Vadbetegségek
A
newcastle- betegség
A NBV, mely a Mononegavirales rend tagjaként ismert Paramyxovírusok
családjába 949e49j tartozik, habár nem humán patogén, közeli rokona a humán parainfulenza,
illetve mumpsz vírusnak. A Rubula genusba sorolt NBV- k meglehetösen
nagyfokú pleomorfitást mutatnak. A többnyire szférikus jellegü
partikulumok 150-500 nm közötti átméröjüek, de elektronmikroszkópos
felvételeken gyakran láthatók filamentózus alakok, melyek jellemzöen 100
nm átmérö mellett, változó hosszúságúak. A virionok - bár nem olyan
kifejezetten, mint az infulenza vírusok - számos felszíni molekulával
rendelkeznek. A legáltalánosabbak az úgynevezett "tüskék", melyek 8-20 nm
hosszú, egymástól 6-10 nm távolságra elhelyezkedö glikoproteinek. A
jellemzöen haemagglutinin-neuraminidázként (HN) illetve fúziós (F)
fehérjeként azonosított "tüskék" közül az utóbbi fehérje hozható kapcsolatba a
fertözés kapcsán kialakuló sejtfúzióért, valamint hemolízisért, a
fertözés kezdetekor ugyanis e fehérjék segítik a vírus lipidburkolatának
és a gazdasejt sejthártyájának összeolvadását. A HN fehérjék pontos szerepe nem
tisztázott, jelenlétük azonban képessé teszi a virionokat a vörösvértestek
(vvt) agglutinálására, nemcsak természetes gazdáik, hanem - pl.: NBV esetén -
akár emberi vvt-k esetében is. A paramyxovírusok mindegyikében ugyancsak
jelenlévö neuraminidáz aktivitás (mukopoliszacharid N-acetil neuraminil
hidroláz) pedig valószínüleg alapvetö a gazdasejt felszíni
receptorainak eltávolításában. Feltehetöleg ez a mechanizmus akadályozza
meg, hogy az újonnan képzödött vírusrészecskék újra az erdetileg
fertözött gazdasejt felszínéhez tapadjanak. A virionokon belül további,
legalább 3 különbözö protein található. A mátrix fehérje (M) a virion
lipidborítékának belsö felszínén található, valószínüleg strukturális
szereppel, míg az úgynevezett nukleoprotein (NP) a virion kapszidjának fö
felépítöje, de különösen fontos szerepet kap a virális replikáció és
transzkripció irányításában. A NBV esetében ez a fehérje teljes egészében
körbeveszi a vírusgenomt. Ugyancsak a nukleokapszidban található néhány kópia
az L (large protein), illetve P (phosphoprotein) proteinekböl, melyek
együttesen alkotják a "virális-RNS-függö RNS polimerázt". Egyes
paramyxovírusokra jellemzö, hogy a P fehérje génjében található,
úgynevezett átfedö "open reading frame"-ek átírásával további fehérjék
expressziója is lehetséges. A NBV esetében a P gén transzkriptumának
"átszabása" egy újabb, úgynevezett "V" fehérje transzlációjához vezet. Érdekes
módon a Pgén transzkriptumának ilyen típusú módosítása csak a virális
polimeráz-komplex belsö sajátossága, tehát nagymértékben függ a P és L
fehérjék jelenlététöl. A nukleokapszid általában 13-18 nm átméröjü,
gyakran helikális szimmetriát. Magassága 5,5-7 nm közötti, filamentumai 600-800
nm hosszúak. A virioinok nukleinsav tartalma általában összetételük mintegy
5%-a, amely egy darab lineáris, nem szegmentált, jellemzöen negatív,
ritkábban pozitív, egyszálú ribonukleinsav. A genom teljes nagysága 15-20 kb
között mozog melyben a kódoló szakaszokat rövid repetitív szekvenciák
választják el egymástól. Az egyes gének végén poliadenilációs szignál
található. A génexpresszió, a génsorrend és a replikáció nagy fokban konzervált
és igen nagy hasonlóságot mutat az ugyancsak a Mononegavirales rendbe tatozó
Rhadbo- illetve Filovírusokkal. A replikáció eseményei a gazdasejt
citoplazmájában játszódnak le. A folyamat során nagy mennyiségben jelennek meg
