjának alkalmazásában nem minösül a nyomozó hatósággal hivatásos szolgálati viszonyban álló személynek az, aki a rá vonatkozó jogszabályok alapján nem a nyomozó hatóság állományában teljesít szolgálatot.

A szakértö köteles haladéktalanul közölni közvetlenül, vagy vezetöje útján a kirendelö hatósággal, hogy személyére nézve kizáró ok áll fenn. A kirendelö hatóság dönt, hogy a bejelentésben szereplö ok valóban fenn áll-e vagy sem, és intézkedik más szakértö kirendeléséröl.

2. A szakértöi vizsgálat, a szakvélemény

Szakértöi vizsgálat

A szakértö kirendelésével a büntetöeljárás alanyává válik, és köteles a kirendelö hatóság határozatának megfelelöen eljárni. Kötelezettsége kiterjed a megjelenésre, a szakvélemény adására, egyes eljárási cselekményeknél történö részvételre, míg a közremüködés magában foglalja a szakvélemény elkészítéséhez szükséges feladatok elvégzését, és a véleményezést.

Amennyiben a szakkérdés nem tartozik a szakértö ismeretei körébe, vagy a szakkérdésben külön jogszabály alapján meghatározott intézmény vagy testület jogosult szakvéleményt adni, akkor a szakértö köteles a kirendelö hatóságot értesíteni, és felmentéséröl a hatóság fog döntést hozni. A szakértö köteles arról is tájékoztatni a kirendelö hatóságot, hogy tevékenységének teljesítésében fontos ok akadályozza, így különösen, ha a tevékenység zavartalan ellátásának vagy a részvizsgálatok elvégzésének a feltételei nincsenek meg. Ezen tájékoztatást követöen a kirendelö hatóság kötelessége, hogy a szakértöi vizsgálat zavartalanságát mindenféleképpen biztosítsa, az akadályozó tényezöket, körülményeket elhárítsa.

A szakértö vizsgálat nélkül szakvéleményt nem adhat. A szakértöi vizsgálatot azonban tágan kell értelmezni. Az ügyben eljáró hatóság a vizsgálathoz a szakértö részére a törvényben meghatározott jogosultságait biztosítja.

A szakértö személyek vizsgálatánál, azokhoz kérdéseket intézhet, de a terhelt a kérdésekre megtagadhatja a választ.

A szakértö a szakértöi tevékenysége során munkadíjra és igazolt költségtérítésre tarthat igényt, melyröl díjjegyzéket készít, és a szakvéleménnyel együtt küldi meg a kirendelö hatóságnak. A hatóságoknak kötelességük a szakértöi díjjegyzék alapos vizsgálata, ugyanis meg kell állapítani, hogy a szakértö által felszámított munkadíj és költség arányban áll az elvégzett munkával. Abban az esetben, ha a hatóság arra az álláspontra helyezkedik, hogy a szakértö nem megfelelöen számolta el a ráfordított idöt vagy munkát, illetve költséget, úgy a kirendelö hatóság feladata a valóságos és arányos szakértöi díj megállapítása. Az igazságügyi szakértök díjazásáról a 3/1986. (II. 21.) IM rendelet rendelkezik.

A szakértöi vizsgálat során a megvizsgálandó személy testén bármely fizikai beavatkozásnak minösülö vizsgálatot végezni kizárólag a kirendelö hatóság határozata alapján lehet.

A szakértöi tevékenység csak akkor lehet eredményes, ha bizonyos személyek közremüködnek a szakértöi eljárás során. Ezen személyek a terhelt és a sértett, ök kötelesek a szakértö vizsgálatnak alávetni magukat. Ha a terhelt a közremüködési kötelezettségét nem teljesíti, vele szemben elövezetésnek és kényszer alkalmazásának van helye. Ha a sértett szegi meg a közremüködési kötelezettségét, elövezethetö, valamint rendbírsággal sújtható.

A személyeken kívül a szakértöi vizsgálathoz szükséges tárgyakat is a szakértö rendelkezésére kell bocsátani. Ha a tanú egyébként megtagadhatja a szakértöi vizsgálaton való közremüködést, a vizsgálathoz szükséges tárgyakat akkor is köteles átadni.

A sértett tanú akkor is köteles alávetni magát a szakértö vizsgálatnak, ha egyébként a tanúvallomását megtagadta.

