kategória | ||||||||||
|
||||||||||
|
||
Bartha Miklós: Kazárföldön 1. rész
Bartha Miklós
Bartha Miklós
Egán Ede
Egán Ede
ELOGONDOLATOK BARTHA MIKLÓS MUVÉHEZ
MAGYARÁZAT
EGÁN EDE
A MÁV
A KAZÁR NYOMOK
AZ URADALOM
A JÓ FÖLDESÚR
MIKOR A NAGYBIRTOK ÁTOK
A SZUVERÉNEK
A SCHÖNBERG BÁRÓK
A KAZÁROK
ORTÜZEK
A KÖZIGAZGATÁS
AZ URADALOM
A BEVÁNDORLÁS
A TELEPÜLÉS
A GEORGINA
KÉT NAPSZÁMOS ÉS KÉT KAZÁR
A PÁLINKA
A KAZÁR MUKÖDIK
JUH ÉS ÖKÖR
A FELESMARHA
BOLT- ÉS LEGELOUZSORA
NEMZETI SZEMPONT
A MAGYAR ZSIDÓKHOZ
A KÍGYÓ ELNYELI A BÉKÁT
AZ ELSO LÉPÉS
A MÁSODIK LÉPÉS
A HARMADIK LÉPÉS
HITELSZÖVETKEZET
EGÁN MUKÖDIK
ÁRURAKTÁRAK
AZ ÁLLAMI BOLTOK
VERECKE
RÉSZLETEK
EGÁN MUKÖDIK
A LELKÉSZEK
ISKOLÁZÁS
KAZÁR ALAKOK
ELVÉRZÉS
EL BRAZÍLIÁBA
ZÁRSZÓ
UTÓIRAT
ELOGONDOLATOK BARTHA MIKLÓS MUVÉHEZ
Szomorú jele a magyar nemzeti tudat mesterségesen fenntartott csököttségének, hogy egyre
több az olyan nagy könyv, klasszikus érvényu munka, amelyrol széles néptömegek
legfeljebb annyit tudnak mondani: - Hallottam emlegetni, de nem olvastam. Pedig mint a
testnek mindennapi falatozás, úgy a tudatnak a mindennapi betu, amely biztosítja
megmaradását, erejét és fejlodését. Bartha Miklós jelen könyve mindenképpen azon
"hírhedett" munkák élenjárója, amelyekrol kritikát még csak-csak hallhatott a magyar, de
kezükben eddig kevesen tarthatták.
Pedig nagyon fontos könyv ez, boldogabb országokban - feltéve, hogy lett volna Bartha
Miklósuk - a kötelezo érettségi tételek közé sorolnák. Ugyanis az elso nemzeti szociográfia,
alapmu, továbbá történelemkönyv, hiszen amit felvázol, a nemzet sorsának korszakos
fordulója, de mindemellett líra is, mert valódi emberek, nevesítheto sorsok, megélt tragédiák
summázatos foglalata. Ez a nem túl vaskos, eloször 1901-ben megjelent munka hiteles
kortársi bizonyságát adja, amint Magyarországon a magyar világból - lassan és
feltartóztathatatlanul - kazár világ lett. Hogy milyen a kazár világ? Bartha látleletének
figyelmes elolvasása erre is választ ad, ha pedig röviden akarnánk összefoglalni esszenciáját,
azt mondhatnánk róla: más, mint magyar, azaz magyartalan. S hogy kik a kazárok? Ok a
XIX. századi Oroszországi és Lengyelországból Galícián át Magyarországra beszivárgott
zsidók.
Gyökértelen, ápolatlan, balkánias benyomást kelto, kaftános, pajeszos emberek, akiket
megjelenésüket követoen a beregi magyar parasztság - miért, miért nem - kazároknak
nevezett el. Ez a terminus tehát nem Bartha Miklós leleménye és legkevésbé sem
eufemizmus a zsidó szó kiváltására. (Ez utóbbi különben sem számított még tabunak Bartha
könyvének írásakor. ) Az önmagukat menekültnek minosíto kazárok megjelenésére nem
véletlenül alkalmaztuk a beszivárgás kifejezést, mivel egyedül ez fejezi ki taktikájukat:
sohasem csoportosan vagy szervezetten emigráltak, sohasem érkeztek meg valahová
hivatalosan, csak megjelent egy-egy kósza menekült, akinek kijárt a vendégjog, aztán lassan
követte ot a népes család és a baráti kör. Úgy telepedtek le valahol, hogy sosem kértek
semmiféle hozzájárulást ehhez, egyszer csak ott voltak tömegesen és elmozdíthatatlanul.
S hogy ezek a másságos jövevények úgy hatoltak bele az ezeréves nemzet testébe, mint kés a
vajba, s hogy félszázad alatt, ha nem is formálisan, de ténylegesen hatalmuk alá gyurték az
országot, annak a két másik sajátságuknak tulajdonítható, amely a kazár másságot mindig is
kíséri honfoglalásain: az egyik az amorális másság, a másik az amorális félrevezetés. Ha
hétköznapibban akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy kielégíthetetlen hataloméhség
és felelotlen handabanda. És e két fegyverrel szemben teljesen védtelennek bizonyult a Felso-
Tiszavidéki osi falvak magyar és rutén paraszti közössége: ok a keresztényi moralitás, a
becsületesség és a gerincesség megszabta határok között élték életüket történelmi korok óta,
számukra a kazár siserehad inváziószeru megjelenése több volt, mint övön aluli ütés:
korábban teljesen elképzelhetetlen képtelenség, maga az ördög.
Bartha Miklós a székelyföldi Rugonfalván született 1847 november 14-én. Apja Bartha
Gergely uradalmi intézo, anyja a megyeszerte csodált szépségu Sebesi Anna. 1866-ig a
székelyudvarhelyi református fogimnáziumban tanul, ezt követoen Budapesten jogot hallgat,
1871-ben szerzi meg diplomáját. Politikával folyamatosan foglalkozik, 1881-tol haláláig
országgyulési képviselo. 1880 október 1-én indítja meg Kolozsváron az Ellenzéket,
amelynek tulajdonosa is egyben. Alig egy hónapra rá majdnem az életébe került szókimondó
igazságkeresése. November elején ugyanis egy cikkében hírül adja, hogy a kolozsvári
önkénteseket kiképzo osztrák hadnagy, Gustav Rüstov "magyar kutyáknak" illetve "Kossuthkutyáknak"
nevezi beosztottjait. Ezzel a mondattal zárja a cikket: "Nem azért él a német
magyar kenyéren, hogy meg ne marja a gazdáját. " November 13-án Rüstov hadnagy és
barátja Dienstl fohadnagy megjelentek az Ellenzék szerkesztoségében, az ott lévo
munkatársakra ügyet sem vetve Bartha asztalához léptek és rövid szóváltás után kardjukkal
fején és kezén összekaszabolták, majd hátba szúrták. Napokig élet és halál között lebegett,
orvosai lemondtak róla. De felépült. Sérüléseit élete végéig viselte, egyik keze örökre béna
maradt. Az üggyel kapcsolatosan még tudni érdemes, hogy a két tisztet az esetet követoen
eloléptették és dicséretben részesítették! Ez is adalék a Monarchia társadalmi légköréhez.
A sokáig magányosan élo Bartha azt vallotta, miszerint "kötelességem - egyedül állva -
többet áldozni a szerencsétlen nemzetnek, mint azok tehetik, kiket gyermekeik sorsa kell,
hogy elsosorban érdekeljen. " Élénk közéletisége dacára is - mindenki egyetértett azzal, hogy
Kossuth óta o volt a leghatásosabb debatter - eléggé visszavonultan élt, kevés barátai közé
tartozott Ábrányi Emil, a kituno költo és Kolozsvár színész óriása, E. Kovács Gyula.
Mindkettot azért becsülte nagyra, "mert megértik a nemzet szívdobogását. "
1905. október 19-ón tragikus váratlansággal hunyt el agyszélhudésben Budapesten a Deák
Ferenc utca 15. szám alatti lakásán. Halála fováros- és Erdély-szerte mély és igaz részvétet
keltett. Sírja a Kerepesi temetoben található a Deák-mauzóleum közvetlen szomszédságában.
Kazárföldön címu tárcasorozatát 1901 január 1-én kezdi el közölni az Ellenzékben, majd
ugyanezen év végén könyv alakban is kiadja. Életrajzírója, a kortárs Sebesi Samu így látta
mindezt: "A stílusmuvészet megvesztegeto bájával írt könyv, tüzetesen ismerteti azt a
hegyvidéki akciót, amelyet a magyar földmuvelési kormány a rutének megmentése
érdekében indított, és a Kárpátok bércei közt lakó összes népek javára folytatott. (... )
Ellenségei behatóbb bírálat nélkül ráfogták, hogy (a Kazárföldön) antiszemita irányzattal
iratott. Ennek az állításnak csak annyiban van némi alapja, hogy Bartha az élosködés céljából
bevándorolt idegen zsidónak testi és lelki szennyét olyan elementáris erovel festette meg,
hogy a magyar zsidók is megdöbbentek fajuk rútságának huséges rajzától. Az elfogulatlan és
intelligens zsidóság azonban nem látta benne az antiszemita tendenciát. "
Néhány szóval pontosítanunk kell, hogy valójában mi értendo "hegyvidéki akción". A
század fordulóján a történelmi Magyarországnak azt a tájegységét, ami ma Ukrajnához
tartozik és Kárpátaljaként ismert, Kárpát-hegyvidéknek, röviden hegyvidéknek nevezték. A
környék fokozatosan a magyar haza legelmaradottabb régiójává süllyedt. Ebben a dicstelen
rekordban aktív szerepet a területen élosködo kazár menekültek, passzívat pedig a semmire
és senkire tekintettel nem lévo, teljes szociális nemzeti közönyt felmutató bérlok, a
Schönberg bárók játszottak. Eredetileg ugyanis az egész, nagyobbrészt erdos környék
Schönborn birtok volt, méghozzá olyan kiterjedésben, mint Csanád vármegye területe! Ez az
óriási birtok - amely állam volt az államban - az égadta világon semmi fejlesztést,
beruházást, gondoskodást nem kapott, kirablása, felélése, erdeinek kivágása, javainak
elszállítása annál inkább folyamatos volt. A családi birodalmat megalapító osztrák gróf a
Rákóczi-szabadságharc leverését követoen kapta meg a Méltóságos Fejedelem birtokainak
egy részét, s ahhoz a "Bereg vármegye örökös foispánja" címet. Mesélik, hogy a 240 000
holdnyi Schöborn-Büchheim hitbizomány egyik örököse a XIX. században egy bécsi
fogadáson azzal hencegett: bár országrésznyi birtoka van Kelet-Magyarországon, o még soha
életében nem járt arrafelé és nem is óhajt személyesen odautazni. Ilyen hozzáállás mellett
értheto, ha a környék a legsötétebb feudalizmusra emlékezteto paraszti elnyomást orizte meg
falvaiban.
Bartha Miklós így fogalmazott: "Ez mind együttvéve ezen egyetlen szóban jelentkezik:
Éhség! Búzatermo Magyarországnak van egy vidéke, ahol a nép évrol évre százezerszámra
mindig éhezik. Nem ismeri a jóllakás állapotát. Egész élete abban a sóvárgásban telik el,
hogy jóllakhassék, íme, az állattá fajulás útja. A kutya ragadozóvá lesz, a veréb tolvajjá, ha
éhes. A birka bog, a ló nyerít. Ez a szegény nép sem tolvajjá, sem martalóccá nem lett. Nem
is kiabált. Némán turt évtizedek óta. "
Mindebbol az is megértheto, miért válhatott olyan könnyen prédájává a ravasz, minden hájjal
megkent kazár vendégeknek. A hegyvidék elmaradottsága a múlt száz utolsó éveire annyira
anakronisztikussá vált, hogy Darányi földmuvelési miniszter támogatásával, Egán Ede
szakmai vezetésével kormányprogram indult a régió megtámogatására. Maga Bartha egy
mondattal így foglalja össze ennek lényegét: Megszüntetni úgy a kazárok privilégiumát, mint
a ruténok szolgaságát: ím, ez a célja a hegyvidéki akciónak. "
Az események foszereploje az a skót származású, de magyar érzésu és neveltetésu, rendkívül
becsületes és önzetlen minisztériumi megbízott, Egán Ede (1851-1901) lett, aki számos
közgazdasági könyv tekintélyes szerzojeként, valamint a hazai tejgazdálkodás felfuttatásáról
írott programjaival lett híressé. O lesz, aki a miniszter felkérésére 1898 és 1901 között a
"hegyvidéki kirendeltséget" vezeti és rendkívül hatékony intézkedéseket hoz a kazár
élosdiség visszaszorítására, az oslakosság életkörülményeinek javítására. Az életével fizetett
ezért! A kazár érdekek keresztezése, a kazár élettér sértése már a századfordulón is veszélyes
vállalkozásnak bizonyult. Eloször csak - a kazár érdekeket akkor már mindig és mindenhol
felkaroló - magyar sajtó kezdte támadni ot. Még azok az orgánumok is, amelyek különben
kormánypártiak voltak egyéb ügyekben. Ahol és amiben lehetett, ott és akkor gátolták,
kritizálták munkáját, de Egán nem az a típus volt, aki meghoköl. S mert a kazár lobby sem,
így az elvakult kazár gyilkos revolvergolyója tett pontot a hegyvidéki akcióra: a magyar és
rutén nép maradt a minden képzeletet felülmúló nyomorban, a kazár "menekültek" pedig
arattak, taroltak, amit értek.
Napjainkban, ha egyáltalán emlegetik a Kazárföldönt, zsidó részrol úgy tekintik, mint a II.
világháború idején tetozo zsidóüldözések egyik elméleti megalapítóját: mintha ez a könyv
lett volna nyitánya az izraeliták elleni kritikus fellépésnek. Valójában pontosan az
ellenkezoje az igaz: Bartha munkája nem kezdete, de betetozése és összefoglalója a biztató
felismerési folyamatnak, amelyet a magyar szellem legnagyobbjai már a múlt századi elso
évtizedeitol kezdtek megfogalmazni.
Kölcsey 1830-ban tanulmányt készít "A szatmári adózó nép állapotáról". Szatmár határos a
kazárfölddel, ezért nem is lepodhetünk meg túlzottabban a Himnusz költojének
megállapításain: "Egy van csak, amit még figyelembe hozni bátor vagyok. Az ti. , hogy az
adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást
való szaporodása. (... )... még pedig azon idoben, mely alatt (ha ugyan az említett
összeírásokban valami tetemes hiba nem történt) a keresztyén adózó nép száma több mint 16
ezerrel kevesebbedett meg. Senki sincs a Tek. Vármegye itt ülo tagjai közül, akinek a zsidó
ezen szaporodására a szomszéd Galíciának sorsa eszébe ne jusson. (... ) De bátran említem
azt az iszonytató rajzolatot, amelyet Pr. Schulze Galíciának, az Izrael fiai által történt
lesüllyedésérol, az egész ausztriai birodalom láttára, eloállított. Méltán mondja o, hogy mely
országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. " Széchenyi
ugyancsak 1830-ban a Hitelben megállapítani kénytelen: "... praerogativáink (kiváltságaink)
egyik szép következése, melynek a zsidó annyira örül s nevet, midon mi felemelkedett
büszke érzéssel függetlenségünkrol álmodozunk, de magunkat egyszersmind általa
megköttetni engedjük - hogy azt valóban inkább az o praerogativájának mondhatnók"
Berzsenyi 1833-ban írja meg brosúráját "A magyarországi mezei szorgalom némely
akadályairól". Ebbol idézünk: ,,A falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók
és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst
árultatni csupa veszedelem. " Asbóth János, a magyar konzervativizmus legnagyobb
ideológusa 1876-ban veti papírra: "És láttam, hogyan halad elore gyozelmi trombitáját
fuvallva a romlás. És láttam, hogy Magyarország visszaadva önmagának nem a boldogulás,
hanem a rothadás útjain halad. (... ) Ó, pusztuló, süllyedo magyar fajom! Miért kellett
elfeledned, hogy nem igaz az, hogy becsületesnek csak látszani kell, nem igaz, hogy a
becsületesség csak az ostobák számára van kitalálva, hogy annál jobb dolga legyen néhány
okosnak, nem igaz, hogy a tiszta erkölcs csak puszta szó, hanem igenis az ország talpköve...
"
Dr. Istóczy Gyozo pedig 1875-ben megtartott elso parlamenti interpellációjától kezdve,
politikai pályafutása alatt végig folyamatosan figyelmeztet, hogy súlyos társadalmi fekélyek
jelentek meg az ország szövetében. 1882. június 9-én pedig, tényekkel alátámasztott
indítványában szorgalmazza, hogy a már nagyon aktuális és nagy késésben lévo
bevándorlási törvényt hozza meg a parlament. Rámutat arra, hogy az orosz és lengyel nép
megsokallta a rajta élosködoket, ezért kiuzte hazájából a parazitáit, de az ide bevándorlást - a
nemzet érdekeinek messzemeno figyelembevételével szabályozó törvény hiányában ez a
mozgékony és "ügyesebb faj a kevésbé ügyeset helyébol kiszorítja. " A T. Ház leszavazta
Istóczy javaslatát, bevándorlási törvényünk pedig azóta sincs.
A Kazárföldön irodalmi elozményeinek sora kívánság szerint bovítheto lenne, most zárjuk az
idézeteket egy olyan véleménnyel, amelyet Bartha kortársa vetett papírra. Vészi József, a
Budapesti Napló foszerkesztoje - aki maga is zsidó -, hosszú elemzésben üdvözli a
Kazárföldön megjelenését 1901. december 15-én leközölt cikkében "Miért ne hinnok hát el
Bartha Miklósnak, hogy a kazárságban nagy a szellemi züllöttség és sok az erkölcsi
meghibbanás? Miért fogadnók kételkedéssel azokat a fejezeteket, amelyek a kazárság
ravaszságát, kapzsiságát, üzérkedését, a földdel és pálinkával, a pénzzel és az élelmességgel
uzött uzsoráját támadják. Ahonnan ez az elem beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem
hozhatott magával sem tisztaságot sem magasabb erkölcsi színvonalat, sem a testi
fáradságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt, sem kultúrképességet. (... ) Ami
antiszociális és kultúrképtelen elem van e barbár tömegben, azt bizony le kell róla nyesni,
eros és ügyes kézzel. (... ) Ezt a tanulságot vonom én le Bartha Miklós könyvébol. " Nyilván
nem lehet véletlen, nem lehet figyelmen kívül hagyható az az egyöntetuség, az a
szentenciális összhangzat, amit Kölcseytol Barthán át Vészi Józsefig mindenki mondott.
Talán csak van benne valami elvitathatatlan igazság, valami jogos ismerés, valami - a mának
is érvényesítheto - történelmi tanulság.
A Kazárföldön utolsó kiadása 57 évvel ezelott jelent meg, azóta elérhetetlen: a bizonyos
"Habent sua... " nagyon is sokat mutatóan jelentkezik esetében. Elso kiadását követoen 19 év
múlva a kazárok uralta Kárpát-hegyvidék cseh terület lett, azután szovjet, ma ukrán. Szóval,
bármi inkább, csak magyar ne! Elvették tolünk az országrészt, amely - a legújabb régészeti
felismerések szerint - a honfoglaló magyarság legsurubben lakott központja volt. Amikor
Bartha elkezdte az Ellenzékben közölni ezeket a fejezeteket, Munkács lakosságának 60,
Szolyvának és Volócnak 25-25, Verocének 42 százaléka volt zsidó. Mindez Rákóczi
talpasainak szukebb hazájában, ha tárgyilagosak akarnánk lenni, gúny nélkül tehetnénk
hozzá, hogy csak ennyi volt még az idegen elem, mivel emberöltok óta már az egész
hegyvidék expanzív államok prédája. De a Bartha Miklós feljegyezte történet mégis
ugyanolyan égetoen magyar tragédia maradt, mintha Bereg, Ung és Máramaros vármegyék
is azok volnának. Ezért ugyanolyan aktuális a Kazárföldön, mint akkor volt, amikor Bartha
Miklós megírásához látott.
Szocs Zoltán
IGAZ SZERETETTEL
ÉS
BARÁTI HUSÉGGEL AJÁNLOM E KÖNYVET
A VISZONTLÁTÁSIG
BOROSTYÁNKOI EGÁN EDE
EMLÉKÉNEK BUDAPEST, 1901 NOVEMBER HÓ
BARTHA MIKLÓS
MAGYARÁZAT
A HAVAS csodálatos vonzerot gyakorol rám. Úgy tetszik, hogy a természet a havason érzi
magát igazán otthon. Egyebütt meg kell ot lesni; de itt kitárja a maga indulatait oszintén. Ez
a harag valódi harag; ez a fenség nem komédia; ez a báj nem muszépség. Ásó, kapa, ekevas
nem változtatták meg színét és alakját. Vasutak, csatornák és árkolások mértani vonalai nem
nyugtalanítják a vadon osi szabadságát. Minden úgy van, amiként az örök muhelybol
kikerült, s amiként azt megformálta a zivatar, a görgeteg, a jég, a napsugár, a villám.
Mintha más volna ott az ember is. Régi szokásait, régi szerszámait, régi viseletét inkább
megtartotta, mint mi. Erosebb a teste, szívósabb az élete, jobb a szeme, mint nekünk.
Fejletlenebb állapotánál fogva közelebb áll a vadállathoz s erosebb hiténél fogva közelebb
áll az Istenhez, mint mi. A történelmi átalakulások jóformán nyomtalanul siklanak el feje
fölött, miként azok a felhok, melyek csak megpihennek a bércek ormán s "néma
borongással" tovább szállanak.
Úgy tetszik, hogy a gyergyói rengetegek pásztorembere az elodök ruhájában járja a bérceket
és a hajdankornak nyelvén beszél hozzánk. Letunt századok vonásait látom a havas lakóban,
miként a paleontológiái leletekben láthatók az elpusztult világrend osnyomai.
Az elmúlt osszel két heti pihenore tettem szert. Aki jól be van fogva, annak nem kis feladat
eldönteni, hogy hová menjen és mit csináljon, mikor a semmittevés gyönyöreire nyílik
kilátás. Amíg e fölött töprenkedtem, mindig havasi képek rajzottak körül.
Egyszer aztán véletlenül találkoztam Egán Edével, akit a Kárpát-hegyvidéki földmuvelo nép
nyomorának enyhítése céljából Bereg megyében foglalkoztat a földmuvelésügyi kormány.
Ez az akció már régen érdekelt. Különbözo leírásokból tudtam, hogy elhanyagolt és
kegyetlenül elcsigázott népet óhajt a kormány szörnyu helyzetébol kiszabadítani. Itt-ott
szórványos közlemények jelentek meg a mentési munkálatról. A közlések nem vágtak össze.
Egyik dicsérte, a másik gáncsolta a munkát. Sikert jósolt az egyik; kudarcot a másik.
Kinek van igaza? Meg lehet-e csakugyan menteni egy végpusztulásnak indult népet?
Megérdemli-e a kezelésbe vett anyag a ráfordított fáradságot? Nem olyan kísérletezéssel
állunk-e szemközt, mely pénzt, gondot, erot nyel el ok nélkül?
Elhatározásom gyorsan megfogant. Oda megyek pihenni a ruténok közé. Ott havasvidéket is
találok, s ezenkívül színrol színre megnézhetem a népmentési munkát. Tervemet Egán azzal
az örömmel fogadta, amellyel a mesterek szokták fogadni mutermüknek értelmes látogatóit.
Pihenésem kérdése ezzel meg volt oldva.
Szeptember 7-én érkeztem Szolyvára, s a miniszteri kirendeltség központi muhelyében
fölütöttem sátorfámat. Innen kirándulásokat tettem Beregszentmiklósra, F. -Viznyitzére,
Puznyákfalvára, Frigyesfalvára, Dombostelkére, Patkanyócra, Nagy-Marosra, Munkácsra,
Árdánházára, Hársfalvára, Zsdenyovára, Vereckére, a Beszkid-csúcsra, Volócra, a Fircákhavasra,
a Névtelen-havasra, Ökörmezore, Bisztrára, Husztra stb.
Alkalmam nyílt megnézni a nép életmódját, szokásait, vagyoni és kulturális állapotát.
Érintkeztem papokkal, jegyzokkel, bírákkal, erdészekkel, kerülokkel, földmuvelokkel,
boltosokkal, napszámosokkal, tanítókkal, kocsmárosokkal, uzsorásokkal, nagyúri családdal
és szegénységben sínylodo rutén háznéppel. Láttam és megmértem a helyzetet s nyitott
szemmel néztem, hogy a földmuvelési kormány terve, célja, eszköze behat-e valóban a
népélet viszonyaiba, és hogy van-e a valóságban ennek a behatásnak állandósági biztosítéka?
Kimondhatatlan örömet okozott az a meggyozodés, hogy nem szappanbuborékos légvárakat
épít a miniszteri kirendeltség, hanem reális alkotásokat hoz létre. Faluról falura látja az
ember, hogy miként lábad föl a nagy beteg. Mert hajh, nagy volt és még most is nagy ott a
betegség! Ennek a néptestnek mindene fáj: a feje, a lába, a dereka, a háta, a gyomra.
Mindene.
Hol kezdették tehát a kúrát? Világos, hogy magán a testen; annak valamennyi tagján. A
nyomort nem ez, vagy az okozza, hanem minden, ami e népet körülveszi. Az intézmények,
az éghajlat, az emberek. A pénz, hogy ennek van, annak nincs. A terméketlenség. A
munkahiány. Az adósság. A tudatlanság. A pálinka. A demoralizáció. A közlekedés hiánya.
A fölszerelés hiánya. A legelo hiánya. A szolgabíró. Az uzsora. A jegyzo. Az erdo. A dúvad.
A szarvas. A kazár. Minden, amit lát. Ez mind együttvéve ezen egyetlen szóban jelentkezik:
Éhség!
Búzatermo Magyarországnak van egy vidéke, ahol a nép évrol évre százezerszámra mindig
éhezik. Nem ismeri a jóllakás állapotát. Egész élete abban a sóvárgásban telik el, hogy
jóllakhassék, íme, az állattá fajulás útja. A kutya ragadozóvá lesz, a veréb tolvajjá, ha éhes.
A birka bog, a ló nyerít. Ez a szegény nép sem tolvajjá, sem martalóccá nem lett. Nem is
kiabált. Némán tur évtizedek óta.
Amit láttam és hallottam, arról futó jegyzeteket írtam a kis úti naplómba. Eszem ágában sem
volt, hogy közzé tegyem. Egyszeruen följegyeztem, amiként mukedvelok rajzfelvételeket
készítenek egy-egy tájékról. A magam okulására és az emlékezet támogatására jegyeztem
fel. Jóval késobb egyik képviselotársam feltuno kicsinyléssel beszélt elottem a miniszteri
kirendeltség hegyvidéki akciójáról. Még késobb a hegyvidék egyik foispánja, aki muvelt és
eszes ember, aki tehát képes felfogni egy ilyen akciónak becsét, horderejét és nehézségeit, a
vádak egész sorozatával terhelte meg elottem a kormány népmentési munkálatát. Nemsokára
a pénzügyi bizottságban is fölmerült a kérdés, s az egyik tag élesen elítélte az egész
mozgalmat, mint költséges és haszontalan fáradozást.
Ehhez járult néhány hírlapi cikk olyan lapokban, amelyek máskülönben mindig a kormány
politikáját szokták támogatni. Ezúttal azonban keményen kirúgtak a hámból. Az egyik
Darányi földmuvelési miniszternek szegezte mérgezett nyilait. A többi megelégedett Egán
szétmarcangolásával. Hanem ez aztán derekas munka volt. Csak úgy izzadt minden betu
attól a nagy fáradságtól, amit az írók kifejtettek Egán szétszedésére.
Mindez arról gyozött meg, hogy a mozgalom mibenlétét még azok sem ismerik, akik arról
beszélnek és írnak. Még kevésbé ismerik Darányi miniszter intencióját és legkevésbé ismerik
Egánt. Egyszersmind meggyozött arról is, hogy ez az üdvös és kivált nemzeti szempontból
elsorangú kezdeményezés hajótörést fog szenvedni az ellenséges irányú hangulat
áramlatában, ha nem alakul egy eroteljes és mindenható közvélemény, mely a dolgok,
viszonyok, célzatok és eszközök alapos ismeretével leszerelje az ellenséges irányú
hangulatkeltést. Ennek következtében elhatároztam, hogy leírom tapasztalataimat.
Akinek kezébe kerül ez a kis könyv: legyen szíves és olvassa át. Célom a toborzás. Azt
akarom, hogy különb harcosok sorakozzanak egy jó ügy mellé, mint amilyen én vagyok.
Lelkemet az a vágy égeti, hogy minden olvasó meggyozodjék soraimból a földmuvelési
kormány hegyvidéki akciójának helyessége, célszerusége és szükségessége felol. De célom
elérésénél óvakodtam úgy a képzelgéstol, mint a túlzásoktól. A valóságot írtam meg a
valóság színeivel. Azok a képek, melyeket az olvasó elé tárok, akár a mélységekbol hoztam
azokat, akár az ormok - mindig hu másolatai az életnek, a viszonyoknak, az embereknek.
EGÁN EDE
DARÁNYI Ignác földmuvelésügyi miniszter a hegyvidéki kirendeltség vezetésével Egán
Edét bízta meg. Illendo tehát, hogy ezt a férfiút bemutassam, mert csak így lehet megítélni,
hogy megvan-e egyéniségében a siker biztosítéka.
Egán nevét 14 év óta ismerem. Egyszer véletlenségbol egy kirakatban ilyen címu könyvet
láttam: "Román szomszédaink", írta Egán Ede. Megvettem; elolvastam. Azóta nem feledtem
el sem a könyv tartalmát, sem szerzojének nevét. Olyan kereskedelmi, adózási és gazdasági
elvek vannak ott lefektetve, amilyenekkel publicisztikánk nem igen szokott foglalkozni.
Románia gazdasági jövendoje a versenybeli gyozelemnek minden képzeletet felülmúló
veszélyével tárult föl e muben. Amit olvastam: minden gondolat, minden állítás a
kérlelhetetlen tények szigorúval hatott rám. Megdöbbenésembol - hogy miként haladnak
mások és miként maradunk mi el, soha többé fölocsúdni nem tudtam.
Azóta a következo munkák ragadták meg figyelmemet: "Darf es »Milch für Reiche« und
»Milch für Arme« geben? Ein Wort gegen die sogenannten Kindermilch-Anstalten. Von
Edvard Egán. " Megjelent Brémában. "Románia mezogazdasági viszonyainak rövid vázlata.
Toldalék Egán Edének román szomszédaink címu muvéhez. " - "A szeszadó-törvényjavaslat
ügyében, írta Egán Ede. " E muben azt bizonyítja, hogy az iparnak nem szabad a
mezogazdaság kárán fejlodni, s annak romjain emelni palotákat. "Die Hochschule für
Bodenkultur in Wien und ihre falschen Propheten. Von Edvard Egán. "- "A tej a fovárosban,
írta Egán Ede. " - "Az erdélyi szarvasmarha-tenyésztés feladatai, írta Egán Ede. " -
"Kárpátaink közgazdasági hivatása. Into szó a magyarországi havasi gazdaságfejlesztése
érdekében, írta Egán Ede. " - "A marhatüdovész veszélye Magyarország mezogazdaságára,
írta Egán Ede. " »Das ungarische Pferd, seine Zucht und Leistung. Von Edvard Egán. "
Megjelent Berlinben. "Ein Wort für das arabische Pferd. Von Edvard Egán" Megjelent
Berlinben. - "Landwirtschaftliche Skizzen aus Ungarn. Von Edvard Egán. " megjelent
Berlinben.
Egán angol származású ember. Voltaképpen skót. Akaraterejét, szívósságát,
kötelességtudását a klánok szellemétol örökölte. Még az apja költözött hazánkba. Jó magyar
lett, itt halt meg, de angol honosságát végig megtartotta. Szerette fajunkat, azonban nem
tudott megválni attól a büszkeségtol, hogy egy világhódító nemzetnek legyen a tagja.
A fiú egészen a miénk lett. Skót nemességét naturalizáltatta borostyánkoi predikátummal. De
angol-német nevelése megorizte lelkének objektivitását. O nem úgy nézi fajunkat, annak
tulajdonságait, jellemét, szokásait, szenvedéseit, hazaszeretetét, amiként mi nézzük, akik
atomrészecskék vagyunk a nemzeti vérkeringésben. O kívül áll. Nem belénk olvadt, hanem
belénk szeretett. Jobban félt minket, mint mi magunk. Jobban ismer minket, mint mi
magunk. Jobban is szeret minket. A szerelmes imádásával tekint fajunkra. Szép vonásainkat
körülfonja a muvész áhítatával. Népviseletünk elragadja. Népdalainktól megrészegül. Egész
mivoltunk átalakul, megszépül, tökéletessé válik az o lelkében. Nincs ezt miért tovább fuzni.
Szerelmes a fajunkba. Ezzel minden meg van mondva.
Középtermet, nagy csontok, kemény izomzat; fáradsághoz, viszontagsághoz, veszélyekhez
edzett szív. Tervkészítésében körültekinto, alapos, a legapróbb részletre kiterjedo. A
végrehajtásnál villámgyors, rácsap a munkára, mint a sas az áldozatra és gyorsan, kímélet
nélkül végez vele. Szótárának legantipatikusabb szava a "lehetetlen". Nem tud kibékülni
azzal, hogy amit o jónak tart, azt megtenni ne lehetne.
Lankadás nélkül dolgozik - ha kell - naponként tizennyolc órát. Akkor alszik el, amikor
tetszik. Elsorangú lovas, gyönyöruen gyeplozi a négyest. A vadászathoz nincs kedve. Ezzel
sok ido telik el haszontalanul.
Társaságban élénk, szeretetreméltó, gyöngéd. Nok iránt határtalanul udvarias. Modorára
elokelo, kissé külföldies. Étkezésben, öltözködésben angol szabályokat tart. Rengeteg
erofeszítése, fárasztó utazásai, s hosszú ideig tartó silány étkezései után nagyon tudja
méltányolni az úri kényelmet, a jó asztalt, a finom és tiszta ágyruhát, a kandalló sziporkázó
tüzet, a mandarintea páráját s a Pomery-sec gyöngyözését.
A raktárakban hány, vet, emel, rakosgat, mint egy darabont; a boltokban vizsgál. számít,
leveleket, bárcákat, számlákat revideál és rovancsol mint egy könyvelo; a havas tetokön
gyalogol, csúszik, kapaszkodik, szalonnát pirít, falombon hál, mint egy erdokerülo. Azonban
nótái is vannak, ha jó a cigány, s a szalon parkettjén olyan biztosan jár, mintha soha nem
távozott volna onnan. Ilyen az a férfiú, ki a Kárpát-hegyvidéki földmuves nép gazdasági
helyzetének javítására a kormánytól megbízatást vállalt.
A kezdet kezdete egy tanulmányút volt. Hónapokat töltött a hegyvidéki megyékben.
Községrol községre, emberrol emberre vizsgálódott, adatokat szerzett, meggyozodést érlelt.
Kezét rátette a viszonyok ütoerére. Figyelemmel hallgatta a nyomor szívdobogását.
Méregette azon lejtok esési viszonyait, amelyeken ez a nép a mélységekbe süllyedt.
Tanulmányozta a nép testi-lelki állapotát. Egyszerre dolgozott lélektani, orvosi, gazdasági és
szociológiai muszerekkel.
Éles szemét semmi sem kerülte ki. Mindazon szálakat összegyujtögette, melyek a népet a
földhöz, a keresethez, a kocsmároshoz, az uzsoráshoz, a templomhoz, a jegyzohöz, a
bírósághoz, a vármegyéhez, az adóhivatalhoz, az erdohöz, mezohöz, baromhoz, a hazához,
istenhez és családhoz fuzik. Ezen szálakból fonta meg jelentését, melynek elso része a rutén
nép gazdasági és erkölcsi állapotával és a nyomor okaival foglalkozik.
Rémesebb képet talán sohasem láttam. Ha adat adatra nem volna halmozva, ha számokkal,
nevekkel, tényekkel nem igazolná állításait: valamely rémlátó romantikus költo mesés
képzelodését sejthetnok e jelentésben.
A jelentés második felében a mentés eszközeit hozza javaslatba. Ezt olvasva lehetetlen föl
nem kiáltani: Az a szegény nép megtalálta végre a maga emberét! Azt a férfiút, akinek
keblén százezrek sóhajtása, vágya, álma tetté érlelodik.
Mikor a kormány elfogadta és helyben hagyta javaslatait és megbízni kívánta a javaslatok
foganatosításával, ugyanakkor uradalmak kormányzóságára kapott ajánlatot Egán. De o a
magyar kormány sokkal kisebb javadalmazással járó megbízását fogadta el. Miért? Hiszen
még hivatalos státusba sem iktatták be ot. Rangfokozatot nem adtak neki. Nyugdíjképessé
nem tették. Állását nem állandósították. Muködését nem rendszeresítették. Jövendojét nem
biztosították. Hát akkor miért?
Miért!
Miért féltjük életünket és biztonságunkat a jégen, hogy el ne csússzunk, a magasban, hogy le
ne szédüljünk, a ragály alkalmával, hogy meg ne betegedjünk? Miért hívatunk orvost, ha
mellszúrást érzünk? És mégis, mi az oka annak, hogy ha szólít a haza: elvetjük
óvatosságunkat, megszunik félelmünk, nem gondolunk náthával, fogfájással, halállal és
megyünk a tuzbe, hallgatjuk a golyók fütyölését, ontjuk a vért patakszámra.
Miért?
Azért, mert az élet nem cél. Mert a nagy és nemes ambíciók felülkerekednek és legyozik a
köznapiságot. Mert nincs e földön nagyobb dicsoség, mint jó hazafinak lenni, s mert ezt a
nagy dicsoséget nagy áldozatok nélkül megszerezni nem lehet. Egán rálépett arra a tövises
útra, melyen a jó hazafiak szoktak járni. Edzett lélekkel turi a méltatlan gáncsolódást. Uzi,
hajtja egy történelmi feladat, s természetesnek tartja, hogy az úttörés akadályokkal jár. Szelíd
mosollyal mutogatja a kapott sebeket, melyek egészséges véralkata folytán per prímám
gyógyulnak meg. Belso vérzéseirol nem beszélek, mert röstellené. Nyilvános elismerésben
eddig kevés része volt. Ha tole függne: egész erélyével megakadályozná ezeket a sorokat.
A MÁV
Reggel hét óra felé fölébresztettek. Csak az imént aludtam el, tehát nagyon álmos voltam.
Emiatt már nem tudom, hogy a vonatunk változott-e, vagy reggeliznünk kellett? Azonban a
kocsiból kiszállottunk s tejes kávét rendeltem. Valami hamuszín italt kaptam, mely kissé
kékes is volt, mintha palaolvadék vegyült volna belé. Ilyen formának képzelem a kovásznai
Pokolsárfürdot, amelyre különben már csak homályosan emlékezem.
"Köszönöm. Inkább egy csésze teát. " Jött a burjános meleg víz, a tükörén zsírfoltokkal,
hogy tündöklobb legyen. A beléndek, m 616f55g ikor a gyümölcsével - mely gömbölyu és tüskés,
mint a tüskés mongolica - disznósdit játszottunk, ilyenforma szagot hagyott ujjainkon.
Szegény édesanyám mindig megérezte rajtam ezt a játékot, s nem adott vajas kenyeret míg
meg nem mosdottam. Miután pedig az illatnak köztudomás szerint emlékezetidézo hatása
van, és miután ez a tea a beléndekre, a beléndek viszont a mosdóvízre emlékeztetett:
ennélfogva kiindultam az indóház udvarára, ahol kutat, vizet és vályút reméltem találni.
Azonban a folyosón arra figyelmeztettek, hogy van az indóházban hivatalosan berendezett
toilette-szoba az utasok számára..
Ez meglepett. Mégis haladunk, íme a Máv, ha nem is törodik a gyomrunkkal, s ha meg is turi
kávénak a moslékot és teának a mosogatólevet, de legalább gondoskodik tisztasági
igényeinkrol. Beléptem a szobába. Egy nagy márványfedelu mosdóasztalt találtam két tállal,
két nádszéket, egy ruhafogast. A mosdóasztal vízvezetékre berendezve.
Kint fényes nap sütött. Itt félhomály volt, dacára a nagy ablaknak. Mert, kérem, az az
ablaküveg, mióta a gyárból kikerült, soha tisztítva nem volt. A Zemplén vármegyei gazdákra
gondoltam. Micsoda? Hát nem ismerik ok a guánó értékét? Hiszen itt légymilliárdok
hulladéka raktározódott vastag rétegekbe. Ez kincsesbánya a mutrágyázás szempontjából.
Ezek a legyek tejjel, borjúpörkölttel, gulyással és cukorsüteménnyel élnek. Hulladékuk nagy
százalék foszfort, kálit, nitrogént tartalmaz. Miért nem kezd valamelyik vállalkozó ennek a
kincsnek a kiaknázásához?
Lassacskán megszokta szemem ezt a félhomályt. Látni kezdtem. A fölcserepezett falfesték
pikkelyei alól gúnyos megvetéssel néztek a kíváncsi poloskák rám, a tisztaságkeresore. A
mosdóasztal márvány táblája összevissza volt zúzva, mintha Árpád honfoglalása óta minden
hadjárat rajta gázolt volna keresztül. Repedései tömve nedves, undorító, buzös piszokkal. A
vízvezeték csapján zöld rozsda ült, a szennynek és mocsoknak barna patinájával. A csap nem
fordult sem jobbra, sem balra. A mosdótál falán dilluviális és alluviális rétegek hirdették,
mint valamely szappankori osidonek maradványai, hogy ez a tál soha megmosva és kitörölve
nem volt.
Eddig azt hittem, hogy a mosdás célja a tisztaság. Itt nem így van. Itt a mosakodás
tisztátalanságot jelent. A szolgálattevo tót asszony valami edénybol vizet töltött a
tenyerembe, hogy a csapról maradt szennyet ledörzsöljem ujjaimról. Azután valami
portörloféle ronggyal kínált - a székely parasztasszony súrolgatórongy-nak nevezi az
ilyesmit - hogy törülközzem meg. "Köszönöm. Jobb a zsebkendo. " Fésuvel is kínált, s ha
nem csalódom, fogkefével. Brrr!
Adtam neki 40 fillért. Lármát csapott. Két deciliter vizet öntött a markomba. Ilyenformán
egy hektoliter mosdóvizet száz forintra taksáltam. Ennyiért bort is lehet kapni. Nem is
homoki bort; nem is Engel-bort. Hanem jó, tüzes hegyaljait. De a tót asszony lármázott.
Tótul lármázván, mindjárt gondoltam, hogy állami alkalmazott. Megértettem nagy nehezen,
hogy neki 60 fillér dukál. Át is láttam igazát; mert aki abban a szörnyu piszokban ül
napestig, várva azokat az áldozatokat, kik itt magukat bemocskolni akarják, az csakugyan
érdemes a jó fizetésre.
Azóta sokszor törtem a fejemet azon a problémán, hogy vajon mennyire szabnák ennek az
asszonynak a díját, ha még dolgoznék is legalább annyit, amennyi egy szoba tisztán tartására
szükséges? Ha rákényszerítenék a szoba kisöprésére, szelloztetésére, tiszta kendo tartására,
ablaknak, tálnak, tükörnek megmosására, zárnak, saroknak, kilincsnek, csapnak
tisztogatására?
Miért idozöm e csekélység mellett? Csak azért, mert szégyellem azt a rondaságot amely
vasúti indóházainkat jellemzi. Kezdve a budapestieken valamennyi tisztátalan. A külföldi
utazó errol ismer hazánkra. Átlépve a Lajtát, Keleten érzi magát. Buz, rondaság, szemét.
Narancshéj, almatorzsa, hagymaszár, szalonna-bor. Durva málházók, goromba orök, életunt
pénztárosok, ideges távírászok. Füstös petróleumlámpák, izzóvá futött vaskályhák, rozsdás
ajtókilincsek, bedagadt ablakok. Légykultúra az étkezo helyiségekben. Évek óta száradó és
naponként felújuló sörlocsadék a padozaton. Paradicsomfoltok az abroszon. Penészes torta a
desszerttartókban. Avas és vastag zsírréteg a mosdatlan kezu pincérek frakkján. Mindezt
méregdrágán fizetve: íme a magyar vasúti vendéglok és indóházak típusa.
Nem beszélek a német indóházakról. De az olasz nép tisztasági érzéke ma csakugyan nem
mintaszeru. Mindazonáltal egy olasz étkezo a miénkhez képest csiszolt pohár. Miért nem
lehet nálunk is úgy, mint másutt? A munkás itt sem drágább. Forgalmunk kisebb.
Személyzetünk nagyobb, olcsóbb.
Végre is két lágytojást reggeliztem. A lágy szót aláhúztam. Mert van híg és lágy tojás. Már t.
i. ott, ahol a vendéglo a vendégért létezik. Nálunk megfordítva, a vendég létezik a
vendégloért. Nálunk a vendég: alkalmas tárgy a kiaknázásra. A vendéglo nem ellátja a
vendéget, hanem levetkozteti.
A régi magyar csárda szelleme még mindig kísért. Nem hívtuk; miért jött? Ha
alkalmatlanságot csinál: fizessen. Edd torkig magadat és igyál a sárga földig: akkor
számíthatsz némi elozékenységre. De jaj neked, ha rendes egyszeruséggel akarsz élni, mint
otthon. Ha vizet kérsz hamisított bor helyett és kávéárban nem fogyasztod a cikóriát. Azt a
teát (rum és cukor nélkül) mely otthon jó minoségben legföljebb négy fillérbe kerül, itt
hatvan fillérrel fizeted. Hát ez istentelenség!
Ha mondod hogy lágy tojás kell, hoznak nyers tojást. Ha visszaküldöd, hoznak híg, fotelen
tojást. Ha megint visszaküldod és kikötöd, hogy négy percig fozzék lobogó vízben: azt
mondják, nem tarthatnak két tojás kedvéért szakácsnét, külön zsebórával. Azonban
megfizettetik a nem sikert is. Mert a vendég arra való, hogy károsodjék. A vendéglos pedig,
hogy ötezer százalékra dolgozzék. Vajon mikor is ér rá Magyarország a vendéglosipar
szabályozására? A kontárok ráncbaszedésére, a hamisítók fenyítésére, a szolidak
kitüntetésére, a piszkosak megbüntetésére?
Ötezer százalék. Helyes. Inkább mondjuk 5000 percent. Mert nyomon vagyunk. Az ötezer
percent hazájában.
A KAZÁR NYOMOK
Reggeli után, a vonatindulásig háromnegyed órám maradt Sátoraljaújhely megtekintésére.
Egán meghúzódott egy sarokasztalnál s diktált a gyorsírójának. Kevés ideje van akták
készítésére. O az életnek dolgozik. Tehát az irodán kiül; a szövetkezeti boltban, a legelon, a
belvizek lecsapolásánál, a tehén kiosztásánál, a hitel megállapításánál; az út építésénél, a
mezohegyesi munkások kiválasztásánál, a hitelszövetkezet gyulésén; az üszok vizsgálatánál;
a bérföldek hasznosításánál. Egy óra alatt megdiktál két-három napi irodai munkát; a többi
az írnokok dolga.
Kimentem az indóház udvarára, kocsi után nézni. Kaftános emberek vettek körül, hogy ok
szereznek kocsit. A kocsik elottem állottak. A kaftánosok pokoli lármával kísértek kocsiról
kocsira és beszéltek érthetetlen nyelven. Nem tulajdonosok voltak; nem is kocsisok; nem is
kocsibérlok, hanem közvetítok. Pénzt kívántak tolem olyan munkáért, amit nem teljesítettek.
Közvetíteni akartak olyan üzletet, amit magam végezhettem el a kocsissal, ha el nem ment
volna a kedvem a kocsikázástól. De elment. Ilyen kocsiba pestisveszély nélkül ülni nem
lehet. Ez a ló, ez a szerszám, ez az ülés, ez a födél, ez a sárhányó, ez a kerék, ez a lépcso, ez
a behúzó, ez a kocsis - egyszeruen leírhatatlan.
Százszor inkább gyalog. De arra nem volt ido. Mert nálunk az is vasúti politika, hogy az
indóház a várostól legalább 3-4 kilométernyire legyen. Mert a forgalmat lehetoleg meg kell
nehezítem és drágítani. Foispánnak, alispánnak, fobírónak, polgármesternek ezek a bérkocsik
nem innék föl, mert ok a saját fogatukon járnak. Az utas... no hát az utas minek utazik? És
minek kocsi olyan embernek, akinek nincs kocsija? Hiszen már II. József császár a hivatalos
fuvarozások ellen panaszkodó gagyi székelyeknek ilyen privilégiumot adott: "Akinek nincs
szekere és lova: Járjon gyalog Gagynak határiba. "
Ezeken a bérkocsikon, lovakon, szerszámon olyan eroteljes kazárnyomok valának, hogy
visszamenekültem a váróterembe. Itt aztán elmélkedtem. Miért olyan elcsigázott az a ló?
Miért olyan rozoga az a kocsi? Miért olyan szakadozott az a szerszám? És a kocsis ruhája,
pokróca, ostora; a közvetítok kaftánja, kalapja, csizmája, kócos szakálla... mindez mié olyan
elviselt, olyan fakó, olyan kopott, olyan tisztátalan? Azért, mert itt rablógazdálkodás folyik.
