online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

HARC A LÉGI FÖLÉNYÉRT

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
Az újabban talalt kútfők adatai
PÁRDUC A KERESZTÉNYSÉGBEN
A SZOVJETUNIÓ HADBA LÉPÉSE A TÁVOL-KELETEN
A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI HITVILÁGA
A KÖZELKELETI ŐSHAZA
Útban vagyunk
Az európai térbe történt belépés
A KELETI IRÁNYBÓL ÉRKEZŐ TURÁNI NÉPHULLÁMOK
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ KEZDETE
A Mogul Birodalom - iszlam
 
bal also sarok   jobb also sarok

HARC A LÉGI FÖLÉNYÉRT


1. Az ellenséges légierö veresége a téli hadjáratban  A légi fölény kivívása volt egyik legföbb feltétele annak, hogy a Nagy Honvédö Háborúban gyökeres változást érjünk el. A Vörös Hadsereg hadmüveleteinek sikere nagyrészt a légi fölény kivívásáért folytatott harc kedvezö kimenetelétöl függött. A szovjet légierö szívósan és kitartóan harcolt az ellenség légierejével. Légiharcban és a repülötereken pusztította az ellenség repülögépeit, ezzel olyan helyzetet igyekezett teremteni, hogy a szárazföldi és a tengeri erök, valamint a hátország sikeresen végrehajthassák feladatukat, s hogy ebben az ellenséges légierö ne gátolhassa öket. Ugyanakkor a szovjet légierö a harcmezön küzdö csapatok, a tartalékok és más ellenséges objektumok ellen intézett összpontosított csapásokkal gátolta az ellenség hadmüveleteinek tervszerü végrehajtását, meghiúsította terveit. A légi fölény a Nagy Honvédö Háború elsö idöszakában a fasiszták oldalán volt, s ez a hitlerista hadvezetés számára kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy támadólag lépjen fel a Vörös Hadsereggel szemben. A szovjet légierönek abban az idöszakban az ellenségénél jóval kevesebb repülögépe volt, és hajózószemélyzete sem rendelkezett tapasztalatokkal, s ezért a légi fölényért vívott harcban nem tudott jelentös sikereket elérni. Csak idönként, egyes arcvonalszakaszokon ragadta magához a kezdeményezést, ahogy az például a moszkvai ellentámadás idején történt. A háború elsö idöszakának végén azonban az eröviszonyok a levegöben is mindinkább a Szovjetunió javára változtak meg. A második idöszak elején az ellenségnek a szovjet-német arcvonalon mintegy 3500 repülögépe volt (ebböl 2600 a németeké és körülbelül 900 a csatlós országoké). A német hadvezetés arra törekedett, hogy légiereje a nagy veszteségek ellenére ne gyengüljön, s ezért személyzetét és gépeit szüntelenül kiegészítette. A szovjet frontés távolbombázó légierö ebben az idöben számbelileg már fölényben volt az ellenséggel szemben, s 4100 repülögép állt rendelkezésére. Közülük azonban 500 darab U-2 és R-5 típusú könnyü éjszakai bombázó és sok más repülögép elavult, ezért a szovjet légierö számbeli fölénye nem jelentett egyúttal minöségi fölényt is. Emellett a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása nem összpontosíthatta a frontés távolbombázó légierö minden gépét a döntö irányban, mert Moszkva, a központi iparvidék és Leningrád oltalmazására sok gépet kellett felhasználnia. Jóllehet tehát a háború második szakaszában a Vörös Hadsereg eröfeszítéseinek súlya délen volt, a szovjet hadvezetés a repülö-magasabbegységek felét az északnyugati és a nyugati irányban alkalmazta. Ugyanakkor a német fasiszta hadvezetés szabadon manöverezhetett eröivel, és a szovjet-német arcvonalon müködö légierejének 80-90 százalékát a döntö irányban összpontosíthatta. Ilyen bonyolult viszonyok között kellett az erös és tapasztalt ellenséggel szemben a légi fölényt heves harcok árán kivívni. E küzdelem legfontosabb szakaszai közé tartozott a szovjet légierök harctevékenysége a sztálingrádi ellentámadás során, a Kubán vidékén folytatott légiharcok, az ellenség légierejének megsemmisítése céljából az 1943 tavaszán végrehajtott hadmüveletek, valamint a kurszki és a dnyeperi csata során folytatott eröteljes légi tevékenység. A föhadiszállás, hogy a sztálingrádi ellentámadás idején megbénítsa az ellenség légierejének támadásait, és hathatósabban támogassa a maga szárazföldi csapatait, jelentös eröket vont ott össze. Az ellentámadás megindulásáig a sztálingrádi irányba rendelték a 2., a 17., a 16. és a 8. légi hadsereget és a távolbombázó légierö egy részét. Mindez az U-2 típusúakat nem számítva, több mint 1100 repülögépet jelentett. Emellett a Sztálingrádnál harcoló repülöezredek kiegészítésképpen sok új vadászgépet kaptak; ezek repülési tulajdonságai lehetövé tették, hogy a szovjet repülök ne teljes fordulóval, hanem függöleges manöverezéssel vívják meg támadó harcukat. Az ellenség Sztálingrádnál Richthofen vezérezredes parancsnoksága alatt összevonta a több mint ezer gépet számláló 4. légiflottát, és nagy reményeket füzött hozzá. A szovjet légierö vadászgépek tekintetében másfélszeres fölényben volt ugyan az ellenséggel szemben, de nyolcadannyi bombázója sem volt, mint az ellenségnek. A hiányt a csatarepülögépek és az U-2 típusú könnyü éjszakai bombázók részben pótolták. Ilyen körülmények között a levegöben való kezdeményezésért nagyarányú és igen szívós harc folyt. A hadmüvelet elsö napjaiban a rossz idöjárás gátolta a légierö tevékenységét. A sztálingrádi sztyeppet sürü köd ülte meg, az eget alacsony összefüggö felhötakaró borította, s ez megnehezítette a tájékozódást és a célok felkutatását. Ilyen körülmények között csak a legtapasztaltabb repülöket vetették be, és ezek alacsonyan repülve tüzeltek a visszavonuló ellenségre, támadták repülötereit, és felderítést végeztek. November 19-töl 24-ig a szovjet repülök mindössze 970 felszállást hajtottak végre, az ellenséges légierö pedig még ennél is kevesebbet. November 25-re már megjavult az idöjárás, és mindkét fél fokozta tevékenységét. A levegöben heves harcok bontakoztak ki. A szovjet légierö csapásokat mért a bekerített csapatokra Sztálingrád körzetében, megsemmisítette az ellenség felvonuló tartalékait, fedezte a szovjet csapatokat a német bombázók támadásával szemben. A szovjet repülök november 24-e és 30-a között mintegy 600 felszállást hajtottak végre. Szilárdan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és 200 ellenséges repülögépet löttek le. Heves légiharcok tomboltak decemberben a Don középsö folyásának körzetében és Sztálingrádtól délre. A szovjet repülök mesterien és bátran küzdöttek, s jelentös segítséget nyújtottak a lövészés harckocsi-magasabbegységeknek. Kezükben tartották a kezdeményezést, és megbízhatóan oltalmazták a szárazföldi csapatokat az ellenséges légierö csapásaival szemben. A szovjet bombázók és csatarepülök emellett napról napra súlyosabb csapásokat mértek az ellenségre, s jelentös veszteségeket okoztak neki élöeröben és harci technikai eszközökben egyaránt. Csak a Kraszovszkij vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 17. légi hadsereg repülöi 154 ellenséges repülögépet löttek le, 136 gépet pedig a repülötereken semmisítettek meg, míg maguk 172 repülögépet vesztettek. Hatékony és bátor harcot folytatott Rugyenko vezérörnagy 16. légi hadserege, a Hrjukin vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 8. légi hadsereg és a Szmirnov vezérörnagy vezette 2. légi hadsereg. A szovjet légierö Sztálingrádnál körülbelül 19 ezer felszállást hajtott végre kétszer annyit, mint az ellenség. Ezalatt mintegy 800 légiharcban több száz német repülögépet semmisítettek meg. Különösen feszültté vált a helyzet, amikor az ellenség kotyelnyíkovói csoportosítása elérte a Miskova folyót, és mindössze 40-45 kilométer választotta el a Sztálingrádban bekerített csapatoktól. A szovjet hadvezetés bevetette ellene az egész 8. légi hadsereget és a 16. légi hadsereg egy részét. A 8. légi hadsereg parancsnoka parancsában megállapította: "December 20-án döntö harcot kell vívnunk, hogy megsemmisítsük az ellenség áttört páncélos csoportosítását." E napon hajnaltól késö estig heves légiharc tombolt, s ebböl a szovjet repülök kerültek 828f55i ki gyöztesen. Sikerült kiszorítaniuk az ellenség repülögépeit a harcok körzetéböl, és így megfosztották a német csapatokat a légi támogatástól. A csatarepülök és bombázók kihasználták a kedvezö helyzetet, rávetették magukat az ellenséges csapatokra, s pusztították harckocsijaikat és élöeröiket. Egy-egy bevetésen olykor 50-70 repülögép is részt vett. Óriási szerepe volt a szovjet légierönek az ellenség ama kísérleteinek meghiúsításában, hogy légi úton lássa el a Sztálingrádnál bekerített csoportosítását. A német hadvezetés itt vonta össze csaknem valamennyi szállító repülögépét, még a Berlin-Párizs és a Berlin-Róma légi útvonal szállítógépeit is. A feladat végrehajtásába a Ju-52, Ju-86, Ju-290 és az FW-200 típusú szállítógépek mellett a He-111 és Ju-88 típusú bombázógépek hat csoportját is bevonták. A szállítógépekre a német repülöiskolák legjobb oktatóit ültették. A repülögépeknek a bekerítés légterébe való kisérésére Németországból tartalék üzemanyagtartályokkal ellátott Me-109 és Me-110 típusú vadászgépeket csoportosítottak át. A fasiszta német hadvezetés utasítása szerint Sztálingrád körzetébe naponta mintegy 300 tonna üzemanyag-, löszerés élelmiszer-rakományt kellett volna szállítani. Visszafelé sebesülteket kellett volna a gépeknek magukkal vinniük. A fasiszta vezetés Tacinszkajában és Morozovszkban lázas sietséggel egy-egy nagy repülöteret létesített. Az elöbbit 600, az utóbbit 400 repülögépre tervezték. Repülötereket készítettek még Csernisevszkajában, Kotyelnyikovóban, Zimovnyikiban, Szalszkban és más körzetekben is. Egyidejüleg nagy raktárakban egy hónapra elegendö élelmiszert, löszert, ruházatot és gyógyszert halmoztak fel. Carganico vezérörnagyot, a tacinszkajai repülötér parancsnokát és Fiebig vezérörnagyot, a 8. repülöhadtest parancsnokát tették felelössé a bekerített csapatok ellátásáért. A bekerítés körzetében a rakományok fogadására sürgösen berendezték a sztálingrádi repülötereket, a pitomnyiki, baszarginói, bolsajai, rosszoskai, gumraki és voroponovói repülöteret. Ezek voltak a támaszpontjai a 3. "Udet" vadászrepülö-csoportnak, a német légierö egyik legjobb egységének. Ugyancsak ezeken a repülötereken csoportosították a 6. hadsereg légvédelmi tüzérségének legtöbb egységét, valamint a 4. légiflotta Pickert vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 9. légvédelmi tüzérhadosztályát. Mindezeknek az eröknek az lett volna