online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

A VÖRÖS HADSEREG GYŐZELME DÉLEN. A JOBB PARTI UKRAJNA ÉS A KRÍM FELSZABADÍTÁSA

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
HÁBORÚ A CSENDES-ÓCEÁNON ÉS ÁZSIÁBAN 1944-BEN
Az ókori Görögorszag
Az Eftalita - vagy fehér hun Birodalom és Korezm
A VÖRÖS HADSEREG ÁLTALÁNOS TÁMADÁSA
Chronica Hungarorum 1473
UKRAJNA FELSZABADÍTÁSÁNAK BEFEJEZÉSE
A SZOVJET CSAPATOK TÁMADÁSA A KARÉL-FÖLDSZOROSON ÉS DÉL-KARÉLIÁBAN
Csokonai Vitéz Mihaly ( 1773.11.17. - 1805. 01.28.)
A Székely Iras
 
bal also sarok   jobb also sarok

A VÖRÖS HADSEREG GYŐZELME DÉLEN. A JOBB PARTI UKRAJNA ÉS A KRÍM FELSZABADÍTÁSA


1. A helyzet a jobb parti Ukrajnában és a Krímben 1944 elején A Vörös Hadsereg 1943 második felében sikeres harctevékenységet folytatott Ukrajna felszabadításáért, s nagy gyözelmeket aratott. Az 1., a 2., a 3. és a 4. Ukrán Front csapatai teljesen megtisztították az ellenségtöl a bal parti Ukrajnát, átkeltek a Dnyeperen, visszafoglalták Kijevet, Cserkasszit, Dnyepropetrovszkot, sok más várost és falut, s fontos hadászati hídföket vettek birtokba a Dnyeperjobb partján. Az Észak-kaukázusi Front csapatai, a Fekete-tengeri Flottával együttmüködve átkeltek a Kercsi-öblön, s hídföt létesítettek a Krímben. 1944 elején az a feladat állt a szovjet csapatok elött, hogy a szovjet-német arcvonal déli szárnyán szétzúzzák az ellenség igen nagy csoportosítását, s teljesen felszabadítsák a jobb parti Ukrajnát és a Krímet. A jobb parti Ukrajna és a Krím gazdag, a német fasiszta megszállás elött virágzó vidéke volt a szovjetországnak. Most, 1944 elején, kiégve, elvérezve, kifosztva várta a felszabadítókat. A fasiszta betolakodók uralmának két és fél esztendeje baljós komorsággal súlyosodott a megszállt vidékek életére. A városok kiégtek, elsorvadtak. Nyikopolban, Nyikolajevben, Krivoj Rogban, Ogyesszában, Szimferopolban és más nagy ipari központokban csak néhány üzem müködött. A hitleristák sok gyárat, ércbányát leromboltak, illetve leszereltek. Az iskolákat, a klubokat, a könyvtárakat, az egészségügyi intézményeket vagy felgyújtották, vagy börtönné, raktárrá alakították át. Belaja Cerkov szélén a háború elött elegyengették a talajt egy építkezés számára. A megszállók itt hajtották végre a tömegkivégzéseket. A város föterén álló szürke épületben pedig azokat a lányokat gyüjtötték össze, akiket fasiszta kényszermunkára hajtottak Németországba. Hasonló szörnyü helyek a tömegkivégzésekre és az elhurcolt fiatalság összegyüjtésére mindenütt voltak, ahol a hitleristák garázdálkodtak: Bergyicsevben a Liszaja gora, Zsitomirban Bogunyija és Szennaja, Kirovográdban a Verhnye-Bikovszkaja utcai napközi otthon. S minden városban ott székelt a Gestapo, sok helységben koncentrációs tábort rendeztek be a békés szovjet állampolgárok és a hadifoglyok számára. A német fasiszta megszállók borzalmas gaztetteinek leírására nehéz szavakat találni. A megszállók egész Ukrajnában tömegesen irtották a szovjet embereket, s erre a legalkalmasabb, legagyafúrtabb, legocsmányabb módszereket alkalmazták. Szlavutában (kamenyec-podolszki terület) például "grosscs Lazarett"-et létesítettek a hadifoglyoknak. A verés, a kínzás, a szándékosan terjesztett fertözö betegségek és az éheztetés következtében ebben az úgynevezett "kórházban" napi háromszáz halottat temettek. Kercsben a tömegkivégzések színhelyén egy harckocsiárkot egy kilométer hosszúságban nök, gyermekek, serdülök és aggok hulláival telve fedeztek fel. A hitleristák Rovnóban 102 ezer békés lakost és hadifoglyot löttek agyon. A városok lakossága teljes jogfosztottságban, állandó veszedelmek és nélkülözések közepette élt. Sok munkás és alkalmazott a fasiszták fenyegetései ellenére elrejtözött a házak pincéiben és egyéb rejtekhelyeken, vagy pedig falun keresett menedéket. A szovjet állampolgárok csak akkor dolgoztak, ha a kényszer elöl nem tudtak kitérni. A hitleristák ezért lépten-nyomon embervadászatot rendeztek. Az embertelen munkáért nyomorúságos bért fizettek. Nyikolajevben például az átlagos havi kereset 300 rubel volt. Ezért a pénzért a piacon egy kilogramm kenyeret lehetett vásárolni. A megszállók garázdálkodása, a szovhozok és a kolhozok földjeinek hitlerista birtokbavétele, az úgynevezett "községi gazdaságok" messze visszavetették Ukrajna rendkívül virágzó mezögazdaságát. A helytartók és a mezögazdasági biztosok a rendörök és a katonák segítségével, megtorlásokkal fenyegetözve kényszerítették a parasztokat, hogy a betolakodók számára dolgozzanak. Csaknem az egész mezögazdasági termést Németországba szállították, a parasztoknak csak szánalmas morzsákat hagytak meg. A hitleristák lerombolták a szovhozok és a kolhozok gazdasági épületeit, ahol pedig ezek véletlenül megmaradtak, elhanyagolt állapotukban siralmas látványt nyújtottak. Megkoptak és elárvultak az egykor tündöklöen fehér ukrán parasztházak, az emberek rongyokban jártak, jobban mondva lézengtek az éhségtöl és a kimerültségtöl. Ukrajna szabadságszeretö népét azonban nem tudta megtörni a korlátlan önkény, a kegyetlen megtorlások, a megalázás és az emberi méltóság meggyalázásának e szörnyü rendszere sem. Igaz, a jobb parti Ukrajna méhének és földjeinek, gyárainak és ércbányáinak kincsei még áramlottak Németországba, a vasúti szerelvények még vitték nyugat felé a szovjet embereket, de a megszállóknak minden tonna ércet, minden pud gabonát harc árán kellett megszerezniük s megerösített örizettel elszállítaniuk. A városokban, a körzeti központokban, a falvakban aktívan müködtek az illegális pártés Komszomol-szervezetek. A megszállt területen valóságos partizánháború folyt. A jobb parti Ukrajnában a partizánmozgalom kibontakozását nagymértékben elösegítették az SZK(b)P Központi Bizottságának, az UK(b)P Központi Bizottságának és a Partizánmozgalom Ukrán Törzsének 1943-ban foganatosított intézkedései. Több partizán-magasabbegység nagy portyákra vállalkozott. A jobb parti Ukrajnában néhány partizánosztag és magasabbegység Ukrajna keleti területeiröl nyugatra tette át müködési színterét. Vezetö pártmunkásokat dobtak le az ellenség mögöttes területeire. A partizánok és a Vörös Hadsereg között szorosabb együttmüködés jött létre. Ukrajnában, Krímben és Moldavában az ellenség hátában 1944 elején körülbelül 50 ezer fegyveres partizán harcolt állandó kapcsolatban a törzsekkel. Hatalmas, igen mozgékony partizánhadsereg volt ez, az ellenség tehetetlen volt vele szemben. A jobb parti Ukrajnában nagy partizán-magasabbegységek tevékenykedtek Begma, A. F. Fjodorov, I. F. Fjodorov, Malikov, Melnyik, Naumov, Oduh, Alekszenko, Versigora és mások parancsnoksága alatt. A Krímben 1944-ben három magasabbegység harcolt: a déli magasabbegység parancsnoka Makedonszkij volt, az északié Jampolszkij, a keletié pedig Kuznyecov. Moldavában két partizán-magasabbegység müködött az egyiknek Andrejev, a másiknak Skrjabacs volt a parancsnoka; ugyanitt harcolt egy önálló partizándandár is Muhin vezetésével. A szovjet partizánokkal vállvetve, bátran küzdött a lengyel partizánok három dandárja, illetve osztaga és egy csehszlovák partizánosztag. Csehszlovák csoportok tevékenykedtek az ogyesszai szovjet partizánosztagok állományában is. A helyi lakosság minden lehetö módon támogatta a partizánokat. Ez volt a partizánok sikeres harctevékenységének egyik legfontosabb feltétele. Pártunk központi bizottsága és az egész szovjet nép állandóan segítette a partizánokat. Fegyvert, löszert, gyógyszert, élelmiszert, híradó eszközöket szállítottak nekik. A súlyos vereségek, amelyeket az ellenség a szovjet-német arcvonal déli szakaszán szenvedett, a Dnyeper mentén kiépített ellenséges védelem összeomlása, a folyó jobb partján létesített hadászati jelentöségü nagy hídföink és a német fasiszta csapatok hátában kibontakozott partizánmozgalom megteremtették a kedvezö feltételeket ahhoz, hogy csapataink folytassák a harcot a jobb parti Ukrajna és a Krím felszabadításáért. A Vörös Hadsereg támadása a szovjet-német arcvonal déli szakaszán rendkívül fontos helyet foglalt el a szovjet Legfelsöbb Parancsnokságnak az 1944. téli hadjáratra kidolgozott tervében. A támadás célja az ellenség nagy hadászati csoportosításának szétzúzása, a szovjet emberek millióinak felszabadítása, Krivoj Rog és Kercs kohászatának, Nyikopol mangánércbányáinak, a termékeny mezögazdasági vidékek és a fekete-tengeri kikötök visszafoglalása volt. E célok katonai-politikai és gazdasági jelentösége nyilvánvaló. A jobb parti Ukrajna felszabadításával, a Szovjetunió délnyugati határának elérésével lehetöség nyílt arra, hogy csapataink Románián keresztül csapást mérjenek a Balkán és Lengyelország irányában, valamint a Belorusszijában védö "Közép" hadseregcsoport szárnyára és hátába. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság elgondolása az volt, hogy az Ovrucstól Kahovkáig terjedö egész arcvonalon mért hatalmas erejü csapásokkal megbontja, széttagolja az ellenség védelmét, bekeríti és részenként megsemmisíti csoportosításait (3. sz. térkép). Az 1. Ukrán Front azt a feladatot kapta, hogy mérjen föcsapást Vinnyica és Mogiljov-Podolszkij irányában, eröi egy részével pedig Luck és Hrisztyinovka irányában támadjon. A 2. Ukrán Frontnak adott parancs úgy szólt, hogy a föcsapást a Kirovográd-Pervomajszk irányban mérje, eröi egy részével pedig ugyancsak Hrisztyinovka irányában támadjon. A 3. és a 4. Ukrán Frontra az a feladat hárult, hogy találkozó irányokban mért csapásokkal megsemmisítse az ellenség Nyikopol-Krivoj Rog-i csoportosítását, majd pedig kifejlessze a támadást Nyikolajev és Ogyessza felé. A terv az volt, hogy a szovjet csapatok az ellenséget elöbb a jobb parti Ukrajna keleti körzetében zúzzák szét, véglegesen visszavetik a Dnyepertöl, s kijutnak a Déli-Bug-Pervomajszk-Sirokoje-Ingulec folyó vonalra, majd további feladatként elérik a LuckMogiljov-Podolszkij-Dnyeszter folyó terepszakaszt, megsemmisítik az ellenség krími csoportosítását, és felszabadítják a Krímet. A csapatok konkrét feladatait ezzel az általános elgondolással összhangban a föhadiszállás utasításai és a frontok tervei szabták meg. A támadás során a frontok feladatait a kialakult helyzettöl függöen konkretizálták és módosították. A Legfelsöbb Föparancsnokság elgondolásának megvalósításában a négy Ukrán Fronton kívül szerepet szántak az Önálló Tengermelléki Hadseregnek, a Fekete-tengeri Flottának és az Azovi Katonai Flottillának is. Számoltak azzal is, hogy a hadmüveletekben tevékenyen részt vesznek az ukrán, a moldovai és a krími p 343j92d artizánok. A német fasiszta hadvezetés mindenáron tartani akarta a jobb parti Ukrajnát és a Krímet, mert felismerte óriási katonai és politikai következményeit annak, ha elveszíti a roppant gazdag ipari és mezögazdasági vidékeket, az elsörendü fontosságú fekete-tengeri kikötöket, s a Vörös Hadsereg eljut a Balkán kapujához. A vereség azt jelentette, hogy elkerülhetetlenül elveszítenek számos hadászatilag fontos pozíciót, jelentösen romlik helyzetük a délkelet-európai országokban, s gyengül Németország és Törökország kapcsolata. Miután a németek a Dnyeperért vívott csatát elvesztették, a német fegyveres erök föparancsnoksága úgy számított, hogy 1944 telén és tavaszán sikerül lélegzethez jutnia, mert "a Keleti Frontnak legalábbis a déli szakaszán az utak járhatatlansága miatt egyelöre nem kell tartani az oroszok korábbi arányú támadásától". Söt az ellenség még nem adta fel azt a reményt sem, hogy a jobb parti hídfökböl visszaszorítja a szovjet csapatokat, s megteremti a szárazföldi kapcsolatot a krími csoportosítással. Ugyanakkor lázas sietséggel igyekezett megerösíteni a védelmet a birtokában levö terepszakaszokon. A négy-hat kilométer mélységü fövédööv támpontok rendszeréböl állt, amelyet a föirányokban müszaki zárakkal biztosított lövészárkok és futóárkok fejlett rendszere egészített ki. A fontos irányokban a peremvonaltól 10-15 kilométerre építették ki a második védöövet. A hadmüveleti mélységben a Goriny, Ingulec, Ingul, Déli-Bug, Dnyeszter folyók vonalában az ellenség már korábban megkezdte a védöövek kiépítését. Erös védelmet szerveztek a Krímben is. Poleszjétöl délre január elején egy rendkívül nagy ellenséges csoportosítás tevékenykedett, amely Manstein vezértábornagy "Dél" hadseregcsoportjából (4. és 1. páncéloshadsereg, 8. és 6. hadsereg), valamint Kleist vezértábornagy "A" hadseregcsoportjából (17. német és 3. román hadsereg, 44. önálló hadtest) állt. Jobb parti Ukrajnában az ellenségnek 93 hadosztálya (köztük 18 páncélosés négy gépesített hadosztály) és két dandárja volt. A 17. hadsereg, amelyet csapataink Krímben körülzártak, nyolc gyalogoshadosztályból és két lovashadosztályból állt. A "Dél" és az "A" hadseregcsoport állományába összesen 103 hadosztály és két dandár tartozott, vagyis a szovjet-német arcvonalon levö összes hadosztályoknak körülbelül 41 százaléka, a páncéloshadosztályoknak pedig 72 százaléka. A "Dél" és az "A" hadseregcsoportot a 4. légiflotta támogatta. Január elején a szovjet csapatoknak 168 lövészés 9 lovashadosztályuk volt a jobb parti Ukrajnában. Egy lövészhadosztály létszáma 2600-6500 fö volt, egy német gyalogoshadosztályé pedig 7000-9000 fö. Létszám tekintetében a tényleges eröviszony 1,3:1 volt a szovjet csapatokjavára. A szovjet csapatoknak 28800 löveg és aknavetö (nem számítva a csapat légvédelmi tüzérségét), több mint 2000 harckocsi és rohamlöveg, valamint 2360 repülögép állt rendelkezésükre. A német fasiszta csapatok állományába körülbelül 16800 löveg és aknavetö, mintegy 2200 harckocsi és rohamlöveg s körülbelül 1460 repülögép tartozott. Ily módon a szovjet csapatok a lövegek és az aknavetök, valamint a harci repülögépek száma tekintetében 1,7-szeres fölényben voltak, a harckocsik és a rohamlövegek számát tekintve viszont a németek voltak jelentéktelen túleröben. A milliós hadseregek, a nagy mennyiségü löveg, harckocsi, repülögép és egyéb haditechnikai eszköz összpontosítása arra vallott, hogy gigászi méretü, elkeseredett harc elökészületei folynak. A jobb parti Ukrajna felszabadítására irányuló hadmüveletek a Dnyepertöl a Kárpátokig és Poleszjétöl a Fekete-tenger partjáig terjedö roppant térségeken bontakoztak ki. Az elönyomuló szovjet csapatoknak meg kellett küzdeniük az erdös-mocsaras tereppel, a hatalmas pusztaságokkal és a hegyekkel. A Déli-Bug, a Dnyeszter és a Prut, amelyek általában délkeleti irányban folynak, természetes akadályokat jelentettek a szovjet csapatok támadásának útjában. A terep azonban egészében lehetövé tette a nagyarányú támadó hadmüveleteket és a nagy, gyorsanmozgó magasabbegységek alkalmazását. 1944-ben a tavasz a szokottnál korábban köszöntött be Ukrajnában. Már január végén olvadni kezdett a hó, gyakori volt az esözés, a folyók megáradtak és kiléptek medrükböl, a dülöutak járhatatlanná váltak. Az utak hasznavehetetlensége miatt nagy nehézségekbe ütközött a gyorscsapatok és a tüzérség mozgatása. Rendkívül nehéz feladatok hárultak a löszert, az üzemanyagot és az élelmiszert szállító hadtápcsapatokra annál is inkább, mert a korábbi hadmüveletek következtében a frontok hadtápja 500 kilométer mélységben nyúlt el, A frontok és a hadseregek sok hadtápegysége és intézménye elmaradt. A csapatoknál csökkentek az anyagkészletek. Egyes hadseregeknél a löszerkészlet 0,5-1 javadalmazásra, az üzemanyagkészlet pedig 0,6-1,2 javadalmazásra csökkent. Nagy hiány mutatkozott egyenruházatban. A szállító gépkocsik erösen elhasználódtak. A 2. Ukrán Front frontközvetlen gépkocsiegységeinek 1272 jármüve közül csak 640 volt kifogástalan állapotban. Az olvadás miatt használhatatlanná vált sok tábori repülöterünk, s ez jelentös mértékben gátolta légierönk müködését. Mindez megnehezítette a különféle fokozatú parancsnokságok és törzsek, valamint a hadtápszervek tevékenységét, megkövetelte a csapatok körültekintö vezetését és a katonák kemény munkáját. 2. A szovjet csapatok január februári támadása. Az ellenség bekerítése Korszuny-Sevcsenkovszkij körzetében A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság általános elgondolásával összhangban a négy Ukrán Front 1943. december végén és 1944. január elején újra támadásba lendült. E frontok csapatai januárfebruár folyamán végrehajtották a zsitomir-bergyicsevi, a kirovográdi, a korszuny-sevcsenkovszkiji, a rovno-lucki és a nyikopol-Krivoj Rog-i támadó hadmüveleteket azzal az általános céllal, hogy szétzúzzák az ellenséget a jobb parti Ukrajna keleti körzeteiben, véglegesen megtisztítsák a Dnyeper jobb partját a megszállóktól, s megteremtsék a további döntö támadás feltételeit. A frontok hadmüveleteit a föhadiszállás megbízottai hangolták egybe : az 1. és a 2. Ukrán Frontét Zsukov, a Szovjetunió marsallja, a 3. és a 4. Ukrán Frontét Vaszilevszkij, a Szovjetunió marsallja. Az 1. Ukrán Front elött az ellenség 4. páncéloshadserege tevékenykedett, amely harminc hadosztályból, köztük nyolc páncélosés egy gépesített hadosztályból, valamint egy dandárból állt. A hitleristák nem véletlenül összpontosították itt a szovjet-német arcvonalon levö páncéloshadosztályaik egyharmadát. Mióta a németeket kivetettük Kijevböl, az e térségben létesített hídfönk erösen nyugtalanította öket. Ez a hídfö a "Közép" és a "Dél" hadseregcsoport szárnyai közé ékelödött, s észak felöl veszélyeztette az ellenségnek a jobb parti Ukrajnában tevékenykedö egész csoportosítását. Az ellenség ezért újra és újra megkísérelte, hogy a Vörös Hadsereg csapatait visszavesse a Dnyeper mögé. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság arra számított, hogy az ellenség késöbb is kísérleteket tesz majd Kijev visszafoglalására, ezért úgy határozott, hogy szétzúzza és a Déli-Bug mögé szorítja vissza a 4. páncéloshadsereget. Hadvezetésünk azonban tudta, hogy az 1943 júliusa óta tartó szakadatlan harcok után az 1. Ukrán Front eröi nem elegendök a támadáshoz. A föhadiszállás tartalékából ezért átadták a frontnak a 18. hadsereget, az 1. harckocsi-hadsereget és két önálló harckocsihadtestet. Az 1. Ukrán Front parancsnoka Vatutyin hadseregtábornok, a haditanács tagjai Hruscsov altábornagy, az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagja és Krajnyukov altábornagy, a törzsfönök pedig Bogoljubov altábornagy volt. Az 1. Ukrán Front parancsnoksága még 1943. november 28-án megkapta a föhadiszállás direktíváját: haladéktalanul menjen át szilárd védelembe, örölje fel az ellenséget, amely december elsö napjaiban támadást indított, s amikor a friss erök felvonulnak, szervezzen ellentámadást, zúzza szét az ellenséget, és jusson ki a Déli-Bughoz. A front csapatai a föhadiszállás utasításának megfelelöen védelmi harcokban felörölték az ellenség páncélos csoportosítását, s rövid elökészület után megkezdték a zsitomir-bergyicsevi hadmüveletet. Az 1. Ukrán Front e hadmüveletének elgondolása az volt, hogy a front a föcsapást az 1. gárdahadsereg, a 18. és a 38. hadsereg, valamint a 3. gárda harckocsi-hadsereg és az 1. harckocsi-hadsereg eröivel méri, szétzúzza az ellenséget Radomisl és Bruszilov körzetében, s kijut a Ljubar-Vinnyica-Lipovec vonalra. A kisegítö csapásokat a 13. és a 60. hadseregnek kellett mérnie Szárni és Sepetovka irányában, illetve a 40. és a 27. hadseregnek Belaja Cerkov felé. A front balszárnyán levö hadseregeknek a továbbiakban az volt a feladatuk, hogy folytassák a támadást Hrisztyinovka irányában, s itt egyesüljenek a 2. Ukrán Front csapataival. A front csapatait a 2. légi hadsereg támogatta Kraszovszkij repülö altábornagy parancsnoksága alatt. December 24-én reggel tüzérségi és légi elökészítés után az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosításának csapatai támadásba mentek át, december 25-28-án pedig megkezdödött a többi hadsereg támadása is. A front csapatai a támadó hadmüveletek elsö három napja alatt a légierö aktív támogatásával szétzúzták az ellenség nagy eröit, elfoglalták Radomislt, ezt a jól kiépített ellenállási csomópontot. December 30-ra az áttörést háromszáz kilométerre szélesítették és mintegy száz kilométerre mélyítették ki. December végén és január elején csapataink a támadást továbbfejlesztve felszabadították Korosztyenyt, Novograd-Volinszkijt, Zsitomirt, Bergyicsevet, Belaja Cerkovot. A Belaja Cerkovért vívott harcokban, a 40. hadsereg csapataival együtt derekasan küzdött az 1. Csehszlovák Dandár Svoboda tábornok parancsnoksága alatt. A csehszlovák dandárt a Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége a sikeres harcai elismeréseképpen a "Bogdan Hmelnyickij"-rendjellel tüntette ki. Amint a szovjet csapatok támadásba mentek át, a partizánok is fokozták tevékenységüket az ellenség hátában. A Malikov parancsnoksága alatt álló magasabbegység partizánjai 1944. január 2-án felszabadították Ignatopol helységet, Lugini körzeti központot, és segítették a 13. hadsereg csapatait Korosztyeny felszabadításában. A Szaburov vezette partizán-magasabbegység aktív segítségével csapataink január 12-én elfoglalták Buhlicse helységet (Szárnitól 55 kilométerre északra). A zsitomiri terület partizánjai január 14-én felszabadították Kosztopol várost. A front elönyomuló csapatait támogató 2. légi hadsereg a kedvezötlen idöjárás ellenére rendszeresen bombázta az ellenség csapatait, védelmi létesítményeit, vasúti csomópontjait a mögöttes területen. Január 7-én bombázóink támadást intéztek Sepetovka ellen. A szovjet repülök az ellenség légvédelmi tüzérségének erös tüzét leküzdve törtek át ehhez a vasúti csomóponthoz. A pályaudvaron összezsúfolódott német szerelvényekben a szovjet repülök bombáikkal, ágyúik és géppuskáik tüzével tetemes kárt tettek. Megsemmisítettek több szerelvényt, több száz fasiszta katonát és tisztet, szétrombolták a vasúti csomópont fontosabb létesítményeit. Ezt a hatásos támadást az 525. csatarepülö-ezred pilótái Saronov örnagy, Dolgov és Uhabov hadnagyok, Pasztuhov, Rogyin, Koszolapov és Breszkalenko alhadnagyok hajtották végre. Bátor és eredményes tevékenységükért a szovjet pilóták kormánykitüntetésben részesültek. A német fasiszta hadvezetöség, amely még nemrég oly kedvezöen ítélte meg helyzetét, és reálisnak tartotta Kijev visszafoglalását, arra kényszerült, hogy szembenézzen a tényekkel. Védelmének arcvonala hatalmas területen veszedelmesen megingott. Az 1. Ukrán Front támadásának sávjába ezért január 10-én sürgösen átdobtak 12 hadosztályt (köztük két páncéloshadosztályt). Délröl, Krivoj Rog alól sebtiben ide csoportosították át az 1. páncéloshadsereg parancsnokságát, amely a vinnyicai és umanyi irányban tevékenykedö csapatokat vezette. Az ellenség, csoportosítását megerösítve, ekkorra három páncélosés négy gyalogoshadosztályt összpontosított Vinnyicától délkeletre, s ellencsapást mért Lipovec irányában az elöretört 38. és 1. harckocsi-hadseregre. Nem sokkal késöbb két páncéloshadosztály hajtott végre ellencsapást Umanytól északnyugatra, ahová a 40. hadsereg és az 5. gárda harckocsi-hadsereg egységei kijutottak. Az 1. Ukrán Front csapatai kénytelenek voltak beszüntetni a támadást és felkészülni az ellenség csapásainak elhárítására. Elkeseredett harcok bontakoztak ki, amelyek csaknem két hétig tartottak. Az ellenségnek sikerült 25-30 kilométerrel visszaszorítania csapatainkat, de további elönyomulását megállították. A zsitomir-bergyicsevi hadmüvelet eredményeképpen az ellenség 1. és 4. páncéloshadserege súlyos veszteségeket szenvedett, s kénytelen volt Kijevtöl messzire visszavonulni. A front csapatai 80-200 kilométert nyomultak elöre, ezzel még jobban veszélyeztették a "Dél" hadseregcsoportot, s észak felöl átkarolták azokat az ellenséges csapatokat, amelyek Kanyev körzetében tovább védték a Dnyeper jobb partját. A 2. Ukrán Front parancsnoka Konyev hadseregtábornok, a haditanács tagja Szuszajkov páncélos altábornagy, a törzsfönök pedig Zaharov vezérezredes volt. Ez a front 1943. december 20-án, miután a Dnyeper jobb partján három hónapig súlyos harcokat vívott, ideiglenesen védelembe ment át. Meg kellett erösíteni az elfoglalt terepszakaszokat, lehetövé kellett tenni a csapatoknak, hogy pihenjenek, feltöltsék és rendezzék soraikat, s felkészüljenek a további támadásra. A frontot ellátták anyagi eszközökkel, fegyverrel, löszerrel. December végén többek közt háromszáz harckocsit és száz rohamlöveget kapott. Ugyanakkor az 5. gárda lovashadsereget is a front állományába osztották be. A 2. Ukrán Front elött a 8. és részben a 6. német hadsereg védett összesen 22 hadosztállyal, amelyböl öt páncélosés két gépesített hadosztály volt. Az ellenség föeröi az elsö lépcsöben tevékenykedtek. A németek tartalékát két páncélos-, egy gépesített és három gyalogoshadosztály alkotta. A föhadiszállás december 29-én megparancsolta a frontnak, hogy készüljön fel új hadmüveletre. A front az új hadmüvelet keretében azt a feladatot kapta, hogy a föcsapást Kirovográd-NovoukrainkaPervomajszk irányában mérve jusson ki a Déli-Bughoz, eröi egy részével pedig támadjon a SpolaHrisztyinovka irányban, és az 1. Ukrán Fronttal együttmüködve zúzza szét az ellenséget Zvenyigorodka és Kanyev körzetében. A 2. