online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

NÉPI HÁBORÚ AZ ELLENSÉG HÁTÁBAN

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
Az 1848-49-es forradalom és szabadsagharc
Athén gazdasaga, tarsadalma és allamszervezete a Kr.e.V. szazadban
CSEHSZLOVÁKIA FELSZABADÍTÁSA
A SZOVJET CSAPATOK TÁMADÁSA A KARÉL-FÖLDSZOROSON ÉS DÉL-KARÉLIÁBAN
A magyar nép eredete és vandorlasa, a kalandozasok, és az allamalapítas. tételcím: A feudalis magyar allam megalapítasa, szent istvan allamalapítasi t
MIT TUDUNK NIMRUDRÓL?
A VÖRÖS HADSEREG GYŐZELME DÉLEN. A JOBB PARTI UKRAJNA ÉS A KRÍM FELSZABADÍTÁSA
Turan a görög-makedón hódítas utan
A MEGSZÁLLÓK TÖMEGES KIŰZÉSÉNEK KEZDETE
ADATOK A TÖRÖK NÉP ETNOBOTANIKAI ISMERETÉHEZ
 
bal also sarok   jobb also sarok

NÉPI HÁBORÚ AZ ELLENSÉG HÁTÁBAN


1. A megszállási rendszer: a terror és az eröszak rendszere A német fasiszta megszállók csizmái 1942 öszén továbbra is taposták Észtországot, Lettországot, Litvániát, Belorussziját, Ukrajnát, Moldavát, a Karél-finn Szovjet Szocialista Köztársaság egy részét, az Oroszországi Föderáció több területét és határterületét. Az elfoglalt szovjet földön a megszállók bevezették az úgynevezett "új rendet": a terror és eröszak rendszerét. Önkényesen szétdarabolták a megszállt kerületeket, körzeteket, semmibe se vették a szovjet köztársaságok állami függetlenségét és területi integritását, s visszaállították a burzsoá-földesúri rendszert. A fasiszta betolakodók által bevezetett megszállási rendszernek a szovjet emberek teljes leigázása és a megszállt körzetek kifosztása volt a célja. Megvalósításában részt vett a német közigazgatás, az SD (a biztonsági szolgálat) és az SS (az örosztagok), a Gestapo (az állami titkosrendörség), és a hadsereg tagjai, a tábornoktól a közkatonáig; mindegyikük kénye-kedve szerint leszámolhatott a szovjet emberekkel, anélkül, hogy ezért bármilyen felelösség is terhelte volna. A megszállók, hadtápterületüket féltve, egyfelöl a legkíméletlenebb eszközökkel igyekeztek letörni a néptömegek ellenállását, másfelöl viszont hazug propagandával a maguk oldalára próbálták állítani a megszállt területek lakosságának legalább egy részét. A fasiszták a gyarmatosítók kedvenc módszere, a "divide el impera" elve szerint nemzetiségi viszályt próbáltak szítani, igyekeztek aláásni a Szovjetunió népeinek barátságát. Ámde minden ilyen kísérletük kudarcot vallott. A hitleristák tervei a lakosság körében nem találtak támogatásra. Ezért politikai manöverekhez folyamodtak. Goebbels, a fasiszta eröszak propagandistája már 1942-ben a következöket jegyezte fel naplójába: "Egyéni véleményem szerint gyökeresen meg kell változtatnunk a keleti népekkel szemben folytatott politikánkat. Jelentösen csökkenthetnénk a partizánveszélyt, ha bizonyos fokig megnyerhetnénk az emberek bizalmát . . . Talán hasznos volna, ha bábkormányokat szerveznénk, s ezekre hárítanánk át a felelösséget a kellemetlen és népszerütlen intézkedésekért." A fasiszta megszálló hatóságok megkísérelték, hogy helyi bábkormányokat és különféle burzsoánacionalista szervezeteket hozzanak létre. 1943. június 27-én Kube, Belorusszija hitlerista föbiztosa, a föbiztosság mellett müködö úgynevezett "bizalmi bizottságot" szervezett. Ennek elnökévé egy Osztrovszkij nevü szlucki volt földbirtokost tett meg, aki valamikor Gyenyikin tisztje volt, majd Lengyelországba szökött, ott késöbb a burzsoá-földesúri lengyel szejm képviselöje lett, és végül a hitleristák ügynökévé szegödött. A megszállók Észtországban Lietzmann föbiztos utasítására "észt önkormányzatot" alakítottak, egy Mae nevü hazaáruló nacionalistával az élen. A megszálló hatóságok utasítására Bandera, Melnyik és Borovec, akik már a háború elött is a Gestapo és a német hírszerzö szolgálat ügynökei voltak, és ukrán nacionalista bandáik nyíltan bünös tevékenységbe kezdtek. A fasiszta propaganda nagy hühót csapott az újonnan alakított "kormányokkal" és szervezetekkel kapcsolatban. Olyan színben próbálta feltüntetni a dolgot, mintha ettöl kezdve a megszállt területeken a "nép képviselöi" kormányoznának. De a fasisztáknak nem sikerült becsapniuk a szovjet embereket. A nép undorral 757c28h megvetette az árulókat, a kémeket és az aljas kalandorokat. Ogijenko, Petljura egykori minisztere, akit a hitleristák Franciaországból hoztak Ukrajnába, egy öszinte pillanatában ezt írja egyik barátjának: "Nincs semmi megbecsülésünk . . . Az összes ideérkezö ukránt, vagyis bennünket, fasisztáknak, kémeknek, Hitler cinkosainak neveznek . . . A németek, emberi szempontból nézve, valóban ocsmány feladatot bíztak ránk." A megszállási rendszer jogfosztott helyzetbe taszította a szovjet embereket, elvette tölük összes szociális és politikai vívmányukat. A munkások számára a megszállók a kizsákmányolás és kényszermunka embertelen rendszerét vezették be. A legtöbb vállalatnál a munkásokat nem név szerint, hanem szám szerint tartották nyilván. A munkából távolmaradottakat büntetötáborokba zárták. A szabotázzsal gyanúsítottakat kivégezték. Zaporozsje városi biztossága 1943. augusztus 9-i határozatában kimondta, hogy mindazok, akik otthagyják munkahelyüket, halálbüntetéssel lakolnak tettükért. Bevezették a 10-12 órás munkanapot. A vállalatok tulajdonosainak joguk volt a munkaidöt belátásuk szerint meghosszabbítani, s így a 14-16 órás munkanap se volt ritka. A munkásoknak minimális bért fizettek. Túlórákért, éjszakai és vasárnapi munkáért bérkiegészítést nem adtak. Élelmiszer-fejadagjuk is csak annyi volt, amennyi az éhhaláltól óvta meg öket. A Donyec-medence ama bányáiban, amelyekben a megszállóknak nagy nehezen sikerült részben megindítaniuk a széntermelést, a bányász egész napi fejadagja kevesebb mint 200 gramm rossz minöségü élelmiszer volt, de ezt a gyalázatos fejadagot is sokszor hónapokig nem osztották ki. Hasonló helyzetben voltak a dolgozók a fasiszták által megszállt összes ipari városban. A szovjet emberek millióit keserves éhhalálra kárhoztatták. 1943 októberében Poznanban, az SS Gruppenführerek tanácskozásán Himmler, a SS és SD vezetöje cinikusan kijelentette: " . . . hogy az oroszokkal vagy csehekkel mi történik, az engem egyáltalán nem érdekel . . . Más népek jólétben élnek-e vagy éhen vesznek, az engem csak annyiban érdekel, amenynyiben mint rabszolgákra szüksége van rájuk kultúránknak, egyébként nem". Iszonyatos megpróbáltatásokban volt részük a fasiszta megszállók igájába hajtott szovjet parasztoknak is. A megszálló hatóságok szétdúlták az elfoglalt területek mezögazdaságát, elvették a parasztoktól az élelmiszert, a takarmányt, és a jószágot. A kolhozok és szovhozok legjobb földjeit német földbirtokosoknak, hitlerista hivatalnokoknak és fasiszta lakájoknak árulóknak és egykori fehérgárdistáknak adták át. A Partizánmozgalom Ukrán Törzse, az Ukrajna megszállt területein kialakult helyzetet jellemezve, 1942 végén ezt jelentette: "A megszállók mindenütt kisajátítják a kolhozok és a kolhozparasztok földjeit, bevezetik a földesúri földbirtokrendszert és a mezögazdasági ingyenmunkát, elszedik a termést. S mindez azt jelenti, hogy Ukrajnában visszaállítják a jobbágyrendszert, az ukrán parasztokat jobbágysorba döntik." A megszállók azonban nem elégedtek meg a közvetlen rablással, hanem rengeteg adót is varrtak a parasztok nyakába, s az adókat lényegében senki, semmilyen módon nem szabályozta. Sok helyütt olyan adókat róttak ki, amilyeneket csak a középkorban ismertek: megadóztatták a szakállviselést, adót róttak ki a "felesleges" ablakokra, ajtókra, a "felesleges" bútorokra, a macskákra, a kutyákra stb. Ukrajnában 1943-ban több mint egy tucatnyi különféle adó volt, s ezeket természetben és pénzben hajtották be. Emellett nagyban alkalmazták a bírságolást. Ha valaki engedély nélkül az erdöben legeltette jószágát, 50 rubelre büntették meg; ha tiltott helyen legeltetett, 150 rubelre; ha elmulasztotta az adófizetést, 250 rubelre stb. Ráadásul a parasztok az összes szolgáltatások, adók, bírságok megfizetése után sem rendelkezhettek szabadon munkájuk termékeivel. Ha valamelyikük netán megkockáztatta, hogy levágja tehenét vagy disznóját, a húst elkobozták, és többi jószágát is elszedték. A falvak lakói engedély nélkül nem hagyhatták el lakhelyüket, nem értékesíthették termékeiket. Ha a paraszt mégis elmerészkedett a piacra, 5000 rubel bírsággal vagy hat heti elzárással sújtották. "Hitlerrendszer: fizess vagy felkötnek" így jellemezték falun a parasztok az "új rendet". Amit a megszállók a szovjet parasztoktól összeraboltak, azt részben a német fasiszta hadsereg ellátására használták fel, részben pedig Németországba szállították. 1943 elejéig a megszállók csak Ukrajnából mintegy 2,8 millió tonna élelmiszert vittek el. 1943 májusában Rosenberg, a keleti ügyek birodalmi minisztere, ukrajnai ellenörzö körútja után arra kötelezte a megszálló hatóságokat, hogy még több mezögazdasági terméket gyüjtsenek be Németország számára. A német fasiszta megszállók mindent elkövettek, hogy tönkretegyék a haladás hordozóját: a szovjet kultúrát. Kegyetlen megtorlások és tömeges kivégzések útján mindenütt írtották a tudomány, a kultúra és a müvészet képviselöit. A harkovi városi pártbizottság a város felszabadítása után írt jelentésében a megszálló hatóságoknak az értelmiséghez való viszonyát így jellemezte : "Emberi méltóságról, az ember tiszteletben tartásáról itt szó sem volt . . . Általános sötétség, általános rettegés, általános terror uralkodott." A megszállt területeken sok tudóst elpusztított az éhezés, a fagyoskodás, az elviselhetetlen élet. Harkovban éhen halt Buracsek professzor, az Ukrán SZSZK érdemes müvésze, a világhírü festö, akinek képeit párizsi és New York-i kiállításokon is bemutatták, Beketov, az Ukrán SZSZK érdemes müvésze, az ismert müépítész akadémikus. Kivégezték Ponomarjov és Saverdov docenseket, valamint a harkovi gépészmérnöki föiskola több más elöadóját. Ugyanígy garázdálkodtak a megszállók a többi városban is. A fasiszták tervszerüen megsemmisítették a megszállt területeken a tudomány és a kultúra terjesztését szolgáló intézeteket és szervezeteket. A föiskolákat, az iskolákat, a színházakat, a klubokat és az olvasótermeket teljesen szétrombolták. A fasiszta vandálok elrabolták, és 1943 márciusában elszállították Litvánia legnagyobb tudományos központjának, a vilniusi egyetemnek berendezését és tudományos könyvtárát. Novemberben felgyújtották és felrobbantották az ukrán kultúra egyik legrégibb központját, a kijevi Sevcsenko állami egyetemet. A tüz elpusztította az ókori történelmi irattár anyagát, s a több mint 1,3 millió kötetes könyvtárat, az egyetem nyolc múzeumát, köztük a zoológiai múzeumot, több mint 2 millió kiállítási tárggyal, és sok egyebet. A német katonai vezetésnek, illetve Rosenbergnek, a keleti ügyek birodalmi miniszterének utasítására a Szovjetunió megszállt területeiröl elszállították a legértékesebb festményeket, grafikákat, képzömüvészeti alkotásokat, egyedi könyvpéldányokat. A tábornoki, tiszti és katonai egyenruhába bújtatott fasiszta barbárok rabolták és pusztították a kulturális értékeket, meggyalázták a Szovjetunió népeinek féltve örzött relikviáit. 1943-ban szétrombolták a Puskin müemlékeket, köztük a mihajlovszkojei kastélyt, amelyben a nagy költö élt és alkotott; meggyalázták sírját a szvjatogori kolostorban. 1943 tavaszán a megszállók kifosztották és szétrombolták Novgorodban az orosz építészet világhírü remekét, a XI. században épült Szófia székesegyházat. Mindenütt pusztították a történelmi és kulturális értékeket. A fasiszták a megszállt területek lakosait rabszolgáiknak tekintették, akiknek egyetlen kötelességük a fizikai munka, s ezen az alapon az ifjúságot megfosztották a tanulás minden lehetöségétöl. Csak az elemi iskolák megnyitását engedélyezték. Koch, Ukrajna föbiztosa, Rosenberggel 1943-ban folytatott egyik beszélgetése alkalmával indulatosan kijelentette: számára fontosabb, "hogy az ukránokat csizmakészítésre tanítsa, mintsem hogy felsöbb iskolákba küldje öket, ahol megtanulnák, miként szervezzék meg az ukrán államot". A roppant megszálló apparátusra, a Gestapóra és alakulataira az "Einsatzgruppékra", a "Sonderkommandókra" és egyebekre támaszkodva, a fasiszták gondosan kidolgozott program szerint irtották a szovjet embereket. A különféle elnevezésü koncentrációs táborokban "menekülttáborokban", "munkatáborokban", "gettókban" stb. százezrével pusztultak el a szovjet állampolgárok. A lakosság megsemmisítése céljából "szüréseket", "egzekúciókat", "likvidálásokat" rendeztek. A hitleristák egyre tökéletesítették a tömeggyilkolás technikáját: krematóriumokat, "különleges rendeltetésü fürdöket", "gázosító autókat" készítettek. 1942 végétöl, a Vörös Hadsereg támadásának megindulásától, a fasiszta megszállók kegyetlenkedése a szovjet emberekkel szemben még nagyobb arányokat öltött. A német fasiszták iszonyatos, barbár eröszakot követtek el a lakossággal szemben. E vérengzö hóhérok és emberkínzók ezrével meg ezrével gyilkolták meg, akasztották fel, mérgezték meg, temették el élve a teljesen ártatlan, békés lakosokat: férfiakat, asszonyokat, öregeket és gyermekeket egyaránt. A német megszállók például a sztálingrádi területen 40 ezer, a krasznodari határterületen mintegy 62 ezer, Brjanszkban 60 ezer, Mariupolban több mint 50 ezer, Velikije Lukiban 7 ezer, Roszlavlban 13 ezer, a dnyepropetrovszki terület bal parti körzeteiben 23 ezer embert kínoztak és öltek meg vadállati módon. A fasiszta gyilkosok Jejszkben a gyermekotthon 214 gyermekét mérgezték meg gázzal. A gyermekek megpróbáltak elmenekülni, de a városban összefogdosták és halálkocsikba tuszkolták öket. A gyermekpusztítási akció két napig tartott. Nalcsik felszabadításakor a harckocsiárkokban és a temetökben több mint 600 megkínzott és megcsonkított holttestet találtak; több mint 2000 embert pusztítottak el a hitleristák a város melletti táborokban. A nalcsiki véres gaztettet 1942 végén, egy elvetemült náci, Oberhuder parancsára követték el, aki a háború utáni években a Német Szövetségi Köztársaság menekültügyi minisztere volt. Amikor a szovjet csapatok felszabadították Kijevet, kitünt, hogy a fasiszta megszállók itt a Babij Jarban, a szirecki táborban és másutt, mintegy 200000 embert semmisítettek meg. A Babij Jarban a fasiszta fenevadak szakadékba hajították a csecsemöket, vagy elevenen temették el öket, megölt vagy megsebesített szüleikkel együtt. "Látható volt mondották el a csodával határos módon életben maradt szemtanúk -, amint a frissen hantolt föld hullámzott a még élö emberek mozgásától." Tömegesen irtották a megszállt területeken a falusi lakosságot is. Szörnyü gaztettet hajtottak végre a megszállók a rosztovi terület morozovszki körzetének Gruzinov, Nagornij és Markin tanyáin. Itt 1942 decemberében két nap alatt, 260 embert, köztük asszonyokat és gyermekeket kínoztak halálra, öltek meg, vagy temettek el élve: a poleszjei területen, a jelszki körzet Zsuki községében 1943 augusztusában több mint ezer embert löttek föbe és égettek el. S ugyanezt müvelték más falvak ezreiben is. Hallatlanul állatias módon bántak a német fasiszta hódítók a Vörös Hadsereg fogságba esett katonáival és tisztjeivel is. A hadifogolytáborokban örzött szovjet katonákat kegyetlenül kínozták és tömegesen irtották. Tízezrével pusztította öket az éhség, a fagy, a betegségek és az erejüket meghaladó munka. A megszállók az orjoli táborban 3000, Zaporozsjében 5000, Rosztovban 3000 hadifoglyot semmisítettek meg. A fasizmus a faji gyülölködés és a sovinizmus szellemében nevelte hadseregét; a legvadabb és legaljasabb ösztönöket fejlesztette ki, hóhérokká és szadistákká tette a német katonákat. A szovjet csapatok által 1943 nyarán elfogott Hans Farber, a 268. gyalogos hadosztály tüzérezredének örvezetöje, a következöket vallotta: "1943 márciusában Zsdanovo községben felakasztottam egy 12 éves leányt, 1943 áprilisában pedig Bolsoje Gyesznoje községben egy 50 éves férfit. 1943 áprilisában, Naszonovo községben felakasztottam egy hatés egy hétéves gyereket, valamint az anyjukat. 1943 májusában Grankino községben felakasztottam egy 14 éves fiút. 1943 júniusában Isztopki községben lelöttem egy 23 éves lányt, egy 13 éves fiút és 14 éves lányt . . ." S e szörnyü lista még korántsem teljes. A hóhér örvezetö elképesztö cinizmussal kijelentette: "Hogy összesen hány békés orosz lakost löttem agyon és akasztottam fel, azt nem tudnám megmondani, mert túlságosan sok volt, és csak néhány esetre emlékszem." A Vörös Hadsereg csapásai elöl nyugat felé özönlö német fasiszta csapatok igyekeztek a szovjet földet "holt övezetté" változtatni; romba döntötték a városokat és a falvakat, szétdúlták az üzemeket és a villanytelepeket, felrobbantották a hidakat, elárasztották a bányákat, elszállították a legfontosabb ipari felszerelést és kulturális értékeket. 1943 nyarán Himmler azt követelte, hogy a német csapatok által elhagyott szovjet területen "ne maradjon egyetlen ember, egyetlen darab jószág, egyetlen mázsa gabona, egyetlen vasútvonal, egyetlen ép ház sem, ne legyen ott egyetlen olyan bánya, amelyet a közeljövöben ki lehetne aknázni, s egyetlen kút sem, amely ne lenne megmérgezve. Az ellenségnek teljesen kiégett és feldúlt országot kell találnia." A megszállók szétrombolták a dnyeperi vízi erömüvet, a Donyec-medence, Harkov, Kijev, Voronyezs és más városok és körzetek energetikai rendszerét, felrobbantottak számos nagyüzemet, mint például az "Azovsztalt", a "Rosztszelmast", a makejevkai kohómüvet, a nova-krematorszki gépgyárat, a vorosilovgrádi, a harkovi mozdonygyárat és sok ezer más vállalatot. A fasiszták 1943 februárjában, Rosztovból való elmenekülésük elött, romba döntötték a várost. Szeptemberben, mielött elhagyták volna Sztálinót, szétromboltak több mint 3700 házat, 113 iskolát, 62 óvodát, 390 üzletet és sok más épületet. Ugyanilyen sorsra jutott sok száz más szovjet város is, a többi között: Kijev, Orjol, Kurszk, Harkov, Szmolenszk, Voronyezs és Gomel. A hitleristák azonban nemcsak városokat döntöttek romba, hanem falvakat is. Amikor a vityebszki terület keleti részéböl visszavonultak, a kozenyi körzetben 10 ezer kolhozportából alig maradt épen ezer, a szurazsi körzetben 8900-ból 54, a mehovi körzetben pedig 9000-böl 236. A német fasiszta megszállók, a hadviselés törvényeit és szokásait sutba dobva, gyakran alkalmazták kedvenc barbár módszerüket: a békés lakosságot használták fel csapataik fedezésére. A fasiszták eröszakkal, halálbüntetéssel fenyegetözve, gyermekeket és asszonyokat kergettek az aknamezökre, támadó alegységeik elött szovjet embereket hajtottak, és mögéjük bújtak. 1942 öszén a német fasiszta vezetés, amikor az észak-kaukázusi arcvonalra csapatokat szállított, a partizánok rajtaütéseitöl tartva, a szállítás biztosítására élö fedezéket alkalmazott: a katonákat szállító gépkocsik oldalfalaira asszonyokat és gyermekeket ültetett, hogy azok oltalmazzák öket a partizánok golyóitól. A Szovjetunióban elkövetett gaztettekért, a lakosság és a hadifoglyok elpusztításáért a német katonai vezetöket terheli a felelösség. Ilyen parancsnokok voltak : Manstein tábornagy, a "Dél" hadseregcsoport parancsnoka, Kluge, a "Közép" hadseregcsoport parancsnoka, Leeb és Küchler, az "Észak" hadseregcsoport parancsnokai, Model vezérezredes, a 9. hadsereg parancsnoka, Heinrich, a 4. hadsereg parancsnoka, Ruoff, a 17. hadsereg parancsnoka, Lindemann, a 18. hadsereg parancsnoka, Schmidt, a 2. páncélos hadsereg parancsnoka, Kletsel és Wegener gyalogsági tábornokok, akik az 50. hadtest élén álltak, Speidel altábornagy, a 8. hadsereg vezérkari fönöke, Siewert, a 38. hadtest parancsnoka, Foertsch vezérörnagy, a 18. hadsereg hadmüveleti osztályának vezetöje, majd vezérkari fönöke, Gaedke a 6. hadsereg vezérkari fönöke, Weiss, a 27. hadtest parancsnoka, valamint sok más tábornok és tiszt. Közülük néhányan, például Speidel és Foertsch, elkerülték megérdemelt büntetésüket, és a háború után vezetö beosztást kaptak a Német Szövetségi Köztársaság revansista hadseregében, illetve az agresszív NATO szövetségben. Mások memoárírásra adták fejüket, s emlékirataikban, minden felelösséget Hitlerre hárítva igyekeznek tisztára mosni magukat és rágalmazzák a szovjet népet és hadseregét. A szerencsétlen szovjet embereket fasiszta rabságba hajtották Németországba, s ez a német fasiszta csapatoknak a Szovjetunióból való kiüzésével párhuzamosan egyre fokozódott. Hitler 1943 áprilisában azt követelte Sauckeltöl, a munkaerögazdálkodás fömegbízottjától, hogy 1943 folyamán újabb egymillió munkást irányítson Németországba, s ebböl 800000 föt a Szovjetunió megszállt területeiröl. A hódítók visszavonulásuk során igyekeztek minél több embert nyugatra hajtani; nemcsak azért, hogy fedezzék munkaerö-szükségletüket, hanem azért is, hogy csak puszta földet hagyjanak maguk után. Az emberek elhajtása és sokuk elpusztítása következtében egész körzetek néptelenedtek el. Novorosszíjszkban, amelynek a háború elött több mint 100 ezer lakosa volt, a felszabaduláskor alig akadt ember. A szmolenszki terület gzsatszki körzetének 32 ezer lakosából a Vörös Hadsereg bevonulásakor már csak 7500 volt meg. Magában Gzsatszkban 13 ezer lakosból alig ma