a feladatuk, hogy fedezzék a szállító repülögépek útját. Az ellenség terve azonban kudarcba fulladt. A szovjet hadvezetés megszervezte az ellenség sok ezer fönyi csoportosításának légi blokádját. A blokád végrehajtásába bevonták a 17., a 16. és a 8. légihadsereg magasabbegységeit és a távolbombázó légierö egy részét. Novikov altábornagy, a Vörös Hadsereg légieröinek parancsnoka, aki a sztálingrádi ellentámadásnál maga irányította a szovjet légierö tevékenységét, 1942. december 4-én a következö utasítást adta a légi hadseregek parancsnokainak: "A fö feladat az ellenség szállítógépeinek megsemmisítése . A szállítógépek megsemmisítésére jelöljenek ki állandó vadászrepülöés csatarepülö-egységeket, s magyarázzák meg ezen egységek hajózóállományának feladatuk rendkívüli fontosságát. Éjjel-nappal tartsák blokád alatt a bekerítés gyürüjében levö repülötereket. E feladatra nappal vadászgépeket, éjjel U-2 típusú repülögépeket alkalmazzanak. A vadászrepülök nappal az ellenség repülöterei fölött teljesítsenek ügyeletes szolgálatot; a megjelenö szállítógépeket támadják meg, és rádió útján riasszák az azonnali felszállásra kész vadászés csatarepülöket . . . Az U-2 típusú gépekkel éjszaka a repülöterek körzetében teljesítsenek ügyeletes szolgálatot, és ellenséges gépek levagy felszállása esetén azonnal bombázzák a repülöteret." A bekerített csoportosítás ellátásába bevont szállítóés bombázórepülök különféle taktikákhoz folyamodtak, hogy félrevezessék a szovjet repülöket, és bejussanak Sztálingrád légterébe. Vadászrepülök kíséretében az idöjárásra való tekintet nélkül, éjjel-nappal, különbözö irányból és különbözö magasságban repültek. De a szovjet vezetés éber figyelemmel kísérte az ellenség minden cselét, és lezárta az ellenséges gépek repülési útvonalát. A szovjet repülök megsemmisítették az ellenség repülögépeit a bekerítés gyürüjén kívül levö repülötereken, megtámadták és lelötték a bekerített csoportosítás felé tartó gépeket, és támadták a bekerítés gyürüjében levö repülötereket. Fölöttébb hatékonyan müködtek a szovjet repülök az ellenség ama repülöterei ellen, amelyekröl a bekerített csoportosítás ellátása folyt. Csak január 9-én a szalszki repülötéren 72 darab Ju-52 típusú repülögépet semmisítettek meg, kettöt pedig a levegöben löttek le. Rohden ezredes, a német légierö vezérkara tudományos osztályának vezetöje elkeseredve emlékezik vissza a nagy veszteségekre: "Az egységek szinte be voltak zárva a repülötereken, hiszen valóságos bombazápor® zúdult rájuk, amikor felszállni készültek . . . Bombák hulltak a kifutópályára. Két találat két Junkers® lángba borul . . . A repülötér fölött csakhamar légiharc bontakozik ki. Majdnem lehetetlen megkülönböztetnünk az ellenséges gépeket a sajátjainktól. Egymás után lövik le a gépeket, köztük újabb két Junkers-t. Fekete füstoszlopok csapnak az ég felé, s hihetetlen sebességgel zuhannak a földre az égö roncsok . . ." Súlyos veszteségeket szenvedett a német légierö a levegöben is. A szovjet vezetés a 16. és a 18. légi hadsereg öt vadászhadosztályát összpontosította az ellenség bekerített csoportosítása körül. Mindegyik a maga szektorát védte, és felelös volt a légi blokád szilárdságáért. Az irányító pontok rádióállomásainak szerteágazó hálózata biztosította a vadászrepülök pontos munkáját. Nyolc-tíz kilométerre a bekerítés belsö gyürüjétöl a német repülögépek a légvédelmi tüzérség többrétegü tüzébe kerültek. S ha néhány gépnek sikerült is elérnie Sztálingrádot, az ott korántsem volt biztonságban. A szovjet bombázók és csatarepülök rendszeresen támadták az ellenséget a bekerítés gyürüjében levö bolsaja rosszoskai, pitomnyiki stb. repülötereken. Ezeken csak november 30-án 15, december 1-én 13, december 10-én 31, és december 11-én 58 darab Ju-52 típusú repülögépet semmisítettek meg. A blokád idején az ellenség a bekerítés gyürüjében levö repülötereken összesen 250 repülögépet vesztett. A repülöterek ellen éjszaka U-2 típusú repülögépeket alkalmaztak, amelyek rendszerint párosával müködtek. Az egyik gép megvilágította a célpontot, a másik csapást mért rá. A repülöterek fölött állandóan cirkáló éjszakai bombázók gátolták az ellenséget a szállítógépek fogadásában. Az ellenséges légierönek különösen szállító repülögépekben nagy veszteséget okoztak a szovjet harckocsi-magasabbegységek, amikor decemberben az ellentámadás kifejlesztése során a repülötereken sok repülögépet zsákmányoltak. A szovjet csapatok gyors elönyomulása arra kényszerítette az ellenséget, hogy lemondjon a tacinszkajai és morozovszki repülöterekröl. Repülöegységei kénytelenek voltak a távolabbi a Millerovóban, Novocserkasszkban, Rosztovban és más körzetekben levö repülötereket felhasználni. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a Sztálingrádnál bekerített csapatok légi támogatás nélkül maradtak. Tippelskirch a sztálingrádi csatát leírva, kénytelen volt bevallani, hogy a Vörös Hadseregnek nyugat felé való gyors elönyomulása következtében "a bekerítés gyürüjének áttöréséröl, valamint a kívülröl való felmentésröl szó sem lehetett . . . A decemberi támadás elött a német repülögépek a közeli repülöterekröl kedvezö idöjárás esetén naponta háromszor is felszállhattak, miután azonban a távolság csaknem a kétszeresére nött, ez lehetetlenné vált. A vadászgépek sem kísérhették végig az egész úton a szállító repülögépeket". A hitlerista vezetés 1943 januárjában intézkedett a Sztálingrádnál bekerített csapatok légi ellátásának megjavítására. A 4. légiflotta vezérkarához kiszállt Milch vezértábornagy, a Führer személyes képviselöje. Hitler öt a következö szavakkal bocsátotta útjára: "Mivel úgy határoztunk, hogy Sztálingrádot tartjuk, mindent el kell követni ennek érdekében . . . Megkövetelem, hogy a jövöben az erödbe valóban 300 tonna rakományt szállítsanak, hogy az tarthassa magát, és az oroszok nagy eröit kösse le. Ön ehhez tölem kellö meghatalmazást kap, s joga lesz arra, hogy parancsot és utasítást adjon a fegyveres erök valamennyi parancsnokságának." A bekerített csapatok ellátásának biztosítására újabb He-177, FW-200, Ju-90 típusú szállító repülögépeket alkalmaztak. Milch a szállító repülögépek és bombázók mellett erös vadászkísérettel vitorlázógépeket is megpróbált felhasználni. Ámde hasztalan ! A vadászerök és a légvédelmi tüzérség sürü kordonja, a bombázók és csatarepülök támadásai az ellenség repülöterei ellen, valamint a szárazföldi csapatok tevékenysége meghiúsította a bekerített sztálingrádi csoportosítás légi úton való ellátását. Selie ezredes, a 6. német hadsereg egykori müszaki parancsnoka emlékirataiban ezt írja : "Tény az, hogy a bekerítés elsö napjától kezdve nem szállt le sem ezer, sem 500, sem 300, de még száz gép sem. A Żkatlan® létrejötte után az elsö napokban még 50-70 gép érkezett, de számuk csakhamar napi 15-25-re csökkent . . . E sokatmondó számok pontosan tükrözik Sztálingrád sötét tragédiájának lényegét . . ." A fasiszta repülök a szovjet vadászoktól való félelmükben gyakran el sem repültek a bekerített csoportosításig, hanem a Vörös Hadsereg csapatainak állásai fölött dobták le rakományukat. Január 30-án például rendjelekkel és vaskeresztekkel telt zsák esett egy német hadifogolytáborba; a Führer küldte Paulus vezértábornagynak csapatai harci szellemének javítása céljából. A német föparancsnokságnak az a kísérlete, hogy a 6. hadsereget légi úton ellássa, kudarcba fulladt. Az ellenséges légierö súlyos veszteségeket szenvedett. Rohden ezredes ezt írja: "A szállítórepülök a Sztálingrád ellátásával kapcsolatos tevékenységük befejeztéig mintegy 500 repülögépet és ezer fönyi hajózószemélyzetet vesztettek. A légierö szempontjából nem volt közömbös alig kilenc hét alatt egy kis arcvonalszakaszon annyi értékes, csak hosszú és költséges kiképzés után bevethetö katonát veszteni, amikor valamennyi arcvonalon szükség volt rájuk. Tudomásul kellett venni a pótolhatatlan anyagi veszteségeket is." Az ellenség bekerített csoportosításának légi blokádja alatt a szovjet repülök és tüzérek körülbelül 1160 harci és szállító repülögépet semmisítettek meg, ennek egy harmadát a repülötereken. A bekerített sok ezer fönyi ellenséges csoportosításnak a levegöböl történt elszigetelése megfosztotta ezt a csoportosítást minden külsö támogatástól. Ez megkönnyítette a szárazföldi csapatoknak a sztálingrádi fasiszta hadsereg végleges megsemmisítését, illetve fogságba ejtését. A bekerített csoportosítás felgöngyölítése során a német légierö már nem fejtett ki számottevö ellentevékenységet; a kezdeményezés teljesen a szovjet légierö kezében volt. A sztálingrádi ellenséges csoportosítás megsemmisítése idején a szovjet repülök körülbelül 36 ezer felszállást hajtottak végre, kétszer annyit, mint az ellenség, és 8 ezer tonna bombát dobtak le a bekerített csapatokra. Ezalatt 1420 ellenséges repülögépet semmisítettek meg, ebböl több mint 600 gépet légiharcban és mintegy 800 gépet a repülötereken. Emellett a német légieröt légvédelmi tüzérségünk is erösen megtizedelte. A sztálingrádi harcokban a fasiszta Németország legjobb repülöegységeit semmisítették meg. A németek ott vesztették el legjobb pilótáikat és navigátoraikat, köztük sok repülöiskolai oktatót, ami késöbb károsan hatott repülökiképzésükre. Sztálingrád után a németeknél hiány keletkezett repülökben, s azt a háború végéig nem tudták pótolni. A német tábornokok és tisztek kénytelenek voltak bevallani légierejük vereségét. Doerr, fasiszta tábornok a sztálingrádi csata részvevöje megjegyezte: "Sztálingrádnál nemcsak a szárazföldi erök, hanem a légierö is egy egész hadseregre valót vesztett el". GrefFrath, nyugatnémet hadtörténész szerint a sztálingrádi harcok következtében "a német légierö még jobban legyengült. Az oroszok légiereje viszont mind minöségi, mind mennyiségi tekintetben egyre erösödött, s veszteségei is évröl évre csökkentek". A sztálingrádi harcok megacélozták a szovjet repülök akaratát, s azok a szovjet emberekre jellemzö legjobb tulajdonságokról tettek bizonyságot. Sokan közülük tapasztalatlan újoncokként szálltak harcba Sztálingrád egén, és érett légi harcosokként, hozzáértö parancsnokokként kerültek ki a küzdelemböl. A kommunista párt és a szovjet kormány kellöképpen értékelte a szovjet légierö sztálingrádi müködését. Szakértelméért, bátorságáért és hösiességéért kilenc repülöhadosztálynak a "gárda" címet adományozták, sok pilóta, navigátor, technikus, hajózólövész kormánykitüntetést kapott. Csupán a 8. légi hadsereg állományából 17 pilótának adományozták a Szovjetunió Höse címet, 3000 föt különféle rendjellel és érdeméremmel tüntettek ki. Sztálingrád egén szereztek hírnevet olyan kiváló repülök, mint Aleljuhin, Baranov, Jefremov, Klesesev és Sesztakov. A légifölény megszerzéséért a Sztálíngrádnál folytatott nehéz harccal egyidejüleg légi ütközetek zajlottak le az Észak-Kaukázusban, Leningrádnál és a Don felsö folyásánál. Mindenütt, ahol a Vörös Hadsereg támadásba lendült, a szovjet légierö hatalmas csapásokkal támogatta. Az Észak-Kaukázus felszabadításáért vívott harcokban részt vett a 4. és az 5. légi hadsereg, a Feketetengeri Flotta légiereje és a távolbombázó légierö egy része. Ezek állományában mintegy 700 repülögép volt, köztük sok U-2 típusú. Az ellenségnek itt csupán 530 repülögépe volt, mert több magasabbegységét a sztálingrádi irányba dobta át. Az észak-kaukázusi támadás során légierönk szilárdan magához ragadta a kezdeményezést, és nagy segítséget nyújtott a szárazföldi csapatoknak. Eredményesen támadta a visszavonuló csapatokat, a vasúti szerelvé