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy az 52. hadsereg eröivel (a hadsereg parancsnoka Korotyejev altábornagy volt) csapást mér a Szmela-Spola-Hrisztyinovka irányban, az erök egy részével pedig Korszuny-Sevcsenkovszkij felé fordul, hogy ebben a körzetben szétzúzza az ellenséget, s kapcsolatot teremtsen az 1. Ukrán Fronttal. Az 53. hadseregnek, amelynek parancsnoka Galanyin altábornagy volt, az 5. gárda gépesített hadtesttel kellett csapást mérnie Malaja Viszkára. A kirovográdi irányban két csapásmérö csoportosítással terveztek támadást. Zsadov altábornagy 5. gárdahadseregének és a 7. gépesített hadtestnek északnyugat felöl kellett megkerülnie Kirovográdot, Sumilov vezérezredes 7. gárdahadseregének és Rotmisztrov páncélos vezérezredes 5. gárda harckocsí-hadseregének pedig délnyugat felöl. A csapásmérö csoportosításoknak az volt a feladatuk, hogy Kirovográd körzetében kerítsék be és semmisítsék meg az ellenséget, majd fejlesszék tovább a csapást a Novoukrainka-Pomosnaja irányban. Ezeket a csapatokat a levegöböl az 5. légi hadsereg támogatta Gorjunov repülö altábornagy parancsnoksága alatt. Január 5-én reggel a front támadásba ment át. A terepet sürü köd borította. A repülögépek ilyen körülmények közt nem tudtak tevékenykedni. A tüzérség azonban lefogta az ellenség védelmét. A szovjet csapatok rohamra lendültek. A legnagyobb sikert az 53. és az 5. gárdahadsereg érte el. Ezek Kirovográdtól északra támadtak. Január 5-én estig 4-24 kilométert nyomultak elöre. A siker kifejlesztése érdekében a frontparancsnok ebbe az irányba csoportosította át az 5. gárda harckocsi-hadseregböl a 8. gépesített hadtestet. A Kirovográdtól délkeletre támadó csapatok lassabban nyomultak elöre. Súlyos harcokat kellett vívniuk az ellenség erös, két páncélosés három gyalogoshadosztályból álló csoportositásával, amely Novgorodkától északra összpontosult. Csapataink az elsö nap folyamán négy-öt kilométert nyomultak elöre. A frontparancsnokság, hogy ebben az irányban is befejezze az áttörést, ütközetbe vetette az 5. gárda harckocsi-hadsereget. A következö napokban csapataink támadása a németek ádáz ellenlökései dacára sikeresen fejlödött. Január 7-re virradó éjszaka az 5. gárda harckocsi-hadsereg 29. harckocsihadteste elérte Kirovográd déli peremét, s nyomában betörtek a városba a 297. és az 50. lövészhadosztály egységei. Január 7-én reggelre a Kirovográdtól északra támadó gyorsan mozgó csapataink északnyugat felöl megkerülték a várost, s a lelekovkai elágazásnál (Kirovográdtól nyugatra tíz kilométerre) átvágták a kirovográdnovoukrainkai országutat és vasútvonalat. Ugyanakkor az 5. gárda harckocsi-hadsereg 18. harckocsihadtestének egységei átvágták a kirovográd-rovnojei országutat is. Az ellenség fö visszavonulási útjait ezzel lezártuk. Kirovográd körzetében január 7-én egész nap elkeseredett harcok folytak, s ezek éjszaka sem szüneteltek. Csapatainknak aktív segítséget nyújtottak a kirovográdi illegális mozgalom harcosai, akik kivezették a szovjet egységeket az ellenség visszavonulási útvonalaira, s végrehajtották parancsnokságunk egyéb utasításait. A Vörös Hadsereg csapatai január 8-án reggelre megtörték a fasiszták ellenállását, s felszabadították Kirovográdot. A következö két nap folyamán súlyos veszteségeket okoztak a Kirovográdtól északnyugatra beszorított négy ellenséges hadosztálynak, s az ellenség szétvert egységeit üldözve nyugat felé eltávolodtak a várostól. A front jobbszárnyának csapatai ugyancsak január 5-én kezdték a támadást, mintegy negyven kilométert nyomultak elöre, de a Szmela-Kanyizs terepszakaszon kemény ellenállásba ütköztek. Az ellenség három páncéloshadosztályt dobott át ebbe az irányba, s ellenlökéseket hajtott végre a 4. gárdahadsereg és az 53. hadsereg ellen. A támadóharcokban a partizánok is részt vettek. Két, összesen mintegy 1500 fös partizánosztag például szoros kapcsolatot tartott a 4. gárdahadsereg parancsnokságával. E hadsereg törzsének utasítására ejtöernyön egy tisztet és egy rádiós katonát dobtak a partizánok területére, hogy így jobban összehangolhassák a partizánok és a támadó csapatok tevékenységét. Január 7-re virradó éjszaka a partizánosztagok támadást indítottak Zamjatnyica falu körzetében (Szmelától délkeletre harminc kilométerre), s egyesültek a Vörös Hadsereg egységeivel. A partizánokkal együtt több ezer olyan szovjet ember jelentkezett csapatainknál, akik az erdökben rejtöztek el az elhurcolás elöl. A partizánosztagok a szovjet csapatokkal együtt még három napig támadtak, s több helységet elfoglaltak. A frontparancsnok, hogy kijusson Hrisztyinovka körzetébe és egyesüljön az 1. Ukrán Front csapataival, január 16-án az 53. hadsereg sávjába csoportosította át az 5. gárda harckocsi-hadsereget, ez azonban nem tudta tovább fejleszteni a sikert, mivel az elözö harcokban meggyengült. A németek erösödö ellenállása következtében a front csapatainak támadása a Szmelától keletre és Kirovográdtól nyugatra húzódó terepszakaszon elakadt. A 2. Ukrán Front csapatai a kirovográdi hadmüvelet során 40-50 kilométerre visszavetették az ellenséget nyugat felé, s elfoglaltak egy erös ellenállási csomópontot, Kirovográdot. Csapataink a kirovográdi irányban beékelödtek az ellenség védelmébe, s ezzel erösen veszélyeztették mind a korszunysevcsenkovszkiji, mindpedig a Krivoj Rog-i hitlerista csoportosítás szárnyait. Az 1. Ukrán Front csapatainak támadása Kijevtöl délnyugatra és a 2. Ukrán Front csapatainak támadása a kirovográdi irányban sikeresen fejlödött ugyan, a németek erös ellenállása miatt azonban nem sikerült a Dnyepertöl nyugatra összezárniuk szárnyaikat. Itt, Korszuny-Sevcsenkovszkij térségében, az ellenség tovább tartotta azt a kiszögellést, amely mélyen beleékelödött csapataink arcvonalába. A hitlerista hadvezetés nem ok nélkül ragaszkodott oly makacsul a korszuny-sevcsenkovszkiji kiszögelléshez. Egyes hitlerista tábornokok ma azt bizonygatják, hogy e kiszögellést pusztán Hitler katonai hozzá nem értése és konoksága miatt tartották. Ebböl azonban egy szó sem igaz. Manstein vezértábornagy, a "Dél" hadseregcsoport volt parancsnoka, aki különösen buzgón hirdeti ezt "Elveszett gyözelmek" címü könyvében, ezzel egyszerüen saját magát akarja tisztára mosni. Könnyebb ugyanis a halott führer katonai tudatlanságára hivatkozni, mint elismerni saját hadmüveleti-hadászati elképzeléseinek kudarcát. A valóságban a fasiszta hadvezetés, a "Dél" hadseregcsoport parancsnokságát is beleértve, január közepén még mindig képtelen volt belenyugodni abba, hogy a keleti védelmi fal összeomlott. Még mindig remélte, hogy a Dnyeper mentén helyreállíthatja a védelmet. A korszuny-sevcsenkovszkiji kiszögellést a hitlerista hadvezetöség elönyös hídfönek vélte, amelyet felhasználhat arra, hogy csapást mérjen az 1. Ukrán Front balés a 2. Ukrán Front jobbszárnyára. A fasiszta fökolomposok propagandisztikus célokból is mindenáron tartani akarták a kiszögellést: így volt némi jogcímük tovább hajtogatni, hogy a német szakácsok még mindig a Dnyeperböl merik a vizet. Az ellenség mindent elkövetett, hogy a kiszögellés körzetében szilárd védelmet szervezzen. A terep kedvezett ennek. A rengeteg horhost, vízmosást, magaslatot, a nagy helységeket könnyen be lehetett rendezni védelemre. A Tinovkától Kanyevig terjedö szakaszon a kiszögellést az 1. páncéloshadsereg csapatai védték, a Kanyev-Balagyino szakaszon pedig a 8. hadsereg csapatai, Kilenc gyalogoshadosztály, egy páncéloshadosztály és egy gépesített dandár összpontosult itt. A január elsö tíz napjának végére kialakult helyzetben a szovjet hadvezetés elengedhetetlennek tartotta, hogy határozott intézkedéseket tegyen a korszuny-sevcsenkovszkiji ellenséges csoportosítás megsemmisítésére, minthogy az az 1 . és a 2. Ukrán Front szárnyait fenyegette, s akadályozta ezek tevékenységét. Január 12-én a szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság a korábban megszabott feladatot módosítva parancsot adott csapatainknak, hogy a korszuny-sevcsenkovszkiji kiszögellés körzetében kerítsék be és semmisítsék meg az ellenség csoportosítását. Az 1. és 2. Ukrán Frontnak a belsö szárnyaikon elhelyezett csapatokkal hatalmas erejü csapásokat kellett mérniük a kiszögellés alapvonalára, hogy azután Spola körzetében egyesüljenek. Az 1. Ukrán Front parancsnoksága egy csoportosítást hozott létre, amelybe a Zsmacsenko altábornagy vezette 40. hadsereg, illetve Trofimenko altábornagy parancsnoksága alatt álló 27. hadsereg eröinek egy része, továbbá Kravcsenko páncélos altábornagy 6. harckocsi-hadserege került. E csoportosítás csapatai azt a feladatot kapták, hogy a Tarascsától délre levö körzetböl mérjenek föcsapást Zvenyigorodka-Spola irányában és egyesüljenek a 2. Ukrán Fronttal, eröik egy részével pedig támadjanak Talnoje és Boguszlav irányában. A 2. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy Rizsov vezérörnagy 4. gárdahadseregével (február 3-án a hadsereg parancsnokává Szmirnov altábornagyot nevezték ki) és az 53. hadsereggel Balangyino körzetéböl csapást mér általában Spola-Zvenyigorodka irányában. Az 5. gárda harckocsihadsereget, amelyet Kirovográd térségéböl dobtak át 205 harckocsival, illetve rohamlöveggel, arra szánta, hogy továbbfejleszti vele az összfegyvernemi hadseregek sikerét a föirányban. Hogy elterelje az ellenség figyelmét a front föcsapásának irányáról, továbbá, hogy lekösse az ellenséges csapatokat, és megakadályozza átcsoportosításukat a föirányba, az 5. és a 7. gárdahadsereg eröivel kisegítö csapásokat szándékozott mérni. A frontok csapásmérö csoportosításait a 2. és az 5. légi hadsereg támogatta. A hadmüveletben szovjet részröl összesen 27 lövészhadosztály, négy harckocsihadtest és egy gépesített hadtest vett részt. Ezeknek 3900 lövegük és aknavetöjük, továbbá 370 harckocsijuk és rohamlövegük volt. Ily módon a szovjet parancsnokság a gyalogság létszáma tekintetében 1,7-szeres, a lövegek és az aknavetök tekintetében 2,4-szeres, a harckocsik és a rohamlövegek tekintetében pedig 2,6-szeres fölényt hozott létre az ellenséggel szemben. Az általános eröfölény azonban önmagában még nem volt elegendö a sikerhez. A felázott utak a védöknek kedveztek. A támadó csapatok mozgatása, az anyagi-technikai eszközök szállítása nehézségekbe ütközött. Repülötereink többsége alkalmatlan volt gépek indítására vagy fogadására. Ezért rendkívül fontos volt, hogy a támadást és a csapatok vezetését a hadmüveletek során maximális gonddal szervezzük meg. A legfontosabb tényezö azonban a csapatok harci szelleme, erkölcsi-politikai állapota volt, hiszen a támadás hatalmas fizikai eröfeszítést követelt. A szovjet harcosok erkölcsi szelleme összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalon állt, mint az ellenségé. A szovjet fegyveres erök nagy gyözelmei egyre jobban megszilárdították a szovjet csapatok erkölcsi szellemét. A parancsnokságok, a politikai apparátus, a pártés Komszomol-szervezetek szüntelenül arra törekedtek, hogy kialakítsák a személyi állomány magas fokú támadó szellemét és törhetetlen gyözni akarását. A hadmüvelet elökészítése egybeesett Lenin halálának 20. évfordulójával. Január 21-én sok magasabbegységnél megjelent a hadseregújság külön száma, s több röplapot is kiadtak. Ezekben részletesen ismertették Lenin eszméit a szocialista haza védelméröl, s nyilatkozatait a Vörös Hadseregröl. Az Ukrán Frontok katonái ezekben a januári napokban élénk figyelemmel kísérték a Leningrádi és a Volhovi Front csapatainak sikeres hadmüveleteit. A sikerekröl beszámoló hadijelentéseket hamar ismertették az egységeknél és az alegységeknél, s harcosaink eröt merítettek belölük a további küzdelemre. A parancsnok és a politikai munkások különösen aktívan foglalkoztak az utánpótlással, amely föleg a felszabadult vidékekröl érkezett. Harcedzett katonáink szeretettel fogadták az újoncokat. Dzsahua vezérörnagy, a 69. gárda lövészhadosztály parancsnoka például az újoncok megérkezése alkalmával rendezett gyülésen beszélt a hadosztály harcairól, dicsö hagyományairól és höseiröl. Beszélgettek a fiatal harcosokkal a katonai esküröl, a szocialista haza iránti szent kötelességükröl. A moszkvai, a volgai, a kurszki dicsö csaták veteránjai, a dnyeperi átkelés hösei elmondták harci tapasztalataikat. Sok egységnél a különbözö fegyvernemek képviselöinek részvételével tartottak gyüléseket. A lövészek, a géppuskások, a páncéltörö puskások, a tüzérek, az aknavetösök, a harckocsizók, a híradósok ismertették fegyvereik és technikai eszközeik Harci sajátosságait, s megfogadták, hogy ügyesen és sikeresen bánnak velük. Nagy figyelmet fordítottak a pártés Komszomol-szervezetek megerösítésére, különösen azoknál az alegységeknél, amelyekre a legfelelösségteljesebb feladatok megoldása várt. Az egységeknél és az alegységeknél pártés Komszomol-gyüléseket tartottak. A felszólalók elmondották azokat a tanulságos eseteket és hiányosságokat, amelyek a kijevi, kazatyini és kirovográdi harcokban elöfordultak, s beszéltek arról is, milyen sajátosságokkal kell számolni a küszöbönálló harcokban. A gyülések felhívták a kommunistákat és a komszomolistákat, hogy mutassanak példát a katonai kötelesség teljesítésében. A támadás elökészítése folyamán kiegészítették a csapatok fegyver-, löszer-, üzemés kenöanyag-, valamint élelmiszerkészleteit. De az elökészítés rövid tartama és a felázott utak nem tették lehetövé a szükséges löszerés üzemanyagkészletek felhalmozását. Egyes hadseregeknél (a 4. gárdahadseregnél, az 52. és a 27. hadseregnél) a föbb löszerfajtákból csak 0,6-0,8 javadalmazás volt. Különösen szükében voltak csapataink az aknáknak. A hadmüvelet kezdetekor egy-kétjavadalmazás benzin és 1,5-7 javadalmazás nyersolaj állt rendelkezésükre. A hadtápszerveknek óriási eröfeszítéseket kellett tenniük, hogy a hadmüvelet folyamán elláthassák a csapatokat löszerrel, üzemanyaggal és élelmiszerrel. Január 24-én a 2. Ukrán Front 4. gárdahadserege és 53. hadserege elörevetett zászlóaljakkal megkezdte a harcfelderítést. Január 25-én reggel a föerök megindították a támadást. Az 5. gárda harckocsihadsereg 20. és 29. hadtestének elörevetett dandáraival vállvetve a föerök befejezték a fövédööv áttörését, s a szárnyak irányában kiszélesítették a rést. A rohamozó csapatokat a levegöböl a csatarepülögépek támogatták, amelyek négy-nyolc gépböl álló csoportokkal lefogták az ellenség tüzfészkeit. Január 25-én 14 órakor ütközetbe vetették az 5. gárda harckocsi-hadsereg föeröit is. E hadsereg 20. és 29. hadteste másnap áttörte az ellenség védöövét, s elöretört a hadmüveleti mélységbe. Az ellenség, hogy az áttörést elreteszelje, január 27-én Novomirgorod körzetéböl három páncéloshadosztállyal ellencsapást hajtott végre Oszitnyazska irányában. Egyidejüleg észak felöl ugyancsak Oszitnyazska irányában egy páncélosés két gyalogoshadosztály is csapást mért. Elkeseredett harcok bontakoztak ki, az ellenségnek sikerült betömnie a védelmében támadt rést, és elvágnia a 20. és a 29. harckocsihadtestünket a front föeröitöl. A hadtestek személyi állománya a bonyolult helyzet ellenére tántoríthatatlanul küzdött a fö feladat megoldásáért. A 20. harckocsihadtest Lazarev páncélos altábornagy parancsnoksága alatt január 27-én erélyes és merész éjszakai rohammal elfoglalta Spolát, s január 28-án elérte Zvenyigorodkát. A 29. harckocsihadtest, amelynek Kiricsenko páncélos vezérörnagy volt a parancsnoka, kijutott Lipjanka körzetébe. Eközben a front csapásmérö csoportosításának föeröi köztük az 5. gárda harckocsihadsereg második lépcsöje, a 18. harckocsihadtest, Polozkov páncélos vezérörnagy parancsnoksága alatt s a front tartalékából ütközetbe vetett 5. gárda lovashadtest Szelivanov vezérörnagy parancsnoksága alatt Novomirgorodtól északra súlyos harcokat vívott az ellencsapást végrehajtó német hadosztályokkal. Január 30-ra föeröink szétzúzták ezeket a hadosztályokat, s továbbfejlesztették támadásukat a 20. és a 29. harckocsihadtest nyomában. Az 1. Ukrán Front január 26-án indult támadásba. A csapatok tüzérségi elökészítés után lendültek rohamra csatarepülögépek kisebb csoportjainak támogatásával. A németek gondosan megerödített támpontokból elkeseredett ellenállást tanúsítottak, de egységeink csapásai alatt kénytelenek voltak visszavonulni. Az ellenséges védelem áttörése során különösen eredményesen tevékenykedtek a 27. és a 6. harckocsi-hadsereg csapatai. Január 28-án a 6. harckocsi-hadsereg gyorsan mozgó osztaga, amely a 233. harckocsidandárból, az 1228. rohamlövész-ezredböl, egy gépesített lövészzászlóaljból és egy páncéltörö ütegböl állt, Szaveljov páncélos vezérörnagy parancsnoksága alatt megkerülö mozdulattal Liszjankán keresztül áttört Zvenyigorodkába, s ott egyesült a 2. Ukrán Front 5. gárda harckocsi-hadseregének csapataival. Az 1 . és a 2. Ukrán Front csapatai a korszuny-sevcsenkovszkiji kiszögellés alapvonalára két irányból mért csapásokkal elvágták az ellenség föeröitöl a kilenc hadosztályból, egy dandárból, több tüzér-, páncélos és müszaki egységböl, illetve alegységböl álló német fasiszta csoportosítást. Csapataink harcrendje azonban hézagos volt, ezért az ellenség kitörhetett a gyürüböl, vagy segítséget kaphatott kívülröl. Létre kellett hozni a bekerítés összefüggö belsö és külsö arcvonalát. A 27. és a 4. gárdahadsereg magasabbegységei, valamint az 5. gárda lovashadtest, folytatva az elönyomulást, megteremtette a belsö arcvonalat, a 6. és az 5. gárda harckocsi-hadsereg pedig lövészcsapatokkal, tüzérséggel és müszaki egységekkel megerösítve szilárdan védett a külsö arcvonalon. E hadseregek szárnyaihoz csatlakoztak a 40. és az 53. hadsereg magasabbegységei. A "katlanba" került ellenséges hadosztályok mindjárt az elsö napon kénytelenek voltak szembenézni az üzemanyagés élelmiszerellátás nehézségeivel. A hitlerista hadvezetés légi úton próbálta megszervezni ellátásukat, s e célból sok szállító repülögépet vont össze. Légierönk és légvédelmi tüzérségünk azonban a bekerített csoportosítás légterét is szinte teljesen elzárta. A szovjet pilóták a kedvezötlen körülmények ellenére 257 ellenséges repülögépet löttek le, köztük 31 szállító gépet. Egyidejüleg csapásokat mértek a németek repülötereire, s ezeken további 200 repülögépet, föleg szállítógépeket, semmisítettek meg. Légierönk bombázta és fedélzeti fegyvereiböl lötte az ellenség csapatait, tüzérségét és vasúti csomópontjait is. Az ellenség igyekezett kihasználni a védelemre kedvezö terepviszonyokat, s foggal-körömmel ragaszkodott minden terepszakaszhoz, minden helységhez. A szovjet egységek azonban leküzdötték a rendkívül rossz útviszonyokat, s kitartóan nyomultak elöre. A gyalogosok és a tüzérek a helybeli lakosok segítségével ölben és vállon hordták a löszert és az élelmet, kisegítették a sárba süppedt lövegeket. A harckocsizóknak sem volt könnyü dolguk, az üzemanyagés a löszerutánpótlás sok gondot okozott. Roppant nagy bátorságra és hösi helytállásra volt szükség, hogy a harcosok ilyen körülmények közt töretlenül folytassák a támadást, s ne engedjék az ellenséget lélegzethez jutni. A korszuny-sevcsenkovszkiji ellenséges csoportosítást pontosan egy évvel azután kerítettük be, hogy a Volgánál megsemmisítettük az ellenséges csapatokat. Az egységeknél az évforduló alkalmával gyüléseket tartottak. A felszólalók beszéltek a szovjet harcosok rettenthetetlen bátorságáról, s valamennyien hangoztatták, hogy a Dnyeper partján is folytatni kell dicsö hagyományaikat. Az 1. Ukrán Front haditanácsa felhívást intézett a tisztekhez és a katonákhoz, hogy a lehetö legrövidebb idön belül zúzzák szét az ellenséget. Nagy lelkesedéssel fogadták a csapatok azt a hírt, hogy a "Zvenyigorodkai" elnevezés viselésére jogosították fel a 62. gárda lövészhadosztályt (hadosztályparancsnok Mosljak ezredes, a politikai osztály vezetöje Szanyin alezredes), a 69. gárda lövészhadosztályt (parancsnoka Dzsahua vezérörnagy, a politikai osztály vezetöje Rjabov alezredes), a 94. gárda lövészhadosztályt (parancsnoka Sosztackij ezredes, a politikai osztály vezetöje Szvetocsev alezredes), a 20. harckocsihadtestet (parancsnoka Lazarev altábornagy, a politikai osztály vezetöje Pogoszov ezredes), valamint más egységeket és magasabbegységeket. A bekerített