radt több életben ezer embernél. A Németországba elhajtott szovjet állampolgárok százezrei számára a fasiszta rabszolgatartók hihetetlenül nehéz körülményeket teremtettek: az embereket drótkerítéssel körülzárt koncentrációs táborokba terelték, örizet alatt vitték öket munkára, még a nevüktöl is megfosztották öket, és azt számmal helyettesítették. A szovjet embereknek Németországban szörnyü sors jutott osztályrészül: erejüket meghaladó munkát kellett végezniük, lépten-nyomon kegyetlenkedtek velük, éhhalál leselkedett rájuk. "Drága anyám, úgy élünk itt, mint a börtönben, söt azt hiszem, még a börtönben is jobb . . ." írta Németországból Kurszkba Nyeronovának leánya, Zoja. Szvetlana Revjakina, akit a sztálinói területröl vittek el eröszakkal, a következöket mondotta el; "Fulda városába vittek. Ez Majna-Frankfurt közelében van . . . Bennünket, 75 ukrajnai lányt egy cementpadlós sötét épületben szállásoltak el. Alighogy megvirradt, máris felkeltettek a kemény szalmazsákokról, és a gyárba hajtottak, bár alig vonszoltuk magunkat, annyira elnehezedett a lábunk. Már az úton nagyon legyengültünk, itt pedig hetenként egyszer kaptunk két kiló félig nyers, valami céklakotyvalékkal kevert kenyeret. A meleg étel: rothadt répából vagy krumplihéjból fözött leves volt. Abban a híg löttyben, amelyet hóhéraink levesnek neveztek, sokszor kukacok is úszkáltak. Az ember állt, állt a berregö gépnél, szeme elött meg zöld karikák cikáztak az éhségtöl. S ez így ment 12 órán át. Egyszer megszédültem, és kiejtettem egy vetélöt a kezemböl. A müvezetö máris rám üvöltött: Schnell, schnell orosz disznó!" A népet, amely már a Nagy Honvédö Háború legelején harcba szállt a területrablókkal, nem törhette meg a fasiszta megszállók terrorja, söt mindez csak fokozta ellenállását. A hazaszeretet, az ellenség gyülölete és a szabadság, a függetlenség, a szocialista állam megvédésére irányuló törekvés a hódítók elleni szent háborúba vitte a szovjet embereket. A német fasiszta csapatok hátában a népi ellenállás, a szabotázstól a hazafiak fegyveres harcáig, különféle formákat öltött. A fasiszta rabságba került szovjet emberek valamennyien maguk is igyekeztek hozzájárulni az ellenség szétzúzásához. A német fasiszta csapatok hátában kibontakozott népi háború egyre nött és egyre terebélyesedett. 2. A kommunista pártnak a partizánmozgalom erösítésére irányuló intézkedései A partizánmozgalom hatalmas ereje abban rejlett, hogy szoros kapcsolatban állott a néppel, és hogy a kommunista párt vezette, amely be tudta vonni a harcba a lakosság legszélesebb rétegeit. A partizánmozgalomban ragyogóan kifejezésre jutott a szovjet hazafiság, a népek barátsága, a szovjet embernek a szocialista rendszer iránti odaadása, a német fasiszta hódítók ellen vívott harc valóban népi jellege. Lenin annak idején hangsúlyozta, hogy a partizánakciók "kétségtelenül a legnyilvánvalóbb, legközvetlenebb kapcsolatban vannak a tömegek hangulatával." 1942 végén-1943 elején a partizánok föeröi a következöképpen csoportosultak. Az Oroszországi Föderációban, a leningrádi területen négy partizánbrigád, egy ezred, több önálló osztag és csoport müködött, összesen 3000 fönyi létszámmal. A kalinyini terület megszállt részén 12 partizánbrigád és több osztag, összesen 5600 ember harcolt. A kalinyini partizánok föeröi az Idricától északra és délre, Velikije Lukitöl északnyugatra és Holmtól nyugatra levö erdökben helyezkedtek el. A szmolenszki területen, az ellenség hátában 127, összesen több mint 10 ezer harcost számláló partizánosztag tevékenykedett. Fö támaszpontjuk a terület északkeleti részében, a vagyini erdökben volt, az orjoli területen 86 partizánosztag harcolt a megszállók ellen, összesen 14600 fönyi létszámmal. A partizánok föeröi a Brjanszki-erdö északnyugati részében és Ljugyinovótól délkeletre csoportosultak. A kurszki, a voronyezsi, a sztálingrádi és rosztovi terület megszállt körzeteiben, ahol sok fasiszta csapat állomásozott, és ahol nem voltak nagy erdöségek, föképpen kisebb partizánosztagok és csoportok müködtek. Az Észak-Kaukázus megszállt területén 114 partizánosztag küzdött, mintegy 7000 fönyi létszámmal. Az észak-kaukázusi partizánok fö csoportosításának a krasznodari határterület hegyes-erdös vidéke szolgált támaszpontul. Az Orosz Föderáció megszállt körzeteiben összesen több mint 40000 partizán pusztította a német fasiszta megszállókat. Az erdökben és mocsarakban bövelkedö Belorusszijában több mint 500 partizánosztag, összesen mintegy 58 ezer fö müködött. A belorusz partizánok föeröi a Minszktöl délkeletre és délre, Lepeltöl északra és délre, Mogiljovtól nyugatra levö körzetekben és a Poleszjében helyezkedtek el. Ukrajnában a Partizánmozgalom Ukrán Törzsének nyilvántartási adatai szerint, hat partizánmagasabbegység és 140 önálló osztag folytatott harcot a megszállók ellen. A partizánok nagy csoportositásai Ukrajna északi részében, föképpen a Poleszjében müködtek. Ukrajna központi és déli sztyeppes vidékein jobbára kis partizánosztagok harcoltak. A Baltikumban Észtországban, Lettországban, Litvániában nagyrészt kis partizánosztagok és csoportok tevékenykedtek. Lettország területén például 20 partizánosztag és csoport harcolt. A Karél-finn SZSZK-ban 18 partizánosztag és 6 önálló harccsoport müködött, összesen 1700 fönyi létszámmal. 1942 végén-1943 elején összesen több mint 120 ezer ember küzdött a partizánok soraiban. Ebben a létszámban csak azoknak az osztagoknak és magasabbegységeknek partizánjai szerepelnek, amelyek kapcsolatban állottak a partizánmozgalom törzseivel. Az újonnan alakult osztagok egy része, valamint a kisebb partizáncsoportok, az ellenség hátában folytatott nehéz harc körülményei közepette nem tudtak kapcsolatot létesíteni a partizánmozgalom törzseivel. A partizánosztagok és magasabbegységek harctevékenységét egységesen a Partizánmozgalom Központi Törzse vezette. A Partizánmozgalom Központi Törzsének, továbbá a köztársasági és területi törzseinek, mint a párt harci szerveinek minden eröfeszítése arra irányult, hogy a partizánmozgalmat tovább centralizálják, fokozzák a partizánok tevékenységét az ellenség közlekedési vonalai és más katonai objektumai ellen, és a partizánalakulatokat még jobban megszervezzék. A háború elsö idöszakának súlyos harcaiban a partizánok sok tapasztalatot szereztek, és soraikból kiváló parancsnokok és politikai munkások emelkedtek ki. A kommunista párt figyelmesen tanulmányozta a tapasztalatokat, általánosította és terjesztette azokat, s az ellenség hátában müködö illegális pártszervezetek tevékenységét a partizánmozgalom továbbfejlesztésére irányította. Amikor megkezdödött a hódítók szovjet földröl való tömeges kiüzése, a pártra az a feladat hárult, hogy az ellenség hátában még szélesebben bontakoztassa ki a népi harcot, még hatékonyabbá tegye a partizánmozgalmat, és fokozza a lakosság ellenállását a megszállók minden intézkedésével szemben. Az ellenség hátában folyó népi háború kiszélesítésének alapfeltétele az volt, hogy a párt feszesebben vezesse a partizánmozgalmat, és a megszállt területeken erösítse a pártszervezetek hálózatát. A partizánmozgalom fejlödése szempontjából óriási szerepe volt a partizánosztagok és magasabbegységek parancsnokai és politikai biztosai részvételével 1942. szeptember elején lezajlott tanácskozásnak, amelyet a párt központi bizottsága hívott össze. A tanácskozás felmérte a fasiszta megszállók ellen már több mint egy év óta folytatott partizánharc eredményeit, és megjelölte azokat a módszereket, amelyekkel tovább lehet majd fokozni a harcot. A tanácskozás nagy figyelmet fordított az ukrajnai partizánmozgalom továbbfejlesztésére. A szovjet-német arcvonal déli szakaszán kialakult feszült helyzet megkövetelte, hogy jelentösen fokozzák a támadást az ellenség ama közlekedési vonalai ellen, amelyeken sztálingrádi és kaukázusi csapatait ellátta. A párt központi bizottsága elhatározta, hogy nagyarányú segítséget nyújt az ukrán partizánoknak. A tanácskozáson jóváhagyták az SZK(b)P Központi Bizottságának azt a javaslatát, hogy nagy ukrán partizánosztagokat helyezzenek át a jobb parti Ukrajnába. Csaknem ugyanabban az idöben a Partizánmozgalom Központi Törzse mellett megalakították a politikai csoportfönökséget (késöbb politikai osztálynak nevezték el), s ennek vezetöjévé Malint nevezték ki. A politikai csoportfönökségnek az volt a feladata, hogy összehangolja a lakosság körében az ideiglenesen megszállt területen folyó agitációs és propagandamunkát. Tevékenységét a köztársasági és területi vezetö pártszervekkel együttmüködve végezte. Ukrajna pártszervezetei, az SZK(b)P Központi Bizottsága utasításainak megfelelöen, megjavították a partizánmozgalom irányítását. 1942 decemberében az UK(b)P illegális Központi Bizottsága, amelyet az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Irodája határozata alapján a partizánmozgalom pártvezetésének megszilárdítása céljából hoztak létre, megtárgyalta az ukrajnai illegális pártszervezetek munkáját. A központi bizottság hangsúlyozta, hogy minden területen, minden körzetben, minden partizánosztagnál erös, tekintélyes pártszervezetre van szükség. Ajánlotta, hogy fordítsanak különös figyelmet azokra a körzetekre, amelyekben a kiürítés elött nem hozták létre a földalatti szervezetek szerteágazó hálózatát. Az UK(b)P Központi Bizottsága a pártszervezetek megerösítése és új szervezetek létrehozása céljából tapasztalt pártmunkásokból álló szervezö csoportokat küldött az ellenség hadtápterületére. 1942 végén és 1943 elején az ukrajnai illegális pártszervezetek hálózata jelentösen kiszélesedett. 1942 novemberétöl tevékeny munkát fejtett ki a szumi területi pártbizottság, amelynek összetételét az UK(b)P Központi Bizottsága október végén jóváhagyta. A területi bizottság élén Kumanek állott. A területi bizottság eröfeszítései eredményeképpen hamarosan 30 pártalapszervezet müködött. Megszilárdította szervezeteit a Fjodorov vezetése alatt álló csernyigovi területi pártbizottság is, amely a megszállás elsö napjai óta müködött. 1943 elején a területi bizottsághoz 18 körzeti pártbizottság tartozott. Befolyása messze a terület határain túl is kiterjedt. 1943 elsö felében az UK(b)P Központi Bizottságának megbízottai: Begma, Burcsenko, Malikov és Olekszenko által vezetett csoportok újból megalakították a rovnói, a vinnyicai, a zsitomiri és a kamenyec-podolszkiji terület pártbizottságát. A megszállt területen levö pártszervezetek erösítése terén jelentös munkát végeztek az UK(b)P illegális Központi Bizottságának tagjai: Kovpak, Rudnyev, Szaburov és mások. Az UK(b)P Központi Bizottságának megbízottaiként a helyszínen öntevékenyen megoldották a partizánmozgalom halaszthatatlan kérdéseit, és segítséget nyújtottak az illegális pártszervezeteknek. Amikor Hruscsov, az UK(b)P Központi Bizottságának titkára, 1943 tavaszán beszámolt az SZK(b)P Központi Bizottságának az ukrajnai partizánmozgalom pártvezetésének megszilárdításáról, ezeket írta: "Az UK(b)P Központi Bizottsága a korábban alakított illegális szervezetek megerösítése és új szervezetek létrehozása céljából 180 föt képezett és küldött ki az ellenség hadtápterületére pártmunkára, mint az UK(b)P Központi Bizottságának megbízottait, körzeti párttitkárokat, pártszervezöket stb . . . A németek megszállta ukrajnai területen az UK(b)P illegális Központi Bizottságának hét tagja müködik. Az UK(b)P Központi Bizottsága jelenleg rádióállomások útján rendszeres kapcsolatot tart fenn a csernyigovi, a szumi, a kirovgrádi és a rovnói illegális területi pártbizottság titkárával, valamint az UK(b)P Központi Bizottságának a kijevi, a zsitomiri, a lvovi, a volhíniai területre kiküldött megbízottaival." Júliusban az UK(b)P Központi Bizottsága megtárgyalta a partizánmozgalom helyzetét, s ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a falusi lakosságnak a partizánosztagokba való mozgósítása mellett szorosabb kapcsolatot kell létesíteni a városok és nagyobb települések munkásaival és értelmiségével, és ott új szervezeteket kell létrehozni. A központi bizottság különös figyelmet fordított a nyugati és délnyugati ukrán területek partizánmozgalmának kibontakoztatására. 1943 derekán Ukrajna megszállt területén hét területi, 31 városi és körzeti pártbizottság, valamint 140 alapszervezet müködött, s vezetésük alatt a partizánmozgalom egyre nagyobb arányokat öltött. Belorusszijában is megerösödött a párt vezetö szerepe a partizánmozgalomban. 1943 februárjában összegyült a Belorusz K(b)P Központi Bizottságának plénuma, hogy megtárgyalja "A pártszervek és pártszervezetek helyzetét és feladatait a megszállt Belorusszijában." A plénum munkájában részt vettek az ellenség hadtápterületén levö területi és körzeti pártbizottságok titkárai, a partizánosztagok és dandárok parancsnokai és politikai biztosai. "A Belorusz K(b)P Központi Bizottságának plénuma olvasható a határozatban kijelenti, hogy ma, amikor Belorusszijában a megszállók kegyetlen megtorlásokat alkalmaznak a néppel szemben, a Belorusz Kommunista (bolsevik) Párt elsörendü és legföbb feladatának tartja, hogy hazánknak a megszállóktól való megtisztítása érdekében tevékenyen részt vegyen a népi harcban, szervezze és vezesse e harcot. Ez a Belorusz Kommunista (bolsevik) Párt munkájának, harcának, életének értelme." A Belorusz K(b)P Központi Bizottságának vezetésével az ellenség hátában új pártbizottságok alakultak, a meglevök pedig megerösödtek. Jelentösen fokozta munkáját a minszki terület 1942 novemberében megalakított pártbizottsága, amelynek titkára Kozlov lett. 1943 öszén a terület valamennyi körzetében müködtek már a körzeti pártbizottságok; a gomeli területen az illegális pártmunkát a Kozsar által vezetett területi bizottság irányította. A területen, felszabadítása idején 11 körzeti és városi pártbizottság müködött. 1943 februárjától nagyarányú munkába kezdett a poleszjei terület pártbizottsága, amelynek elsö titkára Jazikovics, majd hösi halála után Vetrov és Malinyin volt. Őszre a területen 17 körzeti pártbizottság és a kalinkovicsi városi pártbizottság müködött. Ezek ezernyi kommunistát tömörítettek szervezeteikbe. 1943 áprilisában a BK(b)P Központi Bizottságának határozata értelmében megkezdte munkáját a mogiljovi területi pártbizottság, amelynek titkárává Movcsanszkijt nevezték ki. Ekkor a terület csaknem valamennyi körzetében müködtek már az illegális pártbizottságok s ezek (72 alapszervezet) több mint 1800 kommunistát tömörítettek. A vityebszki területen 1943 szeptemberében 20 körzeti pártbizottság és 380 pártszervezet müködött, összesen mintegy 2800 kommunistával. Jelentös eredményeket értek el az illegális pártszervek fejlesztésében és megszilárdításábanBelorusszija nyugati területein is. Fontos szerepe volt ebben a BK(b)P Központi Bizottsága által 1943 júniusában "A partizánmozgalom további kibontakoztatása Belorusszija nyugati területein" c. témával kapcsolatban elfogadott határozatnak. Az elsök között kezdte meg munkáját a pinszki területi pártbizottság, amelynek Klescsev volt a titkára. Szeptember elején a területi bizottság már a pinszki városi bizottság 11 körzeti pártbizottságának munkáját vezette. Májusban kezdte meg müködését Csernisev vezetése alatt a baranovicsi területi pártbizottság. A területi pártbizottság már összel megszervezte a lidai városi bizottság és 17 kerületi bizottság munkáját, amelyek keretében 54 pártszervezet müködött, összesen 650 kommunistával. 1943 tavaszán kezdte meg munkáját a velikajai és breszti terület pártbizottsága, amelynek Klimov, illetve Szikorszkij állt az élén, majd a Belosztok terület pártbizottsága, amelynek munkáját Szamutyin vezette. 1943 nyarán Belorusszija megszállt részén kilenc területi, 103 városi és körzeti pártbizottság, továbbá 186 helyi és 500 partizánalakulatbeli pártszervezet müködött. Ezekre támaszkodva a Belorusz K(b)P Központi Bizottsága kezdeményezöen és hatékonyan tudta vezetni a partizánharcot. Litvánia, Lettország és Észtország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága is megjavította a partizánmozgalom vezetését. A Litván K(b)P Központi Bizottsága 1942 szeptembere és 1943 augusztusa között kifejtett tevékenységéröl a következöket írta: "Ez alatt az egy év alatt a Litván K(b)P Központi Bizottsága több intézkedést tett azzal a céllal, hogy egyrészt újabb vezetöket képezzen ki, akik az ellenség hátában megszervezik majd a pártmunkát, valamint a partizán és diverzáns tevékenységet, másrészt, hogy erösítse a litvániai illegális bolsevik szervezetekkel való kapcsolatait és fokozottabb mértékben irányítsa azokat . . . A fontos helyekre, mint Kaunasba, Vilniusba és Siauliaiba, rendszeresen küldünk embereket. A kiküldöttek föképpen a párt-, a szovjetés a Komszomol-szervezetek funkcionáriusai . . ." A Litván K(b)P Központi Bizottsága 1943-ban csupán hét hónap alatt 20 szervezö csoportot küldött az ellenség hátába. Ennek eredményeképpen sikerült jelentösen megszilárdítani a köztársaság illegális pártszervezeteit. A Lett K(b)P Központi Bizottsága 1942 végén, Ozolinsának, a központi bizottság egyik titkárának vezetésével öt fönyi csoportot küldött a megszállt területre. 1943 elejéig már 400 föt dobtak át az ellenség hátába. Az év második felében a Lett K(b)P Központi Bizottsága két illegális városi bizottságot és hat járási bizottságot szervezett. Erösítette illegális pártszervezeteit az Észt K(b)P Központi Bizottsága is. 1942 végén és 1943 elején három szervezö csoportot irányított a megszállt területre. Illegális szervezö csoportokat küldött az ellenség hátába a Moldavai K(b)P Központi Bizottsága is. Márciusban három ilyen csoportot indított útba, és nem sokkal késöbb elhatározta, hogy legkésöbb júliusig további kilenc csoportot készít elö. Emellett a Moldavai K(b)P Központi Bizottsága úgy döntött, hogy az ellenség hadtápterületére küldött három megbízottja révén újabb lendületet ad a partizánosztagok tevékenységének és a partizánok, valamint a lakosság körében folyó politikai munkának. 1942 végén-1943 elején jelentösen megerösödött a partizánmozgalom pártvezetése az Oroszországi Föderáció megszállt területein. A leningrádi terület megszállt részén 1943 tavaszán a területi pártbizottság vezetésével 11 körzeti pártközpont müködött. Befolyásuk a terület megszállt körzeteinek jelentös részére kiterjedt. E központok azt a feladatot kapták, hogy vegyék kezükbe a meglevö körzeti és helyi pártszervezetek és pártcsoportok irányítását, és alakítsanak újakat. A kalinyini terület megszállt részén a Bojcov vezette területi pártbizottság irányításával 1943 februárjában 12 körzeti pártbizottság müködött. A szmolenszki területen Popov volt a területi pártbizottság titkára. A bizottság 1943 elején 28 körzeti pártbizottság tevékenységét irányította, amelyek több mint 2200 párttagot és tagjelöltet számláltak. A földalatti pártszervezetek megszilárdítására nagy figyelmet fordított az orjoli terület pártbizottsága is, amelynek Matvejev és Ignatov álltak az élén. 1943 elején e területi pártbizottság eröfeszítéseinek eredményeképpen újból megszerveztek 3 körzeti, 3 városi és 21 kerületi pártbizottságot. Ezekhez mintegy 8000 kommunista tartozott. A kurszki területi pártbizottság, amelynek Doronyin volt a titkára, 1942 novemberében az ellenség hátában, az odaküldött szervezö csoportok segítségével megalakította a dmitrovszki és a rilszki körzeti bizottságot, valamint létrehozott több kerületi bizottságot. A földalatti pártszervezetek megszilárdítása terén nagyarányú munkát végeztek az Oroszországi Föderáció más megszállt körzeteiben is. "Azok a politikai és szervezeti rendszabályok írta jelentésében Malin, a Partizánmozgalom Központi Törzse politikai osztályának vezetöje -, amelyeket a Partizánmozgalom Központi Törzse életbe léptetett, továbbá a Belorusz K(b)P Központi Bizottságának, az Ukrán K(b)P Központi Bizottságának, a leningrádi, a szmolenszki és az orjoli terület pártbizottságának, valamint más köztársasági és területi pártszerveknek a kapcsolatok kiépítésére és földalatti pártszervezetek megalakítására irányuló intézkedései biztosították az ellenség hátában folyó partizánharc olyannyira fontos kifejlesztésének és kiszélesítésének gyakorlati megoldását." A megszállt területen müködö területi és körzeti pártbizottságok megszilárdítása és újak létrehozása, az illegális pártszervezetek hálózatának kiszélesítése lehetövé tette, hogy a párt tovább javítsa a partizánmozgalom vezetését, újabb eröket vonjon be a mozgalomba, és a partizánoknak új támadó feladatokat adjon. A megszállt területen müködö vezetö pártszervek megszilárdulása elömozdította a partizánosztagok és magasabbegységek pártszervezeteinek megerösödését is. E pártszervezetek megsokasodtak, és egyre nött a taglétszámuk. 1943 közepén például a 3. leningrádi partizándandárnál nyolc alapszervezet müködött, összesen több mint 330 párttaggal, az 1. kurszki partizándandárnak nyolc alapszervezete, illetve csoportja volt, összesen 525 párttaggal és tagjelölttel, a zsitomiri partizán magasabbegységnél pedig 20 pártszervezet tevékenykedett, mintegy 600 kommunistával. A pártba a legjobb, legöntudatosabb partizánok léptek be, akik rettenthetetlen bátorságuk révén jogot támasztottak arra, hogy kommunistáknak nevezhessék magukat. "A kemény partizánélet -jelentette a navlinszki földalatti körzeti pártbizottság az orjoli területi pártbizottságnak -, a német megszállókkal vívott heves harc fejleszti és erösíti a kommunistákat. Soraik egyre újabb, a német megszállók elleni harcban kitünt, nagyszerü partizánokkal gyarapodnak. Sok elvtárs, mielött harcba indulna, benyújtja tagjelölt felvételi kérelmét, és becsülettel teljesíti ígéretét." Ukrajna partizánosztagaiban, korántsem teljes adatok szerint, 1944 elejéig több mint 4600 föt vettek fel a párt tagjai és tagjelöltjei közé. Belorusszija partizánosztagainak pártszervezetei 1943 augusztusáig két év alatt több mint 3600 föt vettek be soraikba. Az, hogy a partizánegységeknél és magasabbegységeknél nött a kommunisták száma, hogy minden osztagban pártszervezetet alakítottak, és ezeket a szervezeteket egyre jobban megszilárdították, lehetövé tette, hogy a párt fokozottabban befolyásolja a partizánok tevékenységét. A pártszervezet tettereje és vezetökészsége határozta meg minden egyes partizánosztag harcának hatékonyságát. "Az ellenség hátában müködö pártszervezetekkel szemben az elsö és legföbb követelmény az írta jelentésében a minszki területi illegális pártbizottság -, hogy a pártszervezet legyen az osztag legharcosabb szervezete, mégpedig nemcsak formailag, hanem tartalmilag is, hogy a pártszervezet irányítsa az osztag harctevékenységét, egybe fogja és összehangolja az osztag egész munkáját, ö legyen a fö serkentöje a partizánosztag harctevékenységének. Ilyen szellemben dolgoznak itt a pártszervezetek." A pártszervezetek, amikor a harc döntö szakaszaira irányították a kommunistákat, megkövetelték tölük, hogy személyes példájukkal, rettenthetetlenségükkel és önfeláldozásukkal hassanak a harcokra, s legyenek a partizánmozgalom szíve, a partizánosztagok harcos magva. A partizánharc kibontakoztatásában a kommunistáknak hü, tevékeny segítötársai voltak a komszomolisták. A párt vezetésével a megszállt területen a földalatti Komszomol-szervezetek kiterjedt hálózatát hozták létre. Ukrajnában a Komszomolnak 12 területi pártbizottsága, 265 városi és körzeti bizottsága és 670 ifjúsági szervezete müködött. Növekedett a Komszomol-szervezetek száma Belorusszijában is. 1942 öszén az ellenség által megszállt területre érkezett a Belorusz Komszomol Központi Bizottsága vezetöinek egy csoportja Mazurovval, a központi bizottság titkárával az élén, s kezébe vette a minszki, a poleszjei, a gomeli, majd valamivel késöbb a pinszki és a breszti terület Komszomolszervezetei tevékenységének vezetését. 1943 végén Belorusszija valamennyi megszállt körzetében illegális bizottságok müködtek, emellett 12 városi és 10 területi bizottság is volt. Jelentösen megerösödtek a Komszomol-bizottságok a leningrádi, a kurszki, az orjoli területen, valamint az OSZFSZK más területein. Fontos szerepet játszott ebben a Komszomol Központi Bizottsága kebelében alakított osztály, amely a megszállt terület Komszomol-szervezeteinek irányításával foglalkozott. A pártbizottságok irányították a Komszomol-szervezetek tevékenységét, segítségükre voltak abban, hogy az ifjúság vezetöivé váljanak a megszállók elleni harcban. A komszomolisták alkották a kommunisták mellett a partizánosztagok legtevékenyebb részét, s a parancsnokság, a pártszervezetek támaszául szolgáltak. 1943 végén az összes partizánok csaknem egyharmada kommunista vagy komszomolista volt. Ez óriási eröt adott a partizánmozgalomnak. Az ellenség hátában müködö pártés Komszomol-szervezetek megszilárdítása, a partizánmozgalom megerösítése érdekében nagy munkát végeztek a partizánegységek és magasabbegységek politikai biztosai. Többségük a múltban pártvagy szovjetvezetö volt, tapasztalatokkal rendelkezett az emberekkel való bánásmód terén. A politikai biztosok közül sokan a hadsereg hivatásos politikai munkásai voltak, akik a háború kezdeti idöszakában bekerítésbe kerültek. 