online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

Online dokumentumok - kep
  

BELORUSSZIJA FELSZABADÍTÁSÁNAK KEZDETE

történelem



felso sarok

egyéb tételek

jobb felso sarok
 
A SZOCIALIZMUS GYŐZELME A SZOVJETUNIÓBAN ÉS ENNEK JELENTŐSÉGE AZ ORSZÁG VÉDELMÉNEK MEGSZILÁRDULÁSÁBAN
Az Eftalita - vagy fehér hun Birodalom és Korezm
Az Umajjadok utolsó esztendei (705-750) - iszlam
KÖZÉP-KELET-EURÓPA NAGY ÁTALAKULÁSA - SIKEREK ÉS CSALÓDÁSOK
ALKOTMÁNYOS RENDSZERVÁLTÁS
EGYÜTT VAGY KÜLÖN? CIGÁNYOK, ROMÁK, MAGYAROK ÉS AZ ISKOLA
Athén gazdasaga, tarsadalma és allamszervezete a Kr.e.V. szazadban
AZ ÚJ, DEMOKRATIKUS LENGYELORSZÁG ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE
Géza és Szent Istvan uralkodasa
KIK A HUNOK?
 
bal also sarok   jobb also sarok

BELORUSSZIJA FELSZABADÍTÁSÁNAK KEZDETE


1. Az OSZFSZK nyugati területeinek felszabadítása. A Vörös Hadsereg eléri Belorusszija határait Abban az idöben, amikor a Vörös Hadsereg Ukrajnában a föcsapást mérte, a szovjet csapatok az arcvonal középsö szakaszán is támadásba lendültek. A harcok fö célja az volt, hogy ledöntsék az úgynevezett "Keleti fal"-nak Nyeveltöl, Vityebszktöl és Orsától keletre, majd a Szozs mentén Gomelig húzódó középsö szakaszát, még messzebbre vessék vissza Moszkvától az ellenséget, felszabadítsák Szmolenszket, és elfoglalják a "szmolenszki kaput", a Dnyeper és a Nyugati-Dvina közét, amelyen át vezettek a Belorussziját országunk központi részével összekötö föbb utak. Ez lehetövé tette volna, hogy csapataink felszabadítsák a belorusz földet, s megakadályozzák a német fasiszta csapatok nagyarányú átcsoportosítását a "Közép" hadseregcsoporttól Ukrajnába. Miután az ellenség Kurszknál vereséget szenvedett, és hadászati védelembe ment át, mindenáron igyekezett megkapaszkodni az arcvonal középsö szakaszán, és a Vörös Hadseregre rákényszeríteni az állásharcot. A hitlerista hadvezetés úgy számolt, hogy ha csapatai 250-300 kilométerre állnak Moszkvától, ezzel állandóan fenyegeti a szovjet fövárost, és az egész központi iparvidéket. Különösen nagy figyelmet fordított az ellenség Szmolenszknek, a központi csoportosítás északi szárnyán levö hatalmas ellenállási csomópontnak a megerödítésére. Attól tartott ugyanis, hogy a Kalinyini és a Nyugati Front csapatai, amelyek jelentös tért nyertek nyugat felé, kedvezö (átkaroló) helyzetüket kihasználva csapást mérnek a "Közép" hadseregcsoport oldalába és hátába. A német fasiszta hadvezetés attól is félt, hogy ha a szovjet csapatok elérik Szmolenszket, ez megnehezíti Belorusszija megtartását. A német szárazföldi csapatok vezérkarának a keleti országok hadseregével foglalkozó osztálya a "Közép" hadseregcsoport arcvonalán kialakult helyzetet értékelve következtetéseiben hangsúlyozta: Szmolenszk körzetének elfoglalása "amellett, hogy jelentösen növelné a Szovjetunió tekintélyét, újabb hadmüveleti lehetöségeket nyújtana hadvezetése számára . . ." A továbbiakban figyelmeztetett arra, hogy a szovjet csapatok igyekeznek majd "minél messzebbre elöretörni nyugat felé és ezzel kedvezö megindulási körzeteket biztosítani maguknak a Minszk elleni késöbbi hadmüveletekhez . 727g67h . ." A hitlerista hadvezetés ezért tartotta az arcvonal középsö szakaszán csapatainak egyik legnagyobb csoportosítását. Bármilyen súlyos helyzet alakult is ki Orjol és Belgorod alatt, egyetlen hadosztályt sem dobott át a kurszki kiszögellés körzetébe, söt ellenkezöleg, megerösítette csapatait a szmolenszki irányban. Az ellenség szempontjából nehéz helyzet alakult ki a hadtáp területén is. Augusztus elején az ellenség közlekedési vonalain a kalinyini és a szmolenszki terület partizánjainak nagy eröi müködtek: mintegy 15 ezer fö. A szomszédos vityebszki és mogiljovi területen több mint 30 ezer belorusz partizán harcolt tevékenyen a megszállókkal. A szovjet hazafias szervezetek a hadtápterület csaknem valamennyi nagyobb helységében illegális munkát végeztek. A partizánok jelentös ellenséges eröket vontak el az arcvonalról. A hitlerista vezetés 1943 nyarán csupán a Kalinyin és a Szmolenszk területi partizánok ellen négy hadosztályt és több önálló egységet vetett be. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása utasításának megfelelöen július végén a Kalinyini és a Nyugati Front csapatai megkezdték az elökészületeket a támadáshoz ( 15. sz. térkép). A hadmüvelet terve szerint a föcsapást a Nyugati Front csapatai mérték (parancsnokuk Szokolovszkij vezérezredes, a haditanács tagja Bulganyin altábornagy, a törzsfönök Pokrovszkij altábornagy). A front azt a feladatot kapta, hogy Jelnya és Szpasz-Gyemenszk körzetében zúzza szét az ellenséget, majd a továbbiakban támadjon Roszlavl irányában. A jobbszárnyon a front eröi egy részének a Kalinyini Front csapataival együttmüködve el kellett foglalnia Jarcevo körzetét, majd tovább kellett fejlesztenie a támadást Szmolenszk irányában. A Kalinyini Front csapatai (parancsnokuk Jeremenko vezérezredes, a haditanács tagja Leonov altábornagy, a törzsfönök Kuraszov altábornagy) azt a feladatot kapták, hogy balszárnyukkal mérjenek csapást Duhovscsinára, és a Nyugati Front jobbszárnyhadseregeivel együttmüködve támadjanak Szmolenszk irányában. A német fasiszta csapatoknak Szmolenszk és Roszlavl körzetében való szétzúzása után a terv szerint tovább kellett fejleszteni a támadást Belorusszija belsejébe. A föhadiszállás a frontok müködésének összehangolására Voronov tüzérségi fömarsallt küldte ki. A szmolenszki hadmüvelet kezdetekor a Kalinyini és a Nyugati Fronttal szemben a "Közép" hadseregcsoport csapatai álltak; nevezetesen a 3. páncélos hadsereg és a 4. hadsereg, valamint a 2. páncélos hadsereg eröinek egy része, összesen 40 hadosztály. A csapatok jelentös része már régóta az arcvonalban volt, gazdag harci tapasztalattal rendelkezett, emberrel és harci technikai eszközökkel teljesen fel volt töltve. A hosszú idö óta egy helyütt védö ellenség öt-hat védöövböl álló erös védelmi rendszert épített ki. A védelem általános mélysége elérte a 100-130 kilométert. Különösen jól megerödítették a fövédöövet és a második védöövet. A fövédööv peremvonala föképpen az uralgó magaslatokon húzódott, s azt drótakadályokkal és aknamezökkel fedezték. A fövédööv arcvonalának egy kilométeres szakaszára hathét vasbeton, illetve fa-földeröd jutott. A második védööv majdnem ugyanúgy volt berendezve, mint az elsö. Az ilyen erös védelem áttörése és az erdös-mocsaras terep leküzdése gondos elökészítést, sok és nagy ürméretü tüzérséget és harckocsit, továbbá rengeteg löszert kívánt. Minthogy ebben az idöben folyt a kurszki ütközet, a föhadiszállás a szükséges eröknek és eszközöknek csak egy részét tudta a Kalinyini és a Nyugati Front rendelkezésére bocsátani. A csapatoknak fölöttébb kevés löszer jutott. A helyzetet az is megnehezítette, hogy az ellenség felfedte a támadás elökészületeit, és megerösítette csapatait. Néhány nappal a Kalinyini és a Nyugati Front támadásának megindulása elött megélénkült a partizántevékenység. A belorusz partizánok augusztus 3-re virradó éjjel nagy erejü csapást mértek a "Közép" hadseregcsoport közlekedési vonalaira. Egyidejüleg támadásba mentek át a kalínyini és a szmolenszki partizánok is. Tevékenységük eredményeképpen a "Közép" hadseregcsoport hadtápterületén jelentösen csökkent a vasútvonalak átbocsátóképessége. A Nyugati Front csapatainak támadása augusztus 7-én kora reggel kezdödött. Tüzérségi elökészítés után a Szpasz-Gyemenszktöl keletre levö körzetböl támadásba lendült a front csapásmérö csoportosításának három hadserege: Polenov altábornagy parancsnoksága alatt az 5. hadsereg, Trubnyikov altábornagy 10. gárdahadserege és a Gordov altábornagy vezette 33. hadsereg. A hitleristák megpróbálták szokásos taktikájukat alkalmazni. A tüzérségi elökészítés kezdetén elhagyták elsö árkukat, és a közlekedöárkokon keresztül visszarohantak a következö harcárkokba. Ámde a szovjet tüzérség itt is elárasztotta öket tüzével. A tüzhenger nyomában rohamra indult a harckocsikkal támogatott gyalogság. A szovjet csapatok hamar elfoglalták az elsö árkokat. A fövédöövért vívott heves harc azonban elhúzódott. Az ellenség számtalan löveg és aknavetö összpontosított tüzével támogatott ellenlökést indított. A csapásmérö csoportosítás csapatai az ellenlökéseket visszaverve a nap végéig csak négy kilométernyit nyomultak elöre. A Nyugati Front parancsnoksága a védelem áttörésének meggyorsítása céljából ütközetbe vetette a front második lépcsöjét, a Zsuravljov altábornagy parancsnoksága alatt álló 68. hadsereg magasabbegységeit. A rossz idöjárás ellenére hatékonyan müködtek a Gromov altábornagy vezette 1. légihadsereg repülöi. A támadás elsö napjaiban több mint 1200 felszállást hajtottak végre, ebböl mintegy 200 felszállást éjszaka. A páncélos csapatokat, a tüzérséget, a felvonuló tartalékokat és a löszerraktárakat támadó szovjet repülök nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. Az ellenség állásai megtartása érdekében ütközetbe vetette az orjoli irányból ide rendelt 2. páncélos hadosztályt, valamint a 36. és az 56. gyalogos hadosztályt. Velük több ellenlökést hajtott végre a csapásmérö csoportosítás ellen. A front csapatainak ezért csak a hadmüvelet negyedik napján sikerült áttörniük az ellenség védelmét. A legnagyobb sikert nem a csapásmérö csoportosítás támadási sávjában érték el, hanem attól jóval délre: a Kirovtól északra, Popov altábornagy parancsnoksága alatt támadó 10. hadsereg sávjában. Az érlelödö siker továbbfejlesztése céljából a Nyugati Front parancsnoksága a 10. hadsereget megerösítette az 5. gépesített hadtesttel. A hadtest azt a feladatot kapta, hogy vágja át a varsói országutat, és tartsa a lövészegységek beérkeztéig. Ezután a hadtestnek