A szakvélemény elöterjesztése

A szakvélemény elöterjesztésekor a szakértö a szakvéleményét a kirendelö hatóság tudomására hozza. Ez történhet akár írásban, akár szóban a kirendelö hatóság döntésének függvényében. A közlés módját mindig az ügyben eljáró hatóság - elsösorban célszerüségi szempontokat szem elött tartva - határozza meg. Az esetek túlnyomó többségében azonban a hatóság írásban igényli a szakvélemény elöterjesztését.

A szakvélemény magában foglalja:

a vizsgálat tárgyára, a vizsgálati eljárásokra és eszközökre, a vizsgálat tárgyában bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat (lelet),

a vizsgálat módszerének rövid ismertetését,

a szakmai megállapítások összefoglalását (szakmai ténymegállapítás),

a szakmai ténymegállapításból levont következtetéseket, ennek keretében a feltett kérdésekre adott válaszokat (vélemény).

A törvény rendelkezése szerint a szakértö a hatóság által megállapított határidön belül - amely 30 nap - köteles az írásbeli szakvéleményt elöterjesztetni. Ez a határidö azonban az esetek többségében nem elégséges sem a szakértöi vizsgálat elvégzésére, sem a szakvélemény elkészítésére, illetve elöterjesztésére, ezért ez a határidö szükség szerint meghosszabbítható. Abban az esetben azonban, ha a szakértö a hatóság meghosszabbítása nélkül mulasztja el a szakvélemény elkészítését, illetve elöterjesztését, úgy vele szemben rendbírság alkalmazható.

Az írásban elöterjesztett szakvéleményt annyi példányban kell elöterjeszteni, amennyit a hatóság a kirendelö határozatban megjelölt.

A szakvélemény legfontosabb része a véleményi rész, ugyanis ennek keretében adja meg a szakértö a hatóság által feltett kérdésekre a válaszait. A szakértönek véleménye megalkotásánál értékelnie kell az ügyben esetleg már korábban lefolytatott vizsgálat adatait és megállapításait is.

Amennyiben a szakértö az eljárása során eltért a kirendelö hatóság iránymutatásától, úgy ezt a tényt, illetve ennek okait és következményeit a szakvéleményben rögzítenie kell. Ezen túlmenöen utalnia kell arra is, ha a szakértö a kérdések megválaszolásán túl egyéni elhatározásából szükségesnek tartott, az általa az ügy szempontjából relevánsnak nyilvánított szakkérdésben is véleményt nyilvánított.

A szakvélemény nem foglalhat állást arról, hogy büncselekmény megvalósult-e, illetve, hogy büntetöjogi felelösség terheli-e a vádlottat, vagy sem. Ennek eldöntése a bíróság feladata. Miután a szakértöi vélemény a büntetöeljárás során bizonyítási eszköz, ezért a szakértönek nincs is felhatalmazása az ügy érdemét illetö döntésre. A szakvélemény igen lényeges tartalmi eleme az indokolási rész, amelyben a szakértö részletesen számot ad a lefolytatott vizsgálat jellegéröl, menetéröl, alkalmazott módszerekröl, tudományos állásfoglalásokról, a szakmai gyakorlatról, vagyis összességében meggyözö erejével hozzájárul a hatóság mérlegelö tevékenységének eredményességéhez.

A törvény rendelkezése szerint a szakértö a szakvéleményt a saját nevében adja. Ennek jelentösége abban áll, hogy a szakértö a szakvéleményéért személy szerint büntetöjogi és fegyelmi felelösséggel tartozik. A több személy közremüködésével készült szakvéleményböl ugyancsak az egyéni felelösségének megállapíthatósága érdekében ki kell tünnie annak, hogy az egyes vizsgálatokat melyik szakértö végezte. Ez az együttes szakvélemény miatti felelösség megállapításánál is lényeges körülmény, ám különös fontosságúvá válik az egyesített szakvélemény esetében. A törvény kötelezö elöírásává vált, hogy az írásbeli szakvéleményt a szakértönek alá kell írnia. A szakvéleményt felhasználó hatóság felhívására a szakértö köteles a szakvéleményt kiegészíteni, illetve a hatóságnak a szükséges felvilágosításokat megadni.

3. A szaktanácsadó közremüködése


A Be. 182. § (1) bekezdése alapján az ügyész és a nyomozó hatóság a nyomozási cselekményeknél szaktanácsadót vehet igénybe, ha a bizonyítási eszközök felkutatásához, megszerzéséhez, összegyüjtéséhez vagy rögzítéséhez különleges szakismeret szükséges, illetöleg az ügyész vagy a nyomozó hatóság valamilyen szakkérdésben felvilágosítást kér.