1942 októberében, amikor a Vörös Hadseregben megszüntették a politikai biztosok (komisszárok) intézményét, sok partizánosztagnál is eltörölték ezt a beosztást. Ámde a megszállt körzetek pártszervezetei és a Partizánmozgalom Központi Törzse, figyelembe véve az ellenség hátában vívott harc sajátos körülményeit, azzal a kéréssel fordult a párt központi bizottságához, hogy a partizánosztagoknál vezessék be újra a politikai biztosok intézményét. A Partizánmozgalom Központi Törzse 1943 januárjában ezt írta a párt központi bizottságának: "Az ellenség hadtápterületén a mozgalom szervezésében a vezetö szerepet a párt, nevezetesen az illegális pártközpontok, a párt megbízottjai, a pártbizottságok és az illegális pártszervezetek töltik be. Vezetö szerepüket és befolyásukat a mozgalomban a legteljesebben az osztagok politikai biztosai útján tudják érvényesíteni, akik a parancsnokok mellett teljhatalommal rendelkeznek." A párt központi bizottsága egyetértett a megszállt körzetek pártszervezeteinek és a Partizánmozgalom Központi Törzsének javaslatával, és 1943-ban elrendelte, hogy a partizánosztagoknál és magasabbegységeknél tartsák meg a politikai biztosok intézményét. A partizánegységeknél és magasabbegységeknél így helyreállt, és megszilárdult ez az intézmény, s ez a körülmény sok tekintetben elömozdította az ellenség hátában folyó népi harc továbbfejlödését. Az illegális pártszervezetek hálózatának kiépítése és megerösödése eredményeképpen a lakosság és a partizánok körében végzett politikai tömegmunka még nagyobb méreteket öltött. Az illegális kommunisták ismertették a fasiszta igába hajtott szovjet emberekkel a kommunista párt és a szovjet kormány legfontosabb határozatait, az arcvonalon kialakult helyzetet, leleplezték azokat az aljas és véres tetteket, amelyekre a megszállók és lakájaik, azok a burzsoá-nacionalisták vetemedtek, akik megpróbálták újból megvetni a lábukat Ukrajna, Belorusszija nyugati területein és a Baltikumban, ahol kevéssel a háború elött kiáltották ki a szovjethatalmat. Az ellenség hátában folytatott bolsevik propaganda és agitáció a népek közötti ellenségeskedés burzsoá-nacionalista ideológiájával a népek barátságának szovjet ideológiáját állította szembe. A bolsevik propaganda és agitáció a lakosság körében megszilárdította a megszállókkal szembeni engesztelhetetlenség szellemét és a szovjethatalom gyors helyreállásába, a kommunista párt ügyének igazságába vetett hitet, a fasiszta megszállók elleni aktív harcra mozgósította a lakosságot, fejlesztette a partizánok harci szellemét és fokozta aktivitásukat. A megszállt területen a politikai tömegmunka állt a földalatti pártszervezetek figyelmének középpontjában, s e szervezetek igyekeztek befolyásukat a lakosság legszélesebb rétegeire kiterjeszteni. A kommunisták, a komszomolisták, s a politikailag legképzettebb pártonkívüli partizánok alkották azt a magot, amely a pártszervezetek segítségére volt a lakosság körében végzett munkában. A partizán agitátorok sokszor tízmeg tízkilométert gyalogoltak, hogy a lakossággal ismertessék a szovjet nép életének egy-egy új, fontos eseményét, az arcvonalon kialakult helyzetet. Különösen nagy lendületet vett a politikai tömegmunka a partizán-magasabbegységek portyái során; ezek útvonala rendszerint olyan területeken vezetett át, ahol a partizánmozgalom azelött viszonylag gyenge volt. A portyák idején minden partizán agitátorrá, a pártés a szovjethatalom eszméinek terjesztöjévé vált. A falvakban a lakosság mindenütt szívélyesen és örömmel fogadta a partizán agitátorokat. A falu apraja-nagyja igyekezett ott lenni a gyüléseken, megbeszéléseken. Ha egy faluba partizán agitátor érkezett, annak nyomban elterjedt a híre mindenütt. Az agyonsanyargatott szovjet emberek mind szomjaztak az igaz, bolsevik szóra. "A fasiszták által felgyújtott, kifosztott falvakban tartottunk gyüléseket írja emlékirataiban Kozlov, a minszki terület pártbizottságának titkára. Minden családnak megvolt a maga bánata, baja és keserüsége, és minden embernek megvolt a közös bánata is, valamenynyien aggódtak a haza sorsáért. Amikor az arcvonalon kialakult helyzetröl, a partizánmozgalom sikereiröl beszéltünk, nem az ünneplést, nem a felcsattanó tapsot hallottuk, hanem éreztük, hogy hevesebben ver az emberek szíve. Milyen gyengéd szeretet csillogott az emberek szemében, amikor a pártról beszéltünk, milyen eröt adott ez az embereknek! Megismertettük a néppel a párt utasításait, s ez volt a leghatalmasabb fegyverünk. A párt nevében szóltunk a néphez, s ez volt a titka minden sikerünknek." A partizán agitátorok szava a megszállt területeken szovjet emberek százezreihez jutott el. A kommunisták és a partizán aktivisták 1942-1943 telén csupán a szumi terület cservoniji, gluhovói és konotopi körzetében több mint 500 beszélgetést és 300 gyülést rendeztek, s ezeken sok tízezer helyi lakos vett részt. A mogiljovi terület partizánalakulatainak agitátor kollektívái 1943 augusztusában és szeptemberében 750 elöadást tartottak a lakosság körében, és mintegy 5000 beszélgetést szerveztek. A lidai körzetben és a baranovicsi terület vele szomszédos körzeteiben 1943 áprilisában és júniusában 275 településen szerveztek beszélgetéseket és elöadásokat, sok tízezer részvevövel. A pártszervezetek a lakosság körében folyó munka kifejlesztésére széles körben felhasználták a sajtót. 1943 elején az ellenség hátában már csaknem valamennyi pártbizottság adott ki lapokat, röplapokat és felhívásokat. Ukrajna megszállt területén megjelent az UK(b)P Központi Bizottságának, az USZSZK Legfelsö Szovjetjének és Népbiztosi Tanácsának lapja: a Ragyanszka Ukraina. Csaknem valamenynyi illegális területi bizottságnak volt saját újságja. Ukrajna megszállt területén 1943-ban körülbelül 20 nagy példányszámú lap jelent meg. "Az illegális lapok és röplapok sokféle úton-módon jutottak el az olvasóhoz emlékezik vissza Beszkromnij, a rovnói területi pártbizottság Cservonyij prapor (A vörös zászló) címü lapjának szerkesztöje -, összekötök, agitátorok, felderítök, falusi aktivisták útján; a földalatti pártszervezetek szerteágazó hálózatuk révén stafétaszerüen továbbították a lapokat sok tíz, olykor több száz kilométernyire. Pontos adataink voltak arról, hogy röplapjainkat és újságainkat olvassák Szárniban, Rovnóban, Luckban, Dubnóban, Kovelben, Pinszkben. A végzett munka hasznosságának tudata és a területi pártbizottság gondoskodása arra késztetett bennünket, hogy kis újságunkat minél mozgósítóbbá, minél harcosabbá tegyük." Az UK(b)P Központi Bizottsága megszervezte a központi és köztársasági lapoknak, folyóiratoknak és röplapoknak Ukrajna megszállt területére való rendszeres eljuttatását. 1943 elsö felében például mintegy 900 ezer példány újságot és folyóiratot és körülbelül 6,5 millió példány röplapot dobtak át az ellenség hátába. Belorusszijában az ellenség hadtápterületén 1943-ban két köztársasági, 13 területi és 124 körzeti újságot, valamint temérdek röplapot adtak ki. Az év folyamán a Zvjazdának (A csillag), a BK(b)P Központi Bizottsága és a minszki területi pártbizottság lapjának 105 száma jelent meg, összesen 57 ezer példányban. Belorusszijában nem volt egyetlen olyan város, egyetlen olyan falu sem, amelybe az illegális újságok vagy röplapok többé-kevésbé rendszeresen el ne jutottak volna. "A lapok eljutnak a terület körzeteinek többségébe és valamennyi városába jelentette a baranovicsi területi illegális pártbizottság 1943. október 1-én. A területi és körzeti lapok megjelenése nagy hatással volt a lakosságra. A minszki és ívjeszkí körzet sok községében a parasztok arra a következtetésre jutottak: "ha már egyszer újra megjelennek a szovjet lapok, ez azt jelenti, hogy a németnek hamarosan befellegzett, s újra szovjethatalom lesz." A BK(b)P Központi Bizottsága a lakosság és a partizánok számára sok más sajtóterméket is eljuttatott. 1943 májusában és augusztusában például a központi újságokat és más kiadványokat mintegy 930 ezer példányban vitték át az ellenség hadtápterületére; emellett 2,3 millió röplap, több mint 664 ezer könyv, füzet és folyóirat, valamint 477 könyvtár is átjutott. Illegális sajtója volt Litvánia, Lettország, Észtország pártszervezeteinek. A vilniusi pártszervezet két lapot adott ki: egyet litván nyelven Tévinés Balsaie (A Haza Szózata), s egyet lengyel nyelven Sztandar Wolnoséi (Gyözelmi Zászló) címmel. A Litván K(b)P Központi Bizottsága 1942 szeptemberétöl 1943 augusztusáig 700 ezer példányban juttatta el a megszállt területre a Tiesa (Az igazság) és az Uz Tarybu Lietuva (A szovjet Litvániáért) címü lapot, és körülbelül 3 millió példányban küldött röplapokat és felhívásokat. Lettországban az illegális pártszervezetek három lapot adtak ki lett nyelven, egyet latgal és egyet orosz nyelven. 1943 második felében 58 különféle röplapot nyomtattak. Megszervezték a röplapkiadást Észtországban is. Az Észt K(b)P Központi Bizottságának Irodája 1943-ban megvitatta a megszállt területen folyó sajtópropaganda helyzetét, és határozatában hangsúlyozta: "Az Észt K(b)P Központi Bizottságának Irodája pozitívjelenségként értékeli, hogy az ÉK(b)P illegális pártszervezetei a fasiszták hadtápterületén kiadták az elsö röplapokat, mégpedig az 1343-ban, Györgynapra virradó éjjel kitört észt felkelés 600. évfordulójának tiszteletére." Észtországba 1942 elejétöl 1943 novemberéig 190 különféle röplapot juttattak el összesen mintegy 14 millió példányban. Lankadatlan figyelmet fordított az illegális sajtóra a Moldavai K(b)P Központi Bizottsága is. 1942 végén Kamenka helységben illegális nyomdát rendeztek be, s itt készítették el azokat a röplapokat és felhívásokat, amelyeket a köztársaság területén terjesztettek. Az agitációs és propagandaanyagnak az ellenség hátába való továbbítása terén nagy munkát végzett a Partizánmozgalom Központi Törzsének kebelében müködö politikai osztály. Csak 1942 decemberétöl 1943 március közepéig több mint 6 millió példányban juttatott a megszállt területre röplapokat és füzeteket. Emellett a partizán-magasabbegységeknek és osztagoknak több mint 80 hordozható nyomdát adtak át, amiböl Ukrajnába több mint 20, Belorusszijába 20, a szmolenszki területre 10, az orjoli területre öt és a krasznodari határterületre 10 jutott. A nyomtatott igaz szónak óriási szerepe volt a megszállók elleni harc fokozásában, a német fasiszta hadsereg hadtápjának aláásásában. "Illegális újságok, röplapok és felhívások terjesztésével -jelentette 1943 júliusában az orjoli terület karacsev-hvosztovicsi körzetének illegális pártbizottsága harcra mozgósítottuk a polgári lakosságot, felszólítottuk, hogy tanúsítson ellenállást a németeknek a mezögazdasági termékek begyüjtését, az erdökitermelést és az útjavítást elrendelö intézkedéseivel szemben, valamint gátolják meg az embereknek németországi kényszermunkára való elhurcolását . . ." A pártszervezetek vezetésével a lakosság körében végzett politikai tömegmunka még jobban megszilárdította a lakosság kapcsolatát a partizánokkal. A partizánok a nép odaadó szolgálatával, harcukkal kivívták a lakosság bizalmát és együttérzését. A lakosság hü védelmezöit látta bennük. A kurszki területi pártbizottság ezt írja az SZK(b)P Központi Bizottságának: "A politikai tömegmunka eredményeképpen a lakosság a legmesszebbmenöen támogatta a partizánokat, szabotálta a német vezetés rendelkezéseit, hitt népünk gyözelmében, és várta a Vörös Hadsereg bevonulását." A megszállt terület lakosai minden erejükkel segítették a partizánokat, igyekeztek megkönnyíteni nehéz életüket. "A lakosságnak a partizánokhoz való viszonyát -jelentette 1943 februárjában a szmolenszki területi pártbizottság az jellemezte, hogy kész volt bármiben segítségére lenni a népi bosszúállóknak. Bármennyit fenyegetöztek is a német parancsnokok, bármilyen kegyetlenül számoltak is le azokkal, akik a partizánokat segítették, semmi sem tántoríthatta el a szovjet embereket attól, hogy a partizánokat támogassák." A lakosok értesítették a partizánokat a német csapatok mozgásáról, figyelmeztették öket a veszélyre, rejtegették a sebesült és beteg partizánokat. A kolhozparasztok kenyérrel és más élelmiszerrel látták el öket. Gyakran ök maguk szállították az élelmet nagy távolságokra is a partizánok támaszpontjaira. "S ha azt nem akartuk elfogadni közölte az 1. gomeli partizándandár parancsnoka -, megsértödtek és ezt mondták: Megöriztétek termésünket, jószágunkat, házainkat, vagyonunkat, ezért legalább ennyit el kell hogy fogadjatok." A megszállt terület falvaiban a következö rigmus járta: Hej, a német mindhiába Szidja a tél agyarát, Nem a fagy, a kolhoz állja Őkelmével a csatát. Az 1. kurszki dandár partizánjai körében nagy tiszteletnek örvendett Mironova, öreg kolhozparasztasszony. Két fiát adta a Vörös Hadseregnek azzal az útravalóval, hogy kitartóan küzdjenek a megszállók ellen. Élemedett kora és betegsége miatt nem állhatott a partizánok közé, de önfeláldozóan segítette öket. Mironova télen mindenét odaadta a partizánoknak, amit a megszállók elöl nagynehezen elrejtett: 10 pud gabonát, 15 pud burgonyát, baromfit és szénát. Anyaként gondoskodott a partizánokról, harisnyát, kesztyüt kötött számukra, s amikor beállt a hideg, elvitte nekik fiai meleg ruháit. "Nesztek, hordjátok mondta az idös asszony -, hadd melegítsen benneteket fiaim ruhája." A megszállók gyanították, hogy Mironova kapcsolatot tart a partizánokkal, ezért felgyújtották a házát, széthurcolták egész gazdaságát, de hazafiasságában megrendíteni nem tudták. S amikor 1942 végén a kurszki kolhozparasztok a megszállt területen gyüjtést rendeztek a "Kurszkij partizán" nevü repülögép építésére, Mironova az elsök között adta oda minden megtakarított pénzét: 300 rubelt. Az ellenség hátában ezrével meg ezrével voltak ilyen, Mironova kolhozparasztasszonyhoz hasonló egyszerü, szerény szovjet hazafiak, s ebben rejlett a német fasiszta megszállókkal szembeni népi ellenállás nagy ereje. A fasiszta rabságba került szovjet emberek minden gondolata a szovjetország volt, egyre csak annak érdekei és gondjai foglalkoztatták. Semmi sem ingathatta meg a szovjethatalomba vetett hitüket, azt a meggyözödésüket, hogy igaz ügyért harcolnak. Igyekeztek a megszállók ellen vívott igazságos háborúban minden erejükkel segítségére lenni a partizánoknak és szeretett Vörös Hadseregüknek. A szovjet partizánok "a földalatti mozgalom útján szoros kapcsolatot tartottak fenn a néptömegekkel, s így nehéz volt különbséget tenni a nép és a partizánok között írta egy Redelis nevü német tiszt, aki részt vett a partizánok elleni büntetö expedíciókban." A párt vezetésével magukban a partizánosztagokban is fokozódott a politikai munka, és 1943-ban már rendszeressé vált. A partizánosztagoknál csaknem naponta tartottak az idöszerü eseményekröl politikai tájékoztatókat. Sok osztagnál, amikor azt a körülmények lehetövé tették, politikai foglalkozásokat szerveztek, elöadásokat tartottak. Az elöadók gyakran az ukrán, a belorusz kommunista párt központi bizottságának és az SZK(b)P területi bizottságainak képviselöi voltak. Nagy népszerüségnek örvendtek a partizánok körében a "kis partizán sajtó" néven ismert faliújságok, harci röplapok és kézzel írott folyóiratok, amelyek gyakran csak egyetlen példányban forogtak közkézen. A "kis partizán sajtó" hozzátartozott már az osztagok életéhez, szerves része volt annak, nevelte és szervezte a partizánokat. A partizánok körében folyó nagyarányú pártpolitikai munka összhangban volt a partizánosztagok és magasabbegységek feladataival, s ez fokozta a partizánok harcképességét, állhatatosságát és támadó szellemét. A párt központi bizottsága, a partizánmozgalom pártvezetésének erösítése mellett, mindent elkövetett, hogy megjavítsa a partizánok anyagi-technikai ellátását, elsösorban fegyverrel, löszerrel, robbanóanyaggal, híradó eszközökkel való ellátásukat. Az ország haditermelésének növekedése módot nyújtott erre. A partizánok egyre több fegyvert és hadianyagot kaptak. A jobb parti Ukrajnában müködö partizánosztagok három hónap alatt (áprilistól júniusig) 1400 géppisztolyt, ezer karabélyt és puskát, 75 géppuskát, 50 aknavetöt és tüzérségi löveget, 70 páncéltörö puskát, 13 ezer gránátot, 34 tonna trotilt, valamint sok egyéb felszerelést és gyógyszert kaptak. A hadianyagnak és az agitációs irodalomnak az ellenség hátába való szállítására, valamint a sebesültek és betegek elszállítására a partizánmozgalom törzse egyre nagyobb arányokban használta fel a légieröt. A partizánosztagokhoz indított repülöjáratok száma 1943-ban, az elözö évhez viszonyítva, három és félszeresére nött. Egyedül a nagy hatósugarú légierö és a polgári légiflotta repülöi a partizánmozgalom törzsének megbízásából 12 ezer felszállást hajtottak végre, hogy az ellenség hadtápterületére hadianyagot szállítsanak, s félannyi alkalommal le is szálltak a partizán repülötereken, illetve leszállóhelyeken. 1942 második felében a partizánosztagokhoz sok híradó eszközt szállítottak, és hordozható rádióállomással felszerelt tapasztalt rádiósokat dobtak le. 1942 derekától 1943 végéig jelentösen megnövekedett a partizánosztagoknál és magasabbegységeknél müködö rádióállomások száma. Rendszeres rádióösszeköttetést létesítettek a legtöbb partizánalakulattal. Mindez megkönnyítette vezetésüket, lehetövé tette a partizánok tevékenységének összehangolását, s azt, hogy az ellenség legfontosabb objektumaira mérjék csapásaikat. Amint a partizán-magasabbegységek újabb fegyvereket kaptak, azonnal megkezdték azok tanulmányozását. A nagy magasabbegységeknél iskolákat szerveztek az új robbantási technika elsajátítására. A partizánok harckiképzése állandóan tökéletesedett. Jelentösen megjavult a partizánosztagok és magasabbegységek technikai eszközökkel való ellátottsága, és megnött azok harcértéke is. Például az összesen mintegy 45 ezer emberböl álló 48 belorusz partizándandár, amely az 1. Balti Front sávjában müködött, 1943-ban a személyi fegyverek mellett 48 löveggel, 270 aknavetövel, 250 páncéltörö ágyúval, 215 géppuskával és 1800 golyószóróval rendelkezett. 1943 tavaszán az orjoli terület 78 dandárjának és önálló osztagának 40 lövege, 215 aknavetöje, 80 páncéltörö puskája, 160 géppuskája, ezer golyószórója és 1200 géppisztolya volt. Egyes partizánosztagok azonban még 1943-ban is fegyverés löszerhiánnyal küzdöttek. Így tehát a párt központi bizottsága és az ellenség hátában müködö pártbizottságok arra törekedtek, hogy megszilárdítsák a partizánmozgalom pártvezetését, erösítsék az illegális pártszervezeteket, kiváló pártmunkásokkal töltsék fel soraikat, s tökéletesítsék a lakosság és a partizánok közötti politikai tömegmunkát. Jelentösen javult a partizánosztagok és magasabbegységek harci technikai eszközökkel való ellátása. 3. A partizánerök növekedése A partizánmozgalom pártvezetésének erösödése, a megszállt terület lakossága körében végzett politikai tömegmunka és a Vörös Hadsereg gyözelmei eredményeképpen Ukrajnában, Belorusszijában, az Oroszországi Föderáció megszállt részein és az ellenség által elfoglalt más területeken rohamosan megszaporodtak a partizánosztagok és magasabbegységek. 1942 december elején Ponomarenko, a Partizánmozgalom Központi Törzsének fönöke a párt központi bizottságához küldött beszámolójában jelentette, hogy "a parasztok nagy tömegekben csatlakoznak a partizánosztagokhoz". Decemberben, a téli harc nehézségei ellenére, a megszállt területen 1470 új osztag és csoport alakult, a partizánok létszáma pedig több mint 14 ezer fövel növekedett. 1943 tavaszától a partizánmozgalom még nagyobb arányokat öltött. A szovjet emberek ezrei meg ezrei kapcsolódtak be a megszállók elleni fegyveres harcba. A partizánosztagoknak a lakossággal való kapcsolata még szorosabbá vált. Sok megszállt körzetben kisebb fel nem fegyverezett tartalékokat hoztak létre, hogy azokból egészítsék ki a partizánosztagokat. Így a kis csoportok mihamar erös, harcképes osztagokká fejlödtek, az osztagok pedig magasabbegységekké alakultak át. A partizánok és a lakosság körében abban az idöben népszerüvé vált a következö dal: Fák sürüjében, rónán, ingoványon, Esik vagy fú, mindegy, ha nyár, ha tél, Legyözhetetlenül és rendületlen Hös partizánok száza, ezre kél . . . Rohamosan terebélyesedett a partizánmozgalom Ukrajnában is. Áprilisban a Szaburov és Bogatir parancsnoksága alatt álló zsitomiri magasabbegységnek több mint 3300 harcosa volt kétszer annyi, mint 1942 végén. Ugyanabban az idöben a csernyigovi területi holmi erdökben Popudrenko és Novikov parancsnoksága alatt egy erös partizán-magasabbegység jött létre, amely 14 partizánosztagból állt és összesen 3000 harcost számlált. A mihajlo-kocjubinszki körzet erdöségeiben Taranuscsenko és Taranyuk parancsnoksága alatt újabb magasabbegység alakult, összesen 2300 fönyi létszámmal. Szüntelenül növekedett a csernyigovi "Za rogyinu" (A hazáért) nevü magasabbegység is; hamarosan több mint 3000 harcosa lett. 1943 szeptemberében a csernyigovi partizánok soraiban már több mint 12 ezer fö harcolt; ez többszöröse volt az elözö évi létszámnak. Az UK(b)P Központi Bizottsága által kiküldött, Grabcsak, Rugyics, Szalaj és mások vezette szervezö csoportok tevékenysége eredményeképpen 1943 elsö felében egyre nagyobb partizánosztagok és magasabbegységek alakultak a jobb parti Ukrajnában. A kirovográdi területen 1943 elejéig 14 partizánosztagot és mintegy 30 csoportot szerveztek. A kamenyec-podolszki területen, a szlavuto-sepetovkai és proszkurovi partizáncsoportokból és osztagokból, Sitov parancsnoksága alatt négy partizánmagasabbegység keletkezett. A rovnói területen a "Za rogyinu" osztagból és több csoportból három nagy partizán-magasabbegységet alakítottak. 1943 tavaszán a zsitomiri és a rovnói területen Satanowski parancsnoksága alatt lengyel partizánosztag alakult; augusztusban pedig három osztagból álló lengyel partizán-magasabbegységet szerveztek. 1943 szeptemberében a csernyigov-volhíniai magasabbegység keretében megalakították a Wanda Wassilewska nevét viselö lengyel partizándandárt. Májusban a partizánok oldalára átállt 101. szlovák ezred tisztjeinek és katonáinak egy csoportjából Jan Nalepka parancsnoksága alatt csehszlovák partizánosztagot szerveztek. A szlovák katonák egyre nagyobb tömegben csatlakoztak a szovjet partizánokhoz. A hadtáp és a közlekedési vonalak örzésére kijelölt szlovák egységekböl 1943-ban, hiányos adatok szerint, 1250 fö állt át a partizánokhoz. A lengyel és a csehszlovák hazafiaknak a szovjet partizánokkal vívott közös harcában ragyogóan kifejezésre jutott a szláv népek összefogása a közös ellenség a fasizmus elleni küzdelemben. 1943 elsö négy hónapjában Ukrajnában a partizánok létszáma két és félszeresére növekedett. "19421943 telén és 1943 tavaszán az ukrajnai partizánmozgalom amint az UK(b)P Központi Bizottsága megállapította jelentösen kiszélesedett és szervezetileg megerösödött. A zsitomiri, a kijevi, a kamenyec-podolszki, a rovnói, a csernyigovi és a szumi terület, valamint más ukrajnai területek számos körzetében a szovjet lakosság nagy tömegei hatékony harcot indítottak a német megszállók ellen." A lakosságból alakított, fel nem fegyverzett partizántartalék Ukrajna négy területén a csernyigovi, szumi, zsitomiri és a rovnói területen ebben az idöben 200 ezer föböl állott. A tartalékok jelentös segítséget nyújtottak a partizánoknak. Egy részüket bevonták egyes harcfeladatok végrehajtásába, s ha a körülmények úgy kívánták, beolvasztották öket a partizánosztagokba is. Az év derekán az UK(b)P Központi Bizottságának már 17 magasabbegységgel és 160 önállóan müködö osztaggal volt állandó kapcsolata. Ezek 29500 fegyveres partizánból állottak. Kisebb osztagok minden körzetben müködtek, de velük nem sikerült mindig kapcsolatot teremteni. 1943 végén, jóllehet a bal parti Ukrajna körülbelül 15 ezer partizánja szovjet hadtápterületre került, Ukrajnában továbbra is 29 magasabbegység és 83 önálló osztag, összesen 43500 fö harcolt. Gyors ütemben nöttek a partizánerök Belorusszijában. A minszki területen Suba és Maskov parancsnoksága alatt megalakult a "Szmerty fasizmu" ("Halál a fasizmusra") partizándandár, amely késöbb a "Kirov dandár" nevet vette fel. A dandár májustól októberig több mint 1100 fövel gyarapodott, ami három újabb partizánosztag szervezését tette lehetövé. Megkétszerezödött az osztagok száma és csaknem megháromszorozódott a harcosoké az uzmenyi "Vorosilov" dandárban, amelynek Jeremenko volt a parancsnoka, Sztyepanov pedig a politikai biztosa. Augusztusban a dandárban nyolc osztag müködött 1600 partizánnal. A mogiljovi területen Beszpojaszov és Scserbakov parancsnoksága alatt 1943 augusztusában megalakult "Sztálin" partizánezred novemberig már megkétszerezte sorait; több mint 1200 harcosa volt. Nagy partizánalakulattá nött a faraszevics és Birjukov vezette 8. rogacsevi dandár is : októberben már több mint 2000 partizánból állott, csaknem kétszer annyiból, mint 1943 februárjában, megalakulása idején. A gomeli területen a "Katinyin" partizánosztag, amelyet tavasszal az 1. gomeli partizándandárrá alakítottak át, két hónap alatt (júliusban és augusztusban) több mint a kétszeresére nött. Kozsar, a gomeli területi pártbizottság titkára ezt írta: "Egyre több új harcos özönlött a partizánosztagokba . . . Mindenütt a legjobb barátként fogadtak bennünket, amivel csak tudtak, segítettek nekünk." Jelentösen megerösödtek a partizánosztagok Belorusszija nyugati területein. 1943 novemberében a breszti, a baranovicsi, a pinszki, a vilejkai és a belosztoki területen 185 partizánosztag müködött összesen 26 ezer partizánnal. Emellett a partizánoknak több mint 43 ezer fönyi rejtett tartalékuk volt. A belorusz partizánok soraiba egy év alatt összesen 96 ezer ember lépett be, s ez lehetövé tette a partizándandárok számának jelentös növelését. Míg 1943 januárjában Belorusszijában 512 osztag müködött, összesen 57700 partizánnal, addig júniusban már 553 (80700 fö), szeptemberben 655 (103600 fö), és novemberben 720 (122600 fö), nem számítva azt a 30800 föböl álló 123 partizánosztagot, amely a köztársaság több keleti körzetének felszabadítása folytán az arcvonal mögé került. Nöttek a partizánok eröi az Oroszországi Föderáció még fel nem szabadított körzeteiben is. A Partizánmozgalom Leningrádi Törzse 1943 május végén a megszállt területen uralkodó helyzetröl a következöket jelentette: "A lakosság jelentös része a megszállók elleni támadó harcra tér át, a németek mozgósítása elöl az erdökbe menekül, s az emberek százával lépnek be a partizánosztagokba." A partizánok száma a leningrádi területen 1943-ban több mint tízszeresére növekedett, és 35 ezer före rúgott. Májustól decemberig megkétszerezödött a kalinyini partizánok száma. Decemberben a kalinyini területen 16 dandár és három osztag harcolt, összesen 13800 partizánnal. A Krímben a partizánosztagokba 1943 utolsó három hónapjában több mint 5500 fö lépett be. Megsokasodtak a partizánok a Baltikumban is. A partizánosztagok száma Litvániában májustól novemberig több mint két és félszeresére, Lettországban négyszeresére emelkedett. Észtországban kilencszer annyi partizán harcolt, mint 1942-ben. Novemberben a balti köztársaságokban már 74 partizánosztag és csoport müködött összesen 1800 harcossal. 