|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
kategória |  |
||||||||
|
|
||||||||||
 |
 |
|
|
|
|
|
||
|
|
Bevezető
1. A X. század előtti kútfők
2. Hun népek, hun nyelv, hun tolmácsok
3. A "keleti-turkok" tényleg törökök?
4. X. századi kútfők a kazárok rokonairól
5. X. századi kútfők a kazárok nyelvéről
Hivatkozások
"Az igazi kazárok nyelve
elkülönül úgy a türkökétől, mint a perzsákétól."
,A kazár az emberiség egy fajtájának neve."
(Ibn Hauqal X. századi arab író)
Bevezető
A ma hivatalos történetírás a VII-X. századok Kelet-Európájában nagyhatalmi szerepet vitt kazárokat sommásan török népként tartja nyilván, sőt totálisan azonosítja a VI. század közepén birodalmat szervezett altáji köktürkök egyik ágával. Még mielőtt a tárgyilagos kútfők alapján részletesen megvizsgálnánk e kérdést, előre kell bocsátanunk, hogy ennek megválaszolása a magyar őstörténetre is óriási kihatással bír. Tudniillik ha kiderül, hogy a kazárok nem voltak török-tatárok, akkor az ún. "ural-altáji" nyelvcsalád szerkezete igencsak el fog ütni a hivatalos verzióban szereplőtől, s többé semmi sem kényszerít arra senkit, hogy a magyarságot egy "finnugor" nevű kategóriába tuszkolja bele. (Természetesen ehelyütt nem célunk a magyar nyelv és az északi "finnugor" nyelvek rokonságának tagadása, csupán annyit kívánunk és tudunk is igazolni, hogy a magyar nyelv legalább kétezer évre visszamenően dél-káspi eredetű, illetve hogy legalább ennyire régóta éltek a magyarral rokon nyelvű népek a dél-káspi régióban.)
Például több X. századi héber forrásban szerepel, hogy a kazárok egy tíz testvérnépből álló népcsaládba tartoznak (az ezek közül biztosan beazonosíthatók: kazár, besenyő, bolgár, alán, m 525h77f agyar, avar, lásd később), s ezek közül az egyik ki is emeli, hogy "ezek mindnyájan nyugaton élnek", ugyan valamelyikük "az Etil partján lakik" , de összességében nyugaton élnek. E legutóbbi közlés félreérthetetlenül mutatja, hogy e tíz testvérnépnek semmi közvetlen köze nincs a mai török népek őseihez, akik a közlés idejében éppenhogy mind a Káspi-tótól keletre éltek, ahogyan azt az ugyanabban az időben író arab szerzők is megerősítik! Márpedig ha a kazárok törökök lettek volna, akkor az a legkevesebb, hogy a kútfők a Káspi-tótól keletre lakó rokonaikat is megemlítsék a legközvetlenebb rokonnépek sorában. De ezek közül egyetlenegyet sem sorolnak föl a listák. (Vegyük észre, hogy a kazároknak és rokonnépeiknek az Etil folyótól nyugatra való lokalizálása már önmagában is nem kevesebbet jelent, mint annak teljes bizonyosságát, hogy ezen népek között még hibás vagy elírt formában sem szerepelnek mai értelemben vett török népek!) A tíz említett nép közül mára csak a magyarok nyelve maradt fönn, amelynek tényleg nincs közvetlen köze az altáji török nyelvekhez.
De bármely korabeli kútfőt fogjuk is vallatóra, ugyanerre az eredményre jutunk. Például a kijevi Nyesztor-krónika a kazároktól indítja útnak sorban a bolgárokat, fehér ugorokat, avarokat, besenyőket és fekete ugorokat. Több, mint érdekes, hogy ezek közül a bolgárok, avarok és besenyők nyelve úgymond "elveszett", a közülük máig egyedül fennmaradt ugorok nyelve viszont magyar! És ez éppúgy vonatkozik a VII. század közepén feltűnt fehér ugorokra, mint Árpád honfoglalóira. Ugyanis Querfurti Brúnó szerint a XI. század legelején a magyarság még mindig éppúgy állt fehér, mint fekete magyarokból, s ez a kettősség nyilvánvalóan azonos a Nyesztor-krónika "fehér ugor - fekete ugor" kettősségével. Ha e fehér ugorok eredendően töröknyelvűek lettek volna, akkor még a XI. században is - megőrizve törzsi-nemzetségi kötelékeiket és nyelvi tömbjüket - színtörök nyelven kellett volna beszélniük. No de Kniezsa István kutatásai szerint [15] a XI. századi Magyarország a szláv peremvidékeket leszámítva totálisan homogén magyar nyelvű, tehát a fehér magyarok esetleges korábbi töröknyelvűsége is egyszer s mindenkorra kizárható.
Természetesen még folytathatnánk a sort, de e bevezetőben talán elegendő csupán e két említett argumentum is annak kimondásához, hogy óriási probléma van a kazárok és más kelet-európai népek hivatalos nyelvi besorolásával! Ahhoz, hogy tisztábban láthassunk e kérdésben, szisztematikusan ki kell elemeznünk a kazárokra vonatkozó - vagy velük akár csak potenciálisan kapcsolatba hozható - összes hozzáférhető kortárs kútfőt. Ezt a- néha nagyon fárasztó és logikailag nehezen követhető - munkát az alábbi szakaszokban végezzük el.
1. A X. század előtti kútfők
A források. Plinius (Kr. u. I. század) India vidékén kazirokat mint szkítákat említ: "ab Attacoris gentes Phruri Tochari et jam Indorum Casiri introrsus ad Scythas versi" (Historiae Naturalis L. VI., [18])
A 700 körül író Ravennai Geográfus a kazárokat az ugyanott mintegy száz évvel korábban lokalizált akacirokkal azonosítja, s közlésében ismét feltűnik az előbb már szereplő kazir név: "Item ponitur in locis plantiis longe lateque nimis spatiosissima [patria] que dicitur Chazaria, quos Chazaros super scriptus Iordanis Agaziros vocat, per quam Chazirorum patria plurima transeunt flumina inter cetera fluvius maximus qui dicitur Cuphis" ([26], Szójegyzék, 82)
Chorenei Mózes örmény író az V. században már kazár néven említ egy népet a Kaukázus vidékén: "Északi Szármáciában számos nép lakik, úgymint kazárok, hunok, bulchok, basilok, abházok, kud- vagy guda-makarok és masszagéták." (Moses Chorenensis Geographia) Ugyanő másutt: "(Valarsesnek, 194-214) ... országlása idején az északiak, azaz a kazárok és basilok egyesült csapatai SzurhabVenaszep nevű királyuk vezérlete alatt a tzur-kapun betörtek ..." (Historia Armeniae). Eszerint már Kr. u. 214. előtt kazárok éltek a Kaukázustól északra!
Mesrob örmény történetíró 400 körül szintén kazárokat emleget a Kaukázustól északra: "Sapores ... segítségül hívta Észak különböző népeit, úgymint lipanokat, chusokat, kaspiakat, buchurokat, kazárokat és masszagétákat." (Szent Nerses élete [20])
Ezek a kazárok bizony nem az Altájból jöttek! Az 550 körül író Zakariás rétor a 450-491. közötti egyháztörténetet feldolgozó műve (Historia ecclesiastica 450-491.) XII. könyvének 7. részében a Káspi-kapun belül együtt említi a kazárokat tizenkét más néppel (ezek között ungurok, ugorok, szabarok, bulgarok, kuturgurok, abarok, saragurok, kálizok, abdélok és eftaliták): "... Grúzia szintén egy tartomány Arméniában, nyelve a göröghöz hasonló, s van egy keresztyén királya, aki Perzsia királyának alattvalója. Aran szintén egy tartomány Arménia földjén, saját nyelvvel bír, népe hívő és megkeresztelt, egy királya van, aki Perzsia királyának alattvalója. Sziszgan szintén egy tartomány, népe saját nyelvvel bír és hívő, de pogányok is vannak köztük, az Abaszgia földjén lakóknak is saját nyelvük van; a hunok közé tartoznak s a kapukon belül vannak: b urg ar e, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; all an aj e, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak és erődeik vannak; 'WNGR, 'WGR, SBR, BWRGR, KWRTRGR, 'BR, KSR, DYRMYR, SRWRGWR, B'GRSYQ, KWLS, 'BDL, 'FTLYT, ez a tizenhárom sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet." ( [14], 89. old.; [6], 251. old.; [7], 137. old.). Ebben a részben Zakariás rétor arról is beszámol, hogy a szent könyveket lefordították "a hunok nyelvére"
Sebeos örmény történetíró 661 körül a kazárokat eftalitának (tetal) nevezi [27].
A korai kútfők között kell megemlítenünk a VI. században élt Ephesos-i Jánost illetve a XII. században élt Mihály szír pátriárkát. Természetesen Mihály pátriárka nem kortárs kútfő, de tudni kell a következőket: Ephesosi János kéziratának egy része megrongálódott illetve elveszett, ami viszont megmaradt belőle, az részleteiben is tökéletesen megegyezik a Mihály pátriárka által írottakkal. Így jó okunk van feltételezni, hogy Mihály pátriárka műve nem más, mint Ephesos-i János által írt história másolata. Eszerint kortárs írótól származik az a- Mihály pátriárkánál fönnmaradt - tudósítás, amelyben többek között az szerepel, hogy 585-ben az eftalita birodalom területéről három testvérnép indult útnak, s a Káspi-tavat délről megkerülve, átkelt a Kaukázuson. E három népet három testvér vezette. Egyikük, Bulgar népével az al-Dunánál, a másik két testvér - Kazar és Wugur - népei a Don és a Káspi-tó között telepedtek le, nevezetesen Barsiliában, amely az alánok országa volt. ([21], [3] ill. [2]). Ezzel egyébként egybecseng a VIII. századi Theophanes Isaacius bizánci író azon közlése, amely szerint a kazárok a VII. században "Berzilia legtávolabbi vidékeiről" tűntek elő.
A kijevi Nyesztor-féle krónika sem X. század előtti kútfő, de jó okunk van feltételezni, hogy évkönyvek alapján készült. Ebben szerepel, hogy valamikor Hérakleiosz ideje előtt kezdődően "... a szkítáktól - jelesül a kazároktól - jöttek a bolgárnak nevezettek ... ezután jöttek a fehér ugorok ... az oborok is ... őutánuk jöttek a besenyők, majd később a fekete ugorok, Oleg idejében" . Mivel a kazár-bolgár rokonság nem csak nyilvánvaló a (már idézett és később idézendő) kútfők alapján, de közismert is - és így aztán minden történész iskola el is fogadja ennek tényét - ezért ideiktatunk még egy a bolgárokra vonatkozó Kr. e. II. századi kútfőt is, név szerint Mar-Ibas-Katina örmény írót:
"Első Arsaces uralkodása alatt, azon nagy belháborúk következtében, melyek a Kaukázus hegységben, név szerint a bolgárok földjén támadtak ..." (Chorenei Mózes: Historia Armeniae)
Szintén említésre méltó, hogy az összes történész a szabirokat is a kazárok közeli rokonának tartja, sőt némelyek egy arab közlésre hivatkozva egyenesen azonosnak tekintik a két népet (a fentebb idézett Zakariás rétor egymás társaságában említi a kazárokat és szabirokat a Kaukázusban). Mindezzel kapcsolatban lásd később a X. századi kútfőket is. Ebből az aspektusból mindenképpen érdekes, hogy a szabirokat Stephanus Byzantinus már 400 körül is a Fekete-tenger vidékén említi (ugyanott, ahol utána még kétszáz évig folyamatosan adatolhatók a közvetlenül rájuk vonatkozó forrásadatok), és őket a Hérodotosz említette kaukázusi szaszpeirok utódainak, szkíta fajtájúaknak nevezi. (De Urbibus, Scyth. 265., [28])
Ezeknek a szabiroknak - kazár rokonaikkal együtt - bizony semmi közük a kök-türkökhöz, de még azon területhez sem, amelyet majd csak a XIII. században kezdenek Szibériának hívni. Ezek a szabirok még 463 körül sem nyargalásznak Nyugat-Szibériában, és semmilyen uráli népcsoportot nem "sodornak magukkal". Ez annál is inkább bizonyos, mert a szabirok közvetlen szomszédai ősidők óta azok az onogurok, akik Jordanes (531 körül), Agathias (570 körül) és a 700 körül író Ravennai Geográfus (aki adatát a IV. századi Libaniostól vette!) egybehangzó tanúsága szerint emberemlékezet óta a Meotisz ill. a Kaukázus vidékén éltek [22], [24], [26]. A szóbanforgó szaszpeirokat pedig Hérodotosz már a Kr. e. VI. században Transzkaukáziában említi (Historiarum IV. 37.).