Mindent kiaknázni az utolsó ízig; az embert az utolsó sóhajtásig, a barmot az utolsó
nyögésig, a szerszámot az utolsó parányig, a földet az utolsó burjánig: ez a kazár
gazdálkodás princípiuma. Ahová lép, amihez nyúl: minden elpusztul.
Micsoda végzet üldözi ezt a népet? Mintha vele járna a balsors. Min ha arra volna
kárhoztatva, hogy vesztére legyen az embernek, akivel érintkezik; a háznak ahol lakik; az
állatnak, amellyel dolgozik. Talán érzi is végzete súlyát, íme, sötét ruhában jár, mintha
gyászolná azt a pusztulást, mely ot körülveszi. Mosolyát nem látod, örömét nem hallod.
Komoly, lassú, nehézkes minden mozdulata. Szemlesütve jár, s ha rád emeli sötét tekintetét
azt véled, hogy a mélységekbol sugárzik feléd valami baljóslatú fekete tuz.
Még a gyermeke sem játszik; még az asszonynépe sem kacag. Pajkosság, vidám beszéd,
enyelgo szórakozás ismeretlen fogalmak e fajnál. Életüknek nincsen bája, deruje, nemes
ingere. Az o életük: üzlet és nélkülözés. Gondok emésztik szüntelen. Egész mivolta abban a
problémában olvad föl, hogy a krajcárból forint, a forintból tízes, a tízesbol százas legyen.
Akarata, vágya, szenvedélye ehhez a problémához fuzodik. Az emberbol, a természetbol, a
viszonyokból és az intézményekbol csak annyit lát, amennyi ezen probléma megoldására
vezet.
Erkölcsvilága is ehhez idomul. Ami a probléma megoldására vezet jó, ami nem vezet oda, az
rossz. Mégpedig minden jó, ha szaporítja a pénzt Minden. Kivétel nélkül minden. A
koplalás, a rongyosság, a fázás, a szégyen, az emberek megvetése, a gyalázat: az mind
viselendo, ha pénzt hoz. Vallására nézve mózeshitu.
De a mi zsidóinkból, akik velünk barátkoznak, velünk étkeznek, velünk örvendeznek és
velünk szenvednek, egyetlen vonás sincs bennük. Tehát senki se csináljon zsidókérdést a
kazárkérdésbol. Nincs itt szó vallásról. Egy fajról beszélek, amely becsempészte magát
hazánk felvidékére, meglepte a bennszülötteket, miként a penészgomba a védtelen
organizmust.
Azokról beszélek, akik magyarul sem nem tudnak, sem tudni nem akarnak; Egy vad törzs
nyelvét beszélik, melynek se nyelvtana, se szótára, se irodalma nincs. E faj terjeszkedik,
miként a fecskefonal a lóherésben. Körülfonja, behálózza, rátapad, kiszívja, és mikor
elpusztul a megtámadott növény, akkor tovább kúszik az élosdi, újabb áldozat után. Mert
hiába lett ura annak a földnek, honnan a nemesebb fajtát kiirtotta, nem tud rajta, belole
megélni, miután sorvasztó gazdasági rendszere a talajt is kizsarolja.
A zsidó vallású magyarokat, akikben oly nagy az érzékenység, annyi tudásszomj, a
becsvágy, a költészet, a zeneérzék: kérve kérem, ne azonosítsák magukat ezzel az érzéketlen,
tudatlan, ambíció nélkül való, durván materiális és mosdatlan fajjal. Ne üldözzék, ne
kárhoztassák Egánt, aki szerencsétlen és együgyu népet megmenteni iparkodik ennek a
számító, élelmes, de erkölcsi tekintetben a vadállatok nívóján álló söpredéknek a karmai
közül.
AZ URADALOM
Munkács
Vonatunk elhaladt Munkácsvár alatt s betért a Latorca völgyébe. Fényes emlékek, sötét
emlékek kelnek, ébrednek, váltakoznak a robogó kerekek forgó sietségével. Munkács
fellegváros részében Zrínyi Ilona ablakát keresi szemünk. Látni véljük a bástyát, melynek
boltívét bezúzta a Montecuccoli bombája. A bástyához bizalmasan tapad a Báthory-kápolna,
mint a fecskefészek az ereszhez.
Hormayr e várban szenvedett fogságot; Kazinczy is. A Bach-korszak rablógyilkosok
számára rendezte be Rákóczi várát. Mégiscsak csúf mesterség osztráknak lenni. Most üres a
vár. Egy kedves öreg úr mutogatja a rabcellákat, a dolgozótermeket, a fogházfelügyelo
lakását, a mosókamrákat. Aztán felvisz a fellegvárba. Hangja komollyá, mélabússá lesz.
Merengo szemei megakadnak a mély kúton, amelynek vize egykor kuruc vitézt üdített; a
szabadságfán, melyet '48-as várorség ültetett; a fülkén, hol a Zrínyi Ilona rokkája állhatott;
egy másik fülkén, hol a nagy fejedelem nyoszolyájának kellett lenni.
Az öreg úr azt a benyomást kelti, mintha részese volna mindannak a gyásznak és örömnek,
reménynek és csalódásnak, melynek emléke, e vaskos falak között meg-meglebbenti
titokzatos szárnyait. Ezen történelmi falak és bástyák közé építették a millenáris emléket. A
hegyes emlék, mely kíméletlenül felnyársalta a rajta ülo turulmadarat, 48 ezer forintba
került. Stílszeruségébol hiányzik a 48 krajcár.
Vonatunk sietve kanyarog a Latorca völgyében. Jobbról marad a beregszentmiklósi kastély.
Miként az egész vidék, úgy ez is a Rákóczi Ferenc tulajdona volt. Nincs rajta látnivaló. Az
oszi ködnek egy rengo foszlánya öleli át néhány fenyoszál magas sudarát. Mintha sóhajtás
volna a szabadságharcok vitézeinek keblébol. Ha betérsz pázsitos udvarára: szívesen kínál
meg jó szilvapálinkával az uradalom egyik erdésze. Csakhogy németül beszélj, ha azt
akarod, hogy megértse szavadat.
A JÓ FÖLDESÚR
Balról, az osbükkerdoség egyik kapuján tornyos kastélyt látsz messzirol. Új épület, melyet
Schönborn Ervin gróf omagassága építtetett. "Seine Durchlaucht. " Mert mediatizált família,
autonóm családjoggal és házasságszabályozó hatalommal. Majdnem uralkodó nemzetség. Ha
fenség volna, uralkodó volna. De csak magasság. Csak? Ez nem - csak! Ez nagyon is sok.
Jussa van a felséggel piketírozni és bármelyik foherceggel kettesben sörözni. Törvényes
leánya nem lenne morganatikus feleség, ha mindjárt Habsburghoz menne is férjhez. Ha még
léteznék a német Bund, ott ülne Frankfurtban a Churfürstök mögött, a Markgráfok mellett, a
Reichsunmitterbalgráfok elott.
Ez a kastély kétszáznegyvenezer katasztrális hold hitbizományi birtok fölött uralkodik.
Kerek számban 24 négyszög mérföld; vagyis 1350 négyszög kilométer. Ha csak magára
állana: negyvenkét kilométer volt a hossza és harminckét kilométer a szélessége. De
beleesnek a fölszabadult jobbágyközségek telkei és határai. Mintegy kétszáz község. Nem
nagyok, de kétszáz! Együtt ezekkel az enklávékkal kitesz a birtokterület legalább 40
négyszög mérföldet. Tehát nagyobb, mint Árva, Esztergom, Moson, Ugocsa, Csanád, Liptó
vármegyék külön-külön. Másfél akkora, mint Túróc megye. Alig kisebb Gyornél, vagy
Abaúj-Torontálnál. Saját megyéje területébol majdnem kétharmadot foglal le. A birtok
befolyása két választókerületre terjed ki. Beszélik, hogy Tisza alatt a végrehajtó bizottság
elnöke ilyen levelet írt a fomagasságú úrnak: Kérem, méltóztassék megjelölni, hogy kit akar
képviselonek? Ha más jelöltje nincs, hajlandó-e György Endrét-elfogadni? Ennek a nagy
úrnak tehát a házban is van két vótuma. Voltaképpen négy; mert a kormányzója és az
ügyésze szintén képviselok. A vármegyében ahányat akar.
A nagy birtok nagy áldása lehet a vidéknek; de lehet nagy átka is. Ha a muvelés belterjes; ha
emberséges a tisztikar; ha magára veszi az uradalom a cselédek, napszámosok egyházi és
iskolai terheit - egyszóval, ha érzi a tulajdonos és a kezeloség azon közkötelességek etikai
kényszerét, mely a nagybirtokkal együtt jár: akkor egy ilyen latifundium, akár hitbizományi
jellege van, akár szabad birtok, nagy jótétemény a népre.
Akinek milliói bankokban, értékpapírokban kamatoznak, az nem ismeri a jótettek igazi
örömeit. Lehetnek házi szegényei, akiket megsegít, s akiknek hálálkodása kellemes pillanatot
szerez. Tehet jelentékenyebb alapítványt és a hírlapok megcikkezik. Ez is jól esik bizonyára.
Ha gyakran ismétli Istennek tetszo kegyes adományait s ha politikailag nincs pártbélyegzés
alatt: báróvá, sot a forendiház tagjává is kinevezhetik; tagja lehet a Nemzeti Kaszinónak;
tarokkozhat miniszterekkel, generálisokkal, grófokkal; beválasztják a delegáció hadügyi
bizottságába s udvari ebédekre kap meghívót. Mi ez azon földi és mennyei gyönyöruséghez
képest, amit egy nagybirtokos élvez, ha boldog és jól szituált nép veszi körül? Tanyáról
tanyára kocsikázva, ha látja a cselédségnek vidám gyermekseregét s tudja, ezek a bazsarózsa
arcok neki köszönhetik a színt, az erot, a mosolyt.
Mindenik tanya egy jól rendezett szép kis község. A kényelmes udvarházban az ispán
családja lakik. Nagy, világos szobák, beárnyékolt tornác, díszes bokrok a lak elott. Benn
elégedett háznép. Szemben az iskola; mellette a tanító lakása. Szép sorrendben a
számbéresek, kerülok, juhászok, kanászok, csikósok, gulyások lakásai, (ennyinek
veteményes kertje, gyümölcsöse. Egész utcasora a dohánykertészeknek és megtelepült
feleseknek. Aztán a kovács, a bodnár, a kerékgyártó, az asztalos, az ács. Amott az állatorvos,
a gépész, a kasznár. Ezekhez járul a központi tanyán az orvos, a lelkész, a pénztáros, az
ellenor, az írnok, az intézo, a foerdész, a foszámvevo.
Mindenfelé a gyakornokok, a gazdaságnak ez a könnyulovassága, lótnak-futnak, lovagolnak,
parancsot visznek, táncolnak, szilajkodnak, párbajoznak, nagyokat lakmároznak, nagyokat
koplalnak, s mint a test idegszálai, a fotol a végtagokig szolgálják a vezetés egységét.
Számítsuk még ide a szeszgyár vezetojét, könyvelojét, levelezojét, szerelojét és állandó
munkásait; az erdovédoket, a kocsisokat, lovászokat, inasokat; a komornyikot, szakácsot,
kertészt, nyergest, várnagyot, huszárt, kapust, szíjgyártót és tehenészt.
Valamennyinek egészséges kerti lakása, tisztességes fizetése; valamennyivel jól bánnak;
sertése, tehene, ha valamelyiknek elkárosodik, az uradalom pótolja; betegség ha éri, az
uradalmi kórházban ápolják, gondozzák élelmezik ingyen. Lisztje, tuzifája, szalonnája,
füstölt ázalékja, teje valamennyinek van. Senki sem éhezik, senki sem fázik, senki sem
hajléktalan, senki sem elhagyatott.
Vasárnap nem dolgozik. Pacsirtaszó mellett áll munkába s fülemüledal altatja el. Napsugár,
felhojárás, mezei virág, barázdaillat veszi körül. Naponként látja, hogy miként zöldül ki a
rét, miként lesz a virágból gyümölcs, a vetésbol érett kalász. Látja a sertésnyáj szaporodását,
a báránysereg vidám játékát, a tojás titokzatos átváltozását csirkévé. És szívja a tiszta
levegot, issza a friss vizet, hallgatja a kolompot, a távoli harangszót, a tücsök énekét.
Nézi a csillagos eget, a bubájos földet, a csírázást, a termést, a rügyfakadást s aztán a
hervadást, a lombhullást, a szállingózó pókhálót, mintha az oszre vált természet fehér
hajszálakkal fonná körül a megvénült haraszt homlokát. Csoda-e, ha életének ez az
egyszerusége, öntudatlan költészete, nyugalma gondatlanságra eltölti szívét hálával gazdája
iránt, s lelkét hívo vallásosság emeli a magasságokba?
Ki tudná megmérni az életnek azt a benso gyönyöruségét, melyet a gazda érez, ha ilyen nép
veszi körül? Ez nem a jótékonyság pillanatnyi élvezete. Ez nem olyan, mint a csillogás a
fogadótermek fényében, s a lakomák dús asztala mellett. Nem olyan öröm ez, mint amilyent
a díszes fogat, a drága király, a mesés ékszer, a varázslatos palota nyújt.
A mesteri kép, a halhatatlan szobor, a remek könyv, a jó színház, ez is igazi benso gyönyört
nyújt. De az istenek nektárja csak annak jut meg e földön, aki amerre jár, s ameddig nagy
földje terjed, mindenütt, mindig elégedett, hálás, boldog népet lát. Aki tudja, hogy az a jólét,
az a tisztasága a háznak, az udvarnak és léleknek, ez a termékenysége a mezonek és
vidámsága a jól ápolt állatoknak és jól gondozott embereknek, mind, mind az o értelmének,
rendszerének, jóságának, okosságának gyümölcse.
Még egy rozmaringszálnak is örvendünk, ha mi ültettük, mi neveltük, mi ápoljuk. Ez a
miénk. Akaratunknak, munkánknak, hajlandóságunknak terméke. Nekünk köszöni létezését.
Születése tolünk függött, s hogy tovább éljen, viruljon, illatozzon - az is tolünk függ. Ebben
rejlik a kérdés titka. Éppen ezért egy festményhez, szoborhoz, kristályhoz, palotához csak
esztétikai kötelék fuz; a pillanatnyi jótéteményhez csak pillanatnyi megnyugvás. De ha
ezreket tesz boldogokká a nagybirtokos: akkor ot ahhoz a templomhoz, iskolához, tanyához,
gyümölcsöshöz, erdohöz és mezohöz és mindazokhoz, akik ott élnek, dolgoznak,
imádkoznak, valóságos lelki vérkötelék fuzi, mert annak a virulásnak, sikernek, jólétnek,
nyugalomnak, életbiztosságnak o az alkotója, tervezoje, gondozója, teremtoje, mind az övé.
Övé a kis gyermekek öröme, az anyák gondja, a férfiak munkája. Övé az a boldogság,
melyet e nép együttvéve érez, mert o hozta létre.
Ez a boldogság állandó. Tavaszi kikelet, oszi hervadás nem változtatja. Közte és birtoka
között évrol évre szaporodnak a kötelékek emlékszálai. Új ágat hajt a csemete: az emléknek
egy új szálát és az új barázda új termése és az új venyige a szoloben, a felújult zsályaillat, a
megszaporodott agancs a szarvas fején - ez mind újabb kötelék, újabb siker, újabb emlékszál.
Ebbol a sok emlékszálból bubájos hálót köt az élet, szebbet minden brüsszeli csipkénél,
drágábbat a világ minden gobelinjénél.
MIKOR A NAGYBIRTOK ÁTOK
Ellenben a nagybirtok nagy átok is lehet a népen. Mondják, hogy Schönborn Ervin gróf is
omagassága jó ember, gavallér, nagy muveltségu, vallásos. Pompás lovas, kituno vadász,
vendég szereto úr. Igényei egyszeruek, takarékosan él, edzett férfiú. Ez mind lehet.
Mondják azt is, hogy nem ismeri a viszonyokat, nem tudja, mi történik uradalmában;
sejtelme sincs arról az átoksúlyról, mellyel birtoka a népre nehezedik. Ez is lehet. Nem csak
lehet, de így is van. Mindenki informált, hogy így van. Jó szerencse, hogy a nép is így tudja.
Mert mi lenne, ha a nép is nemtudommal állana elé? Nem tudtam, hogy ez a gróf tehene,
tehát megfejtem; nem tudtam, hogy ez a gróf fája, tehát kivágtam; nem tudtam, hogy ez a
gróf rétje, tehát hazavittem a szénát. Ám ott a szolgabíró, a csendor, a bíró, ugye?
De hátha egyszerre hetvenezer rutén nem tud a tulajdonról, az erkölcsrol, a nem szabadról?
Nem tudta, hogy tilos és leüti a kerülot, el fogja a legelo barmot, feltöri a kasszát, meggyújtja
az erdot, beköltözik a kastélyba, csapra üti a hordókat, leakasztja a lancastereket és oda
céloz, ahol a szarvasbikára les a vadász? Van-e ehhez is elég szolgabíró és elég csendor? Ám
katona van elég, ugye? Helyes. De ha aztán elhúzódik a katonaság, s magukra maradnak a
kasznárok, ispánok, tiszttartók, erdészek és az uradalom többi hivatalnokai - mi lesz akkor?
Mert egy-kétszáz embert be lehet csukni. Tíz-tizenötöt felakasztani is lehet. De
hetvenezreket? S ha ez mind ellenség, mind dühös, mind fékevesztett, mind orjöngo?!
A cseh beámter Wirtschaft rossz rendszer. Két végu bot, s a nehezebbik vége a nép kezében
van. Ha megfordítja, ütése halálos. Egy nagybirtoknak termékenyíto erot kell képviselni,
nem pedig pusztító vészt. Muhelynek kell lenni, hol munkát talál a nép, nem pedig
leshelynek, ahonnan az uradalom ragadozó beámterhada a kis egzisztenciákra veti magát.
Ez a beámterhad egyáltalában nem törodött annak a kétszáz községek a sorsával, melyet az
uradalom erdorengetege körülfog. Pedig érdeklodnie kellett volna, hogy miként, mibol, mily
körülmények él az a nép?
Hiszen az embert még a nyúlsüldo is érdekli, ha kertjeink valamelyik bokrában húzódott
meg; a kis madár, ha fészket rakott sövényünkre; a malac, mely anyátlanul nyivog; a
gazdátlan eb, az eltévedt borjú: minden élolény érdekel, még ha nincs is bajban. Hát még, ha
szerencsétlen! Hát még, ha olyan nyomort szenved, mint a rutén nép! Ezen természetes érzés
alól nincsen kiváltsága az uradalmi tisztikarnak sem. Sot inkább. Hiszen az úrbéri
rendezésnél és a tagosításnál ezen uradalom osztályos fele a nép volt. Már pedig a rutén
nyomor ezzel a rendezéssel vette kezdetét.
A magyar birtokrendezési muveletnek nincs ilyen égbekiáltó példája. Ha komoly ereje volna
a jognak és ellenállhatatlan hatása az igazságnak: akkor ma vagy holnap, de mindenesetre
rövid ido alatt hivatalból visszacsinálnák ezt a rendezést. Mint minden hegyvidéken, úgy itt
is a községek a patakvölgyek mentén feküsznek. Bejártam ezen völgyeket patakról patakra,
községrol községre. Nem valamennyit, de igen sokat. Az erdo jóformán mindenütt a belso
telkekig nyúlik le. Kié az erdo? Az uradalomé. Hát ez? Az is. És amaz? Az is. Valamennyi,
mind az uradalomé.
Különös. Hiszen ezek jobbágyok voltak; felszabadultak; szántóföld, elo, erdo jutott az
osztályrészükbe. Hol hát a községhatár? Hol a föld, melyet ez a nép muvel? Túl az erdon!
Értitek? Nem az uradalmi erdo van túl a község határán, hanem a határ van túl az erdon.
Imitt-amott a hegyszakadékokban, letarolt omladékok között. Meredek oldalakon; a bércek
gerinchátán, ahol leginkább dúl a vihar, s legvészesebben ordít a farkas. Messze a községtol,
2-3 órányira, félnapi járásra, úttalan utakon, híd nélkül való árkokon, túl a hegyeken, túl a
bérceken, túl a sziklán - ott van a rutén község határa.
Az uradalmi erdo pedig itt van a község nyakán; benyúlik a templomig, a szilvafáig, a
pitvarajtóig. Szörnyu egy rendezés. Ha leszalad a borjú, a tyúk, a malac: tilalmas erdoben jár,
s nagy annak a büntetése. Ha levág a gazda egy dorongot, hogy eltörött locsét pótolja:
kihágást követett el. A hatóság kérlelhetetlen. Az uradalom keze messze elér. Ha ölében
rozsét hoz a fiú, hogy tüzet gyújtson, mert beteg anyját rázza a hideg: ez is kihágás, melyért
lakolni kell. Epret, gombát, ha szed a kislány: megfogja a kerülo, letépi fejérol a kis ruhát,
elveszi kezébol a kis korsót.
Kérdezosködtem Klenóczon, Viznyitzén és más községekben. Nem egy embert kérdeztem
ki, hanem többeket külön-külön, így kaptam azt a hihetetlen adatot, hogy aki rozsét, málnát,
epret, gombát, szedret akar az uradalmi erdoben gyujteni, annak személyre szóló bárcát kell
váltani. Az ellenorzés oly szigorú, hogy apát a fiú, testvért a testvér nem helyettesítheti.
Málnáért, eperért, szederért, gombáért egy bárca ára 100 fillér. A bárca csak egy napra
érvényes. Rozsebárca 80 fillérért kapható, de ez csak egyszeri hozatalra jogosít és csak
száraz ághulladékra és csak annyira, amennyit a hátán elbír. Budapesten olcsóbb a
tüzeloanyag, mert egy félmázsa porosz koszén ötször annyi meleget ad, mint egy hát rozse.
Van-e ennél nagyobb istentelenség?
Schönborn gróf ezt nem tudja. Pedig bizonyára megvan a számadási tételekben a málna-,
eper- és gombaszedésbol befolyó jövedelem. De ezt más szokta felülvizsgálni. A grófnak
sejtelme sincs, hogy talán éppen a füstölgo havanna eprészo kis leánykák nyomorult
keresményét rövidítette meg. Sok jót hallottam róla, úgyis mint úrról, úgyis mint emberrol.
De alkalmazottai nem kímélik sem nagyúri, sem emberi hírnevét. Ha kímélnék: más
rendszert alkalmaznának. Miként a belso telkeket, úgy a községhatárt is uradalmi erdo veszi
körül. Kilépni a községbol, vagy kilépni a határból annyi, mint belépni a hitbizomány
erdejébe. Ez a roppant erdoség kizárólag vadászati célokat szolgál.
Erdoüzem ebben a kétszázezer holdnyi rengetegben jóformán alig van. Napokig bolyongtam
négyes fogaton, lóháton, bérkocsin ezen erdoségek aljában, völgyületeiben, gerincein és
csúcsain. De alig láttam vágást; ültetést is csak egy kis területet; gozfurésztelepet egyet sem.
Itt nincs kultúra. Foerdész, erdész, erdovéd, gyakornok, kerülo, az alkalmazottaknak az a
nagy sokasága - lengyelek, morvák, csehek, németek, szlovének majdnem valamennyien -
csupán a vadászatok sikeréért léteznek. Orzik, gondozzák, élelmezik a vadat. Füvet
kaszáltatnak télire, itatóvályúkat, csorgókat, medencéket csináltatnak. Ahhoz értok a
Pürschsteigok (cserkészösvények) összes hosszát ezekben az erdoségekben kétszáz
kilométerre teszik. Ezen gyalog- és lovaglóösvények jó karbantartása is az orszemélyzet
kötelessége.
A SZUVERÉNEK
Az uradalmi erdoszemélyzet legfobb dolga a vadak nyilvántartása. A szarvasokról
törzskönyvet vezetnek. Melyik pagonyban hány van? Kivált hány bika? És egyik-másik
hányas? Ez azt jelenti, hogy hány ága van az agancsának? De ez könnyu kérdés, mert a
meglesett vad ágait hamar megszámolja a gyakorlott vadász szeme.
Nehezebb feladat meghatározni, hogy gyöngyözik-e már az agancs - ami annyit jelent, hogy
durván ripacsos-e a felülete? Mert ha nem, ha sima, ha csak jelentéktelen mélyedések és
domborodások vannak rajta, akkor értéktelen. Azt is szükség meghatározni, hogy hány
kilogrammot nyom az agancs? Ha nincs tizen felül, nem érdemes a lövésre.
Aztán van-e eroteljes és szép koronája az agancs tövének? Tulajdonképpen koszorúnak
hívhatnák, de ennek plebejus íze van. Koszorúja lehet minden muvésznek, minden költonek,
minden menyasszonynak és minden halottnak. A koszorú tehát közönséges. Vagy
dicsoséget, vagy boldogságot, vagy kegyeletet jelent, amitol a plebset sem lehet elzárni. De a
korona más. Az kiváltságot jelent. Ez a fönség szimbóluma, az uralom jele, a hatalom dísze.
És mi volna hatalmasabb és fönségesebb, mint egy tizennyolc ágas szarvasbika? És annak
minden nemzetsége, egész háreme, valamennyi utóda. Akik is uralkodnak Bereg vármegye
hegyvidékén. Akikért kihajt a rügy, megno a fu, csörgedez a patak. Akik miatt - ha a bogés
idoszaka következik, bárcával sem léphet a paraszt az erdobe, s mi is, kik a Firczák és a
Névtelen havast másztuk meg, csak úgy kaptunk engedélyt a volóci erdok átkelésére, ha a
cserkészösvényrol le nem térünk, ha sehol pihenore meg nem állunk, ha nem viszünk
fegyvert, kutyát magunkkal és szigorúan tartózkodunk a hangos beszélgetéstol.
Mert a szuverén szarvast nem szabad ám családias mulatságában zavarni. Márpedig
szuverén. A német Bund hercegségei közül igen sok igen boldog lett volna annyi földdel,
amennyiben itt a szarvas az úr. Az Ural-hegységben és a Kaukázuson innen egészen az
Atlanti-óceánig nincs is hasonló állapot. Kétszázezer hold a szarvasok számára! Ez az övék.
A fa érettük no, a fu érettük zöldül, a forrás érettük bugyog, a tisztikar érettük van.
Van-e gazdagabb ország hazánknál, mely ekkora területet képes a kultúrától, a munkától, az
embertol elvonni, s a szarvasoknak ajándékozni? De nincs is olyan gyöngyözo agancs, olyan
koronával és olyan súllyal, Beregben és Máramarosban. Még a Bakonyban sincs; még
Szlavóniában sincs. Sehol sincs, csak az Uralban és a Kaukázusban.
Ám nincs is olyan szegény, elesett, éhezo, nyomorult nép, mint itt, Bakonyban, sem
Szlavóniában, sem a Karszton, mely pedig terméketlen, sem az Uraiban, mely pedig
osvadon. Ilyen a cseh Beámter-Wirtschaft.
Hogy nyugalma, csöndje, biztos otthona legyen a szarvasnak: nem bántják az erdot. Nem
bántva az erdot, egyetlen kenyérkeresetétol zárja népet. Mert a szarvas - az valami. Egy szép
lövés: bravúr; egy agancs: dísz; egy kemény bogés: zene. Mi ehhez képest egy rutén?
Paraszt. A vadászat egyre másra két hétig tart. Megjelenik néhány Schwarzenberg, Kolowrát,
Lichtenstein. Mindenik kivonul a számára fenntartott pagonyba a maga Leibjägerével. Aztán
bevonul. Elmondják egymásnak kalandjaikat. Egyforma valamennyi. Tavaly is így volt,
tavalyelott is. Jövoben is így lesz. Semper idem. De megint csak elmondják. Weisst du?
Kolossal. Grossartig. Der Schelm. Kolossal. Der Kerl. Weisst du. Sapperlott! Hogy mindezt
elmondhassák jó havanna füstjében, sziporkázó kandalló világánál: ezért a beámterhad
hetvenezer rutént éhínségre kárhoztat.
Mert kétezer hold erdo jöhetne ott évenként állandó vágás alá. Patakokat kellene
szabályozni; vízraktárakat építeni; csúsztató vályúkat összeállítani; rönköket úsztatni;
gereblyéket csinálni az úszó fa felfogására; furészeket berendezni; méterfát vágni, fuvarozni,
hamuzsírt fozni, bányákat nyittatni, faragó muhelyeket berendezni, szerszámgyárat építeni és
így tovább mindazt megalkotni, ami az erdokultúrához tartozik és a helyi viszonyoknak
megfelel. Így aztán télen-nyáron foglalkozása, keresete, munkája, kenyere volna a népnek. A
birtok hasznot hajtana a gazdának is, a népnek is, a hazának is. Míg most ez a nagybirtok:
meddo terület az ország szempontjából és átok a népen.
Mert mint mondám, az erdo a falut, a határt körülveszi. Benyúlik a veteményes kertig, a
krumpliföldig, a kukoricásig. A rutén nem léphet az erdobe bárca nélkül. A szarvas, a
vaddisznó kilép az erdobol bárca nélkül. Hogyne! Hiszen szuverén! Tehát kilép, nagyot
nyújtózik, fölemeli koronás fejét. Körülnéz és megindul, óvatosan bújnak elo az erdobol a
többiek, a suták. Ez a hárem. Kendozve, fátyolozva egyik odaliszk sincs. Félénk
könnyuséggel lépegetnek a koronás fo után, aki nyílegyenesen, minden további tétovázás
nélkül megy neki a tengeriföldnek.
Ez egy félholdnyi kis birtokrészlet. A rutén család apraja-nagyja tíz napig dolgozik benne
osszel, míg fölkapálja. Könnyebb lenne megszántani, de igavonó barma már nincs. Az ekét
kapával pótolja. Itt így megy: visszafelé. Ahol haladnak, ott maholnap a goz sem kielégíto; a
villany leszorítja. Itt azonban a legkezdetlegesebb géprol, az ekérol is kénytelenek lemondani
és visszafejlodnek a szerszámhoz - a kapához. Tavasszal újra felkapálja a földjét a család,
mert a porhanyított talajt inkább megáldja az Isten. Aztán beleveti a tengerit. Tíz napig
élhetett volna a család ebbol a vetomagból. Mikor kiszedik a szuszékból, nem marad ott még
egérnek való sem. Mit esznek holnap? - azzal most nem törodnek. Arra a jó Istenre bízzák
ezt a kérdést, aki gondoskodik az ég madarairól.
A vetés sikerül. Megtörténik az elso kapálás, s halvány színbol haragos zöldbe megy át a
termés. Megtörténik a töltögetés is. A gabona szép széles sása úgy belepi a földet, hogy
gyönyöruség nézni. A rutén család boldog attól a reménységtol, hogy osszel majd szedés
után puliszkája lesz. Ennek a drága, féltett tengeri táblának tart a falka. Mohó étvággyal esik
neki. Hasig jár a dús vetésben. Tetszik neki az édes növény, az erdo savanyú füve és
kesernyés rügye után. A változatosság kellemes. Sokat lehever, sokat letapos. Kivált mikor
megriad valami zörejtol és gyors rohanásban gázol végig a kis táblán: akkor már úgy néz ki a
vetés, mintha jégeso pusztította volna el.
A hátralevo csutkákkal, romokkal végez a vadsertés. Mert ez is sok van. Ezt is gondozza az
uradalom. Dúvad ugyan, de ápoltatik, tenyésztetik. Az erdo tisztásain csicsókát termel az
erdészhivatal, hogy bo élelme legyen a vaddisznónak. Nyáron át a csicsókatelep be van
kerítve, hogy vad ne fogyassza el, mert az téli eleség. Tessék a vadsertés úrnak mást keresni
élelmet. Omagassága - mert ez nem szuverén, de legalább Durchlaucht -aztán ott keres, ahol
talál. Prevarikálni megy a szomszédságba. Szarvasnak, vadsertésnek szomszédja a rutén
föld. A tengeriföld, zabföld, burgonyaföld, a köles, lóhere, az alakor. Ez mind csemege. De
omagassága szeret disznólkodni. A csemegét úgy falja, mint más halandó az egyszeru
tápszert. Képe csupa csemegével jóllakni. A burgonyát kitúrja, a zabot letarolja, a lóherét
elobb lelegeli, azután kitúrja, mert ennek a gyökere is jó.
Amit írok, nem képzelodés. A vadkár ezen a vidéken valóságos isten csapás. A rután
földmuvelo inkább fél a vadtól, mint a jégveréstol Egész évi munkáját, keresményét,
reménységét igen gyakran a vadak emésztik fel. A szarvasok és vaddisznók, ezek a
szuverének és fomagasságok birtokolják az erdot, birtokolják a mezot. Kirekesztik a rutén
munkást az erdobol, ahol kenyeret kereshetne és kisajátítják a rutént a tulajdonából is, hogy
ott se jusson kenyérhez.
A nép vet; az uradalmi vad arat. A nép éhezik; az uradalmi vad lakmároz. A nép satnyul,
pusztul, elvándorol; az uradalmi vad tenyészik, szaporodik, tért foglal. A hitbizományi
uradalom területén minden képzeletet fölülmúl a vadállomány elszaporodása. A dombostelki
lelkész egyszer, hóolvadás idején egy árokban hét szarvashullát talált. Valószínuleg
hófúvásba jutottak, s a farkas rájuk csapott.
A szénaboglyákat a nép körül szokta kertelni tövissel, mert télen át, éjjelenként
szarvascsapatok látogatnak be a községbe és föleszik a takarmányt, ha hozzáférnek. De a
kertelés nem mindig használ, mert a nagy hó feltölti mellette a talajt.
A SCHÖNBERG BÁRÓK
A Schönberg báró rikai vadászkastélya alatt hegyi patak folydogál. Mialatt a társaság többi
tagja, háziak és vendégek Egánnal kilovagoltak, hogy a csolnoki fogyasztási szövetkezet
áruraktárát megnézzék és felülvizsgálják: az alatt én bandukolásra határoztam magam a
patak mentén. Mert semmi sem érdekesebb, mint egy havasi patak és annak környéke.
Ebben a morajban, az ide gördített szikladarabokban, a kidolt fák rothadékán bujálkodó
gazdag növényzetben - ebben a nedvben, párában, illatban, enyészetben és virulásban úgy
érzem, mintha magához a levéshez jutottam volna. Mintha megközelítettem volna a termo és
öldöklo természet titokzatos muhelyét. Mintha a víz zúgásában ama rejtélyes muhely
kerekeinek zakatolását hallanám. Ez a patak csak néhány száz lényésnyire és csak az imént
buggyant ki valamelyik földkatlan eldugott mélységébol, íme hogy siet, hogy fut, hogy
iramlik! Mi történt a katlan muhelyében, hogy ilyen eszeveszetten menekül onnan? Szünet
nélkül beszél, mint aki csodát látott, veszélytol szabadult, s nagy zavarában egyszerre
mindent el akar mondani. Ki érti meg? Olykor vidáman cseveg, mintha valaki könnyu
módon rászedett volna odalent. Máskor panaszos hangon sír, jajgat, mintha kedvesen,
majdnem kacérkodva, bizonyára derus emlékek igézo hatása alatt.
Az izgalmas mesét némán hallgatja a labodasereg. Levélzetét kiterjeszti, mint valami óriás
füleket. Aggályosan gázolok közte, hogy csendjét így megzavarom. A páfrányok már nem
ilyen félelmesek. Halványabb színük megenyhíti a laboda haragos zöldjét; sugár termetük
szelíd hajlása nemes ellentétben van amannak merevségével. Csipkés mivoltuk légies
könnyuséget kölcsönöz alakjuknak.
Lépten-nyomon bámulva tekint föl rám egy-egy nefelejcsbokor. E zordon helyen mit keres
ez a szelíd, megható tekintet? Csodálatos elrendezés, hogy a virág mindenütt megjelenik: a
Karszt durva kozeteiben mint ciklámen, a jéghegy oldalán mint gyopár, a havasok torkában
mint nefelejcs. A természet nem akar dísz nélkül lenni. Kendozi magát. A virág az o
szépítoszere.
A patakparti sétát kegyesen megosztotta velem a kastély nagy muveltségu, szeretetre méltó
úrnoje. O is beszélt, mondott, csevegett, miként a patak. Lágyan ütodött hozzám egy-egy
hang, mintha lepkeszárnyak érintenének. A színgazdag szárnyak finom porából néhány
porszem rajtam maradt. Azt hiszem, Mumm báróról beszélt, Németország kínai
nagykövetérol, akihez gyermekkori cimboraság szép emlékei fuzik; aztán nevelési
rendszerérol; majd a vadászatokról. Jellemezte a rutén népet. Átment keskeny pallókon
idegeskedés nélkül. Egészben véve az egyszeru, muvelt, házias német úri asszony
benyomását tette rám.
De bocsánatot kérek tole ezen a helyen. Tudom, hogy érdekes és tartalmas volt társalgása.
Azonban bármennyi szemrehányást is tettem magamnak, nem voltam képes azzal a köteles
figyelemmel hallgatni beszédét, amennyivel egy dámának mindig tartozunk. Szórakozott,
unalmas lehettem, sot azt hiszem, kissé buta is. Szemem, lelkem, figyelmem odatapadt a
patakhoz, a fához, a kohöz, az elvillanó pisztránghoz, a leselkedo vizirigóhoz. Esernyoknek
néztem az idomtalan gombákat, s számítgattam, hogy vihar idején hány menekülo méh fér el
alattuk? Csontnak néztem a sziklát, s találgattam, fáj-e nagyon a földnek, hogy azon a helyen
lemállott róla a hús? És az óriás bükkök, ugye, azok a föld hajszálai? És fönn a nagy
magasságban, amint a leáldozó nap megvilágította az alpesi legeloket - ugye, az ott
kopaszság az öreg föld koponyáján? Ez a patak is, vajon könnyuje-e a földnek, vagy
fölpattant vérerecskéje?
És mi emberek, kik és mik vagyunk rajta, ezen a nagy, hatalmas lényen? Több-e, mint az a
kis moha, mely sápadtan tapad a koszaihoz? Jobbak-e, mint az a rigó, mely elottünk röpdös
és nagyokat kurjant széles jókedvében? Bölcsebbek-e, mint a dongó, mely ma még eljött a
vadmályvához egy búcsúlátogatásra, de holnap már téli fészekbe temeti magát?
Szórakozottságomban is föltunt a sok tehénnyom és sertéstúrás a patak partján. Kerestem a
nyájat, mely ide itatóra jár. Sehol legelo, sehol marhacsapás. Végre is megkérdeztem, hogy
úttalan utakon hogy jön ide a gulya, így tudtam meg, hogy amit látok, az vaddisznó- és
szarvasnyom.
Következtetni lehet ebbol a vadboségre. Ez a vadboség a Schönborn-uradalomba ékelt
községekre nézve - ismétlem - valóságos istencsapás. A vadak elpusztítják a gyümölcsfát,
föleszik a veteményes kertet, letarolják a mezot. Fegyverengedélye a parasztnak nincs. Hiába
is volna, mert vadásznia úgy sem szabad. A vadászati jog a községek területén is az
uradalomé. Nem lehet oda nem adni. Mert közel a községekhez, mindenütt van az
uradalomnak legeloterülete. Tehenét, borját, ökrét csak ide hajthatja a nép. Más nincs. Ezt
pedig az uradalom semmi pénzért nem adja, hanem csak a községi vadászati jogért.
A vadsertés: dúvad. Miután sok kárt tesz: hatóságilag kellene föllépni és hivatalos
vadászatokat tartani. Teszik is. De hogyan? Az uradalom megkívánja, hogy az ilyen vadászat
vele elozetesen közöltessék. Ez méltányos kívánság, ugye? Igen, de ezt az elozetes közlést
arra használja fel az erdokezeloség, hogy embereivel egy nappal elobb elhajkurásztatja a
vadat a kijelölt területrol, így lesznek omagasságaik, a disznók, a hivatalos üldözés ellen
megvédelmezve. Hát a nyomorult parasztot ki védelmezi a szuverén szarvasok és fomagasságú
disznók falánksága ellen?
A csendorök igen komolyan veszik a fegyvertilalmat. Egy csabinai, vagy talán szuszkói
ember, (a falu nevét nem jegyeztem föl) tilos fegyvertartás gyanújában állott, mely
házmotozással végzodött. Ezek a házkutatások, az uradalom embereinek följelentésére
napirenden vannak. A csabinai eset annyiban különbözik a többitol, hogy fegyvert ugyan itt
sem kaptak, azonban a gazda felesége kétnapos gyermekágyban feküdt. Miután a kutatás a
padláson, ólban, házban sikertelen volt: kihúzták a szalmazsákot a beteg asszony alól, s azt
széjjelszórták abban a reménykedésben, hogy talán ott lesz a tiltott fegyver. E durva és
embertelen zaklatás miatt életveszélyes lázakat szenvedett a szegény asszony. Ennél már
csakugyan jobb dolga van az urasági szarvastehénnek és vadkocának elles idején.
ORTÜZEK
Elso nap, hogy Szolyvára érkeztünk, néhány községet megjárva, alkonyatkor indultunk
vissza. Amint esteledett, jobbról, balról, mellettünk, fölöttünk, a hegyeken, az oldalakon és a
völgyben tüzek gyúltak ki. A táj megvilágosodott. Éktelen ostorpattogtatás, kürtszó, kiabálás
töltötte meg a levegot. A tüzek pedig mind jobban sokasodtak, mintha a csillagos égbolt egy
darabja szállott volna le.
Mi ez?
Védelem a vadak ellen.
Ezek ortüzek, ortüzei annak a kegyetlen és dúló hadjáratnak, melyet az uradalom vadjai
folytatnak az emberek ellen. Terményük egyetlen éjszakán semmivé lenne, ha nem oriznék, s
ha lármájukkal a vadat el nem riasztanák.
Elborzadtam.
- Mióta tart egy így? - kérdeztem a mellettem ülo lelkésztol. "A birtokrendezés óta. Mióta a
vadállomány elszaporodott. "
- És mikor kezdodik az orzés?
"Tavaszkor, ha szárba indult a vetés, s ha el van ültetve a burgonya és tart oszig, a
termésbetakarításig. "
- Szörnyuség! Minden éjjel?
"Minden éjjel. Odaköltözik földecskéje végére a gazda, a másikhoz a felesége, a
harmadikhoz a gyermekei, így védelmezik vagyonkájukat a szarvasoktól és a disznóktól.
Aludni nem mernek, mert egy félórai álom végpusztulást hozhat. "
Már most kérdezzétek, miért nem dolgozik ez a nép? Az erdo nem ad neki munkát, mert
kétszázezer hold erdo csak arra való, hogy benne szuverén szarvas és fomagasságú disznó
tenyésszék. A fenségek és fo-magasságok pedig nem érik be territoriális jogaikkal, hanem
idegen területeket is kizsákmányolnak. Miként dolgozzék nappal, aki éjszaka nem alszik.
Alig tudtam magamhoz térni, úgy fölháborított ez a látvány. Mikor magamhoz tértem,
eszembe jutott Taine híres muve a nagy forradalmat megelozött idorol, és szerettem volna az
uradalmi erdoüzemet azzal kezdeni, hogy egy guillotine állíttassák azon beámterek számára,
akik ezt az állapotot fenntartják, és azon hatóságok számára, amelyek ezt turik.
A KÖZIGAZGATÁS
A vadkárok ellen nincs más menedéke itt a népnek, mint az éjszakai orzés. Mert ha
megtörtént a kár: letarolt, végiggázolt, elpusztított vetéséért hol keressen kárpótlást a
kétségbeesett család? Könnyu mondani, hogy menjen panaszra. De hová, de kihez?
Azokat, kiknél hatalmat érez, mindig együtt látja. A jegyzo, a szolgabíró, a fobíró, a
járásbíró, az adótiszt, az erdész, a foerdész, az ispán, a tiszttartó egy muveltségu, egyívású,
egyszoru-boru emberek. Nem mondom, hogy rossz emberek. Akad köztük rossz is; de nem
mind az. Hanem egy társaságot élnek. Ok képezik az intelligenciát. Egymásra vannak utalva.
Együtt pajtáskodnak, együtt szánkáznak, együtt tarokkoznak, együtt keresztelnek. Német,
cseh, lengyel az udvari ember; magyar az állami, vármegyei, községi ember. De
összeszoknak. Elobb gondolatot cserélnek, azután pipát, végre lovat is.
Ezt mind látja a kárvallott. Kitol reméljen igazságot? Nem állítom, hogy nem kapna, ha
kérne. Csakhogy nem kér. Bizalmatlan. Nem is tudja, kihez forduljon oltalomért. Mert a
hatalmasok nem szoktatták oltalomhoz. Mikor hivatalos embert lát a paraszt: megvakarja a
fejét és szeretné, ha nem született volna. Mert, hogy könnyítsen az o dolgán: e miatt még
nem járt komisszió a faluban. A hivatal rendelkezik, parancsol, bírságol, büntet. Végrehajt.
Licitál. Útmunkára hajt. Adót szed. Foglal. Újoncoz. Falvainkban országszerte ebbol áll a
közhivatal ismertetojele.
Ahol középosztály van, ott a nép szerencsésebb. A középbirtok érdeke, a nagy uradalommal
és hivatallal szemben, azonos a nép érdekével. Azt az óriási urt, mely az állam hatalma és a
nép gyöngesége között tátong, a középosztály van hivatva betölteni. És azt a másik árkot,
mely a nagybirtok gazdagsága és a nép szegénysége között fennáll, szintén a középosztály
hidalja át. E két nagy távolságot a nemes ember közvetíti. Itt is megfordul, ott is megfordul.
A nagy úrral vadászik, a néppel dolgozik. Életének érintkezési pontjai vannak ezzel is, azzal
is. Ez aztán sokat kiegyenlít. A nép természetes védelmét találja föl benne. Bizalommal
fordul hozzá. Ingyen tanácsot kap tole. Sokszor segélyt is. Jó szót mindenkor. Elhagyatott
emberre nézve nagy kincs a jó szó is. Ezen a vidéken nincs középosztály. Kihez forduljon
hát a nép? Ahhoz, aki bírságolja, végrehajtja, árverezi? Honnan tudná az a világtól elzárt
nép, hogy aki büntet, az simogatni is tud? Mit reméljen attól, akinek csak kezesúlyát érezte?
Ügyvédhez menjen, pört indítson? Hol a bélyegre való, hol az eloleg? Még gondolatnak is
kétségbeejto, hogy o szembeszálljon az uradalommal. A hangya harcot kezdjen a medvével!
Kivel bizonyítja, hogy vetését szarvas legelte le, s krumpliját vadsertés túrta ki? Tanúja
nincs, o maga sem látta, hiszen ha ott lett volna, eluzte volna a vadat. Csak a pusztulás a
bizonyíték és a nyom. Ám a tehén nyoma is olyan, mint a szarvasé, s a házi sertés is úgy túr,
mint a vad. Az uradalomnak berendezett irodái vannak az ilyen pörök folytatására. A
parasztnak nincs a jó Istenen kívül senkije. Ha pöröl, vesztes lesz, költsége lesz, s az
elpusztított gabona után elúszik a tehene is.
De hát arra való a közigazgatás, hogy panaszt, pörrendszeru bizonyítást várjon, ilyen
általános, köztudomású, elementáris bajok mellett? Nincs szeme annak a szervezetnek?
Nincs szíve, hogy meg nem dobban? Nincsen szája, hogy föl nem kiált? Nincs lelkiismerete,
hogy furdalástól rettegjen? Miért nem irtják a dúvadat hatóságilag? Csakhogy ne
hipokritáskodjanak. Ne limonádét használjanak irtószerül. Ne jelölgessék ki a hajtóvadászat
területét, hogy onnan az udvari erdészek, vadászok, kerülok elore elhajkurásszák a
fomagasságú disznókat. Hanem tessék ezt a dolgot szigorúan venni, irgalmatlanul
odapuskázni, s egyszer valahára megmutatni, hogy a hivatalos Magyarország elott
értékesebb anyag az ember, mint a Schönborn-uradalom vaddisznója.
A szarvasokkal szemben pedig, miután a vadászati törvény csakugyan jobban védi oket, mint
az embert, tessék a károkat hivatalból fölvenni, a termoföldeken hivatalból ambulálni, s a
károk megtérítésére szorítani a hitbizományt. Egyszersmind tessék rákényszeríteni az
uradalmat, hogy vadaskertjét - mert hiszen csak vadaskert az olyan erdoség, melynek fo célja
a vadtenyésztés - kerítse be. Ez persze megdrágítja a vadászat mulatságát, de aki kétszázezer
holdat szánhat a vadaknak, az arra is költhet, hogy vadjai ne falják föl a szegény embernek
gabonáját.
A nagykárolyi uradalomban kilencszáz hold erdo szintén szarvastenyésztési célokat szolgál.
De ez be is van kerítve eros drótkerítéssel. Az Eszterházy-uradalom erdoje a Bakonyban
szintén körül van kertelve. Néhány nagyúr túl a Dunán évrol évre rendes, alku szerint
megállapított vadkárt fizet a községeknek. A kikötött vadkárdíj községenként két-háromezer
forint.
