online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

MAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÁSÁNAK BEFEJEZÉSE

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
A SZOCIALIZMUS GYŐZELME A SZOVJETUNIÓBAN ÉS ENNEK JELENTŐSÉGE AZ ORSZÁG VÉDELMÉNEK MEGSZILÁRDULÁSÁBAN
Az 1848-49-es forradalom és szabadsagharc
Dentumagyaria
BULGÁRIA FELSZABADÍTÁSA
A Székely Iras
HARC A LÉGI FÖLÉNYÉRT
Balesetek 1971-1980 között
(MADÁCH LEVELE ERDÉLYI JÁNOSHOZ, 1862. IX.13.)
Néhany szó a kazarokról
 
bal also sarok   jobb also sarok

MAGYARORSZÁG FELSZABADÍTÁSÁNAK BEFEJEZÉSE. BÉCS ELFOGLALÁSA


1. A katonai politikai helyzet Délkelet-Európában A délkelet-európai országokban 1945 elején bonyolult katonai-politikai helyzet alakult ki. Csehszlovákia és Magyarország területén elkeseredett ütközetek folytak. A német fasiszta csapatok kiüzése ezekböl az országokból egyúttal azt jelentette, hogy a Vörös Hadsereg szilárdan birtokba vette a Dél-Németországba vezetö megközelítési utakat. A hitleristák ama tervei, hogy délkeletröl és délröl megbízhatóan fedezik Németországot, ugyanúgy illúziónak bizonyultak, mint számos más terveik. A Vörös Hadsereg elsöpörte a német fasiszta megszállók által elökészített összes "erödöket" és védelmi "falakat". A felszabadult országokban demokratikus átalakulás ment végbe. Új fejezet kezdödött ezen országok népeinek történetében. Igazi forradalmi lelkesedéstöl eltelve a népek el voltak szánva arra, hogy gyökerestöl kiírtják a fasizmust, új, demokratikus rendet teremtenek, s örök idökre baráti és testvéri viszonyt létesítenek a Szovjetunióval és más országokkal. A népek forradalmi akciói azonban a korábbi burzsoá rend fenntartására törekvö reakciós elemek makacs ellenállásába ütköztek. A demokratikus eröknek kemény megpróbáltatásokat kellett kiállniuk a reakcióval vívott harcban. Romániában a forradalom 1944. augusztus 23-án kezdödött, ám a hatalom kérdése csak 1945 márciusában dölt el a demokratikus erök javára. A Sánátescu és a Rádescu tábornokok vezette kormányokban az úgynevezett "történelmi pártok", a burzsoá-földesúri Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Királypárt képviselöi voltak többségben. Ezek szabotálták a fegyverszüneti feltételek végrehajtását, mindenekelött Romániának a hitleri Németország elleni háborúban való részvételét, meghiúsították az ország gazdasági helyreállítását, akadályozták a csapatok löszerrel és élelemmel való ellátását. Rádescu tábornok, nem sokkal hatalomra jutása után, 1944 decemberében nyíltan kijelentette, hogy ö és kormánya ellenzi az államapparátus teljes megtisztítását a fasiszta elemektöl, ellene van a földreformnak és más demokratikus reformoknak. A romániai helyzettel kapcsolatban 1944. december 25-én a TASZSZ külön nyilatkozatot adott ki, mely megállapította, hogy nem kielégítöen hajtják végre a fegyverszüneti egyezmény elöírásait, többek közt az ország demokratizálására és a háborús bünösök felelösségre vonására vonatkozókat. A reakciós erök ellen vívott harcban a Román Kommunista Párt a Nemzeti Demokratikus Frontba tömörült néptömegekre támaszkodott. A Nemzeti Demokratikus Front biztosítani tudta az ország részvételét a fasiszta Németország leverésében. 1945. január 28-án közzétették a Nemzeti Demokratikus Front kormányprogramját. Ez a program a leghatározottabban elítélte a burzsoá-földesúri pártok és a rájuk támaszkodó Rádescu tábornok tevékenységét, s követelte, hogy Románia aktívan vegyen részt a fasiszta Németország elleni háborúban, követelte továbbá a baráti viszony megteremtését a Szovjetunióval. A Nemzeti Demokratikus Front abból indult ki, hogy az ország mélyreható demokratizálása és a háborús bünösöknek és fasisztáknak az államapparátusból való eltávolítása nélkül nem lehet mozgósítani Románia eröforrásait a fasizmus elleni harcra. A kommunista paixt harci jelszavai oriási visszhangra találtak a román nép széles tömegeiben. "Mindent a fasizmus feletti gyözelemért!", "Szoros barátságot a Szovjetunióval!", "Demokratikus kormányt!", "Földreformot!". Ezeknek a jelszavaknak az alapján születtek meg az Egyesült Román Szakszervezetek elsö kongresszusának (1945. január 26-30.) határozatai. Február 10-én a kommunista párt azzal a felhívással fordult Románia parasztságához, hogy kezdje meg a földreform végrehajtását. "Nem szabad idöt vesztegetni! Azonnal kezdjétek meg a harcot!" szólt a felhívás. A kommunista párt felhívása 555f55f lelkes viszhangra talált a parasztság körében. A tömeggyülések és tüntetések hatalmas hulláma söpört végig az egész országon. A Rádescu-kormány, mivel nem akarta kielégíteni a széles dolgozó tömegek létfontosságú követeléseit, az államcsíny és a polgárháború elökészítésének útjára lépett. A román reakció tervei teljes megértésre találtak az amerikai és az angol imperialisták köreiben. Rádescu 1945. február 16-án, válaszul a munkások küldöttségének ama követelésére, hogy szüntessék meg a terrorista akciókat, cinikusan azt válaszolta, hogy ö csak "úgy jár el, ahogy Görögországban eljártak . . ." A miniszterelnök harckocsiés gyalogos csapatokat rendelt vissza az arcvonalból, hogy leszámoljon a munkásokkal, és biztosítsa a földesúri földek megvédését. 1945. február 24-én, amikor félmilliónyi dolgozó tüntetett Bukarestben, a reakciós erök fegyveresen megtámadták öket. Ehhez hasonló megtorlásokat alkalmaztak Románia számos más városában is. A román dolgozók azonban a kommunista párt vezetésével meghiúsították a népellenes összeesküvést. A reakció nem tudta megvalósítani tervét, nem sikerült az országot polgárháborúba taszítani, ami csak a hitleristák malmára hajtotta volna a vizet. A Rádescu-kormány kénytelen volt lemondani. Az egész országban egymást érték a tömeggyülések és tüntetések, amelyeken százezrek juttatták kifejezésre elszántságukat: mindaddig harcolnak, míg csak meg nem alakul a demokratikus kormány. A néptömegek kiüzték a fasiszta elemeket a hivatalokból és az intézményekböl, elkergették öket a vállalatoktól, és saját képviselöik révén megteremtették a maguk uralmát, mindenekelött a helyi szervekben. A parasztság önhatalmúlag hozzáfogott a földesúri földek felosztásához. 1945. március 6-án, Petru Grozával az élen megalakult az új kormány, amelyben a munkásosztály képviselöi voltak többségben. "A városi és falusi tömegek mondotta Gheorghe Gheorghiu-Dej eldöntötték a hatalomért vívott harc sorsát . . ." Az új kormány a proletariátus és a parasztság forradalmi demokratikus diktatúráját képviselte, bár az ország továbbra is királyság maradt. Petru Groza kormánya törvényes formát adott az alulról megkezdett földreformnak. A kormány határozott intézkedéseket tett az állam társadalmi-politikai életének demokratizálására, és erélyesen hozzákezdett az ország gazdaságának helyreállításához. Az új kormány azt tekintette legföbb feladatának, hogy biztosítsa az ország aktív részvételét a fasiszta Németország elleni háborúban. Intézkedett a román hadsereg harcképességének fokozására és ellátásának megjavítására. A hadseregben létrehozták a politikai apparátust, és elbocsátották a fasiszta érzelmü tiszteket. A román fegyveres erök állományába két hadsereg, egy önálló hadosztály és egy repülöhadtest tartozott. Ezek létszáma több mint 185 ezer fö volt. A román csapatokat hadmüveletileg a 2. Ukrán Frontnak rendelték alá. A román fegyveres erök 1945 február-márciusában Csehszlovákiában, a szlovák erdös hegyvidéken harcoltak: a 4. román hadsereg (nyolc hadosztály) a 40. szovjet hadsereggel együtt Zsmacsenko altábornagy csoportjába tartozott, amely a 2. Ukrán Front jobbszárnyán, a Garam folyó felsö folyásának körzetében támadt; az 1. román hadsereg (hat hadosztály) az 53. szovjet hadsereggel együtt Managarov altábornagy csoportját alkotta, mely a zvoleni (zólyomi) kiszögellés körzetében támadta az ellenséget. Ezenkívül a szovjet parancsnokság alárendeltségében volt a Tudor Vladimirescuról elnevezett 1. "Debreceni" román önkéntes gyalogoshadosztály, a román repülöhadtest és egy román harckocsiezred. A román csapatok együtt harcoltak a Vörös Hadsereggel az európai háború befejezéséig. A román harcosok hösiességéröl és kitartásáról a szovjet parancsnokság nemegyszer megemlékezett parancsaiban. Bulgária is döntö lépéseket tett ebben az idöben a demokratikus átalakulás útján. A német fasiszta megszállók elleni harcban való aktív részvételével arra törekedett, hogy erejéhez mérten hozzájáruljon a hitleri Németország leveréséhez. Az 1. bolgár hadsereg Magyarország területén a 3. Ukrán Front hadmüveleti alárendeltségében harcolt a német fasiszta csapatok ellen. A Hazafias Front kormányában kezdettöl fogva döntö szerepet játszottak a bolgár kommunisták. A népbíróságok szigorúan megbüntették a háborús bünösöket és a fasiszta fökolomposokat. Az ipari vállalatokat, a háborús bünösöknek és azoknak a személyeknek a vagyonát, akik együttmüködtek a hitleristákkal, s akiket a népbíróság elítélt, elkobozták, és átadták a népi demokratikus államnak. Az üzemekben a dolgozók bevezették a munkásellenörzést. A néphatalom gyorsan felszámolta a diverziós és terrorista csoportokat, melyek akadályozták az ország összes eröinek mozgósítását a közös ellenség elleni harcra. A Bolgár Kommunista Párt aktív tevékenységével, melyet a Hazafias Frontra és más tömegszervezetekre támaszkodva fejtett ki, elérte, hogy 1945 elején nagy hazafias fellendülés következett be Bulgáriában. A "Mindent az arcvonalnak, mindent a fasizmus feletti végsö gyözelemért!" jelszó a városi és falusi dolgozók harci jelszavává vált. Az egész országban folyt a gyüjtés a harcoló hadsereg részére. A gyárak és üzemek munkásai arra törekedtek, hogy fokozzák a termelést az arcvonal számára. A parasztság készült a tavaszi vetésre, mely az elsö vetés volt a néphatalom megteremtése óta. Moszkvában 1945 márciusában aláírták a Bulgária és a Szovjetunió közötti kereskedelmi szerzödést, és a Szovjetunió még a tavasz folyamán olajtermékeket, kenöanyagokat, gyapotot, fémárukat és más cikkeket szállított Bulgáriának. A Szovjetunió segítsége megkönnyítette a háborús idök gazdasági nehézségeinek leküzdését, és elösegítette a bolgár népgazdaság fellendülését. A reakciósok azonban megkísérelték a népi hatalom elleni fellépést. 1944 végén Gemeto, az angolok és amerikaiak védence, egy politikai kalandor állt a reakciósok élén, akinek sikerült megkaparintania a Bolgár Földmüves Népi Szövetség titkári posztját. 1945 elején Gemeto hívei kampányt indítottak Bulgáriának a háborúban való részvétele ellen. Az 1. bolgár hadseregben "Váltást ", "Vissza Bulgáriába " provokációs jelszavakkal agitációt folytattak. A hitleristák messzemenöen felhasználták ezeket a jelszavakat a saját érdekükben, s hangszórókon keresztül terjesztették öket a bolgár csapatok között. A gemetóistáknak néhány bolgár katonai alakulatnál sikerült elégedetlenséget szítaniuk. A katonák zöme azonban hü maradt a népi kormányhoz. A Bolgár Kommunista Párt fokozta a politikai munkát a hadseregben, és megtisztította azt a reakciós elemektöl. 1945. február 27. és március 1. között rendezték meg Szófiában a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága kibövített ülését, amelynek óriási jelentösége volt a párt és az egész ország életében. Az ülés különleges figyelmet szentelt a Hazafias Front további megerösítésének, és azt a feladatot állította a párt elé, hogy elszántan harcoljon a népellenes elemek ellen, akik megkísérlik, hogy szakadást idézzenek elö, és zavarokat keltsenek a Hazafias Front soraiban. Az ülés jóváhagyta a párt politikáját, és megválasztotta a párt vezetöségét. A pártnak abban az idöben több mint 250 ezer tagja volt. A központi bizottság elnökévé Georgi Dimitrovot, a bolgár nép hü fiát, a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló alakját választották. A belsö reakció elleni harcban nagy szerepet játszott a Hazafias Front elsö kongresszusa, melyet 1945 márciusában tartottak Szófiában. A kongresszus teljes mértékben jóváhagyta Bulgária népi demokratikus kormányának politikáját, leleplezte a gemetóisták áruló tevékenységét, és üdvözölte a bolgár hadsereget, mely hösiesen küzdött a hitlerista hódítók ellen. 1945-ben sikeresen folytatódott Jugoszlávia felszabadítása. 1944-1945 telén a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg, melyet 1945. március 1-töl kezdve Jugoszláv Hadseregnek neveztek, megtisztította az ellenséges csapatoktól Macedóniát, Montenegrót, Hercegovina és az adriai tengerpart egy részét. De az ország északi részén továbbra is ott húzódott az arcvonal, ahol a belgrádi hadmüvelet után megmerevedett. Március közepén a jugoszláv hadsereg arcvonala a Dráva, illetve a Duna mentén húzódott egészen Sarengrádig, majd innen délre a Száváig a Szarajevo, Goszpics vonaltól keletre (1. sz. térkép). A Szávától délre nem volt összefüggö arcvonal; ebben a körzetben a német fasiszta csapatok csak támpontokat létesítettek a legfontosabb közlekedési csomópontokon. A Drávától északra és a Szerémségben a 3. és az 1. jugoszláv hadsereg védett, a Szávától délre a 2. és a 4. jugoszláv hadsereg tevékenykedett. A négy harcoló hadsereg létszáma 1945 márciusában összesen kb. 220 ezer fö volt. Ezenkívül a hitleristák által megszállt területeken sok jugoszláv partizánosztag harcolt. Meg kell jegyeznünk, hogy ezekben a harcokban aktívan részt vettek az 1 . bolgár hadsereg csapatai is. Ebben az idöben Jugoszláviában az 1 . jugoszláv hadsereg támadási sávjában Vitruk repülö vezérörnagynak, a Szovjetunió hösének parancsnoksága alatt egy szovjet repülöcsoport müködött, mely a 10. gárda-csatarepülöhadosztályból és a 236. vadászrepülö-hadosztályból állt. 1945. január közepén az ellenség erös ellencsapásának elhárításakor Szoten és Orlik körzetében a szovjet repülök naponta 400-nál több felszállást hajtottak végre. Ezenkívül itt képezték ki a jugoszláv hadsereg repülögépvezetöit és technikusait. 1945 februárjában a szovjet repülöcsoportnál 228 jugoszláv repülö és 3451 technikus kapott kiképzést. A jugoszláv kormány nagyra értékelte a szovjet repülöcsoport tevékenységét. A parancsnokságtól kapott harcfeladatok kiváló végrehajtásáért a Népi Felszabadító Antifasiszta Vecse elnöksége 1945. január 29-én Vitruk repülö vezérörnagynak a Jugoszlávia Népi Höse címet adományozta. 35 szovjet repülöt a "Partizán Csillag" jugoszláv érdemrend I., II. és III. fokozatával tüntettek ki. Az 1. jugoszláv hadsereg parancsnoksága, a hadsereg harcosainak, tisztjeinek és politikai munkásainak nevében levelet írt Vitruk tábornoknak, amely így hangzott : "Önnek, tábornok elvtárs, és az ön bátor repülöinek, akik fáradhatatlanul mérik a csapásokat az ellenségre és segítik hadosztályaink tevékenységét, baráti, testvéri üdvözletünket küldjük, és köszönetet mondunk az 1. Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg valamennyi harcosa, tisztje és politikai munkása nevében . . . Büszkék vagyunk rá, hogy a jugoszláv nép fiai a Szovjetunió fiaival együtt repülnek a kiváló csatarepülögépeken, halált hozó tüzet zúdítanak a német megszállókra, és egyengetik Népi Felszabadító Hadseregünk útját. Harcosaink, az ellenség felett aratott gyözelem után hazatérve megemlékeznek majd a nagy Vörös Hadsereg dicsö harcosairól, azokról az emberekröl, akik megvetik a halált, s akik megnyitották az utat megkínzott hazánknak a hitlerista megszállók uralma alól való teljes felszabadításához." 1945. március 7-én, a krími konferencia javaslatának megfelelöen, Tito marsall vezetésével megalakult Jugoszlávia Ideiglenes Népi Kormánya. A kormánynak a dolgozók képviselöivel együtt burzsoá politikusok is tagjai lettek. Belépett például a kormányba, mint külügyminiszter, Subasic is. Ezek a változások azonban nem érintették azokat a demokratikus átalakulásokat, amelyek Jugoszláviában bekövetkeztek, s a legkisebb mértékben sem változtatták meg a már megszilárdult népi rendszer lényegét. Délkelet-Európa katonai-politikai helyzetére kihatottak azok a jelentös demokratikus átalakulások is, amelyek Albániában következtek be. Napról napra erösödött a munkásosztály és a parasztság forradalmidemokratikus diktatúrája. 1944 végén-1945 elején Albánia dolgozói a kommunista párt vezetésével hozzáfogtak az új népi hatalom gazdasági bázisának megteremtéséhez. Bevezették az állami ellenörzést mindazoknál az ipari vállalatoknál és részvénytársaságoknál, amelyek az albán burzsoázia tulajdonában voltak. 