Szpasz-Gyemenszktöl nyugatra be kellett volna hatolnia az erdökbe, és át kellett volna vágnia a jelnyai vasútvonalat. A hadtest csapatai azonban az ellenség váratlanul erös ellenállásába ütköztek, és hosszadalmas harcokba bonyolódtak. Emellett az ellenséges légierö, a légvédelem rossz megszervezése miatt, jelentös veszteséget okozott a hadtestnek. A hadtest "Valentina" típusú angol könnyü harckocsikkal volt felszerelve; ezek pedig nem bizonyultak eléggé mozgékonyaknak; gyenge volt a fegyverzetük és a páncélzatuk is. Ezért hamar harcképtelenekké váltak. A 10. hadsereg csapatai lassú ütemben elönyomulva, augusztus 12-én bekerítéssel fenyegették a Szpasz-Gyemenszk körzetében levö ellenséges csoportosítást. A német fasiszta vezetés az említett körzet megtartására irányuló minden igyekezete ellenére, kénytelen volt csapatait a szpasz-gyemenszki kiszögellésböl visszavonni délnyugati irányban. A szovjet csapatok az ellenséget üldözve augusztus 13-án felszabadították Szpasz-Gyemenszket. Ugyanezen a napon támadásba mentek át a Kalinyini Front hadseregei: Zigin altábornagy parancsnoksága alatt a 39. hadsereg és Golubev altábornagy parancsnoksága alatt a 93. hadsereg. E hadseregeket Papivin vezérörnagy 3. légi hadserege támogatta. A front csapatai a föcsapást Duhovscsinára mérték. Az ellenség itt is makacs ellenállást tanúsított. Csupán az elsö napon 24 ellenlökést hajtott végre harckocsik és repülök támogatásával. Tizenöt napi szakadatlan harcok árán a támadó csapatoknak csak hat-hét km mélyen sikerült beékelödniük az ellenség védelmébe. A további rohamok nem jártak eredménnyel. A német fasiszta hadvezetés óriási jelentöséget tulajdonított annak, hogy a középsö arcvonalszakaszon megtartsa állásait, ezért Orjol alól több új magasabbegységet rendelt ide. Augusztus 1-töl 18-ig az orjoli irányból 13 hadosztályt csoportosítottak át a szmolenszki és roszlavli irányba, ebböl a Nyugati Front föcsapásának irányában 11 hadosztály, a Kalinyini Front sávjába pedig két hadosztály jutott. A szovjet hadvezetés, hogy átcsoportosítást hajtson végre és felzárkóztassa a hadtápot, átmenetileg beszüntette a Kalinyini és a Nyugati Front támadó tevékenységét. Az újabb támadás elökészületei augusztus végéig tartottak. Az egyik legnehezebb feladat változatlanul a löszerellátás volt. A csapatok az egész hadmüvelet során löszerhiánnyal küzdöttek. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása megváltoztatta a Nyugati Front föcsapásának irányát. Az új terv szerint a föcsapást nem Roszlavl, hanem Jelnya és tovább, Szmolenszk irányában kellett mérni. A Kalinyini és a Nyugati Front most a szmolenszki irányban összpontosította föeröit. Jelnya volt a Szmolenszkhez vezetö út kulcsa, ezért az ellenség nagy figyelmet fordított védelmére. Az erdöket és a mocsarakat, valamint az Ugra és a Gyeszna elmocsarasodott árterületét kihasználva a hitleristák itt szilárd védelmet szerveztek. A város szomszédságában levö magaslatokat különösképpen megerödítették. Augusztus 28-án, tüzérségi és légi elökészítés után a Nyugati Front csapásmérö csoportosítása újból támadásba lendült. Az elsö napon a szovjet csapatok hat-nyolc km mélyen hatoltak be az ellenség védelmébe. A 33. hadsereg támadási sávjában bevetették az 5. gépesített hadtestet, amely egy nap alatt további 6-10 kilométernyi tért nyert és a lövészegységekkel együtt elfoglalta az ellenség több támpontját. A Koselovo támpontért vívott harcban kitünt a Radcsenko százados parancsnoksága alatt müködö gépkocsizó lövészzászlóalj. Amikor a zászlóalj a faluhoz ért, a nap már lehanyatlott. A falu felöl egy nehéztüzér üteg tüzelt, a falu széléröl pedig géppuskával lötték a szovjet alegységeket. Radcsenko százados úgy határozott, hogy arcból támadást színlel, föeröivel pedig a sötétség leple alatt megkerüli a falut, és hátba támadja az ellenséget. A zászlóalj alegységei a vizenyös lapályon és bozótoson át megkerülték Koselovót, és meglepésszerüen megrohamozták az ellenséget. A tapasztalt tiszt számítása bevált. A faluban a hitleristák között pánik tört ki. Fegyverüket elhajigálva menekültek. A fontos támpontot csaknem veszteség nélkül sikerült felszámolni. Két napig tartó harc eredményeképpen sikerült az ellenség védelmét csaknem 15 km mélyen áttörni, és csapatait az Ugra bal partjára, Jelnyához visszavetni. Augusztus 30-án a frontparancsnokság bevetette az áttörésbe Burgyejnij vezérörnagy 2. "Tacinszkajai" gárda-harckocsihadtestét. Három nappal korábban a hadtest életének nagy eseményét ünnepelte. A hadtest parancsnoka a 4. gépkocsizó lövészdandárnak, valamint a 25. és a 26. harckocsidandárnak harci érdemei elismeréséül a Szovjetunió Legfelsö Tanácsának Elnöksége nevében átnyújtotta a gárdazászlót. A dandárok minden tagja a zászlóra tett esküvel megfogadta a kommunista pártnak, a hazának, a szovjet népnek, hogy utolsó csepp véréig, szíve utolsó dobbanásáig halálmegvetéssel pusztítja a fasiszta betolakodókat. A gárdisták becsülettel megtartották esküjüket. Az új harcokban bátorságukkal és hösiességükkel bizonyították be, hogy méltók a megtisztelö "Tacinszkajai" névhez, amelyet a Sztálingrádnál vívott dicsö harcokban nyert hadtestük. A harckocsizók egyetlen nap alatt 20 kilométert nyomultak elöre, és a 10. gárdahadsereg csapataival együttmüködve elérték Jelnyát. A város elleni rohamot augusztus 30-án 18 órakor rövid tüzcsapás után kezdték. Keletröl a 29. gárda-lövészhadosztály tört Jelnya felé, délröl pedig a gárda-harckocsidandárok. A 87. és a 93. gárda-lövészezred és a 119. harckocsiezred hamarosan elüzte a fasisztákat a város keleti pereméröl, és megkezdte az utcai harcokat. Estére elérték a várost a 10. gárdahadsereg más csapatai és magasabbegységei is. Az ellenség nagy veszteségek után augusztus 30-án kénytelen volt feladni hatalmas ellenállási csomópontját, Jelnyát. Heves harcok folytak a front jobbszárnyán is. Itt a Gluzdovszkij vezérörnagy parancsnoksága alatt álló 31. hadsereg, valamint az 5. és a 68. hadsereg támadott. Az ellenség attól tartva, hogy a szovjet csapatok a Jelnyától visszavonuló csoportosítás hátába kerülhetnek, szívósan ellenállt. Ámde állásai megtartására irányuló minden kísérlete végül is hiábavalónak bizonyult. Az 5. hadsereg csapatai sikeresen átkeltek a Dnyeper felsö folyásán, és szeptember 1-én felszabadították Dorogobuzst. A szovjet magasabbegységek több szakaszon átkeltek a Gyesznán és a Sznopotyon, s öt nap alatt 40 kilométernyi tért nyertek. A Nyugati Front csapatai azonban az ellenség védelmének mélységében mind nehezebben küzdötték magukat elöre. A német fasiszta vezetés a 3. páncélos hadsereg tartalékából egy gyalogos hadosztályt, a föparancsnoksági tartalékból pedig egy gépesített SS dandárt dobott át ide, és segítségükkel a visszavonuló egységek Jelnyától nyugatra megkapaszkodtak az elöre berendezett védelmi terepszakaszokon. Ilyen körülmények között a Nyugati Front csapatainak újból be kellett szüntetniük támadó tevékenységüket, és gondosan fel kellett készülniük a megnövekedett ellenállás letörésére. Szeptember 15-én újból megindították a támadást. A föcsapást változatlanul Szmolenszk irányában mérték. Az ellenség védelmét már az elsö napon áttörték. Jelentös sikert értek el Jarcevo irányában a 31. hadsereg csapatai. Ügyes manöverezéssel megkerülték az ellenség ellenállásának gócait, és Jarcevótól két és fél kilométerre keletre áttörték az ellenség utolsó védelmi terepszakaszát, s benyomultak a város külsö kerületeibe. Az ellenség nem számított a szovjet csapatok ilyen gyors elönyomulására, s most kénytelen volt sietve visszavonulni a Vop folyó mögé. A támadók az ellenség nyomában átkeltek a folyón, és észak, kelet és dél felöl elérték a várost. Szeptember 16-án Jarcevo felszabadult. A városért vívott harcokban az ellenség halottakban mintegy ezer katonát és tisztet vesztett. Sikeresen folytatódott a Nyugati Front csapatainak támadása a másodrendü, roszlavli irányban is. A német fasiszta csapatok megpróbáltak elszakadni a Vörös Hadsereg támadó egységeitöl, és a Gyeszna mentén védelemre berendezkedni, de sikertelenül. A 10. hadseregjobbszárny-magasabbegységei lendületesen átkeltek a folyón, és több hídföt vettek birtokba a jobb parton. Kudarccal végzödtek az ellenségnek a Kalinyini Front megállítására irányuló kísérletei is. A front csapatai szeptember 14-én újból megindították a támadást, áttörték az ellenség védelmét, és szeptember 19-én felszabadították Duhovscsinát. Ezzel a Szmolenszkhez vezetö útról is eltünt az utolsó akadály. A szmolenszki irányban védö német fasiszta csapatok nehéz helyzetbe kerültek. "Az orosz Nyugati Front csapatai írja Tippelskirch Dorogobuzs, Jelnya terepszakaszról csapást mértek a ŻKözép® hadseregcsoport balszárnyára, hogy áttörjenek Szmolenszk felé. Most nyilvánvalóvá vált, hogy a 9. hadsereg által védett, messze keletre kiugró arcvonalszakaszt lehetetlen tovább tartani." Szeptember 19-én a Nyugati és a Kalinyini Front támadása már 250 km széles sávban bontakozott ki. A Nyugati Front csapatai egész mélységében áttörték az ellenség védelmét, átvágták a szmolenszkroszlavli vasútvonalat és országutat, és szeptember 24-én kijutottak a Szozs folyóhoz, délröl átkarolva az ellenség Szmolenszk körzetében levö csoportosítását. Szeptember 21-én a Kalinyini Front magasabbegységei elfoglalták Gyemidov városát, s így csapataink észak felöl is megkerülték a szmolenszki csoportosítást. A Nyugati Front csapatai Szmolenszk elött, az ösi orosz város, az orosz nép sok dicsö höstettének tanúja elött álltak. Szmolenszket már régen is a "moszkvai állam kulcsának" nevezték. Több mint két évig szenvedett a város a német fasiszta iga alatt, de most elérkezett felszabadulásának napja. Az ellenség megkísérelte, hogy