Derült égből vaddisznó

Derült égből vaddisznó

Mindez 2001-ben történt, amikor a frissen vetett kukorica, még csak pár centis volt. Ilyenkor területünk olyan, mint egy asztallap, de már látszik az új takarás kezdete. Idén is sok lesz a kukorica, napraforgó, talán lesznek disznók. Új szezon, új remények. Péter barátommal kimentünk nyomozni az egyik kedvenc területrészre, ahol, már több disznót is lőttem. Itt áll a "Redőnyös les", amit az elnök, ill. egy hasonlóan kapzsi tag készített. Nem egy remekmű, nem 131h74b jók a méretei sem, a kivitelezés is sok kívánnivalót hagy maga után. Az oldala kiselejtezett redőnyből készült, innét az elnevezés. Amikor elkészült, néhány munkaórával tettem használhatóvá. Jó helyen van, két árok találkozásánál, az egyikben gyakran van víz.

Eredetileg veszélyesen gyengére sikerült a munkadarab, hiányzott róla néhány lényeges szerkezeti elem. Télen is szoktam rajta üldögélni, a rókák nagy bánatára. Peti ekkor még gyakran kijött velem, kitűnő vadász, nálunk szeretett volna tag lenni. Nagy örömére öt év után elfogadták a kérelmét a gyermekkora óta ismert vegyesvadas területen. A puha talajt nézegetjük, egyszerre fedezzük fel egy süldő nyomát. A szomszéd területről vezettek a nyomok, egyenesen az árok felé. Az árokban van egy természetes dagonya a lestől úgy 50-60 méterre. Épp a haditervet beszélgetjük, amikor autózúgást hallunk. "Elnök elvtárs" érkezik a terepjárójával, természetesen ő már tegnap felfedezte a disznó nyomait és ma este ide ül a Redőnyösre. Mindketten tudtuk, hogy csak most látta ő is a nyomokat, de nem szóltunk.

Meddig leszel kinn?- kérdeztem.

Maximum 11-ig, reggel dolgozom, meg ha meg akar jönni, megjön korán.

Jó, akkor mi kijövünk éjfél után.- válaszoltam.

Áhh, az nem jó ötlet, a disznó nem szereti ám a holdfényt. - jött a kábítás.

Nem baj, legalább megcsodáljuk a holdvilágot!

Hát, nem bánom, ti tudjátok, sok sikert!

Lehet, hogy a Peti miatt maradt úriember a "főnök", de látszott rajta, hogy nem igazán örül az ötletnek. A Peti miatt kár volt megjátszania magát, én már lefestettem neki. Este időben lepihentem, barátom éjjel 1-re jött hozzánk, csendben kitekertünk a határba. A Hold ekkor ébredt, jobb oldala már eléggé megkopott. A TSZ- szőlőknél van egy kisebb emelkedő, ahol mindig állva szoktam tekerni a Land Rovert. Most nem sikerült, a hátsó lánckerék sokallta a 110 kilómat és darabokra tört. Letámasztottuk a járműveket, folytatás gyalog. A les egyszemélyes, Petit ez nem zavarta, helyet foglalt a létrán, nekem háttal. Én a dagonya felé figyeltem, a Hold a hátam mögül világított, szabad szemmel mindent jól lehetett látni. Egy róka a les alatt jött-ment, mintha tudta volna, hogy most ő szabad lábon védekezhet. Szép lassan telt az idő, vadat nem nagyon láttunk, de mégis szép volt. Ilyenkor elmerül az ember a gondolataiba, nincs semmi, ami megzavarná, nincs zaj, nincs telefon, nincs riasztás, sziréna. Csak a holdfény, a jó tavaszi friss levegő, távoli kutyaugatás. Látni mindent a világos, kissé agyagos talajon. Ha magasabbra nézek, Győr fényeit látom, most a lakótelepek sötét kontúrja mutatkozik csak, éjszaka van, ilyenkor minden "normális" ember alszik. A Hold egyre magasabban jár, mintha Kelet felől már kicsit világosodna. Nem tudom hány óra van, de nem is érdekel egyáltalán. Majd a Nap "felébreszt" bennünket. Sajnálom Petit, nem lehet valami kényelmes helye a létrán. Nem panaszkodik, velem együtt élvezi az ezüst éjszaka hangulatát. Kitisztul a fejemből az a sok terhes gondolat, amit a hétköznapok okoztak Ilyenkor teljesen újjászületek, ha fizikailag el is fáradok, szellemileg kicserélődök. A Nap előbújik a pannonhalmi apátság mögül, árnyékunk hosszan terül el a les előtt. Egymásra nézünk, mindegyikünk homlokára ez van írva: "Na, majd legközelebb!" Peti kérdően rám néz, bólintok neki, majd megszólal:

-Te, én leszállok, mert akkora a hólyagom, mint a Led Zeppelin!