csapatok körül egyre szorosabbra zárult a gyürü. Február 8-án a szovjet parancsnokság, hogy elkerülje a fölösleges vérontást, felhívta az ellenséges hadosztályokat: tegyék le a fegyvert. A kapituláció feltételei humánusak voltak. A szovjet parancsnokság többek közt minden katonának és tisztnek garantálta életét és biztonságát. A német fasiszta hadvezetés azonban elutasította a javaslatot, s ezzel katonáinak tízezreit értelmetlen halálra kárhoztatta. Az elutasító válasz után újult erövel lángoltak fel a harcok. Az ellenség helyzete napról napra romlott. Február 10-én a szovjet tüzérség már tüz alatt tartotta az egész területet, amelyen az ellenséges csapatok védtek. Közben csapataink a külsö arcvonalon is elkeseredett harcokat vívtak az ellenség nagy eröivel, amelyek át akarták törni védelmünket, hogy segítségére siessenek a bekerített csapatoknak. Jellemzö, hogy míg január 27-én csak három páncélosés három gyalogoshadosztály tevékenykedett a szovjet csapatok külsö arcvonala elött, addig február 11-én már nyolc páncélosés hat gyalogoshadosztály. A hitleristák különösen a 2. Ukrán Front sávjában, Novomirgorod és Tolmacs körzetében eröszakolták a külsö arcvonal áttörését. De kísérleteik rendre kudarcot vallottak. A német fasiszta hadvezetés ekkor az 1. Ukrán Front sávjába, Rizino körzetébe helyezte át a harcok súlypontját, s itt három páncéloshadosztályt összpontosított. Az ellenség hatalmas páncélos ököllel rést akart ütni védelmünkön Liszjanka irányában, hogy azután egyesüljön a bekerített csapatokkal. Támadásukat Rizíno körzetéböl február 4-én indították meg. Ugyanakkor három másik német páncéloshadosztály is újabb támadást kezdett Tolmacs körzetében. A szovjet csapatok minden szakaszon szervezett tüzzel fogadták az ellenséget. Az ellenség páncélos rohamainak elhárításában különösen fontos szerepet játszott tüzérségünk. Rizino körzetében azonban az ellenségnek nagy veszteségek árán sikerült beékelödnie csapataink védelmébe. Parancsnokságunk lövészcsapatokat és tüzérséget csoportosított át az áttörés körzetébe. Ide dobta át Bogdanov páncélos altábornagy parancsnoksága alatt a 2. harckocsi-hadsereget is, amelyet a föhadiszállás tartalékából adtak át az 1. Ukrán Frontnak. A német fasiszta csapatokat megállítottuk. De az ellenség még nem adta fel a reményt, hogy áttörhet a bekerített csapatokhoz, s újabb csapásra készült Liszjanka ellen. Rizino körzetébe dobott át még egy páncéloshadosztályt, egy harckocsi-zászlóaljat és két rohamlöveg-osztályt. Tolmacs területéröl három páncéloshadosztályt Jerki körzetébe csoportosított át, hogy innen ugyancsak Liszjankára mérjen csapást. Ugyanakkor a bekerített csoportosításból is nagy eröket vont össze Sztyeblev körül, hogy onnan Sengyerovkán át csapást mérjen Liszjanka irányában. A hitleristák azt remélték, hogy ezekkel a csapásokkal nemcsak a "katlanba" került hadosztályaikat szabadíthatják ki, hanem bekeríthetik azokat a csapatainkat is, amelyek RizsanovkaLiszjanka-Zvenyigorodka körzetében tevékenykedtek. Február 11-én az ellenség újra megkezdte a támadást a külsö arcvonalon. Pokoli erövel tombolt a harc. A Jerki körzetéböl elönyomuló német csapatokat a 2. Ukrán Front magasabbegységei megállították. A Rizino területéröl támadó ellenséges páncéloshadosztályok azonban visszaszorították egységeinket, s kijutottak Liszjanka térségébe. A bekerített fasiszta csapatok február 12-én Sztyeblev körzetéböl délnyugati irányban csapást mértek abban a reményben, hogy áttörhetnek Liszjanka térségébe és egyesülhetnek a páncéloshadosztályokkal. Itt is elkeseredett harcok bontakoztak ki, s nem ment ritkaság számba a kézitusa sem. Az ellenség most már elvakultan dobta harcba újabb és újabb egységeit. Így sikerült kijutnia Sengyerovka körzetébe. A bekerített csoportosítás és a külsö arcvonalról Liszjanka területére áttört páncéloshadosztályok közt a távolság 10-12 kilométerre csökkent. Hadvezetöségünk ekkor más arcvonalszakaszokról lövészés harckocsicsapatokat, valamint tüzérséget és müszaki egységeket csoportosított át a veszélyeztetett irányokba, hogy végérvényesen megállítsa az ellenséget, s gyorsan megsemmisítse a bekerített hadosztályokat. Fontos intézkedés volt például, hogy Komarovka és Novaja Buda körzetébe dobta át az 5. gárda harckocsi-hadsereg 29. harckocsihadtestét és az 5. gárda lovashadtestet. Az ellenség megsemmisítésére bevetett csapatok tevékenységének jobb összehangolása érdekében e csapatok vezetését a 2. Ukrán Front parancsnokára bízták, s neki rendelték alá az 1. Ukrán Front 27. hadseregét is. Az 5. légi hadsereg parancsot kapott, hogy összes eröivel támogassa a 2. Ukrán Front csapatait; a 2. légi hadsereg feladata pedig az volt, hogy a 10. harci légvédelmi vadászrepülö-hadtesttel együttmüködve akadályozza meg az ellenséges légierö áttörését a bekerített csapatokhoz. A kívülröl befelé és a "katlanból" kifelé irányuló ellenséges elönyomulást megállítottuk. A szovjet csapatok egyre szorosabbra zárták a gyürüt a német fasiszta csoportosítás körül. Február 14-én kiverték az ellenséget Korszuny-Sevcsenkovszkijból, amely mint jelentös közlekedési és ellenállási csomópont fontos szerepet játszott. A bekerített hitlerista hadosztályok megsemmisítésekor a helybeli lakosság sokat segített a szovjet csapatoknak. A felszabadított ukrán falvak lakosai utakat javítottak, védelmi létesítményeket építettek, löszert szállítottak. Azok, akik alkalmasak voltak katonai szolgálatra, önként beléptek a Vörös Hadsereg soraiba. Csupán Kvitka faluban ötszáz férfijelentkezett katonai szolgálatra a 180. lövészhadosztálynál, mintegy hatszáz nö, agg és fiatal pedig lövészárkot ásott, löszert, gránátot hordott, elszállította a harcmezöröl és elsösegélyben részesítette a sebesülteket. Sok kvitkai lakos kormánykitüntetést kapott hösiességéért és bátorságáért. A bekerített német csoportosítás megsemmisítésében aktívan segítették csapatainkat a partizánok is. Rajtaütöttek a visszavonuló német alegységeken, támadták az ellenség utánpótlási vonalait és nagyobb támpontjait. Így az "Isztrebityel" (parancsnok P. N. Mogilnij) és a "Bozsenko" (parancsnok I. P. Podtikan) partizánosztagok együttmüködtek a 27. hadsereg csapataival a Korszuny-Sevcsenkovszkijtól északkeletre 15 kilométerre levö Brovahi támpont elfoglalásában. Miután a külsö segítségbe vetett remény végképp füstbe ment, a "katlanban" levö német fasiszta csapatok parancsnoksága még egy kétségbeesett kísérletre szánta rá magát. Miután csapatai maradványait Sengyerovka körzetében összpontosította, február 17-re virradó éjszaka oszlopokban elindította öket délnyugati irányban. Az 5. légi hadsereg 312. éjszakai könnyübombázó-hadosztályának gépei az erös szél és a havazás ellenére felszálltak, s bombatámadást intéztek a fasiszta csapatok ellen. Hatalmas tüzet zúdított rájuk sorozatvetö tüzérségünk is, majd különbözö irányokból rohamra lendültek a harckocsik, a lövészek és a lovasok. De az ellenség a veszteséggel nem törödve vakon rohant vesztébe. Az ellenség összpontosított csapását a 27. hadsereg és a 4. gárdahadsereg magasabbegységei fogták fel. A szovjet harcosok fergeteges tüzérségi és gyalogsági tüzzel fogadták a hitleristákat. A hóviharban, bár látni is alig lehetett, életre-halálra menö összecsapásokra került sor. Pocsapinci falu szélén derekasan harcoltak a 41. gárda lövészhadosztály tanzászlóaljának katonái. Szergijenko harcos két bajtársával együtt több mint száz fasisztát semmisített meg. Tetemes veszteséget okoztak az ellenségnek a 438. páncéltörö tüzérezred derekasan harcoló katonái, Novikov alezredes parancsnoksága alatt. Szergijenko harcost és Novíkov alezredest a harcban tanúsított hösiességéért és bátorságáért a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. Az ellenséget, amely megpróbált kitörni a gyürüböl, megsemmisítettük. A hóvihar fedezete alatt csak néhány harckocsi és páncélozott szállító gépkocsi tudott kitörni Liszjanka irányában, s velük azok a hitlerista tábornokok és fötisztek, akik szégyenszemre otthagyták csapataikat. A hitlerista hadvezetés korábban 2000-3000 katonát és tisztet tudott repülögépen elszállítani a "katlanból". Mindössze ennyit sikerült kimenteniük. A korszuny-sevcsenkovszkiji hadmüvelet tíz ellenséges hadosztály és egy dandár bekerítésével és megsemmisítésével fejezödött be. 55 ezer fasiszta katona és tiszt elesett vagy megsebesült, 18200 fö fogságba került. Az ellenséges csoportosítás a harcmezön hagyta egész fegyverzetét és valamennyi haditechnikai eszközét. Ez gyengítette az ellenséges csoportosítást, demoralizálta a fasiszta csapatokat. A korszuny-sevcsenkovszkiji német fasiszta csoportosítás megsemmisítése külföldön is nagy visszhangot keltett: a szovjet nép barátai örömmel, ellenségeink ingerülten és idegesen fogadták a hírt. Hitler föhadiszállása fejvesztetten kapkodott, nem tudta, mitévö legyen: elismerje-e a tényt, és országosan gyászt rendeljen el a Korszuny-Sevcsenkovszkijnál elveszett hadosztályok miatt, ahogy Sztálingrád után tette, vagy pedig megpróbálja eltitkolni a szomorú valóságot. Úgy látszik azonban, hogy politikailag nem tartotta valami elönyösnek az újabb vereség elismerését, ezért inkább eljátszott egy komédiát: ünnepélyes keretek közt kitüntette a hadosztályaikat cserbenhagyó Lieb és Gille tábornokokat. Ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a német hadosztályok Korszuny-Sevcsenkovszkijnál kitörtek a gyürüböl. A megvert német tábornokok, akik ma a hadtörténész szerepében tetszelegnek, napjainkban újra felelevenítik azt a mesét, hogy Korszuny-Sevcsenkovszkijnál 30000-32000 német fasiszta katona elkerülte a pusztulást. Kínos gonddal ügyelnek azonban arra, hogy ne idézzenek okmányokat. Egész érvelésüket arra a már említett bohózatra alapozzák, hogy a harcmezöröl megszökött tábornokokat kitüntették. Azt azonban mégis kénytelenek elismerni a német hadtörténészek, hogy a korszuny-sevcsenkovszkiji hadmüvelet eredménye "újabb Sztálingrád lett igaz, a katasztrófa méretei ezúttal kisebbek voltak . . . de a veszteségek, különösen a tüzérségnél, óriásira nöttek". A korszuny-sevcsenkovszkiji hadmüvelet a haditechnikai eszközök minden fajtájával felszerelt nagy ellenséges csoportosítás bekerítésének és megsemmisítésének kitünö példája. A Vörös Hadsereg újra bebizonyította, hogy mesterien hajtja végre a bekerítö hadmüveletet, a harctevékenységnek ezt a rendkívül bonyolult formáját. Ez a hadmüvelet nemcsak a szovjet hadmüvészet magas színvonalát példázza kitünöen, hanem a szovjet csapatok erkölcsi fölényét is. A szovjet harcosok a nehéz idöjárási viszonyok közepette szívósan, önfeláldozóan helytálltak, s egy pillanatra sem inogtak meg ama eltökéltségükben, hogy szétzúzzák az ellenséget. A hadmüvelet során igen nehéz feladatok hárultak a hadtápra. Egyes szakaszokon az utak járhatatlansága miatt 10-15 kilométerenként hol gépkocsiról fogatolt jármüre, hol pedig megfordítva kellett átrakni a szállítmányokat. Minden magasabbegységnél lóés ökörfogatokat alkalmaztak. A löszer és az üzemanyag egy részét repülögépen szállították. A 2. és a 6. harckocsi-hadsereg ellátásában például részt vett a 2. légi hadsereg 326. éjszakai bombázó hadosztálya, amely február 8-tól 16-ig 49 tonna üzemanyagot és kenöanyagot s körülbelül 70 tonna löszert dobott le ejtöernyövel. A korszuny-sevcsenkovszkiji ellenséges csoportosítás megsemmisítésének eredményeképpen az 1. és a 2. Ukrán Front csatlakozásán gyökeresen megváltozott a helyzet. Létrejöttek a kedvezö feltételek ahhoz, hogy csapataink folytassák a támadást a Déli-Bug és a Dnyeszter irányában. A korszunysevcsenkovszkiji kiszögellés felszámolásával megszünt az 1. és a 2. Ukrán Front szárnyainak veszélyeztetettsége, egyszersmind biztosítani lehetett a csapatok manöverezését az arcvonal mentén. A Dnyeper jobb partján a legfontosabb haránt vasútvonalat a Fasztov-Belaja Cerkov-Korszuny-SevcsenkovszkijZnamenka-Dnyepropetrovszk vonalat teljes hosszúságában megtisztítottuk. A kiszögellés felszámolása után a szovjet csapatok jelentös részét egyéb feladatok végrehajtására lehetet felhasználni. Ennek volt köszönhetö ama csapásmérö csoportosítás létrehozása, amellyel a 2. Ukrán Front újabb támadást indított Umany és Mogiljov-Podolszkij irányában. Az ellenséget a Dnyeper középsö folyásától végérvényesen visszavetettük. Összeomlott a német fasiszta hadvezetöségnek az a terve, hogy Dnyeper mentén visszaállítja védelmét. Az 1. Ukrán Front jobbszárnyának csapatai a korszuny-sevcsenkovszkiji hadmüvelettel egy idöben, január végén megkezdték a rovno-lucki hadmüveletet, hogy az ellenséget szétzúzva elfoglalják RovnoLuck-Sepetovka térségét. A frontparancsnok elhatározása alapján a föcsapást a 13. hadsereg eröi mérték Puhov altábornagy parancsnoksága alatt Szárni körzetéböl Kovel irányában. Manyevicsi területére kijutva, ezeknek az eröknek egy része délnek fordult, hogy északnyugatról megkerülje Luckot. A 13. hadsereg balszárnyán müködö magasabbegységeknek frontális csapást kellett mérniük Goscsa körzetéböl. A Csernyahovszkij altábornagy vezette 60. hadsereg jobbszárny-magasabbegységei azt a feladatot kapták, hogy foglalják el az Osztrog-Szlavuta-Sepetovka vonalat. A 13. és a 60. hadsereg elött az ellenség tíz hadosztályból álló 4. páncéloshadseregének csapatai védtek. A 13. hadsereg sávjában ezenkívül 24 SSés rendörzászlóalj is tevékenykedett. Az ellenség itt nem várta nagyobb szovjet erök támadását. Védelme nem volt összefüggö, csak a fontosabb utakat zárta le erös támpontokkal. Az erdös, mocsaras, helyenként járhatatlan terep kétségtelenül alkalmatlan volt nagyobb arányú hadmüveletek végrehajtására. A megduzzadt folyók, az esözések, a járhatatlan utak csak súlyosbították a támadás szempontjából amúgy is nehéz feltételeket. Az ellenség úgy vélte, hogy a szovjet csapatok ilyen körülmények közt nem képesek aktív hadmüveleteket folytatni. Hadvezetésünk viszont éppen az ellenségnek ezzel a tévhitével számolt. Ezen a szakaszon lovas-magasabbegységeket összpontosított, amelyeknek lehetöségük volt a széles körü manöverezésre. A tervezett harcok körzetében nagy partizánerök tevékenykedtek. A partizánok a hadmüvelet megkezdése elött fokozták aktivitásukat az ellenség hadtápszervei és utánpótlási vonalai ellen. Állandó feszültségben tartották az ellenséget, nagy veszteségeket okoztak neki mind élöeröben, mind technikai eszközökben, rombolták a müutakat és a vasutakat, zavarták a csapat és anyagszállításokat. A partizánok elfoglalták és a Vörös Hadsereg egységeinek megérkezéséig tartották a rovnói és volhíniai terület több körzeti központját, többek között Osztrogot, Rafalovkát és Kolkit. Csapataink január 27-én kezdték meg a támadást. Az 1. és a 6. gárda lovashadtest, amelyeket a 13. hadsereg második lépcsöjéböl vetettek ütközetbe, már január 29-én elérte a Sztrij folyót. Ezután a frontparancsnok utasítására délnyugatnak fordultak, s a Rovno és Luck körzetében védö ellenséges csoportosítás szárnyára és hátába mértek csapást. Január 31-én az 1. gárda lovashadtest Baranov altábornagy parancsnoksága alatt kijutott Kiverci körzetébe, Szokolov altábornagy 6. gárda lovashadteste pedig meglepésszerü csapással elfoglalta Klevanyt. Az 1. gárda lovashadtest egységei Kivercitöl délnyugat felé fejlesztve a támadást, február 2-án elfoglalták Luckot. A 6. gárda lovashadtest magasabbegységei Klevany körzetéböl délkelet felé mértek csapást, s február 2-án estére az arcból támadó csapatokkal együttmüködve, a partizánok támogatásával elfoglalták Rovnót. Február 3-án felszabadult Zdolbunov, fontos vasúti csomópont. A Rovnóért vívott harcok idején Begma, I. F. Fjodorov és Taratuto partizán-magasabbegységei szakadatlanul támadták a német fasiszta csapatok hadtápalakulatait. Február 2-án a partizánok elfoglalták Cumany helységet, s kijutottak Rovno elöterébe. Nyugat felöl mért csapásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy felszabaduljon Ukrajna e területi központja, amely huzamos ideig Koch birodalmi biztos székhelye volt. Itt, a hitlerista "helytartó" barlangjában is aktívan tevékenykedtek a partizánok és az illegális hazafias csoportok. A rovnói illegális területi pártbizottság vezetésével önfeláldozó harcot folytatott kilenc illegális körzeti pártbizottság és 12 körzeti Komszomol-bizottság. Magában a városban aktívan tevékenykedett három illegális szervezet Novak, Asztafov és Mirjuscsenko vezetésével. Határ talan bátorságukkal és hösiességükkel tették halhatatlanná nevüket Kuznyecov, Kaminszkij, Sztrutyinszkij, Gnyigyuk partizánok és sokan mások. Közvetlenül azelött, hogy a szovjet csapatok bevonultak Rovnóba, a partizánok felrobbantották a pályaudvar berendezéseit, a német tiszti étkezdét, s kisiklattak egy szerelvényt. Malikov, Trabcsak, Sitov, Naumov és mások partizán-magasabbegységei eközben az ellenség utánpótlási útvonalain tevékenykedtek. Az ellenség mögöttes területén sok helységet felszabadítottak. A 60. hadsereg jobbszárnyán támadó csapatok február elsö napjaiban Sepetovka kapujához értek. Az ellenség igyekezett tartani ezt a fontos vasúti csomópontot, alaposan megerödítette a várost, s nagy csoportosítást vont itt össze. A szovjet csapatok több napig készültek a rohamra. Február 10-én újra támadásba lendültek, s február 11-én elkeseredett harcok után teljesen elfoglalták Sepetovkát. A front jobbszárnyán támadó csapatok, miután elérték a Luck-Mlinov-Izjaszlav vonalat, mélyen átkarolták a német fasiszta "Dél" hadseregcsoport szárnyát, s ezzel elönyös feltételeket teremtettek a további támadáshoz. Január elején súlyos harcok bontakoztak ki a nyikopol-Krivoj Rog-i irányban. Itt a 3. Ukrán Front (frontparancsnok Malinovszkij hadseregtábornok, a haditanács tagja Zseltov altábornagy, törzsfönök Korzsenyevics altábornagy), valamint a 4. Ukrán Front csapatai (frontparancsnok Tolbuhin hadseregtábornok, a haditanács tagja Szubbotyin vezérörnagy, törzsfönök Birjuzov altábornagy) tevékenykedtek. A föhadiszállástól e frontok csapatai azt a feladatot kapták, hogy Nyikopol körzetében és a nyikopoli hídföben zúzzák szét az ellenség eröit. A német fasiszta hadvezetés mindenáron tartani igyekezett Nyikopolt és Krivoj Rogot, e fontos mangánés vasérclelöhelyeket, s a nyikopoli hídföt, amelyböl Krím irányában szándékozott csapást mérni, hogy helyreállítsa a szárazföldi kapcsolatot a krími csoportosítással. Az ellenség mindent elkövetett, hogy megerösítse védelmét. Az elsö védelmi terepszakasz három lövészárokra tagozódott, s ezeket drótakadályok és aknamezök fedezték. Az ellenség a védelem közeli mélységében levö magaslatokat és helységeket erös támpontokká építette ki. A hadmüveleti mélységben nagy sietve közbeesö védelmi terepszakaszokat rendeztek be. A 3. Ukrán Front csapatai elött megerödítették a Kamenka folyó nyugati partját, a 4. Ukrán Frontnak pedig hatalmas természeti akadályt kellett leküzdenie : a Dnyepert. A Nyikopol és Krivoj Rog körzetében tevékenykedö 6. német hadseregnek támadásunk kezdetekor 23 hadosztálya, köztük négy páncélosés egy gépesített hadosztálya volt. Január 10-én a 3. Ukrán Front támadásba ment át. A föcsapást Aposztolovo irányában mérte. Másnap a 4. Ukrán Front csapatai is megkezdték az aktív tevékenységet a nyikopoli hídföben védö német egységek ellen. Öt-hat napi elkeseredett harc után a két front csapatai néhány kilométert elönyomultak ugyan, de döntö eredményt nem tudtak elérni. Ennek föleg az volt az oka, hogy jelentékeny hiányuk volt élöeröben és technikai eszközökben, különösen harckocsikban, s rendkívül szükös volt löszerkészletük is. Ezért úgy határoztak, hogy átmenetileg abbahagyják a rohamokat, s gondosabba

