AZ ÕSHAZA ÉSZAKI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE

AZ ÕSHAZA ÉSZAKI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE

A régészek az emberi települések legrégibb nyomait északon a Kaukázusban, a Kaspi- tó alatt, a Tigris felsõ vidékén és a Zab folyó mentén, valamint a Jordán völgyében és a Taurus lábainál észlelték és keletkezésük idejét Kr. e. 6800 és 6500 közé helyezték. Ezek még elszigetelt telepek voltak, az õsi menhelyrõl kimozduló nép elsõ gyarmatai. A következõ két és félezer esztendõ alatt e telepek sûrûsödtek és a Termékeny Félhold lefelé hajló száraiban is megjelentek. E csiszolt kõkori telepeket térképünkön (211.) pontokkal jelöltük. Ha ezeket a pontokat vonalakkal összekötjük és figyelemmel vagyunk az idõrendre, valóban azt látjuk, hogy a magasabb fekvésû helyekrõl történt a szétágazás, a földrajzi adottságok által elõírt útvonalon, a Kaukázusból nézve délkelet illetve délnyugat felé.

A legkorábbi gyarmatok ránk maradt nevei, a velük kapcsolatos képírásos szövegekkel együtt, a népesség fokozatos szétterülésére közelebbi felvilágításoka 717d35h t is nyújtanak. A Tigris és a Zab találkozásának vidékén a legõsibb két emberi település neve a szakemberek átírása szerint AR-PACH vagy AR-PACH-i-YAS és QALET-JARMO (Kr. e. 6500). Idõrendben utánuk következett (Kr. e. 4500) SAM-AR-RA, MAT-AR-AH, GA-URA és AR-BELA. A Tigris folyó ez idõbeli neve IDI-KLAT, az Eufráteszé BUR-UTU, az Eufrátesz középsõ szakasza alatt elterülõ mezõföldé pedig MESO-POT-AM-JA. A Tigris mentén szervezték meg a KALDI vagy KALTI nevû országot. A szétterülõ nép ez elsõ történelmi emlékeiben többször szerepel nyelvünk Úr (UR, AR) szava; látjuk ott Kelet szavunkat a Qalet- Jarmo, Idi- Klat és Kaldi (Kalti) nevekben; a hon értelmû Mat, Ma összetevõ elem a Matarah, Jarmo és Mesopotamja névben; Szem szavunk a Szamarra névben; víz értelmû Bor szavunk a Burutában; Mezõ szavunk a Mesopotamjaban; Jós szavunk az Arpachi- Yasban; ismerõs az Ar~ Belában szereplõ Béla, melynek ,férfi' jelentését a Bál szóval kapcsolatban már tudjuk. Az Idi szót az Idi-Klatban más nyelvészek kutatásai alapján a régi magyar folyót jelentõ ,ügy' szóval azonosíthatjuk (v, ö. Fekete-ügy); Burutu ,utu' ~ részlegét több hasonló név összevetése alapján Út szavunkkal azonosítjuk; a Mesopotámiában is szereplõ ,pot' részleget a törvényszerû lágyulás (P = F; T = D) alapján Föld (fõd) értelembe vesszük, Gaurában pedig kõ szavunkat látjuk (G=K), mint ezt a kérdéscsoportot már fejtegettük. Ezek szerint a Termékeny Félhold legfontosabb tíz neolitikus helyneve egytagú magyar szavak összetételébõl keletkezett és egyik- másikának értelmét a megadott ábécés átírásból is kitalálhatjuk. Qalet- Jarmo mai helyesírásunkkal: Kelet Gyarmata; Kaldi vagy Kalti: Keleti ország (Kel-Ta); Idi- Klat: Keleti ügy (folyó); Szarvarra: Szemúr vagyis a Napisten otthona; Matarah az a hely, ahol a Magyar õs lakott; Ar- Beles: Bál Úr, a termékenységi isten székhelye; Burutu: Bor Útja; Mesopotamja: Mezõföldbõl álló ország (Ma); Gaura: Kõ Ura, vagyis az ország urának székhelye.