Szaktanácsadó igénybevétele kötelezö, ha a terhelt vallomását a nyomozásban poligráf alkalmazásával vizsgálják.

A szaktanácsadó szolgálhatja a szakkérdésben történö tájékozódást éppúgy, mint ahogy szerepe lehet a bizonyítási eszközök felkutatásában, megóvásában. Az általa adott felvilágosítások csupán tájékoztató jellegüek és segítik a szükséges szakismeretekkel nem rendelkezö ügyészt, nyomozót abban, hogy a vizsgálódást a megfelelö irányban és módon végezze, folytassa.

A szaktanácsadó egyezöen a tanúval a bizonyítandó tényröl - azaz az adott szakkérdésröl - tudomással bír, arról nyilatkozik, ad felvilágosítást, ily módon tevékenysége a tanú vallomásához közelit. A szaktanácsadó közremüködéséröl jegyzökönyvet kell készíteni, és azt a nyomozás irataihoz kell csatolni.

A NYER 133. §-a alapján a szaktanácsadó igénybevételéhez nem kell határozatot hozni. A szaktanácsadó bevonása az eljárásba szóbeli vagy írásbeli felkéréssel történik. A nyomozás során szaktanácsadóként a nyomozó hatóság alkalmazásában álló személy is igénybe vehetö, amennyiben vele szemben nem áll fenn kizárási ok.

Ha a szaktanácsadó eljárása során a személy testének sérthetetlenségét érintö cselekmény elvégzése szükséges, erröl az ügyész vagy a nyomozó hatóság külön rendelkezik.


4. A tolmács


A büntetöeljárás nyelve magyar, - a magyar nyelv nem tudása miatt azonban senkit nem érhet hátrány. A büntetöeljárásban mind szóban, mind írásban mindenki az anyanyelvét, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerzödés alapján az abban meghatározott körben regionális vagy kisebbségi nyelvét, vagy - ha a magyar nyelvet nem ismeri - az általa ismertként megjelölt más nyelvet használhatja. Ebben az esetben a hatóságnak tolmácsot kell igénybe vennie az eljárás során.

Összességében a törvényi szabályozásból kitünik, hogy az eljárásban résztvevö személy nyilatkozata dönti el, hogy a hatóságnak milyen tolmács igénybevételéröl kell gondoskodnia. A törvény rendelkezéséböl kitünöen az anyanyelv használata független attól, hogy az illetö személy ismeri-e és beszéli-e a magyar nyelvet. A nyelvhasználat joga az írásbeli nyilatkozatok megtételére és az iratok megismerésére is kiterjed.

A tolmácsként külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelö személy vehetö igénybe. Amennyiben ez nem lehetséges, a kellö nyelvismerettel rendelkezö más személy (eseti tolmács) is kirendelhetö.

A tolmács szakképesítéssel rendelkezö büntetlen elöéletü személy, aki tolmácsigazolvánnyal rendelkezik. Az tolmácsigazolványt, az állandó lakóhely szerint illetékes jegyzö állítja ki. Az igazolványban fel kell tüntetni a tolmács szakismeretére, valamint nyelvismeretére vonatkozó adatokat is. Tolmácson a szakfordítót is érteni kell. A tolmácsigazolvánnyal rendelkezö személyekröl az igazolványt kiállító jegyzö nyilvántartást vezet.

A Be. törvénynek a szakértöre vonatkozó rendelkezései a tolmácsra is irányadók.

A tolmács feladata, hogy az eljárás során közvetítsen a hatóság és a kihallgatandó személy között oly módon, hogy mind a feltett kérdéseket, mind a válaszokat változtatás nélkül lefordítsa.

A magyar nyelvet nem ismerö vádlott ellen indított eljárásban a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vádiratot az általa ismert nyelven tanulmányozhassa.

A törvény rendelkezése szerint süket, néma vagy azzal azonos fogyatékosságban szenvedö személyt ugyancsak tolmács igénybevételével kell kihallgatni. Ez esetben tolmácsként általában az ilyen tevékenységgel hivatásszerüen foglalkozó személyt hallássérült oktatók, nevelök, gyógypedagógusok köréböl kell kirendelni. Amennyiben viszont megvalósítható a tolmácsolás mellett, vagy ahelyett az ilyen fogyatékosságban szenvedö személy írásbeli érintkezés útján is kihallgatható és nem feltétlenül szükséges tolmács alkalmazása.


