online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

A NÉPGAZDASÁG ÁTSZERVEZÉSÉNEK BEFEJEZÉSE 1942-BEN

történelem

Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
USA kialakulasa (1775-1783)
Az egyiptomi hieroglifak. A rosette-i kö
A MOSZKVA ELLENI ÁLTALÁNOS TÁMADÁS MEGHIÚSULÁSA. A 'VILLÁMHÁBORÚ' CSŐDJE
A RÉGI KELET NÉPESSÉGE ÁTTELEPÜL DÉLKELET-EURÓPÁBA
KÖZÉP-KELET-EURÓPA NAGY ÁTALAKULÁSA - SIKEREK ÉS CSALÓDÁSOK
Új rend (935-1258) - iszlam
A VALLÁS POLITIZÁLÓDÁSA
A Horthy-rendszer konszolidaciója
szazadi Európa politikatörténete, kitekintés az Európan kívüli vilagra
 
 

A NÉPGAZDASÁG ÁTSZERVEZÉSÉNEK BEFEJEZÉSE 1942-BEN


1. A Szovjetunió munkásosztályának hösies munkája. Az országos szocialista munkaverseny A háború elsö félévének súlyos megpróbáltatásai még jobban megedzették a Szovjetunió népeit, még szorosabban egybeforrasztották öket. A kommunista pártnak és a szovjet kormánynak az a felhívása, hogy változtassák az országot egyetlen katonai táborrá, anyagi erövé vált. A Moszkvához elöretört ellenséges csapatok szétzúzásához a szovjet fegyveres eröknek Leningrádnál, a Don melletti Rosztovnál és a Krímben mért hatalmas csapásaihoz a hátország dolgozói harckocsikkal és repülögépekkel, ágyúkkal és löszerrel, élelmiszerrel és ruházattal járultak hozzá. Csapatainknak a szovjet-német arcvonal döntö irányaiban 1941-1942 telén végrehajtott ellentámadása, és a Vörös Hadsereg további támadó tevékenységének perspektívája újabb követelményeket támasztott a népgazdasággal, s különösen a nehéziparral szemben. A nehézipar munkájától függött elsösorban a hadianyagtermelés növekedése. Az 1942. évi hadigazdasági terv 98 millíárd rubelban (1926-1927. évi árakon) irányozta elö az állami ipar teljes termelését. A terv elöírta, hogy a nyersvas termelését 5,1 millió tonnára, az acélét 9,4 millió tonnára, a lemezekét 6,1 millió tonnára, a szénét 96,9 millió tonnára, az olajét 26,9 millió tonnára, a villamos energiáét 31 milliárd kilowattórára, a fémforgácsoló gépekét pedig 26300 darabra kell emelni. A fémek, a fütöanyag, a villamos energia, a gépi berendezés termelésének a tervben megállapított színvonala szilárd alapot teremtett a honvédelmi ipar és a vele kapcsolatos ágak fejlesztéséhez. A szovjet embereknek szárnyat adtak a fronton elért sikerek, és az 1942-es új esztendö küszöbét azzal az eltökélt szándékkal lépték át, hogy a gazdasági harcot is lankadatlan eröfeszítéssel folytatják a német fasiszta betolakodók ellen. A nép érzését világosan fejezi ki az uráli munkásoknak Sztálinhoz, az Állami Honvédelmi Bizottság elnökéhez intézett újévi levele. Az uráliak ebben a levélben megfogadták, hogy megkétszerezik, megháromszorozzák a hadianyag és a fegyverek termelését, még jobban ellátják a Vörös Hadsereget mindennel, ami szükséges. Az uráliak a tettekkel sem maradtak adósak. Lövedékkel, harckocsival, Az acél tonnáival, Az uráliak megtartották Szent fogadalmukat. A Moszkvai Autógyár dolgozói felhívást intéztek az ország összes munkásaihoz, hogy a Vörös Hadsereg fennállásának 24. évfordulója tiszteletére indítsanak versenyt. A moszkvaiak vállalták, hogy 1942. február 23-ig terven felül három-négy hadosztály részére fegyvert szállítanak, a többi termékfajta gyártásában pedig 10 százalékkal túlteljesítik a tervet. A gyár komszomolistái és összes ifjúmunkásai egyénileg vállalták, hogy legalább 150 százalékra teljesítik normájukat. A Komszomol Központi Bizottsága és a Szakszervezetek Központi Tanácsa jóváhagyta a Moszkvai Autógyár komszomolistáinak és ifjúságának kezdeményezését, mely lelkes követökre talált. A kohóüzemekben, a gépgyárakban, a hadianyaggyárakban, a bányákban, az olajtelepeken, az építkezéseken hatalmas lendületet vett a gyorsított eljárással dolgozó munkások mozgalma. Valamennyi kohóüzem acélolvasztárai bekapcsolódtak abba a versenybe, amelyet 1941 végén Alekszej Szorokov a kusvinói gyárból, Narulla Bazetov a verhiszetszki gyárból, Ibrahim Valejev és Dmitrij Szidorovszkij az Uráli Nehézgépgyárból indított azért, hogy az olvasztókemencékböl maximális mennyiségü acélt csapoljanak. A gyorsított eljárással dolgozó munkások közt elsök voltak: a magnyitogorszki kombinátban Zsukov, a zlatouszti gyárban Amoszov, a kuznyecki vasgyárban Nyikityin és Csalkov. 1942. január közepén Bazetov a kemence talpazatának egy négyzetméteréröl 10 tonna acélt csapolt. Az uráli acélgyárakban ez az acélolvasztás rekordja volt. Bazetov a Vörös Hadsereg 24. évfordulójának elöestéjén 11,4 tonnát, márciusban pedig már 14 tonnát csapolt. Dmitrij Szidorovszkij világrekordot ért el: 15,3 tonna acélt csapolt. A feladatok és a szocialista felajánlások teljesítéséért szívósan küzdöttek a kemenceépítök, a hengersorkezelök, a fúrómunkások, az exkavátorkezelök, a segédüzemek munkásai. A versenyben kitünt számos nö is, aki a kohászok szakmáját elsajátította: Sarunova, a novotagili gyár nagyolvasztára, Konsztantyinova, az alapajevi gyár bloomingkezelöje és sokan mások. A munkásosztály legjobbjai egyre újabb és újabb dicsö tetteket kezdeményeztek. Azok, akik korábban két normát teljesítettek, három normára tértek át. A háromszáz százalékosok ötszáz százalékra, sokan pedig ezer százalékra teljesítették napi normájukat. Az elsö ezerszázalékos, akinek a híre bejárta az egész országot, Boszij marós volt, aki a Leningrádból áttelepült gyárral érkezett Nyizsnyij Tagilba. Boszij egy egyszerü, de igen használható készüléket szerkesztett munkapadjához, s 1942. február 12-én 1480 százalékra teljesítette napi normáját. Februárban 15 nap alatt öt hónapnyi normát teljesített. A kiváló marós nagyszerü sikereiröl a Tájékoztató Iroda jelentése a front fontosabb híreivel együtt számolt be. Boszij ezután nemsokára két, majd három munkapad kezelésére tért át. Boszij kezdeményezését felkarolták Moszkva, Gorkij, Nyizsnyij Tagil, Szverdlovszk, Tomszk, Cseljabinszk, Novoszibirszk gyáraiban is. Sirsov, a novoszibirszki "Szibmetallsztroj" gyár fiatal esztergályosa, a Nyizsnyij Tagil-i újító módszerét alkalmazva, egy készüléket talált fel az esztergapadhoz. Sirsov március 18-án 1090 százalékra, majd 1454 százalékra, 1818 százalékra és végül 2000 százalékra teljesítette napi normáját. Sirsov versenyre hívta ki Boszijt. Boszij elfogadta a kihívást. Ezzel elkezdödött az Urál és Szibéria ezerszázalékosainak versenye. Boszijnak a tökéletesített készülékek segítségével és a marókések helyes megválasztásával végzett fémmegmunkálás magas termelékenységü módszereiért 1942. április 10-én odaítélték az Állami díjat. Az egyik elsö nöi ezerszázalékost, Raisza Kistimovát, a Szverdlovszk-Passzazsirszkaja állomás vagon részlegének tekercselönöjét, aki egy müszakban 20 normát teljesített, hösi munkájáért Lenin-renddel tüntették ki. Az Állami díjjal kitüntetett ezerszázalékosok közt volt Szemivolosz, Krivoj Rog-i fúrómunkás, aki már a háború elött hírnevet szerzett kiváló termelési eredményeivel, és Jankin, a "Krasznouralmegyruda" tröszt krasznogvargyejszkajai bányájának fúrómunkása. Mindketten a több vájatos fúrás új módszerét alkalmazták. Példájukat az uráli ércbányák sok bányásza követte. Viszokaja Gorán, ahol már több mint két évszázada müködik a bánya, elsöként Szemivolosz barátai és tanítványai, Jeremenko és Zavertajlo tértek át erre az új módszerre. Mindketten pompás eredményeket értek el. Zavertajlo például a legkeményebb közetek fúrásában 2134 százalékra teljesítette a normát. Nem maradtak el Jeremenko és Zavertajlo mögött Golovatij, Begyenok, Zenykov és Mojszejenko Viszokaja Gora-i fúrómunkások sem. Az ezerszázalékosokat a magas fokú termelési készség jellemezte. Az újítók évek során szerzett tapasztalataikat és alkotó képességüket arra használták fel, hogy teljesítsék és túlteljesítsék a hadigazdasági tervet. Sikereik "titka" nemcsak az volt, hogy hozzáértéssel használták ki a technikát; hanem az is, hogy munkájukat jól szervezték meg. Igaz, az üzemekben nem sok ezerszázalékos volt. De rendszerint rájuk bízták a "szük keresztmetszet"-eket, s ily módon rekordteljesítményük lehetövé tette az egész gyárrészleg, söt olykor az egész gyár termelékenységének fellendítését is. Az élmunkásokat nem hiába nevezték a hátország gárdistáinak. A frontról küldött egyik levélben a szovjet harcosok ezt írták: A fronton a gárda erös acélfala! Szeretve, becsülve néz fel rá a Haza, A front mögött pedig nem kis erö ez sem -, A hátország gárdája rettenthetetlen! A kétszáz, háromszáz és ezerszázalékosok munkája lehetövé tette, hogy az üzemek kevesebb emberrel gyorsabban teljesítsék a munkaigényes katonai megrendeléseket. A pártés a szakszervezetek minden lehetö módon támogatták és népszerüsítették az újítók tapasztalatait. De bármilyen nagy jelentöségüek voltak is az egyes rekordok, a termelékenység emelésének feladatát csak akkor lehetett megoldani, ha minden munkás teljesíti a normát, márpedig a munkások többsége újonc volt. A munkásosztály magas fokú hazafias öntudata és a pártszervezetek nevelömunkája eredményeképpen az iparban kialakultak és széles körben elterjedtek a tervfeladatok teljesítéséért és túlteljesítéséért folytatott küzdelem tömegformái: "a Żki tud többet óránként® verseny", az ütemterv határidö elötti teljesítéséért, a rokonszakmák elsajátításáért indított verseny. Gyakran megtörtént, hogy a verseny egyik formája szorosan összefonódott egy másik formával. A verseny különféle formáinak kombinálása különösen elterjedt az építöiparban. A harckocsiipar objektumainak építkezésein Salajev betonozó brigádja az ütemterv határidö elötti teljesítéséért harcolva, gyorsított módszerekkel végezte az alapozást. Maga a brigádvezetö, aki fö szakmáján kívül még nyolc másik szakmához is értett, a brigádtagok körében versenyt szervezett több építöipari szakma elsajátításáért. A brigád ily módon az építkezési munkák egész komplexumát tudta elvégezni. Az elsö alapozást a brigád két nap alatt, a másodikat 36 óra alatt, a harmadikat 12 óra alatt végezte el. 1942 januárjában Salajev felhívást intézett az ország építömunkásaihoz, hogy sajátítsák el a rokonszakmákat. Szverdlovszk, Cseljabinszk, Omszk, Kazany, Magnyitogorszk, Gorkij, Kujbisev és más városok építömunkásai lelkesen válaszoltak erre a felhívásra. Márciusban Cseljabinszkban megtartották az uráli építkezések élmunkásainak, mérnökeinek, technikusainak és vezetöinek területközi konferenciáját. A konferencia részvevöi általánosították a gyorsított építkezési módszerek alkalmazásának hasznos tapasztalatait, s határozatukban állást foglaltak amellett, hogy ezeket a módszereket a gyakorlatban széles körben alkalmazzák. 1942 végén az "Uralmassztroj" trösztnél 2160, a Cseljabinszki terület építkezésein mintegy 4000 embernek volt két vagy több szakmája. 1942 folyamán a Cseljabinszki terület építkezésein 26148 szakmunkást képeztek ki. Közülük körülbelül 4000 ember két rokonszakmához értett. Az ifjúmunkások a Vörös Hadsereg 24. évfordulójának tiszteletére tett felajánlásaik teljesítéséért folytatott verseny során ifjúsági-komszomolista fro



ntbrigádokat alakítottak az üzemekben. Minden gyárban, minden iparágban akadtak kezdeményezöi ennek a nagy jelentöségü hazafias mozgalomnak, amelynek ez volt a jelszava: "Úgy dolgozz, mintha a fronton harcolnál." 1942 elején Moszkvától Habarovszkig, Arhangelszktöl Taskentig minden nagyobb városban és ipari központban üzemi és városi találkozókat tartottak a verseny eredményeinek értékelésére, és a frontbrigádok munkatapasztalatainak kicserélésére. Ezek a brigádok az üzemek legfontosabb részlegeinél alakultak meg, ahol a terv teljes 747b16h ítésének sorsa dölt el. A "frontbrigád" címet rendszerint azoknak a brigádoknak ítélték oda, amelyek két-három hónapig egyhuzamban legalább 150-200 százalékos teljesítményt értek el, s emellett kiváló minöségü munkát végeztek. Az ifjúsági-komszomolista frontbrigádok felajánlásaikban vállalták, hogy nyersanyagot és anyagot takarítanak meg, tökéletesítik és javítják a gyártási technológiát, emelik szakképzettségüket, megtanulják a rokonszakmákat, és kitartóan bövítik katonai ismereteiket. Általában minden frontbrigád levelezett valamelyik alegységgel, amely a fronton harcolt. A frontbrigádok jelszava így szólt: "Egy normát magamért, egyet pedig a fronton levö elvtársam helyett." A Vörös Hadsereg napjára 28 terület ifjúmunkásai és ifjúmunkásnöi terven felül öt dandár felszereléséhez elegendö löveget, továbbá öt repülöezred és 10 tüzérhadosztály felszereléséhez elegendö motort és müszert gyártottak. A szocialista versenybe egyre több üzem közössége kapcsolódott be, és az a kooperáló üzemek és ipari központok versenyévé fejlödött. Február 10-én a `Kuznyecki Kombinát pártés gazdasági aktivistáinak értekezlete, amelyen 1200 ember vett részt, azzal a javaslattal fordult a Magnyitogorszki Kombinát kollektívájához, hogy újítsák fel a két kohászati óriás hagyományos versenyét. "A szoros termelési barátság szálai már hosszú évek óta összekötnek bennünket írták a szibériaiak. Különösen szorossá kell válnia ennek a barátságnak most, a Nagy Honvédö Háború idején, amikor az ország rengeteg fémet követel tölünk." A magnyitogorszkiak elfogadták a kuznyeckiek felhívását. Kuznyeckbe utazott a magnyitogorszkiak egy brigádja, és két hétig tanulmányozta a kombinát munkáját. A kuznyecki és a magnyitogorszki kohászok hasznos tapasztalatait megvitatták Magnyitogorszkban és Kuznyeckben, az élmunkások találkozóin. A találkozók részvevöi jóváhagyták a két kombinát 1942-re szóló szocialista versenyszerzödését. Március 5-én Nyizsnyij Tagilban megtartották a legjobb munkások tanácskozását, amelyen a szverdlovszki munkások képviselöi is részt vettek. A tanácskozás 3000 részvevöje a nyizsnyij-tagiliak nevében elfogadta a szverdlovszkiaknak azt a javaslatát, hogy indítsák meg a két város versenyét az uráliak újévi levelében vállalt kötelezettségek jobb teljesítéséért. A párt és a kormány felhívta a munkásosztályt, hogy minden lehetö módon fejlessze a népgazdaság vezetö ágait, s ugyanakkor arra törekedett, hogy minden üzem, minden gyárrészleg, minden brigád és minden munkás kivegye a részét az ipari termelés általános fellendítéséböl, és növelje a termelést a front számára. E feladat megoldásában döntö szerepet játszott az országos szocialista verseny. A verseny a dolgozók válasza volt az SZK(b)P Központi Bizottságának május elseji felhívására, amely arra szólította fel az ország népét, hogy kettözött energiával dolgozzon. Az 1942. májusi ünnep napjaiban a kuznyecki kohómüvek munkásai, miután gyüléseken és röpgyüléseken megtárgyalták a gyárrészlegek és az egész kombinát új szocialista felajánlásait, felhívták a Szovjetunió kohászait, kokszolóüzemi munkásait és bányászait, hogy indítsanak országos szocialista munkaversenyt. A kuznyecki kohászok vállalták, hogy májusban terven felül 4000 tonna nyersvasat, 6000 tonna acélt, 5000 tonna kiváló minöségü lemezt, 3000 tonna kokszot, 1000 tonna mangánércet termelnek. Ugyanakkor a 18. sz., Lenin-renddel kitüntetett repülögépgyár és a 26. sz., Lenin-renddel kitüntetett motorgyár közössége azt javasolta, hogy indítsák meg a repülögépipar dolgozóinak országos szocialista versenyét. "Eröinket mérlegelve, arra a közös véleményre jutottunk írták -, hogy nemcsak teljesíthetjük, hanem hónapról hónapra túl is teljesíthetjük a repülögépés repülögépmotorgyártás állami tervét." A két említett gyár felajánlotta, hogy májusban a tervhez viszonyítva öt százalékkal több repülögépet és motort gyárt. Az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Irodája 1942. május 4-én jóváhagyta a kohászok országos szocialista versenyére vonatkozó javaslatot, és megerösítette a verseny feltételeit, május 6-án pedig ugyanilyen határozatot hozott a repülögépipari üzemek munkásainak országos szocialista versenyéröl is. A Kirov-gyár munkásai elsönek reagáltak a kohászok és a repülögépipari munkások felhívására. Május 7-én és 8-án a gyárban gyüléseket és röpgyüléseket tartottak, amelyeken megjelentek az SZK(b)P Cseljabinszk-területi és városi bizottságának képviselöi, élükön Patolicsev elsö titkárral. A gyár munkásai és alkalmazottai a korábbiaknál nagyobb kötelezettségeket vállaltak, s azzal a javaslattal fordultak a harckocsiipar dolgozóihoz, hogy indítsanak országos szocialista versenyt a harckocsiés harckocsimotor-gyártás állami tervének túlteljesítéséért. Az SZK(b)P Központi Bizottsága május 8-án elhatározta, hogy megszervezi a harckocsiipari népbiztossághoz tartozó üzemek és a rokonvállalatok országos szocialista versenyét. Ugyanakkor az Állami Honvédelmi Bizottság két vörös vándorzászlót ajánlott fel a harckocsigyárak és a harckocsihoz szükséges szerelékeket gyártó üzemek és gyárrészlegek versenyének gyöztesei számára. Az SZK(b)P Központi Bizottsága és az Állami Honvédelmi Bizottság megbízásából a Szakszervezetek Központi Tanácsa, a népbiztosságokkal közösen, iparáganként kidolgozta a versenyfeltételeket. Az általános irányelv az volt, hogy a verseny gyöztesének azt az üzemet ismerik el, amely nemcsak teljesíti, hanem túl is teljesíti a termelés állami tervét. Az Állami Honvédelmi Bizottság május 13-án vörös vándorzászlókat ajánlott fel a kohászati, a repülögépipari és a harckocsiipari üzemek országos szocialista versenyének gyöztesei számára. Május 14-én nyilvánosságra hozták az említett iparágak versenyének feltételeit. Május 27-én a sajtó hírt adott arról, hogy az SZK(b)P Központi Bizottsága négy vörös vándorzászlót adományoz a fegyverés löszergyári üzemek versenyének gyöztesei számára. Más iparágak számára, valamint a versenyben második és harmadik helyezést elérö üzemek számára a Szakszervezetek Központi Tanácsa és a népbiztosságok ajánlottak fel vörös vándorzászlókat. A szovjet állam történetében ez volt az elsö eset, hogy a szocialista verseny gyözteseinek kitüntetésére az ország legfelsö pártés kormányszervei adományoztak vándorzászlókat. Az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Irodája május 20-án határozatot hozott arról, hogy biztosítani kell a megfelelö összeget a kohászok országos szocialista versenyében kitünt munkások, mérnökök, müszakiak és alkalmazottak premizálására. Az Állami Honvédelmi Bizottság augusztus 29-én megállapította a versenyben gyöztes üzemek premizálásának szabályait. Az üzemnek juttatott prémium 60-70 százalékát a dolgozók jutalmazására, a többit pedig a munkások és az alkalmazottak szociális és kulturális körülményeinek javítására kellett fordítani. A kormány a premizáláshoz szükséges összegeket a terven felüli nyereségböl, a terven felüli megtakarításból, az önköltség csökkenéséböl és a Szovjetunió állami költségvetéséböl biztosította. Az Állami Honvédelmi Bizottságok és a Népbiztosok Tanácsa az egyes népbiztosságok prémiumkeretét havonta állapította meg. Az országos szocialista verseny eredményeit ekkor nem a történelmi dátumok május 1, november 7 stb. elöestéjén összegezték, mint a háború elött, hanem havonta, s legkésöbb a következö hónap 5-ig nyilvánosságra hozták a sajtóban. A verseny gyözteseit a Szakszervezetek Központi Tanácsa és az illetékes népbiztosságok állapították meg. A Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnöksége május 22-én határozatot hozott "A szakszervezeteknek