Ezt értem. Ez úri dolog. Megfizeti a saját mulatságát. Kedvtelésével nem sajtol könnyet a
szegény nép szemébol. De bocsánatot kérek: az már barbár és kegyetlen idotöltés, hogy
kétszáz község lakossága a vadak miatt megfosztassék tavasztól oszig az éjszakai
nyugalomtól. Hogy jut ahhoz hetvenezer ember, hogy egyetlenegy így ránehezedjék? Hogy
vagyonkájának éjjeli orzése miatt nappalra munkaképtelenné tétessék?
Néhány ortuz közel esett az országúthoz. A föllobbanó láng megvilágította a csoportot.
Hóharmatos hideg éjszakák voltak már akkor azon a vidéken. Télikabátban is fáztam.
Némelyik ortanyán csak gyermekek üldögéltek. Egy kis földhányás némileg védte a tüzet is,
az oröket is az északi széltol. Másutt néhány szál deszka. A harmadiknál egy összetákolt
lombsátor. Ott kuporogtak, dideregtek a tuz mellett. Vállukat gyapjas guba födte; különben
mezítláb volt valamennyi, kivált a gyermek és az asszonynép.
Egyik-másik tuzhelyre bögre van állítva. Krumpli fohetett benne, vagy aszalt vadalma.
Nedves, félig rothadt szalmán guggoltak, némelyik egy kövön, másik a földön.
Kimondhatatlanul szánandó volt ez a kép. Körös-körül a nagy éjszaka. Se holdvilág, se
csillagsugár. A hideg harmat átjárt mindent, a bort, az izmot, a csontot, a velot. Kuporgó
helyzetébol olykor fölkelt valamelyik; körülnézett; sípolt, vagy kürtölt, vagy ostort
csattogtatott, vagy kiabált. Ez kiáltás volt a kép legrémületesebb vonása. Egy borzasztó
akkordja volt ez a félelemnek, kimerültségnek, ínségnek. Hallatszott, hogy nem bírja tovább;
hogy tüdoje, torka, izomzata már képtelen a további erofeszítésekre.
Kinek kiáltott? A Semmiségnek, a Mindenségnek. Inkább üvöltés volt, hogy értsék meg a
vadak és szánják meg. Vagy talán hörgés, melytol lehull a teher, hogy befejezodjék az élet
kínja. Meddig hatott el ez a kiáltás? Nekem a szívemig. Ezt a kiáltást hallhatta meg Egán is,
mikor elhatározta magát, hogy életét a nép ügyének szentelje. Ez a kiáltás évek óta tart.
Mikor jut el az egész nemzet fülébe? Mikor hallja meg a hatóság is azt, amivel telve van az
éjszaka? Ezt a panaszos hangot, melytol még most is reszketek. A jajveszékelésnek ezt a
szemrehányását; ezt az irgalmatlan vádat, mely ránehezedik a földre, a csillagokra és
mindazok lelkiismeretére, akik fizetést húznak a nép adójából, hogy védjék a gyámoltalant,
istápolják a gyengét, gondozzák a közjólétet. Mikor hallják meg egyszer már az illetékes
körök ezt a szörnyu jajkiáltást?
AZ URADALOM
Egy probléma
Összegezzünk.
1. A birtokrendezésnél nem a község mellett és a község körül, a kissé termékenyebb
völgyekben kapta ki a nép a jutalékát, hanem távol a községtol. Ez a körülmény lehetetlenné
tette a helyes és okszeru földmuvelést. A szántás, trágyázás, betakarítás megnehezíttetett.
Községi csordák képzodése evvel teljesen megakadályoztatott. Közelfekvo legeloben a nép
nem részesült. Tehenet, borjút, sertést ennélfogva nem tarthatott, nem nevelhetett. Más
szavakkal megfoszttatott az állattenyésztés lehetoségétol: tehát attól az egyetlen gazdasági
ágtól, melyre a talajviszonyok a hegyvidéki népet utalják.
2. A községek az uradalom erdoségei között feküsznek. Kevés földjük muvelésén kívül
egyetlen kereseti forrásuk az erdomunka lehetne. De erdokultúrát az uradalom alig folytat.
Munkához tehát ez a nép nem jut.
3. Az erdo, mely fenntartó tényezo lehetne, ellensége a népnek, mert vadtenyésztésre
használtatik; a vad pedig vagy pótolhatatlan károkat okoz, vagy arra kényszeríti a népet,
hogy vetését éjjelenként orizze.
4. A nép nem részesül gondozásban. Középosztály, mely vezetné, védelmezné, szószólója
lehetne, nincs. A hatóság pedig mint másutt, úgy itt sem ismert népgondozási feladatokat.
Elnézte azt a kegyetlen birtokrendezést, elnézi a vadkárokat, turi a dúvadak szertelen
elszaporodását. Bürokratikus merevséggel, hidegvéru tanú a nép kétségbeesett vergodésénél.
Tiszta sor, hogy az uradalom a birtokrendezéssel elhintette a pauperizmus magvát, az
erdokultúra hiányával pedig áthághatatlan korlátokat emelt a munkakeresok részére. Ki és
mikor végezte ott a birtokrendezést, nem tudom; de azt láttam, hogy ezzel a rendezéssel
istentelen igazságtalanság követtetett el, mert összevagdalták a népjólét valamennyi
reményszálát. Ezt az istentelenséget némileg enyhítené, ha a nép állandó munkát kapna az
erdoben, s ha az uradalom idegen tisztikara nem úgy nézné a bennszülötteket, mint az angol
hódító az indus törzseket. De így bátran kimondható, hogy az uradalom megfosztotta a népet
földjének muvelési lehetoségétol, s egyszersmind elzárta a munkakeresés lehetoségétol is.
Azon a területen csodálatos és nehéz komplikációba keveredett a jogrend az életfeltétellel. A
jog biztosítja a hitbizomány részére az erdot, a legelot, a szarvast, a vadsertést. Ez a
biztosíték hetvenezer embert kárhoztat munkaképtelenségre. Hol a segítség? Szabad-e
törvényhozásilag és kormányzatilag megbolygatni a jogrendet? Másfelol, szabad-e elnézni,
hogy ilyen nagy tömeg egyetlen nagyúr vadászpassziója miatt az élet feltételeitol elzárassék?
Bizonyos igaz, hogy közérdekbol, akár vasutat vezetnek, akár vizet szabályoznak, történnek
kisajátítások. De kisajátítani egy uradalmat: olyan darázsfészek, amelybe nem tanácsos
nyúlni. Márpedig, vagy-vagy. Vagy más gazdasági rendet állít be az uradalom, vagy állami
kezelésbe kell azt venni. Mert a végcél nem a jog érdeke, hanem az ember érdeke; nem is az
egyes embernek, hanem a sokaságnak érdeke.
Egész mértékben érzem a probléma súlyát. Tudom, hogy kétélu kardot forgat, aki így beszél.
Mert azt a határt, hogy hol végzodjék az egyes joga és hol kezdodjék a sokaság érdeke - ha e
ketto szemben áll: még senki meg nem tudta vonni. Tudom, hogy ultima ratio a kisajátítás
darázsfészkébe nyúlni. A fészek alján látom elrejtve a legvégzetesebb társadalmi felfordulás
bombáit. Nem feledem el a kérdés vészes szillogizmusát. Ha ki lehet sajátítani az egyiket
alapos okok miatt: akkor ki fogják sajátítani a másikat csinált ürügyek miatt. Nehéz
aggodalmak között iram le tehát az alternatívát: vagy-vagy. Azonban leírtam. Mindenki
tudja, hogy birtokmegoszlás hazánkban egészségtelen. Igen sok az olyan törpe birtok,
amelyen a túlságos elaprózás miatt okszeru földmuvelés nem folytatható. Ezzel szemben
nagyon sok millió holdat foglalnak le a szabad és kötött latifundiumok. Ezekbol az óriás
területekbol idegen kézen is van, több, mint amennyi megengedheto. Az ilyen helyzetet
képtelenség meroben a vak sorsa bízni. Nem lehet turni, hogy ilyen nagy terület ne az embert
szolgálja, hanem a vadállományt. A földbirtok a haza testének egy része, mely nem vonhatja
ki magát a nemzeti közös vérkeringés életrendszerébol. Mihelyt idegen célokat szolgál egy
latifundium: annyi, mintha megcsonkíttatnék a haza testi épsége. A birtok egyesek tulajdona:
de az egész terület a haza tulajdona. Éppen ezért az ország szuverén jogkörébe tartozik úgy
szabályozni a földnek, mint a megélhetés os kútfejének nagy kérdéseit, hogy az ne legyen
elvonható természetes rendeltetésétol.
Miben áll ez a természetes rendeltetés? Abban, hogy kenyeret adjon a rajta levo
népességnek. Ez a kenyér nemcsak a búzában jut kifejezésre, hanem a föld minden
termékében. Nem lehet tehát megengedni, hogy nagy területek, minden gazdasági cél nélkül,
meddon heverjenek. Mi lenne, ha minden nagyúr, minden püspök, minden káptalan
egyszerre parlagon hagyná a földjét és megszüntetne minden gazdasági üzemet?
Itt értem el a problémám csúcsához. Az egyik kérdés ez: ha egyik tulajdonos kisajátíttatik,
miért ne a többi is? A másik ez: ha egyiknek szabad a birtokát haszon nélkül hevertetni,
miért ne valamennyinek? Amaz a jog kérdése. Ez a közérdek kérdése. A végso
következtetést egyik sem állja ki. De erre nincs is szükség. Mert mundus se expediet. Az élet
olyan talányokat is megold, amire az elmélet képtelen. Gondoskodva van, hogy fa ne nojön
az égig. Nem kell tartani sem valamennyinek a kisajátításától, sem valamennyinek a
meddoségétol. Amazt meggátolja az állami jogrend; emezt meggátolja a tulajdonosok
érdeke.
De a konkrét esetben: vagy-vagy. Vagy más gazdasági rendszer a Schönbornhitbizományban,
vagy állami beavatkozás. Mert egy népet sem a végpusztulásnak kitenni
nem lehet, sem arra kényszeríteni, hogy egytol egyig kivándoroljon.
Késobb látni fogjuk, hogy az uradalom nem olyan merev most, mint amilyennek látszott a
hegyvidéki akció elott. Érzéketlensége a nép iránt most már nem olyan szembeötlo.
Tisztikara kezd meghonosodni. A Munkácson lakó alkalmazottak olvadoznak belé a magyar
társaséletbe. Gyermekeik magyar nevelésben részesülnek. Egészben véve elobb-utóbb a
magyar intelligenciát fogják szaporítani. A hitbizomány nem zárkózik el a kapacitáció elott.
Összeköttetést tart fenn a kormány kirendeltségével. Meghallgatja a panaszokat s olykor
orvoslást is nyújt. Ultima ratiora tehát nincs szükség. És ebben szörnyu vád rejlik a múltakra
nézve. Látható, hogy az uradalom kezelheto lett volna.
A sorvasztó betegség évtiztedek óta tart. E nép pusztulása a birtokrendezéssel kezdodött és a
kazár uralommal fejeztetett be. Nem titkos betegség volt ez, mely elrejtozve emésztette e
szervezetet. Egész mivolta látható volt mindjárt az elso évben. Hiszen Egán meglátta egy pár
hét alatt.
Hol volt hát az állami és vármegyei alkalmazottak szeme, hogy ok is azonnal meg nem
látták? Hol volt a lelkiismeretük, hogy föl nem jajdultak? Hol volt a becsületük, hogy nem
cselekedtek? A birtokrendezés és az erdoüzem hiánya mindjárt a kezdet kezdetén
megpecsételte a nép sorsát. Tudni való volt, hogy a következés általános pauperizmus lesz.
De ki gondolt a néppel? Ki érezte meg szenvedéseit?
Volt-e csak egyetlen egy is, aki Schönborn grófot felvilágosította volna a helyzetrol? Volt-e,
aki a népmento gondolatokkal foglalkozott? Volt-e, aki fölterjesztést tett volna a
kormánynak a biztosan megjósolható nyomorról? Senki sem volt.
Hát mit csináltak? Feladatukról ugyan mit hittek? Életmódnak nézték a hivatalt és semmi
másnak? Vályúnak, mint az ökör? Igenis, az uradalmat súlyos felelosség terheli. De mit
mondjak arról a magyar tisztikarról, mely lomhán és esztelenül nézte, turte a nép rohamosan
fokozódó pusztulását? Sokan közülük immár nyugdíjba mentek, sokan a sírba szállottak. De
akár a föld felett, akár a föld alatt, érdemelnek-e nyugalmat ezek a mihasznák? Én, aki láttam
azt a nyomort, mely tétlenségük miatt bekövetkezett: íme megháborítom nyugalmukat és sárt
dobok emlékezetükre!
A KAZÁROK
Zsidó mindig volt és mindig lesz; mindenütt volt és mindenütt lesz. Ég alatt és föld színén:
nem jártam olyan vidéken, olyan országban, ahol zsidó ne lett volna. Havasok ormán,
tengerek partján, bányák mélyében - ahol munka van és munka nincs, oltalmazott helyen és
veszélyes ponton, békében és háborúban, szántóföldön és gyárban, üzletekben és
zsákhordásnál a kikötokben - mindenütt van zsidó. De kazár nincs mindenütt. Kazár név alatt
lengyelzsidót értek. Ezen általános nevet azért nem használom, mert a szerencsétlen lengyel
nemzetet kímélni akarom, hogy neve ilyen összeköttetésben szerepeljen. És nem használom
azért sem, mert a zsidó szó vallásfelekezeti fogalom. Márpedig óvakodni akarok annak a
vádnak a színétol is, mintha vallásfelekezeti szempontok vezetnének. Nem mintha joga nem
volna az írónak a hitvallás befolyása és nevelo hatása alapján ítélni meg valamely népet.
Tették ezt már igen sokan és teszik is, anélkül, hogy szükségképpen elveszítenék a tárgyi
igazság mérlegét. A kritika jogköre kiterjed minden hitágazatra. Egy nép lelki állapotát,
muvelodési folyamát, jellemét alaposan megérteni nem is lehet, ha szemügyre nem vétetik
azon befolyás, melyet rá a hitélet gyakorol.
Az egyházi szervezet idegszálait a történelmi fejlodés mindenütt beleszotte az állami
szervezetbe. Ez alól nem képeznek kivételt sem a hinduk, sem a keresztények, sem a zsidók,
sem a mohamedánok. A gondolat és a kutatás szabadságához tartozik tehát annak a
vizsgálata, hogy az egyházi szervezet idegszálai miként muködnek a családban, az iskolában,
a jogéletben, a politikai felfogásban és a közerkölcsben.
De én mégis szigorúan tartózkodom a vallási szempontoktól. Mert azt tudnám indokolni,
hogy a keresztény eszme pedagógiai hatása alatt az emberiség megjavult. De azt, hogy az
erkölcsi és fizikai tisztátalanságnak az a mélységes foka, melybe a kazárok süllyedtek, a
Mózes tanából eredne, vagy azzal bármi gyönge fonalon összekötheto volna, valójában nem
tudnám indokolni. Ellenkezoleg azt látom, hogy a jótékonysági érzület egyetlen egyház
kebelén sem melegebb, mint a Mózes egyházában; amibol méltán következtetheto, hogy a
felebaráti szeretet elmélete a zsidó egyházban is élo törvény.
Azt sem merném állítani, hogy a zsidóságnál észlelheto kozmopolitikus vonások vallási
motívumokra volnának visszavezethetok; mert hiszen a Mózes tanaiban sokkal több a
nemzeti elem, mint a keresztény tanokban.
Ami pedig a családi élet bensoségét illeti, ez a zsidóknál mintaszeru. Ez azt jelenti, hogy az
emberi közösségnek legelso, legönzetlenebb és legerkölcsösebb formációja iránt a zsidó
hitélet éppen olyan fogékony, mint a keresztény. A huség kötelékére vonatkozó botlások
individuális és faji természetuek, s egyáltalában nem jelentik az egyházi törvények lazaságát.
Ezek után nem turöm, hogy bárki is holmi vallási türelmetlenséget lásson soraimban. Éppen
ezért nem is használom a zsidó szót azon nép megnevezésénél, amelyrol írok. Még a
látszatát is kerülni óhajtom annak, mintha általánosítani akarnék. Megkülönböztetem a
kazárt, aki idegen, a zsidótól, aki magyar és nem a zsidókról írok, hanem a kazárokról.
Teszem pedig ezt a nem a szépítgetés, hanem az igazság okából. A szépítgetés úgy se
tartozik se jó, se rossz szokásaim közé.
Ezzel szemben a zsidó vallású magyaroktól megkívánom, hogy ok se általánosítsanak. A
kazárok dolgából ne csináljanak zsidókérdést. Ne védjék a bunt, ha azt vallásfelekezetük
valamelyik tagja követte el. Kancsal szemekkel ne nézzék azt az akciót, mely
bennszülötteket akar kiragadni az idegen kazárok karmaiból.
Felvidékünkre 1868-ban kezdtek a kazárok beözönleni. Azelott is szállingóztak, jöttek,
mentek, meg is telepedtek. Egy öreg kazár, aki el-vagyonosodása következtében "bárónak"
keresztelt el Zúgó község vidéke, így szólott hozzám:
"Mi is bennszülöttek vagyunk; Magyarország polgárai. Az állami védelmet mi is
megérdemeljük. "
- Mikor telepedett meg itt? - kérdezem.
"Én? Én itt születtem; apám is itt született, nagyapám is. "
- Van-e errol anyakönyvi bizonyíték?
"Az nincs. De jöjjön ki velem az úr a temetobe; ott megmutatom a sírköveket. Érnek azok
annyit, mint az írás. "
Ez a bizonyíték csakugyan eros. Aki a sírokat szólítja tanúságtételre, az már - gondolám -
össze van nove ezzel a földdel, e földnek nagy és nemes érdekeivel. A fölébredt rokonszenv
nem palástolható érzésével kérdeztem:
- Hány holdja van a haza földjébol?
"Kevés. Csak éppen annyi, amennyit kénytelen voltam átvenni bukott adósaimtól. "
- Licitáción?
"Igen. "
- Nem ingerelte semmi arra, hogy földet vásároljon, szabad kézbol?
"Mi ingerelt volna? A föld rossz üzlet. Nagy helyen kell dolgozni kis haszonért. Aztán
megköti az embert egy helyhez. Pénzemmel, kocsmámmal, boltommal oda mehetek, ahová
akarok. A földet sem kocsira nem rakhatom, sem a hátamra nem vehetem. "
- Hány ökörfogatot tart?
"Csak lovat tartok; azzal fuvarozom a szeszt és egyéb árut. "
- Azzal is szánt?
"Nem szántok, nem gazdálkodom. Földjeimet haszonbérbe és részibe adom a parasztoknak.
Nem érdemes itt a földdel kínlódni. "
A fölébredt rokonszenv elpárolgott. Beszélgetésünk németül folyt. Én törtem a nyelvet, o
rontotta. Végre magyarul szólottam hozzá.
"Nem tudok magyarul. "
- Volt-e katona?
"Abban az idoben nem vették azt olyan szigorúan. Csak a vigyázatlanokat sorozták be. "
- Hány éves?
"Hetvennégy. "
- Ötvenkét év elott éppen huszonketto volt. Akkor csak szolgált a honvédségnél?
"Nem szolgáltam. Katona csak úgy lesz az ember, ha muszáj. Mi akkor itt, a Vereckeiszorosban
mindnyájan szállítással foglalkoztunk. "
- A muszkák részére?
"Igen"
- Jó! fizették?
"Meghiszem azt! Olyen brilliáns üzleteket soha nem csináltunk. "
Nem folytattam tovább. Amit kerestem: a hazafias érzésnek legkisebb nyomát sem
fedezhettem fel. Ennek mindegy. Orosz invázió, osztrák uralom, magyar alkotmányosság -
mindegy. Lelkivilágába nincs belekapcsolódva a Haza fogalma. Három ismeretlenu
egyenletrol éppen úgy beszélhettem volna vele, mint hazaszeretetrol.
Hetvennégy évet töltött el anélkül, hogy szíve egyetlenegyszer is megdobbant volna azért a
hazáért, amelyben született, ahol élt, vagyont gyujtött, oltalmat nyert. Szakálla megnott, meg
is oszült, teste elhízott, zsebe megtelt. Gyermekeit kiházasította, unokáit fölnevelte, vidékét
kizsarolta. Fináncnak, zsandárnak, bíróságnak nem vétett. Hatósággal pörbe nem szállott.
Uzte a szeszcsempészetet, az áruuzsorát, a pénzuzsorát, a gabonauzsorát és a feles
marhauzsorát, így élt.
A többi is így él. Nem tanul, nem muvelodik, nem mosdik. Csinálja az üzletet és a
gyermeket. Esküszik hamisan. Sokszor gyújtogat. Megcsonkítja ellensége barmát.
Vádaskodik alaptalanul. Vesztegel, ahol lehet. Korrumpál mindenütt. Pénteken este gyertyát
gyújt és megfürdik a rituális lében. Hangosan imádkozik és némán csal. A földrol lenyúzza a
termoréteget, a néprol a bort. Szapora, mint a bogár. Élelmes, mint a veréb. Pusztít, mint a
patkány.
Az uradalom által elgyöngített hegyvidéki népet úgy támadta meg a kazár, mint a sötét,
félelmes és undorító légytömeg a megsebzett és elhagyatott állatot.
A BEVÁNDORLÁS
Már írtam, hogy a kazárok tömeges bevándorlása 1868-ban kezdodött. A birtokrendezés és
tagosítás akkor már be volt fejezve. Az uradalom már akkor levette volt lábáról a népet. A
légyraj, ha nem is kadaverre, de erosen megsebzett organizmusra szállhatott. Az orosz
kormányzat már akkor féktelenül nyomta a maga kazárjait. A galíciai kormányzat is
fölébredt arra a tudatra, hogy a kazárt nem vallási szektának kell tekinteni, hanem
antigazdasági elemnek. És ezen az alapon kezdte kezelni.
Ellenorzés alá vette, a kocsmát, a boltot, a hitelt, az üzérkedést. Szervezkedett társadalmilag.
Védte a parasztot az élosdiektol. Ahol csak lehetett, bojkottálta a kazárt. Közvállalatban nem
részesítette. Üzérkedésének a körmére nézett. Intézményeket alkotott a bennszülöttek
ellenállási képességének fokozására.
Oroszország tehát üldözte oket, Galícia pedig húzogatta ki a gyékényt lábaik alól. Amott
maradásuk nem volt, itt pedig életfeltételeket vontak meg tolük. Mit volt mit tenni: jobb
hazát kerestek. Kik? Akik a muszka rostából mint szemét kerültek Galíciába. Itt újra
megrostáltattak. A java ott maradt. A hulladék vándorútra kelt. Alkalmas talajnak Románia
mutatkozott és hazánk. De Románia elzárta kapuit elolük. Kivált, mióta felszabadult a török
uralom alól, oly makacsságot tudott ez irányban kifejteni, hogy elhatározásán még a berlini
kongresszus akarata is hajótörést szenvedett. Maradt bevándorlási talajnak Magyarország.
Kiváló terrénum mindazok számára, kik a szabadsággal vissza akarnak élni. Mert nálunk
minden meg van engedve, mihelyt a vétek magára öltheti a szabadság palástját. Más
népeknél a szabadság a nemzeti izmok kifejtésére szolgál. Tehát eroforrás. Nálunk a
szabadság: gyengeség. Mások okosan ragaszkodnak a szabadsághoz; mi majomszeretettel
viseltetünk iránta.
Magunkat nem féltjük semmitol. A szabadságot féltjük mindentol. Korlátot ki mert volna
emelni a bevándorlásnak? Hiszen gyér népességünk szaporodik csak, ha bejönnek. Az
uzsorát sem korlátozta akkor semmi. Vezéreink a szabadság elméletének védpajzsa alá
helyezték az uzsorát. Liberalizmusunk irtózott attól a gondolattól, hogy a forgalom
szabadságát bármily enyhe uzsoratörvénnyel meggátolja. Összefügg ezzel a felfogással,
hogy a csalás és hamisítás mai napig is csak magánvádra üldöztetik. Összefügg a
földbirtoknak közönséges áruvá minosítése és ekként való szertelen mozgósítása. Összefügg
a végrehajtásoknak és az árverezéseknek az az istentelensége, mellyel a legnagyobb érték is
potom áron csavarható ki a tulajdonos kezébol. Ehhez tartozik az a megfoghatatlan
hanyagság is, hogy a birtokminimum meghatározása, az otthon biztosítása és a váltóképesség
megszorítása érdekében egyetlen komoly lépés sem történik.
Az ilyen, liberálisnak nevezett, de voltaképpen ostoba, mert a védekezés lehetoségét
nélkülözo irányzat apróra megmuvelt talaj a kazár gazdasági rendszer számára. Hová mentek
volna hát, ha nem Magyarországba? Hiszen itt meg volt szántva, be volt vetve, el volt
boronálva számukra a termo föld. Itt csak az aratás várt reájuk. Nekimehettek bátran az
életnek, kaszával, sarlóval, akár aratógéppel is. Munkájukban nem akadályozta sem a
törvény, sem az ember. Élvezhették a szabadságot és letarolhatták a mezot minden akadály
nélkül.
Még honossági törvényünk sem volt. A zsidó emancipációt egyhangú lelkesedéssel mondta
ki a törvényhozás. Az Andrássy gróf híres szállóigéje: "az a bajunk, hogy nincs elég
zsidónk" - mindenüvé elröpült. Szánakozva néztük azokat a középkorban sínylodo helyeket,
ahol nincs zsidó. Zsidó és vasút kellett mindenkinek, hogy pezsgésbe jöjjön a forgalom.
Mivel pedig a kazár is zsidóhitu volt, ennélfogva nem törodött senki a kazár bevándorlással.
Ha pedig valamelyik "Pesti Hírnök" vagy "Magyar Állam"-féle lap aggodalmaskodni
merészelt volna: ugyancsak lett volna haddelhadd. A liberális közvélemény keményen a
fejéhez csapkodta volna a humanizmust, a jogegyenloséget, a vallástürelmet és a
civilizációnak minden értékes szavát.
Tehát jöttek. Senki sem kérdezte, honnan, miért? Mit hoztak, mibol akarnak megélni, mi a
szándékuk, mi a foglalkozásuk? De nem is használt volna az efféle kérdés semmit. Mert így
felelnek vala: jöttünk, mivel uzsoráskodni akarunk. A hatóság nem felelhette volna, hogy az
nem szabad. És jöttek. A hátukon batyuval, a kezükben hamis mérleggel, a hordójukban
mérgezett pálinkával. Jöttek azzal a kereszténygyulölettel, melyet lelkükben az orosz üldözés
megérlelt. Azzal az üzleti élelmességgel, melyet bennük a századok kifejtettek. Azzal a
felfogással, hogy másokat rászedni szabad. Másokat károsítani nem cudarság; másokat
tönkretenni nem szégyen. Jöttek tízenként, jöttek százával, jöttek ezrével.
Ezt a bevándorlást a késobb hozott honossági törvény sem meg nem akadályozta, sem nem
korlátozta. Ez a törvényünk is szaporította a magyar Corpus Jurisban az írott malasztot. Nem
léptették életbe. De mégis. Kossuth Lajossal szemben alkalmazták a törvényt, o hontalanná
lett, mivel tízévi távollét után nem jelentkezett. Mert az országgyulés nem azért hozott külön
törvényt, hogy a Kossuth érdemeit elismerje, hanem azért, hogy kirekessze ot a hazából.
A kazároknak pedig megnyitották azt a kaput, amit Kossuth Lajos elol elzártak. Az effélét
nálunk liberális politikának hívják. Hontalanná tenni Kossuthot, aki Nemzetet adott a
Honnak: hogyne volna szabadelvuség. Mégpedig a bécsi udvarnál patentírozott
szabadelvuség. Nehogy azonban az egyensúly felbomoljon, túl felol elárasztják hazánkat
kazárokkal. Kossuthtól féltették a hazát; a kazároktól nem féltették. Ennek így kellett lenni,
mert máskülönben korszakunk nem volna következetes önmagához. Kossuth egyik nagy
alkotása ugyanis abban rejlett, hogy a népet a saját lábára állította. Ez az alkotás
legkönnyebben paralizálható a nép elszegényítésével és demoralizációjával. Hadd jöjjön hát
a kazár!
De legyünk igazságosak. A kazárt sem nem hozták, sem nem édesgették ide. Magától jött.
Meggátolni ezt a bevándorlást nem próbálták. Ebbol áll a bun. Meggátolni nem is tudták
volna a rendelkezésre álló eszközökkel. Ebben van az enyhíto körülmény. A kormányok nem
népgondozást vártak a vármegyétol, hanem képviselo-liferálást. Alkalmas szerve a
vármegyének a bevándorlás meggátlására nem is igen volt. Községi elöljáróságaink, kivált a
hegyvidéki apró községekben, bizony nem képesek ilyen fontos és kényes kérdéssel
megbirkózni. A falusi bíró tudatlan és gyámoltalan is. A jegyzo... ? Mit mondjak a
jegyzorol?
Mondom a legjobbat; azt, hogy túl van terhelve adóüggyel, katonaüggyel, nyilvántartással,
kézbesítéssel, statisztikával, rubrikával és a fészkes fülemile tudná megmondani, hogy mi
mindennel. A községjegyzo mindenkinek jegyzoje, csak a községnek nem; végzi a dolgát
mindenkinek, csak éppen a községnek nem. Ez is magyar specialitás. Úgy szervezni a
hivatalt, hogy ne a hivatásával foglalkozzék. A jegyzoség a mi kormányzási rendszerünk
zsákutcája. Végeredményében minden oda folyt és ott akad meg.
Pár év óta szigorúbban veszik a-települést. A szigorúság mértéke megítélheto abból, hogy
1896 márciusában a belügyminiszter körrendeletet adott ki a lengyelzsidók bevándorlása
ügyében. Ez a körrendelet el is jutott a vármegyékhez 1897 márciusában. A körrendelet tehát
kerek egy évig utazott Budapestrol Ungig, vagy Beregig, vagy Mármarosig. Körülhajózta-e a
Földet, nem tudom. Azóta pihen az akta, mert az elrendelt véleményes jelentést azóta nem
sürgette meg a központ.
A TELEPÜLÉS
A honossági törvényben ilyen muszavak fordulnak elo: "település, települési engedély,
községi kötelék település által, községi kötelék négyévi lakás és teherviselés által honosok,
külföldiek, külföldiek nyilvántartása, hatósági eltávolítás, bejelentési kötelezettség, lakhatási
engedély. " Ezek a muszavak a hegyvidéki községek elöljáróságaira nézve arabusul voltak.
Nem ismerték a törvénynek sem a célját, sem az értelmét. Éppen ezért még csak meg sem
kísértették annak végrehajtását.
A kazár jött, a kazár ment. Úgy jön, mint aki egy nagyobb sétára indul a beszkidi emlékhez,
hogy ott meguzsonnáljon. Holmija a hátán lóg egy piszkos abroszfélében. Egyedül jön.
Családja túl marad a hegyaljában. Valamelyik kocsmárosnál. Esetleg egy üres pajtában.
Vagy az erdoszélen egy vadalma fa alatt. Megérkezik az elso kocsmához.
Ami a rómaiakra nézve a castrum volt, az a kazárra nézve a kocsma. Biztos otthon. Védvár.
Leshely. Talaj a rekognoszcírozásra. Menedék, ha a meghódítandó nép erosebb, orszem a
vidék viszonyainak kipuhatolására. Stratégiai központ, honnan a hadmuvelet kiindul. A
besétált kazár mindenek elott azon arányszámról tudakozódik, amelyben az ott levo kazárok
a bennszülöttekkel állanak. A törvényes szám 1 pro 14. Ez azt jelenti, hogy a megtámadott
népbol 14 essék egy kazárra. A megélhetésnek ez az elso feltétele. Ha a kazárok száma
meghaladja ezt az arányt, akkor az új vendég iparkodik más faluba.
Ennek a számadásnak az az alapja, hogy 14 egzisztencia után meg lehet élni, mert egyre
másra mindenkinek a keresményébol 20-20% elharácsolható. Nemcsak megélni, de
gyarapodni is lehet. Kerek számokban beszélve, ha a bennszülött 100 forintot keres egy év
alatt: ebbol a kazár ki tud szedni magának 20 forintot. Marad a keresonek 80 forintja. Ha ez a
muvelet 14 bennszülöttön esik meg: valamennyinek marad 80-80 forintja; de a kazárnak 280
forintja lesz. A kazár jövedelme tehát 200 forinttal haladja meg az egyes bennszülött
jövedelmét.
Ezzel aztán a harc sorsa el van dolve. Gazdasági harc lévén, a legfontosabb erotényezo a
pénz. De íme, a kazárnak 280 forintja van, a bennszülöttnek pedig csak 80. A csatába tehát
sokkal több katonát visz a kazár, mint az ellenfele - taktikai elonyeirol nem is beszélve. A
castrumban egyebet is megtud a sétáló. Nevezetesen, hogy milyen ember a fobíró, a
szolgabíró, a jegyzo, a járásbíró. Foként, hogy milyen a csendor. Van-e sok? De legfoként,
hogy milyen lábon áll a kocsmáros a pénzügyorséggel? Szemes-e, életre való-e a finánc,
vagy kötelességtudó?
Kielégíto válaszok után visszasétál a pajtához, vagy a vadalmafához, ahol családja
tartózkodik. A kello információra megindul a karaván, de nem együtt. A tizenkét éves
gyermek már önállóan végzi a honfoglalást. Négy-öt kilométer távolságban követik egymást
a családtagok. A határszéli forgalom élénk. Egyik kazár olyan, mint a másik. Rongyos,
piszkos, kaftános, fülhajas valamennyi. A séta tehát nem tunik föl.
A rekognoszcírozott területen elhelyezkednek. Egyik ide, másik oda. Cselédre, darabontra,
kisegítore mindig szüksége van a boltosnak és a kocsmárosnak. A legtöbb kazár vagy boltos,
vagy kocsmáros. Ezek között széled el a besétált család - cselédnek, darabontnak,
kisegítonek. Ki venné ezt észre? S ha igen: ki lásson abban veszélyt és törvénytelenséget,
hogy a söntésben egy új leányka méri az italt? "Most fogadtam föl" - felelné a gazda. Vagy
"árva gyermek, egy galíciai rokonom halt meg. " Vagy "háztuznézobe jött" - mondja a
fickóról.
Ezt el kell nézni, mert a rituális házasság ott igen gyakran fordul elo. A galíciai fiú szolgának
szegodik a bereg megyei leányos házhoz. Üzleti szellemét kipróbálják a szülok. Ha beválik:
hozzáadják a leányt, s az ifjú pár szegodményes cseléd lesz az öregeknél mindaddig, míg
saját lábukra tudnak állani. Anyakönyvvezetohöz ritkán mennek. Azt ilyen szállingózó
bevándorlást vajmi nehéz megakadályozni. Ha tömegekben jönnének, egészen más; de
egyenként jönnek. A záporeso ellen lehet védekezni; a köd ellen nem lehet.
Azonban sok vád terheli mégis a közigazgatást. A községi elöljáróság tehetetlenségéhez járul
a felsobb fokok hanyagsága. A települo köteles magát bejelenteni. Ezen kötelezettség
elmulasztása kihágást képez. Ezen kihágások száma feltuno nagy. Dacára ennek pl.
Munkácson egyetlen egy eljárás sem indíttatott a bejelentési kötelezettség elmulasztása
miatt. Értesülésem szerint ezen város polgármesterének a községi törvény 8-15. szakaszaiban
foglalt megkülönböztetésekrol halvány fogalma sincs. Ez a vád alispáni jelentésekkel is
igazolható.
A hatósági közbelépés értékét eléggé föl tünteti a következo eset. Dombostelkén beköltözött
egy kazárhoz Mayer Herschler 1899. szeptemberben. Foglalkozása nem volt. Települési
engedélyt nem kért. Vagyona sem volt. Megélhetési módját igazolni nem tudta. Ennek
következtében a községi elöljáróság 1899. novemberben kiutasította Herschlert élo szóval.
Herschler nem mozdult.
1900. januárban írásbeli végzéssel utasította ki ot a községi elöljáróság. Ezt a végzést
Herschler megföllebbezte. Az alispán helybenhagyta a község végzését júliusban kelt
határozatával. Az alispán határozata felolvastatott és megmagyaráztatott Herschlernek s
egyszersmind utasították ot, hogy hagyja el a községet. Ekkor már zugkocsmája volt
Herschlernek és adósai voltak, akik ot pártfogolták.
Herschler nem mozdult.
A község följelentést tett, hogy nem bír Herschlerrel, s kérte a hivatalos kitelepítést,
ugyancsak júliusban. Szeptember végén, mikor ott jártam, Herschler még nem volt
kitelepítve.
A dombosteleki község elöljárósága ezen esetben nélkülözi felülrol a szükséges támogatást.
Ez azonban a legritkább eset, mert egyebütt maguk az elöljárók mulasztják el
kötelességeiket. Nem tudnak a dologhoz nyúlni, de nem is igen mernek. A kazár erosebb,
mint ok. Ügyesebb is. Nagy az összeköttetése.
Husztról kiutasítottak a múlt nyáron egy kazárt. A kazár nem távozott. Azt állította, hogy
neki valamelyik faluban községi illetosége van. A rendorség letartóztatta, mint engedetlent
és elhatározta a kitoloncolást. A hatóságnak nem volt igaza. A személyre nézve tévedett. A
letartóztatott kazár csakugyan bírt illetoséggel.
Mi történt?
Hát az történt, hogy a letartóztatás után négy óra elteltével a szolgabírói hivatal távirati
rendeletet kapott a minisztériumból, hogy azt a kazárt azonnal bocsássák szabadon. Minden
becsületes ember örül, hogy az ártatlan nem szenvedett. De fölmerül az a kérdés, honnan
tudta a kormány, hogy ártatlant tartóztattak le? Hiszen a szolgabíróság tévedése nem volt
kiderítve. Vizsgálat megindítására és befejezésére teljesen hiányzott az ido.
Száz meg száz panasz érkezik távirati úton a kormányhoz. Egyet sem intéznek el vizsgálat
nélkül. Igenis történik szabadon bocsátás gyakran, ismert és befolyásos jótállásra. De ezt a
kazárt a saját illetékes hatósága sem ismerte. A szomszéd községben képtelen volt magát
igazolni. És íme Budapesten van valaki, aki ot igazolja, aki érette kezességet vállal; akinek
hitele, befolyása van a kormánynál; aki felkocsizik a várba s föllépése olyan gyorsasággal
érvényesül, hogy minden irodai formalitást félretéve, sürgönyileg intézkednek elso szavára.
Mindebben nem látom a visszaélésnek legkisebb nyomát sem, sot örülök, hogy így történt,
mert ártatlan embert szabadított ki a gyors eljárás. De eszembe jutnak mások, akik szintén
hatósági tévedések következtében szenvednek. Honnan vegyék ezek azt a befolyásos
összeköttetést, amellyel a kazár bír? Eszembe jut, hogy 1884-ben Kolozsvárt egy választási
menetet megdobáltak. Emlékezetem szerint, tizenhét, vagyonnal bíró választópolgárt csuktak
a börtönbe. Ártatlanok voltak azok is. Nem is jöttmentek voltak, mint a kazár. A gyanú nem
volt igazolva semmivel. Mégis hat álló hétig szenvedtek csirkefogók és kapcabetyárok közt.
A huszti eset, mely különben munkácsi is lehet, mert azt a jegyzetemet, amelyben név szerint
volt a kazár is, a szolgabíró is és informálóm is megjelölve, nem találom sehol - de bárhol
történt, egy ilyen eset nem marad pszichológiai következmények nélkül. Rendes viszonyok
között azt a biztos jogérzetet eredményezné, melyet a sans-souci molnárról jegyzett föl a
történelmi hagyomány. Mindenki tudja, hogy Nagy Frigyesnek alkalmatlan volt az a malom
s ráparancsolt a molnárra, hogy onnan megfelelo árért malmostól távozzék. A molnár nem
engedett. "Ki foglak innen eroszakkal telepíteni"-fenyegetodzött a király. - Nem lehet, felelt
a molnár, mert azt nem engedi meg a bíró.
A mi esetünk azonban nem a jogérzetet erosíti, hanem azt az általánosan tapasztalható
félelmet, melyet hatósági közegeink a kazárok irányában táplálnak. Azt a közhiedelmet
erosíti, hogy a kazárnak Krisztus a barátja. A kazár kivételes nép. Annak több szabad, mint
másnak. Ügyét-baját gyorsabban igazítják. Porét könnyen megnyeri. Visszaéléseit el tudja
palástolni. Ahol igaza van, ott hatalmas védelemben részesül. Ahol nincs igaza, ott a
védelem még hatalmasabb. Kazárnak lenni annyi, mint modern kiváltságokban részesülni.
Ezt a közhiedelmet erosítette meg a renden kívül való gyors eljárás.
A GEORGINA
A tudomány alaposan megfigyelte, hogy a nyubol miként lesz légy. Nem ilyen pontos a
megfigyelés arra nézve, hogy a semmibol miként : valami. Sot bölcseleti tétel, hogy ex nihilo
fit nihil. A gyakorlat rácáfol a bölcselokre.
Mikor a kazár átsétál a hegyen, akkor az o vagyona - semmi. Pár év múlva már valami.
Késobb sok lesz a valamibol. Nem mindeniknél, de néhány kazár szintén nyomorult. Nem
olyan nyomorult, miként a bennszülött, de nyomorult. Éhezik, fázik, kínlódik ez is. Majdnem
olyan szánalmas, mint az áldozata. Azonban a zöm élheto állapotban van. De kevés
gazdagszik meg. Hol kapná meggazdagodásához az életnedveket? Hiszen az az organizmus,
amelybe gyökérkarmaival fogódzóit, már ki van élve. Silány mezon silány a takarmány. Üres
kamrából nem lehet dús asztalt teríteni, százados tölgy alatt ki látott viruló tenyészetet?
Gyéren, soványán, sátán no alatta fu és virág. A cserje elvéznul és idonap elott kipusztul.
Íme, az uradalom hatalmas lombsátora elfogta a kis egzisztenciáktól a sugarat, az esocseppet,
a harmatot. A tenyészet bizony vézna, sot erotelen az örökös árnyékban. A kazár erre az
erotlen tenyészetre vetette magát.
Úgy kell a helyzetet képzelni, mint azt a vackorfát, melyet fagyöngy-parazita támadott meg.
A fagyöngy magvát évtizedek óta hullatja rá a feketerigó, a seregély és a húros madár. De
míg ép, eroteljes és egészséges a fa, addig a mag nem hajt gyökeret. A fa ellentáll. De
mihelyt taplósodni kezd a fakéreg és odvasodni a törzs: megszunik a fa ellenállási képessége,
s a fagyöngy magva megfogamzik. Így fogant meg a hegyvidéken a kazár.
A vackorfa kérge el van taplósodva. A fagyöngy magva megfogant. A törzs pusztul. Tavaszi
hajtása gyönge, idétlen, lombja sovány, ritka; virága kevés, gyümölcse silány. Minél inkább
sorvad a megtámadott fa életereje: a fagyöngy vaskos és merev és érzéketlen levélzete annál
jobban díszlik. Azonban megmarad fagyöngynek. Arra már nem nyújt elég tápot a sínylodo
vackorfa, hogy a fagyöngy önálló fává fejlodhessék. Mikor ott jártam, a korai dér már
befejezte muvét a vackorfák lombján. A halványpirosra kínzott levél már váltogatta a halál
sárga színét s a legkisebb fuvallatra tömegesen szállingózott át az enyészet világába. Éppen
ezért a fagyöngybokrok annál jobban feltuntek. Mert ezek nem vesztik színüket a dér hatása
alatt. Kiállják a legzordabb idojárást is. Télen is zöldek, merevek, érzéketlenek. Amerre csak
néztem, mindenütt láttam oket, amint baljóslatú energiával belekapaszkodnak a megtámadott
fa redvesedo ágaiba. Sokan vannak.
Munkácson a lakosság 60%-a kazár, Szolyván 25, Vereckén 42, Volócon 25 százalék. Ezek
központi helyek, ahol több alkalom nyílik a közvetítésre. Azonban a legfélreesobb zugokban
is van kazár. Az utas jóformán csak oket látja. Nemcsak azért, mivel állandó mozgósításban
élnek, hanem azért is, mivel a községek út mellett fekvo házait foglalták le maguknak. A
bennszülöttet hátrább tolták, a patakárokba, az oldalakra, a hegyekre. Elfoglalták azt a
terrénumot, ahonnan könnyebb az operáció; ahol meglátható minden járókelo, minden terhes
kocsi, minden vizsgálóbiztos.
Ha látsz a kis ablakban rozmaringot, levendulát, majoránnát: biztosra veheted, hogy ott
bennszülött lakik. De ha georgina terpeszkedik az ablak alatt, s nehézkes fejét átnyújtja a
sövényen: akkor a legtöbb esetben kazár költözködött a házba. A georginadísz többségben
van az út mellett fekvo lakások között. A sok georgina nyugtalanított. Megtévedtem volna?
Hát az is fészek, amit én barlangnak hittem? Ott is volna poézis? Ezek is szeretik a virágot?
Mert ha napraforgó volna, amit értékesíteni lehet, mint olajgyümölcsöt; vagy zsálya, amit
megvesz a gyógyszerész; vagy bármi néven nevezendo haszonpalánta. Ez esetben
megkapnám az összefüggést a növény és a termeszto között. De a léleknek melyik
láncszeme fuzi a georginához a kazár családot?
Ezzel a szóval talán meg is találtam a kérdés nyitját, íme, egy rokonszenves vonás; egy
buvös ero, egy magasztos gyöngeség. Egy finom és nemes és meleg verofény a kazár
kedélyvilág hideg és fekete éjszakájában! Ne mondjátok, hogy a család és a fajösztön azonos
fogalom. A szülok viszonya a kazároknál is tovább tart az utódok fölnevelésénél. Itt tehát
egy megragadható fonalszál mutatkozik, mellyel a kazár is elvezetheto a nemzeti muvelodés
körébe. Ez a feladat kizárólag a kazárok hitrokonaira hárul. Csak ezek ragadhatják ki oket
babonás és kegyetlen ortodoxiájuk éjszakájából. Nekünk nincs rájuk hatásunk. Sem
hatóságainknak, sem intézményeinknek, sem iskoláinknak. Ami tolünk jön, azt
ellensúlyozzák vagy a megrögzött szokások, vagy a csodarabbik. Nekünk nem hisznek. De a
zsidó vallású magyarok sokat, hitem szerint mindent tehetnének. A nemzet és a haza hálával
fogadná jó fiaitól ezt a cselekedetet.
Szervezzenek egy kultúrligát a kazárok erkölcsi és nemzeti átalakítására. Lássák el oket
felvilágosodott papokkal. Építsenek ott zsinagógákat és iskolákat. Vigyenek oda jó tanítókat.
Helyezzenek különös súlyt a lánygyermekek nevelésére. Vegyék a nyomorultakat gondozás
alá. Tanítsák meg azt a népet magyarul; ébresszenek benne hazafias érzelmest; oltsák beléjük
a hazához és a nemzethez való hu ragaszkodást. Szoktassák oket produktív munkára.
Egyszóval, tegyék oket hajlandóvá az európai kultúrnézetek és erkölcsi törvények
befogadására.
Tudom, hogy a zsidó felekezetu magyarok körében sem vékával mérik most az aranyat. Azt
is tudom, hogy ez a kultúrliga igen nagy pénzáldozatokkal járna. Azonban csak az imént
láttuk, hogy üldözött romániai hitsorsosok segítségére pár nap alatt több százezer koronát
tudnak összegyujteni. Tehát ha nincs is sok pénz, de a legszükségesebbre untig elég. Nekem
nagyon imponált a romániai zsidók megsegítése. Pedig az az áldozat a nemzetre nézve kárba
veszett. Csak annyival volt rokonszenvesebb a péterfillérnél, mert szegény emberek kapták.
De amire én kérem oket, az bezzeg nemzeti szempontból sem veszne kárba.
A kultúrliga gondolatát a georgina juttatta eszembe. Maradjunk is ég a georginánál.
Szívesebben idozöm itt, mert vigasztalásomra szólt az a benyomás, melyet ettol a virágtól
nyertem. Aki virágot ültet, virágot ápol: az nem sajnálja a termotalajt és a fáradságot tole.
Mitol? Attól, amit szépnek talál. A virágültetés altruisztikus vonás. Tehát fogékonyság a
jóra. Az a georgina arról gyozött meg, hogy a kazárt nem elpusztítani kell, hanem átalakítani.
Való igaz, hogy a szépérzék borzalmasan vaskos módon nyilatkozik meg. Mert a georgina
rút, ízléstelen, kirívó és szerfölött büdös. Nehéz, merev, visszataszító. Ha leszakítják: nem
megszárad, hanem elrothad. Emlékre nem alkalmas. Imakönyvbe rejtve, ki látott valaha
georginát? Koszorút ki tud kötni belole? Hajtfürtjei közt a no, kabátján az ifjú viselt-e valaha
georginát? Ez egy kitaszított virág. Polgárjoga nem is volt soha. Ha egy georginabokrétával
lepnéd meg a bálba lépo leányt, csúfságnak venné és kiszeretne beloled. Ha terített asztalán
dísznek használná a háziasszony: egy hétig beszélne róla a társaság, mint rosszul sikerült
kuriózumról. Mindent összevéve: a georginától hallgatag megegyezéssel tartózkodik a jó
társaság. A georgina a virágok kazárja.