1943 végén az ellenség hátában összesen mintegy 250 ezer partizán, az elözö évinek több mint a kétszerese harcolt. Emellett a partizánalakulatoknak több százezer ember, fel nem fegyverzett tartalékuk volt. A szovjet hazafiak ezrei a városokban és a falvakban önfeláldozóan harcoltak a megszállók ellen. A partizánok és a földalatti harcosok az ellenség igáját nyögö szovjet emberek millióinak támogatását élvezték. Megszámlálhatatlanul sokan küzdöttek a megszállók ellen. A partizánmozgalmat a háború második idöszakában erejének szüntelen rohamos növekedése jellemezte. 4. A partizánok tevékenysége az ellenség közlekedési útvonalai és más katonai objektumai ellen A partizán-magasabbegységek és osztagok harctevékenységének a háború második idöszakában az szabott irányt, hogy a Szovjetunió fegyveres eröi gyözelemre gyözelmet arattak, és megkezdték az ellenség tömeges kiüzését országunk területéröl. A Vörös Hadsereg nagyarányú támadó hadmüveletei folytán a partizánmozgalom új feladatok elött állt: meg kellett szerveznie a szorosabb együttmüködést a szovjet csapatokkal, különösen vízi akadályok leküzdésénél, fokoznia kellett csapásait az ellenség vasútvonalai és hadtápintézményei ellen, harcolnia kellett az iparvállalatok és más népi javak megörzéséért, a szovjet embereknek a pusztulástól és a fasiszta rabságtól való megmentéséért. A partizánerök növekedése, fegyverzetük és technikai felszerelésük gyarapodása, a felgyülemlö harci tapasztalatok és a partizántörzsek vezetési készségének javulása lehetövé tette, hogy az ellenség hadtápterületén egyre eröteljesebbé és mind nagyobb arányúvá váljék a fegyveres harc. A partizánok eröfeszítésüket föleg arra összpontosították, hogy akadályozzák az ellenség vasúti közlekedését. Az ellenség hadtápterületének minden fontosabb vasútvonalán müködtek. A harcnak ez a fajtája volt a leghatásosabb. A partizánok vasúti szerelvények kisiklatásával pusztították az ellenség élöerejét és harci technikai eszközeit. Minden robbanás után megszakadt a közlekedés, s ez súlyosan kihatott az ellenséges arcvonal ellátására. Emellett a partizánok hatékony müködése arra kényszerítette az ellenséget, hogy nagy eröket tartson vissza közlekedési vonalainak örzésére. Keitel tábornagy, a német föparancsnokság vezérkari fönöke 1942 végén keserüen ismerte be, hogy "a partizánok fokozódó tevékenysége és a közlekedés állandó zavarása szükségessé teszi, hogy a birodalom területén és a keleti hadmüveleti körzetekben levö tartalék hadosztályokat, tábori tanhadosztályokat, légvédelmi kiképzö és tartalék alakulatokat a jövöben részben a vasutak örzésére használjuk fel". Amikor a Vörös Hadsereg támadásba ment át, a partizánok még hatékonyabban müködtek. A téli hadjárat idején az Észak-Kaukázus és az Alsó-Don partizánjai fokozták az ellenség közlekedési útvonalaira mért csapásaikat. 1942. december 20-án az "Ovod" osztag partizánjai kisiklattak egy csapatot és hadianyagot szállító ellenséges szerelvényt. Másnap az "Ignatov fivérek" nevét viselö partizánosztag felrobbantott egy másik szerelvényt, s ennek során 10 harckocsi, 36 löveg, 14 vagon löszer semmisült meg, több száz fasiszta pedig meghalt vagy megsebesült. A "Msztyityel" ("Bosszúálló") nevü partizánosztag decemberben három nap alatt két ellenséges szerelvényt siklatott ki. A rosztovi területi partizánok 1943 februárjában nyolc német szerelvényt semmisítettek meg, és két vasúti hidat robbantottak fel. Nagy eredményeket értek el a téli hadjárat során a brjanszki partizánok. Az volt a feladatuk, hogy meghiúsítsák az ellenség számára rendkívül fontos brjanszki vasúti gócpont munkáját és a hozzá csatlakozó brjanszk-karacsevi, brjanszk-lgovi és brjanszk-gomeli vasútvonalak forgalmát (19. sz. térkép). Ezeken a vonalakon igen nagy forgalmat bonyolítottak le. Csak a brjanszk-gomeli vasútvonalon naponta 15 pár szerelvény szállította az élöeröt, harckocsikat, lövegeket és löszert. 1942 novemberében a "Halál a német megszállókra" nevü dandár egyik csoportja kisiklatta az ellenség egy Brjanszkból Gomel felé tartó szerelvényét. Megsemmisítettek a mozdonnyal együtt 16 vagont, és sok hitleristát megöltek vagy megsebesítettek. Néhány nap múlva egy másik csoport 80 kilométeres menet után, Hozorezovki községnél elérte a brjanszk-gomeli vonalat. A partizánok a pályatest aláaknázásával felrobbantottak egy mozdonyt és 30 vagont, s több száz német katonát semmisítettek meg. Így müködtek más csoportok is. Egyre gyakrabban megtörtént, hogy az ellenség élöerejét és harci technikai eszközeit szállító szerelvények partizánok aknáira futottak. 1943 februárjában a brjanszki partizánok alkalmaztak vasúti pályatest aláaknázására elöször idözített vasúti aknákat. Vállalkozásukat a Brjanszki Front parancsnokságával összehangolták. Minthogy az ellenség, a partizánok tevékenységétöl megrémülve, megerösítette a vasútvonalak örzését, az aláaknázást rendszerint nagyobb partizánerök fedezete alatt hajtották végre. A brjanszk-lgovi vasútvonal navlja-borscsevói szakaszának aláaknázását a Tkacsenko, illetve Kiszeljev parancsnoksága alatt álló a "Za rogyinu" ("Hazáért") és a "Za viaszi szovjetov" ("Szovjethatalomért") nevü dandár fedezte. Itt több mint 70 aknát helyeztek el. A brjanszk-karacsevi vasútvonal Belije Berega-milinkai szakaszának aláaknázását a Duk parancsnoksága alatt álló, Kravcovról elnevezett dandár biztosította. Itt mintegy 60 aknát telepítettek. A brjanszk-gomeli vasútvonal pocsep-zsugyilovói szakaszán a partizánok több mint 50 aknát raktak le. Ezt a szakaszt a Koseljov vezette "Csapajev" dandár fedezte. Sok aknát másfél hónapig terjedö idözítéssel telepítettek. A partizánok a német utászok félrevezetésére több aknamentes helyen felszakították a vasúti síneket. Az ellenség a pálya kijavítása után megindította a forgalmat. S ekkor váratlanul egyik szerelvény a másik után a levegöbe repült. A megszállók kénytelenek voltak az egész töltést felásni, hogy összeszedjék a megmaradt aknákat. A forgalom hosszú idöre megszünt. Eközben a szovjet légierö eröteljesen támadta a vonalakon és a pályaudvarokon összetorlódott szerelvényeket. E bonyolult vállalkozás sikerét elömozdította, hogy az ellenséget meglepte az elötte ismeretlen aknák széles körü alkalmazása. A partizándandárok és aknászcsoportok jól ki voltak képezve, és bátran, határozottan hajtották végre feladatukat. A brjanszki partizánok a vasutak aláaknázásával egyidejüleg sürün támadták a vasúti objektumokat is. Márciusban a Ponurovszkij és Horosavin parancsnoksága alatt álló "Szmerty nyemeckim okkupantam" ("Halál a német megszállókra") nevü partizándandár a brjanszk-lgovi vasútvonalon támadást hajtott végre Szinyezerki vasútállomás ellen. A partizánok üzemképtelenné tették a vasúti berendezést, felrobbantottak több váltót, öt kilométernyi szakaszon szétrombolták a híradó vonalat. A forgalom több mint egy napon át szünetelt. Nem sokkal késöbb a partizánok elhatározták, hogy használhatatlanná teszik a brjanszk-gomeli vasútvonalon, Vigonyicsi körzetében a Gyesznán átvezetö úgynevezett Kék hidat. A kétpályás közlekedésre épített Kék híd három acélívböl állott. A híd hossza körülbelül 300 méter volt. A híd örsége, a szomszédos helyörséggel együtt, 650 hitleristából állott, de ezeket a két kilométerre levö Vigonyicsi állomást örzö csapatok még megerösíthették. Ezenkívül Vigonyicsi és Lopus faluban erös rendöri helyörség volt. A vállalkozás idejéül a terv a március 8-re virradó éjjelt jelölte meg. A végrehajtásban a "Scsorsz", a "Szmerty nyemeckim okkupantam" ("Halál a német megszállókra") és a "Kravcov" dandár, valamint a Vorosilov nevét viselö 1. számú osztag, összesen 1050 partizán vett részt. Egy márciusi hajnalon az osztagok útnak indultak. Hosszú ideig meneteltek. Az emberek alatt minduntalan beszakadt a vékony kérgü mély hó. Bukdácsoltak benne, erejük fogytán volt. Feladatuk fontosságának tudatában azonban leküzdötték a fáradtságot, és egyre tovább haladtak. "Pontosan éjfélkor írja emlékirataiban Romasin, a "Scsorsz" dandár volt parancsnoka két csoporttal elértem a hídtól egy kilométerre levö folyókanyart, a gyülekezés helyét . . . A távolban élesen kirajzolódott elöttünk a Kék híd hatalmas íveinek körvonala." A partizánok ügyesen elzárták a híd megközelítö útjait. A rohamcsoportoknak a hídért vívott harca alig fél óra hosszat tartott. A robbantók a híd ívtartói alá helyeztek 450 kilogramm trotilt és 500 kilogramm ammonitot. Hatalmas robbanás rázta meg a levegöt. Felcsapó lángok vakító fénye világította be az egész környéket. Az északi ívtartó leszakadt, és betörte a folyó jegét, a déli tehetetlenül lógott a levegöben. Ezalatt a biztosító csoportok Vigonyicsi-Lopus terepszakaszon szétverték az odaérkezö ellenséges erösítéseket. Több mint 300 fasiszta meghalt vagy megsebesült. Ugyanakkor a fedezet egy csoportja felrobbantott négy fahidat a brjanszk-pocsepi és a brjanszk-trubcsevszki országúton, majd három és fél kilométer hosszú szakaszon szétrombolta a távbeszélö és távíró-vezetéket. A partizánok a Kék híd felrobbantásával kapcsolatos vállalkozásban 12 halottat és 46 sebesültet vesztettek. Az ellenségnek több mint egy hónapra volt szüksége, hogy helyreállítsa a hidat, de akkor is csak egyirányú forgalmat tudott rajta lebonyolítani. Teske, a német "Közép" hadseregcsoport szállítási csoportfönökségének egykori vezetöje a vállalkozásról ezt írta: " . . . Egy nagy partizánosztag felrobbantott egy vasúti hidat az egyik hadászatilag rendkívül fontos vasútvonalon, éppen a Kurszk elleni támadásra készülö német csapásmérö csoportosítás kellös közepén". A brjanszki partizánok tevékenységének eredményeképpen a téli hadjárat során jelentösen csökkent a brjanszki csomóponthoz csatlakozó vasútvonalak átbocsátóképessége, és az ellenség kénytelen volt nagy eröket bevonni a közlekedési vonalak örzésébe. "A partizánok az orjol-brjanszki vonalon a német katonákat szállító szerelvényeket csaknem mind felrobbantották vagy legalábbis kisiklatták mondotta Kager, egy hadifogságba került hitlerista tiszt. Minden szerelvény elé két pörekocsit kapcsoltunk, hogy megelözzük a mozdonyok aknára futását. Éjszaka a vonatok legfeljebb 15 kilométeres sebességgel közlekedtek." Súlyos csapást mértek az ellenség vasúti közlekedésére a Brjanszki-erdö nyugati részén müködö partizánok is. Ellenörzésük alatt tartották a "Közép" hadseregcsoport hadtápterületén a szmolenszkroszlavl-brjanszki és a gomel-brjanszki, valamint az ebben az irányban valamennyi fövonalat összekötö orsa-unyecsai fontos harántvonalat. 1943 áprilisában a Korotcsenko és Lebegyev parancsnoksága alatt álló 2. kletnyanszki partizándandár vállalkozást hajtott végre az orsa-unyecsai vasútvonalon, a Beszegy folyón átvezetö 120 méteres belinkovicsi híd felrobbantására. Ezzel az ellenség központi csoportosításának hadtápterületén levö legfontosabb harántvonalat egy teljes hónapra üzemképtelenné tette. Az ukrán és a belorusz partizánok is egyre nagyobb csapásokat mértek az ellenség közlekedési vonalaira a Vörös Hadsereg téli támadásának idöszakában. Az ukrán partizánok csupán 1942 utolsó három hónapjában 150 szerelvényt siklattak ki, jóval többet, mint az év elözö kilenc Hónapja alatt. A belorusszijai partizánok 1942 novemberétöl 1943 márciusáig csaknem kétszer annyi szerelvényt robbantottak fel, mint az ellenség hadtápterületén folytatott harctevékenységük elözö öt hónapja alatt. Ugyanilyen sikeresen tevékenykedtek a téli hadjárat során más köztársaságok és területek partizánjai is. 1942 novemberétöl 1943 áprilisáig a szovjet partizánok az ellenség mintegy 1500 szerelvényének kisiklatását szervezték meg. Abban az idöszakban, amikor a német fasiszta hadsereg a nagyszabású 1943-as nyári támadásra készült, a népi bosszúállók még jobban fokozták az ellenség legfontosabb vasútvonalai ellen irányuló tevékenységüket. A német fasiszta csapatok hátában müködö partizán-magasabbegységek és osztagok áprilisban 320, májusban több mint 760 és júniusban mintegy 900 nagy szerelvényt siklattak ki. Azok a szüntelen és egyre növekvö erejü csapások, amelyeket a partizánok a vasúti közlekedésre mértek, nemcsak a fasiszta csapatok szállítását és ellátását akadályozták, hanem harci szellemükre is hatással voltak. Fritz Kopitz tizedes levelében feleségének a következöket írta : "A vonatunk egy napig megy, aztán három napig javíthatjuk a pályát, mert a partizánok mindent felrobbantottak. Tegnapra virradó éjjel összeütköztettek egy futárvonatot és egy szabadságos katonákat szállító szerelvényt, s így a vonatok újra megálltak . . . így élünk az orosz paradicsomban." Kurt Langer barátjának írt levelében így panaszkodik: "Tegnap megint megtámadtak egy szabadságos vonatot, és heves harcra került sor, amely persze nem végzödött veszteség nélkül. Most nem túlságosan kellemes szabadságra utazni, mert nem sokan érik el sértetlenül Németország határát." Az 1943-as nyári-öszi hadjárat során a partizánok vállalkozásai az ellenség vasútvonalai ellen egyre szorosabban kapcsolódtak a Vörös Hadsereg támadó hadmüveleteihez. Az ukrán partizánoknak a Vörös Hadsereggel való jobb együttmüködése érdekében az UK(b)P Központi Bizottsága azt javasolta a Partizánmozgalom Ukrán Törzsének, hogy a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának utasításai alapján dolgozza ki a partizánok harctevékenységének tervét a tavaszi-nyári idöszakra. 1943 április elején az Ukrán K(b)P Központi Bizottságának ülésén megvitatták a tervet. Az UK(b)P Központi Bizottsága által elfogadott tavaszi-nyári terv szerint a nagy ukrán partizán-magasabbegységeket, amelyek föként Ukrajna északi részében müködtek, a déli és délnyugati körzetekbe irányították át. Az volt a feladatuk, hogy itt a megszállók elleni harc felszításával megzavarják a 26 legnagyobb vasúti gócpont Kovel, Korosztyeny, Sepetovka, Zdolbunov, Szárni, Rovno, Kazatyin stb.

müködését. Az ellenség ezeken át sok csapatot és hadianyagot szállított az arcvonalra. A Partizánmozgalom Ukrán Törzse tervbe vette, hogy fegyvert, löszert és robbanóanyagot küld az ellenség által megszállt területre. Az ukrán partizánoknak a tavaszi-nyári idöszakra szóló müködési tervét április végén az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Irodája is jóváhagyta. Az UK(b)P Központi Bizottsága, hogy segítséget nyújtson a partizán-magasabbegységek parancsnokságának, áprilisban a pártmunkások egy csoportjával az ellenség hadtápterületére küldte Korotcsenkot, a központi bizottság titkárát. Késöbb a megszállt területre repült Sztrokacs, a Partizánmozgalom Ukrán Törzsének fönöke. Májusban az UK(b)P illegális Központi Bizottságának és a kilenc legnagyobb ukrán partizán-magasabbegység parancsnokainak és politikai biztosainak kibövített értekezletén megvitatták a partizánok tavaszi-nyári harctervének végrehajtásával kapcsolatos gyakorlati intézkedéseket. A Korotcsenko vezetésével lezajlott értekezleten részt vett Begma, Burcsenko, Druzsinyin, Fjodorov, Kovpak, Malikov, Melnyik, Rudnyev, Szaburov és más partizán vezetök. Ukrajna partizánjai, az UK(b)P Központi Bizottsága által elfogadott tavaszi-nyári harctervnek megfelelöen, fokozták az ellenség vasúti közlekedése elleni támadásaikat. A zsitomiri partizán-magasabbegység, amely a számi-lunyinyeci, korosztyeny-számi és a korosztyenyzsitomiri vasútvonal szakaszokon müködött, április júniusban kisiklatott mintegy száz ellenséges szerelvényt, és felrobbantott négy hidat. Az olevszk-korosztyenyi és a korosztyeny-novgorod-volinszkiji vasútvonalakon sikeresen harcolt egy másik Scsorsz nevét viselö zsitomiri partizán-magasabbegység is. A megszállók a korosztyeny-számi vonalat a partizánok csapásai miatt csak idönként használhatták, s kénytelenek voltak szállítmányaikat a zsitomiri gócponton át irányítani. A partizánok azonban Turcsinka állomásnál hamarosan felrobbantották az Irsa folyón átvezetö hidat, s ezzel több mint egy hónapra megszakították a forgalmat a korosztyeny-zsitomiri vonalon. A Kijev környéki partizánok vállalkozásokat hajtottak végre a kijev-korosztyenyi, a kijev-fesztovi, a fesztov-kazatyini és a fesztov-zsitomiri fontos vasútvonalak ellen. Június-augusztus folyamán két kijevi partizán-magasabbegység 80 csapatot és hadianyagot szállító szerelvényt robbantott fel. A csernyigovi partizánok rendszeresen meghiúsították az ellenség közlekedését a bahmacs-kijevi, bahmacs-gomeli és csernyigov-nyezsini vonalon. A kirovográdi partizánok minduntalan megzavarták Znamenka nagy vasúti gócpont munkáját, és feltartóztatták a közlekedést a znamenka-szmelai, znamenka-kirovográdi vonalszakaszon. Május-augusztusban, korántsem teljes adatok szerint, az ellenségnek mintegy 50 szerelvényét robbantották fel. A kamenyec-podolszki partizánok június-augusztus folyamán Sepetovka vasúti csomópont vonalain 158 szerelvényt siklattak ki. A hidak és vasútvonalak szétrombolására irányuló tevékenységüket ügyesen összekapcsolták a szerelvények felrobbantásával, és üzemképtelenné tették az ellenség számára rendkívül fontos sepetovka-tarnopolí vasútvonalszakaszt. Az ellenség kénytelen volt szerelvényeit kerülöúton, Ogyesszán át irányítani. Rovnótól északra az ellenség közlekedési vonalain három partizán-magasabbegység müködött. Csak a "Za rogyinu" nevü magasabbegység július és augusztus öt napja alatt több mint 40 ellenséges vonatot siklatott ki. A népi bosszúállók csapásai megbénították a számi csomópont munkáját. A számi-Iunyinyeci vonalszakaszon augusztus 15-töl szeptember 20-ig megszünt a forgalom. A csernyigov-volhfniai partizán-magasabbegység, amely hatékonyan alkalmazta az idözített aknákat, nagy veszteséget okozott az ellenségnek a vasútvonalakon. A népi bosszúállók ilyen aknák segítségével a kovel-számi vonalon 133 nagy szerelvényt siklattak ki. Ugyanígy járt a kovel-breszti vonalon 132, a breszt-pinszki vonalon pedig 123 szerelvény. Csak augusztusban több mint 200 vonatkisiklást szerveztek háromszor annyit mint az elözö év alatt. A "Scsorsz"-osztag partizáncsoportjai másfél hónapon át egyetlen német szerelvényt sem engedtek át a számi-koveli vonalszakaszon. A koveli csomópont vonalain az éjszakai közlekedés teljesen megszünt, nappal pedig az ellenség szerelvényei nyolc-tíz kilométeres sebességgel közlekedtek. 1943 második félévében a csenyigov-volhíniai magasabbegység több száz ellenséges szerelvényt siklatott ki, föleg idözített aknák segítségével. Az UK(b)P Központi Bizottsága rádiótáviratban üdvözölte a magasabbegység parancsnokait, politikai biztosait és partizánjait, az ellenség közlekedési vonalainak megrongálása terén végzett sikeres tevékenységük alkalmából. Az ukrán partizánok 1943 nyarán az ellenség vasúti közlekedése ellen kifejtett hatékony tevékenységükkel felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek. Csak 1943 augusztusában 665 ellenséges szerelvényt siklattak ki többet, mint a háború elözö két éve alatt együttvéve. Ukrajna partizánjai 1943 második felében összesen 3200 vonatot siklattak ki, s 260 hidat robbantottak vagy gyújtottak fel. A partizánok által veszélyeztetett ukrajnai vasútvonalak átbocsátóképessége jelentösen csökkent. A kovel-számi-kijevi rendkívül fontos vasúti fövonalon, amelyen Kurszknál harcoló német fasiszta csapatok utánpótlásának jelentös részét szállították, az átbocsátóképesség a hatodára, a kovel-rovnói vonalon pedig a felére csökkent. Ukrajna partizánjainak harctevékenysége tehát 1943-ban föképpen a tavaszi-nyári terv végrehajtására irányult. A partizánok bátor és határozott müködése fellelkesítette a lakosságot, s az egyre nagyobb tömegekben csatlakozott a partizánosztagokhoz és magasabbegységekhez. Belorusszija partizánjai is mind eröteljesebb csapásokat mértek az ellenség közlekedésére. Májusjúniusban több száz német szerelvényt siklattak ki, sok mozdonyt, vagont, pörekocsit és tartálykocsit semmisítettek vagy rongáltak meg. Június végén a Belorusz K(b)P Központi Bizottsága tervet dolgozott ki a megszállt területen levö vasúti sínek tömeges megsemmisítésére, s ez az akció "Sínháború" néven került be a történelembe. Azt tervezték, hogy egyidejüleg végrehajtott tömeges vállalkozás keretében több százezer helyen teszik használhatatlanná a vasúti síneket, és ezzel meggátolják a vasútvonalak gyors helyreállítását. A "Sínháborút" vonatok kisiklatásával, hidak felrobbantásával és vasúti berendezések szétrombolásával kellett összekapcsolni. A Partizánmozgalom Központi Törzsének határozata szerint a hadmüveletbe a belorusz partizánok mellett a leningrádi, kalinyini, szmolenszki, orjoli partizánokat és az ukrán partizánok egy részét is bevonták. Több mint 200 ezer sínszakasz felrobbantását vették tervbe, s ennek több mint a fele Belorusszijára jutott, ahol a "Közép" hadseregcsoport legfontosabb vasútvonalai voltak. Minden dandárnak és osztagnak meghatározott vonalszakaszt jelöltek ki, ami a partizánerök átcsoportosításával járt. A partizánok hosszú ideig készültek a "Sínháborúra". Korábban a vasútvonalakon különleges robbantó csoportok müködtek, most viszont valamennyi partizánt kiképezték a robbantásra. A dandároknál és az osztagoknál nagyarányú oktatás indult, hogy megtanítsák a partizánokat a robbantás technikájára. Sikeresen müködtek a partizán-"üzemek", amelyek a zsákmányolt repülöbombákból és lövedékekböl kiszerelték a trotilt. Teljes erövel dolgoztak a mechanikai és kovácsmühelyek, amelyek a sínekhez erösítendö robbantószelencék rögzítöit készítették. A vasútvonalakon a partizánok felderítést is folytattak, hogy megállapítsák a vonalak örzési rendjét, a helyörségek elhelyezkedését és a védelmi rendszert. Mind ebben nagy segítséget nyújtott nekik a lakosság. A hadmüvelet 1943 augusztus 3-re virradó éjjel kezdödött. A sötétség leple alatt a partizánok hadserege rajtaütött az ellenségen, és rávetette magát a vasútvonalakra. A német örségek és a közeli helyörségek jó ideig fel sem tudták fogni, mi történik. Az örök közül sokan azt hitték, hogy a partizánok valamilyen pokolgépet alkalmaztak a vasúti pályák szétrombolására. Már az elsö napon több mint 42 ezer sínrobbanást hajtottak végre. A sínek megsemmisítése folytatódott. Augusztus közepéig Belorusszijában 94500, a leningrádi területen 3200, a kalinyini területen 7200, a szmolenszki területen 8300, az orjoli területen 13700 és Ukrajnában 7000 sínrobbantást hajtottak végre. A partizánok összesen 133 ezer sínszakaszt robbantottak fel, ami körülbelül 800 kilométer egyvágányú vasútvonalnak felelt meg. A megszállóknak a partizántevékenység megakadályozására irányuló minden kísérlete kudarcot vallott. Az ellenség közlekedési vonalaira mért tömeges, meglepésszerü csapások eredményeként jelentösen csökkentek a szállítások, meghosszabbodott a szerelvények menetideje, még nagyobb nehézségek támadtak az ellenség utánpótlása és a hadianyag szállítása terén, s rendkívül nehézzé vált a csapatok átcsoportosítása a heves nyári-öszi harcok során. A vasúti forgalom az ellenséges hadseregek hadtápterületén jelentösen csökkent, egyes szakaszokon pedig teljesen megszünt. Az ellenség 68. és 125. gyalogos hadosztályának egységei, amelyeket augusztus elején a távoli hadtápterületröl a mologyecsnominszki vasútvonalon szállítottak az arcvonal felé, Olehnovicsi állomáson kiraktak és gépkocsin folytatták az utat, mert a vasúti pályát a partizánok szétrombolták. Ugyanezért Boriszov állomáson kirakott egy német páncélos egység is, s lánctalpon folytatta útját az arcvonalra. Augusztus végéig a partizánok több mint 170 ezer vasúti sínt tettek használhatatlanná, vagyis több mint ezer kilométernyi egyvágányú pályát. Ugyanakkor fokozódtak a vasútállomások és szerelvények elleni támadások. A partizánok felrobbantották és szétrombolták a többi között