nyeket és gépkocsioszlopokat, és állandó felderítést végzett. Február elején, amikor a szovjet csapatok elérték az Azovi-tengert, és elvágták az Észak-Kaukázusban levö ellenséges csoportosítás visszavonulási útjait, a német hadvezetés úgy határozott, hogy néhány magasabbegységet légi úton a Donyec-medence irányába dob át. A Krím és Dél-Ukrajna repülöterein szállító repülögépeket és vitorlázó repülögépeket vontak össze. Légi felderítésünk azonban idejében felfedte az ellenség tervét. Február 8-tól a szovjet bombázók támadták a szállító repülögépek támaszpontjául szolgáló tyimosevszkajai, szlavjanszki, szarabuzi, melitopoli és más repülötereket. Az ellenség 60 repülögépét és 12 szállító vitorlázógépét megsemmisítették. Ezzel egyidejüleg a vadászrepülök is fokozták harctevékenységüket. A szállító repülögépek elfogására négy-nyolc gépböl álló "vadászcsoport"-okat alakítottak, amelyek elzárták az ellenség valószínü légi útvonalait. A légiharcokban a szovjet repülök 87 repülögépet és 5 vitorlázó repülögépet löttek le; a repülötereken és a levegöben együttvéve az ellenség 147 repülögépet és 17 vitorlázó repülögépet vesztett, ami jelentös mértékben megnehezítette a német csapatoknak az Észak-Kaukázusból való átcsoportosítását. A szovjet repülök az észak-kaukázusi harcok során, januártól márciusig, a levegöben és a repülötereken az ellenségnek mintegy 300 repülögépét semmisítették meg. Sikeresen müködtek a szovjet repülök 1943 januárjában, a blokád áttörése idején Leningrádnál is. A repülö magasabbegységek gondosan felkészültek a szárazföldi csapatok támogatására, és ez jelentösen elösegítette az áttörést. A bombázókat és a csatarepülöket olyan gyakorlótereken iskolázták, amelyeken elözöleg elkészítették az ellenség támpontjainak, a hidaknak és más objektumoknak az utánzatát. A szovjet légierö a támadás elsö napjától végig kezében tartotta a kezdeményezést. A hadmüvelet legnehezebb idöszakaiban a szovjet repülök osztatlanul uralták a légteret. A bombázók és a csatarepülögépek állandóan ott köröztek az ellenség csapatai fölött, s három-négy rárepülést is végeztek a célpontokra. A harcmezön mért csapásaikat a támadó csapatok harcrendjében müködö figyelök rádió útján irányították. A hadmüvelet idején a szovjet légierö több mint 14 ezer felszállást hajtott végre, és lényeges segítséget nyújtott a csapatoknak a leningrádi ostromzár áttörésében. A német légierönek alig több mint 2000 felszállása volt, vagyis heted annyi, mint a szovjet repülöknek, akik 280 ellenséges repülögépet semmisítettek meg légiharcban és a repülötereken. Az 1943 telén az ellenség légierejét a többi arcvonalszakasz hadmüveleteiben is újabb csapások érték, s ezek tovább gyengítették. A téli hadjárat során a német légierö komoly vereséget szenvedett: elvesztette legjobb repülöit és több mint 7000 repülögépét. A német hadvezetés kénytelen volt más harcszínterekröl és a tartalékból pótolni veszteségeit. 1942. december 15. és 1943. január 20. között Németországból, Norvégiából, Franciaországból és Hollandiából tíz bombázóés egy vadászcsoport érkezett a szovjet-német arcvonalra; a földközi-tengeri hadszíntérröl három bombázócsoportot, egy zuhanóbombázó századot, egy kétmotoros vadászgépekböl álló századot és egy önálló osztagot irányítottak át, a Balkán-félszigetröl pedig két bombázócsoportot küldtek, Összesen mintegy 700 repülögépet dobtak át nyugatról a keleti arcvonalra. Ennek következtében a német légierö létszáma más hadszíntereken jelentösen csökkent. A nyugati hadszíntéren mindössze 500 repülögép maradt, a Balkánfélszigeten 60, a Földközi-tenger medencéjében 400, ami az ellenség egész légiereje alig egyharmadának felelt meg. Ez kedvezö feltételeket teremtett az amerikai-angol légierö számára a fasiszta Németország elleni harchoz. Más hadszínterek terhére azonban a német hadvezetés nem tudta már megváltoztatni a légi eröviszonyokat a szovjet-német arcvonalon. A Szovjetunió légiereje által a téli hadmüveletek során aratott gyözelem fontos szakasza volt a hadászati légi fölény kivívásának. 2. Harc az ellenség légiereje ellen 1943 tavaszán  Tavasszal heves légiharcok bontakoztak ki a szovjet-német arcvonal legdélibb szakaszán, Kubánban. Ebben az idöben kezdték meg az Észak-kaukázusi Front csapatai a 17. ellenséges hadsereg védelmének áttörését, hogy felszabadítsák a Tamany-félszigetet, és teljesen szétzúzzák a német "A" hadseregcsoportot. A német hadvezetés viszont igyekezett megtartani a Tamany-félszigeten levö hídföjét, hogy ugródeszkául használja fel a Kaukázus elfoglalásához. Minthogy azonban Kurszknál nagyarányú támadás elökészületei folytak, nem tudta a 17. hadsereget gyalogsággal, tüzérséggel és harckocsikkal megerösíteni. A németek e hiányt légierövel szándékoztak pótolni. Emellett a Tamanyfélszigeten álló csapatokat a Kercsi-szoroson átvezetö egyetlen, könnyen sebezhetö vízi úton látták el. Csak a teljes légi fölény tehette volna ezt a közlekedési utat biztonságossá, és csak ez gátolhatta volna meg a 17. hadsereg körülzárását. A déli arcvonalszakasz természeti adottságai is jelentösen közrejátszottak abban, hogy a 17. hadsereg támogatására nagy légieröt alkalmazzanak. Tavasszal ugyanis a többi arcvonalszakaszon a repülöterek használhatatlanok voltak, ezért ott a légi tevékenység megcsappant, a Tamany-félsziget, a Krím és Dél-Ukrajna repülöterei viszont sok és különbözö típusú repülögép összevonását és hatásos alkalmazását tették lehetövé. A fasiszta hadvezetés, hogy a Kubán-vidéken döntö fölényt biztosítson magának, ott vonta össze a 4. légiflotta zömét. A flottának mintegy 1500 repülögépe volt, vagyis a szovjet-német arcvonalon akkoriban müködö német gépeknek több mint a fele tartozott állományába. Csak a Tamany-félsziget és a Krím repülöterein márciusban és áprilisban mintegy ezer ellenséges repülögép települt. Ebböl 580 bombázó-, 220 vadászgép és mintegy 200 felderítö és más különleges rendeltetésü repülögép volt. Ezenkívül a Donyec-medencében és az Azovi-vidéken sok olyan bombázó volt, amelynek hatósugara lehetövé tette, hogy csapást mérjen a Kubán-vidéken levö szovjet csapatokra és katonai objektumokra. Az a körülmény, hogy az ellenség itt jelentös bombázó eröt vont össze, arra utalt, hogy döntö céljai vannak, meg akarja torolni légierejének Sztálingrádnál elszenvedett vereségét. Erröl tanúskodott az is, hogy a Kubán körzetébe rendelték a legjobb német repülöalakulatokat: a többi között az "Udet" 3. vadászrepülö-csoportot, amely azelött Sztálingrádnál müködött, és a "Mölders" 51. vadászrepülö-csoportot. Ezeket az alakulatokat teljesen feltöltötték tapasztalt hajózóállománnyal és új harci technikai eszközökkel. Emellett az ellenség a Tamany-félszigetre dobta át repülöinek egy különleges csoportját, hogy a szovjet vadászok ellen harcoljanak. Ezek Németország legjobb repülögépein, az FW-190 típusú gépeken repültek, és az volt a feladatuk, hogy a legújabb típusú szovjet repülögépekre vadásszanak. Márciusban és április elején az Észak-kaukázusi Front parancsnokságának jóval kevesebb repülögép állt rendelkezésére, mint az ellenségnek. A front állományába tartozott a Naumenko vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 4. légi hadsereg és a Gorjunov vezérörnagy vezette 5. légi hadsereg. Emellett az Észak-kaukázusi Front csapatait Szkripko altábornagy távolbombázó repülöcsoportja és a Feketetengeri Flotta légiereje támogatta. Az utóbbi parancsnoka Jermacsenkov vezérörnagy volt. A Kubánvidéken müködö légierö tevékenységét Versínyin altábornagy, az Észak-kaukázusi Front légieröinek parancsnoka hangolta össze. A Kubán-vidéken április elején 550-600 repülögépnél nem volt több, s ezeknek is egyötöd része javításra szorult. Ilyen eröviszonyok mellett a szovjet repülök nem számíthattak légi uralomra. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása ezért április elsö felében jelentösen megerösítette az Észak-kaukázusi Front légierejét. A föhadiszállás tartalékából ide helyezték át a 2. bombázó-, a 3. vadászés a 2. vegyes repülöhadtestet. A távolbombázó csoportot egy hadosztállyal egészítették ki. Ennek eredményeképpen a légi eröviszonyok a Kubán-vidéken körülbelül kiegyenlítödtek; az általános eröviszonyokon belül a szovjet légierö abszolút fölényben volt csatarepülögépekben, kétszeres fölényben vadászgépekben, de csak harmad annyi nappali bombázógéppel rendelkezett, mint az ellenség. Az elözö hadmüveletekhez viszonyítva a Kubán-vidéken müködö szovjet légierö minösége jelentösen javult. A sztálingrádi ellentámadásnál az új típusú bombázó repülögépek aránya az egész állományhoz viszonyítva még csak 27 százalék volt, a Kubán-vidéken pedig már 65 százalék. Még nagyobb volt az új típusú gépek hányada a vadászrepülöknél. Ilyen egyforma és nagy erök összetalálkozása esetén a légi uralomért vívott harc szükségképpen rendkívül kiélezödik, és eredménye a pilóták harci és erkölcsi tulajdonságaitól, a harctevékenység hozzáértö megszervezésétöl és a gépek minöségétöl függ. A szovjet repülök vitathatatlan fölényben voltak az ellenséggel szemben. A hazaszeretet, a háború céljának világos megértése a hajózó állományt hösiességre, kitartásra serkentette, s képessé tette a nehézségek leküzdésére és a gyözelem kivívására. A repülö-magasabbegységek és egységek parancsnokai a harc megszervezésében és vezetésében gazdag tapasztalatokat szereztek, s megtanulták a szárazföldi csapatokkal való szoros együttmüködést. A légierö harctevékenysége a Kubán-vidéken a szárazföldi csapatok tevékenységével összhangban bontakozott ki. Mindkét fél arra törekedett, hogy kivívja a légi uralmat, és maximális segítséget nyújtson a szárazföldi csapatoknak. 