1945. január 13-án az Ideiglenes Kormány törvényt hozott az Albánia területén levö német és olasz vagyonok elkobzásáról. Államosították az albán bankot is, mely az imperialisták egyik legföbb eszköze volt Albánia leigázására. Ezzel egy idöben országszerte elökészületeket tettek a földreform végrehajtására, ami véget vetett a feudális elnyomásnak, és a parasztok kezébe adta a földet. Magyarország felszabadított részein a dolgozók nehéz és szívós harcot folytattak az ország demokratizálásáért és a hosszú fasiszta uralom következményeinek felszámolásáért . . . A demokratikus átalakulással szemben azonban a koalíciós Ideiglenes Nemzeti Kormány jobbszárnya és a jobboldali elemek makacsul ellenálltak. A reakciós erök továbbra is jelentösen befolyásolták Magyarország politikai életét. A hivatalnokok között sok volt a fasiszta. A vezetö beosztásokban nagyrészt volt horthysta tisztek ültek. A reakciós elemek, miután az elsö megrázkódtatásokból felocsúdtak, megkezdték eröik gyüjtését, hogy egy alkalmas pillanatban magukhoz ragadják a hatalmat. Arra törekedtek, hogy megakadályozzák az ország demokratikus átalakítását. 1945 tavaszán bonyolult, sajátos helyzet állt elö Magyarországon. Amíg a központi államhatalom, az Ideiglenes Nemzetgyülés a kommunisták vezette dolgozók érdekeit védelmezte, addig az államapparátus egy része, mely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front álcázott ellenségeinek kezében volt, a nép érdekei ellen lépett fel. Kiélezödött az osztályharc. 1945. január 30-án, a fegyverszünet aláírása utáni tizedik napon az Ideiglenes Nemzeti Kormány felhívást tett közzé, melyben felszólította a lakosságot, hogy önként lépjen be az új magyar hadseregbe. A magyar kommunisták önfeláldozó munkájának eredményeképpen a dolgozók öntudatos rétegei a felhívást helyesléssel fogadták. Az új hadseregbe sok önkéntes jelentkezett. De a jobboldali elemek köztük Vörös János, a horthysta hadsereg volt vezérkari fönöke, aki csatlakozott a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronthoz, s mint honvédelmi miniszter az Ideiglenes Nemzeti Kormány tagja lett szabotázspolitikát folytattak, és húzták-halasztották a magyar néphadsereg új egységeinek megalakítását. Ennek következtében a magyar néphadsereg, bár két hadosztálya kiérkezett a hadmüveleti területre, Németország idöközben bekövetkezett fegyverletétele miatt már nem vehetett részt a fasiszta Németország elleni harcban. A magyar reakció az éhségre és pusztulásra is spekulált. A fasiszta megszállók kirabolták az országot és hatalmas mennyiségü élelmiszert szállítottak ki Németországba, ami a magyar népet, de különösen Budapest lakosságát súlyos helyzet elé állította. A föváros másfél milliós lakossága éhhalálra volt ítélve. Ezért 1945 márciusában a szovjet kormány 20 ezer tonna élelmiszert küldött Magyarországnak. Ez hat hétre biztosította Budapest és a bányavidékek lakosságának élelmiszer-ellátását, s egyben hozzásegítette a demokratikus eröket, hogy idöt nyerjenek, és leküzdjék a reakció szabotázsát. A háború tönkretette Magyarország gazdaságát. Az okozott kár 1945 elején az ország egész nemzeti vagyonának kb. 40 százalékát tette ki. Az ipari üzemek nem dolgoztak. A közlekedés szünetelt. A mezögazdaság súlyos helyzetbe került. Magyarország keleti részének felszabadítása után a Szovjetunió segítséget nyújtott a magyar népnek a népgazdaság helyreállításában. A 3. Ukrán Front vasútépítö csapatai helyreállították a budapesti vasúti összekötö hidat a Dunán, a müszaki alakulatok pedig pontonhidat építettek, összekötve ezzel Magyarország keleti és nyugati részét. 1945 februárjában a szovjet kormány a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány kérésére 100 millió pengöt bocsátott rendelkezésre az ország pénzügyi rendszerének helyreállítására és iparának életre keltésére. Magyarország demokratizálásában és a reakcióval vívott harcban fontos szerepet játszottak a helyi hatalmi szervek a nemzeti bizottságok, amelyek feladata az államapparátus megtisztítása, a hazaárulók felelösségre vonása és a rendteremtés volt: Az ipari vállalatoknál, a gyárakban és üzemekben a kommunisták vezetésével üzemi bizottságok alakultak, s ezek vették kezükbe a lerombolt ipar helyreállítását. 1945 elején a falvakban a parasztság legszegényebb rétegeinek képviselöiböl megalakultak a földigénylö bizottságok. 1945. március 17-én, a kommunisták hosszú, szívós harcának eredményeként a kormány elfogadta a földreform végrehajtásáról szóló rendeletet. E reform célja a földbirtokos osztálynak, mint a magyar reakció fö falusi támaszának felszámolása és a munkás-paraszt szövetség megszilárdítása volt. Ebben az idöben Magyarország nyugati részén még a hitlerista megszállási rendszer dühöngött. A német fasiszta csapatok elkeseredett ütközetek színterévé tették az országot. A hitlerista tábornokok kényszerítették a magyar csapatokat, hogy harcoljanak a Vörös Hadsereg ellen. Mozgósítást rendeltek el, s a hadseregbe kényszerítetteket közvetlenül az arcvonalra irányították. A városokban és falvakban a Gestapo emberei és cinkosaik, a nyilasok és volksbundisták garázdálkodtak; letartóztatták, megölték vagy Németországba hurcolták a magyar hazafiakat és demokratikus gondolkodású embereket. A megszállók kirabolták a magyar népet, feldúlták az országot, kiszállították Németországba az ipari felszerelést, a nyersanyagkészleteket és az élelmiszert. Korántsem teljes adatok szerint 1944 októberétöl 1945. március 10-ig összerabolt ipari felszereléssel és egyéb értékekkel megrakott 33 ezer vagont és 423 gözhajót vittek ki Németországba. A lakosság között a hitleristák fékeveszett szovjetellenes és nacionalistasoviniszta propagandát folytattak. A magyar dolgozók azonban e területeken is aktív ellenállást fejtettek ki a megszállókkal és nyilasokkal szemben, szabotálták intézkedéseiket, meghiúsították a hadianyag-termelést, és nem tettek eleget a hadseregbe való behívási parancsnak. Sokan szökött katonákat és antifasisztákat rejtegettek . . . A Szálasi-féle államapparátus és a német fasiszták oldalán harcoló csapatok is az egyre fokozódó széthullás állapotában voltak. A hadsereg létszáma gyorsan csökkent. 1945 márciusában Németország oldalán csak 11 gyengén feltöltött hadosztály és dandár harcolt (1944 végén még 17). Ezek a magasabbegységek az 1. és a 3. magyar hadsereg állományába tartoztak. Az 1. hadsereg Csehszlovákia északi részén, a 3. hadsereg pedig Magyarország dunántúli területén müködött. A magyar csapatok létszáma összesen 211 ezer föt tett ki. A katonák és tisztek erkölcsi állapota rendkívül alacsony színvonalú volt, a szökés általánossá vált. A Szálasiék által végrehajtott ellenörzés azt mutatta, hogy 1945. március elején minden harmadik katona megszökött a hadseregböl. Nem volt szilárd a hitleristák helyzete Ausztriában sem, amelyet a maguk uralma idején egyik legfontosabb fegyvertárukká változtattak. A háború éveiben az osztrák üzemeket és gyárakat teljesen Németország katonai érdekeinek szolgálatába állították. Az antifasiszta koalíció Ausztriához való viszonyának kérdésében a moszkvai külügyminiszteri értekezlet 1943 októberében állást foglalt. Az Ausztriáról szóló nyilatkozatban, melyet az értekezlet elfogadott, a szövetségesek kijelentették, hogy "Ausztriát, az elsö szabad országot, mely áldozatul esett a hitleri agressziónak, fel kell szabadítani a német uralom alól". A szövetséges hatalmak moszkvai külügyminiszteri értekezletének határozatai ösztönzöleg hatottak az osztrák ellenállási mozgalomra, amelyben sok hazafi vett részt. Az osztrák kommunisták az elsö sorokban harcoltak országuk szabadságáért és függetlenségéért. A német fasiszta megszállás idöszakában, 1938-tól 1945-ig az Osztrák Kommunista Pártba több mint 13 ezer új tag lépett be. A "Szabad Ausztria" rádióállomás közölte a Szabadság Front megalakításáról szóló nyilatkozatot. A Szabadság Front a szabad és független Ausztria helyreállítását tüzte ki célul. A nyilatkozat, amelyet negyven osztrák antifasiszta írt alá, harcra szólította fel az egész osztrák népet a hitleristák uralma ellen. Ezért a fasiszta terror különös erövel sújtott le az Osztrák Kommunista Pártra. A kommunisták ezreit börtönözték be, 4280 párttagot pedig koncentrációs táborba zártak. A hitleristák meggyilkolták az Osztrák Kommunista Párt 1400 tagját, köztük 13 központi bizottsági tagot. 1943 öszén a fasiszta terror következtében a párt elvesztette illegális országos központját, s azt a háború végéig sem sikerült újjászervezni. Emiatt csökkent az antifasiszta mozgalom lendülete Ausztriában. A helyzetet még bonyolultabbá tette az a körülmény, hogy a szociáldemokraták ellenezték a mozgalom egységes politikai és katonai központjának létrehozását, ami biztosította volna a vezetést. Az antifasiszták egymástól elszigetelve harcoltak, tevékenységük föleg szabotázsakciókra korlátozódott. A nehéz körülmények ellenére a bátor hazafiak folytatták a harcot. A kommunisták kezdeményezésére megalakultak az elsö, kisebb partizáncsoportok és fegyweres osztagok. Ezek löszerszállító vonatokat robbantottak fel, megrongálták a híradó vonalakat, és szabotázsakciókat szerveztek az ipari üzemekben és a közlekedési vonalakon. 1945 elején az osztrák partizánok tevékenysége különösen Karintiában erösödött meg, ahol kapcsolatot teremtettek a szlovén partizánokkal. A hitlerista parancsnokság, melyet nyugtalanított az ellenállási mozgalom növekedése, e körzet átfésülésére 10 ezer katonát vetett be. 1944-1945 telén Jugoszlávia területén az osztrák antifasiszták Honnernek és Fürnbergnek, az Osztrák KP Központi Bizottsága tagjainak vezetésével két "szabadságzászlóalj"-at szerveztek. Ezek együtt harcoltak a jugoszláv partizánegységekkel. Ahogy a Vörös Hadsereg Ausztria határához közeledett, úgy erösödött az osztrák antifasiszták harca a hitlerista megszállók ellen. Az ellenállási mozgalomba olyan bunzsoá elemek is bekapcsolódtak, amelyeknek szervezetei kapcsolatban álltak a nyugati hatalmak felderítö szerveivel. Így például a "05" fedönév alatt müködö csoport az amerikai felderítö szolgálattal volt kapcsolatban. A háború befejezö szakaszában azonban a burzsoá rétegeknek azok a képviselöi, akik csatlakoztak az ellenállási mozgalomhoz, várakozó álláspontra helyezkedtek. 1945-ben fokozódott az antifasiszta hangulat az osztrák katonák és tisztek körében. A 17. hadtest katonái, Karl Szokoll örnaggyal az élükön, megalakították az ellenállás katonai szervezetét. Az osztrák kérdésre vonatkozó moszkvai nyilatkozat rögzítette a szövetséges hatalmak Ausztriával kapcsolatos politikájának általános elveit. A gyakorlatban azonban csupán a Szovjetunió törekedett állhatatosan és következetesen e határozatok végrehajtására. A nyugati hatalmaknak az osztrák kérdéssel kapcsolatos politikája, amelynek alapja Churchill hírhedt "balkáni hadászata" volt, egyáltalán nem segítette elö a nemzetközi együttmüködést. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok már régóta olyan tervet szövögetett, hogy létrehozza az úgynevezett "Dunai Konföderációt", Bécs központtal. Ebben a tervben nagy szerepet szántak az osztrák emigráció monarchista köreinek, élükön Habsburg Ottóval. Miután a Vörös Hadsereg bevonult a Duna-medence országaiba, a néptömegek pedig határozottan kiálltak a demokrácia mellett, ezek a tervek meghiúsultak. Az angol-amerikai parancsnokság egyidejüleg más lépéseket is tett, ugyanezzel a céllal. Churchill arra számított, hogy az angol-amerikai csapatok sikeres észak-olaszországi tevékenységük esetén gyorsan birtokba vehetik az Isztria-félszigetet és Triesztet, majd Jugoszlávia északnyugati részén és a Ljubljanaiátjárón keresztül kijuthatnak Ausztriába, elfoglalják Bécset, és elzárhatják a Vörös Hadsereg útját nyugat felé. Ezeket a terveket Roosevelt és Churchill, valamint az angol és az amerikai hadsereg Vezérkari Fönökeinek Egyesített Bizottsága is megvitatta. "Nagyon fontos volt, hogy határozottan kihasználjuk a németek bármely kapitulációját Olaszországban írja emlékirataiban Churchill -, és én megmondtam az elnöknek, hogy nekünk kell elfoglalnunk Ausztria lehetö legnagyobb részét, mert nem kívánatos, hogy az oroszok többet szálljanak meg Nyugat-Európából, mint ami feltétlenül szükséges. Mindezekben a katonai kérdésekben jelentös mértékben sikerült egyetértésre jutni, és a megbeszélések hasznosnak bizonyultak, minthogy a Vezérkari Fönökök Egyesített Bizottságának tagjai megismerték egymás nézeteit, mielött tárgyalásokba kezdtek volna orosz kollégáikkal. Gyakorlatilag ez a Szovjetunió háta mögötti megegyezés volt Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között. Ám az "olasz változat" megvalósítására vonatkozó tervüket Észak-Olaszországon keresztül kijutni Ausztriába az amerikai és angol politikai vezetök a csatamezön nem tudták megvalósítani. Ekkor kísérletet tettek, hogy diplomáciai úton hajtsák végre ezt a változatot. 1945 márciusában az Egyesült Államok és Anglia képviselöi Zürichben tárgyalásokat kezdtek a hitleristákkal, az olaszországi német csapatok fegyverletételéröl. A tárgyalásokat a németek arra használták fel, hogy három hadosztályukat Észak-Olaszországból átdobták a szovjet--német arcvonalra. A nyugati hatalmak kuliszszák mögötti manöverei a szovjet kormány határozott tiltakozását váltották ki és nem jártak sikerrel. A nyugati hatalmaknak a délkelet-európai népekkel szemben követett politikája az egész világ elött a legvisszataszítóbb formájában nyilatkozott meg azokkal a véres eseményekkel kapcsolatban, melyek Görögországban játszódtak le. Az angol uralkodó körök az Egyesült Államok hallgatólagos támogatásával rákényszerítették a hitleristák igája alól éppen hogy csak felszabadult görög népre a monarchofasiszta rendszert. Az 1945. február 12-én aláírt varkizai egyezmény elöírásait csak a Népi Felszabadító Front (EAM) teljesítette. Szofianopulosz görög külügyminiszter már február 19-én kíjelentette a sajtó képviselöinek: "Az EAM teljesítette kötelezettségét." A Reuter hírügynökség, amely megerösítette ezt a nyilatkozatot, közölte, hogy az EAM "több fegyvert adott le, mint amennyit az egyezmény elöírt: 41500 puska helyett 50 ezret". A görög kormány a varkizai egyezmény egyetlen rendelkezését sem teljesítette. Alighogy az EAM beszolgáltatta a fegyvereket, országszerte megkezdödött a hajsza az ellenállási mozgalom részvevöi ellen. Napról napra nött a Churchill-kormány által felfegyverzett monarcho-fasiszták terrorja. Féktelen soviniszta uszításba kezdtek a szomszédos országok, Albánia és Bulgária ellen. A görög hatóságok által támogatott bandák összetüzéseket provokáltak a határon, felgyújtották az albán lakta falvakat, tömeggyilkosságokat követtek el. A Görögországban lejátszódott véres tragédia, a nyugtalanság veszélyes forrásává vált a Balkánon. A Szovjetunió öszintén kívánta, hogy örökre elmúljanak azok az idök, amikor a Balkán Európa "puskaporos hordója" volt. Ebben az óhajában szívböl osztozott valamennyi balkáni ország népe. A német imperializmusnak és ügynökségének a felszámolása megteremtette a radikális változások feltételeit a Balkánon. De még maradtak reakciós erök a világon, melyek arra törekedtek, hogy újjáélesszék a nemzetközi konfliktusok balkáni tüzfészkét. A reakció a maga terveiben meghatározott szerepet szánt Törökországnak, amely fontos hadászati helyet foglalt el Délkelet-Európában. Törökország a "semlegesség" álarca alatt csaknem az egész háború folyamán segítette Németországot. A török kormány nemcsak hogy hadászati nyersanyagot szállított a hitleristáknak (többek közt krómércet), hanem a német fasiszta hajókat is átengedte a feketetengeri szorosokon. A török-német "barátság" oly messzire ment, hogy abban az idöben, amely a legnehezebb volt a szovjet nép számára, a katonai együttmüködést is tervbe vették a Szovjetunió ellen. Törökország 1944 augusztusában szakította meg a diplomáciai viszonyt Németországgal. Eddig az idöpontig a török export 90 százalékát a hitleristák kapták. Törökország csak 1945. február 23-án üzent hadat Németországnak, hogy ezzel helyet biztosítson magának az Egyesült Nemzetek SanFranciscó-i konferenciáján. A török uralkodó körök e lépése azonban még az angol konzervatív sajtó beismerése szerint is, "elkésett politikai akció" volt. A török kormány már 1944 nyarán látványos módon megkezdte a Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal való viszony megerösítését. Churchill nyomatékosan felhívta Törökországot a háborúba való belépésre. De ezt nem azért tette, hogy elösegítse a hitleristák mielöbbi leverését, hanem hogy felhasználhassa Törökországot, mint angol-amerikai zsandárt a Balkánon. Ezek a tervek azonban meghiúsultak. A Balkánnak a Vörös Hadsereg által történt gyors felszabadítása áthúzta a nyugati hatalmak ama számításait, hogy Törökországot a kelet-európai országok népei demokratikus mozgalmának elfojtására használják fel. Ilyen volt a katonai-politikai helyzet 1945 elsö hónapjaiban a délkelet-európai országokban. Ez a helyzet, rendkívüli bonyolultsága ellenére, kedvezett a német fasiszta csapatok Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia és Ausztria területén való végleges szétzúzásának. 