online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  
felso sarok kategória jobb felso sarok
 

Biológia állatok Fizikai Földrajz Kémia Matematika Növénytan Számítógépes
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
bal also sarok   jobb also sarok
felso sarok   jobb felso sarok
 




































 
bal also sarok   jobb also sarok

JAPÁN

földrajz





felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
A Tiszai Vegyi Kombinat Környezetvédelmi politikaja
A Föld szerkezete és a közetburok jellemzése
Boldogkővaralja
MEZOPOTÁMIA.
Globalis felmelegedés
Japan komplex földrajzi elemzése.
A nagy földrajzi felfedezések és hatasuk
 
bal also sarok   jobb also sarok

Japán



Japán nevének eredete: Marco Polo Dzsipangujának eltorzított alakja. Japán egy hosszú szigetvonulat része. A 3 fősziget mindig is "japán" volt: Honsú (Fősziget), Kjúsú (Kilenc Tartomány) és Shikoku (Négy Tartomány). Japán mindig fennhatósága alá tartozónak tekintette Hokkaidót (Északi-tengeri Út) is. A földrajzi körülmények az utóbbi 20 ezer évben természetes módon szigetelték el őket Kelet-Ázsiától. A szigetek adta védettség biztonságérzetet nyújtott. Sok természeti és társadalmi tényező vett részt a japán életforma kialakításában:

a helyi animista vallás, a s 515h74f íntó, amely a föld és az ország szeretetét foglalja magában

a buddhista filozófiát jellemző tolerancia, a világ nyers realitásai előli menekülés

a konfuciánus harmóniaeszme



a törzsi szellem, amely szerint az, ami jó a csoportnak, jó az egyénnek is

a hierarchiának az a rendszere, amely mindenkinek kijelölte a helyét a társadalom ranglétráján[1]




Őskor:

A fosszilis maradványok, a kontinentális eredetű növények fennmaradása és a geológiai kutatás eredményei kétséget kizáróan tanúsítják, hogy Japán több időszakban is az ázsiai földtömeg része volt. Az ember megérkezése ezeknek a "földhíd"-korszakoknak csak a legutolsójára, a késő pleisztocénre tehető. Bizonyos általános hagyományok az egész országban megfigyelhetők: pl. nagy pattintott kőpengék voltak használatban a legtöbb helyen. A lakosság több természeti erőforrást használt ki, tovább maradt egy helyen, tökéletesítette az eszközöket, és olyan formájúra tervezte őket, hogy alkalmasabbak legyenek az eredményes vadászatra, az étel elkészítésére, a ruházat előállítására és egyéb szükségletek kielégítésére.

Kb. 12 ezer évvel ezelőtt a világszerte jelentkező melegedési folyamatot Japánban a vulkanikus tevékenység csökkenése kísérte. Ez a szakasz a Dzsómon-kor (vagy Jómon-kor) néven vált ismertté, a rendkívül elterjedt zsinórdíszítésű agyagedények után.

Ennek a kornak a szakaszai:

  1. Ősi Dzsómon-kor (i.e. 11 000 - i.e. 7500): egyszerű agyagedények készítése.
  2. Legkorábbi- és Korai Dzsómon-kor (i.e. 7500 - i.e. 5500, ill. i.e. 5500 - i.e. 3500): gömb formájú cserépedény használata széles körben. Agyagpalából és homokkőből készült baltaszerű eszközök használata. A Korai Dzsómon-korban kezdték el a lapos fenekű edények készítését. Jelentős a tengerparti halászat és a tengeri ételek gyűjtögetése. Az emberek szétszórt veremházakban laktak.
  3. Középső Dzsómon-kor (i.e. 3500 - i.e. 2500): e korszak elején a táplálkozás kibővült: diót, makkot és gesztenyét is ettek. Egyéb ételfélék: liliomhagymák, jam, kakasmandikó, gombák, gyökerek és vadszőlő. Valamint az állatállomány is megnövekedett. Veremházcsoportokban éltek és kidolgozottabb anyagedényeket használtak. Ugrásszerűen megnövekedett az őrlő-, ásó- és favágó szerszámok száma. Szimbolikus és mágikus díszítőelemek. A vadászathoz csapdákat, íjat és nyilakat használtak.
  4. Késői Dzsómon-kor (i.e. 2500 - i.e. 1500): kagylószeméthalmok felhalmozása. Horgok, nehezékek, zsinórok, hálók és szigonyok használata a halászat során. Kenut pedig fatörzsből vájtak. Négyszöglet alapú házak. A gyékény használata igen ismert volt. Vékony falú, finomabb formájú funkcionális vázák elterjedése (zsinórdíszítéssel). Rituális kellékek: kőfalloszok, faragott kőtárgyak, agyaglapok és agyagszobrocskák. Tartalmas közösségi rítusok tartása.
  5. Legkésőbbi Dzsómon-kor (i.e. 1500 - i.e. 300): megnőtt a rítusok szerepe. Több a faragott fatárgy, csont- és szarudísz, fülbevaló, fallikus szimbólum és csiszolt kőbalta. Jelentős népességváltozások lezajlása, elsősorban népességcsökkenés. [2]