n elökészítik a hadmüveletet. A 3. Ukrán Frontot, amelynek a közelgö hadmüveletben a fö szerepet szánták, megerösítették a 2. Ukrán Front 37. hadseregével, a föhadiszállás tartalékából a 31. gárda lövészhadtesttel és a 4. Ukrán Front 4. gépesített hadtestével. Ezenkívül kapott még 64 harckocsit. Mindkét frontot feltöltötték löszerrel és üzemanyaggal. A föhadiszállás ily módon megtette a szükséges intézkedéseket, hogy biztosítsa a hadmüvelet sikerét. A 3. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy a föcsapást Glagoljev altábornagy 46. hadseregének, Csujkov vezérezredes 8. gárdahadseregének és Tanaszcsisin altábornagy 4. gárda gépesített hadtestének eröivel Novonyikolajevka körzetéböl méri. A csapásmérö csoportosítás azt a feladatot kapta, hogy törje át az ellenség védelmét, s fejlessze ki a támadást Aposztolovo irányában, majd tovább a Dnyeperhez, s a 4. Ukrán Front csapataival együttmüködve zúzza szét az ellenséget Nyikopol térségében. A 37. hadsereg (parancsnoka Sarohin altábornagy) és a 6. hadsereg (parancsnoka Slemín altábornagy) kisegítö csapásokat mért. Az összfegyvernemi hadseregek támadását a Szugyec repülö altábornagy vezette 17. légi hadseregnek kellett támogatnia. A 4. Ukrán Front csapatai a 3. gárdahadsereg Leljusenko altábornagy, az 5. csapásmérö hadsereg Cvetajev vezérezredes és a 213. hadsereg Grecskin altábornagy parancsnoksága alatt azt a feladatot kapták, hogy Hrjukin repülö altábornagy 13. légi hadseregének közremüködésével indítsanak támadást a nyikopoli hídfö ellen, s támogassák a 3. Ukrán Frontot a nyikopoli ellenséges csoportosítás szétzúzásában. Január 30-án megkezdödött a 3. Ukrán Front csapatainak támadása a kisegítö csapások irányában, január 31-én hajnalban pedig erös tüzérségi és légi elökészítés után támadásba lendült a 46. és a 8. gárdahadsereg is. Másnap a 8. gárdahadsereg sávjában bevetették az áttörésbe a front gyorscsoportját, a 4. gárda gépesített hadtestet. Így kezdödött meg a nyikopol-Krivoj Rog-i hadmüvelet. Az ellenség védelme hamarosan összeomlott. Csapataink szétzúzták az ellenség 46., 123. és 306. gyalogos, valamint 16. gépesített hadosztályát. A 16. gépesített hadosztály parancsnoka a 6. német fasiszta hadsereg parancsnokához intézett levelében jelentette: "Sok gépkocsi odaveszett a sárba, amikor Mihajlovkából nyugat felé visszavonultunk. A visszavonuló gyalogság utolsó nehézfegyvereit és löszerét is elvesztette . . . A fáradt emberek százával vánszorogtak a térdig érö sárban . . . A katasztrófa lidércnyomása nehezedett ránk." Az ellenség eredetileg úgy számított, a tavaszi olvadásra, mint szövetségesére, most pedig éppen a sarat és az olvadást okolta a vereségért. Csapataink a nehéz útviszonyok ellenére is továbbfejlesztették a támadást, kitartóan nyomultak elöre, s február 5-én elfoglalták Aposztolovót, a nagy vasúti csomópontot. A 4. Ukrán Front csapatai január 31-én indultak támadásba a nyikopoli ellenséges hídfö ellen, s február 8-re teljesen megtisztították a Dnyeper egész bal partját. Ugyanazon a napon a 3. és a 4. Ukrán Front csapatai közös erövel felszabadították Nyikopolt. A városért vívott harcokban különösen kitüntek a 203., a 333., a 266. lövészhadosztály és az 5. önálló gépesített dandár harcosai. A 3. gárdahadsereg állományában tevékenykedö gépesített dandár alegységei átkeltek a Dnyeperen, s elsöként törtek be Nyikopolba. A lakosság hatalmas lelkesedéssel fogadta felszabadítóit. A dandár állományából Mihajlicsenko harcost, Martinov, Szvecskarjev és Hohlov tiszthelyetteseket, Nagyezskin örnagy zászlóaljparancsnokot bátorságukért és hösiességükért a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. A 3. Ukrán Front Aposztolovótól nyugati és délkeleti irányban folytatta a támadást. Nyugatnak, az Ingulec folyó felé a 46. hadsereg, délkeletnek, a Dnyeper irányában a 8. gárdahadsereg jobbszárnyán levö magasabbegységek és a 4. gárda gépesített hadtest támadtak azzal a céllal, hogy elvágják a visszavonulás útját a Nyikopol térségében tevékenykedö öt német hadosztály elött. A német hadvezetés, hogy megakadályozza a nyikopoli csoportosítás bekerítését, a 8. gárdahadsereggel szemben kilenc gyalogosés két páncéloshadosztályt összpontosított. Február 10-én az ellenség erös ellencsapást hajtott végre Aposztolovo irányában. 8. gárdahadseregünk arcvonala ekkor igen széles volt. A tüzérség jelentékeny része elmaradt, nem volt elegendö löszere. A folyók és patakok tavaszi áradása lassította az egységek és a magasabbegységek mozgatását, a tüzérség állásváltoztatását és a löszer szállítását. A szovjet csapatoknak mégis sikerült elhárítaniuk a németek ellencsapását. A támadást azonban nem tudták továbbfejleszteni. A nyikopoli német csoportosítás ennek következtében elkerülte a bekerítést, s visszavonult nyugat felé. De a visszavonulás során óriási veszteségeket szenvedett élöeröben és különösen technikai eszközökben. Tippelskirch tanúsága szerint a német fasiszta csapatok Nyikopol térségében "súlyos vereséget szenvedtek, amely nem sokkal maradt el méreteiben a 8. hadsereg katasztrófája mögött" (a korszunysevcsenkovszkiji katasztrófáról van szó a szerk.), A nyikopoli csoportosítás szétzúzása után a 3. Ukrán Front csapatai néhány napot arra fordítottak, hogy felzárkóztassák a tüzérséget, a harckocsikat, elöreszállítsák a löszert. Február 17-én újra megindították a támadást, hogy megsemmisítsék az ellenség Krivoj Rog-i csoportosítását. Krivoj Rogra csapataink két irányból mértek csapást: északkelet felöl a 37. hadsereg, délkelet felöl pedig a 46. hadsereg. A szovjet harcosok, a németek makacs ellenállását leküzdve, a mély sárban lépésröl lépésre nyomultak elöre. Krivoj Rog elöterében rendkívül heves harcok bontakoztak ki. A város február 22-én felszabadult. Krivoj Rog felszabadításában különösen kitünt a 20., a 48. és a 92. gárda lövészhadosztály, a 462. aknavetö ezred, a 28. önálló gárda harckocsiezred, a 371. éjszakai bombázóezred, valamint több más magasabbegység és egység. Sokan közülük elnyerték a megtisztelö "Krivoj Rog-i" elnevezést. A következö napok folyamán csapataink elérték az Ingulec folyót, s megkezdték a harcot a hídfökért. A 4. Ukrán Front 5. csapásmérö hadseregének csapatai Bolsaja Lepetyiha körzetében átkeltek a Dnyeperen, majd csapást mértek délnyugati irányban. Február 29-re elérték a Blakitnoje-Kacskarovka terepszakaszt. A 3. és a 4. Ukrán Front csapatai a februári heves harcokban szétzúzták a nyikopol-Krivoj Rog-i ellenséges csoportosítást, és súlyos veszteséget okoztak a 6. német hadseregnek. Elfoglalták az ellenség hadmüveleti szempontból fontos hídföjét a Dnyeper bal partján, Nyikopoltól délre. A 4. Ukrán Front most már anélkül, hogy tartania kellett volna a hátát fenyegetö csapástól, hozzáláthatott a Krím felszabadításának elökészítéséhez. Az Ingulec folyó elérésével létrejöttek a kedvezö feltételek ahhoz, hogy csapataink továbbfejlesszék a támadást Nyikolajev-Ogyessza irányában. * A négy Ukrán Front a január-februári támadás során nagy ellenséges csoportosításokat zúzott szét Zsitomirnál és Bergyicsevnél, Kirovográdnál és Korszuny-Sevcsenkovszkijnál, Rovnónál és Lucknál, Nyikopolnál és Krivoj Rognál, s tíz ellenséges hadosztályt és egy dandárt teljesen megsemmisített. A szovjet csapatok két hónap alatt befejezték a kijevi, dnyepropetrovszki és zaporozsjei terület felszabadítását, megtisztították az ellenségtöl az egész zsitomiri területet, csaknem az egész rovnói és kírovográdi területet, valamint a vinnyicai, a nyikolajevi, a kamenyec-podolszki és a volhíniai terület egyes körzeteit. A Vörös Hadsereg által üldözött hitleristák visszavonulásukkor felgyújtották a városokat és a falvakat. Belaja Cerkov egész külvárosa égett, amikor csapataink bevonultak. A megszállók egy helyen hatvan lakosra gyújtották rá a házat. Krivoj Rog központjában felgyújtottak vagy felrobbantottak minden nagyobb épületet, az "Ordzsonikidze" bányában elárasztották a vágatokat, felrobbantották az aknát, beomlasztották a szellözömüvet. A bányásztelepet felégették. A vasgyár öntödéje alaktalan romhalmaz volt. A gyár szocialista városkája a lángok martaléka lett. Romokban hevert a körzeti erömü és elosztó. Amerre a szem ellátott, mindenütt torz formákba csavarodott vastraverzek, kötörmelék, üvegcserepek, füstölgö romok. A Vörös Hadsereg megérkezésével azonban lassan újra megindult az élet. A lakosok elöjöttek a pincékböl, barlangokból és a földbe vájt odúkból, visszatértek a távoli hátországból, gyakran közvetlenül a támadó szovjet egységek nyomában, s lelkesen munkához láttak. A felszabadult városok lakossága aktívan részt vett a tüzoltásban, a romeltakarításban, az útjavításban, a közétkeztetés megszervezésében, a fürdök, a mosodák munkájának megindításában, az üzemek és a kulturális intézmények helyreállításában. Szmela vasútállomásra közvetlenül az elörevetett egységek után megérkeztek az Urálból a vasutasok, s hozzáláttak a helyreállítási munkához. Krivoj Rog dolgozói rendbehozták az ipari üzemeket. A zsitomiriek 1944. január 20-án jelentették, hogy erömüvük áramot ad, üzembe lépett a kenyérgyár, két malom, újra megnyitotta kapuit tíz iskola, a színház és három filmszínház. A jobb parti Ukrajna felszabadult városai és falvai bekapcsolódtak a szovjet nép közös harcába, hogy teljesen kiüzzük az ellenséget hazánk területéröl, s kivívjuk a végsö gyözelmet. 3. A március-áprilisi támadás. A szovjet csapatok bevonulása Románia északkeleti területeire A március-áprilisi támadás kezdete elött Ukrajnában kialakult katonai-politikai helyzetet részletesen ismertette Hruscsov, az Ukrán K(b)P Központi Bizottságának elsö titkára, az Ukrán SZSZK Népbiztosi Tanácsának elnöke 1944. március 1-én Kijevben, az Ukrán SZSZK Legfelsö Tanácsa VI. ülésszakán elmondott beszámolójában. Hruscsov megemlékezett arról, hogy az ukrán nép jelentösen hozzájárult a fasiszta Németország elleni harc közös ügyéhez. A Vörös Hadsereg soraiban hatalmas hazánk minden nemzetiségének harcosaival vállvetve harcoltak Szovjet-Ukrajna fiainak és leányainak milliói. Kiváló harci érdemekért és höstettekért 1944 tavaszáig 299 ezer ukrán harcos kapott kormánykitüntetést. 544 ukrán nyerte el a Szovjetunió Höse címet, köztük Molodesij, Saslo, B. B. Glinka, D. B. Glinka, Harkovszkij. Ukrajna megszállt területein a fasiszta betolakodók elleni harcban tömeges hösiességröl tettek tanúbizonyságot a partizánok. 1944. március 1-ig több mint tízezer partizánt férfiakat és nöket tüntettek ki bátorságért és hösiességért. A Szovjetunió Höse címet kapta Druzsinyin, Naumov, Rudnyev, Szaburov és több más dicsö parancsnok és komisszár, számos partizán. Kovpak és A. F. Fjodorov, a partizánmozgalom e két kiváló parancsnoka és szervezöje másodszor nyerte el a Szovjetunió Höse kitüntetést. Ukrajna felszabadított területein sikeresen és szervezetten zajlott le a hadkötelesek mozgósítása. Az ukrán nép forró hazaszeretetének tanúbizonyságaként az állampolgárok tízezrei a mozgósítási hirdetmény bevárása nélkül önként jelentkeztek a hadseregbe, hogy fegyverrel harcoljanak a fasiszta Németország teljes legyözéséért. A Szovjetunió mély hátországában az Urálban, Grúziában, Kazahsztánban, Irkutszkban, Ufában és más köztársaságokban, körzetekben és városokban müködtek a hátratelepített ukrajnai gyárak, szovhozok, tudományos és kulturális intézmények. 1943-tól kezdve újjáéledt a népgazdaság Ukrajna felszabadított területein. A Donyec-medencében 1944. tavaszáig helyreállítottak és felépítettek 17 nagyobb és 460 kisebb szénbányát, amelyek ekkor naponta átlagosan 31 ezer tonna szenet termeltek. Megkezdödött a kohómüvek, az erömüvek, a vasutak, a lakóházak, a városok gazdaságának helyreállítása. 1944 februárjában újra megkezdte a munkát 570 gépés traktorállomás, húsz javítómühely, hat motorjavító gyár. A városokban és a falvakban fokozatosan helyreállították az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a klubokat és a könyvtárakat. A Szovjetunió Kommunista Pártja és kormánya minden tekintetben segítette az új életre kelö Ukrajnát. A Szovjetunió Legfelsö Tanácsának X. ülésszaka jóváhagyta a Szovjetunió költségvetését, amely egyedül a bal parti Ukrajnában folyó újjáépítési munkákra 3640 millió rubelt irányzott elö. A szovjet kormány csupán a föbb ukrajnai iparágak helyreállítására mintegy 4500 egység szerszámgépet és különleges berendezést, körülbelül 6000 gépkocsit, 30 ezer tonna fémet, csövet, rudat, 450 ezer köbméter épületfát, 15 ezer tonna cementet, 300 ezer négyzetméter üveget utalt ki. Nagy mennyiségü traktort, szarvasmarhát, baromfit, vetömagot juttattak a mezögazdaságnak. Sok terület dolgozói gépi berendezést, különféle anyagokat, jószágot, vetömagot küldtek Szovjet-Ukrajnának. Ukrajna felszabadult városait és falvait rögtön körülvette a haza szeretö gondoskodása. A köztársaság gazdaságának és kultúrájának gyors újjáéledését a felszabadított vidékek néptömegeinek óriási hazafias lelkesedése tette lehetövé. A szovjet emberek, akiket a Vörös Hadsereg megszabadított a fasiszta szolgaságtól, minden energiájukat és szakértelmüket latba vetették, nem kímélték sem erejüket, sem anyagi javaikat, hogy mielöbb kivívjuk a végleges gyözelmet. A Donyec-medencében a vájárok, a rakodók, az ácsok és más szakmák munkásai között szocialista verseny bontakozott ki. A fasiszta betolakodók legyözéséhez jelentösen hozzájárultak a kolhozparasztok is, akik rövid idö alatt sok millió pud gabonát és más terményt adtak az államnak. Az ukrán lakosság hazafisága megnyilvánult abban is, hogy eredményes gyüjtést indítottak az ország honvédelmi alapja javára. Rövid idö alatt félmilliárd rubel gyült össze. 1944 tavaszán összeomlottak az ukrán burzsoá nacionalisták és fegyveres bandáik hitszegö tervei. Az ukrán-német nacionalistákat, ahogyan Hruscsov nevezte öket beszámolójában, a megszállók hadseregük trénjével hozták Ukrajnába. A német fasiszták azt remélték, hogy ezek segítségével elszakíthatják Ukrajnát a Szovjetuniótól, s engedelmes hitbizományukká, gyarmatukká változtathatják. De az ukrán-német nacionalisták hamarosan rájöttek, hogy köztük és az ukrán dolgozó tömegek közt áthidalhatatlan szakadék tátong. A hitlerista lakájok a helyi lakosság ellenséges érzületével, izzó gyülöletével találták magukat szemben. Ekkor cselhez folyamodtak: a megszállók ellenségeinek adták ki magukat, s azzal, hogy ellenük akarnak harcolni, fegyveres bandákat szerveztek. Valójában azonban a szovjet partizánok ellen harcoltak, s a lengyel lakosságot irtották. A nacionalista fökolomposok közvetlen kapcsolatot létesítettek a német hadvezetéssel, a német fasiszta egységek parancsnokaival. A nacionalisták végérvényesen leleplezödtek mint hitlerista ügynökök. Ilyen volt a politikai helyzet 1944 tavaszán Ukrajnában. A felszabadított vidékek lakossága lelkesen üdvözölte a Vörös Hadsereget, s mindent megtett, hogy segítse támadását, közelebb hozza a köztársaság teljes felszabadításának napját. * A szovjet csapatok, miután kiüzték az ellenséget a jobb parti Ukrajna jelentös részéböl, és visszavetették a Dnyepertöl, március elejére kedvezö helyzetet foglaltak el a további támadáshoz. Az ellenség az elszenvedett nagy vereség után már nem gondolt arra, hogy helyreállítsa védelmét a Dnyeper mentén, arra törekedett csupán, hogy tovább tartsa a jobb parti Ukrajna még birtokában maradt részét. A német fasiszta csoportosítás, noha a korábbi harcokban meggyengült, még mindig erös volt. Márciusban a "Dél" hadseregcsoportnak (a 4. hadseregnek, az 1. páncéloshadseregnek és a 8. hadseregnek) és az "A" hadseregcsoportnak (a 6. német és a 3. román hadseregnek) összesen 83 hadosztálya köztük 18 páncélos-, négy gépesített hadosztálya, valamint egy dandára volt. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság úgy döntött, hogy március elején az 1., a 2. és a 3. Ukrán Frontok eröivel nagyarányú támadást indít a jobb parti Ukrajna teljes felszabadítására. A föhadiszállás e célból átcsoportosította a frontok eröit, újabb sávhatárokat állapított meg a frontok között. A föhadiszállás tartalékából az 1. Ukrán Front állományába került a 4. harckocsi-hadsereg. Rovno és Luck felszabadítása lehetövé tette, hogy az 1. Ukrán Front jobbszárnyán támadást indítsunk Kovel, majd tovább Breszt és Lublin irányában. Ebben az irányban új frontot hoztak létre: a 2. Belorusz Frontot. A tervezett támadás elgondolása az volt, hogy a Poleszjétöl a Dnyeper torkolatáig terjedö óriási arcvonalon egyidejüleg mért hatalmas csapásokkal részekre tagolják és külön-külön megsemmisítik az ellenséges csapatokat. A 2. Belorusz Frontnak Kovel-Breszt irányában, az 1. Ukrán Frontnak pedig Sepetovka térségéböl a Csortkov-Csernovci (Csernovici) irányában kellett csapást mérnie, s elvágnia a visszavonulás útját a "Dél" hadseregcsoport elött a Dnyesztertöl északra levö sávban. A 2. Ukrán F ront azt a feladatot kapta, hogy Zvenyigorodka körzetéböl mérjen csapást Umany-Iasi irányában. A 3. Ukrán Frontnak a Krivoj Rogtól délre levö térségéböl Nyikolajev-Ogyessza irányában kellett csapást mérnie. A 4. Ukrán Frontot a jobb parti ukrajnai további hadmüveletekbe nem vonták be. Ez a front a Krím elleni támadás gondos elökészítéséhez látott hozzá. A frontok ezzel az elgondolással összhangban megkapták az utasításokat a támadó hadmüveletek elökészítésére. Az 1. és a 2. Ukrán Front február 18-án, a 3. Ukrán Front február 28-án, a 2. Belorusz Front pedig március 4-én kapta meg feladatát. A támadás elökészítése a frontokon belül is nagy és bonyolult átcsoportosításokat kívánt meg, hogy a csapatokat a föcsapások irányában összpontosíthassák. Az átcsoportosításokat a kedvezötlen idöjárás és a felázott utak ellenére lényegében a kitüzött idöre végrehajtották. Intézkedések történtek, hogy a csapatok személyi állományát a lehetö legrövidebb idö alatt feltöltsék, ellássák technikai eszközökkel, löszerrel, üzemanyaggal, élelmiszerrel. De az anyagi-technikai eszközök szállítása az utak rossz állapota miatt rendkívül nehéz volt. Ezért egyes magasabbegységeknél nem sikerült felhalmozni a szükséges anyagkészleteket, s a különféle szállításokra már a hadmüvelet folyamán került sor. A parancsnokok, a politikai szervek, a pártés Komszomol-szervezetek rendkívül fontos teendöje volt, hogy ismertessék és népszerüsítsék a korábbi harcok tapasztalatait, megmagyarázzák a katonáknak az új harcfeladatokat. A személyi állományt lelkesedéssel töltötte el a nagy cél, amely a háború két és fél éve után közelivé és reálissá vált: túljutni az államhatáron, kiverni a fasiszta betolakodókat a Szovjetunió területéröl. Február 23-án, a Vörös Hadsereg fennállásának 26. évfordulóján gyüléseket tartottak az egységeknél. A politikai szervek változatlanul nagy figyelmet fordítottak a pártszervezetek sorainak gyarapítására és megszilárdítására. Az 1. Ukrán Frontnál 1944 februárjában 13546 új tagot vettek fel a pártba; velük együtt március 1-én 181603 volt a kommunisták száma. Ugyanebben az idöben a 2. Ukrán Frontnál 12888-an léptek be a pártba, s összesen 159441 kommunista volt a csapatoknál; a 3. Ukrán Front pártszervezetei 8944 föt vettek fel, s összesen 131641 kommunistát számláltak. A politikai szervek e párthadsereg segítségével sikeresen kiterjeszthették a párt befolyását minden egyes rajra, félszakaszra és harckocsira. A támadás során a csapatoknak át kellett kelniük a Déli-Bugon, a Dnyeszteren s rengeteg kisebb folyón. A parancsnokságok és a politikai szervek ezért különös gondot fordítottak arra, hogy biztosítsák az átkelések sikerét. Az alegységeknél a dnyeperi átkelések hösei elmondták tapasztalataikat, több röplapot adtak ki, ezekben egyszerü szavakkal, világosan megmagyarázták, hogyan kell menetböl leküzdeni a vízi akadályokat. Megalakították az elörevetett osztagokat, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy elsökként keljenek át a folyókon. Elörevonták az átkelési eszközöket. Nagy jelentöséget tulajdonítottak annak, hogy idejében elökészítsék és ügyesen használják fel a szükség-átkelöeszközöket. Március elsö napjaiban a jobb parti Ukrajnában tevékenykedö csapatok csaknem egyidejüleg mentek át támadásba. A hatalmas erejü csapástól az ellenség védelme megrendült. A hadtörténelemben eddig nem volt példa ennél nagyobb arányú támadásra, a csapatok és a haditechnikai eszközök ilyen óriási tömegü bevetésére, még hozzá a tavaszi útviszonyok rendkívül nehéz körülményei között. Az 1. Ukrán Front elött a Lucktól Iljinci helységig terjedö szakaszon az ellenség 4. és 1. páncéloshadserege védett 26 hadosztállyal köztük kilenc páncélosés egy gépesített hadosztállyal -, valamint egy dandárral. A föhadiszállás február 18-i direktívájával és a támadás általános elgondolásával összhangban az 1. Ukrán Front parancsnoka úgy határozott, hogy a föcsapást a Sumszkoje-Sepetovka-Ljubar terepszakaszról méri általában Csortkov irányában. E feladat megoldásába vonta a 60. hadsereget, az 1. gárdahadsereget Grecsko vezérezredes parancsnoksága alatt, a 4. harckocsi-hadsereget Badanov páncélos altábornagy, illetve március 13-tól Leljusenko altábornagy parancsnoksága alatt, valamint Ribalko páncélos vezérezredes gárda harckocsi-hadseregét. A 13. hadseregnek Mlinov körzetéböl Brodi irányában mért csapással szét kellett zúznia a szemben álló ellenséget, s el kellett foglalnia a Beresztyecsko-Brodi terepszakaszt. A Zsuravljov altábornagy vezette 18. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy Hmelnyik irányában mérjen csapást. A 38. hadseregnek Moszkalenko vezérezredes parancsnoksága alatt részleges hadmüveletet kellett végrehajtania, hogy Gajszin körzetében segítsen a 2. Ukrán Front csapatainak az ellenség szétzúzásában. Az 1. harckocsi-hadsereg, amelynek Katukov altábornagy volt a parancsnoka, Pogrebiscsenszkij körzetében a front tartalékában maradt. A csapatok légi támogatása a 2. légi hadseregre hárult. A hadmüvelet elökészítése során a szovjet csapatokat súlyos veszteség érte. Vatutyin hadseregtábornok, az 1. Ukrán Front parancsnoka, február 29-én, amikor a hadmüvelet szervezésével kapcsolatban a csapatoknál járt, halálos sebet kapott. A gépkocsira, amelyen Vatutyin és kísérete utazott, orvul rálöttek az ukrán-német nacionalisták. Vatutyin 1944. április 15-én elhunyt. "Vatutyin elvtárs személyében írta a párt központi bizottsága, a Népbiztosok Tanácsa és a Honvédelmi Népbiztosság közleménye államunk egyik legtehetségesebb fiatal hadvezérét veszítette el, aki a Nagy Honvédö Háború idején tünt ki képességeivel." Március 1-én Zsukov, a Szovjetunió marsallja vette át a front parancsnokságát. Zsukov nem változtatott a front csapatai elé tüzött feladatokon, csupán a 13. hadsereg feladatát módosította úgy, hogy föeröivel védje az elfoglalt terepszakaszt, balszárnyának egyik hadosztályával pedig a 60. hadsereggel együttmüködve támadjon délnyugati irányban. Március 4-én reggel a front csapatai támadásba lendültek. Megkezdödött a proszkurov-csernovci hadmüvelet. A 60. hadsereg és az 1. gárdahadsereg magasabbegységei a tüzérség és a légierö támogatásával megrohamozták az ellenség állásait. A 60. hadsereg sávjában mindjárt az elsö nap ütközetbe vetették a 3. gárda harckocsi-hadsereg és a 4. harckocsi-hadsereg föeröit, amelyeknek állományában összesen 475 harckocsi és 47 rohamlöveg volt. Március 5-én megkezdte a támadást a 18., március 11-én pedig a 38. hadsereg is. A front csapásmérö csoportosításának csapatai március 7-töl 11-ig elfoglalták Volocsiszk-Csornij Osztrov körzetét, s miután száz kilométert elönyomultak, átvágták a lvov-ogyesszai vasúti fövonalat. Az ellenség számára igen fontos lett volna tartani ezt a vasútvonalat, valamint Tarnopolt (Tyernopol) és Proszkurovot. Ezért makacs ellenállást fejtett ki, hogy megakadályozza csapataink további elönyomulását déli irányban. Az ellenség, miután észrevette, hogy az 1. Ukrán Front támadásra készül, még február végén öt páncéloshadosztályt dobott át erre a szakaszra Umany körzetéböl. Tarnopol és Proszkurov között mintegy kilenc páncélosés hat gyalogoshadosztályt összpontosított, s ezek több erös ellencsapást hajtottak végre. A szovjet csapatok az elkeseredett harcok folyamán nemcsak tartani tudták a vasútvonalat, hanem még tovább is szorították déli irányban az ellenséget. De a németeknek mégis sikerült késleltetniük az 1. Ukrán Front csapásmérö csoportosításának további támadását. Ezért módosítani kellett az elhatározásokat, s újabb intézkedéseket kellett tenni az eröknek a föcsapás irányában való összpontosítására. A front csapásmérö csoportosítását a föhadiszállás utasítására megerösítették többek közt a Pogrebiscsenszkij körzetéböl Volocsiszk környékére irányított 1. harckocsi-hadsereggel. A hadsereg harckocsiállománya igen hiányos volt. Módosították a csapásmérö csoportosítás hadseregeinek feladatait is. Aktív feladatot kapott a 13. hadsereg is: foglalja el a Beresztyecsko-Brodi-Zalozsci terepszakaszt. A 13. hadsereg március 15-én ment át támadásba. Március 17-én elfoglalta Dubnót, március 20-án pedig már Brodi elöterében volt. A front csapásmérö csoportosítása március 21-én kezdte meg újra a támadást. A 60. hadsereg sávjában ugyanezen a napon ütközetbe vetették az 1. és a 4. harckocsi-hadsereget. Sem a tavaszi árvíz, sem a megduzzadt vízmosások és horhosok, sem az, hogy az emberek a roppant eröfeszítés közepette nem jutottak pihenöhöz, nem tudta megállítani a dél felé törö szovjet csapatokat. Különösen sikeresen tevékenykedett az 1. harckocsi-hadsereg. Ennek Babadzsanjan ezredes vezette 20. gárda gépesített dandára már március 24-én elérte a Dnyesztert Zalescsiki helységnél. Az 