online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

Mezopotamia

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
A SZOCIALIZMUS GYŐZELME A SZOVJETUNIÓBAN ÉS ENNEK JELENTŐSÉGE AZ ORSZÁG VÉDELMÉNEK MEGSZILÁRDULÁSÁBAN
ALKOTMÁNYOS RENDSZERVÁLTÁS
A fundamentalizmus - iszlam
A SZOVJET CSAPATOK TÁMADÁSA A KARÉL-FÖLDSZOROSON ÉS DÉL-KARÉLIÁBAN
szazadi Európa politikatörténete, kitekintés az Európan kívüli vilagra
Harcom ADOLF HITLER
MIT TUDUNK NIMRUDRÓL?
A KIRÁLYOK TRÓNNEVEI ÉS URALKODÓI CÍMEI
Balesetek 1971-1980 között
A rasídún (632-661) iszlam
 
bal also sarok   jobb also sarok

Mezopotámia

Elméletileg elképzelhető, hogy földünk minden táján az "ember' eljuthatott volna (más csoportoktól függetlenül is) egy magas műveltség fokára, A tények, a régészeti adatok azonban mást bizonyítanak. A szerencsés éghajlaton és földrajzi adottságokon túl szükség volt egy ember-fajra, amely a nagy alkotásokat létrehozta.

Transzkaukázia és Mezopotámia évezredekkel előzte meg műveltségben, civilizációban a föld egyéb régióit. Az "ember" itt tért át az élelemtermelő gazdálkodásra, földművelésre (öntözéssel), állattenyésztésre, itt fedezte fel az érceket, itt indult meg az ipari-, kereskedelmi tevékenység és itt született meg az első szellemi kultúra, a felsőbbrendű vallás, a csillagászat, az idő mérése, mert az ember itt találta fel az írást, amely történelmében kétségkívül a legnagyobb szellemi teljesítmény. Továbbá itt alakultak meg az első városok, államok akkor, amikor másutt még csak állati nívón való tengődés létezett és a művelődés kezdete minden esetben az elő- ázsiai-mezopotámiai góc világosan bizonyítható befolyásának tulajdonítható. A közel-keleti ősi kultúrák fokozatosan terjeszkedtek előbb a szomszédos területekre, majd a távolabbi vidékekre gyarmatos telepesek kivándorlása révén.

Bevezetésként megemlítjük, hogy Eurázsiában kb. Kr. e. 8500-ig visszamenőleg bizonyított a megtelepedett életmód, az állattenyésztés, az élelemtermelő gazdálkodás. Az Anatólia - Szíria Palesztina- Észak- Mezopotámia- Nyugat-Irán területén található telep 444j94e ülések a VI. évezredben kerülnek egymással élénk kereskedelmi kapcsolatban. Az Eridu-Ubaid műveltség (5000-3800) az első egységes, egész Mezopotámiát és a környező területeket magába foglaló kultúra. Kisugárzásai keleten az Indusig, északkeleten Turkesztánig, nyugaton Egyiptomig kimutathatók.

Az időtlen idők óta halász-vadász, gyűjtögető életmódot folytató ember a Közel-Keleten kb. Kr. e. 8500 körül érte el az újkőkor fejlettségi fokát: élelemtermelő, állattenyésztővé vált, ami azt jelentette, hogy a létszáma az adott területen megszázszorozódhatott.

A Kr. e. VI. évezred folyamán Elő-Ázsia földművelő-állattenyésztő kultúráinak területén hatalmas mérető demográfiai robbanás következett be, amelynek során e műveltségek földművelő telepesei valósággal elárasztották a környező vidékeket a Kárpát-medencétől Közép- Iránig és a Kaukázustól, Turkesztántól a Perzsa-öbölig. Ez az a folyamat, melyet G. Childe nyomán gyakran neolitikus forradalomnak neveznek.

Ezen értekezésnek nem lehet tárgya Mezopotámia történelmének fejtegetése. Mégis, meg kell magyarázni, miként kerülhettek a magyarság feltételezhető szumér ősei a Tigris és az Euphrates vidékéről Turkesztánba, Belső-Ázsiába.