a város körzetében a Dnyeper bal partján védelmet szervezzen, de elkésett vele. A szovjet csapatok a szükségeszközök nagyarányú felhasználásával lendületesen átkeltek a folyón, s a 31. és az 5. hadsereg magasabbegységei hamarosan elfoglalták a bal partot. Ugyanakkor a 68. hadsereg csapatai is támadták a várost. Szeptember 24-én estére a szmolenszki ellenséges helyörséget három oldalról körülzárták. Egész éjszaka folytak a harcok. Az ellenség heves ellenállást tanúsítva ketrecbe zárt vadként hol az egyik, hol a másik oldalra ugrált. El se háríthatta még a rohamot az egyik szakaszon, máris kénytelen volt átdobni eröit a másikra. A szovjet csapatok városnegyedröl városnegyedre haladva tisztogatták meg a megszállóktól Szmolenszket. Szeptember 25-én reggelre teljesen felszabadult e nagy területi székhely, az ellenség fontos hadászati ellenállási csomópontja. A fasiszta barbárok füstös romhalmazzá változtatták a gyönyörü várost a Dnyeper fölé emelkedö fellegvárának ösi falaival és bástyáival együtt. A városból való elmenekülésük elött szerették volna nyugatra hajtani az egész lakosságot és csak a Vörös Hadsereg elönyomulása gátolta meg öket ebben. Az emberek ezrei menekültek meg így a biztos haláltól. A kimerült emberek örömkönnyeket hullatva fogadták felszabadítóikat. Honnan, honnan nem: egyszerre csak elökerültek a vörös zászlók és a szerény virágcsokrok is. A városban még robbantak a lövedékek, de senki nem törödött vele, olyan nagy volt az öröme a szovjet embereknek, akiknek a Vörös Hadsereg visszaadta az életet. A 10. és a 49. hadsereg csapatai még aznap felszabadították Roszlavlt, majd tovább támadtak Mogiljov irányában. A szmolenszki hadmüvelet befejezése után a Nyugati és a Kalinyini Front csapatai október elején elérték a Rudnya, Lenyino, Gorki K., Dribin és tovább a Pronya folyó mentén húzódó terepszakaszt. A szmolenszki hadmüvelet során a csapatok nagy veszteséget okoztak a "Közép" hadseregcsoport 3. páncélos, 4. és 9. hadseregének. Szétzúztak öt gyalogos, egy páncélos és egy gépesített német hadosztályt, és vereséget mértek 11 gyalogos, három páncélos és egy gépesített hadosztályra. A szovjet csapatok több mint 200 kilométert nyomultak elöre nyugat felé, és több mint 7500 helységet szabadítottak fel. Az ellenséget messzire visszavetették Moszkvától, és kiüzték a szmolenszki területröl. A Vörös Hadsereg elérte a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság keleti határait. Most már megvolt a lehetösége, hogy a fasiszta betolakodókat kikergessék a Vityebszki és a Mogiljovi területröl. A szmolenszki terület felszabadulása után a lakosság a párt-, a szovjetés a gazdasági szervek vezetésével hozzáfogott az ipar, a mezögazdaság és a közlekedés helyreállításához. A felszabadulás után már az elsö napokban megkezdték a szmolenszki lenkombinát, a ruhaés cipögyár, a jarcevói fonóés szövögyár, a kirovi vasöntöde és más üzemek helyreállítását. A felszabadult területeken helyreállították a nyugati vasút és a moszkva-kijevi vasút megfelelö szakaszait. A Szmolenszk terület kolhozai és szovhozai a megszállás okozta súlyos károk ellenére elvégezték az aratási munkálatokat, és a begyüjtött gabonaés zöldségfélék egy részét átadták az államnak. Mint minden felszabadított területnek, ennek is segítséget nyújtott a hátország. Az ivanovói, a jaroszlavli, a kujbisevi és más területek több mint ezer lovat és körülbelül 6500 szarvasmarhát, több mint 16 ezer juhot, sok sertést és baromfit küldtek a szmolenszki kolhozoknak. A szovjet emberek mindent elkövettek, hogy minél hamarább begyógyítsák a háború ejtette sebeket, és segítséget nyújtsanak a Vörös Hadseregnek a hitlerista betolakodók ellen vívott harcában. Amikor a Kalinyini és a Nyugati Front csapatai Szmolenszk környékének felszabadításáért harcoltak, a Brjanszki Front parancsnoksága a föhadiszállástól azt a feladatot kapta, hogy indítson támadást nyugat felé, gyorscsapataival vegyen birtokba átkelöhelyeket a Gyesznán, Brjanszktól északnyugatra és délre keljen át rajta, és a brjanszki hídfö elfoglalása után folytassa a támadást Gomel felé. A Brjanszki Front csapatai (parancsnokuk Popov vezérezredes, a haditanács tagja Mehlisz altábornagy, a törzsfönök Szandalov altábornagy) igen nehéz körülmények között indultak támadásra. A csapatoknak erdökben és mocsaras vidéken kellett harcolniuk, számos olyan elmocsarasodott árterületü folyón kellett átkelniük, amelynek nyugati partját az ellenség megerödítette. A helyzetet megnehezítette az is, hogy a szovjet csapatok hadtápterülete utakban szegény volt. Ugyanakkor az ellenség a brjanszki vasúti csomópont felhasználásával az arcvonal mentén és a mélységben eröivel könnyen manöverezhetett. Popov hadseregtábornok, a Brjanszki Front volt parancsnoka visszaemlékezéseiben ezt írja: "A helyzet tanulmányozása és értékelése alapján arra a meggyözödésre jutottunk, miszerint az ellenségnek a nehezen járható erdökben elöre elkészített védelme lehetetlenné teszi, hogy arctámadással sikert érjünk el. Ha az erdöben támadunk, a front hadmüvelete néhány út és patak mentére korlátozódik, márpedig itt rendkívül könnyü felderíteni a csapatokat . Mindez parancsolóan megszabta, hogy a front elött álló feladatot az ellenség brjanszki csoportosításának szárnyain vagy csak az egyik szárnyán oldjuk meg. A szárnyra mért csapás lehetövé tette, hogy az ellenséget megfosszuk az erdökben és a folyók mentén szervezett védelmének elönyeitöl, s a front föeröit az ellenség hátába irányítsuk. A mélységben tovább fejlesztve a csapást, elvághattuk a vasúti összeköttetést, és meggátolhattuk a ŻKözép® hadseregcsoport csapatainak együttmüködését." Augusztus 17-töl 26-ig a Brjanszki Front csapatai egyszerre mindkét szárnyon támadásba lendültek. Ámde hamarosan kiderült: a frontnak nincs kellö ereje és eszköze ahhoz, hogy egyidejüleg két szakaszon folytasson döntö célú hadmüveletet. Ezért a frontparancsnokság a föhadiszállás beleegyezésével úgy határozott, hogy erejének zömét a jobbszárnyon, a Kirovtól délre és délnyugatra levö körzetben összpontosítja. A balszárnyon pedig a Központi Front csapatai által a csernyigovi irányban folytatott támadás támogatása céljából csupán Kolpakcsi altábornagy 63. hadseregével és Bagramjan altábornagy 11. gárdahadserege eröinek egy részével mért csapásra szorítkozik. E terv megvalósítása a front eröinek és eszközeinek nagy átcsoportosítását tette szükségessé. Az 50. hadsereg megerösítö eszközeivel együtt négy nap alatt 80-100 kilométerrel északabbra, a Nyugati Front 10. hadseregének müködési sávjába került. Az átcsoportosítást nem sikerült rejtve végrehajtani: az ellenség a Kirovtól délre és délnyugatra esö körzetben megerösítette védelmét. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség védelmének áttöréséért az 50. hadsereg csapatainak ezen a szakaszon drága árat kellene fizetniük. Ezért a frontparancsnokság újabb megoldást keresett, amely kisebb eröráfordítással is biztosítja a sikert. A megoldást meg is találták. Az ellenség, hogy Kirovtól délre és délnyugatra megerösítse védelmét, északról elvonta legharcképesebb egységeit. A Brjanszki Front most éppen ott tervezte a föcsapást. A föhadiszállás jóváhagyta ezt a tervet. Alig két nap alatt az 50. hadsereg az álcázási rendszabályok gondos betartásával végrehajtotta a második átcsoportosítást is. A front parancsnoksága a hadmüvelet tüzérségi biztosítására elsösorban a gárda aknavetöket használta fel. Az 50. hadsereg támadási sávjába hét gárda aknavetö ezredet dobtak át. Emellett a 10. hadseregtöl oda irányítottak öt ágyús tüzérezredet is. A meglepés fokozása céljából úgy határoztak, hogy hosszú tüzérségi elökészítés helyett rövid, nagy erejü tüzcsapást mérnek az ellenségre. Szeptember 7-én 11 órakor a repülöbombák, sorozatvetö és tüzérségi lövedékek százait és ezreit zúdították a Kirovtól északra levö ellenséges állásokra. A tüzcsapás 20 percig tartott. Ezután az 50. hadsereg harckocsijai és gyalogsága betört az ellenség védelmébe. A meglepésszerü csapás eldöntötte a harc kimenetelét. A szovjet csapatok nem ütköztek szervezett ellenállásba, s csakhamar áttörték az ellenség védelmét. A siker továbbfejlesztése céljából Krjukov vezérörnagy parancsnoksága alatt az áttörésbe vetették a 2. gárda lovas hadtestet. A hadtest csapatai az ellenséget üldözve betörtek hadtápterületére, szeptember 11-én váratlanul átkeltek a Gyesznán, és Zsukovka körzetében hídföt vettek birtokba a jobb parton. A gyors ütemben elönyomuló lovasok átvágták a brjanszk-szmolenszki vasútvonalat, és szétzilálták az ellenség hadtápját. A hadtest az összfegyvernemi magasabbegységek beérkeztéig négy napon át védte a gyesznai hídföt. Az ellenség mindent elkövetett, hogy a lovasokat bekerítse és megsemmisítse. A német gyalogság harckocsik és repülögépek támogatásával naponta nyolcszor is megtámadta a lovasokat, de rohamai mindannyiszor vérbe fúltak. A 2. gárda lovas hadtestet bátor és határozott müködéséért Vörös Zászló Renddel tüntették ki. E hadtest Kurszakov vezérörnagy vezette Vörös Zászló és Lenin-renddel kitüntetett 20. lovas hadosztálya, amely a harcokban különösen kitünt, a 17. Vörös Zászló és Lenin-renddel kitüntetett gárda lovas hadosztály elnevezést kapta. A `Kirovtól északra mért csapás gyökeresen megváltoztatta a helyzetet Brjanszk körzetében. A szovjet lovasok által a Gyeszna jobb partján létesített hídfö és az a veszély, hogy brjanszki csoportosítását a front föeröi hátba támadják, arra kényszerítette a 9. német hadsereg parancsnokságát, hogy megkezdje csapatai visszavonását. A Brjanszki Front csapatai eröteljesen üldözték az ellenséget. A légierö bombázta a visszavonuló német oszlopokat, csapásokat mért a gyesznai átkelöhelyekre. A szovjet csapatok