online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

AZ ELSŐ LÉPÉSEK

fizikai

Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
Villamos tér
KELL-E FÉLNÜNK A NUKLEÁRIS ENERGIÁTÓL?
TESLA, A FELTALÁLÓ
A LÁTÁST IS TANULNI KELL
A SZIMMETRIA MATEMATIKAI FOGALMÁNAK TÖRTÉNETE
Az elektrosztatikai és magnetosztatikai - ismeretek attekintése
A NOETHER-ELV
Képlet gyűjtemény
LOGIKAI ÁRAMKÖRÖK
 
 

AZ ELSŐ LÉPÉSEK



S bár az egyetemi kutatásokban, a „hivatalos tudományban csak az 1940-es, 1950-es évektől kezdték vizsgálni a tranziens, nagyfrekvenciás kisüléseket a radarkísérletek miatt néhány amatőr évtizede 626c27g kkel megelőzte ezt a kutatási vonalat. Ezek közé tartozott Henry Moray is, aki tizenéves korában bukkant rá árra az effektusra, melynek tökéletesítésével igazi elektromos „örökmoz­gót tudott szerkeszteni. Moray máig sem publikált eredményei szerint egy nagyobbacska fadobozból durván 50 kW-nyi energiát tudott kinyerni úgy, hogy éjjel-nappal jött a fadobozból két dróton át nagyfrekvenciás áram, és maga a doboz nem melegedett, hangot nem adott ki. Máig is titok ugyan, hogy mi történt Moray dobozá­ban, azonban mások korábbi és későbbi kísérletei némi támpontot adnak. Bár Moray történetét kicsit részletesebben ismertetjük majd, ám érdemes még a többi hasonló eredményről is egy pár szót szól­ni. (A tranziens kisülésekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kutatási eredmények egy részét a Bevezetés a tértechnológiába című könyv 2. kötetében részletesebben is ismertetjük.)




A rendelkezésre álló adatok szerint Moray volt az első kutató, aki többször, nagyon sok ember számára demonstrálta, hogy ener­giát lehet nyerni a „semmiből , vagy ahogy Moray gondolta, a kozmoszból. A töredékes adatok azt mutatják, hogy nemcsak Tesla és Moray tudta ezt az effektust előállítani az 1920-as, 1930-as években, hanem egy Hermann Plauson nevű, német származású észt feltaláló is, aki Hamburgban dolgozta ki ezt a találmányát. Mind Moray, mind Tesla, mind Plauson a légköri elektromosság befogásából indult el, és így jutottak működő találmányhoz. Nem kizárt, hogy hozzájuk hasonlóan mások is megtalálták ezt az effek­tust az 1920-as, 1930-as években, hiszen ez az évtized az amatőr rádiózás kezdete, és lényegében ezek a berendezések elemi szinten tartalmazzák azokat az alkatrészeket, amelyek az effektus előidézé­séhez szükségesek - bár módosított formában. Az energiamegma­radás dogmája minden esetben megakadályozta ekkor már, hogy a működő effektusból tömeggyártásra érett termék készüljön, de a gázkisülések története az amatőr rádiózás és a detektoros rádiók korszakával nem ért véget.


V/2. ábra: K Plauson találmányából szabadalom is született. Talán ez az első olyan dokumentum, ahol a „térenergia befogása, kicsatolása le van írva.


Az 1960-as években egy amerikai feltaláló, Gray dolgozott ki olyan működő tranziens ívkisülésen alapuló készüléket, amely egy autó meghajtására volt képes. (A találmány részleteit lásd a Tér­technológia című könyv 1. részében.) Ő is úgy írta meg a szabadal­mát, hogy a lényeg néhány mondattal el volt intézve, nehogy más feltaláló meg tudja ismételni az eredményeit. Hiába kapott szaba­dalmat, egy peres eljárás során mindent elvettek tőle, névtelenül, nyomorogva halt meg. Maga az effektus azonban újra fölbukkant, méghozzá orosz kutatók laboratóriumában, akik a történelemben először megpróbáltak szívós, áldozatkész munkával a jelenség vé­gére járni.


Ez az orosz Cserneckij és kollégáinak nevéhez fűződik, akik közel húsz évig dolgoztak a jelenség megismerésén, számos cikket publikáltak a témában, ám a rendszerváltás és Cserneckij hirtelen halála megakadályozta őket abban, hogy tüzetesen, töviről hegyire megismerjék ezt az effektust. Cserneckij, Ricskov és Tye­mejev az 1960-as években vették észre, hogy többamperes áram­erősségű ívkisülés néha-néha megszakad önmagától, és ezután újra beindul, de ilyenkor nagy erejű áramlökések jelennek meg.


Amikor rezgőkört tettek az ívkisülési cső mögé, meglepve ta­pasztalták, hogy megfelelően eltalált paraméterek esetén többezer amperes áramot lehet elérni, és ez az áramerősség függ például a rezgő kör terhelésétől is. Minél nagyobb a terhelés (egy határig), annál nagyobb teljesítményt lehet kivenni a nagy sűrűségű plazmá­ból, az ívkisülésből. Kisebb jelentőségű folyóiratokban közölték mérési eredményeiket, de ezek nem jutottak el a nyugati referáló folyóiratok látókörébe. 1974-ben a Rádiófizika című folyóiratban közölte Cserneckij Licsnyikovval, Popovval és Kuranovval közös munkáját, ahol már részletes mérési eredmények is láthatók erről az effektusról, és megkezdték az effektus elméletének kidolgozását is. 1975-ben, a Fizikai Himija Obrabodki Matyerialov című, eléggé eldugott folyóiratban, Cserneckij feleségével és Licsnyikovval együtt egy részletes cikket jelentetett meg, ahol megpróbálja ma­tematikai leírását is adni a megfigyelt jelenségnek, a „generátor­hatásnak”. Persze ez a cikk nagyon hasonlít egyetemisták mérési jegyzőkönyveihez. Tudják, hogy minek kell lenni a végeredmény­nek, ezért egy kicsit megerőszakolják, „kikozmetikázzák” a dolgo­kat. Néha vétenek egy-egy előjelhibát csak azért, hogy az elvárható eredmény kijöjjön. Ez történt Cserneckij eseténben is, aki ugyan sosem mondta ki nyíltan, hogy baj van az energiamegmaradással, de mindig célozgatott rá.