1. harckocsi-hadsereg csapatai menetböl átkeltek a folyón, s gyors ütemben törtek dél felé. Az 1. gárda harckocsidandár egységei március 28-án villámgyors csapással elfoglalták Kolomiját, a 64. gárda harckocsidandár Bojko alezredes parancsnoksága alatt megkezdte a harcot Csernovciért. Az ellenségnek sikerült felrobbantania a Prut hídját. De egységeinket ez sem tudta megállítani. A 64. gárda harckocsidandár, valamint a 45. gárda harckocsidandár és a 24. lövészhadosztály idöközben beérkezett egységei a 227. csatarepülö-hadosztály támogatásával a Prut gázlóit felhasználva átkeltek a folyón, s március 29-én felszabadították Csernovcit, Ukrajna egyik területi központját. A harcokban kitünt magasabbegységek és egységek elnyerték a jogot a "Csernovci" név viselésére. A 64. gárda harckocsidandárt ezenkívül kitüntették a Leninrenddel, parancsnoka, Bojko alezredes pedig megkapta a második Arany Csillag rendjelet, s a Szovjetunió kétszeres höse lett. A 4. harckocsi-hadsereg is gyorsan nyomult elöre, s március 26-án elfoglalta Kamenyec-Podolszkot. Az 1. Ukrán Front csapatai erös csapással széttagolták a német fasiszta "Dél" hadseregcsoportot: 4. páncéloshadseregét nyugat felé, az 1. páncéloshadsereg balszárnyán levö `magasabbegységeket pedig keletnek vetették vissza. Az ellenség 1. páncéloshadseregét az 1. Ukrán Front balszárnyának és közepének csapatai észak és kelet felöl szorongatták. Az 1. páncéloshadsereg dél felé vezetö visszavonulási útja is veszélybe került, mivel a szomszédos 2. Ukrán Front jobbszárnyán tevékenykedö 40. hadsereg március végére Hotyin elöterébe érkezett. A 3. gárda harckocsi-hadsereg, a 4. harckocsi-hadsereg, az 1. gárdahadsereg, a 18., a 38. és a 40. hadsereg csapatai március 28-re Kamenyec-Podolszktól északra átkarolták az ellenség 1. páncéloshadseregét, amely tíz gyalogos-, kilenc páncélos-, egy gépesített és egy tüzérhadosztályból, valamint több páncélos, tüzér és müszaki egységböl állt. Csapataink gyürüje azonban az ellenséges csoportosítás körül nem volt hézagmentes, és nem volt elég szilárd. Az 1. gárdahadsereg jobbszárnya és a 4. harckocsi-hadsereg balszárnya közt mintegy 15 kilométeres rés volt. A 4. harckocsi-hadseregnek, amely a gyürü délnyugati részét alkotta, mindössze körülbelül 60 harckocsija volt. Az 1. gárdahadseregtöl ide átadott 30. lövészhadtestnek (két hadosztály) nem volt elegendö tüzérsége. A 4. harckocsi-hadseregnek és a 30. lövészhadtestnek löszere és üzemanyaga is kevés volt, mivel csak légi úton kapott utánpótlást. Gyenge volt a bekerítés külsö arcvonala is, különösen a 18. gárda lövészhadtest sávjában, amely két hadosztálynyi állományával március 30-án kijutott a mintegy 35 km kiterjedésü PodgajciMarjarnpol terepszakaszra. A tavaszi olvadás miatt légierönk nem tudott teljesen áttelepülni az új repülöterekre, s ezért képtelen volt Hatékonyan müködni a bekerítés légterében. Az 1. Ukrán Front parancsnoka nem tett idejében határozott intézkedéseket arra, hogy megerösítse csapataink csoportosítását a 18. gárda lövészhadtest sávjában a külsö arcvonalon és a 4. harckocsihadsereg sávjában a belsö arcvonalon. A levegöböl nem sikerült blokád alá venni az ellenséget; repülöink nem elég gondosan derítették fel az ellenséget; a vezetési pontok elmaradtak a csapatok mögött. Az 1. német páncéloshadsereg parancsnoksága ezt kihasználva hét páncélosés három gyalogoshadosztályból egy nagy csoportosítást hozott létre. Március végén ez a csoportosítás erös csapást mért a Ljanekoruny-Csortkov irányban, s április 7-én kijutott Bucsacs körzetébe, bár közben sok embert vesztett, s elhagyta csaknem minden nehézfegyverét és harci technikai eszközeit. Néhány nappal elöbb, április 4-én az ellenség egy Franciaországból átdobott páncélosés két Jugoszláviából átirányított gyalogoshadosztállyal csapást mért Podgajci város körzetében, a 18. gárda lövészhadtest sávjában, s ezt a hadtestünket déli irányban visszaszorította. Április 7-én a podgajci ellenséges csoportosítás Bucsacs körzetében egyesült az 1. páncéloshadsereg csapataival. Az ellenséges csapatok súlyos veszteségek árán kitörtek a bekerítésböl. Az 1. Ukrán Front a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának parancsa értelmében április 17-én védelembe ment át a Torcsin-Beresztyecsko-Zalozsci-Csortkov-Kolomija-Kuti terepszakaszon. Az 1. Ukrán Front csapatai a támadás során március 4-töl április 17-ig 80-350 kilométert nyomultak elöre, felszabadították a jobb parti Ukrajna jelentékeny részét, Vinnyica, KamenyecPodolszk, Tarnopol és Csernovci területi központokat, valamint több mint hétszáz nagyobb helységet. A front csapatai elérték a Kárpátok elöhegyeit, s a 2. Ukrán Front csapataival együttmüködve kettévágták a német fasiszta arcvonalat. Az ellenség déli, valamint a Lvov térségében tevékenykedö csoportosításai elszigetelödtek egymástól, s kénytelenek voltak csupán azokat az útvonalakat használni, amelyek a Kárpátoktól délre, Románián és Magyarországon vezettek keresztül. A "Dél" hadseregcsoport magvát alkotó 4. és 1. német páncéloshadsereg súlyos veszteségeket szenvedett. E hadseregek húsz hadosztálya a személyi állomány több mint ötven százalékát elvesztette. Csapataink sok fegyvert, haditechnikai eszközt és katonai felszerelést zsákmányoltak. Miközben az 1. Ukrán Front Proszkurov-Csernovci irányában nyomult elöre, jobb oldali szomszédja, a 2. Belorusz Front március 17-én támadást indított Kovel irányában. A front parancsnoka Kurocskin vezérezredes, a haditanács tagja Bokov altábornagy, a törzsfönök Kolpakcsi altábornagy volt. A frontparancsnok elhatározása alapján a 47., a 70. és a 6. légi hadsereg vett részt a hadmüveletben. A 61. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a Ptyics folyó torkolatától a Sztolinig terjedö arcvonalszakaszt védve (1. sz. térkép) biztosítsa a csapásmérö csoportosítás jobbszárnyát. A szovjet csapatok 50-70 kilométeres elönyomulással visszavetették az ellenséget Kovelhez, s bekerítették a város helyörségét. A német fasiszta parancsnokság attól tartott, hogy Kovel elvesztése a "Közép" hadseregcsoport déli szárnyát és hátát veszélyezteti, ezért három páncélosés négy gyalogoshadosztályt vont össze, s a bekerített csapatok felmentésére elkeseredett ellenlökéseket indított. Az ellenség nagy veszteségek árán egyesült a koveli helyörséggel. A 2. Belorusz Front csapatai a város keleti elöterében megvetették a lábukat. Bár nem sikerült maradéktalanul végrehajtaniuk a kapott feladatot, harcaikkal mégis arra kényszerítették az ellenséget, hogy számottevö eröket dobjon át a koveli arcvonalszakaszra, s ezzel elösegítették az Ukrán Frontok további sikereit. A proszkurov-csernovci hadmüvelettel csaknem egyidejüleg kezdödött meg a 2. Ukrán Front umany-botosam hadmüvelete. E front sávjában a 8. német hadsereg és részben a 6. német hadsereg védett húsz hadosztállyal, köztük négy páncélosés két gépesített hadosztállyal. A legerösebb ellenséges csoportosítás az umanyi irányban tevékenykedett. Eltéröen az 1. Ukrán Fronttól, amely öt szakaszon törte át az ellenség védelmét, a 2. Ukrán Front két szakaszon mért csapást. A föcsapást a 27., 52. hadsereg, a 4. gárdahadsereg, a 2., az 5. és a 6. harckocsi-hadsereg Zvenyigorodka körzetéböl Umany irányában mérte. A harckocsi-hadseregeket, amelyeknek 415 harckocsijuk és 247 rohamlövegük volt, arra szánták, hogy továbbfejlesszék az összfegyvernemi hadseregek sikerét a föirányban. A kisegítö csapást az 5. és a 7. gárdahadsereg eröivel általában lvovoukrainka irányában tervezték. A csapásmérö hadseregek támogatása az 5. légi hadsereg feladata volt. Március 5-én hajnalban több ezer löveg és aknavetö kezdte meg a tüzérségi elökészítést. A föcsapást mérö csoportosítás csapatai támadásukkal meglepték az ellenséget. A meglepés és a megsemmisítö erejü csapás folytán az ellenséges védelem gyorsan összeroppant. Az ellenség rögtön harcba vetette tartalékait, hogy az umanyi irányban betömje a rést. Mindkét oldalról több száz harckocsi, a lövegek ezrei vettek részt az ütközetben, amely a szovjet csapatok gyözelmével ért véget. Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett, s nagy sietve visszavonult Umany felé. A hitlerista hadvezetés parancsot adott a csapatoknak, hogy mindenáron tartsák a várost; idöt akart nyerni, hogy rendezze megtépázott hadosztályainak sorait. De sem a szigorú parancsok, sem a nehezen járható utak, amelyek fékezték a szovjet csapatok elönyomulását, nem mentették meg az ellenséget a pusztulástól. A harckocsi-hadseregek csapatai március 10-én menetböl betörtek Umanyba, s még aznap elfoglalták Hrisztyinovka fontos vasúti csomópontot. Az 5. és a 7. gárdahadsereg csapatai március 8-án kezdték meg a támadást Kirovográdtól nyugatra elfoglalt szakaszukról. Áttörték az ellenséges védelmet, s elönyomultak Novoukrainka irányában. A 2. Ukrán Front csapatainak további támadása útjában nehéz természetes akadályt jelentett a megáradt Bug. Az ellenség nagy reményeket füzött ahhoz, hogy sikerül megvetnie lábát ezen a szakaszon s megállítania a Vörös Hadsereget. Igyekezett minél gyorsabban visszavonulni a folyó mögé, hogy rendezze hadosztályait, és megszervezze a szilárd védelmet. A visszavonulást utóvédekkel fedezte, amelyek szívós ellenállást tanúsítottak. De az ellenség számításai nem váltak be. Elörevetett osztagaink az ellenséges utóvédeket megsemmisítve, március 11-én több mint harminc kilométert nyomultak elöre, s rajtaütésszerü gyors csapással elfoglalták Dzsulinka és Gajvoron városokat a Bug partján. Az ellenség a `Bug jobb partja mentén a védelmi létesítmények és akadályok egész rendszerét építette ki; mindez a kiáradt folyóval együtt nehezen leküzdhetö akadályt alkotott. A szovjet harcosok rendkívüli bátorságára és hösiességére volt szükség, hogy a Bug mentén áttörjék az ellenség védelmét. Csapataink azonban nem engedték lélegzethez jutni az ellenséget, s a helybeli lakosságtól kapott ladikokon, pontonokon és tutajokon száz kilométeres szakaszon menetböl megkezdték az átkelést. A német hadvezetés kísérletet tett, hogy megakadályozza az átkelést, és sietve gyalogságot, harckocsikat, rohamlövegeket vont az átkelési szakaszokhoz, s ellenlökéseket hajtott végre. A folyón átkelt elörevetett alegységeink azonban rendre visszaverték a hitleristák ellenlökéseit, s biztosították a föerök átkelését. Csapataink a Bug jobb partjára átérve nyomban teljes erejükkel az ellenségre vetették magukat, s gyors ütemben nyomultak elöre nyugat és délnyugat felé. Március 16-án a 2. harckocsi-hadsereg egységei betörtek Vapnyarka városba, elfoglalták ezt a nagy vasúti csomópontot, ezzel átvágták a Zsmerinka-Ogyessza vasútvonalat, az ellenség igen fontos utánpótlási útját. A 2. Ukrán Front csapatai a támadást folytatva március 17-18-án elérték a Dnyesztert, átkeltek rajta, s a túlsó parton, Mogiljov-Podolszkijtól délre nagy hídföt vettek birtokba. A 40. hadsereg csapatai március végére kijutottak Hotyin elöterébe. Amint a 2. Ukrán Front csapatai közeledtek Moldava határához, fokozták támadásaikat az itt tevékenykedö partizánok a németek ellen, s támogatták csapatainkat. A "Szovjet-Moldava" nevü partizánosztag például két napig harcolt a túleröben levö ellenséggel Ribnyicától északkeletre, s ezzel biztósította az 5. gárda légideszant-hadosztály átkelését a Dnyeszteren. Sikeresen harcoltak más partizánosztagok is. A 2. Ukrán Front csapatai megsemmisítö csapásukkal, a Dnyeszteren végrehajtott átkeléssel ebben az irányban is kettévágták a német "Dél" hadseregcsoport arcvonalát: az 1. német páncéloshadsereg jobbszárnyát északnyugat felé, a 8. német hadsereg balszárnyát pedig dél felé vetették vissza. 1944. március 26-a a Nagy Honvédö Háború történetének nevezetes napja: a 2. Ukrán Front csapatai, támadásukat nyugati és délnyugati irányba kifejlesztve, 85 kilométeres szakaszon elérték a Prut folyót, a Szovjetunió államhatárát. A front csapatai húsz napon át egyfolytában, megállás nélkül nyomultak elöre, verték a keményen védekezö ellenséget, s nem hagyták lélegzethez jutni sem nappal, sem éjjel; a szölövel borított dombokról a harcosok végre meglátták a szélesen hömpölygö Prut ezüstös szalagját. "Itt van hát a réges-régen várt, a hön óhajtott szovjet államhatár, amelyet harminchárom hónappal ezelött az ellenség meggyalázott." írta akkor a Pravda. A hír, hogy a 2. Ukrán Front csapatai elérték az államhatárt, bejárta az egész Vörös Hadsereget, az egész országot, s jogos büszkeséggel töltötte el a harcosokat és a hátország dolgozóit egyaránt. A kommunista párt és a szovjet kormány méltó elismerésben részesítette a 2. Ukrán Front csapatainak höstettét. Moszkva ünnepélyesen köszöntötte a dicsö szovjet csapatokat. Baszkov örvezetöt, Golikov föhadnagyot, Gyemcsenko örmestert, Koszarev hadnagyot és a front sok más katonáját a Szovjetunió Höse címmel tüntették ki. Gulajev, a Szovjetunió höse, repülöszázad-parancsnok, újabb höstetteiért 13 ellenséges gépet lött le megkapta a második Arany Csillag rendjelet. Az ellenség látta, hogy a jobb parti Ukrajnában védelme összeomlott, s hogy a 6. és a 8. német hadsereget, valamint a 3. román hadsereget a bekerítés veszélye fenyegeti, ezért Iasi térségébe irányította a románok friss 4. hadseregét. Ez föeröivel megszállta a Kárpátok fontos hágóit és a Pascani-Iasi terepszakaszt. A 6. német hadsereg pedig, amelyet a 3. Ukrán Front csapatai üldöztek, sietve visszavonult a Bugtól a Dnyeszterhez. E hadsereg hat hadosztályát közben átdobták a kisinyovi irányba a 2. Ukrán Front csapatai ellen. Március végén-április közepén a 2. Ukrán Front csapatai elérték a Radáuli-Pascani-Orgejev-Dubosszári vonalat, s a föparancsnokság utasítására május 6-án védelembe mentek át . A 2. Ukrán Front tehát az umany-iasi irányban hatalmas erejü csapással szétzúzta a német fasiszta csapatok csoportosítását, maradványait pedig visszavetette a Dnyeszter mögé, a Kárpátok elöhegyeibe. A front csapatai 200-400 kilométert nyomultak elöre, felszabadítottak több száz szovjet várost, több ezer falut és községet, menetböl átkeltek három nagy vízi akadályon: a Bugon, a Dnyeszteren és a Pruton, elérték a Szovjetunió államhatárát, és átvitték a hadmüveleteket Románia területére. Csapataink elfoglalták az elsö 800 helységet Romániában, többek közt Botosaní, Dorohoi, Radáutí, Suceava és Filticeni körzeti központokat. Ama tény kapcsán, hogy a Vörös Hadsereg bevonult Románia északkeleti körzeteibe, a Szovjetunió kormánya 1944. április 2-án a következö nyilatkozatot tette: "A szovjet kormány közli, hogy a Vörös Hadsereg támadó egységei a német hadseregeket és a velük szövetséges román csapatokat üldözve több szakaszon átkeltek a Prut folyón, s román területre léptek. A Vörös Hadsereg föparancsnoksága megparancsolta a támadó szovjet egységeknek, hogy üldözzék az ellenséget teljes szétzúzásáig és kapitulációjáig. A szovjet kormány ugyanakkor kijelenti, hogy nem célja Románia területének bármely részét is megszerezni, sem pedig Románia fennálló társadalmi rendjét megváltoztatni, s hogy a szovjet csapatok bevonulását román területre kizárólag katonai szempontok és az ellenség folytatódó ellenállása teszik szükségessé." Ez a nyilatkozat nagy politikai jelentöséggel bírt. Világosan leszögezte ugyanis, hogy a szovjet kormány a döntö feladat megoldásának, a német fasizmus végleges szétzúzásának szükségességéböl indul ki, hogy nincs semmiféle hódító célja, s továbbá sorsuk eldöntését teljes mértékben magukra a felszabadított népekre bízza. Román területen a szovjet csapatok parancsnoksága, politikai szervei és pártszervezetei elött olyan új feladatok merültek fel, amilyenekkel eddig nem találkoztak. Normális kapcsolatot kellett teremteni a felszabadított vidékek lakosságával olyan országban, amelynek kormánya még folytatta a háborút a Szovjetunió ellen. Romániának ezen a körülbelül tízezer négyzetkilométernyi felszabadított területén mintegy 400 ezer ember élt. A románok jelentékeny része eleinte bizalmatlanul fogadta a Vörös Hadsereget. A Vörös Hadseregröl mindenféle rémségeket terjesztö szovjetellenes propaganda hatására a városokból és a falvakból elmenekültek a gyártulajdonosok, a földbirtokosok, a magas rangú hivatalnokok, de a román lakosság zöme a munkásság és a parasztság a helyén maradt. Ilyen körülmények közt kapta meg a 2. Ukrán Front haditanácsa az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. április 10-i határozatát, amely konkrét utasításokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogyan viselkedjenek csapataink és parancsnokságaink a román területen. Az Állami Honvédelmi Bizottságjavasolta a front haditanácsának, hogy intézzen felhívást a román lakossághoz, s ebben erösítse meg a szovjet kormány április 2-i nyilatkozatának alaptételét: a Vörös Hadsereg nem hódítóként, hanem mint a román nép felszabadítója lép Románia területére. Az Állami Honvédelmi Bizottság kötelezte a front haditanácsát, hogy általánosságban irányítsa a polgári közigazgatás megszervezését, és ellenörizze azt Románia egész felszabadított területén. Ezért személy szerint Szuszajkov páncélos altábornagyot, a front haditanácsának tagját tette felelössé. Az Állami Honvédelmi Bizottság elöírta, hogy ne zúzzák szét a román hatalmi szerveket, hagyják érintetlenül a gazdasági és politikai rendet, biztosítsák az állampolgárok és a magántársaságok személyi és vagyoni jogait. A határozat kötelezte a szovjet parancsnokságot, hogy kísérje figyelemmel a román hatalmi szervek intézkedéseit, elöirányozta a szovjet katonai közigazgatás bevezetését, és meghatározta e közigazgatás tevékenységének jellegét. Az Állami Honvédelmi Bizottság útmutatásai alapján a front és a hadseregek haditanácsai, a politikai szervek és a pártszervezetek széles körü felvilágosító munkát végeztek. A szovjet csapatok által elfoglalt román területek dolgozói csakhamar meggyözödtek róla, hogy a Vörös Hadsereg korántsem olyan, amilyennek a hazug fasiszta propaganda feltüntette. A szovjet tisztek és katonák lojálisak voltak a néphez, tiszteletben tartották a helyi rendet és szokásokat. A román lakosság és a vöröskatonák között normális kapcsolat alakult ki. Románia területének nagyobb részén, amelyet a német csapatok tartottak megszállva, Antonescu uralkodó klikkjének helyzete reménytelenné vált. A román kormány a fegyverszünet feltételei iránt érdeklödött a szovjet kormánynál. Április 12-én a szovjet kormány elküldte a választ, amelyben a következö feltételeket szabta meg: szakítsanak a németekkel; a román csapatok a Vörös Hadsereggel közösen harcoljanak Németország ellen Románia függetlenségének és szuverenitásának helyreállításáért; állítsák vissza a szovjet-román határt az 1940. évi szerzödéssel összhangban; térítsék meg a kárt, amelyet a Szovjetuniónak a hadmüveletek és a román megszállás okoztak; telepítsék vissza hazájukba az összes szovjet és szövetséges hadifoglyokat és internáltakat; tegyék lehetövé a szovjet csapatoknak és más szövetséges csapatoknak, hogy Románia területén a hadihelyzet követelményeivel összhangban szabadon közlekedjenek. A szovjet kormány ugyanakkor kijelentette, hogy hajlandó semmisnek nyilvánítani az Erdélyre vonatkozó "bécsi döntést", és segítséget nyújtani Erdély megszállt részének felszabadításában. Az Antonescu-klikk elutasította az elöterjesztett fegyverszüneti feltételeket. Ez azonban már nem változtatott a helyzeten. A romániai fasiszta rendszer napjai meg voltak számlálva. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállásának elgondolása szerint amelynek lényege a jobb parti Ukrajnában tevékenykedö három front egybehangolt támadása volt a 3. Ukrán Front csapatainak a nyikolajev--ogyesszai irányban kellett támadniuk. A front sávjában tevékenykedö 6. német és 3. román hadsereg, összesen 34 hadosztály, köztük négy páncélosés egy gépesített hadosztály, február végén március elején arra összpontosította eröfeszítéseit, hogy megakadályozza csapataink átkelését az Ingulec folyón. Az átkelést nehezítette az is, hogy a folyó helyenként kilépett medréböl. A szovjet harcosok bátorsága és hösiessége azonban nem ismert akadályt. Több napig tartó szívós harcok árán átkeltek az Ingulecen, s még március elején több hídföt létesítettek a túlsó parton. Fontos hídföt vettek birtokba Krivoj Rogtól délre, Sírokojétöl nyugatra. A 3. Ukrán Front csapatai ebböl a hídföböl kiindulva mérték azután a föcsapást az új, a bereznyegovatoje-sznyigirjevkai hadmüveletben. A frontparancsnok úgy határozott, hogy a föcsapást a 46. hadsereg, a 8. gárdahadsereg, Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja (a 4. gárda lovashadtest és a 4. gárda gépesített hadtest), valamint a 23. harckocsihadtest eröivel Novij Bug irányában méri, megbontja a 6. német hadsereg arcvonalát, majd a gyorsan mozgó csapatokat délnek fordítva hátba támadja a Nyikolajevtöl keletre tevékenykedö ellenséges csapatokat. A kisegítö csapásokat az 57., a 37., a 6. hadsereg, az 5. csapásmérö hadsereg és a 28. hadsereg mérte, mindegyik a maga szakaszán. A támadó csapatokat a 17. légi hadsereg támogatta. A front csapatai március 6-án hajnalban tüzérségi és légi elökészítés után megrohamozták az ellenséget. Még aznap este ütközetbe vetették a lovas-gépesített csoportot. Az ellenség egyik állását a másik után vesztette el, nagy veszteségeket szenvedett emberben és technikai eszközökben, s megkezdte a visszavonulást. Március 8-án a lovas-gépesített csoport magasabbegységei elfoglalták Novij Bugot, ezzel átvágták a dolinszkaja-nyikolajevi vasútvonalat, s szétzúzták a 6. német hadsereg arcvonalát. A lovas-gépesített csoport egységei Novij Bug körzetéböl csapást mértek déli irányban, s hátba támadták a Bereznyegovatoje és Sznyigírjevka körzetében tevékenykedö ellenséges csapatokat. Egyidejüleg kelet és délkelet felöl a 6. hadsereg, az 5. csapásmérö hadsereg és a 28. hadsereg támadt az ellenségre. Azt a 13 német fasiszta hadosztályt, amely Bereznyegovatoje és Sznyigirjevka körzetében védett, a bekerítés veszélye fenyegette. A gyürü teljes bezárása és az ellenséges csoportosítás széttagolása végett déli irányban gyorsan elöre kellett vonni a 8. gárdahadsereg jobbszárnyán tevékenykedö magasabbegységeinket. De a hadsereg eröinek nagy része ekkor súlyos harcokba bonyolódott az ellenséggel Vlagyimirovka és Bastanka körzetében. A lovas-gépesített csoport egymagában nem volt elég erös ahhoz, hogy létrehozza a bekerítés szilárd belsö arcvonalát. Ennek következtében a 6. német hadsereg e körzetben tevékenykedö csapatai önálló csoportokba verödve át tudtak törni a Déli-Bug mögé és Nyikolajev irányában. De eközben súlyos emberveszteségeket szenvedtek, s hátrahagyták haditechnikai eszközeik, lövegeik, harckocsijaik és gépkocsijaik jelentékeny részét. Ezalatt a 3. Ukrán Frontjobbszárnyán tevékenykedö csapatok, amelyek a Krivoj Rogtól északra levö körzetböl indultak támadásra, áttörték az ellenség védelmét, elfoglalták Dolínszkaja vasúti csomópontot, és Bobrinyec, majd Voznyeszenszk körzetében kijutottak a Bughoz. Ezzel a 6. német hadsereget, amely februárban súlyos vereséget szenvedett Nyikopolnál és Krivoj Rognál, 1944. március elsö felében újabb erös csapás érte: nyolc hadosztálya elvesztette személyi állományának mintegy ötven százalékát, valamint igen sok technikai eszközét és fegyverzetét. Az Ingulec és Bug között szétvert ellenség igyekezett visszavonulni a Bug mögé, hogy a folyó mentén megállítsa a 3. Ukrán Front csapatainak további elönyomulását. A szovjet csapatokra most is, mint korábban már annyiszor, az a feladat várt, hogy menetböl keljenek át a folyón, s hídföket vegyenek birtokba a túlsó parton. Harci jelszóként hangzott a front haditanácsának felhívása: "Elöre, a Bug nyugati partjára!" S a csapatok most is kitüntek höstetteikkel. Hét nap alatt, március 18. és 24. között a fasiszták dühödt ellenállása és az áradás okozta rendkívüli nehézségek ellenére egységeink több helyen átkeltek a folyón, s hídföket vettek birtokba. Március 11-én, még az Ingulectöl a Bug irányában folytatott támadás ideje alatt, a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása megparancsolta a 3. Ukrán Frontnak, hogy üldözze az ellenséget, foglalja el az átkelöhelyeket a Bugon, a továbbiakban pedig vegye birtokba Tyiraszpolt, Ogyesszát, és folytassa a támadást, hogy kijusson a Pruthoz és a Dunához, a Szovjetunió államhatárára. A frontnak hadmüveleti szünet nélkül kellett végrehajtania az új hadmüveletet, amely ogyesszai hadmüvelet néven került be a hadtörténetbe. A 3. Ukrán Front parancsnokának elhatározása értelmében eredetileg úgy tervezték, hogy a föcsapást a front közepén a 46. és a 8. gárdahadsereg, a lovas-gépesített csoport és a 23. harckocsihadtest eröivel mérik. Az 57., a 37., a 46. hadsereg és a 8. gárdahadsereg március 27-re virradó éjszaka föeröivel megkezdte az átkelést a Déli-Bugon. Március 27-én a legnagyobb sikert a front jobbszárnyán tevékenykedö csapatok érték el, Gagen altábornagy 57. hadserege és a 37. hadsereg. A frontparancsnok ezért elhatározta, hogy a föcsapás irányát e hadseregek sávjába helyezi át. Március 29-én reggelre a Razgyelnaja irányában indított támadás kifejlesztése érdekében ide dobták át a lovas-gépesített csoportot és a 23. harckocsihadtestet. A 46. hadseregnek és a 8. gárdahadseregnek, valamint a 6. hadseregnek átkaroló csapást kellett mérnie Ogyessza irányában, az 5. csapásmérö hadseregnek és a 28. hadseregnek pedig a Fekete-tenger partján kellett elönyomulnia. Március 28-re virradó éjszaka a 3. Ukrán Front jobbszárnyán tevékenykedö csapatok, a Bug nyugati partján létesített hídföket felhasználva, döntö támadásba mentek át. Az 57. és a 37. hadsereg megtörte a fasiszták ellenállását, s a következö nap végéig az áttörést szélességben mintegy 45 kilométerre, mélységben pedig 4-25 kilométerre növelte. Eközben az 5. csapásmérö hadsereg és a 28. hadsereg csapatai a tengerideszant-csoporttal együttmüködve elkeseredett harcokban szétzúzták az ellenséget Nyikolajev elöterében, s március 28-án elfoglalták a várost. Hosszan sorolhatnánk a példákat, amelyek a szovjet katonák és tisztek rettenthetetlen bátorságát, hösiességét és helytállását bizonyítják, de itt csak a deszantcsoport höstettét említjük meg. Március 26-re virradó éjszaka a nyikolajevi kikötöben titokban partra szállt 55 matróz a 384. tengerészgyalogoszászlóaljból és 12 katona a 3. Ukrán Front egyik egységéböl. A deszant (parancsnoka Olsanszkij föhadnagy, a parancsnok politikai helyettese pedig Golovlev százados volt) azt a feladatot kapta, hogy az ellenség hátában tevékenykedve könnyítse meg a szovjet csapatoknak a város elfoglalását. A deszant tagjai hangtalanul ártalmatlanná tették az öröket, elfoglalták az új magtár és a kikötö épületeit, s berendezkedtek védelemre. Reggel elkeseredett harcra provokálták az ellenséget, amely kénytelen volt három gyalogzászlóaljat, lövegeket, aknavetöket és harckocsikat bevetni ellenük. A németek 18 rohamot intéztek a védök ellen, minden alkalommal nagy veszteségeket szenvedtek, de a magtárból nem tudták kiverni az osztagot. A deszant tagjai egészen a szovjet csapatok megérkezéséig tartották a magtárt. Amikor a hitleristák megadásra szólították fel öket, tüzzel feleltek. A harc nehéz óráiban a bátor harcosok rádióüzenetet küldtek, amelyben kijelentették: "Mi, Olsanszkij elvtárs osztagának harcosai, tisztjei és matrózai megesküszünk a hazának, hogy a ránk bízott feladatot, ha kell, utolsó csepp vérünk árán, életünket nem kímélve teljesíteni fogjuk." Az osztagban különbözö nemzetiségü katonák harcoltak az orosz Konovalov és Artyemov, az ukrán Kinyenko és Kovtun, a belorusz Ljutij, a tatár Abdulmedzsidov és Hajrutgyinov, az azerbajdzsán Mamedov, és így tovább. A 67 emberböl csak 12 maradt életben, a többi hösi halált halt. A haza méltóképpen értékelte az osztag helytállását: mind a 67 derék harcost a Szovjetunió Höse címmel tüntette ki. Nyikolajev egyik utcáját Olsanszkij föhadnagyról nevezték el. A hösök tiszteletére a városban emlékmüvet emeltek. A 6. német hadsereg szárnyain tevékenykedö magasabbegységek a 3. Ukrán Front üldözö csapatai elöl visszavonultak nyugat felé. Eközben a 2. Ukrán Front csapatai, mint már említettük, Iasi felé közeledtek. Az ellenséget az a veszély fenyegette, hogy csapataink messze nyugaton mélyen átkarolják. A 6. német hadsereg kénytelen volt megkezdeni a visszavonulást az egész arcvonalon. Április 4-én a 37. hadsereg és a lovas-gépesített csoport elfoglalta Razgyelnaja vasútállomást, és ezzel kettévágta az ellenséges csoportosítást. Azok a német fasiszta csapatok, amelyeket a Razgyelnajától délre levö körzetbe vetettünk vissza, április 6-án megpróbáltak áttörni Tyiraszpolhoz. Az elkeseredett harcok két napig, április 6-án és 7-én tartottak. Az ellenség nagy veszteséget szenvedett. A hitlerista egységeknek azonban mégis sikerült áttörniük a 37. hadsereg magasabbegységeinek harcrendjein, és visszahúzódniuk Tyiraszpolba. A front közepén és balszárnyán tevékenykedö csapatok egyre jobban közeledtek Ogyesszához, s április 9-én már a város északi peremén harcoltak. Plijev tábornok gyorscsoportjának egységei Razgyelnaja körzetéböl csapást mértek déli irányban, április 8-án elfoglalták Beljajevkát, s nyugat felöl elérték Ogyesszát. Az ellenséges parancsnokság a város védelmére a 72. hadtestet használta fel, amely 4 hadosztályból, s mintegy 25 különleges egységböl, föleg SS-alakulatokból állt. Ogyessza védelmét megkönnyítették a város északi és északnyugati peremén létesített erödítmények, a sok öböl és vízmosás. A szovjet csapatok Ogyessza elöterében felkészültek a város felszabadítására. A 8. gárdahadsereg politikai osztálya külön felhívást intézett a katonákhoz. "Gárdista elvtársak! A németek elkeseredett ellenállását, a felázott utakat, a nehézségeket leküzdve eljutottunk Ogyesszához . . . A város kapujában állunk . . . Foglaljuk vissza, gárdista elvtársak, a szovjet hazának Ogyesszát! . . . Teljesítsük híven katonai kötelességünket, ahogyan Ogyessza hös védöi teljesítették 1941-ben. Szabadítsuk fel Ogyesszát a fasiszta bitangok uralma alól!" Április 9-én este a szovjet csapatok rövid tüzérségi elökészítés után megkezdték a város ostromát, szétzúzták az ellenálló egységeket, s április 10-én reggel felszabadították Ogyesszát. A városért vívott harcokban kitünt a 248. és a 416. lövészhadosztály, a 61. gárda lövészhadosztály, a 4. gárda lovashadtest, a 9. vegyes repülöhadtest, a 62. utászdandár, a 87. gárda aknavetö ezred, a 9. önálló hadseregközvetlen híradóezred és több más alakulat összesen 60 magasabbegység és egység. Ezek közül egyeseket rendjellel, másokat az "Ogyesszai" vagy a "gárdista" névvel tüntettek ki. A 3. Ukrán Front katonáinak harci sikereit méltó elismeréssel jutalmazta a szovjet kormány. Csupán márciusban több mint 13 ezer katonát tüntettek ki rendjelekkel és érdemérmekkel. Ogyessza a megszállás nehéz éveiben is hü maradt hösi hagyományaihoz. A városban és környékén egy pillanatra sem szünetelt a partizánharc. 1944 elején a partizánok megsemmisítették a katakombák örségét, felszedték az aknákat ezek bejáratánál, s ezzel elejét vették a robbanásnak, amely a város több negyedét pusztulással fenyegette. Február végén Blizsnyije Melnyici körzetben felgyújtottak egy löszerraktárt és hatvan hordó benzint. Március 19-én a partizánok kisiklatták az ellenség egy katonai szerelvényét, április 1-én pedig a razgyelnaja-kucsurgani vonalszakaszon összeütköztettek csapatokkal és harckocsikkal megrakott két szerelvényt. A Vörös Hadsereg közeledtekor az ogyesszai osztag partizánjai, Drozdov parancsnoksága alatt április 9-én nyílt harcba bocsátkoztak a hitleristákkal, megsemmisítettek 120 ellenséges katonát és tisztet, 75-öt pedig foglyul ejtettek. Ezenkívül fegyverrel, löszerrel és élelemmel megrakott 180 gépkocsit zsákmányoltak. Az ogyesszai partizánok és illegálisan tevékenykedö párttagok megakadályozták, hogy az ellenség felrobbantsa a hadzsibaji öböl gátját, s ezzel lehetövé tették csapatainknak, hogy Pereszip felöl benyomuljanak a városba. A partizánok segítettek a városba bevonuló szovjet egységeknek megtisztítani az utcákat az ellenséges katonáktól, eloltani a tüzet, megvédeni a szocialista tulajdont. Megakadályozták, hogy mintegy tízezer szovjet állampolgárt elhurcoljanak kényszermunkára. Ogyesszában rögtön a felszabadulás után megkezdödött a gyárak, a kikötöberendezések, a lakóházak, a kulturális intézmények újjáépítése. Április 23-án a város dolgozói nagygyülést tartottak. A gyülés részvevöi a szovjet kormányhoz intézett levelükben kijelentették: "Állampolgári kötelességünknek tekintjük, hogy a lehetö legrövidebb idö alatt újjáépítsük mindazt, amit a román-német megszállók Ogyesszában leromboltak, s visszaállítsuk lüktetö szovjet társadalmi életünk minden formáját . . . Szilárdan hisszük, hogy szeretett Ogyesszánk hamarosan ismét elfoglalja helyét Ukrajna virágzó szovjet városainak elsö sorában." A 3. Ukrán Front csapatai folytatva támadásukat április 12-én elfoglalták Tyiraszpolt, majd menetböl átkeltek a Dnyeszteren, s hídföket létesítettek a túlsó parton. A 3. Ukrán Front csapatai a március 5-töl április 14-ig tartó támadó hadmüveletek eredményeképpen a 2. Ukrán Fronttal vállvetve szétzúzták a jobb parti Ukrajnában tevékenykedö ellenséges csoportosítás déli szárnyát, teljesen felszabadították a nyikolajevi és ogyesszai területet és Szovjet-Moldava jelentékeny részét. * A március-áprilisi támadás során csapataink a jobb parti Ukrajna óriási területét tisztították meg az ellenségtöl. A Vörös Hadsereg gyors ütemü támadása, a partizánok és a lakosság ellenállása folytán a német fasiszta hadvezetés nem hajthatta teljesen végre azt a gonosz tervét, hogy a hátrahagyott helységeket a földdel tegye egyenlövé. A hitleristák mégis mérhetetlen károkat okoztak az ukrán városokban és falvakban. Nyikolajevben lerombolták az erömüvet, a malmot, a húsfeldolgozó üzemet és más vállalatokat, a központi negyedek épületeit, az iskolákat, a klubokat. Ogyesszában a felszabadulás elött öt-hat nappal a fasiszták hozzáláttak a tervszerü robbantásokhoz és gyújtogatásokhoz. Romhalmazzá változtatták a kikötöberendezéseket, a gyárakat, a közigazgatási épületeket, a Gyerihaszovszkaja és a Puskin utca nagyobb épületeit. A támadó szovjet csapatokat füstölgö városok és falvak, kötörmelékkel és üvegcserepekkel borított utcák fogadták. A felszabadító katonákra mindenütt romok meredtek. A hadsereg egységeivel együtt visszatértek a városokba és a körzeti központokba a párt-, az állami és a gazdasági funkcionáriusok. Nyikolajevbe például a Vörös Hadsereggel együtt tért vissza Filippov, a területi pártbizottság titkára és több munkatársa. Napokig együtt éltek a csapatokkal, propagandamunkát végeztek a felszabadított körzetekben, nemegyszer ellenséges tüzben dolgoztak. A város lakossága szeretettel fogadta öket. A párt-, az állami és a gazdasági funkcionáriusoknak nem kellett rábeszélniük a felszabadított városok és falvak lakosait, hogy lássanak hozzá a helyreállítási munkákhoz. A dolgozók maguk keresték fel a helyi pártés állami szerveket, s kértek tanácsot és útmutatást melyík üzemet, házat állítsák helyre, hol építsenek utakat, hidakat, repülötereket. A gyárakba, a tudományos és kulturális intézményekbe a munkások és az alkalmazottak visszaállították azokat a gépeket és különféle berendezéseket, amelyeket sikerült elrejteniük a megszállók elöl. A falvakban a kolhozparasztok kiásták a hitleristák elöl elvermelt gabonát, burgonyát, hogy segítsék a hadsereg és a városok ellátását. A felszabadult szovjet emberek a pártszervek, a pártszervezetek, az állami megbízottak vezetésével óriási lelkesedéssel láttak hozzá az építömunkához. A szovjet csapatok 1943. december végén kezdödött nagyszabású támadása a jobb parti Ukrajnában 1944. április közepén azzal végzödött, hogy az 1., a 2. és a 3. Ukrán Front kijutott a Kovel-TorcsiriKolomija-Radduti-Dubosszári terepszakaszra és a Dnyeszter deltájához. A Vörös Hadsereg hatalmas gyözelmet aratott Ukrajnában: Az 1., a 2. és a 3. Ukrán Front a kitüzött feladatok végrehajtása után a föhadiszállás utasítására védelembe ment át, hogy rendezze sorait, felzárkóztassa a hadtápot, helyreállítsa az utánpótlási vonalakat, s megkezdje a nyári támadás elökészítését. 4. A Krím felszabadítása A Krím-félszigetet sajátos földrajzi helyzete hadászatilag rendkívül fontossá tette a Fekete-tenger medencéjében. Az ellenség a Krím birtokában az Ukrajna déli részén tevékenykedö szovjet csapatokat állandóan hátbatámadással fenyegette, megnehezítette Fekete-tengeri Flottánk tevékenységét. A német fasiszta hadvezetést abban az elhatározásában, hogy a Krímet mindenáron megtartsa, politikai megfontolások is vezették. A Krím elvesztése azt jelentette volna ugyanis, hogy Németország tekintélye erös csorbát szenved a kelet-európai országokban és a "semleges" Törökországban, amelyek olajat és más erösen deficites hadászati anyagokat szállítottak a német hadigépezetnek. Ezenkívül a Krím fedezte a hitleri Németország csapatainak balkáni hadászati szárnyát és fontos tengeri utánpótlási vonalait, amelyek a fekete-tengeri öblökön át vezettek a Fekete-tenger nyugati partvidékének kikötöibe. A Krím védelme azonban kezdettöl fogva nehéz problémát jelentett az ellenségnek. Amíg az "A" hadseregcsoport tartani tudta a hídföt a Dnyeper bal partján, Nyikopoltól délre, a német fasiszta hadvezetés nem adta fel azt a reményt, hogy a Krímben blokád alá vett 17. hadsereg csapataival és a nyikopoli csoportosítás eröivel egyidejü csapást mér, s megteremti köztük a szárazföldi kapcsolatot. De ahogy múlt az idö, egyre csökkentek ezek a remények, a német csapatok nyikopoli és Krivoj Rog-i szétzúzása után pedig végképp szertefoszlottak. Amikor pedig a Vörös Hadsereg kijutott Ogyessza térségébe és a Dnyeszter deltájához, a krími német fasiszta csoportosítás még súlyosabb helyzetbe került. Ellátása nehézségekbe ütközött, romlott a katonák és a tisztek erkölcsi szelleme. A Krímben blokád alá vett ellenséges csapatok szüntelenül folytatták a müszaki munkákat, új védelmi állásokat építettek, és tökéletesítették a régieket. A Krím-félsziget északi részén és Kercs térségében a terep lehetövé tette, hogy erös, mélyen lépcsözött védelmet építsenek ki. Az ellenség különösen nagy figyelmet fordított arra, hogy a Krím északi részében megerösítse védelmét. A Perekopiföldnyelven mintegy 35 km mélységben három erös védöövet rendeztek be. Csapataink hídföjével szemben a Szivas déli partján az ellenség a számtalan tóközi földszorost és magaslatot felhasználva két-három védöövet létesített. Lövészárkok és közlekedöárkok sürü hálózata kötötte össze a fa-föld és vasbeton erödök rendszerét, amelyeket müszaki akadályok is fedeztek. Kercs-félszigeten mintegy hetven km mélységben négy védöövet építettek ki. A Krímben blokád alá vett 17. ellenséges hadsereget január-március folyamán még két hadosztállyal megerösítették, ezzel együtt április elején itt öt német és hét román hadosztály tevékenykedett, igen sok különleges egységgel és alegységgel (müszaki, ör-, építö stb. alakulatokkal). A hadsereg föeröi öt hadosztály a Krím északi részében összpontosultak, Kercs-félszigeten pedig négy hadosztály és egy gyalogezred tevékenykedett. Három román hadosztály a Krím partjait örizte. A hadseregnek összesen több mint 195 ezer embere, mintegy 3600 lövege és aknavetöje s több mint 200 harckocsija és rohamlövege volt. Ezeket a Krímben települt 150 repülögép, továbbá a romániai repülötereken elhelyezett légierö egy része támogatta. A szovjet csapatok még 1943 végén kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják a krími földszorost és betörjenek a Krímbe. De ez a kísérlet nem járt eredménnyel. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság figyelembe vette, hogy milyen nehézségekkel jár a hadmüvelet végrehajtása az elönyös állásokban védelemre berendezkedett csoportosítással szemben s elhatározta, hogy a támadást gondosan elökészíti. Eredetileg úgy tervezték, hogy a hadmüveletet 1944 márciusában kezdik meg, de a Krím térségében kialakult kedvezötlen idöjárás és az Azovi-tengeren dúló erös viharok miatt a kitüzött idöben nem lehetett megkezdeni az aktív harctevékenységet. Elhatározták, hogy csapataink itt akkor mennek át támadásba, amikor a Vörös Hadsereg már kijutott Ogyessza körzetébe. Számoltak ugyanis azzal, hogy Ogyessza elérése után a krími csoportosítás helyzete még rosszabbá válik, jelentékenyen csökkenni fog a fasiszta csapatok állóképessége, és romlani fog erkölcsi állapota. Ezenkívül a szovjet flotta és légierö is aktívabban tevékenykedhetett az ellenség utánpótlási vonalain azután, hogy a Krím és Ogyessza között a Fekete-tenger partját megtisztítottuk az ellenségtöl. A Krím felszabadítására irányuló hadmüvelet végrehajtásába bevonták a 4. Ukrán Frontot

(amelynek állományába Zaharov altábornagy 2. gárdahadserege, Krejzer altábornagy 51. hadserege, Hrjukin repülö altábornagy 8. légi hadserege, valamint Vasziljev altábornagy 19. harckocsihadteste tartozott), bevonták továbbá az Önálló Tengermelléki Hadsereget, amelynek Jeremenko hadseregtábornok, a 4. légi hadsereget, amelynek Versinyin repülö vezérezredes, a Fekete-tengeri Flottát, amelynek Oktyabrszkij tengernagy és az Azovi Katonai Flottillát, amelynek Gorskov ellentengernagy volt a parancsnoka. A 4. Ukrán Front és az Önálló Tengermelléki Hadsereg csapataihoz a hadmüvelet kezdetekor harminc lövészhadosztály, két megerödített körlet és két tengerészgyalogos-dandár tartozott, összesen mintegy 470 ezer katonával és tiszttel, 5982 löveggel és aknavetövel (a sorozatvetök és az ötven milliméteres aknavetök nélkül), 772 csapatlégvédelmi ágyúval, 559 harckocsival és rohamlöveggel. Ezeket az eröket 1250 repülögép támogatta (a Fekete-tengeri Flotta repülögépeit beleszámítva). Csapataink így létszám tekintetében 2,4-szeres, lövegek és aknavetök tekintetében 1,7-szeres, harckocsik és rohamlövegek tekintetében 2,6-szeres fölényben voltak. A tengeren ugyancsak mi voltunk fölényben. A Fekete-tengeri Flotta föeröi a kaukázusi partvidék kikötöiben állomásoztak. Az ellenséges flotta a krími kikötöket használta, valamint Constantát, Sulinát, Várnát és Burgaszt. A hadmüvelet elgondolása az volt, hogy észak Perekop és Szivas -, valamint kelet Kercs térsége felöl a Szimferopol-Szevasztopol irányban mért egyidejü csapásokkal éket verünk az ellenséges csapatok közé, megakadályozzuk kivonásukat a Krímböl, vagyis teljesen megsemmisítjük az ellenséges csoportosítást. A 4. Ukrán Front a föcsapást a Szivas déli partján létesített hídföböl az 51. hadsereg és a 19. harckocsihadtest eröivel Szimferopol-Szevasztopol irányában, a kisegítö csapást pedig a Perekopi-földszoroson a 2. gárdahadsereg eröivel mérte. Az Önálló Tengermelléki Hadseregnek SzimferopolSzevasztopol irányában kellett mérnie a föcsapást, eröinek egy részével pedig a Krím-félsziget déli partja mentén kellett támadnia. A Fekete-tengeri Flotta azt a feladatot kapta, hogy vegye blokád alá Krímet, támadja az ellenség utánpótlási vonalait, támogassa a szárazföldi csapatokat a tengerparti szárnyakon, s készüljön fel harcászati deszantok partra szállítására. A flotta eröit a következöképpen osztották el: a torpedónaszádoknak Szevasztopol közeli elöterében kellett tevékenykedniük, a tengeralattjárók pedig parancsot kaptak, hogy a Fekete-tenger északnyugati és nyugati részében, az ellenség utánpótlási vonalain légierönkkel együttmüködve semmisítsék meg a hadihajókat, szállítóhajókat és más egységeket. Az Azovi Katonai Flottillának az volt a feladata, hogy a Kercs-félszigeti támadásban nyújtson segítséget az Önálló Tengermelléki Hadseregnek, és folytassa a csapatok és a rakományok átszállítását a Kercsi-szoroson. A krími partizánokat utasították, hogy támadják az ellenség hadtápját, semmisítsék meg hírközpontjait és vezetékeit, akadályozzák meg az ellenséges csapatok tervszerü visszavonulását, rombolják a vasutak egyes szakaszait, létesítsenek torlaszokat és csapdákat a hegyi utakon, gátolják meg a hitleristákat a városok és az ipari üzemek rombolásában. A Déli Partizán Magasabbegység ezenkívül még arra is parancsot kapott, hogy zavarja a jaltai kikötö munkáját. A hadmüvelet elökészítésének napjaiban a felderítés minden nemének bevonásával gondosan tanulmányozták az ellenség védelmét és csapatainak elhelyezkedését. A földi megfigyelésen és a felderítö csoportok vállalkozásain kívül légi felvételek is készültek az ellenséges állásokról. Nagy jelentöséget tulajdonítottak az egységek és az alegységek harckiképzésének, annak, hogy képesek legyenek gyors ütemben áttörni az erösen megerödített ellenséges védelmet. A front parancsnoksága és politikai osztálya nagy gondot fordított rá, hogy népszerüsítse a Vörös Hadseregnek a krími harcokkal kapcsolatos nagyszerü hagyományait. Hiszen a Vörös Hadsereg 1920-ban, amikor a Krímet felszabadította, itt zúzta szét Vrangel hadseregét. Ezt a hagyományt folytatták Szevasztopol hös védöi 1941-1942-ben, s e védelem emléke a háború folyamán újabb és újabb höstettekre lelkesítette a szovjet harcosokat a fasiszta betolakodók elleni harcokban. A parancsnokok és a politikai munkások beszélgettek a