Ókor:

Japán területén az ókorban (i.e. III. században) alakult ki erős, egységes politikai hatalom, nemzetségi állam. Ebből fejlődött ki a (i.sz.) VI. században a császárság. A VII. században nevezte el Japánt akkori uralkodója Nihonnak (Ország, ahol a Nap felkel vagy a Felkelő Nap Országa). Ezzel párhuzamosan lett használatos a Nippon elnevezés (Ország a Nap alatt).

Japán ősidők óta kapcsolatban állt a kontinenssel, főleg a koreai királyságokkal és Kínával. Pl. a rizskultúra, a fémeszközök már az i.e. III-II. században eljutnak Japánba. Követek jönnek-mennek főleg Kínába és Koreába. Gyakoriak a háborús konfliktusok, főleg a japán támadások Korea ellen. A kulturális és gazdasági kapcsolatok viszont nagyon jelentősek. Kínától átveszik a ma is ismert írást. Kínán és Koreán keresztül megjelenik a konfucianizmus, a buddhizmus. Átveszik a papír, az "indiai" tinta, a könyvnyomtatás, a hídépítés és a pagodaépítés technikáját. A különböző technikák japán átvétele különösen a kínai birodalom virágzását produkáló Tang-korban (VII-X. század) volt erős.



Az ókorban alakult ki a "háztartás", az "ie", a japán család intézménye. Ez lényegesen különbözik más délkelet-ázsiai népek család-fogalmától. Családon vérségi köteléket szokás érteni, ezzel szemben a japán társadalom a családon az egy háztartásban élőket értette, s ebbe beletartoztak a háztartásban élő szolgák is, de családon kívülre került, pl. a férjhez ment lány, aki elhagyta a háztartást. A háztartás feje teljhatalmú ura volt a családnak, mindenki "teljes" alárendeltségben tartozott engedelmeskedni. Igaz, felelőssége is teljes volt, a családfő tartozott adót fizetni, felelt a háztartás tagjai által elkövetett bűnökért és hibákért.

A szélesebb keret a faluközösség (mura) volt, amelybe a falu háztartásai tartoztak bele. Ez a közösség ugyancsak sorsközösség. Sok tekintetben a háztartások egymástól kölcsönösen függtek, egymásra voltak utalva, mint pl. teraszos rizsföldjeik öntözésében, a vízellátásban. Aki a családból kilépett, a család számára, aki a falut elhagyta, a falu számára idegenné vált. Ez az ókori társadalmi felfogás a későbbiekben is fennmaradt és nemzeti méretekben is érvényesítették. [3]





Jajoi- (Yayoi-) kor:

  1. Korai Jajoi-kor (i.e. 300 - i.e. 100): nemesített rizst kezdenek termelni, valamint némi árpát is. Bevezetik a bronz és a vas használatát.
  2. Középső Jajoi-kor (i.e. 100 - i.sz. 100): Wa Nu országának királya arany pecsétnyomót kap. A rizstermelés feljebb húzódott a magasabb völgyekbe. A lakóterületek pedig fölöttük, a domboldalakon alakultak ki. A rizsen kívül borsót, szójababot, vörös babot, disznóbabot és kölest is termesztettek.
  3. Késői Jajoi-kor (i.sz. 100 - i.sz. 300): Himiko királynő követséget küld Kínába.