Az 1980-as évek végén Cserneckij (valószínűleg több más kollégájával együtt) a biológiai hatásokat is elkezdte vizsgálni. Észrevette, hogy az általa „öngerjesztő kisülé­seknek nevezett hatásoknál furcsa, más típusú fizikai elváltozások



V/3. ábra: A Gray féle tranziens ívkisülésen alapuló szabadalom első ol­dala. Sajnos a leírás pont ott szűkszavú, ahol a lényeg van, azaz a kisülési cső ismertetésénél.


is történtek. A félvezetők mintha vezetővé váltak volna, növények gyorsabban kezdtek növekedni, és más biológiai anomáliák, úgy­nevezett „parajelenségek” is. megfigyelhetők voltak a rezgő plazma környékén. Egyre nagyobb és nagyobb berendezéseket építettek, és többezer amperes áramlökéseket figyeltek meg. A mendemonda szerint egyszer akkora áramlökés keletkezett a szerkezetben, hogy leégett az intézet transzformátora is. Az 1980-as évek végén Cserneckij számára már nyilvánvaló volt, hogy itt nem lehet meg­magyarázni az ismert fizikával a plazmagenerátor hatását. Ekkor az addigra már rehabilitált Szaharov akadémikussal együtt kezdtek dolgozni. Úgy gondolták, hogy ez az energiatöbblet valahonnan a vákuumból jön, tehát a vákuumenergia egyik megnyilvánulási formájaként sejtették az energiatöbbletet.


Hamarosan azonban Szaharov meghalt, és 1990-ben Cserneckij is váratlanul elhunyt, éppen akkor, amikor meghívást kapott az Egyesült Államokba, hogy ott tökéletesen felszerelt laboratórium­ban folytassa munkáját. Kollégái az összeomlott szovjet tudomány roncsain vegetáltak, nem volt sem pénzük, sem tekintélyük, sem lehetőségük arra, hogy a munkát folytassák, de az a lelkesedés is hiányzott belőlük, ami Cserneckijt végig hajtotta. Így összeomlott az eddigi idők talán legígéretesebb kísérlete (amely a hivatalos tu­domány keretein belül indult), hogy a tranziens ívkisülések ano­máliájából kiindulva végre gyakorlatilag is használható energiater­melő készülék jöjjön létre az emberiség hasznára.

Az 1960-as években kezdődött el a Cserneckij-csoport munkája, de az 1960-as években az Egyesült Államokban még más csopor­tok is dolgoztak ezen a témán egymás erőfeszítéseiről mit sem tud­va. Az egyik ilyen volt a magyar Papp Ferenc, aki észrevetté, hogy ionizált gázoknál megfelelő tekercs esetében, gyors tranzienseknél olyan nagy lökések keletkeztek a kisülési térben, amelyek súlyokat voltak képesek nagy távolságra kilökni. Lényegében egy argonnal működő „gázágyút” tervezett így, de a beadott és megkapott sza­badalmaiban rendkívül zavaros, homályos leirást adott a jelenség természetéről. Az elméleti magyarázatban semleges elektronoktól kezdve sokféle homályos megállapítás jelenik meg, s nem véletlen, hogy sok-sok évi munka után végül is semmi nem lett találmányai­ból. Pedig ekkorra ki tudott dolgozni egy szerkezetet, ami egy autót tudott volna működtetni. Egy olyan belső égésű motorhoz hasonló gépet készített, ahol a zárt munkahengerekben argongáz tágult ki a nagyfrekvenciás plazmarezgések hatására. (Részletek a Bevezetés a tértechnológiába cimű könyv 2. kötetében.)





V/4. ábra: A magyar származású Papp József szabadalmi iratából egy ol­dal. Nemesgázban létrejövő tranziens kisülésből akkora energiát vett ki, hogy ágyút működtetett az effektussal. Később autó hajtására használta ezt a hatást.



A legfurcsább szerkezetet erre az effektusra egy Hyde nevű amerikai feltaláló készítette, aki a megadott szabadalom bizonysá­ga szerint körülbelül tízszer akkora mechanikus energiát vett ki a rendszerből, mint amennyit indításnál be kellett táplálni. Ő sem tudta megérteni az effektus igazi lényegét, de arra gondosan ügyelt, hogy a szabadalom nehogy érthető és könnyen reprodukálható le­gyen. Berendezésében, álló tárcsák között nagy feszültségű teret létesített, majd ezt egy forgó tárcsával meg-megszaggatta. Ennek az lett -a következménye, hogy görbe pályán mozoghattak a töltött részecskék a kisülés folyamán, így ha valaki jól eltalálta a para­métereket (melyek a szabadalomban nincsenek leírva), akkor a szerkezet akár működhetett is. Hyde nem hozta nyilvánosságra a legfontosabb részleteket, néhány kétségbeesett segítségkérő levelet írt az interneten, aztán nyomtalanul eltűnt, többé senki nem látta.



Találat: 1974