Azonban a kazár asszony ezt szereti. Rossz ízlés, de ízlés. Csúf dolgot szeret, de szeret.
Életében van egy pont, melyben eltér a hasznosság elvétol. Jól vigyázzunk, mert ez
archimedesi pont. A kazár világot ezen a ponton lehet sarkaiból kiemelni és áttenni a
majoránnák, rozmaringok, levendulák és rózsák, liliomok, nefelejcsek és ibolyák világába.
KÉT NAPSZÁMOS ÉS KÉT KAZÁR
A kazár vagyontalanul vándorol be hazánkba. Mit csináljon? Mert élni csak kell. A cigány
úgy oldotta meg ezt a problémát, hogy lopott. Rajtavesztvén, azt kérdezte a bíró, hogy miért
nyúl a máséhoz? "Mit csináljak, tekintetes uram - felelt a cigány - mikor minden a másé?"
A kazár nem lopással oldja meg a problémát. Ámbár, hiszen lopogat is. De ez nem
természete. Az orvgazdaságot többször gyakorolja. Ez már egy neme az üzletnek. De mint
állandó iparágat ezt sem uzi. Legáltalánosabb mestersége a közvetítés. Ezen a téren
hihetetlen rekordot ér el. Valóságos belso szenvedéllyel uzi ezt az ipart. Nincs az üzletnek
olyan képzelheto neme, amelyhez oda nem állana középso tagak. A halász és a hal között o a
háló. A hideg és a szoba között o a kályha.
Bennszülött bennszülöttel semminemu vásárt nem köthet, hogy közé ne álljon a kazár.
Tyúkot, malacot, borjút Munkácson, Huszton, Szigeten nem tud eladni a bennszülött a
közvetlen vevonek. Tehenét, ha el cárja cserélni sertéssel, szántóját kaszálóval, ökrét
lakóházzal: a kazár ott van, alkuszik, közbelép és megakaszt minden vásárt, minden cserét,
míg közvetítése el nem fogadtatik. Nem kell feledni, hogy a kazár egy minden tekintetben
elhanyagolt népet tart megszállva. Ez a nép a kazárt kikerülhetetlen végzetnek tekinti.
Közszerencsétlenségnek, mely nem elhárítható. Istencsapásnak, amit megadással fogad a
jámbor hívo.
Késobb látni fogjuk, hogy a lelkészek mino jó barátai a népnek. De a kazárok
végzetszeruségérol táplált hit megtörte a lelkészek ellenhatását. És minél nagyobb lett a
kazárok száma, annál jobban elmerültek a lelkészek a csüggedésbe. Próbálgatták a nép
önbizalmát fölébreszteni, elveszítvén a csatát: elvesztették hitüket is az iránt, hogy népüket
megmenthessék. A közvetítéseknél az üzlet tejfölét szedi le a kazár. Valósággal megvámolja
a közforgalmat. A nép egy modern tizedet fizet a kazárnak.
Frigyesfalvánál két rutént láttam dolgozni a vasúti töltésen. Megrongált talpfákat cseréltek
ki. A két napszámos mögött két kazár állott hallgatagon. Kocsink elhaladott mellettük s én
elmélázva néztem azt a színes játékot, melyet a havasok egyik csúcsán az oszi napsugár
véghez vitt. Azonban vissza-visszatekintettem a munkásokra. Nem tudom miért; hiszen nem
érdekeltek. Igaz, hogy mezítláb dolgoztak ásóval, ami annyit jelent, hogy a kemény szerszám
feltöri a talpukat; az is igaz, hogy a faluban délre harangoztak s nem láttam körülöttük
ételhordó fehérnépet, ami annyit jelent, hogy étlen dolgoznak. De mindez nem feltuno az
ínségnek ezen a vidékén.
Egyszóval, nem tudok számot adni, hogy miért tekingettem vissza mindaddig, míg a
kanyarulat el nem födte oket. Csak néztem. Amiként elnézi az ember a kóválygó madarat, ha
nagy magasságban kering. És az alaktalan bogáncskórót a hósivatagban mindaddig, míg a
szem belefárad. Rá sem gondolunk, mégis nézzük. Nincs semmi célunk vele, mégis nézzük.
Mikor aztán nem látjuk; mikor már lobog a láng a szolyvai kandallóban s utolsó cseppig
ürítettük a teáscsészét és lepihenünk és végigböngésszük a friss hírlapokat, s egy krajcáros
újságban azt is elolvastuk, hogy Egán csak parádézik négyes fogaton jár, ingyen eszi az
állam kenyerét, cézárnak képzeli magát és csodálkozunk azon, hogy milyen gyilokká
válhatik a penna elvetemült emberek kezében, s hogy a hazugságoknak mino hegyláncai
nehezednek még olyan emberre is, aki tudását, szorgalmát, jelenét és jövendojét annak a
magasztos célnak szentelte, hogy egy szerencsétlen népet megmentsen a nemzet számára:
mikor mindezen túlestünk s kioltottuk lámpánkat, akkor megint csak élonkbe kerül a két
napszámos, hivatlanul, szinte tolakodva, és látjuk kékesszürke lábszáraikat, sovány karjukat,
foldozott ingüket és lemondásteljes arcukat. És látjuk a két kazárt is a hátuk mögött,
mereven, hidegen, érzéketlenül; sötéten, mint a fátum; kérlelhetetlenül, mint a balsors.
Szobánk megtelik fantasztikus képekkel. A nép szenvedése lerajzolódik a fekete levegore; az
ortüzek mellol megérint a vészkiáltások egy-egy foszlánya. És úgy tetszik, mintha nem
talpfán dolgoznék többé az a két napszámos, hanem mintha kivonult volna valamennyi rutén,
mindenik ásóval, mindenik mezítláb, mindenik rongyosan és mintha mindenik az önsírját
ásná, hogy befeküdjék, megválni attól az élettol, amelynek ránézve semmi becse sincs.
Víziónkat még borzadályosabbá teszi, hogy a sírásók mögött ott látjuk a merev, érzéketlen,
sötét kazárokat is, és leolvassuk róluk, mint valami fekete fejfákról, a sírásó nép szomorú
drámáját. Másnap reggel, Zsdenyova felé menve, az országút és vasút keresztezodésénél
megint láttam a két napszámost. Talpfák kicserélésével veszodtek most is. Ásóval,
emelorúddal most is. Rongyosán, mezítláb most is. És ott állott mellettük a két kazár is.
Tegnap csak néztem ezt a csoportot; most már vizsgáltam. Tegnap tunodtem a kazár orizet
fölött, most már kérdezosködni kezdettem. A váltóor alaposan felvilágosított. Megtudtam,
hogy egy munkavállalat hegyvidéki procedúrája megy elottem végbe. A szakaszmérnök
elrendelte néhány talpfának a kicserélését. Ez a két kazár jelentkezett napszámosnak
nyolcvan krajcár napi bérért. A vasút megbízottja - a legközelebbi állomásfonök megbízta a
jelentkezo két kazárt a munkával. Az egész munka három napot vesz igénybe. Jut egy
kazárra 2 forint 40 krajcár.
Azonban mindkettonek van a faluban adósa. Az egyik liszt árával tartozik; a másik
készpénzzel. Nem éppen sokkal. Malacra kapta a pénzt az egyik. Jegyzetem szerint három
forintot. De már régen, május elején. A kötés szerint minden hónapban, minden forint után
egy napszámmal tartozik az adós kamat fejében. A három forint után három napszámmal.
Idáig négy hónap telt el; tehát dolgozott az adós tizenkét napot. Mindaddig dolgozni fog, míg
a tokét vissza nem fizeti. A lisztadósság ügyét nem tudtam meg ilyen körülményesen. De ha
rendes kamatot fizet, akkor hetenként egy hatost fizet egy forint után. Ez tehát olcsóbb, mint
a malacpénzadósság, mert ez csak ötszázhúsz percent.
A folyamat tehát ez: A kazár lefoglalja magának a munkát és azt ledolgoztatja a ruténnal. Ha
adós a rutén, akkor kamatban dolgozik és nem kap semmit. Ha nem adós, akkor készpénzért
dolgozik s kapja felét a munkabérnek, vagyis negyven krajcárt. A kazárnak, mint
vállalkozónak a semmittevésért szintén megjut a negyven krajcár.
Önként merül föl a kérdés, hogy miért nem kapja a rutén egyenes kézbol a munkát? Hiszen
ez így zsarolás. Az állam kifizet 80 krajcárt egy bizonyos munkamennyiségért, s aki végzi a
munkát, csak fele árát kapja meg munkájának. A kazár odaáll az állam és polgára közé
rabszolgatartónak. A rutén izzad, a kazár zsebel. Ha a végzett munka csakugyan 80 krajcárt
ért, miért nem kapja meg a munkás a munkabért levonás nélkül? Ha pedig csak 40 krajcárt
ér, miért fizet az állam nyolcvanat?
Miért?
Ebben a kérdésben rejlik a népnyomor kútfeje. Miért? Miért, hogy a kazár tudja meg és nem
a rutén, hogy talpfákat kell kicserélni? Hogy megrongált töltést kell helyreállítani; hogy
teherárut kell tovább szállítani, hogy trafikot lehet nyitni; hogy leesett a tengeri ára; hogy
drágul a kasza. Miért értesül a kazár dolgokról, melyekrol a ruténnak sejtelme sincs, holott
írni, olvasni egyik sem tud? Miért van a kazárnak összekötése a világgal, holott teljesen
elzárja magát a civilizáció behatásától?
Miért?
Azért, mert a kazár egy sok százados kereskedelmi organizmus beltagja. Nem csinálta azt a
szervezetet senki. Nincsen annak írott törvénye. Tisztikara sincs. Könyvvezetése sincs. Se
cége, se muködési területe, se alaptokéje. Csak szelleme van és hagyománya. És eredménye.
Nem vezeti senki; mégis egységesen muködik. Nem kap parancsokat, mégis
engedelmeskedik. Kinek? Az életösztönnek. Erkölcse nincs, csak szokása. Jelleme sincs,
csak tulajdonsága. Barátja sincs, csak cinkosa.
Tagjai muködnek a sivatagban, a bércek között, a falukon és a városokon. Hazája a világ
Palesztinától Munkácsig. Ökörmezotol Kairóig. Az egész organizmus arra van berendezve,
hogy észrevegye az üzleti kilátást. Más ember szagol, tapint, lát, hall, érez. Ez voltaképpen
egy dolog. Semmi egyéb, mint a külso hatások közlése az agyvelovel. Mikor tapintunk:
akkor az ujjunkkal látunk; mikor nézünk, akkor a szemünkkel tapintunk; mikor hallunk:
akkor fülünkkel tapogatjuk ki a hanghullámok minoségét és terjedelmét. Mikor szagolunk:
az orrunk nyákhártyája tapogatódzik az iránt, hogy mino íze van az illo olaj elszálló
parányainak. Mi tehát csupán a tapintás különbözo alakzataival érintkezünk a világgal. De az
életösztön hajthatatlan szüksége az évezredes bujdosásban a kazárnál egy másik érzéket is
kifejlesztett. Egy hatodikat. Az üzleti szervet. Amiként kifejtette a vándormadárnál a
földrajzi ösztönt. Azt az érzéket, hogy delejtu nélkül, éjjel-nappal el tudjon a légurben,
földrészek és tengerek fölött igazodni. Úgy a kazárban az a tulajdonság fejlodött ki, hogy
másnak a munkáját a maga hasznára tudja fordítani.
Másé a verejték; övé a siker. Másé a fáradság, övé a nyereség. Másnak munkája:
erofogyasztás; a kazár munkája: erogyujtés. A talpfacserélésnél vérét és izomzatát emészti a
rutén. A kazár pihenve nézi a munkát és szedi róla a gyümölcsöt.
Ismétlem, hogy itt egy hatodik érzék jelentkezik. A kazár ösztön lát bizonyos tüneteket,
amihez nekünk nincs szemünk. Mintha több szerve lenne mint másnak. Ránézve a világ
óriási szerencsekerék. Élete a lutriszámok állandó kombinációjából áll. Egész lénye
belemélyed a nagy szerencsekerék vizsgálatába. Különleges szervével o látja a számok
kavargását s titokzatos hipnotizálással rá tudja kényszeríteni a számjait, hogy kijöjjenek.
A PÁLINKA
A jóllakás érzése a rutén népnél alig ismert állapot. Rendes tápszere a puliszka, a zabkenyér,
a krumpli, a szilvaíz, az aszalt alma. Tej nagyon ritkán; tojás még ritkábban. Rozskenyér
csak ünnepnapon és csak a jobbmódúaknál. Bükkfakéreggel és polyvával gyakran keverik,
vagyis szaporítják a zablisztet. Zsiradék csak elvétve kerül a krumplihoz vagy paszulyhoz.
Veteményes kertet igen gyéren láttam. A káposztát, hagymát, répát pénzen veszi, ha veszi. A
tojást eladja sóért, ecetért, pálinkáért. A baromfit is eladja. Sertést csak a gazdagabb hizlal.
Megnéztem néhány háztájat. Filyó Fedornál, aki nem tartozik az elesettek közé, íme, mit
találtam: A lakás áll egy szuk pitvarból és egyetlen szobából. Együtt laknak itt: o, a felesége
- egy öreg golyvás asszony - két leánya, két veje és hét unoka. Tehát tizenhárman. A
leányok, amint látható, "fiú-leányok" voltak s odaszállott mind a két volegény. A leányok 19
éves korukban mentek férjhez.
A család birtokában van egy tehén egy "feles" üszo, két ökörtinó, öt darab kacsa, két tyúk,
egy kakóca. Ló, sertés, juh nincs. Belso telkén van hat szilvafa, két almafa, egy diófa és egy
eperfa. Múlt évi termése hetven kéve kender, egy zsák paszuly, öt véka rozs és egy boglya
széna, körülbelül harminc métermázsányi. A tengerit még nem szedték volt le; de az öreg
gazda remél harminc vékát. A zab rosszul sikerült; azt lekaszálták és föletették a tejelo
tehénnel. Tüzelofát a közhelyrol kap. összes birtoka tizenhárom kat. hold, melybol kilenc
szántó, négy kaszáló.
A piszok, rendetlenség és ínség, amit ott találtam, Zola tollára való. Annyi bizonyos, hogy
egy 13 holdas székelynek nem így néz ki a tuzhelye. Annak van mit aprítani a tálba. Hiszen
ez Háromszéken 26 köböl féréju föld! Kicsi híján kilenc köböl vetés esik egy határra. Ennyi
föld mellett a székely ökröt tart, asztagot rak, két sertést hízlal, kenyeret eszik, naponként
tyúkhúsos laskát; gyermekét papnak, tanárnak, hivatalnoknak nevelteti; jó ruhában jár,
pádimentumos házban lakik, galambbugos kapu mögött.
Tizenhárom hold föld mellett nincs indokolva az ínség. A piszok éppen fölösleges. A
rendetlenség pedig visszataszító. De hát így van. Így van a másik, a harmadik, a negyedik
háznál is. Nem mondom, hogy valamennyinél így van. De állítom, hogy földjével nem jól
bánik a rutén, rónaságra való gazdálkodási rendszert folytat. Erolteti a gabonatermesztést,
ami itt nem sikerülhet. Holott az itt-ott látható lóherés szalagok mutatják, hogy az
állattenyésztéssel szép eredmények volnának elérhetok. Leírhatnám a Tyalor János háztüzét
is. Ez takarosabb, mint a Filyóé. De a gazdasági rendszer itt is olyan hibás. A táplálkozás itt
is olyan silány. A gyermekprodukció itt is olyan nagy. E tekintetben a rutén túltesz a kazáron
is.
A rossz, erotlen és kevés táplálkozás, továbbá a zord éghajlat, a tüzifahiány, a nappali munka
és éjszakai ébrenlét az ortüzek mellett s végre a fogyatékos ruházkodás valóságos
életszükséggé teszi a pálinkát. A szörnyu találmány itt még jobban pusztít, mint a székelyek
és oláhok között. Bátran elmondható, hogy a rutén keresményének kilenctizede pálinkává
változik át. A szerencsétlen iszik, mert éhes; iszik, mert hideg van; iszik, mert nem bírja a
munkát. Végre is iszik rossz szokásból, búfelejtonek és iszik, mert a kazár könnyen adja.
Kocsmaregula ott nincs. Papíron van; a valóságban nincs. A kazár hitelez. A rutén
megrészegszik. A kazár tovább hitelez, Újabb idoben a kocsmalétszám a népességi
számarány szerint van szabva.
A meghatározott létszámon felül nem ad a pénzügyigazgatóság kocsmajogot. No hiszen!
Megesnék belé, ha a kazárnak az efféle szabály imponálna. Akinek nincs engedélye: nyit
zugkocsmát, cirkáló finánc, ha jól kinyitja a szemét, rábukkan az ilyen zugokra, nem mindig
nyitja ki a szemét. Nem is tanácsos a túlszigorúság, mert a kazár nem ismer tréfát, ha érdeke
sértve van. Aztán nem is éppen válogatottabb legényekbol áll a pénzügyorség. Egyik-másik
meg is közelítheto vagy szép szóval vagy egyébbel, Jobszty alispán úgy vélekedik, hogy a
zugkocsmák ellen csakis a megszaporított csendorség léphetne föl kello eréllyel és kello
eredménnyel.
A meglépesedett kazár, ha nincs kocsmaengedélye, nem zugkocsmát tart, hanem cukrászdát
nyit. Biz az nem úgy néz ki, mint a Kugler terme, de a cégfelirat bizonyítja, hogy cukrászat.
Tudtommal ez egy iparág. Ipart uzni csak iparhatósági engedéllyel szabad. Ezeket az
engedélyeket nem tudom, kérik-e; nem tudom, kapják-e? Csak annyit tudok, hogy azok a
nyomorult faluk el vannak árasztva cukrászdákkal. Megszunik-e a pénzügyigazgatóság
hatalma a cukrászokkal szemben? - nem tudom. Hogy a rutén nem fagylaltért, nem jégbe
hutött csokoládéért és nem is párizsi bonbonokért jár oda, azt fölösleges magyarázni.
Vörös ital, zöld ital, sárga ital - ez mind masinapálinka. Nem is drágább, mint a színtelen.
Olykor mérgesebb, néhány csöpp lúg, vagy kénsav, vagy mit tudom én, mi - de csak annyi,
hogy mérgezési tünetek ne mutatkozzanak, azonban hogy csípje a nyelvet és rágja a
gyomrot: még népszeruvé is teszi a kazárt. Jó italt mér. Ero van benne. Marja a torkot és a
bárzsingot, mintha tuzlángot nyelt volna az ember. Ez bezzeg nem sajnálja a szegény
embertol a spirituszt.
Rajtacsípni a kazárt a kocsmai kihágáson nem igen lehet. A rutén nem panaszol, sot nem is
igen tanúskodik ellene. Hiába: több nap, mint kolbász. "Mind szép ez, uram, és igaz",
mondta nekem egy beszédem után a választó; "de az úr elmegy, a szolgabíró pedig itt
marad". Le voltam cáfolva. Ha pártos és semmirekello az a szolgabíró, akkor agyon
üldözheti a választót. Nos, a kazár is ott marad. Nem az egyes kazár marad ott; mert hiszen
az egyest, ha hibázik, el is csukhatják. Hanem maga a kazár marad ott, mint antigazdasági
fogalom. A kazár, aki hitelez, mint kocsmáros, mint boltos, mint tokepénzes; a kazár, aki
munkát ad, mint vállalkozó, mint szállító, mint ügynök; a kazár, aki legelobérletet ad, mint
fobérlo. Ez marad ott!
Ezzel pedig kikötni nem tanácsos. Mert a szegény embert mégis csak o segíti meg. Nagy
uzsorára ugyan, de megsegíti. Odavesz ugyan a keresmény, a barom, a termés, a föld, a
telek. De ez nem látható elore. A semmi hitelnél mégis csak jobb az uzsora is. Orvosság
nélkül meghalt volna a beteg. A kazár adott orvosságra valót. Nagy kamatot vett; de íme, a
beteg meggyógyult. A kamatba belepusztul a család egész vagyona. De hátha - nem? Hátha
jobb termés lesz? Hátha megsegít az Isten?
Szántani megy a család kapával. Nehéz, lassú, kétségbeejto munka ez. Kivált ha nagy volt a
hó, nem fagyhatott a föld és összetapadt a hóteher súlya alatt. Ha csak megpiszkálja a
feltalajt: nyúlsaláta öli el a tengerit, mielott kikelt volna. Jó mélyen kell tehát a kapát a
szivályos földbe vágni. A levált rögöt fel kell fordítani. Aztán tovább vágni. Egész erovel,
teljes feszültséggel: reggeltol délig, déltol estig. A nap hosszú, a munka fárasztó. Aszalt
almalevet ettek reggelire puliszkával. Délire kicsírázott burgonyát fozött az asszony. Ilyen
munkához silány táplálék. Az ero fogy, az izmok lankadnak s a nap még jó magasan jár.
Ha álmodozni tudna az a kapás, akkor arról a hízó ökörrol álmodnék, amelyet vegyileg és
élettanilag kiszámított tabellák szerint táplálnak. Nyolc kiló széna, huszonöt kiló burgundi
répa, félkiló dara, két kiló törek, répaszeletek között füllesztve: ez a napi élelem egy
normális ökörnél másfél kiló hússzaporulatot jelent. Ha nem húsra dolgozunk: akkor ízzel a
táplálékkal tizennégy órai teljes munkaképességre fokoztuk az ökör erejét.
De a rutén kapás ereje pillanatonként fogy. Az o tápmennyisége nincs tabellákba szedve
fehérje- és zsírtartalom szerint. Izma és vére használódik el minden kapavágásnál. Testének
ezen nagy értékeit átadja a földiek, hogy ezt termoképessé tegye. Eközben ellankad. Ereje
fogy, miként a póknak, mikor hálót szo. A kapát már nem emeli olyan magasra és nem vágja
elég mélyen a földbe. Érzi magát a kimerülés összes tüneteit.
Egyetlen mentoszer a pálinka. Ez mintha vérré válnék és izomzattá. A leszakadt tuz újra éled
a kazánban. A gép munkaképessége néhány órára helyreáll. Ám a pálinka a kazárnál van.
Sárkány orzi a drága kincset. Hordószámra áll nála az a buvös életnedv, mely erot fokoz,
éhséget csillapít, nyomort feledtet. Micsoda gazdagság, mekkora hatalom, mino boldogság
bírni, kezelni, szagolni azt a sok pálinkát! Akkor inni belole és annyit, amikor és amennyi
tetszik! A rutén csodálattal telik el a kazár iránt. Elismeri magánál felsobb lénynek. Hogyne,
mikor annyi pálinkája van.
Tétovázva közeledik a kaszálóból az asszony a kocsmához. Csak egy litert! De máris
tartozunk, hátha nem ad? Pedig az eltartana holnap estig, s akkorra befejezodnék a kapálás
is. Talán csak mégis megszán. Milyen jó volna, ha csakugyan megszánna. Ez a vágy
rögeszmévé lesz. Mikor a küszöbhöz ér, akkor már úgy érzi, hogy az élet kockája azon a liter
pálinkán fordul meg. Hogy anélkül biztos a megsemmisülés; hogy azzal biztos a boldogulás.
És amíg töpreng, sóhajtozik, kétkedik, bízik, aggodalmaskodik és remél: azalatt mind no a
kazár az o szemében, mert hiszen tole függ most már maga az élet. Mérleggé változik át neki
az ismert világ. Egyfelol áll a pap, a fobíró, a csendor, a végrehajtó. Másfelol áll a kazár.
Lankadtan teszi kezét a kilincsre. Vajon ad-e? Óh, ha adna! De hátha nem ad?! És amint
nyílik az ajtó: azok ott a másik serpenyoben mind jobban süllyednek lefelé a küszöbig, a
pincéig, a mélységekig; ebben a serpenyoben pedig a végzet kérlelhetetlenségével emelkedik
a kazár a gerendáig, a háztetoig, a bércek fölé, a felhok fölé.
Mert a papnak van ostyája, a fobírónak van hajdúja, a csendornek van fegyvere, a
végrehajtónak van dobja. Ez mind nagy és hatalmas dolog. De valamennyinél nagyobb és
hatalmasabb a kazár, mert ennek pálinkája van. Ez a szer csak azért nem szent, mert nem a
templomban adják. A síró gyermek elalszik tole, a nyugtalan gyomor lecsillapul, a fájdalom
megenyhül, a hideglelés szunik, az ero megjön. A pálinka: életnedv.
Világos, hogy itt önszuggesztió megy végbe. Lelke át van hatva attól a meggyozodéstol,
hogy ereje, munkaképessége, tehát jövendoje és egész létezése attól a pálinkától függ, melyet
a kazár megtagadhat. Ha tehát megkapja a pálinkát: azt hiszi, mindent megkapott.
Ennélfogva hajlandó minden további fontolgatás nélkül mindenét adni azért a mindenért.
Úgy kell felfogni, hogy abban a pillanatban az o legforróbb és legmindenhatóbb vágya
teljesül. A kazár megszabadította kínzó kételyektol, kétségbeesett csüggedéstol és legszebb,
legnagyobb reményét váltotta be. Hogyne fogadná tanúk elott, hogy tartozása most már
éppen annyi, amennyit a kazár mond. És ígéri is, hogy a szolyvai vásár után megfizeti.
Kamatot is ígér, minden hatos után hetenként egy krajcárt.
Helyes! - mondja a kazár.
Áldja meg az isten! - mondja az áldozat.
A KAZÁR MUKÖDIK
Muves napokon a pálinkauzsora iparága csak alvó rügyeket fakaszt. Az elcsigázott test keres
enyhülést a kazárnál. Azonban itt csupán életszükségrol van szó. Ez sem alárendelt alkalom
ugyan, mert az életszükség elol nem térhet ki a rutén. Kiaknázható ér itt is kínálkozik tehát.
De itt legalább józan kölcsönkérovel van dolga a kazárnak. Itt tehát mégis csak határa van az
üzletnek.
Hanem a lombfakadás és virágzás vasárnapokon megy végbe. A rutén berúg: a kazár józan
marad. Most már nem az élet szüksége aknáztatik ki, hanem az élet bolondsága. A
megmunkálandó matéria itt már nem a kimerült ember, hanem az ittas ember. Aki nem az
erejét veszítette el, hanem az eszét. Ezekben a kocsmákban a számító üzérkedés keríti
hatalmába az iszákos szenvedélyt. A buta állat az élelmes ember markába dul.
A kocsma: kelepce. Az ajtó csak befelé nyílik. Bemenni könnyu; kijönni nehéz. A kazár
küldi - szóval; marasztja - tettel. Mikor küldi, akkor tanúk vannak készletben. Mert a
kihágási pörnél ezekre szükség lesz. Mikor marasztja a kezébe csúsztatott itallal, akkor
hiányoznak a rendes tanúk. Kéri, szidja, hogy menjen már. Így is nagy a kontó. Négy hét óta
egy fillért sem fizetett. Ennyi forint, ennyi krajcár. Igaz? - Igaz, - mondja bután az áldozat.
Ezt hallják a tanúk. - De maga részeg! - Nem vagyok részeg, tiltakozik az áldozat. - Ugye
részeg? - Nem részeg, felelik a tanúk. - Hát beismeri tartozását? Beismerem. Csak még egy
pohárkával! Mindezt kiszámítva, megfontolva, hidegen, óvatosan, lelkiismeretlenül végzi a
kazár. A kelepce olyan biztos, olyan mély és olyan kikerülhetetlen, mint a sírüreg. Önérzet,
vagyon, függetlenség, becsület - mind
A kocsmauzsorával szemben a hatóság tehetetlen. Egy jegyzo komolyan vette a zárórát és a
hiteltilalmat, és följelentést tett a kazár ellen. De tanúk gyanánt a kazár mellett a kifosztott
áldozatok jelentek meg, s valamennyien azt vallották, hogy a kocsmáros többször
fölszólította oket a távozásra, de ok nem mentek; iparkodott oket kituszkolni, de
ellenállottak; nem adott nekik italt, de ok eroszakkal töltöttek maguknak. A szolgabíró -
legjobb tudomása ellenére - kénytelen volt a kazárt fölmenteni s az állítólagos
rendetlenkedoket két-két forintig büntetni. A büntetéspénzt a kazár megadta nekik, így
beszélte nekem a pap, a jegyzo, a tanító.
A pénzuzsorának még kevésbé lehet hatóságilag nyakát szegni. Az adós nem panaszol. Örül,
hogy pénzt kapott. Drága pénz ugyan, de a szükség igen nagy volt. Talán belepusztult volna,
ha akkor nem kapott volna lisztre, paszulyra, sóra, ecetre valót. Mikor panaszra kerül a
dolog: akkor már ütik a dobot. Akkor már úgy felgyult a tokésített kamat, a perköltség, a
hirdetési díj, a bélyegilleték, hogy az árverésen minden elúszik. A föld, a telek, a ház -
minden. A gazda zsellére lesz a kazárnak. Hogy osei kunyhójában lakhassék, hetenként
három napszámot tesz ott, hol a kazár kívánja.
Egy nyudíjazott járásbíróról beszélik, hogy rendszeresen megidézte a rutént és tudatta vele,
hogy Gottesmann, vagy Jánkel, vagy Berkó, vagy Májtzig (a név közömbös) bepörölte ot
huszonegy forint tartozásért. A rutén beismerte, hogy adós, de csak két forinttal. A járásbíró
nem kutatta tovább, hanem hazaküldötte az alperest, hogy gondolja meg jobban a dolgot. A
rutén hazagyalogolt. Az egyik húsz kilométernyire, a másik harmincötre, már amilyen
messzire laktak a járásbírósági székhelytol. Napok múlva megint idézetet kapott a rutén.. Ez
megint megjelent és megismétlodött az elobbeni eset. És ugyanígy megismétlodött ötszörhatszor.
Mindaddig ismétlodött, míg végre vagy beleunt az alpörös a zaklatásba, vagy beteg
volt, vagy dologra ment valahová - és nem jelent meg. Ekkor aztán meghozatott a kontumác
ítélet. Az alperes elmarasztaltatott huszonegy forint tokének és járulékainak, valamint a
felmerült és felmerülendo perköltségeknek nyolc nap alatt, különbeni végrehajtás terhe
mellett való megfizetésére. Mindent összevéve, a nyomorultnak két ökre veszett belé a két
forint tartozásba.
Ez nem önálló és kivételes eset. Annál a járásbírónál ez rendszer volt. Azok, akik ezt
beszélték, becsületszavukat kötötték le arra, hogy ilyen volt a rendszer. Egy derék lelkész, ki
a népnek valódi gondviseloje, bemutatta nekem Riaskó Vaszil bukóci lakost. A szép,
világoskék szemu hetvenkét éves, teljesen megtört alak hálálkodva közeledett felém, mert
azt hitte, hogy én is a hegyvidéki akció vezérei közé tartozom. Ez a mártír tizenöt év alatt öt
forint kölcsön összeg után Jäger Hersch tokepénzesnek hatszáz forintot fizetett, amiként az
perrendszeruleg megállapíttatott, és a kölcsönösszeggel mai napig is tartozik. Mindene
odaveszett. Tehene, juha, háza, kenderföldje és szántója volt, mikor a Hersch karmai közé
került. Most semmije sincs és kegyelemkenyéren éldegél a vejénél.
A Hersch áldozatairól mesés dolgokat beszélnek. A közelebbi idoben ötvenegy uzsorapert
indítottak ellene. Ebbol negyvennégyet beszüntettek. A bizonyítás lehetetlen. A hivatalos
eskü: nem eskü. Akivel csak beszéltem, mindenki meg van gyozodve, hogy a feltuno sok
hamis esküvésnek véget vetne, ha kötelezové tennék a rituális esküt. Mert ez a polgári
fogadalom egy cseppet sem feszélyezi a kazárt. Bánja is o. Úgy sem törik bele a bicskája.
Hiszen senki sem tudja rábizonyítani, hogy hazudott. De a szertartásos eskü egészen más. A
vakbuzgó kazár mindenkit és minden idoben hajlandó megcsalni. Attól azonban óvatosan
orizkedik, hogy Jehovát szemtol-szembe megcsalja.
Laturka vidékén, közvetlenül a határszélen néhány község sertéskereskedéssel foglalkozik.
Vásárolják a sertést Galíciában és hajtják a munkácsi vásárra. Ezek nem elesett emberek, de
üzérkedésükhöz gyakran kell hitelüket igénybe venniük. A hitel egyetlen forrása a kazár. A
forrás megnyílik a paraszt elott. Meríthet belole. Merít is, mert különben életmódja szunik
meg. Ezen hitelezésnél fizet a rutén tíz forint után heteként két forintot. Ez már
hagyományos fix tétel. Majdnem törvény. Nem változik. Állandó, mint a kifli ára.
A forgalom lebonyolítása elég gyors. A sertést vagy haszonnal adja el a rutén, vagy kárral.
Ha haszna van, kifizeti tartozását s egy-két heti kamatot. Az összeg az ido rövidsége miatt
nem válik megdöbbentové. Harminc forint után egy hét alatt fizet hat forintot. Ha a vásáron
nyert tizenkettot: megtalálta a rutén is a maga számadását. Égbekiáltó uzsora ugyan, de nincs
áldozata. De ha kárral jár az üzlet; ha nyakán marad a sertés, s azt tartania kell uzsorapénzen
vett gabonával; vagy ha betegség éri a jószágot; vagy ha árán alul veszik meg; no akkor
meghúzzák a harangot a rutén összes vagyonkája fölött. Tíz forint után egy évre 104 forint.
Ez, ha jól számítok. ezernegyven százalék. Ilyen képek ismétlodnek völgyrol völgyre, faluról
falura. A pénz is a kazár kezében van, az áru is, a közvetítés is. Tehát a forgalom minden
ága, minden eszköze, minden tényezoje. És a kazár uzsoráskodik a pénzzel is, az áruval is, a
közvetítéssel is. A rutén életnek valamennyi fonalszálát a kazár tartja kezében. E kíméletlen
és szívtelen faj egész élelmességét arra koncentrálja, hogy hurkot fonjon a népélet gyönge
szálaiból, s azt a paraszt nyakába vesse.
Békességes álma legyen a Magyar Bünteto Törvénykönyv nagyeszu szerzojének a Kerepesi
temeto sírjában! Ha tudná, hogy mi folyik a Kazárföldön, nem volna álma zavartalan. Ha
éles szemeivel megfigyelte volna ezt az állapotot, nem kötötte volna gúzsba az
uzsorapereknél a bíróság kezét. Nem mondta volna ki, hogy az uzsora csak magánvádra
üldözheto. Nem vétségnek minosítette volna az uzsorát, hanem cégéres bunnek. Tudom én,
hogy cifra és kecses vesszoparipák készülnek az Elmélet jogászkodó gyáraiban. De
köszönöm én ezt a jogelvet, amelyik tönkretenni segít egy népet. Mit bánom én, ha az elv
száz szillogizmus szurokészülékén állottá is ki a próbát. Törvényt nem a princípiumok
igazolására kell hozni, hanem az élet nagy és állandó szükségleteinek kielégítésére.
Nemzetünk Szent Istvánnal belépett a keresztény civilizáció körébe. Jézus Krisztus tana
üldözi az uzsorát. A magyar bünteto törvénykönyv ide vágó része nem keresztény
világnézetbol fakadt, mert enyhén bánik az uzsorával. Akinek szíve-lelke van és
fogékonysága a tömegek nyomora iránt: utazza be a kazárok földjét s akkor majd
megkérdezem, hogy vétség-e az uzsora, vagy népirtó, szörnyu bun?
JUH ÉS ÖKÖR
Kutyát a rutén portákon nem láttam. Ez itt már fényuzés. A kutya eledelét elfogyasztja az
ember. Pedig volna orizni valója. Jóféle mezoségi kuvaszok hamarább eluznék a vadat a
vetéstol, mint az ortüzek. Juhot sem láttam. Máramarosban még van juh. Még. Vajon meddig
tart? De Beregben már nincs. A rónasági részen lehet; bizonyára van is. Talán nemes birka is
van. De a hegyvidéken már racka sincs. Egyik-másik eresz alatt osztovátamaradványokat
vettem észre. Hányódó vetélot, csörlo ládát, guzsalypálcát, orsókarikát. Roncsok a vagyoni
hajótörésbol. Mikor kérdeztem, hogy hol a többi darab, az öregasszony zokogásban tört ki.
Így nézhet a szülo meghalt gyermeke könyvének széttépett lapjaira.
Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. Ahol juh van, ott tej, túró, sajt,
orda, savó van. És gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán
trágya. Tehát termékenyíto ero. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény
igényu és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb idojárást. Pajtára nincs szüksége. Minden
fuszálat értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még
vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki
adja, s vajmi keveset kér tole.
Ahol nincs juh: ott már nem a vég kezdetérol, hanem a vég legvégérol beszélhetünk. Ha
nincs juh, akkor semmi sincs. Mert a hegyvidéki ember, akár oláh, akár székely, akár tót,
legutoljára a juhától válik meg. A címeres ökröt felváltja a buta, (székely elnevezése a kurta
szarvú, apró sötétszürke kaukázusi szarvasmarhának) a butát a tehén, a tehenet a ló, a lovat a
sertés. Itt egy darab idore megáll az állati értékek lefokozásában mutatkozó vagyoni
süllyedés. Sor kerül a holt leltárra, aztán a kenderföldre, késobb a parafernumra. De a juhot
még mindig tartják. Helyes gazdasági érzéket mutat a hegyi nép, mikor legszívósabban a
juhhoz ragaszkodik.
Tíz darab juh megél nyáron két hold legelon és télen tizenkét mázsa takarmányon. Ez a
táplálék a hegyvidéken tizenhat forint kiadásnak felel meg. Ezzel szemben tíz juhnak a
hozama piaci árak szerint a gyapjú után nyolc, a bárány után tizennyolc, a túró után
harminchat, az orda után négy forint. Csakhogy a család nem viszi ám piacra ezeket a
termékeket, hanem maga fogyasztja el. Pénzt csak a bárányból csinál. Ez annyit jelent, hogy
túró van a háznál egész éven át. Orda és savó egész nyáron. A család tehát állandóan el van
látva egy fontos és egészséges tápszerrel.
Nagyobb súlyt fektetek a gyapjúra. A mosással, fésüléssel, fonással, szövéssel eltelnek az
oszi esték és a téli napok. A fehérnép nem ül dologtalanul. A szövetbol kikerül a guba, a
szokmány, a zeke, a nadrág, a szoknya, a kötény, a bocskorszíj, az ágytakaró, a pokróc, a
tarisznya. Csíkban, Gyergyóban még gyeplot is fonnak a gyapjúból. A Kárpátokban télen át
térdig éro gyapjúharisnyát visel bocskorában az asszonynép.
A gyapjú házi feldolgozása általános szokás. Fonni, szoni, varrni kivétel nélkül minden
székely és minden oláh asszony tud. Ez a házi ipar mérhetetlen gazdasági és erkölcsi kincset
rejt magában. Ezzel az asszony is családfenntartóvá válik. Kilép a negatív szerepkörébol az
alkotás terére. Nemcsak kotyvaszt, hanem termel. Nemcsak gyermeket produkál, hanem
gazdasági értékeket is. Nemcsak gondviseloje, de szaporítója a vagyonnak. Az asszony
szociális becse ezzel megkétszerezodik. A székely nemcsak ösztönbol házasodik, hanem
azért is, hogy munkaképességét emelje, s életterheit megkönnyítse.
Ruházati cikkekért a külföldre vándorló milliókat milliókkal tetézné hazánk, ha a gyapjúnak
ez a házi feldolgozása nem volna. Ahol juh nincs, ott egy nagy fontosságú közgazdasági
tényezo hiányzik. A beregi ruténnek immár nincs juha. Az az állításom, hogy a hegyvidéki
nép legkésobb válik meg a juhától, itt nem nyer igazolást. Mert a rutén az ökréhez inkább
ragaszkodik. De merem mondani, hogy ez a körülmény a rutén gazdasági ösztön
fogyatékosságát bizonyítja.
A rutén az ökrét szereti. Juhán már túladott. Tehén- és sertésállományának is megvérezte a
torkát Beér, Hersch, Low, Kahán, Májzlik, Szender, Gottesmann, Jankel. De az ökröt
körömszakadásig tartja. Az ökör az ö ambíciója. Bármilyen elcsigázott, bármilyen
csenevész, bármilyen torz: de ha ökör, akkor az mégis Csákó, Bimbó, Daru, Kajla, Vidám.
Neve van, holott juhnak, kecskének, sertésnek nincsen neve. A lónak is csak megjelölése
van: szürke, sárga, fakó, púd. Ez nem név; ez csak jelzo. Aki leírja, kis betuvel írja. De
Pajkos, Rendes, Csöndes: ez már név a talpán.
Évekig lehet róla beszélni, akár ha elkárosodott, akár ha ellicitálták. A természetérol, hogy
ilyen volt vagy olyan volt; az erejérol, hogy ennyi deszkát vitt Munkácsra, annyi pálinkát
Vereckére; jó erkölcsérol, betegségérol, mikor hideg volt a füle és nem kérodzött; aztán
felgyógyulásáról, mikor eloször harapott belé a sós vízzel meglocsolt sarjúba. Óh, ezek nagy
és szép emlékek. Boldog perceink csak akkor vannak, mikor a múltakban élünk.
Ámbár kello tiszteletben tartom ezen emlékeket, mégis kimondom, hogy szegény ember
háztartásában az ökör nem produktív állat. Nem tejel, nem borjúzik. Értéke a használatban
fogy. Több tokét köt le, mint a tehén. Munkája a jól gondozott tehénnel is elvégezheto. De a
tehén emellett táplálékot nyújt. Ahol tehén van, ott nincs éhínség. Átvinni a hegyvidéki népet
az ökörgazdaságból a tehéngazdaságba: ez az átalakulásnak kiszámíthatatlan elonyét
jelentené. Kútforrása lenne a nép izomfejlodésének és a vagyon megszaporodásának. Egán
erre törekszik.
A rutén az örökhöz ragaszkodik. Ökörkultuszt uz. Ha pogány volna, ökröt faragna halványul.
Felsobb lénynek nézné és leborulna elotte. Ha ökrét vesztette a rutén, akkor életének becsét
vesztette el. Ez a jámbor, szelíd, alázatos nép egyszerre eltelik hiúsággal, ha ökrére gondol.
Dölyföt, gogöt, felfuvalkodást, mint a székely ökörarisztokráciánál, nem vettem a ruténnél
észre. Persze nincs is olyan marhája, mint a székely ökörmágnásnak. Azokról a nagy és
hófehér és egyenletes csavarodásban nott szarvakról, a hatalmas lapockákról, a fekete
karikákkal övezett "vakisa" szemekrol, a homlokhaj göndör fürtjeirol, a fark hullámos
bojtjáról a szerény ruténnak még csak fogalma sincs. Az ökörmágnás jószága be sem férne a
rutén pajtába.
Ennélfogva dölyf, gog, nagyralátás távolról sem jut eszébe a ruténnak. Egy kis hiúság, talán
némi büszkeség is meghúzódik a lelke fenekén, s olykor fel-felcsillámlik szemében; de ennél
többet nem engedhet meg magának amiatt a kis vézna és kurta szarvú ökörke miatt. Talán a
vásáron, ha látja, hogy másnak sincs különb, s ha az áldomás egy kissé a fejébe ment,
ilyenkor, kivételesen a kevélységnek egy sugara is dereng az ábrázatán. De ez ritka
tünemény és szót sem érdemel. Ezt az ökörszerelmet a "felesmarha"-rendszerrel aknázza ki a
kazár a maga érdekében.
----- 2. rész -----
Bartha Miklós: Kazárföldön 2. rész
A FELESMARHA
A rózsának, valamint a körte-, szilva- és almacsemetének frissen hajtott leveleit gyakran
ellepi a hamuféreg. Ez a támadás olyan tömegekben történik, hogy a levélzet
összezsugorodása és elsorvadása kikerülhetetlen. De a hamuféreg - szamár. Mikor a
megrohant levél életnedveit kiszívta: eszét, erejét, életrevalóságát elveszti. Ott marad a
haldokló levélen tétlenül. Azt hiszi, hogy azon a levélen kívül nincsen számára hely, s neki
együtt kell meghalni a pusztuló levéllel. Csakhogy a hangya nem szamár.
Tudni kell, hogy a levélnedv a hamuféreg organizmusában édes mézgává változik át, melyet
a féreg önmagából kiizzad. Ezt az izzadmányt a hangya bolondulásig szereti. Nagy utakat
tesz meg érette. Kész a csemete tövében egy másik hangya nemzetséggel miatta élethalálra
csatázni. Nekimegy a legsimább fakéregnek is. Sot, ha krétagyurukkel még simábbá teszi az
ember a kérget, akkor is nekimegy, visszahull sokszor, de újra kezdi a mászást. Szédületes
bukfencekben esik le, de az o nyaka nem törik ki. Összeszedi az ismert hangyaenergiát és
addig kapaszkodik, míg apró, finom, hegyes körmöcskéivel lépcsot váj a sima felületen.
Ezen a mikroszkopikus lépcson, miként egy Jákob-lajtorján, hatol fel a hangyakaraván a
mézgás mennyországba.
A szívós és harcias hangyasereg megérkezése a hamuféreg tömegében egyáltalában nem
okoz sem félelmet, sem megdöbbenést. A hangya nyalogatni kezdi a féreg hátát, potrohát. A
féreg turi vidáman, mert olyasmit érez, mint a cserepes malac, mikor vakarják. Mikor fogy a
mézga, akkor az okos hangya belátja, hogy voltaképpen a levél életnedve fogyott el. Ott
tehát nincs többé mit keresni, mert elkövetkezett a talajkimerülés állapota. Ez az a dönto
pillanat, mikor a hangya élelmessége egész mértékben érvényesül.
Ölébe veszi a férget. Jobban mondva fogai közé. De miután nincsenek fogai, tehát a közé a
kis harapófogó közé, mellyel oly sokszor megcsípett már mindnyájunkat. A gyöngédség, mit
a hangya ebben a dönto pillanatban kifejt, igazán mesteri. Mert a hamuféreg teste
hihetetlenül puha és lágy. Felbore nem is hártya, hanem valami leheletszeru anyag. A harmat
nem kényesebb ennél az állatkánál. Legkisebb érintésünkre szétmállik, mint a meleg földre
hulló hópehely.
De a hangya úgy tud bánni éles és hegyes csipeszével, hogy az becsületére válnék a
legkönnyebb kezu operatornek is. Csodálatos óvatossággal csipesze közé veszi a hamu
férget, fejét magasra emeli, úgy, hogy csak a négy hátulsó lábán jár és elszállítja egy másik
ágra, hol dús legelo kínálkozik. A hamuféreg boldog, mert táplálékhoz jutott; a hangya is
boldog, mert fokozott mézgatermeléssel kielégíti nyalánk természetét.
Látható ebbol, hogy a hamuféreg a hangya haszonállata; kevés híján tejelo tehene. A hangya
gondoskodik a féreg táplálékáról, s a féreg mézgát izzad a hangya számára. Egészben véve
itt egy üzleti viszony megy végbe, melyben a hangya nyer, a hamuféreg pedig nem
károsodik. Mikor nekem a felesmarha-rendszert magyarázni kezdték, azt hittem, hogy itt az
élelmes kazár az élelmes hangya szerepét viszi. Nyer az üzleten, de a rutén-féreg sem jár
rosszul.
Úgy hittem ugyanis, hogy a kazár átadja marháját a ruténnak. Ha ökörtinó: akkor a rutén
igazzá; ha tehén: akkor feji és borjúztatja. Eközben gondját viseli, élelmezi. Ha aztán
nyereséggel adják el, ami biztos, mert a tinóban no a pénz a test gyarapodásával; a tehénnek
pedig szaporulata van: akkor a nyereség fele a marhatartó ruténé, a másik fele a
marhatulajdonos kazáré.
Ha így volna: becsületes üzlet volna. Ez esetben a rutén pajtája takarékpénztár volna a kazár
tokére nézve. A kazár kamathoz jutna eladáskor és tokéjét is visszakapná. A rutén gondját és
élelmezését pedig födözné a barom munkája vagy tejhozama, s fáradozását megfizetné az
elért nyereség felerésze. De ha mélyebben tekintünk a felesmarha-rendszer fokönyvébe,
akkor ezt találjuk:
A kazár földet kínál a ruténnak felemuvelésbe. A rutén vállalná, de nincs marhája. A kazár
igavonó barmot is kínál, de csak úgy, ha a rutén a termés kétharmadát adja át neki.
Ilyenformán a rután nem feles lesz, hanem harmados. A rutén ezt is vállalja, mert valami így
is csak marad, s mert munkáját csak így értékesítheti.
Ekkor a kazár megvásárolt két ökörtinót 80 Ft-on. A baromcédulába beírat 120 Ft-ot, s ezen
az alapon átadja a tinókat a parasztnak 120 Ft-ba. A paraszt betanítja a tinókat; jármazza,
gondozza, élelmezi. A tinó no, gyarapszik, értékesedik. Kétévi tartás után elhatározza a kazár
az ökrökké fejlodött tinók eladását. Elore megegyezik egy másik böllérrel 160 forintban; aki
aztán a rutén jelenlétében 140 Ft-ot fizet az ökrökért.