A korszakok jellemzői: cserépedények további használata; rizstermesztés; szövés; mezőgazdasági szerszámok, bronzból készült harangok, tükrök és fegyverek használata. Az első nemzetközi kapcsolatok megjelenése: Wa helyi kis uralkodóinak laza kapcsolatai Kínával. Sok női sámán (papnő); törvénytisztelő emberek; piacokon folyó árucsere; csontégetésből való jóslás. [4]

A házak és a társadalom: A házak igen egyszerűek és egyformák voltak. A legtöbb Jajoi-közösség családi birtokban levő raktározóedényekben tartotta a rizst és az egyéb élelmet. Minden öt lakóhelyből álló sorhoz építettek egy-egy magtárat. Padlóit, falait egyaránt szabvány méretű deszkadarabokból készítették. Ekkor jelentősen fejlődött a bronzöntés, a vaskovácsolás és egyéb mesterségek. Kereskedő- és cserépközpontok alakultak ki. Kőeszközöket készítettek és cseréltek. A Beltenger környékén virágzott a sótermelés. A cserépedény-készítésben egyfajta specializálódás kezdődött el.

A Jajoi-kor emberei mai tudásunk szerint kevert fajtájúak voltak: azok, akik délnyugaton éltek és bronzfegyvereket használtak, hosszabb koponyájúak, akik keleten éltek és bronzharangokat használtak, kerekebb koponyájúak. Ebben a korban lejátszódott egy lassú keveredés. Ez, s a tápláló ételekből álló étrend magával hozta az első jelentős változásokat a testi adottságokban, a korszak végére. [5]


Kofun-kor:

  1. Korai Kofun-kor (i.sz. 300 - i.sz. 400)
  2. Középső Kofun-kor (i.sz. 400 - i.sz. 500)
  3. Késői Kofun-kor (i.sz. 500 - i.sz. 650)

A korszakok jellemzői: az "uji" főnökök, mint helyi uralkodók. Az 5. század második felében kínai krónikák említést tesznek Wa öt királyáról. Yamata törzsfők. Nagy és kisebb sírhalmok. Egy harcias lovas kultúra jelenléte.

Dzsingú császárnő meghódította Koreát. A japánok megtartottak egy Mimanának nevezett ütközőzónát Koreában, és kormányzót állítottak az élére.

Az 5. századi települések nagy területen helyezkedtek el, hogy az egyes családoknak legyen kellő helye az élelem előállításához.

A Keitai 507-es trónra lépését megelőző zűrzavar azt eredményezte, hogy a császár 24 esztendős uralkodása alatt a japánokat végig a koreai problémák kötötték le.  A belső ügyekkel alig törődtek. [6]

599 és 622 között kezdődött meg a politikai központosítás, kínai mintára. Ekkor átlépek a klán-rendszerből a császári rendszerbe.



A késői Kofun-időszakban, a VI. század végén és a VII. század elején, Shotoku herceg idejében, a politikai és kulturális aktivitás központja az Asuka vidék volt. Shotoku a buddhizmus tevékeny támogatója volt, s a kínai császári modellt tekintette mintának. Ún. alkotmányt, vagyis 17 cikkelyből álló útmutatást írt minisztereinek. Ez a dokumentum feltételezte a hivatali bürokrácia meglétét és a kínai konfuciánus erényeket hangsúlyozta. Shotoku további kínai stílusú reformok alapjait is lefektette. Viszont nem kapott politikailag szabad kezet. 622-ben Shotoku herceg meghalt, s halála után a központosítás és a politikai-kulturális reform lelassult. A hatalomért nagy harcok dúltak, s végül Kotoku lett az új császár. A korszak új nevet kapott, a Taikát, vagyis a "Nagy változás"-t, 646-ban a reformok irányát megszabó új rendeletek is megszülettek.

A Taika-reform elsöprő politikai és társadalmi változásokat hozott:

Eltörölték a magán földtulajdont, s minden földet császári irányítás alá vontak.

