kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
(MADÁCH LEVELE ERDÉLYI JÁNOSHOZ, 1862. IX.13.)
Madách Imrét számos, egymás hatását felerősítő körülmény késztette főműve megírására (Európa társadalmi, gazdasági és tudományos élete forradalmi átalakulásokon ment át, Magyarországon a tíz éve elvesztett szabadságharc után ismét kiéleződött a politikai helyzet, és nem utolsó sorban saját személyes válsága is motiválta).
Az ember tragédiája filozofikus síkra emeli az egyetemes, nemzeti és individuális létkérdéseket. Műfaja drámai költemény, más szóval bölcseleti-lírai dráma. Madách műve tagja annak a sornak, amelyet Dante nyomában pl. Milton, Byron, Shelley, Goethe és Vörösmarty nagyszabású, a műfaji határokat átlépő alkotásai is fémjeleznek. A mű eszmei háttere is rendkívül sokrétű; számos tudományos, szellemi irányzat kap benne valamilyen szerepet, pl. a liberalizmus, a pozitivizmus, a biológiai és statisztikai determinizmus, az örökléstan, az utópista szocializmus, a deizmus és a panteizmus. A kompozíció az ellentétes erők harcának elvére épül. A konfliktus egyik pólusán (de a mű egészében is, az egyes színeken belül is) egy-egy elvont eszme megvalósításának igénye jelenik meg, míg a másik pólust az anyagi-társadalmi tényezők alkotják. Az ellentétes erők összecsapása után egy újabb idea merül fel, amely egyben a következő szín kiindulópontja is 545g62f .
A dráma alapkonfliktusát a függőség, valamint az első színben megjelenő (Lucifer által képviselt) autonóm létforma ellentéte alkotja. Lucifer a paradicsomi boldogságban élő Ádámot a második színben arra bírja rá, hogy ő is dacoljon az ral, lépjen ki az isteni gondviselet" védelméből, vállalja a nemes, de terhes" önálló életet. A bűnbeesés után Ádám (Évával együtt, immár a paradicsomon kívül") büszke önérzet és szorongás közt ingadozva éli önálló földi életét, és az ígért mindentudást kéri számon a csábító szellemtől. Lucifer a továbbiakban (a történelmi színekben) álomképek sorozatával tárja fel Ádám előtt az emberi szellem egyfajta fejlődéstörténetét.
Először a szabadság kétféle változatáról látunk példázatot. Ádám Egyiptomban
- fáraóként - a korlátlan egyéni hatalmat próbálja ki, az évezredekre szóló személyes dicsőségbe kóstol bele, de egy ismeretlen érzés" (a milliók" iránti együttérzéssel társult szeretetvágy) a szolganép felszabadítására ösztökéli. A szabad állam"-ban, Athénban azonban a nép (a nyomor miatt, a demagógia prédájaként) nem tud élni szabadságával, az ő szolgálatát vállaló nagy egyéniséget pedig elveszejti. A magasztos eszményeiben csalódott egyén most azt a célt tűzi ki, hogy éljen magának, és keresse a kéjt". A szabadosság életelve a császárkori Rómába vezet. Az eszmények hiánya azonban a pusztulást hozza magával, a döghalál"-t, amelyet már a római színben a kereszténység új eszméje győz le.
Konstantinápolyban ez is hitelét veszti: az emberi szeretet elvét megcsúfolja a vallásháború, a szeretetre bűnbélyeg" kerül, a szeretni vágyó embereket a zárda ajtaja elválasztja egymástól. Ádám, aki ismét csalódott eszményeiben, Prágában a tudományt szolgálja (Kepler személyében), az igazi tudásra viszont a császári udvar nem tart igényt, a tudós felesége pedig udvaroncokkal flörtöl. Párizsban mégis - átmenetileg, mint álom az álomban" (Sőtér István) - felcsendül a jövő dala"; a nagy francia forradalomban, ha ellentmondásosan is, de diadalra jutnak a legnemesebb eszmék: az egyenlőség, testvériség, szabadság". ra Prágában (a tizedik színben) Éva visszatér férjéhez, és Kepler tanítványának lelkes figyelme a jövő ígéretével kecsegteti Ádámot.