sikerét elömozdította a Brjanszki erdöben, e híres partizánvidéken müködö partizánok támadó harca. A hitleristák sem büntetö vállalkozásokkal, sem a partizánvidék blokádjával nem tudták megtörni a népi bosszúállók ellenállását, nem bírták rájuk kényszeríteni, hogy lemondjanak a megszállók elleni harcról. A partizánok egyre erösebb csapásokat mértek az ellenségre. A Brjanszki erdö puszta említése is rémületet keltett a német katonák és tisztek körében. A partizánvidék a szovjethatalom sajátos bástyája volt az arcvonal mögött. A brjanszki partizánok a Vörös Hadsereggel való közeli találkozástól fellelkesülve, a lakosság támogatásával még hatékonyabban küzdöttek. Megtámadták az ellenség visszavonuló oszlopait, pusztították helyörségeit, felrobbantották a vasútvonalakon és az országutakon a szállítmányait. A partizánok harctevékenysége miatt az ellenség kénytelen volt csaknem teljesen lemondani a Brjanszktól déli irányban az erdökön átvezetö utak felhasználásáról, s csapatait és harceszközeit a 200-300 kilométerrel hosszabb kerülöúton, Brjanszkon és Szevszken keresztül csoportosította át. Szeptember 7-én a 11. gárdahadsereg egységei elfoglalták Navlja vasúti csomópontot, és átvágták a brjanszk-konotopi, brjanszk-lvovi vasútvonalat. A szovjet csapatok a Brjanszki erdö déli részében levö partizánvidék közvetlen közelébe jutottak. A partizánok, hogy segítséget nyújtsanak a Vörös Hadsereg támadó egységeinek, több merész vállalkozást hajtottak végre 13 partizándandár több mint 13500 ember részvételével. Navljától északnyugatra a "Halál a német megszállókra" dandár osztagai szétzúzták az ellenség helyörségeit és viszszavonuló alegységeit Szityenki és Dumcsa községben. A partizánok itt beásták magukat, és egészen szeptember 8-ig, a 84. "Karacsevi" gárda-lövészhadosztály beérkeztéig nem engedték át az ellenséget. Navljától nyugatra a Scsorsz nevét viselö partizándandár felszabadította Vzdruzsnoje községet, amelyet a hitleristák ellenállási csomópontként szándékoztak felhasználni, hogy elállják a szovjet csapatoknak a Gyesznához vezetö útját. "A hazáért" dandár népi bosszúállói meglepésszerü csapást mértek az ellenség visszavonuló egységeire Kokorevka vasútállomáson (Navlja Dny 30 km), szétzúzták öket, átvágták a navlja-szuzemkai vasútvonalat, és a 41. lövészhadosztály beérkeztéig kézben tartották az állomást. A szovjet csapatok és a partizánok által üldözött ellenség nyugat felé özönlött vissza. A Brjanszki erdökben nem mert védelmi harcot folytatni, mert ott a partizánok voltak az urak, ezért sietve visszavonult a Gyeszna mögé. A Vörös Hadsereg csapatai két nap alatt átvágtak az egész partizánvidéken, és széles arcvonalon kijutottak a Gyesznához, felszabadítva egy 150-200 km széles és 50-60 km mély területet. Brjanszktól északra a Gorbatov altábornagy parancsnoksága alatt álló 3. hadsereg magasabbegységei szeptember 9-én felszabadították Ljugyinovót, a 11. hadsereg csapatai pedig szeptember 10-12-én elérték Brjanszk és Bezsica elöterét, és délröl átkarolták e városokat. Az ellenség számára Brjanszk megtartása igen fontos volt. E nagy vasúti és közúti csomóponton át tartotta fenn összeköttetését a "Közép" hadseregcsoport az "Észak" és a "Dél" hadseregcsoporttal, valamint a hadtápterülettel. Az ellenség megerödítette a Gyeszna bal partját, és hatalmas védelmi berendezéseket létesitett Brjanszkban és Bezsicában. A folyóhoz vezetö utakat és az átkelöhelyeket elaknásították, és különféle fegyverek tüzével többszörösen pásztá

zták. A szovjet légierö és tüzérség a Gyesznán való átkelés elött lefogta a túlsó parton felderített ellenséges tüzfészkeket. Az 50. és a 3. hadsereg csapatai Bezsica irányában csapást mértek az ellenséges csoportosítás hátába. A 11. gárdahadsereg magasabbegységei Brjanszktól délre átkeltek a Gyesznán, a 11. hadsereg csapatai pedig magának a városnak a körzetében kezdték meg az átkelést. Szeptember 17-én a 11. hadsereg csapatai felszabadították Brjanszkot és Bezsicát. A 9. német hadsereg, miután nem tudta tartani Brjanszkot, erös utóvédek fedezete alatt megkezdte a visszavonulást nyugat felé. Egységei igyekeztek elszakadni a szovjet csapatoktól és a Szozs folyónál megkapaszkodni, ahol a német vezetés terve szerint végleg meg kellett volna állítaniuk a Vörös Hadsereg elönyomulását. Ezt a terepszakaszt akarta Model vezérezredes, a 9. hadsereg parancsnoka felhasználni, hogy megmentse csapatait a pusztulástól. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása átlátott az ellenség tervén. Ezért szeptember 20-án azt a feladatot tüzte a Brjanszki Front elé, hogy október 2-3-re érje el a Szozst, majd fejlessze tovább támadását északnyugat felé, a "Közép" hadseregcsoport szárnya irányába. A Brjanszki Front csapatai teljesítették feladatukat, és a Nyugati Front balszárny-magasabbegységeivel szorosan együttmüködve már szeptember 26-án Belorusszija területére léptek, s felszabadították elsö városát: Hotyimszkot, Mogiljov terület egyik körzetének székhelyét. Szeptember 28-án további két körzeti székhely Klimovicsi és Kosztyukovcsi szabadult fel, szeptember 30-án pedig Kricsev városa. Pontosan a föhadiszállás által megállapított határidöre, október 2-re, a Brjanszki Front csapatai elérték a Szozs partját, átkeltek a folyón, és hídföt létesítettek a jobb parton, kedvezö feltételeket teremtve a Gomel irányában való további elönyomuláshoz. A Brjanszki Front csapataival együttmüködtek a nagy kiterjedésü Kletnyanszki erdöségekre támaszkodó partizán-magasabbegységek és osztagok. Az 50. hadsereg csapatai szeptember 20-án, miután 20-30 kilométerre délkeletre Roszlavltól elérték a Voronyice folyót, az ellenség heves ellenállása miatt kénytelenek voltak átmenetileg beszüntetni az elönyomulást. A folyón való átkelésnek és a jól megerödített védelmi terepszakasz áttörésének elösegítése végett az 1. kletnyanszki partizándandár azt a feladatot kapta, hogy támadja hátba az ellenséget. Szeptember 23-án az 50. hadsereg csapatai és a partizánok közös jelre rohamra indultak. Az arcból és hátulról megtámadott ellenség feladta állásait, és visszavonult az Iputy folyóhoz. A továbbiakban az 1. kletnyanszki dandár partizánjai segítséget nyújtottak az 50. hadseregnek Jersicsi, körzeti székhely felszabadításában és az Iputyon való átkelésben. A megszállt területek felszabadulásához mérten a partizánegységek és magasabbegységek beolvadtak a reguláris csapatok állományába. A rognyegyinszki partizándandár a Vetyma folyónál egyesült a 2. gárda lovas hadtesttel és annak kötelékében harcolt. A dandár a szovjet vezetés utasítására szeptember 12-én és 13-án megszállta Pogorelovka, Kazarinovszki és Zarecsje településeket, és visszaverte a Gyesznához kitörni igyekvö ellenséget. A rognyegyinszki dandár partizánjainak harcfeladatuk kiváló teljesítéséért a szovjet csapatok parancsnoksága köszönetet mondott. A 4. kletnyanszki dandár szeptember 22-én beolvadt a 3. hadsereg kötelékébe, és a továbbiakban a támadó csapatok szárnybiztosítását látta el sikeresen. A Kalinyini, a Nyugati és a Brjanszki Front csapatai október végéig, két hónapon át tartó nehéz harcok eredményeképpen szétzúzták a Szmolenszk, Szpasz-Gyemenszk és Brjanszk körzetében levö nagy ellenséges csoportosítást. Az ellenség 3. páncélos, 4. és 9. hadserege súlyos veszteségeket szenvedett. A szovjet csapatok szétzúzták az ellenségnek még 1941-ben megalapozott és két éven át szüntelenül tökéletesített védelmét, csapatait visszavetették a Szozs folyó mögé, és megkezdték SzovjetBelorusszija felszabadítását. 2. Kelet Belorusszija felszabadítása A Vörös Hadseregnek Belorusszija területére való lépése nagy jelentöségü katonai és politikai esemény volt a szovjet nép életében. A Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot az elsök között érte 1941 nyarán a német fasiszta bandák támadása. Az ellenség megszállta városait és falvait. A fasiszta rablók meggyalázták a belorusz népet, hallatlan szenvedéseket okoztak neki, de engedelmességre bírni mégsem tudták. Mintha maga a föld égett volna a hitlerista katonák lába alatt, Belorusszija fiai és lányai a több mint két évig tartó megszállás alatt egy percre sem szüntették be elszánt, önfeláldozó harcukat az ellenség ellen. A nép hitte és tudta: a fasiszta rablók uralma nem tart sokáig, a szovjethatalom él, a Vörös Hadsereg visszatér. A belorusz partizánok pusztították a megszállókat hadtápterületükön, és a belorusz katonák ezrei küzdöttek példás bátorsággal a Vörös Hadsereg soraiban. Most sokuknak lehetöségük nyílt, hogy közvetlenül részt vegyenek szülöföldjük felszabadításában. A Vörös Hadsereg belorusz katonái már a kurszki csata idején felhívással fordultak Belorusszija partizánjaihoz, az egész belorusz néphez, és arra buzdították öket, hogy fokozzák a német fasiszta megszállók elleni harcot, kezdjék meg köztársaságuk felszabadítását. "Fiaid fordulnak hozzád népünk, vitéz népünk írták a belorusz katonák. Fiúi üdvözletünket küldjük neked szülöföldünk. Harcos üdvözletünket küldjük anyáinknak és apáinknak, testvéreinknek, asszonyainknak és gyermekeinknek. Testvéri üdvözletünket küldjük a hös partizánoknak. A szívünkbe zártuk szeretett hazánk képét, minden sóhajunk felétek száll, minden gondolatunk veletek van, kedveseink, szeretteink . . . Édes Belorusszijánk, rendezett városaidban, amelyeket a nép dolgos keze épített, amelyeket fiaid munkával szépítgettek és gazdagítottak, amelyekben gyárak füstölögtek, intézetek és egyetemek virágoztak . . . most felégettek és leromboltak mindent, ezrével hajtották rabságba hozzátartozóinkat, ezrével kínozták agyon öket a fasiszta fenevadak és ezrével sínylödnek a kínzókamrákban. Testvéreinkkel, az oroszokkal és az ukránokkal együtt, a Szovjetunió