Így aztán a paraszt kapja a 120 Ft fiktív vételár és 140 Ft fiktív eladási ár között való
különbség felerészét, vagyis 10 Ft-ot. A kazár pedig kapja a 80 Ft effektív vételár és a 160 Ft
effektív eladási ár között való különbséget - a parasztnak jutott 10 Ft híjával. Vagyis a kazár
kap ezen feles üzletbol 70 Ft-ot, a rutén 10 Ft-ot. A kazár befektetett 80 Ft-ot. Két év múlva
visszakapta a tokét és még 70 Ft kamatot.
Azonban az üzletnek még sok ága-boga van. A paraszt arra is kötelezi magát, hogy a
felesmarhával hetenkint egy iganapszámot tesz a kazárnak. Két év alatt 104 fuvarnap. Tehát
104 forint. A befektetett 80 forint toke után ez már 174 Ft kamat. Még itt se álljunk meg.
A dolgok megítélésénél soha se feledjük, hogy a rutén nép a saját termését márciusig
fölemészti. Ezen idotol szeptemberig, tehát fél éven át, mindig és mindenki a boltból él. A
boltos pedig a kazár, aki felesmarhát adott a ruténnek.
A felesmarha üzleti fonál. Aki felesmarhát tart, annak - bizonyos mértékig - nyílt számlája
van a kazárnál. Ez a kontó a leendo fele nyereség terhére íratik. Mikor aztán osztozkodásra
kerül a dolog: kisül, hogy a parasztnak járandó nyereség csak április végéig futja a
számlaterhet, s hogy a nem födözött négy hónapi számla legalább is 20 forint. Ahelyett tehát,
hogy tíz forint készpénzhez jutna a paraszt, ahelyett még 20 Ft tartozása van. Bátran
felteheto, hogy a számlában forgó árucikkeket 50 százalékkal forgatja a kazár. Tehát az a 30
Ft-os számla ránézve legalábbis 15 Ft hasznot jelent. Ilyenformán ezt is a 174 Ft-hoz kell
csatolni, s így a nyereség 189 Ft-ra rúg.
Egyébiránt számszeru adatokkal nem is fejezheto ki ez az üzlet. Mert a vásár elott négy
héttel a kazár megtiltja a felesmarha igázását és megköveteli a legjobb gondozást és etetést.
Ha nincs a parasztnak jó minoségu takarmánya, rákényszeríti, hogy tole vásároljon szénát,
vagy lóherét, s gyakran még darát is. A paraszt nem tiltakozik, mert hiszen terrorizálva van,
és különben is bizakodik, hogy a kövér marha után nagyobb lesz az o nyeresége is. A kazár
pedig uzsoraárban ad túl a takarmányán. Ha ezt is számításba akarjuk venni: akkor a kazár
nyeresége logaritmusok segítsége nélkül ki sem mutatható.
Aki felesmarhát tart, annak a sorsa meg van pecsételve. A felesmarha szüli a hitelt, a hitel
szüli a kontót, a kontó szüli a váltóadósságot, a váltóadósság a port, a por a végrehajtást, a
végrehajtás a legsötétebb rabszolganyomort. Ha balsorsot akarsz megelevenülve látni, menj
a ruténok közé. Ott látni fogod, hogy a Rákóczi hu kurucai s a Kossuth jó honvédei miként
lesznek földönfutó koldusokká. A termotalaj java része már kazár kézen van.
A marhalétszám pedig így oszlik meg a kazár és a bennszülött között. Volócon van a
kazárnak 226 darab, a ruténnak 122; Rosztokán a kazárnak 74, a ruténnak 10; Laturkán a
kazárnak 150, a ruténnak 61; Rákócziszálláson a kazárnak 150, a ruténnak 46; Kotilnicán a
kazárnak 70, a ruténnak 16; Veklimán a kazárnak 65, a ruténnak 16; Hanykovicán a
kazárnak 229, a ruténnak 33 db. Holott hatszor annyi rutén van, mint kazár.
Itt végzetes kisajátítási muvelet van folyamatban. Ez a nép csak azért szabadult fel a Rákócziféle
uradalomnak jobbágyi kötelékébol, hogy a kazárok igájába kerüljön. Életfonala
kétségbeejto hurok a kazárok kezében. Minden mozdulatánál kazárba ütközik ez a nép. Ha
fuvarozni akar: kazár a szállító; ha legelot akar bérelni: kazár a bérlo; ha útmunkát keres:
kazár a vállalkozó; ha kofejtésnél dolgozik: kazár a munkaközvetíto; ha pénzre van
szüksége: kazár a hitelezo; ha lisztet, dohányt, sót, bocskort, kaszát akar venni: kazár a
boltos; ha panasza van: kazár a falubíró tanácsadója.
Alsó-Vereckén, de egyebütt is, az uradalom és az állami és törvényhatósági közegek nyáron
a parasztnak 70 krajcár napszámot fizetnek és még pálinkát is adnak kétszer. Ugyanakkor a
kazár 30 krajcárt fizet. A téli napszámot alig is merem leírni. Ilyenkor a kazár egy kubik öl
tuzifa felvágásáért ad a parasztnak egy 3 krajcáros pakli dohányt. Sem többet, sem
kevesebbet. El sem hinném, ha nem komoly emberek mondták volna igen komolyan és igen
szomorúan.
BOLT- ÉS LEGELOUZSORA
Már szólottam a kocsmauzsoráról, a pénzuzsoráról és a felesmarhauzsoráról. Vessünk egy
pillantást az áru- és legelouzsorára is. Hegyvidéken a földrajzi és terepviszonyok
szükségessé teszik a falusi boltot. Élelmiszercikkeit és háziszereit, valamint ruházati cikkeit
a rutén otthon, a falujában szokta bevásárolni. A város távol van. A városi boltos nem is
hitelezne, mert nem ismeri a vásárlót. Azonban a falusi kazár apróra ismeri a község lakóit.
Tudja, kinek mennyi a földje, mennyi az adóssága, ki milyen életrevaló, ki a tunya, ki a
pontos, ki a pörlekedo, ki a jámbor. Nem vaktában hitelez tehát, hanem reális számítás
alapján. Az osztrák-magyar bank váltócenzorai nem ismerik jobban a hitelkereso
körülményeit, mint a kazár a rutént.
Mikor a kazár elkészíti adósának vagyonmérlegét, akkor nemcsak összeadási és kivonási
muveletet végez, hanem erkölcsi és pszichológiai bírálatot is. Észleli emberét, mikor az
józan, és észleli részeg állapotában is. Kitapasztalja lelkületét és indulatait akkor is, ha a
gyóntató széktol távozik, akkor is, ha a feleségével porol. Ilyenformán a kazár feltétlen ura a
helyzetnek. Akkor fojtja meg a kézre került parasztot, amikor éppen akarja.
A rutén nem kerülheti ki a kazár boltját. Kapható ott ecet, petróleum, liszt, gabona, só,
bocskor, fejkendo, tu, cérna, szekérkenocs, ostor, lánc, kapa, kasza, villa, fejsze, ásó, kötél,
bögre, cseber, korsó, vászon, fejto, kalap, fúró, furész, dohány, gyufa, pipa, mész, szappan,
gyertya, sepru, lapát, ablaküveg, ajtózár, lakat, szentkép, drótszeg, fésu, gomb, szilvaíz,
tükör. . . óh, mert a tükör éppen olyan szükséges, mint a liszt!
Végigdongtam Huszton egy hetivásárt. Azt a sátort, hol a kazár toiletteszert és piperét árult,
úgy körülrajzotta a bocskoros asszonynép, hogy alig tudtam árucikkeit szemügyre venni.
Legnagyobb kelendosége a tükörnek volt. Aztán a gyöngynek üvegbol, a gyurunek rézbol és
az éktelenül cifra faolajos kendonek. Az asszony mindenütt asszony, Párizsban is, Volócon
is. A piperénél a tápszer /táplálék, nem bébiétel (a szerk)/ sem kelendobb árucikk.
A rutén mindennapos a kazár boltjában. Ma erre van szüksége, holnap arra. A boltban ezt is
megkapja, azt is. Tehát oda megy. Oda viszi keresményét. Ha nincs keresménye, oda viszi
borét. Keresményét elszedik tole, borét pedig lenyúzzák. Bolt sok van a falu nagyságához
képest. De egyik a másiknak versenyt nem csinál. Úgy árul mindenik, mintha kartellban
volnának. A mérték is mindenikben egyformán hamis. A bolti hitel persze váltóhitellé alakul
át egy bizonyos összegen túl. A váltó pedig a rutén vagyon halálos ítélete, mely ellen nincs
föllebbezés.
Úgy kell képzelni ezeket a boltokat, mint valami szivattyútelepet, melynek csatornái és szívó
ágai benyúlnak a rutén tuzhelyébe, pajtájába, gyümölcsös kertjébe és földjébe. Ami ezeken a
helyeken fogyasztatik, az mind a bolti csatornán folydogál oda és ami termeltetik, azt mind a
bolt csövei szívják föl. Ekképp a rutén mindig a kazárnak keres. Ha eszik, ha iszik, ha
vásárol, ha elad, ha dolgozik, ha marhát nevel: mindig a kazárnak keres. A procedúra a
boltban is ugyanaz, mint a kocsmában, vagy mint a felesmarhánál. Kezdodik szép szóval,
végzodik dobbal, így lett a ruténok földje a kazárok földjévé.
A legelouzsora egy húron pendül a többi uzsorával. A birtokrendezéssel elkövették azt a
bunt, hogy a nép által századok óta használt legeloket belemérték az uradalomba. A rutén
közbirtokosságnak jutott legelo vagy hozzáférhetetlen helyen van, vagy igen kevés. Saját
legelojükön még azt a silány állattenyésztést sem uzhetik, amely ott látható. Hegyvidéki
népnél a legelo életszükséglet. A mostoha talajon kevés gomba terem. Ez a hiány csak
marhatenyésztéssel pótolható. Márpedig legelo nélkül nem képzelheto marhatenyésztés.
Az uradalomnak sok jó legeloje van, részint az erdok között, részint az erdoségek fölött,
részint az alpesi zónában. De az uradalom idegen tisztjei nem folytatnak állattenyésztést. A
legelo tehát bérbe adatik. Azonban nem a parasztnak adják a beámterek bérbe, hanem a
kazárnak. Miért? Úgy hiszem, kényelmi szempontokból. Könnyebb, gyorsabb, egyszerubb
az üzlet egy kazárral, mint harminc ruténnal; vagy húsz kazárral, mint hatszáz ruténnal.
Az uradalom legeloterülete mintegy harmincezer hold. Ha ezt a parasztság mint olcsó
bérletet megkaphatná: a néppusztulás egyik kútfeje be volna dugva. De a paraszt nem kap
bérletet az uradalomtól. A tiszt urak unják a sok veszodséget. Annyi emberrel alkudozni,
egyezségre lépni tenger fáradság. Ellenorzésnél, pénzbeszedésnél megnehezíttetnék a
könyvvezetés, a pénztárkezelés, az elszámolás. Sokkal egyszerubb a kazárnak adni bérletet,
aki száz holdakra reflektál, mint a parasztnak, aki csak 2-3 holdat venne ki.
Lehetne ugyan figyelmeztetni a népet, hogy álljon össze falunként, vállaljanak egyetemleges
felelosséget, s a terhet osszák föl maguk között. De minek? Miért fájjon nekik a nép feje? A
kapacitáció szintén bajjal jár. Ez lépés volna arra, hogy valamit törodjenek a nép sorsával.
Minek az? Itt a kazár. Váltót is ad, jótállókat is hoz, eloleget is tud fizetni.
A legelo tehát a kazár fobérlo kezén van. Ez aztán nem sajnálja a fáradságot, hogy a nép
között, egyénenként reparticipiálja a területet. Nem is képzeli az uradalom tisztikara, hogy ez
a muvelet milyen egyszeru. A kazár kihirdeti a faluban, hogy ennek, vagy annak a dulonek o
a bérloje. Pár óra alatt összegyul a nép, körülseregli a bérlot, bemondja marhalétszámát,
megállapodnak az árban, nevük aláírása mellett megnyomják a keresztet s punktum. Ezért a
munkáért kap a kazár kerek számban száz percentet. Kibérli a területet ezer forintért s
albérletbe adja a parasztnak kétezerért.
Ha nem fizet a rutén, annál jobb. Mert ez esetben az adósság váltóvá alakul. Veszteség
sehogy sem éri a kazárt, mert a bérszerzodés szerint a rutén legelo marhája kézi zálogul
szolgál. Amint látható, a kazár kezében a legelo is áru. Forgalmi cikk. Miként a pálinka,
minként a bocskortalp, miként a liszt. Átveszi a nagyüzletbol és átadja a fogyasztónak.
Legelot bérel anélkül, hogy marhája volna. Miként hogy pálinkát vásárol anélkül, hogy
meginná. A haszon az övé; a kár a paraszté.
Földmuvelésügyi kormányunknak ez a fonák bérleti viszony tunt föl legeloször. Az akció
elso lépése tehát abból állott, hogy már 1897-ben az államkincstár bérbe vett az uradalomtól
12 622 holdat, azzal a szándékkal, hogy albérletbe adja a népnek és azzal a tervvel, hogy ha
ez az elso kísérlet sikerrel jár, az összes bérbeadható területet átvegye. Ezen szándék
foganatosításához adatokra volt szüksége. Meg kellett tudnia, hogy mennyit vehet be az
albérletekbol, s mennyire fizetoképesek az albérlok? Így bízatott meg egy esperes is az
adatok gyujtésével.
Az esperes egy igen tiszteletreméltó ember, aki elvállalt feladatának lelkiismeretesen szokott
megfelelni. Községrol községre járt, összeírta a lakosság szükségletét, s gyujtötte az adatokat
a bérbe vett terület értékesítése szempontjából. Alig tért haza körútjából, megjelent nála a
kazárok két megbízottja, s arra intette a lelkészt, hogy ne folytassa tovább megkezdett
muködését, mert ez a hitsorsosok érdekeit sérti, akik között vannak jó emberek is, de vannak
rosszak is. Ha a parókia fel talál gyúlni: a földmuvelési kormány nem építteti újra.
Ezen fenyegetés következtében az esperes visszalépett a további közremuködéstol. Van-e
errol akta a földmuvelési kormánynál, nem tudom; de nekem szavahiheto ember beszélte a
helyszínén, s az állattenyésztési osztály vezetoje, akit levélben értesített az esperes, meg fog
engem a magam igazában tartani. Senki se csodálkozzék azon, hogy a fenyegetésnek sikere
volt. Azon a vidéken jól tudják, hogy a verebesi lelkész egy alkalommal licitálni merészelt a
Beszkid-havasok legelojének egy részletére. A kazárok nagyot néztek a "jövevényre", aki az
o gabonájukba vágja sarlóját. Ez megsértése egy régen élvezett monopóliumnak. Az árlejtés
után, három év alatt két ízben gyújtották fel a parókiát - ismeretlen tettesek.
Az alsó-vereckei esperes szintén licitált egy kaszálóra, melyet azelott a kazárok béreltek.
Tuzkár ellen biztosítva volt. Nem is gyújtotta fel senki. Hanem volt egy pár Orloff-féle ügeto
lova. Gazdaságának szemefénye, tenyésztésének büszkesége. Nem ok nélkül remélt szép
summa pénzt utánuk. Ezeknek a drága lovaknak éjszaka idején kivágták a nyelvét -
ismeretlen tettesek.
Az alsó-bisztrai lelkész galíciai mintákra hitel- és fogyasztási szövetkezetek létrehozásán
kezdett fáradozni. Ennél is megjelent két kazár a többiek nevében és kérte, hogy ne kezdjen
olyan mozgalomba, amely oket megkárosítaná a verseny által. A lelkész elutasította oket,
biztosítván, hogyha o vissza is lépne, amit különben nem tesz, akad rajta kívül akárhány, ki a
mozgalom élére áll. Rövid ido múlva négy helyen gyújtották föl a parókiát, úgy, hogy a
család életveszélyek között menekült meg. Itt is ismeretlen tettesek muködtek.
Egy laturkai paraszt éjjeli szállást szokott adni a volóci furésztelephez fát fuvarozó galíciai
parasztoknak, s el szokta látni oket szénával, zabbal, istállóval. A kazár kocsmáros
tiltakozott ezen "visszaélés" ellen, mely ot megkárosítja. A parasztnak, miután nem
hederített a tiltakozásra, felgyújtották házát, pajtáját, szénakazlait - ismeretlen tettesek.
NEMZETI SZEMPONT
Idáig vázlatokat írtam a helyzetrol. Szürke képeket rajzolgattam szürke alapon. Festésre,
színezésre nem volt idom. Amennyit elszakíthatnék rendes foglalkozásomból, csak annyi
idot szentelhettem ezeknek a rajzoknak.
Ide-oda kanyargó vonalaimban van-e élet? Gerinc, agyvelo, vér van-e ezekben a képekben?
Tudnak-e beszélni, fognak-e hatni, van-e bennük meggyozo ero?
Csöndes visszavonulásban, mentve a napi élet zaklató követeléseitol, talán nyújthattam volna
errol a tárgyról rendszeres, kidolgozott muvet, valami egészet. Olyasvalamit, amit könyvnek
lehet nevezni, így azonban csupán futó árnyképeket vetítek az olvasó elé s érzo szívére és
képzeletére bízom, hogy azoknak életet és színt adjon.
Vázlataim úgynevezett alaposságra nem tartanak igényt. De azt sem hiszem, hogy
felületesek volnának. Az elfogultságtól pedig szigorúan tartózkodom. Szívemet oda vittem
az ínséges nép közé, de gyulöletet nem vittem a kazárok közé. Igazságot kerestem, mindig a
valóság szemüvegével. Törekvésem az volt idáig, hogy hu képét adjam a viszonyoknak. Ha a
képben fölismerhetok a népnyomor okai: akkor nem írtam hiába.
Egy élo, muködo, hasznos organizmus pusztulása mindig fájdalmat kelt. Az eperfától, mely
alatt valamikor játszottunk, s melynek árnyékában egykor nagyanyánk töltögette vendégei
számára a tejeskávét, nehezen válunk meg. Még egy kutyától is nehezen válunk meg, ha
életéhez emlékek fuzodnek. Rosszul esik tudni, hogy az élo test holt tárggyá változott át.
Ismerjük a nagy törvényt. Tudjuk, hogy nem tur kivételt. Vigasztaljuk is magunkat, hogy a
halál is életfolyamat. Átváltozás egyik muködési körbol a másikba. Ma mint csont, holnap
mint mész és foszfor; ma mint vér, holnap mint vas, víz, só teljesíti feladatát a Mindenség
laboratóriumában. Ezt mind tudjuk.
De érezzük, hogy a dolog nem egészen mindegy. Minden urt betölt a természet. De nem
mindegy: a régi eperfa áll-e még a kis udvaron, vagy szerbtövis no a helyén? Nem mindegy,
hogy a rutén nép teljesíti-e a hegyvidéken a polgári kötelességeket, vagy a kazár éli ki a
földet, hogy onnan aztán tovább hatoljon?
Ha arról van szó, hogy a kipusztuló haszonfa helyén más haszonfa no: tétlenül is nézhetnék a
változást. De a rutén organizmust egy évezred kapcsolta be a-magyar nemzet testébe.
Életközösséget fejtett ki köztünk a hosszú ido. Azonos lett a vérkeringésünk. Eltanultuk
egymás szokásait. Harcoltunk, véreztünk egymás mellett. Szenvedtünk a közös csapások
alatt.
A kazár pedig idegen. Más a szokása, mint nekünk. Más az erkölcse is. Más az életmódja, a
célja, a vágya. Nem a néppel él, hanem a népen. Nem azt az ételt eszi, nem azt a munkát
végzi, nem azt a ruhát viseli. Hazafias ösztöne nincs. Még állami sincs. Csupán utilitárius
ösztönei vannak. Mindegy-e, ha a libanyáj helyett a görény marad meg, mely a nyájat
elpusztította? Avagy mindegy-e, ha a felfalt juhsereg helyett farkascsorda marad
birtokunkban?
Bármely szempontot vegyünk figyelembe, akár közgazdaságit, akár biológiait, akár etnikait,
akár nemzetit: a hegyvidéki akciót mindenáron meg kellett indítani. Hangsúlyozom, hogy
mindenáron és hangsúlyozom, hogy nemzeti szempontból is.
Hazánkban négyszázezer rutén lakik. Galíciában két és fél millió. Bukovinában egy
félmillió. A Besszarábiában, Ukrajnában és Podóliában lakó 16 millió rutént maholnap
feldolgozza az orosz. Iskolájuk immár nincs. Hatóságaikkal nem érintkezhetnek
anyanyelvükön. A közérintkezés terén is rohamosan terjed az orosz nyelv. Az orosz kormány
vaskeze megragadta azt az idot, mikor még fejletlen volt a rutén öntudat s az eloroszodás ott
már csak rövid ido kérdése.
De a galíciai rutén képviseloket küld a bécsi birodalmi gyulésbe. A rutén iskolák száma
meghaladja a lengyel iskolák számát. A négy rutén nyelvu gimnáziumban rutén középosztály
fejleszttetik. A külön iskola, külön vallásfelekezet és külön nyelv megtenni a külön felfogást,
külön vágyat, külön politikai szervezkedést is. Az osztrák politikai élet logikájához tartozik,
hogy maholnap külön rutén autonomikus mozgalmakról olvasunk. Ez a mozgalom nagyon is
közel kapná a mi ruténjainkat.
E pillanatban ugyan egy jel sem mutat arra, hogy a mi ruténjainkban fogékonyság volna a
galíciai irányhoz való csatlakozásra. Ellenkezoleg. A partikulárizmusnak egyetlen vonását
sem voltam képes köztük fölfedezni. Én ott csak ruténul beszélo magyarokat találtam.
Intelligenciájukat papok és tanítók alkotják. Ezek pedig valamennyien tosgyökeres
magyarok. Társasági és családi nyelvük egyaránt magyar. Irodalmunk emloin nottek fel.
Magyar iskolákban tanultak. Magyar úri, muvelt noket vesznek feleségül.
Egyszóval, tetotol talpig magyarok. Nem politikából, nem számításból, nem
opportunizmusból magyarok, hanem igaz, jó magyarok, miként a székely, miként a kun,
miként az örmény, miként a muvelt zsidó - születésüknél, véralkatuknál, jellemüknél és
egész mivoltuknál fogva. Magyarok, annál a mindenható ambíciónál fogva, mely miatt
szerencsétlennek éreznék magukat, ha nem magyarok volnának. Magyarok a természeti
törvények azon ellenállhatatlan erejével, mely a fajjelleget hozzá forrasztja az élethez és
annak minden nagy értékéhez.
Ennek az intelligenciának tulajdonítható, hogy a rutén nép magyarul érez. Szívbol örül az
állami iskolának; felekezeti iskolában is magyar a tannyelv néhány év óta; büszke, ha
gyermeke magyarul tud, s ha a honvédségnél megtanult néhány magyar szót, azt örömmel
ismételgeti, hogy el ne feledje. Kell-e több magyarázat ahhoz, hogy az akciót nemzeti
szempontból is mindenáron meg kell indítani? Szabad volt-e halogatni az ügyet? Szabad-e
krajcároskodni? Szabad volt-e azt a népet tovább is magára hagyni, hogy vagy
kivándoroljon, vagy végso kétségbeesésében pánszláv izgatások martalékául dobja oda
magát?
Fölismerni ezt a helyzetet és még sem tenni semmit: ez annyit jelentene, mint korunk
felelosségét az eljövendo századok átoksúlyával megterhelni. A nemzetiségi eszme, íme arra
készül, hogy fölmarcangolja hazánk testét. A túlzók rávetették magukat Szent István
ezeréves palástjára, hogy azt széttépjék. Elbolondított tótjaink Szvatopluk birodalmát
emlegetik, s annak tartalmat Morvából, Sziléziából, Csehországból, Galíciából és Felso-
Magyar-országból akarnak adni. Ábránd, melynek valósulása lehetetlen. De minket még az
ábránd is gyöngít.
Elbolondított oláhjaink pedig Dákóromániát emlegetik, melynek tartalmat adna Oláhország,
Bukovina és Magyarország keleti része a Tiszáig. Ez is ábránd. Ennek a megvalósulása is
képtelenség. De erkölcs-politikai egységünket ez is gyöngíti. A délszlávok Nagyszerbiáról
álmodoznak. Horvátország, Szerbia, Bosznia, Montenegró, Dalmácia igen egy nyelvet
beszél. Ez az álom kiszakít a papíron hazánkból egy nagy és értékes földdarabot.
Körös-körül vagyunk tehát véve ködképekkel. Láthatárunk csupán a székely bércek fölött
tiszta. Határaink egyéb részein ellenséges indulatú fajoknak van kiszolgáltatva hazánk
orizete. Fajoknak, akiknek hazafiságára nem számíthatunk, de akik szomszédos állami
organizációkban találnak támaszt ábrándjaik élesztésére.
Vegyük ehhez az osztrák népekben mutatkozó fajenergiák bomlasztó hatását. Ne feledjük,
hogy egy tévelygo közjogi rend szorosan összekapcsolt minket Ausztria politikai és
gazdasági életével. Ez a kapcsolat az érintkezés ezer szálát állandósította meg. Ezeken a
szálakon, miként a villamos ero a sodronyon, vámmentesen tódul reánk nemcsak az osztrák
gyártmány, hanem az osztrák gondolatvilág is.
Az eszmének megvan a maga ragálya; a népnek megvan a maga fogékonysága. A germán
eszme átragad a szászokra és a bánáti svábokra; a szláv eszme a tótokra és a szerbekre. A
tartományok föderatív törekvésében nemzetiségeink partikulárizmusa igazolást talál, s a
német nemzeti párt "los von Österreich!" - jelszava úgy hat a dákoromán eszmére, mint a
szélfuvallat a hamvadó üszögre. Ilyen körülmények között a magyar politika legfontosabb
feladata: megerosíteni számban, vagyonban, intellektualitásban azt a fajt, amelynek érdeke
és érzelme összenott a haza történelmi fennállásának életszükségével. Ennek a feladatnak
mindent alá kell rendelnünk. Egész jövendonk a politikai és kulturális egység megorzéséhez
van fuzodve.
Már most ott áll fajpolitikánk rendelkezésére egy négyszázezer lelket számláló határszéli
nép, mely rutén nyelven beszél, de magyarul érez. Ezt a népet rohamosan pusztítja egy
bevándorolt, idegen elem, mely hazafias és erkölcsi szempontból megbízhatatlan. Van-e a
pillanatnak fontosabb feladata, mint azt a magyarul érzo népet egyfelol kiragadni a pusztító
elem karmai közül, s másfelol nyelvére nézve is beolvasztani a magyar faj testébe?
A MAGYAR ZSIDÓKHOZ
Jól jegyezzük meg: a rutén akar magyar lenni. Gyermekét örömmel taníttatja a magyar
nyelvu állami és felekezeti iskolában. Aki e nép közül kiválik tanulása által és pap vagy
tanító, vagy tisztviselo lesz: minden ízében magyarnak vallja magát. A szeparatisztikus
törekvésnek egyetlen paránya sem mutatkozik a ruténok között. A liturgia nyelve is magyar
lehetne ott minden fennakadás nélkül, ha kormányunk nem félne saját árnyékától s azzal a
nemzeti energiával kezelné ezt a kérdést, mellyel az államférfiak nevüknek díszt s
emléküknek hálát szoktak biztosítani.
Azonban, hogy magyarrá legyen a rutén: ahhoz egy minden tekintetben jól átgondolt,
pontosan körülírt, helyesen és szeretettel vezetett állami akcióra van szükség. Meg kell
gyozni ezt a népet arról, hogy a magyar haza neki gondviselo édesanyja. Úgy kell
cselekedni, hogy odaadó, határtalan hálát erezzen a magyar haza iránt.
Ez az akció már három év elott megkezdodött és máris igen szép eredményeket tud
felmutatni. Késobb rátérek, s olvasóim meggyozodnek, hogy ez az akció felkarolta mindazt a
gazdasági és erkölcsi tényezot, amely alkalmas egy népet egyfelol megmenteni, másfelol a
magyar fajba beolvasztani. Ennek az akciónak ha nem is célját, de eszközeit és irányát sokan
félreismerik. Sokan készakarva félremagyarázzák s ezzel megfosztják a sikernek attól a
bázisától, mely a közhangulat egyöntetu erejébol áll.
A félreértésen nem csodálkozom, mert az akció nem került soha a nyilvánosság elé a maga
teljes mivoltában. A Munkácson tartott tavalyi közgyulésrol közöltek ugyan a hírlapok
értesítést, de ez a közlés nemcsak hézagos volt, hanem sok tekintetben irányzatos és némely
részében hemzsego a ferdítésektol. De ha nem ütközöm meg ilyenformán a félreértéseken:
annál inkább elítélem és kárhoztatom a félremagyarázást, mert egy olyan fontos nemzeti
ügyben osztani meg a közvéleményt, ahol csak mindnyájunk egyöntetu és lelkes támogatása
biztosít teljes sikert: ez a könnyelmuségnek és rosszakaratnak még nálunk megszokott
példáit is felülmúlja.
Ha tehát leírtam fobb vonásokban a helyzeteit, le fogom írni az akciói is egész mivoltában,
ezzel remélvén a félreértéseket eloszlatni és a ferdítéseket megcáfolni. Ezzel a leírással talán
meg tudom gyozni az olvasót arról, hogy az akciónál Egán nélkülözhetetlen. Mikor tehát a
német-zsidó és a magyar-zsidó lapok Egánt alaptalanul támadják, kisebbítik, becsmérlik:
akkor voltképpen magán az akción ejtenek vérzo sebeket.
És itt kikérem magamnak a farizeuskodást. Ne mondják nekem, hogy barátai az akciónak és
hogy csupán az Egán eljárását hibáztatják. Nem igaz. A valóság az, hogy nem tetszik nekik
az akció; de mivel azt kimondani nem merhetik, mert szemközt találnák magukkal az
egyetemes magyarságot: ennélfogva belebojtorjánkodnak Elánba, amiként
belebojtorjánkodnának, ha nem volna ott, bárkibe, akinek muködésérol fölteheto a siker.
Igenis, hallgatnának, sot talán dicséretekkel is elhalmoznának egy olyan férfit, aki sine
curának tekintené megbízatását, s tessék-lássék módon teljesítené hivatását. De zsidó indexre
kerülne bárki, ha komolyan munkához lát, hogy ezt a szerencsétlen népet a kazár rabiga alól
felszabadítsa.
Appellálok a zsidó vallású magyarok igazságtételére és hazafiságára és kérem oket, ne
üljenek föl az érintett lapok célzatos közleményeinek. Késobb látni fogják, hogy az akcióban
nyoma sincs zsidóüldözésnek. Addig pedig vegyék fontolóra, hogy milyen nagy méretu
magyar érdek fuzodik ehhez az akcióhoz. Négyszázezer lelket tehetünk azon a vidéken rövid
ido alatt magyarrá! Igen nagy szó ez. Horderejérol nem is lehet számot adni. A magyar faj
nagy túlsúlyát jelentené ez számszeruleg is. A nemzetiségi izgatás egyik méregfogát azonnal
elveszítené. Sokkal többen volnánk, mint ok együttvéve valamennyien.
De nemcsak a ruténok dolnek karjainkba ily akcióval. Egy túrócszentmártoni lap már ily
címu cikket közölt: Kérünk egy Egánt! Az akció kiterjesztheto az egész felvidékre és
átviheto az erdélyi Kárpátokba. Milliók fogják észrevenni, hogy a magyar haza gondjaikat
viseli. Milliók szívében ébred hála a magyar uralom iránt. És ha megjelenik a tót és oláh
izgató, hogy telehazudja lelküket: milliók fogják elutasítani, mert vagyonukat, jólétüket,
boldogságukat, kultúrájukat egy magyar akciónak köszönhetik.
Sokat elmélkedtem a nemzetiségi kérdésrol. Ifjúságom éveiben azt hittem, hogy a
szabadságban rejlo nagy erok önként megoldják a kérdést. Késobb a magyar társadalom
nagyszabású organizációjába vetettem reményemet, s érezheto hatásokat vártam a magyar
kultúregyletektol. De a tapasztalat arra tanított, hogy nemzetiségeink a szabadságot
visszaélésekre használják föl; társadalmunknak pedig még ellenorzo képessége sincs, annál
kevésbé beolvasztó, vagy legalább szelídíto ereje.
Azonban mindig éreztem, hogy valamit tenni kell történelmi fennállásunk biztosítására, s azt
is láttam mindig, hogy eredménnyel lehet tenni, mert a néptömeg rétegében a faji öntudat
még nincs felébredve. A kérdés tehát abban kulminál, hogy mi módon lehet ama néptömeg
lelkéhez igazán hozzáférni? Az iskola elégtelen, mert igaza volt Kossuth Lajosnak, hogy
mikor az iskola szemközt áll a tuzhellyel, akkor a tuzhely a gyoztes. A közigazgatás is
elégtelen, mert arra a feladatra, hogy szívet hódítson és hagyományokat alakítson át - ha még
olyan jó volna is, amilyen rossz - merevségénél és hivatalos formáinál fogva nem képes. Nos
hát, ezt a nehéz kérdést megoldotta Darányi Ignác fölmuvelési miniszter.
Gazdasági téren a nép leginkább megközelítheto. A jótéteményt itt érti meg leghamarabb és
legbiztosabban. A szegény parasztnak nincsenek eszményei. Gondolatvilága a kenyér körül
csoportosul. Aki megélhetést biztosít neki: az megnyerte ot. Ahhoz bizalommal van; aziránt
hálát érez; azt nem csalja meg. Annak tanácsait követi, kívánságát teljesíti. Ahhoz
ragaszkodik; azt megszereti; elismeri ot szuperiorius lénynek; nem tágít mellole sem jó, sem
rossz napjaiban.
Ismerem az oláh népet. Egész telkembol meg vagyok gyozodve, hogy a Darányi akciója az
oláhoknál éppen olyan eredményekkel járna, mint a ruténoknál. Ott is olyan népszeru lenne
az "államszki" bank, "államszki" bolt, "államszki" iskola, "államszki" olvasóegylet,
"államszki" tehén, mint a rutén vidéken. Ezzel együtt népszeru lenne az állam, annak
tisztikara, törvénye. Az állammal együtt a magyar faj, melyet a nép a dolgok élén lát, s
melynek saját gazdasági és intellektuális elomenetelét köszönheti. Az ilyen akció legjobb
hullámtöroje az izgatásnak. Egy ilyen akciónál tények cáfolják meg a szavakat. Itt a valóság
áll szemben az ígérettel; az állapot nyugalma a kiáltás izgalmaival.
Az eredmény nem kétes. Mikor száz ember boldogulását látja a másik száz: akkor már
kétszáz van megnyerve az ügynek. Ez a kétszáz hozza a másik kétszázat. Ez egy
termékenyíto görgeteg, mely megindul a Beszkidek csúcsáról, körüljárja a Kárpátokat, s
valahol a Kazán-szorosnál áll meg. Ha úgy folyik, mint kezdodött, azzal a lelkiismerettel,
buzgósággal és tudatossággal: ötven év múlva magyar dal zeng bérceink között mindenfelé.
Szabad-e hát azt a buzgóságot gyulöletes kritikával lohasztani? Szabad-e a nemzetiségi
kérdés ezen egyetlen célra vezeto megoldásának lehetoségét már csírájában megfojtani?
Gondját viselni hitsorsosainknak: nemes kötelesség. Ez a kötelesség a kazárok irányában
nem nyilvánul. Irtózatos lelki sötétségben élnek s fáklyát nem gyújtott nekik a P. Lloyd soha.
Ellenben nyitott szemmel nézte végig azt a rombolást, mit a kazár véghez vitt. Turte
hitsorsosainak buneit. Nem jajdult fel az égbekiáltó uzsora áldozatainak nyomora miatt.
De mikor közbelép az állam, hogy beavatkozásával enyhítse a helyzetet és intézményeket
alkot abból a célból, hogy a népzsarolás iparszeruleg uzött mestersége megtörjék az
intézmények körfalán: akkor ugye, Darányiból Herr Doktor lesz, aki nem méltó az állásra, és
Egán ellen, mivelhogy o az akció legjobb katonája, irtóháború indul? Bocsánatot kérek, de
nem tiltakozni a demoralizáló és elszegényíto hatások ellen; azonban feljajdulni, ha az
ellensúlyozás céljából védgátak emeltetnek: ez, ha öntudatos, akkor keveset különbözik a
cinkosok bunszövetségétol; ha pedig öntudatlan, akkor frivol akadálygördítés egy nehéz és
becsületes munka elé.
Teljes tisztelettel hajlok meg a vallásos meggyozodések elott. Azt is koncedálom - ámbár
nem keresztény felfogás - hogy melegebben erezzünk azok iránt, kiket a hitágazat szálai
hozzánk foznek. De néhány ezer bevándorolt ember kedvéért, akik nem igaz polgárok, akik
csalásból, hamisításból, zsarolásból és uzsorából élnek: talán csak mégsem engedhetjük
elpusztíttatni a föld népének százezreit? Ahhoz már csakugyan a végletekig fokozott
felekezeti elfogultság kell, hogy néhány ezer olyan ember piszkos és bunös üzérkedésének a
nyugalmáért, akiket Wahrmann is söpredéknek nevezett, félben maradjon az az akció, mely
egyelore négyszázezer szlávot van hivatva magyarrá tenni, s ha kiterjesztik, a hegyvidéki
tótokat és oláhokat is.
A zsidó vallású magyarok meg kell, hogy engem értsenek! Békés, csöndes, zajtalan úton íme
a fölmuvelési kormány vezetése alatt egy mozgalom indult, mely gazdasági és nemzeti
problémát old meg. A mozgalom nem érint jogos érdeket sehol. Nem árt semmi névvel
nevezheto tisztességes keresetnek. Nem üldöz senkit. Ellenben a magyar faj
megerosödésének mérhetetlen látkörét nyitja meg. Szabad-e ilyen mozgalomnak útját állani?
Nincs-e igazam, ha állítom, hogy korunknak nincs ennél fontosabb történelmi, gazdasági és
faji érdeke? Nem jogosult-e kikiáltani, hogy aki ebben az akcióban nincs velünk, az a
magyar nemzeti állameszme ellensége?
Mihelyt mindenki fölismerte ennek az akciónak a mivoltát: nem alapos-e a remény, hogy
harcba megy érette az egész magyar faj? Legyen zsidó, legyen keresztény, legyen nagyúr,
legyen szegény legény; de aki nem avégbol érinti meg ezen akció zászlaját, hogy azt
megcsókolja, hanem avégbol, hogy azt letépje: azzal szemben minden magyar ember köteles
a zászlót megfordítani, s éreztetni vele a rúdnak teljes súlyát.
A KÍGYÓ ELNYELI A BÉKÁT
Kóborlásaim közben egy alkalommal gyalogosan jártam meg Bálványos várát, melyben az
Árpádok koronáját Apor vajda rejtegette egykoron, s mely vár innen-onnan ötszáz év óta
fekszik romokban. A törmelék között rozmaringszálra akadtam. Azon a helyen lehetett volna
az Apor kisasszonyok virágos kertje. A várból átmentem a torjai Büdöshöz, onnan a Holttóhoz
és a Szent Anna tavához. Az osbükkösben, a Holt-tó is a Szent Anna-tó között valami
gyermeksírásféle vonta magára figyelmünket. Megállottunk, körülnéztünk, hallgatóztunk. A
visítás ismétlodött. Karatnai székely vezetonk, amolyan erdolo és pásztorkodó ember azt
mondta, hogy az nem gyermeknyávogás, hanem kígyó szívja be a kecskebékát, s a béka sír
olyan keservesen. Ezt a dolgot mindenáron meg akartam látni. Társaim kinevettek. Mit látsz
rajta?
Régen volt. Iskolás fiúk voltunk. Engem selyemgyermeknek hívtak és kényeztettek a
nagyobbak. Aki leginkább kényeztetett, most ott porladozik az angyalos! temetoin. Hírlapíró
lett volt belole és képviselo. Aztán hazament parasztnak. Megfogta az ekeszarvát, a
kapanyelét, s vállára vette a köblös zsákot. Újság nem járt a házához. Napi munkája után, ha
ellátta a marhákat, olvasott egy-két órát. De csak két könyvet. A Bibliát és a Kossuth iratait.
Szellemi életének ez volt a mindensége. Úgy hiszem, nem is kell ennél több. Ez a barátom
pártomra kelt. Hagyjátok, hadd nézze meg azt a kígyót, azzal leheveredett egy bükk tövében.
Vele a többi is. Én a székellyel cserkészni indultam a hang után. A székely biztosra ment.
Nagy erdoben a fák miatt igen zavaros a hanghullám. Nem onnan jön, amerrol hallatszik. De
a székely ismerte a hang tekervényes útját. Nyílegyenesen vezetett egy levágott fához. Ott
kell lenni, suttogta halkan. Nagyon szeret a kidöntött fán nyújtózkodni. Onnan szokta
meglesni a prédát. A béka csak a földön "netez" (vigyáz, figyel) s nem is alitja (sejti), hogy a
veszedelem a fáról csap reá. Nesztelenül lopóztunk a fához s csakugyan ott volt a kígyó a
törzsön. A békának csak a feje és a két elso lába volt kint. Testének többi része már el volt
nyelve. A kígyó nyaka és törzsének eleje fel volt puffadva, mint valami daganat.
A ragadozó úgy el volt foglalva zsákmányával, hogy nem vett minket észre, így aztán színrol
színre láthattam azt a kínos és ocsmány tüneményt, amint az áldozat kegyetlen
végzetességgel tunik el a martalóc torkában, anélkül, hogy a panaszos síráson kívül, az
élethez való jogát egyetlen mozdulattal is védelmezné. Martalékát elevenen nyelte el a
bestia. Végignéztem, amint eltunt az áldozat feje egy utolsó jajkiáltással, azután a térde,
lábszára, körme. Csend lett. A kígyó gyuruzete muködött csupán. Szívta az áldozatát lejjebb
és lejjebb, mint egy kérlelhetetlen gép. A kidagadt testen látható volt, hogy hol jár az áldozat.
Kisvártatva a székely odalépett, s fejszéjével, közvetlen a daganat elott, kettévágta a kígyót.
Aztán lefejtette a kígyótokot az áldozatról. A béka még élt. El volt alélva, mozdulni sem
tudott, de élt. Kis szíve dobogott a hóna alatt. "Kutya baja sem lesz annak, úrfi" - monda a
székely "alitva", hogy töprenkedem a sorsa fölött. Ez a régi emlékem újult föl a Kazárföldön.
Az áldozat itt sem vergodik. Egyszeruen fölszívódik és elnyeletik végzetének
kérlelhetetlenségével. Aztán csend lesz. Az uzsora kígyóteste rácsavarodik erre a népre.
Ólálkodva csúszik oda a rém. Simán, nesztelenül fonja körül az áldozatot. Az éjszaka
következetességével és zajtalanságával lepi meg. Izgalom és lárma nélkül és sötéten és
biztosan: éppen miként az éjszaka, midon táborul a tájékra. És hidegen és némán és
észrevétlenül, miként a kígyó. Nem bátor, nyílt tusában; nem verekedés közben; nem bajvívó
harcoknak vakmero támadásával. Hanem meglopva azt az idot, mikor az ellenállási képesség
már elszállt. Mikor kialudt a tuz a keblekbol és lesorvadt az izom a karokról: akkor
csavarodik a hüllo ama vidék népére. Van-e menekülés?
Irtózatos gyuruzet fonódott a nép testére tetotol talpig. A gyuruk neve: pénz, közvetítés, bolt,
kocsma, cukrászda, felesmarha, legelo. A gyuruk mozgató izomzata: hitel, por, hamis tanú,
hamis eskü, váltó, végrehajtás, árverés. A gyuruk munkaeredménye: megfulladás. Bunjelek
nélkül megy végbe a bun. Bot, kés, gyilok, golyó nem szerepel. Az áldozat úgy tunik el a
szörnyeteg torkában, hogy testén az eroszaknak nyoma sem marad. A gyuruzet sebekés
vérfoltok nélkül sajtolja ki belole az életerot. Volt; nincs. Elsorvadt. Átment egy gazdasági
enyészetbe, miként a hulló levél átmegy a feloszlásba. És csend lesz.
Az egész folyamatnak csak kezdete van és vége. Önmuködo süllyeszto az egész, melynek
egyensúlya megzavartatik a rálépés által, s mely aztán ereszkedik és száll mind lejjebb és
lejjebb, jóformán zökkenés és fennakadás nélkül, a nehézségi ero másíthatatlan
kényszerével. Az áldozat lassan, következetesen, mintegy megdermedve, ellenállás nélkül
merül a mélységbe, miként az a nyomorult béka a kígyó torkába. Nem hánykolódik, nem
küzd, nem vergodik. Csak nyöszörög, fájdalmasan. Ennek a haláltusának borzalmai nem is
volnának, ha olykor egy-egy jajkiáltás nem volna hallható, amint elszéled a hang az erdok
között, a végtelenség árnyában. Ezt a jajkiáltást hallotta meg Darányi Ignác földmuvelési
miniszter.
Elso gondja volt a hitbizományi uradalomtól állami bérletbe venni 12 622 kat. hold földet,
ugyanolyan árban, amint azt a kazárok bírták. Ebbol legelo és rét 9500 hold; legelové és
kaszálóvá alakítható szántó 3000 hold. A többi belsoség. A bérbe vett terület kisebbik része
több község határában fekszik. A nagyobb rész, 8022 kat. hold tiszta alpesi legelo a havasok
ormozatán. Az állami bérlet kiosztatott a földmuvelo nép között. A kiosztást már Egán
végezte, mint a miniszteri kirendeltség fonöke. Szabály volt a kiosztásnál, hogy csak
földmuvelok kapjanak albérletet és mindenik csak annyit, amennyit a tulajdonában levo
marhalétszámmal kihasználni képes. Ezen szabály az üzérkedés lehetoségét kizárta. Ez volt
az akció kezdete.
Ezzel az elso lépéssel egy nagy kiterjedésu vidéken egyszerre nyakát szegték a
legelouzsorának. A föld visszanyerte a maga hivatását. Megszunt hitelforgalmi cikk lenni. A
megélhetés kútforrásává lelt, holott azelott a népzsarolás kútforrása volt. A felállított szabály
keretében minden arravaló egyén bérlethez jutott. A kazárt is megkínálták, ha földmuvelo
volt, marhalétszámának arányában. El is fogadta, meg is köszönte igen sok. Több mint
harmincnak a neve van beírva jegyzeteimbe. Éppen olyan feltételek mellett kapta a kazár az
albérletet, mint a rutén. Itt nem hallgathatok el egy jellemzo tényt.
A miniszteri kirendeltség az akció kezdetén a rutén papságot használta közvetíto szervnek a
néppel való érintkezésnél. Tehát az albérletek kiosztásánál is. A kazár vezeto elemek, bogot
keresve a kákán, lármát ütöttek és tiltakoztak amiatt, hogy idegen papság jelölje az albérletre
érdemes hitsorsosaikat. Ennek következtében hivatalosan fölkéretett a vereckei rabbi, hogy o
jelölné meg azokat, kiket alkalmasoknak tart az albérletre. A rabbi elvállalta a megbízatást.
Másnap aztán tudatta, hogy az o hitsorsosai nem kívánnak részt venni az albérletben. Ez
princípium dolga, ami fölött nem vitatkozom. Egy neme a passzív ellenállásnak, mely a
rabbi szempontjából nem vezetett sikerre, mert följegyzéseim szerint, havasi legeloben 86
kazár vett részt 308 barommal.
Jellemzo az is, hogy az alsóvereckei szántók bérletében részesült Beér Mózes, Pinkász
Hajman, Hejman Hersch és még vagy nyolc kazár. Ennél több nem is jelentkezett, dacára,
hogy jó elore közhírré volt téve a bérletkiosztás napja. A többi szántót ruténok kapták meg.
A gazdagabb kazárok mégis lármát csaptak, hogy az állam nem mér egyenlo mértékkel.
Ezen lárma következtében, miután az uradalmi földek már ki voltak osztva, Egán kibérelt 95
kat. hold szántót igen drágán Feilman Dávidtól és Feiler Eisigtol. Tudatta a rabbival, hogy
ezt a drága bérletet a rabbi hitsorsosai között óhajtja kiosztani, éppen olyan olcsón, miként a
rutének kapták az uradalmi bérletet.
A rabbi nem reflektált ezekre a szántókra, mert nagyon ki vannak élve; tehát nem érnek
annyit, mint az uradalmi föld. Ekkor Egán ingyen ajánlotta föl a 95 holdat, azzal a kikötéssel,
hogy a gazdagabbak tegyenek annyi jót azokkal a szegényekkel, akik között ezek a szántók
kiosztatnak, hogy az uradalmi majorban régóta felgyult trágyával hordják meg a parcellákat.
Egyszersmind ingyen vetomagot is ígért valamennyinek. Továbbá megígérte, hogy állami
költségen körülkertelteti ezeket a földeket, hogy a termés védve legyen vadkárok ellen.