Külön figyelmet érdemelnek az Árpád nevet megörökítõ helynevek: Arpach és Arpachi-Yas és a velük kapcsolatba hozható feljegyzések. Az Encyclopaedia Biblica és a Dictionnaire de la Bible szerint Árpád a napisten (Szemúr) harmadik fia volt, aki a Tigris felsõ vidékét, vagyis az Idi- Klat és a Zab környékét, az úgynevezett Árpádi Földet (Arpachi Ta) kormányozta. Ezen a területen az eredeti lakosság igen hosszú ideig, a jelen idõszámítás 635. esztendejéig folyamatosan élt. A vidéken egy híres kerámiai üzem is dolgozott, melynek legjellemzõbb gyártmányai a kulacs alakú ivóedények voltak (122m. 81, 83). Az edényekre mértani díszítéseket, fõleg köröket, azaz napszimbólumokat festettek (91m. 371 sk). Azt is tudjuk, hogy az Árpád-dinasztia szervezte meg a Tigris mentén lejjebb elterülõ Káldi: Keleti országot, adta annak elsõ dinasztiáját, melyrõl lakosait Árpádi népnek nevezték. Ebbõl nyilvánvaló, hogy õshonukból, a Zab vidékérõl, az elsõ Árpádok hatalmas telepítési és ország szervezõ politikát folytattak délkelet felé. Ez események emléke a késõbbi idõkben is megmaradt, mert a mezopotámiaiak egyik hagyománya szerint országuk lakosságának legõsibb része északról eredt. Arra is emlékeztek, hogy elsõ királyaik fejükön koronát viseltek és hatalmi jelvényként botot és lándzsát tartottak kezükben. A király koronás fõje AR, botja POT, lándzsájának hegye ANA, keze KETE. Ezek az elemek tehát a képírás módszerével szabályosan írják AR-POT-(H)ANA 2: Árpád Hona 2., vagyis Árpád második országa. (82)

Ezeket a mozzanatokat figyelembe véve, úgy látszik, hogy a Tigris-Eufrátesz völgyi elsõ kultúra, vagyis az õsi mezopotámiai kultúra, körülbelül Kr. e. 3500-ig, amikor már dél felõl is érkezett Mezopotámiába lakosság, kizárólag a Zab vidéki Árpádok alkotása lehetett.

A Termékeny Félhold nyugati felében szintén folyóvölgyekben találjuk a legkorábbi neolitikus telepeket. A Jordán völgyében van Jerikó: Jó Úr Kõje, azaz a napisten országa, melynek keletkezési ideje kb. Kr. e. 6800. További telepek Kánaán földjén és annak szomszédságában Kr. e. 4000 körül keletkeztek. Fiatalabb neolitikus kori telepek MUGHERA: Magyar, és UGAR-i-TA: Ég Úri Ta, a napisten földje. E nyugatra esõ telepek a Taurus lábainál elterülõ síkságon folytatódtak, ahol a mai Katal-Huyuk nevû község közelében egy szintén Kr. e. 6800-ból eredõ telepre bukkantak.~ Beljebb Aratollában Kr. e. 3000-tõl kezdve folyamatosan sok sziklarajzot találtak, továbbá szarvakkal ékesített szobrokat és mértani jellegû írásjeleket, amelyek a Tigris és Zab vidéki leletekkel feltûnõ egyezést mutatnak. Ezek alapján a tudósok úgy vélik, hogy ez a nyugaton megjelenõ népesség is a kaukázusi táj gyarmata, amely keletet is feltöltötte emberanyagával.

A Termékeny Félhold nyugati népességének a keletivel való azonosságát a régészeti anyagon felül a képírással írt egykori pecsétek is megerõsítik. E pecsétek egyike- másika olyan írásbeli üzenetet közvetít, amely hozzásegít bennünket a lezajlott néprajzi események felvázolásához. Sajnos ez utóbbi emlékek keletkezési idejét eddig még nem tudták közelebbrõl megállapítani, de kivitelezésük és tartalmuk nagy régiségre utal. Az egyik ilyen írásos emléken (29. táblán a D. figura) egy embert látunk (UR, AR), aki íjat tart a vállán. Mivel az íj a képírás jelrendszerében a PET, PAT hangcsoportot jelzi (25m. 85 No. 2), az íjas figura az AR-PAT: Árpád nevet írja. De a személy elõtt egy három oszlopba írt hosszabb szöveg is szerepel, amely a figurával szembehaladó sorrendben olvasandó: 1. ANU-KHAT-IK 2. NU-MA-RA 3. AR.Pa.T Ka-Pi.T-aN, mai ábécével ~A nyugatik nemura, Árpád kapitánya. Egy másik pecséten (81m. 203 No. 3) hasonlót olvasunk: AG-MA-S PET-SUTe, EST-AN SZÉ-Ke, Égmás pecsétje, Esthon széke. Itt is arról van szó, hogy az ország királyi széke nyugatra esik. A kaukázusi Árpádok telepítési politikájának nyugati eredményeirõl van egy további döntõ bizonyítékunk is: az Eufrátesz nyugati nagy kanyarának külsõ oldalán alapított ARPAD: Árpád királyság, azonos nevû fõvárosával (lel. térképünket a 21. oldalon). A nevet ezúttal az idegen szerzõk is helyesen, Árpád alakban írják át ábécére. A királyság Szíriában terült el, azon a részen, ahol a nagy folyó legközelebb kanyarodik a Földközi tengerhez. Ez az Árpád Királyság a Kr. e. 10. századtól Kr, e. 740-ig jelentõs szerepet játszott a keleti események irányításában. (84)