az országos szocialista verseny szervezésében való részvételéröl". A határozat kötelezte a szakszervezetek központi és területi bizottságait, hogy segítsék az üzemi bizottságokat a szocialista verseny megszervezésében és irányításában. A Komszomol Központi Bizottsága és a Munkaerötartalékok Föigazgatósága felhívta az üzemi iskolák, az ipariskolák és a vasúti iskolák tanulóit és alkalmazottait, hogy kapcsolódjanak be az országos versenybe. Május június folyamán a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottsági ülésén, a területi, határterületi, városi és kerületi pártbizottságok plénumain, a városi és kerületi pártaktivisták értekezletein, az alapszervezeti taggyüléseken kidolgozták a dolgozóknak az országos szocialista versenybe való széles körü bevonására vonatkozó konkrét intézkedéseket. A szovjet emberek milliói csakhamar bekapcsolódtak ebbe a nagyszerü hazafias mozgalomba. Az országos szocialista verseny szemléltetöen feltárta a szovjet népben rejlö nagy alkotó lehetöségeket, ismét bebizonyította egységét és a kommunista párttal való egybeforrottságát. Az országos szocialista verseny újabb hatalmas lökést adott a munkások termelö aktivitásának. A kohászati üzemekben verseny folyt a legjobb olvasztár, a legjobb hengerész címéért; a repülögépés harckocsiipari üzemekben a legjobb kovács, a legjobb öntö, a legjobb lakatos címéért. Sok iparágban a müvezetök a legjobb müvezetö címért versengtek. Ezt a megtisztelö címet a kuznyecki kohászok közül elsöként Privalov komszomolista, az 1. sz. martinmühely acélolvasztára nyerte el. A fiatal müvezetö részlege egy hónap alatt 1568 tonna kíváló minöségü acélt termelt terven felül. A Gorkiji Autógyárban Buszigin, Kardasin és Kuzmin, az ismert újítók, a kirovi gyárban Bahtyejev müvezetö, a "ki tud többet óránként" verseny kezdeményezöje nyerte el a legjobb müvezetö címet. A Pravda 1942. június 8-án közölte elöször a kohászati, a repülögépés harckocsiipari országos szocialista verseny május havi eredményeit. A Szovjetunió vasolvasztó gyárrészlegei közül a Magnyitogorszki Kombinát vasolvasztó gyárrészlege került az elsö helyre; az acélolvasztó gyárrészlegek közül a Kuznyecki Kombinát martinmühelye, a hengerdék közül ugyancsak a Kuznyecki Kombinát középfinom-hengerdéje, a kokszolóüzemek közül a kemerovói gyár kokszolóüzeme, és a vasércbányák közül a Viszokaja Gora-i ércbányák érdemelték ki az elsö helyet. A repülögépiparban a 18. sz., a 292. sz. és a 29. sz. üzem, a harckocsiiparban az Uráli Harckocsigyár és a Kirov-gyár lett az elsö. Az országos szocialista verseny elsö hónapjától kezdve állandóan nött azoknak az üzemeknek, gyárrészlegeknek és brigádoknak a száma, amelyek teljesítették és túlteljesítették a terveket és a szocialista felajánlásokat. Júniusban 194 vörös vándorzászlót nyújtottak át 30 népbiztosság és igazgatóság élüzemeinek. Az SZK(b)P Központi Bizottságának Vörös Zászlóját elsönek a 92. sz. löveggyár, a "Lenin" aknavetögyár és a moszkvai "Vlagyimir Iljics" gyár nyerte el. A párt központi bizottsága és az Állami Honvédelmi Bizottság megbízásából a Vörös Zászlókat ünnepélyes keretek között, sok ezer fös üzemi gyüléseken, a Vörös Hadsereg gárdaegységeinek a képviselöi nyújtották át a gyözteseknek. Az országos szocialista verseny nyomán emelkedett a munka termelékenysége, és szakadatlanul nött a front számára szükséges hadianyagtermelés nemcsak az egyes üzemekben, hanem egész iparvidékeken is. Kozlov, az izsevszki városi pártbizottság titkára a városi pártaktívagyülésen 1942 júliusában, az országos szocialista verseny elsö eredményeit méltatva, megemlékezett az Udmurt Autonóm Köztársaság fövárosának vezetö üzemei által elért elsö sikerekröl. A verseny során a kohómü hengerdéje elnyerte "A népbiztosság legjobb hengerdéje" címet, az "Izsevsztroj" trösztöt pedig, amely korábban nem teljesítette a tervet, a Szovjetunió építöipari népbiztossága legjobb trösztjének nyilvánították. 1942 elsö félévében a teljesítmények a repülögépiparban 13,4 százalékkal, a harckocsiiparban 6 százalékkal, a löszeriparban 7 százalékkal, az aknavetögyártásban 10,6 százalékkal, a középgépgyártásban 7,5 százalékkal, a nehézgépgyártásban 5,6 százalékkal, a szerszámgépiparban 2,6 százalékkal voltak magasabbak a tervelöirányzatnál. A termelés növekedéséhez az is hozzájárult, hogy a honvédelmi ipar üzemeinek többsége áttért a tömeges, nagy sorozatban való gyártásra, és a haladó technológiai módszerek alkalmazására. Bevezették a müszakés óraütemtervet, fokozták a munkaigényes folyamatok gépesítését, egyre szélesebb körben alkalmazták az egyszerü emelö és szállító szerkezeteket. Az üzemek berendezését újabb készülékekkel és gépekkel egészítették ki. Megszilárdult a technológiai és a munkafegyelem. 1942 elsö felében a hadiipar evakuált üzemeit az új telephelyeken lényegében helyreállították, s munkájukat összehangolták a haditermelés terveivel. 1942 júliusában a repülögépipari népbiztosság üzemei 1,3-szer, a harckocsiipari népbiztosság üzemei 3,8-szer, a fegyvergyártási népbiztosság üzemei 1,2-szer, a löszeripari népbiztosság üzemei 1,7-szer többet termeltek, mint 1941 júniusában. A keleti területeken települt hadiipari üzemek részesedése az 1941 júniusi 18,5 százalékról 1942 júniusában 76 százalékra emelkedett, ezen belül ez az arány a repülögépipari népbiztosság üzemeinél 6,6 százalékról 77,3 százalékra, a harckocsiipari népbiztosság üzemeinél 25,7 százalékról 64,6 százalékra, a fegyvergyártási népbiztosság üzemeinél 18,3 százalékról 65,4 százalékra, és a hajóépítöipari népbiztosság vállalatainál 22,3 százalékról 30,4 százalékra módosult. A szovjet hadiipar egy évvel a fasiszta Németország támadása után nemcsak pótolta elvesztett kapacitását, hanem jelentösen növelte is. A fegyvert és hadianyagot termelö evakuált gyárak többsége 1942 elsö negyedének végén megkezdte a szállítást a frontnak. Már márciusban csupán az ország keleti területén annyi hadianyagot állítottunk elö, amennyit a háború elött a Szovjetunió egész területén termeltünk. Igaz, néhány népgazdasági ág, így a vasés színesfém-kohászat, a szénés vasércbányászat, az energetika termelésének színvonala még jelentösen elmaradt a hadigazdaság szükségletei mögött. De a fö feladatot, amelyet a kommunista párt a munkások, a mérnökök, a müszakiak, a párt-, az állami és a szakszervezeti szervek elé tüzött, vagyis azt, hogy a fö hadiipari bázist helyezzék át keletre, és az új területeken indítsák meg a termelést, 1942 elsö felében megoldottuk. Az Urál, Szibéria, a Volga mellék, Közép-Ázsia, Kazahsztán a szovjet fegyveres erök hatalmas fegyvertárává vált. Ez a szocialista gazdasági rendszer nagyszerü gyözelme volt, amely óriási hatást gyakorolt a hadiesemények további fejlödésére. A fegyveres erök szakadatlan növekedése és a hadianyaggyártás bövülése megkövetelte a katonai elöirányzatok további növelését. 1942-ben az állami költségvetésben a katonai kiadások 1941-hez képest több mint 25 milliárd rubellal növekedtek. Az evakuált üzemek tömeges helyreállítása és a hadianyagtermelés emelkedése folytán, minden gazdasági ágban nött a munkaeröszükséglet. 1942 elején a repülögépipar további 219000 embert (ezen belül 137000 szakmunkást) igényelt, a harckocsiiparnak 65000 före (ezen belül 27000 szakmunkásra), a fegyvergyártó iparnak 64000 före és a színesfém-kohászatnak 8000 före volt szüksége. A kiegészítö munkaerötartalékok elöteremtése és ésszerü felhasználása rendkívül sürgetö feladattá vált. A Legfelsö Szovjet Elnöksége ezzel kapcsolatban 1942. február 13-án rendeletet adott ki arról, hogy a munkaképes városi lakosságot a háború tartamára mozgósítani kell ipari és építöipari munkára. A Népbiztosok Tanácsa még aznap kiadta a rendelet végrehajtási utasítását. Szverdlovszk, Cseljabinszk, Novoszibirszk, Kujbisev, Szaratov, Sztálingrád, Gorkij területek végrehajtó bizottsága, valamint a moszkvai városi szovjet és a többi városi szovjet végrehajtó bizottsága kebelében létrehozták a munkaerönyilvántartó és elosztó irodákat. 1942-ben a városokban 565000 föt, a falvakban 168000 föt, összesen 733000 föt mozgósítottak ipari, építöipari és közlekedési munkára. Közülük mintegy 191000 embert hadiipari üzemekbe irányítottak. 1942 szeptemberére a keleti területeken 1940-hez képest 1069000 fövel emelkedett a munkások és az alkalmazottak száma. Nök és serdülök ezrei kerültek a gyárakba, olyanok, akik soha életükben nem végeztek ipari munkát, s akiknek nem volt sem tapasztalatuk, sem szakképzettségük. Ezeket még ki kellett képezni, nevelni kellett a szovjet munkásosztály hösi hagyományain. Az új munkások oktatásának fö módszere az egyéni és a brigádban történö oktatás volt. Az újoncok 7-10 nap alatt elsajátítottak egy-két müveletet, s ezzel a minimális gyakorlattal máris munkához láttak; a további technikai ismereteket és a szakképzettséget fokozatosan szerezték meg. Az utánpótlás szakoktatásának megszervezésével a párt-, a szakszervezeti és a gazdasági szervekkel együtt, a Komszomol is foglalkozott. A Komszomol Központi Bizottsága 1942 júniusában hozott határozata hangsúlyozta, hogy az iparban és a közlekedésben a Komszomol-szervezetek elsörendü feladata, hogy az ifjúság politikai nevelése mellett technikai szakoktatásáról is gondoskodjanak. A Komszomol Központi Bizottsága, a szövetségi köztársaságok Komszomol központi bizottságai, a területi, a városi és a kerületi Komszomol-szervezetek kebelében, valamint az üzemekben megalakultak a szakoktatási bizottságok. Az új káderek kiképzésében fontos szerepük volt a tapasztalt munkásoknak. Szpehov, az "Urálmaszavod" esztergályosa egyéni módszert alkalmazott az oktatásban, s ez a Szovjetunió valamennyi üzemében hamarosan elterjedt. A módszer lényege az volt, hogy a tanítvány, a kellö képzettség megszerzéséig, mesterével "egy munkalapon" dolgozott. Keresetük közös volt, s következésképpen a mesternek érdeke füzödött ahhoz, hogy a tanítvány minél elöbb elsajátítsa a szakmát. A fiatal múnkás a helyszínen, a munkapad mellett kapta meg a szükséges segítséget és tanácsot. Szpehov rövid idö alatt több mint 30 fiatal munkást képezett ki. 1942 áprilisában már az "Urálmaszavod" 70 kiváló munkása követte Szpehov példáját; hadd említsük meg közülük a több gépet is kezelö Ponomarjovot, Sirinkin esztergályost és Csugonov csiszolót. Szpehov módszerével tanította a fiatal munkásokat Jankin és Szemivolosz fúrós, Rosszijszkij, a "Kaliber" gyár müvezetöje, Gracsev, a moszkvai "Borec" gyár marósa, Szmirnov, a "Krasznij proletarij" gyár müvezetöje, Boriszkin, a moszkvai szénmedence vájárja stb. A termelés feltételeit figyelembe véve, mindegyikük tökéletesített valamit a módszeren. A tapasztalt szakmunkásoknak az utánpótlás kiképzésében és nevelésében való aktív részvétele, a számtalan iskola és továbbképzö tanfolyam lehetövé tette, hogy rövid idö alatt új szakemberek nöjenek fel. 1942-ben közvetlenül a termelésben 1259000 föt tanítottak meg a tömeges utánpótlást kívánó szakmákra, és 2512000 munkás vett részt továbbképzésen. A háború folyamán a munkásosztály utánpótlásának megbízható forrásai voltak az üzemi szakiskolák, az ipariskolák és a vasúti iskolák. 1941-1942 folyamán 16 alkalommal mozgósították az ifjúságot a munkaerötartalékok iskoláiba. 1941-1942-ben a munkaerötartalékok több mint 1000000 szakmunkást adtak az iparnak; közülük 138000 föt a fütöanyagés energiaipar üzemeibe, 96000 föt a kohászathoz, 311000 föt a hadiiparhoz, 137000 föt az építöés építöanyagiparhoz, 97000 föt a vasúti közlekedéshez irányítottak. Az új munkások jelentös része nö volt. 1942. október 1-én az iparban a nök aránya elérte az 52 százalékot (1940 januárjában 40 százalék volt ez az arány). 1940-hez képest minden népgazdasági ágban több nö dolgozott, csupán az építöiparban, ahol megszervezték a katonai alapon müködö különleges építö-szerelö egységeket, csökkent 23 százalékról 22 százalékra a nök aránya. Az anyagi, munkaeröés pénzügyi eröforrásoknak a hadigazdaság szükségleteire való mozgósítása hozzájárult a hadianyagtermelés gyors növekedéséhez. A hadiipari népbiztosságok termelésének részesedése, amint az a következö táblázatból is kitünik, 1942 júliusában mintegy a fele volt a teljes ipari termelésnek, ha pedig a többi népbiztosság üzemei által teljesített katonai megrendeléseket is figyelembe vesszük, ez az arány a 70-80 százalékot is elérte. Népbiztosságok Teljes termelés 1926-1927-es árakon (millió rubelban) 1942. július (a részesedés aránya 1942. január 1942. július az 1942. januári helyzethez viszonyítva) Szövetségi és szövetségi köztársasági ipari népbiztosságok Ezen belül a hadiipari népbiztosságok Ebböl: `Repülögépipari Népbiztosság Harckocsiipari Népbiztosság Fegyvergyártási Népbiztosság Löszeripari Népbiztosság 5096 8018 2379 3782 591 1163 496 536 676 1063 616 1020 157 159 197 108 157 166 Butlar, német fasiszta tábornok szerint, Hitler, amikor megindította a Szovjetunió elleni háborút: "azt remélte, hogyha a németek megszerzik bal parti Ukrajna gazdag mezögazdasági vidékeit, és elvágják az oroszokat a kaukázusi olajmezöktöl, hosszú idöre megbéníthatják Oroszország gazdasági életét . . ." Ezek a remények azonban füstbe mentek. A hitleristák kénytelenek voltak elismerni kudarcukat. "Az Urál mögött újonnan épített, illetve oda áttelepített hadiipar írja Tippelskírch, egy másik volt hitlerista tábornok most már teljes gözzel dolgozott, s elegendö löveggel, harckocsival és löszerrel látta el a hadsereget". A német fasiszta hadsereg 1942. nyári támadása természetesen fokozta a szovjet hátország munkájának nehézségeit. Akárcsak egy évvel ezelött, most is gondoskodni kellett arról, hogy elszállítsák az embereket és az állami értékeket a megszállás fenyegette területröl. 1942. június 22-én az Állami Honvédelmi Bizottság határozata alapján, Svernyik elnökletével, megalakították a Kiürítésügyi Bizottságot; a bizottság tagja lett Mikojan és Koszigin is. A vorosilovgrádi, rosztovi, sztálingrádi és voronyezsi területröl június végén kezdödött meg az evakuálás. Egyes üzemek már másodszor települtek át. A kiürítéssel kapcsolatos szállításokra 1942ben 18345 vagont használtak fel. Noha a német fasiszta csapatok 1942 nyarán gazdasági szempontból fontos területet foglaltak el, a szovjet ipar fennakadás nélkül, söt, egyre több hadianyagot gyártott az ellenség számára hozzáférhetetlen területeken. Ezt bizonyítják például a következök. Az Állami Honvédelmi Bizottság július 28-án azzal számolva, hogy a Sztálingrádi Traktorgyár, amely a T-34-es közepes harckocsikat gyártotta, kieshet a termelésböl, utasította az Uráli Gépgyár közösségét, hogy legkésöbb októberre szervezze meg e harckocsik gyártását. Az uráli harckocsiépítök vállalták, hogy már egy hónappal a kitüzött határidö elött átadják az elsö harckocsikat. A gyár ekkorra már sok tapasztalatot szerzett a harckocsitestek gyártásában. Emellett a szomszédban egy másik, ugyancsak T-34-eseket gyártó nagy harckocsiipari üzem volt, s ennek tapasztalatait is felhasználták. A szverdlovszki harckocsiépítök sorait kiegészítették az Urálba érkezett sztálingrádiak. 12 nappal az Állami Honvédelmi Bizottság utasításának kézhezvétele után, az Uráli Gépgyárban jelentös részét elvégezték a gyártás elökészítö munkálatainak. Szeptemberben 15, októberben 51, novemberben 101 T-34-es harckocsi hagyta el a gyárat. Ugyanakkor a Kirov-gyár is hozzálátott a közepes harckocsik gyártásához. Az üzem pártaktivistái határozatba foglalták: "A hazánkat fenyegetö halálos veszedelem napjaiban a Kirov-gyáriak szent kötelességüknek tartják, hogy teljesítsék az Állami Honvédelmi Bizottságnak az új gép gyártására vonatkozó határozatát". A gyár pártszervezete minden munkást, mérnököt és technikust mozgósított a feladat végrehajtására. Augusztus 22-én pontosan a kitüzött napon megkezdték a T-34-es sorozatgyártását. A hónap végéig lekerült a futószalagról az elsö 30 harckocsi, októberben pedig 100 százalékra teljesítette a gyár a közepes harckocsik gyártásának állami tervét. A Kirovgyáriak ugyanakkor javították a KV nehéz harckocsi minöségét és egyszerüsítették a szerkezetét. Amikor a német fasiszta hadsereg elérte a Volgát és a kaukázusi hegylánc északi nyúlványait, az ország fö olajbázisa súlyos helyzetbe került. Az ellenség átvágta azokat a vasúti fövonalakat, amelyek az olajat és az olajterméket szállították. A Kaspi-tengeren is nehezebbé vált az olaj szállítása. Az olajmezökön azonban nem szünt meg a termelés. A bakuiak úgy örizték meg az olajat, hogy átszivattyúzták a hegyek barlangjaiba. Késöbb ezekböl a tartalékokból is javították a front és a népgazdaság ellátását. Fütöanyag hiányában egyes nagy ipari üzemek, a többi közt a szaratovi gyárak, nagy nehézséggel küzdöttek. Módját kellett hát ejteni, hogy azok az ipari üzemek, amelyek a Vörös Hadsereg csapatait szolgálták, továbbra is üzemben maradjanak. Még a háború elött végzett geológiai kutatások azt mutatták, hogy Szaratovtól nem messze gazdag földgáztelepek vannak. 