online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

Az Eftalita - vagy fehér hun Birodalom és Korezm

történelem



Fájl küldése e-mail




egyéb tételek

 
USA kialakulasa (1775-1783)
Az egyiptomi hieroglifak. A rosette-i kö
A Barbarok diadala avagy 21.szazadi fasizmus Horvatorszagban
Az ókori Görögorszag
TURUL MADÁR, TURUL-TÚR NEMZETSÉG
A VILÁGHÁBORÚ KÉT TŰZFÉSZKE
A Horthy-féle konszolidació jellemzése
 
 

Az Eftalita - vagy fehér hun Birodalom és Korezm

Míg az antik és kínai források a kusán kor előtti korszakra és a kusán korra vonatkozólag még hatalmas királyságokról tudnak, addig az arabok Belső- Ázsiát egész sor, egymástól független kis államra tagolva találják. Egy-egy ilyen állam nem más, mint egy-egy város és környéke, amelyet néha "hosszú falak" gyűrűje övez. Ezek a királyságok néha kisebb, rövid életű szövetségekbe tömörültek, amelyek egy-egy nagyobb központ körül alakultak ki.

Néhány fejedelemségnek ezekre az államszövetségekre emlékeztető egyesülése volt Fergána is. Korezm e kori politikai tagozódásáról nincsenek adataink. Valószínű, hogy Korezm egységes állam volt, amely politika 111j99b i tekintetben önálló helyet foglalt el. A kínai "T'ang-dinasztia történelme" - amely a korai arab forrásokkal egykorú írásos emlék- említi K'ang országát, amely kilenc fejedelemséget foglalt magába. Ezek: Szamarkand, Buchará, Kabudán, Sás, Májmurg, Kusánia, Vardána, Kes és Korezm. Korezm uralkodói (kilenc család) egy dinasztiát alkotnak, amelyet a kínaiak Csao-Wu néven emlegetnek.

Az V. század elejétől kezdve megindul a belső-ázsiai "fehér hun", vagy eftalita néven egyesült szteppelakó törzsek széles körű vándorlása.



Az eftaliták kialakulásának színhelye kezdetben valószínűleg Korezm északkeleti határvidéke volt, az a vidék, amelyet e korban az Oxus és a Jaxartes régi, közös deltája alkotott. A korai középkorban ezt a területet Kerder vagy Kurder névvel jelölték. Ebből származik a "kidarita" elnevezés, amelyen vándorlásuk első időszakában a "fehér hunok" szerepelnek. Az eftaliták személyében a masszagétáknak régi, Aral-tó menti hazájában visszamaradt utódait kell látnunk. A kínai "Északi Kapuk Története" szerint Jen-C'ai vagy Szute országa (amelyet a kutatók az Aral-tó mentének északkeleti részére helyeznek), a IV. század közepe táján a hunok uralma alá került.

Kungkhasz, a belső-ázsiai kidarita hunok királya, a bizánci források szerint, 468-bar háborít indított a szaszanidák ellen, s az iráni sahtól, Péroz-tól vereséget szenvedett.

A "mocsári telepek" tanulmányozása révén megállapítható, hogy az eftariták jellegzetes komplex, állattenyésztő-, halász-, földművelő gazdálkodást folytattak, s ebben az állattenyésztés játszotta a vezető szerepet, nem volt nomád jellegű, hanem letelepült életmódot folytatott és megerősített közösségi telepeken, "városokban" lakott a nép. (A "nomád" és a "letelepedett" nép téves fogalmaival Padányi már leszámolt. Lásd: Dentumagyaria 23-27. oldal.)

A történelmi források nyomán még nem derült fény arra, hogy az eftaliták mikor léptek a történelem színterére és hogy mikor hódították meg Transzoxiána városállamait. Kétségtelen azonban, hogy ez az esemény kb. a IV. században folyt le és a Kusán Birodalom bomlásával, valamint a Szaszanidák Belső-Ázsiába való behatolásával áll kapcsolatban. Ezek a körülmények a belső-ázsiai államokat arra ösztönözték, hogy újból megkíséreljék egy államszövetség létrehozását azoknak a szteppelakóknak a hegemóniája alatt, akik a kusáni birodalom megalapítóinak közeli rokonai voltak, s akik az Aral-tó menti településeiken őrizték a katonai, törzsi demokrácia hagyományait.