Zslobin, Szurazs, Puhovicsi, Mogiljov-l, Tyimkovicsi, Nahov, Csasnyiki, Kohanovo állomások vízszivattyúit és vasúti berendezését. Mivel az arcvonalhoz közvetlenül csatlakozó vasutak használhatatlanok voltak, az ellenség kénytelen volt a Grodno-Breszt vonaltól nyugatra esö vasútvonalakon átcsoportosítani csapatait, ami jóval több idöt vett igénybe. Teske leírta, milyen óriási nehézségek támadtak a "Sínháború" következtében a csapatok ellátásában: "A sok sorozatos robbantás jelentösen gátolta a vasúti közlekedést, és nagy veszteséget okozott a vasutak gördülöállományának. A diverziók eredményeképpen különbözö pótolhatatlan vonalszakaszok váltak hosszú idöre üzemképtelenné." A "Sínháború" elsö szakasza augusztusban egész hónapon át és szeptember elsö felében tartott. Ezalatt a leningrádi, a kalinyini, a szmolenszki és az orjoli terület megszállt részein, valamint Belorusszijában csaknem 215 ezer sínrobbantást hajtottak végre; ennek fele a belorusz partizánok keze munkája volt. A szétrombolt vasutak helyreállítására az ellenséges hadvezetés sürgösen vasútépítö zászlóaljakat, munkásosztagokat, söt harcoló egységeket vetett be, és kényszermunkára hajtotta a helyi lakosságot. A tönkrement sínek pótlására felszedték a vasútállomások tartalék vágányait és a kitéröket, valamint egyes elágazó vonalak sínjeit. Sok kétvágányú vonalszakaszon felszedték a második sínpárt és egypályás közlekedésre tértek át. A vasúti közlekedés biztosítása végett a német hadvezetés Lengyelországból, söt magából Németországból is hozatott síneket. Rundstedt tábornagy, a Nyugat-Európában állomásozó német fegyveres erök parancsnoka Hitler utasítására azt követelte Lavaltól, a vichyi kormány fejétöl, hogy szedesse fel a kétvágányú vasutak második sínpárját, és szállíttassa Keletre. A vasútvonalak további rombolásától tartva, az ellenség újabb eröket vont be örzésükre. Csak a vityebszk-orsai vonalszakaszon újabb 11 helyörséget létesítettek. Az egymástól egy-két kilométerre levö állandó örhelyek mellett sok szakaszon 200-300 méterenként tábori örsöket állítottak fel. A vonalak nagy részét megerösített járörökkel biztosították, új fa-földerödöket építettek, a vasútvonalak megközelítési útjait elaknásították és drótsövényekkel zárták el, a biztonsági sávot megtisztították a fáktól és a bokroktól. Ámde ez sem akadályozhatta meg a partizánok sorozatos újabb támadásait. A Partizánmozgalom Központi Törzsének utasítására a Vörös Hadsereg öszi támadása idején végrehajtották a "Sínháború"hadmüvelet második részét, amelyet "Koncert" fedönévvel láttak el. Ez szeptember 19-én kezdödött. A "Sínháborúba" Karéliában, Litvániában, Lettországban, Észtországban és a Krímben sok új osztag kapcsolódott be. A "Sínháború" elsö szakaszában csaknem 170 partizándandár, osztag és csoport vett részt, összesen mintegy 96 ezer fövel, a második szakaszban viszont már 193 partizándandár és osztag harcolt, kereken 120 ezer fövel. A hadmüvelet két szakaszában csak a belorusz partizánok több mint 211 ezer vasúti sínszakaszt robbantottak fel. A "Sínháború" a vasútvonalak elleni legkülönbözöbb vállalkozásokat foglalta magában. A partizánok a sínek felrobbantása mellett folytatták a csapatot és hadianyagot szállító szerelvények kisiklatását, a vasúti hidak felrobbantását, valamint a pályaés az állomásberendezések megrongálását. A "Sínháborúnak", amelyben a lakosság nagy tömege is részt vett, nemcsak katonai, hanem politikai jelentösége is volt: mozgósította a megszállt terület népét a német betolakodók elleni harcra. A "Sínháború" napjaiban még nagyobb arányban csatlakoztak a lakosok a partizánosztagokhoz. A partizánosztagok létszáma Belorusszijában már a "Sínháború "elsö szakaszában több mint 17 ezer fövel nött. E nagyarányú tevékenységet csak az egyetemes népi jellegü partizánmozgalom és a központosított vezetés tette lehetövé. Ez biztosította, hogy a partizánok tevékenységét óriási területen szervezzék meg és anyagilag biztosítsák. A partizánoknak a vasúti közlekedés ellen végrehajtott támadásai óriási károkat okoztak a német fasiszta csapatoknak. A volt hitlerista tábornokok egy csoportja a nyugat-németországi amerikai megszálló csapatok vezérkara számára összesítette a szovjet partizánok elleni harc tapasztalatait. Megállapították, hogy a közlekedési vonalak fokozottabb örzése ellenére is "a vasúti pályák óramü pontosságával röpültek a levegöbe. A rombolások sokszor olyan jelentösek voltak, hogy az egész arcvonal ellátását is veszélyeztették. Voltak idöszakok, amikor fontos vasútvonalakon éjszakára teljesen megszünt a forgalom. A vonatok csak nappal közlekedhettek, a mozdonyok elé homokkal megrakott vagonokat kapcsoltak, és a szerelvényeket egymástól látótávolságra mozgatták. Nappal is szünetelt azonban a forgalom, ha a fokozott örzés ellenére a pályát éjszaka mégis felrobbantották". A partizánok nemcsak a vasúti fövonalak, hanem az országutak és a földutak közlekedését is támadták. Megsemmisítették az ellenség gépkocsijait, hidakat robbantottak és gyújtottak fel, szétrombolták az ideiglenes átkelöhelyeket, járhatatlanná tették az egyes útszakaszokat. A német vezetés elrendelte, hogy a gépkocsik a partizánveszélyes körzetek közelében csak erös örség fedezete mellett közlekedhetnek. Az ukrán partizánok különösen tevékenyen müködtek a kijev-zsitomir-rovnói, a csernyigov-kijevi, a lvov-rovnói, és a zsitomir-korosztyenyi fontos útvonalakon. A Malikov és Bugajenko parancsnoksága alatt álló zsitomiri "Scsorsz" magasabbegység szeptemberben több mint egy hónap tartamára járhatatlanná tette az ovrucs-korosztyenyi országutat, és a forgalom megindulása után szétverte az ellenség hídépítö müszaki egységét. Ukrajna partizánjai 1943 második felében több mint 700 országúti hidat robbantottak fel, és az ellenségnek több mint 5000 gépkocsiját rongálták meg. A belorusz partizánok számtalan csapást mértek az ellenség számára igen fontos moszkva-varsói müútra. A német fasiszta hatóságok az aknáktól tartva, kénytelenek voltak reggelenként a forgalom megindulása elött végighengerelni az útvonal sok szakaszát és megerösíteni az örséget. Sikeresen müködött ezen az országúton a 17. vörös partizándandár 124. osztaga. Az osztagnak a Partizánmozgalom Belorusz Törzséhez küldött jelentésében ez olvasható: "1943-banjelentösen fokozódott a partizánok lesböl végrehajtott tevékenysége az országúton. Lesállások fogadták az ellenséget a müúthoz vezetö erdei utakon és csapásokon is. Az ellenség ezért nemcsak a müút örzését erösítette meg, hanem a bekötö utakét is. Magán a müúton az ellenség géppuskával és aknavetövel felszerelt örségeket állított fel, s megszervezte a páncélkocsik ügyeletes szolgálatát . . . Ámde óvintézkedései ellenére a partizánok rendszeresen pusztították az ellenség gépkocsijait. A partizánok ellenörzésük alatt tartották a mogiljov-bobrujszki, a minszk-szlucki országutat és a minszk-mogiljovi országút sok szakaszát, valamint más utakat. Az ellenség ezeken az utakon gépkocsioszlopai fedezésére mindannyiszor kénytelen volt nagy eröket alkalmazni. De ez sem segített rajta. A partizán-magasabbegységek egyesültek, és közösen támadták az ellenséget. 1943 december 14-én a minszk-szlucki országúton, Borovije településtöl délre, Jeremenko, Sesztopalov, illetve Baranov parancsnoksága alatt álló "Vorosilov", "Csapajev" és "Rokosszovszki" partizándandár csapást mért egy nagy, Szluck felé haladó német gépkocsioszlopra. A harc során a partizánok felrobbantottak, illetve felgyújtottak 24 hadianyaggal megrakott tehergépkocsit és kilenc pótkocsit, egy személygépkocsit, kilöttek két páncélgépkocsit és három löveget, megsemmisítettek több mint 170 katonát és tisztet, és gazdag zsákmányt ejtettek. Belorusszija országútjain és dülöútjain 1943-ban a partizánok összesen körülbelül 8400 gépkocsit, mintegy 600 harckocsit és páncélgépkocsit robbantottak fel és tettek üzemképtelenné, továbbá felrobbantottak, vagy felgyújtottak 3000 hidat. Az ellenség sok közlekedési vonalát szüntelenül támadták a partizánok. A 3. német páncélos hadsereg parancsnoksága 1943. márciusban ezzel kapcsolatban megjegyezte: "Az utakon, vasútvonalakon végrehajtott robbantások és rajtaütések rendszeresek voltak, és a hadtápterületen a közlekedés lehetetlenné vált. A partizánok támadták az ellenség közlekedését a folyókon is. Az ellenség hátában portyázó szumi partizánok 1943-ban, kora tavasszal a Pripjaty folyó körzetében tartózkodtak, s értesültek róla, hogy a hitleristák meg akarják indítani a folyón a hajózást. Úgy határoztak, hogy ezt meghiúsítják. Elsüllyesztettek egy 11 hajóból álló német karavánt, és két hónapon át ellenörzésük alatt tartották a folyót. Az ukrán partizánok a Dnyeperen, a Gyesznán és a Pripjatyon csupán az 1943-as hajózási idényben 90 gözhajót, uszályt, naszádot és motorcsónakot süllyesztettek el vagy rongáltak meg. A Pinszk területi partizánok 1943 telén parancsot kaptak, hogy tegyék üzemképtelenné a DnyeperBug-csatorna zsilipjeit. Februárban és márciusban a pinszki magasabbegység osztagai harcolva elöretörtek a csatornákhoz és felrobbantottak két zsilipet is, két további zsilipet késöbb megrongáltak. A víz szintje 30-60 centiméterrel esett, s a csatorna a Pinszk-Kobrin 120 kilométeres szakaszon hajózhatatlanná vált. A Dnyeper-Bug-csatorna megrongálását célzó hadmüveletben kitünt a Geraszimov és Kunyikov vezette partizándandár. A zsiliprobbantások eredményeképpen a pinszki kikötöben mintegy 130 hajó zátonyra futott, és késöbb a partizánok zsákmánya lett. A partizánok az ellenség szállításainak meghiúsítása céljából több támadást intéztek német hajók ellen a Nyugati-Dvina, a Szozs és a Dnyeper folyón is. A partizánoknak a közlekedési vonalakra mért szüntelen csapásai óriási károkat okoztak az ellenségnek. 1943 folyamán a partizánok körülbelül 11 ezer vonatrobbantást szerveztek, és mintegy 9000 szerelvényt siklattak ki. Ezáltal üzemképtelenné vált, vagy megrongálódott 6000 mozdony, körülbelül 40 ezer különféle vagon; a vagonok romjai alatt sok ezer ellenséges katona és tiszt lelte halálát, rengeteg harci technikai eszköz pusztult el. Ugyanez alatt az idö alatt a partizánok több mint 22 ezer gépkocsit semmisítettek meg; szétromboltak, felgyújtottak, vagy megrongáltak mintegy 5500 közúti és több mint 900 vasúti hidat. A szovjet partizánoknak 1943-ban az ellenség közlekedése ellen kifejtett tevékenysége óriási segítséget nyújtott a Vörös Hadsereg nagyarányú támadó hadmüveleteihez. A partizánok ott mérték csapásaikat, ahol a szovjet csapatoknak erre a leginkább szükségük volt, s ezzel megnehezítették, söt gyakran meg is hiúsították az ellenség csapatainak és harci technikai eszközeinek az arcvonalra való szállítását, jelentös eröket kötöttek le az utak örzésére, s rontották az ellenség harci szellemét. A partizántevékenység terén legföbb szerepe az ellenség közlekedési vonalai ellen folytatott harcnak volt. A partizánoknak az ellenség közlekedése elleni tevékenysége szorosan összefonódott a német fasiszta helyörségek, parancsnokságok, rendörségi intézmények, hadtápegységek és alegységek elleni vállalkozásokkal. A megszállók mindenütt létrehozták a maguk támpontjait, helyörségeit, rendörkörzeteit, parancsnokságait, s nem kételkedtek abban, hogy nemcsak hadtápjuk örzését sikerül biztosítaniuk, hanem büntetlenül garázdálkodhatnak is. Ám valamennyi helyörségük, rendörkörzetük, parancsnokságuk ostromlott eröddé vált, mert a partizánok minduntalan támadták öket. A szmolenszki partizánok 1942 decemberében merész vállalkozást hajtottak végre azzal, hogy a baturinszkajai körzet szemonovói helyörségét szétverték. Támadásukat arra az idöpontra idözítették, amikor az arcvonalból 40, hitleristákkal tele gépkocsi érkezett a faluba. December 21-én éjjel a "Csapajev" partizándandár osztagai bekerítették a falut. A német helyörség elleni rohamot rakétajelzésre egyidejüleg kezdték meg. A puskák és géppisztolyok tüzét 25 géppuska és két aknavetö tüze egészítette ki. A partizánok rajtaütése annyira váratlanul érte a megszállókat, hogy egy szál fehérnemüben kiugráltak a házakból, és fegyverüket elhajítva a szomszéd faluba menekültek. Ámde a partizánok az úton lesállásból ismét rajtuk ütöttek, s többségüket megsemmisítették. Elpusztítottak 380 hitleristát, felrobbantottak és megrongáltak 36 gépkocsit, felgyújtottak két élelmiszerraktárt, sok fegyvert, löszert, s okmányt zsákmányoltak, majd adott jelre szervezetten visszavonultak. A kitünö felderítés, a lendületes gyors cselekvés, valamint az osztagok közötti jó együttmüködés biztosította a vállalkozás sikerét. A megszállókat állandó feszültségben tartották az orjoli partizánok is. A tevékenységükröl készített beszámolóban 1942 december végén megállapították: "Jelentösen fokozódott az ellenséges helyörségek megsemmisítésére irányuló tevékenység, különösen a dandárok megszervezése óta; ez ugyanis lehetövé tette, hogy nagyobb erökkel, több osztaggal hajtsunk végre vállalkozásokat, egyidejüleg csapást mérjünk több településre, s ezzel fokozzuk tevékenységünk hatékonyságát, és jobban bomlasszuk az ellenség harci szellemét." 1943 elején Karélia partizánosztagainak egy csoportja vállalkozást hajtott végre, hogy az Onyegafélsziget három községében, Lindemában, Tambic-Majakban és Kresztovaja Gubában állomásozó fasiszta helyörséget egyidejüleg megsemmisítse. A partizánok rejtve megközelítették és bekerítették a falvakat, majd meglepésszerüen rátörtek az ellenségre. Ennek eredményeképpen 245 megszállót megsemmisítettek, hat löveget, három aknavetöt kilöttek, hét élelmiszerés löszerraktárt pedig felgyújtottak. Ezenkívül foglyokat és zsákmányt ejtettek. A karéliai partizánok 1943 nyolc hónapja alatt több mint 2000 fasiszta tisztet és katonát pusztítottak el, az ellenség 17 helyörségét, 24 raktárát és támpontját feldúlták, s mintegy 55 kilométer hosszú távbeszélöés távíróvonalat tettek használhatatlanná. A litván partizánok "Vilnius" osztaga 1943 novemberében egyetlen hét alatt kétszer ütött rajta az ellenség hadtápobjektumain. Megsemmisítették az egyik járási székhely villanytelepét, a tözegbányákban pedig felgyújtották az egész idény alatt kitermelt tözeget. Rettenthetetlenül harcolt az ellenség hátában az az osztag, amelynek Maria Melnikaite, húszéves litván lány volt a parancsnoka. Melnikaitét 1943. július 8-án, harcfeladat teljesítése közben öt partizánnal együtt bekerítette egy büntetö különítmény, amely már régóta vadászott az osztagra. A fiatal honleány kitartóan és hevesen védekezett, s hét fasisztát semmisített meg. Ereje fogytán azonban elfogták, és embertelen módon megkínozták, majd július 13-án Dukstas község föterén kivégezték. Az akasztófa alatt Maria bátran a szemébe vágta a fasiszta hóhéroknak: "Én a szovjet Litvániáért harcoltam és azért halok meg! De ti miért jöttetek ide, mit kerestek a mi Litvániánkban, német ebek?" Szavai a megtörhetetlen, harcoló nép gondolatait tolmácsolták. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsa Elnökségének rendelete alapján Maria Melnikaitét halála után a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. A Donyec-medencében hatékonyan müködött az ellenség hadtápobjektumai ellen a Szivoronov parancsnoksága alatt álló partizán-magasabbegység. 1943 januárjában a Donyec-medence partizánjai nyolc órai harcban szétverték a novoasztrahanszki körzet Purdovka községének német helyörségét. Hösiesen küzdöttek a dnyepropetrovszki, a zaporozsjei terület, valamint az ukrán sztyepp más területeinek partizánosztagai. A dnyepropetrovszki területi sirokovszki körzet osztaga februárban rajtaütött Troickoje-Szafonovo és Nyikolajevka község helyörségén, sok fasisztát megsemmisített, s gazdag zsákmányt ejtett. Júliusban Fjodorov és Kizja parancsnoksága alatt hat ukrán partizánosztag megtámadta a pinszki területen levö Gorodno község helyörségét. A harc több mint egy napig tartott. Sok fasisztát megöltek és megsebesítettek, az élelmiszerés anyagraktárakat pedig szétrombolták. Gorodnót megtisztították az ellenségtöl, s a fasiszták már nem is tértek többé vissza a faluba. A zsitomiri területen Radomisl város német helyörsége ellen bátor vállalkozást hajtott végre augusztusban a Hruscsov nevét viselö partizán-magasabbegység. A partizánok elfoglalták a várost, szétrombolták a hírközpontot, a hidakat és a megszállók szempontjából fontos más berendezést, továbbá száz tonna üzemanyagot, egy garázsfelszerelést, gépkocsikat és több raktárra való anyagot zsákmányoltak. A partizánok a kurszki csata és a Dnyeperért vívott harc idöszakában a többi között szétverték: Zgurovka, Ljubcsov, Usomir, Sack, David-Gorodok, Ignatpole, Gyeljatyin, Potyijevka, Zolotonosa, Novosepelicsi városok és körzeti központok helyörségét. Az ukrán partizánok 1943-ban az ellenség több mint 60 nagy helyörségét zúzták szét. Eredményesen müködtek a belorusz partizánok is. Szeptember 11-re virradó éjjel a mogiljovi területi pártbizottság kebelében müködö hadmüveleti csoport törzsének vezetésével a mogiljovi, belinyicsi, krugljanszki, klicsevi, bihovi, berezinói és sklovi körzet partizánjainak nagy eröi rajtaütöttek 11 német helyörségen, a többi között Belinyicsi körzeti székhely helyörségén. A legsikeresebben a Beszpojaszov és Scserbakov parancsnoksága alatt álló, Sztálin nevét viselö, 208. partizánezred harcolt. Három más osztaggal együtt teljesen szétzúzták a zászlóaljnyi fasisztából álló belinyicsi helyörséget. Több mint három óra hosszat tartott a heves harc, amely idönként kézitusába csapott át. A partizánok elpusztítottak, illetve megsebesítettek több mint 400 hitleristát, megsemmisítettek 19 raktárt, két garázst gépkocsikkal együtt, a parancsnokság és a rendörség épületét, a rádióközpontot, két közúti hidat és más objektumokat, s gazdag zsákmányt ejtettek; a többi között kezükbe került a belinyicsi fasiszta parancsnokság irattára. Veszteségük 13 halott és 30 sebesült volt. Szétverték a helyörséget másutt is, például Golovcsin, Moscsanyica, Puscsa, Daskovka és Berezovka falvakban. A belorusz partizánok 1943-ban több mint 330 ellenséges helyörséget, több mint 200 rendörkörzetet és járási elöljáróságot semmisítettek meg. Fiedler százados, a "Közép" hadseregcsoport szállásmesteri szolgálatának egyik tisztje, a belorusz partizánok megnövekedett aktivitásáról 1943. szeptember 17-én a következöket írta egyik volt hadosztálybeli bajtársának: "Itt teljesen más munkakörülmények vannak, mint egy normálisan müködö hadtestnél. A partizánok elleni harc nem hasonlít az arcvonalban vívott harchoz. A partizánok mindenütt ott vannak, és mégis megfoghatatlanok; a frontkatona még helyes képet sem alkothatott magának az itteni viszonyokról. A robbanások a közlekedési vonalakon, a diverziós cselekmények a müködö vállalatoknál stb. napirenden vannak . . . A partizánok egyre hevesebben támadnak, mert nekünk, sajnos, nincs elegendö örcsapatunk ahhoz, hogy határozottan cselekedhessünk. A rendelkezésre álló erök, a magyarokat is beleszámítva, csak a legfontosabb vasútvonalakat, utakat és helységeket tudják biztosítani. Óriási térségeken a partizánok uralkodnak, akiknek saját kormányuk, saját közigazgatásuk van. Mindezt magamnak kellett átélnem, hogy higgyek egy ilyen helyzet lehetöségében." A partizánoknak az ellenség hadtápobjektumaira és helyörségeire mért csapásai jelentös károkat okoztak a megszállóknak, rettegésben és állandó feszültségben tartották öket, ami súlyos hatással volt a német fasiszta csapatok szellemére. Az ellenség szervezett hadtápmunkájának lehetetlenné tételében, helyörségeinek és törzseinek szétzúzásában, hadigazdasági objektumai megsemmisítésében, a közlekedési vonalak használhatatlanná tételében és ami a legfontosabb a fasiszta megszállók elleni népi háború kiszélesítésében nagy szerepe volt a partizánportyáknak. Ezek tükrözték leginkább a partizánmozgalom törhetetlen erejét népi jellegét, és a harcosok újabb tízezreit mozgósították a megszállók elleni küzdelemre. A portyákat elöre kidolgozott terv szerint hajtották végre. A portyák alatt a partizánok felvilágosító tömegmunkát folytattak a lakosság körében, gyüléseket, elöadásokat és beszélgetéseket szerveztek, újságokat és röplapokat terjesztettek. Nagy lendületet vett a portyázás Ukrajnában. Itt a zsitomiri és a szumi partizán-magasabbegység kezdte meg a nagy erökkel való portyázást. A Szaburov és Bogatir parancsnoksága alatt álló zsitomiri partizán-magasabbegység 1942 október végén a Brjanszki-erdöböl portyára indult az ellenség hadtápterületén, a Dnyeper jobb partjára. A több mint 1600 partizánból álló magasabbegység egy hónap alatt, harcolva, 600 kilométernél nagyobb utat tett meg. Útközben nyolc vasútvonalon és ugyanannyi országúton vágott át, s átkelt öt bövízü folyón, köztük a Gyesznán, a Dnyeperen és a Pripjatyon. A partizánok rombolták a vasúti berendezést, az ellenség hadigazdasági objektumait, szétkergették és irtották a fasiszta rendörséget és közigazgatási szerveket. A portya során a magasabbegység osztagai több mint 70 alkalommal bocsátkoztak harcba, és hat körzeti székhelyen verték szét a német helyörséget. A zsitomiri magasabbegységgel egyidejüleg a szumi terület partizánosztagainak magasabbegysége is megkezdte portyáját. A Kovpak és Rudnyev parancsnoksága alatt álló 1100 fönyi magasabbegység ugyancsak a Brjanszki-erdöböl kelt útra. Osztagai a zsitomiri magasabbegységgel párhuzamosan haladtak, mintegy 5-25 kilométernyi távolságra egymástól. A partizánok átkeltek a Gyesznán, a Dnyeperen, a Pripjatyon, keresztül mentek a Poleszjén, s kijutottak a jobb parti Ukrajnába. Útközben feldúlták a megszállók parancsnokságait, járási elöljáróságait, rendörkörzeteit és más intézményeit, s mindezzel megbénították a fasiszta közigazgatás tevékenységét. A népi bosszúállók megrongálták a híradó eszközöket, üzemképtelenné tették az ellenség sok hadigazdasági objektumát és használhatatlanná számos közlekedési útvonalát. Számi, fontos vasúti gócpont elöterében megrongáltak öt hidat, s csaknem egy fél hónapra használhatatlanná tették öket. Az UK(b)P Központi Bizottsága figyelemmel kísérte a partizán-magasabbegységek elsö portyáit, és segítségükre volt a nehézségek leküzdésében, a tapasztalatok általánosításában. "A portyák tapasztalatai meggyözöen tanúsítják hangsúlyozta az UK(b)P Központi Bizottsága 1943 elején -, hogy a partizánharc kifejlesztésének ma ez az egyik leghatékonyabb módszere; az osztagok egyre újabb és újabb körzeteken vonulnak át, mind több harcossal töltik fel soraikat, felélénkítik a helyi fegyveres csoportok tevékenységét, meglepésszerü csapásokkal jelentös veszteségeket okoznak az ellenségnek, és rombolják közlekedési vonalait. Az ilyen menetek során a partizánosztagok újabb harctapasztalatokat szereznek, és nagyfokú manöverezö képességre tesznek szert. A partizánok megedzödnek a harcban, az osztagok pedig a megszállók számára valóságos veszedelemmé válnak. A portyázó partizánosztagok megszilárdítják a lakosságban a hitet, hogy sikerül majd lerázni a német megszállók igáját." Az UK(b)P Központi Bizottságának utasítására a szumi partizán-magasabbegység 1943 telén és tavaszán újabb portyát hajtott végre Kijev alatt, s ennek során felrobbantotta a kijev-korosztyenyi szakaszon a Tyetyerev folyón átvezetö vasúti hidat, onnan visszatérve, az ugyancsak portyázó vinnyicai és csernyigov-volinszkiji magasabbegységgel együtt Bragin városában szétzúzta az ellenség helyörségét. Különösen nehéz viszonyok között portyázott a Naumov és Anyiszimenko parancsnoksága alatt álló ukrán lovas magasabbegység. A partizánok télen 65 nap alatt több mint 2000 kilométeres utat tettek meg az Ukrajna sztyeppen a szumi, a poltavai, kirovográdi, ogyesszai, vinnyicai, kijevi és zsitomiri területeken át. A hidak felrobbantásával és a vasúti szerelvények kisiklatásával megakasztották a forgalmat a szumi-harkovi, a szumi-gotnyai és a szumi-lebegyini vasútvonalon, szétvertek több ellenséges helyörséget, és mintegy 50 alkalommal vívtak ütközetet. A Vorozsba községben levö német helyörség szétverésekor a partizánok felszabadítottak 2000 szovjet hadifoglyot. Az UK(b)P Központi Bizottsága, e portya jelentöségét méltatva megállapította, hogy a lovasosztagok partizán-magasabbegységei "elsöként jutottak ki Dél-Ukrajnába, és bebizonyították, hogy mozgékony partizánosztagok mélyen behatolhatnak Ukrajna déli sztyeppes területeire." 