A Kur és az Araxes folyó völgye látszik a legvalószínűbb területnek, ahol a neolitikum, a földművelő és állattenyésztő társadalom megszületett. Ez a terület rendelkezik kielégítő mennyiségű csapadékkal, itt voltak találhatók a termeszthető növények (gabona, hüvelyesek) és a könnyen megszelídíthető állatok (kecske, juh) vad fajtái. Ez a mai Azerbajdzsán területe. Évezredek alatt csak lassan alakult ki a mezolitikumból az újkőkor, miközben a népsűrűség is megnövekedett. Innen vándorolt szét az az emberfajta, amelyet ma kaukázusinak neveznek és Itt kellett lennie Aratta és Enmerkár városállamnak, ahonnan a szumérok ősei délre vándoroltak.

Csak lassan derült fény a Kr. e.-i III. évezred szumér magaskultúrájára. Miután, Ur, al-Ubaid, Uruk és Eridu melletti törmelékdombok archaikus rétegeit felkutatták, kiderült, hogy Mezopotámia déli felében, az alluviális síkságon az Eridu- Ubaid műveltséggel kezdődött az újkőkori kultúrfejlődés. Mivel az első magaskultúra kétségkívül Dél-Mezopotámiában alakult ki. Ezen évezredes előzmények láttán sokáig az a vélemény uralkodott, hogy a magasabb fokú emberi művelődés kezdeteit, a földművelő életforma kialakulását is a nagy mezopotámiai folyók termékeny alföldi területein kell keresni. De utóbb Észak-Mezopotámiában, Szíriában egyre-másra tártak fel olyan ősi földművelő településeket, amelyeknek kezdetei tetemesen megelőzték a délieket. Bebizonyosodott, hogy a kielégítő mennyiségű természetes csapadékkal rendelkező északabbi területeken sokkal korábban megkezdődött a földművelés, mint a déli síkságon, ahol az esőzések hiánya következtében csak komplikált öntözőrendszerek, folyamszabályozások, víztároló építkezések segítségével és azok folyamatos karbantartásával lehetett számottevő terméshozamot elérni illetve rendszeres földművelést űzni.

De ...a dél-mezopotámiai síkság számottevő benépesedése csak akkor történhetett meg, amikor az északabbi primér élelemtermelő műveltségek technikai és társadalmi fejlődése elérte azt a fokot, amelyben az említett hatalmas mérető vízszabályozó munkálatok technikailag és szervezetileg is kivihetőkké váltak.

Az ércekben és egyéb nyersanyagokban szegény Mezopotámia már korán nagymértékű érc- illetve fémbehozatalra szorult.

Az ércszükséglet a bronz mind szélesebb körű használatával a mindennapi életben egyre nagyobb arányokat öltött, s a zökkenőmentes nyersanyagellátás a szumér városállamok számára létkérdéssé vált - olyanformán, mint manapság az olaj. Ezt bizonyítják a legősibb szumér eposzok is, az uruki királyok alakjai köré fonódott hősmondák, amelyek szinte kivétel nélkül a különféle nyersanyagok beszerzésére indított expedíciók, karavánok viszontagságait részletezik. Észak Iránban, Turkesztánban, Afganisztánban 3000 körül kimondottan városias jellegű települések keletkeznek, a réz és a pecsétnyomók használata általánosan elterjedt. A kutatás mindezen jelenségeket a szumér kultúra terjeszkedésének számlájára írja, s részben a lazúrkő kereskedelem útvonalainak megszilárdulásával magyarázza. Fontos tudni: Mezopotámia közvetlen környékéről nem ismerünk ónlelőhelyeket. A legközelebbi ónbányák Északkelet- Iránban találhatók. A szumér bronzművesség ezen elengedhetetlen nyersanyaga innen származik. Tehát a lazúrkőhöz a csakhamar még sokkal fontosabbá váló ón is társult.

Kétségkívül e fontos kereskedelmi utakkal hozható kapcsolatba a Turkesztánban 3000 táján végbement nagy mérető mezopotámiai gyarmatosítás. A mezopotámiai telepesek lassú, de folyamatos beszivárgása Turkesztánba az egész III. évezred folyamán tovább tartott. Ezen, távolsági kereskedelemmel kapcsolatos gyarmatosításokon túl, az első magas kultúrát megteremtő szumér nép elvándorlásának egyéb okai is voltak: a túlnépesedés, ökológiai változások, a termőtalaj szikesedése és politikai események.

