MIT TUDUNK MORAY TITKÁRÓL?

MIT TUDUNK MORAY TITKÁRÓL?

Sajnos nem sok maradt meg az utókor számára Moray találmá­nyaiból. Azt tudjuk, hogy egyre jobb és fejlettebb eszközöket ké­szített és természetesen azt is, hogy ezek végül is nem terjedtek el. Az első írásos emlék, ami megmaradt erről a készülékről 1927. no­vember 14-ről 454f55e datálódik. Moray leírja, hogy az általa használt kü­lönleges amit ő használ, germániumból készült anyag van (az ő szavaival élve ez tiszta germánium). A 7. ábra mutatja ezt a rajzot. Valószínű, hogy Moray volt talán az első, aki germánium félveze­tőt használt a kísérleteinél. Egy különleges gáz tölthette meg ezt a furcsa csövet, ami a félvezető és a rádiócső egy szokatlan kombi­nációja volt.

1937-ben szerette volna szabadalmaztatni eszközét, azonban a szabadalmi vizsgáló számára túlságosan bizarrnak tűnt, hiszen nem az ismert rádiócsövek elvén működött - így a szabadalmi kérvényt visszautasították. Az elutasítás formális indokaként az szolgált, hogy Moray nem fűtött katódot használt a csőben. Kevés informá­ció maradt fenn arról is, hogyan működik a készülék, és milyen fi­zikai törvényszerűségeken alapszik. Ma is csak találgatjuk, és ko­molyan, nagy erőkkel nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Moray azonban hagyott néhány támpontot. Ezeket érdemes röviden össze­foglalni. A szöveg helyenként nehezen értelmezhető, de néhány dologra később röviden visszatérünk. Így ír Moray:

"Azok a különleges rádiócsövek, melyek alkalmazása a siker elengedhetetlen feltétele, ionos, hideg katódú csövek, melyek nem igényelnek külső energiaforrást. Alapvetően a készülék a követke­zőképpen működik: a berendezés első lépcsőjében rezgéseket in­dukálunk valamilyen külső energiaforrás segítségével (valószí­nűleg ehhez kellett az antenna), ezután a kört addig hangoljuk, amíg a rezgések harmonikus kapcsolatba nem érnek (rezonálnak) a kozmikus sugárzások frekvenciájával. A harmonikus csatolás rezo­nanciája miatt az oszcilláció amplitúdója emelkedik addig, amíg az impulzusok csúcsai »át nem csapnak« a következő lépcsőbe, ahol egy speciális detektor vagy rádiócső megakadályozza az energia visszatérését az ezután következő áramkörökből. Ezek az impulzu­sok működtetik ezt a lépcsőt, ami alacsonyabb frekvencián műkö­dik, és ez is harmonikusan kapcsolva van a mindenütt jelenlevő kozmikus energiák hullámaiba.

V/7. ábra: A Moray féle "sugárenergia"-konverter lelke, a detektor egyik változata. Félvezető germániumkristályokat tartalmazó, ionizált, rezonan­ciába hozott gázt tartalmazó cső. A pontos működése a mai napig sem is­mert. Feltételezhető, hogy a félgömb alakú csőben a germánium kristályo­kat n típusú szennyezésekkel és radioaktiv anyagokkal is keverte, hogy hi­deg, fűtés nélküli plazmát nyerjen. A kontaktus tűje molibdénből és mo­libdén-szulfidból készült. A molibdén p típusú anyag, így p-n típusú átme­net keletkezhetett az érintkezési pontban, ez szolgált egyenirányítóként. Vélhetőleg vasszulfid (FeS, p típusú félvezető) és bizmutszemcsék (n típu­sú donor) is voltak a csőben, amit "többfalúnak" nevezett Moray. A fél­gömb alakot fontosnak tartotta Moray, s valószínűleg rezonáns üregként szolgált a gyorsan változó, inkoherens sugárzás befogására. Erősítő dió­daként működhetett ez a készülék.

