|
||
|
|||||||||||||||||||
A felek külön nemzetközi szerződést kötnek arról, hogy a köztük felmerült jogvita eldöntését a Nemzetközi Bíróságra bízzák. A kompromisszum vagy külön megállapodás általában kétoldalú szerződést jelent, tárgya kizárólagosan a Nemzetközi Bíróság joghatóságának létrehozása. A szerződésben a felek meghatározzák a Bíróság által eldöntendő kérdéseket. Miután a felek a szerződé 131e46b st a vita keletkezése után kötik meg, a kérdéseket a vita paramétereinek, jelentőségének, következményeinek mérlegelésével fogalmazzák meg, sőt a Nemzetközi Bíróság igénybevételének célszerűségét is a konkrét vita fényében ítélik meg.
A jogvita után kötött kompromisszum olyan hatásokkal jár, hogy a Nemzetközi Bíróság joghatósága nem vitatott, a felek nem terjesztenek elő a joghatóság hiánya miatti pergátló kifogásokat, általában nem kérnek ideiglenes rendszabályokat, stb.
A Nemzetközi Bíróságot kötik a kompromisszumban meghatározott kérdések, azokra köteles válaszolni, ugyanakkor azokon kívül nem statuálhat.
Több mint két tucat ügy indult a Nemzetközi Bíróságon kompromisszum kötésével, pl.: a csatornaszigetek ügy (1953), a spanyol király választott bírói döntésével kapcsolatos ügy (1960), az északi-tengeri kontinentális talapzat ügy (1969).
A forum prorogatum mint a római jogból örökölt fogalom azt jelenti, hogy formális kompromisszum hiányában is létrejöhet a Nemzetközi Bíróság joghatósága, ha a per egyoldalú megindítása után későbbi tények (hallgatólagos elismerés, perbebocsátkozás) a joghatóságot legitimálják. Tulajdonképpen az egyoldalú perindítás egyben a leendő alperesnek címzett felhívás a Nemzetközi Bíróság joghatóságának elfogadására. A forum prorogatumn közel áll a kompromisszumhoz, mert a jogvita keletkezése után folyamodnak hozzá és létrejön megállapodás is, igaz csak hallgatólagos formában.
A forum prorogatumn alkalmazása történt a Nagy-Britannia és Albánia közötti Korfu-szoros-ügyben (1948. évi ítélet a pergátló kifogások tárgyában).
A joghatósági záradék a nemzetközi szerződések olyan rendelkezését vagy nemzetközi szerződésekhez csatolt jegyzőkönyvet jelenti, melyben az adott szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos vitákra a szerződő felek kikötik a Nemzetközi Bíróság joghatóságát. Ebből az következik, hogy amennyiben két (esetleg több) szerződő fél között ilyen tárgyú jogvita keletkezik, akkor bármelyik fél egyoldalúan (de a joghatósági záradékban kifejezésre jutó beleegyezés, hozzájárulás alapján) a vitát a Nemzetközi Bíróság elé terjesztheti, jelesül keresetet nyújthat be.
A kompromisszumban és a joghatósági záradékban közös az, hogy forrása nemzetközi szerződés, ugyanakkor alapvető különbség is fennáll: míg a kompromisszum megkötésére a jogvita keletkezése után kerül sor, ennél fogva egyértelmű a felek akarata a bírói elintézéssel kapcsolatban, ezzel szemben a kompromisszumos záradék elfogadása időben megelőzi a jogvita keletkezését, a vita bírói rendezését a felek úgy vállalják, hogy nem lehetnek tudatában a lehetséges jogvita konkrét paramétereinek.
A kompromisszumos záradék több száz nemzetközi szerződésben szerepel, melyek között a Nemzetközi Bíróság évkönyve száznál több multilaterális szerződést is felsorol. Ilyen például az 1948. évi genocid egyezmény, az 1958. évi tengerjogi egyezmények, vagy a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény a nemzetközi jog feltétlen érvényesülést kívánó szabályaiba ütköző nemzetközi szerződés érvénytelensége és megszűnése esetében.