1943. április 17-én heves légiharcok kezdödtek a Kubán-vidékén. Az ellenség jelentös légi támogatással támadásba ment át a 18. hadsereg csapatai ellen, amelyek Novorosszijszk körzetében levö hídföt védték. Az ellenség légiereje ezen a szakaszon számbeli fölényben volt, és vitathatatlanul elönyösebb repülötér-hálózattal rendelkezett. Vadászegységei 15-25 kilométerre voltak az arcvonaltól. A szovjet repülöknek viszont távolabbi repülöterekröl kellett odarepülniük. A német légierö a kedvezö lehetöségeket kihasználva magához ragadta a légi kezdeményezést. A védelemben levö szovjet csapatok rendkívül súlyos helyzetbe kerültek. A hídfö megtartásához erös légi támogatásra volt szükségük. Az Észak-kaukázusi Front parancsnoksága ezért a 4. és az 5. légihadsereg zömét Novorosszijszk körzetébe dobta át. Ez gyökeresen megváltoztatta a helyzetet a levegöben, és meghiúsította az ellenség tervezett támadását. Leszilidze altábornagy, a 18. hadsereg parancsnoka a szovjet repülök tevékenységéröl a következöket írta: "Amikor az ellenség Miszhako körzetében megkísérelte deszantegységeink felgöngyölítését, légierönk összpontosított csapásokkal meghiúsította tervét. Ez növelte a deszantcsoport katonáinak önerejükbe vetett hitét." Az ellenség megpróbálta megakadályozni a szovjet repülök müködését. Bombázóés csatarepülöink ellen sok vadászrepülöt alkalmazott, és közben folytatta a "Malaja Zemlja" védöi elleni bombatámadásokat. A levegöben minduntalan heves csoportharcok bontakoztak ki; április 20-án például több mint 50 német repülögépet löttek le. A szovjet repülök az április 17-töl 28-ig tartó védelmi harcok alatt a hídfö körzetében összesen 152 repülögépet semmisítettek meg, emellett a légvédelmi tüzérség is lelött 30 gépet. A szovjet légierök veszteségei ennek a felére rúgtak. Repülöeröink ezen a szakaszon hatékony tevékenységükkel magukhoz ragadták a kezdeményezést. A deszantcsoport csapatai a légierö támogatásával nemcsak hogy visszaverték az ellenség támadását, hanem helyre is állították az eredeti helyzetet, és jelentös veszteséget okoztak a hitlerista csapatoknak. Miután az ellenség novorosszijszki támadása meghiúsult, az Észak-kaukázusi Front parancsnoksága nyomban a Krimszkaja állomás körzetében készülö nagyarányú támadás elökészítésébe vonta be a repülöket. A légierö azt a feladatot kapta, hogy a szovjet-német arcvonal déli szakaszán gyengítse meg az ellenség légierejét. E feladatot a föhadiszállás utasítása szerint nem egyedül a 4. légihadseregnek, hanem vele együtt a Déli Front 8. légi hadseregének, a Délnyugati Front 17. légi hadseregének, a Fekete-tengeri Flotta légierejének és a távolbombázó légierönek kellett végrehajtania. Az utóbbiak a Tamany-félszigeten, a Krímben, és Dél-Ukrajnában levö repülöterekre föleg éjszaka mértek összpontosított csapásokat. Az ellenség nagy veszteségeket szenvedett. Krímben csak a távolbombázó légierö Szaki repülöterén mintegy 100, Szarabuz repülöterén pedig körülbelül 70 ellenséges repülögépet semmisített meg. Április 17-e és 29-e között a szovjet repülök mintegy 260 repülögépet tettek üzemképtelenné a földön. A repülötereken levö német repülögépek megsemmisítésében részt vettek a Fekete-tengeri Flotta hajói is. A szovjet légierö és a flotta aktív tevékenysége folytán az ellenség kénytelen volt lemondani arról, hogy repülögépeit a Tamany-félszigeten és a Krímben helyezze el, és ezeket a Donyec-medencébe, Dél-Ukrajnába telepítette át, ami jelentösen nehezítette légi tevékenységét a Kubán-vidéken. Amikor a szovjet csapatok április 29-én Krimszkaja körzetében támadásba mentek át, az ellenség bombázóinak csapásaival próbálta megnehezíteni tevékenységüket. De a 4. légi hadsereg vadászai megbízhatóan oltalmazták a harcmezöt. A levegöben nemegyszer órákig tartó légiharcok zajlottak le. Ezekben mindkét fél részéröl 30-50, söt még több repülögép vett részt. Naponta átlag 20-25, olykor pedig még 40-nél is több légiharcra került sor. A hadmüvelet elsö napján például 42 légiharcot vívtak, s ezekben repülöink 75 ellenséges gépet löttek le. A szovjet csapatok krimszkajai támadása idején, április 29. és május 10. között repülöink mintegy 10 ezer felszállást hajtottak végre, és légiharcban 368 repülögépet löttek le, a velük szemben álló ellenséges gépeknek több mint a harmadát. Az Észak-kaukázusi Front légierejének veszteségei 70 repülögépre rúgtak. E gyözelem azonban nem jelentette azt, hogy az Észak-Kaukázusban a légi fölényért vívott harc végérvényesen javunkra dölt el. Az ellenségnek még mindig jelentös eröi voltak, s ezeket hatékonyan alkalmazhatta. Újult erövel lángoltak fel a légiharcok május végén, amikor a szovjet csapatok támadást indítottak Kijevszkoje és Moldavanszkoje állomás körzetében. Május 26-án délután a szovjet csapatok áttörték az ellenség elsö védöövét, és megteremtették a támadás sikeres kimélyítésének feltételeit; az ellenség azonban ekkor Krím és Dél-Ukrajna repülötereiröl odavonta a 4. légiflotta bombázóit, és tömeges csapást mért a támadókra. Az áttörés szakasza felett három óra alatt több mint 1500 ellenséges gépet számoltak meg. A front légvédelmi tüzérsége és a 4. légi hadsereg vadászrepülöi nem tudták elhárítani a tömeges csapást. A fasiszta repülök az Észak-kaukázusi Front föcsapásának sávjában átmenetileg magukhoz ragadták a kezdeményezést. Ez súlyosan kihatott szárazföldi csapataink helyzetére. A front haditanácsa utasításának megfelelöen csatarepülöink és bombázóink nagy csoportjai csapásokat mértek az ellenség repülötereire, a támadó csapatok oltalmazására pedig újabb vadászrepülöeröket vetettek be. Ezek azt a parancsot kapták, hogy az arcvonal elérése elött semmisítsék meg az ellenséges bombázókat. A vadászgépek ezért mélyen az ellenség területe felett örjáratoztak a levegöben. A haditanács intézkedései igen hathatósnak bizonyultak. Június 3-án a németeknek egy 125 bombázóból álló csoportja 10 vadászgép oltalma alatt csapást próbált mérni a szovjet csapatokra. 26 szovjet repülögép négy csoportban müködve, 18 ellenséges gépet lött le, négy gépet pedig olyannyira megrongált, hogy az müködését nem folytathatta tovább. A németek ezután bombaterhüket saját csapataikra szórták le, és visszafordultak. A vadászrepülök hatékony és eröteljes tevékenysége, valamint május második felében és június elején az ellenség repülötereire mért csapások lehetövé tették az Észak-kaukázusi Front légierejének, hogy viszonylag rövid idö alatt visszaszerezze a kezdeményezést. A május 26. és június 7. között lezajlott harcokban az ellenség 315 repülögépet vesztett. A szovjet légierö vesztesége 150 repülögép, tehát fele annyi volt. Az Észak-kaukázusi Front haditanácsa a légierönek a Kijevszkoje és Moldavanszkoje állomás körzetében vívott harcban játszott szerepét értékelve megállapította : "A légiharcok eredményeképpen a gyözelem vitathatatlanul a miénk volt. Az ellenség nem érte el célját. Légierönk nemcsak hogy sikeresen szembeszállt az ellenséggel, hanem egyben a légiharcok beszüntetésére és arra kényszerítette a németeket, hogy eltakarodjanak." A kubáni légi ütközetek valóságos iskolái voltak a repülés müvészetének. A szovjet repülök igyekeztek alkotó módon megoldani harcfeladataikat, egyre tökéletesítették taktikájukat, az ellenség megsemmisítésére új módszereket kerestek és alkalmaztak. Gazdag tapasztalatokat szereztek a csoportos légiharc megvívásában, s minden újabb harccal csiszolódott a müvészetük. A repülöegységeknél és magasabbegységeknél a bevetések közötti szünetek alatt széles körü értekezleteket tartottak a tapasztalatok kicserélése végett. Az értekezleteken írja Versinyin, a légierök fömarsallja "elkerülhetetlenül heves viták keletkeztek; olykor a vita tárgyát képezö egyik-másik taktikai fogást a levegöben is kipróbálták az egységes nézet kialakítása érdekében. Harcászati kérdésekben sok hasznos javaslatot fogadtunk el, s ezeket közkinccsé tettük, és valamennyi repülö-magasabbegységnél alkalmaztuk". Új módon oldották meg a vadászrepülögépek harcrendjének kérdését. A vadászrepülök már 1943 tavasza elött is számos légi hadseregnél alkalmazták a páros repülést, de a páros repülés harceljárását nem ismerték eléggé széles körben. A Kubán-vidék légterében kidolgozták a páros repülés harci módszereit, meghatározták a vezérgép és a kísérö gép feladatait. A páros repülés lett a vadászrepülök fö harcrendje. A Kubán-vidék egét kémlelö vadászgépek mind gyakrabban repültek magasságban lépcsözve, s ezt "Kubáni létrának" nevezték el. "A Żlétra® minden fokának írja Versinyin, a légierök fömarsallja pontosan meghatározott szerepe volt. Ha az ellenséges repülögépek kibújtak is a Żlétra® egyik fokának csapása alól, nyomban a másik lépcsö tüzébe kerültek. Az ilyen harcrend lehetövé tette vadászainknak, hogy sikeresen harcoljanak az ellenség repülöi ellen, és megbízhatóan oltalmazzák a csapatokat." A kubáni légiharcokban kialakított új harceljárás sok tekintetben elömozdította az általános és fö feladat megoldását: a hadászati légi uralom kivívását. A kubáni légiharcokban a szovjet repülök példás hösiességröl, önfeláldozásról és magas fokú katonai tudásról tettek tanúságot. Itt tünt fel elöször teljes nagyságában Pokriskinnak, a Szovjetunió Höse címével késöbb háromszor is kitüntetett repülönek tehetsége. Április végén Pokriskin százados számláján 13, önmaga által lelött, és hat, csoportos harcban elpusztított ellenséges repülögép volt. A kubáni légiharcokban nagy bátorságról tettek tanúságot a Glinka fivérek, Golubev, Klubov, Szemenyisin, Fagyejev és sok más nagyszerü repülö. A kubáni légi ütközet több mint két hónapig tartott, a légi ütközetek hevességüket és a bennük részt vevö repülögépek számát tekintve felülmúlták az összes korábbiakat. Áprilisban és májusban a Kubán-vidéken zajlott le a szovjet-német arcvonal légiharcainak több mint a fele. Az ellenség itt több mint 1100 repülögépet vesztett. E hatalmas veszteségek miatt a német fasiszta hadvezetésnek nem volt módja arra, hogy a kurszki nyári támadásának kezdetére a levegöben számbeli fölényt biztosítson magának. 