A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy VIII. századi ujgur források a tokuzoguzok hatodik törzsét kaszarnak nevezik. Mivel ez az egyetlen érv, amely a kazárok türk eredete mellett szólhat, ezért ennek elemzése nem tűr halasztást; soronkívül térünk ki rá.
Először is: a tokuzoguz-kazár azonosságot már az is megkérdőjelezi, miszerint a kazárok úgymond a Nyugati Türk Birodalom legnyugatibb nyúlványában (sőt részben még attól is nyugatabbra) éltek, míg a tokuzoguzok a törökség közép-ázsiai térnyerése után is az Altáj vidékén maradtak.
Másodszor: a következő szakaszban látni fogjuk, hogy több kútforrás (Zakariás rétor és Al Bakr) szerint a kazárok legkésőbb a VI. században már keresztyének voltak, azt megelőzően pedig mágushitűek. Al Maszúdi szerint ( [13], 160. old.) viszont a tokuzoguzok vallása minden dualizmustól mentes volt, egészen a VIII. századi manicheus térítésig. Ez végérvényesen kizárja, hogy a tokuzoguz kaszarok lettek volna Kazária névadói!
Harmadszor: A kelet-ázsiai kaszarokról szóló ujgur felirat 750 körül keletkezett, amikor a kazárok bizonyítottan már legalább kétszáz éve (de egyes kútfők szerint ötszáz évnél is régebb óta) tartózkodtak Európában illetve a Kaukázusban. Arra ne is gondoljunk, hogy a VI. században a tokuzoguzok egyetlen kaszar törzsének egy kis része hirtelen Európába vonult - mert maga a törzs még 750-ben is Kelet-Ázsiában volt! - és egy hatalmas birodalomnak mindjárt nevet is adott. A kazárok nem kis töredéktörzsként jelentek meg Európában: "A khazarok hatalmas népe feltűnt Berzilia legtávolabbi vidékeiről, a valaha volt (korábbi) Szármáciából, és uralta az egész országot, amely egészen a Fekete-tengerig terjedt ki ..." (Theophanes: Chronographia). Tehát a kazárok nem mint töredék-törzs, hanem mint hatalmas hódító nép jelent meg a Volga és a Fekete-tenger között húzódó sztyeppén.
Negyedszer: ha mégis elfogadnánk a kazár-kaszar azonosítást, az eddig említett (és ezután említendő) többi kútfőt kellene hazugnak bélyegeznünk, ugyanis ezeknek a közléseit nem mi vagyunk hivatva méricskélni, hanem azok nyíltan és félreérthetetlenül vallanak a kazárokról és rokonaikról. A tokuzoguz kaszaroknak bizony nincs több közük a kazárokhoz, mint a nepáli magaroknak hozzánk, magyarokhoz!
Magyarázatok. Mielőtt még valaki azzal fejezné be e sorok olvasását, hogy mi - magunknak is ellentmondva - a kazárokat egyidejűleg lokalizáljuk Európába és India szomszédságába, felhívjuk a figyelmet, hogy:
3. Zakariás rétor már idézett közlése az V-VI. században a Kaukázusban együtt lokalizál kazárokat, abdélokat és eftalitákat. Ez arra mutat, hogy a kazárok valaha a fehér hun birodalom részét képezték. Márpedig a fehér hun birodalom egyidőben Észak-Indiát is magába foglalta, sőt arról is tudunk, hogy a közép-ázsiai szkíták egy része (szakaurak) már a Kr. e. II. században birodalmat alapít India északi szomszédságában! (Ne feledjük, hogy Plinius a szóbanforgó kazirokat szkítáknak nevezi.) Nincs kizárva, hogy az első szkíta hullámmal délre került kazár ág a második hullámmal (fehér hunok) ismét északra kerül, midőn a fehér hunok kiszorulnak Indiából. A már idézett Mihály szír pátriárka mindenesetre 585-re keltezve írja, hogy három testvérnép (kazár ok, bolgárok és wugurok) az eftalita birodalom területéről felkerekedett, majd a Káspi-tavat délről megkerülve a Kaukázuson át Európába vonult. Az idézett örmény kútfők viszont már sokkal korábban félreérthetetlenül a Kaukázusban illetve attól északra detektálnak éppen bolgárokat és kazárokat.
A Ravennai Geográfus akacir-kazár azonosságról szóló tudósítását nagymértékben támogatja az a tény, miszerint két örmény forrás is kazárokat jelez a IV-V. században a Kaukázustól északra, márpedig a mondott időben a mondott területen éppen az akacirok éltek, tehát szinte lehetetlen, hogy a szóbanforgó örmény források ne őket nevezték volna kazároknak. Az is súlyos érv a latban, hogy a kazárok megjelenésével az akacirok nem szívódhattak föl,márpedig a kazár név nyugati forrásokban való megjelenésével egyidejűleg eltűnik az akacir név. Jellemző, hogy Németh Gyula (aki egyébként a kazárokat türköknek tartja) az akacirokat finnugornak valószínűsíti [23], míg Joseph Marquart [19] az akacirokat egyenesen a magyarság ősének tekinti! A különböző forrásokban előforduló kazar-kazir kettősség oka talán az archaikus mély hangrendű "i" hangban rejlik, nevezetesen hogy e hangot a görög és a latin nyelv - hiányos hangrendszere lévén - néha "i"-ként, néha pedig "a"-ként adta vissza. Erre a többes jelölésre a kazárok mellett több rokonnép esetében is van példa: magyar-magyer, szabar -Zobor -szaber -szabir, avar-avir, ungar-venger stb.. (A szabar ill. Zobor alak magyar helynevekben és Bíborbanszületett Konstantinosznál, a szaber alak Theophanesnél, az avir alak pedig Jordanesnél fordul elő.)
Ephesos-i János és Mihály pátriárka közléseihez csupán annyit, hogy a szóbanforgó adat közvetlenül állítja a kazár-bolgár-magyar rokonságot! A Kazária tőszomszédságában megtelepedett wugurok nem takarhatnak mást, mint Árpád népét. (Azon feltételezés, hogy a magyarság eredetileg még ezen wuguroknak is csak "hódoltatott töredék-népe", "gyepűnépe" lett volna, nagyon komolytalan és átlátszó, hiszen a Kárpát-medencében hont foglalt magyarság - az akkori Európa legnagyobb katonai hatalma - nem lehetett néhány évtizeddel korábban még "a kazárok gyepűnépének is a gyepűnépe". Gardîzî és Ibn Ruszta szerint is a magyarok vezére húszezer lovassal szokott kivonulni, míg a kazárok nagyhatalmú királya csak tízezerrel. Szóval ezt a "gyepűnép"-teóriát jobb lesz minél sürgősebben elfelejteni.) A közlés egyébként tökéletesen egybevág a kijevi Nyesztor-krónika tudósításával, amely a kazároktól eredezteti a bolgárokat, fehér ugorokat és fekete ugorokat. De Zakariás rétor közlésével is, aki a kazárok társaságában említi az ugorokat, onogurokat, saragurokat és bolgárokat (sőt mindkét kútfő az avarokat is, de ezekről részletesebben lásd a X. századi kútfőket).
A Nyesztor-krónika közléséhez (a fentieken túl) érdemesnek tartjuk megjegyezni, hogy az szkítának nevezi a kazárokat, bolgárokat, fehér ugorokat, avarokat, besenyőket és fekete ugorokat. Mint már a bevezetőben indokoltuk, mind a fehér, mind a fekete ugorok magyarul beszéltek, tehát egyáltalán nem úgy tűnik fel, hogy ezek nyugatra vonulása előtt a magyar nyelv ne lett volna jelentős nyelve a Kazár Birodalomnak. Ennek fényében még abban sem lehet biztos senki, hogy egyáltalán volt-e más jelentős nyelv e birodalomban. Hátravan még Zakariás rétor közlésének részletesebb elemzése. Ez azonban számunkra annyira termékenynek fog bizonyulni, hogy azt külön szakaszban végezzük el.
2. Hun népek, hun nyelv, hun tolmácsok
Zakariás rétor fentebb idézett közlésében tehát szerepel tizenhárom "hun" nemzet, amelyek a Kaukázusban, a kapukon belül élnek, név szerint az onogur, ugor, szabar, bolgár, kuturgur, abar, kazár, dyrmyr (?), saragur, barszil (?), káliz, abdél és eftalita népek. A hun jelző és a két legutóbbi név nagymértékben alátámasztja a kazár és a vele rokon népek fehér hun eredetét. Az egész közlésben talán az a legfeltűnőbb, hogy a tizenhárom "hun" nép előtt felsorolt népek mindegyikénél meg van említve a nyelv ill. a saját nyelv, a tizenhárom hun népnél viszont éppenhogy nincs! Mindennek a tetejébe: Zakariás rétor éppen itt és éppen e népekkel kapcsolatban még használja is a "hunok nyelve" kifejezést, méghozzá egyes számban!!! Az is figyelemreméltó, hogy a tizenhárom népen kívül más "hun" nemzeteket is felsorol Zakariás (alánok, ddw és az egyik bolgár csoport), s amelyiknek ezek között a többitől elütő nyelve van - az egyik bolgár csoportról van szó -, azt azonnal meg is említi! Mindez erőteljesen támasztja alá azt, hogy az együtt említett tizenhárom nép viszont teljesen azonos nyelvű! Ehhez fontos adalék a következő: a hivatalos történetírás a magyarságot éppen az V. századtól "onogur kötelékben" szerepelteti, s ezek az onogurok a szabirokkal és avarokkal együtt szintén szerepelnek a tizenhárom felsorolt kaukázusi nép között. Namármost a felsorolt népek eme nagy száma ilyen kis területen csak úgy lehetséges, hogy az egyháztörténet-író az ott élő legkisebb népeket is belevette a felsorolásba.
Nota bene: a magyarok valamely név alatt explicite szerepelnek a felsorolt népek közt, akármi is volt közöttük a köteléki viszony. (Hacsak nem éppen az az igazság, hogy a magyarság több nép egyesüléséből jött létre a szóbanforgó népek közül, ami sokkal valószínűbb, hiszen a IX-X. századi magyar haderő csak nagylétszámú -Európában az egyik legnagyobb - népességgel magyarázható. Ez esetben inkább beszélhetnénk arról - ha már valaki ilyeneket szeret emlegetni -, hogy az onogurok kerültek magyar kötelékbe.) Szumma szummárum: a felsorolt népek közt ott vannak a magyar nyelvű magyarok. Ha pedig nyelvük elütött volna a többi felsorolt nép (pl. kazár, szabir, onogur, avar, káliz) nyelvétől, azt Zakariás rétor okvetlenül közölte volna. Hiszen az előttük felsorolt népek mindegyikének említésekor (Grúzia, Aran, Sziszgan, Burgar), kiemeli, hogy ők "külön nyelvvel bíró " nemzetek. A többi tehát -a magyart is beleértve - ugyanazt a nyelvet beszéli. (Továbbá ha csak arról volna szó, hogy a bulgárok a türk nyelv egy másik dialektusát beszélik, mint a tizenhárom felsorolt szintén török nép, akkor igencsak furcsa lenne, ha ezt Zakariás rétor kiemelné, midőn a magyarok sokkal eltérőbb nyelvét említés nélkül hagyja!)
E népek többsége (avarok, uturgurok, kuturgurok, onogurok, ugorok, kazárok-kabarok, kálizok stb.) egyébként egymás után csapódott le a Kárpátmedencében, s ha ezek törökök lettek volna, akkor a török lett volna a Kárpát-medence integráló nyelve, nem pedig a magyar. De az a magyar lett, s egyelőre máig az. Sőt a XI. századi helynevekből tudjuk (Kniezsa István nyomán), hogy a Kárpát-medence a X-XI. században - elenyésző szigetektől és a peremvidékektől eltekintve - színmagyar nyelvű volt. Tehát a tizenhárom felsorolt kaukázusi nép nyelve is közel a magyarral azonos volt. Ezzel vág egybe Bíborbanszületett Konstantinosz közlése is, mely szerint a kazárok és magyarok nyelve egymástól csak dialektusban különbözött ("... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk").