harcosokkal arról, hogy törtek be a Krímbe a Déli Front csapatai Frunze parancsnoksága alatt. A szovjet katonák nagy figyelemmel hallgatták azoknak a bajtársaiknak a beszámolóit, akik annak idején részt vettek a Szivason végrehajtott legendás átkelésen és Perekop megrohamozásában. A Vörös Hadsereg hösi múltja összekapcsolódott a csapatok elött álló harcfeladatokkal. A politikai szervek és a pártszervezetek tekintetbe vették azt a sajátos helyzetet is, hogy a csapatoknak erösen megerödített ellenséges állásokat kell áttörniük. A roham végrehajtására létrehozott harcrendnek megfelelöen osztották el a kommunistákat és a komszomolistákat. A támadási parancs kiadásától a roham kezdetéig hátramaradt néhány órát a parancsnokok és a politikai munkások arra használták fel, hogy minden egyes katonával megismer tessék harcfeladatát, ellátták megbízásokkal a kommunistákat és a komszomolistákat. Ahol a helyzet megengedte, három-öt órával a támadás kezdete elött pártés Komszomol-gyüléseket, illetve századgyüléseket tartottak. A 4. Ukrán Front 2. gárdahadseregének és 51. hadseregének csapatai április 8-án indultak támadásba. Hatalmas erejü tüzérségi és légi elökészítés után a gyalogság rohamra lendült, s az ellenség dühödt ellenállását leküzdve beékelödött védelmébe. A 2. gárdahadsereg már a támadás elsö napján elfoglalta Armjanszkot, de a szívósan ellenálló németek megakadályozták további elönyomulását. Az 51. hadsereg, amely a Szivas déli partján létesített hídföböl indította meg a támadást, balszárnyán ugyancsak az elsö napon áttörte az ellenség fövédöövét. A német fasiszta hadvezetés ezért április 9-re virradó éjszaka kénytelen volt visszavonni csapatait a Perekopi-földszorosról az isunyi állásokba. Az ellenség, miután Armjanszk körzetéböl visszavonult, a jól berendezett isunyi állásokban akarta megvetni a lábát. Az 51. hadsereg támadása folytán azonban az itt védekezö ellenséges csapatokat a bekerítés veszélye fenyegette. A hitleristák ezért már április 10-én elkezdtek visszavonulni az isunyi állásokból. Április 11-én reggel az 51. hadsereg sávjában bevetették az áttörésbe a 19. harckocsihadtestet, amely üldözöbe vette az ellenséges csapatokat, s még aznap felszabadította Dzsankoj várost, a fontos közlekedési csomópontot. Más szakaszokon az ellenség üldözésére az összfegyvernemi magasabbegységektöl gyorscsoportokat rendeltek ki. A Krím északi részében elért siker kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy csapataink a Kercsfélszigeten is támadásba lendüljenek. Az Önálló Tengermelléki Hadsereg április 11-re virradó éjszaka támadásba ment át, s aznap reggel felszabadította Kercset. A Kercs-félszigeten védö ellenséges csapatok sietve visszavonultak nyugat felé. Április 12-én Krím egész területén megkezdödött a Szevasztopol irányában visszavonuló német fasiszta csapatok lankadatlan üldözése. Április 13-án kivertük az ellenséget Jevpatorijából és Szimferopolból, április 14-én Bahcsiszarajból és Szudakból, április 15-én pedig a 4. Ukrán Front gyorscsoportjai elérték Szevasztopol külsö védelmi gyürüjét. A Szimferopolért és Bahcsiszarajért vívott harcokban nagy hozzáértéssel és önfeláldozóan tevékenykedtek a 19. harckocsihadtest csapatai Vasziljev altábornagy, valamint a 63. lövészhadtest csapatai Kosevoj vezérörnagy parancsnoksága alatt. Közben pedig az Önálló Tengermelléki Hadsereg egységei gyors ütemben nyomultak elöre a tengerparti müúton, sorra felszabadították az üdülötelepeket a Krím déli partján. Április 16-án elfoglalták Jaltát, s kelet felöl elérték Szevasztopolt. Az ellenség üldözése során igen hatékonyan tevékenykedett a 8. és a 4. légi hadsereg. A szovjet bombázók, vadászok és csatarepülök összpontosított csapásokat mértek a visszavonuló német fasiszta csapatokra, az ellenség szállító eszközeire, a müutak és a vasutak csomópontjaira, a szakadatlan felderítéssel segítették a 4. Ukrán Front és az Önálló Tengermelléki Hadsereg csapatainak gyors elönyomulását. A hadmüvelet megindulásakor a Fekete-tengeri Flotta repülögépei és hadihajói is fokozták tevékenységüket, csapásokat mértek az ellenség hadiés szállítóhajóira a kikötökben és a tengeri utánpótlási vonalakon, amelyek a Krímet a Fekete-tenger nyugati részének kikötöivel kötötték össze. Április 11-én a Fekete-tengeri Flotta bombázóés csatarepülögépei támadást intéztek a Feodoszijában és Jaltában horgonyzó ellenséges szállítóhajók ellen. Április 13-án nyolcvan csatarepülögép 42 vadász kíséretében a Szudakban összetorlódott ellenséges csapatokra és szállító eszközökre csapott le, csapatokkal megrakott öt motoros uszályt elsüllyesztett, kettöt pedig megrongált. A Fekete-tengeri Flotta repülöi ugyanilyen eredményesen támadták az ellenséges hadihajókat a nyílt tengeren is. Váratlanul rajtaütöttek az ellenségen a torpedónaszádok, amelyek különösen azután, hogy a támaszpontjukat Jaltába és Jevpatorijába helyezték át, még hatékonyabban tevékenykedtek. A krími partizánok bátran, hösiesen harcoltak. A partizánmagasabbegységek a kapott feladat szerint rajtaütöttek a megszállók csapatain, pusztították személyi állományát és technikai eszközeit, megakadályozták, hogy a hitleristák felrobbantsák az ipari üzemeket és a közmüveket, a hidakat és a lakóépületeket. Az Északi Partizán Magasabbegység a Szimferopolból Alustába és Karaszubazarba vezetö utakon tevékenykedett. A magasabbegység 2. dandárja április 13-án elfoglalta Karaszubazart, s a Vörös Hadsereg egységeinek megérkeztéig tartotta a várost. Szimferopol felszabadításában a Vörös Hadsereg csapataival szorosan együttmüködött a 17. és a 19. partizánosztag Fjodorenkónak, az 1. dandár parancsnokának vezetésével. A partizánok elfoglalták a telefonközpontot, a garázsokat, a raktárakat, a malmokat és más objektumokat, s megakadályozták, hogy az ellenség felrobbantsa azokat. A Jalta és Szevasztopol közti utakon a Déli Magasabbegység tevékenykedett. A magasabbegység 12. osztaga elfoglalta Masszandra körzetét, s megakadályozta a híres masszandrai borpincék felrobbantását. A Keleti Magasabbegység a szimferopol-feodoszijai és a feodoszija-szudaki müúton fejtett ki aktív tevékenységet. Április 11-én e magasabbegység komszomolista osztaga lesállást foglalt, s Izjumovka falunál rajtaütött egy ellenséges tüzérségi oszlopon. A partizánok foglyul ejtették a kezelöket, s a zsákmányolt lövegekkel tüz alá vették Sztarij Krím várost, s az ott levö hitleristákat pánikszerü menekülésre kényszerítették. Szevasztopol illegális kommunista mozgalmának részvevöi rádión jelentették a Fekete-tengeri Flotta parancsnokságának, hány ellenséges hajó érkezett a kikötöbe, illetve futott ki onnan, s ezzel értékes segítséget nyújtottak légierönknek és tengeralattjáróinknak. Jevpatorijában a földalatti kommunisták harci csoportjai lelötték azokat a fasisztákat, akik fáklyákkal fel akarták gyújtani az épületeket, és segítettek a 2. gárdahadsereg csapatainak az ellenséges helyörség megsemmisítésében. Az ellenség a rendkívül súlyos vereség és csaknem az egész Krím elvesztése után úgy döntött, hogy legalább a szevasztopoli hídföt megtartja, hogy innen a krími csoportosítás maradványai elhajózhassanak. Légi és tengeri úton körülbelül 6000 katonát és tisztet dobott ide át csapatainak megerösítésére. A védelemre felhasználta a város elöterében kiépített, három övböl álló szilárd erödrendszert. A legerösebb ellenállási csomópont Szapun-Gora volt, amelyen hat szinten rendeztek be összefüggö lövészárkot, s mindezt gyalogsági és harckocsi-aknamezökkel, valamint több soros drótakadállyal fedezték. Erös ellenállási csomópont volt Mekenzijevi Gori, a Szaharnaja Golovka magaslat és Inkerman is. Csapataink Szevasztopol elöterébe érve felkészültek a város ostromára. A szovjet hadvezetés úgy határozott, hogy a föcsapást az 51. hadsereg balszárnya és a Tengermelléki Hadsereg méri a SzapunGora-Karany szakaszon, áttöri az ellenséges védelmet, és kijut Szevasztopol fö mólóihoz, amelyeket az ellenség felhasználhatott csapatai kivonására. A kisegítö csapást a 2. gárdahadsereg mérte kelet és északkelet felöl, mégpedig valamivel korábban, hogy elvonja az ellenség eröit a föcsapás irányából. A Fekete-tengeri Flottának az volt a feladata, hogy légierejének és hadihajóinak tevékenységével hiúsítsa meg a fasiszta csapatok kivonását. Szevasztopol ostromának elökészítése fontos és többszörösen bonyolult feladat volt. Gondosan fel kellett deríteni az ellenség védelmi létesítményeit és tüzfegyvereit, jól meg kellett szervezni a légi és a tüzérségi elökészítést, a helyzetnek megfelelöen kellett meghatározni a gyalogság és a harckocsik harcrendjét. Az elökészítés folyamán minden egységnél külön rohamcsoportokat alakítottak, s ezeket kiképezték a hegyiés a helységharcra. A rohamcsoportokon belül erös pártés Komszomol-szervezetek müködtek. A legkiválóbb kommunista és komszomolista harcosokat azzal a megtisztelö feladattal bízták meg, hogy kitüzzék a vörös zászlót a Szevasztopol környéki kulcsfontosságú magaslatokra, illetve a város középületeire. Az ostrom kezdete elötti hat napon a távolbombázó légierö és a 8. légi hadsereg elvégezte a támadás elözetes légi elökészítését. Több mint kétezer tonna bombát dobtak az ellenség erödítményeire. Május 5-én tüzérségi és légi elökészítés után a 2. gárdahadsereg támadásba indult. A csapatok két nap alatt áttörték az elsö két, söt helyenként a harmadik árkot is. Az ellenség abban a hiszemben, hogy csapataink itt mérik a föcsapást, védelmének jobbszárnyáról gyalogságot és tüzérséget dobott át erre a szakaszra. A föcsapás irányában támadásunk május 7-én kezdödött meg másfél órás tüzérségi és légi elökészítés után. Az elsö percektöl súlyos, ádáz harc bontakozott ki. Hiába volt azonban a fasiszták dühödt ellenállása, az 51. hadsereg és a Tengermelléki Hadsereg csapatainak támadó lendülete elsöpörte öket. Már május 7-én estére kivertük az ellenséget Szapun-Gorából. Szapun-Gora ostroma a Nagy Honvédö Háború krónikájának egyik legragyogóbb lapja. Nemzedékröl nemzedékre adják majd tovább, milyen hösiesen, milyen gyözni akarással harcoltak Kosevoj vezérörnagy 63. lövészhadosztályának és Rozsgyesztvenszkij vezérörnagy 11. gárda lövészhadosztályának katonái, akik kitüzték a vörös zászlókat a Szapun-Gora csúcsaira. A zászlóvivök kidöltek a sorból, de a zászlókat a harcosok kézröl kézre adták a fergeteges tüzben, s a megállás nélkül elöbbre jutó vörös lobogók hösi tettekre lelkesítették az ellenséges erödítményeket ostromló szovjet katonákat. A Szapun-Goráért vívott harcokban különösen kitünt Silov százados, Kalinyicsenko föhadnagy, Zsukov és Dzigunszkij hadnagy, de Gromakov alhadnagy, Fiszenko törzsörmester, Szkorjatyin örmester, Drobjazko örvezetö, Jevglejszkíj, Jacunyenko, Dadas Babadzsanov, Asot Markarjan közkatona is, valamint az 51. és a Tengermelléki Hadsereg sok más bátor katonája és tisztje. Csapataink még ugyanaznap elfoglalták a Szaharnaja Golovka magaslatot, amely az Inkermanvölgy bejáratát fedezte. A 2. gárdahadsereg csapatai négy órai ádáz harc után birtokba vették a Mekenzijevi Gori-i vasúti megállót, majd elörenyomultak az Északi-öböl felé. A 4. Ukrán Front csapatai május 8-án elérték Szevasztopol belsö védelmi övét. Másnap itt megtörték a fasiszták ellenállását, átkeltek az Északi-öblön, és betörtek a városba. Észak, kelet és délkelet felöl mért egybehangolt csapásokkal szétzúzták az ellenséget, s május 9-én teljesen kiverték a fasiszta betolakodókat a dicsöséges orosz és szovjet városból, Szevasztopolból. Az ellenséges csapatok szétszórt maradványai a Herszonesz-fokra menekültek, ahol hamarosan megsemmisítették öket. A krími támadó hadmüvelet május 12-én a Vörös Hadsereg gyözelmével véget ért. A 12 hadosztályból álló 17. német hadsereg megsemmisítö vereséget szenvedett. Százezer ellenséges katona és tiszt esett el, illetve került fogságba. A szovjet csapatok zsákmányul ejtették az ellenség valamennyi harci technikai eszközét. Ezenkívül légierönk a Fekete-tengeri Flotta hadihajóival együtt nagy mennyiségü, csapatokkal és hadianyaggal megrakott hajót süllyesztett el. Érdemes megemlíteni, hogy 1941-1942-ben a hitlerista csapatoknak 250 nap kellett ahhoz, hogy elfoglalják Szevasztopolt, amelyet a szovjet katonák önfeláldozóan védtek, 1944-ben viszont a Vörös Hadsereg 35 nap alatt összeroppantotta a fasiszták hatalmas erödítményeit a Krímben, s a szó szoros értelmében eltiporta a kétszázezer fönyi ellenséges csoportosítást. A szovjet csapatok höstettét a haza méltó elismerésben részesítette. Moszkva ötször köszöntötte díszössztüzzel a hadsereg és a flotta derék harcosait, akik felszabadították Krímet a német fasiszta betolakodók uralma alól. Sok magasabbegység és egység jogot kapott a "Perekopi", "Szivasi", "Kercsi", "Feodoszijai" "Szimferopoli" és "Szevasztopoli" megtisztelö elnevezés viselésére. A Szovjetunió Höse címet 126 szovjet harcos nyerte el, köztük Szavickij vezérörnagy, Gyibrov százados, Beda föhadnagy, Dzigunszkij és Zsukov hadnagy, Ozjorin szakaszvezetö, Polikahin és Jacunyenko közkatona. Lavrinyenkov repülöszázad-parancsnok, a Szovjetunió höse megkapta a második Arany Csillag rendjelet. Több ezren kormánykitüntetésben részesültek. Csupán a 2. gárdahadseregnél 5229 katonát és tisztet, köztük 3743 kommunistát és komszomolistát tüntettek ki rendjelekkel és érmekkel. Mindez ékes bizonyságául szolgált annak, hogy a tömeges hösiességet tanúsító szovjet harcosok méltó örökösei a Vörös Hadsereg dicsö hagyományainak. A Krímet ezt a fontos hadászati állást a Fekete-tengeren kiragadtuk az ellenség kezéböl. A Fekete-tenger medencéjében gyökeresen megváltozott a helyzet. Szevasztopol a Fekete-tengeri Flotta fö támaszpontja -, valamint Ogyessza felszabadítása lehetövé tette flottánknak, hogy elönyösebb megindulási állásokból vegyen részt a szovjet csapatok további balkáni hadmüveleteiben. A Krím felszabadítása után a Fekete-tengeri Flotta fokozta tevékenységét az ellenség utánpótlási vonalain, s felhasználta erre légierejét, a tengeralattjárókat és a torpedónaszádokat. A szovjet fegyveres erök hadmüveletei, amelyeknek eredményeképpen a jobb parti Ukrajna és a Krím felszabadult, politikai, gazdasági és hadászati szempontból egyaránt óriási jelentöségüek voltak. Az 1944. január-május folyamán végrehajtott, egymással összefüggö hadmüveletek során a szovjet csapatok szétzúzták az ellenség rendkívül nagy hadászati csoportosítását, visszavetették 250--400 kilométerre nyugat felé, s felszabadították Krímet. Január 1-töl május 12-ig az ellenség 22 hadosztálya és egy dandárja megsemmisült, nyolc hadosztályt és egy dandárt feloszlattak, nyolc hadosztály elveszítette személyi állományának mintegy 75%-át, 61 hadosztály pedig mintegy ötven százalékát. Tippelskirchtanúsága szerint ez volt a németek legnagyobb veresége "azóta, hogy a német hadseregek megindultak a visszavonulás rögös útján a Volgától és a Kaukázustól a Dnyeper felé". Ezek a nagy veszteségek nem maradhattak következmények nélkül. Az ellenség ereje lényegesen megcsappant nemcsak a szovjet-német arcvonalon, hanem Európa többi országaiban is. A fasiszta hadvezetés a déli arcvonalszakasz visszaállítása végett január-április folyamán kénytelen volt kivonni 34 hadosztályt és négy dandárt Romániából, Magyarországról, Franciaországból, Jugoszláviából, Dániából és Németországból, valamint kilenc hadosztályt a szovjet-német arcvonal más szakaszairól. Mindezt ama folyamatos utánpótláson kívül, amelyet az itt tevékenykedö csapatok emberekben, haditechnikai eszközökben és fegyverzetben kaptak. A Vörös Hadsereg sikeres támadásának eredményeképpen visszakerültek a Délvidék kohómüvei, Krivoj Rog, Nyikopol és Kercs ércbányái, a Dnyeper és a Prut közti termékeny földek, a Krím s az elsörendü fekete-tengeri kikötök: Szevasztopol, Ogyessza, Nyikolajev. Csapataink felszabadították SzovjetMoldava területének nagy részét és Ukrajna nyugati területeit. A szovjet emberek milliói szabadultak ki a fasiszta rabszolgaságból. A Vörös Hadsereg a megszállt szovjet terület felszabadítójának történelmi küldetését teljesítve elérte a Szovjetunió délnyugati határát, és átvitte a hadmüveleteket Románia területére. A rendkívül nagy német fasiszta csoportosítás szétzúzása, a jobb parti Ukrajna és a Krím megtisztítása gyökeresen megváltoztatta a hadászati helyzetet a déli arcvonalszakaszon. Csapataink a Kárpátokhoz kijutva kettévágták az ellenség hadászati arcvonalát, s ennek következtében az "Észak-Ukrajna" és a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoportok együttmüködése erösen megnehezült. A szovjet csapatok lehetöséget kaptak arra, hogy továbbfejlesszék a csapásokat a lublini irányban, a "Közép" hadseregcsoport oldalába és hátába, Lvov irányában, valamint Románián keresztül a Balkán felé. A Krím és Ogyessza felszabadítása következtében flottánk elönyös támaszpontokhoz jutott, és tevékenységének feltételei a Fekete-tengeren lényegesen megjavultak. A Vörös Hadsereg csapatai közvetlenül fenyegették az ellenség számára létfontosságú romániai ásványolajés a balkáni nyersanyagforrásokat. Az a tény, hogy a szovjet csapatok bevonultak Románia területére, rendkívül kiélezte a politikai helyzetet a Németországgal szövetséges délkelet-európai országokban, pánikot és zavart keltett ezen országok uralkodó osztályaiban. A hatalmon levö hitlerista bábok megértették, hogy immár közel van és elkerülhetetlen a fasiszta Németország összeomlása. Keresni kezdték a kiutat a hitlerista tömbböl. A Vörös Hadsereg gyözelmes elönyomulása ugyanakkor óriási mértékben elösegítette a nemzeti felszabadító mozgalom erösödését ezekben az országokban. A gyözelmekben nagy szerepet játszottak a politikai szervek, a pártés Komszomol-szervezetek, amelyeknek egész tevékenysége a harcfeladatok teljesítésére irányult. A kommunisták és a komszomolisták példát mutattak bajtársaiknak, összeforrasztották az egységeket és az alegységeket. A harc legnehezebb pillanataiban, az ütközetek legfelelösségteljesebb szakaszaiban mindig az élen voltak, s személyes példájukkal lelkesítették höstettekre a harcosokat. A hazáért vívott harcokban tanúsított számtalan bátor tett, hösiesség és önfeláldozás ékes bizonyítéka a Vörös Hadsereg és hajóhad katonái, matrózai, tisztjei tábornokai és tengernagyai szovjet hazafiságának, a szovjet nép, a kommunista párt és a szovjet kormány iránti határtalan hüségüknek. Fegyveres eröink sikerei a szovjet hadmüvészet magas színvonaláról is tanúskodnak. E sikerek megdöntötték azt a korábbi elképzelést, hogy a tavaszi olvadás idején nem lehet nagyarányú hadmüveleteket végrehajtani. A jobb parti Ukrajna felszabadítása során a Vörös Hadsereg az egyidejü és egymást közvetlenül követö támadó hadmüveletek egész komplexumát hajtotta végre. Ezek közül különösen kiemelkedik a korszuny-sevcsenkovszkiji, a proszkurov-csernovci, az umany-botosani és az ogyesszai hadmüvelet. A szovjet csapatok hadmüveleteit a lendületesség, a határozottság, a gyorsaságjellemezte, valamint a harcmódok változatossága és a jó biztosítás. A támadás során sikeresen alkalmazták az ellenséges csoportosítások bekerítésének és megsemmisítésének módszerét. Jó példa erre a korszunysevcsenkovszkiji hadmüvelet. Ezenkívül széles arcvonalon is mértek csapásokat azzal a céllal, hogy széttagolják és részenként semmisítsék meg az ellenséget. Így szervezték meg például az 1 ., a 2. és a 3. Ukrán Front csapatainak támadását 1944 márciusában. Az 1. és a 2. Ukrán Front nagy mélységben mért csapásainak eredményeképpen az ellenség egész hadászati arcvonala kettészakadt. A jobb parti Ukrajnában végrehajtott támadó hadmüveleteket a nagy harckocsiés gépesített erök alkalmazása jellemezte. A Nagy Honvédö Háborúban nem volt még egy olyan hadászati hadmüvelet, amelyben egyidejüleg hat harckocsi-hadsereg vett volna részt. Noha a terep szinte járhatatlan volt, s a harckocsi-hadseregek meglehetösen hiányos állománnyal tevékenykedtek, harcaikat a nagyfokú mozgékonyság és a nagy mélységü áttörések jellemezték. A harckocsi-hadseregeket, valamint az önálló harckocsiés gépesített hadtesteket összpontosítva használták fel a fö feladatok megoldására, az ellenség bekerítésére, a siker gyors kifejlesztésére a mélységben, fontos terepszakaszok és objektumok elfoglalására, nagy ellenséges páncélos csoportosítások csapásainak elhárítására. A szovjet hadvezetés a hadmüveletek végrehajtása során nagy hozzáértéssel szervezte meg a frontok együttmüködését, valamint a szárazföldi csapatok együttmüködését a légierövel és a flottával, eröfeszítéseiket idöben és célok tekintetében összehangolta. Ezzel széles arcvonalon lekötötte az ellenséget, megfosztotta mozgási szabadságától, s biztosította csoportosításainak gyors szétzúzását. Ez történt a korszuny-sevcsenkovszkiji és a nyikopol-Krivoj Rog-i hadmüveletekben, valamint a márciusi támadás folyamán. A szárazföldi csapatok, a légierö és a Fekete-tengeri Flotta eröfeszítéseinek gondos egybehangolása tette lehetövé a krími német fasiszta csoportosítás szétzúzását. A Fekete-tengeri Flotta fontos szerepet játszott a Vörös Hadsereg hadmüveleti-hadászati feladatainak megoldásában. A flotta repülögépei, tengeralattjárói és torpedónaszádjai az ellenség utánpótlási vonalain tevékenykedtek, s megakadályozták a Krímbe irányuló csapatés anyagszállítást, valamint a szétzúzott csoportosítás maradványainak kivonását. Az Azovi Katonai Flottillának az Önálló Tengermelléki Hadsereg csapatai és technikai eszközei átszállításában volt döntö szerepe. Januártól májusig több mint 77 ezer embert, rengeteg hadianyagot és különféle más rakományt szállított át a Kercs-félszigetre. A jobb parti Ukrajnában és a Krímben végrehajtott támadás sikerének méltatásánál szólnunk kell a hadtápról is, amely rendkívül nehéz körülmények között dolgozott. A csapatok ellátása bonyolult feladatot jelentett. Ennek megoldására a frontok és a hadseregek haditanácsai és hadtápszervei mindenekelött a vasútvonalak sürgös helyreállítására tettek erélyes intézkedéseket. Az 1., a 2. és a 3. Ukrán Front vasútépítö csapatai és a Közlekedésügyi Népbiztosság különleges alakulatai január-május folyamán körülbelül hétezer km hosszúságú vasutat állítottak helyre. Az Ukrán Frontokhoz februáráprilis folyamán 400 ezer vagont továbbítottak csapatokkal és anyaggal. A tavaszi olvadás rendkívül megnehezítette a gépkocsiszállítást. A gépkocsik átlagos napi teljesítménye egyes szakaszokon 70-80, sok esetben pedig mindössze 10-15 kilométer volt. Néha vontatni kellett a gépkocsikat, s ilyenkor minden eszközt felhasználtak, még a harckocsikat is. A gépkocsik mégis tetemes mennyiségü anyagot szállítottak. Az umany-botosani hadmüvelet folyamán például csupán a 20. gépkocsizó szállító dandár több mint százezer tonna rakományt juttatott el a csapatokhoz. Különösen nagy nehézségekbe ütközött az anyagok továbbítása a hadseregek raktáraiból a harcoló magasabbegységekhez. Ezért csaknem valamennyi hadseregnél szerveztek fogatos és málhás oszlopokat, valamint különleges rakodóegységeket a helyi lakosság soraiból. Löszert, üzemanyagot és élelmet repülögépek is szállítottak a csapatoknak. A 2. légi hadsereg gépei csupán március 12-töl 17-ig körülbelül 1200-szor szálltak fel a 3. gárdahadseregnek és a 4. harckocsi-hadseregnek szánt rakományokkal. Április 7-töl 15-ig az 1. harckocsihadsereg ugyancsak légi úton kapott 2 millió 160 ezer töltényt, több mint 27 ezer tüzérségi gránátot és aknát, több mint ötven tonna üzemanyagot, 24 darab 76 milliméteres löveget és egyéb rakományt. A repülögépek visszafelé sebesülteket szállítottak. A jobb parti Ukrajna és a Krím felszabadítása során a partizánok az ellenség mögöttes területén felrobbantották a vasutakat, a hidakat, a müutakat, megnehezítették a fasiszta csapatok átcsoportosítását, a löszer, az élelmiszer és az üzemanyag szállítását. Megtámadták a visszavonuló ellenséges csapatokat, szétverték hadtápszerveiket, elfoglalták és tartották a folyók átkelöhelyeit a Vörös Hadsereg egységeinek megérkeztéig, felderítést végeztek az ellenség hátában. A felderítés adatait átjuttatták az arcvonalon, s ezzel segítették a szovjet parancsnokságokat, hogy a helyzetnek leginkább megfelelö elhatározásokat hozzanak. Az ukrajnai partizánok több százezer szovjet embert mentettek meg attól, hogy a fasiszták elhurcolják öket, s megakadályozták, hogy a német betolakodók elvigyék magukkal mindazt, amit összeraboltak. A felszabadított városok és falvak dolgozói kitörö örömmel fogadták a szovjet csapatokat, s aktívan támogatták öket: helyreállították az utakat, a hidakat, löszert és élelmet szállítottak, segítettek a sebesültek ápolásában. A felszabadított körzetek lakosai önként beálltak a Vörös Hadseregbe, hogy fegyveresen vegyék ki részüket az ellenség szétzúzásából. 