1943 nyarán a szumi partizán-magasabbegység portyára indult a Kárpátokba, és átvonult a poleszjei, rovnói, lvovi, tarnopoli és sztanyiszlavi területen. A partizánok szétverték Szkalat, Galics, Rasszulnovo, Szolotvin, Rafalovka helységek német helyörségeit, csapásokat mértek a Kárpát-vidéki bitkovi és jablunovi olajtelepre. "Itt a drogobicsi olaj ! írja visszaemlékezéseiben Kovpak, a magasabbegységnek az olajmezökhöz való kijutásával kapcsolatban. Több mint egy hónapig tartott, míg átverekedtük magunkat ide, tucatnyi kisebb-nagyobb ütközetet kellett megvívnunk, de elértük célunkat. Fáj az embernek, amikor a nép vagyonát kell pusztítania, de a háborúnak kegyetlen törvényei vannak. Ma szükség van erre, hogy gyengítsük az ellenséget, és közelebb hozzuk a gyözelmet. Hat éjjelen át nappali világosság volt a hegyekben. Hatalmas tüz pusztította a bitkov jablunovi körzet olajmezöit." A német hadvezetés büntetö egységeket vetett be a partizánok ellen, de a magasabbegység rendíthetetlenül haladt tovább kijelölt útvonalán. Augusztus elején heves harc bontakozott ki a Prut balpartján a Rahov-hegység lábánál, ahol a partizánok nagy ellenséges erökkel ütköztek össze. Itt vesztette életét az orosz nép dicsö fia, Rudnyev, a magasabbegység politikai biztosa. 1943 október elején a magasabbegység kisebb csoportokra oszolva, súlyos harcok után elérte a zsitomiri területet. A kárpáti portya során a partizánok mintegy 2000 kilométernyi utat tettek meg az ellenség hátában, s közben 17 nagy ellenséges helyörséget vertek szét. A partizánok, korántsem teljes adatok szerint, az ellenségnek több mint 5000 katonáját és tisztjét semmisítették meg, kisiklattak 12 szerelvényt, megrongáltak vagy megsemmisítettek 14 mozdonyt, 90 vagont, 170 gépkocsit, 10 harckocsit és páncélgépkocsit, szétromboltak 32 olajkutat, felrobbantottak több olajtartályt, két ásványolajfeldolgozó üzemet, mühelyeket és más ellenséges objektumokat. Az ukrajnai partizánharcot erösítette az a portya, amelyet a Melnyik és Burcsenko parancsnoksága alatt álló vinnyicai partizán-magasabbegység hajtott végre. A portyára a szumi partizánok kárpáti portyájával egyidejüleg került sor, és az egy új müködési körzet sajátos harcfelderítése volt. A magasabbegység két hónap alatt 1500 kilométernyi utat tett meg, a poleszjei, a zsitomiri, a vinnyicai és a kamenyec-podolszkiji területen át, 16 ütközetet vívott az ellenséggel, s ezek során sok fasiszta katonát és tisztet semmisített meg, kisiklatott 12 szerelvényt, felrobbantott és felgyújtott 15 közúti hidat. Partizánok az ország más megszállt vidékein is portyáztak. 1943 szeptember elején a Szamutyin és Kapuszta parancsnoksága alatt álló belosztoki magasabbegység portyára indult Belorusszija öt területére: a minszki, a pinszki, a breszti, a baranovicsi és a belosztoki területre. A szeptembertöl novemberig tartó portya során a partizánok mintegy ezer kilométernyi utat tettek meg, öt nagy vasútvonalon haladtak keresztül és hat vízi akadályon keltek át. A belosztoki magasabbegység portyájával egyidejüleg volt úton Baranovicsi vidékén a vityebszki területi "Beszsztrasnij" osztag. A partizánosztag a portya két hónapja alatt, a helyi lakosság csatlakozása révén jelentösen megerösödött, s állandó müködési körzetébe érve 1. baranovicsi partizánbrigáddá szervezték át. Ősszel sikeres portyát hajtott végre Taranyenko parancsnoksága alatt a "Flegontov" partizándandár. A portya a minszki területen kezdödött, és a breszti területen fejezödött be. A Grisin és Sztrelkov vezette "Trinadcatyi" nevü szmolenszki partizánezred 1942 decemberétöl 1943 öszéig a szmolenszki, a vityebszki és a mogiljovi terület körzetén vonult át, s 1500 kilométer hosszú portyát hajtott végre. A partizánok a harcokban nagy veszteséget okoztak az ellenségnek. A lakosság mindenütt melegen fogadta öket. Tudták, hogy bármely pillanatban harcra kerülhet a sor, ami veszélyeztetheti a falu létét, lakosainak életét, mégis örültek a partizánok jöttének. Befütötték a kemencéket és behívták a partizánokat, hogy melegedjenek, szárítsák meg átázott ruhájukat. Az asszonyok tejjel, kenyérrel, az öregemberek dohánnyal kínálták öket. A portyázók sorait útközben a lakosok közül feltöltötték, s azokban a körzetekben, amelyeken áthaladtak, felélénkült a megszállók elleni harc. A nagy partizán-magasabbegységek által mélyen az ellenség hátában végrehajtott portyák csak azért járhattak sikerrel, mert a partizánosztagok szervezetileg megerösödtek, harci tapasztalatokat szereztek, elegendö fegyverük volt, és megbízható kapcsolatot tartottak fenn a partizánmozgalom törzseivel. Sikerüket elömozdították a helyi partizánalakulatok is, amelyek nagy segítséget nyújtottak a portyázó magasabbegységeknek. A Vörös Hadsereg csapatainak támadása, valamint a partizánoknak az ellenség közlekedésére és hadtápjára mért egyre nagyobb erejü csapásai lekötötték az ellenség eröit. Ez lehetövé tette, hogy az ellenség hadtápterületén nagy kiterjedésü partizánvidékeket hozzanak létre, megkönnyítette a partizánoknak az ilyen vidékek megvédéséért és kiterjesztéséért vívott szüntelen harcát. A zsitomiri és rovnói terület ukrán partizánosztagai, Belorusszija partizánjaival és a moldovai partizánok osztagaival együtt Északnyugat-Ukrajnának és a poleszjei terület déli részének csaknem valamennyi helységéböl kiüzték a német megszállókat. A partizánvidék az Olevszk-Ovrucs-Mozir-Turov négyszögben 14 körzetet ölelt fel, összesen 200 ezer lakossal. Itt, a Dubnickij-tanya közelében, állandó repülöleszállóhelyet létesítettek. A leszállóhely csupán 1943 márciusától júniusig, a rendkívüli járatokat nem számítva, 65 repülögépet fogadott és 64 gép dobott le rá szállítmányt. A partizán repülötér jól megszervezett munkája a körzetet olyan támaszponttá tette, amelyen át a "Nagy földröl" sok partizánosztagot láttak el fegyverrel, löszerrel és gyógyszerrel. Ide szállították a sebesült és beteg partizánokat is, hogy az arcvonal mögé juttassák öket. Az ukrán, a belorusz és a moldovai partizánoknak a partizánvidék létrehozására irányuló közös harctevékenységéböl ismét kitünt a Szovjetunió népeinek megbonthatatlan barátsága. A belorusz magasabbegységek partizánjait szívélyesen és örömmel fogadták az ukrán partizánok és a lakosság. A beloruszok is testvérként fogadták az ukrán és moldovai partizánokat. Ugyanilyen szoros kapcsolat és baráti együttmüködés alakult ki azon a partizánvidéken is, amely az orjoli terület egy részét, valamint a csernyigovi és a szumi terület északi körzetét foglalta magában. A partizánvidékek élete a szovjet emberek nemzetiségi ellentétektöl mentes egységéröl, testvériségéröl tanúskodott és beigazolta, hogy valamennyien együttesen, közös erövel igyekeznek szétzúzni az ellenséget. Mintegy 10000 km2 nagyságú volt, vagyis a rovnói területnek csaknem a felét magában foglalta a kovel-számi vasútvonaltól északra elterülö partizánvidék. A partizánmozgalom kibontakoztatásában nagy szerepe volt a Gyeszna, a Dnyeper, és a Pripjaty folyam közén létrehozott partizánvidéknek. Itt több mint 20 ezer partizán összpontosult, s ezek felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a Vörös Hadsereg csapatainak Belorusszija és Ukrajna felszabadításában. 1943 nyarán Ukrajna sok körzetében partizánok voltak a helyzet urai. A fasiszta megszálló hatóságokat számos helységböl elüzték. Leyser, a zsitomiri körzet német föbiztosa 1943 júniusában bevallotta, hogy a hozzátartozó 18 körzetböl a német közigazgatási szervek csak ötben tudták munkájukat ellátni. 1943 öszén, amikor a megszállók egyre több helyi lakost hajtottak Németországba, és azzal próbálkoztak, hogy a parasztoktól elvegyék az egész termésüket, a partizánvidékekért folyó harc még nagyobb arányokat öltött. Belorusszijában a partizánosztagok egész körzeteket vettek védelmükbe, és oda nem engedték be a megszállókat. A belorusz nép hatékony ellenállása és a partizánok tevékenysége folytán a németek a köztársaság megszállt körzeteiben tizedannyi gabonát sem tudtak összegyüjteni, mint amennyit harácsolni szándékoztak. A Vörös Hadsereg nagyarányú támadása és a partizánok tevékenysége a német vezetést újabb és újabb tartalékok bevetésére kényszerítette. Ámde csapatokban hiány mutatkozott. A megszállók kisebb települések elhagyására kényszerültek, és helyörségeiket a legfontosabb közlekedési útvonalakon, a városokban és nagy falvakban vonták össze. 1943 végére Belorusszija egész elfoglalt területének több mint a fele nem állt már a megszállók ellenörzése alatt. Több ezer községet, köztük 20 körzeti székhelyet, megtisztítottak a megszállóktól. Ezekben visszaállították a szovjethatalom szerveit, s itt a szovjet törvények és rendelkezések voltak érvényben. Erre utal Reitlinger angol burzsoá történész írása is: "A valóban német ellenörzés alatt levö terület kiterjedése, a polgári megszálló hatóságok hatásköre oly elenyészöen kicsi volt, hogy az országnak a német megszállás idöszakára vonatkozó valóságos történetét a partizánháború évkönyveiben kell keresni; a partizánháború fö hadszíntere pedig a német megszállás egész idöszakában változatlanul Belorusszija volt." Az Oroszországi Föderáció megszállt területein is megnagyobbodtak a régi partizánvidékek és újak keletkeztek. Amikor 1943 öszén a német vezetés elrendelte a leningrádi terület megszállt körzeteinek általános kiürítését, a partizánok, a Sztrugi Krasznije-i, a pljusszai, a batyecki és az ulorgosi körzetben, valamint a lugai, a dnói és a porhovi körzet egyes részeiben a helyi lakossággal együtt szétzúztak minden ellenséges helyörséget, járási elöljáróságot és rendörkörzetet. Az említett területen összesen több mint 100 ezer lakos élt. A felkelés területén újból hatályba léptették a szovjet törvényeket. Minden épkézláb ember fegyvert fogott, és belépett a partizánosztagokba. Októberben és novemberben népi felkelés robbant ki Gdovo körzetében. Itt is véget vetettek a megszállási rendszernek, és helyreállították a szovjethatalmat. Novemberben a fegyveres felkelés átcsapott a pszkovi, szeredkini, Novoje Szelo-i, karamisevi és szlavkovi körzetekre is. Ez lett a terület harmadik partizánvidéke. 1942 végén a kalinyini partizánok a lett partizánok segítségével megtisztították az ellenségtöl a terület nyugati körzeteit. A partizánvidék kiterjedt a nyeveli, pusztoskini, idricai, szebezsi és opocskai körzet egy részére. A kalinyini területen a partizánvidék sikeres és gyors létrehozását elömozdította az a körülmény, hogy a vele határos belorusz (rosszoni, oszvejai, drisszai) körzetekben szintén volt egy partizánvidék. A kalinyini, belorusz és lett partizánvidék egységes, nagy kiterjedésü tömböt alkotott, amely észak-déli irányban Novorzsevtöl Polockig, nyugat keleti irányban pedig a lett köztársaság határától a Loknya-Novoszokolnyiki-Nyevel terepszakaszig húzódott. A rosszoni körzetben kialakult helyzetet a biztonsági szolgálat (SD) jelentése így jellemezte: "Az arcvonal menti övezetböl a polgári közigazgatás övezetébe vezetö utakon a forgalom gyakorlatilag megszünt, mert az Idrica és Szebezs, valamint Polock és Drissza közötti országutak a partizántevékenység miatt használhatatlanok. A harcok során a partizánoknak sikerült úgy befészkelni magukat ezekbe a körzetekbe, hogy azok hozzáférhetetlenek, és a további vállalkozások elökészítésére alkalmas bázissá váltak." Ez a partizánvidék nagy szerepet játszott a lettországi partizánmozgalom sorsa szempontjából. Ez volt a támaszpontja a lett partizánok jelentös eröinek is. Itt a belorusz és a kalinyini partizánok baráti fogadtatásban részesítették és segítették öket. Innen indultak el a partizánok, hogy "meghódítsák" a lett erdöségeket. 1943 nyarán az ellenség hátában összesen több mint 200 ezer négyzetkilométernyi terület állott a szovjet partizánok ellenörzése alatt. Akkora terület ez, mint Anglia, Dánia és Belgium együttvéve. A partizánvidékek megfosztották a visszavonuló ellenséget a gyors átcsoportosításhoz elengedhetetlen tértöl és müködési szabadságtól. Ha a németek átcsoportosítást akartak végrehajtani, kénytelenek voltak vagy harcba bocsátkozni a partizánokkal, vagy az átcsoportosítást a partizánvidék megkerülésével végrehajtani. A partizánok számára viszont a felszabadított vidékek támaszpontul és afféle sajátos hátországul szolgáltak. Itt gyüjtötték össze eröiket, itt készültek fel a portyákra, itt képezték ki tartalékaikat, ide vonultak vissza a büntetö expedíciók elöl, és itt voltak a repülötereik. A német fasiszta vezetés több nagyarányú büntetö hadmüveletet indított a partizánok ellen. Mindenekelött a partizánvidékeket és körzeteket igyekezett felszámolni. 1942 december derekán az ellenség nagy büntetö expedíciót küldött a Kletnyanszki-erdöben befészkelt partizánok ellen. A hitleristák a kletnyanszki partizánok északi csoportja elleni támadással kezdték meg a hadmüveletet. Az volt a tervük, hogy bekerítik a partizándandárokat és osztagokat, majd részekre szakítják, és egyenként semmisítik meg öket. A fasiszták három dandár és néhány kisebb osztag, összesen mintegy 2500 fö ellen egy gyaloghadosztályt, valamint örés rendörzászlóaljakat vetettek be. A büntetö különítmény létszáma elérte a 6000-8000 föt. Az ellenségnek azonban túlereje ellenére sem sikerült számottevö veszteséget okozni a partizánoknak. A partizánok kitértek a csapások elöl, más körzetekbe települtek át, és újból megkezdték tevékenységüket. Kudarcuk után a fasiszták 1943 január végén, büntetö hadjáratuk második szakaszába kezdtek, mégpedig a Kletnyanszki-erdö déli részén, ahol a 2., a 3., a 4. kletnyanszki és az 5. vorgovi dandár, a csernyigovi magasabbegység, valamint több önálló osztag és csoport, összesen vagy 8500 partizán müködött. Az elözö harcok tapasztalatai alapján, a németek ezúttal sokkal nagyobb eröket vetettek be. A gyalogságot harckocsikkal, tüzérséggel, vadászés bombázó repülögépekkel támogatták. A büntetö különítmény módszeres támadást hajtott végre, és átfésülte a terep minden zugát. Az elfoglalt lakott helyeken figyelöket állítottak fel, minden úton és ösvényen állandóan járörökkel cirkáltattak, s így a Kletnyanszki-erdö déli része körül egy mindinkább szükülö, zárt gyürüt próbáltak létrehozni. De bármilyen fölényben volt is az ellenség élöeröben és technikai eszközökben, a partizánok megsemmisítésére irányuló kísérlete ezúttal is kudarcot vallott. A népi bosszúállók nem bocsátkoztak hosszas harcba a számbeli fölényben levö ellenséggel, hanem egyes osztagok fedezete alatt kitörtek a körülzárt erdökböl, és más körzetekben vonták össze újra eröiket. A német fasiszta hódítók sztálingrádi veresége és a Vörös Hadsereg nyomon követö támadása arra kényszerítette a fasiszta vezetést, hogy már február elsö heteiben lemondjon a partizánok üldözéséröl, és az arcvonalon szétvert csapatok kiegészítése végett sietve megkezdje eröinek a Kletnyanszki-erdö körzetéböl való kivonását. A német vezetés tehát kénytelen volt beszüntetni büntetö tevékenységét anélkül, hogy eredményt ért volna el. A fasiszták a büntetö müveletek során korántsem teljes adatok szerint halottakban több mint 1700 katonát és tisztet vesztettek. A Kletnyanszki-erdö urai hamarosan újra a partizánok lettek. 1943-ban januártól márciusig a hitlerista hadvezetés büntetö expedíciót indított a kalinyini terület nyugati körzetében levö partizánvidék ellen, valamint Belorusszija rosszoni, oszvejai és drisszai körzetének partizánjai ellen. A büntetö hadjáratban az ellenségnek több mint 12 ezer katonája és tisztje vett részt. Az elsö csapások a vidék keleti részében levö kalinyini partizánokat érték, akik a számbeli fölényben levö ellenséggel vívott súlyos harcok után, kénytelenek voltak nyugati irányban visszavonulni. A Partizánmozgalom Központi Törzsének utasítására a büntetö expedíció elleni sikeres harc céljából a vidék valamennyi dandárja és osztaga egyesült. Közös csapásokkal jelentös veszteséget okoztak az ellenségnek, s az csakhamar kénytelen volt e vidéket elhagyni. Február második felében kezdödött a második büntetö hadjárat, amelyet a partizánvidék nyugati oldaláról, Oszveja (Belorusszija) körzetéböl és Lettországból indítottak. Ez több mint egy hónapig tartott. A német fasiszta hadvezetésnek az volt a célja, hogy megtisztítsa az egész partizánvidéket, szétzúzza az ott levö partizánalakulatokat, és felszámolja a lett partizánok fö támaszpontját. Az oszvejai büntetö hadjáratba mintegy 20 ezer hitleristát vontak be. Az ellenség ezúttal is alkalmazott repülögépeket és tüzérséget a partizánok ellen. A Partizánmozgalom Kalinyini Törzse, a központi törzs utasítására, egységes parancsnokságot hozott létre a kalinyini, a belorusz és a lett partizánok tevékenységének összehangolására. Az egyesült partizánerök, a parancsnokság általános elgondolásának megfelelöen, szívós védelemre rendezkedtek be a szvolnyenszki erdökben. Március 20-áig szüntelenül folyt a harc. Az ellenségnek minden olyan kísérlete, hogy benyomuljon a partizánvidék mélységébe, kudarcot vallott. A büntetö különítmények tervének meghiúsításában nagy szerepe volt a Samson parancsnoksága alatt álló lett osztag bátor tevékenységének. Az osztag, a parancsnokság utasítására, az ellenséges expedíciós erök hátában müködött, s ezzel számottevö eröket kötött le. Az ellenség jelentös veszteségek után kénytelen volt visszavonulni helyörségeibe. A partizánvidék határai változatlanok maradtak. A közös ellenség ellen vívott együttes harcban még jobban megszilárdult az orosz, a belorusz és a lett nép szoros barátsága. A háború után a három testvéri szovjet köztársaság határainak találkozásánál, az egykori partizánvidéken, "Barátság-kurgán" `(kurgán=domb, temetödomb-a `szerk.) néven emléket állítottak annak a fegyverbarátságnak és megbonthatatlan összeforrottságnak, amely a Nagy Honvédö Háborúban az orosz, belorusz és lett partizánokat egymáshoz füzte. Április elején a Partizánmozgalom Belorusz Törzse tudomást szerzett arról, hogy az ellenség támadást készít elö a vityebszki és a minszki terület polock-lepeli és boriszov-begomli partizánövezetében müködö népi bosszúállók ellen. A belorusz törzs idejében figyelmeztette erre a partizándandárok parancsnokságát, utasítást adott a felderítés fokozására és a döntö különítmények elleni tevékenységre való felkészülésre. Egyidejüleg 160 tonna hadianyagot szállítottak a partizánoknak. A német vezetés áprilistól júniusig több mint 80 ezer katonát vetett be az említett övezetek 8000 partizánja ellen. Itt müködött négy SS-hadosztály, egy páncélos ezred, egy gépesített hadosztály és több rendöregység. A harcok két hónapig tartottak. A megszállók a föcsapást a partizánok begomli csoportjára mérték, 45 ezer katonát vetve be ellenük. Az ellenség szárazföldi csapatait repülök támogatták. A harcok során a belorusz törzs mindvégig összehangolta a partizánok müködését, tájékoztatta öket az ellenség föcsapásainak irányáról, a dandárok és osztagok helyzetéröl, megszervezte együttmüködésüket, kijelölte az ellencsapásokra és a bekerítésböl való kitörésre legalkalmasabb irányokat. Az ellenségnek eleinte sikerült visszaszorítani a partizánokat, és elfoglalni Begoml körzeti székhelyt, valamint több más helyiséget. Ámde a partizándandárok összehangolt tevékenységükkel kimerítették az ellenség támadó csapatait, és maguk mentek át támadásba, újból felszabadítva Begomlt és más lakott helyeket. Az ellenség óriási veszteségeket szenvedett. A partizánok megsemmisítettek több mint 2000 német katonát és tisztet, felrobbantottak 15 közepes és nehéz harckocsit, hét könnyü harckocsit, két páncélgépkocsit, négy löveget, két repülögépet, több mint 70 gépkocsit, és gazdag zsákmányt ejtettek. A német fasiszta vezetést nyugtalanította a Belorusszija nyugati körzeteiben folyó népi harc lendülete, különösen a legfontosabb, a breszt-baranovicsi-minszki és volkoviszk-lida-mologyecsnói vasútvonalak ellen folyó partizántevékenység; ezért úgy határozott, hogy egyetlen csapással szétzúzza a népi bosszúállókat. Július elején a megszállók von Gottberg rendör-vezérörnagy parancsnoksága alatt több mint 50 ezer katonát és tisztet vontak össze, s támadást indítottak az ivenyecnaliboki erdöségben müködö baranovicsi partizánok ellen. A nehéz harc 35 napig tartott. A büntetö különítmények, miután halottakban és sebesültekben több mint 3000 embert vesztettek, kénytelenek voltak az erdöböl visszahúzódni. A partizánok körülbelüli vesztesége halottakban 130, sebesültekben pedig 50 fö volt. A megszállók a harcban elszenvedett kudarcukért a békés lakosságon igyekeztek bosszút állni. A büntetö hadjárat során több mint 150 falut gyújtottak fel, százával végeztek ki asszonyokat és gyermekeket, s több ezer embert hajtottak el Németországba. 1943 nyarán a német fasiszta vezetés jelentös eröket vetett be az ukrán partizánok, különösen a zsitomiriak, a csernyigoviak és a szumiak ellen. Az ellenség óriási számbeli fölényére való tekintettel a partizánok nem bocsátkoztak hosszas harcba, hanem föként lesállásból, az utak aláaknázásával, váratlan rajtaütésekkel pusztították az ellenséget és harci technikai eszközeit. A megszállóknak most sem sikerült eredményt elérni. Az ukrán partizánoknak az ellenség büntetö csapatai ellen vívott harcáról szólva Hruscsov megjegyezte: "Az ukrán partizánok nagy érdemeket szereztek a hös Vörös Hadseregnek nyújtott segítségükkel. A hitlerista vezetés már az 1943 nyarán indított és oly dicstelenül végzödött német támadás idején kénytelen volt nagy katonai eröket kikülöníteni az ukrán partizánok elleni harcra. Ukrajna népi bosszúállói ebben az idöszakban több mint 150 ezer, korszerü harceszközökkel felszerelt német katonával álltak szemben. A németeknek azonban nem hozott sikert sem fegyverzetbeli, sem számbeli fölényük. A partizánok, akik a fasiszta katonák és tisztek ezreit pusztították el és rengeteg harceszközt semmisítettek meg, kitértek a csapások elöl, és változatlan sikerrel folytatták harcukat a német megszállók ellen." 