EGY OPTIMISTA MEGOLDÁS

EGY OPTIMISTA MEGOLDÁS

Ahhoz, hogy a tudomány mint módszer és mint intézmény is mûködõképes legyen, néhány fontos változtatásra lenne szükség. A kutatók közösségét olyan testületnek kellene vezetni, mely alulról vál 242d38c asztható, s az aktív kutatónak szavazati joga van. De mindenki csak a saját területén belül, azaz a mérnökök, a fizikusok, a történészek mindannyian a saját irányítójukat választhassák meg. Ez a testület csak egy elõre látható rövid idõre (3-5 évre) legyen megválasztva, semmiképpen sem egy egész életre. Így a most jel­lemzõ gerontokrácia nem alakulna ki. Bármely téma megindítása vagy megszüntetése kísérleti bizonyítékok és nem tekintélyelv és dogmák alapján történhet.

Egy külön csoport foglalkozhatna a "kívülrõl" jövõ ötletek, ja­vaslatok megvizsgálásával, hogy semmilyen jó gondolat se vesszen el csak azért, mert nem "hivatásos agyában fogant meg a gondo­lat. De ez így csak az alapkutatásokat segítené.

Az innováció esetén további lépéseket kellene tenni. A Szaba­dalmi Hivataltól el kellene venni a természeti törvények megálla pításának, felülbírálásának a jogát.

Tragikus árat fizettünk azért, mert hivatalnokok döntötték el, hogy a természetben mi lehetséges és mi nem. A hivatalnak kizárólag egyetlen feladata lehet: megál­lapítani, hogy az adott gépet, eljárást feltalálta-e már valaki, újdon­ság-e a benyújtott találmány. A hivatalnak legyen joga bemutatót kérni, de ha a bemutató sikeres, akkor kötelessége legyen az ipar­jogvédelmi iratot, a szabadalmat kiadni.

Ez a pár fenti lépés elegendõ lenne ahhoz, hogy a természettu­dományban, az iparban eddig példátlan mértékû, ugrásszerû, forra­dalmi fejlõdés induljon el, s véget érjen az évszázadok óta véletlen­szerû, lassú és korlátozott fejlõdés.