3. A tárgyi bizonyítási eszköz

A tárgyi bizonyítási eszköz

Tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan tárgy (dolog), amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a büncselekmény elkövetésének vagy a büncselekmény elkövetésével összefüggésben az elkövetö nyomait hordozza, vagy a büncselekmény elkövetése útján jött létre, amelyet a büncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amelyre a büncselekményt elkövették.


Tárgyi bizonyítási eszköz az irat, a rajz és minden olyan tárgy, amely müszaki, vegyi vagy más eljárással adatokat rögzít.

Tárgyi bizonyítási eszközök csoportosítása:

a) Az elsö csoportba az un. nyomhordozók tartoznak, amelyek rendszerint fizikai, kémiai, vagy biológiai módon rögzítik a büncselekmény elkövetésének a nyomait. Ilyenek lehetnek az emberi testen, tárgyakon keletkezett nyomok, anyagmaradványok, amelyek a bizonyítás szempontjából közvetlenül, vagy közvetett módon rögzíthetök és ily módon eredetben, vagy meghatározott eljárás után bizonyítékként felhasználhatók.

b) A tárgyi bizonyítékok második csoportját képviselik azok a tárgyak, amelyek a büncselekmény útján jöttek létre, pl. meghamisított pénz, meghamisított okirat stb., tehát minden olyan tárgy vagy dolog, amely mint a büncselekmény produktuma az azt megelözö idöben nem, vagy nem olyan formában létezett. Éppen ez a sajátossága teszi alkalmassá bizonyítékként való felhasználását.

c) A harmadik csoportba a büncselekmény elkövetésének eszközei tartoznak, mint pl. a löfegyver, feszítövas, ütöszerszám. Ezek az elkövetési eszközök ugyanakkor megfelelhetnek az elsö csoportba tartozó nyomhordozó kritériumának is, ugyanis mind a löfegyver, mind a feszítövas vagy az ütöszerszám maga is rögzítheti akár fizikai, biológiai vagy kémiai módon a büncselekmény elkövetésének a nyomait.

d) A negyedik csoportba tartoznak azok a tárgyak, amelyekre a büncselekményt elkövették, amelyek az esetek többségében az elkövetés nyomait is hordozzák, de ide sorolhatók ezen túlmenöen, pl. az eltulajdonított ingóságok is.

e) A technika és tudomány fejlödésével a tárgyi bizonyítási eszközök köre is lényegesen kibövült és folyamatosan bövül, így az ötödik csoportba tartoznak a müszaki-, vegyi- vagy más eljárással adatokat rögzítö tárgyak. Ilyen lehet a fénykép, a film, a videó és a hangfelvétel, a számítógépes elektronikus jel.

A tárgyi bizonyítékok kiemelkedö jelentöséget foglalnak el a bizonyítási eljárás menetében elsösorban reprodukálható, másodsorban objektív jellegük miatt. Ebböl következöen rendkívül fontos érdek füzödik ahhoz, hogy a tárgyi bizonyítási eszközöket ne csupán szakszerüen gyüjtsék össze, hanem eredeti bizonyítási funkciójukat megörizve, szakszerüen is tárolják.

A tárgyi bizonyítási eszköznek ebböl a fogalom meghatározásából következik, hogy ahol a törvény iratról rendelkezik, ezen az adatot rögzítö bármilyen tárgyat, dolgot is érteni kell.


4. Az okirat

Az okirat

Okirat az a bizonyítási eszköz, amely valamilyen tény, adat valóságának, esemény megtörténtének vagy nyilatkozat megtételének bizonyítására készül, és arra alkalmas. Az okirat lehet közokirat, vagy magánokirat.

Az okirat különbözik a tárgyi bizonyítási eszközök körében említett irattól, amely büncselekmény nyomait hordozza tartalmában vagy állagában; az okirat pedig valamilyen tény, adat valóságának, esemény megtörténtének bizonyítására készül.

Okirati-, vagy okiratszerü tárgyak:

a fénykép,

a film,

a hang,

a videofelvétel,

számítógépes technikával készített adathordozó.

Ezek az okiratra vonatkozó szabályok szerint használhatók fel a bizonyítási eljárásban.