A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus alatt. (Egyébként is, török nyelvű kazárokkal [és szabirokkal, avarokkal, onogurokkal, kálizokkal stb.] számolva, a császáríró "a turkokat a kazárok nyelvére megtanították" és "tudják a turkok másik nyelvét is" tudósításai olyan totális török-magyar kétnyelvűséget jelentenének - török nyelvi túlsúllyal -a X. század Magyarországán, ami egyszerűen nem lehet igaz, hiszen a száz évvel későbbi magyarországi nyelvi viszonyokat már jól ismerjük, s ebben nyoma sincs kétnyelvűségnek, törökség csak elenyésző százalékban fordul elő.) Mindez pedig újra csak egyet jelenthet: mégpedig azt, hogy e tizenhárom nép közös nyelve a magyar nyelv volt. (Annyit már a bevezetőben is láttunk, hogy a Nyesztornál előforduló fehér és fekete ugorok is magyar nyelvűek voltak. Ezt Zakariás rétor közlésébe visszavetítve - amit a népnevek párhuzama miatt föltétlen megtehetünk - már az előbbiektől függetlenül is arra kell jutnunk, hogy legalábbis a 'WGR, WNGR és SRWRGWR' népek magyar nyelvűek voltak. Ennek fényében már igencsak furcsa lett volna Zakariás rétor részéről, ha nem hívja föl a figyelmünket a többi "hun" nép különböző nyelvére már ha tényleg különböző nyelvűek lettek volna!)
A tizenhárom szóbanforgó "hun" nép egynyelvűsége a fentieken kívül a következő aspektusból is tökéletesen nyilvánvaló: mint már említettük, Zakariás rétor ezen népekkel kapcsolatban egyszerűen csak "húnok nyelvéről" beszél, midőn e tizenhárom népet "hún"-nak nevezi. Na most, ha netán különböző nyelvűek lettek volna, akkor nem írt volna ilyet, hogy a szent könyveket lefordították "a húnok nyelvére" , hanem természetszerűleg így írt volna: a szent könyveket lefordították "az onogurok nyelvére" vagy: "a kazárok nyelvére" stb. és a "a húnok nyelve" kifejezést egyáltalán nem használta volna! (Pláne, ha más népek esetében akkora figyelmet szentel a saját nyelvnek!!!)
Mint ahogy Menander Protector sem hun tolmácsokat, hanem avar tolmácsokat említett volna, midőn így írt: "... amint Baján megérkezett, a lováról leszállván aranyos székére ült ... a hun tolmácsok tehát hangosan kijelentették, hogy a fegyverszünet biztosítva van ..." (fragm. 65.) Ezek az írók pontosan tudták, mit írnak, midőn hun nyelvet, hun tolmácsokat írtak az általuk hunnak nevezett népek (avar, szabir, onogur, eftalita stb.) vonatkozásában. De az összes többi kortárs szerző is pontosan tudta, hogy mit ír, midőn hunnak nevezte az eftalitákat (Procopios), szabirokat (Procopios, Theophylactos Simocatta és Theophanes), utigurokat és kutrigurokat (Procopios és Menander Protector), avarokat (Menander Protector, Malalas, Ephesosi János és Theophanes) és onogurokat ill. magyarokat (Bíborbanszületett Konstantinosz, a nagyszámú latin nyelvű kútfőt nem is említve), tehát éppen a Zakariás rétor által is "hun"-ként aposztrofált népeket. (Arról viszont nem tudunk, hogy a kök-türköket a VI. században egyetlen kortárs is "hun nép"-ként aposztrofálta volna! Egészen más kérdés, hogy a későbbi bizánci források a magyarokat összekeverik a VI. századi kök-türkökkel, akikről a VIII-X. századokban már semmilyen értesülésük sincs.)
Tehát immáron sokszoros alátámasztást nyert, hogy a szóbanforgó "húnok nyelve" közös nyelve volt a Zakariás rétor által említett tizenhárom "hún nép"-nek, sőt az is, hogy e "húnok nyelve" szinte azonos volt a magyarral. Sőt nemigen járhatunk rossz nyomon, ha azt mondjuk, hogy a Bibliának e "húnok nyelvére" történő lefordítása kapcsolatban áll azon 867-ből származó adattal, amelyben Kirill Konstantin bizánci szerzetes (egy Velencében elhangzott beszédében) arról számol be, hogy sok nép már a saját nyelvén magasztalja az Urat; így az avarok, turkok, kazárok és alánok (Morva-Pannon legenda, XVI.). Hiszen itt avarokról, magyarokról, kazárokról és alánokról van szó, csupa olyan népről, amelyek Zakariás rétor felsorolásában is szerepelnek, mint megtérített hun népek. (A Balkántól a Kaukázus felé menet tényleg pontosan sorban az avarok, magyarok, kazárok és alánok földjén kellett áthaladni 860 körül.) Kirill Konstantin minden bizonnyal ugyanazon "hun nyelvű" bibliafordításról (és többé-kevésbé ugyanazon népek vonatkozásában!) számolt be a IX. században, mint Zakariás rétor a VI. században.
(E legutóbbi következtetések azt is sejtetik, hogy a magyarságnak már a honfoglalás előtt, sőt már legalább 500 körül rendelkeznie kellett magyar nyelvű Bibliával. Ha e szálat tovább gombolyítanánk, az nagyon messzire vezetne, s ezt e jelen keretben nem engedhetjük meg magunknak. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy igenis vannak régi magyar nyelvű Bibliára utaló nyomok - még ha az inkvizíció olyannyira jól dolgozott is. Egy ilyen nyom Árpádházi Margit szenttéavatási perén került elő: "Mikor a 17. században Lósy esztergomi prímás parancsára felnyitották Margit koporsóját, teteme mellett találtak egy 1271 augusztus 1-jéről dátumozott iratot. A pápai szenttéavató vizsgálóbizottság jegyzőkönyve volt ez Artolus velencei kalmár tolmácsolásában a kihallgatott tanúk vallomásáról. Az egyik tanú szerint a kolostorban ősi idők óta, még mikor az apácák a veszprémi közösségben éltek, tehát a 13. század legelején, magyarul olvasták a Passiót, Krisztus szenvedéseit. ... A 14. század elején a firenzei kolostorban, ahol az inkvizíció ,könyvcenzorai' működtek, élt Pasavanti fráter domonkos-rendi szerzetes és hivatalos könyvcenzor. . mondja egy kezébe került magyar Bibliáról az első, idegen ajakról elhangzó ,könyvkritikát' azzal, hogy ,scuro linguaggio'-ja, ,homályos nyelvezete' van.
A másik adat szintén egy domonkos szerzetestől, a francia Guarinus rendfőnöktől származik, aki Árpádházi Szent Margit életének legendájával kapcsolatban említ egy nagyobb terjedelmű magyar Bibliát." [8], 118-119. old. Mondanunk sem kell, hogy a szóbanforgó magyar Biblia nem származhat a X. század utánról, hiszen azidőtájt a római katolikus egyház nem engedélyezett latintól különböző - és pláne magyar! - bibliafordítást. Nota bene: szükségképpen lennie kellett egy az őshazából hozott magyarnyelvű Bibliának, ami Zakariás rétor és Kirill Konstantin általunk kielemzett közléseivel találkozik. A fentieket még jobban alátámasztandó, nem árt megjegyeznünk, hogy nálunk még a kisiskolások is tudják azt, hogy a régi magyarok egy Istent imádtak. Ha tudniillik az ezredforduló körül egy természetvallásba "robbant volna bele" a keresztyén istenfogalom, akkor a régi szövegekben nem maradt volna fönn "a régi Isten" és "az új Isten" fogalma, hanem legfeljebb "a sok régi közé egy újabb isten" változat. És Géza fejedelem sem arra hivatkozott volna, hogy "van ő olyan úr, hogy két Istene is legyen", hanem ilyeténképpen: "van ő olyan úr, hogy a sok régihez még egy újabb istene is legyen" .)
De más értesüléseink is vannak a kazárok és rokonaik korai megkeresztelkedéséről. Al-Bakr X. századi arab földrajzíró Az országok és utak könyve c. művének 9. Töredékében a kazár királyról írja, hogy "valaha mágushiten volt, aztán keresztyénné lett" [13]. Mihály pátriárka is azt írja, hogy a kazárok "korábban [585 előtt] keresztyének voltak" ([21], [3] ill. [2]). Ezek egyidejűleg erősítik meg Zakariás rétor közlését (a kazárok V. századi megkeresztelkedéséről) és zárják ki a hivatalos verziót (a kazárok kök-türk eredetéről). Hiszen a türkök soha nem voltak keresztyének, de még mágushitűek sem: a "türk ég-Istent" imádták. A kazároknak tehát már az V. század előtt sem az Altájhoz, hanem Perzsiához köthető hitviláguk volt.
A keresztyénség kiterjedt kazáriai voltáról a VIII. századból viszont már egészen konkrét adataink is vannak: "... az úgynevezett Notitia Episcopatuum, egy VIII. századi írás ... a keresztény püspökségek jegyzékét tartalmazza. A kazár keresztény egyház, amely ezidőtájt önálló metropóliát alkotott s központja a Krím-félszigeten, Doroszban volt, hét püspökséget foglal magában. E jegyzéken harmadik helyen, a krími és itili püspökség után a chvaliszi, vagyis (az alán-chazár kiejtésnek megfelelően) a chorezmi püspökség következik, utána pedig négy észak-kaukázusi püspökség." ([30], 230. old.) Ezek az adatok mind-mind a fentieket erősítik, nevezetesen, hogy a kazárok között már réges-régen tért hódított a keresztyénség, amikor az altáji törökök még csak nem is hallottak róla.
Visszatérve a Zakariás rétor által felsorolt "hun népekhez": ezek fehér hun eredetét numizmatikai leletek is megerősítik. VI. századi fehér hun pénzérméken megtalálhatók a kabar és szabir népnevek, sőt a Tonuzoba rovásfelirat is ([12], 610. old.)! Mint az tudvalevő, az ismert írott történelemben az említett fehér hun pénzérmén kívül még egy helyen fordul elő a Tonuzoba név. Pontosan ezer évvel ezelőtt így hívták a magyarországi besenyők királyát. Zakariás rétor tudósítását "a kapukon belül" élő "hun nemzet"-ekről nagymértékben alátámasztja egy sor örmény író is (Eliseus, Pharb-i Lázár, Mechitár, Vartan, Leontius) külön-külön számtalan helyen, de még Procopios is (De Bello Persico L.IV.), midőn a kaukázusi kapukat Hun kapuknak nevezik. Ebben az összefüggésben szó sem lehet pontusi hunokról, csak dél-káspi fehér hunokról.
De közvetlenül is nyilvánvaló, hogy e kazároknak nem lehet közük az altáji türkökhöz. A közlés az V. századra vonatkozik, de még az írás ideje is 555 körüli ("Iustinius uralkodásának 28. éve" ), amikor a kök-türkök éppen csak elkezdtek az Altájban birodalmat alapítani. A Káspi-kapuk vidékén élő kazárokat pedig addigra már meg is térítette Quardusat örmény püspök. Zakariás rétor ugyanakkor abdélokat és eftalitákat említ a kazárokkal együtt. Tehát ez az egyetlen kútforrás egyszerre hirdeti, hogy a kazárok nem törökök, viszont fehér hunok! (Sőt ugyanezen egyetlen forrás szerint az ugyanitt szereplő abarok sem lehetnek a Kína-vidéki zsuan-zsuanok, hiszen már 555 előtt őket is mint kaukáziai lakosokat megtérítette Quardusat püspök. Ezzel bizony nem a hivatalos verzió cseng egybe, hanem Pharb-i Lázár örmény író tudósítása, amely szerint Abarország 450 körül Hyrkánia vidékén volt [17]. Procopius ugyanakkor az eftalitákat jelzi Hyrkániában . Az ugyanitt szintén szereplő ungarokat (unqalu) viszont a X. századi Al Bakr arab író eredezteti Khoraszánból - tehát pontosan ugyanonnan ([13], 257-258. old.)! A felsorolásban szintén szereplő szabirokról pedig már említettük, hogy Stephanus Byzantinus már 400 körül is a Fekete-tenger vidékén jelzi őket [28]. Ezek az adatok mind-mind Káspi-Kaukázus vidéki képletekről szólnak! Mindezt véletlennek nevezni - nagyon szánalmas és átlátszó erőlködés.) S itt még nem szóltunk arról, hogy Sebeos is tetalnak nevezi a kazárokat, s Mihály pátriárka szerint is az eftalita birodalom területéről származnak s a Kaukázust déli irányból érik el.
A "hunok nyelve" szempontjából még egy - és következtetéseinkkel egybevágó - érdekes adalék, hogy kínai források szerint az eftaliták nyelve nem hasonlít sem a türkökéhez, sem a mongolokéhoz ([12], 392. old.). Hiszen ekkor ugyanez vonatkozik az avarokra, szabarokra, onogurokra és kazárokra is; nyelvük nem hasonlít sem a türkökéhez, sem a mongolokéhoz. Hát persze: nyelvük őshazája a dél-káspi régió. (A kazárok nyelvére vonatkozó részletesebb adatokat lásd később.)