1943-ban a hitlerista vezetés arra kényszerült, hogy az SS és SD rendöri magasabbegységek és a kisegítö csapatok félmilliónyi katonája mellett, müködö hadseregének 25 hadosztályát, vagyis a szovjetnémet arcvonalon harcoló összes csapatainak mintegy 10 százalékát is bevesse a partizánok ellen. Az 1943ban indított nagy büntetö hadjáratok közül azonban egyik sem érte el a kívánt eredményt. Az ellenségnek a nagy partizán magasabbegységek felszámolására irányuló nagyszabású terve meghiúsult. A megszállók büntetö expedíciói nyomában mindenütt halál és pusztulás járt. A hitleristák felgyújtották a falvakat, irtották a lakosságot, az életben maradottakat pedig nyugatra hajtották. A büntetö müveletek során a megszállók által elkövetett iszonyatos büntettekért közvetlenül a német szárazföldi csapatok vezérkarának hadmüveleti csoportfönökségét terhelte a felelösség. A szárazföldi csapatok föparancsnokságának utasítására ez a csoportfönökség foglalkozott "a partizánok elleni harc összes kérdésével és az öralakulatok felhasználásával". A csoportfönökség élén Heusinger tábornok, Hitler egyik bizalmi embere állott. Az ö rendeletére lépett érvénybe 1942 végén az "Utasítás a keleti partizánok elleni harcra". Ez az utasítás elöírta, hogy szedjenek túszokat, végezzék ki mindazokat, akik a partizánokkal való együttmüködés gyanújába keverednek, irtsák ki egész falvak lakosságát. Heusinger maga hagyta jóvá a hadseregtörzsek által elöterjesztett, a büntetö hadmüveletekre vonatkozó terveket. Heusinger, akihez naponta futottak be jelentések a büntetö müveletekröl, jóváhagyta a különítmények vérengzését, éppúgy, mint az általuk alkalmazott bünös módszereket is. A háború második szakaszában a partizánok harctevékenységét szorosan összehangolták a Vörös Hadsereg támadó hadmüveleteivel. A partizánok, a Vörös Hadsereg nyugat felé való elönyomulásához mérten közvetlenül is együttmüködtek a csapatokkal. A partizán-magasabbegységek és osztagok segítettek a katonai egységeknek a vízi és más természeti akadályok leküzdésében. Csak a Dnyeperért vívott csata idején a partizánok a Gyesznán, a Dnyeperen és a Pripjatyon 25 átkelöhelyet készítettek elö, és adtak át a Vörös Hadsereg magasabbegységeinek. A partizánok tevékenyen részt vettek a városoknak és az ellenség megerödített körleteinek (Recsica, Jelszk, Cserkasszi, Znamenka stb.) megtámadásában. Sokszor megtörtént, hogy felszabadítottak és a Vörös Hadsereg beérkeztéig tartottak kisebb városokat, körzeti székhelyeket és más helységeket (Novosepelicsi, Ovrucs, Narovlja stb.). A partizánok hatékony tevékenységükkel, merész rajtaütéseikkel gátolták az ellenséget a tervszerü és szervezett visszavonulásban. A népi bosszúállók nagy segítséget nyújtottak támadó csapatainknak szárnyaik fedezésében, az ellenség hátába és szárnyaira való kijutásukban, valamint a csapatok üldözésében. A partizánok és az elönyomuló csapatok sikeres együttmüködését elömozdította a Vörös Hadseregnek a nagy partizáncsoportosítások támaszpontjaihoz, a partizánvidékekhez való kijutása. E területeken a népi bosszúállók rendszeres tevékenysége eredményeként az ellenség nem tudott szilárd védelmet szervezni, és kénytelen volt helyörségeit csupán a fö útvonalak mentén és a városokban elhelyezni. Következésképpen védelmében rések támadtak, s ez megkönnyítette a szovjet csapatok elönyomulását. A partizánmozgalom centralizált vezetése, valamint az ellenség hadtápterületén végrehajtott hadmüveletek gazdag tapasztalatai különösen hatékonnyá tették a partizánoknak a Vörös Hadsereg elönyomuló csapataival való együttmüködését. Ezt ma megerösítik az egykori német fasiszta tábornokok is, akik maguk tapasztalták a népi harag erejét. "Nyilvánvaló volt, hogy a partizánosztagok egységes vezetés alatt álltak írja Rendulié vezérezredes -, mert amint a német vagy orosz csapatok valahol jelentösebb támadást készítettek elö vagy hajtottak végre, abban a körzetben a partizánok nyomban aktív tevékenységbe kezdtek az ellátás dezorganizálása, a német csapatok közötti összeköttetés megbontása, a hadianyagraktárak elfoglalása és megsemmisítése, valamint a csapatok elhelyezési körletének megtámadása céljából. Ezek a vállalkozások súlyos teherré váltak a hadsereg számára, és jelentös veszélyt jelentettek. Sehol másutt nem volt olyan szoros együttmüködés a partizánok és reguláris hadseregek között, mint az orosz hadszíntéren." A partizánoknak a kommunista párt vezetésével folytatott fegyveres harca a háború második idöszakában még szervezettebb lett. A harctevékenységet hatalmas lendület és eredményesség, a partizánalakulatok rugalmas és pontos együttmüködése jellemezte. Elömozdította ezt a partizánosztagokkal való összeköttetés javulása is; a törzseknek így lehetöségük nyílt arra, hogy hatékonyabban és konkrétabban vezessék a partizánok hadmüveleteit, fontos harcfeladatokra irányítsák eröfeszítésüket, és sokoldalú segítséget nyújtsanak nekik. A partizánok harctevékenységét ebben az idöszakban jóval alaposabban tervezték meg, s így az szervezettebb és céltudatosabb volt, mint korábban. Az ellenség hadtápterületén folyó partizánmozgalom hadászati jelentöségü tényezövé vált, amit a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a nagy hadmüveletek megtervezésénél számításba is vett. 5. A szovjet emberek harca a megszállók ellen a városokban és a falvakban A szovjet emberek a városokban és a falvakban is önfeláldozó harcot folytattak a fasiszta betolakodók ellen, Nem hódoltak be a hitlerista rendszernek, és mindent elkövettek, hogy gyengítsék a német fasiszta csapatokat, segítsék a Vörös Hadsereget. A szovjet emberek szabotálták a megszálló hatóságok rendeleteit, lehetetlenné tették, hogy teljesen kihasználják az elfoglalt területek óriási gazdasági lehetöségeit. Azon a hatalmas területen, amelyen a háború elött a kohómüvek, a gépgyárak, a vegyipari és más üzemek ezrei müködtek, a megszállók, saját bevallásuk szerint, 1943 tavaszára csak elenyészöen kevés középés kisvállalatnál, mindössze 135 fémfeldolgozó üzemben, 75 élelmiszeripari üzemben és 16 közüzemben tudták a munkát megindítani. A munkások megtagadták a rabszolgamunkát, kibújtak az üzemi munka alól, s amikor erre már nem volt mód, akadályozták a termelést, selejtet gyártottak, megrongálták a gépeket és a berendezést. A falvakban a parasztok késlekedtek a beszolgáltatással, rejtegették az élelmiszert, az erdöbe hajtották a jószágot, és nem jártak el mezei munkára. Nem akarták a megszállókat segíteni, ezért igyekeztek minél kevesebbet vetni, éppen csak annyit, amennyi családjuk élelmezésére szükséges volt. Ukrajna sok körzetében például a parasztok 1943-ban a szántóföldnek alig a felét vetették be. A tanítók, az orvosok, a mérnökök, az agronómusok és a szovjet értelmiség más képviselöi vagy nem álltak a megszállók szolgálatába, vagy ha megtorlással fenyegetve mégis munkát vállaltak, mindent elkövettek, hogy megkönnyítsék a fasiszta igába hajtott szovjet emberek sorsát. 1943-ban jóval nagyobb lendületet vett a földalatti szervezetek és csoportok munkája; a pártszervezetek vezetése alatt müködtek és szoros kapcsolatban álltak a lakossággal. A földalatti szervezetek és csoportok az ellenség által megszállt terület csaknem valamennyi városában és nagyobb helységében hösies munkát végeztek. A földalatti harcosok szoros kapcsolatot tartottak fenn a partizánokkal, fegyverrel, löszerrel, gyógyszerrel látták el öket, s mindenképpen segítettek nekik. A földalatti szervezetek és csoportok felhívására sok ezer szovjet hazafi elhagyta városát vagy faluját, hogy a partizánosztagokhoz csatlakozzon. Ugyanakkor erösödött a partizánok kapcsolata is a földalatti harcosokkal, s ennek nagy szerepe volt a földalatti mozgalom felélénkülésében. Ukrajnában a földalatti mozgalmat a háború elsö idöszakában súlyos csapások érték; ennek ellenére a megmaradt szervezetek és csoportok 1943-ban megszilárdultak, és létszámuk megnött. Újabb szervezetek és csoportok is alakultak. Ezek gazdag tapasztalatokra támaszkodva, az UK(b)P Központi Bizottságának segítségével és támogatásával eröteljes munkát végeztek. Néhány súlyos balsiker ellenére is aktív tevékenységet fejtett ki a kijevi illegális mozgalom. Kijev dolgozói elsösorban arra törekedtek, hogy megakadályozzák a városban levö vállalatok üzembe helyezését. A "Bolsevik" gyár munkásai rendszeresen rongálták a berendezést. A "Transzszignal" gyárban a munkások 1942 végén meghiúsították az emelödaru összeszerelését, üzemképtelenné tették a sajtolót és a gözkazánt, s így a gyár hosszú idön át csak megszakításokkal volt üzemben. A kijevi vasúti gócponton a hazafiak 1943-ban több kisiklatást szerveztek, s ennek eredményeképpen megrongáltak néhány mozdonyt és számos teherkocsit. A vasutasok rendszeresen zavarták az összeköttetést, és megrongálták az állomásberendezést. Nagy segítséget nyújtottak a terület partizánosztagainak Kijev földalatti harcosai. Felhívásukra körülbelül 2000 kijevi csatlakozott a partizánokhoz. A földalatti szervezetek 20 géppuskát, mintegy 2000 puskát, géppisztolyt és pisztolyt, 500 kg robbanóanyagot és sok gyógyszert adtak át a partizánoknak. Állandó kapcsolatot tartott fenn a partizánokkal a kijevi terület fesztovi körzetének illegális szervezete. A szervezetnek Bujko, az orvostudományok doktora, a kijevi orvosi egyetem professzora volt az egyik szervezöje. A földalatti szervezet megbízásából a lakásán megszervezte a sebesült partizánok gyógyítását. A professzor éjszaka kijárt az erdöbe a partizánosztagokhoz, hogy segítséget nyújtson a betegeknek vagy sebesülteknek. Segítökészségéért és önfeláldozásáért a partizánok szeretettel "partizándoktornak" nevezték. A megszállók Bujkót a "munkatözsde" orvosi bizottságába osztották be; s ö ott is segítségére volt a szovjet embereknek, hogy elkerüljék a mozgósítást, és a Németországba való elhurcolást. 1943 júniusában a Gestapo leleplezte Bujko tevékenységét, barátai azonban idejében figyelmeztették öt. Bujko a hazafias orvosok egy csoportjával a partizánokhoz csatlakozott, és a fesztovi kórházból egy szekérre való gyógyszert és értékes müsz

ereket vitt magával. A német fasiszta hatóságok többször is csapdát állítottak, hogy elfogják a "partizándoktort". Október 13-án, amikor Bujko Jarosovka községbe sietett, hogy sürgös segítséget nyújtson egy súlyosan megsebesült partizánnak, a fasiszták elfogták, és embertelenül megkínozták. Bujko professzor szovjet emberhez méltón, szilárdan helytállt, és semmiféle adatot nem szolgáltatott ki a partizánokról, illetve azoknak a lakossággal való kapcsolatairól. Két napig tartó eredménytelen vallatás és kínzás után, agyba-föbe verve, megcsonkítva egy hodályba vetették, ahol akkor már 140 túsz és letartóztatott sínylödött. Jóllehet a Gestapo-legények halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy Bujkónak bárki is vizet vagy kenyeret adjon, az ott tartózkodó kolhozparasztok bekötözték, megetették, és szökéshez akarták segíteni. Bujko azonban tisztában volt vele, hogy szökése esetén kegyetlenül leszámolnának az egész faluval, ezért elvetette a tervet. " Tudom, hogy megölnek mondotta -, de ha megszököm, valamennyiötöket kiírtják. Inkább én magam pusztulok el." A szovjet tudós rettenthetetlenségén felböszült Gestapo-legények október 15-én reggel összeterelték Jarosovka lakosságát, felgyújtották az egyik partizán házát, és a hös hazafit a lángokba vetették. Az illegális szervezetek és csoportok befolyása kijevi területen 14 városra és 630 falura terjedt ki. E szervezetek tevékenységükkel felszították a megszállók elleni harcot. "A földalatti szervezetek köré írta a kijev területi pártbizottság tízezrével tömörültek a szovjet hazafiak, akik minden lehetö módon segítették a földalatti harcosokat és a partizánosztagokat a hitlerista rablók elleni harcban." A tömegekkel való szoros kapcsolat, a tömegek hatékony támogatása elömozdította a földalatti harcosok küzdelmeinek sikerét. A kijevi területi illegális csoportok a megszállás idején összesen mintegy 500 vállalkozást hajtottak végre, megsemmisítettek vagy 1500 német katonát és tisztet, kisiklattak 40 vasúti szerelvényt, és szétromboltak 200 ezer kilométernyi távíróés távbeszélö-vezetéket. A sztálinói terület földalatti szervezeteinek eröfeszítése föképpen arra irányult, hogy meghiúsítsák a szénbányák és kohóüzemek termelésének a fasiszták részéröl történö megindítását. Különösen hatékonyan müködtek Gorlovka földalatti harcosai. A megszállókkal szembeni ellenállás itt tömegméretüvé vált. A sztálinói területi pártbizottság ezt jelentette: "Két évi gorlovkai garázdálkodásuk alatt a hitleristáknak egyetlen bányát, egyetlen üzemet sem sikerült helyreállítaniuk." A krasznoarmejszkojei bányászok, az illegális csoport vezetésével három beomlást idéztek elö a Dimitrov tárnában, és ezzel meghiúsították a termelést. Egy másik földalatti csoport a városi villanytelep munkásainak segítségével júliusban üzemképtelenné tett három nagy teljesítményü transzformátort. Egy 15 fönyi csoport, amelyet Vlaszov kommunista, a rutcsenkovói kokszgyár elektromühelyének vezetöje szervezett meg, a munkások közremüködésével egy év alatt (1942 tavaszától 1943 tavaszáig) háromszor hiúsította meg a gyár üzembe helyezését. Mariupolban a megszállás idöszakában 10 földalatti hazafias csoport alakult és müködött. A hazafiak az "Azovsztal" gyárban felrobbantottak egy vízleeresztö zsilipet, meggátolták az 1. számú nagyolvasztó üzembe helyezését, és akadályozták a 4. számú nagyolvasztó üzemeltetését. Az "Iljics" kohómüvekben rendszeresen üzemképtelenné tették a motorokat, a gépeket és a berendezést. A sztálinói terület dolgozói meghiúsították a megszálló hatóságoknak és a német részvénytársaságoknak a bányák, az erömüvek és a kohók üzembe helyezésére irányuló minden kísérletét. "A Donyecmedence lakossága írta a sztálinói területi pártbizottság meghiúsította a donyeci szénnek a hitleri Németországba való szállítását. A sztálinói terület bányái nem adtak szenet a német fasiszta megszállóknak, s a hitleristák kénytelenek voltak a Dabrowai-medencéböl Sztálinóba és környékére szenet szállítani. A gyárakban sem sikerült a németeknek megindítani a munkát. Makejevka, Jenakijevo, Mariupol kohászati üzemeiben öngyújtókat készítettek." Tevékenyen harcoltak az ellenség ellen a vorosilovgrádi terület forradalmi hagyományokon nevelkedett dolgozói: meghiúsították az üzemek munkájának megindítására irányuló kísérleteket. Az "Oktyabrszkaja Revoljucija" gyár munkásai a megszállás idöszakában rejtegették a berendezést, a szerszámokat, rongálták a gépeket. A pártszervezet vezetésével hösies tevékenységet fejtett ki a krasznodoni "Molodaja gvargyija" (Ifjú Gárda) illegális ifjúsági szervezet. A "Molodaja gvargyija" élén egy komszomolistákból alakult törzs állott, amelynek tagjai a következök voltak: Turkenyics (a szervezet parancsnoka), Tretyakevics (politikai biztos), Gromova, Zemnuhov, Kosevoj, Tyulenyin és Sevcova. 1942. november végén a szervezetnek már száz tagja volt. A "Molodaja gvargyija" tevékenysége messze túllépte Krasznodon határait. A szervezetet a Donyec-medence sok körzetében ismerték. A "Molodaja gvargyija" földalatti csoportjai megsemmisítették az ellenség katonáit és tisztjeit szállító gépkocsikat, irtották a hazaárulókat, kiszabadították a szovjet hadifoglyokat, diverziós cselekményeket hajtottak végre az üzemekben és röplapokat terjesztettek a lakosság körében. Több mint 30 röplapot adtak ki 5000-en felüli példányszámban. Nem sokkal a Vörös Hadsereg megérkezése elött, a Gestapo a nyomára akadt a fiatal földalatti harcosoknak, és többségüket letartóztatta. A fiatal hösök a kihallgatáson megrázó bátorságot és állhatatosságot tanúsítottak. A hitleristáknak a legagyafúrtabb kínzásokkal sem sikerült megtörniük akaratukat. A fasiszta hóhérok, miután semmire sem mentek az ifjúgárdistákkal, vadállati kegyetlenséggel leszámoltak velük. A hazájuk boldogságáért és szabadságáért életüket áldozó rettenthetetlen fiatal hazafiak neve örökké él a szovjet nép emlékezetében. 1942 végén mind gyakoribb lett a szabotázs a dnyepropetrovszki területen. "A németek sztálingrádi veresége jelentette a dnyepropetrovszki területi pártbizottság harcos tettekre serkentette a szovjet hazafiak százait és ezreit. A kommunisták titkon diverziókra, szabotázscselekményekre, szovjet hadifoglyok kiszabadítására szervezik a munkásokat és alkalmazottakat." A megszállók kísérletet tettek arra, hogy üzembe helyezzék a Petrovszkijról elnevezett kohómüveket, de a munkások szervezett ellenállásába ütköztek. Az egyes részlegeknél zavarok keletkeztek, a már régebben használhatóvá tett berendezések megrongálódtak, fontos alkatrészek, készülékek, szerszámok eltüntek. A gyár villanytelepén, martinés kohóüzemében a munkások leszerelték a berendezés egy részét és elásták. Ugyanilyen szívós ellenállást tanúsítottak a megszállókkal szemben az Artyom gyár, a mozdonygyár és más üzemek munkásai is. Ügyesen müködtek a megszállók elleni küzdelemben a vasutasok. Dnyepropetrovszknak Anyiscsenko parancsnoksága alatt álló illegális csoportja arra összpontosította eröfeszítését, hogy üzemképtelenné tegye a mozdonyparkot. Rövid idö alatt salakkal eltömték 50 mozdony tüzcsövét, így a mozdonyoknak csaknem a fele üzemképtelenné vált. A forgalmisták rendszeresen megrongálták a vasútvonalakat. Az 1. vagonrészleg földalatti csoportja Zemljanyin vezetésével júliusban két kisiklatást szervezett, s ennek során mintegy 40, hadianyaggal megrakott vagon ment tönkre. Dnyepropetrovszkban és sok más megszállt városban önfeláldozó munkát végeztek az egészségügyi dolgozók hazafias csoportjai. Az egyik ilyen csoport, amelynek Popkova orvosnö állt az élén, egy járványkórházban dolgozott, ahol szovjet hadifoglyokat ápoltak. A csoport megszervezte a hadifoglyok szökését a német táborokból. A rokkantságot megállapító bizottság élén álló német orvos ugyanis félt a fertözéstöl, és az egész munkát Popkovára hárította; a hazafias szovjet orvosnö más-más néven egy és ugyanazokat a gyógyíthatatlan betegeket állította ismételten a bizottság elé, kieszközölte szabadon bocsátásukat, helyettük azonban meggyógyult szovjet hazafiakat írt ki. Emellett átmeneti vakság vagy erös szívdobogás mesterséges elöidézésével is sikerült az orvosoknak sok hadifoglyot kiszabadítaniuk. Popkova csoportja összesen mintegy 800 föt szabadított ki a táborokból. Ezek csaknem valamennyien csatlakoztak a partizánosztagokhoz, majd a Vörös Hadsereg soraiba léptek. Késöbb sokan közülük levélben fejezték ki hálájukat Popkovának és társainak. Az egyik ilyen levélben ez olvasható: "Ön bizonyára már nem emlékszik rám, s elfelejtett bennünket, de én szeretném tudni, hogy szolgál az egészsége és hogyan él. Nevem Ivan Averjanovics Belov. Ön mentett meg a haláltól és engedett szabadon a kórházból . . . velem együtt szabadult ki Dorofejev, egy magas fekete fiú, akinek belecsöpögtetett valamit a szemébe, hogy a többiekkel együtt ö is kijuthasson. 12 emberre emlékszem, aki akkor kiszabadult. Még életben vagyok, és sok németet küldtem már a másvilágra." Hasonló tevékenységet fejtett ki egy hazafias orvoscsoport a dnyepropetrovszki körzeti kórházban. Ez a csoport is megszöktette a hadifoglyokat, rejtegette és okmányokkal látta el öket. Dnyeprodzerzsinszkben egy földalatti csoport meggátolta, hogy a helyi cementgyárat teljesen üzembe helyezzék. A munkások többször is elvágták a transzmissziós szíjakat, a szállító szalagokat, vég nélkül javították a gépsorokat. Következésképpen a gyár, a német hatóságok minden eröfeszítése ellenére, a háború elötti termelésnek legfeljebb 8-10 százalékát érte el, s ezt is sokkal rosszabb minöségben. Nagyarányú szabotázs folyt a dnyepropetrovszki terület más ipari központjaiban is. A pártszervezet vezetésével bátran küzdöttek a megszállók ellen a zaporozsjei terület lakói. 1942 végén, az illegális csoportok egy forradalmi bizottság vezetésével egységes szervezetbe tömörültek. A Baranov gyárban a hazafiak megrongálták a berendezést; a mozdonyjavító mühelyben a munkások a mozdonyok csapágyaiba homokot, üvegszilánkokat szórtak, késleltették a javítást, s azt úgy végezték el, hogy elkerülhetetlenül üzemzavar keletkezzék belöle; a "Zaporozssztal" gyárban, az alumíniumgyárban és más üzemekben állandóan rongálták a gépeket, s ez nagy munkakiesésekkel járt. A földalatti harcosok, a helyi lakosság segítségével, a hadifogoly-szöktetést is megszervezték a táborokból. Melitopolban a város felszabadulásáig, Vaszilenko vezetésével egy földalatti hazafias csoport müködött, amelyet szovjet katonák feleségeinek kezdeményezésére szerveztek meg. A hazafiak segítették a Vörös Hadsereg fogságba esett katonáit és parancsnokait, sok szovjet harcosnak mentették meg az életét. Drága kincsként örzik a szovjet emberek azokat a köveket, amelyekre a "Partizán-szikra" nevü illegális szervezet legyilkolt tagjai üzeneteiket karcolták a fasiszták börtönében. Hatékonyan küzdöttek a megszállók ellen az ogyesszai földalatti mozgalom tagjai. Annál a néhány vállalatnál, amelyet a fasisztáknak sikerült részlegesen üzembe helyezniük a "Krasznaja Gvargyija" gyárban, a "Dzerzsinszkij" gyárban, a húskombinátban -, a munkások, a hazafias csoportok kezdeményezésére, rendszeresen rongálták a berendezést, megsemmisítették a nyersanyagot és a készterméket. Az ogyesszai földalatti harcosok támaszpontjául azok a katakombák szolgáltak, amelyek a kagylós mészkö sokéves kitermelése eredményeképpen keletkeztek, és a föld alatt tíz kilométer hosszú folyosókat alkottak. A megszállókat állandó rettegésben tartotta a "második Ogyessza" (így nevezték a katakombákat). Innen érték öket a legváratlanabb csapások. 1943. november 7-re virradó éjjel a földalatti harcosok kitüzték a vörös zászlót az Uszpenszkij-templom tornyára, Ogyessza legmagasabb építményére. S reggel ott lobogott a vörös zászló a le nem igázott Ogyessza fölött, szinte jelképezve, hogy az ellenség napjai meg vannak számlálva. A pártszervezet irányítása alatt bátor tevékenységet fejtett ki az ogyesszai (ma nyikolajevi) terület pervomajszki körzetének Krimka falujában a "Partyizanszkaja Iszkra" Komszomol-szervezet. A hazafiaknak a többi között a kommunista Morgunycnko, továbbá Grecsanij és Gyacsenko komszomolisták voltak a vezetöi. A csoportnak 1943 tavaszán több mint 50 tagja volt. A "Partyizanszkaja Iszkra" kiterjesztette tevékenységét a környezö településekre, s ott számos ifjúsági csoportot szervezett. 1942 decemberében a hazafiak kisiklatták az ellenség egy katonákat és hadfelszerelést szállító szerelvényét. Nem sokkal késöbb megszöktettek 200 hadifoglyot a novoandrejevlíai táborból. A fasiszta megszállók elleni kemény harcban a "Partyizanszkaja Iszkra" sok höse vesztette életét. A szovjet nép méltóképpen értékelte dicsö tetteiket. A szervezet vezetöinek a Szovjetunió Höse címet adományozták, és valamennyi tagját rendjellel tüntették ki. A nyikolajevi területen 42 faluban müködtek földalatti antifasiszta csoportok. A nyikolajevi földalatti központ kapcsolatot tartott fenn a herszoni, a kirovográdi és az ogyesszai terület földalatti harcosaival. A munkások e központ kezdeményezésére meghiúsították a nyikolajevi hajógyárban a munka megindítását. A megszállók ellen önfeláldozó harcot folytattak a kirovográdi terület földalatti szervezetei. Különösen sikeresen müködött a novoprazsszki körzet szervezete. "A körzetben az illegális pártbizottság vezetésével folytatott diverziós tevékenység állapította meg az UK(b)P kirovográdi területi bizottsága nagy hatással volt a lakosságra, meghiúsította a német hatóságoknak az emberek németországi kényszermunkára való elhajtását, a gabona és más javak elszállítását. A lakosság nagy tömegei adták tanújelét hazafiságuknak, gondoskodtak a partizánokról és a Vörös Hadseregröl, semmitöl sem riadtak vissza, csakhogy támogassák a partizánokat." A földalatti szervezetek és csoportok szerteágazó hálózata müködött a csernyigovi területen. Földalatti csoportok dolgoztak a terület holmi, olisevi, gorodnói, ljubecsi, icsnyai, priluki és más körzeteiben. A csoportok többsége 1943 nyarán csatlakozott a partizánosztagokhoz. Lvovban 1942 öszén, kommunisták kezdeményezésére megalakították a "Narodna gvardíja ímení Ivana Franka" (az Ivan Frankóról elnevezett népi gárda) földalatti szervezetet, amely a lakosság segítésére támaszkodott, és a terület más körzeteire is kiterjesztette tevékenységét. A lvovi terület körzeteiben hösies tevékenységet fejtett ki a "Vizvolennya Vitcsizni ("Hív a haza") és a "PatriotiSzlovjani" ("Szláv hazafiak") illegális szervezet is. E szervezeteknek nagy szerepük volt abban, hogy a lvovi, a tarnopoli és a drogobicsi területen fokozódott a megszállók elleni harc. Jelentösen felélénkült 1943-ban a földalatti harcosok tevékenysége Rovnóban, ahol Erich Koch birodalmi biztos székelt. Itt dolgozott a kommunista Novak vezetése alatt álló földalatti szervezet, amelynek több mint 170 hazafi volt a tagja, valamint a kommunista Mirjuscsenko vezette mintegy 200 fönyi szervezet. A földalatti harcosok büntetö keze sok magasrangú fasiszta hivatalnokot ért utol, akik a szovjet emberek kiírtását irányították. Vakmeröséggel határos bátorságával tinit ki Kuznyecov, illegális harcos. Ez az odaadó hazafi rendkívül nagy kitartással, merészséggel és hidegvérrel küzdött. Gyakran tünt fel Rovnóban hitlerista tiszti egyenruhában, és tökéletes német nyelvtudása révén beférközött különféle fasiszta intézményekbe. A német bíróság termében Kuznyecov pisztolylövéssel megölte Alfred Funkot, Ukrajna fasiszta föbíráját. E mindenre elszánt felderítö, a partizánok egy földalatti csoportjával, Rovnóból elrabolta von Ilgen német tábornokot, az ukrajnai büntetö csapatok parancsnokát. Kuznyecov 1943 szeptember végén merényletet hajtott végre Paul Dargel, Koch politikai helyettese ellen, s megsemmisítette Hermann Knuth tábornokot, Koch egy másik helyettesét is. A gyülölt hitlerista hóhérok kivégzésének híre szinte percek alatt elterjedt a lakosság körében. Bátran és önfeláldozóan küzdöttek a földalatti szervezetek tagjai Harkovban, Poltavában, Krivoj Rogban és Ukrajna más városaiban. Tevékenységük eredményeképpen Ukrajna lakossága egyre fokozódó ellenállást fejtett ki a megszállók minden intézkedésével szemben. Az ukrajnai német rendörség és biztonsági szolgálat parancsnokának "az ukrajnai föbiztosság lakossága hangulatáról és a gazdasági helyzetröl" szóló jelentésében a következöket olvashatjuk: "A munkások . . . elöbb-utóbb otthagyják a munkát. Ez ezer meg ezer esetben bekövetkezik. A szökött munkások gyakorlatilag nem keríthetök kézre. Nem áll rendelkezésre megfelelö rendöri erö, hogy a szökevényeket munkahelyükre visszakísértethessük." 