valamennyi népének katonáival együtt, elhozzuk a szabadságot szülöföldünknek, visszaadjuk az örömöt szeretett, sokat szenvedett belorusz népünknek . . . Elöre, testvérek, a döntö harcra!" A Vörös Hadsereg közeledtével Belorusszija népi bosszúállói fokozták harctevékenységüket az ellenség közlekedési vonalain. Az év elején a partizánok még csak 16 vasútvonal-szakasz és pályarész ellen hajtottak végre rendszeresen támadásokat, szeptemberben ez a szám már 46-re emelkedett. Szeptemberben és októberben a partizánok több száz német szerelvényt siklattak ki. Tízezerszámra szedték fel a síneket, feltartóztatva és akadályozva ezzel az ellenség katonai szállításait. Csak októberben több mint 2000 gépkocsit, 120 harckocsit és páncélgépkocsit robbantottak vagy gyújtottak fel. Október elején a Vörös Hadsereg Belorusszija felszabadításának feladata elött állt. A Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása részletes tervet dolgozott ki az ellenségnek a Vityebszktöl Gomelig terjedö középsö arcvonalszakaszon való szétzúzására. A hadmüveletet a Kalinyini Front csapatainak kellett végrehajtaniuk. Ezek azt a feladatot kapták, hogy a Balti Fronttal együttmüködve támadjanak Vityebszk irányában, és észak felöl karolják át az ellenség egész belorusszijai csoportosítását. A Nyugati Front csapatainak kelet felöl Orsára és Mogiljovra, a Központi Front jobbszárny-csapatainak pedig délröl Gomel, Bobrujszk irányban kellett csapást mérniük. A föhadiszállás tehát úgy tervezte, hogy egyidejüleg mér csapást a "Közép" hadseregcsoport szárnyaira a vityebszki és a gomel-bobrujszki irányban, valamint az arcvonal középsö szakaszán, az orsai és mogiljovi irányban (15. sz. térkép). A német fasiszta hadvezetés tisztában volt vele, hogy Belorusszija elvesztése számára kedvezötlen katonapolitikai következményekkel járhat. A Vörös Hadsereg belorusszijai elönyomulása megbontotta volna a kapcsolatot az "Észak" és a "Dél" hadseregcsoport között, s a szovjet csapatoknak lehetöségük nyílt volna arra, hogy a legrövidebb úton benyomuljanak Lengyelországba és Kelet-Poroszországba. Ezért az ellenség minden igyekezetével azon volt, hogy feltartóztassa a Vörös Hadsereg támadását. A folyók mentén, a tavak közötti földszorosokon, a járhatatlan mocsarakra támaszkodva a közbensö állások egész rendszerét hozták létre. Minden falut és várost támponttá, ellenállási csomóponttá rendeztek be, a szovjet csapatok támadásának legvalószínübb irányaiban pedig különösen szilárd védelmet szerveztek, és sok harckocsit, illetve tüzérséget vontak össze. A német tábornokok abban is reménykedtek, hogy az öszi sáros idöszak lehetetlenné teszi a Vörös Hadsereg számára a támadó hadmüveletek folytatását. Az arcvonalszakaszon kialakult helyzetet értékelve, Németország szárazföldi csapatainak vezérkara ilyen következtetésre jutott: "Az ellenség nyilván már most igyekszik majd hadmüveleti szünetet biztosítani magának a járhatatlanság idöszakára, hogy feltöltse eröit." A német tábornokok azonban ezúttal is elszámították magukat. A Vörös Hadsereg október-decemberben széles arcvonalon támadást indított. A Kalinyini Front parancsnoksága a föhadiszállásnak a Vityebszk elleni támadásra vonatkozó terve szerint úgy határozott, hogy a föcsapást északról, a Nyevelen át a front jobbszárnyán müködö 3. és 4. csapásmérö hadsereg eröivel méri. A csapás az ellenség 3. páncélos hadseregét az "Észak" és a "Közép" hadseregcsoport csatlakozásán érte, és azt a célt szolgálta, hogy a német hadvezetést megfossza a hadseregcsoportok közötti átcsoportosítás lehetöségétöl. A balszárnyon küzdö 43. és 39. hadsereg néhány nappal a támadás elött, október 2-án, a németek figyelmének elterelésére csapást mért nyugati irányban, és négy napig tartó harc után Belorusszíja területére lépett. A csapás elérte célját. Elvonta az ellenség vezetésének figyelmét Nyevel körzetétöl, ahol a 3. és a 4. csapásmérö hadsereg október 6-án 10 órakor tüzérségi elökészítés után megrohamozta a várost fedezö erödítményeket. A 2. német repülötér-kiszolgáló hadtest és a 43. hadtest meglepett csapatai nem állták a szovjet csapatok nyomását, és megkezdték a visszavonulást. A Kalinyini Front haditanácsa a hadmüvelet elsö napjának eredményeiröl ezt jelentette a föhadiszállásnak: "A 3. és a 4. csapásmérö hadsereg áttörve a németek jól megerödített védöövét . . . és leküzdve az ellenség makacs ellenállását, a nap végére 16 kilométernyire szélesítette ki az áttörés arcvonalát, 4-10 kilométernyire nyomult elöre, és több mint 50 helységet foglalt el." A német "Közép" hadseregcsoport riasztó jelentést küldött Berlinbe: "Az ellenség harckocsik és repülök támogatásával a hadseregcsoportok csatlakozásán mért meglepésszerü csapásával mély áttörést hajtott végre, és a 2. repülötér-kiszolgáló hadtest északi szárnyát, valamint a 43. hadtest déli szárnyát visszavonulásra kényszerítette. Ily módon hadseregcsoportunk és az ŻÉszak® hadseregcsoport között mintegy 20 kilométer széles rés támadt." Már október 7-én reggel az ellenség elkeseredett kísérletet tett, hogy megállítsa a Vörös Hadsereg Nyevel irányában indított támadását. Az ellenséges légierö 20-40 gépböl álló csoportokban bombázta a 3. és a 4. csapásmérö hadsereg harcrendjeit, a tüzérség tüzelöállásait és gátolni próbálta a tartalékok felvonulását. Ugyanakkor a 2. repülötér-kiszolgáló hadtestet megerösítették a 129. gyalogos hadosztállyal, a 846. nehéz-tüzérosztállyal és más egységekkel. De amint Heidkamper vezérörnagy, a 3. páncélos hadsereg volt vezérkari fönöke emlékirataiban írja, "a rés eltorlaszolásához mindezek az erök elégtelenek voltak". Hogy a nyeveli irányban megmentsék a helyzetet, Göring parancsára bevetették az egész 6. légiflottát. Ámde semmi sem állíthatta már meg a szovjet csapatok elönyomulását. Október 7-én a Kalinyini Front magasabbegységei felszabadították Nyevelt és még 320 helységet. Az ellenség visszavonult nyugat felé. Az ellenség fejvesztetten az állásokban hagyta a lövegek egy részét, s még arra sem maradt ideje, hogy használhatatlanná tegye öket. Sok században 90-100 föböl mindössze 27-30 maradt; a többi elesett vagy megsebesült. Megsemmisítö vereséget szenvedett és teljesen harcképtelenné vált a 2. német repülötér-kiszolgáló hadosztály; parancsnokát, Petzold ezredest sürgösen visszahívták Németországba. Nyevel felszabadításával összeomlott az ellenség védelmének Novoszokolnyikire, Velikije Lukira és Nyevelre, e három hatalmas ellenállási csomópontra épült háromszöge, amely sajátos pajzsként fedezte a dno-novoszokolnyiki-nyeveli fö vasútvonalat. Ez a vasútvonal kötötte össze a német "Észak" és "Közép" hadseregcsoportot, és tette lehetövé, hogy a hitlerista hadvezetés szabadon manöverezzen a szovjet-német arcvonal egész balszárnya mentén. Most a Kalinyini Front elött megnyílt az út északról Vityebszk és Polock nagy vasúti csomópont felé, amelyen át az ellenség 3. páncélos hadserege és 4. hadserege ellátását biztosították. A német hadvezetés Vityebszket a Baltikum kapujának tekintette, és nem ok nélkül úgy vélekedett, hogy ha a Vörös Hadsereg elfoglalja, megnyílik elötte az út Daugavpilsen át Riga felé, az "Észak" hadseregcsoport hátába. Az ellenség attól is félt, hogy a szovjet csapatok kijutnak Polockhoz, elérik a nagy polock-lepeli partizánvidéket, és a rosszoni és lepeli partizánokkal együtt fenyegetik majd az "Észak" és a "Közép" hadseregcsoport hadtápterületét. Heidkamper vezérörnagy a föhadiszállás részére készített feljegyzésében ezt írta: "A 3. páncélos hadseregparancsnokság úgy látja, hogy ha az ellenség a nyeveli áttörési körzetböl kapcsolatot teremt a lepeli és rosszoni nagy partizánvidékekkel, egy olyan téli hadmüveletbe kezdhet, amely az ŻÉszak® és a ŻKözép® hadseregcsoport szempontjából beláthatatlan következményekkel járhat, és döntöjelentöségü lehet az egész keleti arcvonal számára." A hitleri föhadiszállást nyugtalanította ez a veszély. A Nyevel és Vityebszk között fekvö Gorodok, erös ellenállási csomópont körzetébe Leningrád alól két gyalogos hadosztályt, a "Közép" hadseregcsoport déli szárnyáról pedig öt gyalogos és egy páncélos hadosztályt irányított. A Vityebszk alatt települt repülöcsoportosítás számára csak októberben a következö megerösítést küldték Kijev körzetéböl: az 548. vadászrepülö-századot 50 darab legkorszerübb FW-190 típusú repülögéppel és a 77. bombázórepülö-századot 60 Ju-87 típusú géppel. Október 11-töl 31-ig az ellenség szüntelen ellenlökésekkel próbálta kiverni a 3. és a 4. csapásmérö hadsereg magasabbegységeit Nyevel körzetéböl és visszaállítani az eredeti helyzetet. Ezek a kísérletek azonban nem jártak a kívánt eredménnyel. November-decemberben az 1. és a 2. Balti Front csapatai feltöltésük után folytatták a támadást a vityebszki irányban. A csapatokat hatékonyan támogatták a partizánok. A Sztálin nevét viselö rosszoni partizándandár, amely Polock körzetében müködött, október folyamán 17 ellenséges szerelvényt siklatott ki. A szovjet csapatok elönyomulásával a partizánok mindinkább közvetlenül is együttmüködtek velük: segítségükre voltak átkelöhelyek, kedvezö terepszakaszok, hídfök, támpontok és védelmi csomópontok elfoglalásában és megtartásában, hátba támadták az ellenséget, és részt vettek városok és falvak felszabadításában. A vityebszki partizánok már a Vörös Hadsereg beérkezése elött, november 2-án, több támpontot elfoglaltak a Drissza és a Szinysa mentén, s ott átkelöhelyeket építettek, Ugyanakkor a partizánok a szovjet csapatokhoz küldték felderítöiket; ezek Dudcsino körzetében fogadták a 4. csapásmérö hadsereg 219. lövészhadosztályának elörevetett egységeit, s a mocsaras, ingoványos terepen elvezették öket az átkelöhelyekhez. Decemberben az 1. Balti Front jobbszárnyának