5. A terhelt vallomása

A terhelt kihallgatására vonatkozó eljárásjogi szabályok

A Be. 117. §-ában szabályozott terhelt vallomása csupán egy, a Be.-ben felsorolt bizonyítási eszközök sorában anélkül, hogy hozzá megkülönböztetett bizonyítási erö füzödnék. Ugyanakkor viszont tény, hogy a terhelt az egyetlen olyan személy, aki a leghiteltérdemlöbben tud számot adni az általa elkövetett büncselekményröl, de tény az is, hogy ö az a személy is, akinek a legkomolyabb érdeke füzödik a büntetöeljárás kimeneteléhez. Gyakorlatilag e-kettösség az, amely a terhelt vallomásával szemben fenntartásokat eredményez, amely végül is szükségessé teszi, hogy a terhelt esetleges beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.

A terhelt adatainak rögzítése

A hatályos törvény rendelkezése szerint a terhelt kihallgatása elött meg kell állapítani a személyazonosságát. Meg kell kérdezni a terhelt nevét, korábbi nevét, születési idejét és helyét, anyja nevét, lakóhelyének és tartózkodási helyének lakcímét, a személyazonosító okmánya számát és az állampolgárságát. A személyazonosság megállapítása érdekében feltett kérdésekre a terhelt akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadja.

A Be. 117. § (3) bekezdése alapján a terhelt kihallgatása a foglalkozására, munkahelyére, iskolai végzettségére, családi, kereseti és vagyoni körülményeire, továbbá a korábbi büntetésére és az eljárás tárgyától függöen a katonai rendfokozatára és a kitüntetéseire vonatkozó kérdésekkel kezdödik.

A törvény rendelkezését nem lehet kiterjesztöen értelmezni. A rendelkezés rendszertani elhelyezéséböl egyenesen következik, hogy a terhelt ezekre kérdésekre már nem köteles vallomást tenni, illetve nyilatkozni, mint hogy az e-kérdésekre adott válaszok már tartalmazhatnak olyan adatokat, amelyek a jogkövetkezmények megállapítása szempontjából jelentösek lehetnek.

A terhelt figyelmeztetése jogaira és kötelességeire

A terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetöleg az egyes kérdésekre történö válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, de bármikor dönthet úgy, hogy vallomást tesz, akkor is, ha korábban a vallomástételt megtagadta. Figyelmeztetni kell arra is, hogy amit mond, illetöleg rendelkezésre bocsát, bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést, valamint a terheltnek a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzökönyvbe venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzökönyvezésének elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehetö figyelembe.

Ha a terhelt a vallomás tételét megtagadja, figyelmeztetni kell arra, hogy ez az eljárás folytatását nem akadályozza. A terhelt figyelmeztetésének azért van kiemelt jelentösége, nehogy abban a téves feltevésben legyen, hogy vallomásának hiányában, közremüködése nélkül a büntetöeljárás vele szemben nem lenne lefolytatható.

Ha a terhelt vallomást tesz, figyelmeztetni kell, hogy a vallomásában mást büncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat. Arra a büncselekményre nézve, amelyre a terhelt a vallomás tételét megtagadta, a terhelthez további kérdések nem intézhetök, és a terhelt a többi terhelttel, illetöleg a tanúkkal nem szembesíthetö, kivéve, ha elötte úgy dönt, hogy vallomást tesz.

A vallomás tételének megtagadása nem érinti a terhelt kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogát. Ha a terhelt vallomást kíván tenni, a vallomástétel lehetöségét biztosítani kell.

A Be. 179. § (3) bekezdése szerint a gyanúsítottat figyelmeztetni kell a védelemmel kapcsolatos jogaira, és még a részletes kihallgatása elött tájékoztatni kell a védöválasztás, védö kirendelésének lehetöségére. A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védöt választhat, illetöleg védö kirendelését kérheti.

Ha az eljárásban védö részvétele kötelezö, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg védöt, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki védöt. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védöt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védöt rendel ki.

Összességében tehát azt, hogy a bizonyítási eljárás miként alakul a gyanúsítotti vallomást illetöen mindig a terhelt nyilatkozata dönti el, és sem a megtagadásban nem lehet befolyásolni, sem a nyilatkozatban nem lehet korlátozni.

A gyanúsítás közlése a terhelttel

A Be. 179. § (1) bekezdése szerint, ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott személy megalapozottan gyanúsítható büncselekmény elkövetésével, az ügyész, illetöleg - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság a gyanúsítottat a 117-118. § szerint kihallgatja.

