online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  
felso sarok kategória jobb felso sarok
 

Biológia állatok Fizikai Földrajz Kémia Matematika Növénytan Számítógépes
Filozófia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
bal also sarok   jobb also sarok
felso sarok   jobb felso sarok
 




































 
bal also sarok   jobb also sarok

A jégkorszakok kialakulasanak feltételei

fizikai





felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
Magneses jelenségek
Fizika II, Hõtan: vizsgatételek
Lézeres tavolsagmérés
Villamos tér
KELL-E FÉLNÜNK A NUKLEÁRIS ENERGIÁTÓL?
FIZIKAI. KOLLOKVIUMI TÉTELEK
Az SI-mértékrendszer
A jégkorszakok kialakulasanak feltételei
 
bal also sarok   jobb also sarok

A jégkorszakok kialakulásának feltételei

A földi éghajlat-ingadozások okait nagyon sokan kutatták már, azonban átfogó magyarázatot még egyetlen elmélet sem adott. A hipotéziseket több csoportba sorolhatjuk.

A geológiai elméletek egy része a kontinensek vándorlásával igyekszik megmagyarázni az éghajlat változásait, többen pedig a hegységképzö folyamatoknak tulajdonítanak ilyen hatást. E kutatók elképzelése szerint a jégkorszakok kialakulásának az egyik fontos feltétele, hogy legalább az egyik pólus környékén nagy kiterjedés&# 454b17e 369; szárazföldek helyezkedjenek el. A magasra kiemelkedö hegységtömegek pedig az átlagos hömérséklet csökkentésével és a nagy földi légkörzés megváltoztatásával járulhatnak hozzá egy jégkorszak kialakulásához.
Az elképzelések másik csoportja fizikai-kémiai jellegü. A Föld klímájának ingadozásait a légkör kémiai összetételének változásaiban, és azoknak a Föld höháztartására gyakorolt hatásaival magyarázzák.
Vannak, akik földönkívüli tényezöket sejtenek a változások mögött. Egyes kutatók szerint Napunk változó fényü  csillag, ezért 200-250 millió éves ritmusban megváltozik a sugárzása során kibocsátott energia mennyisége, ami természetesen kihat a Föld éghajlatára is. Ennek az elképzelésnek az a fö hiányossága, hogy nem teljesen bizonyított a kiindulási alapja.
A másik feltevés szerint Naprendszerünk idönként csillagközi porfelhön halad át, ami a napsugarak szétszóródásával  megnövelheti a bolygónkra jutó energiát.

A legkidolgozottabb, és a kutatók körében is a leginkább elfogadott elmélet szintén csillagászati okokat lát az ingadozások mögött. Azt az elképzelést, miszerint az évszakok jellegének csillagászati okokra visszavezethetö változásai szabályos idöközönként eljegesedést idézhetnek elö, már a múlt században felvetették. Az elmélet részletes kidolgozása és matematikai formába öntése azonban a századunk 1920-as és 1930-as éveiben valósult meg Milutin Milankovics jugoszláv csillagász munkássága nyomán.
Véleménye szerint a szóban forgó csillagászati "ritmusszabályozónak" három összetevöje van. Kettö az évszakok jellegét módosítja (eszerint lesznek az évszakok kisebb vagy nagyobb mértékben szélsöségesek), a harmadik pedig az elöbbi kettö közötti kölcsönhatást befolyásolja.



Az elsö tényezö a Föld forgástengelyének hajlásszöge.
A forgástengely iránya jelenleg a függölegessel 23,5 fokos szöget zár be (itt függölegesen a Föld keringési síkjára állított meröleges irányát kell érteni), de ez a szög 41 ezer éves periódussal ingadozik, 21,5 és 24,5 fok között. A hajlásszög növekedésének hatására az évszakok szélsöségesebbeké válnak mindkét félgömbön. A nyarak melegebbek, a telek hidegebbek lesznek.

  

A második tényezö a Föld pályájának alakja.
A pálya 100 ezer éves periódussal változtatja alakját: megnyúlik, s nagy excentricitású ellipszis alakot ölt, majd ismét szinte tökéletesen kör alakúvá válik. Ha nö a pálya excentricitása, akkor nö a különbség a Nap és a Föld legkisebb és legnagyobb távolsága között. Ennek az lesz a következménye, hogy az egyik félgömbön szélsöségesebbé, a másikon pedig mérsékeltebbé válnak az évszakok. (Jelenleg a Föld akkor távolodik el legjobban a Naptól, amikor a déli félgömbön tél van, aminek következtében a déli félgömbön a tél valamivel hidegebb, a nyár viszont valamivel melegebb, mint az északin.)