1942 végétöl még hatékonyabban müködtek Belorusszíja földalatti szervezetei. A nagy létszámú nem kellö éberséggel dolgozó, és ezért a felgöngyölítés veszélyének kitett földalatti szervezetek helyett kisebb, gondosan rejtett csoportokat alakítottak, amelyek csak a pártszervezet egyes megbízottaival álltak kapcsolatban. Ezek a csoportok a megszállókkal szembeni aktív ellenállásra mozgósították a szovjet embereket. Annak ellenére, hogy a minszki földalatti mozgalmat az elözö idöszakban súlyos veszteség érte, Belorusszija fövárosában egyetlen napig sem szünetelt a megszállók elleni hösies harc. Egyre újabb és újabb harcosok léptek az elesettek helyébe. A földalatti harcosok befolyásuk alatt tartották a város munkásainak többségét. Ez lehetövé tette, hogy Minszk sok üzemében hatékonyabbá tegyék a megszállókkal szembeni ellenállást. Minszk fasiszta biztosának 1942. december 3-i jelentésében ezt olvashatjuk: "A lakosság nagy tömegeinek hangulata, ha nem is százszázalékig visszautasító, mindenesetre hüvös és közömbös. Egyes üzemekben, különösen az Avtomat kenyérgyárban, a cipögyárban a munkások körében jelentös kommunista befolyást sikerült felfedni." Az ellenségnek egy 1943. április 30-án kelt másik dokumentumában az olvasható, hogy Minszkben "a politikai helyzet roszszabb . . . , mint egy évvel ezelött volt." 1943-ban a lakosság rokonszenvét és segítségét élvezö minszki hazafiak sok bátor vállalkozást hajtottak végre. Júniusban felrobbantották a Mjasznyikov gyár berendezését, szeptemberben egy díszebéd alkalmából bombamerényletet hajtottak végre az SS tiszti éttermében, s ennek következtében 50 hitlerista életét vesztette vagy megsebesült. Szovjet partizánok kezétöl pusztult el a német fasiszta közigazgatás sok magas rangú hivatalnoka. 1943 szeptemberében egy éjjel az egyik minszki utcában egy állig felfegyverzett Gestapo-legények által örzött villában, robbanás történt. Néhány nappal késöbb Berlinben, katonai pompával eltemették Wilhelm Kubet, Hitler belorusszijai helytartóját, a belorusz nép véres kezü hóhérát. Koporsójánál ott állt "maga" a Führer is. A belorusz nép által Kube fölött kimondott ítéletet Mazanyik földalatti harcos hajtotta végre. A merényletben tevékenyen részt vett Drozd, Osszipova és Trojan is. A német fasiszta megszállók Minszkben állandó rettegésben éltek. Ernst Westpfahl, az "Ost" német kereskedelmi társaság tisztviselöje 1943 augusztus 5-i levelében a következöképpen írta le a városban uralkodó viszonyokat: "Magában Minszkben is örökké baj van a partizánokkal. Az utóbbi hónapokban sok németet a nyílt utcán löttek le . . . Ez már mindennapos jelenség . . ." 1943 második felében a minszki földalatti hálózat még jobban kiszélesedett. Bátor hazafiak októbertöl decemberig az újabb csapások egész sorozatát zúdították az ellenségre. Felrobbantották a "Közép" hadseregcsoport örhadtest-parancsnokságának, valamint a csendörség harmadik ügyosztályának épületét és a tiszti éttermet. Sperling német tábornok az egyik "áldozat" temetésén mondott beszédében bevallotta, hogy a szovjet hazafiak kezétöl csak Minszkben több mint 1600 megszálló hivatalnok, tiszt és katona vesztette életét. Sok minszki lakos elhagyta a várost, és a partizánosztagokhoz csatlakozott. Nagyarányú földalatti munka folyt a gomeli területen. Kozsar, a gomeli területi pártbizottság titkára 1943 augusztusában a következöket jelentette a BK(b)P Központi Bizottságának: "Gomel, Recsica, Zslobin városával megteremtettük a rendszeres kapcsolatot . . . Gomelben nemrég felrobbantották a villanytelepet, s az nem is müködik. Mágneses aknákkal, amelyeket mi küldtünk Zslobinba és Recsicába, felrobbantottak és felgyújtottak több üzemanyagtartályt és egy JU-F38 típusú repülögépet . . . A vasúti munkások diverzáns csoportjai hét ellenséges szerelvényt siklattak ki, s a zslobini fütöházban megrongáltak két mozdonyt. A városok lakosságának politikai és harci aktivitása a németek kegyetlen terrorja ellenére egyre növekszik." Nagy lendületet vett a szovjet hazafiak illegális tevékenysége a mogiljovi területen. Magában Mogiljovban a "Komityet szogyejsztvija Krasznoj Armii" (A Vörös Hadsereggel való együttmüködés bizottsága) elnevezésü szerteágazó antifasiszta szervezet harcolt, amelynek 1943 elején mintegy 200 aktív tagja volt. Bátran viselkedtek a vasutasok Oszipovicsi vasúti csomóponton, amelyen az ellenségnek igen sok csapatot és hadianyagot szállító szerelvénye haladt át. Júliusban, amikor a pályaudvaron tüzveszélyes rakományt szállító szerelvények torlódtak össze, a munkások egy csoportja felrobbantott egy üzemanyagot szállító szerelvényt. A tüz egy szempillantás alatt átcsapott a löszert szállító vagonokra és valamennyi tartalék pályára. A megszállóknak nem sikerült a tüzet eloltani. A vasúti gócpont hosszú idöre hasznavehetetlenné vált. Middeldorf, a német szárazföldi csapatok vezérkarának egykori tisztje e vállalkozásról a következöket írja: "Nagy sikert értek el a partizánok 1943 júliusában is, amikor Oszipovicsi állomáson megsemmisítettek egy üzemanyagot és kenöolajat szállító, továbbá két löszerrel megrakott szerelvényt és egy igen értékes vonatot, amelyen Tigris típusú harckocsik voltak." A harckocsikat szállító szerelvény valóban értékes volt. A földalatti harcosok megsemmisítettek mintegy 30 új, Tigris típusú harckocsit amennyit körülbelül akkoriban Németország harckocsigyártó ipara egy hónap alatt gyártott -, s így ezek nem kerülhettek az arcvonalra. Kricsev állomáson a földalatti mozgalomban részt vevö vasutasok 1943 augusztusában mágneses aknákat raktak a fütöház tetejére, s aláaknázták a fütöház körzetében levö üzemanyagraktárt. A robbanás okozta tüz elpusztította a fütöház három részlegét, a szerszámkészítö és mechanikai mühelyt teljes berendezésével, valamint a villanytelepet, a kovácsmühelyt, hét mozdonyt, a fegyverés löszerraktárt és a megszállók különféle felszerelési tárgyait. A vityebszki területen 1943-ban jelentösen megszaporodtak az illegális szervezetek, és egyre érzékenyebb csapásokat mértek a megszállókra. 1942 végén-1943 elején a földalatti harcosok több szerelvényt siklattak ki, vasúti hidakat robbantottak fel, gyújtogatásokat szerveztek a vityebszki furnérlemez-gyárban, megsemmisítették benne a kerékgyártó-mühelyt a Németországból odaszállított teljes berendezésével, és szétrombolták a gyár két raktárát és garázsát. A terület földalatti mozgalmának egyik szervezöje a kommunista Horuzsaja, a belorusz nép hös leánya volt, aki korábban tevékenyen részt vett a nyugat-belorusszijai forradalmi mozgalomban. A haza megpróbáltatása idején azzal a kéréssel fordult a Belorusz K(b)P Központi Bizottságához, hogy küldjék illegális munkára az ellenség hátába. Horuzsaja Vityebszkben, rendkívül bonyolult és nehéz körülmények között, kapcsolatot teremtett a legodaadóbb és legbátrabb hazafiakkal, és belölük válogatta össze csoportját. Büszkeséggel és lelkesedéssel számolt be a megszállt területen élö szovjet emberek állhatatosságáról. "Ezek a nagyszerü emberek írta az illegális városi pártbizottságnak megingathatatlanok az ellenséggel szemben érzett gyülöletükben és hazaszeretetükben. Bármi történjék is velük, szovjet emberek, szovjet hazafiak maradnak." A hitleristák csakhamar a nyomára akadtak Horuzsajának, és a földalatti csoport több más tagjával együtt elfogták. Bármennyit kínozták is a fasiszta hóhérok a börtönben a hös szovjet honleányt, vallomást nem sikerült kicsikarniuk belöle. A német fasiszta megszállókkal szemben tanúsított hösiességéért és bátorságáért Horuzsajának, halála után, a Szovjetunió Höse címet adományozták. Orsa állomásán a vasutasok rendszeresen aláaknázták az indulásra kész katonai szerelvényeket, üzemképtelenné tették a mozdonyokat, megsemmisítették az üzemanyagtartályokat, minden lehetö módon gátolták a gócponton folyó munkát. Obol állomáson a szirotyinszki körzeti pártbizottság megbízásából Zenykovval az élen, sikeresen müködött egy földalatti Komszomol-szervezet. Az illegális szervezet kapcsolatban állott a környezö falvakkal; komszomolista tagjai sok merész vállalkozást hajtottak végre. Felrobbantották és felgyújtották a lengyárat és a téglagyárat, a villanytelepet, a szivattyúházat, az állomásnál levö lenés élelmiszerraktárakat, a fafeldolgozó üzem fürészmühelyét, három Diesel-mozdonyt és több tehergépkocsit. Amikor a hitleristák a nyomára akadtak a szervezetnek, tagjai közül sokan egy partizánosztaghoz csatlakoztak, és folytatták a harcot a fasiszta megszállók ellen. A német fasiszta területrablók elleni bátor és hösies harcáért az oboli szervezet tagjainak egy csoportját rendjelekkel tüntették ki, Zenykovnak, a csoport vezetöjének és Portnovnak, a pártbizottság tagjának a Szovjetunió Höse címet adományozták. 1943-ban fokozódott a szovjet hazafiak földalatti tevékenysége Belorusszija nyugati részében. A breszti területen a párt vezetésével nagyarányú munkát végeztek az illegális Komszomol-szervezetek, a különféle antifasiszta szervezetek és csoportok. 1943-ban a területen mintegy 300 Komszomolszervezet és több mint 400 antifasiszta szervezet és csoport müködött. Élükön a breszti területi antifasiszta bizottság állott, amelyet a BK(b)P Központi Bizottságának utasítására júniusban alakítottak meg a német megszállók elleni harc körzetközi bizottságából. Rohamosan szaporodtak a földalatti szervezetek és csoportok a baranovicsi, a vilniusi, a belosztoki és a pinszki területen is. A lakosság igyekezett minden lehetö módon segíteni a földalatti harcosoknak. A tömeges szabotázscselekmények eredményeképpen Belorusszija nyugati területeinek sok körzetében üzemképtelenné vált csaknem valamennyi malom és szeszgyár, pékség és tejfeldolgozó üzem. Nagy arányokat öltött 1943-ban a hitleristákkal szembeni ellenállás az Oroszországi Föderáció megszállt területein. E területek lakossága nagy leleményességgel igyekezett kibújni a németországi munkára való elhurcolás alól, s megmenteni a gyárakat a megsemmisítéstöl. Novorosszijszkban az Osztroverhov vezetése alatt álló földalatti csoport megszerezte egy fasiszta egészségügyi állomás pecsétjét, és az intézettel kapcsolatban álló szovjet orvosok segítségével tömegesen adott ki hamis igazolványokat. A földalatti harcosok a szovjet emberek igazolványain kijavították születésük évét is. Ily módon sikerült Novorosszijszk több ezer lakosát megmenteniük a Németországba való elhurcolástól. Rosztovban a Trifanov vezette illegális szervezet a lakosság támogatásával, a német fasiszta csapatoknak a városból való elmenekülése idején megakadályozta a "Zarja" gyár és a pamutszövö gyár felrobbantását. Taganrogban, az illegális városi pártbizottság vezetésével bátor harcot folytatott a megszállók ellen egy Komszomol-szervezet. Az ifjakat Morozov, a Komszomol városi bizottságának titkára vezette. A fiatal földalatti harcosok az ellenség több szerelvényét kisiklatták, 70 mozdonyt és több száz gépkocsit tettek üzemképtelenné. A szervezetnek a német parancsnokságon és a munkatözsdén dolgozó tagjai igazolványokat, valamint munkára való alkalmatlanságot igazoló iratokat szereztek, bujtatták a város lakóit a letartóztatás és a fasiszta rabságba való elhurcolás elöl. A város utcáin reggelenként hol itt, hol ott, német katonák és tisztek holttesteire bukkantak. A hazafiak rajtaütöttek Majakovka település rendörségén, sok hadifoglyot kiszabadítottak, majd ellátták fegyverrel és átsegítették öket az arcvonalon; felgyújtottak két üzemanyagés hadfelszerelés-raktárt is. Nem sokkal a Vörös Hadsereg beérkezése elött, két letartóztatás kapcsán a szervezet sok tagját elfogták és kivégezték. A földalatti mozgalom azonban ennek ellenére is tovább élt. A komszomolisták folytatták a megszállók elleni harcot mindaddig, míg a szovjet csapatok be nem vonultak Taganrogba. Utolsó nap felszedték az aknákat a fütöházakban és a vasútvonalon, s megóvták a kohómü villanytelepét is. Ugyanilyen bátran müködtek az ellenség hátában Novocserkasszk, Kamenszk-Sahtyinszkij és más rosztovi területi városok illegális szervezetei. 1943-ban jelentösen megnött és megerösödött a földalatti mozgalom a Krímben is. Szimferopol körzetében például az év második felében Kozlovnak, Szimferopol város pártbizottsága titkárának megállapítása szerint: "hazafias csoportok müködtek a szimferopoli pályaudvaron, a fütöházban, a kenyérgyárban, a cipögyárban, a Trudovoj Oktyabr® gyárban, a nyomdában, a postaígazgatóságon, a városi színháznál, az építési irodán és a vízcsatornánál, továbbá a kórházban, a tüdöbeteggondozóban, a gyermekotthonban, a fogatolt szállítási irodán, Osztrjakovo állomáson, a repülötéren, végül Sztorozsevoje, Novoandrejevka és Malenykaja községben." Hatékonyan küzdöttek a megszállók ellen Szevasztopol dolgozói. 1943 öszén az északi városrészben levö javítómühelyekben felrobbantották a gözkazánokat, s így ezek hosszú idöre üzemképtelenné váltak. Néhány nappal késöbb a Hrusztalnaja-öbölben a hazafiak felgyújtottak egy német örnaszádot. Ezt követöen a megszállók hat benzintartálya repült a levegöbe. A németeknek a mühelyekben megjavított egyik tengeralattjárója, miután kifutott a tengerre és alámerült, "ismeretlen okból" nem emelkedett többé a felszínre: örökre a Fekete-tenger fenekén maradt. A brjanszki területen a Szescsinszkaja állomás körzetében levö településen sikeresen müködött egy nemzetközi földalatti szervezet, amely kapcsolatot tartott az 1. és 2. kletnyanszki partizándandárral. A szervezet Povarov és Morozova csoportjából állott. Szescsinszkajában volt a "Közép" hadseregcsoport legnagyobb, erösen örzött repülötere, amelyröl nemcsak az arcvonalra, hanem a szovjet hátország ellen is indultak repülögépek. A földalatti harcosok kapcsolatot létesítettek a repülötér kiszolgáló személyzetéhez tartozó, eröszakkal besorozott lengyelekkel: Jan Mankowskival, Jan Tymával, Waclaw Messjazzal, Stefan Gurlsewiczcsel, valamint két cseh nemzetiségü katonával: Vendelen Roblickával és Geri Huberttel. A partizánok Algyuhov és Antyipenkova felderítök révén mágneses aknákat juttattak el lengyel társaikhoz, akik azután észrevétlenül elhelyezték ezeket a repülögépekben. A német bombázók a levegöben vagy már a repülötéren felrobbantak. Az 1. kletnyanszki partizándandár naplójában rendszeresen ismétlödtek az ilyen feljegyzések: "1943. július 7. Aknák behelyezésével megsemmisítettünk négy repülögépet: két Focke-Wulf-190 és két Heinkel-111 típusút. Július 12. Felgyújtottunk egy Junkers-88 típusú repülögépet. Július 22. A levegöben felrobbant egy Junkers-88 típusú gép. Július 23. Szescsinszki repülötér. Mágneses aknákkal felrobbantottunk két Junkers-88 típusú repülögépet . . ." Júliusban, amikor a kurszki kiszögellésben kibontakozott a gigászi csata, a nemzetközi szervezet földalatti harcosai több mint egy ezredre való ellenséges repülögépet semmisítettek meg. Nagyarányú tevékenységet fejtettek ki Szmolenszk földalatti szervezetei. A városban napról napra fokozódott az ellenállás a megszállókkal szemben. "A szovjet lakosság írta 1943 februárjában a szmolenszki területi pártbizottság minden erejéböl igyekszik keresztülhúzni a németek gazdasági intézkedéseit, mindent elkövet, hogy az ellenség ne használhassa fel értékeinket, amelyeket nem sikerült elszállítania vagy megsemmisítenie. A szovjet hazafiak különféle módon meghiúsítják az ipari üzemek helyreállítását és munkájuk megindítását, különféle ürüggyel kibújnak a gyári munka alól, nem teljesítik a termelési feladatokat, megsemmisítik a nyersanyagok, a tüzelöanyagot, megrongálják a gépeket és gépsorokat, s ezzel érzékeny veszteséget okoznak a megszállóknak minden kezdeményezésüknél . . ." Napról napra nött a megszállókkal szembeni tömeges ellenállás a kurszki területen. A szovjet emberek még halálbüntetés terhe mellett sem nyújtottak semmiféle segítséget a megszállóknak. A mihajlovkai körzet Makarovo községében, amelynek lakossága szoros kapcsolatban állt a partizánokkal, a hitleristák 1942 öszén összetereltek csaknem minden férfit, sorba állították öket, és megpróbáltak adatokat kicsikarni belölük a partizánokról. Hallgatás volt a válasz. A megszállók erre azt követelték a kolhozparasztoktól, hogy lépjenek be a rendörség soraiba a partizánok elleni harcra, ök azonban ezt is megtagadták. Erre az akciót vezetö német tiszt parancsot adott a megtizedelésükre. A parasztok szeme láttára hatukat kivégezték. E kegyetlen leszámolás sem ijesztette meg a szovjet embereket: továbbra is hallgattak. Állhatatosságuk és bátorságuk láttán a tiszt tehetetlen dühében parancsot adott minden ötödik ember kivégzésére. Így további 11 föt öltek meg, de a partizánokról nem sikerült értesüléseket szerezniük, és a fasiszta rendörségbe senkit sem sikerült betoborozniuk. Miután az életben maradottaknak sem tudta szavát venni a hitlerista tiszt, parancsot adott valamennyiük kivégzésére. A véres gaztett után a hitleristák felgyújtották a falut. Szívós, bátor harcot vívtak, és a földalatti csoportoknak hatékony segítséget nyújtottak az Oroszországi Föderáció más területeinek dolgozói is. 1943-ban jelentösen megerösödött a földalatti mozgalom a Baltikumban, Litvániában földalatti szervezetek müködtek Kaunasban, Vilniusban, Siauliaiban, Panevezysben, Alytusban, Birzaiban, Zarasaiban, Rokiskisban, Trakaiban, Utenában és Svencionisban. A szovjet hazafiak meghiúsították a fasiszták többszöri kísérletét, hogy az ifjúságot németországi kényszermunkára mozgósítsák. A földalatti harcosok, a fasiszta rabságból írt leveleknek és az onnan elszököttek elbeszéléseinek felhasználásával leleplezték a lakosság elött a fasiszták hazug propagandáját, és arra ösztönöztek mindenkit, harcoljon a németországi kényszermunkára való elhurcolás ellen. A kegyetlen megtorlások ellenére sokan nem jelentek meg a toborzási helyeken, és az erdökbe menekültek. A hazafiak arra szólították fel a lakosságot, hogy tiltakozzék a megszállók által szervezett munkára való mozgósítás ellen. "A mozgósítással kapcsolatban jelentette 1943. szeptember 1-én a Litván K(b)P Központi Bizottsága -, amelynek az volt a célja, hogy Kaunasban és Mariampoléban úgynevezett Ższállítási szolgálatra® vigyék az embereket, tiltakozó tüntetések zajlottak le." Kaunasban a komszomolista földalatti harcosok, a pártszervezet megbízásából felgyújtották a fafeldolgozó üzemet, amelyben a fasiszták összerakható barakkokat gyártottak katonáik számára, felrobbantottak egy löszerraktárt, megrongáltak 22 mozdonyt és több tucatnyi vagont. A fasiszta megszállók elleni harcban a város több mint 70 komszomolistája vesztette életét. Aleksonisnak, Borisnak és Ceponisnak, a kaunasi városi illegális Komszomol-szervezet városi bizottsága tagjainak a Szovjetunió Höse címet adományozták. Lettországban az abraui, a ludzeni, a valkai, a daugavpilsi és a madonai járásban volt legerösebb a megszállók elleni mozgalom. Iman Sudmalis, a lett nép höse vezetésével bátran és elszántan küzdöttek az antifasiszta földalatti mozgalom tagjai Rigában. 1943 novemberében a földalatti harcosok a város föterén felállított tribün felrobbantásával meghiúsították a megszállók által szervezett "tiltakozó nagygyülést", amelyen a lett népnek tiltakoznia kellett volna a teheráni konferencia határozatai ellen. A robbanás, amely "Ostland" birodalmi biztosának rezidenciájáig is elhallatszott, újból megerösítette, hogy a lett nép határozottan szembeszáll a megszállókkal, és a szovjethatalomért harcol. A rigai földalatti harcosok e vakmerö tettéröl a Baltikum egész népe beszélt, s örült a hazafiak sikerének. Egyre tevékenyebbek lettek a földalatti csoportok Észtországban, különösen a viljandi és perseri járásban. A Baltikum dolgozóinak a megszállókkal szembeni ellenállása napról napra fokozódott. Jelentös veszteségeket okozott a megszállóknak a moldovai földalatti mozgalom. Tyiraszpolban több földalatti csoport harcolt, és meghiúsította a megszálló hatóságok intézkedésének végrehajtását. A kamenkai körzetben 1943 végén már egy kereken 150 föböl álló földalatti szervezet müködött. Tagjai az év második felében kisiklattak egy katonai szerelvényt, felgyújtották a sajtgyárat és több élelmiszerraktárt, s elvágták a híradóvezetékeket. A szovjet emberek által a városokban és a falvakban folytatott állandó küzdelem aláásta a megszállók erejét, dezorganizálta hadtápszervezetüket, óriási nehézségeket támasztott a német fasiszta hadseregnek és a megszálló hatóságoknak. A városok és falvak sok milliós tömegének hazafias tevékenysége, a partizánosztagok és magasabbegységek harctevékenységével együtt, elömozdította a Vörös Hadsereg gyözelmeit és a szovjet hazának a fasiszta megszállás alól való sikeres felszabadítását. * A szovjet emberek által a német fasiszta megszállók hadtápterületén folytatott harc vezetöje és szervezöje a kommunista párt volt. A párt a megszállt területeken egyre szélesítette és erösítette szervezetei hálózatát, fö céljának tartotta, hogy a néptömegeket bevonja a megszállók elleni harcba, és minden erejéböl fejlessze a partizánmozgalmat. Az ellenség hátában a pártszervezetek alkották a mozgalom magvát. Óriási mozgósító szerepe volt a pártszervezetek által a lakosság körében kifejtett tömegpolitikai munkának. A kommunisták összeforrasztották a partizánmozgalmat az antifasiszta földalatti mozgalommal, s a lakosság egyre újabb és újabb tömegeit vitték harcba a fasiszták ellen. A kommunista párt vezetése alatt a partizánmozgalom a gyökeres fordulat évében hallatlan fejlödésnek indult, és szervezett jelleget öltött. A felfegyverzett és nyilvántartott partizánok létszáma az 1942. évihez viszonyítva több mint a kétszeresére növekedett. A partizánmozgalom a megszállt terület összes körzeteire kiterjedt. 1943 folyamán a partizánok és az illegális harcosok csaknem ötször annyi mozdonyt robbantottak fel, ötször annyi ellenséges helyörséget, törzset és más katonai objektumot zúztak szét, s a megszállóknak csaknem négyszer annyi katonáját pusztították el, mint az elözö évben. A szovjet partizánok eröfeszítése a háború második idöszakában föként arra irányult, hogy teljes értékü segítséget nyújtsanak a támadó Vörös Hadseregnek. Ebben az idöszakban nyílt lehetöség arra, hogy a partizán-magasabbegységek és osztagok közvetlenül együttmüködjenek a szovjet csapatokkal. Az, hogy a partizánok minduntalan megszakították az ellenség rendkívül megnyúlt közlekedési vonalait, szétzúzták közigazgatási intézményeit, helyörségeit és törzseit, pusztították élöerejét és harci technikai eszközeit, meghiúsították politikai és gazdasági intézkedéseinek végrehajtását, óhatatlanul kihatott a fasiszta hadsereg harcképességére is. A fasiszta hadsereg lényegében kétfrontos harcra kényszerült. Az ellenség fizikailag és erkölcsileg felörlödött. A hitlerista Németországnak nem volt módja arra, hogy a tervezett arányokban felhasználja a Szovjetunió megszállt területeinek gazdasági eröforrásait. A kommunista párt és a szovjet kormány nagyra értékelte a partizánok hösies harcát. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége 1943. február 2-án kelt rendeletével rendszeresítette a "Honvédö Háború partizánja" érdemérem 1. és 2. fokozatát. Ezzel tüntették ki azokat a partizánokat, akik különös bátorságot és kitartást tanúsítottak a fasiszta megszállók elleni harcban. 1943 februárjától decemberéig 21793 föt tüntettek ki ezzel az érdeméremmel. A partizánok és földalatti harcosok harci és politikai tevékenysége biztosította a megszállt területek lakosságának magas fokú erkölcsi szellemét, a megszállókkal szemben ellenállásra mozgósította az embereket, segítette a népet a csapások bátor elviselésében, és megszilárdította a hitlerista hordák feletti gyözelembe vetett hitet. A szovjet emberek harca az ellenség hátában hatalmas lendületet adott az ellenállási mozgalom fejlödésének azokban az európai országokban, amelyek a fasiszta Németország rabigáját nyögték. Ez a harc ragyogó például szolgált valamennyi hazafinak, és hazájuk felszabadítása érdekében höstettekre lelkesítette öket. A megszállókkal szembeni népi ellenállás rávilágított a szovjet emberek magas fokú politikai öntudatára, fennen hirdette a szocialista haza és a kommunista párt, Lenin nagy ügye iránti rendíthetetlen hüségüket.


Találat: 2636


Felhasználási feltételek