1943 tavaszán nemcsak a Kubán-vidéken dúlt a harc a légi fölényért. Nagy lendülettel folyt a harc az arcvonal középsö szakaszán is, ahol az ellenség a kurszki támadásra készült, és nagy légieröt vont össze. A szovjet hadvezetés erélyesen hozzálátott, hogy gyengítse az ellenség légierejét, kedvezöbb eröviszonyokat teremtsen a levegöben, és megzavarja az ellenség támadásának tervszerü elökészítését. A föhadiszállás utasítására fokozták az ellenség repülögépei ellen a repülötereken és a levegöben naponként folytatott harcot. Emellett két légi hadmüveletet is szerveztek a repülötereken levö fasiszta légierö megsemmisítése céljából. A hadmüveletek gondolata a Voronyezsi Front haditanácsától eredt. Április 4-én Vatutyin hadseregtábornok, a Voronyezsi Front parancsnoka a következö szavakkal fordult Kraszovszkij altábornagyhoz, a 2. légi hadsereg parancsnokához: "Szeretnék egy nagyarányú és hosszabb ideig tartó hadmüveletet végrehajtani az ellenséges repülötereken levö gépek megsemmisítése céljából, mégpedig jól átgondolt és részletesen kidolgozott terv szerint a Délnyugati Front, a mi frontunk, Golovanov (a távolbombázó légieröröl van szó a szerk.), a Központi és a Déli Front közös eröfeszítéseivel, hogy így alaposan meggyengítsük az ellenség légierejét, amely még ma is egyik fö eszköze a támadás elökészítésében és kísérésében. Terjessze elö javaslatomat Novikovnak, és tolmácsolja kérésemet: dolgozzanak ki tervet egy nagyarányú légi hadmüveletre az ellenség légierejének megsemmisítése céljából. Ha ez sikerül, szinte meghiúsítjuk vele a támadást." Április második felében a front haditanácsa azzal a javaslattal fordult a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásához, hogy több front egyesített légierejének bevetésével hiúsítsa meg az ellenség támadási elökészületeit a kurszki kiszögellést védö csapataink ellen. A hadmüvelet sikere biztosításában fontos szerep jutott a légi felderítésnek. Fel kellett derítenie az ellenség légieröi települését és állományát, pontosan meg kellett állapítania, hol állnak a repülötereken a gépek, hol vannak a raktárak, a légvédelmi eszközök és más fontos objektumok. Május elejétöl az ellenség fö repülötereit a felderítök naponta háromszor reggel, délben és az esti szürkületkor ellenörizték. Megállapították a repülöterek nyári munkarendjét és azt, hogy mikor található minden repülögép és a teljes hajózószemélyzet a repülötereken. A repülötereken levö ellenséges gépek megsemmisítésére irányuló elsö légi hadmüveletet május 6, és 8. között hajtották végre (az ellenség támadását május 10-12-én várták). A Vörös Hadsereg légieröinek parancsnoka május 5-i parancsában megállapította, hogy a föhadiszállás utasításának végrehajtása érdekében egyidejüleg "meg kell támadni az ellenség mindama fontosabb repülötereit, amelyeken repülögépek gyülekezését állapították meg. Az ellenség légierejének zömét már az elsö napon le kell fogni. Ezért már ezen a napon ismételt csapásokat kell mérni az ellenség repülötereire, éjszaka pedig az éjjeli bombázóknak kell támadni öket. A következö két napon lankadatlan szívóssággal és kitartással folytatni kell az ellenség légierejére mért csapásokat mind a fö repülötereken, mind pedig az újonnan felderített repülötereken . . . A repülöterek elleni légitámadásokat nagy csoportok hajtsák végre, és különítsenek ki kellö eröt az ellenség légvédelmének lefogására". A hadmüveletben a Nyugati, a Brjanszki, a Központi, a Voronyezsi, a Délnyugati és a Déli Front hat légi hadserege (az 1., a 15., a 16., a 2., a 17. és a 8. hadsereg) vett részt. A meglepetés biztosítása érdekében a hadmüveletet szigorú titokban készítették elö. A frontok és a légi hadseregek törzsében a hadmüvelet tervéröl csak néhányan tudtak. A légi hadseregek parancsnokai a feladatot csak huszonnégy órával a harctevékenység megkezdése elött, a repülö-magasabbegységek és egységek parancsnokai 6-8 órával a felszállás elött, a repülögépek hajózószemélyzete pedig csak közvetlenül a bevetés elött kapta meg. A felszállásnál és a célkövetés közben tilos volt a rádió használata. A repülés útvonalait úgy állapították meg, hogy a gépek megkerüljék a légvédelmi tüzeszközökkel teli körzeteket. Az ellenséges repülöterekre május 6-án reggel mérték az elsö összpontosított csapást. A szovjet bombázóés csatarepülögépek nagy tömege vadászgépek kíséretében a Szmolenszktöl az Azovi-tengerig terjedö több mint ezer kilométeres arcvonalszakaszon az ellenség 17 repülöterét egyidejüleg támadta. Emellett légi blokád alá vettek sok olyan repülöteret, amelyen német vadászgépek települtek. A német fasiszta hadvezetés nem számított arra, hogy a szovjet légierö széles arcvonalon egyidejüleg támad, és így hathatós ellenrendszabályokkal sem tudott élni. A szovjet repülök nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. A 3. vegyes repülöhadtest parancsnoka május 6-án, az elsö légitámadás után a következöket jelentette a 17. légi hadsereg parancsnokának: "A hadtest azt a feladatot kapta, hogy Kramatorszk repülöterén semmisítse meg az ellenség repülögépeit . . . A repülötér ellen folytatott bombázó és csatarepülö tevékenység eredményeképpen, valamint a légiharcokban 49 ellenséges repülögépet pusztítottunk el vagy rongáltunk meg, ebböl 23 darab különbözö típusú repülögépet a repülötéren gyújtottunk fel, 12 gépet géppuskatüzzel erösen megrongáltunk, 11 vadászgépet légiharcban löttünk le, három repülögépet pedig találat ért. Felrobbantottunk egy üzemanyag-raktárt, és elnémítottuk a légvédelmi tüzérség két lövegét. Saját veszteségünk hét repülögép." Az ellenséges repülöterek elleni elsö támadás egyik részvevöje, Sztyepanov örnagy, a Szovjetunió höse, egy csatarepülöszázad parancsnoka elmondotta, hogy ezredüknek a légvédelmi tüzérséggel és vadászrepülökkel erösen oltalmazott Harkov-Aljoska repülötéren kellett az ott levö anyagot, harci technikai eszközöket és élöeröt megsemmisítenie. A támadást úgy kellett végrehajtani, hogy az ellenséget a repülötéren érjék, és elkerüljék a vadászokkal való találkozást. Az ezredparancsnok úgy határozott, hogy a csoport kora hajnalban hajtsa végre feladatát, amikor az ellenség a repülötéren még nem kezdte meg a munkát, tehát a gépeket a földön érheti, és így a legnagyobb pusztítást végezheti. Minden repülö pontosan ismerte feladatát. Egy repülörajt a légvédelmi tüzérség ütegeinek lefogására alkalmaztak. A csoport 800-900 méter magasságban közelítette meg a repülöteret, majd 30 fokos siklási szöggel 200-300 méter magasságig ereszkedve hajtotta végre a támadást bombákkal, reaktív lövedékekkel és géppuskatüzzel. Ennek eredményeképpen a csatarepülögépek megsemmisítettek két Ju-88 és kilenc Me-109 típusú repülögépet, amelyeknek felgyújtását a hajózólövészek és az oltalmazóvadászok észlelték. A repülötér északi részében 15 repülögép álláshelyén is láttak kisebb bombákat robbanni. A május 6-i elsö általános támadás során a Szovjetunió légiereje jelentös sikert ért el, s több mint 215 ellenséges repülögépet semmisített meg. A szovjet légierö vesztesége 21 gép volt. A nap második felében, majd május 7-én és 8-án újabb meg újabb támadásokat hajtott végre a szovjet légierö. Az ellenség most már jelentös ellenállást tanúsított. Fokozta a légvédelmi tüzeszközök készültségét, és éberen örködött. A levegöben szakadatlanul nagyobb vadászgép-csoportok köröztek. A szovjet repülök azonban leküzdötték az ellenség elkeseredett ellenállását, és sikeresen megbirkóztak a feladattal. Bombákkal és géppuskatüzzel a földön 235 repülögépet semmisítettek meg. A kísérö vadászrepülök légiharcban 56 repülögépet löttek le. A Nyugati Front partizánmozgalmának törzse a következöket közölte az 1. légi hadsereg parancsnokával: "A partizánok adatai szerint légieröink május 6-i és 7-i támadásukkal a szescsinszkajai repülötéren kilenc ellenséges repülögépet semmisítettek meg, 16 gépet pedig súlyosan megrongáltak. Szétzúztak 17 légvédelmi tüzelöállást, négy fényszórót . . . 200 német esett el vagy sebesült meg. Brjanszk május 6-i bombázása alkalmával a repülötéren megsemmisítették a repülögépbomba-raktárt . . . A város fölött két ellenséges gépet löttek le." Az ellenséges repülöterek ellen végrehajtott szovjet repülötámadások sikeréröl számoltak be a hadifogságba esett német repülök is. Mekz, a 6. légiflotta 11 . felderítö csoportja 4. osztagának pilótája, akinek gépét május 24-én Poniri körzetében lötték le, elmondotta: "A szovjet légierö által Orjol központi repülötere ellen május 6-án végrehajtott légitámadás következtében sok repülögép égett el, vagy sérült meg. Csak a mi osztagunk három Junkers-88 típusú gépet vesztett." A hadmüvelet három napja alatt a légi hadseregek ismételt csapásokat mértek 20 ellenséges repülötérre. Körülbelül 1400 felszállással több mint 500 német repülögépet semmisítettek meg. A szovjet légierö 122 repülögépet vesztett. A második hadmüveletet három légi hadsereg (az 1., a 2. és a 15. hadsereg) és a távolbombázó légierö hajtotta végre június 8-tól 10-ig. Ezúttal a szovjet repülök az arcvonal középsö szakaszán levö 28 ellenséges repülötérre csaptak le. Az erök zömét a szescsai, brjanszki, karacsevi, orjoli és borovszkojei repülöterek ellen irányították, amelyekröl az ellenség éjszakai légitámadásokra indult a szovjetország fontos ipari objektumai ellen. A változatosság kedvéért az elsö összpontosított csapást most nem reggel mérték, mint a májusi hadmüvelet idején, hanem este. De a meglepés ennek ellenére sem sikerült. Az ellenség nem felejtette el a májusi támadások keserü tapasztalatait, és teljes harckészültségben tartotta légvédelmét. Ilyen körülmények között a legnagyobb sikert azok a légi hadseregek érték el, amelyek nagy erökkel mértek csapást. A szescsai repülötér ellen az 1. légi hadsereg 111 repülögépe hajtott végre támadást, s ezek jelentös része a légvédelmi tüzérséggel és az ellenséges vadászerökkel harcolt. Az ellenségnek nem volt