1942 júliusában és augusztusában a geológusok és a fúrómunkások éjjel-nappal keresték a gázt Szaratov környékén. Augusztus végén, amikor a Volgánál javában dúlt a harc, az egyik kútból hatalmas erövel elötört a gáz. Így nyitották meg a jelsankai gázmezöt. A Népbiztosok Tanácsa 1942. szeptember 5-én elhatározta, hogy megkezdik a gázmezö ipari hasznosítását, és gázvezetéket építenek Jelsanka és Szaratov között. A munkálatok rögtön megindultak, mégpedig két irányból: Jelsanka és Szaratov felöl. Az építömunkások gyorsan haladtak. S nem messze tölük védelmi létesítmények: a harckocsiárkok és a lövészárkok készültek. Egyre gyakoribbá váltak az ellenséges bombatámadások, de a vezetéképitési munkálatok nem szakadtak meg. A Szaratovi Gázerömübe október 28-án bevezették a jelsankai gázt. Egyidejüleg gáz használatára állították át Kujbisev iparát is. 1942 végén a szerelök hozzáláttak a Szovjetunió elsö gáz-távvezetékének építéséhez Buguruszlan és Kujbisev között. A vezeték hossza 1130 kilométer volt. Az arcvonalon kialakult súlyos helyzet az ipar dolgozóitól még nagyobb eröfeszítést, pontos és szervezett munkát követelt. A moszkvai "Vlagyimir Iljics" gyár munkásai szeptember 14-én felhívást intéztek a Szovjetunió munkásaihoz, mérnökeihez és müszaki dolgozóihoz, hogy az októberi forradalom évfordulójának tiszteletére indítsanak szocialista versenyt, s tegyenek további felajánlásokat a hadianyagtermelés növelésére. A felhívást rögtön támogatták a moszkvai és a gorkiji autógyár, a "Sarló és Kalapács" gyár, a kuznyecki és a magnyitogorszki kombinát, a "Magnyitosztroj" tröszt stb. dolgozói. Az országos szocialista versenybe még több gyár, bánya, építkezés kapcsolódott be. Szívós küzdelem indult meg az ütemtervek teljesítéséért, az anyagtakarékosságért, a munka termelékenységének növeléséért és a terven felüli hadianyagtermelésért. A munkások megfogalmazták harci jelszavukat is: "Dolgozzunk úgy, ahogy Sztálingrád védöi harcolnak!" Az uráli "Vörös Csillag" gyár munkásai, az októberi forradalom tiszteletére indított versenybe bekapcsolódva felajánlották, hogy a megtakarított anyagból, terven felül, alapot hoznak létre a volgai csata részvevöinek megsegítésére. Minden munkás egyéni számlán jegyezte fel a terven felül készített munkadarabok mennyiségét, a gyári számlán pedig nyilvántartották az egész kollektíva által elöállított terven felüli terméket. A "Vörös Csillag" gyár közösségének példája nyomán, Szverdlovszk terület dolgozói minden üzemben hozzáláttak, hogy megteremtsék az uráliak segélyalapját a Vörös Hadsereg hösei számára. A szverdlovszki városi szovjet az októberi forradalom 25. évfordulója alkalmával rendezett ünnepi üléséröl a volgai eröd védöihez intézett levelében a többi közt a következöket írta: ". . . Ne feledjétek, hogy minden órában, minden percben rátok gondolunk, drága barátaink . . ." Az uráliak kezdeményezését az ország iparának dolgozói lelkesen támogatták. Külön számlát nyitottak egyes munkások, mérnökök, müszakiak, egész kollektívák. A 172. sz. gyár az 1942. év terven felüli gyártmányaival 40 ezredet tudott tüzérségi anyaggal felszerelni. A Vörös Hadsereg segélyalapjához nem csekély mennyiségü terven felüli termékkel járultak hozzá a közép-uráli kohóüzemek, a nova-tagili, a kusvinói és a verh-iszetszki kohómü, a pervouralszki csögyár stb. amelyek határidö elött teljesítették az októberi tervet. A Cseljabinszki terület kohászai az októberi forradalom évfordulójának tiszteletére indított verseny két hónapja alatt terven felül 14907 tonna lemezt gyártottak, 7237 tonna mangánércet és 11565 kilowattóra villamos energiát takarítottak meg. Magnyitka középhengerdéje októberben elnyerte "A Szovjetunió legjobb hengerdéje" címet és az Állami Honvédelmi Bizottság Vörös Zászlóját. A karagandai szénmedence bányáiban több mint 11000 bányász vett részt az októberi versenyben. Kitel és Gubaha bányáiban fronthónapokat szerveztek a Vörös Hadsereg megsegítésére. Az építkezéseken, a különösen fontos objektumok mielöbbi befejezése érdekében bevezették az úgynevezett harci feladatokat. A háború elsö idöszakában az egyik ilyen jelentös építkezés volt a magnyitogorszki 5. sz. nagykohó építése. Itt az épitkezés döntö fontosságú részlegein ilyen feladatokat adtak ki a vezetö szakmák brigádjainak, a munkacsapatoknak, az egyes munkásoknak, müvezetöknek és szakmunkásoknak. Ebben az idöben a nagykohó építöinek körülbelül a fele harci feladatok alapján dolgozott. A 13 szerelö brigád mindegyike teljesítette a normát, a kilenc villanyhegesztö brigád pedig két vagy több normát is teljesített. Az országos szocialista verseny során nött az ifjúsági-komszomolista brigádok száma is. 1942 végén csupán Moszkva és a Moszkvai terület üzemeiben 4000 ilyen brigád müködött, a Gorkiji terület üzemeiben 2020, a Kujbisevi terület üzemeiben 2000, a Szverdlovszki terület üzemeiben 1172, a Cseljabinszki területen 2100, a Novoszibirszki területen 376, az Altaji határterületen 192, a Kazah SZSZK-bon 301 ifjúsági-komszomolista brigád dolgozott. Önfeláldozó munkájukkal sokan elnyerték a frontbrigád címet. 1942 öszén az ország minden üzemében pártaktivista üléseket, taggyüléseket és munkásgyüléseket tartottak, s ezeken kidolgozták a nyersés egyéb anyaggal, a villamos energiával és a fütöanyaggal való takarékoskodás módszereit. Fokozódott a munkások alkotó kezdeményezése. Nemcsak egyes munkások, hanem egész termelö közösségek váltak újítóvá, ésszerüsítövé. Néhány számmal szemléltessük ezt. 1942-ben a repülögépipar üzemeiben a munkások, a mérnökök és a müszakiak 47000 ésszerüsítési javaslatot nyújtottak be, a fegyvergyártó ipar üzemeiben 25000-et, a löszergyárakban pedig csupán 1942 második felében 24000-et. Az ésszerüsítési javaslatok megvalósítása lehetövé tette, hogy jelentékenyen csökkentsék az egyedi munkaerö-ráfordítást, és kevesebb munkással teljesítsék a terven felüli feladatokat. A Kirovgyárban például Anna Pasnyina komszomolista leány 22 fönyi nöi brigádja 50 szakmunkás helyett dolgozott. Mindegyik munkásnö 2-3 különféle gépet kezelt. Szakadatlanul tökéletesítették a gyártási technológiát. Sok üzemben bevezették a folyamatos termelést. Elsöként a moszkvai és a Volga melléki gyárak tértek át erre a módszerre. A moszkvai városi pártbizottság plénuma 1942 októberében a pártés gazdasági vezetök egyik legfontosabb feladatának nyilvánította a folyamatos termelés bevezetését. Az ipar munkájában elért eredmények döntö mutatója volt a munka termelékenységének növekedése. 1942-ben, 1941-hez képest az ipar egészében 18 százalékkal, ezen belül a gépgyártásban 34 százalékkal nött a munka termelékenysége. A hátország dolgozói tehát a gazdasági fronton gyözelmet gyözelemre halmoztak, s a Vörös Hadsereggel együtt megalapozták a majdani végsö gyözelmet. A Szovjetunió munkásosztálya a történelemben páratlan munkahöstettet vitt véghez. 2. A nehézipar és a hadiipar fontosabb ágainak fejlödése A hadiipari és gépipari üzemek helyreállításának és üzembehelyezésének arányában mind több fémre, fütöanyagra, villamos energiára volt szükség. A legégetöbb a fémhiány volt. Minden eszközzel növelni kellett a vasés acéltermelést az ország keleti területein, különösen az Urálban és Nyugat-Szibériában. Föként e feladat megoldásától függött az egész hadiipar munkája. A vaskohászati üzemekben azonban sokkal bonyolultabb volt megszervezni a termelést, mint a gépgyártó és fémfeldolgozó ipar üzemeiben. A hadiipari gyárak áttelepített berendezését más üzemek épületeiben vagy erre alkalmassá tett más helyiségekben helyezték el. A kohók és a martinkemencék evakuált berendezésének üzembe helyezéséhez viszont új kemencéket kellett építeni. Mivel a keleti területek gyárai áttértek munkaigényesebb és jobb minöségü fémek gyártására, a vasés acéltermelés 1942 elején, a háború elötti idökhöz képest csökkent. Ez nemcsak az Urálban és Nyugat-Szibériában volt így, hanem az egész Szovjetunió viszonylatában is. A gazdasági vezetök arra törekedtek, hogy minél több fémet adjanak, s az embereket és az anyagi eröforrásokat elsösorban azokba a gyárrészlegekbe irányították, amelyek a készterméket állították elö, gyakran megfeledkeztek a termelés "hátországáról", a kisegítö ágakról (a belsö szállításról, a javító, ócskavastörö üzemekröl), s ezeket nem látták el mindennel, amire szükségük volt. Mivel a javító üzemeket elhalmozták katonai megrendelésekkel, nehéz volt elvégeztetni a tervszerü megelözö karbantartást, s ennek következtében romlott a gépegységek és a berendezések állapota, csökkent a termelékenység. 1942. február 21-én az Állami Honvédelmi Bizottság elrendelte, hogy a vaskohászati üzemek javító-karbantartó üzemeit (a szerszámkészítö, kovács-, öntö-, kazán-, fémszerkezeti részlegeket) március 1-töl mentesítsék a feladatkörükbe nem tartozó megrendelések teljesítése alól. A müködö gépegységek tervszerü karbantartásához szükséges tartalékalkatrészek és kohászati berendezés gyártását ugyanolyan fontosnak minösítették, mint a legfontosabb katonai megrendelések teljesítését. Söt, egyes népbiztosságokat, többek közt a hadiipari népbiztosságokat is, bevonták a kohászati tartalékalkatrészek és berendezések gyártásába. Megtiltották, hogy a kohászati üzemektöl szállító gépkocsikat, üzemanyagot, gépjármüabroncsot és tartalékalkatrészeket vegyenek igénybe, még ha a hadsereg szükségleteiröl volt is szó. Kohászati ipariskolákat és tanfolyamokat, kohászati építöipari szakiskolákat létesítettek. A kohóüzemek katonaköteles mérnökeit, technikusait és munkásait a harmadik kategóriától kezdve felmentették a bevonulás alól. 1942. április 14-én az Állami Honvédelmi Bizottság elrendelte, hogy a nehézgépgyárakban és a harckocsigyárakban újra indítsák meg, és gyorsan fejlesszék a kohászati berendezések gyártását. Ezeknek az intézkedéseknek az eredményeképpen 1942 III. negyedében a kohászati berendezések termelése a II. negyedben elért 151 tonnával szemben 2160 tonnára emelkedett. 1942 márciusától megindult a fémtermelés növekedése, s ez a folyamat a háború egész tartama alatt szakadatlan maradt. Ennek alapján bövült a hadianyagtermelés, és szüntelenül javult a szovjet fegyveres erök technikai ellátottsága. 1942 második felében, az elsö félévhez képest, a vastermelés kilenc százalékkal, az acéltermelés négy százalékkal, a lemezgyártás hét százalékkal emelkedett. 1942-ben az ország összesen 4800000 tonna nyersvasat, 8100000 tonna acélt, 5400000 tonna lemezt termelt. Csupán a Szovjetunió keleti területén hat százalékkal több kiváló minöségü lemezt termeltek, mint 1940-ben az egész országban. A lövedékköpeny és páncéllemez termelése 1940-hez képest keleten 1,8-szeresre emelkedett. A kiváló minöségü lemez gyártása 1940-hez viszonyítva 2,6-szeresre nött, a közönséges lemezé pedig felére csökkent. A hadiipar fémfelhasználása jelentösen emelkedett. 1940-ben a löszergyártás céljára 830000 tonna, 1942-ben pedig 1838000 tonna szürkefémet használtak fel. 1942-ben a vaslemez 91 százalékát termelési célokra használták fel, ebböl mintegy 70 százalékot közvetlenül a hadianyagtermelés céljaira (nem számítva a hadianyagtermelés rokonüzemeinek fogyasztását). Akárcsak a háború elején, a háború egész tartama alatt is föleg a hazai kohászat látta el fémmel a Szovjetunió népgazdaságát. 1942-ben az importált lemez aránya valamennyi fajtából csak másfél százalék volt. Iparunk szovjet nyersanyagból és szovjet üzemekben gyártott fémböl készítette a harckocsikat, a repülögépeket, a fegyvereket és a löszert. 1942-ben az egyik legbonyolultabb gazdasági probléma a népgazdaság fütöanyagellátása volt. A fejlödö hadigazdaságnak sok köszénre volt szüksége. Moszkvában, a Moszkvai, Tulai és Kalinyini területen, valamint más frontövezeti és megszállás alól felszabadított körzetekben az üzemek helyreállítására kevés lehetöség nyílt, mert itt, különösen Moszkvában, hiány volt fütöanyagban és villamos energiában. 1942 januárjában a háború elötti havi átlagos szénszállítmánynak mindössze 29 százaléka érkezett meg a moszkvai iparvidékre. Egyes üzemekben szén hiányában olykor be kellett szüntetni a munkát. Ugyanezért az erömüvek sem dolgoztak teljes kapacitással. A Szovjetunió központi vidékeinek fö fütöanyagbázisa, a Moszkvai-szénmedence kiesett a termelésböl. A német fasiszta betolakodók mindössze körülbelül egy hónapot töltöttek a Moszkvaiszénmedencében, de ez az idö is elég volt nekik ahhoz, hogy óriási pusztítást vigyenek véghez. Csaknem valamennyi bányát elárasztották, a müszaki épületek és létesítmények többségét megsemmisítették, a munkások lakótelepeinek jelentékeny részét felégették vagy lakhatatlanná tették. A Népbiztosok Tanácsa 1941. december 29-én elhatározta a Moszkvai-szénmedence bányáinak helyreállítását, február 5-én pedig arról határozott, hogy a helyreállítás érdekében 1942. elsö felében milyen intézkedéseket kíván tenni. A kormány utasítása a Moszkvai-medence 68 bányájának üzembe helyezését írta elö. A bányákból 4 millió köbméter vizet kellett kiszivattyúzni, hogy hozzáláthassanak a bányászáshoz. Az SZK(b)P moszkvai bizottsága 1942. március 25-én határozatot hozott a szénbányák helyreállítási munkálatainak megsegítésére. Mindegyik moszkvai kerület elvállalta valamelyik szénbányászati tröszt patronálását. A föváros ipari üzemeiben megszervezték a bányaipari gépek gyártását. Moszkva több mint 100 vagon bányaipari berendezést küldött a bányáknak. A tulai patronálók sok különféle anyagot, lakatosszerszámot és kézi bányaszerszámot küldtek a medence bányáinak. A nyár folyamán Moszkvából és Tulából 1500 lakatos, esztergályos és más szakmunkás érkezett a bányákba. A Donyec-medencéböl kiszorult bányászok egy része ugyanide települt át. A Vörös Hadsereg hadtáp-alakulataitól és intézményeitöl leszereltek mindazok a munkások, mérnökök és technikusok, akik korábban a Moszkvai-medence bányáiban dolgoztak. A Moszkvai-szénmedencében gyors ütemben folyt a helyreállítás. 1942. június 1-ém már 70 bánya üzemelt. A napi átlagos széntermelés februártól májusig csaknem négyszeresre nött, s májusban elérte a 23374 tonnát. Októberben túlhaladták az átlagos napi termelés háború elötti színvonalát, s elérték a 37000 tonnát. A párt és a kormány nagy figyelmet fordított a felszabadított területek gazdaságának helyreállítására, s ugyanakkor lankadatlanul erösítette és fejlesztette a keleti hadiipari bázist is. A Donyec-medence megszállása után az ország keleti része lett a népgazdaság szénellátásának központja. A keleti területek bányái és vágatai, amelyeknek részesedése a széntermelésben 1940-ben csak 35,9 százalék volt, a háború elsö hónapjaiban a békebeli termelési tartalékokat kihasználva, túlteljesítették a szénbányászat tervét. 1941 novemberétöl kezdve azonban hirtelen csökkent a termelés. Ennek elsösorban az volt az oka, hogy a tartalékok kimerültek, a szénbánya-gépgyárak, söt a szénbányatrösztök karbantartó mühelyei is katonai megrendelésekre dolgoztak, s nem látták el a bányákat tartalékalkatrészekkel. A széntermelés csökkenésében része volt annak is, hogy a képzett bányászok, s különösen a jövesztö-rakodó vájárok, bevonultak katonának. A bányászatban járatlan újoncok nehezen tanulták meg ezt a szakmát. A nehéz és munkaigényes müveletek elvégzése, mint például a kifejtett szénnek szállítószalagra való rakása, elmaradt a bányászat más folyamatai mögött. Sok gazdasági vezetö föleg azt szorgalmazta, hogy minél több szén kerüljön felszínre, s elhanyagolta az elökészítö munkálatokat, ami végül is a termelés csökkenésével járt. Az érvényben levö bérezési rendszer nem ösztönözte kellöképpen a szénfalnál dolgozó bányászokat. Határozott intézkedésekre volt szükség, hogy változtassanak a szénbányászat helyzetén. A Népbiztosok Tanácsának határozatára már 1942 elsö felében megkezdödött a szénbányászat gépipari bázisának helyreállítása és bövítése. Növekedett a bányagépek és a tartalékalkatrészek gyártása. A Kuznyecki-medencét meglátogatta a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának bizottsága, amely a helyszínen tanulmányozta a bányák termelési kapacitását, és a széntermelés növelésének lehetöségeit. A helyi pártszervezetek többet foglalkoztak a termelési kérdésekkel, konkrétabban és hatékonyabban irányították a fiatal munkások müszaki-szakmai képzését és politikai nevelését. A Novoszibirszk területi pártbizottság plénuma 1942 júliusában feltárta a kuznyecki-medencei bányák rossz munkájának fö okait, és elhatározta, hogy segítséget nyújt a munkaeröellátásban, a zökkenömentes bányafa-, anyagés gépellátás biztosításában. 1942 augusztusában az Állami Honvédelmi Bizottság meghatározta a kuznyecki-medencei bányák haladéktalan megsegítésére, a termelés növelésére és a kokszolható szén minöségének megjavítására vonatkozó intézkedéseket. A Kuznyecki-medence bányászai elé azt a feladatot állították, hogy a napi termelést 57000 tonnáról 88000 tonnára emeljék. Az emelés reális voltát a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának bizottsága is megerösítette. A kitüzött terv végrehajtása érdekében nemcsak a bányákban folyó munka megszervezését kellett megjavítani, s a bányászat szigorú technológiai rendszerét kialakítani, hanem gyökeresen meg kellett javítani a bányászok körében folyó pártmunkát és tömegpolitikai munkát is. 1942. szeptember 24-én a párt központi bizottsága határozatot hozott a Kuznyecki-medence szénvidékein folyó pártmunka megjavítására. Az SZK(b)P Központi Bizottsága hasonló határozatot hozott a Karagandai-szénmedence pártszervezeteit illetöen. A központi bizottság határozatai a cselekvés vezérfonalául szolgáltak valamennyi szénmedencénk pártszervezetei számára. A kommunisták az elsök közt jelentkeztek a szénfalaknál és a vágatokban folyó munkára. A pártszervek határozata alapján más népgazdasági ágakból a kommunisták százai mentek át a szénbányászatba. A Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottsága három hét alatt 208 kommunistát és 246 komszomolistát mozgósított bányamunkára. A Komszomol Központi Bizottsága 1942 augusztusától novemberig 4620 ifjúmunkást irányított a Kuznyecki-medence szénbányáiba. 1210 komszomolistát küldött a Kuznyecki-medence bányáiba a novoszibirszk-területi Komszomol-szervezet is. 1942 utolsó négy hónapjában több mint 31000 új munkás, többségükben szakképzett bányász érkezett a Kuznyecki-medencébe, akik a Donyec-medencéböl települtek át. Az SZK(b)P Központi Bizottsága minden nagyobb bányába pártszervezöt küldött. Augusztusban bevezették a föld alatt dolgozó bányászok progresszív bérezésének új rendszerét, emelték a norma túlteljesítésének díjazását. Az elökészítö munkák elvégzésének ütemterve ugyanolyan fontos lett, mint a felszínre juttatás terve. A bányák vezetöi, a pártés szakszervezeti szervek nagyobb figyelmet fordítottak az éttermek munkájára, a legényszállások berendezésére, a bányászok ellátására. A párt intézkedéseinek végrehajtása megjavította a helyzetet a bányákban, megteremtette a széntermelés újabb növelésének feltételeit. A Dél-Urál (a Baskir ASZSZK, a Cseljabinszki és a Cskalovi terület) szénmedencéi 1942-ben 1941-hez képest 1200000 tonnával, vagyis 18 százalékkal emelték termelésüket, 1942-ben az Urál 37 százalékkal, a karagandai medence 12 százalékkal több szenet termelt, mint 1940-ben. A Kuznyecki-medencében a kokszolható szén termelése az 1940. évi 5897000 tonnáról 1942-ben 7707000 tonnára emelkedett. A nyugat-szibériai bányászok nagyszerü gyözelme volt ez. De mivel a Kuznyecki-medencében az I., a II. és részben a III. negyedévi tervet nem teljesítették, a széntermelés általános színvonala 1942-ben ebben a medencében 4 százalékkal alacsonyabb volt, mint 1940-ben. A háború elsö idöszakában a széntermelés növelésének fontos forrása volt az új szénmedencék feltárása. Erre a többi közt Távol-Északon került sor. A Népbiztosok Tanácsa 1942. február 12-én elrendelte a Vorkuta és Isztyinó környéki szénbányászat fejlesztését, s intézkedett az ott kitermelt szén elszállításának biztosítására. Még abban az évben befejezödött a pecsorai vasút építése. Ennek eredményeképpen jelentösen javult a vorkuta-isztyinói szénmedence anyagi-technikai ellátása, s könnyebben lehetett szállítani a szenet az iparvidékekre. 1942-ben a pecsorai szénmedencében 758000 tonna szenet, vagyis 2,3-szer többet termeltek, mint 1941-ben. A széntermelés emeléséért indított, a kommunista párt által 1942-ben szervezett küzdelem eredménnyel járt. A Szovjetunió szénbányászata fokozta a termelést. Egészében azonban, föleg a Donyec-medence elvesztése miatt, jelentösen csökkent az ország széntermelése: 1942-ben mindössze 75500000 tonna volt, vagyis 46 százaléka az 1940-es mennyiségnek. Az ipar szénellátásában mutatkozó nehézségeket tehát csak részben sikerült leküzdeni. Nagy nehézségekkel küzdött az ásványolajipar. Az olajtermelés növelését jelentösen akadályozta , az, hogy kevesebb kutat fúrtak. Bakuban a közlekedési nehézségek is közrejátszottak a termelés csökkenésében. Emellett nem volt elegendö fúró és béléscsö sem, ezeket ugyanis a háború elött a déli csögyárak készítették. Az olajbányászok a belsö tartalékokat mozgósítva, a régi kutakból vágták ki a béléscsöveket, és ezeket süllyesztették az új kutakba; a használt fúrócsöveket pedig kijavítva, újra munkába állították. Sokat fejlödött a turbófúrás, bevezették a kutak állványozás nélküli üzemeltetését. Említettük már, hogy 1942 nyarán az arcvonalon kialakult helyzet megnehezítette a bakui olaj elszállítását, és Groznij körzetében az olajtermelést. Az ország keleti területén tehát tovább kellett fokozni az olajtermelést és feldolgozást. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942. július 16-i határozata alapján a Kaukázusontúlon leszerelték és keletre szállítottak két krakkoló üzemet és két elsödleges finomító berendezést. Az Állami Honvédelmi Bizottság szeptember 22-én programjellegü határozattal szabályozta, hogy milyen ütemben növeljék az olajtermelést Kazahsztánban, Türkméniában, Üzbegisztánban, a Baskir ASZSZK-ban és a Volga melléken. A határozat különösen hangsúlyozta, hogy "az olajtermelés és finomítás minden eszközzel történö növelése" az egyik legfontosabb katonai-politikai és gazdasági feladata azoknak a területi pártbizottságoknak, illetve köztársaságoknak, amelyeknek a területén olajkitermelés folyik. 1942-ben az országban 22000000 tonna olajat termeltek, vagyis az 1940-es színvonal 71 százalékát. Ezen belül az északi, a Volga melléki és a kazahsztáni területeken másfélszeresre nött az olajtermelés, részesedésük pedig az ország olajmérlegében, a régi olajvidékek részesedésének csökkenése folytán, 3,2 százalékról 6,7 százalékra emelkedett. Ugyanakkor a bakui olajfinomítók több repülögépbenzint termeltek, mint a háború elött. A grozniji olajmunkások mindent elkövettek, hogy a Vörös Hadsereg ne szenvedjen hiányt olajtermékekben. A szénés olajhiány növelte a fa jelentöségét a népgazdaságban. Moszkva, Leningrád, Arhangelszk, Vologda, Tula, Szverdlovszk, Cseljabinszk, Novoszibirszk és más városok, illetve területek pártszervezetei nagy figyelmet fordítottak a fakitermelésre. 1942 júniusában Moszkvában külön pártaktívaértekezlet foglalkozott ezzel a kérdéssel. A helyi pártszervezetek hívó szavára a kommunisták és a pártonkívüliek tízezrei indultak az erdövidékekre fakitermelés végett. Ily módon már 1942 nyarán fafütésre állíthatták át a szövetségi alárendeltségü üzemeknek mintegy a felét, és az OSZFSZK könnyüipari népbiztosságához tartozó üzemeknek több mint 70 százalékát. A fa részesedése az ország fütöanyagmérlegében az 1941. évi 13,5 százalékról 1942-ben 19,8 százalékra emelkedett. A háború a villamos energia termelésében és felhasználásában okozta a leglényegesebb változást. A háború elött a keleti területek áramgazdasága fejlödésben kissé elmaradt a rohamosan elöretörö ipar mögött. Ez az elmaradás különösen az Urálban volt érezhetö. Az 1941-1942 folyamán az oda áttelepített hadiipari üzemek jelentösen növelték az áramigényes termékek: az elektroacél, az alumínium, a magnézium és más könnyüfémek, valamint a különleges termikus megmunkálásra és villanyhegesztésre szoruló munkadarabok és cikkek termelését. Mindez roppant mennyiségü elektromos energiát igényelt. A müködö erömüvek nem birkóztak meg ezzel a megterheléssel. Az Urálban mintegy 300000 kilowattnyi kapacitás hiányzott. A Donyec-medencéböl és más frontövezeti területekröl átszállított kazánok és turbinák üzembeállításával, valamint a müködö kazánok rekonstrukciójával valamelyest javult a helyzet. De az ipar mégsem kapott elegendö elektromos energiát. Állandóan manövereztek a rendelkezésre álló eröforrásokkal, hogy elsösorban a hadianyaggyárakat és a legfontosabb építkezéseket lássák el. Egyes üzemekben a katonai megrendelések felfüggesztése révén megszervezték az erömüturbinák és kazánok tartalékalkatrészeinek gyártását. Az Urálban üzembe helyezték egyes gyárak huzamos ideje álló tömberömüveit; ezeket az üzemeket ugyanis még a háború elött bekapcsolták az uráli általános energetikai hálózatba. A kormány utasítására az erömüveket, valamint a vasutat elsösorban látták el fütöanyaggal. Az Urál és Szibéria valamennyi pártszervezete foglalkozott az áramellátás kérdéseivel. Az erömüveket megerösítették gazdasági, müszaki és pártvezetökkel. A legnagyobb erömüvekbe kiküldték az SZK(b)P Központi Bizottságának pártszervezöjét, a Komszomol Központi Bizottságának Komszomol-szervezöjét, és függetlenítették az üzemi bizottsági elnököket. Az uráli erömüvek építkezését a Népbiztosok Tanácsának 1942. április 25-i rendelete értelmében katonai építkezésnek minösítették. A kormány az elsörendü építkezések közé sorolta a cseljabinszki és a krasznogorszki höerömüvek, valamint a közép-uráli vízierömü bövítését. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942. augusztus 6-i, a cseljabinszki höerömü építéséröl szóló rendelete hangsúlyozta: az energiahiány következtében "az Urálban az a veszély fenyeget, hogy a front számára dolgozó gyárak termelésének további bövítése meghiúsul. Ezért rendkívüli intézkedések szükségesek és mozgósítani kell minden eszközt e türhetetlen állapot megszüntetésére". A höerömü építöi és szerelöi elé azt a feladatot állították, hogy a cseljabinszki höerömü kapacitását hat hónap alatt 50000 kilowattról 250000 kilowattra emeljék, s a 3. sz., 50000 kilowatt kapacitású turbógenerátort két és fél hónap alatt helyezzék üzembe. A cseljabinszki városi pártbizottság plénuma augusztus 17-i ülésén kimondta, hogy a höerömü építésének sikeres befejezéséért álljon csatasorba minden párt-, gazdasági, szakszervezeti és Komszomol-szervezet a városban. A höerömü építkezésén több mint 7200 ember dolgozott, közülük 2000 nö és 3500 25 éven aluli ifjúmunkás. Az építök és a szerelök közt megtalálhattuk 44 nemzetiség képviselöit. S ez a valóban nemzetközi együttes példátlanul rövid idö alatt végrehajtotta a feladatot: a kazánt 80 nap alatt, a turbógenerátort pedig 50 nap alatt szerelték föl. Az állami tervek rendszeres túlteljesítéséért az építkezés dolgozóinak 1942 szeptemberében odaítélték az Állami Honvédelmi Bizottság vörös vándorzászlóját. Az építkezés 50 dolgozója kormánykitüntetésben részesült. Jelentösen növekedett Szibéria energetikai kapacitása. A Novoszibirszki területen befejezödött az egyik kombinát höerömüvének építése. A gomeli höerömü áttelepült berendezésének helyreállításával bövült Tomszk höerömüve. 1942-ben megkezdték a kemerovo-prokopjevszki és a kuznyeck-alumíniumgyári távvezetékének, valamint a kemerovo-kuznyecki továbbítás második láncának építését. Erömüveket építettek Oszinyikiben és Prokopjevszkben. Az Urálban közepes és kis vízierömüvek épültek, összesen 113000 kilowatt kapacitással. Az Állami Honvédelmi Bizottság jóváhagyta azt a tervet is, hogy november-december folyamán a Szverdlovszki területen 14500 a Cseljabinszki területen 16500 és a Kazah SZSZK-ban 25100 kilowatt kapacitású kis gözturbinás erömüveket helyezzenek üzembe. November 18-án a kormány elfogadta az Üzbegisztáni K(b)P Központi Bizottságának és az Üzbég SZSZK Népbiztosok Tanácsának azt a javaslatát, hogy építsenek a Boz-Szu folyón négy vízierömüvet, és építsék meg a Szir-Darja folyón 130000 kilowatt kapacitással a farhadi vízierömüvet. Teljes támogatásban részesült az a javaslat is, hogy az erömüvek építésénél az összes föbb földmunkákat a népi építkezések gyorsított módszerével végezzék el. 1942-ben a Szovjetunió erömüvei 29,1 milliárd kilowattóra elektromos energiát termeltek. Ez a háború elötti szint 60 százaléka volt. Az uráli erömüvek a villamosenergia-termelést az 1940. évi 6,2 milliárd kilowattóráról 1942-ben 9 milliárd kilowattórára, vagyis csaknem másfélszeresre emelték. A Volga mellék és nyugat-szibériai kerületek 1942-ben 33 százalékkal több villamos energiát termeltek, mint 1940-ben. Ezek voltak az elsö eredményei az ipar energiaszükséglete és a keleti terület energiatermelése közti aránytalanság megszüntetéséért folyó küzdelemnek. * 1942 második felében a hadiipar tovább fokozta a termelés ütemét, és növelte a termelt cikkek mennyiségét. A Szovjetunió hadigazdaságában most is, akárcsak a háború kezdete utáni elsö hónapokban, a Repülögépipari Népbiztosság üzemei haladtak az élcsoportban. A repülögépipar kiszolgálásába több száz új üzemet vontak be. A repülögépgyárakat jelentösen rekonstruálták, berendezésüket kibövítették. Ezeknek a gyáraknak minden anyagi és technikai lehetöségük megvolt arra, hogy fennakadás nélkül gyártsák a harci gépeket és teljesítsék az évi tervet. A repülögépipar az elsö háborús tél folyamán megszervezte a JAK-1, a LaGG-3, a PE-2, az IL-2 gépek nagy sorozatban való gyártását, el tudta érni a termelés háború elötti ütemét, majd jelentösen túlszárnyalta az 1940-1941-es évek termelési volumenét. 1942. III. negyedében az átlagos havi repülögépgyártás 1940-hez képest 2,8-szeresre növekedett. 1942 folyamán, valamennyi géptípust számításba véve, 25436 repülögépet gyártottunk, vagyis az évi tervet 100,2 százalékra teljesítettük. Ez, 1941-hez képest, több mint 60 százalékos növekedés volt. Föleg vadászés csatarepülögépeket gyártottunk, mert a frontnak elsösorban ezekre volt szüksége. Mind több olyan repülögép készült a szovjet gyárakban, amelyek tulajdonságaik tekintetében felértek a német repülögépekkel. A JAK-7 típusú vadászgépböl például 1941-ben 166, 1942-ben pedig 2431 készült. A LA-5 típusú vadászgépet 1941-ben egyáltalán nem gyártották. Gyártása csak 1942 júliusában kezdödött meg, s az év végéig légierönk 1129 ilyen gépet kapott. Az IL-2 csatarepülögép gyártása 1942-ben 194I-hez képest 5,7-szeresére nött. A szovjet tervezök szakadatlanul tökéletesítették a repülögépek harcászat-technikai tulajdon ságait. 1942 augusztusában Jakovlev tervezöirodája tovább módosította a JAK-7 típusú vadászgépet, s növelte hatósugarát. Így jött létre a Jak-9 típusú gép, amelynek sorozatgyártására 1942 végén tértek rá. Késöbb ennek a gépnek további változatai is megjelentek. Lavocskin tervezöirodája lényegesen javította a LaGG-3 vadászgép repülési tulajdonságait, s a korszerüsített gép LaGG-5 néven került sorozatgyártásra. Harci tulajdonságai, így a sebesség tekintetében ez a vadászgép jobb volt a "Focke-Woolf"-nál és a "Messerschmitt"-nél. Technikai szempontból jelentösen tökéletesítették az IL-2 csatarepülögépet is. A Szovjetunió Legfelsö Szovjetjének Elnöksége 1942. szeptember 6-án Jakovlev és Iljusin kísérleti-tervezöirodáit a harci és iskolagépek új típusainak kidolgozásáért érdemrenddel tüntette ki. A vezetö tervezök Lenin-rendet kaptak. A repülögépgyártás növekedésével a csapatoknak is mind több repülögép jutott. A szovjet légierö 1941 elsö felében havonta átlagosan 1750, 1942-ben pedig már 2260 repülögépet kapott. Harckocsiból is egyre többet gyártottak. 1942-ben 24668 harckocsi készült el; ebböl 13647 az év második felében, 2626-tal több, mint az év elsö felében. A harckocsik gyártása, minden típust figyelembe véve, 1942-ben 1941-hez képest 3,7-szeresére növekedett. Fontos körülmény, hogy a harckocsigyártás egészén belül a T-34-es közepes harckocsik aránya 66,1 százalékra emelkedett. A Nagy Honvédö Háború elsö évének végén a Vörös Hadsereg már annyi harckocsit kapott az ipartól, hogy újra megkezdhettük a páncélosés gépesített csapatok nagy harcászati és hadmüveleti magasabbegységeinek szervezését. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy teljesen megszüntessük az ellenség harckocsifölényét. A szovjet harckocsigyártók nagyszerü munkahöstettét a kommunista párt és a szovjet kormány méltóképpen értékelte. A harckocsigyártás tervének sikeres teljesítéséért a 76. és 112. sz. harckocsigyárat Lenin-renddel, a 38. és 183. sz. gyárat a Munka Vörös Zászló Rendjével tüntették ki. Az új harckocsitípusok kidolgozásában és sorozatgyártásuk megszervezésében elért kiváló eredményekért az említett harckocsigyárak vezetöit és fötervezöit a Szocialista Munka Höse címmel tüntették ki. Az 1942. esztendö nevezetes volt a fegyvergyártó ipar fejlödésében is. A II. negyedév végétöl kezdve a fegyvergyártás színvonala állandóan emelkedett. A fegyvergyártó ipar népbiztosságához tartozó vállalatok már az év elsö felében teljesítették, illetve túlteljesítették a lövegek és az aknavetök gyártásának tervét, noha a háború elsö évében fajta és ürméret tekintetében változások történtek a fegyvergyártás terén. 1942-ben az automata lövészfegyverek zöme már a géppisztoly volt. Jelentösen megváltozott az ágyúk és a tarackok aránya is. A háború elött gyártott lövegek 29 százaléka ágyú és 71 százaléka tarack volt, a háború elsö évének végén viszont 92 százalék volt az ágyú, s csak nyolc százalék a tarack. 1942 második felében tovább nött a különféle típusú 76 mm-es ágyúk gyártása. Ennek a lövegtípusnak havi átlagos termelése, 1941 második feléhez képest háromszorosra emelkedett. Az aránya pedig a tüzérségi fegyverek gyártásának egészén belül az 1941. évi 56,6 százalékról 78,5 százalékra nött. A löveggyártás, valamennyi típust figyelembe véve, 1942 második felében 11 százalékkal nött az év elsö feléhez viszonyítva. 1942. október 23-án az Állami Honvédelmi Bizottság utasította a hadiipart, hogy szervezze meg az önjáró tüzérségi fegyverek tömeggyártását. Usztyinovnak, a fegyvergyártó ipar népbiztosának utasítására a népbiztosság tudományos munkatársai és tervezöi rendkívül rövid idö alatt kidolgozták ezeknek a lövegtípusoknak a terveit. 1942 végén a Vörös Hadsereg megkapta az SZU-76 és az SZU-122 típusú rohamlövegek elsö példányait, 1943-ban pedig megkezdödött a különféle ürméretü rohamlövegek tömeggyártása. A szovjet fegyveres erök hadmüveleteiben egyre nagyobb szerephez jutottak a BM-8 és BM-13 típusú, rakétarendszerü sorozatvetök ("katyusák"). A sorozatvetök gyártása 1941-ben kezdödött meg. 1942-ben a Vörös Hadsereg már 3237 darab ilyen fegyvert kapott. Az 1942-ben gyártott tüzérségi és gyalogsági fegyverek 535 lövészés lovas hadosztály, 342 tüzérezred és 57 légideszant-egység felszereléséhez voltak elegendök. A fegyvergyártás gyors növekedése folytán lehetövé vált, hogy 1942-ben már nemcsak az új alakulatokat lássák el fegyverrel, hanem részben azokat a katonai körzeteket is, amelyekben a tartalékosok kiképzése folyt. A katonai bázisokon és a raktárakban szállításra kész fegyvertartalékokat halmoztak fel. A fegyvergyártás növekedésével nött a löszerszükséglet is. A löszeripar viszont továbbra is nagy nehézségekkel küzdött. Sok gyár munkájában fennakadásokat okozott, hogy nem volt folyamatos a fémellátás (kalibrált acél), nem volt elegendö fütöanyag, villamos energia, forgácsológép és csomagolóanyag a késztermék számára. 1942 nyarán nyersanyag salétromsav, cellulóz hiánya miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek a löporgyárak. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942. augusztus 24-én elrendelte, hogy bövítsék a salétromsav és ammóniák gyártásával foglalkozó üzemeket, illetve építsenek új gyárakat. A rendelet végrehajtása után megjavult a löporgyárak salétromsav-ellátása. Emellett más iparágakat, így a könnyüés élelmiszeripar sok üzemét is bevonták a löszergyártásba. 1942 végén fordulat következett be a löszergyártás terén. Különösen gyorsan emelkedett a sorozatvetökhöz és az aknavetökhöz szükséges löszer gyártása. Annak érdekében, hogy a nehézés a hadiipar valamennyi döntö ágában biztosítsák az 1942-re elöirányzott termelésnövekedést, óriási arányú beruházási építkezést kellett végrehajtani, és újabb gyárakat kellett üzembe helyezni. A beruházások összegét 1942-re 21,8 millió rubelban állapították meg (az áttelepült berendezés értéke nélkül). A beruházásokat föként az ország keleti részén összpontosították. Az év elsö felében óriási beruházási építkezés folyt a magnyitogorszki és a kuznyecki kombinátban, a zlatouszti, a nova-tagili, a "Szerov" és az alapajevi kohászati üzemekben. Az Urál részesedése a beruházások összegéböl az 1940. évi kilenc százalékról 1942-ben 25 százalékra, Nyugat-Szibériáé három százalékról 10 százalékra, a Volga-melléké négy százalékról 10 százalékra, Kelet-Szibériáé négy százalékról nyolc százalékra, Kazahsztáné és Közép-Ázsiáé nyolc százalékról 11 százalékra emelkedett. A beruházások, ugyanezen idöszakot alapul véve, az Urálban 1,5-szeresre, Nyugat-Szibériában 1,7-szeresre, a Volga melléken 1,3-szorosra növekedtek. A termelöeröknek ilyen elhelyezése összhangban volt azzal a feladattal, hogy az ország keleti részén teremtsünk hatalmas hadigazdasági bázist, s biztosította a hadianyagtermelés gyors növekedését. Megváltozott a beruházási munkálatok jellege: a hadiipar és a gépgyártás aránya az elsö félévi 23 százalékról 1942 második felében 30 százalékra emelkedett. A nagy beruházási munkálatok eredményeképpen helyreállítottak és üzembe helyeztek négy nagykohót (évi 730000 tonna vastermeléssel), 22 martinkemencét (évi 1165000 tonna acéltermeléssel), 31 elektromos kemencét (évi 343000 tonna acéltermeléssel), 16 hengersort (évi 1125000 tonna lemezgyártással), négy kokszolómüvet (évi 1565000 tonna kokszhaszonnal), számos erömüvet és gépegységet, összesen 1285000 kilowatt kapacitással, több szénbányát, évi 10545000 tonna tervezett kapacitással. Az alumíniumgyártás kapacitása évi 18500 tonnával, a vasércbányászaté évi 600000 tonnával és a nyersréztermelésé évi 5000 tonnával növekedett. Az Uráli Alumíniumgyár, amely a háború elött kis üzemnek számított, a kész alumínium legföbb szállítójává vált. A Kuznyecki-medencében új alumíniumgyár épült. A hadigazdaság számára nagy segítség volt, hogy megkezdte müködését a Szovjetunió és Európa legnagyobb nagykohója, a Magnyitogorszki Kohászati Kombinát 5. sz. nagykohója. Ezt a kohót, amelynek tervezett kapacitása napi 1400 tonna nyersvas volt, hét-nyolc hónap alatt építették (a háború elött ilyen kohó építéséhez két és fél évre lett volna szükség). Az építkezési és szerelési munkák kétharmad részét három és fél hónap alatt végezték el. A nagykohó egész berendezését szovjet gyárakban készítették. A fémszerkezetek és a berendezés nagy részét a magnyitogorszki kombinát kohászai állították elö. Az építkezést és a gépek szerelését gyorsított módszerekkel végezték. Az új nagykohóból 1942. december elején csapolták az elsö nyersvasat. Nemcsak új gépegységeket helyeztek üzembe a már müködö gyárakban, hanem olyan új gyárakat is építettek, amelyek az egész kohászati folyamatot felölelték. 1942-ben kezdödött meg a cseljabinszki kohászati kombinát építése, Európa legnagyobb elektromos acélolvasztójával. A kombinátban minden termelési folyamatot automatizáltak és gépesítettek. A cseljabinszki kohászati kombinát építöi a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulójának elöestéjén üzembe helyezték a harmadik elektromos kemencét. A hadiipar helyreállított, új és rekonstruált üzemeiben 1942-ben 2595000 négyzetméter termelési területen folyt a munka, és több mint 103000 fémforgácsoló gépet állítottak munkába. Az 1942. évi hadigazdasági tervet 92 százalékra teljesítették. A gépgyártás és a fémfeldolgozás teljes termelése 1942-ben, a háború elötti 1940-hez képest, a Volga melléken 5,2-szeresre, az Urálban 4,5-szeresre, Nyugat-Szibériában 7,9-szeresre, Üzbegisztánban 5,1-szeresre emelkedett. Az egész Szovjetunióban a hadiipar és a gépgyártás teljes termelése 1942 decemberében másfélszerese volt az 1940 decemberi, s több mint kétszerese az 1941 decemberi színvonalnak. Az új beruházási építkezés hatalmas lendülete, valamennyi döntö hadiés nehézipari ág kapacitásának növekedése, a munkaerötartalék újonnan kiképzett szakmunkásainak a termelésbe való tömeges bekapcsolódása, és a munka termelékenységének további emelkedése megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a Szovjetunió hadigazdasága a szocialista bövített újratermelés alapján fejlödjön. 3. A mezögazdaság 1942-ben 1942-ben volt az elsö esztendö, amikor a falusi dolgozóknak tavasztól késö öszig háborús viszonyok között kellett elvégezniük az összes mezögazdasági munkákat. A kolhozokban, a szovhozokban, a gépés traktorállomásokon a tavaszi vetés elökészületei, szokás szerint még jóval a hóolvadás elött megkezdödtek. De a mezögazdasági munkák beindítása a korábbiaktól jelentösen eltérö körülmények között tört