Mi volt a helyzet a Termékeny Félhold lekanyarodó nyugati szárának végében, a Nílus deltájában és a folyó hosszú völgyében? A hajdan itt élõk emlékezete szerint országukba az elsõ népesség észak felõl érkezett. A tudósok e híradást beigazolták és munkáikban kiemelik, hogy a Nílus völgyébe a földrajzi adottságok miatt nagyobb tömegekkel észak felõl csak egy keskeny átjárón keresztül lehet behatolni, amely a Szuezi-öböl vége és a Földközi-tenger között elterülõ mocsaras és vízárkokkal átszelt területen vezet át. Ezt a bejáró kaput a régiek találó kifejezéssel HIRUS AITU (129m. II. 155) Híres Ajtó néven nevezték. Kezdetben Egyiptom alatt nem is értettek mást, mint e bejáró kapu környékén keletkezett és fokozatosan szaporodó településeket ennek megfelelõen Egyiptomot "Ajtós Országnak" hívták (94m. I. 117) A Deltának elsõ közigazgatási központja a görögül Butonak mondott város volt, amelynek hieroglifáit így írják át: PI UT JOIT (87m. 97), amit bizonyára így kell helyesen hangzósítanunk: ~Be itt jött-, hiszen az egyiptomi nevek általában egy-egy rövid mondatból szoktak állni. A második nagyobb helyet görögül Busirnak mondották, hieroglifáit (24m. 205) így írják át: PER ASAR (23m. 368 jzt).. Az írásjeleket mi így olvassuk P-A-AR EST-UR, amit a Hon értelemmeghatározó követ, tehát igazi neve: Vár, Estúr Hona. Innen a népesség továbbterjedt a Fayum nevû oázisba, amely már a Delta alatt van s mintegy nyolcvan kilométerre nyúlik be a sivatagba. Az oázis környékét T-ARK-HAN: ~Tó Urak Hona- néven ismerték, keletkezési idejét rádiókarbon mérésekkel Kr. e 4437-4145 közötti idõre teszik (91m. 234).

A jóval lejjebb lévõ BAD-AR-l ~Botúri~ (Árpádi) telepet és a görögül Abydosnak mondott várost Kr. e 4000 táján alapították (120m. 50; 91m. 219-259). Abydos nevét öt hieroglifa írja, amit a szokásos Hon meghatározó követ (24m. 202). A jele ezúttal is egy rövid mondatot eredményeznek: ABa Be-KET-U-SAT Hon, Vagyis -Abba beköltözött. Eddig még meg nem állapított idõbõl eredt Delta alatt lévõ Hon város; az átírók szerint ON, AN, ANU, UNNU, a görögök elnevezésével Heliopolisz azaz Napváros. Idõk múltán egy darabig ez a város lett a Delta közigazgatási középpontja. Hieroglifái szerint (24m. 203) a város régi teljes neve tulajdonképpen AN-NET ,Hon': ~A Nagy Hon-. A hozzáfûzött magyarázó hieroglifák szerint ez volt a P-A-AR-A NETER: Nagyúr Vára. Vele egyidõs lehetett a Badari felett mintegy 120 kilométerre lévõ második Hon város: UNNU, a görögül Hermopolisznak mondott hely.

