HENDERSHOT ÉLETE

HENDERSHOT ÉLETE

Lester Hendershot a század végén, 1898-ban született, és 1961­ben halt meg. Pennsylvania állam Elizabeth nevû kisvárosában ne­velkedett. Számos alkalmi munkája volt, tûzoltótól kezdve postásig és gépkezelõig. Az 1920-as években rádióamatõrként õ is, mint sok más ember detektoros rádiókkal és más szerkezetekkel kísér 242f57c letezett. Állítólag egy jobb iránytû kifejlesztésén dolgozott, amikor ész­revette, hogy bizonyos tekercselés esetén az iránytû állandóan fo­rogni kezd. Sokat veszõdött, sokat foglalkozott a szerkezetével, míg évek munkájával odáig jutott, hogy egy 120 V-os kis izzót és egy asztali rádiót tudott a készülékkel mûködtetni. A találmányát egy közeli ismerõsének, a Bettysfieldi repülõtér igazgatójának mutatta meg. Õ ajánlotta a készüléket Charles Lindbergh figyelmébe, aki abban az idõben az Egyesült Államok ismert alakja, az elsõ Atlanti­óceánt átrepülõ pilóta volt. 1928-ban Hendershot az újságok cím­lapjára került, amikor Lindbergh a Sellfridge reptéren látta a mûkö­dõ készüléket. Lindbergh kétségtelenül segített abban, hogy ez az ügy nagyobb nyilvánosságot kapjon. Hendershot szabadalmaztatni szerette volna a készülékét, és ezért a szabadalmi hivatalban be is mutatta a gépet. Ekkor azonban egy erõs áramütés miatt megbénult a keze annyira, hogy kórházba került. A kórházban megkeresték egy nagy cég képviselõi, és huszonötezer dollárt ajánlottak azért, hogy húsz évig ne foglalkozzon a találmányával. Hendershot elfo­gadta az ajánlatot, és így kikerült a figyelem középpontjából.

Bátran kijelenthetjük, hogy egy tál lencséért eladta az emberiség fejlõdését jelentõsen segítõ találmányt. Húsz év múlva elõvette ugyan újra, de akkor már nem tudta mûködõképessé tenni, behan­golni. Ekkor történt, hogy egy Ed Skilling nevû villamosmérnök meglátogatta és kölcsönkérte tõle a készüléket. Õ sem tudta megfe­lelõen behangolni a rezonáns köröket, de ekkor a történet szerint Hendershot unokája, a hétesztendõs Márk játszani kezdett az egyik hangológombbal, s az egyik izzó elkezdett világítani. Ed Skilling végignézte a készüléket, de sehol nem talált rejtett akkumulátoro­kat, vagy más elektromos bevezetést. Így Skilling felajánlotta se­gítségét Hendershotnak, hogy megpróbálják lemásolni vagy na­gyobb verzióban megépíteni a szerkezetet. Neki is láttak a munká­nak, sõt támogatásban is reménykedhettek. 1961. április 19-én egy nagy cég képviselõje jelentkezett telefonon, mondván, hogy õk vál­lalnák a fejlesztés költségeit. Meg is egyeztek, hogy találkoznak és letétbe helyezik az elsõ részletet. Azonban néhány órával ezután szörnyû dolog történt: amikor Hendershot fia hazajött az iskolából, apját holtan találta a család autójában. A járó motorú gépkocsi ki­pufogójára húzott öntözõcsõ vezette be a mérges gázokat az utas­térbe és az apja megfulladt. Vizsgálat nem történt, egyértelmûen öngyilkosságnak nyilvánították az esetet. A fia, Márk ezt nehezen tartja hihetõnek, hiszen apja nagyon megörült ennek a telefonhí­vásnak, és abban bízott, hogy most már komolyan lehet foglalkozni a találmánnyal. (Hendershot arcképe és a készülék képe a fénykép­mellékletek közt látható.)