a citoplazmában nukleokapszid fehérjék, melyek a fertözött sejt
citoplazmájában apró testecskéket formálhatnak, míg szintén nagy mennyiségben
megjelenö fúziós fehérjék syntitiumokat hozhatnak létre. A replikáció
korai fázisában a vírus negatív értelm, egyszálú RNS molekulájáról egy rövid,
nem transzlálódó "leader" RNS és hat, monocisztronos, szubgenomális mRNS
szintetizálódik, melyek transzlációja eredményezi a már említett vírusfehérjék
citoplazmatikus megjelenését. A kódoló mRNS-ek a virális genomban található,
meglehetösen konzervált szekvenciájú cisz-hatású start illetve stop
szekvenciák segítségével, a genom diszkontinus transzkipciója során jönnek
létre. A fertözés késöi szakaszában megfelelö mennyiségü
vírusfehérje jelenléte esetén a transzlációs folyamatok leállnak, és újra
elötérbe kerülnek a replikációs folyamatok. A transzláció és a replikáció
közti váltás az újonnan szintetizált nukleoproteinek közvetítésével történik. A
nukleoproteinek a polimeráz komplexszel együtt a naszcensz "leader" RNS-hez
kötödnek, megindítva annak további szintézisét. A képzödö
replikatív intermedier RNS molekula újbóli transzlációját az ahhoz, a lánc
növekedésével azonos ütemben, szekvenciálisan kapcsolódó nukleoproteinek
akadályozzák meg. A szintézis végére létrejön egy pozitív, "anti-genomiális" RNS
molekula, melyröl további, az eredeti vírusgenom kezdeti átírásával
ellentétben most már kontinuus transzkripciók ismétlödésével jönnek létre
az új virionok negatív értelmü, "genomiális" RNS molekulái. A
paramyxovírusok egyes tagjainak replikációja- köztük a NBV szaporodása is -
nagyfokban függ a replikálódó genom méretétöl. A vonatkozó vizsgálatok
szerint effektív replikáció csak akkor megy végbe, ha a genom mérete 6
nukleotidnyi szakasz egész számú többszöröse. A szakirodalomban "6-os
szabálynak" nevezett jelenség mögött, feltételezések szerint, a replikáció
során köztitermékként megjelenö pozitív RNS 3' végén elhelyezkedö
felismerési helyek és a nukleoproteinek pontos illeszkedése húzódik meg. A
replikáció során a nukleoproteinek az 5' végtöl kezdödöen kapcsolódnak
a pozitív RNS szálhoz. Az egyes nukleoproteinek 6 nukleotidonként foglalnak helyet a nukleinsav
molekulán, így az utolsó, a 3'
végén elhelyezkedö nukleoprotein pontos illeszkedése csak a genom
megfelelö hossza esetén lehetséges. A fehérje-RNS komplex 3' végi pontos kapcsolódása
pedig a megfigyelések szerint kulcsfontosságú a replikatív intermedier
hatásossága szempontjából. A vírusreplikáció következö szakaszában a
létrejött vírusfehérjék beépülnek a plazmamembránba, majd az újonnan létrejött nuklokapszid-fehérjék
az így módosított sejthártyához kapcsolódnak.Az új partikulummá egyesült
komponensek a módosult citoplazmamembrán egy darabjából képzett burokkal
körülvéve lefüzödnek a gazdasejtröl. Az így létrejövö
lipidburkolat a virionok összetételének 20-25%-át is elérheti, kialakítva az
átlagosan mintegy 5x108 D molekulasúlyú
részecskét.
Jóllehet a természetes fertözések kapcsán kialakuló kórformák
elnevezése színes, a NBV a csirkepestis néven ismert, madarakban súlyos
enterális fertözéssel járó, megbetegedés kórokozója. Mint onkolitikus
ágens, a NBV a paramyxovírusok családjába tartozó egyéb onkolitikus hatású
vírusokkal szemben több pozitív tulajdonsággal is büszkélkedhet. Ismereteink
szerint meglehetösen stabil szerkezetü, embereket megbetegítö
tulajdonsága nincs. Klinikai tanulmányok szerint hatékonynak bizonyult több
elörehaladott, terápiarezisztens emberi daganattípus kezelésében (pl.:
fej-nyaki daganatok).