A lakosság földrajzi eredete és népisége szempontjából a legfontosabb mozzanat az, hogy az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként is egy ER-PAT, ER-PET: ~Árpád~ nevû királyt tiszteltek, akinek neve mellett gyakran szerepel az õshazájára, a Zab folyó vidékére utaló Zab név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át (23m. 18, 138, 435). Ez az elsõ egyiptomi Árpád-dinasztia több királyt adott a kialakulóban lévõ országnak a nagy esemény idejéig, a déli magyarok bejöveteléig, de azok nevét a megadott alakban nem tudjuk értelmezni. Kivételt csak az utolsó király képez, akit ~Õsúrnak~ neveztek. Az õ nevét az irodalomban a görögök által használt OSIRIS alakban találjuk. Ez a király Kr. e. 3400-3200 táján uralkodott és magát ER-PAT SAB-UR õsétõl származtatta. (85)

A Nílus deltájába és a folyó völgyébe északról betelepülõ magyar nyelvû törzsek és nemek megannyi kisebb-nagyobb Honba szervezkedtek, miként erre a helynevek értelemmeghatározója is utal és magukat abból képzett szóval Honi, Huni (ONI, UNNI, ANI), azaz ,hazai, bennszülött' népnek kezdték nevezni, ami azután általánossá lett és rajtuk is maradt: õk lettek a történelem Huni, Uni népe, mai nyelvünkön hunok (87m. 95 sk jzt). Ugyanez a nép szállta meg a Sinai- félszigetet és az onnan délre a Núbiáig terjedõ sivatagosodó területet, valamint a Nílustól nyugatra esõ Líbia jelentékeny részét is. Mind a két terület lakóit egyformán ANUnak nevezték. Volt azonban egy másik nevük is. A delta-honiak ugyanis a Nílus ágaiban és a Földközi-tenger keleti partja mentén apró hajóikkal élénk kereskedelmet bonyolítottak le és hajós foglalkozásukról õket egyszerûen ,,Hajó népének (HAUI NIBU,HAU NEBU),a Deltát pedig~Hajó~országnak- (HAAU) mondották - az angol szakemberek átírása szerint (87m. 35; 129. II. 217).

79) Használt kútfõink: 23m. 19, b7, 102. 144, 146. 387 és római 206: 129m. 1. 183 sk; 54m. 27, 30 sk; 37m. 117. A sok név együtt: 23m. 435- 438. Egy helyütt, amidõn a papirust készítõ írnok felsorolja Osiris neveit, ezt a bejegyzést olvassuk: MÁS SZeT-TEM-M U-SZI SA-K EM-UK-eM: Most szedtem össze sok emlékem. Hieroglifáit (23m. római 56) a kiadó tévesen olvassa.

80) Osiris tragédiáját az egyiptológusok nem a valóságnak megfelelõen fogják fel, teste szétmetszésérõl beszélnek. Osirist nem ölték meg, mint errõl késõbb szólni fogunk.

81) Az Amén-papok hatalmáról és az egész vallási mozgalomról minden kézikönyv bõven szól. Jó összefoglalást olvashatunk 87m..284 sk, 257, 264, 302; 120m. 64.

82) Hon szavunk nagy régiségét mutatja. hogy ez a szó a finnugor nyelvekben is megvan, rendszerint ház értelemben: finn Huone, eszt Höne, lapp Huona. Olv. 169m. 16; 17m. 117 sk: 164m. 217, 240.
Az Árpád nevet író három írásjelet a szaktudósok, nem tudták megnyugtatóan egyértelmûen hangzósítani. A javasolt átírások ezek: AR-PHAx- AD, AR-PHAz-AD és AP?PAch-AD. Szerintünk e három írásjel mindegyike csak egy mássalhangzót jelöl, amelyek mindegyikéhez csak egy-egy magánhangzót kell fûzni az olvasásban. A jelen esetben tehát a névbe iktatott sziszegõ hangokat (x, z, ch) ki kell hagyni és a jeleket így átírni: AR-Pa-aD vagy AR-Pa-aT, mai betûzéssel Árpád.