3. A "keleti-turkok" tényleg törökök?
Ebben a szakaszban megvizsgáljuk, hogy a bizánciak által a kazárokra aggatott "turk" jelző vonatkozhat-e egyáltalán "igazi" altáji törökökre. (Az eddig tárgyaltak szerint már tudjuk, hogy nem; de érdemes ezt a kérdést a fentiektől függetlenül is megvizsgálni.) Ehhez a "turk" elnevezés megjelenését követjük végig, s látni fogjuk, hogy e név görög és perzsa használata régebbi keletű a mai értelemben vett törökök megjelenésénél, sőt a kök-türkök "türk" önelnevezése is csak a VI. század közepétől használatos, tehát pontosan abból az időből, amikor ők megjelentek Nyugat-Ázsiában ill. Kelet-Európában. Theophylactos Simocatta bizánci író szerint a perzsák által legyőzött fehér hunokat a perzsák turkoknak szokták nevezni: "a perzsák királya, Ormuzd legyőzi a perzsák által turkoknak nevezni szokott hunokat és Baram perzsa vezér Kolchist támadja meg" (III. könyv, 6.). Theophanes Isaacius - aki más helyen a kazárokat hívja "keleti turk"-oknak - Theophylactos nyomán szintén "turk" néven említi a Baram által 587-ben legyőzött fehér hunokat.
I. Chosroes Anosirván (531-579) a turk jelzőt valóban elsősorban a fehér hunokra használja annak ellenére, hogy ő a kök-türkökkel is szinte "napi kapcsolatban" állt, sőt éppen a fehér hunok miatt! Például:
"Az országom északi részén lakó turkok elmondják szegénységüket és attól tartanak, hogy kénytelenek lesznek kalandozásokkal és betörésekkel károkat okozni, ha én nem oldom meg valamiképp helyzetüket." (Karnamag, [10]) Ezek a "szegény turkok" bizony nem az akkor éppen világbirodalommal rendelkező kök-türkök, hanem éppen az általuk elűzött fehérhun-utód népek! Vegyük észre, hogy ha a perzsák elsődlegesen a velük szövetségi viszonyban álló kök-türköket nevezték volna turkoknak, akkor a fehérhun-utódokat (eftaliták, uarchonok, avarok) semmiképpen nem ezzel a névvel illették volna. Theophylactos Simocatta világosan arról ír, hogy a kök-türkök feltűnésének idejében a perzsáknak már kialakult "szokásuk a hunokat turkoknak nevezni" . Tehát a perzsáknak már régi szokása volt a hunokat turkoknak hívni, amikor a kök-türkök egyáltalán megjelentek Perzsia látómezejében. Németh Gyula viszont megírja, hogy a kök-türkök "türk" önelnevezése pontosan ebből az időből ered ([23], 84. old.)!
(Mirkhond perzsa író a XV. században a turk név alatt még mindig fehér hunokat: abarokat, kazárokat, úzokat és petsenegeket ért; és sohasem karlukokat, kirgizeket, tatárokat, tokuzoguzokat vagy mongolokat, stb.. [9], 59. old. Márpedig a mai értelemben vett török népeket kizárólag az utóbbiak jelentik.)
Teljesen világos tehát, hogy a turk név a fehér hunokról származott át az altáji törökökre és nem megfordítva. Azt is látnunk kell, hogy a fehér hun utódokat turkként aposztrofáló Theophanes a VIII. század végén - az altáji türkökről már csak távoli hírből hallván -a legkevésbé sem ismerte a fehérhun-utódok és az altáji törökök egymáshoz való etnikai viszonyát! (Ne feledjük, hogy Theophanes éppúgy turk névvel illeti a VI. századi köktürköket, mint a perzsák által 587-ben legyőzött fehér hunokat!)
Azt se feledjük, hogy Theophanes egy helyen a kazárokat keleti turkoknak nevezi, amely egy "nyugati turk" népre enged következtetni, s ez csak a magyar lehet. Ha most netán szabadna e turk név alapján a kazárok török voltára következtetni, akkor abból a magyarok török volta is adódnék. Ugyanez másképpen fogalmazva: a VIII. századi bizánci források kazárokra aggatott turk, keleti-turk jelzője semmi másra nem utal, mint a magyarokkal való rokonságra! Bizony, történész uraimék, ideje lenne felhagyni a hasraütésszerű következtetgetéssel, mert könnyen hasraesés lehet belőle. Theophanes fogalmazása (egy helyen a Don-vidéki magyarokat azonosítja a VI. századi türkökkel) félreérthetetlenül elárulja, hogy a bizánciaknak a VIII-X. századokban semminemű értesülésük nem volt a keletre visszaszorult igazi türkökről; a VIII-X. századi magyarokat totálisan összekeverték a VI. században felbukkant kök-türkökkel. (A bizánciak a magyarokat még a kazároknál is következetesebben tartották a türkök egyenes folytatásának; hiszen Theophanes után már csak a magyarokra használták a turk nevet.) Magyarán: a VIII. században a bizánciak nem a magyarokat hitték türköknek, hanem fordítva: a VI. századi türkökről hitték azt, hogy azok is a magyarok voltak. Persze mondhatná valaki, hogy a két dolog ugyanaz, csak a megfogalmazás más, pedig dehogyis ugyanaz!!! A kettő közötti különbség éppen abban áll, hogy Thephanes keleti-turk jelzője nem a törökökkel, hanem a magyarokkal való rokonságra utal. (A keleti jelző félreérthetetlenül jelzi azt, hogy 800 körül a bizánciaknak fogalmuk sem volt semmilyen, a kazároktól is keletre eső turkokról!) Tehát bármit is hittek a VIII. századi bizánciak a kétszáz évvel korábbi eseményekről, a saját jelenükben a KELETI TURK megjelölés a kazárokat elsődlegesen a magyarokhoz köti!
Egyébként - még mindig eljátszadozva a gondolattal - ha Kazária a nyugati kök-türk birodalom folyamatosan fennmaradó nyúlványa lett volna, akkor a bizánci írók még véletlenül sem követtek volna el olyan ostobaságot, hogy e birodalomtól nevét elvegyék és egy tőle nyelvében is elütő gyepűnépre származtassák azt át! (Mint az közismert, a VIII. század után a bizánciak a kazárokat kazároknak, a magyarokat pedig továbbra is turkoknak nevezik.) Tudjuk, hogy a bizánciak a terminológiákban igyekeztek rendszert tartani, s a névbitorlásokat erősen elítélték. Emlékezzünk csak rá, hogy Theophylactos Simocatta milyen szemrehányással írta, hogy a uarchonok abarnak merték magukat nevezni: "jogtalanul használják e nevet" ! Szóval már csak emiatt sem kerülhet szóba, hogy Kazária a kök-türk birodalom legnyugatibb nyúlványának egyenes folytatása lett volna.
Ezzel párhuzamban érdemes odafigyelni Theophanes jelző nélküli népnévhasználatára is. Amikor nem hasonlítgat, akkor a kazárokat bizony egyszerűen kazároknak nevezi: "A khazarok hatalmas népe feltűnt Berzilia legtávolabbi vidékeiről ..." . Tehát amikor magyarázás nélkül, jelző nélkül egyszerűen turkokat említ ("a Donnál keletre turkok lakoznak" ), az nem a kazárokra vonatkozik. Ez a turk név a VIII. századi magyarokra és a velük azonosított VI. századi kök-türkökre vonatkozik, de semmiképpen sem a kazárokra! Viszont a kazárokat ezekhez köti, rokonítja, midőn őket keleti turk néven nevezi; mintegy utalva arra, hogy a kazárok ugyanazon nép keletibb ága, amelynek a nyugatibb ága a magyarság. (Ne tévesszük szem elől: Theophanes és az utána következő összes bizánci író a jelző nélküli névhasználatban éppoly következetesen és kizárólag nevezik a kazárokat kazároknak, mint a magyarokat turk oknak.)
Tehát a kazárokra a bizánciak által ragasztott turk elnevezés semmiképpen sem jelent a mai értelemben vett törököt; ez a név sokkalta inkább a kazárok fehér hun eredetét erősíti meg, éppen úgy, ahogyan azt Sebeosnál és Zakariás rétornál láttuk. (Sebeos közlése 661 körülről való, tehát éppen abból az időből, amelyre Teofanész általunk vizsgált tudósítása vonatkozik). Semmiképpen ne feledjük, hogy e szakasz csupán egy gondolatkísérletnek szánt kitérő volt: ama tényt, hogy a kazárok nem törökök, Pliniustól, Stephanus Byzantinustól, Mesrobtól, Chorenei Mózestől, Mar-Ibas-Katinától, Zakariás rétortól, Sebeostól, a Ravennai Geográfustól, Mihály pátriárkától (Ephesos-i Jánostól) és a kijevi Nyesztortól már egyaránt nagyon jól tudjuk. (És ezek még csak a X. század előtti források!) Ezeknek viszont -s ezt ebben a szakaszban mutattuk ki - Theophanes Isaacius sem logikájában, sem szellemében nem mond ellent, bármiképpen csűrik-csavarják is azt a jelenkor hivatásos történészei. Az ezután említendő kútfők viszont még a fentieknél is kézzelfoghatóbban meg fognak győzni bennünket afelől, hogy a kazárok sosem voltak törökök.
4. X. századi kútfők a kazárok rokonairól
József király és Joszef Ben-Gorion. A kazárok testvérnépeinek családfájára vonatkozó fontos dokumentumot tartalmaz Khaszdai Ben-Jic-haq X. századi spanyolországi rabbi és József kazár király (b ak) 960-965 körüli levelezése [11], [16]. A rabbi azon célból írt levelet a királynak, hogy megtudja: a kazárok zsidók-e valójában avagy sem; s József király válaszlevele fölsorolja a kazárok összes testvérnépét - legalábbis a korai kazár hagyomány szerint levőket. Ugyancsak fontos adatot tartalmaz Joszef Ben-Gorion héber történetíró 940 körüli feljegyzése a kazárral rokon népekről. Mindkét forrás Jáfet unokáját, Togarmát nevezi meg a kazárok ősapjául, Togarma fiait pedig a kazárral rokon népek névadó őséül. Mint látni fogjuk, ezek az adatok közvetlenül a magyarok szempontjából is felbecsülhetetlen jelentőségűek. (Azt is előrebocsáthatjuk, hogy a sokak által várt igazi nagy török népek közül egyik sem azonosítható be a felsoroltak közé!)
József király levelében ez szerepel: "Apáink nyilvántartásában azt találtuk, hogy atyáink egyikének, Togarmának tíz fia volt (a nevek egy részének elmásolása valószínű!), s ezek név szerint a következők: 1. Agiôr 2. Tirôsz 3. Avôr 4. Ugin 5. Bizel 6. Tarna 7. Kazar 8. Zagur 9. Balgôr 10. Szavvir (szabir). Mi Kazártól vagy Kozártól származunk." Joszef Ben-Gorion feljegyzése héber másolásban és arab fordításban is ránk maradt (sajnos ezekben is erősen valószínű egyes nevek elmásolása). A héber szöveg szerint:
"Thugarmának tíz fiúból álló családja volt, a leszármazottai név szerint: 1. Kozar 2. Pacinak 3. Aliqanosz 4. Bulgar 5. Ragbiga (Ragbina, Ranbona) 6. Turqi 7. Buz 8. Zabuk 9. Ungari 10. Tilmac (Tilmic). Ezek mindnyájan nyugaton élnek és lakhelyeiket saját nevükről nevezték el. Az Ethel folyónál is laknak még, ez az Elatach. Ungari, Bulgar és Pacinak sarjai egy nagy folyó, a Duna mellett laknak."
Az arab verzió szerint a testvérnépek nevei: 1. Khazar 2. Badsanag 3. Asz-alân 4. Bulghar 5. Zabub 6. Fitrakh (Kotrakh?) 7. Nabir 8. Andsar (Ajhar) 9. Talmisz 10. Adzîgher 11. (az arab átírásban egy tizenegyedik törzs is szerepel) Anszuh.
Mindjárt szemünkbe tűnik a Joszef Ben-Gorion feljegyzésében szereplő Pacinak ill. Badsanag név, amelynek talán Bizel felel meg József király listájáról, de mindenképpen besenyőket jelent. A Tilmac név is kétségkívül a besenyők Talmács nevű törzsét jelenti. A besenyők eszerint testvérnépei a Kozar, Bulgar és Ungari népeknek (ez X. századi adat!). Sőt Joszef Ben Gorion írja, hogy ezek közül Ungari, Bulgar és Pacinak az ő idejében a Duna mellett élnek, tehát félreérthetetlenül a magyarokról, bolgárokról és besenyőkről van szó! Ha e listák népei közül egyesek török, míg mások magyar nyelvűek lettek volna, a héber tudós minden bizonnyal nem írta volna őket legközelebbi testvérnépeknek! (Lásd alább ezzel kapcsolatban Maszúdi adatát is.) Ez egy igen erős bizonyítéka annak, hogy a listákon szereplő népek legalábbis közel magyar nyelvűek voltak. (Egyébként az arab írók midőn " jelző nélküli" törököket emlegetnek, a kirészletezéskor mindig a karlukokat, kimakokat és rokonaikat sorolják föl, és soha nem a fenti listákon szereplő népeket!)