2. A német fasiszta csapatok ellentámadásának elhárítása a Balaton körzetében 1945. február közepén a 2. Ukrán Front (a 7. gárdahadsereg, a 40. és az 53. hadsereg, a 46. harckocsiés a 6. gárda-harckocsihadsereg, az 5. légi hadsereg és a frontnak hadmüveletileg alárendelt 1. és 4. román hadsereg) a Brezno-Zvolen-Garam folyó-Esztergom-Gánt arcvonalon Csehszlovákia és Magyarország területén müködött. A 7. gárdahadsereg csapatai, amelyek Komárnótól keletre fontos hídföt vettek birtokba a Garam jobb partján, felkészültek, hogy a hídföböl kiindulva folytassák a támadást. A 3. Ukrán Front (amely a 4. gárdahadsereggel, a 26., a 27. és az 57. hadsereggel, a 17. légi hadsereggel, valamint a hadmüveletileg alárendelt 1. bolgár hadsereggel Magyarország területén müködött) a Gánt-Velencei-tó nyugati partja-Székesfehérvár K-a Balaton délkeleti partja-Nagybajom-Dráva (Torjanci) vonalat érte el. Töle balra, a Dráva alsó folyása mentén a 3. jugoszláv hadsereg védett. A 3. Ukrán Front hadmüveleti alárendeltségében tevékenykedett a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Dunai Katonai Flottilla is. A Budapesttöl délkeletre összpontosított 9. gárdahadsereg a Legfelsöbb Föparancsnokság tartalékát alkotta. Magyarország felszabadított részén négy magyar hadosztály szervezése folyt (a fegyverszüneti egyezményben elöírt nyolc hadosztály helyett). Ezeknek a 3. Ukrán Front kötelékében kellett volna részt venniük a német fasiszta csapatok elleni harcokban. A hadosztályok szervezése azonban elhúzódott, és így a háború befejezéséig nem is kerültek bevetésre. A 2. és 3. Ukrán Fronttal szemben Csehszlovákia és Magyarország területén a német fasiszták "Dél" hadseregcsoportja müködött, Wöhler gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt. E hadseregcsoport állományába a 8. német hadsereg, a "Balek" csoport (a 6. német hadsereg és a 3. magyar hadsereg maradványai) és a 2. német páncéloshadsereg tartozott. A "Dél" hadseregcsoport március 1-én összesen 40 hadosztályból (köztük 12 páncéloshadosztályból) és egy dandárból állt. Ezenkívül a Balaton körzetében összpontosult a szárazföldi csapatok föparancsnokságának tartalékából átadott, két hadtestböl álló 6. SS-páncéloshadsereg, amely korábban az Ardennekben harcolt. A bolgár és jugoszláv csapatokkal az "F" hadseregcsoport kötelékébe tartozó "E" német hadsereg állt szemben. Ennek a hadseregnek hét hadosztálya és egy dandára volt. Február 17-én a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása parancsot adott a 2. és a 3. Ukrán Frontnak, készítsen elö és hajtson végre támadó hadmüveleteket az ellenséges "Dél" hadseregcsoport szétzúzására és a Bratislava-Brno-Bécs-Nagykanizsa körzet elfoglalására. A két front csapatai elött az a feladat állt, hogy a Garam folyó vonaláról és a Duna jobb partján levö hídföböl Brno, Bécs és Graz irányába mért csapással szétzúzzák az ellenség eröit, befejezzék Magyarország felszabadítását, megfosszák a fasiszta csapatokat a Nagykanizsa körzetében levö olajforrásoktól, elfoglalják Bécset, és a betörés veszélyével fenyegessék Németország déli körzeteit, ahol az ellenségnek sok hadiüzeme volt. Ezenkívül a Dél-Németországba vezetö megközelítési utak elfoglalásával a szovjet csapatoknak el kellett vágniuk a Jugoszláviában védö német fasiszta csoportosítás visszavonulásának útját, s meg kellett gyorsítaniuk az ellenség mielöbbi kapitulációját Észak-Olaszországban. A bécsi hadmüvelet végrehajtására a 9. `gárdahadseregetjelölték ki, s február 17-én a föhadiszállás tartalékából a 2. Ukrán Front parancsnokának rendelték alá. A Dunai Katonai Flottilla és a 83. önálló tengerészgyalogos-dandár február 2-án a 2. Ukrán Front hadmüveletei alárendeltségébe került. A hadmüvelet kezdetére a flottilla hajóit Budapestnél és Vácnál összpontosították. A támadás kezdetét március 15-ére tüzték ki. A 2. és 3. Ukrán Front tevékenységének összehangolásával a föhadiszállás Tyimosenkót, a Szovjetunió marsallját bízta meg. A támadás elökészítése már a föhadiszállás direktívájának kézhezvétele napján megkezdödött. A rendelkezésre álló hónap folyamán a frontoknak friss erökkel kellett feltölteniük a hosszú harcokban kimerült csapataikat, és biztosítaniuk kellett az anyagi-technikai eszközök utánpótlását, ami tekintve az arcvonal nagy távolságát a Szovjetuniótól bonyolult feladat volt. A német fasiszta parancsnokság szintén nagyarányú aktív harctevékenységre készült. Mindenekelött elhatározta, hogy a Dunától északra ellencsapást mér a 2. Ukrán Front csapataira, majd a Balaton körzetében föeröivel ellentámadásba megy át a 3. Ukrán Front ellen, szétveri annak csapatait, s kiveti öket a Duna jobb partján levö hídföjükböl, és megállítja a Vörös Hadsereg támadását DélkeletEurópában. A hitleristák abban reménykedtek, hogy e feladat végrehajtásával megtarthatják Magyarország nyugati részét, elháríthatják az ausztriai és dél-németországi iparvidéket fenyegetö veszélyt, s rákényszeríthetik a szovjet parancsnokságot, hogy a berlini irányból eröket vonjon el dél felé. A német fasiszta parancsnokság azt tervezte, hogy a hadmüvelet befejezése után a páncéloscsapatokat Magyarországról gyorsan a szovjet-német arcvonal középsö szakaszára dobja át, és megjavítja állásait a berlini irányban. Németország uralkodó körei különleges jelentöséget tulajdonítottak Magyarország és Ausztria magatartásának. Hitler még 1945. január 23-án, a föhadiszálláson tartott értekezleten hangsúlyozta, hogy milyen elsörendü fontossága van a magyar olajvidéknek és a magyar olajforrásoknak. A magyar olaj nélkül, amely Németország szükségletének 80 százalékát fedezte mondta -, a németek nem folytathatják a háborút. Hitlernek a balatoni ellentámadásra vonatkozó elhatározását kommentálva Guderian ezt írta: "Most, hogy a mi üzemanyagés kenöanyaggyártó vállalataink használhatatlanok, a parancsnokság csak a zistersdorfi (Ausztria) és a Balaton körzetében levö magyarországi olajlelöhelyekkel rendelkezett. Ez valamelyest megmagyarázza, miért határozta el Hitler, hogy a nyugati arcvonalról elvont föeröket Magyarországra dobja át. Az utolsó olajlelöhelyeket és a magyar olajfinomító üzemeket akarta megtartani, mert ezek nélkülözhetetlenek voltak a páncéloscsapatok és a légierö számára szükséges termékek elöállításához." A német fasiszta parancsnok e szándékát igazolták a balatoni harcokban foglyul ejtett hitlerista katonák és tisztek is. Kurt Stellmacher Obersturmführer, az "Adolf Hitler" 1. SS-páncéloshadosztály egyik tisztje, kihallgatásakor ezt vallotta: "A támadás elötti napon Eberhardt Sturmbannführer zászlóaljparancsnok megbeszélésre hívta össze a századparancsnokokat és ismertette velük a magyarországi helyzetet. Hangsúlyozta : most feltétlenül vissza kell vetnünk az oroszokat a Duna mögé, és szilárd védelmi vonalat kell létesítenünk a folyó mentén, hogy biztosítsuk a magyar olajforrásokat, és elzárjuk az Ausztriába vezetö utat az oroszok elöl, minthogy ez az utolsó terület, ahol a német hadiipart koncentrálták." A magyarországi ellentámadásra a hitlerista hadvezetés nagy csoportosítást hozott létre. A GántBalaton szakaszon, ahol a föcsapást mérte, vonta össze a "Balek" csoport föeröit (a 3. magyar hadsereg 8. hadtestét és a 6. német hadsereget), valamint a 6. SS-páncéloshadsereget. A Balaton és a Dráva között a 2. német páncéloshadsereg müködött. A Dráva jobb partján az "E" hadsereg készült támadásra. A németek ellentámadásának elgondolása az volt, hogy találkozó irányokban három csapást mérnek. A föcsapást a 6. hadseregnek és a 6. SS-páncéloshadseregnek kellett mérnie a Velencei-tó és a Balaton között délkeleti irányban azzal a céllal, hogy Dunapentele-Szekszárd szakaszon kijussanak a Dunához, s így ketté vágják a 3. Ukrán Front védelmét. A továbbiakban ezeknek a hadseregeknek a Duna jobb partján észak és dél felé kellett támadniuk. A második csapást a 2. páncéloshadseregnek kellett mérnie Nagykanizsa körzetéböl Kaposvár irányában. A harmadik csapás végrehajtása az "E" hadsereg feladata volt. Ennek a Dráva jobb partjáról, Donji Miholjac körzetéböl északi irányba, a 6. SS-páncéloshadsereggel szemközt kellett támadnia. A német hadvezetés arra számított, hogy e csapások eredményeként csapatai szétdarabolják, a Dunához szorítják, bekerítik és megsemmisítik a 3. Ukrán Front föeröit, ismét birtokba veszik a Duna egész jobb partját, és átkelnek a bal partra. A 6. SS-páncéloshadsereg Párduc, Tigris és Királytigris típusú nehéz harckocsikkal volt felszerelve. A támadás kezdetén ez a hadsereg öt páncélos-, két gyalogosés két lovashadosztályból állt. A hadsereget két nehéz harckocsi-zászlóaljjal s más fegyvernemi egységekkel, továbbá SS-csapatokkal erösítették meg. A 6. tábori hadsereg állományába három gyalogosés öt páncéloshadosztály, továbbá megerösítö csapatok tartoztak. A 3. magyar hadsereg egy páncélos-, két gyalogosés egy lovashadosztályból állott. A 2. páncéloshadseregnek négy hadosztálya, egy gépesített dandára és három harccsoportja volt, nem számítva azt a gépesített hadosztályt, amely már csak az ellentámadás idején érkezett meg a szárazföldi csapatok föparancsnokságának tartalékából. Ezt a hadsereget két rohamlövegdandárral erösítették meg. A 2. Ukrán Front balszárnyával a 8. hadsereg (kilenc gyalogosés két páncéloshadosztály) állt szemben. A hadseregcsoport tartalékát hat hadosztály (köztük egy páncéloshadosztály) képezte. Ezeket szintén bevetették az ellentámadás folyamán. Az "E" hadsereg kötelékében, mely az 1. bolgár hadsereggel és a 3. jugoszláv hadsereggel állt szemben, nyolc hadosztály és két dandár tevékenykedett. Az ellenség csapatait a levegöböl a 4. légiflotta és a magyar légierö támogatta. Az ellenség a 3. Ukrán Front ellen tervezett ellentámadásra nagy eröket 31 hadosztályt (köztük 11 páncéloshadosztályt), öt harccsoportot, egy gépesített dandárt és négy rohamlövegdandárt vont össze. A föcsapás irányában kilenc páncéloshadosztály, három gyalogoshadosztály, két lovashadosztály, öt önálló nehéz harckocsizászlóalj, két rohamlövegdandár és egy rohamlövegosztály bontakozott szét. Az ellenség a 3. Ukrán Fronttal szemben összesen 431 ezer katonát és tisztet, 5630 löveget és aknavetöt, 877 harckocsit és rohamlöveget és 850 repülögépet összpontosított. A föcsoportosítás 147 ezer katonát és tisztet, 807 harckocsit és rohamlöveget és több mint 3200 löveget és aknavetöt számlált. A harckocsisürüség az áttörés egy kilométeres szakaszán elérte a 43 egységet. Február közepéig a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának és a frontparancsnokságoknak nem voltak megbízható adataik a német fasiszta hadvezetés szándékáról. Nem tudták, hogy az ellenség csapatokat vont össze a Balaton körzetében, hogy csapást mérjen a 3. Ukrán Front Budapesttöl délre harcoló eröire. Nem volt tudomásuk arról sem, hogy az ellenség Komárno körzetében is létrehozott egy csoportosítást, s csapásra készül a Garam jobb partján levö hídföt védö szovjet csapatok ellen. Február 17-én a 6. SS-páncéloshadsereg 1. páncéloshadteste 400 harckocsival és rohamlöveggel Komárno körzetéböl váratlan ellencsapást mért a 2. Ukrán Front 7. gárdahadseregére, melynek Sumilov altábornagy volt a parancsnoka. E hadsereg védelmét rosszul szervezték meg: a hadsereg magasabbegységeinek harcrendi sürüsége a lövészhadosztályok kis létszáma miatt nem volt megfelelö. A felderítése sem állt hivatása magaslatán. Ezért súlyos harcok után a 7. gárdahadsereg feladta a Garam jobb partján elfoglalt hídföt, és február 24-ére visszavonult a folyó bal partjára. A garami hídföre mért ellencsapás elhárításakor a szovjet felderítés a foglyok vallomásából megállapította, hogy a németfasiszta parancsnokság a 6. SS-páncéloshadsereget a Budapesttöl nyugatra levö körzetbe dobta át. Ezeket az adatokat a Legfelsöbb Föparancsnokság és a Vörös Hadsereg vezérkari fönöksége kétkedéssel fogadta, mert nem feleltek meg az angol-amerikai parancsnokságtól kapott tájékoztatásnak. Február 20-án Marshall tábornok, az amerikai hadsereg vezérkari fönöke arról értesítette Antonov hadseregtábornokot, a Vörös Hadsereg vezérkari fönökét, hogy a németek a keleti arcvonalon ellentámadásra készülnek, és két csoportosítást hoznak létre: az egyiket Pomerániában, a másikat Bécs és Morávska Ostrava körzetében, hogy csapást mérjenek Torun, illetve Lódz irányában. Marshall tábornok közlése szerint a 6. SS-páncéloshadsereg a déli csoportosítás állományába tartozott. Ugyanilyen tájékoztatás érkezett az angol parancsnokságtól is. Ezek a tájékoztatások azonban valótlanoknak bizonyultak, a késöbbi események nem igazolták öket. "Nincs kizárva annak lehetösége írta 1945. április 7-én Antonov hadseregtábornok Marshall tábornoknak szóló válaszában -, hogy egyes információs források félre akarták vezetni mind az angol-amerikai, mind a szovjet parancsnokságot, el akarták terelni a szovjet parancsnokság figyelmét arról a térségröl, ahol a németek a keleti front fö támadó hadmüveletét készítették elö." Csak a garami hídfö elvesztése után néhány nappal fedte fel a szovjet parancsnokság a németek tényleges szándékát: azt, hogy a Balaton körzetében ellentámadásra készülnek a 3. Ukrán Front csapatai ellen. Ezzel kapcsolatban a szovjet parancsnokság elhatározta: folytatja a bécsi hadmüvelet elökészítését, ugyanakkor azonban megerösíti a védelmet a 3. Ukrán Front sávjában, hogy elhárítsa az ellenség ellentámadását a Balaton körzetében, és kedvezö feltételeket teremtsen a támadásba való átmenethez. A német ellentámadás kezdetén (március 6-án) a 3. Ukrán Frontnak a front parancsnoka Tolbuhin, a Szovjetunió marsallja, a haditanács tagja Zseltov vezérezredes, a törzs fönöke Ivanov altábornagy öt összfegyvernemi hadserege (37 lövészhadosztály és hat bolgár gyalogoshadosztály), egy légi hadserege, két harckocsihadteste, egy gépesített és egy lovashadteste volt. E csapatok állományába kb. 407 ezer katona és tiszt, 6890 löveg és aknavetö, 407 harckocsi és rohamlöveg, valamint 965 repülögép tartozott. Az erök a létszámot, a tüzérséget és a repülögépek számát tekintve csaknem egyenlöek voltak. A harckocsikat illetöen azonban az ellenség kétszeres túlerövel rendelkezett. A frontparancsnok elhatározta, hogy csapatai fö eröfeszítéseit a Velencei-tó és a Balaton közötti szakasz védelmére összpontosítja, ahol az ellenség föcsapását várni lehetett. Mivel a német fasiszta csapatok sok harckocsival és rohamlöveggel támadtak, mélyen lépcsözött páncélelhárító védelem kiépítését tervezték. A front csapatainak hadmüveleti felépítése kétlépcsös volt. Az elsö lépcsöt a 4. gárdahadsereg, a 26., az 57. és az 1. bolgár hadsereg, a második lépcsöt a 27. hadsereg alkotta. A front tartalékában a 18. és a 23. harckocsihadtest az 1. gárda gépesített és az 5. gárda-lovashadtest, egy lövészhadosztály, továbbá több tüzérség és magasabbegység maradt. Az elsö lépcsö hadseregei feladatul kapták: szilárdan védjék az elfoglalt terepszakaszt, és akadályozzák meg, hogy az ellenséges harckocsik és gyalogság elérje a Dunát. A 27. hadseregnek a hídföben levö két lövészhadteste azt a feladatot kapta, hogy védje a 26. hadsereg hátsó védelmi övét, és legyen készen manöver végrehajtására minden irányban, a front elsö lépcsöjében levö csapatok megerösítése céljából. E hadseregnek a Duna bal partján elhelyezett 33. lövészhadtestével a frontnak a hídföt védö csapatait erösítették meg. "Részleges ellenlökéseket és ellencsapásokat hangsúlyozta a front haditanácsának direktívája általában csak rendkívül kedvezö körülmények között lehet végrehajtani. Ellencsapások hadosztálytól felfelé elvileg csak a frontparancsnok engedélyével mérhetök. A hadseregek fö feladata, hogy szívós páncélelhárító védelemmel merítsék ki és véreztessék el a támadó ellenséget, és teremtsék meg a feltételeket a fronttartalékok ellencsapásához és az ellentámadásba való átmenethez." A 17. légi hadsereg azt a feladatot kapta, hogy szüntelenül folytassa a légi felderítést, mérjen csapásokat az ellenséges csapatokra, és oltalmazza a front magasabbegységeit. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Dunai Katonai Flottilla rakományokat szállított, aknamentesítést végzett, és felkészült az aktív harctevékenységre a Dunán. A németek ellentámadásának kezdetére a front magasabbegységeinek többsége az ellenséges tüzérség és repülögépek tevékenysége ellenére berendezte a védelmi terepszakaszokat. A csapatok rövid idö alatt három védöövet, két frontvédelmi terepszakaszt, közbeesö terepszakaszokat és reteszállásokat készítettek elö. A Duna jobb partján levö hídfö nem kellö mélysége miatt a védöövek közti távolság a szokottnál valamivel kisebb volt. A fövédööv mélysége elérte az 5-7 kilométert. A második védööv a fövédööv peremvonalától 8-12 kilométerre, a harmadik (a hadsereg-védööv) pedig 20-25 kilométerre húzódott. A frontvédelmi terepszakaszt a Duna bal partján, Dunaföldvártól délre pedig a hídföben, a peremvonaltól 30-35 kilométerre rendezték be. A védelem mélysége az ellenség várható föcsapásának irányában, a Balatontól északkeletre 25-50 kilométer volt. Az elöre elökészített terepszakaszok teljes hossza a hídföben elérte az 1500 kilométert. A páncélelhárító védelem megszervezésekor figyelembe vették a harci tapasztalatokat, különösen azokat, amelyeket az ellenség nagy páncéloserökkel mért csapásainak elhárításakor, a kurszki kiszögellésben 1943 júliusában és Budapesttöl délnyugatra 1945 januárjában szereztek. Az ellenséges harckocsik elleni küzdelembe minden fegyvernemet bevontak, s ezek egységes terv szerint müködtek. A Királytigris nehéz harckocsik rohamának elhárítására a nagy ürméretü tüzérség alkalmazását is tervbe vették. A hadseregeknél, a hadtesteknél és a hadosztályoknál erös páncélelhárító tüzértartalékokat hoztak létre, s ezek készen álltak, hogy a szükséges arcvonalszakaszra elönyomuljanak. A csapatok nemcsak a fövédöövet és a második védöövet szállták meg, hanem a hadsereg-védöövet is, s ez jelentösen megszilárdította a védelmet. A csapatok hadmüveleti sürüsége a következö volt: a legfontosabb irányokban egy hadosztályra 3-4 kilométer, az 57. hadsereg sávjában pedig 13 kilométerjutott. A tüzérségi és harckocsisürüség a föcsapás irányában védö 26. hadsereg sávjában 53 löveg és aknavetö, és körülbelül 10 harckocsi, illetve rohamlöveg volt (az arcvonal 1 kilométeres szakaszára számítva). A szovjet csapatokkal egy idöben felkészült az ellenség támadásának elhárítására az 1. bolgár hadsereg is, Sztojcsev altábornagy parancsnoksága alatt. A bolgár csapatok két, a leginkább veszélyeztetett szakaszokon pedig három védöövet létesítettek. Március 5-ére a 3. Ukrán Front befejezte a védelmi munkálatokat. A védelem megfelelt a hadmüvészet követelményeinek: mélységben lépcsözött volt, és jól berendezték a páncélelhárítás, továbbá a tüzérségi tüz elleni védelem szempontjából. A 3. Ukrán Front hadmüveleti helyzete azonban, mivel a front csapatai a Dunától nyugatra levö hídföben tartózkodtak, nem volt kedvezö. A sík terep elösegítette az ellenségnek nagy páncélos-magasabbegységek alkalmazását. A hídfö kis mélysége, a szovjet csapatok hátában húzódó hatalmas vízi akadály, s maga a Velencei-tó, mely két részre osztotta a hídföt, valamint az a körülmény, hogy a tó és a Duna közötti terület voltaképpen keskeny átjáró, megnehezítette a védelem megszervezését, korlátozta az erökkel és eszközökkel való manöverezést, s bonyolulttá tette a csapatok anyagi ellátását. A löszer átszállítása a Duna bal partjáról óriási nehézségekbe ütközött. Az ellenség légiereje gyakran szétrombolta az átkelöhelyeket, s a kezdödö jégzajlás rendkívül megnehezítette a munkát. Nagy felelösség hárult a Dunai Katonai Flottillára, amelynek biztosítania kellett az átkelést. Nagy feladat hárult az anyagi tartalékok biztosításában a hadtápszervekre. A front müszaki és útépítö csapatai az átkelés céljára nyolc ideiglenes pontonhidat építettek és kompokat állítottak be; ezek teherbírása 10-60 tonna volt. A tavaszi jégzajlás következtében azonban föleg a már elözöleg megépített kötélpályát és a folyón át lefektetett csövezetéket kellett szállításra felhasználni. A kötélpályán 24 óra alatt 1200 tonna terhet (föleg löszert) szállítottak át, a csövezetéken pedig üzemanyagot szivattyúztak a folyó jobb partján müködö csapatok számára. A csapatoknak a hadmüvelet kezdetén 1,3-2,3 löszer javadalmazásuk volt. A hadtápcsapatok és intézmények személyi állománya önfeláldozó munkával biztosította a sikeres harc folytatásához szükséges anyagi eszközöket. Nagy nehézségeket kellett leküzdeniük anyagi-technikai ellátásuk biztosítására az 1. bolgár hadsereg csapatainak, amelyek Magyarország területén müködve el voltak vágva saját fö ellátó bázisaiktól. A 3. Ukrán Front haditanácsa elhatározta : ellátja az 1. bolgár hadsereget élelemmel, üzemanyaggal és kenöanyagokkal. Ennek eredményeképpen 1945. március elejére a bolgár csapatoknak minden szükséges rendelkezésükre állt a harchoz. Segítséget kaptak a szovjet tanácsadóktól is, akiket a harci tapasztalatok átadása végett küldtek a bolgár hadsereghez. 1945. március 5-én Tolbuhin marsall, a 3. Ukrán Front parancsnoka meglátogatta az 1. bolgár hadsereg törzsét Szigetváron, és kiegészítö utasításokat adott a küszöbönálló harcokkal kapcsolatban. Aktívan készültek a védelmi harcokra a 3. Ukrán Front déli szárnyát fedezö 3. jugoszláv hadsereg csapatai is. A védelmi harcokra való felkészülés idején a front haditanácsa felhívta a katonákat és tiszteket, hogy keményen verjék vissza az ellenséget. A magasabbegységek politikai osztályai külön röplapokat adtak ki. A pártés Komszomol-gyüléseket annak szentelték, hogy alaposan felkészítsék a csapatokat a védelmi harcra. A parancsnokok és a politikai munkások megmagyarázták a személyi állománynak, hogy az ellenséges harckocsik megsemmisítése a legföbb feladat. Az alegységek agitátorai társaik höstetteiröl beszéltek a harcosoknak, és felelevenítették a csapatok harci hagyományait. A csapatok védelemre való elökészítésében a pártpolitikai munka fontos feladata volt a többi arcvonal helyzetének ismertetése és megmagyarázása. A harcosokat és tiszteket örömmel töltötték el a Vörös Hadseregnek a Varsó-Berlin irányban indított sikeres támadásáról és Budapest felszabadításáról érkezö hírek, és megerösítették hitüket az ellenség feletti gyors és végsö gyözelemben. A német fasiszta csapatok ellentámadása március 6-án éjjel az arcvonal déli szakaszán indult meg. Itt két csapást mértek: az egyiket Valpovo-Donji Miholjac körzetéböl az 1. bolgár hadsereg és a 3. jugoszláv hadsereg csapataira, a másikat pedig a Nagybajomtól nyugatra levö körzetböl az 57. hadsereg csapataira. De ezek a csapások csak kisegítö, elterelö jellegüek voltak. Az ellenség a föcsapást a Velencei-tó és a Balaton között március 6-án reggel mérte a Gagen altábornagy vezette 26. hadsereg csapataira, valamint az 1. gárda megerödített körlet egységeire. Így tehát a szovjet csapatoknak három egymástól távol esö irányban kellett védeniük. Ilyen körülmények között nagy jelentösége volt a megbízható híradásnak, a tartalékok idöben történö felhasználásának, az erökkel és eszközökkel való manöverezésnek a front védelmének egész sávjában. A német fasiszta hadseregek ellentámadása nem érte váratlanul a frontparancsnokságot. Nemcsak annak elökészítéséröl értesült, hanem azt is tudta, hogy melyik napra tüzték ki a csapás végrehajtását. Még március 2-án éjjel Nagyatád körzetében három magyar katona jött át az arcvonalon, akik elmondották, hogy öt nap múlva a német csapatok támadásba mennek át a Velencei-tó és a Balaton közti szakaszon. Másnap, március 3-án, az 57. hadsereg sávjában egy magyar katonaszökevény megerösítette ezt az értesülést, hozzátéve, hogy nemcsak a Balatontól északra, hanem attól délre is támadás készül. Ezenkívül a 3. Ukrán Front parancsnoksága a jugoszláv hadsereg vezérkarától is kapott tájékoztatást, amely szerint a hitleristák egyidejüleg három irányban készítenek elö támadást: Székesfehérvár körzetéböl keleti, Nagykanizsa körzetéböl Pécs irányába, valamint Eszék és Donji Miholjac körzetéböl északi irányban. A föcsapás irányában március 6-án reggel, 30 perces tüzérségi elökészítés után, nagy légi kötelékek támogatásával, rohamra indultak a 6. SS-páncéloshadsereg és a 6. hadsereg páncélos-, gyalogosés lovas-magasabbegységei. Kezdetben az ellenség csapása a 4. gárdahadsereg 1. gárda megerödített körletének és a 26. hadsereg 30. lövészhadtestének csapatait érte. A németek a tüzérségi lövedékek, az aknák és a repülöbombák ezreit zúdították a szovjet védöállásokra. De a szovjet magasabbegységek harcosai szilárdan visszaverték az ellenséges rohamokat. A szovjet tüzérség pontos tüze és a légierö szüntelen csapásai nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, s emiatt csökkent támadásának üteme. A gyalogság a többi fegyvernemmel szoros együttmüködésben harcolt. A 17. légi hadsereg repülöi (a légi hadsereg parancsnoka Szugyec repülö vezérezredes volt) ezen a napon 358 felszállást hajtottak végre, köztük 227-et azzal a céllal, hogy csapásokat mérjenek a 6. SS-páncéloshadseregre. Véres harcok bontakoztak ki a 30. lövészhadtest 155. lövészhadosztályának sávjában, amely az ellenség föcsapásának irányában védett. Az egyre ismétlödö ellenséges rohamok, amelyekben egyidejüleg 70 harckocsi is részt vett, megtörtek a hadosztály harcosainak helytállásán. Rendkívül bátran harcoltak a 436. lövészezred katonái és tisztjei. Szilárdan védte állásait Kiszeljov alhadnagy szakasza. Kiszeljov maga is több harckocsit semmisített meg. Amikor a hitleristák harckocsijai betörtek a szakasz védelmébe, Kiszeljov harckocsielhárító aknával egy harckocsi alá vetette magát és felrobbantotta az ellenséges páncélost. A szakasz harcosai megesküdtek, hogy megbosszulják parancsnokuk halálát. A német harckocsik beékelödtek a 436. lövészezred 1. századának harcrendjébe is. Szvirszkij harcos, pártszervezö kiugrott a fedezékböl, s ezt kiáltotta bajtársai felé: "Barátaim, ne hozzunk szégyent a szovjet harcosok becsületére visszavonulással! Elöre, utánam!" És ellenlökésre vitte századának harcosait. Visszaállították az eredeti helyzetet. Sutov örmester, az ezred géppisztolyos századának pártszervezöje súlyosan megsebesült. Fájdalmát leküzdve a harcosokhoz fordult: "Elvtársak, én nem tudok tovább menni veletek. Álljatok bosszút az ellenségen az én véremért és a többi harcosok véréért." Utasítását teljesítve, a század harcosai ellenlökést indítottak, visszavetették a fasisztákat megindulási állásaikba, és közben sok hitleristát megsemmisítettek. A harcosok szilárdsága és bátorsága következtében az ellenség minden rohama megtört és a 436. lövészezred megtartotta védelmi szakaszát. Az ellenségnek több mint 200 katonája és tisztje, 15 harckocsija és páncélos szállító jármüve megsemmisült. A 26. hadsereg haditanácsa üdvözölte az ezred és az egész hadosztály személyi állományát e gyözelem alkalmából, és további harci sikereket kívánt a katonáknak. Szívósan és önfeláldozóan harcoltak a Sárvíz-csatornától nyugatra védö 233. lövészhadosztály katonái is. Különösen kitünt a harcokban a 734. lövészezred páncélelhárító tüzérszakasza. A szakasz parancsnoka Szergejev hadnagy volt. A tüzérek közvetlen irányzással löttek, és több ellenséges páncélost harcképtelenné tettek. Amikor 14 harckocsi elöretört tüzelöállásaikhoz, Szergejev az egyik löveghez lépett, és kilött két harckocsit. A hitleristák második rohamának elhárításakor a tüzérek további három harckocsit semmisítettek meg. De az ellenség ismét támadott. A szakasz tüzelöállásában csak a sebesült Szergejev maradt. Bár erösen vérzett, a rettenthetetlen katona tovább tüzelt az ellenséges harckocsikra. A tüzérek hösi eröfeszítéssel elhárították az ellenség rohamait ezen a szakaszon. Miután megállapították az ellenség föcsapásának irányát, a frontparancsnok és a front törzse hozzálátott a védelmi tervben rögzített intézkedések végrehajtásához. A Seregélyestöl délre levö, elöre elökészített védöövbe irányították a gyorsanmozgó tartalékokat. A Velencei-tótól a Sárvíz-csatornáig húzódó szakaszt a front második lépcsöjében levö 27. hadsereg lövészhadosztályai szállták meg. A front déli szárnyának megerösítésére Pécs körzetében összpontosították a 133. lövészhadtestet. Március 7-én reggel a német fasiszta parancsnokság tovább fokozta csapatainak eröfeszítéseit a föcsapás irányába. A 26. hadsereg sávjában ezen a napon az ellenség két gyalogoshadosztálya, több mint 170 harckocsija és rohamlövege támadott. A hadsereg támogatására a frontparancsnok a maga tartalékából a Simontornya-Ozora szakaszra irányította az 5. gárda-lovashadtestet és egy rohamlövegdandárt. A Seregélyestöl keletre levö tüzelöállásokat, amelyeket Nyegyelin vezérezredes, a front tüzérparancsnoka parancsára építették ki, egy 160 lövegböl és aknavetöböl álló nagy tüzércsoportosítás szállta meg. Ez három kilométer széles sávban összpontosított tüzet lött. A tüzérségi tüz fokozta a szovjet harcosok védelmi képességét. Az ellenséges harckocsik elleni küzdelemben a tüzérségen kívül nagy részt vállaltak a harckocsiés gépesített magasabbegységek, valamint a rohamlövegezredek is. A 17. légi hadsereggel együtt nagy segítséget nyújtott a védöknek a 2. Ukrán Front 5. légi hadseregének 3. gárda-csatarepülö és 3. gárda-vadászrepülö hadteste. A 3. és a 2. Ukrán Front légiereje erös csapásokat mért az ellenség élöeröire, hírközpontjaira, vasútállomásaira, használhatatlanná tette a repülötereket és harcolt az ellenség repülögépei ellen. A szovjet repülök kitüntek bátorságukkal és a légi harcokban tanúsított mesteri hozzáértésükkel. Különösen nagy érdemeket szerzett Koldunov százados, a Szovjetunió höse. Március 8-án, öt társával együtt, egyenlötlen harcban 12 ellenséges vadászgép közül hatot megsemmisített. Másnap Koldunov százada 26 ellenséges géppel vívott harcot. Ekkor az ellenség további öt repülögépet veszített, a szovjet repülök pedig szerencsésen visszatértek. A háború végéig Koldunov 46 ellenséges repülögépet semmisített meg, s ezért másodszor is kitüntették az "Arany Csillag"-gal. Az ellenség a veszteségekkel nem törödve, tovább tört elöre. Két nap alatt a Velencei-tótól délre négy km, a Sárvíz-csatornától nyugatra pedig nyolc km mélyen sikerült beékelödni a szovjet csapatok védelmébe. Hogy biztosítsa az elöretörést a Dunához, a német fasiszta parancsnokság március 8-án harcba vetette a 2. SS-páncéloshadosztályt, amely a Seregélyes-Adony irányban kezdte meg a támadást. Ettöl kezdve a Velencei-tó és a Balaton közötti szakaszon az ellenségnek egyidejüleg több mint 250 harcko

csija müködött. A harc egyre elkeseredettebbé vált. Mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett. A páncéloscsapatok nyomására a front csapatai kénytelenek voltak fokozatosan visszavonulni kelet felé. Az ellenség további elönyomulását a lövészcsapatok, harckocsizók, tüzérek és aknászok önfeláldozó, bátor és hozzáértö harca megállította. Amikor az a veszély fenyegetett, hogy az ellenséges harckocsik betörnek a védelem mélységébe, a légvédelmi tüzéregységeket és alegységeket is felhasználták ellenük. A Simontornya körzetében vívott harcokban például a légvédelmi tüzérek több harckocsitámadást hárítottak el, s 14 harckocsit és mintegy 800 hitlerista katonát és tisztet semmisítettek meg. Március 8-án és 9-én a német fasiszta parancsnokság az áttörés kiszélesítésére bevetette a 9. SSpáncéloshadosztályt. Az arcvonal egy kilométeres szakaszán 40 német harckocsi tevékenykedett. Az ellenség Sárkeresztúr körzetében mérte a csapást, és visszaszorította a szovjet csapatokat. Itt áttörte a fövédöövet és a második védöövet, s 10-24 kilométert nyomult elöre. A 3. Ukrán Front csapatai négy napon át szünet nélkül harcoltak a túlerejü ellenséggel. Az ütközetbe a front csaknem minden tartalékát bevetették, beleértve a harckocsi-, gépesített és rohamlövegmagasabbegységeket és csapatokat. Tartalékok létrehozása egyre nehezebbé vált, mert a német fasiszta csapatok támadási sávja egyre szélesedett. Ütközetbe vetették a front második lépcsöjének magasabbegységeit is. Ebben az idöben a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása átadta a frontnak a Budapesttöl délkeletre összpontosult 9. gárdahadsereget azzal a paranccsal, hogy azt csak támadásra szabad felhasználni. Az adott helyzetben Tolbuhin marsall kérte a föhadiszállást, hogy engedélyezze a védelem megerösítését a 9. gárdahadsereggel. A föhadiszállás azonban úgy vélekedett, hogy a németek már az utolsó eröfeszítéseket teszik, és a 3. Ukrán Front friss erök bevetése nélkül is megállíthatja elönyomulásukat, s ezért a frontparancsnok kérését nem teljesítette. Március 10. és 13. között elkeseredett harcok dúltak. A Velencei-tótól délre levö szakaszon az ellenségnek egyidejüleg már 500 harckocsija és rohamlövege müködött. A szovjet parancsnokság a tüzérség és harckocsik tüzét, valamint a légieröt alkalmazta ellenük. A hitleristák, miután harckocsijaiknak csaknem a fele megsemmisült, és igen sok katonát és tisztet vesztettek, kénytelenek voltak beszüntetni a rohamokat ezen az arcvonalszakaszon. De a Sárvíz-csatornától nyugatra átcsoportosították csapataikat, és tovább támadtak Simontornya irányába. Siófoktól délnyugatra (a Sió-csatornától délre) sikerült hídföt birtokba venniük. A német fasiszta parancsnokság mindenáron át akarta törni a szovjet csapatok védelmét, ezért március 14-én bevetette utolsó tartalékát, a 6. páncéloshadosztályt. A több mint 300 harckocsit és rohamlöveget számláló erös harckocsi-csoportositás két napon át, csapást csapás után mért Trofimenko vezérezredes 27. hadseregének csapataira, de képtelen volt áttörni védelmüket és a legrövidebb úton kijutni a Dunához. A 27. hadsereg csapataival szorosan együttmüködtek az 5. légi hadsereg 3. gárdacsatarepülö-hadtestének repülöi. Sztyepicsev repülö altábornagy hadtestparancsnok Gorjacsev altábornagynak, a 35. gárda-lövészhadtest parancsnokának a harcálláspontján tartózkodott. A rádióhívásra megjelenö csatarepülök