Amennyiben a nyomozás az elrendelését követöen olyan szakaszba jut, hogy a rendelkezésre álló adatok egy konkrét meghatározott személlyel szemben megalapozott gyanút ébresztenek, úgy ettöl kezdödöen az eljárást már e személlyel szemben kell folytatni. Az érintettet gyanúsítottként kell az ügybe bevonni, és kihallgatásának elején közölni kell vele a gyanúsítás lényegét és a Btk. szerinti minösítését. Ez az eljárás igen lényeges momentuma, hiszen ettöl kezdödöen minösül az érintett személy gyanúsítottnak, illetik meg mindazok a jogosítványok, amelyeket számára a törvény biztosit, egyben alkalmazhatók vele szemben a törvényben biztosított kényszerintézkedések.

Több büncselekmény esetén a közlésnek egyenként kell történnie, és ennek a jegyzökönyvböl is ki kell tünnie. Ha az eljárás során újabb büncselekmény megalapozott gyanúja állapítható meg, vagy ha a gyanúsításban közölt büncselekmény minösítése megváltozik, azt a gyanúsítottal a folytatólagos kihallgatása során közölni kell.

A terhelt vallomása, kérdések feltevése a terheltnek

A Be. 118. §-a alapján a terheltnek módot kell adni arra, hogy a vallomását összefüggöen elöadhassa, ezt követöen kérdések intézhetök hozzá. Ha a terhelt vallomása a korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell. A terhelt beismerése esetén - ha e törvény eltéröen nem rendelkezik - meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat is.

A büntetöeljárás egyik sarkalatos kérdése a terhelt kihallgatásának szabályozása. A törvény, a terhelt védekezési jogának érvényre juttatása érdekében a terhelt összefüggö vallomását teszi az elsö helyre. A vallomás ilyen módon történö megtételének számos elönye is van, ugyanis az elöadás módjából, formájából részben a terhelt személyiségére, részben a cselekményre vonatkozóan számos információ nyerhetö. Ugyanakkor viszont bizonyos esetekben elkerülhetetlen, hogy az összefüggö elöadást kérdésekkel kell megszakítani, mégpedig azért, hogy a témától elkalandozó, terjengösen fogalmazó terhelt esetében a kihallgatást, illetve a terhelti elöadást megfelelö mederben lehessen tartani. Az ilyen jellegü kérdések feltétele tehát nem sérti a törvény azon elöírását, mely szerint biztosítani kell a vallomás összefüggö elöadását.

Sok esetben a bonyolultabb, nagy terjedelmü ügyekben nem is képzelhetö el, hogy a terhelt külsö segítség nélkül összefüggöen tudna nyilatkozni a gyanúsításban szereplö eseményekröl. Ilyenkor a hatóság kérdések feltevésével irányítja a terhelt vallomását, hogy az a bizonyítás szempontjából jelentös tényekre vonatkozzon.

A Be.180. § (1) bekezdése figyelembe vételével, azonban nem tehetö fel a gyanúsítottnak:

a választ magában foglaló kérdés,

nem bizonyított tény állítását magában foglaló kérdés,

a törvénnyel össze nem egyeztethetö ígéretet tartalmazó kérdés.

A törvény elöírja, hogy ha a terhelt vallomása a korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell. Az esetek többségében ez a korábbi vallomás vagy vallomások elébe tárása révén történik, amely alkalommal kérdést kell intézni az eltérések okára vonatkozóan. Ebben az esetben a terheltnek lehetösége nyílik arra, hogy a különbözö vallomások közötti eltérés okára valamilyen magyarázatot adjon. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a terhelt belátása szerint védekezhet, és olyan vallomást tesz, amilyet jónak lát. Ebben az esetben tehát a terheltet egyik vallomás megtétele során sem kötelezte az igazmondási kötelezettség, így túlzott jelentöséget tulajdonítani a különbözö vallomások közötti eltérésnek ez okból sem célszerü.

A terhelt beismerése esetén is le kell folytatni a bizonyítási eljárást, be kell szerezni az egyéb bizonyítékokat. A gyanúsított beleegyezése nélkül a vallomása poligráf alkalmazásával nem vizsgálható.