A Káldi vagy Keleti ország területe nem azonosítható a késõbbi Szumérország területével. Utóbbi a Tigris és Eufrátesz közén terült el, attól e vonaltól délre, ahol a két folyó medre egymáshoz legközelebb halad, egészen a Perzsa-öböl akkori partjáig. A Perzsa-öböl az ókorban mintegy 200 kilométerrel beljebb nyomult a szárazföldbe, mint manapság és a két folyó külön torkolattal öntötte vizét a tengerbe. A jövendõ Szumérország Kr. e. 5000 táján még lakatlan mocsárvilág volt, amibõl itt- ott kezdtek kiemelkedni egyes hátságok. A területet aztán a két folyó hordaléka feltöltötte. Figyelemmel ezekre a földrajzi, kronológiai és történeti tényekre, az ókori történettudomány elvetette azt a régibb véleményt, amely szerint a neolitikus kultúra bölcsõje Szumérország lett volna és onnan terjedt volna szét a világba. A neolitikus kultúrát ma már több helyen a Kr. e. VII. évezredbõl ismerjük, amikor még Szumér nem volt. Olv. Time, 1961 február 24. Ezt nekünk is tanácsos megjegyezni, mert a jelenlegi magyar és nemzetközi irodalom a régi nézet alapján sokszor több jelentõséget tulajdonít Szumérnek, mint amekkorával valóban bírt.

83) A Katal- Huyuk környékén végzett ásatásokról beszámolt a Montreal Star 1964 december 19. száma, ismertetve s British Institute of Archaeology jelentését (Anatolian Studies No. 41). V.ö. a Time 1961 február 24. számát.

84) Az Árpád királyságra olv. 81m. 41; 87m. 461. Az Encycl. Bibl. 317. oszlopa felsorolja a királyság hat említését a Bibliában. Ezek: 2K 18/34; 2K 19/13; IS 10/19; IS 36/19; IS 37/13 és JER 29/23. A királyságról minden nagyobb terjedelmû történeti munkában szó esik

85) Az európai Magyarországba irányult magyar népágról egy bizánci forrás azt mondja, hogy õket valamikor SAB- AR-TO-I AS-PHALO-I- nak nevezték. Vajon ebben a kifejezésben nem a Zab-Úr-Földi Õs- falvakból kiindult embereket kell látnunk?

A benépesítési folyamat lezajlását a régészeti, nyelvészeti és történeti adatokon kívül igazolják az embertani megfigyelések is. E tudomány szakértõi szerint a csiszolt kõkori kultúra elterjesztõi kerek koponyájú emberek voltak, akik a Régi Kelet egész felsõ vidékét az iráni térségbõl kiindulva árasztották el (152m. 375, 516 és olv. 129m. I. 56 sk; 94 I. 118 jzt). Az Iránból való szétáradásnak több írásbeli említése is van, melyek közül az Egyiptomi Bibliában elõforduló feljegyzéseket és egyes fáraók idevágó sírfeliratát megelõzõleg már ismertettük. A Termékeny Félhold azonos forrásból eredõ benépesítése nyomán olyan egységes kultúra keletkezett a Tigris folyótól a Nílus völgyéig, amelynek közös jellemzõ tulajdonságai a kutatók figyelmét régóta magára vonta és a tényt minden szakkönyv gondosan nyilvántartja. A. L. Waddell például így szól: "A világ három legnagyobb õsi kultúrájának egysége (a Tigris-Eufrátesz völgyi, a Nílus völgyi és az Indus völgyi, hozzáadva a Kréta szigeti kultúrát)... és ugyanezen kultúrának aránylag gyors elterjesztése az árja faj által... bizonyítja a világkultúra lényegbeli egységes voltát és egy központból való eredetét."

A felsorolt helynevek, személynevek és történeti okmányok, valamint a tudósok egybehangzó megállapítása szerint kétségtelennek látszik tehát, hogy Kis-Ázsiába, Szíriába és a Nílus völgyébe is ugyanaz a nép telepedett be elsõnek és szervezett ott államokat, mint amely a Tigris és Eufrátesz völgyét is megszállta és azt társadalmilag és politikailag elõször megszervezte. Ez a szervezõ nép a Kaukázus vidéki Árpádok magyar népe volt. Igaznak bizonyult eszerint az a régi feljegyzés, amely szerint a NU-KETE-KET URBOT NEMSETE, USUK KETE HAB-AA-BA MENT: A nyugatikat Árpád nemzette; õsük két hazába ment (ld. 29. táblánkon az A. okmányt).