kumulatív páncélromboló bombákkal és ágyúik pontos tüzével pusztították az ellenséges harckocsikat a harcmezön. A Balaton körzetében elszenvedett súlyos veszteségek után lényegesen csökkent a német hadosztályok erkölcsi-politikai színvonala. Március 15-én estére sok ellenséges magasabbegység, köztük az SS-hadosztályok is meggyözödtek róla, hogy a további támadás kilátástalan, és megtagadták, hogy rohamra induljanak. "Nem volt többé semmiféle esélyünk nagy sikerre írta Guderian. Az SShadosztályok mindeddig megörzött kiváló harci szelleme összeomlott. A kitartóan küzdö páncélosok fedezete alatt, parancs ellenére, egész magasabbegységek vonultak vissza. Ezekre a hadosztályokra már nem lehetett többé számítani." "Ebben a pillanatban írja Tippelskirch olyan esemény történt, mely úgy érte Hitlert, mint derült égböl a villámcsapás. Az SS-hadosztályok támadásában részt vett csapatok, köztük testörségének osztagai, amelyekben úgy bízott, mint a kösziklában, nem állták meg a helyüket: elfogyott az erejük és a hitük. Hitler féktelen dührohamában megparancsolta : le kell venni egyenruhájukról a nevével ellátott karjelzést." E parancs végrehajtását Hitler Himmlerre, az összes SS-alakulatok legföbb vezetöjére bízta, aki felelt fegyelmi helyzetükért. Így tehát az ellentámadás tíz napja alatt a fasiszta csapatok csapásmérö csoportosítása a Balatontól keletre csak jelentéktelen sikert ért el : a 3. Ukrán Front arcvonalszakaszán, 50 km szélességben csupán az elsö és második védöövet törte át, 20-30 kilométernyire nyomult elöre, és így nem teljesítette a kapott parancsot. A Balatontól délre az 57. hadsereg csapatai Sarohin altábornagy parancsnoksága alatt minden ellenséges rohamot visszavertek. Nagy szerepet játszott ebben a tüzérség. Azokról az arcvonalszakaszokról, ahol az ellenség nem támadott, nagyszámú löveget és aknavetöt dobtak át a veszélyeztetett irányokba, s ez lehetövé tette, hogy a harc második napján megháromszorozzák, a harmadik napon pedig több mint négyszeresére növeljék a tüzérségi sürüséget. Ez a határozott és idejében végrehajtott manöver megakadályozta, hogy az ellenség teljes mértékben kihasználhassa harckocsiés tüzérségi fölényét. Az ellenség támadásának üteme lényegesen csökkent. A 2. német páncéloshadsereg parancsnoksága, ha az egyik szakaszon nem tudott sikert elérni, átcsoportosította csapatait, hogy más irányokban mérjen csapásokat. Március 6-tól 20-ig a hitleristák a Balatontól délre négyszer is megváltoztatták csapásuk irányát, de mindenütt az 57. hadsereg szilárd ellenállásába ütköztek. Csak néhány szakaszon sikerült 6-8 km mélyen beleékelödniük a védelembe. Az 57. hadsereg csapatainak egyre növekvö ellenállása arra kényszerítette az ellenséget, hogy a Balatontól délre is beszüntesse a támadást. Donji Miholjac körzetében az ellenség visszaszorította az 1. bolgár hadsereg csapatait, és kisebb hídföt vett birtokba a Dráva északi partján. Valpovo körzetében a 3. jugoszláv hadsereg sávjában is sikerült átkelnie a Dráván és hídföt létesítenie. Az 57. szovjet hadsereg parancsnoksága a 133. lövészhadtestet és az 53. motorkerékpáros ezredet küldte a bolgár és jugoszláv csapatok segítségére. A hitleristák nehéz helyzetbe kerültek. A szovjet, bolgár és jugoszláv csapatok csapásai következtében nem tudták megtartani az elfoglalt hídföket, és március 22-én visszavonultak a Dráva déli partjára. Az ellenség támadásának sikeres elhárításáért Tolbuhin, a Szovjetunió marsallja köszönetét fejezte ki az 1. bolgár hadsereg és a 3. jugoszláv hadsereg harcosainak. Mialatt a 3. Ukrán Front csapatai súlyos védelmi harcokat vívtak a Balaton körzetében, a 2. Ukrán Front jobbszárnyának hadseregei részleges támadó hadmüveletet hajtottak végre Csehszlovákia területén. Március 5-én és 6-án az 53. hadsereg csapatai Managarov altábornagy parancsnoksága alatt, az 1. román hadsereg csapataival együtt 55 km széles szakaszon áttörték az ellenség erösen megerödített védelmét a Szlovák-Érchegység körzetében, és 20 kilométert nyomultak elöre, s eközben 100 helységet elfoglaltak, köztük Banská Navnica (Selmecbánya) városát. Az ellenség ellenlökéseit elhárítva, a 40. és az 53. szovjet hadsereg, valamint az 1. és 4. román hadsereg magasabbegységei március 7-töl 19-ig, a nehéz hegyi terepen visszaverték az ellenséget a Garam folyó mögé, és elfoglalták Zvolen városát. E harcokban különösen kitünt a Tudor Vladimirescuról elnevezett 1. "Debreceni" román önkéntes gyalogoshadosztály. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége a hadosztályt a Vörös Zászló Renddel tüntette ki.  * A német fasiszta csapatok ellentámadásának elhárítása a Balaton térségében a Vörös Hadsereg utolsó nagy védelmi hadmüvelete volt a Nagy Honvédö Háborúban. Az ellenség erös csoportosításának támadása, mely messzemenö célokat követett, teljes kudarccal végzödött. Nem vált be a német fasiszta parancsnokságnak az a reménye, hogy szétveri a szovjet csapatokat, felszámolja a hídföt a Duna jobb partján, és hosszú idöre megállítja a Vörös Hadsereg támadását Délkelet-Európában. A szovjet csapatok a bolgár és jugoszláv alakulatokkal együttmüködve becsülettel teljesítették feladatukat. Elhárították a fö védelmi terepszakaszokat, súlyos veszteségeket okoztak a hitleristáknak, és kedvezö helyzetet teremtettek saját támadásuk számára a bécsi irányban. A hitlerista "E" hadsereg támadását amelynek célja az volt, hogy a Dráván keresztül csapást mérjen északnak az 1. bolgár hadsereg és a 3. jugoszláv hadsereg csapatai visszaverték. Ez igen meggyengítette a Jugoszláviában müködö német fasiszta eröket. A Balaton térségében indított német ellentámadás kudarcát értékelve, Erich Schmidt-Richberg, az "E" hadsereg volt vezérkari fönöke "A befejezö csata a Balkánon" címü könyvében ezt írta: "Ez volt . . . az utolsó kétségbeesett kísérlet a német Délkelet megmentésére. Ha a támadás legalább részleges sikerrel járt volna, ez ideiglenesen enyhítette volna a helyzetet Jugoszláviában is." A német fasiszta csapatok ellentámadását a szovjet hadvezetés a Legfelsöbb Föparancsnokság tartalékában levö 9. hadsereg bevetése és a jobb szomszéd 2. Ukrán Front tartalékainak felhasználása nélkül is elhárította. Ez lehetövé tette, hogy takarékoskodjanak azokkal az erökkel és eszközökkel, amelyekre a Vörös Hadseregnek a Bécs irányában indított soron következö támadásánál szükség volt. A balatoni védelmi hadmüvelet sikerét valamennyi fegyvernem eröfeszítése hozta meg. Az ellenséges harckocsik elleni küzdelemben fontos szerepet játszott a különféle ürméretü tüzérség, amely szoros együttmüködésben a csatarepülökkel, elhárította az ellenség meg-megújuló harckocsirohamait. A tüzérség összpontosított tüze nagy veszteségeket okozott a rohamozó páncéloscsoportosításoknak, arra kényszerítette az ellenséget, hogy gyakran változtassa a támadás irányát, idöt vesztegessen az átcsoportosításokra, és végül beszüntesse a támadást. A védelmi ütközet folyamán a szovjet hadvezetés széleskörüen manöverezett a tüzéregységekkel és magasabbegységekkel. A védelem egyik legmozgékonyabb és leghatásosabb eszközeként a front harckocsiés gépesített csapatait alkalmazták. A harckocsikat és rohamlövegeket a védelem szilárdságának fokozása céljából, az ellenséges harckocsik várható elönyomulásának irányában rendszerint lesállásban helyezték el. Az ellenséges páncéloscsapatok ellentámadásának elhárításában jelentös szerepet játszott a 3. Ukrán Front 17. légi hadserege és a 2. Ukrán Front 5. légi hadseregének egy része. A bonyolult idöjárási viszonyok ellenére a légierö csapást csapás után mért az ellenség harckocsijaira és tüzérségére, s szívós harcot vívott a fasiszták repülögépeivel. A védelem helyreállítása érdekében széleskörüen manövereztek a müszaki eszközökkel és a mozgó záróosztagokkal. A védelmi feladatok sikeres teljesítése szempontjából nagy jelentösége volt annak, hogy bár némi késedelemmel felfedték a hitlerista parancsnokság terveit, és megállapították a nagy ellenséges páncéloserök föcsapásának irányát. A Balaton körzetében végrehajtott ellentámadás folyamán a hitleristák jelentös veszteségeket szenvedtek. A 3. Ukrán Front védelmébe beékelödött 6. SS-páncéloshadsereget a szovjet csapatok két oldalról átkarolták. A Magyarország nyugati részén levö magyar csapatok teljesen demoralizálódtak. A Balaton körzetében indított német fasiszta ellentámadás kudarca erösen aláásta a német és magyar katonák, valamint a tisztek harci szellemét. 3. A szovjet csapatok támadása a bécsi irányban. Ausztria keleti körzeteinek felszabadítása A német fasiszta csapatok veresége a Balaton körzetében megteremtette a feltételét annak, hogy a Vörös Hadsereg befejezze Magyarország teljes felszabadítását, sikeres támadást hajtson végre Ausztria keleti részében s elfoglalja Bécset. E feladatokat a 3. és a 2. Ukrán Front a március 16-án, közvetlenül a német fasiszta csapatok balatoni ellentámadásának elhárítása után kezdödö bécsi támadó hadmüvelete során teljesítette. Ebben az idöben a Dunától északra a 2. Ukrán Front elött a 8. német hadsereg védett. Az Esztergom és Balaton közti sávban továbbra is a 6. német hadsereg, a 6. SS-páncéloshadsereg és a 3. magyar hadsereg 8. hadteste tevékenykedett. A tótól nyugatra a 2. magyar hadtest csapatai, délre a 2. német páncéloshadsereg rendezkedett be védelemre. Jugoszláviában az "E" hadsereg csapatai védtek. Szlovákiában, az ellenség hátában megélénkült a partizántevékenység. A partizánok kapcsolatot létesítettek a 2. Ukrán Front parancsnokságával, és segítették a szovjet és a román harcosokat. Különösen értékesek voltak a szovjet törzsek számára azok a felderítési adatok, amelyeket a szlovák partizánok az ellenséges csapatok erödítményeiröl és elhelyezkedéséröl, többek között a Vág folyó menti erödítési rendszerröl, valamint Zilina (Zsolna) és Bratislava védelméröl szolgáltattak. A hitleristák, miután vereséget szenvedtek a Balaton térségében, sietve hozzáfogtak az EsztergomSzékesfehérvár arcvonalon már jó elöre elökészített erödítési rendszer megerösítéséhez, és megkezdték a védelem kiépítését az ellentámadás folyamán birtokba vett Székesfehérvár-Simontornya-Balaton északkeleti partja szakaszon. A mintegy 5-7 km mély fövédööv a Dunától északra a Garam jobb partján, a Dunától délre pedig a Vértes keleti lejtöin Székesfehérvárig húzódott. Az ellenség a peremvonaltól 10-20 kilométerre második védöövet létesített, amely ellenállási csomópontok és támpontok láncolatából állott. A fejlett csatornarendszert harckocsiakadályként használták fel. A Rába átkelöhelyei elött hídföállásokat rendeztek be. A harmadik védööv az osztrák-magyar határ mentén húzódott, és drótakadályokkal, aknamezökkel, harckocsiárkokkal biztosított három-négy lövészárokból állt. A védelmet kiserödökkel és fa-föld erödökkel erösítették meg. A határ menti városokat Bruckot, Sopront és Köszeget -, amelyekben nagy helyörségek voltak, hatalmas ellenállási csomópontokká rendezték be. A Bécsbe vezetö utak mentén az ellenség különféle védelmi berendezéseket létesített. A terepet, amelyen a szovjet csapatoknak harcolniuk kellett, a Dunántúli-középhegység erdös nyúlványai szelik át. A sok folyó a Duna, a Nyitra, a Vág, a Morva, a Dráva, a Rába, a Pinka, a Lajta és a Mura jelentösen megnehezítette a szovjet csapatok támadását. A Duna két részre osztotta a harctevékenység körzetét. A támadás számára a Székesfehérvár--Pápa-Sopron-Bécs irány volt a legkedvezöbb. Az arcvonal a német ellentámadás körzetét kivéve a bécsi hadmüvelet kezdetéig csaknem változatlan maradt. A 2. Ukrán Front 7. gárdahadserege, valamint 40. és 53. hadserege, 1. gárda lovasgépesített csoportja, továbbá az 1. és a 4. román hadsereg a Garam menti szakaszt tartotta megszállva. A 46. hadsereg a 2. gárda gépesített hadtesttel a Dunától délre, Esztergom és Gánt között helyezkedett el. Március 16-án a 2. Ukrán Front 6. gárda-harckocsihadseregét, amely erre az idöre Budapesttöl nyugatra összpontosult, átadták a 3. Ukrán Frontnak. A 3. Ukrán Front és az 1. bolgár hadsereg csapatai a Gánt-Velencei-tó-Simontornya-BalatonBabócsa-Torjanci arcvonalon tevékenykedtek. A Dráva mentén Eszékig és attól délkeletre a 3. jugoszláv hadsereg helyezkedett el. A Balaton térségében indított ellenséges ellentámadás elhárításában a 9. és a 4. gárdahadsereg kivételével a front valamennyi csapata részt vett. Miután a balatoni védelmi hadmüvelet folyamán a helyzet megváltozott, a föparancsnokság új feladatokat adott a csapatoknak. A föcsapást most már nem a 2., hanem a 3. Ukrán Frontnak kellett mérnie. Azt a feladatot kapta, hogy védelmi harcokban gyengítse meg az ellenség Székesfehérvár körzetéböl támadó páncéloscsoportosítását, majd legkésöbb március 15-16-án jobbszárnyával menjen át támadásba a Balatontól északra, és nyomuljon elöre Pápa és Sopron irányában. A frontnak megtiltották, hogy a 9. gárdahadsereget bevonja a védelmi harcokba. Ezt a hadsereget a csapás továbbfejlesztésére és az ellenség szétzúzására kellett felhasználni. A 6. gárdaharckocsihadsereggel az ellenséges páncéloscsoportot kellett szétvernie a Velencei-tó és a Balaton között. A 2. Ukrán Front azt a feladatot kapta, hogy a 46. hadsereggel mérjen kisegítö csapást. A hadseregnek a Dunától délre március 17-18-án kellett támadásba lendülnie azzal a feladattal, hogy a 3. Ukrán Front csapataival együtt verje szét a szemben álló ellenséges csoportosítást és fejlessze tovább a támadást Györ irányában. A hadmüvelet elgondolásának megfelelöen Tolbuhin, a Szovjetunió marsallja, a 3. Ukrán Front parancsnoka elhatározta, hogy a föcsapást az arcvonal jobbszárnyán délnyugat felé, VárpalotaVeszprém irányában méri. A 9. és a 4. gárdahadsereg eröivel Székesfehérvártól északra áttöri az ellenség védelmét, majd bekeríti és a 27. és 26. hadsereg csapataival együtt megsemmisíti a Velencei-tó és a Balaton között a szovjet védelembe beékelödött páncéloseröket. A továbbiakban azt tervezte, hogy a front csapatai Pápa-Sopron irányban nyomulnak elöre, kijutnak az osztrák-magyar határra, és megteremtik a Bécs elleni támadás feltételeit. A 9. gárdahadsereg azt a feladatot kapta, hogy a föcsapást Veszprém irányában mérve, a 4. gárdahadsereggel és a 26. hadsereggel együttmüködve Székesfehérvártól délre és délnyugatra kerítse be és semmisítse meg a 6. SS-páncéloshadsereg föeröit. A 4. gárdahadsereg feladata az volt, hogy két oldalról átkarolva foglalja el Székesfehérvárt, a támadás második napjának végére érje el a Sárvízcsatorna vonalát, és akadályozza meg, hogy az ellenség északnyugat felé visszavonuljon. A terv szerint a 27. és 26. hadseregnek csak késöbb a Balatontól keletre levö ellenséges csapatok bekerítésének befejeztével kellett megindítania a támadást. Ezt a két hadsereget egy gépesített és két harckocsihadtesttel erösítették meg. Azt a parancsot kapták, hogy Polgárdi irányában támadva a front csapásmérö csoportosításával együttmüködve semmisítsék meg az ellenséget. Miután az arcvonal középsö szakaszán szétzúzták az ellenséget, és a front föeröi elérték a Balatontól nyugatra levö körzetet, az 57. hadseregnek és az 1. bolgár hadseregnek is támadásba kellett átmenniük Nagykanizsa irányába. A 6. gárda-harckocsihadseregnek március 19-én kellett megindítania a támadást, és be kellett fejeznie a 6. SS-páncéloshadsereg Székesfehérvártól délkeletre és délnyugatra müködö föeröinek bekerítését. A front csapásmérö csoportosítását a 17. légi hadsereg támogatta. A támadás megkezdésekor a 3. Ukrán Front parancsnokságának két összfegyvernemi hadseregböl és egy harckocsi-hadseregböl álló erös csapásmérö csoportosítás állt rendelkezésére, amelynek a Gánt és a Velencei-tó közötti sávban, 31 kilométeres szakaszon kellett csapást mérnie. Itt sikerült jelentös tüzérségi sürüséget létrehozni. De kevés volt a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsi. Zámolytól délre például a 15 km széles áttörési szakaszon az arcvonal egy kilométerére 170-180 löveg és aknavetö jutott, harckocsi és rohamlöveg azonban csak 12. Ebben a sávban a német 4. SS-páncéloshadtest védett. A front csapatai a föirányban élöeröben négyszeres, tüzérségben pedig kilencszeres fölényben voltak. Ám a korlátozott löszermennyiség miatt nem lehetett teljes mértékben kihasználni a tüzérségi fölényt. A szovjet csapatoknak ugyanannyi harckocsijuk volt, mint az ellenségnek. A 2. Ukrán Front parancsnoka Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja, a haditanács tagja Tyevcsenkov altábornagy, a törzsfönöke pedig Zaharov vezérezredes volt. A frontparancsnok elhatározta: a 46. hadsereg eröi a 2. gárda gépesített hadtesttel együttmüködésben csapást mérnek a Dunától délre Györ irányában. A 46. hadseregnek Csákvártól északra kellett áttörnie az ellenség védelmét, majd Györ általános irányban továbbfejlesztenie a sikert. A hadsereg egy részének ki kellett jutnia Komárom körzetébe, hogy elvágja az Esztergom körzetében levö fasiszta