A készülék második lépcsője egy harmadikat működtet. Annyi további lépcső van összekapcsolva, amennyi a megfelelő teljesít­mény eléréséhez szükséges egy gyakorlatilag elérhető frekvencia és feszültség esetén, amit különleges transzformátorokkal érhetünk el. Amint a szerkezet működésbe lép és teljesítmény jön ki belőle, a továbbiak során már nem igényel külső gerjesztést. (Az indításnál mágnespatkót használt Moray.) A rezgések addig tartanak, amíg. megfelelően be van állítva a készülék, és a külső kör (az antenna köre) megfelelő terhelésen keresztül be van kapcsolva."

Dióhéjban ez a lényeg, de a részletek még teljes mértékben hiá­nyoznak. Moray így folytatja:

"Gyakorlatilag az energiatermelés eddigi módszereit túlságosan régóta használjuk. Annyira megszoktuk, hogy azt hisszük, más módon nem is lehet energiát termelni. A jelenlegi módszerek pedig drágák és nehézkesek.

A sugárenergia-átalakítók a kozmoszból jövő sugárzást hasz­nálják, mint primér energiaforrást, és viszonylag függetlenek a helyüktől vagy az évszakoktól. (Amikor ezeket a sorokat írta Moray, a kozmikus sugárzás kutatása gyerekcipőben járt, alapvető dolgokat sem ismertek még. Ezért az ő megfogalmazása nem ugyanazokat a jelenségeket takarja, melyeket ma mi kozmikus su­gárzásként ismerünk.) Egy ilyen eszköz hatékonyan működhet mozgó járműveken is, a Föld atmoszféráján belül és azon kívül is, nagy energialeadást garantálva. Ezt az energiaforrást már elkészí­tettük és hosszú időn keresztül működtettük teljes terheléssel. Semmilyen tüzelőanyag nem kell hozzá, semmiféle ismert primér energiaforrás, kizárólag a kozmosz energiaoszcillációit használjuk fel. A kozmosz nagyfrekvenciás, magas energiaszintű sugárzását alakítja át használható frekvenciájú és feszültségű árammá." (Moray itt az energia forrását nevezi meg.)

Hosszan értekezik könyvében az energia természetéről és alap­vető fizikai problémáiról. Valószínűnek tűnik, hogy Tesla gondola­tai erősen hatottak Moray munkásságára, mert azt az idézetet, ami­vel indítottunk, Teslától kölcsönözte. Moray részletesen kifejtette, hogy szerinte létezik a kozmoszból jövő sugárzás, ami minden irányból érkezik a Föld felé, bár lehet, hogy ezt a gyenge mágneses terek elterelik. Bizonyos volt abban,- hogy nem a Nap az egyetlen energiaforrás, és ez a sugárzás nem a Napból érkezik. Inkább haj­lott arra, hogy vagy a kozmoszból érkezik, vagy az anyag belső, elválaszthatatlan tulajdonsága. Ebben az esetben nem is lehet egyszerűen eldönteni ezt a kérdést.

Moray a sugárenergia eszközét alapvetően egy kozmikus sugár­zás-"szivattyúnak" gondolta, azaz egy olyán nagy sebességű elek­tronoszcillátornak, amely ezeket a sugárzásokat felfogja és átalakít­ja az áramköreiben. Ezt az átalakítást, felerősítést megfelelően han­golt rezonáló körökkel érte el. Hosszasan tanulmányozta az áram­körök rezgéseit, rezonálását ugyanúgy, mint Tesla. Véleménye szerint, amikor egy kapacitást megtöltünk energiával (amit a Moray-féle sugárenergia-eszköz gyűjtött össze), majd egy megfele­lő impedanciájú körön keresztül kisütjük, és ez az eszköz szinkron­ban van az univerzum rezgésével, akkor egy elektromos inercia (te­hetetlenség) kialakulásáról beszélhetünk. Amikor az áram meg­megfordul, a kapacitások feltöltődnek, kisütődnek és lassan újra töltődnek, amíg bennük tárolt energia az eszközön keresztül távo­zik. Ezt az energiát addig lehet folyamatosan kicsatolni, amíg a re­zonancia az univerzummal fenntartható.