csapatai Nyeveltöl délre 80 kilométer széles arcvonalon áttörték az ellenség erösen megerödített védöövét, szétzúzták a 129. és 211. gyalogos, valamint a 20. páncélos hadosztályt. A szovjet csapatok öt napon át (december 15-töl 20-ig) tartó harc árán 30 kilométernyi tért nyertek az ellenség védelmének mélységében, több mint 500 települést szabadítottak fel, és elérték Gorodok elöterét. December 24-én felszabadították Gorodokot és átvágták a vityebszkpolocki vasútvonalat. A vityebszki irányban lezajlott eseményekröl aggodalommal számolt be a hitlerista föhadiszállás. Hivatalos jelentésében ez állt: "A keleti arcvonal valamennyi eseménye háttérbe szorul a Nyevel körzetében dúló súlyos ütközet mellett." December végéig a szovjet csapatok a Pusztoski D, Dretuny terepszakaszig, majd tovább délkelet felé a Nyugati-Dvináig és a Vityebszktöl keletre levö körzetig nyomultak elöre. A kísérletük, hogy Vityebszket délröl átkarolják, nem járt sikerrel. Az ellenség itt erösen beásta magát, és hevesen ellenállt. Az arcvonal a vityebszki irányban megmerevedett. A vityebszki irányban decemberben kialakult helyzetet értékelve, Erfurth tábornok késöbb "A német vezérkar története 1918-1945" címü könyvében ezt írta : "Rendkívül súlyos helyzet alakult ki a ŻKözép® hadseregcsoport balszárnyán a 3. páncélos hadseregnél és az ŻÉszak® hadseregcsoport 16. hadseregének déli szárnyán azzal kapcsolatban, hogy az oroszoknak Nyeveltöl keletre, a hadseregcsoportok csatlakozásán sikerült áttörni és az áttörést gyors ütemben kiszélesíteni . . . Többszöri kísérlet ellenére sem tudtunk elegendö eröt összegyüjteni ahhoz, hogy északról és délröl támadást indítsunk. A kevés erövel végrehajtott támadások eredménytelenek maradtak, és a Nyevelnél kialakult helyzet állandó veszélyt rejtett magában." A Vörös Hadsereg nyeveli, majd gorodoki sikere nagy hatással volt a német 3. páncélos hadsereg katonáira és tisztjeire, rontotta a katonák harci szellemét. Egyre gyakrabban fordult elö, hogy német katonák megadták magukat. A katonák sokszor már a szovjet támadás elsö jelére eldobták fegyverüket, és pánikszerüen menekültek. Reinhardt vezérezredes, a 3. páncélos hadsereg parancsnoka szigorú parancs kiadására kényszerült, amelyben megállapította, hogy "a jelentésekben szereplö hallatlanul nagy fegyverveszteség legtöbbször nem a kezelöszemélyzet hösi halálának következménye, hanem abból ered, hogy sok katona a könnyebb visszavonulás kedvéért elhányja fegyverét". A 3. páncélos hadseregben már a tisztikar is egyre kevésbé hitt a gyözelemben, a német hadsereg felsöbb parancsnokságának abban a képességében, hogy megnyerje a háborút. Egyre több bírálat érte a hitlerista tábornoki kart. Erich Wimetal százados, a 87. gyalogos hadosztály egyik ütegparancsnoka a német csapatok által Gorodok körzetében szenvedett vereség okairól szólva, például kijelentette, hogy ezúttal is bünös módon lebecsülték az oroszok erejét. "Amikor már két és fél éve viselünk háborút Oroszország ellen, ez igazán megengedhetetlen -jelentette ki. Ez azoknak a büne, akik a zöld asztal mellöl hadakoznak, és a német vezérkart csalhatatlannak tartják." A vityebszki irányban folytatott támadással egyidejüleg a Nyugati Front is támadó hadmüveletet folytatott az orsai és a mogiljovi irányban. A Nyugati Front jobbszárnyának csapatai nehéz feladat elött álltak: át kellett törniük az ellenség erös védelmét a Krasznoje, Gorki vonalon és tovább a Pronya folyó mentén, szét kellett zúzniuk az ellenséges csoportosítást Orsa és Mogiljov körzetében, el kellett érniük a Dnyepert, és birtokba kellett venniük az ellenség utolsó védelmi terepszakaszát, amely még elállta a Vörös Hadsereg útját Belorusszija belseje felé. Voronov tüzérségi fömarsall, a föhadiszállás képviselöje október 15-én a következöképpen értékelte a helyzetet: "Az orsai irány igen fontos, s az ellenség nem akar visszavonulni; addig verekszik, míg van ereje és lehetösége verekedni . . . Nem véletlen, hogy a csapatok müködési körzetében az ellenség légiereje október 13-án 1200, október 14-én pedig körülbelül 1300 felszállást hajtott végre. Mindkét alkalommal több mint ezer bombázót vetett be a támadó csapatok ellen. Az ellenség szárazföldi csapatai élöeröben és harci technikai eszközökben nagy veszteséget szenvednek ugyan, de makacsul védekeznek, mert azt a parancsot kapták, hogy az utolsó emberig küzdjenek." A Nyugati Front parancsnoksága a 10. gárdahadseregböl, valamint a 21. és a 33. hadseregböl csapásmérö csoportosítást hozott létre az ellenség védelmének orsai irányban való áttörésére. A csoportosításnak az volt a feladata, hogy a Ljadi, Lenyino, Dribin terepszakaszról támadjon Gorki irányában, és zúzza szét a német fasiszta csapatokat Orsa körzetében. A 33. hadsereg magasabbegységeinek a harckocsik alkalmazása szempontjából igen nehéz terepen kellett támadniuk. A legnagyobb akadály a Mereja folyó volt, amely nem széles ugyan, de ingoványos, árterülete pedig mocsaras. Bal partja jóval magasabb a jobb partnál, s ez megkönnyítette az ellenségnek a figyelést és a tüzrendszer megszervezését. Az ellenség védelme ebben az irányban jól berendezett és mélyen lépcsözött, közlekedöárkokkal összekötött, drótakadályok sürü hálózatával és aknamezökkel fedezett harcárok rendszerre támaszkodott. A védelem mélységében az árkok között föld-faerödök és fedezékek voltak. Valamennyi lakott helyet jól megerödítettek. Az ellenség az elsö védööv mögött egymástól 15 kilométernyi távolságra még két védelmi terepszakaszt készített elö. A védelemnek a föirányban való áttörésében a 33. hadsereg kötelékében részt vett a Tadeusz Kosciuszkó nevét viselö 1. lengyel gyalogos hadosztály is. E hadosztály szervezését még 1943 májusában kezdték. Megalakításának kezdeményezöi lengyel kommunisták, a Lengyel Hazafiak Szövetségének a Szovjetunióban élö lengyel emigránsok antifasiszta hazafias szervezetének a tagjai voltak. A Lengyel Hazafiak Szövetsége azzal a kéréssel fordult a szovjet kormányhoz, hogy engedélyezze egy olyan magasabbegység megalakítását, amely a lengyel nép óhajának megfelelöen a Vörös Hadsereg oldalán részt venne a német fasiszta megszállók elleni harcban. A Szovjetunióban élö lengyel állampolgárok közül sokan kifejezésre juttatták azt az óhajukat, hogy szeretnének részt venni a hazájukat megszállva tartó gyülölt ellenség elleni harcban. A szovjet kormány eleget tett a lengyel hazafiak kérelmének. A szovjet kormány önzetlen segítségével augusztus végére megalakították, korszerü harci technikai eszközökkel felszerelték és kiképezték a Tadeusz Kosciuszkó nevét viselö 1. lengyel gyalogos hadosztályt, valamint több különleges egységet. A hadosztályba olyan lengyel állampolgárok léptek be, akik a háborús események során szovjet földre vetödtek, és 1941-ben a hitleristák inváziója elöl Ukrajna és Belorusszija nyugati területeiröl a Szovjetunió belsejébe telepedtek át. A hadosztályban sok olyan lengyel katona és tiszt is volt, aki 1942-ben, a szovjet nép nehéz megpróbáltatása idején nem volt hajlandó Anders hadseregével szégyenletes módon Iránba áttelepülni. A hadosztály parancsnoka egy lengyel hivatásos tiszt, Zygmunt Berling ezredes lett, aki noha Anders hadseregének tagja volt, nem vetette alá magát a reakciós kormányférfiak akaratának, és a Szovjetunióban maradt, hogy a Vörös Hadsereggel együtt harcoljon hazája felszabadításáért. 1943. szeptember 1-én, a hitleristák lengyelországi inváziójának negyedik évfordulóján, a hadosztály elindult a szelecki táborból (Rjazany mellöl), és október elején beolvadt a 33. hadseregbe. A hadseregparancsnoktól a Szmolenszktól nyugatra, Krasznoje körzetébe érkezett hadosztály azt a parancsot kapta, hogy október 9-re Lenyinótól keletre gyülekezzék. Itt csatlakozott hozzá az 1. lengyel harckocsiezred. Amikor a német fasiszta vezetés értesült róla, hogy Lenyino körzetében lengyel hadosztály tartózkodik, megparancsolta csapatainak, hogy mindenáron hiúsítsák meg támadását. Az ellenség a mélységböl elörevont gyalogsággal, tüzérséggel és harckocsikkal jelentösen megerösítette védelmét. A lengyel hadosztály nehéz feladat elött állt, de harcosai eltökélték, hogy a kapott parancsot becsülettel végrehajtják. A hadosztályparancsnok a támadás elött október 11-én kiadott parancsát a következökkel fejezte be: "Harcra fel hát, 1. hadosztályunk katonái! Szent, nagy cél lebeg elöttünk, de utunkat állja halálos ellenségünk! Tetemein át törünk utat magunknak Lengyelországba! Elöre, a gyözelmes harcra! Éljen Lengyelország!" Október 12-én hajnalban a sürü köd leple alatt harcfelderítést hajtottak végre. 