Az új világban", London szabad verseny"-ében (ahol az élet korlátozza önmagát") viszont csak az érdekek diktálnak, hiányzik pl. a kegyelet", az elvont eszmények eltűnnek. A londoni szín záróképe: vízió a kor áldozatainak haláltáncáról. Egy védő" és buzdító", tudomány vezérelte világot áhít most már Ádám, de a jövőt jelképező falanszterben a rideg célszerűség uralkodik, megszűnt a haza fogalma", funkcióját vesztette a tudomány és a művészet, tilos az anyai szeretet és a szerelem is. Hősünk - a szellemi értékekhez ragaszkodván - az űrbe repül, elhagyja az emberi kultúrát és az embertársakat, hisz Szerelem és küzdés nélkül mit ér A lét". Végképp elszakítana minden köteléket, mely a földhöz csatol"', lelke azonban (a Földszellem" uralmából) nem szabadulhat a testtől. Ádám tehát visszafordulni kényszerül, mégis alapigazságok fogalmazódnak meg benne: bármi hitvány Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, Emelt, és így nagy és szent eszme volt. Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság Vagy nagyravágy formájában hatott-e, Előre vitte az embernemet." Kimondja, hogy az ember célja a küzdés maga." Ez a jelenet a mű egyik eszmei csúcspontja.
Mégis, a kihűlőben lévő földre visszatérve, Ádám az eszkimó színben a teljes fizikai, szellemi és erkölcsi leépülést tapasztalja. Az utolsó részben, a záró keretszínben fellázadna ("Ne lássam többé ádáz sorsomat"), feladná a hasztalan harcot": a szabad akarat végső, de torz megnyilvánulásával önmagát áldozná fel az emberiség megmentésére. Éva azonban átszellemült boldogsággal a tudomására hozza: biztosítva áll már: a jövő". A Lucifer által felvázolt történelmet így mindenképpen vállalni kell. Az ember döntési lehetősége csupán abban áll, hogy szabadon választhat a bűn és erény" között, és a végtelen tér"-ben vállalhatja a tettdús élet"-et. Segítsége az iránymutató isteni szózat" lehet (csak meg kell hallania), mentsvára pedig az isteni kegyelem védőpajzsa. Sokat sejtető, szállóigévé vált mondattal zárul a mű: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"
A részek dialektikus egysége nem csupán a Tragédia felépítésének, hanem világképének is az alapja. A befejezett nagy mű", a teremtett világ: egymással küzdő erők egysége. A három főangyal által dicsőített és egyben képviselt fogalmak is (Eszme"; Erő"; Jóság") együtt a világ teljességét szimbolizálják: a szellemi, az anyagi szférát, valamint az erkölcsiséget. A három főszereplő (Ádám, Lucifer és Éva) hasonló hármasságot képvisel: az eszméket, a rációt és az ösztönöket. Hárman együttesen alkotják az emberi teljességet.
Az maga: az idők és a világ teljessége, az ellentétek egysége, maga az abszolútum, aki a végtelent és időt alkotta", őbenne a szintézis is megtestesül. Lucifernek az elsőbbséget és az isteni tökéletességet megkérdőjelező szavai után az nak módjában állna az önhitt" szellem megsemmisítése, gúnnyal" adja neki a két fát, és a végkifejletet előre látva engedi, hogy a tagadás szelleme próbára tegye az első emberpárt. Az eszkimó szín után Lucifer győztesnek érzi magát, az viszont ekkor már hatalma teljében, mindenhatóságát egyértelműen kinyilvánítva lép közbe: A porba, szellem! Előttem nincsen nagyság."
Lucifer a tagadás képviselője (Míg létez az anyag, Mindaddig áll az én hatalmam is, Tagadásúl, mely véle harcban áll"), a hideg számító értelem" megszemélyesítője, aki egyrészt a tényekkel való szembenézésre kényszerít (lásd neve: ényhozó , de egyoldalúan torzít is, és ezért nem juthat soha teljes diadalra. Amíg Lucifer a személyes szabadság szószólója, amíg a feltétel nélkül hódoló angyali karral szemben a szabad véleménynyilvánítás jogának követelője, addig Ádám harcostársa. Mint a földi élet tökéletes ismerője kalauzolja végig Ádámot - az egyre kilátástalanabb álomsorozaton. Ez a történetív - egyoldalúan és célzatosan - a földi világ tökéletlenségét hivatott illusztrálni; cinikus szkepticizmusát csak az szavai ellensúlyozzák. Ádámnak el kell fogadnia a Lucifer által feltárt vég" fenyegetését, de ugyanakkor az isteni irgalomba vetett hit" is megadatik a számára, így az emberi életút a fenyegetés és a bizalom között vezethet tovább.