Ha egy térség lakossága a gyűjtögető életformáról áttér a földművelésre és állattenyésztésre, lélekszáma megszázszorozódhat. Ez a jelenség következett be Mezopotámiában, ahol a népsűrűség kb. 5800 körül érte el azt a kritikus határt (négyzetkilométerenként 7-9 lélek), amely az éhínségekkel a kivándorláshoz vezetett. 5400 körül az elvándorló előázsiai telepesek elérték Közép-Iránt és gyarmatosították az addig kihasználatlanul heverő, esőben szegény dél-mezopotámiai és susianai (elámi) síkságot is, miután valamivel előbb, kb. 5600-5500 között a samarrai műveltség területén kifejlesztették az öntözéses- csatornázásos mezőgazdaság technikáját. A vándorlások azonban a VI. évezred utolsó századaiban is tovább tartottak, s az előázsiai földműves telepesek 5000 táján már az egész Balkánt és a Kárpát-medence déli területeit is gyarmatosították, keleten pedig eljutottak Dél-Turkesztánba.

Az ősi előázsiai műveltségek területéről történt elvándorlások esetében a túlnépesedésen kívül a természetes környezet biológiai egyensúlyában bekövetkezett változások is nagy szerepet játszottak. Bebizonyosodott, hogy az ember tevékenysége már az újkőkorral kezdődően egyre nagyobb méretővé váló, jóvátehetetlen pusztításokat okozott a természetben. A korai újkőkor idején még összefüggő, hatalmas szubtrópikus erdőségek biztosították a kielégítő mennyiségű csapadékot és megakadályozták a talaj erózióját is. A népszaporodás és a termőtalaj gyors kimerülése következtében szükségessé vált óriási mérető erdőirtások, valamint a háziállatok legeltetése tönkretette a táj ökológiai egyensúlyát.

A termőföldek, a legelők fokozatos eróziója és az esőzések csökkenése, a Közel-kelet viszonylag sűrűn lakott neolitikus területeinek egyre nagyobb mértéket öltő ökológiai pusztulása és kiszáradása egyik igen fontos oka és előidézője volt a hullámszerűen ismétlődő kivándorlásoknak, amelyeket a régészet Nyugat-Eurázsia délebbi területein kimutatott. Ugyanígy az ősi észak-iráni és főleg a dél-turkesztáni földművelő kultúrák területének fokozatos elnéptelenedése, az ottani műveltségek derékba törése a 3-2 évezred fordulója táján, és után, szintén jórészt a táj ökológiai pusztulásának, az oázisok kiszáradásának következménye volt.

Mindehhez járult a csatornarendszereken alapuló folyóvölgyi földművelő kultúrák réme: az elszikesedés. A III. úri dinasztia utolsó évtizedeiben Dél-Mezopotámia már teljesen az északabbi vidékek gabonaszállítmányaira volt utalva, s ezek elmaradása-az amoriták betörései miatt katasztrofális éhínséghez vezetett, ami a II. úri dinasztia birodalmának felbomlását is maga után vonta. A szikesedés következtében beállott nagymérvű terméshozam-csökkenés szintén igen lényegesen hozzájárult a dél-mezopotámiai szumér népesség elvándorlásához a III. évezred végén és a II. elején. Így az akkád és az amorita beözönlés által kiváltott, már önmagukban véve is jelentős szumér migrációkat a szinte pontosan egyidejűleg bekövetkezett szikesedés valóságos népvándorlássá fokozta.

Kb. 2450-től kezdve döntő jelentőségű politikai és etnikai változások következtek be Mezopotámiában. Az arab sivatag és a szíriai styeppe irányából már a III. évezred derekára annyira megerősödtek, hogy 2450 körül magukhoz ragadták a politikai hatalmat. Sarrukin (I. Sargon) megteremtette az akkád birodalmat, amely egész Mezopotámiát, Szíriát, sőt rövid időre Elámot is magába foglalta, s ~az alsó tengertől a felsőig" terjedt.

