TANULUNK-E A HIBÁKBÓL?

TANULUNK-E A HIBÁKBÓL?

Abba Ebban egykori izraeli külügyminiszter mondta: "Az ember nagyon értelmes, nagyon okos, kompromisszumképes tud lenni - ha már minden más lehetõséget kimerített." Ez a mély bölcsesség természetesen a tudományra is érvényes. Szeretnék egy ismert 919j95j tör­ténelmi példát mutatni arra, hogy a legnagyobb veszély esetén sem tudnak mindig alkotó módon gondolkodni az emberek.

1347-tõl 1357-ig egy rettenetes betegség, a fekete himlõ söpört végig Európán. Tíz év alatt a kontinens arca örökre megváltozott. Egész vidékek néptelenedtek el, falvak, városok tucatjai pusztul­tak ki. Családi, emberi kötelékek tûntek el, mindaz, ami biztos és mûködõképes volt régebben, a dögvész járvány után megválto­zott. A rettenetes pusztulást látván az emberek megkérdõjelezték Isten, az egyház és a társadalmi felépítés létét, jogosságát is. Sen­ki nem tudott választ adni arra, hogy miért következett be ez a szörnyûség. Néhányan Isten haragjával, mások a rothadó leve­gõvel, megint mások a csillagok baljós állásával magyarázták a járványt.

Pedig fél órás gondolkodással és néhány egyszerû óvintézke­déssel gátat lehetett volna vetni a járványnak. Észrevették, hogy télen mindig csökken a járvány hevessége (mert ilyenkor meg­döglöttek a járványt hordozó bolhák és patkányok).

Ki lehetett volna így következtetni, hogy patkányok és tetvek közvetítik a betegséget, és ezek kipusztításával meg lehetett volna elõzni a terjedést. Sõt, a tapasztalat útján a védekezést is meg lehetett vol­na oldani, hiszen Kínában már régen észrevették, hogy aki átvé­szelte a járványt, az másodszor már nem betegedett meg. A kö­zépkor óta mégis sokszor pusztított a járvány.

Néhány száz év múlva Edward Jenner angol orvos jött rá, hogy hogyan lehet egy veszélytelen védõoltást nagyon egyszerû eszkö­zökkel létrehozni. Jenner azt tapasztalta ugyanis, hogy fejõasszo­nyok, pásztorok, istállógondozók nem kapják meg az emberi himlõt, ha korábban az enyhe tehénhimlõvel fertõzõdnek.

1796-ban emiatt egy fejõasszony karjáról a tehénhimlõ váladé­kát átoltotta egy fiúra, akit utóbb emberi himlõnyirokkal is fertõ­zött, a fiú azonban már nem betegedett meg. Ez az egyszerû eljá­rás elegendõ lett volna, hogy emberek millióinak életét megment­se, de mindez évszázadokon keresztül nem történt meg. A gon­dolkodás hiánya itt jót tetten érhetõ. Az, hogy gondolkodással el lehet érni valamit, a középkorban még nem született meg az em­beri fejekben.

A himlõoltás ötletét a hivatalos tudomány szokás szerint nem karolta fel, elutasította. 1798-ban hiába közölte felfedezését Jenner az angol Royal Society-vel, a társaság nem merte közre­adni az alig bizonyított hipotézist, mire az orvos saját költségén nyomtatta ki az eljárás leírását. Így a szamizdatként terjesztett könyvecske nyomán a vakcinálás megkezdte diadalútját.

Több mint ötszáz évbe került ezért, mire eljutottunk idáig, pedig bár­mely kor technikai színvonalán el lehetett volna készíteni ezt az egyszerû védõoltást. Azóta már többen is tökéletesítették Jenner módszerét. Napóleon is felismerte hadászati jelentõségét, így las­san-lassan világszerte mindenütt létesültek oltóintézetek. Mégis teljes háromnegyed évszázadba telt, míg a civilizált országokban sikerült kötelezõen általánossá tenni a megelõzõ himlõoltást, és ezáltal legyõzni a középkornak ezt az utolsó szörnyûségét. A pat­kányokat persze több száz évvel ezelõtt is össze lehetett volna fogdosni, a mosdás is lehetséges lett volna (legalábbis technikai­lag), és így a bolháktól, tetvektõl megszabadulva az emberiséget nem pusztította volna a himlõ. Ám mindehhez gondolkozni és cselekedni kellett volna, ami mindig a legnagyobb nehézség.

Az újat akaró ember, a feltaláló mindig alapvetõ nehézséggel küzd: valami olyat akar, ami még nem létezik, ami csak az õ munkájának, gondolatainak a segítése árán kerülhet az emberek kezébe. Ezért nem véletlen, hogy a feltalálók sokszor nem tudják megvalósítani találmányaikat, szegényen, sértõdötten halnak meg. Ismeretes a törvényszerûség is: az ellenállás az újdonság négyzetével arányos. Tiltott találmányok esetén inkább exponen­ciális az ellenállás mértéke.

Valamit segíthetne a valódi piacgazdaság - azaz egy olyan gaz­daság, ami lehetõvé teszi például a könyvben említett energiater­melési módszerek elterjedését, és nem csupán húsz féle üdítõital közti választásban rejlik az emberek szabadsága. Az, hogy sokféle autó van á piacon, a gyakorlatban semmit nem jelent, mert a sok­féle, sokszínû burkolat mögött mindig pontosan ugyanazok az el­vek, ugyanazok a konstrukciós megvalósítások rejlenek.

Mindez arra mutat, hogy a tudományos vezetésben is kell egy "éhségi" szint az új elvek, új megoldások, új találmányok, megér­téséhez, elfogadásához, befogadásához.