5. Harctevékenység 1944 telén a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán A szovjet-német arcvonal középsö szakaszán, Nyevel és a Pripjaty között, 1944 elején három front tevékenykedett : az 1. Balti Front, a Nyugati Front és a Belorusz Front. Az 1. Balti Front parancsnok Bagramjan hadseregtábornok, a haditanács tagja Leonov altábornagy, törzsfönök Kuraszov altábornagy a 4. csapásmérö hadseregböl, a 11. gárdahadseregböl, a 39., a 43. és az 51. hadseregböl, valamint a 3. légi hadseregböl állt, s a vityebszki irányban tevékenykedett. A Nyugati Front parancsnok Szokolovszkij hadseregtábornok, a haditanács tagja Mehlisz altábornagy, törzsfönök Pokrovszkij altábornagy az orsai irányban bontakozott szét. Állományába az 5., a 10., a 31., a 33., a 49. hadsereg és az 1. légi hadsereg tartozott. A Belorusz Front, amely a 3., a 48., az 50., a 61., a 63., a 65. hadsereget és a 16. légi hadsereget foglalta magában, a bobrujszki irányban tevékenykedett. A front parancsnoka Rokosszovszkij hadseregtábornok, a haditanács tagja Tyelegin altábornagy, törzsfönök Malinyin vezérezredes volt. E három frontunkkal szemben a "Közép" hadseregcsoport (a 2., a 4. és a 9. hadsereg, valamint a 3. páncéloshadsereg) harcolt, amelyet a 6. légiflotta támogatott. E hadseregcsoport állományába 63 hadosztály köztük hat páncélosés három gépesített hadosztály és egy dandár tartozott. Mint már említettük, a föhadiszállásnak az 1944. évi téli hadjáratra vonatkozó terve szerint a jobb parti ukrajnai és a leningrádi nagyarányú támadó hadmüveletek mellett az 1. Balti, a Nyugati és a Belorusz Frontnak is aktív tevékenységet kellett folytatnia a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán. Támadásuk célja az volt, hogy szétzúzzák az ellenség vityebszki, orsai és bobrujszki csoportosítását, s kijussanak a Polock-Lepel-Mogiljov-Ptyics folyó vonalra (1. sz. térkép). A Belorusz Front csapatainak a továbbiakban általában Minszk irányában kellett folytatniuk a támadást. A szovjetnémet arcvonal középsö szakaszán végrehajtott támadásnak szükségképpen hatással kellett lennie az események fejlödésére a jobb parti Ukrajnában, valamint Leningrád és Novgorod térségében is. A föhadiszállás a téli hadjárat általános elgondolásával összhangban ebben az idöszakban a föeröket és az anyagi eszközöket a jobb parti Ukrajnába, valamint Leningrád és Novgorod térségébe irányította. A középsö szakaszon tevékenykedö frontok jóval kevesebb megerösítést kaptak. E frontok csapatainak 1944. január-március folyamán a hadszíntérre küldött emberutánpótlás 19 százaléka, a lövegek és az aknavetök 26 százaléka, a harckocsik és a rohamlövegek 4,2 százaléka jutott. 1944 telén a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán a fö események a vityebszki és a bobrujszki irányban zajlottak le. Vityebszk, ez a nagy vasúti és közúti csomópont egyszersmind rendkívül fontos védelmi csomópont volt a "Közép" hadseregcsoport északi szárnyán. Csapataink Nyevel körzetében egy igen keskeny szakaszon már 1943 öszén áttörték az ellenség védelmét, s Vityebszktöl nyugatra mélyen beékelödtek arcvonalába. Erö hiányában azonban nem jártak sikerrel azok a kísérletek, hogy ezt az áttörést a szárnyak irányában kiszélesítsék. Ennek következtében a 2. Balti Front 6. gárdahadseregének és 3. csapásmérö hadseregének, valamint az 1. Balti Front 4. csapásmérö hadseregének csapatai, amelyek a szük folyosón át behatoltak az ellenség védelmébe, rendkívül szorongatott hadmüveleti helyzetbe kerültek. 1944. január elején az 1. Balti Front támadást indított a 4. csapásmérö hadsereg, a 11. gárdahadsereg, a 43. és a 39. hadsereg eröivel, hogy bekerítse és megsemmisítse azokat a nagy ellenséges eröket, amelyek észak felöl veszélyeztették nyeveli csoportosításunkat, valamint hogy északnyugat és délkelet felöl megkerülje és elfoglalja Vityebszket. A január 18-ig tartó súlyos harcokban csapataink Gorodoktól északra szétzúzták az ellenség csoportosítását. Két német hadosztály teljesen megsemmisült. A front csapatai elfoglalták Gorodokot, átvágták a polock-vityebszki vasútvonalat, s átkarolták a vityebszki ellenséges csoportosítást. De a hadmüvelet célját nem érték el teljesen. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása ekkor a hadmüvelet végrehajtásába bevonta a Nyugati Frontot is, s a 39. hadsereget az 1. Balti Front állományából ennek rendelte alá. Február 3-án csapataink újból támadásba lendültek. Az 1. Balti Front Vityebszktöl északnyugatra, a Nyugati Front Vityebszktöl délkeletre támadott. Ismét elkeseredett harcok bontakoztak ki, de csapataink a fö feladatot most sem hajtották végre. Vityebszket nem tudták elfoglalni. A szovjet csapatok ennek ellenére vereséget mértek az ellenség 3. páncéloshadseregére, amely Vityebszk térségében összpontosította mind a 15 hadosztályát, három páncéloszászlóalját és három rohamlövegosztályát; még mélyebben átkarolták északnyugat és délkelet felöl Vityebszket, a várostól délre pedig átvágták a vityebszk-orsai müutat. A Belorusz Front január 2-án azt a feladatot kapta, hogy a balszárny eröivel indítson támadást, zúzza szét az ellenség moziri csoportosítását, és támadjon tovább a Bobrujszk-Minszk irányban. Január 8-án a front a 65. és a 61. hadsereg eröivel támadásba lendült. Csapataink súlyos harcok árán áttörték a 2. német hadsereg védelmét, s január 14-én elfoglalták Mozirt, a Belorusz SZSZK egyik területi központját, valamint Kalinkovicsit, a fontos vasúti csomópontot. A további támadás során a 2. német hadsereg csapatait visszavetették a Ptyics folyóhoz és Petrikov körzetébe. Eközben a 61. hadsereg hogy összeköttetésben legyen az 1. Ukrán Front sikeresen támadó 13. hadseregének jobbszárnyával elkezdte széthúzni balszárnyát a Pripjaty déli partján Sztolin irányában. Ez az ellenséget is arra kényszerítette, hogy 2. hadseregének jobbszárnyát megnyújtsa a Pripjaty északi partja mentén, s így fedezze a "Közép" hadseregcsoport déli szárnyát. Az 1. Belorusz Front 3. és 50. hadseregének csapatai február 21-én Rogacsev körzetében csapást mértek az ellenségre. Csapataink három napi heves harcban áttörték a 9. német hadsereg erösen megerödített védelmét, átkeltek a Dnyeperen, s február 24-én elfoglalták Rogacsevet, az ellenség fontos támpontját a bobrujszki irányban. A szovjet csapatok ezzel átvágták az arcvonallal párhuzamosan haladó mogiljov-zslobini vasútvonalat, s a Dnyeper jobb partján, Bihov és Rogacsev körzetében körülbelül hatvan kilométer széles és 25 kilométer mély hídföt vettek birtokba. Az 1. Balti Front, a Nyugati Front és az 1. Belorusz Front nem hajtotta tehát végre maradéktalanul feladatát. Ennek oka elsösorban az, hogy a föhadiszállás bár meglehetösen mély támadási feladatokat tüzött a frontok elé nem biztosította számukra a szükséges eröket és eszközöket, többek közt harckocsikat, löszert és üzemanyagot. Ennek ellenére 1944 telén és tavaszán a középsö arcvonalszakaszon támadó szovjet csapatok fontos szerepet játszottak abban, hogy a föirányban -jobb parti Ukrajnában sikert értünk el. Lekötötték a "Közép" hadseregcsoportot, s megakadályozták, hogy segítséget nyújtson a katasztrofális vereségeket elszenvedö "Dél" és "A" hadseregcsoportoknak. A támadások során csapataink itt is javítottak hadmüveleti helyzetükön. Április 15-én a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán tevékenykedö mindhárom front védelembe ment át, s megkezdte a felkészülést a nyári támadásra. 6. A Vörös Hadsereg 1944. évi téli hadjáratának eredményei Az 1944. évi téli hadjárat során a Vörös Hadsereg nagy gyözelmeket aratott az ország déli részén, valamint Leningrád és Novgorod térségében. A Szovjetunió, amely 1943-ban döntö fordulatot ért el a háború menetében, 1944 elsö hónapjaiban mindent elkövetett, hogy sikereit továbbfejlessze. A Vörös Hadsereg alapjában teljesítette azokat a feladatokat, amelyeket a Legfelsöbb Föparancsnokság a téli hadjáratban eléje tüzött. A szovjet-német arcvonal déli szárnyán a négy Ukrán Front csapatai a Feketetengeri Flottával együttmüködve kiüzték az ellenséget a jobb parti Ukrajnából és a Krímböl, elérték a Luck-Tarnopol-Csernovci-Ogyessza vonalat, kijutottak a Kárpátokhoz, felszabadították Szovjet-Moldava nagy részét, átjutottak az államhatáron, s bevonultak Románia északkeleti területeire. A Leningrádi, a Volhovi és a 2. Balti Front csapatai a Balti Flottával együttmüködve megtisztították az ellenségtöl a leningrádi terület nyugati részét, befejezték a kalinyini terület felszabadítását, s Szovjet-Észtország területére értek. A téli hadjárat során csapataink megtisztítottak összesen 329 ezer négyzetkilométer szovjet területet, amelyen a háború elött 18 millió 950 ezer ember élt. A Vörös Hadsereg a kisebb helységek ezrein kívül felszabadított több nagy várost, köztük Novgorodot, Zsitomirt, Bergyicsevet, Tyiraszpolt, Rovnót, Luckot, Vinnyicát, Proszkurovot, Tarnopolt, KamanyecPodolszkot, Csernovcit, Kirovográdot, Umanyt, Krivoj Rogot, Nyikopolt, Nyikolajevet, Ogyesszát, Szimferopolt és Szevasztopolt. Az 1944. téli hadjáratban a szovjet-német arcvonal középsö szakaszán tevékenykedö csapataink lekötötték a német fasiszta "Közép" hadseregcsoport eröit, s ezzel elösegítették a Vörös Hadsereg szárnyain levö csoportosítások sikerét. A téli hadjáratban számukra adott feladatokat azonban, mint már említettük, nem teljesítették maradéktalanul. Sztálin, a legfelsöbb föparancsnok, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 27. évfordulóján mondott beszédében a Vörös Hadsereg 1944. évi téli hadjáratáról szólva csak a leningrádi, a novgorodi, a jobb parti ukrajnai és a krími hadmüveleteket említette. A Belorusszijában tevékenykedö frontokról azonban hallgatott. S ez nem volt véletlen. A legfelsöbb föparancsnok nem akarta elismerni, hogy a föhadiszállás a szovjet-német arcvonal középsö szakaszára elöirányzott hadmüvelet tervezése során számítási hibákat követett el, nem látta el a frontokat a szükséges erökkel és eszközökkel. A szovjet fegyveres erök a téli támadás folyamán végérvényesen meghiúsították a hitlerista hadvezetésnek azt a tervét, hogy a Dnyeper vonalán helyreállítja a német csapatok védelmét, s Leningrád és Novgorod alatt tartja erösen megerödített állásait. Az 1944-es téli hadjárat szemmel láthatóan bebizonyította, mennyire hiú az ellenség ábrándja védelme leküzdhetetlenségéröl. A szovjet csapatok kezükbe ragadták a kezdeményezést, nagy csapásmérö erövel, számottevö tartalékokkal rendelkeztek, s hadmüvészetükkel is felülmúlták az ellenséget. Összeroppantották a hitleristák védelmi létesítményeit, óriási veszteséget okoztak nekik élöeröben és harci technikai eszközökben, bekerítették és megsemmisítették az ellenséges csapatok egyes csoportosításait. A szovjet-német arcvonalon a téli hadjárat folyamán csapataink teljesen megsemmisítettek harminc hadosztályt és egy dandárt, szétzúztak 142 hadosztályt és öt dandárt; ezek közül 14 hadosztály és három dandár olyan nagy veszteségeket szenvedett, hogy megszüntették öket. Az ellenség elvesztett több mint egymillió katonát és tisztet, húszezer löveget és aknavetöt, 4200 harckocsit, 4200 rohamlöveget és körülbelül 500 repülögépet. A szovjet csapatok a délnyugati és az északnyugati hadszíntéren több száz kilométert nyomultak elöre, fenyegetöen átkarolták a Belorusszijában védö "Közép" hadseregcsoport szárnyait, mégpedig a Németország felé vezetö legfontosabb utakon. A szovjet-német arcvonal középsö szakaszán tevékenykedö csapataink számára most létrejöttek a kedvezö feltételek ahhoz, hogy megsemmisítö csapást mérjenek erre az erös ellenséges csoportosításra. A déli szárnyon a szovjet csapatok elérték a Kárpátokat, s ezzel kettévágták az ellenséges védelem arcvonalát, elszigetelték egymástól az "Észak-Ukrajna" és a "Dél-Ukrajna" hadseregcsoportokat. Lehetövé vált, hogy a Vörös Hadsereg támadást indítson Lvov (Lwow), Lublin, illetve Bukarest és tovább a Balkán félsziget irányában. A krími ellenséges csoportosítás felszámolásával felszabadultak a 4. Ukrán Front csapatai, s ezekkel meg lehetett erösíteni a föparancsnokság föhadiszállásának hadászati tartalékait. Az északnyugati hadszíntéren az "Észak" hadseregcsoportra mért vereség eredményeképpen a Vörös Hadsereg támadást szervezhetett a Baltikum és Karélia felszabadítására. Elönyösen változott meg a hadászati helyzet a Balti Flotta és különösen a Fekete-tengeri Flotta számára is. A szovjet fegyveres erök 1944. január-május folyamán végrehajtott hadmüveletei egyszersmind a szovjet hadmüvészet további fejlödéséröl tanúskodtak. A frontok, a hadseregek és hadtestek állományának, valamint a föhadiszállás tartalékainak megerösítése, a technikai eszközök nagyobb mennyisége, a parancsnoki állomány növekvö katonai szakértelme, a katonák magas fokú erkölcsi szelleme és harci tapasztalata lehetövé tette, hogy magasabb színvonalon oldjuk meg a hadmüvészet számos sarkalatos problémáját. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása a hadászati kezdeményezés birtokában továbbra is rákényszerítette akaratát az ellenségre. A hitlerista tábornokok arra számítottak: északon a "csatakos" tél, délen pedig a korai olvadás lehetövé teszi, hogy az 1943. nyári-öszi hadjáratban elszenvedett vereségek után rendezzék csapataikat. A szovjet hadvezetöség azonban nagyarányú támadó hadmüveleteket indított a jobb parti Ukrajnában, Leningrádnál és Novgorodnál, s nem engedte lélegzethez jutni a német fasiszta csapatokat. Ezzel megdölt az a korábbi elképzelés, hogy a tavaszi olvadás, a járhatatlan utak és a tavaszi áradás körülményei közepette nem lehet nagyarányú hadmüveleteket folytatni. Az 1944 telén végrehajtott hadászati támadásnak volt még egy igen jellegzetes sajátossága. Eltéröen a három elözö támadó hadjárattól amelyek rendszerint súlyos védelmi hadmüveleteket követö ellentámadással kezdödtek, s azután nöttek át általános támadásba-, ez a téli hadjárat az 1943. nyári és öszi sikeres hadászati támadás után kezdödött. A föcsapás irány-ában, a jobb parti Ukrajnában hadmüveleti szünet nélkül bontakozott ki, s mintegy folytatása volt az elözö hadjáratnak. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása és a vezérkar számára ez sok nehéz problémát okozott. Roppant nagyarányú hadmüveletek terveit kellett kidolgozniuk, számolva a támadás során kialakult csoportosításokkal; rendkívül rövid idö alatt kellett végrehajtaniuk a frontokon belüli és a frontok közti átcsoportosításokat, s hatalmas csoportosításokat kellett létrehozniuk a föcsapások irányában; elöre kellett vonniuk a frontok és a hadseregek erösen elmaradt hadtápszerveit, s a járhatatlan utak ellenére el kellett látniuk a csapatokat minden szükségessel; fel kellett tölteni emberekkel és technikai eszközökkel a hadseregeket, amelyek a nyári-öszi támadás során jelentékeny veszteségeket szenvedtek; a téli hadjárat kezdetéig meg kellett teremteniük a föhadiszállás számára szükséges tartalékokat. A szovjet Legfelsöbb Föparancsnokság egészében sikeresen megbirkózott ezekkel a feladatokkal. A téli hadjárat hadászati hadmüveletei széles arcvonalon bontakoztak ki. Azok a támadó hadmüveletek, amelyek 1943 decemberében körülbelül ötszáz kilométeres sávban kezdödtek meg, 1944 februármárciusában már 1300-1415 km kiterjedésü arcvonalon folytak. A szovjet csapatok a téli hadjárat során mintegy négyszáz kilométert nyomultak elöre. Az óriási arányok megkövetelték, hogy a Legfelsöbb Föparancsnokság megszervezze a frontok, a flották, a légierö, a harci légvédelem és a partizánok szoros hadászati együttmüködését. A föhadiszállás idöben megszabta ezek feladatait, ügyesen felhasználta az összes eröket és eszközöket, köztük a hadászati tartalékokat. A frontok és a hadseregek támadó hadmüveleteit az jellemezte, hogy nöttek méreteik, gondosan választották ki a föcsapás irányát, tömegesen alkalmazták az eröket és az eszközöket a kijelölt irányokban, jól elökészítették és mesterien hajtották végre az ellenséges védelmet szétromboló tüzcsapásokat, tökéletesebben használták fel a harckocsiés gépesített csapatokat, s ez lehetövé tette, hogy kifejleszszék az áttörés sikerét, és biztosítsák a gyors ütemü üldözést. A bekerítö hadmüveletek mintaképeként került be a szovjet hadmüvészet történetébe a korszuny-sevcsenkovszkiji hadmüvelet. A szovjet csapatoknak azonban nem sikerült eredményesen befejezniük a nagy ellenséges csoportosítások bekerítését Leningrád alatt, Kamenyec-Podolszk, valamint Bereznyegovatoje-Sznyigirjevka körzetében. Az elsö esetben ezt a támadás lassú üteme okozta. Elég nagy szerepet játszottak a bonyolult idöjárási viszonyok is. A többi esetben a fö ok az volt, hogy a frontok parancsnoksága nem biztosította a szükséges erökkel a bekerítés belsö és külsö arcvonalát. A szovjet csapatok 1944 telén változatlanul elkeseredett ellenállásba ütköztek. Így például az ellenség csupán a jobb parti Ukrajnában tíz ellencsapást mért a védelem harcászati övében és két ellencsapást a hadmüveleti mélységben. Ezek végrehajtásába 2-15 hadosztályt vontak be, s egy-egy ellencsapásban 2-4 páncélosés gépesített hadosztály vett részt. A szovjet csapatok az ellencsapások többségét visszaverték. A siker döntö feltétele az erök és az eszközök gyors mozgatása volt. Az 1944. évi téli hadjáratban kivívott gyözelmeink nagyságát kénytelenek elismerni a legtekintélyesebb burzsoá hadtörténészek is. Fuller például e hadjárat utolsó (krími) hadmüveletéröl így ír: ". . . az oroszok 1944. évi téli hadjárata ennek az emlékezetes esztendönek egyik legragyogóbban elgondolt és végrehajtott hadmüveletével ért véget." Guderian, hitlerista tábornok így értékeli a hadjárat következményeit: "A súlyos, nagy vérveszteséggel járó téli harcok teljesen kizökkentették a kerékvágásból a szárazföldi csapatok föparancsnokságát." A szovjet hátország önfeláldozó munkájának óriási szerepe volt abban, hogy a Vörös Hadsereg ilyen sikereket ért el a téli hadjárat során. Hazánk dolgozói egyre nagyobb mennyiségben termeltek és szállítottak a frontnak lövegeket, harckocsikat, repülögépeket, géppuskákat, géppisztolyokat, löszert s mindent, amire a nagyarányú támadáshoz szükség volt. Mint korábban, a háború legnehezebb idöszakában és a döntö fordulat idején is, a kommunista párt hösi munkára lelkesítette a szovjet embereket, szocialista versenyt szervezett a termelékenység fokozására. A leningrádi, novgorodi, ukrajnai és a krimi sikerek újabb nagyszerü tettekre lelkesítették a munkásokat, a kolhozparasztokat és az értelmiségieket; a gyözelmek láttán jogos büszkeséggel tekintettek szocialista hazájukra, a kommunista pártra, amely magabiztosan vezette a népet a fasiszta Németország teljes legyözése felé. A szovjetország ereje azzal is számottevöen növekedett, hogy csapataink hatalmas szovjet területet tisztogattak meg az ellenségtöl. Visszakerült a nyikopoli mangán, a Krivoj Rog-i és a kercsi vasérc, Nyikolajev, Ogyessza és más felszabadított városok ipara, a jobb parti Ukrajna, Krím és Moldava termékeny földje. A szovjet emberek milliói szabadultak meg a fasiszta rabszolgaságtól. A Vörös Hadsereg 1944. téli és tavasz eleji gyözelmes támadása számottevöen hatott a nemzetközi helyzetre. Amint a szovjet csapatok elérték a Balkán és a Baltikum kapuját, növekedtek a fasiszta államok közötti ellentétek, belpolitikai helyzetük is kiélezödött. Románia, Finnország, Bulgária és Magyarország uralkodó osztályai lázas gyorsasággal keresték a hitlerista tömbböl való kiválás módját. Az európai országokban, azokban is, amelyek még szövetségesei maradtak Németországnak, még magasabbra csapott az antifasiszta mozgalom hulláma. Németországban a burzsoázia ellenzéki érzelmü körei meggyorsították a Hitler elleni merénylet elökészítését abban a reményben, hogy a führer félreállításával megteremtik az Egyesült Államokkal és Angliával kötendö különbéke feltételeit. Végezetül a szovjet-német arcvonalon lejátszódott téli események még jobban megszilárdították a Szovjetunió tekintélyét az antifasiszta koalícióban. Ezek az események kényszerítették az Egyesült Államok és Anglia kormányát, hogy meggyorsítsa csapatai észak-franciaországi partra szállításának elökészületeit. A második front megnyitását már nem lehetett tovább halogatni. A Szovjetunió nemzetközi helyzete kedvezö volt abból a szempontból, hogy növekvö erejü csapásokat mérjen az ellenségre. A fasiszta Németország a teljes külpolitikai elszigetelödés küszöbén állt.



Találat: 2618


Felhasználási feltételek