Szintén azonnal szembetűnő, hogy az alánok (Aliqanosz, Asz-alân) is a kazárok testvérnépei, éppen úgy, mint Zakariás rétornál. Lám, a hivatalos álláspont szerint a kazárok töröknyelvűek, míg az alánok iráni nyelvűek voltak; a fentiek szerint viszont testvérnépek, tehát nagyjából egynyelvűek - amint az Zakariás rétor közléséből is külön kitűnik. (A kazárok nyelvével később bővebben foglalkozunk.)
Leszámítva, hogy e népnevek többsége az eredeti alakhoz képest valószínűleg erős torzítást mutat, még mindig érdekes, hogy a József király levelében szereplő Ugin népnév Victoris Tonnennensis episcopi chronica (447-567) [22] sorai között is felbukkan, amely 515-ből beszámol egy Kis-Ázsiába törő Ugni nevű népről, akit a szabirokkal szoktak azonosítani. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert József király levelében a szabir és ugin testvérnépek; nem túl meglepő hát, ha egy külső szemlélő az egyikre a másik nevét használja. Szent Izidor 600 körül viszont a hunokat nevezi hugnos néven (a kézirat egy XII. századi másolatában már ungros alak szerepel). Nincs kizárva, hogy az ugin alak onogurt jelöl, az agiôr pedig ugort. (Az onogur és az ugor Priszkosz rétornál és Zakariás rétornál is két külön népnév.) Itt bizony megint sorra a Zakariás rétornál szereplő "hun" népnevek jönnek elő, természetesen a kazárokkal együtt. De az is lehet, hogy a Maszúdinál szereplő y.s.n népnév (a magyarok és besenyők testvérnépe, [13], 182. old.) felel meg az uginnak, ami ez esetben úz vagy jász is lehet (ez az úz mindenesetre nem lehet oguz, mert Maszúdinál y.s.n és guzzya két különböző, sőt egymással élethalálharcot vívott nép! [13], 218. old.). De akár így, akár úgy, ez az ugin mindenképpen a magyarok testvérnépe.
Feltűnő, hogy e népnevek közül több is emlékeztet elő-ázsiai területnévre: Tirôsz -Tírusz (a Bibliában Thirász Jáfet fia), Ugor (Agiôr)-Ugarit, ZagurZagrosz, Szabir-Szubir -Szubartu-Zapaorte. Emlékezzünk csak Stephanus Byzantinusra. Márpedig a szaszpeirok Hérodotosz idejében Kolchisztól délre laktak (Historiarum IV. 37.)!
Természetesen a fenti listákon szereplő népnevek között semmilyen okoskodással nem találhatunk sem kirgiz eket, sem kimakokat, sem tatárokat vagy mongolokat. A mai értelemben vett török népeknek semmi nyoma. (Az egyetlen esetleges turk névről tudjuk, hogy a törököknek nem is eredeti neve! Az arab fordítással való összehasonlítás után egyébként is valószínű, hogy a turqi név uturgurt vagy kuturgurt takar. A Kotrag népnév Nikephoros és Theophanes szerint is a bolgárok rokonnépét jelöli, tehát a kazárokét is. Nota bene: a Kotrag népnek valamely név alatt ugyanazon szöveg héber verziójában is szerepelnie kell s ez nem lehet más, mint a Turqi.) Tehát a listákon felsorolt népek sem törökök - sőt sokkal közelebbi rokonai a kazároknak, mint a törökök.
De nem is vagyunk e tekintetben pusztán közvetett következtetésekre utalva. Joszef Ben-Gorion világosan megírja, hogy a listán szereplő népek "mindnyájan nyugaton élnek", megjegyezvén, hogy azért valamelyikük "az Etil mellett lakik" , de ettől keletre aztán egyikük sem. E legutóbbi közlés félreérthetetlenül mutatja, hogy e tíz testvérnépnek semmi közvetlen köze nincs a mai török népek őseihez, akik a közlés idejében éppenhogy mind a Káspi-tótól keletre éltek, ahogyan azt az ugyanabban az időben író arab szerzők is megerősítik! Márpedig ha a kazárok törökök lettek volna, akkor az a legkevesebb, hogy a kútfők a Káspi-tótól keletre lakó rokonaikat is megemlítsék a legközvetlenebb rokonnépek sorában. De ezek közül egyetlenegyet sem sorolnak föl a listák - amelyek, ne feledjük, a kazárok összes közvetlen testvérnépét tartalmazzák. (Vegyük észre, hogy a kazároknak és rokonnépeiknek az Etil folyótól nyugatra való lokalizálása már önmagában is nem kevesebbet jelent, mint annak teljes bizonyosságát, hogy ezen népek között még hibás vagy elírt formában sem szerepelnek a mai értelemben vett török népek!)
Ha egyébként a fenti listák népneveit szemléljük, feltűnő, hogy csak úgy hemzsegnek köztük az -ar, gar, -gur, -gor, -gher végződések. Ez azért érdekes, mert ebbe a sorba nemcsak az ungar név illik bele (mint ahogy szerepel is benne) a szintén itt szereplő besenyők kangar nevével együtt, hanem akár a magyar, magyer, megyer vagy magor is. Hivatalos történészeink persze jó előre gondoskodtak arról, hogy a köztudatba a magy- és -er szótagokra bontás kerüljön, ami sok idő után már természetesnek tűnhet. Hogy aztán senkinek ne szúrjon szemet, miszerint a magyar szó -gyar tagja azonos az ugor, hungar, bulgar nevek második tagjával. (Arról nem is beszélve, hogy az igazi török népnevek között ez a fajta végződés nem jellemző. Ezek jobbára -k, -g vagy -z végződésűek, az egyetlen ujgur a többiek közül egyikhez sem köthető! Ez a név pedig akár a manicheus térítéssel is keletre kerülhetett.
Az ujgurok valamikori nyugati származását erősítik meg a Hszincsiangban nemrég feltárt, négyezer évnél idősebb kaukázusi eredetű múmiák is.) Ha már a kangar nevet is szóbahoztuk, meg kell említenünk, hogy természetesen a kangaroknak sincs semmi közük az Altájhoz és a türkökhöz; a VI. század elején még Perzsiában élnek, majd a Kaukázuson át vonulnak Európába [10]. Szintén figyelemreméltó, hogy a szóbanforgó népnévlistákon a szabir név is szerepel, amelyről szintén korábban láttuk, hogy már 400 körül is nem az Altájhoz vagy Nyugat-Szibériához, hanem a Fekete-tengerhez és a Kaukázushoz köthető [28]. Tehát felsorolt rokonnépeik sem lehetnek sem altájiak, vagy szibériaiak, netán eszkimók. Szintén fontos megjegyeznünk, hogy Theophylactos Simocatta a Kotzagir, Tarniakh és Zabender népeket uarchunnak nevezi, és határozottan megkülönbözteti az őket elüldöző türköktől. Tudniillik Kotrakh, Tarna és Szabir a szóbanforgó listákon is szerepelnek (márpedig a zabenderek éppúgy szabir ok, mint ahogy az onogundurok, onogurok). Ez is amellett szól, hogy a kazár listákon szereplő népek a bizánciak által uarchunnak nevezett kategóriába tartoznak. Ne feledjük, hogy az idézettektől függetlenül pontosan ugyanezt állapítottuk meg Zakariás rétor, Sebeos és a kijevi Nyesztor-krónika közléseiből. Tehát az évszázadok hosszú során a különböző kútfőkben a kazárok rokonaiként makacsul ugyanazok a népek tűnnek fel ugyanazon "hun", "eftalita", "szkíta" jelzőkkel együtt. A lényeg az, hogy ezek mindnyájan nem altájiak, hanem dél-káspiak!
Végül lehetetlen nem észrevennünk, hogy Joszef Ben-Gorion a bolgárok, magyarok és besenyők vonatkozásában (... a Duna partján laknak ...) annak a mozgásnak a végállapotát tünteti föl, amelyről a Nyesztor-krónika beszámol (... a szkítáktól - jelesül a kazároktól - jöttek a bolgárnak nevezettek és letelepedtek a Duna mentén ... ezután jöttek a fehér ugorok ... az oborok is ... őutánuk jöttek a besenyők, majd később a fekete ugorok ...); és hogy a Nyesztor-krónika is azon mozgás második feléről számol be, amelynek elejéről, 585-tel kezdve Mihály szír pátriárka.
Következtetéseinknek van még egy érdekes hozadéka. Az általunk bizonyítottak radikálisan más megvilágításba helyezik a Gyula mint különböző népeken belül felbukkanó nemzetségnév eredetét. E nevet a hivatalos verzió szerint török eredetűnek tartják. Igen ám, de e név nemzetség- ill. dinasztianévként csak a besenyőknél (görögös torzításban amely betűre ugyanaz, mint a magyar Gyula görög alakja), a bolgároknál (a Dulo, mint uralkodói dinasztia), az alánoknál (ugyanaz a Dula név ma is általános az oszétok között, amely Kézainál egy alán király neve), a magyaroknál (mint szintén az egyik legmagasabb méltóság, ami ugyancsak nemzetséghez kötődött; a honfoglalás után ezek uralták Erdélyt, azaz a két Magyarország közül az egyiket) és a baskíroknál (akiknek törzsi-nemzetségi szervezete bizonyítottan magyar eredetű, tehát abból törökségre következtetni nem lehet; a X. századi arab írók, de még a XIII. századi Rubruk és Benedictus Polonus is magukat a baskírokat a magyarokkal totálisan - etnikailag és nyelvileg - azonosnak nevezik ) fordul elő. Ezekről pedig éppen a fentiekben mutattuk ki, hogy mindnyájan fehér hun - tehát nem török - eredetűek.
Azaz már csak a logika is kiköveteli, hogy e Gyula dinasztiák mindegyike egy közös fehér hun dinasztiából eredjék. Ezt a gondolatot szépen igazolja vissza a pandzsábi felirat, amelyen az áll, hogy a fehér hun dinasztia nemzetségneve az 500-as években Gyula (Jaula) volt. Biruni X. századi perzsa-arab író viszont éppen e fehér hun dinasztiáról írja (a keleten maradt utódaikkal kapcsolatban), hogy hatvan nemzedéken át uralkodott (ősük Barhategin, utóda Kanik volt; [29], 472. old.). Ez nemcsak azt jelenti, hogy e nemzetség eredete a szkíta korba nyúlik vissza (ami önmagában is kemény érv a szkíta-fehérhun kontinuitás mellett), hanem azt is, hogy csoda is lenne, ha e hosszú korokon átívelő dinasztiának semmi nyoma nem maradt volna a későbbi fehérhun-utód népek között. Tehát a magyar, alán, besenyő és bolgár dinasztiák Gyula neve éppúgy a fehér hun eredet bélyegét hordozza e népeken, mint Zakariás rétor, József király és Joszef Ben-Gorion közlései. Al Maszúdi. A X. században élt arab polihisztornak van egy közlése, amely a kazárok etnikumára vonatkozó közvetlen adatot ugyan nem tartalmaz, ám teljes mértékben alátámasztja Joszef Ben-Gorion közlését, aki a magyarokat és a besenyőket a Duna vidékén említi, továbbá őket közös őstől - a bibliai Togarmától - eredezteti. Ehhez képest Maszúdi "Aranymezők és drágakőbányák" c. művének 17. fejezetében a következőket írja:
"A kazárok s az alánok szomszédságában, köztük s a Nyugat között elterülő vidékeken négy török nemzet él, akik leszármazásukat egyetlen őstől eredeztetik. Ezek részben nomádok, részben földművelők; nagy a tekintélyük és bátorságuk; e nemzetek mindegyikének külön királya van. Mindegyikük országának kiterjedése több napi járóföldet tesz ki; egy részüknek az országai a Fekete-tenger mentén terülnek el, támadó hadjárataik egészen Rómáig, sőt a Spanyolországgal szomszédos területekig érnek, diadalmaskodva az ott élő nemzetek fölött. Ezek s a kazárok királya között egyesség van, hasonlóan az alánok fejedelmével. Szállásaik a kazárok vidékeihez csatlakoznak. Közülük az első nemzetség neve y.s.n (vagy yasni ill. basni). Ezzel egy másik szomszédos, amelyet úgy hívnak: basgird ( vagy bassirt), ennek közelében más nép lakik, melynek neve basanak - ez e népek közül a legvitézebb - végül ez utóbbi szomszédságában megint másik nemzet lakik, melyet úgy neveznek: n ukarda ( vagy bukarda). Királyaik nomádok." ([13], 182-183. old.)