Az eftaliták első betörése Chorászánba 427-re esik. Ellenük vívta szívós harcát V. Barahrán ("Bahvám Gúr", 420-438) és II. Jezdegerd (438-457). V. Barahrán Merv mellett tönkreverte az eftalitákat, megölte királyukat. II. Jezdegerd-nek még szintén sikerült feltartóztatnia az eftaliták nyomását és megőriznie a kelet-chorászáni és tochárisztáni birtokait. 457-ben bekövetkezett halála után azonban az eftaliták, élükön Achsunvár nevű királyukkal meghódították Csagániját, Badachsánt, Balchot, Tochárisztánt és Gardzsisztánt. Jezdegerd utódjának, Péroz-rak 479-ben, az eftaliták ellen viselt hadjárata kudarccal végződött.

A 479-ben lefolyt hadjárat idején az iráni hadsereg döntő vereséget szenvedett. Az eftaliták magát Pérozt is foglyul ejtették a csatában és 484-ben megölték. Az iráni állam, hogy a végleges pusztulást elkerülje, kénytelen volt sarcot fizetni a "fehér hunok'- nak.

Az V. század a Közép-Keleten a rendkívül kiéleződött osztályellentétek kora. A kiéleződő osztályharc a Szaszanida birodalomban nyílt polgárháború kirobbanására vezetett, amely hozzájárult az eftalita támadás sikeréhez és Belső- Ázsiában széles visszhangot keltett. A történelemben Mazdakita mozgalom néven ismeretes az a fölkelés, amelyet a tönkretett, jobbágysorba taszított paraszti faluközösségek részére való visszaadása és a faluközösségi hagyományok visszaállítása voltak. Ideológiai tekintetben ez a mozgalom a dualista manicheus szekták balszárnyát képezte. Ez a szektás mozgalom a néptömegeket könyörtelen fegyveres harcra mozgósította a "világi rossz" ellen, amelyet a nép szemében gyűlöletes földbirtokos arisztokrácia, valamint az arisztokráciát támogató zoroaszteri papság jelentett.

Péroz utóda, Kavád sah idején a mozgalom vezérének, Mazdak-nak propagandája jelentős sikereket ér el, szövetségre lépett a Mazdakitákkal, akikben a feudálissá váló nemesség ellen vívott harcának támaszait látja. Kavád e politikai sakkhúzását az eftalita rendszerrel való ismeretsége határozta meg, amelynek törzsközösségi hagyományai összhangban álltak a mazdakita mozgalom jelszavaival és Kavád e jelszavak valóra váltásában láthatta annak útját-módját, hogy a Szaszanida birodalom ingadozó egységét megszilárdítsa. Mintaképe a "fehér hun" állam volt. E kísérlete azonban kudarcba fulladt. Kavádot 497-ben a felkelő nemesség megfosztotta trónjától. Kavád erre az eftalitákhoz menekült és az ő segítségükkel tért vissza trónjára. A mazdakita politika folytatása azonban már lehetetlenné vált. Kavád, valamint fia és uralkodótársa Choszrov Anusirván, aki később utóda is lett, megegyezésre jutott az arisztokráciával, kegyetlenül leszámolt a mazdakitákkai és egész sereg politikai reformot valósított meg. Belső-Ázsiában az eftaliták továbbra is a helyzet urai maradtak. Balch, Tochárisztán, Gardzsisztán, Badgisz, Herát, vagyis a mai Afganisztán egész területe az eftalita államszövetség tagja lett.



Az V. század közepén az eftaliták újból támadást indítottak az Indus-folyó völgye ellen. Miután megszerezték a kusáni sahoknak a Kabul-folyó völgyében fekvő birtokait, betörtek Indiába is.

Az V. század végén Tóramána, az egyik eftalita vezér, Közép-Indiában meghódította Málava területét. Fia, Mihirakula (kb. 510- ben lépett trónra), Pendzsáb-bon Szákala városát tette meg székhelyévé. Az eftaliták indiai ága félig önálló államot alkotott, amely bizonyos fokig az eftaliták főuralkodóitól függött, akiknek székhelye Buchara közelében, Peikend- ben volt.

A kínai krónikák szerint, az eftaliták birtokai kelet felé is messze terjedtek. E krónikák adatai szerint idetartozott Kasmír, Gandhána, Vachán, Szogdiána, Buchara. Az eftaliták Kelet-Turkesztánból kiszorították a Zsuan-Zsuan-okat (avarokat) és államukhoz csatolták Kásgart, Chotant és egy sor városállamot.

