TÉVES ÁLTALÁNOSÍTÁS

TÉVES ÁLTALÁNOSÍTÁS

Helmholtz 1853-ban állt ki Meyer elsősége mellett, és 1854-től kezdve már Meyert is az energiamegmaradási tétel egyik önálló megalkotójaként ismerték el. Angliában még egy hosszú közjáték zavarta meg az energia-

HERMANN VON HELMHOLTZ

Meyer mellett a másik orvos, aki maradandót alkotott a fizi­kában. Az energiamegmaradás elvét i fogadtatta el.

megmaradási tétel kimondását, és hosszú prioritási vita alakult ki. John Tyndall szerint Meyer fő érdeme vé­gül is abban állt, hogy az energiamegmaradás törvényét, amelyet addig csak a mechanikára ismertek el érvényesnek, kiterjesztette az egész fizikára, az egész kémiára, sőt a fiziológiai folyamatokra is. Eleinte persze csak a termodinamikára gondolta érvényesnek ezt a megmaradási tételt, de ő maga nem talált olyan szerkezetet, amely cáfolta volna állítását, hiszen ekkor Orffyreus gépe már régen nem létezett, Orffyreusnak még az emlékét is por lepte be, így általá­nosnak lehetett gondolni az energiamegmaradást.

(Az energiamegmaradás törvénye azt mondja ki, hogy egy zárt rendszer energiája minden körülmények között megmarad.)

Az viszont, hogy az energiamegmaradás tétele a termodinami­kában igaz, még nem jelentheti azt, hogy teljesen általánosan igaz a fizikában elképzelhető összes esetre. Erre a tévedésre mutat rá Orffyreus gépe - már aki tud róla. Talán az anyagfogalom fejlet­lensége az egyik ok, ami miatt ez a tétel általánosan lett kimondva. Akkor még fogalmuk sem volt a kutatóknak arról, hogy mi is az anyag, hogy atomokra osztható, és ezek az atomok centrális, po­tenciálos elektromos erőtér segítségével érintkeznek egymással, ami viszont konzervatív erőtér.

Ekkor még nem kristályosodott ki a konzervatív és nem konzervatív erőterek közti különbség és általá­ban sem tudták értelmezni az energiát, az impulzust és impulzus­nyomatékot mint szimmetriát, tehát nem értették ezen fogalmak mély, fizikai tartalmát. Elkövették hát azt a természettudo­mányban igen gyakori hibát, hogy kimondtak egy törvényt tel­jes általánossággal anélkül, hogy megállapították volna a tör­vény értelmezési, alkalmazási határait. Majd látni fogjuk, hogy nemkonzervatív erőterek segítségével lehet olyan gépet készíteni, ahol az energia nem marad meg.

Meyer korában és világában kétféle okot tételeztek föl: az egyik a matéria, az anyag, ennek súlya mérhető és áthatolhatatlan, a másik ok pedig ilyen tulajdonságokkal nem rendelkezik, ezek az úgyneve­zett imponderábiliák vagy erők. Meyer szerint az erők megsemmi­síthetetlen, változatlan, mérhetetlen súlyú tárgyak. Így gondolkozott tehát az energiáról, és látszik, hogy gondolkodásában, de általában a kor gondolkodásában még nemigen vált el egymástól az erő és az energia fogalma. Azt kell mondanunk, hogy abban a korban, amikor ezt a fontos törvényt megfogalmazták még mindig hihetetlen ala­csony fejlettségű volt a természettudomány: Az energiamegmaradás tételének hibás, általános kimondása után értelmetlen és elvileg le­hetetlen feladatként állították be az úgynevezett "örökmozgók" ké­szítését, és ennek aztán rendkívül romboló hatása lett. Emiatt nem születtek új gépek, új eljárások, új technikai megoldások.

Sokkal később, az 1900-as évek elején értette meg egy német matematikus, Emmy Noether, hogy az energia, az impulzus és im­pulzusnyomaték szimmetria. Elvileg annak a felismerésnek, hogy az energia szimmetria, fel kellett volna szabadítania ezt a sok évti­zedes béklyót, hatalmas lendületet kellett volna adnia a techniká­nak, a tudománynak. De akkorra már olyan mély gyökereket vert az energiamegmaradás dogmája, hogy nem is gondolkodtak a Noether-tétel lehetséges következményein. Pusztán egy maroknyi albegrista figyelt fel erre a munkára, a fizikusok figyelmét generá­ciókon át nem keltette föl ez a tétel. Hogyan is kelthette volna fel Orffyreus emlékének kitörlése után, hiszen nem maradt olyan elér­hető gyakorlati megoldás, ami az ellenkezőjét egyértelműen bizo­nyítani tudta volna. Felröppentek ugyan újsághírek arról, hogy egy­-egy amatőr valamilyen mechanikus vagy gőzzel hajtott örökmoz­gót talált föl, de ezeknek a hitelességéről sohasem lehetett minden kétséget kizáróan meggyőződni.

A kísérteti bizonyítékok viszont egyre xxxxgatására , hogy a mechanikai, munka mindig átalakítható hővé, és az energia ezekben a folyama­tokban megmarad. Ahogy az iparban a gőzgépek és később a gáz­motorok, majd benzinmotorok megmutatták, hogy a kémiai energia hővé, és a hő aztán mechanikai munkává alakítható. A hőerőgépek elterjedése, általánossá válása is azt a kényszert hozta, hogy ki­mondják és általánosan elfogadják az energiamegmaradást, és bi­zony hőerőgépek segítségével valóban nem lehetett olyan eszközt készíteni, amelyik több energiát adott volna, mint a betáplált tüze­lőanyag kémiai egyenértéke. A termodinamikára tehát kétségtele­nül érvényesnek bizonyult az energiamegmaradás, és más, az Orffyreus-gépet utánzó erőgép nem született.

Ezért bátran kimondhatjuk, hogy Orffyreus példátlan történelmi lehetőségtől fosztotta meg az emberiséget, hiszen más, sokkal fej­lettebb útra indulhatott volna a tudomány és a technika, ha Orffyre­us nem ragaszkodott volna makacsul a fénylő százezer tallérjához, ha egy kicsi könyörület lett volna benne az emberiség iránt. Két­ségtelen, hogy Orffyreus cselekedetével az emberiség egy útke­reszteződéshez jutott, és a rosszabbik, rögösebb és később zsákut­cának bizonyult úton indult el. Ezen a területen nem az történt, hogy idővel egyre több és több ember lépett Orffyreus nyomába, hanem hogy kevesen jöttek rá erre a titokra, de más-más technikai megoldásban. Amiatt, hogy az energiamegmaradás ekkorra már tudományos dogmává vált, többé nem tudták áttörni a falat. Ha Orffyreus nyilvánosságra hozta volna készülékének működését, nyílván sokan mások is megismételhették volna az eredményeit. Akkor megállíthatatlan lett volna az energiatöbbletet termelő örök­mozgó készülékek fejlődése. De mint tudjuk, nem ez történt.