A X. században - illetve közvetlenül előtte - Kazáriától és Alániától nyugatra az arabok által "török"-nek nevezhető nép gyanánt a magyarokon, besenyőkön, úzokon, késő-avarokon (onogurokon), kabarokon és bolgárokon kívül semmilyen más nép nem jöhet szóba, tehát a fentiekben Maszúdi által említett népek mindenképpen közöttük vannak. Ezek között a magyarok gird) és besenyők (basanak ) teljes bizonyossággal beazonosíthatók. (Bár ehelyütt nem perdöntő, de megemlítjük, hogy szerintünk yasni a szaltovói alánokat=úzokat=jászokat, míg nukarda a későavar-onogurokat, esetleg a kabarokat takarja.) Ez már önmagában is annyit minimálisan jelent, hogy a magyarok és besenyők testvérek, teljes összhangban Joszef Ben-Gorion megállapításával. Ezzel egyidejűleg azon a homályon is fény tör át, amely a koraközépkori arab írók által - nem túl szabatosan - használt "török" kategóriát lengi körül. Ugyanis ezek az írók néha valóban a törökségre, néha viszont a ma "ural-altájinak" nevezett kategória egészére használják a "török" megnevezést. Nos, ha Maszúdi most mindehhez képest, ezen belül bizonyos "egy őstől eredő törökök"-ről beszél, azzal tudomásunkra hozza, hogy tisztában van vele: nem minden "török" nép származik közös őstől; a magyarok, besenyők, yasni-k és nukarda-k viszont igen, ezek tehát valóban testvérek!
Mindennek a tetejébe: Maszúdi ezen népekkel kapcsolatban a kazárokat és alánokat is megemlíti, akik szintén szerepelnek Joszef Ben-Gorion listáján a besenyők és magyarok mellett. Sőt Kirill Konstantin egy már említett közlése a magyarok és avarok mellett éppen a kazárokat és alánokat említi, mint a keresztyénséget anyanyelven hirdető, tehát azonos kultúrkörhöz tartozó népeket (azaz akiknek keresztyénsége se nem bizánci, se nem római). De Maszúdi a fentieknél sokkal világosabban is megkülönbözteti a szóbanforgó négy népet az igazi török népektől. A figyelmeztetés és visszapillantás könyve c. művében (Megemlékezés arum királyairól a hidzsrától egészen 345-ig) a következőket írja: ",Az ismeretek fajtáinak s az elmúlt idők eseményeinek könyvé'-ben említettük, mi volt az oka annak, hogy a törökök e négy fajtája Keletről elköltözött, miféle háborúk és portyázások voltak közöttük, valamint a Guzziya, a Harluhia, és a Kimakiya között a Gurgan-tó (Aral-tó) mentén." ( [13], 218. old.) A szóbanforgó konfliktus nyilvánvalóan a VI. századi türk-fehérhun-perzsa háborút jelenti, amelynek során a fehérhun-utódok kénytelenek feladni ősi hazájukat és nyomukban igazi török népek -a történelemben először - Közép-Ázsiába nyomulnak, amelyet azóta is bírnak.
Mindezzel kapcsolatban még két dolgot tartunk fontosnak kiemelni. Először is: Maszúdi nemcsak hogy állítja e négy nép (yasni, bas gird, basanak, nukarda) testvér voltát, de történeti adatokat is ismer e népeknek (tehát többek között a magyaroknak és besenyőknek) a IX. századnál sokkal korábbi együttéléséről. Ez azt jelenti, hogy Maszúdinak már csak e közlése alapján sem kerülhet szóba olyan verzió, amelyben a besenyők a Káspi-Aral vidéknél keletebbről, a magyarok viszont annál északabbról származnának.
Másodszor: Maszúdi információja alapján e négy nép korábban valahol másutt lakott együtt, mint a IX-X. századokban; s eme lakhelyükről bizonyos másféle török népekkel (oguz, karluk és kimak) való háború miatt költöztek el. Mivel ez utóbbiak vitathatatlanul altáji türk népek, valamint az Aral-tó vidékétől egészen Közép-Európáig terjedő nagy népmozgást idéztek elő, ezért tényleg csak arról lehet szó, hogy itt az avarok nyugatra vonulását is előidéző türk-eftalita háborúról történik említés a VI. század második felében. Az Aral-tó vidéke eredetileg a fehér hun birodalom területe volt, ezt a birodalmat döntötték meg a türkök és a perzsák, később pedig az arabok terjeszkedtek idáig. Oguzok, karlukok és kimakok részvételével vívott, Európára is kiterjedő népmozgást elindító háború a magyar honfoglalás előtt csakis egyetlen volt: a türk-eftalita háború. (Még esetleg a 893-as számánida-karluk konflitus jöhetett volna szóba, ám ekkor már bizonyítottan sem a magyarok, sem a besenyők nem az Aral-tó vidékén laktak.) A szóbanforgó négy "török" nép tehát a fehér hun birodalom területén élt, tehát megint csak oda jutottunk, mint József király és Joszef Ben-Gorion listáival kapcsolatban. (Reméljük, hogy a hivatalos verzió képviselői nem siklottak át azon az adaton, miszerint a besenyők és testvérnépeik az Aral-tó partján élethalál-harcot vívtak az oguzokkal és testvérnépeikkel, ami elég csattanós felelet a besenyők oguz eredetét hirdetőknek. Talán mégis jobb lenne Biruniak hinni, aki a besenyőket - éppúgy, mint Joszef Ben-Gorion - az alánok testvérnépeként mutatja be. [31], függelék 28. old.)
S vajon a hivatalos verzió képviselői elgondolkodtak-e azon, hogy ha a besenyők - amint ők állítják - tényleg a Szelenga partjáról származnak és Európába tényleg csak a IX. század legvégén törtek be, akkor állíthatta volna-e csekély negyven év elteltével két egymástól független kútfő (Al Maszúdi és Joszef Ben-Gorion), hogy a magyarok és besenyők közös őstől származtatják magukat? Gondoljunk csak bele, hogy ez esetben a besenyők a 900-as évekig csak mongoloid népekkel érintkezhettek volna. Képzeljék el, hogy a 900-as évek elején összetalálkozik egy mongoloid, sőt tungid alkatú macskabajszú zömök tatár egy nagyalföldi típusú nagybajszú bácsival; egymás szavából egy kukkot nem értenek, hiszen gyermekkorukban még csak nem is hallottak egymás népéről; de valahogyan kézzel-lábbal elmagyarázzák egymásnak, hogy ők voltaképpen testvérek, "közös őstől származnak"! Ugye, nem tudják elképzelni? Mi sem.
Istahr, Ibn Fadl an, Ibn Hauqal és Al Muqaddasd. Ezen arab írók közül az első három írja, hogy "a kazárok nem hasonlítanak a törökökhöz, fekete hajúak; kétféle fajtájuk van: az egyik fajtának a neve qar akazar (vagy qar as ur), ők barnák; erős barnaságuk miatt szinte fekete színűnek tűnnek, mintha a hinduk egyik fajtáját képeznék. A másik fajta fehér, ezek bája és szépsége szembeszökő." ([13], 30. és 78. old.)
Ha e közlés legelső állítása az igazi törökökre vonatkozik, akkor nincs mit többet elemezni, a kazároknak semmi közük (mint ahogy már ettől függetlenül is sokszorosan beigazolódott) az altáji törökökhöz. Kérdés, hogy itt tényleg török-tatárokat vagy netán éppen magyarokat rejt-e a szóbanforgó "török" név. Erre néhány bekezdéssel alább már könnyedén választ tudunk adni. A közlések részletes elemzése előtt fontos kiemelnünk, hogy a törökök a X. században egészen más rasszt képviselnek, mint Törökország lakói a XXI. században. Ez utóbbiak nagyrészt europid jellegűek, de mindez nagymérvű hódoltatás és keveredés ezeréves eredménye. A X. századi altáji törökök ferdeszemű tatárok, apró és mélyen ülő szemekkel, sárgabőrűek és ritka szőrzetűek, amint azt a kortárs írók leírták; s az Altáj vidékén ma is ez az embertípus jellemző. Ha a kazárok közéjük tartoztak volna, akkor ez a mongoloid rassz a X. században közöttük még kimutathatóan jelen lett volna.
A fenti közlések szerint viszont a kazárok két fő rasszhoz tartoznak: az egyik hindu jellegű, a másik tiszta europid. Azontúl, hogy ezek mindegyike kizárja a kazárok török-tatár (mongoloid) jellegét, még lehetnek bizonyos kétségeink az arab írók fogalmazásának pontossága felől. Vizsgáljuk meg e közléseket azon feltételezés szemszögéből is, miszerint a kazárok eredetileg tényleg török-tatárok lennének.
A kazárok hindu-szerű része mindenesetre még ez esetben sem feleltethető meg törökféle népnek. Tehát ez esetben az a bizonyos - most már egyetlen! - fehérbőrűnek nevezett rassz jelentené az úgymond törökfajta kazárokat. Igen ám, de Al Muqaddasď kijelentése, mely szerint a kazárok a szlávokhoz hasonlók ([13], 133. old.), megint csak kizárja a tatár jelleget. Még ha a kazárok "török jellegű europidok" lettek volna is, Muqaddasď semmiképpen sem éppen a szlávokhoz hasonlította volna őket. Tehát a kazárok nemhogy tatárok, de még csak "europid törökök" sem voltak. Egyébként is: ha a kazárokról elmondható volt, hogy "a szlávokra hasonlítanak", az ebben az értelemben a magyarokra is elmondható lett volna. Nota bene: "a kazárok nem hasonlítanak a törökökhöz" állítás "török" meghatározása nem vonatkozhat a magyarokra; az tehát valóban az igazi, zömök, aprószemű, macskabajszú altáji törökökre vonatkozik.
Ezek után már nem lehet kérdéses, hogy a kazárok sosem voltak altáji nép.
Ez a konklúzió - akármilyen furcsán hangzik is ez elsőre - egy korabeli aranyvereten is megjelenik, s ez nem más, mint a nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának egyik képe. (Akárkiké is volt e kincs: besenyőké, avaroké, magyaroké vagy bolgároké, mindenképpen a kazárok édestestvéreié volt.) A képen szereplő lovas bizony nem az altáji rassz stílusjegyeit viseli: napfényes tekintetével, dús bajuszával szinte egyértelműen nagyalföldi típus, emellett a párthus és szkíta szobrokra is erőteljesen emlékeztet. Ez a lovas nem tartozott semmilyen, mai értelemben töröknek nevezhető népcsoporthoz. Ez a lovas bizony még a szlávokra is jobban hasonlít, mint a törökökre, éppen úgy, mint ahogyan "a kazárok a szlávokhoz hasonlók" . Azok számára, akik majd felületességgel fogják vádolni a korsó készítőjét, meg kell említenünk, hogy a képen igenis van egyértelműen mongoloid alak is: az a fogoly, akit a kép főszereplője hajánál fogva hurcol. Mint már Maszúdinál említettük, a besenyők és testvérnépeik élethalálharcot vívtak igazi török népekkel, még a fehér hun birodalom keretében. Ebben a törökök elleni küzdelemben nyilván a kazárok testvérnépeinek nagyobb része is részt vett. Magyarán: a kazárokban és rokonaikban minden bizonnyal ott élt az ősi és olthatatlan gyűlölet a törökökkel szemben. Ennek a gyűlöletnek a szóbanforgó kép méltó kifejezője: a büszke europid turáni lovas megalázza a kistermetű, kecskeszakállú, ferdeszemű tatárt.
(Közép-Ázsia mai lakossága egyébként kevert turáni-altáji, amely átmenetet képez a képen szereplő lovas és ferdeszemű foglya közt; a VI. században azonban ugyanitt egy tisztán europid turáni-párthus-szkíta és egy tisztán mongoloid török-tatár népcsoport nézett farkasszemet egymással.) Tehát ha úgy tetszik, az általunk vizsgált arab írók fenti megállapítása a nagyszentmiklósi kincs 2. sz. korsójára arannyal is be van róva: a kazárok nem hasonlítanak a törökökhöz!
(Egyébként az említett aranykorsó egy másik képének tökéletes megfelelője lelhető föl a párthus képzőművészetben: egy párthus ezüst tálon ugyanaz a nőt teherbe ejtő Turulmadár szerepel, mint a nagyszentmiklósi kincs 2. sz. korsóján. Anonymus pedig Emese álmával kapcsolatban írja le teljesen ugyanezt a jelenetet. A korsón szereplő lovasnak a párthus szobrokhoz való hasonlósága tehát aligha lehet véletlen.)