Erre az ígéretre jelentkezett 37 szegény kazár, s köztük a 95 hold krumpliföld tényleg ki is
osztatott. Másnap este mind a 37 kazár újból jelentkezett és valamennyien lemondottak az
ingyen bérföldrol és ingyen vetomagról. Kell-e ehhez magyarázat? Nem világos-e, hogy itt a
rabbi tervszeru kelepcét készített, hogy belebotoljék a miniszteri kirendeltség, s hogy aztán
némely lapban dörgedelmes iránycikkeket írjanak az Egán felekezeti elfogultságáról, aki az
állami akció jótéteményeiben csak keresztényeket részesít, s éhomra minden reggel zsidót
früstököl.
AZ ELSO LÉPÉS
Megírtam, hogy az állam legeloterületet vett bérbe a hitbizományi uradalomtól, s azt
ugyanazon árban albérletbe adta a népnek. Ez volt a népmentés kezdete. Mert ezzel menekült
meg a nép a legelo-uzsorától. De ezzel nem fejeztetett be az elso lépés. Darányi nem szereti
a félmunkát. Egán sem szeret a felületen úszni és munkájában hézagot hagyni. A vezérlet
nemes ambíciója az, hogy lábra állított népet adjon át a magyar nemzetnek. Nem elégszik
meg tehát a beteg ápolásával. Még a fölgyógyulás sem elégíti ki. Olyan gazdasági kultúrára
törekszik, mely e népet hasonló betegségek ismétlodésétol megóvja. Fokozni kívánja a nép
ellenállási képességét és a józan haladásnak erotényezoit.
Éppen ezért az elso lépés munkakörébe felöleltettek a legeloápolásnak nálunk eddig nem
ismert elemei. Megállapíttattak fordák szerint a legeltetési módozatok. Területrol területre
történik a legeltetés, okszeru szigorral, nehogy a havasra felhajtott hatezer darab marha
egyszerre lepjen el nagy területet, s azt keresztül-kasul elgázolja és bepiszkolja.
A legeloszabály nem turi, hogy egy csordában apró, fiatal, fejletlen barom együtt legyen a
felnottel; üszo a bikaborjúval, tehén az ökörrel. Hanem kor és ivar szerint el kell különíteni
az állományt, hogy a káros izgalmakat elkerülje az állat, és hogy a gyengébb alkatúak
megóvassanak az erosebbek üldözésétol. Azt sem turi a szabály, hogy egy nyájban túl sok
barom halmoztassék össze, mert ez megnehezíti az orzést, a felügyeletet, a gondozást; a
legelo helyes kihasználását pedig lehetetlenné teszi. Nem turi továbbá, hogy deleltetés,
éjszakázás mindig egy és ugyanazon helyen történjék, hanem állandó kosarazást követel. A
nyájat csak három napig fektetik meg egy helyen, s aztán a megállapított sorrendben tovább
viszik, s így rendszeres tárgyázást hoznak létre, mellyel az aljban kaszálókat teremtenek, s a
felsobb területeken a legelot kövérítik.
A források gondoztatnak és itatóvályúkkal láttatnak el, hogy mindig tiszta, kényelmesen
hozzáférheto ivóvíz álljon a nyájak rendelkezésére. A vakondtúrásokat és felhagyott
hangyabolyokat, melyek a havason vastag mohabundával szoktak benoni, s ezzel a
legeloterületnek helyenként igen nagy százalékát teszik hasznavehetetlenné, fölkapálják és a
zónának megfelelo funemekkel behintetnek. Védfákat ültetnek, hogy a nap perzselo heve
ellen árnyékos oltalmat találjon az állat. Kultúrmérnököket foglalkoztatnak a vadvizek,
talajvizek és mocsaras helyek lecsapolására.
E legeloreformok között legmeglepobb a körülbelül 4000 holdas Fircák-havason és az
ugyanakkor Névtelen-havasán épített két nagy védistálló. Egy-egy ilyen pajtának kétezer
darab szarvasmarhára való befogadási terjedelme van. Az építkezés hihetetlen olcsósággal
ment végbe. Pedig az anyag felhordása az alja erdokbol ebbe az 1400 méter magasságba nem
volt tréfa. De az Egán jó ruténjai megértették a "pán fonagyságos" új intencióját. Százával
tódultak a munkához igen potom napszám mellett, mert mindenik részese kívánt lenni az
áldást hozó munkának. Úgy dolgoztak, buzgósággal, követelések nélkül, mondhatnám
áhítattal, mintha templomokat építettek volna a zord havasok tetején.
Az idojárás ebben a magas zónában igen szeszélyes. Nagy hoséget hirtelen zivatar követ, s
harminc fok melegrol olykor két óra alatt 4-5 fokra süllyed a homérséklet. A nappalok
forrók; az éjszakák még júliusban is hidegek. Éppen ezért kényes fiatal állat nehezen bírta ki
a havasi legeltetést. A legtöbb elcsenevészedett. Igen sok elhullott. De a zimankós idojárás
megviselte a felnott barmot is. A napokig tartó esozések alatt erot, izmot, faggyút veszített az
állat. Táplálkozáshoz nem volt kedve. Zsugorgott, fázott, reszketett a delelok sarában, és
jobban elcsigázódott, mintha nehéz járomban lett volna. A szegény ruténnak fogalma sem
volt, hogy ezen a kínos állapoton segíteni is lehet. Mihelyt tehát megértette a "pán
fonagyságos úr" tervét: örömmel nyúlt fejszéje, bárdja, furésze, fúrója, vésoje után, s néhány
hét alatt fölépültek a nagy istállók a havasi kultúra díszére és hasznára.
Ezzel a két épülettel a legeltetés idejét másfél hónappal meghosszabbították. Korábban
felhajtható most már az állat, és tovább maradhat ott. Május derekán most már szól a kolomp
a Névtelen-havas bércein, s a pásztortüzek csak szeptember közepén hamvadnak el. Ez az
istállóknak köszönheto, hol a barom az idojárás vadsága ellen menedéket talál. Az oláhok és
tótok által lakott havasokon nyoma sincs az ilyen védistállóknak. Ha jó ido jár, vidám a
barom és gyarapszik. Ha tartós a rossz ido, lesovánkodik, elcsügged, erotlen lesz, mint a
lucskos egér. Fejlodése hetekre megakad. Nyavalyákat kap a gyakori kihuléstol. Csontja
vékony lesz és könnyu. Veloje sorvad. Minden tápszert csak avégbol dolgoz fel, hogy
fejlessze testi melegét. Ez a melegfejlesztés: rohamos zsiradékfogyasztás. Kérodzése nem
nyugodt és nem is rendes. Az örökös esoben az ivóvíztol, mely a jó kondíciónál kiváló
szerepet játszik, elmegy a kedve.
Ellenben az Udvarhely megyei székely pajtákat épít a havasokon, hogy nyáron át legyen
hova menekülni a baromnak. Télire a szénáját rakta a pajtákba, s onnan fuvarozza le szánon
a községbe. Ezt a székely nem tanulta sem Svájctól, sem Tiroltól. Nem is Egán magyarázta
meg neki a pajta szükségét. Rájött önmagától a saját intelligenciájánál fogva. Belátta, hogy a
havasi legeltetés jó eredményének ez a legelso feltétele.
No de hát azért o székely, hogy az ilyesmire a maga belso ösztöneinél fogva rájöjjön. Ha a
székely rovarnak születik vala: bizonyára róla alkották volna meg Darvinék a mimikrielméletet,
melynél fogva némely állat tartózkodási helyéhez hasonló színt és alakot ölt, hogy
ezzel is oltalmazva legyen üldözoitol. Nem meglepo tehát, ha a székely pajtákat épít
havasain. Csordája jó állapotban is van, mikor lekerül a havasról.
De a rutén nyájak évek elott siralmasan néztek ki. Soványak voltak, mint a hét szuk
esztendo. Tehenére, ökrére, borjára alig ismert rá a rutén. A növendék állat lábszárai
megnyúltak, nyaka el vékonyodott, szarva, feje nott, de teste vézna maradt, majdnem
átlátszó, mint egy deszkaállvány, s csípojére bátran rá lehetett akasztani a koldustarisznyát.
Horpaszának üregében elfért volna egy kölykezett macska.
Ehhez képest a változás, mióta két istálló felépült, nagyon meglepo. Láttam különbözo
községhatárokban fekvo állami bérterületeken egy pár nyájat. Körülbelül tíz nap elott
hajtattak le ezek a havasokról. Egytol-egyig mindenik állat jó karban volt. Gyönyöruséggel
néztük ezeket a csordákat. Törülköztek, ugrándoztak, pajkoskodtak. Kövérek voltak, mint
megannyi bazsarózsa. "Földig marha ez, valamennyi" - mondám Natolya tiszteletesnek, aki
egyik jobb keze Egánnak. A tájkifejezést nem értette meg mindjárt és udvariasan hallgatott a
fovárosi íróember különös megjegyzésén. Ekkor megmondtam, hogy a székelynek tömött,
zömök testu és kultúralábú állat az ideálja s azt földig marhának hívja. A magasra felnott kis,
vékony, könnyu testu baromról azt szokta mondani, hogy "sok a lába".
Ezalatt Egán egyedrol egyedre vette az állatokat. Nézte, tapogatta, vizsgálta oket,
szakértelemmel és azzal az örömmel, mintha valamennyiben az o zsebe domborodott volna
gömbölyu zacskóvá.
"Alig ismertem rá erre a haszontalanra, úgy megnott. "
"Az a boglyas, úgy-e, Fedornak volt kiosztva?"
"Ez a kis kacér, no lásd, már vemhes. Igen korán van. Jó a táplálék és véres az állat. Kérem
följegyezni, felügyelo úr, hogy ezzel az üszovel nem tartották meg az üzekedési szabályt.
Ennek még a szuzgulyában lett volna a helye. "
"Nézd ezt a medencét! Látod-e benne az eljövendo generációk osfészkét?"
"Hát még ez a gerinc! Lineázni lehetne vele. "
És itt ez tejtükör. Fogadok rá, hogy megadja az évi 3000 litert. "
"Nézd csak ezt a fickót, olyan gömbölyu, mint egy cseresznyemag. És ez az apró, sima,
fényes szor, mintha kefélnék, mosdatnák, abrakolnák valamennyit. "
Mikor aztán ehhez hasonló megjegyzésekkel kigyönyörködte magát, akkor eszébe jutottak a
baromvásáridok s egy kissé elborult.
"Milyen lassú ez a vármegye. Még mindig nem eszközölte ki a vásárnapok áttételét. Ezelott
lekerült a marha a havasról augusztus közepén. Ehhez voltak szabva a vidéken a vásárnapok
is. De most ki kell ezeket a napokat tolni szeptember végére és október elejére, mert a barom
csak szeptember derekán jön le a havasról. Milyen jó árakat kaphatna most a rutén! Olyan
kövér minden állat, mint a spárga. A mészáros is többet adna most, a tenyészto is. Maholnap
be kell kötni ezeket a barmokat és valamennyi megsínyli a száraz takarmányt és a
pajtalevegot. Aki akkor adja el, darabonkét 20-25 kilóval kevesebb húst ad el. Kérem,
felügyelo úr, jegyezze föl, hogy szorgalmazzuk meg a dolgot Hagara foispán úrnál, aki
melegen érdeklodik az akció iránt. "
"Járt már itt a rétmester? - Eh, Volócon nincs már neki dolga. Ott be kellett végzodni a
munkának még tegnapelott. A marhák tulajdonosaival meg kell értetni, hogy ez nem luxus.
Semmi áron nem turöm, hogy tíz-tizenöt holdon savanyú perje és macskaszék teremjen. Meg
kell velük értetni, hogy ez a munka az o érdekükben fekszik. "
"Egy nap alatt az a hetvenöt ember elvégzi az árkolást. Huszonöt igás fölszántja a területet
szintén egy nap alatt. A tél megérleli a talajt. A felréteg különben is iszapföld, mert ez az
egész völgy a Latorca hordaléka. Ez tehát porhanyó lesz tavaszra. "
"Kérem följegyezni, hogy nedves talajba való keveréket kapjunk. Kiváltképpen trifolium,
hybridum, trifolium repens, poa pratensis, avena el-atiror, lolium perenne és festuca pratensis
legyen benne. Itt a jövendo oszön már édes füveknek és pillangós növényeknek kell teremni.
"
"Megvan a térkép? Jól vigyázzon a rétmester, hogy az árok ne szögletbe törjék meg, miként
a térképen kitüntetve van, hanem szelíd hajlásban. Különben felduzzasztja a vizet. Ezt a
lecsapolást már holnap munkába kell venni, hogy a fagyok beállta elott száradjon ki a talaj. "
"Összevarrtak-e a zsdenyovai tinó sebét?"
"Miért nem hajtották ide a szolyvai üszoket is? Egyet sem látok azokból. "
"Elkészült-e már a vályú a felso kúthoz?"
Ilyenformán néz ki a népmentés elso lépése.
A MÁSODIK LÉPÉS
Az elso lépéssel megoldást nyert a legelokérdés a szolyvai járásban. Hangsúlyozom ezt a
szót. És adom egyszersmindenkorra azt a felvilágosítást, hogy a hegyvidéki akció eddig még
csak a szolyvai járásban hozott létre alkotásokat. A kormány óvakodott egyszerre sokat
markolni. Elfogadta Egánnak azt az eloterjesztését, hogy az akcióval egyelore csak a
szolyvai járásban tétessék kísérlet. Ha majd a tapasztalás az egész akció sikere mellett fog
bizonyítani: akkor folytatható az egész hegyvidéken. Örömmel jegyzem ide, hogy az
intézkedések annyira beváltak két év alatt, hogy tudtommal már megvan az az elvi
elhatározás, hogy munkába vétessék Bereg, Ugocsa, Ung és Máramaros minden hegyvidéke.
A legelo-kérdés tehát megoldatott.
Jött a legeltetés kérdése. Ez volt a második lépés. Mert hiábavaló a legelo, ha nincs mi
lelegelje. Nem az a cél, hogy a Beszkideken szép és egyenletes gyepvirány legyen a szem
gyönyörködtetésére és a turisták esztétikai hangulatának emelésére, hanem hogy ez az
elhanyagolt és kizsarolt nép komoly és tartós hasznot lásson a legelokbol. Úgy, de nincsen
marha. Van, de nincs. Van haszontalan korcsfajzat, mely sem tejelésre, sem húsra, sem
tenyésztésre nem alkalmas. És ilyen is fölötte kevés van. Az állami bérlet, a szántók
átalakításával tizenkétezer darab felnott állatot bír meg. A járás népének együttvéve alig
akadt három-négy ezer darabja. Ez ugyan pótolható lett volna a felesmarhával; de ezzel
maga a cél lett volna kijátszva. Mert a felesmarha csupán és kizárólag a nem földmuvelo
kazárnak válik hasznára. Ha tehát felesmarhákat fogadnak be az állami bérletbe: akkor
egyszeruen csak hizlalják a felesmarhával uzsoráskodó kazárt; a bennszülött népen pedig
egyáltalában nem segítenek.
A második lépés problémája tehát az vala, hogy egyfelol csak azt a barmot fogadják
legelésbe, amely a földmuveléssel foglalkozó egyének kizárólagos tulajdonát képezi,
másfelol, hogy ez a legeltetést jótétemény egyszersmind kútforrásává legyen egy virágzó
állattenyésztésnek.
Az elso feladat megoldható volt szigorú ellenorzéssel. Fölvétel és nyilvántartás folyik
minden községben, minden gazdánál. A szomszéd tudja, hogy melyik a felesmarha, melyik a
tulajdon. Óvatos körültekintéssel írták hát össze az állatokat. Jóformán fokönyvi lapot nyert
minden gazda. Már írtam, hogy nem a kazárt zárták ki, hanem az üzérkedést. Aki
földmuveléssel foglalkozik és tulajdon barma van, az mind részesült a legeloben. De aki az
uzsora szempontjából tart a ruténnál felesmarhát, az nem kapott legeltetési jogot semmi áron.
Ilyenformán nem volt elegendo marhalétszám a legelok kihasználására, így állott elé a
második probléma, melyet már csak szabályokkal és ellenorzéssel megoldani nem lehetett.
De már írtam, hogy Egánra nézve igen antipatikus szó a lehetetlenség. Ezt a szót nem is lett
volna szabad kitalálni. Eroteljes és önmagában bízó nép nyelvébol ennek a szónak hiányozni
kellene. Mikor ez a szó létrejött: akkor az a néplélek, amely megalkotta, sorvasztó
betegségben sínylodött, így hiszi Egán.
Tervet dolgozott ki tehát arról, hogy ezen a hegyvidéken miként kell és miként lehet egy
magas fokú állattenyésztési kultúrát teremteni. Meggyozte kormányát, hogy a most levo
korcsfajt át kell adni az enyészetnek, s helyébe egy televér fajt kell meghonosítani. Tervében
számításba vette a vidék idojárását, takarmány minoségét, a legelok táperejét, a nép szokásait
és fejlettségi állapotát. Ezen tényezok alapján gondosan keresett egy, a helyi viszonyoknak
megfelelo fajtát. A megválasztásnál tekintetbe vette a faj tenyészképességét, munkabírását,
tejhozamát, növekedési idejét, tápszer-feldolgozó képességét, ellenálló erejét, igényeit -
egyszóval mindazt, mi a vidéket és a fajt alkalmassá teszi a sikeres tenyésztésre.
Alapos vizsgálódásának eredménye gyanánt az oberinnthali tájfajta meghonosítását hozta
javaslatba. A földmuvelési kormány bízott Egán szakértelmében, ki különben is, mint
állattenyésztési fofelügyelo évekig szolgálta hazánkban ezt a nagy fontosságú ügyet, és
elfogadta a javaslatba hozott választást. Szakemberek utaztak Tirolba s vásárolták össze a
fiatal marhákat. Jelenleg már ezerkétszáz darab van a ruténok kezén. Üszoket osztottak ki
köztük olyan föltétel mellett, hogy öt év alatt ugyanazon összeget fizessék a marháért,
amennyibe az államnak került.
Öt év alatt! Ez azt jelenti, hogy nem tekintve az elkárosodást, mely ellen kölcsönös
biztosítási eljárás van folyamatban, a kapott üszo öt év múlva hétéves tehén lesz, az egyik
leánya négyéves, a másik hároméves; ezenkívül egy falka unokája. A marhaállomány
szaporodásából tehát a gazda könnyen visszafizeti a kölcsönt, és még marad egy pár darab
fajmarhája.
A HARMADIK LÉPÉS
Így oldatott meg a legeltetési kérdés. Az államnak jóformán semmibe sem kerül, mert úgy a
bérösszeget, mint az üszokre fordított bevásárlási kiadásait visszakapja a néptol. Nem kapja
meg a befektetések idoközi kamatát és a kirendeltség személyi és dologi járandóságát, amely
együttvéve is alig üti meg Tisza Kálmán és Bánffy Dezso egyévi nyugdíját. A
veszteségszámlára csekély százalék esik. Mikor ott jártam, még nem volt befejezve az év, s a
21 ezer forintnyi bérösszegbol csupán 84 forint hátralék állott fönn.
Ez a megoldás nem éppen olyan Kolumbus-tojás, mint aminonek látszik. Nincs legelojük:
hát szerezzünk nekik legelot; nincs marhájuk: hát adjunk nekik marhát. Ez így könnyu lett
volna. De Darányi az elso pillanattól kezdve abból indult ki, hogy semmi ajándék, semmi
ínség-adomány. A nyomornak nem pillanatnyi enyhítését, hanem állandó eltávolítását vette
tervbe. Nem megalázni akarta a népet borravalóval, hanem úgy szerezni meg számára a
megélhetés feltételeit, hogy a vagyoni állapottal együtt izmosodjék az erkölcsi érzület is. Az
a kizsarolt nép százezreket nyelt volna el az úgynevezett könyöradományokból anélkül, hogy
életrendje és vagyoni helyzete megváltozott volna. A könyöradomány elvándorolt volna a
kazár boltjába ruházati és élelmi cikkért és a kazár kocsmájába és cukrászdájába pálinkáért.
A legrigorózusabb eljárással úgy lehetne kiosztani évenként csak a szolyvai járásban kerek
egy milliót, hogy a nép hetenként egy napon jóllaknék, s a többi hat napon koplalna.
Ha minden tervszeruség nélkül osztatott volna ki a szarvasmarha a nép között: fölületes
munkát végzett volna a kirendeltség. De a földmuvelési kormány tudja, hogy valódi
termékenységre mély barázdákat kell szántani, ok a baromkiosztással nemcsak azt akarták,
hogy akármilyen állathoz jusson a nép, hanem felhasználták ezt a kínálkozó alkalmat egy
magasfokú állattenyésztési kultúra meghonosítására is.
Az innthali televér kiosztása által óriási jövendo nyílt meg a hegyvidék elott. Nem lehet
kétség az iránt, hogy az állami akció ki fog terjesztetni a Kárpátok valamennyi vidékére. A
most meghonosított tenyésztés melegágyát fogja képezni a további muködésnek. Innen
szerzik majd be a többi vidéken szükséges fajbarmot. Ez a vidék a fejlodo állattenyésztés
kútforrásává lesz. A tejgazdaságok is ide fordulnak és nem mennek Tirolba tehenekért. A
kirendeltség nagy buzgalommal szabályozza a vértisztaság fennmaradását. A bikateleltetés
szokásos módját megváltoztatta. Ezelott magánosok teleltették a tenyészbikát igen silányul.
A kirendeltség bikatelepet állított Szolyván, s a kiosztott tehenek csak állami bikákkal
fedezhetok. Az is baj volt, hogy a nép nem gondolt a tehén fejlettségi állapotával, s túlkorán
borjúztatott, ami megrontotta a fiatal anyát. Ezt tehát szabályozták.
Legnagyobb baj volt a tavaszi elletés. Mikor már elfogyott a téli takarmány és még erotlen
volt a legelo. A vemhességi ido télszakra esett. A tejelési ido nyárszakára. Nem lévén nyári
takarmány, a gazda havasi legelore küldte kis borjús tehenét. Ezzel a tejhozam a családra
nézve kárba ment; a borjú fejlodése pedig megakadt vagy az által, hogy korán választatott el,
s a nyári munkaido elvonta a családot a borjú kello gondozásától; vagy az által, hogy a borjú
is kihajtatott a havasra s ott a zord idojárás el sanyargatta.
Ezen a hátrányon úgy iparkodik a kirendeltség segíteni, hogy az ellési idot a késo oszi
napokra helyezi át. Nem könnyen megy, mert nemcsak a nép megrögzött szokásával kell
küzdenie, hanem az állatok fajzási rendjével is. Azonban megy. A kirendeltség szívós.
Meghátrálást nem ismer. Rábeszélésben bokezu. Szelíd nyomást is alkalmaz. A tehén is
megszokja, hogy fajfenntartó vágyait kényszeruségbol elhalássza a megszabott idore.
Nagy eredmények várhatók ettol az intézkedéstol. A gazda novemberben jut borjúhoz. Tehát
mikor legtöbb takarmány, rostaalj, törek, polyva, széna, sarjú áll rendelkezésére. A borjút
gondozhatja, ápolhatja kényeztetheti az egész család. A tejhozam utolsó cseppig
kihasználható. A borjú eroteljes állattá fejlodik arra az idore, mikor a havasi legeltetés beáll,
s így könnyen megbirkózik a zord idojárással. Vemhességi állapotát a tehén nem egy szuk,
hideg, rósz levegoju pajtában tölti el, hiányos alom és hiányos táplálkozás mellett; hanem a
havas érintetlen tisztaságú légáramlataiban; dús legelon, szabad mozgás közben,
kristályforrások közelében - a méhmagzat eroteljes fejlodésének kimondhatatlan elonyére.
Miként látható, az állami behatás igen sokoldalú. Nem költséges, de sokoldalú. A gyermeket
a jó nevelo, a csemetét a jó kertész nem gondozhatja huségesebben, mint ezt a népet a
kirendeltség. A figyelem kiterjed az élet összes viszonyaira. Ha csak legelot adtak volna a
népnek: egyoldalú és ideiglenes lett volna a behatás. Segítség lett volna ez is, de nem
mentés. Adtak tehát marhát is, hogy a legelo kihasználtassék. Ez már több a segélynél, de
még nem lábraállítás.
Ám a fajmarhát adtak, hogy televértenyésztés keletkezzék. Szabályozták a tenyésztést, hogy
a tiszta vér el ne korcsosuljon. Meg lehetett-e itt állani? Szabad volt-e nem gondoskodni
arról is, hogy a televérállomány annak maradjon a birtokában, aki megmentésre szorult?
Igazi "hubelebalázs"-akcióvá notte volna ki magát ez a mozgalom, ha az örökös szükségben
levo rutén gazda szabadon rendelkeznék az úgynevezett "államszki marhával", mert ma már
valamennyi innthali állat kazár kereskedok üzérkedésének volna a tárgya. Itt is
szabályozólag kellett tehát a népéletbe nyúlni.
A szabály abból áll, hogy az elso öt év tartama alatt, akár kifizette a gazda az állami marha
árát, akár nem: a kiosztott üszo és annak növendéke az állam tulajdonát képezik. Azokat a
kirendeltség tudta, híre és beleegyezése nélkül sem eladni, sem elcserélni nem szabad. A
végrehajtás alól is ki vannak véve. A gazda igázza, feji, borjúztatja, egyszóval használja az
állatot, de tulajdonosa csak öt év múlva lesz.
Ezen ido alatt, az Egán számítása szerint annyira lábra áll a nép, hogy azontúl fölösleges lesz
az e téren való további gyámkodás. De hogy lábra álljon: a mentési munkának még egész
sorozata állapíttatott meg. E sorozathoz tartoznak a hitelszövetkezetek, az áruraktárak, a
mintagazdaságok, a jutalmak, az iskolák, az olvasóegyletek.
HITELSZÖVETKEZET
Vegyük szemügyre ezt a kerekfeju embert, akinek nem annyira haja, szakálla, bajusza van,
mint inkább - szore. Ez a szorzet különös rút vegyülékét képezi a farkaskeveréknek a
rókával. Alsó állkapcsa elore nyúlik, hogy túlfejlett fogsorának elég tágas legyen a fészke.
Mikor beszél, önkéntelenül várjuk, hogy csattogtassa a száját. Szemfogai mindegyre
megvillannak rövid felso ajaka alól, mint a mérges kuvaszé, ha orozva akar harapni. Úgy
hiszem, hogy nem is szemfogak, hanem agyarak.
Szeme kicsiny, alattomos, nyughatatlan és csipás. Nem tükör, hanem fátyolos ablak,
amelyen kifelé igen, de befelé látni nem lehet. Széles karimájú selyemlombos kalapot visel,
alatta kis kerek bársonysipkát, testén hosszú kaftánt szürke lüszterbol. Kezén a száraz ujjak
az üllü karmaira emlékeztetnek. Ezek a karmok mindig csak félig nyílnak ki és görcsösen
csukódnak azonnal össze, mintha jellemezni akarnák az embert, aki mindig kész az áldozatot
megragadni, de sohasem hajlandó azt kibocsátani.
Nevezzük el ezt az alakot Jäger Herschnek. Tegyük hozzá, hogy bukóci lakos és hogy Alsó-
Vereckén született ezelott 48 évvel. Már most, ha ezen személyleírás alapján a beregszászi
kir. törvényszék bunfenyíto iratai közül adatokat adnának ezen férfiú erkölcsi állapota felol:
akkor megtudnók, hogy Jäger Hersch úr ellen 52 uzsoraeset volt folyamatba téve. A vádak
igen nagy része alól fölmentetett. Egy része a vádaknak függoben van. Mértek-e büntetést
egyik-másik eset miatt? nem tudom. Az esetek ilyenformák:
1870-ben Jäger Hersch tíz forintot adott kölcsön Topelics Vaszilinek 25 százalék kamatra.
Ezenkívül hitelezett neki bolti cikkeket is. Négy év múlva, 1874-ben összeszámolták, s a
kamatokkal és áruhitellel felgyult tartozás kerek egyszáz forintban állapíttatott meg közös
egyetértéssel. (Az áruhitel a legrosszabb esetben 15 Ft-ra rúghatott. Tehát 25 Ft valódi
tartozás fejében vállalt magára Vaszili 100 Ft terhet. ) Ezen 100 Ft névleges tartozás
törlesztésére fizetett Vaszili 1882-ig nyolc éven át kétszáz forintot. Jäger Hersch úr ezzel
nem találta magát kielégítve, s bepörölte Vaszilit 150 Ft tartozásért. A dolog egyezkedésre
került és megállapodtak 145 Ft-ban. Ennek a 145 Ft-nak törlesztésére 1888-ig fizetett Vaszili
egy-százkilencvenkét Ft-ot. Ilyenformán kapott Jäger Hersch úr 25 Ft effektív kölcsönért egy
ízben 200, egy másik ízben 192, összesen 392 forintot.
Ezek után csak természetes, ha ez ido szerint Jäger Hersch úr pöröli Vaszilit 105 forint
toketartozásért. Az sem lesz szokatlan, ha a kir. bíróság megítéli a követelést, mert a Jägerek
és Herschek fel vannak szerelve hamis bizonyítékokkal, hamis tanúkkal és hamis eskükkel.
A bíróság tudja, hiszi, emberileg meg is van gyozodve, hogy tanú, eskü, bizonyíték hamis;
de a bíróságot köti a szent eljárási szabály, a szent perrendtartás és a szent paragrafus.
1875-ben Rjaskó Vaszili 5 forintot vett kölcsön Jäger Hersch úrtól s azt köteles lett volna
kamatostól megfizetni még abban az évben. Azonban nem tudott fizetni. A drága por és
pusztító végrehajtás kikerülése céljából az áldozat úgy egyezett ki a ragadozóval, hogy 1876
végén fizetni fog 40 forintot. A fizetést meg is kezdte, de csak 5, 10, 14 forintos
részletekben. Amikor csak lehetett, fizetett. Mikor pénzre tett szert, pénzt vitt; mikor pénze
nem volt, gabonát vitt. Mikor jól csavarintott Hersch úr a hurkon, akkor lovat is vitt. Egy
hatalmas csavarintás után elvitte az ökreit is. De mivel az ökör féltett ambíciója a ruténnek,
mielott erre a kincsre került volna a sor: odavitte rendre öt darab tehénkéjét és 15 darab
juhát. Egyszóval az 5 Ft tartozás fejében eddigelé hatszáz forint értéket adott Rjaskó Hersch
úrnak. A dolog pörre került. Hersch úr tagadja, hogy csak 5 Ft-ot adott volna, s azt is tagadja,
hogy 600 Ft értéket kapott volna. Azonban nem tudja hogy mennyit adott Rjaskónak és
mennyit kapott tole.
1872-ben Jäger Hersch úr 10 Ft-ot adott kölcsön Panykulics Gyuszinak. Azóta az adós
fizetett 168 Ft-ot, de mivel ezen összeg nem törlesztette le a 10 Ft tartozást, hogy kikerüljék
a pert, kiegyeztek 90 Ft-ban. Ebbol megfizetett Gyuszi 47 Ft-ot. Jelenleg Hersch úr még 77
Ft-ot követel. E szerint kapott Hersch úr 10 Ft-ért 168 meg 47, összesen 215 Ft-ot, s ha Isten
élteti, még kapni fog 77 Ft-ot.
Az ilyen esetek nem szórványosak; a Jäger Herschek pedig nem ritkák. Három-négy eset
bármelyik faluban könnyen összegyujtheto. Mi következik ebbol? Az, hogy a legelobérlet, a
legelokultúra, az állami marha, a televénytenyésztés mind-mind meddo munka, ha ez a nép
az uzsorások körme közül teljesen ki nem ragadtatik. Legelouzsora, felesmarha-uzsora,
pénzuzsora, áruuzsora és pálinkauzsora kínozza ezt a népet. Az eddig leírt intézkedések
elejét veszik a legelo- és felesmarhauzsorának. De ha a többi megmarad: hegyre hordtunk
földet, tengerbe öntöttünk vizet. Azt a kis reményét a jólétnek, mint a legelovel és az állami
marhával nyújtott az akció, meroben nullifikálja az uzsora többi neme. Éppen ezért
gondoskodni kellett a többi uzsorák meggátlásáról.
A pénzuzsora ellen törvényes tilalom létezik. Ez a tilalom évtizedek óta áll fönn. Papíron. A
rutén nép szörnyu pusztulása bizonyítja, hogy a valóságban nem tudtak a tilalomnak érvényt
szerezni. Más eszközt kellett tehát megragadni. Valami olyat, ami kizárja a pénzuzsora
lehetoségét. Ez az uzsora abból keletkezik, hogy a nép hitelre szorul. Ha tehát tisztességes
hitel nyújtatik a népnek, akkor nem megy uzsoráshoz. Ez a tiszta sor. Kísérletet tettek tehát
évek elott a rutén vidékek központján lévo takarékpénztárokkal. Ez a kísérlet balul ütött ki.
A kazárok odafurakodtak a pénzintézet és a rutén közé a hitelt közvetíteni, így aztán surun
szedték a hitelmuveletek tejfölét, ok voltak a közbenjárók jó pénzért, ok lettek a jótállók,
szintén jó pénzért. A népre nézve a hitel éppen olyan drága lett, mint azelott, azzal a súlyos
különbséggel, hogy több pénz állván rendelkezésére, sokkal rohamosabb lett az eladósodás.
Ezen balsikeru kísérlet után Darányi miniszter vette a kezébe a ruténügyet, s a miniszteri
kirendeltség feladatává tette, hogy egyelore a szolyvai járásban és, ha itt beválik, egyebütt is
hitelszövetkezetet hozzon létre.
EGÁN MUKÖDIK
Egán nekidult a dolognak. Az elso hitelszövetkezet megalakult 1899. augusztusban. Én 1990
szeptemberében jártain meg azt a vidéket. Ekkor már, tehát kerek egy év leforgása múlva,
Dombostelkén, Volócon, Szolyván, Alsó-Vereckén, Kis-Bisztrán, Zsdenyován, Zugon, Kis-
Szolyván, Felso-Vereckén, Vereckén, Vezérszálláson és Bukócon találtam
hitelszövetkezeteket. A tagok száma együttvéve 1867, akik 2791 üzletrészt jegyeztek.
Kölcsönhöz jutott egy év leforgása alatt 1639 egyén. A kölcsönzött összeg 146 236 korona.
Van, aki 4, olyan is van, aki 800 koronát kapott kölcsön. Múlt szeptember óta mostanig
(1901. június) megalakult még negyvenhét, és alakulóban van harmincöt szövetkezet.
A szövetkezet tagja lehet minden feddhetetlen életu honpolgár, aki öt éven keresztül
hetenként 20 fillér befizetésére kötelezi magát. Ez tehát egy összesen 52 koronára szóló
kötelezettség, mely a befizetés napjától kezdve, bármikor 100 korona hitelre jogosítja föl az
üzletrész-tulajdonost, feltéve, ha két elfogadható kezest állít, és ha a kölcsönösszeg hovafordítását
annak rendje és módja szerint meg tudja indokolni.
Kölcsönsegélyben mindenekelott azok részesülnek, akik az uzsorától akarnak
megszabadulni. Azután azok, kiknek orvosságra és élelmiszerre van szükségük; késobb az
adóhátralékosok. Ezek után azok, kik marhát, telket, földet vásárolnak vagy építkeznek.
A kölcsönöket az igazgatóság szavazza meg felelosség mellett. Az igazgatóság elnöke
mindenütt a helybeli g. k. lelkész, erre hárul a pénztárosi és könyveloi munka is. Az
igazgatósági tagok kizárólag a jobbmódú földmuvelo parasztgazdák közül választatnak.
Kereskedo, kocsmáros, cukrász, vállalkozó, pénzzel és áruval üzérkedo egyén az
igazgatóságnak tagnak nem lehet. Részt vettem az egyik hitelszövetkezetnek szeptember 10-
én tartott évi közgyulésén. A szövetkezetek céljáról, hasznáról, muködésérol és sikerérol
tájékoztatott az elnök beszéde. Nem érdektelen, ha közlöm ezt a beszédet, amely így
hangzik:
Igen tisztelt Igazgatóság és Felügyelo Bizottság! Elso sorban is melegen üdvözlöm kedves
vendégeinket, és forró köszönetünknek adok kifejezést kegyes megjelenésükért. Az eddigi
elhagyatottságban és nemtörodömségben nagyon jól esik szívünknek, látván azt, hogy
szegény népünk iránti érdeklodés teljesen lerombolta azon falat, amely mögött oly sok
nyomor és szenvedés tanyázott. Most, hála Istenünknek és forró köszönet jótevoinknek,
megismertek bennünket.
És midon köztudomást nyertek hazánk és királyunk iránti huségünkrol és szeretetünkrol, de
köztudomást szereztek nyomorgó szegénységünkrol is, ennek okozóiról és okairól:
érdeklodni kezdtek népünk életviszonyai iránt, és ezen érdeklodés felköltötte az emberekben
az igazi szeretetet, az oszinte sajnálkozást. Ezen igazi szeretet és oszinte sajnálkozás azon
boldogító elhatározásra ösztönözte a jó lelku embereket, hogy rajtunk segítsenek, hogy
mentsenek meg bennünket gonosz elnyomóinktól, hogy kenyeret adjanak nekünk, hogy így
kiszabadítván bennünket a kétségbeesés örvényébol, szabadokká és elnyomóinktól
függetlenekké tegyenek bennünket.
És a jólelku embereknek ezen szent és boldogító óhaja megvalósult. Hazánknak, a Kárpátok
által koszorúzott eme felvidékén lakó része már szabad és független! Szabad, mivel már nem
kell munkájával, vagyonával áldozni elnyomóinak csak azért, hogy életét nap-nap után
tolhassa; független, mivel munkájával és vagyonával már szabadon kezd rendelkezni.
A jólelku emberek, hogy segítsenek rajtunk, a segítségnek sokféle nemét vették
alkalmazásba, így gróf Schönborn uradalmának gazdaságilag kezelt földjeit bérbe vették és
ezen földet albérletbe kiosztották a nép között; ezzel a nép kenyérhez és szénához jutott.
Hogy legyen jófajú és saját marhácskája, külföldrol importáltak éghajlatunknak és helyi
körülményeinknek nagyon is megfelelo anyaállatokat, és hogy ezeket megszerezhesse
legszegényebb gyermeke is népünknek, 4-5 évi törlesztéses kifizetésre szétosztották azt
népünk között. Ezzel népünk saját marhájához jutott. Továbbá osztottak kedvezményes
árban jó vetomagot. Ezzel is nagyon segítettek népünkön, mivel népünk olyan maghoz jutott,
amely megháromszorozta fáradozásunk jutalmát.
De mindezek segítsége mellett is népünk még nem lett szabad és független. Köztudomású
dolog, hogy népünk, községenként 1-2 kivételével kisebb-nagyobb tömegekben adósa volt
zsidójának. Bocsánat ezen elnevezésért, de másképp nem tudom nevezni ezen hitelezot, mert
itt csak ez a neve. És ahány zsidó lakott a községben, az mind hitelezo volt. Egyik adott
pénzt, másik sót, harmadik pálinkát, negyedik bocskort, ötödik szénát, hatodik zabot, hetedik
földet, nyolcadik tehenet, kilencedik ökröket, tizedik ecetes savanyúvizet, tizenegyedik
bekovászított uborkát, s így tovább, de találtatott olyan is, aki sertéseket vett és adott hitelbe,
tartás és szaporítás céljából a szegény ruténnak. Szóval, ha egy községben 20 zsidó lakott,
ennek a 20 zsidónak volt adósa a szegény rutén, de csak kisebb összeggel, a nagyobb
összegekkel pedig a 40-100 percentre dolgozó titkos magánbankházaknak. Ilyen viszonyok
közepette természetes, hogy csekély, vagy tán helyesebb ezen kitétel: semmi haszna sem
lehetett a szegény ruténnak az elobb elmondott segítségbol. Mert dolgozta volna az
albérletbe kapott földet csak azért, hogy hitelezojét fizesse; nevelte volna az importált állatját
csak azért, hogy a hitelezojének duzzadt legyen az erszénye.
De itt újból segítségére jött népünknek az emberi szeretet, a jólelkuség és a fáradságot nem
ismero áldozatkészség, és ezek megalkották a hitel-és fogyasztási szövetkezeteket. Oszintén
beszélek, mert ezzel tartozom nemcsak az igazságnak, hanem a hitelszövetkezetek jól
felfogott érdekének is: népünk kezdetben idegenkedéssel vagy rettegéssel fogadta a
hitelszövetkezetek eszméjét. "Mi hetenként 10-20 krajcárokat
fizessünk" "Minek?" "Sohasem látjuk vissza azt a pénzt", "az az uraknak kell sörre,
szivarra", így beszéltek az emberek. Kutatni kezdtem és azon meggyozodésre jutottam, hogy
az egyes titkos magánbankházak tulajdonosai eszébol plántálódott át népünk elméjébe az,
hogy a befizetett üzletrészek az uraknak kellenek szivarra és sörre. Most pedig, midon
meggyozodtek, mily nagy áldás a "szövetkezet", örömmel lépnek be abba és készséggel
fizetik a 10-20 krajcárokat. Kérdezze népünket bárki is: kell-e és jó-e a hitelszövetkezet?
Mindegyik azt fogja felelni: kell-e? "Jobban, mint a mindennapi kenyér", "mert, ha ma
kenyerem nincsen, ma böjtölök, ha holnap nincsen kenyerem, böjtölök holnap is, de ha pénzt
kérnek, azt kiböjtölnöm nem lehet, hanem licitálják csekélyke vagyonkámat; a zsidó pedig
nem akar adni, mivel haragszik, miért hagytam el".
Így beszél, így gondolkozik népünk ma, és mindennapi áldást és boldogságot kér jó
Istenünktol azok számára, akik azt létesítették.
Igen tisztelt Igazgatóság és Felügyelo Bizottság! Tegnap múlt egy éve, hogy
hitelszövetkezetünk megkezdte áldásos muködését. Egy év, mily rövid ido jelentoség nélküli
az ember és más intézetek életében. Hitelszövetkezetünk életében ezen egy év is igen nagy
jelentoségu. Ezen egy év alatt, tehát hitelszövetkezetünk megalakításától mai napig 247
hitelszövetkezeti tag, családapa, 15 297 korona és 78 fillér kölcsönt kapott.
Ezen összeggel váltotta ki birtokát zsidójától; ezen összeg segítségével oldoztatta ki kezeit
zsidója béklyóiból, és ezen összeggel teremtette meg saját énje számára a szabadságot és
függetlenséget. Nem vazallusa tovább hitelezo zsidójának, hanem olyan független szabad
polgára hazájának, mint az, aki eddig ura és parancsolója volt! Hogy egyévi muködésünkrol
röviden beszámoljak, a következoket van szerencsém tudomásukra adni:
Hitelszövetkezetünk megalakulásakor 163 tag iratkozott be 268 üzletrésszel. Megalakulás
óta mai napig 48 új tag 110 üzletrésszel lépett be hitelszövetkezetünkbe. Kilépett, elhalt, más
községbe távozott 10 tag 18 üzletrésszel, s így ma 198 tagunk van 360 részvénnyel. Ezen év
alatt 3 közgyulést és 10 igazgatósági és felügyelobizottsági ülést tartottunk. Ezen
igazgatósági üléseken szavaztattak meg a kölcsönök. Kölcsönre jelentkezett 263 tag, ezekbol
kapott 247 tag, 16 tag kérelmével elutasíttatott. A kikölcsönzött összeg: 15, 297 korona 78
fillér. Az egyeseknek adott kölcsön minimuma 6 korona, maximuma 800 korona. A központi
hitelszövetkezettol 9392 korona kölcsönt kaptunk. Ezen év alatt befizetett üzletrészek 3833
korona és 80 fillért tesznek ki. Kamat címén befizetett 765 korona 10 fillér.
Kiadásaink ezek:
1. Könyvelonek 1900. január 1-tol, havi 10 korona tiszteletdíjjal fizetett 80 korona.
2. Pénztárnoknak 1900. január 1-tol havi 4 korona tiszteletdíjjal fizetett 32 korona.
3. Hitelszövetkezeti iroda futésére kiadatott 28 korona.
4. Tinta, papír, gyertya, cégbejegyzési díj, nyomtatványok és postára kiadott 46 korona 46
fillér.
5. Hitelszövetkezeti iroda részére: egy asztal, 4 szék, egy iratszekrényért fizetett 46 korona.
6. Áruraktárunk számára egy pénzszekrényért kiadtunk 84 korona 17 fillért.
Hitelszövetkezetünk számára egy pénzszekrény szállítása 25 korona 70 fill.
Összes kiadásunk tehát: 342 korona 33 fillér.
Ezzel beszámoltam egy évi muködésünkrol, még azt bátorkodom megjegyezni, hogy a
felülvizsgáló bizottság muködésünket rendesen ellenorzi, s könyveinket többször átvizsgálta.
A jóakarat könyveinket vezetni úgy, hogy ott semmiféle hiba ne legyen, megvolt bennünk -
ha azonban valahol hibáztunk - ne róják azt fel nekünk rosszakaratnak, avagy hanyagságnak,
hanem tudatlanságnak. Az ido és a gyakorlat nagyon jó tanító és mi ezen tanítónak
szorgalmas tanítványai voltunk, tehát jövoben rendesen fog menni minden.
Midon ezen beszámolómat elmondtam, szigorú kötelességem köszönetet mondani az igen
tisztelt igazgatósági és felügyelo bizottsági tag uraknak azon szíves közremuködésükért,
amelyet hitelszövetkezetünk érdekében egy év alatt kifejteni voltak kegyesek.
Kérem: jövoben is legyenek szívesek csak úgy szeretni fiatal intézetünket, bennünket pedig
csak úgy segíteni, mint tevék azt a múltban, mivel erre nagy szükségünk van. Ezt kívánja
úgy a hitelszövetkezet, mint mindnyájunk érdeke is.
Végezetül úgy az igen tisztelt vendégeinknek, mint a mi forrón szeretett vezetonknek, a
biztos úrnak kegyes megjelenésükért ismételten forró köszönetet mondunk, és alázattal
kérjük: tartsanak meg bennünket továbbra is szeretetükben és jóindulatukban, és ne ijedjenek
meg e zord vidéktol, hanem látogassanak meg bennünket többször is, hogy meggyozodjenek
haladásunkról és különösen arról, hogy a magas kormány, a mi igazi atyánk, a
földmívelésügyi miniszter úr o nagyméltósága kegyét, szeretetét háládatlanokra nem
pazarolja. A jó Isten áldja meg minden jóval és éltesse sokáig a mi kegyes jótevoinket!
ÁRURAKTÁRAK
Hitelszövetkezetekre a pénzuzsora ellensúlyozása okából volt szükség. Ezeket a
szövetkezeteket az országos központi hitelszövetkezet látja el pénzzel. Mihelyt nyolcvan
üzletrész jegyezve van: a kötelezo aláírási ív felküldetik a központba, mely a szükséges
biztosíték mérlegelése után, a jegyzett üzletrészek kétszeres értékét szavazza meg
hitelképpen. Tehát száz üzletrész után ötezerkétszáz korona hitelben részesül a szövetkezet.
De mivel áruuzsora is sanyargatja azt a népet, mert minden községben van kazár bolt:
ennélfogva a kirendeltség a hitelszövetkezetek útján áruraktárakat is létesített. A tagsági díj,
illetve az üzletrész itt is annyi, mint a hitelszövetkezeteknél. Ez a kötelezettség is öt évre
szól. Minden tag üzletrészei arányában résztulajdonosa a bolt jövedelmének.
Árukkal ezen boltokat a szolyvai központi áruraktár látja el. A boltkezelo fizetést húz.
Köteles rendes pénztárnaplót vezetni s abba minden vásárlást bejegyezni. A felügyeletet és
ellenorzést a hitelszövetkezeti elnök naponként gyakorolja. Ezenkívül a kirendeltség is
gyakran rovancsol és vizsgálja a leltárt és a naplót.
Van tehát most már a népnek "államszki bankja" és "államszki boltja". Amott olcsó hitelt
élvez; itt olcsó és jó portékát vásárol a hamis mérleg alkalmazása nélkül. Az áru sokféle, a
nép szükségletéhez és fogyasztási szokásához képest. Szívós küzdelembe került, míg
elérhették, hogy legalább zárt palackokban szeszes italt is árulhassanak. Úgy hallottam, hogy
ezen engedély ellen a leghatalmasabb bankkörök voltak mozgósítva. A pénzügyi kormány
nagyobb financiális muveletek sikerét vélte veszélyeztetettnek, az italmérési jog ily módon
való kiterjesztése által. Még annak is híre járt, hogy minisztertanács foglalkozott igen
tüzetesen ezzel a kérdéssel.
Pedig napnál világosabb, hogy a mentési munkálat kereke holtvízbe kerül, ha a pálinka a
kazárok monopóliuma marad. Amit nyerni lehet a szövetkezeti és legelo réven, mind elúszik
a pálinka vámján. Szuperioritást a kazárnak a pálinka adott. Mégis nehéz volt keresztülvinni,
hogy az "államszki bolt" italt is árulhasson. Kazár felfogás szerint ok szerzett jogaiktól
fosztatnak meg az "államszki boltok" versenye által.
Volócon egy öreg kazár így beszélgetett velem:
"Herr von Deputierter, értsük meg egymást. "
- Figyelek.
"Mondja meg a gnädiger Herr von fonagyságosnak (ez Egán), hogy ne legyen nekünk
ellenségünk. "
- O csak a rossznak ellensége.