kellö eszköze ilyen nagyarányú támadás elhárításához, ezért a repülötereken és légiharcokban 35 repülögépet vesztett. Harmadnap az 1. légi hadsereg újabb támadást hajtott végre a szescsai és a brjanszki repülötér ellen. Ez alkalommal Szescsa repülötere ellen 160, a brjanszki repülötér ellen pedig 113 repülögép támadt. A támadás eredményeképpen a földön elégett vagy megsérült 76 német repülögép, 14 német gépet pedig a levegöben löttek le. Hasonló sikerrel müködtek a többi légi hadsereg magasabbegységei is. Az ellenséges repülöterek elleni támadásokban részt vettek a távolbombázó repülögépek is. Három éjszakán át bombázták a repülötereket Szescsában, Brjanszkban és Orjolban. A bombázók 805 bevetést hajtottak végre, és több mint ezer tonna bombát dobtak le az ellenségre; így sok repülögépet és más harci technikai eszközt felgyújtottak és megrongáltak. A légi felderítök a támadások után a repülötereken 40 nagy tüzet és 28 erös robbanást észleltek. A második légi hadmüvelet idején a szovjet repülök 223 német repülögépet semmisítettek meg. Az egész szovjet légierö júniusban 789 repülögépet tett harcképtelenné, ebböl az arcvonal középsö szakaszán 580-at, ami erösen kihatott a légi helyzetre a kurszki csata megkezdésekor. A szovjet légierö vesztesége ebben az idöszakban 415 repülögép volt. A német hadvezetés több visszavágó csapást szervezett szovjet repülöterek ellen. Májusban és júniusban az ellenséges légierö 1230 repülögéppel körülbelül 380 légitámadást hajtott végre ellenük. A támadásoknak azonban nem volt sikerük. A szovjet légvédelmi tüzérek és vadászok erös ellenállást fejtettek ki, és 184 repülögépet lelöttek. Emellett a szovjet repülöterek rejtése és a repülögépek jó álcázása folytán az ellenség többnyire ál-repülöterekre mérte csapásait, amelyeken a repülögépek, gépkocsik és lövegek fából készült utánzatát állították fel. Novikov, a légierö fömarsallja, a Vörös Hadsereg légieröinek parancsnoka július 22-én a következöket jelentette a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának: "A repülöterek légvédelmének egyik rendszabályaként sikeresen alkalmazzuk az ál-repülötereket. A Déli Front 8. légi hadseregének ál-repülöterére például az ellenséges légierö az utóbbi másfél hónap alatt 2214, összesen 46755 kg súlyú bombát dobott le, az igazi repülöterekre pedig ez alatt 61 darab 2750 kg összsúlyú bomba hullott."ř A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása az 1943. évi döntö nyári ütközetek elökészítése során sürgette az ellenség hadtápterületén folyó vasúti és gépkocsi-szállítások elleni harc fokozását, hogy így meggátolja a csapatösszpontosításokat. Sztálin, honvédelmi népbiztos 1943. május 4-i parancsában megállapította: "Légierönk legfontosabb feladata . . . hogy csapást mérjen a vasúti szerelvények ellen, megtámadja a gépkocsioszlopokat." E parancsnak megfelelöen a légierö parancsnoksága megszervezte az ellenség közlekedési vonalai elleni rendszeres támadást a felvonuló tartalékok megsemmisítése céljából. Az ellenség hadtápterületét az arcvonaltól 250 kilométerre és azon túl a távolbombázó repülögépek rendszeresen támadták, s április júniusban több mint 7500 felszállást hajtottak végre. Támadásuk objektumai vasúti gócpontok, vasútállomások és összegyült szerelvények voltak. Az arcvonaltól 200-250 kilométer mélységig a frontok légiereje harcolt, és föképpen vasúti szerelvényeket, gépkocsioszlopokat és hidakat semmisített meg. A Nyugati, a Brjanszki, a Központi, a Voronyezsi, a Délnyugati és a Déli Front légierejének bevonásával széles sávban pusztították az ellenség közlekedési vonalait. Általában minden légi hadseregböl kikülönítettek egy-egy csatarepülöés vadászezredet, amelyek a szabad "vadászat" módszere szerint müködve támadták a mozdonyokat, a vasúti szerelvényeket és a gépkocsikat. A "vadászok" csoportjait a legtapasztaltabb repülökböl válogatták össze, akiknek kiváló gyakorlatuk volt a repülögépvezetésben, alapos bombázóés lövészkiképzésben részesültek, s jól ismerték a harctevékenység körzetét. Minden vasúti irányba állandó, két vagy négy repülögépböl álló "vadász" csoportot jelöltek ki. Ennek eredményeképpen a repülök csakhamar kiismerték az ellenség vasúti közlekedésének rendjét, a terepviszonyokat, a vonalszakaszok légvédelmét, s így sikeresen támadhatták az ellenséges szállítmányokat. A frontok légierejének és a távolbombázó repülöknek közösen mért csapásai nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, és megbontották közlekedésrendjét. Ugyanakkor a távolbombázó légierö csapásokat mért az ellenség hadiipari objektumaira a távoli hadtápterületen. Áprilisban és májusban több éjszakai támadást hajtott végre Königsberg, Tilsit, Insterburg és más városok hadianyaggyárai és kikötöberendezései ellen. A szovjet repülök a bombák ezreivel jelentös kárt okoztak az ellenség katonai és ipari objektumaiban. A német hadvezetés kénytelen volt az ipari központok oltalmazására jelentös vadászrepülö és légvédelmi eszközöket elvonni az arcvonalból és ezeket állandó készenlétben tartani. A hadászati légi fölény kivívásáért folytatott küzdelem egyik fontos mozzanata volt az ellenség távolbombázói ellen folytatott harc. A német fasiszta hadvezetés az 1943. nyári támadás elökészítése során összpontosított légitámadásokat hajtott végre a Szovjetunió ipari városai, Gorkij, Szaratov és Jaroszlavl ellen. E támadások végrehajtásában az ellenség jelentös bombázó eröket, 11 bombázó századot vont be. Ezek Szesesa, Brjanszk, Orjol, Sztálino, Zaporozsje és Poltava repülöterein települtek. Június 4-töl 22-ig Gorkij gyárai ellen hét légitámadást intéztek 645 repülögép részvételével. Ugyanezen idö alatt Szaratov üzemeit a fasiszták kilenc támadása érte. Az ellenség bombázói általában 2030 perccel a sötétség beállta elött szálltak fel a repülöterükröl, és egyenként vagy néhány gépböl álló kisebb csoportokban 4000-5000 méter magasságban éjszaka jelentek meg céljuk körzetében. A gorkiji, szaratovi és ribinszk jaroszlavli légvédelmi körzet csapatai a frontok légierejével együtt számottevö ellenállást fejtettek ki az ellenséggel szemben. Meghiúsították a fasiszták kísérleteit, hogy tönkretegyék a szovjet hátország fontos ipari objektumait. A német repülök zöme félelmében el sem repült céljáig, hanem valahol útközben elszórta bombáit. A légvédelmi tüzérség és a vadászrepülök 55 ellenséges bombázót löttek le. A nyári támadás elökészítése során a német légierö fokozta a kurszki kiszögellés vasúti gócpontjai, állomásai, hídjai és pályái elleni támadásait is, és igyekezett megbénítani a szovjet csapatok közlekedését. Az eröteljes légitámadások áprilisban kezdödtek, és csaknem a németek nyári támadásának megindulásáig tartottak. A németek június 2-án hajtották végre a kurszki vasúti csomópont ellen egyik legnagyobb légitámadásukat. Az ellenség mintegy 550 repülögépet, ebböl több mint 420 bombázót és körülbelül 120 vadászgépet vetett be. A nappali támadást megtoldották az éjszakai bombázók tevékenységével, amelyek június 3-re virradó éjjel csaknem 300 bevetést hajtottak végre. Az ellenséges repülögépek a vasúti gócpontot különféle irányból és különbözö magasságban közelítették meg. Az ellenség nappali légitámadásának elhárításában részt vettek a 16. és a 2. légi hadseregnek, a honi légvédelmi 101. vadászrepülö hadosztályának vadászgépei és a kurszki légvédelmi csoport légvédelmi tüzérsége, valamint a Központi és a Voronyezsi Front tüzérsége. Az ellenség 137 bombázóból és 30 vadászgépböl álló elsö lépcsöje Orsa felöl közelítette meg Kurszkot. A szovjet vadászok már Kurszk elöterében feltartóztatták öket, egy részük felvette a harcot a kísérö vadászgépekkel, zömükkel pedig az ellenség bombázóira vetették magukat. A fasiszták nem számítottak ilyen fogadtatásra. 58 gép elvesztése után még céljuk elérése elött megszabadultak bombaterhüktöl, és sietve visszafordultak. A vasúti csomópontot csak néhány gép érte el. Az ugyanabból az irányból támadó második és harmadik lépcsö 55 vadászgép oltalmazta 120 bombázóból állt. 86 vadász szállt velük harcba; ezek egész útjukon harcolva végigkísérték az ellenséget, és 34 bombázót löttek le. A célpontot szétszórt kis csoportokban mindössze 55 ellenséges gép érte el. A negyedik és ötödik lépcsöben összesen 167 bombázó és 14 vadászgép volt. Ezek zöme igyekezett elkerülni a szovjet vadászgépekkel való találkozást Kurszk elöterében, és meglepésszerüen más irányból, Obojany felöl közelítette meg a célt 6000-7000 méter magasságban. Az ellenség e megtévesztö manövere részben sikerült. Noha a szovjet vezetés nagy vadászeröket, 205 gépet vetett be, ezek nem tudták feltartóztatni az ellenség valamennyi csoportját. Körülbelül száz bombázó csapást mért a vasúti csomópont objektumaira, de nem sikerült azt szétrombolniuk. A vasúti csomópont 12 órával a légitámadások után újból üzemben volt. A németek viszont a június 2-i támadás során óriási veszteséget szenvedtek. 145 repülögépet vesztettek, ebböl 104 gépet a vadászok és 41-et a légvédelmi tüzérség lött le. A szovjet légierö vesztesége 27 vadászgép volt. Az ellenség súlyos veszteségek árán sem érte el célját. Ezért kénytelen volt lemondani a tömeges nappali támadásról, és az éjszakai támadásra tért át. Ámde a szovjet bombázóknak és csatarepülöknek az ellenség repülöterei ellen kifejtett hatékony müködése miatt a német fasiszta vezetés csakhamar kénytelen volt repülögépeit hátrább visszavonni, s csaknem teljesen beszüntette a nagy ipari és vasúti objektumok elleni támadást. A légi uralomért 1943 tavaszán vívott harc jelentösen meggyengítette a német fasiszta légieröt. Veszteségei áprilistól júniusig mintegy 3700 repülögépre rúgtak. Németország a veszteségeket nem tudta rövid idö alatt pótolni. Egyre nagyobb nehézségbe ütközött hajózóállományának kiegészítése. Jacobi, fasiszta repülö föhadnagy 1943 májusában arra a kérdésre, hogy az utóbbi idöben miért repülnek a német pilóták kevesebbet és rosszabbul, ezt válaszolta: "A német légierö veszteségei fölöttébb nagyok. Ha a gépek pótlásával meg is birkózunk, az embereket pótolni nem tudjuk. A német légierö repülöi sokat romlottak, tapasztalatlanabbak. A hajózóállomány minöségének javítása lehetetlen, mert nem gyözzük pótolni veszteségeinket." A létszámviszonyok miatt a német fasiszta vezetés nem tudta leváltani az 1943 tavaszi harcokban erösen megtépázott repülöegységeket. Ezeket a helyszínen egészítették ki emberrel és repülögéppel, s emellett a frontra gyakran olyan repülöket küldtek, akik nem kaptak teljes kiképzést. Ezeket a szovjet pilóták sokszor már az elsö légi ütközetben lelötték. Ugyanakkor a szovjet légierö szüntelenül gyarapodott, gépei megsokasodtak. Gyorsan fejlödtek a szovjet repülök is, akik nagy tapasztalatokat szereztek. A szovjet vadászok a légi harceljárás elsajátítása után a német repülök rémeivé váltak. A bombázók és csatarepülök megtanultak sikeresen müködni kis csoportokban és magasabbegység kötelékben egyaránt. Mindez kedvezöen hatott a légi uralomért 1943 tavaszán vívott harc kimenetelére. 