A büntetöeljárás sikere és eredményessége gyakran függvénye annak, hogy az eljáró hatóság az egyes nyomozati cselekményeket milyen taktikai megfontolásból, és milyen módon folytatja le. Ezért fontos, hogy a terhelteket egyenként hallgassa ki a hatóság. A törvény azt nem határozza meg, hogy a terhelteket milyen sorrendben kell kihallgatni, ez az eljáró hatóság mérlegelésére tartozik, a nyomozási taktika része.

Több elkövetö esetén a még ki nem hallgatott terheltek ne értesülhessenek a terhelttársak által elöadott vallomások tartalmáról. Ugyanakkor lélektanilag sem közömbös az a körülmény, hogy a vallomása megtételekor a terhelt az elkövetö társak esetleges nyomasztó jelenléte nélkül saját maga válassza meg és döntse el védekezési, vagy közremüködési taktikáját. Ebböl következöen a külön-külön kihallgatandó terheltek a vallomásuk megtételekor még nem ismerhetik, hogy az elkövetö társ az öszinte beismerés, feltárás, vagy a teljes tagadás módját választotta-e. A késöbbi szembesítések során ez a körülmény már megnehezítheti az egyes vallomások, nyilatkozatok utólagos megváltoztatását.

A terhelt a vallomását saját kezüleg, vagy más módon is leírhatja, melyet az iratokhoz kell csatolni. Ebben az önvallomásban a terhelt saját akaratából, saját stílusa szerint tárja a hatóság elé vallomását. Az önvallomás az okiratokra vonatkozó rendelkezések szerint használható fel bizonyítási eszközként.

A fogva lévö terhelt kihallgatásával kapcsolatos szabályok

A Be. kötelezöen írja elö, hogy a fogva levö gyanúsítottat huszonnégy órán belül ki kell hallgatni. E határidöt attól az idöponttól kell számítani, amikor a gyanúsítottat a nyomozó hatóság elé állították. Ez az idö általában elegendö arra, hogy a gyanúsított kihallgatható állapotba kerüljön, amennyiben mégsem, úgy azt kell rögzíteni - és orvosi igazolással dokumentálni -, hogy a kihallgatás feltételei még nem adottak.

A huszonnégy órán belüli kihallgatás kötelezettsége egyébként akkor is fennáll, ha korábban szabadlábon már tett vallomást a gyanúsított és utóbb intézkedtek az örizetbe vételéröl.

Amennyiben védö részvétele az eljárásban kötelezö, de a fogva lévö terhelt nem kíván védöt meghatalmazni, a hatóság a kihallgatás elött kirendeli a védöt, és értesíti a kihallgatás helyéröl és idöpontjáról.

A NYER rendelkezései a terhelt kihallgatásához

A NYER 119. - 126. §-a alapján a gyanúsított kihallgatása során, amennyiben vallomást tesz, akkor azt egyes szám elsö személyben fogalmazva , a  gyanúsított jelenlétében jegyzökönyvbe rögzíti a nyomozó szerv tagja. A gyanúsított észrevételeit, indítványait is jegyzökönyvbe kell foglalni.

Ha a fogva tartott gyanúsított ittassága, vagy más ok miatt olyan állapotban van, amely gátolja a vallomástételben, illetve védekezésének elöterjesztésében, erröl jelentést kell készíteni, és haladéktalanul meg kell vizsgáltatni orvossal. Ha az orvosi vélemény szerint a fogva tartott gyanúsított ittas vagy kábítószer hatása alatt áll, intézkedni kell a szakértöi vizsgálathoz szükséges vér-, illetve vizeletminta vételére. A gyanúsítottat az akadályoztatás megszünését követöen kell haladéktalanul kihallgatni.

Amennyiben a gyanúsított vallomása ellentmondásos, vagy korábbi vallomásától eltér, ebben az esetben nyilatkoztatni kell ennek okára, valamint arra, hogy melyik vallomását tartja fenn.

A kihallgatás elött ellenörizni kell, hogy a gyanúsított rendelkezik-e gépjármüvezetöi engedéllyel, úti okmánnyal, löfegyvertartási engedéllyel, löfegyverrel, illetve adott-e be úti okmány vagy löfegyvertartási engedély iránti kérelmet. Továbbá azt is le kell ellenörizni, hogy a gyanúsított szerepel-e a bünügyi nyilvántartásban, valamint más nyomozó szervnél van-e folyamatban lévö büntetöeljárás a gyanúsítottal szemben.



Találat: 8751


Felhasználási feltételek