A Földszellem a földi lét (az anyagvilág") törvényeinek megszemélyesítője, panteisztikus isteni lény; az ember vele mindenütt találkozhat - Elrészletezve vízben, fellegekben, Ligetben, mindenütt, hová benéz Erős vágyakkal és emelt kebellel" -,
a földi világ bármely szegletében megmutatkozik a megfelelő (nyitott) lélekállapot előtt. Csak én lélekzem benned, tudhatod." Ádám, a szellem és a lélek szabadságának keresője dacolni próbál vele, amikor a földi életet kilátástalannak látja. A lélek azonban a test nélkül nem létezhet (vö. József Attila: Költőnk és kora !), Ádám nem léphet ki a Föld köréből, tovább kell vállalnia az esetleg hasztalan" küzdelmet.
Éva rendkívül összetett figura. Ádám hő vágya" hozta létre, benne a férfi élete szebb létre" tesz szert. A férfival szemben ő otthonteremtő lény, aki lugost" csinál a sivár környezetben a vesztett Éden" pótlására. Sokrétű arculatának további jellemzői az életélvezet, a szolgalét és az önfeledt boldogság képessége, továbbá a hálaérzet, a hiúság, és a kíváncsiság is. Mindent összevéve ő az ösztönök képviselője, a természetesség érvényesítője, egyben a korerkölcsök képviselője is. Lucifer az emberi fajzat" nőfelfogásáról is kemény ítéletet mond: Majd állati vágyának eszközéül Tekinti a nőt, [+] Majd istenűl oltárra helyezi" - Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve [+] a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt." A legfőbb szerepét Éva a tizenötödik színben nyeri el: az ő tisztább lelkűlete" mindenkor képes meghallani az isteni iránymutatást, az szózatát", és ebben rejlik hivatása a férfi mellett: E gyönge nő tisztább lelkűlete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztűl Költészetté fog és dallá szürődni."
Ádám a büszke férfinem" képviselője. Legelső szavaival jelzi célját: úrnak lenni" a teremtett világban. Törvény- és kötelességtudó, de könnyen felcsigázható tudásvágy vezérli (szomjúzom") - a saját lábára kíván állni. Teljességre és hatalomra tör, sőt isteni (abszolút) teljességre is: Legyünk tudók, mint Isten". Büszke, de a hetedik színben már megnyilvánul emberi gyarlósága és végessége: Kifáradtam - pihenni akarok." egyúttal az eszmék fanatikus híve, megvalósításuk harcosa. Szelleme, e nyugtalan erő" a folytonos kudarcok ellenére sem hagyja pihenni. Számára minden mélypont után újra felmerűl Az eszme, mely éltet lehel" a földre. Az eszmény minden bukás ellenére mégiscsak fog dacolni, érezem, tudom."
A Tragédia jelentős témaköre az egyén és a közösség viszonya. A hatalom vagy a nép szolgálata a történelmi színek első nagy dilemmája, melynek lezárása (Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság") Madách személyes politikai élményeivel is kapcsolatos. Lucifer szerint Minden ember uralomra vágy", és a tömeg minden rendnek malmán húzni fog." A nép-fogalom a politikában kiüresedhet: Párizsban Danton és Saint-Just egyaránt a nép"-re hivatkozik. A tömeg és a kiemelkedő egyéniség kapcsolata a továbbiakban is az egyik főmotívum marad, a tizenharmadik színig az egyéni és a közérdekek felváltva kapnak szerepet. Ezt a kérdéskört is érinti az a tény, hogy a főhős - egyre kevésbé találva cselekvési lehetőséget - folyamatosan mind passzívabbá válik. Az egyén-közösség téma végső tanulságát jelentős mértékben alakíthatja a testvériség-eszme és a szeretet-elv is: az egyént önmaga kiteljesítésében az embertárs iránti vonzalom és felelősség is köti. Ádámot Egyiptomban és Párizsban is a rokonszenv" teszi fogékonnyá a másféle igazságok megsejtésére (mindannyiszor a nő vonzása is szerepet játszik).
Az ember tragédiájában végső soron a küzdéseszménynek jut a főszerep. Lucifer a dőre tagadás"-sal csak élesztője a fejlődésnek, Ádám előtt azonban Végtelen a tér", mely munkára hív". A zárókép utolsó szavai (Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!") sokféleképpen értelmezhetők, de jelentésüket korábbi szövegrészekre emlékezve szűkíthetjük és pontosíthatjuk. Az űrjelenetben elhangzott: A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga." Ádám végső kételyeit tovább oszlathatja Péter apostolnak már a hatodik színben elhangzó útmutatása: Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet."
:
1701