csapatok visszavonulásának útját, a Dunához szorítsa és a Dunai Katonai Flottillával együttmüködésben megsemmisítse öket. A flottilla parancsot kapott, hogy Neszmély környékén deszantot tegyen partra. A 7. gárdahadseregnek át kellett törnie az ellenség védelmét és továbbfejlesztenie a sikert Bratislava irányában, északról biztosítva ezáltal a front csapásmérö csoportosításának tevékenységét. Az 5. légi hadsereg, amelynek 800 repülögépe volt, feladatul a támadó 46. hadsereg támogatását kapta. A frontok légi hadseregeinek harctevékenységi tervében a légi elökészítés és a csapásmérö csoportosítások támogatása is szerepelt. A légi hadseregek törzsei az összfegyvernemi hadsereg törzseivel együtt dolgozták ki a légierö és szárazföldi csapatok együttmüködésének tervét. A hadmüvelet elökészítése során a frontok és hadseregek törzseitöl, különösen a 4. és 9. gárdahadsereg törzsétöl nagy munkát követelt az erök átcsoportosítása. Minden átcsoportosítást éjjel hajtottak végre, s ez lehetövé tette, hogy a csapatokat rejtve összpontosítsák az új körletekben. A támadás kezdetére a frontok és a hadseregek hadtápszervei nem tudták a kellö löszer-, üzemanyagés élelmiszer-tartalékokat felhalmozni. A 3. és a 2. Ukrán Front csapatainak például löszerböl mindössze 1-1,5, élelemböl pedig csak 5-10 napi javadalmazása volt. A 3. és a 2. Ukrán Fronttal egyidejüleg támadásra készült a jugoszláv hadsereg is. A jugoszláv hadsereg és a Vörös Hadsereg tevékenységének összehangolásával kapcsolatos fö kérdéseket Tolbuhin és Tito marsall külön megbeszélésen még 1945 februárjában megtárgyalták. A jugoszláv hadsereg föparancsnokságának elgondolása a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság általános elgondolásából indult ki, s a következö volt: a jugoszláv hadsereg északi szárnyának csapatai a Dráva mentén, Karintia irányában támadnak, a déli szárny csapatai pedig az adriai tengerparton, Trieszt felé. A középsö csoportosítás feladata az volt, hogy Zágráb irányában folytatott aktív harctevékenységgel biztosítsa a szárnycsoportosítások hadmüveleteit. Március 16-án, a nap második felében, erös tüzérségi elökészítés után támadásba mentek át Glagoljev vezérezredes 9. gárdahadseregének és Zahvatajev altábornagy 4. gárdahadseregének csapatai. Az ellenség ellenlökései következtében azonban a szovjet magasabbegységek nem tudták teljesíteni a támadás elsö napjára kitüzött feladatokat, s csak 3-7 kilométer mélyen sikerült beékelödniük az ellenség védelmébe. A következö napon a 3. Ukrán Front jobbszárnyának csapatai folytatták a támadást. A 17. légi hadsereg repülöeröi éjjel-nappal csapásokat mértek az ellenségre. A hitleristák azonban kihasználva a természet adta védelmi terepszakaszokat szívósan ellenálltak. A legelkeseredettebb harc Székesfehérvárért bontakozott ki. A város megtartásának a német fasiszta parancsnokság különös jelentöséget tulajdonított: a város ugyanis útjába esett ama szovjet hadseregek támadásának, amelyek északról mértek csapást a 6. SS-páncéloshadsereg Velencei-tó és a Balaton közé beékelödött föeröinek oldalába és hátába. A német fasiszta parancsnokság a 6. SS-páncéloshadsereg föeröinek bekerítésétöl tartva, a Velencei-tó körzetéböl új eröket kezdett átdobni az áttörés helyéhez. A helyzet azt követelte, hogy a frontparancsnokság meggyorsítsa csapatai támadásának ütemét. Ezért március 19-én reggel az áttörés helyén ütközetbe vetették a 6. gárda-harckocsihadsereget, amelynek parancsnoka Kravcsenko, a harckocsicsapatok vezérezredese volt. A kapott feladatnak megfelelöen, március 20-án Polgárdi és Lepsény irányában támadásba ment át a 27. és a 26. hadsereg is, és az ellenség ellenállását megtörve, elérték Polgárdi körzetét. Erre az idöre a front csapásmérö csoportosításának csapatai már tíz kilométerre megközelítették a Balatont, és teljes bekerítéssel fenyegették az ellenség páncéloshadseregét. A front légierejének támogatására bevetették a 18. légi hadsereg eröinek egy részét is (a légi hadsereg parancsnoka Golovanov, a légierök fömarsallja volt). Március 23-ára virradó éjjel a hadászati bombázóerök csapást mértek Veszprémre, e fontos vasúti csomópontra. Ugyanebben az idöben a 17. légi hadsereg bombázói és csatarepülöi ellenséges csapatoszlopokat semmisítettek meg az utakon. Március 22-én estére a 6. SS-páncéloshadsereg föeröi már csaknem teljesen be voltak kerítve a Székesfehérvártól délre esö körzetben. Csupán 2,5 kilométer széles folyosójuk maradt, amelyet a szovjet csapatok tüzérségi és géppuskatüz alatt tartottak. Az ellenség azonban négy páncélosés egy gyalogoshadosztályt állított a szovjet csapatokkal szembe, és fedezetük alatt, nagy veszteségek árán, jelentös mennyiségü élöeröt és haditechnikai eszközt vont ki a kialakuló "zsákból". A 3. Ukrán Frontnak tehát nem sikerült bekerítenie a 6. SS-páncéloshadsereget. Ennek több lényeges oka volt: a szovjet csapatoknak elégtelen löszerkészlet miatti gyenge tüze nem zúzhatta szét az ellenséges védelmet; a tervezettöl elmaradt a csapásmérö csoportosítás támadásának üteme, s kevés volt a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsi. Az áttörés sikeres továbbfejlesztését károsan befolyásolta az is, hogy késön vetették be a 6. gárda-harckocsihadsereget. Március 23-án a 3. Ukrán Front csapatai végleg elfoglalták Székesfehérvárt, átküzdötték magukat a Bakony hegyein, kijutottak a Veszprémtöl nyugatra esö körzetbe, és megkezdték az ellenség üldözését. A támadás üteme meggyorsult. Kudarcba fulladt az ellenséges magasabbegységek minden kísérlete, hogy megkapaszkodjanak a közbeesö védelmi terepszakaszokon. Március 25-ig a front csapatai 40-80 kilométert nyomultak elöre, elfoglalva Mórt, Várpalotát, Veszprémet, és elérték a Pápa-Devecser-Pécsely vonalat. A 2. Ukrán Front március 17-én, a Dunától délre kezdte meg a támadást. A Petrusevszkij altábornagy parancsnoksága alatt álló 46. hadsereg csapatai a 2. gárda gépesített hadtesttel együtt a hadsereg balszárnyán támadtak. Kemény harcokban leküzdötték az ellenség védelmét, és március 20-ra 40 kilométert nyomultak elöre nyugati irányban. Hogy a hadtest minél gyorsabban nyomuljon elöre Komárom irányában, rövid idö alatt átkelöhelyet létesítettek az Által-éren. Ezt a fontos feladatot a 14. rohamutászdandár 68. önálló rohamutász-zászlóalja hajtotta végre, Protcsenko örnagy parancsnoksága alatt. Az ellenség szakadatlan tüzében a zászlóalj egy nap alatt két hidat épített, s ez lehetövé tette a sikeres átkelést. Március 20-án a front csapatai északnak, Tóváros irányába fejlesztették tovább a támadást, elérték a Dunát, és a folyóhoz szorították a fasiszták négy gyalogoshadosztályából álló esztergomi csoportosítását. Ezzel egy idöben a Dunai Katonai Flottilla, Holosztyakov ellentengernagy parancsnoksága alatt betört az ellenséges védelem mélységébe, áthaladt a lerombolt esztergomi híd alatt, és Tata körzetében deszantot tett partra a Duna jobb partján. A deszant elvágta az ellenség visszavonulásának útját nyugat felé, és csapást mért annak hátába. A földi csapatok támadását aktívan támogatta a Gorjunov repülö vezérezredes parancsnoksága alatt müködö 5. légi hadsereg. A német fasiszta parancsnokság, hogy megakadályozza a 2. Ukrán Front csapatainak elönyomulását Györ irányába, megerösítette az ottani csoportosítását. A Komárom-Kisbér terepszakaszra két páncélosés egy gyalogoshadosztályt dobott át, amelyek korábban a Velencei-tó körzetében voltak védelemben. Ezek elkeseredett ellenállást fejtettek ki a front csapataival szemben. Március 21. és 25. között az ellenség szüntelen ellenlökésekkel próbálta visszavetni a támadó csapatokat megindulási helyzetükbe és felszabadítani az esztergomi csoportosítást. Az ellenlökések amelyekben mintegy 130 harckocsi és rohamlöveg vett részt azonban nem jártak számottevö sikerrel, bár lassították a szovjet magasabbegységek elönyomulását. A támadást folytatva a front csapatai a nehéz hegyes-erdös terepen áttörték az ellenség mélyen lépcsözött védelmét, és elfoglalták az erös támponttá kiépített Esztergomot, e fontos vasúti csomópontot. Március 25-ig a támadó csapatok 45 kilométert nyomultak elöre, és 100 kilométerre szélesítették ki az áttörés arcvonalát. Az ellenség megkezdte a visszavonulást az osztrák-magyar határ mentén kiépített védelmi terepszakaszra. Így tehát március 16-tól 25-ig a két front csapásmérö csoportosításai, megsemmisítve a Balaton térségében a szovjet csapatok harcrendjébe beékelödött ellenséges eröket, a Duna és a Balaton között teljes mélységben áttörték az ellenség védelmét, leküzdötték a Vértesés a Bakony-hegységet, elérték a Komárom-Kisbér-Devecser-Pécsely vonalat, és megkezdték az ellenség üldözését. Március 23-án a Legfelsöbb Föparancsnokság pontosan meghatározta a 3. Ukrán Front csapatainak további feladatait. A föparancsnokság parancsa értelmében a 9. és a 6. gárda-harckocsihadseregnek Köszeg, a 26. hadseregnek Szombathely irányában kellett támadnia, a 27. hadseregnek pedig el kellett foglalnia Zalaegerszeg körzetét. Ezekben a napokban mindkét front csapatait kiváló támadó szellem jellemezte, amelyet a parancsnokok és politikai munkások állandóan erösítettek. A katonákat és tiszteket a közeli gyözelem kivívásával lelkesítették, megmagyarázták, hogy a Vörös Hadsereg felszabadító küldetést tölt be, megszabadítja a fasiszta megszállóktól Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia és Jugoszlávia népeit. Arra nevelték a szovjet harcosokat, hogy fejlesszék a harci barátságot azoknak az országoknak a harcosaival, amelyek a közös ellenség, a hitlerista Németország ellen küzdenek. Nagy jelentöségük volt azoknak a közleményeknek is, amelyeket a harctevékenységröl az alegységeknél adtak ki. A 3. Ukrán Front harcosai és a magyar lakosság körében végzett politikai munkának fontos része volt az elesett hösök emlékmüveinek ünnepélyes felavatása a legelkeseredettebb harcok színhelyén. Így például március 24-25-én `Dunaföldváron, Pakson és Mohácson az emlékmüvek felavatása alkalmával ünnepélyes gyászgyüléseket tartottak, amelyeken a Vörös Hadsereg, az 1. bolgár hadsereg és a helyi magyar lakosság képviselöi vettek részt. Ezeken a gyüléseken a szovjet hadsereg képviselöi megesküdtek, hogy elesett elvtársaikért bosszút állnak az ellenségen, a magyarok pedig forró köszönetet mondtak a Vörös Hadseregnek, hogy felszabadította hazájukat a fasizmus uralma alól. A bécsi irányban vívott sikeres harc kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy a 2. Ukrán Front csapatai a Dunától északra, Szlovákiában is támadásba menjenek át. Március 20-tól 25-ig a 40. szovjet és a 4. román hadsereg felszámolta az ellenség utolsó hídföjét a Garam bal partján, és felszabadította Banská Bystricát, e fontos ipari várost és vasúti csomópontot. Március 25-én reggel az 53. hadsereg, a 7. gárdahadsereg, az 1. román hadsereg, valamint az 1. gárda lovas-gépesített csoport áttörte az ellenség védelmét a Garam folyónál, és megkezdte a támadás továbbfejlesztését a Duna bal partja mentén, Bratislava irányában. Az ellenség védelmének áttörésében, a 7. gárdahadsereg csapataival együtt, a Dunai Katonai Flottilla is részt vett. A flottilla március 28-án, az ellenség hátában, Mocsa szakaszán partra tette a 83. tengerészgyalogos-dandárt. A dandár csapást mért az ellenség hátába, majd egyesült az arcból támadó lövészcsapatokkal. Március 30-án a flottilla hajói befutottak Komárno kikötöjébe, és a lövészcsapatok beérkezéséig tartották azt. A front csapatainak támadásában aktívan közremüködtek a szlovák és szovjet partizánosztagok is. Súlyosan zavarták a vasúti szállítást, hitlerista csoportokat és alegységeket támadtak meg, fasiszta tiszteket pusztítottak el, pánikot keltettek az ellenség soraiban és számottevö eröket kötöttek le. A német fasiszta parancsnokság sok büntetö expedíciót indított a partizánok ellen, és különösen a partizánok müködési körzeteiben, fokozta a véres szlovákiai terrorrendszert. De ahogy a szovjet csapatok elönyomultak nyugat felé, úgy nött a partizánmozgalom lendülete is. A 46. hadseregnek a Dunától délre müködö csapatai március 27-én reggelre befejezték az Esztergomtól nyugatra bekerített ellenséges erök szétzúzását, március 28-án elérték a Rábát, és megkezdték a harcot az átkelöhelyekért. Az ellenségnek azok a kísérletei, hogy a Györbe vezetö utakon feltartóztassa a front támadását, nem jártak sikerrel. A szovjet csapatok egy kerülö manöver után erös csapást mértek az ellenségre ebben a körzetben, majd a Duna jobb partján tovább üldözték öt északnyugat felé. Még sikeresebben folyt a 3. Ukrán Front csapatainak támadása. Március 26-án elfoglalták Pápát és Devecsert, e fontos útcsomópontokat és az Ausztriába vezetö utakat fedezö erös ellenséges támpontokat. A német 6. SS-páncéloshadsereg és a 6. hadsereg eröinek egy része védelemre alkalmas terepszakaszokra és helységekre támaszkodva a Rába mentén megkísérelte feltartóztatni a Vörös Hadsereg elönyomulását, de sikertelenül. Március 28-án a szovjet csapatok széles arcvonalon átkeltek a Rábán, és 20 kilométert elörehaladva nyugat felé, elfoglalták Csornát és Sárvárt. Április 1-én birtokba vették a Bécsbe vezetö út mentén fekvö Sopront, e fontos vasúti csomópontot. Az ellenséget üldözve, a front magasabbegységei, az ellenállási csomópontok elfoglalása végett gyakran alkalmazták a megkerülö manövert, az átkelöhelyek birtokbavételére pedig harckocsikkal megerösített gyorsanmozgó gyalogsági osztagokat különítettek ki. Március 29-én a front csapatai lendületes csapással áttörték az osztrák-magyar határ mentén berendezett megerödített védöövet, és behatoltak Ausztriába. Az ellenség szétverése a Balatontól északra, kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy a front déli szárnyán müködö 57. hadsereg és 1. bolgár hadsereg is támadásba menjen át. Március 29-én ez a két hadsereg keletröl, az 5. gárda-lovashadtest csapatai pedig Keszthely körzetéböl mértek csapást a 2. német páncéloshadseregre és április 2-án birtokba vették Nagykanizsát, a magyar olajvidék központját. A front balszárnyának csapatai azonban hamarosan az ellenség szívós ellenállásába ütköztek, s elönyomulásuk meglassult. Április 1-én a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása parancsot adott a 2. Ukrán Frontnak, hogy a Dunától északra, a Malacky Jihlava irányban folytassa a támadást, legkésöbb április 5-6-án foglalja el Bratislavát és érje el a Nové Mesto-Malacky-Morava folyó vonalat. A továbbiakban a front csapatainak fel kellett szabadítaniuk Brno, Znojmo, Stockerau városokat. A Brno elleni támadásra Olijev altábornagy 1. gárda lovas-gépesitett csoportját jelölték ki. A 46. hadsereg, a 2. gépesített hadtest és a 3. Ukrán Front állományába átadott 23. harckocsihadtest azt a feladatot kapták, hogy támadjanak Bruck-Bécs irányában, és a 3. Ukrán Front jobbszárnyának csapataival együttmüködve foglalják el Ausztria fövárosát. Brno birtokbavétele után a front csapatainak északi irányban a 4. Ukrán Front csapataival szemközt kellett továbbfejleszteniük a támadást, hogy Olomouc körzetében egyesüljenek velük, és együttes eröfeszítéssel zúzzák szét a Moravská Óstravától délkeletre és délre védö csoportosítást. E feladatoknak megfelelöen a 2. Ukrán Front sikeres támadást indított a középen és balszárnyon levö eröivel. A Duna bal partján elönyomuló csapatok leküzdötték a német fasiszták védelmét a Nyitra, Vág, Kis-Duna folyók mentén, és április 4-én rohammal bevették Bratislavát. A szlovák fövárosért vívott harcokban aktívan részt vett a Dunai Katonai Flottilla, mely átszállította a Duna jobb (déli) partjáról a folyó bal partjára a 23. lövészhadtest csapatait. Ugyanazon a napon a front csapatai a Morava torkolata körzetében elérték az osztrák-csehszlovák határt. Bratislava felszabadításához a 2. Ukrán Front csapatainak nagy segítséget nyújtottak a szlovák partizánok. A csapatok és a partizánok aktív tevékenységének köszönhetö, hogy az ellenségnek nem sikerült elrabolnia a Szlovák Nemzeti Bankban levö értékeket, pedig már elökészítették a Németországba való kiszállításra. Bratislava lakossága, a többi szlovákiai város lakóihoz hasonlóan, örömmel fogadta felszabadulását a német fasiszta iga alól, és forró köszönetet mondott a Szovjetuniónak a szlovák népnek nyújtott baráti segítségért. Hogy biztosítsa a város lakosságának élelemmel való ellátását, a szovjet parancsnokság a városi önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a szükséges élelmiszereket. Áprilisban a Vörös Hadsereg folytatta felszabadító küldetésének teljesítését. A 2. Ukrán Front balszárnyának csapatai április 2-án birtokba vették Mosonmagyaróvárt, e fontos ipari központot, és a Duna és a Fertö tó között elérték az osztrák-magyar határt. Leküzdve az ellenség makacs ellenállását és elhárítva ellenlökéseit, a front csapatai április 5-én este elérték a Kittsee-Bruck (északi) terepszakaszt. A Duna és a Fertö tó