3. A szovjet légierö tevékenysége a nyári-öszi hadjáratban. A hadászati légi fölény kivívása 1943 nyarán újult erövel bontakozott ki a légiharc. A szovjet repülök igyekeztek megszilárdítani az elért sikereket, és döntö fordulatra törekedtek. Ez a magyarázata annak, hogy a nyári-öszi hadjárat során olyan heves harcok dúltak a levegöben. A kurszki csata kezdetéig a német fasiszta hadvezetés mindent elkövetett, hogy hatalmas repülöcsoportosítást hozzon létre, és újból megragadja a kezdeményezést a levegöben. A szovjet-német arcvonalra sok repülö-magasabbegységet dobott át Németországból, valamint más harcszínterekröl. Orjol és Belgorod-Harkov körzetében, ahonnan a nyári támadás megindítását tervezték, repülöszázadokat vontak össze más arcvonalszakaszokról. Mindennek eredményeképpen az ellenségnek sikerült jelentös légieröt összpontosítania. Csoportosítása a 4. és a 6. légiflottából állott, s több mint 2000 repülögépet számlált. Ezúttal azonban az ellenségnek nem sikerült a levegöben a kellö fölényt elérni. Nagy szovjet légierö állt vele szemben. A kurszki kiszögellést védö csapatok támogatására a szovjet hadvezetés bevonta a 16., a 2. és a 17. légi hadsereget, valamint távolbombázó-magasabbegységek egy részét, összesen körülbelül 3000 gépet. Számszerüleg tehát a szovjet légierö a kurszki csata elején másfélszeres fölényben volt az ellenséggel szemben. A vadászgépeket illetöen fölénye 1,7-szeres volt. Emellett a föhadiszállásnak nagy repülötartalékai voltak, s a csata során szüntelenül növelte a müködö repülömagasabbegységek erejét. A háborúban elöször fordult elö, hogy a német fasiszta légierö a szovjet-német arcvonalon a fasiszták egy döntö támadásának kezdésekor nem volt számbeli fölényben. A légi hadseregek kihasználták az arcvonal középsö szakaszán márciustól júliusig tartó csendes idöszakot, és gondosan felkészültek a nyári harcokra. A repülöhadtestek és hadosztályok parancsnokai többször is kiszálltak a peremvonalba, hogy a helyszínen rögzítsék a csapások objektumait és célpontjait, s tisztázzák a csapatokkal való együttmüködés részleteit. A csapatoknak az ellenséges légierö csapásaitól való oltalmazására jó elöre kijelölték a vadászrepülö-hadtesteket és hadosztályokat. A légierönek a földröl való irányítása céljából a szárazföldi csapatok magasabbegységeinek parancsnoki harcálláspontjai közelében repülöösszekötö és irányító harcálláspontokat rendeztek be. Sürün folytattak gyakorló repüléseket, tökéletesítették a repülögépvezetés technikáját, a harceljárást és a kötelékrepülést. A hajózószemélyzet a levegöböl tanulmányozta a harctevékenység körzetét és az ellenség légvédelmi rendszerét a tervezett csapások objektumainak körzetében. A légi felderítés megállapította az ellenséges csapatok és légierö összpontosítási körzeteit. Az egységeknél és alegységeknél nagyarányú pártpolitikai munka indult meg. A parancsnokok és a politikai munkások ismertették az arcvonal helyzetét, hangsúlyozták a fasiszta Németország és csatlósai vereségének elkerülhetetlenségét, felkészítették a repülöket a nyári hadjárat küszöbönálló döntö harcaira. Különösen nagy gondot fordítottak a parancsnokok és politikai munkások arra, hogy a hajózóés müszaki személyzettel megismertessék a kubáni légiharcok tapasztalatait. Találkozókat szerveztek, amelyeken a repülöiskolát vagy tanfolyamot végzett fiatal harcosok elbeszélgethettek az idösebb katonákkal, a légiharc mestereivel, akiknek már több tucatnyi légi gyözelem, több száz bevetés volt a hátuk mögött. A hajózószemélyzetet éberségre nevelték, és kötelességükké tették, hogy bármely pillanatban készek legyenek a fasiszta légierö támadásainak elhárítására. A repülöegységeknél és alegységeknél folyó tevékeny pártpolitikai munka emelte a szovjet repülök harci szellemét, s fokozta az ellenséggel szembeni gyülöletüket. Minthogy az ellenségnek hiányzott a számbeli fölénye ahhoz, hogy magához ragadja, és az egész hadmüvelet során meg is tartsa a kezdeményezést a levegöben, arra törekedett, hogy azt legalább rövid idöre a föcsapások irányában megszerezze. "1943. július 5-én, amikor Orjol és Belgorod körzetében megindult a németek nyári támadása írta Greflerath nyugatnémet hadtörténész -, a német légierö az egész arcvonalon fokozta tevékenységét. A szovjet légierö azonban napról napra növekedett. A németek most már csak egyes arcvonalszakaszokon számíthattak légi fölényre." A német légierö taktikája a következö volt. A bombázók elött öt-tíz perccel 50-60 vadászgép jelent meg a harctevékenység körzetében. Ezek 12-15 kilométer mélyen behatoltak a szovjet csapatok által megszállt területre, és kis csoportokra tagozódtak. Az ellenség vadászrepülöi különbözö magasságban szállva, függönyt alkottak, hogy feltartóztassák az arcvonal felé tartó szovjet repülögépeket. Ha a német repülök hasonló erejü vadászrepülö-csoporttal találkoztak, megpróbálták azt harccal lekötni, a szovjet gépek számbeli fölénye esetén viszont igyekeztek elvonni öket saját bombázóik müködési körzetéböl. A vadászörjárat csoportjai egyidejüleg megtámadták a német csapatok ellen támadásra induló szovjet csatarepülögépeket és bombázógépeket is. A fasiszta vadászok második csoportja közvetlenül a bombázókat kísérte a célig és vissza. E csoport létszáma a légi helyzettöl függött. A szovjet repülök a maguk taktikáját állították szembe az ellenségével. Az ellenséges légierö megsemmisítése a levegöben és a repülötereken szünet nélkül folyt. Az ellenséges bombázók valószínü repülési útvonalain állandóan vadászgépek köröztek. Ha az ellenség tevékenységének erössége megkívánta, az örjáratok segítésére további vadászalegységek szálltak fel. A vadászokat rádió segítségével irányították. A szovjet repülök azt a feladatot kapták, hogy elsösorban az ellenség bombázóit semmisítsék meg. Az örjáratok mellett kisebb vadászcsoportokat különítettek ki az ellenség területe fölötti "szabad vadászatra". Erre a legjobb vadászrepülöket alkalmazták, akik jól ismerték az ellenség harcászatát. Ezek meglepésszerüen rajtaütöttek a magányos gépeken és a kisebb csoportokon, és sikeresen pusztították a német bombázókat. Nagy ellenséges repülöerök megjelenését a vadászok rádión jelentették a parancsnokságuknak, s az további vadászeröket vetett be. A kurszki kiszögellésben folytatott védelmi hadmüvelet során mintegy ezer légiharcra került sor, s ezekben repülöink több mint 1400 ellenséges gépet semmisítettek meg. A szovjet légierö vesztesége ennek kétharmadára rúgott. Linti német repülö föhadnagy, az 52. vadászszázad hadifogságba esett tisztje ezt mondotta: "Századunk a német hadsereg-föparancsnokság tartalékában volt, s július 4-én Belgorod körzetébe települt át. A belgorodi irányban müködö csoportunk 68 gépéböl az orosz repülök és légvédelmi tüzérek július 5-én 16, július 6-án 11, július 7-én 8 gépet löttek le. Ezenkívül 15 repülögép megsérült, és harcképtelenné vált." A német fasiszta hadvezetés repülögépekben és a hajózószemélyzetben elszenvedett óriási veszteségei pótlására kénytelen volt a kurszki kiszögellés körzetébe áthelyezni az 54. vadász-, az 51. és az 55. bombázó-, valamint a 3. zuhanóbombázó századot. Ámde hamarosan ezek is nagy veszteségeket szenvedtek, és nem tudták lényegesen megváltoztatni a légi eröviszonyokat. A szovjet légierö magához ragadva a kezdeményezést, elárasztotta bombáival a támadó ellenséget, s ezzel elömozdította a védelmi ütközet sikerét. A szovjet csatarepülök és bombázok nagy veszteséget okoztak a német csapatoknak. Mellenthin emlékiratai szerint: "Sok harckocsi esett áldozatul a szovjet repülök támadásának; e csata során az orosz repülök rendkívül bátran viselkedtek." A szovjet szárazföldi csapatok parancsnokságai elismeröen emlékeztek meg a repülök tevékenységéröl. A többi között a Központi Front 13. hadseregének haditanácsa a 16. légi hadsereg repülöihez intézett levelében megállapította : "A bombázók és csatarepülök csapásaikkal élöeröben és harci technikai eszközökben érzékeny veszteséget okoztak az ellenségnek, szétszórták harcrendjét, elösegítették ellenlökéseinket, feltartóztatták a németek támadását. A harcrendünket oltalmazó vadászgépek szembeszálltak az ellenség bombázóival, s arra kényszerítették öket, hogy bombáikat célpontjuk elérése elött dobják le. A 13. hadsereg haditanácsa kéri, hogy tolmácsolják a hajózóállománynak a szárazföldi csapatok háláját s köszönetét az ellenség visszaverésében nyújtott hatékony támogatásért." A szovjet repülök eröteljesen támadták az ellenség repülötereit is. A leghatalmasabb csapást július 5-én a 2. és a 17. légi hadsereg magasabbegységei mérték. Virradatkor 132 csatarepülögép és 285 vadászgép egyidejü támadást intézett nyolc repülötér ellen, és 60 német repülögépet semmisített meg. A repülöterek ellen intézett támadások azonban nem jártak teljes sikerrel, mert a támadás idején az ellenség repülögépeinek jelentös része a levegöben volt. Az ellenséges repülöterek elleni vállalkozásra a következö napokban viszonylag kis repülögép-csoportokat küldtek ki. A védelmi ütközet alatt a szovjet repülök a repülötereken összesen 158 repülögépet semmisítettek meg. Ily módon a kurszki védelmi ütközetben a légi uralomért vívott harc az ellenség légierejének súlyos vereségével végzödött. A szovjet repülök a levegöben és a repülötereken több mint 1500 ellenséges repülögépet tettek harcképtelenné. Ez kedvezö feltételeket biztosított a szovjet légierönek az ellentámadás idöszakában. Amikor a szovjet csapatok ellentámadásba mentek át, a német légierö elleni harc új, döntö szakaszba lépett. A