A joghatósági záradékok alapján indult perek jelentős száma nem homályosíthatja el azt a tényt, hogy a Nemzetközi Bíróság joghatóságának ilyen módon történő megalapozása ab ovo bennrejlő problémákat hordoz: a joghatósági záradékot tartalmazó szerződésekben részes államok bizonytalan jövendő helyzetre vállalnak kötelezettséget, nincs módjuk pontosan mérlegelni azt, hogy a később kialakult jogvita fényében célszerű-e a bírói elintézés, vagy - multilaterális szerződés esetében - ki lesz az ellenérdekű fél.
Az előző állítások helyességét tükrözi az a tény, hogy legtöbb esetben a joghatósági záradék alapján perbe vont állam vitatja a Nemzetközi Bíróság joghatóságát, így a Bíróságnak először a pergátló kifogásokról kell dönteni.
A joghatósági záradék immanens problémáira tekintettel (és egyéb okok miatt is) nem tekinthető véletlennek az, hogy sok állam az ilyen tárgyú szerződéses kikötéshez fenntartást fűz. Ezzel élt 1990 előtt Magyarország az általános szocialista gyakorlatot követte, vagy eleve nem csatlakozik a külön jegyzőkönyvekhez.
A Statútum kimondja: ,.A ... részes államok bármikor kijelenthetik, hogy ipso facto és külön megegyezés nélkül minden olyan állammal szemben, amely ugyanezt a kötelezettséget vállalja, kötelezőnek ismerik el a Bíróság joghatóságát minden olyan jogi természetű viszályra nézve, amelynek tárgya:
nemzetközi szerződés értelmezése,
a nemzetközi jog bármely kérdése,
olyan tény létezésének megállapítása, amely ha valónak bizonyul, nemzetközi kötelezettség megszegését jelentené (azaz - a Nemzetközi Jogi Bizottságnak az államok felelősségéről szóló 1996. évi tervezete formuláival egyezően - a nemzetközi jogsértés tényének megállapítása),
nemzetközi kötelezettség megszegése esetében teljesítendő jóvátétel természete vagy terjedelme. Az alávetési nyilatkozatot az ENSZ főtitkáránál kell letétbe helyezni, aki arról az államokat és a Bíróság jegyzőjét értesíti.
Az alávetés tekintetében szokás - pontatlanul - a Nemzetközi Bíróság kötelező joghatóságáról beszélni, illetve - az Állandó Nemzetközi Bíróság idejét idézve - a fakultatív záradékhoz való csatlakozásról.
Az alávetés semmiképpen sem kötelező, a Statútum feltételes módja is az alávetés lehetőségét juttatja kifejezésre. Egyoldalú aktus, ugyanakkor egyrészt a Nemzetközi Bíróság joghatóságát - a viszonosság feltétele alapján - két egyoldalú jognyilatkozat találkozása létesíti, másrészt a Statútum, azaz nemzetközi szerződés végrehajtását is jelenti. Ebből következik az, hogy a Bíróság joghatósága csak olyan mértékben áll fenn, amennyire a két nyilatkozat egymást fedi, továbbá az egyik fél fenntartásaira a másik fél is hivatkozhat.
Az Állandó Nemzetközi Bíróság idejében az alávetés széles körben érvényesült, az akkori statútum részeseiből (49 állam) 1935-ben 42 állam tett ilyen nyilatkozatot. Jelenleg a 193 ENSZ-tagállam, továbbá a Statútumban részes egy további állam közül 1995-ben csak 60 állam rendelkezett alávetési nyilatkozattal, köztük Magyarország is. Még jellemzőbb az, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai közül csak Nagy-Britannia tett alávetési nyilatkozatot Alávetés hozta létre a Nemzetközi Bíróság joghatóságát például a Nottebohm-ügyben (1953).
Hazánk 1992-ben tett alávetési nyilatkozatban ismerte el a NB kötelező joghatóságát.
Találat: 3902