Az eftalita korszak a kusáni korszakkal az eftalita uralkodók által követett kultúrpolitika és ideológia révén is rokon: a buddhista vallás az eftaliták birtokain új életre kelt és megszilárdult. Az eftalita korszakra datálhatók a Buchara közelében, Varachsában fekvő kastély romjai közelében található monumentális művészi emlékek. Valószínű, hogy Varachsa az eftalita fővezérek egyik székvárosa volt. E művészet stílusbeli sajátosságai, valamint az ábrázolások témaköre alapján e művészetet az indiai budista művészeti iskola késői hajtásának, a kusáni művészi hagyományok újraéledésének tekinthetjük.

Az eftaliták uralma azonban nem volt tartós. Bukását belső és külső erők egyformán elősegítették. A szogd földbirtokos és kereskedő arisztokrácia terhesnek érezte az eftalita uralmat és titokban az eftalita állam külső ellenségeivel keresett kapcsolatokat. Mihirakula az indiai fejedelmek közös támadása folytán, már 529 körül elvesztette Pendzsábot és uralmát egy bizonyos ideig már csak Kasmír felett sikerült megőriznie. A VI. század 60-as éveiben Belső-Ázsiában egy új, hatalmas birodalom alakult ki, amelyet az Orchoni türkök, a zsuan-zsuanok (avarok) korábbi adófizetői teremtettek meg. A VI. század elején került a törökök élére Bumin Kagán, aki 552-bon felszabadította népét az avar uralom alól, megtörte az altájvidéki avar uralmat. Az avar kaganátus megsemmisítése után a türkök kelet felé széles területre kiterjesztették hatalmukat, felléptek a társadalmi és politikai válsággal küzdő Kína ellen, nyugaton pedig Kelet-Turkesztánba és a Szemirecsjébe is behatoltak. Ütött az eftalita birodalom utolsó órája: az ujguroktól származó törökök a perzsa Choszrov Anusirván-nal és a szogd arisztokráciával léptek szövetsége és megsemmisítették az eftalita hatalmat.

De 593-bon a türk kaganátus, miután az újból megerősödött, Kína elleni terjeszkedési politikája kudarcot szenvedett, gazdasági és politikai válságba jut.

A türk közemberek fellázadtak Sa-Po-Li kagán ellen és az ő ellensúlyozására a dinasztia törvénytelen tagját, Ta-Lo-Pien Abruj-t, Mu-Han kagánnak egy rabnőtől született fiát támogatták. Abruj azonban vereséget szenvedett és a kaganátus birtokainak nyugati részébe, Buchará-ba menekült, ahol a buchárai oázis szegény parasztjaival és nincstelenjeivel" szövetkezve, a türk száműzöttek akkora politikai sikereket értek el, hogy a buchárai arisztokrácia Szemirecsjébe, a türk kaganátus védelme alá volt kénytelen emigrálni. A kaganátus kormánya már nem volt elég erős ahhoz, hogy elfojtsa a szövetségre lépett türk és szogd plebejus tömegek mozgalmát, kénytelen korábbi ellenségei, a kínaiak közbelépéséhez folyamodni.

A kagán helytartója, Jabgu Kara-Csurin a török és kínai csapatok élén 586 körül megjelentek Pejkend, a régi eftalita főváros falai alatt. A felkelést elfojtották, Abrujt foglyul ejtették és kegyetlen kínzások közt megölték.

A VIII. század vége Belső- Ázsiában a társadalmi, politikai válság növekedésének és elmélyülésének kora. E válság tünete volt a mazdakita mozgalom és ennek belső-ázsiai visszhangja Abruj lázadása is. A türk kaganátus nyugati és keleti kaganátusra való bomlása, majd mindkét rész politikai hatalmának süllyedése (amelyet a polgárháború és belső villongások idéztek elő), lehetővé tették Kína beavatkozását. Kína meghódította a kaganátus megmaradt részeit és hatalmát a belső-ázsiai királyságokra Is ki akarta terjeszteni. De Korezm éppúgy mint a türk korszakban, ekkor is megőrzi szuverenitását.

A VIII. században Belső-Ázsia politikai színterén az arabok személyében új külső erő jelenik meg. Az arab betörés döntő, korszakot hozó mozzanat volt az egész Közel-Kelet és Közép-Kelet népeinek történelmében.



Valószínű, hogy 751 előtt alakult egy hatalmas birodalom, amely a Krímtől és az Azovi-tenger mellékétől egészen Korezmig terjedt. Ennek az egyesülésnek fontos dokumentuma az úgynevezett "Notitia Episcopatuum", amely a keresztény püspökségek jegyzékét tartalmazza. A kazár keresztény egyház, amely ez idő tájt önálló metropoliát alkotott, s központja a Krím félszigeten, Doroszban volt, hét püspökséget foglalt magában. E jegyzéken harmadik helyen, a krími és itili püspökség után a chvaliszi, vagyis a korezmi püspökség következik. A negyedik helyen a Kubán mellett az onogurok püspöke szerepel. E tényre csakis Korezm és Kazária politikai egysége ad magyarázatot.