ént. Az arcvonal és az ország egyre több élelmiszert, az ipar egyre több nyersanyagot kívánt. "Ha ma, 1942-ben, a háború kilencedik hónapjában értékeljük a munka különféle fajtáit országunkban írta Kalinyin -, a tavaszi mezei munkákat elsörendüeknek kell tekintenünk. Csak a löszer-, a fegyvergyártás hasonlítható hozzájuk. A mezögazdasági munkákban támadt fennakadás nem kevésbé káros következményekkel járna, mint a kudarc az arcvonal valamelyik szakaszán." Hatalmas küzdelem bontakozott ki az 1942-es termésért, minden eszközzel meg kellett akadályozni a mezögazdasági munkák elmaradását; ehhez milliók megfeszített, hösies munkájára volt szükség, mozgósítani kellett a szovjet falu minden munkaerejét és anyagi eröforrását. A kolhozfaluban lázas munka folyt a tavaszi vetés elötti napokban. "Nem mondhatjuk írta a Pravda tudósítója, aki Kujbisev körzetében a Volga melletti Harosenkában járt -, hogy a háborús idök falujából most már eltünt volna a félelem és a kishitüség, vitathatatlan azonban, hogy eddig soha nem tapasztaltak itt ilyen munkahösiességet, és soha ennyire nem vetették meg a lustaságot, a közönyt, a kistulajdonosi gondolkodás csökevényeit . . . A munkafegyelem megszegését szégyenletes, gyalázatos dolognak tartják." A falusi dolgozók zöme nö, serdülö és öreg volt. Ezért a mezögazdasági munkák minden szakaszában elsörendü jelentöségü feladat volt a helyes munkaelosztás. A kolhozokban már az év elején megalakultak a brigádok és a munkacsapatok. Minden brigád megkapta a szükséges gépeket és igásállatokat. A helyi pártszervezetek aktivistákkal erösítették meg a kolhozokat, a gépés traktorállomásokat és a szovhozokat. A mezögazdasági munkába bevonták a városi lakosság jelentös részét is. A Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága 1942. április 13-án elhatározta, hogy a városok és a falvak munkaképes lakosságát mozgósítja a kolhozokban, a szovhozokban és a gépállomásokon folyó mezögazdasági munkára. Munkára hívtak be minden munkaképes embert, aki nem dolgozott az iparban vagy a közlekedésben, s a tisztviselök egy részét. Engedélyezték, hogy mozgósítsák az iskolai tanulókat, a technikumok és a föiskolák hallgatóit, a tanulmányaik utolsó évében levö hallgatók kivételével. A mozgósítottak egyébként ugyanolyan díjazásban részesültek, mint a kolhozparasztok, a szovhozok és a gépállomások dolgozói. A Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága a gépállomási dolgozók anyagi érdekeltségének fokozása végett, 1942. január 12-i rendeletével bevezette a premizálást a termelési tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért. A Népbiztosok Tanácsa és az SZK(b)P Központi Bizottsága 1942. május 9-én határozatot hozott a gépállomások traktorosainak és az egyéb mezögazdasági gépeken dolgozó kolhozparasztoknak a premizálására a mezögazdasági növények terméshozamának emeléséért. Ha például egyidejüleg végezték el a szántást és a boronálást, megfelelö minöség esetén ezt két külön müveletként számolták el. Prémiumot adtak az üzemanyag-megtakaritásért is. A kolhozparasztok termelö aktivitásának fokozásában nagy szerepe volt annak, hogy felemelték a munkaképes kolhoztagok kötelezö munkaegység-minimumát. A Népbiztosok Tanácsának és az SZK(b)P Központi Bizottságának határozata a munkaegységminimumot a háború tartamára évi 100-ról 150 egységre emelte fel, a vidék sajátosságaitól függöen. A 12-16 éves korú serdülöknek és a családtagoknak legalább 50 munkaegységet kellett teljesíteniük. Emellett minden mezögazdasági idényre bizonyos számú munkaegységet írtak elö. A kolhozoknak szigorúan be kellett tartaniuk azt a szabályt, hogy a kötelezö munkaegység-minimumot az év folyamán el nem érö munkaképes kolhoztagokat kilépettnek tekintik, s így azok elvesztik háztáji gazdaságukat. A tavaszi vetésre nagyon nehéz körülmények közt került sor, mivel 1941 nyarán és öszén nem teljesíthették a tarlóhántás és az öszi szántás tervét. Jelentösen szükült a mezögazdaság anyag-technikai bázisa, következésképpen fokozódott az igaerö és a munkaerö megterhelése. Az üzemés kenöanyaghiány, a traktorokhoz és más gépekhez szükséges tartalékalkatrészek hiánya miatt veszélyben forgott a vetés határidejének betartása. A mezögazdaság 1942-ben körülbelül hetedannyi tartalékalkatrészt és valamivel több mint harmadannyi gépjármübenzint, petróleumot és Diesel-olajat kapott, mint 1940-ben. A Népbiztosok Tanácsa utasította a közép-gépgyártási és a harckocsiipari népbiztosságot, hogy gyártsák le, és április-május folyamán szállítsák ki a kolhozokba és a szovhozokba a legszükségesebb traktoralkatrészeket. De a katonai megrendelésekkel elfoglalt ipar képtelen volt elegendö tartalékalkatrésszel ellátni a gépés traktorállományt. A kolhozparasztoknak, a gépállomások és a szovhozok dolgozóinak valóban hösi eröfeszítéssel kellett munkálkodniuk és alkotó kezdeményezésröl kellett tanúságot tenniük, hogy leküzdjék a lépten-nyomon felbukkanó nehézségeket. A traktorokat és az olajmotorokat gázgenerátoros üzemre állították át; a fáradt kenöolajat újra felhasználták. Sok gépállomáson és szovhozban az olajtermékek helyett különféle pótanyagot kutattak fel. A nyevjanovszki gépállomáson (Szverdlovszki terület) például megszervezték a terpentingyártást, s ezt a traktorok és a gépkocsik indító üzemanyagául használták fel. Az Üzbég SZSZK gépállomásain és szovhozaiban a pakurát kenöanyagként alkalmazták. Az üzemés kenöanyagokkal való takarékoskodás szerves része lett a mezögazdasági munkák teljesítéséért vívott küzdelemnek. A Népbiztosok Tanácsa és az SZK (b)P Központi Bizottsága 1942. június 20-án hozott határozatával intézkedett az üzemanyag-takarékosságra és az üzemanyagveszteségek megszüntetésére, s megjelölte azokat a konkrét rendszabályokat, amelyeket a gépállomásoknak és a szovhozoknak az értékes folyékony üzemanyaggal való takarékoskodás érdekében be kell tartaniuk. A traktorok és a vontatott munkagépek javítására a házi mühelyekben felújított alkatrészeket használták fel. Sok tartalékalkatrészt nem ötvözött, hanem közönséges acélból, müanyagból, söt fából készítettek. A bronzot öntöttvassal pótolták. A llovljai gépés traktorállomás (Sztálingrádi terület) komszomolistáinak kezdeményezésére, a Komszomol Központi Bizottságának támogatásával, az egész országban megkezdödött a traktorok és a mezögazdasági gépek javításához szükséges tartalékalkatrészek, szerszámok és fémek gyüjtése. A gyárak, a szovhozok és a gépállomások udvarain rövid idö alatt több mint 20000000 rubel értékü kallódó, fel nem használt tartalékalkatrészt gyüjtöttek össze. A háború elsö tavaszán a szovjet falu dolgozói a tömeges hösiesség csodáit vitték véghez. A "Lesznaja" szovhoz dolgozóí (Omszki terület) május 26-án, a nehéz és a hadiipari munkások példája nyomán, felhívást intéztek az összes szovhozok dolgozóihoz, hogy indítsanak országos szocialista versenyt. Május 30-án pedig a "Paraszti út" nevü szibériai kolhoz (csisztoozerniji körzet, Novoszibirszki terület) intézett hasonló szellemü felhívást a Szovjetunió kolhozparasztjaihoz. Az ország állattenyésztöi közül elsöként csatlakoztak az országos szocialista versenyhez Holmogorovka (kugalinói körzet, Alma Ata-i terület) kolhozparasztjai. Nemsokára ezután a rádió közölte a bolse-rakovszki gépés traktorállomás (Kujbisevi terület) kollektívájának a gépállomások, a motorjavító üzemek munkásaihoz intézett felhívását, hogy bontsák ki az országos szocialista verseny zászlóját. A traktoros brigádok ezrei csatlakoztak ahhoz a szocialista versenyhez, amelyet az Ordzsonikidzei határterület traktorosai kezdeményeztek. Az Állami Honvédelmi Bizottság június 8-án fogadta el a kolhozok, a gépés traktorállomások, a körzetek, a területek, a határterületek és a köztársaságok országos mezögazdasági szocialista versenyeknek megszervezéséröl szóló határozatot. A mezögazdasági dolgozók versenyének feltételei alapján a gyözteseknek odaítélték az Állami Honvédelmi Bizottság vörös vándorzászlóit és prémíumot adtak. Az élenjáró kolhozparasztokat és szovhozdolgozókat "A szocialista mezögazdaság kiváló dolgozója" jelvénnyel tüntették ki. A tavaszi vetés idején sok gépkezelö alkalmazta a kombinált földmüvelési módszereket, hogy teljesen kihasználja gépének kapacitását, és üzemanyagot takarítson meg. Ebben a tekintetben nagyszerü sikereket ért el a rjazany-területi ribnovi gépés traktorállomás Darja Garmas traktoros brigádja. A brigád munkáját úgy szervezték meg, hogy a gépek nem álltak egy percet sem. A traktorok napi 21-22 órát dolgoztak, A brigád már június 19-én teljesítette a tervet, s 2000 kilogramm üzemanyagot takarított meg. A brigád elnyerte a Komszomol Központi Bizottságának vörös vándorzászlóját. A zászló átvételekor Darja Garmas megfogadta, hogy brigádja a munkahösiességben nem marad le az arcvonal hösei mögött. A gépállomások és a szovhozok dolgozói átvették az ipar és a közlekedés élenjáró dolgozóinak gazdag tapasztalatait. Szibériában például sok gépkezelö Lunyin érdemes mozdonyvezetö módszerével maga végezte el a gépek kisjavítását. A Krasznojarszki határterület krasznoturáni körzetében Nagornij komszomolista, a "Vörös partizán" kolhoz tagja, április 16-án váltott lovakkal 4 hektár földet szántott fel. "Az eke mögött állni éppen annyi mondotta Nagornij -, mint a gép mellett a gyárban. Törödni kell vele, hogy minél többet sajtoljon ki belöle az ember. Napi 16-18 órát dolgoztunk, a barázdában ebédeltünk és vacsoráztunk . . . Így, minden perccel takarékoskodva, öt normányi szántást is végeztünk." Nagornij példáját követte az uglovszki körzetben a "Lenin végrendelete" kolhozból Sipílov komszomolista. Sipilov egyidejüleg szántott és boronált, naponta több normányi munkát végzett A normák túlteljesítése a mezei munkákban tömegjelenséggé vált. A tenzai terület basmakovói körzetének szofijevkai kolhozában 475 versenyzö kolhozparaszt közül 105 naponta 150 százalékra, 370 pedig 105-120 százalékra teljesítette a normát. A kolhozok ifjúsága újabb mozgalmakat kezdeményezett. Az Altáji határterület alejszki körzetében az "Új élet" kolhoz minden komszomolistája felajánlotta, hogy az év folyamán legalább 500 munkaegységet teljesít. 1942 tavaszán a vetési kampányban az Altáji határterületen több mint 170000 komszomolista és fiatal vett részt. A határterületen 819 ifjúsági-komszomolista traktoros brigádot és 1737 földmüvelö brigádot szerveztek; 209 traktoros brigád és 587 földmüvelö brigád a kiváló eredményekért elnyerte a frontbrigád címet. A Szovjetunió keleti részén a mezögazdasági növények vetésterülete, a munkálatok jelentösen megnött terjedelme és a kedvezötlen idöjárási viszonyok ellenére, 1942-ben 1940-hez képest csaknem 5000000 hektárral, 1941-hez képest pedig 2800000 hektárral nött A gabonafélék vetésterülete, a hátországban 1942-ben 1650000 hektárral nött 1941-hez képest. Ugyanebben az évben 1600000 hektárral gyarapodott a köles vetésterülete (Kazahsztánban, a Volga melléken és Szibéria egyes aszályos vidékein a köles a fö szemestermény). Nött a borsó és a kukorica vetésterülete is. 330000 hektárral gyarapodott az ipari növények vetésterülete. Kazahsztánba, Szibériába és más keleti területekre helyezték át a napraforgó és a ricinus vetésterületét (a ricinusolaj mélyen a fagypont alatt sem fagy meg). Keleten megkezdték a cukorrépa, a kaucsuktartalmú növények és a mahorka termelését. A Kazah, Kirgiz, Üzbég SZSZK-ban, a Novoszibirszki területen, Krasznojarszki, Altaj határterületen és más keleti területeken 1942-ben 163000 hektárral nött a cukorrépa és 538000 hektárral a zöldségfélék és a burgonya vetésterülete. A kolhozrend életképességének ragyogó megnyilvánulása volt, hogy azok a körzetek is sikeresen teljesítették a tavaszi vetés tervét, amelyeket a Vörös Hadsereg 1942-ben szabadított fel. Ezekben a körzetekben sok kolhoz és szovhoz a szó szoros értelmében a puszta földön volt kénytelen elkezdeni a munkát, amikor gazdálkodáshoz látott. A szovjet állam óriási segítséget nyújtott ezeknek a kolhozoknak és szovhozoknak. A népbiztosok tanácsa 1942. március 2-án határozatot hozott a Moszkvai, a Leningrádi, a Kalinyini, a Tulai, az Orjoli és a Kurszki területek gépés traktorállomásainak a tavaszi vetésre való felkészítésére. A határozat 98000000 rubelt irányzott elö, hogy helyreállítsák a gépállomások üzemi és lakóépületeit a megszállás alól felszabadított körzetekben. A népbiztosok tanácsa annak érdekében, hogy a frontövezeti körzetekben jobban kihasználják az igaeröt, azt ajánlotta a Vorosilovgrádi és Harkovi terület kolhozainak, hogy kétszeresen számolják el a munkaegységet azoknak a kolhozparasztoknak, akik saját tehenükkel dolgoznak, és elvégzik a norma szerinti munkát. A népbiztosok tanácsának 1942. április 21-i rendeletére, a felszabadult és frontövezeti körzetek kolhozainak és szovhozainak vetömagalapot biztosítottak. A Kurszki terület például 14000 tonna gabonavetömagot, a Moszkvai terület 1000 tonna lenvetömagot kapott. Az egész országban élénk visszhangot keltett a Krasznodari határterület viszelkovói körzetében levö "Krupszkaja" kolhoz tagjainak kezdeményezése. E kolhoz tagjai vállalták, hogy terven felül bevetnek 12 hektár földet, s ennek termését teljesen átadják a Vörös Hadseregnek, illetve a megszállás következtében kárt szenvedett kolhozparasztoknak. A Vörös Hadsereg katonái a frontövezetben 1942-ben is, úgy, mint 1941-ben nagy segítséget nyújtottak a mezögazdasági munkában. A katonai egységek parancsnokai szakmunkásokat küldtek a gépállomásokra, hogy segítsenek a mezögazdasági gépek javításában, javító brigádokat szerveztek, amelyeket azután beosztottak az egyes kolhozokhoz a vetési munkálatok idejére. Alig ért véget a vetés, a kolhozparasztoknak, a gépállomások és a szovhozok dolgozóinak máris fel kellett készülniük az új, nem kevésbé nehéz feladatra, a termés betakarítására és az állami magtárakba való begyüjtésére. A szovjet falu szakadatlan munkában élt. Mindenki megértette, hogy a mezei munka ugyanolyan fontosságú harci feladat, mint a katonáké a fronton. Mindenki igyekezett teljesíteni hazafias kötelességét. Harci jelszóvá lett a régi népi mondás: "a napi munka táplálja az évet". A legrövidebb idön belül be kellett takarítani a termést, s ehhez maradéktalanul munkába kellett állítani, és helyesen fel kellett használni a mezögazdaság rendelkezésére álló eröket és anyagi-technikai lehetöségeket. Üzemképes állapotba helyezték nemcsak a traktorokat és a kombájnokat, hanem az egyszerü kaszálógépeket is. Felkészültek arra, hogy a kaszálásban, az asztagrakásban és a cséplésben böségesen alkalmazzák majd a kézi eröt. Súlyos helyzet alakult ki a frontövezetben. A pártés állami szerveknek ugyanis itt nemcsak a termés betakarítását és a mezögazdasági terménybegyüjtést kellett biztosítaniuk, hanem azt is, hogy idejében elszállítsák a jószágot, a traktorokat, a gépállomások és a szovhozok mühelyeinek berendezését, a vetömagkészleteket és a gabonát. 1941-1942 folyamán a frontövezeti körzetekböl a kolhozok, a szovhozok és más állami gazdaságok 2390000 szarvasmarháját szállították el, köztük 914000 tehenet, ezenkívül 186000 sertést, 5082000 juhot és kecskét, valamint 818000 lovat; elszállításra került még 7100 traktor, sok gabona és más termék. A kommunista párt és a szovjet kormány több új fontos határozatot hozott, hogy bonyolult háborús viszonyok között is biztosítsa a mezögazdasági termékek betakarítását és begyüjtését. A Népbiztosok Tanácsának és az SZK(b)P Központi Bizottságának 1942. július 11-i, az 1942. évi termésbetakarításra és mezögazdasági terménybegyüjtésre vonatkozó határozata, utasította a pártés állami szerveket, hogy fokozott gondot fordítsanak a betakarítás minöségére és határidejének betartására. Különösen ügyeltek a betakarított termés örzésére. A területi és a határterületi pártbizottságok, a köztársasági központi bizottságok plénumain részletesen megtárgyalták a termésbetakarítás és a terménybegyüjtés elökészítésének kérdéseit. A körzetekben megszervezték az élenjáró mezögazdasági dolgozók értekezleteit, az agitátorok és a propagandisták tanácskozásait. A kolhozokban, a gépállomásokon, a szovhozokban ugyancsak gyülésen beszélték meg, hogyan lehet jobban megszervezni a betakarítást és idöben teljesíteni a beadást. A pártmunkát föleg a traktoros és a mezei brigádokban végezték ott, ahol a betakarítási munkák sorsa dölt el. Nagyarányú politikai nevelö munkát végeztek, és szervezö tevékenységet fejtettek ki a gépállomások és a szovhozok politikai osztályai. A politikai osztályok, a falusi aktivistákra támaszkodva, gondos munkával válogatták és nevelték az utánpótlást, új falusi pártés Komszomol-szervezeteket hoztak létre, megerösítették a régieket. A falun is hü segítöje volt a kommunista pártnak a Komszomol. Különösen megnött a Komszomol szerepe azokban a kolhozokban, amelyekben nem volt pártszervezet. A Kirgiz SZSZK-bon például 1122, az Üzbég SZSZK-bon 5042, Altaj határterületen 3055, a Kujbisevi területen 1504 ilyen kolhoz volt. Ezekben a kolhozokban a gazdasági kérdéseket Komszomol-gyüléseken tárgyalták meg. A Jaroszlavli terület kosztromai körzetének "Új út" kolhozában az elnök rendszeresen felszólalt a Komszomol-gyüléseken és beszámolt az elvégzett munkáról. A kolhoz vezetösége nem hajtott végre egyetlen fontosabb intézkedést sem a komszomolisták segítsége nélkül. Az Altaji határterület "Nyeverov" kolhozában, amelyben egyetlen párttag sem volt, a Komszomol-szervezet olyan ügyesen irányította a kolhoz gazdasági tevékenységét és olyan eredményesen szervezte meg a politikai nevelö munkát a kolhozparasztok körében, hogy a korábban gyenge kolhoz csakhamar felzárkózott a kerület legjobb kolhozai mellé. A kolhozokban és a szovhozokban egyre több nöt alkalmaztak vezetö munkára. Altaj határterületen 300 nöt választottak meg kolhozelnöknek. A Komszomol Központi Bizottságának határozatára 1942 elején 15000 komszomolista leányt küldtek könyvelönek a kolhozokba. 