De térjünk vissza az arab írók közléseihez a sötét- és világos bőrű kazárokról. Istahri szövegében a sötétbőrű kazárok neve az egyik változat szerint karakazár (qar akazar ), a másik (a Moeller által közzétett gothai epitome szövege) szerint karagur (qar as ur ). Tehát Istahri szövegének legalábbis egyik változatából szinte tökéletesen visszaköszön a Nyesztor-krónikából jól ismert mozzanat, melyben a kazároktól jőve fekete ugorok haladtak el Kijev mellett Oleg idejében. Emiatt könnyedén előfordulhat, hogy a kazárok sötétbőrű fele etnikailag azonos a fekete ugorokkal, azaz Árpád honfoglalóival!
A fehérbőrű kazárok azonosításához pedig a VI. századi Procopius bizánci író közlése nyújt fogódzót. Eszerint a "húnok közül egyedül" az eftalitáknak "van fehér bőrük, s nekik nem is rút az arcuk" ([25], De bello Persico I.
3.). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a fenti értelemben "a többi húnok" nem fehérbőrűek, akkor ezen értelemben az altáji népek egyike sem. Így Procopius közlése a következővel egyenértékű: "a III. század után Ázsiából Európába vonult népek közül egyedül az eftalitáknak van fehér bőrük, s nekik nem is rút az arcuk". Ha ezt egybevetjük Ibn Hauqal és Istahri közlésével: "a másik fajta fehér, ezek bája és szépsége szembeszökő" ; arra kell jutnunk, hogy a kazárok fehérbőrű része vagy fehérhun-utód - vagy a hun kort is megelőzően európai.
A kazárok fehérbőrű része gyanánt a fehér hunokon kívül tehát tényleg csak az akacirok vagy a régi európai szkíták jöhetnek szóba. Viszont ezek sem törökök. Azaz akár így, akár úgy, az eredeti, törzsökös kazárok között nem volt török elem.
Tehát ismét csak oda jutottunk, mint ahova Joszef Ben-Gorion közlése alapján: a kazárok és testvérnépeik a törökségtől határozottan megkülönböztethető, külön népcsaládot képeznek. Ezzel Ibn Hauqal egy másik közlése is érthetővé válik: "A kazár az emberiség egyik fajtájának neve" ([13], 60. old. A most tárgyalt arab írók a kazárok nyelvéről is közölnek adatokat, ám ezeknek fontosságuk miatt külön szakaszt szenteltünk.
5. X. századi kútfők a kazárok nyelvéről
Korábbi vizsgálódásaink során Zakariás rétor közlése és kínai források alapján már következtettünk arra, hogy a kazárok nyelve nem hasonlít sem a türkökéhez, sem a mongolokéhoz ; sőt Zakariás rétor közléséből e nyelv magyarhoz közeli voltát is erősen valószínűsítettük. Most pedig látni fogjuk, hogy X. századi arab kútfők az említettektől függetlenül ugyanezeket erősítik meg.
A részben már idézett Ibn Fadl an, Istahr, Ibn Hauqal és Al Bakr arab írók egyik legfontosabb közlése az, hogy "a kazárok nyelve különbözik a türkökétől és a perzsákétól, sőt minden más nép nyelvétől külön áll" ([13], 29., 77. és 255. old.). Tudnunk kell, hogy ezen írók a törökkel mint népnévvel tényleg az Altáj-vidéki török népeket jelölik. Igaz, hogy a kazárokat és magyarokat is "török" jelzővel illetik, de csak magyarázólag ("ezek törökök"), és az úgymond törökök szisztematikus felsorolásakor soha nem is említik sem a kazárokat, sem a magyarokat, sem a bolgárokat! Továbbá a szóbanforgó leírások az Oxuson túli, igazi törököket széltében-hosszában török néven (nem állítmányként, hanem alanyként) említik, ami a kazárok, magyarok és bolgárok vonatkozásában így sosem fordul elő! Ha pedig Ibn Hauqal képes leírni, hogy "a kazárok nem hasonlítanak a türkökhöz" - fentebb láttuk, hogy itt igazi altáji türkökről van szó - akkor tényleg szóba sem kerülhet, hogy a kazárok az altáji türköknek közeli rokonai lettek volna; s a nyelvről való tudósítás ugyanez: a kazárok nyelve tényleg nem török és tényleg nem iráni. Ez annál is inkább bizonyos, mert pl. Ibn Fadl anról kifejezetten tudjuk, hogy 921-ben Kazáriában minderről saját fülével győződött meg.
De kössük egy kicsit az ebet a karóhoz, mert a hivatalos felfogás ugyancsak alapvetőnek tartja a kazárok türk voltát. Midőn Istahr a Transoxania-i népeket felsorolja, az igazi törököket (oguzokat, karlukokat stb.) is természetesen sorra veszi, s mindegyiket nagy alapossággal kitárgyalja. Horezm nyelvéről viszont azt írja, hogy különálló (a felsorolt török népek mellett!), s a kazárokról is pontosan ezt írja. (Al Muqaddasď szerint: "Horezm nyelve érthetetlen" ugyanakkor: "Al-Hazar nyelve nagyon homályos" [13].) Tehát egészen nyilvánvaló, hogy az igazi türk nyelvektől különböztette meg a kazár nyelvet is.
Mindenesetre a magyar nyelv, illetve annak esetleges X. századi testvérnyelvei sokkal inkább estek a "homályos", "nehéz" és "érthetetlen" kategóriába az arab írók számára, mint az általuk nagyon is jól ismert igazi türk nyelvek. Ebből a szemszögből is teljesen nyilvánvaló, hogy a fenti közlések "török" megjelölései az igazi türk nyelvekre vonatkoznak. Vö.: Al Bakr Az országok és utak könyve c. művének 9. Töredékében a kárpát-medencei onogurokról (al-Unqalu; szomszédaik a bajorok, csehek, oroszok, besenyők és bolgárok!) azt írja, hogy "Khoraszánból vándoroltak ki" ([13], 257-258. old.). Valószínű hát, hogy a kazárok, a magyarok és a horezmiek nyelve ugyanazon egy ok miatt "érthetetlen" . Arról nem is szólva, hogy egy Khoraszánból származó nép - aki őshazáját legkésőbb a VI. században elhagyta - nem lehet sem török, sem "finnugor".
Tehát a kazárok nyelve valóban a török és iráni nyelvektől különálló nyelv. Ezt a különálló nyelvet még Németh Gyula is a magyarral kénytelen azonosítani ([23], 167. old.; lásd alább is). A kazár nyelv ugyanakkor természetesen nem rokontalan, ám rokonaival együtt a VII-VIII. századra nyelvi szigetté kezd válni az elhatalmasodó török, perzsa és arab tengerek között. Istahr és Ibn Hauqal szerint "Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve" ( [13], 31. és 80. old.). Emlékezzünk rá: a kijevi Nyesztor és a szír Mihály pátriárka is a kazároktól eredezteti a bolgárokat. Joszef Ben-Gorion héber író és József kazár király leveleiben pedig - mint szintén láttuk -a bolgár t ugyancsak a kazárok rokonnépeként találjuk, de nemcsak azt, hanem az avart, szabirt és ungárt is! Pont azon népeket, akiknek eredetét a nyelvészek részéről annyi bizonytalanság lengi körül. S pont azon népeket, amelyeket egy sor IV-V. századi kútfő Transzkaukáziában említ, mégpedig szintén testvérnépekként. Természetesen karlukok, kirgizek, tatárok és egyéb igazi türk népek nem szerepelnek ezen rokonnépek felsorolásában.
Ezzel vág egybe a szintén X. századi Bíborbanszületett Konstantinosz azon tudósítása is, amelyben a császáríró a kazár kabarok nyelvét a magyarokéhoz képest dialektusnak nevezi ("... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk") (De administrando imperio, 39. fejezet). A "dialektus" megjelölés itt nem vonatkozhat oly távoli nyelvrokonságra, mint a magyaré és töröké. A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus alatt. Egyébként is, ha nem csak a kabarokra gondolunk, hanem töröknyelvű kazárok mellett töröknyelvű szabirokkal, avarokkal, onogurokkal, kálizokkal, besenyőkkel stb. számolunk, akkor mindez a császáríró "a turkokat a kazárok nyelvére megtanították" és "tudják a turkok másik nyelvét is" tudósításaival együtt olyan totális török-magyar kétnyelvűséget jelentene - török nyelvi túlsúllyal -a X. század Magyarországán (amelyben csupán a kabarok három törzsnyi töröknyelvű tömböt jelentenének, a többiről nem is beszélve!), hogy Magyarországnak száz év leforgása alatt egészen egyszerűen homogén törökké kellett volna válnia! Tudniillik ha a kazároktól az avarokon át a besenyőkig mindenki török volt, csak mi nem, akkor a Kárpát-medencébe költözött török nyelvű avarok, onogurok, kabarok, besenyők, kálizok, kunok és úzok között az idegenek számára amúgy is nehézkes magyar nyelv rövid időn belül asszimilálódott volna; főleg, ha a magyarság Konstantinosz császár szerint maga is beszélte a (török) kazárok nyelvét! Tehát ez esetben a Kárpát-medence belsejének a XI. századra tényleg kikerülhetetlenül homogén törökké kellett volna válnia. Ehhez képest Kniezsa István térképe [15] alapján a XI. századra még csak egyetlen török tömb sincs a Kárpát-medencében, a szláv peremvidékeket leszámítva az egész terület éppenhogy homogén magyar! (Ugye értjük: nemhogy nem homogén török, hanem homogén magyar!!! Ez akkora antagonizmus, hogy azt semmilyen mesterkedés nem oldhatja föl.) László Gyula így ír: "Eléggé megbízhatóan ismerjük a történeti Magyarország XI. századi népességét
... két nagyobb tömegű népességgel számolhatunk: a központi területeken sűrű magyar lakosság él, az erdős vidékeken, leginkább a peremeken pedig szlávok. Kisebb töredékekben török nyelvű és német nyelvű népek is kimutathatók, de csak elenyésző százalékban." (László Gyula: "Emlékezzünk régiekről .. ." Képes Történelem, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1979.) Márpedig török nyelvű kazárok, szabirok, avarok, onogurok, besenyők stb.esetén már csak a kabarok három török nyelvű törzse sem lehetne "elenyésző százalék" , nemhogy a többi töröknyelvű néppel együtt!
Röviden fogalmazva: töröknyelvű szabirokkal, onogurokkal, avarokkal, kazárokkal, besenyőkkel stb. számolva, egyszerűen lehetetlen lett volna elkerülni, hogy Magyarország belseje a XI. századra homogén töröknyelvűvé váljék; ehhez képest Magyarország belseje a XI. századi valóságos állapotában éppenhogy homogén magyar! Ezt a tényt száz ország száz akadémiája nem semmisítheti meg; sőt magukat teszik komolytalanná, akik ezt nem hajlandók tudomásul venni. A kazárok, bolgárok, avarok, besenyők tehát döntően mindig is közel magyarajkúak voltak. Mindenki számára jobb lenne hát a Konstantinosz császár által használt dialektus kifejezést úgy érteni, ahogyan az van; már tudniillik ha az illető nem kíván egy alapos lebőgés elé nézni. (Megjegyezzük, hogy a fentiek ismeretében Kniezsa István térképéről még azon török szórványok is felszívódnak, amelyek eredetileg oda be vannak jelölve. Ugyanis ezek a török "zöld foltok" jórészt besenyőként adatolt telepek, amelyeket a térképész a priori törökként jelzett anélkül, hogy erre a legcsekélyebb oka is lett volna.)
Tehát megint csak oda jutottunk, hogy a kazár a vele rokon népekkel együtt se nem török, se nem iráni, hanem külön nyelvcsaládot képez. (A "Hun népek, hun nyelv, hun tolmácsok" c. szakaszban más kútfők alapján is pontosan ugyanezt állapítottuk meg; s most láthatjuk, hogy a X. századi arab közlések is ugyanerre mutatnak.) E nyelvcsalád őshazája mindenképpen valahol a Kaukázustól délre keresendő. Van tehát egy transzkaukáziai eredetű kazár-bolgár-magyar nyelvcsalád. Ezek azok, akik a X. században "mindnyájan nyugaton élnek" , amidőn a mai töröknyelvű népek ősei mind a Káspi-tótól keletre, sőt az Oxuson túl nomadizálnak, ahogyan azt az arab írók oly lelkiismeretesen elsorolják nekünk! Tekintettel e népek nagyszámú voltára és azon adatra, hogy az eftalita birodalom területéről származnak, azt kell mondanunk, hogy a kazár-magyar nyelv mindenképpen a fehér hun birodalom egyik fő nyelvének számított (már ha egyáltalán többnyelvű birodalom volt). Más, korábban említett bizánci és kínai források pedig magukat a fehér hunokat különítik el mind az iráni, mind a mongoloid jellegű népektől. Tehát maguknak a fehér hunoknak nyelvét is elsősorban e kazár-bolgár-magyar nyelvcsaládon belül kell keresnünk. Mivel e nyelvcsalád se nem török, se nem iráni, ugyanakkor nagy embertömeget ölel föl, alighanem szükségszerűen kell arra jutnunk, hogy e fehérhun-kazár-bolgár-magyar család az ázsiai szkíták és párthusok egyenes öröksége! Sőt a szkíták régi és nagyszámú volta miatt e nyelvcsaládot egyenesen szkítának illik neveznünk. Ezen nyelvcsaládhoz képest a "finnugor" népek csak távolabbi nyelvrokonaink, a törökök pedig még távolabbiak (etnikai értelemben pedig fordítva, sőt a "finnugorok" és az altáji törökök egymáshoz etnikailag jóval közelebb állnak, mint bármelyikük a magyarokhoz). A fennmaradt szkíta és párthus szobrok mindenesetre meglepően magyar karakterűek! (A szűkebb értelemben vett Párthia szintén Khoraszán vidékén terült el.)
