Habos-torta
56 deka cukrot nagyon finomra törünk s
evvel együtt kis ujjnyi hosszú vaníliát is, megszitáljuk az egészet s
félretesszük. 8 tojás fehérjét kemény habbá verünk s a cukor 858g65i felét kanalankint
adva hozzá, avval is folyton verjük. A másik felét főzőkanállal keverjük közé,
de ezt is apránkint. Három egyforma, gömbölyű fehér papírlapot vágunk, s a tömegből
ujjnyi vastagon a papírra kenünk, apró csókocskákkal is díszítve azt, mit
ugyanazon tömegből, papírtölcsérrel nyomkodunk rá s pléhre téve, inkább csak
szárítjuk, mint sütjük, tehát nem szabad forró sütőbe tenni. A második papírra
koszorú alakban tesszük a tömeget s a harmadik lapra simán, ez a lap jön alul,
rájön a koszorú, belül fél liter föl-vert tejszínhab s fölül az először sütött
lap, melyet azután tetszés szerint még cukorgyümölccsel is díszíthetünk.
Mindegyik lap természetesen külön lesz sütve, s meglehetős sokáig lassú tűznél
1 és1/2 - 2 órát. Ha a papír nehezen jön le, kissé be kell nedvesíteni, s állni
hagyni pár percig, akkor szépen leválik. Ezt a tortát lehet fagylalttal is
tölteni, tejszínhab helyett.