10 óra 30 perckor a 33. hadsereg magasabbegységei a tüzérség tüzhengerének nyomában támadásba lendültek. Az 1. lengyel hadosztály egységei átkelve a Mereján és mocsaras árterületén, betörtek az ellenség harcárkaiba. Különösen heves harc bontakozott ki Polznki és Trigubovo falvakért. A hitleristák, bár csak nehezen tudták feltartóztatni a lengyel csapatok nyomását, szívósan ellenálltak. A Trigubovo keleti pereméröl lött erös ellenséges tüz a lengyel hadosztály 1. ezredének 1. századát a földre szorította. Bronislaw Lackowicz örnagy, a zászlóalj parancsnoka személyes példamutatással magával ragadta a többi századot, és a bajtársak segítségére sietett velük, de egy ellenséges akna leszakította a lábát, s kioltotta az életét a nagyszerü parancsnoknak. Politikai helyettese, Roman Pazinski hadnagy, a Dombrowi-medence vasmunkása lépett a helyébe. Pazinski kétszer is megsebesült, de nem hagyta el a harcmezöt. Bekötötte sebeit, és "Elöre, Varsóba!" kiáltással újból rohamra vitte katonáit, de egy ellenséges golyó leterítette. "Elöre, Varsóba!" ezek voltak az utolsó szavai a lengyel kommunistának, aki életét áldozta a fasizmus leveréséért, hazája felszabadításáért. Juliusz Hibner százados, az 1. ezred parancsnokának politikai helyettese a Trigubovót támadó katonák elsö sorában harcolt. Mindkét lábán megsebesült, de ö sem hagyta el a harcmezöt. Wladislaw Wysocki százados, a régi lengyel hadsereg hivatásos tisztje, az 1. ezred 3. zászlóaljának parancsnoka az ellenlökést végrehajtó ellenség ellen vitte harcba zászlóalját. Német golyó éppen abban a pillanatban terítette le a bátor tisztet, amikor rohamra indult harcosaival. A katonákat rendkívül elkeserítette parancsnokuk halála, s határtalan dühvel vetették magukat az ellenségre. Az elesett parancsnok holttestét teljes katonai pompával temették el. A lengyel katonák tüzérségi és aknavetö tüztámogatással letörték a hitleristák ellenállását, és október 12-én elfoglalták Polzuhit, majd Trigubovót is. Két napig tartottak a szívós, véres harcok. Az 1. lengyel hadosztály katonái és tisztjei a szovjet katonákkal szorosan együttmüködve, Lenyinótól nyugatra jelentös mélységben áttörték az ellenség védelmét, és visszaverve minden ellenlökését megtartották az elfoglalt terepszakaszokat. Október 14-re virradó éjjel az 1. lengyel hadosztályt szovjet egységek váltották fel. A hadosztály a 33. hadsereg tartalékába került, és Nyikolenok körzetében (Lenyino K 15 km) összpontosult, hogy kiegészítse alegységeit, és felkészüljön az újabb harcokra. Itt értesültek az 1. lengyel hadosztály katonái arról a nagyszerü höstettröl, amelyet Aniela Kszywori, lengyel géppisztolyos lány hajtott végre. A törzs sebesülteket és okmányokat szállító gépkocsiját kísérte. Útközben az ellenség repülögépei megtámadták a gépkocsit. Az egyik bomba a közvetlen közelben robbant, és szilánkjai megrongálták a motort. A benzin kigyulladt. Aniela Kszywon, a sebesültek és okmányok mentése közben hösként tüzhalált halt. A Lenyino alatt vívott súlyos harcokban kitüntek a népi Lengyelországért harcoló lengyel katonák erényei, fennen ragyogott nagyszerü hazafiságuk. A lengyel katonák tisztában voltak harcuk céljával, s ezért önfeláldozóan, hösiesen küzdöttek. Ez volt a lengyel népi hadsereg reguláris egységeinek elsö harca. "Ez volt a történelemben az elsö alkalom, amikor a reguláris népi lengyel fegyveres erök katonái és a szovjet hadsereg katonái testvérként, vállvetve harcoltak a közös ellenség ellen" írja Spychalski tábornok, a Lengyel Népköztársaság honvédelmi minisztere. Lenyino volt az elsö mérföldkö a lengyel és a szovjet katonák közös, dicsöséges harci útján, amelyen annyi hösi csatát vívtak hazájuk felszabadításáért. A lengyel katona itt, a nagy Lenin nevét viselö falunál kezdte meg az új, a szocialista Lengyelországért vívott küzdelmet. Ennek az ütközetnek az évfordulóját a népi Lengyelországban a lengyel hadsereg napjaként ünneplik. A szovjet kormány nagyra értékelte a lengyel katonák harci tetteit. A harcok 283 részvevöjét szovjet rendjellel és érdeméremmel, három különösen bátor harcost pedig Aniela Kszywon géppisztolyost, Wladíslaw Wysocki századost és Julíusz Hibner századost a Szovjetunió Höse címmel tüntettek ki. A Lengyel Hazafiak Szövetsége 243 harcosnak adott kitüntetést. Súlyos harcokat vívtak a Nyugati Front csapatai a mogiljovi irányban is. Minden helységet, Belorusszija minden kilométernyi földjét nagy eröfeszítéssel kellett visszahódítani. A lakosság mindenütt örömmel fogadta felszabadítóit. Mindenki iparkodott segíteni a katonáknak abban, amiben csak tehette; a parasztok utolsó falatjukat is megosztották a vöröskatonákkal. Sok kolhozparaszt megnyitotta a vermeket és átadta a megszállók elöl rejtegetett gabonát a Vörös Hadsereg csapatainak. A hazafiság magasztos érzése egyesítette a lakosságot és a csapatokat a Belorusszija felszabadításáért vívott közös harcban. Petrov ezredest, a 10. hadsereg 38. lövészhadteste politikai osztályának vezetöjét Anyutyino községben (mogiljovi terület cserikovi körzete) felkereste Dmitrij Tyapin öreg kolhozparaszt, és szabályszerüen, katonásan jelentette: Ezredes elvtárs, Dmitrij Tyapin, a régi orosz hadsereg 301. bobrujszki gyalogezrede 8. századának katonája jelentem, hogy a német megszállás alatt megöriztem egy katonai zászlót. S elmondta a történetet. 1941. augusztus 6-án Anyutyino községnél három szovjet katona próbált átkelni a Szozson, hogy csatlakozzék egységéhez. Nem sikerült nekik. A németek mindhármukat megölték. Dmitrij Tyapin éjszaka élete kockáztatásával elvitte az elesett katonák holttestét a temetöbe. Az egyik elesett katona hátizsákjában katonai zászló volt. Tyapin eltemette az elesett katonákat, és csak általa ismert jellel megjelölte sírjukat. A hadtest politikai osztályának vezetöje és Tyapin a vöröskatonák egy csoportjával azonnal a temetöbe indult, s ott felnyitották a sírt. Az épségben maradt hátizsákban megtalálták a 24. szamara-uljanovszki vashadosztály vörös zászlaját. A temetöbe gyülésre hívták össze a helyi lakosokat és a 38. lövészhadtest ott levö katonáit, s ünnepélyes keretek között eltemették 1941. szörnyü napjaiban elpusztult katonáink földi maradványát. Tyapin kolhozparaszt hazafias tettének híre csakhamar elterjedt az egész arcvonalon. Vasziljevszkij, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi népbiztoshelyettes parancsában erröl a höstettröl így emlékezik meg: "A Vörös Hadsereg egyik legrégibb hadosztálya harci zászlajának megörzéséért Tyapin polgártársat, a szovjet haza hü fiát örökre vegyék fel a 24. bergyicsevi, szamara-uljanovszki, Vörös Zászló Renddel kétszeresen kitüntetett lövész-vashadosztály egyik ezredének névjegyzékébe, és terjesszék elö Vörös Zászló Renddel való kitüntetésre." Október derekán a Vörös Hadsereg a gomel-bobrujszki irányban is támadást indított. A Pronya és a Szozs nyugati partján október elsö felében elfoglalt hídfök felhasználásával a Belorusz Front jobbszárnycsapatai újból támadásba lendültek Bobrujszk ellen. A front balszárnycsapatai október 16-án Lojevtöl délre átkeltek a Dnyeperen, felszabadították a várost, és 15-20 kilométernyire tért nyertek nyugat felé, közvetlen átkarolással fenyegetve Gomelt és a Belorusszija déli részét védö egész 2. német hadsereget. A hitlerista föparancsnokság ennek ellenére még mindig abban reménykedett, hogy megtarthatja a várost. A 2. és a 9. német hadsereg számára ez volt a legfontosabb vasúti gócpont; itt futottak össze e hadsereg fö közlekedési vonalai. A Belorusz Front október második felében és november elsö napjaiban kiszélesítette a dnyeperi hídföt, és felkészült a Gomelért vívandó döntö harcra. Csapatai november 18-re virradó éjjel átvágták a gomel-kalinkovicsi vasútvonalat, november 18-án elfoglalták Recsicát, és ezzel elvágták az ellenség nyugat felé való visszavonulásának útját. A német fasiszta csapatok sürgösen visszavonultak Bobrujszkhoz. A Belorusz Front parancsnokságának utasítására a gomeli partizánok több csapást mértek az ellenség visszavonuló csapataira. Elaknásították a recsica-gorval-paticsi és recsica-hutor-paticsi útszakaszokat, felgyújtották a hidakat, fatorlaszokat emeltek. A Gorvalból Satyilko felé visszavonuló ellenséges egységek ugyan megpróbálták megtisztítani az utat, de a partizánok megtámadták öket, és két napig tartó heves harc után Gorvalba való visszafordulásra kényszerítették. Az ellenség ott igyekezett sietve megszervezni a Berezinán való átkelést. Ámde annyi ideje sem volt, hogy elökészítse a pontonokat, a partizánok máris újabb csapást mértek rá. A hitleristák körében pánik tört ki, s a folyóba ugráltak. A partizánok Gorvalban több mint 150 fasiszta katonát és tisztet semmisítettek meg, 110 gépkocsit zsákmányoltak a rajta levö hadianyaggal együtt, s a Vörös Hadsereg csapatainak beérkeztéig kézben tartották az ellenségnek ezt a támpontját. A szovjet egységek északnyugat felé nyomultak, és mélyen átkarolták Gomelt. Az ellenség helyzete ebben a körzetben egyre nehezebbé vált. "Két napig tartó elkeseredett harc után írja az eseményekröl Tippelskirch a hadsereg (a 2. német hadsereg a szerk.) parancsnoka jelentette, hogy embertartalékai csaknem teljesen kimerültek, Gomeltöl délre a védelmet áttörték, és a hadseregnek nem állnak rendelkezésére olyan erök, amelyekkel megállíthatná az áttört orosz csapatokat, és elreteszelhetné a támadt rést." A szovjet csapatok november 25-én estig három oldalról megközelítették Gomelt, és rövidesen megkezdödött az utcai harc is. A harc egész éjjel tartott, és 26-án reggelre csapataink már teljesen megtisztították a várost. Ez volt Belorusszija elsö felszabadult területi székhelye. E nap estéjén Moszkva a haza nevében üdvlövésekkel köszöntötte a Gomelt felszabadító hös csapatokat. A Belorusz Front jobbszárnycsapatai november végén Novij Bihov és Gagyilovicsi között elérték a Dnyepert, a front balszárnyán müködö hadseregek pedig Gorval körzetében átkeltek a Berezinán. A hitlerista hadvezetés Zslobin és Rogacsev körzetébe Mozir alól öt, Orsa körzetéböl pedig két gyalogos hadosztályt és egy SS-dandárt dobott át. Ily módon sikerült megállítania a Belorusz Front csapatainak támadását, s ezek november végére beásták magukat a Csauszi, Novij Bihov, Rogacsev K, Sztresin terepszakaszon és tovább Mozirtól délkeletre a Pripjaty mentén. A gomel-bobrujszki irányban végrehajtott támadás eredményeképpen a Belorusz Front csapatai átkeltek a Szozson, a front balszárny-magassabbegységei pedig leküzdötték a Dnyepert, és 130 kilométernyíre haladva nyugat felé, kedvezö helyzetet foglaltak el az ellenséges csoportosítás átkarolásához. A Vörös Hadsereg az 1943. évi öszi támadó hadmüveleteivel jelentös katonapolitikai eredményeket ért el. A szovjet csapatok felszabadították a kalinyini terület egy részét, az egész szmolenszki területet és Belorusszija keleti