1941 júliusától 1942 júliusáig a gépállomások traktorosai közt a nök aránya 16,1 százalékról 40,1 százalékra, a kombájnkezelök közt 15,5 százalékról 42,6 százalékra emelkedett. A kolhozokban fontos tényezövé váltak a pártszervezetek által megalakított nötanácsok. Ezek különösen nagy szerepet játszottak a kolhozparasztok életkörülményeinek megjavításában. A nötanácsok segítették a vöröskatonák családjait, megszervezték az óvodákat, gondoskodtak a mezei munkával foglalkozó kolhozparasztok élelmezésének megjavításáról. A mezögazdaság átszervezésére irányuló munkában a kommunista pártnak megbízható, szilárd támasza volt a pártonkívüli aktivisták népes tábora, amely már a háború alatt alakult ki a kolhozfaluban. Azokban a napokban, amikor az Alsó-Volgánál és a Kaukázus elöhegyeiben a szovjet katonák véres harcot vívtak a fasiszta betolakodókkal, az Altaji határterület szmolenszki kerületének kolhozparasztjai, traktorosai és kombájnkezelöi az októberi forradalom évfordulója alkalmából szocialista versenyre hívták ki az ország mezögazdasági dolgozóit. A versenybe bekapcsolódtak a gépállomások és a szovhozok gépkezelöi, akik közül sokan 150-200 vagy még több százalékra teljesítették a normát. Kiváló eredményt ért el Praszkovja Angelinának, a Legfelsö Szovjet képviselöjének, az ukrán traktorosnönek a brigádja, amely a Nyugat-Kazahsztán terület bugyonnovszki gépállomásán dolgozott. A brigád túlteljesítette a traktoros munkák tervét, s 17 tonna üzemanyagot megtakarított. Gépek hiányában kézzel, kaszával és sarlóval is aratták a gabonát. Sok kolhozparaszt itt is ragyogóan megállta a helyét. Az Omszki terület tyukalini körzetében, a "Helyes út" kolhoz tagjai, a kézi aratásban 350 százalékra teljesítették a normát, aratógépekkel pedig a norma szerinti munka kétkét és félszeresét végezték el. Drebencova, a Krasznojarszki határterület uszty-abakani körzetében "Május 1" kolhoz munkacsoportvezetöje, a megosztott aratás módszerét alkalmazta. Csupán Krasznojarszk határterületen 3000 munkacsoport dolgozott ezzel a módszerrel, s ezek a napi norma hússzorosát teljesítették. Szibériában, Kazahsztánban, Kirgiziában, a Volga melléken és sok más vidéken frontdekádokat hirdettek meg a betakarítás idöben való befejezése érdekében. A Jaroszlavli terület ribinszki körzetében például az aratók a dekád idején 540 hektárról 680 hektárra, az asztagrakók pedig 680 hektárról 710 hektárra emelték napi teljesítményüket. Nagy lelkesedéssel dolgozott a falusi ifjúság. A Tadzsik SZSZK oktyabrszkiji körzetének 800 komszomolistája közül 750 a szántóföldön dolgozott. A körzet komszomolistái 15 szekérkaravánt szerveztek, s több mint 20000 mázsa gabonát adtak az államnak. Az aratás után az úttörök több mint 10000 kilogramm kalászt gyüjtöttek be. Az Irkutszki területen 1268 ifjúsági-komszomolista brigád 13700 hektárról takarította be a termést, és 17000 mázsa gabonát szállított a begyüjtö állomásokra. A területen 600 ifjúsági komszomolista örség örizte a termést. A kalinyini, a jaroszlavli, a moszkvai, a gorkiji és a nyugat-kazahsztáni Komszomol-szervezetek a mezögazdasági munkákban való eredményes részvételért megkapták a Komszomol Központi Bizottságának vörös vándorzászlóját. Az aratásra több mint 3000000 városi lakost mozgósítottak. Kazahsztánban több mint 300000 városi lakos, a Sztálingrádi területen körülbelül 70000, a Rjazanyi területen 55000, a Kujbisevi területen 53000 városi lakos dolgozott a mezögazdaságban. A frontövezeti körzetekben katonai egységek segítettek a termés betakarításában, és az ösziek vetésében. Így például a Voronyezsi Front katonái 25 kilométeres frontövezetben a peremvonaltól 7 kilométerre, a csapatok összpontosítási és mozgási körletében takarították be a termést. 1942-ben szervezettebben és gyorsabban végeztek a csépléssel és a mezögazdasági termények begyüjtésével, mint 1941-ben. Már az aratás elsö napján megkezdödött a gabona szállítása a magtárakba és az átvevö helyekre. Minden kolhoz és szovhoz pontosan megszabott ötnapos gabonaszállítási tervet kapott. Ha a kolhozparaszt saját tehenével szállította a burgonyát és a zöldségfélét a tárolóhelyre vagy igaerö nélkül vitte el 2 kilométeren felüli távolságra, külön munkaegységeket kapott érte, s ezt természetben díjazták. A front megnövekedett szükségleteivel kapcsolatban, emelték a gabona, a rizs, a hús, a gyapjú, a burgonya, a széna és a zöldségfélék kötelezö beszolgáltatási normáját. A zöldségfélék és a burgonya beszolgáltatási kötelezettségét kiterjesztették a hátország kolhozaira is; ök szárítva adták be ezeket a termékeket. 1942-ben sok kolhoz bövítette a közös gazdaságot és növelte a mezögazdasági termékek beszolgáltatási hányadát. Az Omszki terület uljanovszki körzetének "Kirov" kolhoza 89 hektárral növelte a vetésterületet, s 1462 mázsával több gabonát adott az államnak, mint 1940-ben. A Kalinyini területen az októberi forradalom 15. évfordulójáról elnevezett szovhoz több mint 35800 pud, a Moszkvai területen pedig a "Ljuberecki öntözött földek" szovhoz 21000 pud zöldségfélét gyüjtött be terven felül. A Tomszki terület kolhozai 26000 hektárral növelték a vetésterületet, s csaknem 25 százalékkal több gabonát adtak az államnak, mint 1941-ben. Az Altaji határterület gabonatermelöi 300000 hektárral növelték a vetésterületet, s 12000000 puddal több gabonát szolgáltattak be az államnak, mint 1941-ben. A Kazah SZSZK-ban a cukorrépa termelése 1941-hez képest 175700 mázsával, a zöldségfélék termelése 7274 tonnával növekedett. Kazahsztán jelentös sikereket ért el a köles termelésében is. Egyes kolhozparasztok világrekordot értek el ennek az értékes mezögazdasági növénynek a termelésében. Csaganak Berszijev kolhozparaszt 1942-ben hat hektáron, hektáronként 175 mázsa kölestermést takarított be, 38 hektáron pedig 105 mázsás hektáronkénti átlagot ért el. A kazah kolhozparaszt höstettéröl hamarosan tudomást szerzett az egész ország. Az Aktyubinszki terület távoli falujába így írtak a frontról a katonák: "Ma korán reggel megjött hozzánk a peremvonalba a tábori konyha, hozták a reggelit. S épp amikor eszegettük a híres frontkását, odajött fedezékünkbe az agitátor, s elövette az újságot. Olvastuk, hogy . . . Csaganak Berszijev teljesitette a Vörös Hadsereg harcosainak tett ígéretét, s elérte célját: a 170 mázsa hektáronkénti kölestermést. Ez aztán a termés ! Ahogy elolvastuk a lapot, még ízletesebbé vált szánkban a falat." Jelentösen nött a gabona, a zöldségfélék és más termények termelése a közép-ázsiai köztársaságokban. Az Üzbég SZSZK-bon például 1942-ben 5000000 puddal több gabonát gyüjtöttek be, mint 1941-ben. A közép-ázsiai köztársaságok gabonából azelött rendszerint bevitelre szorultak, most a frontra és a felszabadított területek lakosságának megsegítésére is telt a saját termésükböl. Méltóképpen hozzájárultak az ország mezögazdasági termékekkel való ellátásához azok a kolhozok és szovhozok, amelyek a keleti vidékekre települtek át. A "Kalinyín" ukrán kolhoz, amely a Volga melléken telepedett meg, sikeresen zárta a mezögazdasági évet, 2500 mázsa gabonát adott be az államnak, gyarapította állatállományát, s túlteljesítette a húsés tejbeadás állami tervét. Említésre méltó sikerek születtek az OSZFSZK európai részében is a fogyasztó körzetek mezögazdaságának fejlesztésében. A Gorkiji, Jaroszlavli és Ivanovói területek például 1942-ben 10972000 puddal több gabonát, 7870000 puddal több zöldségfélét, 10830000 puddal több burgonyát és 791000 puddal több lent adtak be az államnak, mint 1941-ben. Szép eredménnyel zárta a mezögazdasági évet a Moszkvai terület is. A terület kolhozai idejében végeztek a betakarítással, s túlteljesítették a gabona, a lenrost, a lenmag, a széna beadásának tervét. 1942-ben csupán zöldségfélét 8100000 puddal többet adtak be az államnak, mint 1941-ben. A Kalinyini terület kolhozai a fasiszta megszállás alól felszabadulva, 556000 puddal több gabonát, 993000 puddal több szénát és 1651000 puddal több lenrostot szolgáltattak be, mint 1941-ben. A mezögazdaság fejlödésében 1942 folyamán elért sikerek azonban nem pótolhatták a vetésterüteiben, a munkaeröben és az anyagi-technikai bázisban bekövetkezett óriási háborús károkat. A vetésterület és a hozamok csökkenése következtében a fö mezögazdasági növények össztermelése 1942-ben jóval kisebb volt, mint a korábbi években. A háború elötti 1940-hez képest a gabonafélék termelése 95500000 tonnáról 29700000 tonnára, a nyersgyapoté 2200000 tonnáról 1300000 tonnára, a hosszú szálú lenrosté 349000 tonnáról 210000 tonnára, a cukorrépáé 18000000 tonnáról 2100000 tonnára, a napraforgóé 2600000 tonnáról 283000 tonnára, a burgonyáé 75900000 tonnáról 23800000 tonnára csökkent. A mezögazdaság össztermelésének csökkenése folytán, csökkent amint az alábbi táblázatból látható a begyüjtött élelmiszerek és nyersanyag mennyisége is. A gabona és egyéb mezögazdasági növények termésének csökkenésében az is közrejátszott, hogy romlott a föld megmüvelésének minösége, és süllyedt az agrotechnikai színvonal. 1942 tavaszán a tavaszi vetésnek csak 20 százaléka került öszi mélyszántásba, holott a háború elött a tavasziak zömét öszi szántásba vetették. Eltolódott a vetés határideje. Június elsö napjai után vetettek el több mint 10000000 hektár tavaszi gabonát, többek között búzát is. Mindez újabb nehézségeket okozott a termésért folytatott küzdelemben. 1942-ben az öszi vetést még nehezebb és bonyolultabb körülmények közt végezte el a szovjet falu, mint a tavaszit. Őszre az ellenség elfoglalta egész Ukrajnát, a Don vidéket, és Kubánt. A harctevékenység körzetébe került a központi feketeföldövezet és Alsó-Volga mellék sok gabonatermö vidéke. Az ország gabonaforrásai tovább csökkentek. A helyzeten csak az ösziek vetésének jelentös növelésével javíthattak. A Tulai terület szerobrjano-orudi körzetének "Hajnal" kolhoza mozgalmat indított, hogy a kolhozokban terven felül vessenek öszi növényeket. A párt támogatta ezt a kezdeményezést, a mezögazdasági dolgozók pedig lelkesen felkarolták. 1942-ben az öszi gabonafélék vetésterülete az ország hátországi körzeteiben 1940-hez viszonyítva 2600000 hektárral nött. Ezúttal az öszi mélyszántást is jobban végezték el, mint 1941-ben. Észrevehetö fejlödés mutatkozott az állattenyésztésben is, amely a háború folyamán a legnagyobb károkat szenvedte. 1942-ben 12263000 tonna silót tároltak, 24 százalékkal többet, mint 1941-ben. Sok köztársaság és terület jelentékenyen túlteljesítette a szénakaszálás és a silózás tervét. Széles körben kezdték alkalmazni a rideg állattenyésztést. Kazahsztánban 1942-1943 folyamán körülbelül 3000000 szarvasmarhát tartottak téli legelökön, ami a kolhozok egész marhaállományának 27 százaléka volt. Sok kolhozban és szovhozban emelkedett az állattenyésztés hozama. Példamutató volt ebben a tekintetben a Jaroszlavli terület "Corsiha" kolhoza, ahol a fejési átlag meghaladta a 2700 litert. Még magasabb fejési átlagot értek el az élenjáró szovhozok. Az Omszki terület "Omszkij" tenyészállat-szovhozában a fejési átlag 3500 liter volt, a Kosztromai terület "Karavajevo" tenyészállat-szovhozában pedig több mint 5000 liter. A népbiztosok tanácsának és az SZK(b)P Központi Bizottságának 1942. március 1-i, a kolhozok és a szovhozok állatállományának növeléséröl, a növendékállatok megtartásáról szóló határozata megszabta az állattenyésztés fö feladatait a háború idejére. A növendékállatokat tenyésztö kolhozoknak kedvezményeket és hiteleket adtak, valamint az állami tartalékalapból földet juttattak kaszáló és legelö céljaira. Az állatorvosoknak és az állattenyésztö szakembereknek prémiumokat biztosítottak az állattenyésztés fejlesztési tervének és a takarmányfelhalmozás tervének teljesítéséért. Mindezek az intézkedések az állomány megtartására és az állattenyésztés hozamának növelésére buzdítottak. Keleten, ahonnan az állati termékek nagy részét kaptuk, a húsbegyüjtés 1942-ben, 1941-hez képest, 22 százalékkal emelkedett. Kazahsztán és a Csuvas ASZSZK állattenyésztöi az állatállomány növeléséért elnyerték az Állami Honvédelmi Bizottság vörös vándorzászlóját. A Népbiztosok Tanácsa 1942. május 18-án intézkedett a moszkvaiés leningrád-területi kolhozok állattenyésztésének helyreállítására. Ezeken a területeken a kolhozok állattenyésztö telepeinek kiegészítése végett bevezették a borjútenyésztési szerzödések rendszerét, s ehhez hosszú lejáratú hitelt biztosítottak. A Moszkvai és Leningrádi területröl a Jaroszlavli, Ivanovói és Gorkiji területre áttelepített állatokat visszahajtották. Azok a kolhozok, amelyeket a hadmüveletek során károsodás ért, erdöparcellákat kaptak, hogy kitermelhessék az állattenyésztés épületeihez szükséges fát. Egyes kolhozokat 1942-re teljesen vagy részben felmentettek a tej, a hús és a nyersbör beadásának kötelezettsége alól. Az intézkedések eredményeképpen a felszabadított körzetek állatállománya hamar elérte a régi színvonalat. A Kalinyini területen például a szarvasmarhaállomány az év végére, 1942. január 1-hez viszonyítva, 228 százalékkal, a sertésállomány 162 százalékkal, a juhállomány 101 százalékkal gyarapodott. Az állattenyésztö gazdaságokat lényegében a terület belsö eröforrásaiból töltötték fel. A Szovjetunió egészét tekintve az állatállomány 1942-ben csökkent. 1943. január 1-re a szarvasmarhaállomány 1941. január 1-hez viszonyítva 48 százalékkal, ezen belül a tehénállomány 50 százalékkal csökkent. A juhés kecskeállomány 33 százalékkal, a sertésállomány 78 százalékkal fogyott. Következésképpen a föbb állati termékek begyüjtése is csökkent. (Lásd a táblázatot). A háború másfél esztendeje súlyos nyomokat hagyott az ország mezögazdaságában. A Szovjetunió leggazdagabb éléstárainak elvesztése folytán erösen csökkent a vetésterület. A fontosabb ipari növények a cukorrépa és a napraforgó termelésének föbb vidékeit megszállták, s ezek a háború elsö idöszaka folyamán csaknem végig az ellenség kezén voltak. A háború viszontagságait az állattenyésztés is erösen megsínylette. A kolhozok és a szovhozok elveszítették a legmunkabíróbb és legképzettebb dolgozókat, A dolgozók többségét behívták katonának. Sok kolhozparasztot a hadiiparban alkalmaztak. A mezögazdaság energetikai kapacitása jelentösen meggyengült; megcsappant az élö igaerö is. Ilyen körülmények közt szinte megoldhatatlan feladatnak látszott, hogy a frontot és a lakosságot élelmiszerrel, az ipart pedig nyersanyaggal ellássuk. A kolhozrend életerejére támaszkodva azonban a szovjet állam leküzdötte a háború okozta óriási nehézségeket. A kolhozok rendszeresen teljesítették vállalt kötelezettségüket. Sok kolhoz határidö elött szolgáltatta be az államnak a gabonát és az állati termékeket, Soha nem látott lendülettel bontakozott ki a szocialista verseny. A jelszó: "Mindent a frontnak, mindent a gyözelemért!" a falusi dolgozók tettei nyomán valósággá vált. A kolhozparasztság hagyománya, a szovjet hazafiság szembeszökö megnyilvánulása lett az a mozgalom, amely a honvédelmi alap növelése érdekében terven felüli területek bevetését tüzte ki célul. A kolhozokban gyüjtés indult repülögépek és harckocsik gyártására. A Tambovi terület kolhozparasztjai 1942-ben két hét alatt 40 millió rubelt gyüjtöttek és fizettek be készpénzben a "Tambovi kolhozparaszt" nevü harckocsiegység harckocsijainak gyártására. A háború elsö idöszakában fokozódott a kolhozparasztok, a gépállomások és a szovhozok dolgozóinak munkaaktivitása. A kolhozparasztok ezrei dolgoztak két-három ember helyett. Csupán az Üzbég SZSZK-ban október 15-én több mint 86000 olyan embert tartottak nyilván, aki két-három normát teljesített a mezögazdaságban. Csökkent azoknak a kolhozparasztoknak a száma, akik nem teljesítették a megállapított munkaegység-minimumot. Egy munkaképes kolhozparasztra 1942-ben (összehasonlítható területet véve alapul) az 1940. évi 3,3 hektár helyett 4,3 hektár bevetett terület jutott, egy igaeröre pedig 8,8 hektár 7,3 hektár helyett. A hátországi körzetek kolhozparasztjainak 1942-ben 4731 millió munkaegységet számoltak el, 33000000-val többet, mint 1940-ben, s 117 millióval többet, mint 1941-ben. Ebböl férfiakra jutott a munkaegységek 26 százaléka, nökre 49,4 százaléka, serdülökre 8,5 százaléka. A többi munkaegység az öregeké és a rokkantaké volt, valamint olyan munkaképes városi lakosoké, akik az évnek csak egy részét töltötték a kolhozban. Jellemzö, hogy egy kolhozparasztnö átlagos teljesítménye az 1941. évi 187 munkaegységröl 1942-ben 238-re emelkedett. A kolhozokban és a szovhozokban újabb gépkezelöket és szervezöket képeztek ki, föleg a nök és a fiatalok soraiból. Akárcsak az iparban, a mezögazdaságban is elterjedt az a módszer, hogy közvetlenül a termelésben, egyénileg tanították meg az utánpótlást a tömegszakmákra. Az új traktorosokat, kombájnvezetöket, javító munkásokat közvetlenül a mezön: a traktoron, a kombájn kormányrúdja, a mühelyben a gép mellett képezték ki. A gépkezelök iskoláin, a szaktanfolyamokon és a mezögazdasági szakiskolákban a tanulmányi idö a háború elöttihez képest negyedére-ötödére csökkent: a traktorosokat a szokásos 4-5 hónap helyett 25 nap alatt, a kombájnvezetöket pedig 5-6 hónap helyett 35 nap alatt képezték ki. A kormány határozata alapján a hátországi körzetek gépés traktorállomásain már 1942-ben megkezdödött a gépkezelök rendszeres képzése a Leningrádi, Kalinyini és más területek megszállt körzeteinek gépés traktorállomásai számára. 1942 folyamán 373000 traktorost képeztek ki, vagyis 11000-rel többet, mint 1940-ben, s 60000-rel többet, mint 1941-ben; 1942-ben további 86000 kombájnvezetö és kombájnszerelö kiképzését fejezték be, vagyis 2000-rel többet, mint a háború elötti évben, s 13000-rel többet, mint 1941-ben. A kommunista pártnak és a szovjet kormánynak a mezögazdaság átszervezésére kidolgozott programját a háború elsö idöszakában megvalósították. A vetésterület az Urál vidékén az 1940. évi 12640000 hektárról 1942-ben 13168000 hektárra, Nyugat-Szibériában 12601000 hektárról 15504000 hektárra, a Kazah SZSZK-ban 6831000 hektárról 8319000 hektárra nött. Az ipari növények vetésterülete az Urálban az 1941. évi 436000 hektárról 1942-ben 459000 hektárra, Nyugat-Szibériában 416000 hektárról 559000 hektárra, Kelet-Szibériában 57000 hektárról 102000 hektárra, a Kazah SZSZK-ban 366000 hektárról 449000 hektárra gyarapodott. Az ország keleti területén növekedett a szarvasmarha-, valamint a juhés kecskeállomány is. Erösödött az állattenyésztés takarmánybázisa. Az Urálban a szarvasmarhaállomány az 1941. évi 3263000 darabról 1942-ben 3381000 darabra, Nyugat-Szibériában 3984000 darabról 4142000 darabra, a Kazah SZSZK-ban 3355000 darabról 3584000 darabra szaporodott. A háború másfél esztendeje alatt ezek a vidékek váltak az ország fö élelmiszerés nyersanyagbázisává. A kolhozparasztok és a szovhozok dolgozói bebizonyították, hogy mélységesen megértik a közös államérdeket, s önfeláldozó munkájukkal biztosítani tudják a mezögazdaság nehéz feladatainak megoldását. 