Ezek nem felszínes konklúziók, mert az arabok nem felszínesen vizsgálták meg a velük érintkezésben élő népek nyelveit. Például Biruni közlése, mely szerint a bolgárok és szabirok a türk és kazár nyelv egy sajátos keverékét beszélik, arra mutat, hogy az arabok elég árnyaltan megkülönböztették az egymással rokon kazár, bolgár és szabir nyelveket. Ezen közlésből arra is következtethetünk, hogy a kazár nyelv jócskán különbözhetett a türktől (hiszen Biruni a kazárt és a türköt alapnyelvnek tekinti más, kevert nyelvekhez képest), ugyanakkor kétségtelen kölcsönhatásba került vele. Összhangban mindazzal, amit a magyar nyelvről tudunk ...
S hogy még jobban kitapogassuk a szóbanforgó arab közlések árnyalt és bizonyos voltát, szemléljük meg tüzetesebben Ibn Hauqal tudósítását: "Az igazi kazárok nyelve elkülönül úgy a türkökétől, mint a perzsákétól" (Ve-l khazar el-khullasz liszânhum ghair (ghęr) liszân et-turk ve-l-fârszije) . Tehát a Kazár Birodalomban beszéltek türk jellegű nyelv(ek)et, de az igazinak nevezett kazárok nem!
De kik ezek az igazi kazárok? Al Balkhi szerint a kazár fővárosban "a nyugati városrész a királynak, a seregnek és az igazi kazároknak van fönntartva". Kétség nem fér hozzá, hogy a birodalom fő magváról, az eredeti törzsökös kazárokról van szó, akik nyelvüket Transzkaukáziából hozták magukkal. (Valószínű, hogy egy olyan őshazából, ahonnan a szintén "érthetetlen nyelvű"-nek mondott Horezm népe is származott.) Tehát az indogermán arcú történetírás minden Canossa-járása ellenére is megingathatatlan tényként fekszik előttünk, hogy a kazárság eredendően a türk és iráni népektől elkülönülő önálló népcsoportot fémjelez. Hiszen Ibn Hauqal is pontosan ezt írja: "A kazár az emberiség egyik fajtájának neve." ([13], 60. old.
Mint már említettük, Németh Gyula is a kazárok "sem türk, sem perzsa" nyelvét a magyarral azonosítja. Azonban azonnal elkezd magyarázkodni, hogy ez csak egy gyepűnép nyelve ([23], 167. old.). Ibn Hauqal szerint viszont e "sem türk, sem perzsa" nyelv az igazi kazárok nyelve, Al Balkhi szerint pedig éppen ezek az igazi kazárok (al-hazar al-hullas ) képezik a birodalom legközpontibb magvát. A nyelv "gyepűnépre fogása" tehát igazi baklövés: már csírájában csődöt mond. (A magyarság kazár-gyepűnép szerepe egyébként is feloldhatatlan ellentmondásokra vezet. A gyepűnép állítólagos kiválása után nem egészen száz évvel a Kazár Birodalmat megdöntik az oroszok, akik azidőtájt enyhén szólva nem számítottak világhatalomnak. Ugyanezen száz év alatt egész Nyugat-Európa moccanni sem mert a szóbanforgó gyepűnéptől való félelmében! Egyébként se felejtsük el: Gardîzî és Ibn Ruszta szerint a magyarok vezére húszezer lovassal szokott kivonulni, míg a kazárok nagyhatalmú királya csak tízezerrel. Szóba sem kerülhet, hogy a magyarok a kazárokhoz képest valami elhanyagolható néptöredék lettek volna!)
A hivatalos történészek akadékoskodása miatt egy pillanatra vissza kell térnünk Istahr és Ibn Hauqal tudósításaira, mert ezekből többen ellentmondást próbáltak kovácsolni, hogy ezáltal komolytalanná tegyék ezen tudósításokat. Az egyik információ szerint "a kazárok nyelve különbözik a türkökétől és a perzsákétól, sőt minden más nép nyelvétől külön áll" ,a másik szerint "Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve" . (Mindkét szerző közli mindkét információt!) Hát most van rokon nyelve a kazárnak, vagy nincsen? A válasz kulcsa abban rejlik, hogy az arab írók a "török" kategóriát kissé szabadosan kezelik: néha az igazi török népcsaládot értik alatta, máskor viszont az egész "ural-altájinak" nevezett kategóriát. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy a X. századi arab kultúrkörben még nem alakult ki elegendően sok árnyalni képes elnevezés a különböző népcsoportokra, nyelvekre és ágakra.
Maszúdi például az emberiséget hét fő családra osztja, s ebben a kazárokat is a "törökök" közé sorolja, ám a más helyen a magyarokat is, sőt a burtasokat is! Ugyanakkor több arab író is megerősíti, hogy "a kazárok nyelve különbözik a türkökétől és a perzsákétól" , "Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve, a burtasok nyelve azonban más" ; tehát itt három, egymástól egészen eltérő nyelvről van szó, ugyanakkor mindegyik népet sommásan "törökké" nyilvánítják ugyanezen írók. (Ezek az "eltérő nyelvű" burtasok egyébként nem lehetnek mások, mint a "finnugor" mordvinok, mert a kazárok közvetlen északi szomszédai az arab íróknál a burtasok, míg Konstantinosz császárnál a mordvinok. A császáríró a mordvinok mellett éppúgy nem említ holmi burtászokat, mint az ugyanakkor író arabok a burtászok mellett mordvinokat. Arról nem is beszélve, hogy a mordiasz és burtasz - néha furdasz - nevek nagyon hasonlóan csengenek! Az arab írók fenti megállapításai tehát nem jelentenek egyebet, mint hogy az "ural-altáji"[="török"] családon belül a török-tatár, a magyar[=kazár-bolgár] és a "finnugor" [burtas] nyelvek három, jól elkülöníthető csoportot jelentenek.)
A differenciáló terminusok hiányából eredő zavart némileg még fokozza is az a tény, hogy a Kazár Birodalomban vannak "igazi kazárok" és "nem igaziak", és az arab írók csak az előbbiek nyelvéről írják, hogy "különbözik a türkökétől és a perzsákétól" , tehát a Kazár Birodalomban tényleg vannak törökök. De Ibn Hauqal eloszlatja ezt a zavart annak közlésével, hogy "a kazár az emberiség egy fajtájának neve" , tehát a kazár tényleg különálló mint nyelvcsalád, de a családon belül vannak rokonai, például a bolgárok. Annyira azonban nem nagy, és annyira azonban nincs távol a töröktől ez a család, hogy azt az arabok külön népcsaládként tartsák számon. (Nyugat-Európában bennünket is sokáig töröknek tartottak, pedig ismerték a nyelvünket. A koraközépkori arabokról sem kell többet feltételeznünk, mint a késő-középkori germánokról.) Maszúdi például a fő családok felsorolásakor a sémi nyelveken belül a hébert ki sem emeli; pedig a héber és arab árnyalt különbségeit az arab író nyilván sokkal jobban ismerte, mint a török és magyar nyelvek viszonyát. A frankokat és szlávokat is egynyelvűnek nevezi (értsd: egy nyelvcsaládba sorolja; [13], 208. old.). A "török" is tehát egy ilyen tág kategória. Ennek oka egyszerű: a X. század "nyelvészete" még nem definiálta az "indoeurópai", "urali", "ural-altáji" stb. kategóriákat, s az arab írók kénytelen-kelletlen használták a "török" megjelölést éppúgy néha az egész "ural-altáji" családra, mint más esetekben csak a szűkebb "altáji" családra. Túlságosan átlátszó dolog ezekben ellentmondást keresni.
(Egyébként teljesen világosan kitapintható, hogy a X. századi arab írók próbálnák, csak éppen nem képesek árnyalni az egyes nyelvcsaládok közti különbségeket. Maszúdi például ír "különböző fajta török törzsek"-ről, "törököknek ez a fajtájá"-ról, "törökök egyik fajtájá"-ról, bizonyos "egy őstől eredő törökök"-ről és "másfajta törökök"-ről ( [13], 152., 160., 173., 217. old.). Tehát bizony őszerinte sem minden "török" nép "egyfajta", sőt "török" népekből álló népcsoportok sem mind "egyfajták"! Arról nem is beszélve, hogy az arab írók az úgymond török népek "címszó szerinti" felsorolásakor a kazárokat soha nem említik! Mint ahogy József király és Joszef Ben-Gorion listáin szereplő többi nép s a Zakariás rétornál szereplő "hun" népek egyikét sem. Sőt alanyként soha nem is említik a kazárokat vagy rokonaikat török néven. És viszont: amiképp az arab írók a török népek felsorolásakor a kazárokat sosem említik, éppúgy József király és Joszef Ben-Gorion listái igazi török népeket nem említenek! Mindezt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni.)
Arra, hogy a modernkori nyelvészet mennyire visszásan kezeli a koraközépkori írók által használt török jelzőt, a következő is jellemző példa: Al Biruni [1], [31]) X. századi perzsa-arab író közli, hogy az "alánok nyelve a chovarezminek és a besenyők török nyelvének keverékéből állt." ([31], függelék 28. old.) Abban viszont a legtöbb modern nyelvész egyezik meg, hogy az alán nyelv a mai oszét nyelv őse, és e történészek jelentős része e nyelvet iráninak tartja. Tehát az alán nyelv nem lehetett még "részben sem török"! Ennek fényében Biruni közlése csak úgy magyarázható, ha az általa "török"ként aposztrofált besenyő nyelv nem volt a mai értelemben török! Arról nem is beszélve, hogy a chovarezmi nyelv sem éppen mondható tiszta iráni nyelvnek, ugyanis a perzsa nyelvjárásokat a koraközépkori arab írók jól ismerték, viszont a chovarezmi nyelvről ilyeneket írnak: "különálló" (Istahr), "Horezm nyelve érthetetlen" (Al Muqaddasď) ( [13], 44. old.). Éppen úgy, mint a kazároké. Ebből a "török" illetve "különálló" nyelvből ugyan hogyan állhatott volna össze egy "iráni" nyelv?
Biruni adata természetesen megint csak nem a hivatalos verzióval, hanem Joszef Ben-Gorion közlésével találkozik, aki szerint a besenyők és alánok testvérnépek! (Biruni az alánok és besenyők közös őshazájáról beszél!!!) Ami persze megint csak azzal jár, hogy a besenyők nem lehetnek igazán törökök, de az alánok sem lehetnek igazán irániak. Hanem mint a kazárok: "nyelvük nem hasonlít sem a törökhöz, sem a perzsához" . (Mindezeknek ismeretében talán az úz-jász kontinuitás gondolata sem tűnik kapásból félresöprendőnek! Pláne, ha Maszúdinál basanak és yasni közös őstől származnak. A szaltovói "alán" kultúra területe is mindenesetre kísértetiesen abba az irányba esik, amerre Bíborbanszületett Konstantinosz Atelkoi ovszov-ot emleget. Azt se felejtsük el, hogy a Nyesztor-krónika szerint is a besenyők Árpád magyarjainál korábban jelentek meg Kelet-Európa nyugati felében. Ez a sok egybeesés aligha lehet véletlen.)
Láthatjuk tehát, hogy a kazároknak mind a nyelvére, mind a rokonaikra vonatkozó kortárs forrásadatok egymással csodálatos összhangban állnak, s ebbe az összhangba csupán egyetlen fals hang hasít recsegve bele: a hivatalos akadémiai történészeké, akik a kazárokat mindenáron töröknek akarják beállítani. Nekünk magyaroknak különösen fontos tudnunk, hogy az egykori kazárokban nem egy bennünket iga alatt tartó török népet, hanem édestestvért tisztelhetünk. Ezen testvérnép történelmének fő örökösei mi magyarok vagyunk; se történelem emlékét elsősorban a mi kötelességünk újra felfedezni, megőrizni és megbecsülni.
Madocsa-Budapest, 2002. december
Találat: 3925