közti folyosó elfoglalásával a front csapatai megteremtették a feltételeit annak, hogy Bécset keletröl és északkeletröl megkerüljék. Április 1-én a Legföbb Föparancsnokság Föhadiszállása utasította a 3. Ukrán Frontot, hogy a 4. és a 9. gárdahadseregek, valamint a 6. gárda-harckocsihadsereg eröivel fejlessze tovább a támadást és legkésöbb április 12-15. között jusson ki a Tulln-St.PöIten-Lílienfeld terepszakaszra, a 26., 27. és 57. hadsereg, valamint az 1. bolgár hadsereg eröivel pedig legkésöbb április 10-12 között vegye birtokba Gloggnitz, Bruck (déli), Graz, Maribor városokat, majd szilárdan vesse meg lábát a Mürz, Mura és Dráva folyók mentén. Április 3-án a 3. Ukrán Front jobbszárnyának hadseregei kijutottak a Bécsisíkság körzetébe és Bécs megközelítési útjaira. Április 4-re a szovjet csapatok elérték a Morava folyó torkolata Bruck (északi) körzete-Lajta folyó-Köszeg-Szentgotthárd-Nagykanizsa Ny vonalat. Az arcvonal tovább a Dráva folyó mentén húzódott. A 2. és 3. Ukrán Front csapatai tehát, lendületesen üldözve a visszavonuló ellenséget, 120-170 kilométert nyomultak elöre. Egyes napokon a támadás üteme elérte a 25-30 kilométert. A harcokból aktívan kivették részüket az 5. és a 17. légi hadsereg csatarepülöés bombázóeröi is. A szovjet repülök pontos csapásokkal megsemmisítették az ellenség harci technikai eszközeit és élöeröit, megzavarták a fasiszták szervezett visszavonulását, és meghiúsították minden olyan kísérletüket, hogy megkapaszkodjanak a közbeesö terepszakaszokon. Nem kevésbé fontos szerepet játszottak a müszaki csapatok. Helyes eröelosztással gyorsan helyreállították a megrongált utakat és hidakat, aknamentesítették a terepet, és biztosították a Vörös Hadsereg folyamatos elönyomulását. A "Dél" hadseregcsoport szétvert csapatai feltartóztathatatlanul özönlöttek Bécs felé. Visszavonulásuk néha pánikszerü futássá vált. A hitlerista tiszteket felhatalmazták, hogy a legszigorúbban járjanak el a szökevényekkel és engedetlenkedökkel szemben. A "szökevényekre halál és szégyen vár. Április 6-tól különleges különítmények fogják átfésülni a mögöttes területet" hangzott a 6. német hadsereg parancsnokának parancsa. Amint a 2. és 3. Ukrán Front csapatai elérték az osztrák-magyar határt, a magyar csapatok tömegesen megadták magukat. A 3. Ukrán Front csapatai csupán három nap alatt 45 ezer katonát és tisztet ejtettek fogságba. Egyes épen maradt magyar alegységeket a fasiszták nyugatra kényszerítették. A 2. Ukrán Front ellen harcoló több száz magyar katona csatlakozott a szlovák partizánokhoz, majd a Vörös Hadsereg oldalán küzdött a visszavonuló fasiszták ellen. A Szálasi-klikk, a földbirtokosok és a tökések nyugatra menekültek, s magukkal vitték Magyarország aranytartalékát és sok más kincsét. Április 4-én a szovjet csapatok végleg kiüzték a német fasiszta hódítókat Magyarország területéröl. A magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány képviselöi öszinte hálájukat fejezték ki a szovjet népnek, amiért felszabadította az országot a megszállók uralma alól. Az egész országban ünnepségeket, gyüléseket tartottak. "Mi, Csepel dolgozói hangsúlyozza az egykori Weiss Manfréd Müvek dolgozóinak nagy lelkesedéssel elfogadott határozata nemcsak szavakban, de tettekben is kifejezzük hálánkat és köszönetünket a Vörös Hadsereg csapatainak . . . A mai történelmi napon ünnepélyes fogadalmat teszünk, hogy a Vörös Hadsereg harcosaihoz méltóan, minden erönket és tudásunkat latba vetve, a kitüzött határidö elött végrehajtjuk a Vörös Hadsereg megrendeléseit, hogy mi is hozzájáruljunk a döntö harcokhoz. Kíméletlenül folytatjuk a belsö bitangok elleni harcunkat mindaddig, amíg fel nem építettük a szabad, boldog és demokratikus Magyarországot. A Csepel felszabadításában elesett orosz hösöknek díszsírhelyet építünk a hála és az örök emlékezés kifejezéseképpen . . ." Nemes Dezsö, az ismert magyar politikus és történész ezt írta: "Ma az ország minden vidékén szovjet katonasírok és az elesett szovjet hösök emlékmüvei hirdetik, hogy a nagy szovjet nép sok fia áldozta életét a magyar szabadságért; sok szovjet anya, hitves, testvér és gyermek hullatta gyászkönnyeit az elesettekért. A magyar nép mélységes hálával gondozza a sírokat és emlékmüveket, a hazánk felszabadulásáért vívott ádáz küzdelem e szent emlékeit és emlékeztetöit. De felszabadított népünk nem passzív kegyelettel, hanem tettekkel emlékezik a hösökre, új élet teremtésével és az új élet alkotásaival örökíti meg azok emlékét is, akik vérük hullásával és életük feláldozásával nyitották meg az utat Magyarország demokratikus fejlödése elött." Április 4. a magyar nép nemzeti ünnepévé vált. Az ellenségnek Magyarország területéröl történt kiüzése után a szovjet fegyveres erök folytatták a harcot Ausztria és az osztrák föváros, Bécs felszabadításáért. Amikor a szovjet csapatok az osztrákmagyar határhoz közeledtek, a német fasiszta parancsnokság a náci szervekkel együtt azt a hírt kezdte terjeszteni, hogy a Vörös Hadsereg minden osztrákot, aki a Nemzetiszocialista Német Munkás Párt tagja, megöl, és megkezdték az osztrák lakosság eröszakos kitelepítését Ausztria keleti területeiröl. Tekintettel arra, hogy a 2. és a 3. Ukrán Front csapatai Ausztria területére léptek, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása utasítást adott a frontok haditanácsainak, hogy forduljanak felhívással Ausztria lakosságához. Javasolta, hogy a felhívásban jelentsék ki: a Vörös Hadsereg a német fasiszta megszállók ellen és nem Ausztria lakossága ellen harcol; hívják fel a lakosságot, hogy maradjon a helyén, folytassa békés munkáját, és segítse a szovjet parancsnokságot a rend fenntartásában, az ipari és kereskedelmi vállalatok, a közmüvek és más üzemek zavartalan müködésének biztosításában. A föparancsnokság utasította a frontok haditanácsait, hirdessék ki a lakosságnak: a Vörös Hadsereg kizárólag azzal a céllal lépett Ausztria területére, hogy szétzúzza a német fasiszta csapatokat, és felszabadítsa az országot a német függöség alól; meg kell magyarázni, hogy a Vörös Hadsereg védi Ausztria függetlenségét és közremüködik annak a rendnek a helyreállításában, mely 1938-ig, azaz a németek ausztriai betöréséig fennállt az országban; meg kell cáfolni azokat a híreket, hogy a Vörös Hadsereg a nemzetiszocialista párt minden tagját megöli; meg kell magyarázni a lakosságnak, hogy ezt a pártot fel fogják oszlatni, anélkül azonban, hogy az egyszerü párttagoknak bármiféle bántódásuk lenne, amennyiben azok lojálisak a szovjet csapatok iránt. Ezeket az utasításokat a Vörös Hadsereg az osztrák lakosság körében végzett agitációs és propagandamunkája során végre is hajtotta. A német fasiszta parancsnokság minden erejével arra törekedett, hogy Ausztriát megtarthassa. Ezért folytatta az ország keleti határán elökészített védelmi terepszakasz megerödítését, ugyanakkor megkezdte Ausztria keleti körzeteiböl az ipari berendezés, a különféle áruk, élelem és más értékek kiszállítását. Bécset a fasiszta csapatok teljesen kifosztották. A város védelmére rendkívül nagy gondot fordítottak. Bécsnek ugyanis nemcsak mint Ausztria fövárosának, hanem mint a Közép-Európát a balkáni és földközi-tengeri országokkal összekötö legkedvezöbb közlekedési vonalak csomópontjának és dunai kikötönek is nagy hadászati jelentösége van. Bécs eleste elkerülhetetlenül a hitleristák tekintélyének további csökkenését és a német fasiszta csapatok erkölcsi állapotának további nagy mérvü romlását eredményezte. A megszállók Bécset ugyanolyan ellenállási csomóponttá akarták változtatni, mint amilyen Budapest volt. Nem törödtek azzal sem, ha az osztrák föváros esetleg teljesen elpusztul. A német fasiszta parancsnokság azzal a felhívással fordult az osztrák föváros lakosságához, hogy a végsökig harcoljon, de ez a felhívás nem talált visszhangra. Amint a Vörös Hadsereg elérte az osztrák határt, az osztrák ellenállási mozgalom néhány csoportja elhatározta a bécsi felkelést. Ezt azonban nem sikerült megvalósítani. A tervezett katonai puccsot felfedték. Hitler parancsot adott, hogy a "legkegyetlenebb eszközökkel" számoljanak le a felkelökkel. Az összeesküvés számos szervezöjét elfogták és felakasztották. Az osztrák ellenállási mozgalomnak nem volt kapcsolata a tömegekkel, és gyengesége miatt nem tudott aktívan közremüködni Ausztria felszabadításában. Bizonyos segítséget azonban mégis nyújtott a szovjet csapatoknak. A Bécsért vívott harcok folyamán például az ellenállási mozgalom részvevöi tájékoztatták a szovjet parancsnokságot a németek bécsi védelmi tervéröl. Ez meggyorsította Bécs felszabadítását, és lehetövé tette a város megkímélését. Bécset a 6. SS-páncéloshadsereg védte, mely nyolc páncélosés egy gyalogoshadosztályból és 15 önálló zászlóaljból állt. Bécs védelmének parancsnokává Dietrich SS vezérezredes hadseregparancsnokot nevezték ki. A hitleristák Bécs megközelítési útjain és magában a városban is már jó elöre számos védöállást építettek ki. A harckocsiveszélyes irányokban a külsö védelmi gyürü elött harckocsiárkokat ástak, harckocsiés gyalogsági akadályokat és különféle müszaki zárakat létesítettek. Az utcákon és tereken az ellenség torlaszokat emelt és a köböl épült házakban tüzelöállásokat rendezett be. A dunai hidakat és a csatornákat elökészítették robbantásra. Miután a német fasiszta "Dél" hadseregcsoport vereséget szenvedett Magyarországon és Szlovákiában, parancsnokát, Wöhler gyalogsági tábornokot április 7-én leváltották beosztásából. Helyére Rendulic vezérezredes került, aki a szívós védelem szakértöjének számított, minthogy ö vezette a kurlandiai és a kelet-poroszországi védelmi harcokat. A Bécsért vívott harcban a 2. Ukrán Front 46. hadserege, a 3. Ukrán Front 4. és 9. gárdahadserege, valamint 6. gárda-harckocsihadserege vett részt. Április 6-án a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása parancsot adott a 2. Ukrán Frontnak, hogy Bécs északról való megkerülése céljából a 46. hadsereget, valamint a 23. harckocsiés a 2. gárda gépesített hadtestet csoportosítsa át a Duna bal partjára. A 3. Ukrán Front jobbszárnycsapatainak a Dunától délre kellett müködniük, s délnyugatról kellett megkerülniük Bécset. A parancs kézhezvétele után a 46. hadsereg Bratislava körzetében átkelt a Duna bal partjára, majd harc árán leküzdötte a Morava folyót, és északkeletröl megkezdte a Bécs elleni támadás továbbfejlesztését. Nagy segítséget nyújtott a csapatoknak az átkelésben a Dunai Katonai Flottilla, amely öt nap alatt több mint 72 ezer embert, 567 löveget és sok más harceszközt és felszerelést szállított át a Duna északi partjára. Április 8-án a flottilla hajói Orth és Mannsdorf körzetében (Bécstöl keletre) lövészezred erejü deszantot tettek partra, amely biztosította a 46. hadsereg gyors elönyomulását Bécs felé. A 9. gárdahadsereg lendületes csapást mért északnyugati irányban, és délröl megkerülte az osztrák fövárost. Április 6-án a szovjet csapatok közvetlenül Bécs alá jutottak, betörtek annak déli külvárosába és utcai harcokba kezdtek. A 3. Ukrán Front parancsnoka, hogy megkímélje Bécset s a város történelmi, kulturális és müvészeti emlékeit a pusztulástól, április 6-án külön felhívással fordult az osztrák föváros lakosságához : "Bécs város lakói! A Vörös Hadsereg a német fasiszta csapatokat szétzúzva, Bécshez érkezett . . . Közeleg az óra, amikor Bécs, Ausztria fövárosa felszabadul a német uralom alól. A visszavonuló német csapatok azonban hadszíntérré akarják változtatni Bécset, éppúgy, mint azt Budapesttel tették. Ez ugyanolyan pusztulással és háborús szörnyüségekkel fenyegeti Bécset és a város lakosságát, mint amilyeneknek a németek Budapestet és lakosságát kitették." Tolbuhin marsall, a szovjet kormány nevében felhívta az osztrákokat, ne hagyják el a várost, és akadályozzák meg, hogy a fasiszták aláaknázzák az épületeket. A felhívás a következö szavakkal zárult: "Bécs polgárai! Segítsétek a Vörös Hadsereget az osztrák föváros, Bécs felszabadításában, járuljatok hozzá Ausztriának a német fasiszta iga alóli felszabadításához." A szovjet parancsnokság felhívása rendkívül nagy hatással volt Bécs lakosságára. Örömmel fogadták az összes szovjet javaslatot. A bécsiek nemcsak hogy nem álltak ellen a Vörös Hadseregnek, hanem a hitlerista megszállók elleni harcban is részt vettek. "Bécs, akárcsak a többi város, szintén súlyos utcai harcok színtere lett, de a lakosság, valamint a városért vívott harcban részt vett egyes német csapatok sokkal inkább a harcok mielöbbi befejezésére törekedtek, mintsem az ellenállásra. A német fasiszta csapatok zöme azonban szívósan védte a várost. Nemegyszer indítottak ellenlökéseket. A 4. gárdahadsereg lövész-magasabbegységei keletröl és délröl rohamozták a várost. Ezzel egyidejüleg a 9. gárdahadsereg és a 6. gárda-harckocsihadsereg csapatai a várost nyugatról megkerülve, megtörték a hitleristák elkeseredett ellenállását, elörenyomultak a Dunához, és elvágták az ellenség nyugati irányú visszavonulási útjait. A városban április 13-áig megszakítás nélkül folytak a harcok. Az utcák bonyolult labirintusában különösen fontos szerepet játszottak a harckocsik és kis rohamcsoportok. A hitleristák egy kivételével valamennyi Duna-hidat felrobbantották. Ezt is aláaknázták, de nem sikerült felrobbantaniuk. Április 11-én a Dunai Katonai Flottilla páncélos naszádjai áttörtek az épen maradt hídhoz, s az ellenség tüzében deszantot tettek partra (a 80. gárda-lövészhadosztály állományából), amely birtokba vette a hidat, aknamentesítette, és megtartotta azt a föerök beérkezéséig. Az osztrák föváros hálás lakói emlékmüvet állítottak azoknak a szovjet harcosoknak, akik megörizték számukra ezt a Duna-hidat. A Bécsért folyó harcok tetöfokán, április 9-én a szovjet kormány nyilatkozatot tett közzé Ausztriáról, mely rámutatott: "A szovjet kormánynak nem célja, hogy az osztrák terület bármely részét is megszerezze, vagy megváltoztassa Ausztria társadalmi rendjét. A szovjet kormány a szövetségeseknek Ausztria függetlenségéröl Moszkvában tett nyilatkozatához tartja magát. A szovjet kormány meg fogja valósítani a nyilatkozatban foglaltakat, közremüködik a német fasiszta megszállók rendszerének felszámolásában és a demokratikus rend és intézmények helyreállításában Ausztriában. A Vörös Hadsereg Legfelsöbb Föparancsnoksága utasította a szovjet csapatokat, segítsék ebben az osztrák lakosságot." Az osztrákok nagy megelégedéssel fogadták ezt a nyilatkozatot. Április 13-án 14 órára a szovjet csapatok teljesen elfoglalták Bécset, Ausztria politikai, gazdasági és kulturális központját, az ellenség hadászati fontosságú védelmi csomópontját, amely fedezte a Németország déli körzeteibe vezetö utakat. A gyözelem emlékére azoknak a magasabbegységeknek és egységeknek, amelyek a leginkább kitüntek a városért vívott harcokban, a "Bécsi" elnevezést adományozták. A szovjet kormány "Bécs bevételéért" felirattal érdemérmet alapított, amellyel mindenkit kitüntettek, aki részt vett a városért vívott harcban. A bécsi harcok idöszakában a 2. Ukrán Front jobbszárnycsapatai sikeresen tovább támadtak Csehszlovákiában. A 40. és az 53. szovjet hadsereg, valamint az 1. és 4. román hadsereg, leküzdve az óriási nehézségeket, április közepére az egész arcvonalszakaszon elérték a Morava folyót és hídföket vettek birtokba a jobb parton. A szovjet és román csapatok északnyugati irányban 100 kilométert nyomultak elöre, felszabadították Csehszlovákia jelentékeny részét, és harcászati összeköttetést létesítettek az 1. csehszlovák hadtesttel, amely a 4. Ukrán Front állományába tartozott. A balszárnyon elönyomuló 46. hadsereg elérte Stockerau megközelítési útjait. A 3. Ukrán Frontnak a középen és a balszárnyon támadó csapatai Graz felé nyomultak elöre, s április közepén elérték a Keleti-Alpokat. Itt a támadás megállt. Az 1. bolgár hadsereg, amely a Dráva mentén tevékenykedett, felszabadította a Dráva és Mura folyók közötti jugoszláv területet, és április 8-án elérte a Varasdintól északnyugatra fekvö körzetet, ahol a hitleristák elöre erös védöövet építettek ki. Miután nem sikerült menetböl áttörnie az ellenséges állásokat, a hadsereg beásta magát az elért terepszakaszon. Április 13-án a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása parancsot adott a 3. Ukrán Frontjobbszárnyának, hogy jusson ki a Treusen folyóhoz, vegye birtokba St.Pölten városát, szilárdan vesse meg a lábát a megadott terepszakaszon, majd vonja ki a 9. gárdahadsereget a front tartalékába, és helyezze el a Bécstöl nyugatra és délnyugatra elterülö erdökben. A front közepén és balszárnyán levö csapatok azt a parancsot kapták, hogy foglalják el Fibich körzetét, és az elért terepszakaszokon menjenek át védelembe. Az ellenség visszavonulása esetén a szovjet csapatoknak azonnal támadásba kellett volna átmenniük, majd a Gross-Erlauf folyó, Graz szakaszon be kellett volna ásniuk magukat. A 6. gárdaharckocsihadsereget átadták a 2. Ukrán Frontnak. Ugyanebben az idöben a föhadiszállás megparancsolta a 2. Ukrán Frontnak, hogy a Dunai Katonai Flottillát április 16-án adja át a 3. Ukrán Front hadmüveleti alárendeltségébe. A flottilla parancsot kapott, hogy Bécs körzetében összpontosuljon. A szovjet csapatoknak a bécsi irányban való támadása folyamán a hadtápszervek nagy eröfeszítéssel biztosították a csapatok anyagi ellátását és a sebesültek hátraszállítását. A vasútépítö egységek és a 3. Ukrán Frontnak a hadmüvelet tartamára alakított különleges alakulatai 4250 kilométer vasúti fövonalat, illetve vasútállomási vonalat, továbbá 210 vasúti hidat állítottak helyre. Az utóbbiak hossza összesen 4940 folyómétert tett ki. A front vasútvonalain a hadmüvelet idején 31720, csapatokkal és anyaggal megrakott vagont szállítottak. A 3. Ukrán Front és hadseregeinek gépkocsiparkja 1945 márciusában és április elsö felében több mint 1 millió 140 ezer tonna terhet szállított. 