Függő problémák a világűrjogban

A világűrjog egyrészt kialakulása óta hordoz megoldatlan problémákat, másrészt az űrkutatás és az űrtechnika fejlődése újabb és újabb kérdése­ket vet fel. Speciális nemzetközi jogalkotás h 535b12f iánya és a joghézag között nincs feltétlen equivalencia, miután a világűrjog általános szabályai és a nemzetközi jog általánosan elismert elvei ebben a vonatkozásban is irány­adóak, még ha készséggel elismerhető az, hogy nem könnyű ezek alapján konkrét válaszokat kapni. A világűrjog egészét átható konzultációs kötele­zettség alapján azonban elérhetők megállapodások. A függő jogi problé­mák közül a legfontosabbak a következők:

Nincs egyértelmű nemzetközi jogi szabály a légitér és a világűr el­határolására (ebben az összefüggésben emlékezhetünk a parti tenger ki­terjedésével kapcsolatos évszázados vitára!), bár ez rendkívül fontos lenne, hiszen az állam területe feletti légitér ezen állam szuverenitása alatt áll, míg a világűr res communis omnium usus. A határ megvonásának hiánya elle­nére az űrtevékenységnek fizikai törvényeknek kell engedelmeskedni (86 km magasságban levő Kármán-vonal, az első és a második kozmikus se­besség elérésének feltételei, stb.), így a 100-110 km magasságban folytatott kutatást, felhasználást a gyakorlat űrtevékenységnek tekinti. Nem egyértel­műen megoldott annak az űrobjektumnak a jogi státusa, mely a Föld kö­rüli vagy más pálya eléréséig más állam légterén halad át. Az ún. űrsiklót pedig rakétával indítják, de repülőgépként tér vissza.

A hetvenes évek óta van napirenden a geostacionárius pálya, mely az Egyenlítő felett kb. 36 000 km magasságban van, és az ott keringő űrob­jektum forgási sebessége megegyezik a Föld forgási sebességével. Az egyenlítői országok a geostacionárius pályát szuverenitásuk alatt álló termé­szeti erőforrásnak nyilvánították, mely igényt azonban a nemzetközi közös­ség nem hajlandó elismerni.

Az űrtevékenység intenzív növekedésének szükségszerű következ­ménye az, hogy - különösen egyes Föld körüli pályákon - jelentős mennyiségű űrhulladék halmozódott fel: rakéták és űrhajók ma­radványai, üzemképtelen űrobjektumok, stb., melyek egy része még azo­nosíthatatlan is, azaz nem állapítható meg a felbocsátó állam. Az űrhulladék veszélyeztetheti az űrtevékenységet, az űrhajósok biztonságát, ezért nagyon fontos lenne eltávolításuk jogi eszközeit is megtalálni.

Megindult az űrtevékenység privatizálódása, azaz magánszemélyek bekapcsolódása különböző űrtevékenységbe (p1. magántelevíziók távközlési objektumai, űrturizmus), sőt belátható időn belül megjelenik az űripar is (a súlytalanság állapotában előállított és a Földön eladott termékek). Ezen exemplifikative felsorolt tevékenységek kiváltják a jogi szabályozás és ellenőrzés növekvő pontosításának szükségességét, és egyes nemzeti jogrendszerek el is indul­tak ezen az úton. A belső jogi fejlődés viszont felveti a jogharmonizáció megvalósítását is.