körzetét, átkeltek több jelentös vízi akadályon, többek között a Gyesznán, a Szozson, a Dnyeperen, a Pripjatyon és a Berezinán. Csapataink a Nyugati-Dvina és a Dnyeper közötti nagy terület a "szmolenszki kapu" elfoglalása révén a "Közép" hadseregcsoport szárnyait fenyegették, aminek óriási szerepe volt a Belorusszija felszabadítása végett indított további hadmüveletek szempontjából. A Vörös Hadsereg nyugati irányú támadása meghiúsította az ellenséges hadvezetés ama tervét, hogy a "Közép" hadseregcsoporttól az arcvonal déli szakaszára eröt vonjon el. Söt az ellenség kénytelen volt a szovjet-német arcvonal más szakaszairól körülbelül 20 hadosztályt a középsö arcvonalszakasz megerösítésére küldeni. A szovjet csapatok azzal, hogy elérték a Poleszjét, szétszakították az ellenség összefüggö hadászati arcvonalát, s ezzel megnehezítették az erökkel és eszközökkel az arcvonal mentén való manöverezést a német fasiszta hadseregcsoportok között. A Vörös Hadsereg gyözelmeinek fölöttébb nagy jelentösége volt azért is, mert a német föparancsnokságnak nem sikerült a "Keleti fal" mentén hadászati védelmet szervezni és ezzel idöt nyerni eröi rendezéséhez. A Vörös Hadsereg támadó hadmüveleteivel újból tanúbizonyságot tett hadmüvészetének magas színvonaláról. A szovjet hadmüvészet fejlödése elsösorban abban nyilvánult meg, hogy a több irányú támadás során hozzáértöen tudták megszervezni a csapatok együttmüködését a Nyeveltöl Gomelig terjedö óriási arcvonalon. S jóllehet csapataink támadása rendkívül nehéz viszonyok között zajlott le (mocsarak, erdök, sok ingoványos partú folyó, fejletlen és az ellenség által erösen megrongált úthálózat), a Legfelsöbb Föparancsnokság Föhadiszállása által kitüzött feladatot alapjában véve megoldották. A támadás során az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett. 1943 szeptemberétöl decemberéig a szovjet csapatok a "Közép" hadseregcsoport 40 hadosztályát zúzták szét, köztük hét páncélos és gépesített hadosztályt. A támadást a szovjet katonák nagy támadó lendülettel hajtották végre, s tömeges hösiességet és bátorságot tanúsítottak. A szovjet kormány méltóképpen értékelte a katonák harci érdemeit. A katonák és tisztek százainak a Szovjetunió Höse címét adományozták, ezreket tüntettek ki különféle rendjellel és érdeméremmel. Sok lövész-, tüzér-, harckocsi-, repülö-, müszaki és más egység és magasabbegység a "szmolenszki", "roszlavli", "jelnyai", "brjanszki", "gomeli" megtisztelö elnevezést kapta. * A német fasiszta csapatok kurszki csoportosításának szétzúzása volt az egész nyári-öszi hadjárat legföbb eseménye. Ezzel a szovjet-német arcvonalon végérvényesen a Vörös Hadsereg kezébe került a hadászati kezdeményezés, és szertefoszlott a fasiszták minden olyan reménye, hogy valaha is revánsot vehetnek majd Sztálingrádért, a téli hadjáratban szenvedett vereségért. A kurszki csatában csapataink szétzúzták a fasiszta Németország legjobb eröit, amelyeket a nyári döntö támadáshoz oly nehezen szedett össze. Az ellenség már nem tudta pótólni óriási veszteségeit. A hitlerista Németország a katasztrófa küszöbén állt. Ugyanakkor a kurszki gyözelem lehetövé tette, hogy a Vörös Hadsereg a július 12-én megindított ellentámadást olyan általános hadászati támadássá fejlessze tovább, amely Nyeveltöl a Feketetengerig terjedö 2000 kilométeres arcvonalon folyt (8. sz. térkép). E támadás során a szovjet csapatok szétzúztak 118 hadosztályt, köztük 28 páncélos és gépesített hadosztályt. A német föparancsnokság kénytelen volt bevallani, hogy a nyári-öszi hadjárat során a német hadsereg végleg kiesö veszteségei 1223114 före rúgtak. A szárazföldi csapatok vezérkarának adatai szerint a német hadseregnek a nyári-öszi hadjáratban elszenvedett veszteségei csaknem 400 ezer fövel múlták felül az utánpótlást. Ugyanezen idöszakban a szovjet csapatok mintegy 10 ezer repülögépet, több mint 15 ezer harckocsit, 13 ezer löveget és rengeteg egyéb fegyvert és felszerelést semmisítettek meg. A nagy veszteségek súlyos hatással voltak a német hátországra is. Az ilyen veszteségeket már lehetetlen volt eltitkolni. Ezek a német nép széles rétegeiben fokozták a bizonytalanságot és a félelmet, egyre jobban meggyözték az antifasiszta eröket arról, hogy a gyülölt hitlerista rendszer hamarosan összeomlik. A Wehrmacht tisztjeinek és tábornokainak egy része is világosan látta már, hogy a hitleri Németország elkerülhetetlenül összeomlik. Mellenthin emlékiratában szól arról, hogy Choltitz tábornok, a 48. páncélos hadtest parancsnoka, aki a fasiszta rendszer odaadó híve volt, abban az idöben már nem hitt Németország gyözelmében. "Egyik este írja Mellenthin elbeszélgetett velem a harcok menetéröl, és nyugtalanságának adott kifejezést az oroszok arcvonalunkra nehezedö szörnyü nyomása miatt. Jóslatokba bocsátkozott. Látta, amint az orosz csapatok tömege az óceán hatalmas hullámaként ránk tör, és elsöpör mindent, ami útjában áll. Ez az ár majd egyre tovább és tovább hömpölyög, míg végül elnyeli egész Németországot . . . Elsö pillantásra úgy tünt, mintha a tábornok túlontúl sötéten látná a jövöt, 1944-45 telén azonban, amikor a szovjet csapatok betörtek hazám területére, gyakran eszembe jutott az emlékezetes beszélgetés." A Vörös Hadsereg gyözelme és a német fasiszta csapatok veresége örömmel töltötte el a szovjet emberek szívét. Hiszen minden újabb gyözelem újabb városok és falvak felszabadulásával járt, az emberek ezreiröl meg ezreiröl hullott le a fasiszták rablánca, újabb bányák és gyárak, végeláthatatlan mezök kerültek vissza a szovjet nép birtokába, sok ezer tonna fém, szén, gabona, új gépek, új fegyverek segítették elö az ellenség fölötti gyözelmet. A nyári-öszi hadjárat idején a Vörös Hadsereg 350 ezer négyzetkilométernyi területet szerzett vissza a hazának, s több mint 40 ezer települést, köztük 162 várost szabadított fel. Újból szabad lett Kijev, Harkov, Orjol, Taganrog, Brjanszk, Szmolenszk, Gomel, Dnyepropetrovszk, Dnyeprodzerzsinszk, Zaporozsje, Sztálino, Novorosszijszk és sok más nagy ipari központ. A hitleristáktól teljesen megtisztított krasznodari, rosztovi, vorosilovgrádi, sztálinói, harkoví, poltavai, szumi, csernyigovi, kurszkí, orjolí és szmolenszki területen, valamint a zaporozsjeí, dnyepropetrovszki, kijevi, vítyebszki, mogiljovi és gomelí terület felszabadított körzeteiben a szovjet emberek milliói gyors ütemben hozzáláttak a gazdaság helyreállításához. A nyári-öszi hadjárat során teljes nagyságában megmutatkozott a Vörös Hadsereg megnövekedett katonai ereje, csapatainak magas fokú katonai tudása, s parancsnoki karának nagyszerü szervezökészsége. A Vörös Hadsereg támadó hadmüveletei megcáfolták a fasiszta tábornokoknak azt az állítását, hogy a szovjet csapatok csak télen tudnak támadni, és a nyár a német hadsereg sikereinek idöszaka. Éppen nyáron és összel zúzta szét a Vörös Hadsereg a német fasiszta csapatokat Kurszknál, Belgorodnál, Orjolnál és Harkovnál, ebben az idöszakban szabadította fel a bal parti Ukrajnát, aratta dicsö gyözelmét a Dnyepernél, üzte ki az ellenséget a Tamany-félszigetröl, és zárta körül a 17. német hadsereget a Krímben; ekkor hajtotta végre nagyarányú támadását nyugat felé, és kezdte meg Belorusszija felszabadítását. A Vörös Hadsereg a Berezina torkolatától a Fekete-tengerig terjedö 1200 km hosszú arcvonalon visszavetette az ellenséget a Dnyeper mögé, s a folyó jobb partján hadászati jelentöségü hídföket vett birtokba. A szovjet csapatok több helyütt áttörték a "Keletí falat", amelynél a német föparancsnokság meg akarta öket állítani, hogy megszilárdítsa az arcvonalat. Butlar, a Wehrmacht volt tábornoka is kénytelen volt beismerni, hogy "az orosz hadsereg ezzel demonstrálta magas katonai értékét, és megmutatta, hogy nemcsak jelentös tartalékokkal, hanem kitünö harci technikai eszközökkel is rendelkezik". E hadmüveletekben a Vörös Hadseregnek át kellett törnie az ellenség bevehetetlennek nyilvánított hatalmas védelmi rendszerét. Az ellenség védelmének áttörése a Dnyepernél, a Szozsnál és a Miusz folyónál, a "Kék vonal" áttörése a Tamany-félszigeten és a Molocsnaja folyónál létesített védelem leküzdése a szovjet csapatok megnövekedett harcképességéröl tanúskodott. A parancsnokok müvészetét, a harcosok bátorságát bizonyította a nagy vízi akadályokon, az Északi-Donyecen, a Gyesznán, a Szozson és végül a Dnyeperen való, menetböl végrehajtott átkelés. A Vörös Hadsereg és Haditengerészeti Flotta a nyári-öszi hadjárat során elfoglalta a Fekete-tenger egyik legnagyobb haditengerészeti támaszpontját, Novorosszijszkot, és a szovjet csapatok partra szálltak a Kercs-félszigeten. E sikerek, amelyek a szárazföldi csapatok, a légierök és a flotta nagyszerüen megszervezett együttmüködésének voltak köszönhetök, újból bizonyságot tettek a szovjet hadmüvészet magas színvonaláról. A Vörös Hadsereg 1943 nyarán és öszén 300-600 kilométernyire vetette vissza az ellenséget nyugat felé. Ez jelentösen megjavította a szovjet csapatok hadászati helyzetét, kedvezö feltételeket teremtett ahhoz, hogy az ellenséget végérvényesen kiüzzék a Szovjetunió területéröl. Sztálin, az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke a párt központi bizottságának megbízásából november 6-án, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 26. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi ülésen azt mondotta, hogy a szovjet csapatok által a nyári-öszi hadjárat során aratott gyözelmek " . . . messze túllépték a szovjet-német front kereteit, megváltoztatták a világháború egész további menetét, s nagy nemzetközi jelentöségre tettek szert". Gyökeres fordulat volt ez nemcsak a Nagy Honvédö Háború, hanem az egész második világháború menetében.


Találat: 1927


Felhasználási feltételek