Ettől az időtől kezdve az akkád, majd csakhamar az amorita- szemita elem mind jobban tért hódított Mezopotámiában. Sargon és utódai megszüntették a szumér városállamok autonómiáját, amely korábban a hegemón szumér dinasztiák uralma alatt is fennállt, a politikai és vallási hierarchia vezető pozícióiba mindenütt akkádokat ültettek, az akkád harcosoknak nagy kiterjedésű hűbérbirtokszerű területeket juttattak katonai kötelezettség fejében. Ezek a rendelkezések természetesen nagyfokú elkeseredettséget és ellenállást váltottak ki a szumér őslakosság széles rétegei körében, Sargon utolsó éveiben megkezdődtek az akkádellenes szabadságharcok, közvetlenül halála után pedig az egész birodalomban hatalmas mérető véres felkelések robbantak ki.

Az ilyen általános jellegű felkelések minden egyes akkád király halálakor rendszeresen megismétlődtek. Az akkád birodalom végét okozó gall támadás is a szumér városállamok tömeges felkelésével időbelileg koordináltan következett be. A szuméroknak azonban arra is volt lehetőségük, hogy kivonják magukat az akkád uralom alól. Az elvándorlás útjai ugyanis Elámon keresztül és a Zagrosz hegység mentén északkelet és észak felé az akkád hegemónia idején jobbára szabadon voltak. Igen nagy valószínűséggel feltehető, hogy az állandóan ismétlődő felkeléseket véresen megtorló akkádok elől tömegesen menekültek el a szumérok és a birodalom más leigázott népei - pl. a hurrik Kazallu környékéről és az egyéb észak-mezopotámiai területekről.

Az elvándorló csoportok magvát kétségkívül a felkelésekben aktívan résztvevő, s az akkádok bosszújától joggal tartó, kulturálisan és etnikailag öntudatosabb rétegek alkották. Ezekhez csatlakoztak nyilván azon egyszerű földművesek is, akiket az akkád királyok kiüldöztek termőföldjeikről, kertjeikből és datolya pálmaligeteikből, hogy saját katonaságuknak megélhetést biztosítsanak.

A telepes katonaság számát - rendkívül óvatosan számolva minimálisan 50-60 000-re kell tennünk, ami legalább ugyanennyi, de sokkal inkább kétszer-háromszor annyi szumér család földjeinek kisajátítását jelentette.

Már Sargon első telepítése idején legalább 150 000- 180 000 szumér család - azaz 600-700 000 ember részben földönfutóvá, részben saját korábbi birtokán rabszolgává vált. Lagas városállama Umingirsu és Gudea uralkodása alatt már 40 évvel a gutik kiverése előtt teljes függetlenséget élvezett. Egykorú följegyzésekből tudjuk, hogy Lagas ebben az időszakban virágzó állam volt. Kb.1600 km2-nyi területtel és 216 000 lakossal.

Ezekből az egykorú adatokból következtethetünk a szumir területek akkori (kb. Kr. e. 2290- 2250 körüli) össznépességének nyilván több millióra rúgó számára is.

A III. úri dinasztia utolsó évtizedeiben az amurru nomádok (amoriták) Szíria térségéből az Eufratesz középső szakasza felé nyomultak, megvetették lábukat Mari városa környékén; tehát az északnyugat felé vezető kereskedelmi utak megszakadtak és akadályozták a létfontosságú csatornahálózat karbantartását. Ezért a birodalom központjában, a déli szumir törzsterületeken tartós éhínség ütött ki. Nem sokkal ezután az elámiak is megkezdték támadásaikat, s Ibbisin 24. évében, 2141 körül véglegesen megdöntötték a III. úri dinasztiát: elpusztították Urt és Ibbisint a lakosság tekintélyes részével együtt elhurcolták. Mezopotámia ismét apró városállamok mozaikjára esett szét, amelyekben a vezetést a továbbra is nagy tömegekben beözönlő amoriták vették kezükbe. Általános anarchia lett úrrá Mezopotámiában. Ezért már Ibbisin uralkodása alatt feltétlenül számolnunk kell az éhező dél-mezopotámiai szumér lakosság tömeges elvándorlásával. A dinasztia bukása után az elvándorlás tovább tartott.



: 1550


Felhasználási feltételek