Új adórendszert vezettek be.

A földeken dolgozókat munka- vagy katonai szolgálatra kötelezték, s ez rendszeres népszámlálást igényelt.

A hagyományos uji törzsfőnököknek címeket adományoztak, s hivatalokat adtak nekik. [7]


Buddhizmus:

A buddhizmus legalább a VI. század óta a japán kultúra fontos része. Egyfelől szélesítette a japánok szellemi látóhatárát, másrészt betekintést nyújtott a kínai civilizációba. Kezdetben a buddhizmust az ősi állam és a hatalmas családok egyaránt támogatták, de az egyetemes üdvösségről szóló tanítás csak a XII. században terjedt el a köznép körében. Japán ekkor lépett csak valódi buddhista korszakába. A buddhista dharma azon a meggyőződésen alapszik, hogy minden élőlény sorsa a szenvedés és befejezetlenség, s a tudatlanság, meg a vágy kötik a születés, halál és újjászületés ciklusához. A tett vagy a karma, amely a ragaszkodásból ered, és a tudatlanságban gyökeredzik, állandósítja ezt a ciklust.

Buddha tanításai - feltehetően koreai bevándorlók révén - kezdtek Yamatóba eljutni az V. század végén, illetve a VI. század elején. Az udvari körök egészen a VI. század közepéig nem vették komolyan. Erősen visszavetette a buddhizmus terjedését, amikor a régi szokások hívei a buddhizmust okolták egy járvány elterjedéséért. A buddhizmus teljes elfogadása 587-ben történt. A buddhizmus, még ha eleinte nem is értették meg teljesen, nagymértékben hozzájárult a japán kultúrához. Ráadásul a buddhizmus nem egyszerűen csak szellemi vagy intellektuális erő volt, hanem új formákat és művészi modelleket is hozott az országba. A kezdeti feszültség elmúltával a buddhizmus harmonikusan élt együtt az őshonos kultuszokkal, s ki is egészítette őket. [8]


Nara-korszak (VIII. század):

A japán uralkodók a VII. század végéig nem érezték szükségét állandó fővárosnak. A központ egyszerűen az uralkodó palotája volt, amit az új uralkodó halálakor otthagytak. De mihelyt a japánok kezdték kiépíteni a császári rendszert és adaptálni a kínai adminisztrációt, gyorsan nőni kezdett a központi bürokrácia. Szükség lett állandóbb, tágasabb fővárosra, amelyben a nagy palotát kormányzati épületek veszik körül. Az első ezek közül a Fujiwara-kyo volt. 3 császárt szolgált ki, 694 és 710 között. 710-ben Gemmyo császárnő határozatára kezdődött meg az új főváros építése Heijóban, és egy évtizeden belül kialakult az elegáns, kínai stílusú, négyzethálós alaprajzú város. Heijo 784-ig maradt főváros, amikor is kiköltöztek belőle. Ezt a stabil, hetvenéves időszakot nevezik Nara-korszaknak.

Az ország adminisztrációjához és felépítéséhez a Tang Kína szolgáltatta a mintát. Az egész országot tartományokra, övezetekre és falvakra osztották fel. A földművesek adóköteles közemberként dolgoztak a közföldeken. Falusi egységekbe szervezték őket, amelyekben kölcsönösen felelősek voltak egymás viselkedéséért. Az adókat természetben (rizs, szövetek, egyéb termények, illetve munka formájában) fizették. Az állam kötelező katonai szolgálatot is kirótt a férfiakra.

Az új, kínai stílusú bürokrácia központjában a császári hivatal állt, amely megőrizte a japán jellegzetességeket is. A kínai elveket annyiban adoptálták, amennyiben azok erősítették a trónt. A japán uralkodó az istenektől származtatta uralmát. A császári tisztségnek nem volt lényeges eleme a hatalom vagy az irányító képesség.



Bár a nemesség a fővárosban kényelemben élt, és féken tartották a klánok közötti összecsapásokat, a japán társadalom a Nara-korszakban nem volt mindig nyugodt. A sorozások és a kemény adók sok parasztot arra kényszerítettek, hogy megszökjenek.