A harmadik csillagászati ciklus a precesszió, vagyis a Föld forgástengelyének billegése.
Ez az összetevö a hajlásszög és az excentricitás közti viszonyt befolyásolja. A forgástengely 23 ezer év alatt ír le egy teljes kört a csillagokhoz képest. A precesszió határozza meg, hogy egy adott félgömbön a nyár a földpálya napközeli vagy naptávoli pontjára esik-e, vagyis, hogy a Föld éghajlatának a tengelyferdesége miatti évszakosságát erösíti-e, vagy gyengíti a pálya excentricitásából adódó évszakosság. Ha az évszakosság e két meghatározója az egyik félgömbön szinkronban van, akkor a másik félgömbön aszinkronban van egymással.

            

Milankovics kiszámította, hogy e három tényezö együttes hatására a nyári napsugárzás mennyisége akár 20 százalékkal is változhat az északi sark közelében. Véleménye szerint ez elég ahhoz, hogy a szárazföldek északi részét borító jégmezö elörenyomuljon olyan idöszakokban, amikor hüvös nyarak és enyhe telek váltogatják egymást.
Hosszú éveken keresztül azonban nem álltak rendelkezésre független forrásból származó adatok a jégkorszakok idöbeli lefolyására vonatkozólag, s így Milankovics hipotézisét nem lehetett ellenörizni.
A helyzet akkor változott meg, amikor tengeri üledékeken végeztek izotópvizsgálatokat. A likacsoshéjúak (Foraminifera) rendjébe tartozó tengeri egysejtüek héját alkotó mész megörzi annak a tengervíznek bizonyos tulajdonságait, amelyben valaha képzödött. Az oxigén 18-as és 16-os tömegszámú izotópjának aránya ugyanis megegyezik a mészben és a tengervízben. Az oxigénizotópok tengervízbeli aránya azonban egy másik aránynak is megfelel: jelzi, hogy a tengervíznek hány százaléka van gleccserekben és jégmezökben megkötve. Mivel a jéggé fagyott víz kevesebb 18-as tömegszámú oxigénizotópot tartalmaz, annak aránya a jégtakarók növekedésével a tengervízben és következésképpen az abban élt egysejtüek héjából kialakult üledékben is megnövekszik.
A tengerfenék üledékéböl vett fúrómagminták elemzése arra utal, hogy a szóban forgó izotópok hányadosa nagyjából a Milankovics által leírt ciklusokkal összhangban növekedett és csökkent. Az 1950-es években kezdödött mérések óta sok száz tengeri üledékböl vett mintában elemezték az oxigén izotópjainak arányát. Az összes adat ismeretében elkészített kronológia alapján kimutatható, hogy a tengeri üledék összetételében ugyanaz a periodicitás figyelhetö meg, mint a Föld pályáját meghatározó folyamatokban.
Az elmúlt 800 ezer év folyamán a Föld összes jégkészletének mennyisége 100 ezer évenként ért el maximumot, ami pontosan megfelel az excentricitás változásában érvényesülö periodicitásnak. Ezenkívül minden egyes ciklusra rárakódtak kisebb hullámok is: a jégtömeg átmeneti, kisebb mértékü csökkenései és növekedései. Ezek az ingadozások a precesszió és a tengelyferdeség változásának megfelelöen 23 ezer, illetve 41 ezer éves periodicitást mutattak.




Nyári napsütés (1000 kalória négyzetcentiméterenként és naponta)


A Föld jégmezöinek teljes térfogata

A bizonyítékok ellenére maradtak tisztázatlan kérdések. A 100 ezer éves ciklus sokkal gyengébben befolyásolja a napsugárzás évszakonkénti mennyiségét, mint a másik két, rövidebb ciklus, ennek ellenére látszólag ez határozza meg az eljegesedések alapritmusát. A rövidebb periódusú ciklusok csak kisebb ingadozások formájában jelentkeznek az izotópos adatokban. További fejtörést okoz, hogy az évszakosság ciklusainak számított görbéjét folytonos változások jellemzik törések helyett, a jég vizsgálata alapján kapott görbe ezzel szemben fürészfogszerü: a jég mennyisége csaknem 100 ezer éven át fokozatosan növekszik, majd amikor az északi félgömbön szélsöségesen meleg nyarak következnek egymás után, néhány ezer év alatt hirtelen visszazuhan a korábbi szintre.
A nyitott kérdésekre a Grönlandot és az Antarktiszt borító jégmezö két kilométer mélyen fekvö rétegeiböl vett fúrómagminták elemzése adta meg a választ. Ez a kérdés azonban már átvezet a legutolsó eljegesedés korába, a pleisztocénba.

(Wallace S. Broecker és George H. Denton: Mi váltja ki a jégkorszakokat? Tudomány, 1990. március)


Találat: 2913