"Mi nem vagyunk rosszak, mégis ellenségünk. "
- Mivel bizonyítja? A legelovel?
"Nem. "
- Az állami tehénnel?
"Nem. "
- Az állami bankkal?
"Azzal sem. Ezt mi ki tudjuk heverni. "
- A bolttal?
"Nohát, mire is való az a bolt? Nem ért ahhoz a paraszt. A pap sem ért hozzá; az alkalmazott
sem. Ehhez csak mi értünk. De ez sem nagy baj, mert mi olcsóbban tudunk árulni, mert több
a hitelünk. . . "
- És silányabb a portéka.
"Mit tud ahhoz ez a nép?"
- És hamis a mérleg.
"Nem méregetjük biz azt unciák szerint, hiszen nem vagyunk patikáriusok. "
- Akkor hát rendben vagyunk, mert a régi boltok kiállják a versenyt.
"Igenis kiállanák, uram, ha az állami bolt nem árusítana italt. De így elpusztulunk. Bízzák az
italmérést reánk, eddig is mi folytattuk, ez a mi mesterségünk. Ne vegyék ki a kenyeret a
szánkból. "
- Nézze Gotteszmann, ha maguk árulnak, miért ne árulhatna a parasztok szövetkezete is?
Talán csak nem akarja eltiltani a néptol, hogy a saját áruját fogyassza?
»Én csak annyit mondok, hogy ez a mi mesterségünk s aki elveszi tolünk, az nekünk
ellenségünk. "
Mikor azokról a visszaélésekrol beszéltem, amelyeket ok ezen a népen elkövettek, úgy nézett
rám, mint aki nem érti, hogy mirol van szó. Kifosztani embertársainkat - miért volna az
visszaélés?
Kis-Szolyván hasonló párbeszédem volt.
"Mondok valamit, gnädiger Herr von Deputierter, amit az urak csinálnak, nem jó dolog. Az
urak elveszik tolünk a boltot, a pálinkát; legelot, marhát adnak a népnek. Azért a nép mégis
csak szegény marad. A népen tehát nem segítenek. Azonban mi tönkremegyünk. Itt nagy
volt az ínség eddig. Ezentúl még nagyobb lesz. Mert eddig legalább nekünk volt valamink,
de ezentúl nekünk sem lesz semmink". Felvilágosító magyarázatom nem fogott rajta. Ekkor
ezt kérdeztem:
- Hány sertést öltek tavaly ebben a faluban?
"Tréfálkozni tetszik? Mi nem élünk sertéshússal".
- Nem magukról beszélek, hanem a rutén gazdákról. Hányan és hány sertést öltek?
"A gazdák? A gazdák egyet sem. A pap hármat ölt, a tanító kettot".
- Helyes. Hát az idén sem öltek a gazdák sertést? De gondoljon jól utána.
Az öreg kazár gondolkozóba esett. Aztán számított. Kezét a felszeg felé emelte s integetett a
házakra. Az is, ez is, amaz is. Ekkor az alszeg felé fordult. Tovább számított. Végre
megszólalt:
"Tizennyolc gazda huszonhárom sertést, ezenkívül a pap hármat, a tanító kettot".
- És hány fejos tehén volt a községben tavaly?
"Ezt könnyebb megmondani. Nekem volt ketto. . . "
- Csak a parasztokról beszéljen.
"Azoknak öt volt; a felesmarhákkal együtt tizennégy. "
-És most hány tehenet fejnek a gazdák?
"Kisborjas tehén van tizenhét, feles tehén öt, összesen huszonketto. De rúgott is van négy,
ezek még tejelnek. "
-Még egy kérdést. Volt a gazdáknak tavaly annyi szénájuk, mint most?
"A fele sem volt. "
- Rendben vagyunk. Nézze barátom, ez a tönkrement nép egyetlen év alatt abból a 6062
koronából, amit az állami bankból kapott kölcsön, a szövetkezet jegyzokönyvei szerint
kifizetett 4154 korona uzsoratartozást, marhaállományát megszaporította, hússal és tejjel
kezd táplálkozni, amit eddig nem tehetett. Igaz? Az állami bérlet útján szénára tett szert.
Borjúkat adhatott el. Látva, hogy támogattatik, megjött a munkakedve, s mivel jobban
táplálkozik, megjött a munkaképessége is. Eddig hitelbe vásárolt a régi boltokban; most
készpénzre vásárol az állami boltban. Nálam van a kis-szolyvai boltról a hiteles kimutatatás.
Egyetlen év alatt, holott ez az elso év, bevett az üzlet 6824 koronát. Mondhatja-e ezek után,
hogy ez a nép ezentúl is olyan ínséges marad, mint amilyen ezelott volt?
AZ ÁLLAMI BOLTOK
Az a hír, hogy habár csak zárt palackokban, mert a szövetkezeti ügyet nem lehet
kocsmároskodással lefokozni, szeszes italt is fognak az "állami" boltokban árusítani,
leírhatatlan izgatottságot keltett a kazár körökben. Nagyobb nyüzsgést a megzavart
darázsfészek sem fejthet ki. Kaftánjaikban jártak-keltek, majdnem röpködtek és zúgtak és
morogtak a haragos darázs félelemgerjeszto zümmögésével. Rituális tanácskozásokat
tartottak. Szegodött emberekkel lesették, hogy ki jár a boltba. Névsorba vették az
elpártolókat. Fenyegették, hogy soha többé nem hiteleznek nekik. Azzal is fenyegették, hogy
ezért vagy azért - kicsoda lehetne mentes ami közigazgatásunk kelepcéitol? - följelentik a
fobírónak vagy adótárnoknak. Ügyvédhez mentek, rabbihoz mentek, deputációba mentek
még Firczák püspökhöz is, hogy mentse meg oket e "jogtalan" támadástól.
Mozgalmuk elhatott a kormányzás legfobb köreibe is. Italmérési jogot, mint végso fórum, a
pénzügyminiszter osztogat. Már-már hajótörést szenvedett itt az az óhajtás, hogy a
szövetkezeti áruraktárak szeszes italokat is tarthassanak. Végre is gyozött a földmuvelési
kormány szívóssága, megnyervén az ügynek a közoktatási kormányt, a kultúra- és a belügyi
kormányt a közrend szempontjából. Jelentékeny súlya volt e kérdésben a honvédelmi
kormánynak is, melynek figyelmét nem kerülte ki a mérgezett és túlélvezett pálinka hatása
az évrol évre hanyatlást mutató újoncozási statisztikában. Ehhez járult az igazságügyi
kormány felfogása is, mely a kocsmák demoralizáló muködését a bunesetek sokaságából
igen jól ismeri.
Nem csekély fejtörést okozott a kazár boltosok körében az is, hogy az "állami" boltok
szalonnát kezdtek árusítani. Hamar rájöttek, hogy ez a kapós élelmi cikk vonzerot gyakorol,
ok eddig szalonnát nem tartottak, mert ilyen tisztátalan dologgal foglalkozni bun. De
észrevették, hogy a szalonna jó csalétek, ha nem akasztják horgukra, elmegy a hal boltjuk
elott- így jött Haimann Jankell arra a gondolatra, hogy csodarabbitól kell fölmentést kérni a
szalonnával való foglalkozásra. El is mentek a tudóshoz. Ez nem adott fölmentést, csak
tanácsot. Mégpedig azt tanácsolta, hogy mikor szalonnát ad el az igaz ember, akkor húzzon
az egész testére szalmazsákot s így tartsa meg magát a tisztátalan tárgy érintésétol. Mondják,
hogy ezek a szomorú emberek most már zsákba borulva árulgatják a szalonnát.
VERECKE
A vereckei szoros egyik kanyarulatánál magányos épület van. Tisztes távolból nézve
idillikus kép az egész. A völgy igen szuk; két oldalról sziklás hegyek osbükkössel. Ennél a
kanyarulatnál kitágul a róna s ház elott kövér rét terül el. A hömpölygo Latorca zúgása a
házig hallatszik. Közelrol nézve ez a ház is kazár kocsma. Verecke, ahová utunk vezetett,
még jó távol esik. Pompás és kitartó erdélyi lovaink már 35 kilométert futottak. Egy
szusszanásra megállottunk a kocsma elott. Borzas feju kazárkisasszony jött ki az ajtón
vendéglátó bizalommal. Amint megpillantott, elsikoltotta magát: "der Herr von fonagyságos
úr!" és visszairamodott a söntésbe, megmondani a baljóslatú hírt. Idovártatva egy izmos,
eroteljes, viharbarnított kazár férfi lépett ki kedves élete párjával. A férfi gondterhes
komolysággal jött felénk. Az asszony mosolyogva hozott egy rózsákkal kifestett fekete
pléhtálcán három palack különbözo színu italt és három kis pohárkát.
- Jó napot!
"Jó napot!"
- Tessék!
"Köszönjük. Nem kérünk. "
- De tessék, kérem. Ez vanília, ez chartreuse, ez muszkaköményes.
"Együtt trikolor. Mégsem kérünk. "
- Olyan nagyon tetszik haragudni?"
"Dehogy is haragszom. Melyik a jobb. Ez? Hát ebbol kérek. " - Ezt Egán mondta.
"Különben hogy vannak?"
- Tetszik látni, még élünk. Akármeddig tart, de addig élünk. "Megint filozófusi hangulatban
van. Mikor látom már egyszer vígabb állapotban?"
- Az élet nem mulatság, fonagyságos úr; az élet egy igen komoly üzlet.
- "Ki bántja magát, hogy mindig ilyen szomorúan beszél?"
- Senki sem bánt, sem engemet, sem a népemet, de látja a fonagyságos úr, ha én kihalászok a
Latorcából egy pisztrángot s az vergodik a parton, hiába mondom neki, ne vergodj kis
halacska, nem bántlak én téged: bizony csak tovább vergodik az, amíg el nem pusztul.
"De magukra nem halász senki; maguk benn maradnak a mederben, vagyis a boltban és a
kocsmában" - mondám én.
- Igen, uram, benn maradunk a mederben, de mit ér az a halnak, ha lecsapolják a vizet és a
meder szárazon marad. Eddig kereskedtünk pénzzel; most az "állami" bank kereskedik.
Eddig kereskedtünk feles-marhával; most ránk jött az "állami" tehén. Eddig kereskedtünk
bolttal; most "állami" boltba megy a nép. kocsmáink is üresek, mert az állam italt is árul. A
meder szárazon marad maholnap, s a hal megdöglik.
"Csak a harcsa kerül szárazra, amely kis halakkal élt. Az ilyen ragadozóért nem kár" -
mondám én.
- Ahogy az uraknak tetszik, úgy lesz. Pedig egy halastóban több értéke van a harcsának, mint
az apró, kis, szálkás halacskáknak.
"Fizetek" - monda Egán, hogy véget vessen az eredményre nem vezeto allegorikus
beszédnek.
- Nincs semmi fizetni való.
"Dehogy is nincs. Két pohárral ittunk meg. "
-Tessék ezt tolem jó szívvel elfogadni. Ez az én privát italom. Nem árucikk.
"Ingyen még a halált sem adják. Megfizetjük az árát az orvosnak és a patikusnak. Mivel
tartozom?"
- Semmivel. A mi halálunk ingyen jön.
Köszöntünk, távoztunk. A beszélgetés sok elmélkedésre adott okot, amint gyorsan haladtunk
az állami bérletek tarlóföldjén és dús lóherései között. Legyozhetetlen erkölcsi nihillel áll
szemben az akció. Ez a kazár a harcsa ragadozó szerepét teljes jóhiszemuséggel gyakorolja.
Nem tud különbséget tenni a jog és a jogtalanság között.
RÉSZLETEK
Legnagyobb áruraktár a szolyvai, legkisebb a mártonkai. A szolyvai bolt átlagos napi
bevétele 120 korona, a mártonkai napi bevétel 18 korona. Az összes boltok elso évi
készpénzbevétele kitett 252, 948 korona 79 fillért. E forgalom után 3646 korona 27 fillér
tiszta nyereség hárult a hitelszövetkezetekre.
A szolyvai boltban 320-féle cikket árusítanak; de a legkisebb forgalmú mártonkaiban is
árulnak lisztet, tengerit, zabot, sót, szalonnát, dohányt, bort, pálinkát, rumot, sört, zsírt,
olajat, bocskort, lakatot, fúrót, reszelot pipát, pipaszárat, inget, gatyát, kalapot, sapkát, rizst,
túrót, szilvát, szentjánoskenyeret, fügét, cukrot, borsót, petróleumot, gyertyát, szappant,
kartont, barchetet, szurposztót, lámpát, tüszot, gyufát, oroszhalat, drótszeget, patkót,
kötoféket, láncot, ostort, fésut, tükröt, tut, cérnát, kendot, bicskát, ecsetet, sóskáposztát,
ecetet, savanyított uborkát.
Szemmel látható, hogy az áruraktár rövid ido múlva a községi élet központjává lesz.
Templomozás után a raktár elott gyul össze a nép. Itt hányják-vetik meg ügyes-bajos
dolgaikat. Legénysereg, leánysereg ide vonul. Kergetodznek, dévajkodnak, még táncra is
perdül ez a szürke nép, mióta derengeni kezd keblében egy jobb jövendo reménye.
Ezen boltok egy része most még bérházakban van elhelyezve; de a nagyobb résznek megvan
már a saját otthona. A paplak és az iskola után ez a falu legnagyobb és legszebb háza. Van
benne bolt, raktár, a kezelo részére egy szoba és egy konyha; továbbá tágas helyiség az
olvasóegylet számára. Ez ideig még egy olvasóegylet sem alakult meg. De a terv már kész, s
a megalakulás azon erély és buzgóság mellett, melyet a kirendeltség tanúsít, gyermekjáték
lesz.
Az olvasóegyletekkel karöltve jönnek létre a segélyegyletek is, gyermekek felruházására,
iskolakönyvekkel való ellátására, aggok és betegek istápolására, karácsonyfák felállítására
stb. A gyujtoívek már szétküldettek a Firczák püspök lelkes felhívása mellett. A társadalom
jobb módú osztályai nem fognak elzárkózni s megértvén a célt, meg is adják ahhoz az
eszközt. Beavatottak nem kételkednek, hogy Schönborn gróf, a hitbizomány ura, elöl fog
járni az adakozásban, mihelyt megtudja, hogy éppen az uradalmi cseh beámter Wirthschaft
érzéketlensége és mulasztásai miatt gyengült el itt a néporganizmus.
Más helyen kimutattam azon súlyos bajokat, melyek az uradalom kezelési rendszerébol
hárulnak a népre. Ezeket a bajokat a szövetkezeti mozgalom nem képes elenyésztetni.
Illendo tehát, hogy az uradalom kezelése etikai alapokra helyezkedjék, és ezen az úton
enyhítse az általa ütött sebeket. A vadászati törvény revíziója feltétlenül szükségessé vált. A
dúvadak erélyes pusztítása többé nem odázható el. Az erdotörvény revízióját is munkába kell
venni, hogy a legelok okszeru kihasználását ne gátolja az erdovédelem merevsége. Mindez
törvényhozási és kormányzási feladat, melyet a kirendeltség szüntelen buzgósága és
zaklatásig meno folytonos agitációja az illetékes körökben nemcsak napirenden tart, de
sürgetve érlel is.
Azonban ismétlem, hogy etikai feladatok várnak az uradalomra. A közjótékonyságnak
megvan a maga ragálya. Az uradalom látja azon erofeszítéseket, melyeket a földmuvelési
kormány e szegény nép érdekében véghez visz. A rutén akció betölti a levegot. Kezd divattá
lenni a népmentés. Nemes ambíciók jutnak felszínre. Mutatkozván a siker, minden jó ember
részese akar lenni a sikernek. Jó magas helyen áll ugyan Beregvár, de kínai fal nem veszi
körül. Ellenkezoleg, százados fák, szelíd bokrok és viruló pázsitok környékezik.
Átvillogott-e az ortüzek panaszos lángja az öreg fák lombja között? Fölhangzik-e a kastély
ablakáig a nép jajkiáltása, midon vagyonkáját védi az uradalmi vadak ellen? Hallatszott-e az
eprészkedo kisleány sikoltása, mikor a kerülo megzálogolta? Ne kérdezzük ezt most. Eltelt.
Vége.
E pillanatban látja a hitbizomány ura, hogy o Felsége kormánya komoly lelkiismeretet csinál
a nép megmentésébol. Tudja, hogy azt a járásbírót, ki az igaztalan kazár követeléseknek
állott szolgálatában, elmozdították. Tudja, hogy az a szolgabíró megfosztatott állásától, ki a
népnek küldött kétezer forint ínségkölcsönt nem osztotta föl, hanem azzal önmagának
sertéseket vásárolt és hizlalt. Elismeri, hogy bérbeadott földjein új és termékeny kultúra
fakad. Hallja, látja, hogy a szomszédos Schönberg báró uradalmában ruténok végzik nagy
ügyességgel a belso szolgálatot; az úrno gyakran meglátogatja az áruraktárt, ellenorzi a
könyvelést, segít a megrendeléseknél; szövésre, varrásra, harisnyakötésre, fonásra oktatja a
falu leányait; istápolja, segíti az iskolát, ruházza a szegény sorsú gyermekeket. Magyaráz,
fedd, dicsér, oktat. Utasításokat ad a veteményes helyesebb muvelésére, a baromfi ápolására,
a borjú nevelésére. Kézi patikát tart, gyógyszereket osztogat, sebeket kötöz. Egyszóval
gondozza a népet.
Ez aztán divattá lesz. A papné, a tanítóné, a fobíróné, a jegyzoné iparkodik a jó példát
utánozni. Minél többet foglalkoznak a néppel, annál jobban megszeretik. Hiszen még a
kutyát, a madarat, a csemetét is megszeretjük, ha sokáig bíbelodünk vele. Az ilyen szeretet
terjeszkedo képességgel bír. Szunnyadó kötelességek ébrednek föl. Ismeretlen örömök
keletkeznek a szívben. Üresnek tetszik az a nap, amelyen valami csekélyke jót nem
muveltünk a népmentés hangyamunkájában. .
A szívnek e fönséges áramlása beözönlik a hitbizományi kastélyba is. Az ifjú gróf csak az
imént házasodott meg s állandó lakója lesz Beregvárnak. Midon látni fogja az értelmes
szívek fölbuzdulását, bizonyára megérzi azokat a kötelességeket, melyek ezen elhanyagolt és
elnyomott nép körében reá várnak. Többé nem fog megtörténni, ami Izvorhután történt, ahol
320 telepes minden lelki gondozás nélkül válik a kocsma martalékaivá. Ezt látva, a szomszéd
lelkész rábeszélte a népet, hogy követ hordjon ingyen össze és önkéntes napszámmal
templomot építsen. Úgy, de nem volt telek. A lelkész az uradalomtól kért 100 négyszögölnyi
területet. Egyebütt sem nagy érték; itt ha négyszögölét húsz krajcárra teszem: akkor fölötte
nagyrabecsültem a földet. Ilyen magas becsü mellett is húsz forint értéku telket kért a pap.
Kérte egy templom számára. Kérte egy olyan uradalomtól, amely kétszázezer hold földet
ajándékoz a szarvasoknak és vaddisznóknak. Az uradalom megtagadta a 100 négyszögöl
területet a templomtól. Hej, pedig egy ilyen kis templom eros vár a kommunisztikus és
anarchikus irányzatok ellen.
EGÁN MUKÖDIK
Körútunkban a nép a boltok elott gyülekezett; zászlókkal és éljenzéssel fogadott, ha tudott
érkezésünkrol. Férfi és asszony ünnepnapi öltönyben jelent meg. Határtalan szeretettel és
bizalommal nézték Egánt. Érezték és éreztették, hogy ot a jó Isten küldötte nekik. Úgy
közeledtek felé, mint egy földi megváltóhoz.
Pedig Egán a színpadi hatásoknak minden nemét megveti. Nem igen faltam ilyen pózmentes
vezért. Az áradozásnak, szentimentalizmusnak még a látszatát is kerüli. Alig biccent az
éljenzésre, gyorsan ugrik le a kocsi bakjáról, lázas sietséggel néz körül a boltban, apróra
veszi a naplót, bemegy a raktárba, megszagolja a lisztet, hogy nem lett-e kesernyés, vizsgál,
rendelkezik, hibát fedez fel, tanácsot ad, kérdezosködik a kelendoségi viszonyok felol.
Beható vizsgálat után kimegy a nép közé. Rászól az egyikre: van-e panasz a bolt ellen?
Húszan kiáltják: az ecet nem elég eros, a dohány penészes volt, a petróleum két fillérrel
olcsóbb a zsidónál, az ostor igen vékony, csak magyar bocskortalp van, de lengyel nincs.
Minden panaszt megállapít, letárgyal, a hibát elenyészteti. Kinek van még panasza? Megint
húsz torok: Medvetáncoltatók jártak a községben, de nem kerestek egy fillért se. Ábránkán is
így jártak, Volócon is, Bergócon is. Erre aztán a nyomorult cigányok megszöktek a silány
keresettol s három kiéhezett medvéjüket szabadlábra helyezték. A medvék besétáltak a
legközelebbi erdobe, ott megváltak egymástól, s külön-külön mindenik munka után nézett,
mindenik a maga felelosségére. Visszanyert szabadságukat arra használták föl a medvék,
hogy eddig megöltek öt üszot és négy sertést; de a zabföldet és kukoricást is nagyon
pusztítják.
- Be kell jelenteni az uradalmi erdésznek, hogy lojék le a garázdálkodókat. "Bejelentettem -
mondja bíró - de várják a szarvasbogést, s emiatt nem szabad vadászni. "
Ekkor Egán a felügyelohöz fordul és halkan mondja neki: "Kérem följegyezni, hogy
folyamodjunk segítségért a foszolgabíró úrhoz. "
Más panasz: Földjeinket mossa a patak; a múltkori áradás a szántókba is belekapott.
"Kérem följegyezni, rozsét vágasson a havasbíró és odaszállítva, gátlásokat köttessen a
bérleti földek birtokosaival. "
Más panasz: "A hidat még mindig nem csinálták meg, s emiatt fuvart nem vállalhatunk. "
"Kérem följegyezni, hogy tegyünk lépéseket a foszolgabíró hivatalnál. Aláírták-e már a
kérvényt, hogy Szolyván sertésvásár állíttassék?"
- Mindenki aláírta - mondja a lelkész - itt az ív.
"Köszönöm. - Azt az ablakot tessék megmosatni, boltkezelo úr! E helyett a rozoga palló
helyett ide követ kell küszöbnek faragtatni. Miért nincsenek az ajtók még mindig beföstve?
Kicserélték-e már a piros pettyes fejkendoket sárgával? Nem az ön feladata, hogy a nép
megszokott viseletén változtasson. "
"Hány az iskolakerülo? Miért nem jár a gyermeked iskolába? - kérdé az egyiket. "
- Nincs bocskor.
"Hát a tied miért nem jár?"
- Borjút oriz. "És a tied?"
- Beteg anyjának segít.
"És a tied jár-e?"
- Nem jár, mert libapásztornak szegodött Herschhez.
"Tiszteletes úr, legyen szíves vasárnap délután az olvasóegylet helyiségében eloadást tartani
az iskolázás elonyeirol. Fejtse ki, hogy a népnyomor legfobb oka a tudatlanság. Mondja meg
nekik, hogy azok a szülok, akik elhanyagoltatták gyermekeikkel az iskolát, nem
számíthatnak az én támogatásomra. Megteszi? Jól van, köszönöm. "
- Van-e panasz a "bank" ellen? Hány kölcsönkérot utasítottak vissza? A Gotteszmann
áldozatai kaptak-e pénzt, hogy kifizessék az uzsorakölcsönt?
- Én nem kaptam.
"Miért?"
- Csak egy kezesem volt.
"Józan életu az az ember?"
- Az, feleli a bíró.
"Jár a templomba?"
- Igen, feleli a pap.
"Mibol fizeted vissza?"
- Mezohegyesre megyek tavasszal dolgozni.
"Mennyire van szükséged?"
- Harmincnyolc koronára.
"Hát senki sem lesz érette kezes?" - kérdi Egán.
Mély csönd.
Egán megszólal: Hozd el a bejelentési ívedet, majd leszek én éretted kezes.
- Én is leszek kezes, pán fonagyságos - mondja valaki.
- Én is - mondja a másik.
- Én is - mondja a harmadik.
- Gnädiger Herr von fonagyságos úr, nekem is panaszom van - szólal meg egy kazár.
Ácsmunkát végeztem a raktárépületen s a vállalkozó adósom maradt 15 koronával.
"Igaz-e?" - kérdi Egán a boltkezelotol.
- Igaz.
"A 15 korona kifizettetik a Demjén vállalkozó kauciójából. "
- Az egyház által adott épületfa árának egy részével szintén adós Demjén - mondja a pap.
"Mennyire rúg?"
- Nyolcvan koronára.
"Ezt is kifizetjük a kaucióból. Elkészült-e végre-valahára az eszterhéj-csatorna?"
Még nem, feleli a boltkezelo.
"Mikor járt le az utolsó határido?"
- Ma egy hete.
"Boltkezelo úr, kérem, a vállalkozó költségének terhére a csatornát azonnal megcsináltatni. "
- Az uradalmi erdohivatal fölemelte a rozse árát, s emiatt a nép nem képes burgonyaföldjeit
bekeríteni és megóvni a szarvas- és vadsertéspusztítás ellen - panaszolja a lelkész.
"Már beszéltem eziránt az intézoséggel és ígéretet kaptam, hogy a kirendeltség utalványára,
a kerülo személyes felügyelete alatt, kizárólag kertelési célokra ingyen kapjon rozsét a nép. "
- Pán nagyságos úr, az én lóhereföldem kisebb, mint a szomszédomé, pedig ugyanannyi
haszonbért fizetek.
Erre nyomozás kezdodik és kiderül, hogy a parcellák kimérésénél hibák történtek. Egán
intézkedik, hogy a rendelkezésére adott egyik kultúrmérnök megejtse a méréseket és rendbe
hozza a kérdést.
- Pán nagyságos úr, mondja a másik, a mi dulonk tele van forrásokkal; szántásunk mindig
begyepesedik. Nem terem ott savanyú funél egyéb.
"Azért vannak itt a kultúrmérnök urak, hogy lecsapolják az ilyen területeket. Vereckén
elvégzik az alagcsövezési munkát szeptember 25-ig; akkor idejönnek, és a bajon még az idén
segítenek. "
És így tovább.
Faluról falura megyünk. Reggel 5 órakor már kocsira ülünk. Este 8 órakor még tárgyalunk.
Ceremónia, idézés, jegyzokönyv, perfelvétel, írásbeli tárgyalás itt nincs. Amint meglátja
valaki a kitartó erdélyi négyest a könnyu korisfakocsival, befutja a falut kiabálva: itt van a
pán fonagyságos. Asszony, gyerek, vénember, meglett ember a bolthoz sereglik. Szép és
illedelmes csöndben megvárják a boltvizsgálat befejezését és igazi gyermeki bizalommal
adják elé panaszaikat. Természetes, hogy Egánra nem tartozó panaszok is fölös számmal
akadnak. Ezekre nézve megmondja Egán, hogy o nem járhat el és utasítja oket az illetékes
fórumhoz.
Olykor olyan kirívó visszaélések panaszoltatnak, amelyek elol lehetetlen mereven
elzárkózni. Ezeket aztán zsebtárcájába jegyzi föl Egán, és vagy hivatalos aktát készít belole,
s ezen az úton kéri az illetékes hatóságokat az ügy megvizsgálására és orvoslására, vagy ha
baráti lábon áll az illetékes hatóság fejével, akkor bizalmas levélben értesíti az ügy
mibenlétérol.
Ezekre az utcán végbemeno tárgyalásokra fogták rá azok a hivatalos közegek, akik rubrikák
bürokratikus kitöltésén túl semmi népgondozó feladatot nem ismernek, hogy Egán túllépi
hatáskörét és a népet el nem érheto követelésekre buzdítja, és ezzel megzavarja egyfelol a
nép nyugalmát, s másfelol felingerli a népet a hatóságok ellen.
Kötelességtudó embert ennél gonoszabb indulatú vád soha sem érintett. Senki sem tudja
jobban mint Egán, hogy elégületlenséget szítani a nép között nem is szükséges, nem is
tanácsos, nem is szabad. Ez a nép alaposan tönkre van téve. Alig van sejtelme arról, hogy
jogai is vannak. A szabadságról csak annyit tud, hogy amit a dúvadnak szabad, azt neki nem
szabad. Ami szabad a kazárnak, az neki tilos. Az állami szervezet jótékony behatását,
oltalmát, segélyét eddig nem érezte.
Most egyszerre maga elott lát egy embert, akit a kormány küldött oda. Aki nem zaklatás
céljából jelent meg. Aki nem büntet. Aki nem hajt föl rajta pénzt. Aki nem érezteti vele
gogjét, megvetését. Aki úgy vonul végig a községen, mint a májusi eso, mely virulást és
termékenységet fakaszt. Ilyen körülmények között meg lehet-e tiltani a népnek, hogy ne
panaszkodjék annál, akiben bízik? És elzárkózhatik-e Egán azon nép panaszai elol, amelynek
gazdasági és erkölcsi megmentésére vállalkozott? Ki fogja az orvostól követelni, hogy ne
csináljon diagnózist? És melyik orvos tud diagnózist csinálni a betegség eredetének és
tüneteinek alapos nyomozása nélkül?
Azonban Egán sem azt a hitet nem kelti a népben, mintha neki általános csodaszerei
volnának az egészség helyreállítására, sem át nem lépi azokat a határokat, melyet a
miniszteri kirendeltség ügykörét körülveszik. Mindig mindenkivel szemben tiszta vizet önt a
pohárba. Megmagyarázza a népnek, hogy meddig terjed az o hatásköre, s felvilágosítja, hogy
a különbözo esetek szerint hol kereshet orvoslást, ha igazsága van.
Roszoka Iván (ritkás) adókönyvecséjét mutatta be. Ebbol azt láttam, hogy 1899-re kirovatott
rá 1, 48 krajcár földadó. Azt be is fizette. Földet nem vásárolt, sem nem orködött, sem nem
cserélt. Mégis, ugyanazon földje után 1900-ben 2, 92 krajcárt róttak ki rá. Itt tehát a földadó
minden ok nélkül megduplázódott.
Ugyancsak Roszokának 1899-ben volt 3 Ft kereseti adója. Az Úrnak 1900. évére kirovatott
rá 6 Ft kereseti adó. Az összeg itt is duplázódott. Házosztály adója volt 1899-ben 80 krajcár,
mely is 1990-ban Ft 1, 60 krajcárra emelkedett. Világos, hogy valaki dupla krétával ír, mert a
szegény Ivánnak sem a földje nem szaporodott, sem a keresete nem lett jövedelmezobb, sem
a lakóháza nem nott. A szegény Iván kihez forduljon, e nagy bajában, ha nem a lelkészhez és
a lelkész kitol kérjen tanácsot, útbaigazítást, ha nem Egántól? Szemet hunyni ilyen sérelmek
elott: szívtelenség; meg nem kíséretni a tapintatos jogorvoslást: lelkiismeretlenség.
Elméletekkel körülabroncsozott jogászkoponyák fennakadhatnak az itt vázolt utcai
adminisztráción. Én gyönyörködtem benne. Mintha olykor a csöndben megérintett volna az
elhagyott nép szíve dobogása. Csodálatos közérzés lebegett a levegoben. Az arcokról könnyu
volt leolvasni: itt van egy jó ember, aki azért jött, hogy rajtunk segítsen. Legyünk
józanéletuek, hogy bízhassék bennünk. Legyünk munkás emberek, hogy érdemesek legyünk
az o becsülésére. Legyünk hálásak a magyar hazának és legyünk hu tagjai a magyar
nemzetnek, hogy a pán fonagyságos ennünk és általunk élvezhesse buzgó munkásságának
nemzeti sikerét. Nem így beszélnek, mert sem nyomorukat, sem hálájukat kifejezni nem
tudják. De aki látja a nép közszellemét, és ítélni tud az elejtett szóból, az önkéntes
taglejtésbol és meg tudja érteni a szempillantások sugarat és a kicsordult könnyek melegét:
biztosra veheti, hogy itt egy szláv törzs testi-lelki átalakulásban van és a gazdasági jobblét
zavartalanul és gyorsan vonja maga után a törzsnek a magyar fajba való szeretetteljes
beolvadását.
A LELKÉSZEK
Külön fejezetet szentelek a vidék gör. kat. lelkészi karnak. Ha ez a kis mu úgy marad fönn,
mint a rutén akció egyik szerény emléke: akkor ennek az emléknek a dísze Darányi
miniszter, az erossége Egán Ede és a talapzata a lelkészi kar legyen.
A lelkészek buzgósága nélkül nemhogy sikerekrol nem beszélhetnénk, de még megmozdulni
sem lehetett volna. Ezt a hazafias, céljában tiszta, eredményében nemzeti akciót Firczák
Gyula gör. kat. püspök tartotta a keresztvíz alá. O dajkálta kezdettol fogva az újszülöttet.
Bátran el lehetett mondani, hogy az Egán gazdasági és nemzeti törekvéseit o avatta föl és
szentelte meg.
De igazságtalan volnék, ha a lelkészek buzgalmát, csupán elöljáró püspökük és vezérük
buzdításának és példaadásának tulajdonítanám. Ez a nemes példa kétségkívül helyes
mintaképül szolgál; de a lelkészek elhatározása és munkássága, egészen önkéntes és teljesen
ment a felsobb intézkedésnek legcsekélyebb irányításától is. Amit tesznek, önmaguktól
teszik. Hallgatnak a belso kötelesség szavára és követik szívük sugallatát
Személyesen volt szerencsém Halaktovich Bertalant, Pap Józsefet, Natolya Mihályt, Tegze
Gézát, Jankovich Antalt, Kaminszki Józsefet munka közben látni. Ezenkívül szerencsém volt
Árdánházán Koszely Elek esperes úr vendégszereto házánál, továbbá Huszton egy értekezlet
alkalmával igen sok lelkészt személyesen megismerni. Régen megfogalmaztam magamban a
lelkész kötelességeinek nehéz sorozatát. Bátran elmondhatom, hogy soha sehol sem találtam
az eszményi lelkész fogalmát olyan tömegesen megközelítve, mint a ruténok között.
Hibás ember, tévelygo ember itt is akad. Végighallgattam egy községben Egán beszédeit,
amint arra kapacitálta a népet, hogy hitelszövetkezeteket alakítson. Ezekkel a
rábeszélésekkel legyozhetetlennek látszó akadályokat szokott Egán legyozni. Még jómódú
népet is nehéz rávenni arra, hogy közcélra adakozzék. De ínséggel, nyomorral, éhséggel
küzdo népet bírni arra, hogy a zsebébol elovegye hetenként a sóra, vagy dohányra, vagy az
ecetre valót: ez egy olyan nehéz feladat, amilyennel egy másik ember szívóssága aligha
tudna megbirkózni.
Sok szónok ragadott már el az életben, de a hatásnak azok az eszközei, melyeket Egán
használt, egyenesen lebilincseltek. Ez nem szónoklat volt. Mondattöredékek voltak ezek,
kiragadva a népélet fizikai szükségeibol és alkalmazkodva a népélet rejtelmeihez. Egyenként
vette a hallgatót. Kikérdezte viszonyait.
- Hát te nem akarod, hogy anyatej legyen a feleséged emlojében? Miért nem vásárolsz hát
egy fejos tehenet, hogy kisfiad mindennap jóllakjon? Beteg leányod alól kihúzzák a párnát,
ha jön a végrehajtó; de ha bankod van, kifizetheted az uzsorást. Van-e koporsóra való a
házadnál, ha elaggott szülod meghal? Apró gyermekeidet hová teszed, ha elárverezik fejed
fölött a hajlékot?
- Talán csak hallottátok hogy a múlt nyáron hatszáz munkást helyeztem el Mezohegyesen.
Mindenkit pénzt hozott magával. Egyiknek sem a gyermeke mezítláb a hóharmatos réten.
Jövendoben nyolcszázat küldök Mezohegyesre. Útmunkát is szereztem tavaly kétszázötven
munkásnak.
- Te él fogsz menni Zsdenyovára, te pedig Volócra, te meg Vereckére. Mindenütt
megkérdezitek: jó-e az államszki bank, jó-e az államszki bolt? Aztán eljöttök hozzám
Szolyvára és elmondjátok nekem, amit hallottatok. Meglesz? Azután elmondjátok itt a
faluban is, hogy mit láttatok, mit hallottatok? Akkor megint eljövök és megkérdezem:
akartok-e államszki bankot?
- Ugye, megnyerted volna tavaly a pörödet, ha bélyegre, ügyvédre pénzed lett volna? Ugye
orvosság kellett beteg anyádnak, s a patikában nem adtak hitelbe? Ha fél ökrödhöz párt
vehettél volna a tavaszi vásáron. Ugye megszánthattad volna zabföldedet, mely most
parlagon hever?
A télen két fiad nem járt iskolába, mert egyiknek sem volt bocskora. Nem hallottátok, hogy
ahol állami bolt van, ott sertést ölnek a gazdák és füstölt hússal eszik a paszulyt?
Olykor a Bilblia hangján beszélt.
- Nincs mibol fizetni a heti részleteket? Nem üres-e a kamarátok és mégis esztek. Terem-e a
föld, ha meg nem szántjátok? Lesz-e tengeri, ha magot nem szórtok a földbe? Ugye jó volna
megorölni és megenni a vetomagot? Ti mégis elvetitek, hogy több legyen belole. Nos, ezt
teszitek akkor is, ha heti részleteket fizettek a bankba. Megszaporítjátok a vetéssel a magot, a
betéttel a vagyont.
- Mi lett volna beloled, ha szüloid nem hagynak reád házat, telket, földet? Most te vagy a
szülo. Mi lesz a gyermekeidbol, ha te semmit sem hagysz reájuk?
Kiderült, hogy B. . . falván a lelkész biztatta föl a népet, hogy ne higgyen Egánnak és ne
alakítson szövetkezetet. Ezen aztán megtört minden ékesszólás. De három nap múlva megint
odamentünk. Velünk jött egy lelkész is, aki odaadó híve az akciónak. Az Egán érveit
példákkal világosította meg a lelkész, saját egyházközségébol. Az emberek mégis
ellenállottak.
De Egán erélye ekkor sem tört meg. A szomszéd községekbol két olyan rutén földmuvelot
küldött oda, kik már tapasztalatból ismerik a hitelszövetkezet hatását. Ezek több ízben
megfordultak ott, s végre is sikerült hetven aláírót szerezni. De mivel a pap nem állott a
mozgalom élére, önálló szervezet nem jöhetett létre, hanem belekapcsoltatott ez a hetven tag
a szomszédos szolyvai szövetkezetbe.
Hibás ember, tévelygo ember akad tehát a lelkészek között is. Nagy becsületére válik a
karnak, hogy fölötte ritka madár az ilyen. Leírásomtól látható, hogyha a többi is olyan volna,
mint a b. . . falvi: az akció hajótörést szenvedett volna már az elso lépésnél. Szerencsére nem
olyanok. Ellenkezoleg. A lelkészi kar a miniszteri kirendeltség jobbkeze. Ez volt a közeg,
amellyel Egán hozzáfért a nép szívéhez. Mint mindenütt, úgy itt is gyanakvással fogadja a
nép a kabátos embert. Fél tole. Azt hiszi, adóügyiben jár, vagy egyébként akarja
megnyomorítani. Nem azért szoktak az urak megjelenni, hogy valamit hozzanak, hanem
hogy elvigyenek valamit. Már láttuk egy közgyulési jelentésbol, hogy milyen konkolyhintés
történt az akció kezdetén. "Ne higgyetek az uraknak! Ne fizessetek heti részleteket, mert az
urak elsörözik, elszivarozzák!" Kicsoda lett volna képes ezt az ellenáramlatot a lelkészek
közbelépése nélkül leküzdeni?
De a lelkészek fölismerték a pillanat fontosságát. Nem mondom, hogy minden vonakodás
nélkül állottak a gátra. Kilátásuk a sikerre csekély. Hiszen megpróbálták ok a védgát
emelését mindjárt a kazár beözönlés kezdetén. Hatni iparkodtak a népre szavuknak,
állásuknak súlyával. De csupán erkölcsi eszközökkel rendelkeztek. Az áradat pedig egyre
nott, s a lelkészek fájdalmasan látták szegény védgátjaik összeomlását. Itt-ott tovább
folytatták a küzdelmet, de kétségbeesve hagytak föl vele, midon látniuk kellett, hogy sem a
hitbizományi uradalom nem csatlakozik a védelmi munkához, sem a közigazgatás nem lép
közbe a nép ellenállási erejének fokozására, hanem mindketto, részben kényelmi
szempontból, részben közönybol és igen nagy részben a félreismert kötelesség
semmittevésével egyenesen a kazár antigazdaság malmára hajta a vizet.
Ezek a lelkészek a sok csatavesztésben népük balsorsának biztos jeleit látván már-már
átadták magukat a kikerülhetetlen végpusztulás reménytelenségének. Többen közülük
vándorbothoz nyúltak és híveikkel együtt áthajóztak Amerikába. Csüggeteg lélekkel vettek
az itthonlévok tudomást az akció kezdetérol s ingadozó kiáltásokkal vállaltak munkát a
miniszteri kirendeltségtol.
De Egán nem fordulhatott máshoz. Középbirtokos osztály ott nincs. Ha volna, nem
süllyedhetett volna a nép olyan feneketlen mélységekbe. Közigazgatási szervezetünk pedig
nem ismert népgondozó feladatokat. Ha ismert volna, nem lett volna szükség az akcióra.
Most már, a mozgalom harmadik évében föl van ébresztve úgy az uradalom, mint a
közigazgatás lelkiismerete. De a mozgalom kezdetén Egán abszolúte nem várhatott
munkájához más segítoket, mint a lelkészeket. Amit Egán magyarázott nekik
könyvvezetésrol, leltárról, áruismérol, pénztárnaplóról, raktárkezelésrol - nekik arabusul
volt. Mihelyt felajánlották segítségüket: a kirendeltség tanfolyamot nyitott számukra. Amit
tanultak, az bizony jó távol áll a teológiától, de azért igen közel áll az isteni gondviselés
jóságos szándékaihoz. Így lettek a lelkészek hitelszövetkezeti elnökök és áruraktári
felügyelok. Mondanom sem kell, hogy ingyen dolgoznak. Éppen hogy készpénzkiadásaik
térülnek meg, amennyiben egyik-másik tétel el nem felejtetik. Azonban dolgoznak, mintha
abból élnének. Lótnak, futnak, tanácsolnak, csereberélnek, írnak, rubrikáznak, jótállnak,
vezérkednek, napszámoskodnak.
Kalaplevéve nagy tisztelettel hajlok meg fáradságos munkájuk elott. Nemcsak imádkoznak a
mindennapi kenyérért, de meg is szerzik azt a nép számára. Kötelességtudásuk, buzgóságuk,
híveikhez való ragaszkodásuk mindörökké feledhetetlen marad elottem. Szeretném mondani,
hogy igazi közgazdasági tevékenységet fejtenek ki népükért, ha a képviseloház
inkompatibilistái meg nem alázták volna a "közgazdasági tevékenység" fogalmát. A jó Isten
áldja meg oket, hogy úgy szeretik a szegény népet.
ISKOLÁZÁS
A népélet organikus fogalom. Nyomortól, elnyomástól, kizsákmányolástól egy népéletet
megmenteni, s erkölcsileg és vagyonilag azt úgy állítani helyre, hogy többé vissza ne
süllyedjen: ez olyan feladat, amely csak úgy oldható meg, ha az organizmus minden
idegszála, egész izom- és csontrendszere, vérkeringése és valamennyi életnyilvánulása
komoly és alapos munkába vétetik. A vagyoni és erkölcsi élet között a kapcsolatok egész
sorozata áll fönn. Ezek a kapcsolatok mind tekintetbe veendok az öntudatos és tervszeru
programnál.
Egy népmento akciónak nemcsak az a célja, hogy létezo bajokon segítsen, hanem az is, hogy
a létezo bajok ismétlodésének lehetoségét kizárja. Hiába szerzett volna alkalmat a
kirendeltség az uzsorapénz visszafizetésére, ha nem állít hitelszövetkezetet az uzsora
ismétlésének meggátlására. A kocsma- és áruuzsora visszafizetésével szintén nem segítettek
volna a népen, ha nem szervezik az áruraktárakat, s ezzel elejét nem veszik a visszaesésnek.
A legelobérlet hatása sem lenne intenzív, ha össze nem kötnék célirányos legelési renddel,
modern legelomuveléssel, a fajtenyésztés meghonosításával, a tenyészállatokra vonatkozó
tulajdonjognak a megszorításával és tejgazdasági kultúrával.
Mindezzel szoros összefüggésben van némely igazságszolgáltatási intézkedés. Ilyen az
uzsora hivatalból való üldözése és a rituális eskü behozatala úgy a keresztény, minta
mózeshitu lakosságra nézve, összefüggésben van a közigazgatási feladatok lelkiismeretes
teljesítése a népgondozás terén. Ennek a népnek ellensége volt a birtokrendezés, mely
természetes fekvoségeitol fosztotta meg. Ellensége az erdo, mely nem ad neki munkát.
Ellensége a vad, mely a vetését pusztítja; a pálinka, mely nyomorba kergeti.
Sokfelé kell tehát nyúlni annak, aki ott segíteni akar. Nem mellozheti; iskolákat sem, mert az
értelem fegyelmezése nélkül nincs lábra állítva nép. A közoktatási kormány nem is zárkózott
el a fölmerült szükségletek elol. Számos népiskolát állított és most folyamatban van
huszonöt iskolának az építése. Nem jut mindenüvé állami iskola, mert a költségvetés még
mindig szuk határok közt mozog, de a jóindulat, hogy a nép lábraállításánál az állami iskola
is komoly feladatokat teljesítsen, valóban nem hiányzik.
Fájdalmas tapasztalatokat tettem Máramaros egyik nagy községében arról, hogy a legjobb
indulat is hajótörést szenved, ha az igazgatás alsóbb fokain hiányzik a kötelességérzet. Mikor
Ökörmezon jártam, szokatlan mozgás volt észlelheto. Híre járt, hogy az állami iskola
gondnoksága ülést tart. Nevezetes esemény ez oly helyen, ahol a gondnokság öt év óta
egyetlen ülést sem tartott. Az a másik hír, hogy a gondnoksági elnök az iskolára vonatkozó
levélkét kerek egy évig sem szokta fölbontani, engem azért nem lepett meg, mert én is tettem
már hasonlót. A kötelességérzet egyre nógatott, a lelkiismeret furdalt, érzékenységem
rimánkodott: bontsd föl már azt a levelet, olvasd el, válaszold meg! De valami ismeretlen
hatalom mindig erot vett rajtam és olyan csodálatos ellenállást fejtett ki a kötelességérzet, a
lelkiismeret és az érzékenység ellen, hogy emezek legyozettek s porlepte aktáim hegyekké
alakultak íróasztalomon.
Úgy hiszem, ez valami különös betegség volt, mely pathologice még nincs földerítve. Éppen
nem bámulok, ha ilyen betegségbe esett az ökörmezoi iskolagondnok, annál is inkább, mert
o egyszersmind foszolgabíró is volt. Persze, egészen más lapra tartozik a Máramaros megyei
tanfelügyelo betegsége. Mert ha a foszolgabíró baja a morbus literatis volt, úgy a
tanfelügyelo betegségét a kórisme bizonyára morbus antiperegrinisnek nevezhetné el. Amily
mértékben idegenkedett ugyanis a foszolgabíró a betutol, éppen olyan mértékben
tartózkodott a tanfelügyelo az utazástól, így történt, hogy ezt az államiskolát nyolc év
lefolyása alatt egyetlenegyszer sem látogatta meg a tanfelügyelo. Könnyen elképzelhetok az
ilyen gondozás következményei. A község lakossága háromezer. A tankötelesek száma
négyszázötven. Az állami fiúiskolába feljár harmincöt gyerek, a leányiskolába negyven.
Ugyanott van gör. kat. iskola is hatvan növendékkel.
Ezeken kívül négy zsidó rituális iskola boldogítja a községet. A bocher (tanító) nem bír
semmi képesítéssel. Az a sötét, buzös, ronda zug, ahol az úgynevezett tanítás folyik,
éppenséggel nem felel meg a törvény követelésének. A tantárgyakról, melyek ott taníttatnak,
halvány fogalma sincs se a tanfelügyelonek, se az iskolaszéknek, se a közigazgatási
bizottságnak, se a minisztériumnak. Öreg kazárok azt mondták nekem, hogy a gyermekek ott
talmudot tanulnak. Világos, hogy nem magyarul, hanem galíciai zsidó-német zsargonnal.
Az állami iskola tanítási ideje reggel 9 órától 12-ig; délután 2 órától A szerencsétlen kazár
gyermekhez just tart a bocher is és megkívánja tole, hogy nyárszakán reggeli 4-kor,
télszakán reggeli 6-kor nála ritualite dolgokat tanuljon 9-ig; délután 4-tol 8-ig. Ilyenformán
az a nyomorult gyermek szobában ül nyáron át naponta 14, télen át 12 órát. Vajon mi
minden megy végbe annak a nyomorult áldozatnak az agyában, a lelkében, a testében? Van-e
ennél förtelmesebb büntetés? Mit vétett az a kis gyermek, hogy a kultúra nevében ily
súlyosan vezekeltetik? Mino tartalmat nyer fejletlen elméje és mino fogékonyságot nyer kis
szíve abban a zavaros diszharmóniában, melyet nála a bocher kegyetlenül babonás
formalizmusa és a kvalifikált állami tanító modern világnézete eloidéz?