Érdekes, hogy a X. században József kazár király a spanyol-zsidó Chaszdai ibn Saprut-hoz intézett híres levelében, Korezmet a kazár birtokok közé sorolja. Ebben az időben azonban ennek, a történelmi hagyományokon kívül, semmi más alapja nem volt.

Kazária és Korezm politikai egysége továbbra is, egészen a VIII. század 60-as évekig fennállt. Midőn 764-ben a kazár csapatok bevették Tbiliszit, élükön Rasz-Tarchan (vagy Asz-Tarchan) korezmi hadvezér állt.

József király levelének adatai szerint, Bulan unokája, Obajda, aki a VIII. század 60-as -70-es éveiben uralkodott, nagyszabású politikai és vallási reformot vezetett be. Obajda a zsidó talmudista papságra támaszkodott, amely "Bagdadból, Chorászánból és görög földről" érkezett.

Erre az időre vonatkozik Bíborbanszületett Konstantin tudósítása a kazáriai polgárháborúról. Ez a háború azzal végződött, hogy a kaganátusból kiűzött egyik nép, akiket Konstantin kavarok néven említ, nyugatra menekült, először a Fekete-tenger északi partjának mellékén elterülő szteppékre, azután pedig Álmos népével szövetkezve a Kárpát-medencébe.

Kavar, a chvar, chovar név nyugati kazár kiejtése nem más, mint a korezmiek saját neve, alán kiejtés szerint chval, choval, chal. Ez utóbbi kiejtés szerint, chalisz formában, a kavarok utódait a XI. században Magyarországon külön népként jegyzik. A kavarok utódai még a XIII. században is megőriztek egy mondát, amely korezmi eredetükre vonatkozott. Kézainál fennmaradt egy monda Aba Sámuel király (1041-1044-ig) korezmi családfájáról. Aba Sámuel a kavar arisztokrácia egyik leszármazottja volt. Nemzetségét az Ed és Edumer testvérpárra, Atilla Csaba nevű fiának korezmi anyától származott fiaira vezeti vissza. A monda szerint Edumer atyja és anyja nagyszámú nemzetségével együtt visszatért Magyarországra.

A VIII. és IX. század határán és a Xl. század folyamán, az öntözött földek területe jelentősen összezsugorodott. Egyáltalán nem használták többé öntözésre a Gávchore keleti fő ágát, Guldurszuntól egészen Kirik-Kizig. Több száz vár rommá változott, s e romok napjainkig ott hevernek a sivatagban.

Nagy mértékben összezsugorodott a másik elágazás, a régi Kelteminár területe is. Sok ezer hektárnyi föld elsivatagosodott. Az osztályharcra is visszavezethetjük számtalan vár és megerősített paraszttanya pusztulását. Ezeken mindenütt háborús dúlás és tűzvész nyomaival találkozunk.

Korezmet a IX. században nem érték olyan nagyarányú külső támadások, amelyek e komor látványt nyújtó elsivatagosodást indokolnák. Osztályharcról tanúskodik a korezmiek tömeges elvándorlása is, amely egészen a X. századig tart. A korezmiek Kazáriába emigrálnak. Itt a korezmi zsoldos testőrség lesz a kagán és a bég hatalmának fő támasza, Kétségtelen, hogy ez a testőrség elsősorban a tönkrement szabad kisparasztok soraiból toborzódott, akik számára csak két lehetőség kínálkozott: vagy az, hogy a feudális urak "szolgái és kediverjei" legyenek, vagy hogy kivándoroljanak.

Tolsztov ezen megállapítása tulajdonképpen pontot tesz a Subir-Ki-bőI Turkesztánba vándorolt Hurri nép korezmi történelmére. Ha vegetatív formában még létezett is korezm, ez a tény a magyar sors alakulására már nem sokat jelentett. Ismételten kiemeljük: leírhatatlan veszteség érte őstörténet-kutatásunkat Kutejba pusztításával. A korezmi irattárat többé pótolni nem lehet, nem láthatunk tisztán a masszagéták, tokárok, jüe-csik, kusánok, fehér hunok, úzok stb. rokonaink értelmetlen testvérharcainak történetében.



: 2036