-Menj csak, én is pakolok.                                                                                  

Felálltam a lesen, jól esett kiegyenesíteni a rossz derekam. Peti a lestől pár méterre engedte le a fáradt olajat, én elkezdtem visszarakodni a hátizsákba. Megszokásból ez is csendben zajlott, közben felnézek az árok partjára. Atyaúristen! Egy disznó áll a kukoricavetés szélén, de már rohan is, a nyílt vetésen keresztül, nekem jobbra! Emelem a puskát, a szíja elakad az ülésdeszka tartójába, gyorsan kiszabadítom, ekkor már a disznóm úgy 60 méterre lehet. Vállhoz emelés közben lebillentem a zászlós biztosítót, kicsit nehezen találom meg a céltávcsőben, gyorsan snellerezek, a tüske az orrán, már dörren is a jó Mauser. Disznóm orra bukik, feláll, forog körbe-körbe. Ismétlek, gyors célzás a lapocka mögé és ismét lövök. Erre eldől, néhány tétova rúgás és már nem mozdul. Peti szélesen vigyorog, látszik rajta a meglepődés, az öröm, alig tud megszólalni. Én sem vagyok egészen beszámítható, szokás szerint elgyengülnek a lábaim, lemászok, mindenem remeg, csak szorítjuk egymás kezét, nem tudunk megszólalni sem. Eltelik néhány másodperc, amire már nem csúszik az ékszíj az agyunkban.

-Ezt nem hiszem el! - dadogtam.

-Ezt a szerencsét! Más ilyen helyen be sem töltené a puskát.- vélekedett Peti.

Lassan az izgalom helyett, megnyugvást érzünk. Odamegyünk a disznóhoz, Barátom, kicsit szégyenlősen gratulál, ekkor még ő nem lőtt disznót. Utolsó falat, töret, csendes elmélkedés. Felnézek a Holdra, magamban megköszönöm neki a szép estét. Nem győzök hálálkodni Petinek, mivel meghozta a szerencsémet. Lehúzzuk a disznót az árok szélére, kizsigereljük.

-Te tudod, hogy majdnem megcsonkítottam magam, amikor lőttél?- mondja csendben.

-Lehet, hogy kinőtt volna újra.- vigasztaltam

- Nem vagyok gyík. Sajnos. Te, hívjuk fel az elnök elvtársat! Biztos nagyon fel fog dobódni!

Végeztünk a zsigereléssel, megmostam a kezem, "véletlenül" volt nálam víz, meg tiszta ruha, majd fogtam a telefont.

Helló Attila! Igazad lett, a disznó tényleg nem szereti a holdfényt!

Mondtam én! - mondta kárörvendő hangon.

Te, a napfény jobban tetszett neki, megvárta, most zsigereljük!

Jó. Jó felezd el a Robival, Na helló.

Nem kérdezte be tudjuk-e vinni?- kérdi Peti

Hát azt nem mondta, de azt sem, hogy gratulálok.

Szegény főnök, most összeborultak az agyában a hajszálrugók! De sajnálom!

Behúztuk az árok mélyére a bátor, de szerencsétlen disznót. Visszaballagtunk a biciklikhez, közben folyamatosan dumáltunk, egymás szavába vágva értékeltük ki a nem mindennapi eseményt. A biciklimmel, csak rollerozni lehetett, elég régen csináltam ilyesmit, mintha már kinőttem volna belőle egy kicsit. Hazaértem, Trabantunk itthon volt, így nem kellett könyörögni senkinek a fuvar miatt. Kimentünk a röfögőért, hamarosan a vadászokból hentes lett. Igyekezni kellett, mert a Nap bőkezűen szórta sugarait. Ki tudja, hányszor idéztük fel a történteket, ami "csak" néhány másodpercig tartott és amiről órákig tudtunk beszélni. Köztudott, hogy a vaddisznóhús nagyon száraz, így sokszor kézbe kellett venni a sörnyitót.

A hús felét a Robi kapta meg ( a Mérnökhallgató), este finom vacsorát készítettem a belsőségből. Nem vagyok gyakorlott szakács, ez is "kottából" készült. Vacsora közben még sokszor "futott a disznó", aztán még álmomban is. Az elnök kiakadt, napokig ette a kefét. Három év múlva felkiabálta, hogy jogtalanul lőttem a disznót (ezt is!), mert ő már kinézte magának. Még szerencse, hogy a vadászirigységtől nem tud feltámadni a vad!