Az ilyesmit elturni: árulás a nemzeti kultúra ellen. Egyenes megalázása ez a haladási
eszméknek és rút bélyeg korunk felvilágosodásán. Megtörtént, hogy egy kazár gyermek nem
ment el a bocher zugiskolájába. A bocher reggel 8 órakor bement a gyermek után az állami
iskolába, ott leoldotta a nadrágszíját és azzal véresre verte a renitens gyermeket, s akkor
elhurcolta a zugba. Igen természetes, hogy a bochernek emiatt a haja szála sem görbült meg.
Ki is merte volna ot felelosségre vonni? Hiszen azonnal antiszemita hírbe keverték volna és
rásütötték volna a sötét reakció bélyegét és, miként Egán ellen, 376 újságcikket írtak volna
mindenikben követelve, hogy a sötét reakció penészes lovagja mentessék föl állásától. Száz
percentnyi bizonyosság szól a mellett, hogy legalább is nyugdíjba küldötték volna a
vakmerot. Nem mintha hibázott volna, hanem mivel a cikkek miatt alkalmatlanságot okozott.
Pedig hiszen o nem tehet arról, hogy róla írnak; arról sem tehet, hogy hazugságokat írnak;
még kevésbé tehet arról, hogy a bocher kihágást követett el. Mindegy! Ha o nem volna, hát
alkalmatlanság sem volna, mert hírlapi cikk sem volna. Tehát pusztuljon.
Nem elég, hogy hatóságilag elturték a kazárok bevándorlását; nem elég, hogy engedték oket
megtelepülni községi illetoség és honosság nélkül; az sem elég, hogy boldog-boldogtalannak
italmérési jogot ad a pénzügy igazgatóság; még az sem elég, hogy - a rutén akció elott - soha
egyetlen közegünknek sem jutott eszébe valamely úton gátat vetni a tiltott, de rendszeresen
és nyíltan uzött uzsorának. Mindez nem elég. Az sem elég, hogy ezek a bevándoroltak,
miután teljesen kiszipolyozták az autochton népet, most már tervszeru eljárással izgatják
kizsarolt áldozataikat a kivándorlásra. A múltat semmivé tették, a jelent elpusztították. De ez
mind nem elég. Nekik a jövendo is kell. Ám, a jövendo megrontását akadályozza az iskola.
Rajta hát! Törjünk az iskolára.
Ott a bocher. Nekik az kell; csupán csak az kell. Aki maga sem tud semmit: hadd tanítson az.
Aki erkölcsi és értelmi tekintetben vak; hadd vezesse az a gyermek kedélyvilágát. Aki egy
betut sem tud magyarul, nem is honos, a hazáról fogalma sincs: hadd neveljen az hazánk
számára honpolgárt. Aki nem eszik velünk egy tálból, s poharunkból nem iszik, mert azt
tisztátalanná tette a keresztény ajak érintése: nos hát hadd oktassa ki a gyermeket az ilyen
ember az együttérzésnek, az együvé tartozásnak, a polgári szolidaritásnak és a nemzeti
egységnek érzelmeire és kötelességeire!
Van-e rendezett állami lét, ahol ezt elturnék? Oláhok és szászok kétezernél több iskolát
tartanak fönn. Kivétel nélkül mindenik államellenes indulatokat olt be növendékei
kedélyébe. De ezen iskolák fönnállásának legalább törvényes alapja van. Gonosz irányzatuk
az ellenorzés hiányában leli magyarázatát. A zugiskolát ellenben tiltja a törvény. Ezek a
zsidó zugiskolák a jövendot mérgezik meg. Mivel törvényes alapjuk nincs, a közigazgatási
hatóság köteles volna bezáratásukat elrendelni. Nem teszi. Tole ugyan megmérgezhetik a
jövendot.
Hanem Egán alkalmatlan ember, mert a bocheriskolákat is meglátja. Sot szaladgál és irkái
hol ide, hol oda. Törvényre hivatkozik. Zavarja a megszokást. Nyugtalanít. Hát nem
illetéktelen beavatkozás ez? Mi köze neki az iskolához?
Beregben a kép nem olyan visszatetszo, mint Máramaros némely községében. A
bocheriskolázás ott már csak rejtve muködik. A kazár gyermek itt sem igen
akklimatizálódik. Tuzhelye háborút folytat az államiskola ellen. A tuzhely erosebb. De a
rutén gyermeket örömmel küldi iskolába a szülo, s kerek arcocskáját összecsókolja az anya,
ha magyar szót visz haza az iskolából.
KAZÁR ALAKOK
Ezt a kopott embert nevezzük el Rapopord Gidajának. Termete sovány. Kaftánja piszkos,
szakállába beköltözött a moly. O a vidék leggazdagabb embere.
A pénzügyori legénység tegezodik vele. Kevésen múlt, hogy minap egy csendororsvezetot
meg nem kínált egy pohár pálinkával. A szolgabíróról úgy beszél, mint ismerosrol. Sot
dicsekvo kedvében bevallja, hogy már látta a foispánt, aki mosolyogva fogadta köszöntését.
Vasárnap délutánonként órákig elül a kocsmában. Amelyik rutén berúg, attól kér egy pipa
dohányt. A részeg rutén nagylelku. Vagyonát százhatvanezer koronára becsülik. Persze
gyufaskatulyán kezdte. Áldozatainak nagy része Brazíliában él, ha él. Reméljük a jobbat,
hogy nem él. Látható vagyona néhány ház, néhány kert és néhány parcella föld. Együtt
megérhet harmincezer koronát. Errol tehát adót is fizet. Nehezen teszi, de muszáj.
Teljességgel nem megy a fejébe, hogy mino alapon osztozik vele az állam? A
végrehajtásokat tehát bevárja. "Tessék!" - mondogatja a végrehajtónak. "Szegény, földhöz
ragadt, ínséges ember vagyok - láthatja az úr. " Hajlék, padlás, pince, minden üres. A pajta is
üres, a gabonás is.
Szoba-földbe vert cövekek; négy lécheveder a cövekekre szögezve; néhány szál deszka a
hevedereken; egy szalmazsák a deszkákon; foszladozó lópokróc a szalmazsákon; egy vastag
és ragadós zsírfolt terpeszkedik a szalmazsák fejénél párna képében. Ilyen az ágya. Ehhez
idomul stílszeruen a többi bútor. Ha ember nem laknék ebben az odúban, beleköltöznék a
görény és otthon találná magát.
A végrehajtó nem talál zálogot. Az adóleírás reményében évrol évre folytatja az
adónemfizetés üzletét. Úgy véli, hogy hamarabb megunják a végrehajtást, mint o a
nemfizetést. Azonban pórul járt. Egy szemfüles községbíró leakasztotta a eresz alatt lógó
kaftánt. Amolyan letett kaftán volt ez, folt hátán folt. Rostálni lehetett volna rajta a sok lyuk
miatt.
"Csak nem viszi el a bírógazda azt a rongyos ruhát. "
- De bizony elviszem én.
"Ugyan mit csinálnának vele az adóhivatalnál?"
- Jó lesz bokatekeronek, ha egyébre nem.
"De kérem, azért akasztottam ki a levegore, hogy a fecske, veréb rászálljon és jóllakjék rajta.
"
- Nem eszik az rongyot.
"De a t. . . t szereti ám. Ebben pedig annyi van, hogy az egész adóhivatal megt. . . dik tole. "
- Az nekem mindegy, én viszem - és azzal göngyölgetni kezdte.
E pillanatban odaugrott Gidája, kikapta a kaftánt a bíró kezébol, kivett belole egy púpos
pénztárcát, abból egy ezres bankjegyet, s azt átnyújtotta a végrehajtónak.
"Nyugtát kérek, végrehajtó úr. "
Hogy injuria és eroszak történt rajta, arról holta napjáig meg lesz gyozodve. El is ment
másnap a foszolgabíróhoz és váltig kérte, hogy neki adjon egy külön községbírót. Úgy
értette, hogy az a bíró, az o bírója legyen. Neki szolgáljon. Az o ügyeit intézze. Egyedül csak
az övét. Arra támaszkodott, hogy neki van annyi vagyona, mint a községnek együttvéve. Ha
a községet megilleti egy bíró, hát ot is megilleti. A bírófizetést magára vállalja. Kauciót is
hajlandó tenni. Neki sok a hátralékos adósa, neki tehát szüksége van egy külön bíróra. Csak
azt köti ki, hogy ez a saját külön bíró, mikor nem végez az o érdekében hivatalos funkciót,
akkor tartozzék a lovait vasaltatni és befogni, mert a szürke rugós. Ilyen a Rapopord Gidája
közjogi fogalma.
Gottesmann Szender állandó pörben áll Katz Zéliggel. Az ellenségeskedés eredeti okát nem
tudom. De Gottesmann halálra sápad, ha valaki Katz Zéliget említi; viszont Katzot ádáz düh
fogja el, ha Szendernek a nevét hallja. Amolyan Montaque-i és Capuletti viszony ez. Az
egyik Gelf, a másik Ghibellin. Korös az egyik, Kecskemét a másik. Ha Britanniában éltek
volna a tizenharmadik században: Gottesmann Szender a fehér rózsák, Katz Zélig a piros
rózsák pártjához csatlakozott volna. Pöreiktol regéket mond a nép. "Száll a madár ágról ágra;
száll a rege szájról szájra. " Nincsen se szeri se száma azoknak a fondorlatoknak,
becsapásoknak, föladásoknak és rókavermeknek, melyeket a két bajnok egymás ellen már
elkövetett.
Egy nem mindennapi kelepce fogalmat ad a bajvívások mivoltáról. A vereckei pénzügyorség
valamelyik alárendelt közege arról értesíti egy nyári délután Katz Zéliget, hogy ellene titkos
feladás ment, mivel csempészett szesz van a pincéjében. Ez az értesítés ne lepje meg az
olvasót Ki kell békülnünk azzal a gondolattal, hogy minden valamennyire vagyonos
kazárnak embere van a hatóságoknál. A járásbíró, foszolgabíró, az adótárnok és a többi
fonök a feje tetejére állhat, kutathat, nyomozhat, szemfüleskedhetik - de ok nélkül.
Kipuhatolni a dolgoknak ezt a rendjét nem lehet. Valaki csak akad. Ez, vagy az, de embere a
kazárnak van. Katz Zéliget gondolkozóba ejti az értesítés. Titkos feladás ellenem? Ez
Gottesmann kezejárása. De hogy csempészett szesz volna az én pincémen?! Ez mégsem
Gottesmann. Hiszen Gottesmann jól tudja, hogy itt nincs csempészett szesz. Gottesmann már
régen megszámlálta az hajamnak szálait. Magam sem tudom jobban, mint o, hogy mi van
nekem vagy mi nincs nekem. Nála én unciára vagyok lemérve.
Mégis; lássuk csak. Gottesmann a múlt héten odaát járt. (Ez Galícia. ) Gerendát szállított.
Hatot hozhatott volna, de csak négyet hozott. Mégis nehéz volt a fuvar. A kövön túl (ez a
vereckei emlék) el is akadt a meredeken. Knopf adott neki vontató lovat. Megálljunk. A négy
gerenda nem lehet olyan nehéz. Egyéb is volt ott. Hohó-hohó, Gottesmann, te nemcsak
gerendákat hozták, hanem szeszt csempésztél. Most pedig engem följelentesz. Pedig tudod,
hogy nincs szesz a pincémben. Értelek. Te a csempészett szeszt be akarod csempészni a
pincémbe, s aztán odahozni a fináncot!
Katz Zélig megkönnyebbült. Kitalált egy nehéz rejtvényt. Gyors lépésekkel sietett a
községbíróhoz.
"Bíró gazda, akarja még azt a kajla borjút?"
Drágállom 12 forintért.
"Hát ingyen akarja?" - Nem értem.
Mondom, hogy ingyen. Amit én mondok, szentírás. Arra mérget vehet. Tiszta ingyen. "
- Nos hát, mi kell neked, Katz Zélig? - kérdezte a bíró.
"Semmi sem kell nekem. Csak arra kérem, hogy jöjjön hozzám és üljön le a favágóra. "
- Hát aztán?
"Aztán pipázzék. Itt van két pakli dohány. Van-e gyufája? Azt is adok. "
- Hát aztán?
"Aztán semmi. Ha kiszítta, töltse meg újra és hozzon magával egy esküdtet. "
- Hát aztán?
"Az esküdt is gyújtson pipára, annak is hoztam két pakli dohányt. Itt van, tessék, adja át
neki. "
- Beszélj már, Katz!
"Nincs tovább. Leülnek, pipáznak, várnak. Nézik az utcát. Ha valaki jön, csendességben
maradnak. Nézik a kaput. Ha valaki jön, nem szólnak. Megnézik, hogy mit csinál az a valaki.
De nem szólnak, nem mozdulnak. Amit láttak, azt majd elmondják annak, aki kérdezi. Jó
lesz?"
- Jó lesz.
Csöndes holdvilágon, éjféltájban halkan nyílik meg a Katz Zélig kapuja. Valaki egy kis
hordót hengerget be a kapun maga elott. A bíró ráismer Gottesmannra. Az esküdt is ráismer.
Katz Zélig jól sejtett. Ez a Katz
Zélig látnok.
A hordó elgurul a pincegádorig. Gottesmann egy bokor tolvajkulcsot vesz ki a zsebébol. A
bíró szájában kialszik a pipa. Óvatos próbálgatás után a pincezár enged. Zélig reszket a
gyönyörtol. A kis hordó legurul a lépcson, s a pince elnyeli Gottesmannt is, a hordót is.
Zélig tovább reszket. Nesztelenül búvik elo a lyukból Gottesmann, mint egy óriás tücsök.
Körülnéz. Senki. Az ajtót beteszi, a zárt ráfordítja. Nyújtózik; gerinccsigolyái ropognak. Egy
patkány elszalad a lába között. Attól megijed. Megint körülnéz. Megint senki. Valamit
mormol. Bizonyosan az Éjszaka urának adott hálát és távozik.
"A borjút elviheti bírógazda. "
- Ráérünk.
Reggel megjelent a komisszió együtt Gottesmannal, mint szakértovel.
- Csempészett szesz van a pincében.
"Nincs. "
- Lássuk.
"Tessék, itt a kulcs. "
- Hány hordó szesz van?
"Három. Összesen 12 hektoliter. Mindenik hordón rajta van a munkácsi bélyeg. Onnan
hoztam, írásom van róla. "
A komisszió lement a pincébe. .
- Itt négy hordó van, nem három.
"Négy hordó, wie hájszt, négy hordó? Nekem csak három van. "
- Egy, ketto, három, négy.
Katz megvakarja a fejét. "Pedig csak háromról tudtam. " A hordók tartalmát megvizsgálják.
Tizenkét hektoliter szeszt találnak a három hordóban. A negyedikben 140 litert.
- Ha Munkácson 12 hektót vett, hát ezt honnan vette?
"Nem tudom. Valami babona van a dologban. "
- Van-e számlája errol a 140 literrol?
"Nincs. "
- Ez csempészett szesz!
"So wahr ich leb, nem csempésztem. "
- Mutassa ki a származási helyet.
"Isten úgy segéljen, nem csempésztem. "
Márpedig ez csempészett szesz - szólal meg Gottesmann. Zélig dühbe jön.
"Honnan tudja maga szakérto, hogy ez csempészett szesz?"
- Honnan tudom? No hát majd meglátja, hogy honnan tudom. Kérem azt a lámpást.
A lámpa megvilágítja az inkriminált hordót. Gottesmann körüljárja, nézegeti, végre
megszólal: Honnan tudom? Hát tudom. Itt a bélyeg! NJD. Ez dolinái szesz a Náthán Jenkel
gyárából. N=Náthán, J=Jankel, D=Dolina. Ebben a pillanatban Gottesmann hadvezérnek érzi
magát, aki csatát nyert. Zélig tagad. Gottesmann vádol. Zélignek mento gondolata támad, és
így szól:
"Igaz-e, hogy a munkácsi szesz foktartalma 79?"
Igaz - feleli Gottesmann.
"Igaz-e, hogy a dolinai szesz csak 76, 05 fokos?
Igaz - feleli Gottesmann.
"Akkor hát mérjük meg. Ha 79, akkor munkácsi és nem csempészett, ha 76,05, akkor
dolinai. "
- Helyes beszéd, mérjük meg - mondja diabolikus mosollyal Gottesmann.
A mérés 76,05 fokot mutat. Gottesmann sürgeti a jegyzokönyvet. A jegyzokönyv
megállapítja, hogy a kis hordóban lévo szesz csempészett áru. Gottesman aláírja a
jegyzokönyvet mint szakérto és késznek nyilatkozik hitet tenni rá, hogy csakugyan
csempészett áru. Aztán megsemmisíto pillantást vet Zéligre.
Katz Zélig pedig kiegyenesedik e válságos pillanatban, meroen a szeme közé néz
Gottesmannak és így szól:
"Megesküszöl-e a Jehovára, hogy ez csempészett szesz?"
- Megesküszöm.
"Amit mondasz, azt te megbánod és el fogod tagadni. "
- Nem bánom meg. Ez az igazság. Nem fogom eltagadni soha.
"Még egyszer ismételd, hogy ez itt csempészáru. "
- Százszor is ismétlem: csempészett áru!
"Csakhogy nem én csempésztem, hanem te!"
Gottesmann nagyot kacag, a fináncok is kacagnak. A bíró és az esküdt, kik néma tanúi
voltak a vizsgálatnak, elolépnek. A bíró megszólal.
- Láttam, végignéztem az éjszaka, amint Gottesmann belopta a hordót a Katz pincéjébe. A
kapu között tócsa van. Tessék megnézni, a hordó minden dongája sáros. Velem együtt nézte
az esküdt is. Ott ültünk a favágón.
Gottesmann csatát vesztett és elmarasztaltatott.
Ez a tréfás dolog Zúgó községében történt meg és tiszta valóság. A jóízu kelepcét ne
bontogassuk e pillanatban erkölcsi elemeire. Azonban nem mulatozás okából írtam le. Az
olvasó figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy mennyi éleslátás, mennyi fondorlat, mennyi
furfang, a koncepciónak mino vakmerosége, az ellenaknának milyen biztossága nyilatkozik
meg ebben a mulatságos esetben. Ha ilyen emberek szálljak meg a rutén földmuvelot, mi
lesz ebbol védelem nélkül? Miként állhatna ellent ezeknek a kelepcekészítoknek? Hogyan
védekezzék a megfontolásnak, alattomosságnak, cselvetésnek, lelkiismeretlenségnek ehhez
hasonló eszközei ellen? Nem prédául volna-e odadobva ez a nép, ha az államhatalom
atyáskodó oltalmát és segíto kezét megtagadná tole?
ELVÉRZÉS
Minél tömegesebben vándoroltak be Galíciából, annál nagyobb mérvet öltött a rutén
kivándorlás. A betolakodók kinyomták helyükbol a bennszülötteket. Ez a folyamat három
évtized óta tart. A sorvadás fokozatosan és vidékenként vett erot a népen. Emiatt nem
okozott országos eltunést. Egy kazár kiszorított az osi tuzhelyrol négy-öt rutént. A kazár
mindenütt mutatta magát, minden üzletnél megjelent, minden vállalatban közremuködött, s
ezzel megötszörözte önmagát. Papnak, tanítónak feltunt a népdeficit. Fináncnak,
közigazgatásnak, bíróságnak nem tunt föl, mert ennek az aktája szaporodott a kazárok
szaporodásával.
Most már hatvanezerre teszik az Észak-Amerikai Státusokban letelepült rutének számát.
Egyik-másik lelkes pap utánuk ment, hogy egyházilag és iskolailag szervezze oket,
megorizze emlékeiket és ápolja ragaszkodásukat a magyar haza iránt. A kísérlet meddo
maradt, mert a ruténok idonap elott áldozatául estek a kiterjedt pánszláv agitációnak. Ezt az
agitációt melegen istápolja az orosz diplomácia. A vezéreket pénzzel látja el. Elszakadt
népünk közé jól fizetett papokat küld. Iskolákat állít. Ügyes-bajos dolgaikat ellátja.
Érdekeiket az orosz konzulok felkarolják, munkához segítik a népet. Szervezik a
szegényügyet és a betegápolást, ilyen gondozással szemben a rutén lelkész, aki csak ideális
hatásokra dolgozhatott, eredmény nélkül tért vissza hazánkba. A szegény ruténnak
Amerikába kellett menni, hogy hazája ellenségévé legyen. Beregben az Egán akciója óta
megszunt a kivándorlás. Ez a tény minden statisztikai adatnál jobban beszél. A munka nélkül
szukölködo népnek Egán munkát adott.
Télen át utat építtetett a Bereg és Máramaros között fekvo vízválasztó Az ilyen feladat
nehézségeit csak az tudja mérlegelni, aki már fáradozott abban, hogy valahová út építtessék.
Beleszól abba egynéhány foszolgabíró, egypár alispán, két közigazgatási bizottság, két
vármegye, két foispán, két minisztérium, két állammérnöki hivatal és ezeknek összes
pereputtya. Azonban az út megépült. Nyáron át mezogazdasági munkásokat helyez el Egán
különbözo uradalmakban. Csupán Mezohegyesen hatszáz rutén munkás volt a múlt nyáron
elhelyezve. Egyelore nehezen ment a dolog. Mezohegyesen panaszkodtak, hogy a rutén nem
válik be. Nem is csoda, hiszen alapjában véve a rutén erdomunkás. De Egán odautazott.
Rendbe hozta a táplálkozási viszonyokat. Gyöngéd elnézésre bírta az uradalom
igazgatóságát. Olyan munkát kért ruténjai számára, ami nekik kevésbé szokatlan. A pán
fonagyságos úr látása kedvre derítette oket. Érezték, hogy ott sincsenek elhagyatva; hogy az
o jó uruk ott is gondoskodik róluk és mindennek a hatása az lett, hogy négyötöd része a
munkásoknak bevált és az uradalom olcsóbb munkaerohöz jutott. Az idén nyolcszázán
mennek Mezohegyesre. De Máramarosban nagy mértékben folyik a kivándorlás. A
hegyvidéki akció ott csak most veszi kezdetét. Százával jelentkeztek a községek
hitelszövetkezetek és áruraktárak alakítására. A lelkészek itt is hajlandók a munka élére állni.
Azonban a közigazgatás részérol nemigen tanúsítanak meleg pártfogást. Megvannak anélkül
is. Kivált az áruraktárak ellen emelnek kifogást, mert ezek - szerintük - meglevo
kereskedéseknek okoznának káros versenyt.
Az Egán kitartása elol kissé meghátráltak. Legújabban megnyugodtak az áruraktárak
felállításában is, de azzal a furcsa kikötéssel, hogy ezek csak bizonyos meghatározott cikkek
elárusításával foglalkozhassanak. Ravasz ostobasággal olyan árucikkeket jelöltek meg,
aminokre a népnek nincsen szüksége.
Máraramosban azt hiszik, hogy ez jogos védelme a meglévo kazár boltoknak. Pedig ez
kiváltság in optima forma. Tehát egyik neme a mi híres liberalizmusunknak. Az országvédo
és országfenntartó nemesség kiváltságainak még az emlékétol is fellázad minden hu liberális
kebel. Pedig az a kiváltság rég letunt. Maga a nemesség mondott le róla, külso kényszer
nélkül. Maholnap letunik a nemesség is és a liberalizmus gondoskodni fog sírgyalázó
epitáfiumokról.
De a kazár kereskedo egészen más. Azt óvni kell a versenytol. Ha a liberális felfogás ennek
az érdekén ejt csorbát: akkor fordítsunk egyet a liberális köpenyegen. Keressünk formulát,
hogy adhassunk neki kiváltságot. A köpönyeg bélése konzerváló jelszavakat is tartalmaz.
Hol az a bélés? "Gondozzuk a meglévo egzisztenciát!" Tehát védjük a kazár kereskedést.
Bizony kerékbetört fogalma ez a kereskedésnek és megbélyegzése annak a szép és
civilizatórikus mesterségnek. Megvenni a bocskortalpat, a savanyított uborkát, a
petróleumot, az ekevasat, és eladni ötszáz percent nyereséggel; eladni hitelbe, hogy az ötszáz
percentbol ezerötszáz legyen. Arra utazni, hogy a rutén megittasodjék és részeg fovel
ostobaságot csináljon, és ennek a révén ellicitálni feje alól a párnát, feje fölül a hajlékot. . .
Piha!. . . Mióta nevezik ezt a gaz uzsorát kereskedésnek?! És micsoda közgazdasági,
politikai, erkölcsi törvény alapján érdemes ez az uzsora nemcsak védelemre, de még
privilégiumra is?
Azalatt pedig, míg az elvi harc folyik Egán és a vármegyei intézo költok között, megérkezik
Budapestre egy szomorú vonat. A kormány már megkapta Máramaros fölterjesztését, hogy
ott mások a viszonyok mint Beregben; ott csak cum grano salis van szükség áruraktárakra;
ott a kazár üzérkedés nem öltött veszélyes arányokat; a bevándorlás ellen is megtétetett
minden óvintézkedés. Kivándorlásról pedig szó sincs. A szomorú vonat azonban
megérkezett. Egán elore tudta, hogy meg fog érkezni. Jelentést is tett arról a
belügyminisztériumban. Intézkedett is a belügyminisztérium, hogy ha rutén vonat érkeznék,
egyelore ne továbbítsák.
A vonat megérkezett. Kétszázhetvenöt rutén ült benne, férfi, no és gyerek. Öreg asszonyok,
szoptatós asszonyok, serdülo leányok, mezítlábas gyermekek. Ökörmezorol, Kalocsalázról,
Szinevérpolyánáról jöttek. Tehát Máramaros megyébol. Brazíliába mennek. A múlt héten is
elment szállítmány. A jövo héten is indul egy. Pedig a jelentés szerint kivándorlásról - a
preventív intézkedések után - szó sem lehet. A föltartóztatott vonat tartalmát a
belügyminisztérium rendori osztálya dologházban ürítette ki. Itt a ruténok lakásban és
élelmezésben részesültek. Egán a kormánynál alkalmazott rutén tolmácsot kioktatta a
mondanivalóra és a dologházba küldötte. Eközben sürgönyözött legékesebben szóló lelkész
munkatársának Beregbe, hogy jöjjön azonnal. De a tolmács kísérletezése sikertelen maradt.
Másnap a megérkezett lelkész próbált a szívükre beszélni. Nem használt, ok mennek. Ezalatt
Egán útmunkát eszközölt ki a kereskedelmi kormánynál. Programja szerint kibérelt volna
egy szerfölött nagy és most üresen álló koistállót - mely az építendo út közepén fekszik - a
Schönborn-hitbizományi uradalomtól a családok téli elhelyezésére. Saját felügyelete alatt
fozetett, süttetett volna az asszonyokkal. A munkaképes férfinak 80, a nonek 60, a
gyermeknek 30 krajcár napszámot és élelmet állapított meg.
Harmadnapon Egán megjelent a dologházban.
"Térjetek vissza!"
- Nincs hova. Mindenünket eladtuk.
"Munkát adok nektek a télen. Hajlékot is, élelmet is. Öt hónap alatt a férfi gyujt 112 forintot,
az asszony 84-et, a dolgozó gyermek 42-t. Pálinkára, dohányra, ruházatra ebbol elfogy
valami. De marad egy családnak 200 forintja. (Ez november elején volt. ) Tavasszal
visszavásároljátok házatokat. Beálltok a szövetkezetbe. Akinek szüksége lesz, pénzt kap
onnan, hogy gazdaságát fölszerelje. Az a pénzetek is megmarad, amit most az útra visztek.
Állami tehenet is kaptok, úgy mint Beregben és legelobérletet a kincstártól. "
EL BRAZÍLIÁBA
- Nem térünk már vissza, megyünk Brazíliába.
"Legyen eszetek. Ott nem érti meg senki a ti nyelveteket. Nem lesz templom, ahol
imádkozzatok. Nem lesz pap, aki vigasztaljon. Még temeto sem lesz, ahova a kisgyermek
elhantoltassék. Idegenek lesztek ott. Kihez fordultok tanácsért, igazságért, oltalomért?
Meglopnak és nincs kinek panaszoljatok; agyonvernek és nincs, aki megbüntesse a gyilkost.
Házatok nem lesz, hogy lepihenjetek. Nem látjátok többé szép hegyeiteket. A szomszédot
nem fogjátok ismerni. Gyümölcsfátoktól örökre megváltok, pedig apátok ültette azt.
Meglássátok: nem olyan lesz a forrás vize, mint otthon volt; a ko sem olyan lesz, a patak
sem. Más virág terem ott a réten, más bogár mászkál a gyepen, más nap süt az égen. Ne
menjetek oda. "
- Elmegyünk pán fonagyságos úr. Lesz ott nekünk hajlékunk is, tehenünk is, földünk is,
gyümölcsösünk is. Itt van az írás. Nyomtatva van, kép is van rajta.
A csalogató egy kis füzet volt. Címlapján egy farm van színes nyomással. A kép hátterében
csinos tornácos ház, oldalt istálló, az udvaron baromfi, néhány tehén, két ökör az eke elott,
két ló egy megrakott kocsival, oldalt virágzó gyümölcsfák, elol búza, zab, tengeri és
lóhertáblák kövér terméssel. A füzet leírja, hogy minden rutén család kap ingyen egy ilyen
belso telket, külsoséget, melynek hossza két, szélessége egy kilométer, két ökröt, három
tehenet, két lovat a hozzávaló szerszámokkal. A képen füstöl a kémény, rutén leány piros
csizmában feji a tehenet, a ház elott hársfa árnyékában ül a rutén gazda, kihez gömbölyu
menyecske közeledik párolgó tállal.
A rutén ember a mennyországot sem képzeli ennél szebbnek.
"De ez mind nem igaz. Titeket megcsalnak. Ez mind csak arra való, hogy megtöltsétek a
hajót, s kifizessétek a vitelbért. Ne higgyétek, hogy ingyen földet kaptok. Ingyen föld
nincsen a világon. Telket, házat, barmot sem kaptok sem ingyen, sem pénzért, mert ott,
ahová visznek, csak pusztaság van. Se falu, se város. A hajó kirak titeket egy terméketlen,
sivár, kiégett tengerpartra. Aztán fütyül és odébb surran a nagy vízen. Ti a parton maradtok.
"Le is út, fel is út. " Csakhogy még út sincs. Merre lesztek el? Ami pénzetek volt, az
elfizettétek a hajóskapitánynak. Eleségetek rég elfogyott a hajón. Nyakatokon a batyu, az
apró gyermek, az öreg szülo.
"Hová, merre? Mert nem vár ám ott a parton senki reátok. Jól megértsétek, én mondom
nektek. Kérdezzétek meg Beregben, hogy jó ember vagyok-e? Láttátok-e a szép kövér gulyát
a Névtelen-havason? Láttátok-e a tiszta, csinos, olcsó állami boltokat? Hallottátok-e, hogy
ezer meg ezer rutén gazda szabadult meg két év alatt az uzsorától? Hát azt, hogy száz meg
száz ember telket, földet, ökröt vásárolt? Hát én mondom nektek, aki hozzátok is elmegyek,
hogy ott is úgy legyen, mint Beregben; én mondom, hogy titeket most megcsalnak. Ez a kép,
ami itt a füzeten van: hazugság. Ez a sok ígéret: mind hazugság. "
"Az a hajózási vállalat, mely vinni fog, csak azért alakult, hogy vigyen. Neki portéka kell. Ti
lesztek a portéka. Ha oda értek, senki sem fog veletek törodni. A partról elindultok és
mentek, amerre szemetek lát. Hová? Órákig kóboroltok, mint a bitangba került jószág.
Keresitek a falu tornyát, de nincsen sehol. Sütokemencében ha volnátok, ott sem volna
nagyobb hoség, mint azon a kiaszott pusztaságon. A forró nap kiszívja minden erotöket.
Asszony, gyermek vízért imádkozik. Forrást kerestek, nincs sehol. Árnyékot kerestek, az
sincs. "
"Mit csináltok azokkal, akik ellankadnak, tovább vánszorogni nem tudnak, kidolnek a
hoségtol, a szomjúságtól, a fáradságtól, az éhségtol? Ott hagyjátok a kopasz földön, hogy
elpusztuljon, mint egy beteg kutya? Mivel hántoljátok el? Hol a pap, hogy beszentelje, hol a
harang, hogy megszólaljon, hol a koporsó, hogy el földeljétek? Alig hogy ott hagyjátok, már
gyul a csókasereg, a varjúsereg, a hollósereg. Ott kóvályognak, elhagyott társatok feje fölött.
A szemét vájják ki legeloször. "
"Aki bírja, tovább megy. Hová? Nincs, aki útbaigazítson, mert ha láttok is embert, beszélni
vele nem tudtok. Elérkeztek egy gyapotültetvényhez. Oda kell talán 3 munkás. De csak férfi.
Melyik legyen az a három? Mit csináljon az a három a családjával? Hát a többi hová legyen?
Láttátok az országút porát, mikor fölkavarja a forgószél? Ez a ti sorsotok Brazíliában. A
porszemek szétszóródnak. Ti is. Elszakít egymástól az élet, elszakít a betegség, elszakít a
halál. Hát ne menjetek! Én magam visszaviszlek a patakos völgyekbe. Munkát adok nektek.
Veletek maradok. Hozzá segítelek, hogy házat, telket vásároljatok. Maradjatok itthon. "
- Elmegyünk, uram, nem tehetünk másként, Rudolf trónörökös úr vár ott reánk, aki nem halt
meg, csak elbújdosott, s új hazát teremtett a rutén népnek.
"Balgák vagytok. Megcsaltak. Ugye, a királyházi boltos mondta ezt nektek? Hazudott. A
kalocsalázi kocsmáros is mondta, ugye? Az is hazudott, ok pénzt kaptak a hajózási vállalattól
ezekért a hazugságokért. Nekem higgyetek, mert én jó ember vagyok. Ha igaz, amit ok
beszélnek, miért nem mennek ok Brazíliába? Miért nem foglalják el ok azt a szép tanyát és
azokat a nagy termoföldeket?
- Mert a zsidónak nem adja ám a jó király.
Egán meglepetve kérdezte: "A zsidónak nem adja és nektek odaadja? Miért nem adja annak
és miért adja nektek?"
- Azért, mert a zsidót a jó király nem szereti. Tudja, hogy az o ruténjaival a zsidó rosszul
bánik. Azt is tudja, hogy a rutén jó katonája volt az o nagy vezéreinek, Rákóczinak és
Kossuthnak. Most, hogy elszegényedtünk, mert a zsidó elvette mindenünket, a jó király meg
akar minket jutalmazni, s megparancsolta a fiának, hogy minket Brazíliában boldoggá
tegyen.
Egán belátta, hogy itt a hit legsötétebb babonává alakult át. Ennek a csapatnak a
katasztrófája kikerülhetetlen. Irtózatos logikai renddel van ez a nép kioktatva. A kazár
ügynök arra tanította ki oket, hogy a kivándorlást a király csinálja a nép megjutalmazására.
A kazár nem mehet Brazíliába, mert a jó király haragszik reá. De a ruténra királyi jutalom
vár ott, mint Rákóczinak és Kossuthnak jó katonájára. Ördögi gondolat ilyen kelepcét állítani
a néplélek megfogására.
Megjegyzendo, hogy az ékesszóló lelkész az Egán utasítására magával hozott Bereg
megyébol egy rutén parasztot is, ki hasonló csábítások folytán már megjárta Brazíliát.
Szörnyu viszontagságokat állott ki. Családja ott veszett, o maga különös véletlenségbol egy
gozösre akadt, mely megkönyörült rajta és alkalmazta a szénkamarában. Leírhatatlan
nélkülözések és szenvedések között hazakerült. Egán ezt is felhasználta kapacitációra. Úgy
vélte, hogy ennek, aki ott járt, mindent látott, élo tanúja a csalásnak és hazugságnak, ki
szintén mindenét eladta, hogy útiköltsége legyen, akinek a sorsa az övékkel egyforma hogy
ennek inkább fognak hinni, mint neki. De a szerencsétlenek ennek sem hittek.
Még egy erofeszítést tett Egán a belügyminiszternél. Úgy okoskodott, hogy ennél a népnél
nem a szabad akarat muködik. Ezek elbolondított emberek. Cselekvésüknek nincs
beszámíthatósága. A józan értelmet kiverte agyukból a csábítás. Ezek tehát kiskorúak, akiket
gondnokság alá kell tenni. Vakságukban kész veszedelembe rohannak. Mintha csak egy
tehervonat elébe dobnák magukat, vagy mintha a Dunának mennének, hogy belefulladjanak.
Hasonló eszeveszettség hatóságilag megakadályozandó. Ezeket éppen úgy nem szabad útra
ereszteni, amiként nem szabad egy pestises házba a falu lakóit bebocsátani. Ezek e
pillanatban orültek. Tehát nem lehetnek önjogúak. Nem rendelkezhetnek sorsuk fölött. Nem
turheto, hogy 80-90 elbolondított férfi kétszázkilencven asszonyt és gyermeket
végpusztulásba sodorjon.
Egyetlen menekülési esély, ha rábukkannak valami osztrák konzulra, s ez hazaszállítja oket a
magyar állam költségén. Önmagát védi tehát az állam, ha nem turi elvérzésének ezt a nemét
és elore megakadályoz nagy kiadásokat. Ezekhez hasonló érvektol a belügyminisztérium is
át volt hatva, azonban nem vélte megengedhetonek, hogy a jogéletbe ily mélyen bevágó
kérdést önállóan intézzen el. Jogi tanácsot kért tehát az igazságügyminisztertol, aki azt
felelte, hogy törvénykönyvünkben nincs alap azon kivándorlók rendori visszatartására, akik
buncselekményt nem követtek el és rendes útlevéllel vannak ellátva. Bunösök pedig nem
voltak ezek a nyomorultak. Útlevelük is volt. Hogy is ne lett volna, mikor a községi jegyzoi
kar jelentékeny hasznot húz az útlevelek kiállításából. A szomorú vonat tehát négynapi
küzdelem után elindult, neki a messzeségnek, a bizonytalan életnek, a bizonyos halálnak.
Láttam a szerencsétlenek menetrendjét. Állomásról állomásra, óráról órára van az útjuk
megjelölve abban a füzetkében, melynek címlapján a boldog farm áll. Mennyibe kerül a jegy
Budapestig, onnan Fiuméig, onnan Udinéig? Hol kell átszállani egyik vonatról a másikra?
Mennyi az idozés itt, vagy ott? Milyen kinézésu ember várja oket Budapesten, Fiumében,
Udinében? Ez mint apróra le volt írva. Az utasításban hangsúlyoztatik, hogy senki mással
szóba ne álljanak, csak azzal, aki megjelölve lett. A kérdezosködoknek feleletet ne adjanak.
Útjuk célját senkinek el ne árulják. Annyi pénzzel induljanak útnak, hogy mikor Genuába
érkeznek, még legyen nyolcvan forintjuk, mert személyenkint ennyi a hajóút Brazíliáig.
Ezt a vállalatot Silvio Notário udinei közjegyzo vezeti. Ennek az úrnak Máramarosban kazár
ügynökök állanak rendelkezésére. A vállalat egyetlen célja az, hogy a Genuában alakult
hajózási társaság szállítmányokra tegyen szert. A kazár ügynökök elég nyíltan uzik a
toborzást. Ebbol kettos hasznuk van. Százalékot kapnak a vállalattól, s a megbolondított nép
áruba bocsátott vagyonát kótyavetye árban szerzik meg. Azokat a községgyuléseket,
melyeken a kirándulás módozatait részletesen megbeszéli a nép, kazár befolyás
következtében a községbíró szokta összehívni.
Ezen a helyen csak egy csapatról számoltam be. Azonban sokan mennek. Pár hónap alatt
több ezren vádoroltak ki. Máramaros némely vidéke megbolygatott méhrajhoz hasonlít.
Minden megmozdult: az ember, a háziállat, a fölszerelés, a berendezés. Mert mindent pénzzé
tesznek, hogy mehessenek. Még a ház is megmozdult a fejük fölött. A föld is megmozdult a
talpuk alatt. Csak Máramaros kormányzati lelkiismerete nem mozdult meg. Így vérzik el a
nemzet és így szüretel a kazár.
ZÁRSZÓ
A jog, kötelesség nélkül: kiváltság.
A kötelesség, jog nélkül: szolgaság.
Ebben az erkölcsi rendben egy ismeretes vegyi törvény érvényesül. A konyhasó a klórnak és
a nátriumnak összetételébol áll. Mindkét elem külön-külön halálos méreg. Amiként méreg a
társadalmi és gazdasági rendben úgy a kiváltság, mint a szolgaság. De ama két oselem együtt
a táplálkozásnak, tehát magának az életnek el nem engedheto alkatrésze. Valamint a jog
megfelelo kötelességgel, és a kötelesség megfelelo joggal a társadalmi és gazdasági
boldogulásnak alapfeltétele. A kazár mindazt a jogot élvezi, melyet a szabad intézmények
nyújtani tudnak. De nemzeti kötelességet a kényszeradón kívül nem teljesít. A kazár tehát
kiváltságos lény. Ellenben a rutén nem tud élni a szabad intézményekben biztosított
jogokkal; de hordja a kötelességek egész igáját. A rutén tehát szolga.
Amannak kiváltságát megszerzi az elmeél, a kereskedelmi ösztön és az a laza erkölcs, mely
többet enged, mint amennyi szabad. Ennek szolgaságát eloidézi a pásztorélettel járó
tapasztalatlanság, a modern életrendben való tájékozatlanság és a viszonyoknak végzetszeru
nyomása. Megszüntetni úgy a kazárok privilégiumát, mint a ruténok szolgaságát: ím, ez a
célja a hegyvidéki akciónak. A jogok és kötelességek harmonikus kiegyenlítse lesz ez. A
túleros megfékezése; a gyönge támogatása.
Kissé hosszadalmasán foglalkoztam a részletekkel. De egy bölcs férfiú Goethének eme
mondására figyelmeztetett: "Um Etwas zu wissen, muss man Alles wissen. " Így is attól
félek, hogy a küzdelemnek egyik-másik ága nem domborodott ki eléggé.
Számos részletet szándékosan hallgattam el. Alig írtam valamit azon félreértésekrol,
melyeknek Egán áldozatul esnék, ha minden idegszálát meg nem acélozná az ügyszeretet.
Még kevésbé szelloztettem azt a sokoldalú aknamunkát, mely állandó felrobbanással
fenyegeti a népmento építkezést. Minél jobban behatoltam e csodálatos akció mélységébe:
annál inkább meggyozodtem, hogy az itt fellobbant láng melegénél megolvad a nemzetiségi
kérdés érce. A nagy rejtélyhez meg van találva a világosság. Most még csak pásztortuz,
kicsiny perifériával. De ameddig elhatnak sugarai: glóriában tündöklik a magyar faj
nagylelkusége és beolvasztó ereje.
Tehát nem az alkotmányos szabadság, nem is a jogegyenloség, nem is az állami iskola, nem
is a kormányzati hegemónia - ámbár ezek hatását sem kicsinylendo - képezi a nagy nemzeti
egység kohóját, hanem az az ezerkezu muvelet, melyet a hegyvidéki akció fejt ki. Ha majd a
pásztortuz elharapózik és hazafias lángtenger nyaldossa körül a Kárpátok egész koszorúját:
majd akkor talán meggyozodnek azok is az akció nemzetforrasztó üdvérol, kik most vagy
hidegen, vagy ellenséges indulattal nézik, sot hátráltatják a munkát.
Könnyelmu hírlapírók ostobán antiszemita mozgalomnak bélyegezték az akciót. Olyan
ráfogás ez, melyben a perfidia ölelkezik a tájékozatlansággal. A munka ki fog terjesztetni
hazánk összes havasvidékére, tehát oda is, ahol híre sincs se lengyelzsidónak, se zsidó
vallású magyarnak. Mit keresne egy antiszemita mozgalom ott, ahol nincsen zsidó?
Különben is, ki az antiszemita? Erre tréfásan azt szokás felelni, hogy aki kelleténél jobban
gyulöli a zsidót. De a komoly felelet ez: Az antiszemita sajnálja a zsidók politikai,
társadalmi, vallási emancipációját és azt vissza szeretné csinálni. Az antiszemitizmus:
zsidóüldözés. A zsidók kizárása a polgári jogokból; a jogegyenloség megtagadása; a gettó
felállítása; a zsidók kikergetése muszkamódon; a zsidó telep ülés megtiltása romániai
módon. Nos hát ilyen az antiszemitizmus.
De ha én fontosabb államfenntartó tényezonek mondom a földet, mint a mozgó tokét, s
ennek alapján csatlakozom véleményemmel egy jogosult közgazdasági iskolához: és ha
engem ezért antiszemitasággal vádolnak, akkor én azt a vádat, mint hitvány ráfogást
megvetem. És ha én kimondom a zsidókról a magam jó igazságát éppen oly oszintén, mint a
katolikusokról és a protestánsokról: akkor ez nem antiszemita indulat az én részemrol,
hanem beteges érzékenység a zsidók részérol. Mi történik a hegyvidéken?
Leszedik a gyümölcsfáról a hernyót. Hát ne szedjék le? Intézményeket állítanak a különben
is tiltott uzsora további terjeszkedése ellen. Hát ne állítsanak? Segítik a gyöngét az erosebb
elnyomása ellen. Hát ne segítsék? A gazdasági és a kulturális élet hatékony eszközeivel
magyarrá akarnak alakítani egy szláv törzset. Hát ne tegyék?
A hegyvidéki akció nem antiszemita mozgalom. Törvénytelenség, igazságtalanság,
méltánytalanság ott egyetlen zsidóval sem történik. Konkrét panaszt Egán ellen még senki
sem tudott emelni. E sorok írása elott 376 hírlapi közlemény jelent meg ellene. De egyetlen
betu sincs ezen nagy hajszában, mely kézzelfogható vádat tartalmazna. Midon e sorokat
írom, lépett föl Egán ellen egyik alárendeltje. Ennek a vádjait pontról pontra cáfolta meg a
miniszter hivatalos adatokkal. De felekezeti szempontokkal még ez a magáról
megfeledkezett tisztviselo sem vádolta Egánt.
A hegyvidéki akció egy népelem testi-lelki átgyúrása a rossz állapotból jó állapotba. Alig
képzelheto ennél érdekesebb muvelet. Nagyon érdemes volna, hogy minden muvelt magyar
ember megnézze, miként alakul át a pásztor földmuvelové, a nyomorban sínylodo élheto
emberré, a szolga szabaddá, az elnyomott önálló lénnyé, a rutén magyarrá. Ilyen átalakulás
van ott folyamatban. Néhány képet adtam errol a folyamatról, hogy aki meg nem nézheti, az
is megláthassa.
Azzal a hittel írtam, hogy ezzel a nemzeti ügynek használni fogok. Miként említem: sok
támadás intéztetett az akció ellen. Tüzetes védelemben azonban nem részesült. Ennélfogva a
magyar közvélemény nem tehette az ügyet magáévá. A támadások ellenszenvet keltettek.
Elfogulatlan táborban is fölkeltették azt a gyanút, mintha sikerrel nem biztató muködés
folyna a hegyvidéken.
Le tudnám-e gyozni azt az ellenszenvet? Be tudtam-e bizonyítani, hogy a muködés reális?
Oda tudta-e terelni az érdeklodést? Tudtam-e egy kis lángot éleszteni a közönség szívében,
hogy keblére ölelje ezt a mozgalmat és a magyar fajszeretet ügyének tekintse azt? Képes
valék-e azt a meggyozodésemet az olvasó által is elfogadtatni, hogy közjogi helyzetünkben a
nemzeti kérdésnek pozitív megoldását csupán egy ilyen akció képezi?
Ezek a kérdések ólomsúllyal nehezednek rám. Ha igennel felelhetnék boldog ember volnék;
mert elmondhatnám, hogy a népmento munka bán nekem is van egy parányi részem
UTÓIRAT
Ezt a muvet akkor írtam, amikor még Egán Ede élt. Legjobb hitem szerint most is él o, és ha
a rutén akció helyes mederben folyik tovább: akkor az o szelleme muködik ott. De, mikor ezt
a muvet írtam, testileg is köztünk volt Egán. Esengve kért igen gyakran, hogy ne dicsérjem
ot; ne állítsam elotérbe; ne halmozzam el érdemekkel, mert o semmi egyéb, mint egy
kötelességtudó közeg a földmuvelési kormány rendelkezése alatt. Kérésének nem tudtam
ellenállani. Emiatt Egánra vonatkozólag hézagos a könyvem. Azok a testi-lelki áldozatok,
melyeket o az ügynek hozott, megközelítoleg sincsenek itt vázolva.
Egán halála után pótolhattam volna ezt a hézagot. De úgy éreztem, hogy az emlékezetnek az
a tisztasága, amellyel ot szívemben hordozom, foltot szenvedne, ha tiszteletben nem
tartanám halála után azt, amire életében csengve kért. El kellett ezt mondanom Egán
jellemzésére és a róla adott töredékes jellemrajz igazolására.
----- 1. rész -----
Találat: 3549