A Régi Kelet felsõ részében lezajló népmozgást vizsgálva, eddig még nem szóltunk a Kaukázus két hegylánca között nyugat-keleti irányban húzódó Araxes- völgyrõl. Pedig e folyó vízgyûjtõ területén ma is van egy Arpacsay nevû helység, amely kísértetiesen idézi az Árpád nevet. Környezetében két másik hely nevében is szerepel a BOT hangcsoport: Batum és Bitilis, és van ott egy Oltu és egy Maku helynév is, amely az európai Magyarország Olt és Makó régies alakjával véletlenül (?) megegyezik. Az Araxes folyó felsõ szakaszánál, Idgír helységben, egy roppant fontos régészeti leletet találtak: egy patkó alakú, három emberfejjel ékesített és írásjelekkel is ellátott tárgyat (képét 29. táblánkon B. jelzet alatt mutatjuk be), amit a régészek tûzhelyhez hasonlítanak. Ugyanez a kerámia a vidéken több példányban is elõkerült és az egész Araxes- völgyre jellemzõ darabnak bizonyult. Ideje a Kr. e. IV. évezred.

Nemsokára azután, a csiszolt kõkor vége felé, ugyanez a minta nyugaton, az Orontes folyó völgyében is elõkerült, abban a völgyben, amit akkor még MEGARA völgynek neveztek. Aztán felbukkant a figura Szíriában és Kánaánban, majd a Kr. e. 19. században a Hetita Birodalom területén lévõ Kültepében is, Hattus fõvárostól 250 kilométerre dél felé. Régészek e leletek földrajzi elõfordulásait térképre vetítették és abból arra következtettek, hogy ez a figura egy és ugyanazon nép fokozatos szétterülésének tárgyi bizonyítéka. Ehhez mi azt is hozzáfûzzük, hogy mivel az ábrázolás mindig ugyanaz, mindig három személyt mutat, ezekkel az urakkal kapcsolatban valami nagyon fontos történeti emléket kívántak megörökíteni.

A kis tûzhelynek, az otthon szimbólumának, nem ok nélkül adtak ilyen alakot. Középsõ figurája emberalakú ugyan, de mégis egy öreg sas benyomását kelti, ami a patkó formával, az összecsengés alapján ezt sugalmazza: ~Öreg sas pataka.~ Ez pedig pontosan annak a folyónak a neve, amit ma Araxes grafikával írnak! Ha ez az ismétlõdõ kerámia egy nép gyarmatosító tevékenységének szimbóluma, akkor annak õsi otthona, a kivándorlás kiindulópontja az Araxes völgye lehetett. A középsõ öreg sas talán az õsurat, a legrégibb királyt jelenti, a két szélén lévõ fiatalabb sas pedig azokat a dinasztiaalapítókat, bizonyára az Öregsas fiait, akik Keletet illetve Nyugatot benépesítették és országokká szervezték.

A középsõ figura írásjeleit felülrõl lefelé haladó sorrendben így oldjuk fel: az emberi arc UR; a kis karika az ágas között SZ; az ág maga AG, a szorzójel eS; alatta újra S, SZ, többesben tehát ES.ek; azután három kidomborodó emlõ EMLÕK. Ezeket az elemeket hangrendbe téve: UR-SZ-AG eS.ek EMLÉKE: Országõsök emléke. A két oldalsó figurán az OR-SZ-ÁG jelei ismétlõdnek, azután két szorzójel következik egymás alatt: eS.ek; bennük három S karika: eS.ek, együtt: ~Országõsök ezek. Az emlék tehát valóban a szétvándorlás és új hazák alapításának okmánya és a nép eredettudatának megõrzésére szolgált. Hogy viszont ki lakott az Öreg sas völgyében, arra nézve egy további nyelvemlék ad felvilágosítást. Ezt az emléket ott találták, ahol a vízfolyás már nem patak, hanem bõvizû folyó: Arméniában, a régi Erman földön (129m. III. 152). A kép álló helyzetben koronát viselõ személyt, királyt mutat, akinek a személyazonosságát így írja: Árpád király Armeniben. (87)

A szöveg többi részét bizonytalanul olvassuk, ezért mellõzzük.
Áttekintve a Régi Kelet felsõ részét annyit kétségtelenül megállapíthatunk, hogy annak vidékeit a Kaukázus völgyeibõl, a csiszolt kõkor idején, az Araxes és Zab folyók mentén székelõ õsi Árpád-dinasztia népesítette be. Ennek eredménye a Tigris mentén húzódó -Kelethon~ és a Nílus völgyében kialakított.-Esthona- lett. Az egész területet magyar nyelvû nép szállta meg, amelynek sok neve közül a letelepedésre utaló Honi lett a legelterjedtebb s ezért leggyakrabban ezen a néven szerepelt a történelem színpadán.