4. A közlekedés és a hírközlés 1942-ben A termelöerök új területi megoszlása még inkább növelte az Urál, Szibéria és Közép-Ázsia közti népgazdasági szállítások jelentöségét. Az egész úthálózat teherforgalmának csaknem 46 százaléka e gazdasági vidékek irányába áramlott. Az említett három gazdasági vidék és a front közötti közlekedési kapcsolatok állandóságától és megbízhatóságától függött az ország gazdasági életének normális vérkeringése és a harcoló hadsereg zökkenömentes ellátása. A teherszállításban a vasutak részesedése 83,8 százalék volt. A vasúti közlekedés anyagi-technikai lehetöségei azonban jelentösen csökkentek ( 1942 elején a megszállt területre esett a fejlett, technikailag jól felszerelt vasúthálózat 39 százaléka). Az ország vasútjain 1942-ben legfeljebb napi 40000 vagont, a háború elötti mennyiség 41 százalékát rakták be. Minden vagon rakodástól rakodásig átlag 16,86 napig volt forgalomban, a békebeli 7,37 nap helyett. Egy-egy mozdony napi átlagos teljesítménye 255,1 kilométerröl 173 kilométerre csökkent. Jelentös nehézségekkel küszködött a folyami és a tengeri szállítás. A fontos folyami és mesterséges vizi utak elvesztése következtében a géphajtású folyami hajók száma 1940-hez képest 23 százalékkal, a vontatott uszályoké pedig 28 százalékkal csökkent; a tengerjáró hajók száma a felével volt kevesebb. A folyami szállítások ugyanezen idö alatt 43,2 százalékkal, a tengeri szállítások 55,6 százalékkal csökkentek. A tehergépkocsík zöme a Vörös Hadsereg szolgálatában állt, s ezért a gépkocsiszállítás aránya a népgazdasági szállításokon belül még kisebb lett. Az Állami Honvédelmi Bizottság a német fasiszta csapatok moszkvai vereségével, és a Vörös Hadseregnek más arcvonalszakaszokon végrehajtott sikeres hadmüveleteivel kapcsolatban, 1942. január 3-án javasolta a Közlekedésügyi Népbiztosságnak, hogy a körzetek felszabadulásához mérten indítsa meg a forgalmat a következö vasútvonalakon: Moszkva-Bologoje-Leningrád; Tyihvin-Leningrád; Ozserelje-Uzlovaja, Jelec-Voronyezs-Donyec-medence (moszkva-donyec-medencei vasútvonal); Tula-Kurszk-Belgorod-Harkov; Moszkva-Mozsajszk-Vjazma-Szmolenszk-Orsa; Moszkva-Volokolamszk-Rzsev; Rzsev-Vjazma-Brjanszk. A helyreállítási munkák elvégzését a Közlekedésügyi Népbiztosság keretében megszervezett új föigazgatóságra, a katonai helyreállítási munkák föigazgatóságára bízták, amelyben egyesítették a népbiztosság három korábban szervezett föigazgatóságát: a vasúti csapatok, a hídhelyreállítás, valamint az út-, állomás-, posta-, vontatóeszköz-helyreállítás föigazgatóságát. A frontok határain belül az összes vasúti helyreállítási és akadályelhárító munkák irányítását a Közlekedésügyi Népbiztosság meghatalmazottai látták el. Az Állami Honvédelmi Bizottság rendeletére a Közlekedésügyi Népbiztosság helyreállító és fenntartó alakulataihoz beosztottakat "katona állományúaknak" nyilvánitották. Január-február folyamán 3043 kilométer vasútvonalat állítottak helyre. Az Állami Honvédelmi Bizottság utasítására egyidejüleg nagyarányú munkálatok indultak a keleti vasutak átbocsátó képességének fokozására. Gyorsított ütemben épült a pecsorai vasút és a dél-szibériai fövonal néhány szakasza. Növekedett azoknak a vonalaknak az átbocsátó képessége, amelyek az ország központi kerületeit kötötték össze a Volga mellékkel, az Urállal és Közép-Ázsiával, illetve az Urált a Kuznyecki-medencével. A kormány a súlyponti vasúti építkezések közé sorolta a Vojbokalo állomástól Koszáig vezetö elágazás építését is, amelynek az átbocsátó képessége egy irányban napi 4000 tonna volt. Koszából szállították át a Ladoga-tón a Leningrádba irányuló rakományt. A 34,4 kilométer hosszúságú vonalon február 10-én megnyitották a forgalmat. Januárban ismét hozzákezdtek a moszkvai nagy körvasút építéséhez, amely 1941 augusztusában indult meg. A vasutakon rendkívül nagy gondot kellett fordítani a forgalom pontos és rugalmas megszervezésére; ezt nélkülözhetetlenné tette az új termelési kooperáció kialakulása, az iparágak közti új kapcsolatok létrejötte, és a hadianyagtermelés fejlödése az ország távoli vidékein. A szokásos menetrend szerint közlekedö vonatok mellett sok fontos szakaszon sürgös teherrel gyorsított szerelvények közlekedtek. Ezt az Állami Honvédelmi Bizottság 1941. december 25-én rendelte el. A gyorsított tehervonatok elsösorban a repülögépés harckocsiipart szolgálták ki, valamint a löszer-, fegyverés aknavetögyártási népbiztosság vállalatait. Azokon a szakaszokon, ahol nem közlekedtek ilyen vonatok, a különösen sürgös honvédelmi rendeltetésü rakományokat katonai vegyesvonatok szállították. A fegyvergyártási népbiztosság rakományainak szállítására 1942 áprilisában egyes keleti vonalakon rendszeresítették a katonai szerelvényekkel egyenrangúnak minösített különleges szerelvényeket. Olykor egyes hadiipari ágak rakományainak szállítására különleges teherszerelvényeket állítottak össze, amelyeket más vonatok elött továbbítottak. A fontos rakományok például a szén, az érc, a koksz zökkenömentes szállításának biztosítása végett "fordavonatokat" rendszeresítettek (például a Kuznyecki-medence-Csuszovszkaja és a Kuznyecki-medence-Magnyitogorszk stb. vonalon), amelyek állandó szerelvényként közlekedtek. 1942-ben 606 szénés ércszállító "fordavonatot" szerveztek. A honvédelmi ipar rakományainak forgalmát a közlekedésügyi népbizottság központi osztálya ellenörizte, a vasút igazgatóságokon pedig a honvédelmi szállításokat intézö csoportok, amelyeknek ügyeletes forgalomirányító apparátus állt a rendelkezésükre. 1942. február 14-én az Állami Honvédelmi Bizottság kebelében megalakították a Szállítási Bizottságot, s ez közvetlenül ellenörizte a Közlekedésügyi Népbiztosság munkáját. Emellett ez a bizottság tervezte és szabályozta a vasúti, a tengeri és a folyami közlekedés szállításait, koordinálta ezeket a szállításokat, intézkedéseket dolgozott ki az anyagi bázis megjavítására, és az ország egész közlekedési rendszerének anyagitechnikai eszközökkel való ellátására. A különféle közlekedési ágak összehangolt munkájának jó példája volt az, ahogyan az ostromlott Leningrád és a Leningrádi Front csapatainak ellátását a vasúti, a tengeri és a gépkocsiszállítás segítségével megszervezték. Az ellenséges tüzérség csaknem naponta lötte a várost, s megnehezítette a közlekedést a leningrádi csomópont üzemképes vonalain. Az élenjáró mozdonyvezetök vállalták, hogy növelik a szerelvények kihasználási fokát. 1942 februárjában a Ladoga-tó állomáson 4060 vagont raktak meg, ötször annyit, mint az elözö év októberében. A tavasz beálltával, amikor a tavon olvadni kezdett a jég, és az a veszély fenyegetett, hogy nem lehet megközelíteni az ostromlott várost, uszályokkal és különleges kompokkal folytatták a szállítást Leningrádba. Azért, hogy a városból elszállíthassák a gyárak nehéz berendezését és a fölösleges mozdonyokat, üzembe helyeztek négy kompot, összesen 1600 tonna teherbírással. A kompátkelés munkájáról a következö adatokból alkothatunk képet magunknak: az 1942-es hajózási idényben a keleti partról a nyugati partra 2633 élelmiszerrel, olajtermékekkel és löszerrel megrakott vagont szállítottak át. Leningrádból a kompokon 3674 vagon gyári berendezést, 139 mozdonyt szerkocsival és 12 villamos-motoroskocsit szállítottak el. Minthogy a Ladoga-tó állomás-leningrádi egypályás vasútvonal átbocsátó képessége csekély volt, elhatározták, hogy néhány új közbeesö állomást és kiegészítö pályát építenek ezen a vonalon. A mozdonyvezetök a szokásosnál jóval nagyobb terhelésü szerelvények vezetésére vállalkoztak. Április 18-án Szolovjov mozdonyvezetö 2900 tonnás szerelvényt vezetett, április 22-én pedig váltótársa, Ivanov mozdonyvezetö 3050 tonnás szerelvény vezetését vállalta. Néhány nap múlva Szolovjov mozdonyvezetö 3460 tonnás szerelvényt vezetett el rendeltetési helyére. A mozdonyvezetök munkában és bátorságban vetélkedve mindent elkövettek, hogy ellássák az ostromlott város és a Leningrádi Front csapatait. 1941-1942 telén a vasúti közlekedés terén fölöttébb nagy gondot okozott a fütöanyaghiány. A háború elött a Szovjetunió vasútvonalain a fö fütöanyag a szén volt. A vasút által fogyasztott szénnek 51,2 százalékát a Donyec-medence szállította. A Donyec-medence megszállása után a vasút súlyos helyzetbe került. 1941-1942 telén a keleti szénvidékek nem birkóztak meg a terv teljesítésével. A Kuznyeckimedence a háború elött naponta 25000 tonna szenet adott a vasút számára, 1942 februárjában viszont csak napi 13500 tonnát. Nehogy megálljanak a vonatok, az Állami Honvédelmi Bizottság rendkívüli intézkedésként engedélyezte, hogy a Közlekedésügyi Népbiztosság március folyamán saját szükségletére használhassa fel a vasút által bármely fogyasztó részére szállított szenet és pakurát. Az Állami Honvédelmi Bizottság ugyanakkor utasította a Szénbányászati Népbiztosságot, hogy március 13-tól tíz napon át naponta 25000 tonna kuznyecki szenet adjon a vasút számára. Az Állami Honvédelmi Bizottság határozatára az északnyugati vasutakon és a központi vasutak egy részén fafütésre állították át a mozdonyokat. A kormány "honvédelmi ügynek" nyilvánította a vasutak számára szükséges fa kitermelésének és beszolgáltatásának állami tervét. Sok mozdonyvezetö-brigád csökkentette a vonatok sebességét és súlyát, mert nem volt tapasztalatuk a fafütésben. Ekkor támadt az élenjáró mozdonyvezetök körében az a gondolat, hogy teljes súlyú vonatokat vezessenek nagy sebességgel, fafütésü mozdonyokkal. E mozgalom kezdeményezöje Bolonyin vologdai mozdonyvezetö volt. Nemcsak kitanulta a fafütés fortélyait, hanem gyorsított túlterhelt vonatokat vezetett, s minden út alkalmával 12-15 köbméter fát takarított meg. Bolonyin takarékosságának eredménye három hónap alatt 650 köbméter fa volt, Az SZK(b)P Vologda területi pártbizottsága és a közlekedésügyi népbiztosság politikai igazgatósága támogatta Bolonyin hazafias kezdeményezését, és széles körben terjesztette tapasztalatait. Mindenütt a fütöházakban, a pályák mentén, a rakodókon díszes plakát hirdette: "A vologdai fütöház mozdonyvezetöi kilenc hónap alatt 72775 köbméter fát takarítottak meg. Ennek értéke 1538275 rubel. Ezen a pénzen öt mozdonyt vagy 16000 db aknát lehetett gyártani. Elvtárs, takarékoskodj a fütöanyaggal, gyarapítsd hazánk védelmi erejét." Minden fütöház, minden mozdonyvezetö-brigád pártszervezete figyelmének középpontjában a fütöanyaggal való takarékoskodás állt. A mozdonyvezetö-brigádok bátrabban kezdték alkalmazni a helyi szenet, a rostált salakot, a pernyét, a fahulladékot. A mozdonyvezetök szocialista versenyében az eredmény fö fokméröje a megtakarított szén mennyisége lett. Levicsev, a Tomszki Vasút rubcovkai fütöházának mozdonyvezetöje, rostált salakot alkalmazva minden úton, a megállapított normánál 50 százalékkal kevesebb szenet tüzelt el. Fürészport, valamint rostált salakkal kevert szenet mindenütt használtak mozdonyfütésre. Szibirko, a krasznojarszki fütöház mozdonyvezetöje ugyanezzel a módszerrel havi 20-30 tonna szenet takarított meg. A Krasznojarszki Vasút ilanszkajai fütöházában minden tolatómozdonyt fürészporral kevert barnaszénnel fütöttek. A fütöanyaghiány erösen sújtotta a közlekedésen kívül a nehézipar különféle ágait is, elsösorban a kohászatot. A föútvonalakon megkezdödött a küzdelem a szénszállítmányok gyorsabb közlekedtetéséért. A népgazdasági szénszállítmányokat ugyanolyan jelentöségünek nyilvánították, mint a frontnak szánt löszerszállítmányokat. A forgalomirányító-, a mozdonyvezetöés vonatkíséröbrigádok versenyt szerveztek minden útra. A mozdonyvezetöés a vonatkísérö-brigád a vállalásban rámutatott arra, melyik konkrét vonalszakaszon hány percet takarítanak meg, hol és hány perccel csökkentik a vízvétel idejét, a forgalmisták pedig vállalták, hogy gyorsan átengedik a vonatokat. A közös eröfeszítéseknek, a különféle szolgálati ágak jól szervezett munkájának eredményeképpen elérték a vonatok zökkenömentes továbbítását nagy távolságokra. Különösen szép eredményt ért el ebben a versenyben Ovszjannyikov és Gorev, a Permi Vasút két forgalmistája. A vasutasok versenye lehetövé tette, hogy javítsanak az ipar fütöanyagellátásán. A verseny ugyanakkor feltárta a vasúti közlekedés irányításának súlyos szervezeti hibáit is. Az uráli és a szibériai vasút állandó vagonhiánnyal küzdött, mert a közlekedésügyi népbiztosság nem szabályozta megfelelöen a vonatok közlekedését. S közben a Kuznyecki-medence bányáiban mintegy 3000000 tonna szén halmozódott fel. A vagontorlódás megnehezítette a közlekedés munkáját. Miközben gyorsított ütemben özönlöttek a vagonok keletröl nyugatra, a frontra, kirakás után nem biztosították kellö ütemben az üres vagonok visszaküldését. Azok a fontos vasúti csomópontokon és pályaudvarokon zsúfolódtak. A közlekedés rendje megbomlott, a vonatokat gyakran nem menetrend szerint indították, hanem amikor "készen" voltak. A menetrend elveszítette szervezö erejét. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942. március 22-i rendeletében megállapította, hogy a közlekedésügyi népbiztosság forgalomirányítási módszere és rendszere helytelen és káros, mert egyidejüleg 11 különféle föigazgatóság foglalkozott a forgalom irányításával. A mozdonyok irányítása nyolc területi vasútigazgatóság kezében összpontosult. A forgalom egységes, központosított irányítása helyett a közlekedésügyi népbiztosságon voltaképpen "föderatív" viszonyok alakultak ki, a területi vasútigazgatóságok és az egyes vasutak igazgatóságai között. "A forgalomirányítás terén kialakult helyzet a háborús viszonyok között állapította meg a határozat végzetes hatással volt a szállításokra, s az egész forgalom nagyfokú dezorganizálásával járt." Az Állami Honvédelmi Bizottság megszüntette a Közlekedésügyi Népbiztosság területi vasútigazgatóságait, s megalakította a Közlekedésügyi Népbiztosság Központi Forgalmi Igazgatóságát. Az Állami Honvédelmi Bizottság március 25-én "A Közlekedésügyi Népbiztosságról" szóló határozatában megállapította, hogy Kaganovics "nem tudott megbirkózni a munkával háborús viszonyok között". A Szovjetunió Legfelsö Szovjetjének Elnöksége felmentette Kaganovicsot a közlekedésügyi népbiztos tiszte alól, s helyére Hruljevet, a Vörös Hadsereg hadtápfönökét, a honvédelmi népbiztos helyettesét nevezte ki. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1942. április 17-én határozatot hozott a vasúti közlekedés meggyorsitására, és a vasutak munkájának megszilárdítására. A határozat intézkedett az útközben feltartóztatott vonatok haladásának meggyorsítására, valamint a fölösleges vagonoknak a nyugati vonalakról a keletiekre való átirányítására. A háború elején bevezetett menetrend helyett új menetrendet adtak ki, amely jobban összehangolta a katonai és a népgazdasági szállításokat. Emellett jelentösen emelték a szerelvények súlynormáit. Az intézkedések eredményeképpen a vasúti hálózaton a mozgékonyság fokozódott, és a szállítási terv teljesítésének feltételei kedvezöbbé váltak. Júniusban a tehervonatok 84 százalékát menetrend szerint indították útnak (májusban 67 százalékát). Májusban, a vezetö iparágak élenjáró kollektíváinak felhívására, az ország vasutasai bekapcsolódtak a front fokozott megsegítéséért indított országos szocialista versenybe. A versenyt a vasúti közlekedésben a moszkvai csomópont, valamint a Leninszki Vasút dolgozói kezdeményezték. Az Állami Honvédelmi Bizottság május 19-én megvizsgálta a vasutasok szocialista versenyének a Közlekedésügyi Népbiztosság és a szakszervezet központi bizottsága által kidolgozott feltételeit, s jóváhagyta öket. A versenyben gyöztes vasutak és vállalatok számára az Állami Honvédelmi Bizottság kilenc, a második helyezettek számára pedig a Közlekedésügyi Népbiztosság 52 vörös vándorzászlót alapított. A háború alatt a szocialista verseny a munka szervezésének sok új formáját hozta létre a közlekedésben; ilyen volt például az, hogy a vonatok összeállításánál különféle müveleteket összekapcsoltak. Krasznov, gyebalcevói vonatrendezö módszere szerint, a mozdonyt a kezelö brigád menet közben javította ki, Nyikolaj Lunyinnak, a novoszibirszki fütöház mozdonyvezetöjének módszere szerint viszont a mozdony javítását a fordítóés az anyafütöházban végezték el. Ehhez hasonló más módszerek is voltak. Sürün alkalmazták a fordajáratokat; ilyenkor a mozdony az anyafütöházba való beállás nélkül két, söt három utat tett meg. Az országos szocialista verseny újabb indítékot adott a haladó munkamódszerek bevezetéséhez a közlekedésben. Különösen értékes volt, hogy Lunyin módszerének nemcsak a mozdonyvezetök körében volt ösztönzö hatása, hanem a vonatfékezöknél, a vonatkíséröknél és a távírászoknál is. Az élenjáró vasutasok munkatapasztalatainak propagálására a közlekedésügyi népbiztosság politikai igazgatósága az SZK(b)P Központi Bizottságának utasítására három agitációs vonatot küldött a vonalakra. Ezek a vonatok 1942 hat hónapja alatt 14 vasút 140 nagyobb vasúti csomópontján fordultak meg, s 500000 vasutas, vöröskatona és polgári lakos körében végeztek tömegpolitikai munkát. A Közlekedésügyi Népbiztosság és a Szakszervezetek Központi Tanácsa az országos verseny feltételei alapján 1942 júniusában összegezte a verseny elsö eredményét. Ez igen szépnek bizonyult. Az átlagos napi rakodási teljesítmény ebben a hónapban, a márciusi átlaghoz képest 39 százalékkal növekedett. Jelentösen növekedtek a szén-, koksz-, fémés olajtermék-szállítmányok. A versenyben az elsö helyeket a következö vasútvonalak foglalták el: a Nyugati Vasút, fönöke Kaptyelkin; a Kalinyini Vasút, fönöke Vasziljev; az Októberi Vasút, fönöke Szalambekov; a Kirovszki Vasút, fönöke Garcujev; a Moszkva-Kijevi Vasút, fönöke Szkljarov; a Moszkva-Kurszki Vasút, fönöke Tkacsenko; a Moszkva-Rjazanyi Vasút, fönöke Jegorov. A vasutasok nemcsak azzal segítették a frontot, hogy teljesítették és túlteljesítették a termelési feladatokat. A Moszkva-Rjazanyi Vasút Moszkva-Passzazsirszkaja fütöházának vasutasai saját erejükböl és saját eszközeikkel páncélvonatot készítettek. Az Októberi Vasút mühelyeinek dolgozói önerejükböl több fürdövonatot állítottak össze a Vörös Hadsereg harcosai számára. A Voronyezsi II. vagonjavító üzem munkásai fürdövonatot állítottak össze és küldtek a Délnyugati Frontra. Tyimosenko, a Szovjetunió marsallja, a front parancsnoka és Hruscsov, a haditanács tagja ezt írta a voronyezsi vasutasoknak: "Szívböl jövö köszönet a fürdövonatért, amelyet önök, a vasút dolgozóinak pénzén ajándékul készítettek drága Vörös Hadseregünk számára. Ez az ajándék mélységesen igaz kifejezöje a forrón szeretett hazájuk iránt határtalanul odaadó szovjet hazafiak nemes érzelmeinek és törekvéseinek." Azzal kapcsolatban, hogy a frontot és a hátországot kiszolgáló sok vállalatot keletre telepítettek át, a vasúti közlekedésnek roppant mennyiségü rakományt kellett szállítania jóval nagyobb távolságra, mint a háború elött. A rakományok szállításának átlagos távolsága az 1940. évi 700 kilométerrel szemben 1942-ben 786 kilométerre nött. A szállítások átlagos távolságának növekedése fokozta a vasutak szénszükségletét, s szénben hiány volt. Augusztusban egyes vonalakon fütöanyag hiányában ismét az a veszély fenyegetett, hogy a közlekedésben zavar áll be. Az Állami Honvédelmi Bizottság ezért utasította a Szénipari Népbiztosságot, hogy augusztus 16-tól kezdve három-négy naponként a berakott teljes szénmennyiséget a kohóüzemeknek és az erömüveknek szánt szén kivételével bocsássa a vasutak rendelkezésére. 