szovjet hadvezetés, hogy megtartsa a kivívott légi fölényt, és biztosítsa a Vörös Hadsereg által egyidejüleg két irányban indított támadás sikerét, öt légi hadsereget és jelentös távolbombázó eröket, összesen több mint 5000 repülögépet vetett be. A föhadiszállás a légi hadseregek tevékenységének összehangolására a maga képviselöiként Vorozsejkin és Hugyakov vezérezredeseket küldte ki. A német fasiszta hadvezetés, hogy visszaszerezze a légi fölényt, ugyancsak növelte légierejét. Az orjoli és a harkovi irányba a déli arcvonalszakaszokról és magából Németországból újabb repülöeröket csoportosított át. Ennek eredményeképpen 2200 repülögépre emelkedett az ellenséges légierö gépállománya. Egyes szakaszokon a német légierönek rövid idöre sikerült magához ragadnia a kezdeményezést, ami megnehezítette szárazföldi csapataink helyzetét. A levegöben kialakult általános helyzeten azonban ez már mit sem változtathatott. Az ellentámadás során csapataink föcsapásai irányában döntö légiharcok bontakoztak ki. A szovjet repülök a német védelem áttörésekor harckocsi-magasabbegységek bevetése és egy-egy fontos támpont elfoglalása idején müködtek a leghatékonyabban. Csak az orjoli irányban végrehajtott áttörés során 570 légiharcra került sor, s ezekben repülöink 786 ellenséges gépet löttek le, vagyis itt semmisítették meg az ellentámadás idején elpusztított összes repülögépek 60 százalékát. Repülöink a belgorod-harkovi irányban augusztus 3-tól 23-ig több mint 7000 tonna bombát dobtak le az ellenségre, s körülbelül 1,2 millió repülögép-lövedéket, 19 ezer rakétát és több mint 2 millió töltényt löttek ki. A kurszki ellentámadás idején a szovjet légierö több mint 90 ezer felszállást hajtott végre, vagyis két és félszer annyit, mint a sztálingrádi ellentámadás idöszakában. 1700 légiharcban az ellenség 2100 repülögépe semmisült meg, emellett repülöink az ellenség repülöterein 145 gépet pusztítottak el vagy rongáltak meg, légvédelmi tüzérségünk pedig 780 gépet lött le. Hogy fogalmunk legyen a szovjet légierö és a honi légvédelmi csapatok höstetteinek nagyságáról, elég annyit mondanunk, hogy az Egyesült Államok légiereje 1942-ben valamennyi harcszíntéren mindössze 327 német repülögépet tett harcképtelenné, vagyis egy kilencedét a kurszki ellentámadás idöszakában megsemmisített német gépeknek. A kurszki csata idején a szovjet repülök Németország légierejére újabb megsemmisítö csapást mértek. Az 50 napon át szüntelenül tartó súlyos harcok során a szovjet repülök több mint 3700 ellenséges repülögépet semmisítettek meg. A fasiszták végleg elvesztették a háború elején megszerzett hadászati légi uralmukat. A kezdeményezés a levegöben teljesen a szovjet légierö kezébe ment át. A kurszki csata után jegyezte meg Rugyenko vezérezredes, "joggal állíthatjuk, hogy légierönk szilárdan a teljes légi uralom útjára lépett". Az ellenség kurszki veresége után a légiharcok tovább tartottak. A szovjet repülök azonban most már nem ütköztek olyan erös ellenállásba, mint korábban. Az óriási veszteségek következtében jelentösen csökkent a német légierö aktivitása, és lényegében védelemre tért át. Igaz ugyan, hogy a Vörös Hadseregnek a Dnyeper felé történt lendületes elöretörése, valamint a folyón való átkelése idején, amikor is jelentös nehézségbe ütközött a szovjet légierök elöretelepülése, az ellenségnek helyenként sikerült eröfölénybe jutnia, és magához ragadni a kezdeményezést a levegöben. De a szovjet vezetés hamarosan közelebb tolta az arcvonalhoz a repülö-magasabbegységeket, s a Dnyeper felett heves légiharcok bontakoztak ki. A német bombázók 20-30 repülögépböl álló csoportokban és sok vadászgép kíséretében müködve megpróbálták szétrombolni a dnyeperi átkelöhelyeket, lefogni és megsemmisíteni a hídfökben levö tüzfegyvereket, gépeket és élöeröt s elszigetelni a hídfökben harcoló csapatokat a föeröktöl. E bonyolult helyzetben fölöttébb nagyjelentöségü feladat volt a vadászgépeknek a földröl való pontos irányítása, a légierö szüntelen növelése, valamint az ellenség gépei elfogásának és megsemmisítésének ügyes megszervezése. A szovjet parancsnokok sikeresen meg is birkóztak a feladatokkal. A Dnyeper jobb partján elfoglalt hídfökben a vadászrepülö hadosztályok parancsnokai a lövészhadosztályok és hadtestek parancsnoki harcálláspontjai mellett rendezték be a maguk harcálláspontjait. Személyesen vezették a légiharcot, a helyzetnek megfelelöen más célokra irányították át repülöiket, és erösítést kértek a repülöterekröl. A szovjet vadászrepülök a földröl való pontos irányítás eredményeképpen és erejük állandó növekedése folytán már a Dnyeper távoli elöterében feltartóztatták és megsemmisítették a német bombázókat. Az ellenség csupán hét nap alatt, október 7-töl 13-ig 200 repülögépet vesztett, amikor az átkelöhelyek bombázásával kísérletezett. Míg a szovjet vadászgépek oltalmazták a Dnyeper átkelöhelyeit és a hídföket, a jobb parton, a bombázók és csatarepülök támadták az ellenség csapatait, és hatékonyan segítették a szárazföldi magasabbegységeket. Abban, hogy a Vörös Hadsereg katonái megtartották és kiszélesítették hídföiket a Dnyeper jobb partján, majd döntö támadásba mentek át, nem kis szerepet játszott a szovjet légierö hathatós támogatása. A német légierö óriási veszteséget szenvedett a szovjet-német arcvonal más szakaszain is: a Donyecmedencében, a Tamany-félszigeten, Belorusszijában és Leningrádnál. A németek az 1943. évi nyári-öszi hadjárat alatt légiharcokban és a repülötereken mintegy 10 ezer repülögépet vesztettek, s ez végérvényesen aláásta légierejüket. A hadászati légi uralmat végleg a szovjet légierö szerezte meg. A Nagy Honvédö Háború második idöszakában a szovjet légierö pótolhatatlan, súlyos veszteségeket okozott a német légierönek. Az ellenség 1943-ban a szovjet-német arcvonalon több mint 20 ezer repülögépet vesztett, ami meghaladta a német ipar által abban az évben gyártott összes repülögépek 80 százalékát. E számadatok bizonyítják, hogy mennyire tarthatatlanok a második világháborúval foglalkozó burzsoá történészeknek és az angol-amerikai légierö vezetöinek azok az állításai, amelyek szerint a német légierö harcképességét elsösorban az angol-amerikai repülögépeknek a németországi repülögépgyárak ellen intézett támadásai ásták alá. Brophy, amerikai katonai publicista Az Egyesült Államok légiereje címü könyvében például azt írja, hogy "e légitámadások eredményeképpen az üzemanyag és a fontos kenöanyagok termelése csaknem teljesen megszünt, s a náci légierö így ténylegesen megsemmisült". Hasonlóképpen próbálta eltúlozni az angol-amerikai légierö szerepét egy angol katonai író, Burbidge, a léghajósok királyi társaságának tagja is. Ezt írta: "A német ipari üzemek bombázása jelentösen csökkentette a repülögépgyártást. A szövetséges légierö által a német légierönek okozott súlyos veszteségek még jobban csökkentették Németország légierejét." A tények azonban rácáfolnak Burbidge és a többi történelemhamisító állításaira. 1944-ig az angolamerikai légierö vajmi kevés kárt tett az ellenség repülögépgyáraiban, s így az természetesen nem is lehetett döntö hatással a repülögépgyártásra. Az amerikai és az angol repülögépekröl a német repülögépgyárakra 1943-ban ledobott bombák súlya mindössze két százaléka volt a Németország területére ledobott összes bombák súlyának. Anglia és az Egyesült Államok légierejének eröfeszítése föként a városok szétrombolására és nem Németország repülögépiparának megsemmisítésére irányult. Hogy milyen kevéssé befolyásolták a légitámadások a repülögépgyártást, azt meggyözöen bizonyítja az a tény, hogy Németország ipara 1942-ben 14700, 1943-ban 25200, 1944-ben pedig 37500 katonai repülögépet gyártott, vagyis a repülögépgyártás nem csökkent, hanem ellenkezöleg, növekedett. Az Egyesült Államok és Anglia légierejének támadásai nem voltak számottevö hatással a német ipar termelésére. Az angolok és amerikaiak által 1943-ban megkezdett eröteljes légi tevékenység is csak azért vált lehetségessé, mert a szovjet légierö a szovjet-német arcvonalon felörölte a fasiszta légierö legjobb magasabbegységeit. "Keleti háborúnk írta naplójában Goebbels megfosztott bennünket a légi fölénytöl Európa legfontosabb körzeteiben. Teljesen ki vagyunk szolgáltatva az angoloknak." A német légierö harcképességének jelentös csökkenését nem annyira a repülögépvagy az üzemanyaghiány magyarázta, ahogyan azt a történelemhamisítók elhitetni próbálják, mint inkább a repülöszemélyzet hiánya, amely föként a szovjet-német arcvonalon sok kiváló repülö elvesztése folytán keletkezett. A Szovjetunió elleni háború három éve alatt a német fasiszta légierö hajózóállománya 45 ezer föröl 21 ezer före, vagyis alig a felére csökkent. 1941 júniusától 1943 decemberéig a német légierö hajózóállományából több mint 50 ezer embert vesztett. A szovjet légierök azzal, hogy pótolhatatlan veszteségeket okoztak a német fasiszta légieröknek, a háború második idöszakában kivívták a légi uralmat. "1943-tól írja Tippelskirch már semmiképpen sem lehetett elvitatni az ellenség légi uralmát a harctevékenység körzete fölötti légtérben." A légi uralmat a szovjet-német arcvonalon a frontok légiereje, valamint a távolbombázó és a haditengerészeti légierö a honi légvédelmi csapatok támogatásával és a szárazföldi csapatok hatékony közremüködésével vívta ki. A háború második idöszakának légi csatáiból a szovjet légierö került ki gyöztesen. A szovjet repülök azért gyözhették le az ellenséget, mert állandóan nött az erejük, tökéletesedett katonai tudásuk, mert a szovjet hadmüvészet felülkerekedett a fasiszta Németország hadmüvészetén, mert a repülögépipar munkásai, mérnökei és technikusai sikeres munkájuk eredményeképpen kellö mennyiségü, kitünö repülögépet és más harci technikai eszközt küldtek a frontra. A légi fölény kivívása után a szovjet légierönek lehetösége nyílt arra, hogy hatékonyabban támogassa a szárazföldi csapatokat. A német légierö viszont végérvényesen védelmi tevékenységre tért át valamennyi irányban, és már nem volt többé érezhetö hatással a szárazföldi és a légi hadmüveletek menetére. 1943-ban elszenvedett veresége sok tekintetben eleve meghatározta a Vörös Hadsereg és a szovjet légierö sikerét a Nagy Honvédö Háború késöbbi hadmüveletei során.



Találat: 2182


Felhasználási feltételek