1945. március 6-ától április 13-áig a 3. Ukrán Front csapatai 1 millió 300 ezer darab aknavetöés tüzérségi löszert, s mintegy 63 millió gyalogsági löszert használtak el. Az egészségügyi szolgálatot jól szervezték meg. Az egészségügyiek önfeláldozó munkájának köszönhetö, hogy a sebesültek mintegy 50 százalékát a sebesülést követö egy-két órán belül, a többieket pedig legkésöbb hat órán belül hátraszállították az ezredsegélyhelyekre. Április 15-ére a szovjet csapatok birtokba vették a Morava folyó, Stockerau, St.Pölten, Gloggnitz Ny, Maribor K terepszakaszt és tovább a Dráva bal partját. Délröl mélyen átkarolták a Csehszlovákiában müködö nagy német fasiszta csoportosítást (a "Közép" hadseregcsoportot) s ezzel kedvezö feltételeket teremtettek a prágai hadmüvelet végrehajtásához. Miután a szovjet csapatok kijutottak a magyarosztrák-jugoszláv határra, és felszabadították Bécset, a Jugoszláviában és Észak-Olaszországban levö német csapatok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Sok fontos közlekedési és híradó vonaluk megszakadt. Az említett terepszakaszon a Vörös Hadsereg csapatai a Legfelsöbb Föparancsnokság parancsának megfelelöen, ideiglenesen védelembe mentek át. Április 30-án a német hadvezetés a szétvert "Dél" hadseregcsoport nevét "Ausztria" hadseregcsoportra változtatta. Ez azonban mit sem változtatott a német fasiszta csapatok katasztrofális helyzetén. Április végén az Ausztriában müködö szovjet csapatok, felhasználva a német arcvonal felbomlását, tovább folytatták a támadást nyugati irányban, és május elején kijutottak a Linz-Hieflau-Klagenfurt vonalra, ahol találkoztak az amerikai hadseregekkel (1. sz. térkép). Ausztria keleti körzeteinek felszabadítása döntö szerepet játszott az ország függetlenségének helyreállításában. A bécsi hadmüvelet folyamán az osztrák demokratikus erök elökészületeket tettek a kormány megalakítására, Karl Rennerrel, az osztrák jobboldali szociáldemokraták vezérével az élen. Április 4-én a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása elrendelte a 3. Ukrán Front haditanácsának, legyen bizalommal Renner iránt és közölje vele, hogy a szovjet parancsnokság támogatja öt az ausztriai demokratikus rendszer újjáteremtésében, és hogy a szovjet csapatok nem Ausztria területének meghódítása végett léptek az ország területére, hanem hogy kiüzzék a német fasiszta megszállókat az országból. 1945. április 27-én, Karl Rennerrel az élén, a kommunista, a szocialista és a néppárt képviselöiböl megalakult Ausztria Ideiglenes Kormánya. Ugyanezen a napon az Ideiglenes Kormány ünnepélyes nyilatkozatot tett közzé Ausztria függetlenségéröl. A szovjet fegyveres erök történelmi jelentöségü gyözelme eredményeként újból helyreállították Ausztria állami függetlenségét, amelyet a hitlerista Németország 1938-ban eltiport. Az újjászületett Ausztria, függetlenségének biztosításában, számíthatott a Szovjetunió támogatására, minthogy a szovjet kormány szilárdan azon az állásponton volt, hogy az önrendelkezés elvét a nemzetközi kapcsolatok terén minden nemzetre alkalmazni kell, beleértve a legyözötteket is. Ausztriában a hitleri uralom utolsó napjaiban jelentösen fokozódott az antifasiszta mozgalom a külföldi munkások és hadifoglyok között. Egyes esetekben fegyveres ellenállásra is sor került. Bécs felszabadítása után a mauthauseni foglyok nemzetközi földalatti mozgalma például harckészültségbe helyezte a foglyok katonai szervezetét. Az antifasiszta központ a harci csoportok parancsnokává Pirogov szovjet örnagyot nevezte ki. Május 5-én, amikor Mauthausen közelében feltüntek az amerikai felderítök harckocsijai, felhangzott a jel a felkelésre. A foglyok felfegyverzett harci csoportjai odarohantak a drótakadályokhoz, és a tábor örségének nagy részét megsemmisítették. Az antifasiszták osztagai birtokba vették az SS-alakulat fegyverés élelemraktárait, s kiszabadították a tábor börtönében levö rabokat. A tábor egyik örtornyán már vörös zászló lengett, amikor megérkezett Mauthausenbe az elsö amerikai harckocsi. Két óra múlva azonban az amerikai harckocsizók, anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna a felkelöknek, elhagyták a tábort. A foglyok Pirogov örnagy és Korde osztrák ezredes vezetésével két napon át nehéz és szívós harcot vívtak az örséggel, védelmezték a haláltábor foglyainak szabadságát. 1945. május 7-én megérkeztek Mauthausenbe az amerikai csapatok, és segítséget nyújtottak a foglyoknak, hogy sikeresen befejezzék az örség ellen vívott harcot. 1960. július 3-án Hruscsov, akkori szovjet kormányfö, meglátogatta a volt mauthauseni koncentrációs tábort, és a tömeggyülésen a következöket mondotta: "Az elmúlt háború éveiben nemegyszer volt alkalmam látni a hitlerista koncentrációs táborok maradványait. De közülük nem sokat lehet Mauthausennel összehasonlítani, ahol Európa összes országaiból 123 ezer antifasiszta halt mártírhalált. Több mint 32 ezer szovjet polgárt gyilkoltak meg itt, és 1945-ben, egy fagyos februári éjszakán itt ölték meg az SS-szörnyetegek az ismert tudóst, Karbisev tábornokot . . . A hitlerista koncentrációs táborok, s köztük Mauthausen, koncentráltan fejezték ki a fasizmus szörnyüségeit . . . A `mauthauseni tábor földalatti mozgalma megteremtette az egységes antifasiszta frontot, amelynek tagjai oroszok, franciák, lengyelek, olaszok, osztrákok, csehek, zsidók, spanyolok, különbözö politikai és filozófiai világnézetü emberek voltak, a kommunistáktól a katolikusokig. Ezt az egységet jelképezte az a tény, hogy az SS-ekkel vívott harcban a foglyok élén 1945 májusának elsö napjaiban Pirogov hadifogoly, szovjet tiszt és Korde politikai fogoly, osztrák ezredes állt." Az osztrák nép nagyra értékelte a Vörös Hadseregnek Ausztria szabadsága és függetlensége érdekében véghezvitt höstetteit. 1945 augusztusában a föváros egyik központi terén, a Schwarzenberg téren emlékmüvet emeltek az Ausztriáért vívott harcokban elesett szovjet katonáknak. Bécs dolgozói minden évben ünnepélyesen emlékeznek meg fövárosuk felszabadításáról. Április 13-án a demokratikus szervezetek összejöveteleket és tömeggyüléseket rendeznek. A bécsi temetöben a különbözö társadalmi szervezetek képviselöi ezen a napon megkoszorúzzák a szovjet katonák sírjait. Bécs lakói gyászinduló hangjai mellett helyezik virágaikat a felszabadító harcosok emlékmüvének talapzatára. * A szovjet csapatok sikeres harctevékenysége Magyarországon és Ausztriában nagyban elösegítette Jugoszlávia teljes felszabadításának meggyorsítását. 1945. március 20-án támadásba ment át a 4. jugoszláv hadsereg, s kijutott Fiume (Rijeka) távoli megközelítési útjaira. Március végén megkezdödött a 2. és a 3. hadsereg támadása. Április 12-én a 3. és az 1. hadsereg a sremskai arcvonalszakaszon is támadást indított. A jugoszláv csapatok áttörték az ellenség állásait, és leküzdve szívós ellenállását, felszabadították Vukovár, Osijek, Slavonski Brod és Slavonska Pozega városokat (1. sz. térkép). A jugoszláv csapatok tevékenységét a Dunai Katonai Flottilla hajói tüzérségi tüzzel támogatták. Április 12-én egy hajóosztag Gyerzsavin másodosztályú kapitánynak, a Szovjetunió hösének a parancsnoksága alatt 1500 jugoszláv katonából álló deszantot tett partra Opatovac körzetében. Április közepén azonban a hitlerista csapatoknak sikerült megállítaniuk a jugoszláv hadseregek elönyomulását. Eközben a 4. hadsereg sikeresen tovább támadott, kijutott a régi jugoszláv-olasz határra, és megkezdte a harcot Fiuméért. Április 25-én a jugoszláv csapatok partra szálltak Isztriában, s gyorsan elönyomulva, április 30-án elérték Triesztet (Trieste). Ugyanebben az idöben a szlovén partizánegységek kijutottak a Trieszttöl nyugatra levö körzetbe, és május 1-én az Isonzo folyónál találkoztak az ÉszakOlaszországban támadó angol-amerikai csapatokkal. Május 1-én a jugoszláv hadsereg csapatai betörtek Triesztbe, és utcai harcokat kezdtek a városban. Sokoldalú segítséget nyújtottak nekik a szlovén-olasz önkéntes milícia és a városi lakosság. Aktívan tevékenykedett itt a jugoszláv partizánokkal együtt, az 1. szovjet partizándandár, Gyacsenko vezetésével. 1945. május 2-án Triesztet teljesen felszabadították. Ez nem tetszett az angol-amerikai parancsnokságnak, amely arra törekedett, hogy a lehetö leggyorsabban bejuttassa a városba saját csapatait, s ne engedje, hogy a jugoszláv hadsereg szabadítsa fel azt. De az amerikaiaknak nem sikerült megelözniük Triesztben a jugoszláv csapatokat. Ismerve Trieszt óriási hadászati jelentöségét, az észak-olaszországi szövetséges parancsnokság nem vette tekintetbe azt, hogy Isztria (Julszkaja-Krajna) ösi jugoszláv terület, és követelte a jugoszláv hadsereg kivonását Triesztböl és Isztriából. Amikor Jugoszlávia ezt a követelést visszautasította, NagyBritannia és az Egyesült Államok kormánya 1945. május 15-én ultimátumot küldött a jugoszláv kormánynak. Az angol-amerikai uralkodó körök nyomására a jugoszláv kormány kénytelen volt engedni. 1945. június 9-én Belgrádban, egyrészröl Jugoszlávia, másrészröl Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ideiglenes egyezményt írtak alá, amelynek értelmében Trieszt és Isztria nyugati tengerpartjának egy része az angol-amerikai parancsnokság ellenörzése alá került. Az egyezmény azonban külön hangsúlyozta, hogy a megegyezés nem zárja ki a lehetöségét annak, hogy Julszkaja-Krajna kérdésében késöbb döntsenek. 1945. május 8-án felszabadult Zágráb (Zagreb), Horvátország fövárosa, Jugoszlávia második legnagyobb városa. De az usztasaés csetnik-magasabbegységek és a német fasiszta csapatok egy része még a hitlerista Németország feltétel nélküli fegyverletétele után is tovább folytatta a szívós ellenállást. Csak 1945. május 14-én és 15-én semmisítették meg, illetve ejtették foglyul (Dravograd, Slovenj Cradec és Mezica körzetében) azokat az utolsó német fasiszta és usztasa-csetnik csoportosításokat, amelyek Isztriába akartak áttörni, hogy ott a nyugati hatalmak csapatainak adják meg magukat. A német-usztasa csoportosítással vívott dravogradi harcban részt vettek a bolgár csapatok is. Május 15., az ország végleges felszabadításának napja, Jugoszlávia népeinek nemzeti ünnepe lett. Országának a német fasiszta hódítók és cinkosaik uralma alól való felszabadításával a jugoszláv nép nagyban hozzájárult a közös ellenség leveréséhez. A jugoszláv hadsereg sikeres tevékenysége a szovjet csapatok történelmi jelentöségü gyözelmeinek eredményeként vált lehetövé, azáltal, hogy a szovjet csapatok szétzúzták és megsemmisítették a német hadsereg föeröit. A szovjet emberek, akik aktívan támogatták a jugoszláv népet országa végleges felszabadításáért vívott harcában, óriási segítséget nyújtottak a jugoszláv hadseregnek. 1944-ben és 1945 elsö öt hónapjában a szovjet kormány több mint 96 ezer puskát és karabélyt, 68 ezer golyószórót, géppuskát és géppisztolyt, 3364 aknavetöt, 1065 különféle löveget, 491 repülögépet, 65 harckocsit, 1329 rádióállomást, valamint nagy mennyiségü löszert, ruházatot, felszerelést, lábbelit adott át Jugoszláviának. Teljesen szovjet fegyverekkel voltak felszerelve például az 1. jugoszláv hadsereg csapatai, valamint más egységek. A szovjet jugoszláv fegyverbarátság történetében fontos esemény volt a Szovjetunió és Jugoszlávia között 1945. április 11-én Moszkvában megkötött barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és háború utáni együttmüködési szerzödés. "Ez a

szerzödés -jelentette ki Tito marsall annak aláírásakor számunkra jövönk békés építésének alapját jelenti. Ez a szerzödés Jugoszlávia népeinek legrégibb törekvéseit teljesíti azt, hogy szoros barátságban éljenek a nagy szovjet néppel . . ." Tito hangsúlyozta, hogy a szovjet nép "a történelemnek ebben a legnehezebb harcában emberfeletti áldozatokat hozott a szabadságszeretö népek közös ellensége feletti gyözelemért, a kis népek szabadságáért és függetlenségéért, és elsösorban Jugoszlávia szabadságáért és függetlenségéért". * A bécsi támadó hadmüveletnek nagy politikai és hadászati jelentösége volt. A szovjet csapatok szétverték a "Dél" hadseregcsoportot, és kiüzték a német fasiszta megszállókat Nyugat-Magyarországról, Csehszlovákia jelentékeny részéböl, Ausztria keleti körzeteiböl, s elfoglalták az osztrák fövárost, Bécset. A 3. és a 2. Ukrán Front csapatai a támadás folyamán nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. Fogságba ejtettek több mint 130 ezer ellenséges katonát és tisztet, s 1345 harckocsit és rohamlöveget, valamint 2250 tábori löveget zsákmányoltak, illetve semmisítettek meg. Ausztria keleti területeinek felszabadítása biztosította az ország állami függetlenségének helyreállítását. Kidölt a sorból a hitleristák utolsó csatlósa, a fasiszta Magyarország. Fegyveres eröit felszámolták, a magyar fasizmust megsemmisítö csapás érte. Magyarország népe elött megnyílt a demokratikus fejlödés, a forradalmi átalakulások útja. De a Magyarország igazi megújulásáért vívott harc kezdettöl fogva rendkívül bonyolult körülmények között folyt. Az ország belsö helyzetének egyik sajátossága az volt, hogy a reakciót nem verték szét teljesen, meg tudta örizni eröinek egy részét, és mély illegalitásba vonult. Ez bizonyos nehézségeket okozott késöbb a demokratikus Magyarország építésében. A szovjet csapatok gyözelme Magyarországon és Ausztriában kedvezöen hatott Jugoszlávia katonapolitikai helyzetére. A jugoszláv nép és hadserege sikeresen befejezhette a német megszállók kiüzését hazája földjéröl, s egyben hozzájárulhatott a fasiszta Németország végleges szétzúzásához. A bécsi hadmüvelet elömozdította az angol-amerikai hadseregek és az ellenállási mozgalom 1945. évi tavaszi sikereit Észak-Olaszországban. A német fasiszta "Dél" hadseregcsoport szétzúzásának eredményeként jelentösen megjavult valamennyi délkelet-európai ország nemzetközi helyzete. Külpolitikai pozícióik megszilárdításához nagymértékben hozzájárult az angol-amerikai csapatok balkáni betörési terveinek meghiúsulása. A Szovjetunió, amely döntö szerepet játszott a hitlerista "új rend" megsemmisítésében, megbízható támaszává lett a demokratikus fejlödés útját választó országok függetlenségének. A bécsi hadmüvelet során a Vörös Hadsereg oldalán bátran küzdöttek a román és a bolgár csapatok is. A Szovjetunió, Románia és Bulgária katonáinak fegyverbarátsága, amelyet a fasizmus elleni közös harcban kiontott vér pecsételt meg, örökre beíródott a Nagy Honvédö Háború történetébe. A támadó hadmüvelet során megmutatkoztak a szovjet hadmüvészet kiváló tulajdonságai. E hadmüvelet egyik jellemzöje az volt, hogy az ellenség ellentámadása közben készítették elö. A 3. Ukrán Front csapatai, miután az ellentámadást elhárították, hadmüveleti szünet nélkül mentek át támadásba. Ez megnehezítette a hadmüvelet elökészítését, és nagy eröfeszítést követelt a parancsnokságoktól és a csapatoktól egyaránt. A nehéz terepviszonyok ellenére sikeresen harcolt a szárazföldi csapatok valamennyi fegyverneme, különösen a harckocsi-magasabbegységek, a tüzérség és a müszaki csapatok. A légierö hatalmas csapásokat mért a visszavonuló ellenségre. A Bécshez vezetö utakon vívott harcokban a csatarepülök és a bombázók lefogták az ellenség ellenállási csomópontjait, és megsemmisítették tüzfegyvereit. A hadmüvelet sikerét elömozdította a Dunai Katonai Flottilla, amely deszantokat tett partra a Duna mindkét partján, és tüzzel támogatta a 2. Ukrán Front csapatait. Jürg Meister burzsoá történész a flottilla tevékenységét értékelve ezt írta : "1944-1945-ben a szovjet Dunai Katonai Flottilla sok sikeres deszanthadmüveletet hajtott végre. Eltekintve némi veszteségektöl, biztosítani tudta a vízi szállítást." A hitleristák által szívósan védett "Déli eröd" összeomlott. A németek minden kísérlete, hogy hosszú ellenállásra rendezkedjenek be Ausztria területén, teljesen csödöt mondott. A Vörös Hadsereg szilárdan birtokába vette a fasiszta "Reich"-hez vezetö utakat.


Találat: 2104


Felhasználási feltételek