A Kínához való közeledés hatására egyre többen ismerték meg a kínai jogot és történetírást, a költészetet, a konfuciánus és buddhista szövegeket. A Nara-korszakban virágzott az irodalmi kultúra, a kínaiaktól átvett írás segítségével. Ekkoriban állították össze az első japán krónikákat. A két első japán írott szöveg közül a "Nihon Shoki", amelyet történelmi műnek szántak, kínaiul íródott. A "Kojiki" azonban vegyes stílusban jegyezte le a mítoszokat.

A buddhizmus ebben a korszakban mély gyökeret vert a fővárosban és a tartományokban is. A császári család, a központi- és helyi nemesség támogatásával sok új kolostor és zárda épült. Iskolák, tanítások sokasága virágzott a narai kolostorokban. A narai buddhizmus 6 fő iskolája mind Indiából vagy Kínából származik. [9]


Heian-korszak (VIII-XII. század):

Kammu császár 784-ben elköltöztette az udvart Heijóból Nagaokára. Itt az építkezés félbemaradt, végül a Katsura és Kamo folyók között építették fel az új fővárost, melynek neve Heian-kyónak lett. Ettől számítva nevezik a korszakot Heian-korszaknak, amely 1185-ig tartott, a katonai uralom megszilárdításáig. Hosszú és viszonylag stabil időszak volt ez, amelyben azonban jelentős belső változások történtek. A korai Heian-korszak még a kínai adminisztratív és kulturális modellhez való tevékeny alkalmazkodás jegyében telik, amikor újra elvetették a Nara-korszakban bevezetett törvényeket. Ám a X. századtól az udvarban és a tartományokban végbement politikai és gazdasági változások következtében mind az udvarban, mind a tartományokban erősödött a kisajátítás és a klánok befolyása. Ugyanakkor az udvar sem küldött már hivatalos követeket Kínába. A XI. és a XII. században a tartományokban, de még a fővárosban is egyre gyakoribbá vált az erőszak. A fővárosban folytatódott ugyan a kényelmes arisztokrataélet, de a nemesség már nem tudta kikényszeríteni az udvar rendeleteinek végrehajtását, sem fenntartani a rendet a tartományokban. Ez a harcos törzsfőnökökre hárult.

A Heian-korszak közepén, 1000 táján virágzott a jellegzetes japán arisztokrata udvari kultúra. Ez a kultúra Heianban érte el csúcspontját, amikor az irodalom, a vallás és a művészet egyaránt magas színvonalú volt. A Heian-korszak stílust teremtett az arisztokratapaloták építésében, a kertművészetben és a buddhista szobrászatban. Megmaradt a kínai irodalom és a konfucianizmus befolyása.

Kammu tevékeny császár volt, változtatásaival új életet lehelt a hanyatló Taika-reformokba:

bevezette a kormánytisztviselők szorosabb ellenőrzését

a császár tanácsadását szolgáló új képviseleteket állított fel

császári rendőrséget hozott létre

új katonai rendszert vezetett be


A Heian-korszakot, a IX. és a XII. század között nem az erős császári hatalom jellemezte, hanem a nemesség hatalmának erősödése. Így visszatértek a klán- vagy örökösödési politikához egy bürokratikus irányítási rendszeren belül.

A korszak ragyogó kultúráját általában kizárólag a császári udvarnak tulajdonítják. Viszont tény, hogy az élet nem a fővárosban zajlott. A Heian-korszak közepén és végén kezdett a katonaréteg kialakulni. A korai katonai kultúrát is tekinthetjük a korszak egy bizonyos kulturális rétegének, akárcsak a buddhista kolostorok és zárdák tevékenységét. [10]



Történelem és környezet formálta az ország jelenét és határozza meg jövőjét. Az Ázsia keleti végén és a Csendes-óceán legnyugatibb szélén elterülő Japán, történelmének legnagyobb részét viszonylagos egyedüllétben töltötte, ám soha nem volt teljesen elszigetelt. Folyamatosan érték kulturális hatások a kontinensről, és maguk a japánok is sikeres erőfeszítéseket tettek a kínai vagy a nyugati világ civilizációjának átvételére.

Találat: 2033







Felhasználási feltételek