1942 második felében nemcsak az uráli ipar számára növekedett a szállítás, hanem fokozódtak az uráli vasutakon a központi iparvidékre irányított szibériai és karagandai tranzit szénszállítások is. Ennek következtében a Szverdlovszki és a Dél-Uráli Vasutak csomópontjain és pályaudvarain rengeteg megrakott vagon zsúfolódott össze, jóval több, mint amennyit a szabály és a pályaudvarok befogadóképessége megengedett. Az Állami Honvédelmi Bizottság augusztus 23-án utasította a Közlekedésügyi Népbiztosságot, hogy augusztus 30-án és 31-én az egész vasúthálózaton hagyják abba a rakodást, s minden eröt csoportosítsanak át a kirakásra. Csak a katonai, szénés üzemanyag-szállítmányok képeztek kivételt. Minthogy a Szverdlovszki Vasút és a Dél-Uráli Vasút zsúfolva volt megrakott vagonokkal, augusztus 25-töl szeptember 3-ig korlátozták a szállítmányoknak a Szverdlovszki Vasútra való irányítását. Ezek a rendkívüli intézkedések lehetövé tették, hogy az uráli vasutakon több megrakott vagon ürüljön. A felszabadult üres vagonokat a Távol-Keletre irányították, ahol nem volt elég gördülö anyag. A vagonok egy részét tartalékolták. A német fasiszta csapatok 1942 nyári támadása következtében megszünt a közvetlen kapcsolat a kaukázusi vasutakkal Rosztovon és Sztálingrádon keresztül. Az olajtermékeket az ipari központokba és az arcvonalra kerülö úton juttatták el, Krasznovodszkon keresztül Közép-Ázsiába, majd onnan az Orenburgi Vasúton és a Rjazany-Uráli Vasúton tovább. Egyidejüleg fokozódtak a szállítások a Délkeleti Vasút irányában is. Ugyanezeken a vonalakon ellentétes irányban a vonatok áttelepülö rakományt szállítottak a Rosztovi, a Voronyezsi és a Sztálingrádi területröl, a Krasznodari és részben az Ordzsonikidzei határterületröl. Rendkívül feszültté vált a helyzet a Sztálingrádba befutó vasútvonalakon. Ezeknek nagy része egypályás vasút volt, kicsiny áteresztö képességgel. 1941 végére megépült ugyan az ahtuba-gumraki vasúti elágazás a volgai kompátkeléssel, s ez az elágazás nyolc hónap alatt kétszeresre növelte átbocsátó képességét de ez sem volt elegendö. A vasútépítök 1942 nyarán és öszén valóságos höstettet vittek véghez: rendkívül rövid idö alatt megépítették a Volgával párhuzamosan futó szaratov-pansinói vonalat, és egy másikat KizljarAsztrahán irányában. Az ugyanakkor Asztrahánban létrehozott volgai kompátkelés összekötötte az új vonalat a müködö asztrahán-urbahi elágazással, amely fontos szerepet játszott a csapatok olajtermékkel való ellátásában. A vasutakon már július elsö felében megkezdödött a csapatok és a hadianyag tömeges átdobása a volgai csata térségébe. A katonai szerelvényeket föleg Sztálingrád, Ilovlja, Arcsed és Szurovikino állomáson rakták ki. A szalszk-kotyelnyikovói és lihajamorozovszkajaí irányból evakuácíós rakománnyal érkeztek szerelvények a sztálingrádi csomópontra. Augusztus 23-án a sztálingrádi csomópont területén álló vagonok száma a megengedettnél hétszeresen több volt. A csomópont tehermentesítése végett az üres szerelvényeket kivontatták a voroponovo-tundutovói, a beketovka-szareptai és sztálingrád-traktorgyári vonalakra. A sztálingrádi csomópont városi és Volga-parti állomásai, valamint a közlekedésügyi népbiztosság irányító csoportja a fönöke Bagajev, a közlekedésügyi népbiztos helyettese volt szeptember 13-ig, vagyis addig a pillanatig müködtek, amíg az ellenség be nem hatolt a városba. Az ellenséges légierö sürü támadással próbálta lehetetlenné tenni a közlekedést a Sztálingrádba vezetö vonalakon. A vasutasok azonban kitartottak helyükön. Az ellenség elkeseredett légitámadásokkal, tüzérségi tüzzel és az Alsó-Volga elaknásításával sem tudta megszüntetni a hajók közlekedését a folyón. A folyami flotta csupán Sztálingrád, Asztrahán körzetében 1874000 szarvasmarhát, több mint 3500 traktort és kombájnt, 5000-nél több gépkocsit, 8000 szekeret stb. szállított át a folyón az evakuálás idején. A folyami hajósok a hadmüveleti övezetböl mintegy 200000 polgári személyt, több mint 3800 tonna olajterméket, 100000 tonnánál több gabonát, gyapotot, sót, szenet, fát szállítottak át a keleti partra. Hösiesen dolgoztak Sztálingrádnál a kompátkeléshez beosztott hajósok és vasutasok. Miután az ellenség kijutott a Volga jobb partjára, és a sztálingrád-kacsalinói szakaszon átvágta a vasútvonalat, a volgántúli vasút és a Volga jobb partja közt az összeköttetést csak az állandó tüzérségi tüz alatt álló vasúti kompátkelés tartotta fenn. Július-augusztus folyamán a fasiszták 150 légitámadást intéztek az átkelöhely ellen, s ezekben mintegy 1500 repülögép vett részt. Az átkelöhely beosztottjai ennek ellenére mindkét irányban 53000 vagont szállítottak át. A hitleristáknak a Volgához történt áttörése következtében újabb kirakási körzeteket kellett berendezni. Az egyik fö kirakási körzet a karnisini elágazás lett. A könnyü síneket sietve kicserélték nehéz sínekkel, s ily módon az elágazáson augusztushoz képest háromszorosra növelték a kirakást, emellett meggyorsították a vonatok közlekedését is. Szeptember végétöl megkezdödtek a szállítások a Doni Front számára, amelynek ellátó bázisai a petrov-val-ílovljai szakaszon települtek. Ennek a szakasznak elégtelen áteresztö képessége miatt Kamisin és Petrov Val állomásokon elöretolt kirakókörzeteket létesítettek. Innen egy mozdony és három-öt vagonból álló; "harci gyors"-nak nevezett szerelvényeket indítottak közvetlenül az arcvonal ellátó állomásaira. Augusztus közepétöl a fasiszták rendszeresen tüz alatt tartották a ilovlja-kacsalinói szakaszt, Kacsalinszo körzetében. A Sztálingrádi Front ellátására egyetlen vonal maradt, az urbahbaszkuncsak-paromnajai (kompátkelés) vonal. Az asztraháni vasútvonal csekély áteresztö képessége folytán azonban ezen a vonalon a katonai szerelvények közlekedése nehézségbe ütközött. Augusztus-szeptember folyamán ezt a vonalat újonnan épített kitérökkel és kerülöpályákkal megerösítették. A vonatok Verhnyij `Baszkuncsak állomáson keresztül közlekedtek `Ahtubába, a Volgához. Az ellenség mindent elkövetett, hogy ezen a fontos vonalon megakadályozza a közlekedést. A baszkuncsaki csomópont ellen két-két és félszer annyi légitámadást hajtott végre, mint az egész háború alatt bármely más nagy vasúti csomópont ellen a frontövezetben. Latunovot, Verhnyij Baszkuncsak állomásfönökét a szerelvényeknek a front felé való gyors továbbításáért, a közlekedés sikeres megszervezéséért a Szocialista Munka Höse címmel tüntették ki. Október-november folyamán Sztálingrád számára még minidig sokat szállítottak, de a szállítmányok zömét ekkor már a Doni Front és a Délnyugati Front felé irányították, amelyek az ellentámadáshoz gyüjtötték az eröt. Egyes napokon a talovaja-kalacsi elágazáson, amelyre a két említett frontnak szánt rakományok érkeztek, 15-16 szerelvényt, illetve 750-800 vagont raktak ki, ami többszöröse volt a kis állomások müszaki szabványának. A volgai csata védelmi szakaszában, július közepétöl november 19-ig a Délkeleti Vasúton és a Rjazan-Uráli Vasúton naponta 1360 vagont raktak ki, november 19-töl november 30-ig, amikor csapataink megindították a támadást és bekerítették az ellenséget, napi 1950 vagont; decemberben pedig napi 1980 vagon kirakása volt a teljesítmény. 1942. július 12-töl december végéig több mint 258000 vagonnyi anyag érkezett a Sztálingrádi Front számára. A szállítások közben az ellenséges légierö szakadatlanul támadta a vasutakat. Az ellenség csupán az év második felében több mint 90000 bombát dobott a Délkeleti és a Rjazany-Uráli Vasútra. Ezeken a vonalakon félévet is meghaladó idön át tombolt a háború tüze. Éppen ezért azok a vasutasok, akik itt teljesítettek szolgálatot, joggal a Sztálingrádi Front hadtápvasútjának nevezték el a Volgához futó vasútvonalakat. A szállítások biztosításában nagy szerepet játszottak a tartalék mozdonyoszlopok. Az oszlopnak minden mozdonyához melegedövagont kapcsoltak, amelyben a vonatkísérö személyzet lakott. A Közlekedésügyi Népbiztosság az Állami Honvédelmi Bizottság határozatára a frontövezeti és a hátországi vasutakon 35 ilyen oszlopot szervezett, összesen 750 mozdonnyal. Ebböl a Sztálingrádi Front szolgálatában 500 mozdony állt. Jelena Mironovna Csuhnyuk mozdonyvezetönö, akit a honvédö háború idején véghez vitt munkahöstettéért a Szocialista Munka Höse címmel tüntettek ki, elmondja, milyen körülmények közt dolgozott társaival a Volga elöterében vívott védelmi harcok idején: "Azok a mozdonyvezetök, akik az arcvonalhoz vezették a vonatokat, gyakran párbajra keltek az ellenséges pilótákkal. Sok szerelvényen légvédelmi géppuskákat állítottak fel, de ezek csak arra voltak jók, hogy ne engedjék közel vagy alacsonyra az ellenséges gépeket. A fontosabb vonalak fölött saját vadászgépeink járöröztek, de lehetetlenség volt nyomon követni a légi kalózokat, akik lopva, alattomban szöktek át az arcvonalon. Ők kilesték a szerelvényeket vízvételkor, az állomásokon, két-háromszor lecsaptak rájuk, aztán odábbálltak. A mozdonyvezetö katona volt, akinek a vállára roppant felelösség nehezedett: roppant felelösség az 1500-2000 tonnás szerelvényért, a rábízott katonákért, löszerért, hadianyagért. A mozdony volt a fegyvere, amellyel ugyanúgy védte a hazát, mint a Vörös Hadsereg katonái." A volgai csata nehéz napjaiban a harcoló csapatokat kiszolgáló szovjet vasutasok igazi höstetteket hajtottak végre. Ugyanilyen eröfeszítéssel, ugyanilyen hösiesen és önfeláldozóan dolgoztak a folyami hajósok is. A háború alatt 1942 volt a hajózás legnehezebb idöszaka. A folyami flotta sok élelmiszert, olajterméket és más rakományt szállított a folyó övezetében müködö csapatoknak, s részt vett a partot váltó alakulatok szállításában is. A tengeri útvonalakon a kereskedelmi flotta hajói közvetlenül részt vettek a hadmüveletekben. A polgári légi közlekedés, amely a háború elsö napjaitól kezd



ve föleg a frontot szolgálta ki, a népgazdaságban is fontos feladatokat teljesített. 1942-ben, 1940-hez képest, 12 százalékkal nött a repülögépen szállított utasok száma (ebben a számban szerepelnek azok a személyek is, akiket a polgári légiflotta föigazgatóságának a frontokhoz beosztott repülögépei szállítottak). A szállítások abszolút mennyisége azonban csaknem a felére csökkent, s körülbelül 20000000 tonnakilométer volt. * Az ország hadigazdaságának munkájában, a front hatékony kiszolgálásának biztosításában fontos szerepet játszott a hírrendszer. 1942-ben az ország keleti részén tovább fejlödtek a híradóeszközök. Kujbisevböl, ahová a központi kormányhivatalok egy része költözött, közvetlen távbeszélötávírókapcsolatot létesítettek a keleti ipari központokkal. Nagy lendülettel folyt a kábelfektetés Krasznovodszkból Bakuba, a Kaspi-tengeren keresztül. 1942 végére túlteljesítették az új vonalak építésének és a régi vonalak új vezetékekkel való bövítésének tervét. Komszomolszkban, Kujbisevben és Irkutszkban nagy teljesítményü rádióállomásokat helyeztek üzembe. Novoszibirszkben, Cseljabinszkban, Kirovban, Kemerovóban, Karagandában, Omszkban, Kamenszkban és más városokban, ahol új ipari központok létesültek és fejlödtek, bövítették a városi távbeszélö-központokat. A felszabadított területen nagyszabású helyreállítási munka kezdödött. Az ország mögöttes területén a Postaügyi Népbiztosság vállalatainak száma a háború másfél éve alatt nem nött a háború elötti idökhöz képest, de jelentösen több lett a munkájuk. Így például 1942-ben a postahivatalok levelet 528000000 darabbal, táviratot 22000000 darabbal, pénzesutalványt 37000000 darabbal többet továbbítottak, mint 1940-ben. Ugyanakkor csaknem 350000-rel nött a transzlációs rádióközpontok száma, ezen belül faluhelyen 67000-rel. A szovjet közlekedés és posta, a rendkívül nehéz körülmények ellenére, 1942-ben is teljesíteni tudta a front és a hátország szolgálata terén eléje tüzött feladatokat. A német fasiszta csapatok nyári támadása idején a III. negyedben naponta 25 százalékkal több vagont raktak meg, mint az I. negyedben, s a többlet elérte a napi 45500 vagont. A katonai szállítások évi tervét a vasúthálózat 103 százalékra teljesítette. A tengeri kereskedelmi flotta száraz rakományt szállító hajóinak hasznos térfogatát 1942-ben hat százalékkal jobban kihasználták, mint 1941-ben. A folyami flotta nagy anyagi veszteséget szenvedett, s következésképpen munkateljesítménye jelentösen csökkent. Ennek ellenére a hátországban a hasznos folyami hajóutak hossza az 1940. évi 90800 kilométerröl 1942-ben 94500 kilométerre nött. A vasutasok és a folyami-tengeri hajósok, a légi közlekedés és a posta dolgozói óriási mértékben hozzájárultak a hadigazdaság fejlödéséhez, s méltó helyet foglaltak el a hátországi dolgozók ama hösi küzdelmében, amelyet a háború döntö fordulatának létrejöttéért folytattak. 5. A tudomány és a technika a front és a hátország szolgálatában A múlt egyetlen háborúja sem támasztott olyan követelményeket a tudománnyal és a technikával szemben, mint a második világháború. A hadviselö államok arra törekedtek, hogy minél jobban kihasználják a tudomány és a technika összes vívmányait. Németország már jóval a háború elött az agresszió elökészítésének szolgálatába állította a tudományt és a technikát. A hitleristák mindent, amit az emberi elme a repülés, a tengerhajózás, a motorizálás, a rakétatechnika stb. terén létrehozott, a gyilkolás és a rombolás szolgálatába állítottak. A kitünö tudósokkal és mérnökökkel, sok tudományos kutatóintézettel, hatalmas termelésitechnikai bázissal rendelkezö Németország erös és veszedelmes ellenség volt. A hitleristák arra számítottak, hogy a Szovjetunió tudományos-technikai tekintetben nem versenyezhet Németországgal. Ez egyike volt számos számítási hibájuknak. A Szovjetunióban a kulturális forradalom eredményeképpen sok milliós szovjet értelmiség fejlödött ki. 1941-ben csaknem tízszer annyi tudományos dolgozó volt a Szovjetunióban, mint 1914-ben a cári Oroszországban. A szocialista tervgazdaságra támaszkodó tudomány és technika nagyot lépett elöre. S amikor megkezdödött a háború, a szovjet tudósok készen álltak a rájuk háruló nehéz feladatok megoldására. "A fasizmus szétzúzásában való közremüködés a legnemesebb, a legnagyszerübb feladat, amely valaha is a tudomány elött állt, s a szovjet tudósok e feladat megoldására szentelik tudásukat, erejüket, egész életüket." Komarovnak, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének idézett szavai híven kifejezték a tudományos dolgozók érzelmeit és gondolatait. Az egész országban híre járt a szovjet tudósok kijelentésének, hogy a háború kezdetétöl behívott katonáknak tekintik magukat, s minden erejüket arra fordítják, hogy teljesítsék a kommunista párt és a szovjet kormány utasításait. Sok tudós és kutató a háború nehéz napjaiban lépett be a pártba. Alipov, az orvostudományok doktora, tagfelvételi kérelmében hangsúlyozta, hogy a súlyos megpróbáltatások óráiban nem maradhat a párton kívül. "A párttal élünk vagy meghalunk" írta. A tudományos kutatóintézetek rövid idö alatt megváltoztatták munkatervüket. Elötérbe helyezték azokat a problémákat, amelyek közvetlenül vagy közvetve az arcvonal kiszolgálásával voltak kapcsolatban. Átdolgozták munkatervüket a föiskolák és a müszaki tudományos egyesületek is. 1941 nyarán és öszén Minszk, Kijev, Harkov, Leningrád és Moszkva intézeteinek többsége áttelepült Kazanyba, Szverdlovszkba, Magnyitogorszkba, Ufába, Taskentbe, Alma-Atába és más városokba. Az evakuálás következtében a tudományos intézetek elveszítették berendezésüknek egy részét. A fasiszták romba döntöttek sok laboratóriumot, intézetet, egyetemet. Az új helyeken nem volt könnyü megszervezni a munkát. Nem volt elegendö elökészített helyiség, nem álltak rendelkezésre a legszükségesebb müszerek és anyagok. Az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiája, amelyet Ufába telepítettek át, hosszú ideig egy kis házban kapott helyet. Az Akadémia sok intézetének egy-egy szoba jutott. "Az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiájának két ufai éve írta késöbb a Pravda Ukraini címü lap a szovjet haza dicsöségéért és boldogságáért munkálkodó tudósok alkotó tevékenységének höskölteménye. A háború legnehezebb esztendei voltak ezek. A tudósok hittek a gyözelemben, mert hittek a bolsevik pártban." A háború elsö éveiben a tudomány és a technika fejlödésének egyik fö sajátossága az volt, hogy fokozódott a tudományos munka komplex jellege. A kohászati, energetikai, gépgyártási, fizikai és kémiai kutatások szoros kapcsolatban voltak egymással, s egy közös cél elérésére irányultak. Ebben rejlett a szovjet tudomány óriási elönye. A munka komplex jellege lehetövé tette, hogy tudósaink gyorsan érjenek el nagy eredményeket. A háború idöszakában a szovjet tudósok tevékenységének figyelemre méltó vonása volt a termeléssel, a gyakorlattal való szoros kapcsolat. 1942-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának fizikai és matematikai intézete 12, a kémiai intézet 15, az építésmechanikai intézet 25, a vaskohászati intézet 26 üzemmel és intézettel volt kapcsolatban. Az evakuálás következtében megszakadt a kapcsolat a tudományos intézetek és irányító központjuk között. Urál, Szibéria és Közép-Ázsia nagyobb városainak pártszervezetei vállalkoztak arra, hogy összefogják a tudósok eröit. Az élet megtanította ezeket a szervezeteket arra, hogy új formákat keressenek a tudományos és müszaki erök egyesítésére a front leghathatósabb segítése érdekében. A tomszki városi pártbizottság egy tudóscsoport hazafias kezdeményezésére 1941. június 27-én megalapította a tomszki Tudós Bizottságot, amelynek elnökévé Tokin professzort, helyetteseivé pedig Kuznyecov, Szavinih és Smargunov professzorokat választották meg. A bizottság munkájában a városnak mintegy 300 tudósa vett részt. A tudósok nagy segítséget nyújtottak az ipari üzemeknek, a közlekedésnek, a mezögazdaságnak, és közvetlenül a Vörös Hadseregnek. Jó néhányan közülük állandóan gyárakban dolgoztak, mások konzultánsként müködtek. A bizottság tagjai kapcsolatba léptek a Kuznyecki-medence bányáival, s találmányaikkal és felfedezéseikkel segítették a munka termelékenységének emelését ebben a fontos szénbányászati központban. Az SZK(b)P tomszki városi bizottsága, a város tudósainak a háború elsö idöszakában végzett munkáját méltatva, egyik határozatában megállapította: "A tomszki Tudós Bizottság segített a városi pártszervezetnek abban, hogy mozgósítson a tudomány és a technika különféle területein a front feladatainak szolgálatára, megszervezett több komplex kutatást, kezdeményezte az idöszerü háborús tematika kidolgozását, összhangba hozta a különféle föiskolák tudósainak tevékenységét, koordinálta az evakuált föiskolák és intézetek munkáját a helyi tudományos intézetekkel, segített a városi pártbizottságnak abban, hogy a tudósok körében érvényesítse a párt jelszavait . . ." Novoszibirszkben, Kuznyeckban és más szibériai városokban is alakultak hasonló bizottságok, amelyekben a tudósok az ipar dolgozóival együtt sikeresen oldottak meg halaszthatatlanul fontos haditechnikai feladatokat. A magnyitogorszki városi pártbizottság kezdeményezésére 1941 decemberében bizottságot alakítottak a front megsegítésére. A bizottság azt a feladatot kapta, hogy hozza összhangba a Magnyitogorszkban tartózkodó összes tudósok és müszaki szakemberek munkáját, s tevékenységüket összpontosítsa a hadianyagok minöségének megjavítására. A bizottságnak a megalakulásától számított elsö esztendö végén mintegy 250 tagja volt, s ezek többsége közvetlenül a város gyáraiban és üzemeiben dolgozott. Az ország élete szempontjából elsörendü jelentöségre tett szert a tudósoknak és a szakembereknek az a munkája, amely arra irányult, hogy az ország keleti részén fejlesszék a termelöeröket, és a háború szükségleteire mozgósítsák öket. A tudósokra és a müszaki szakemberekre többek között olyan feladatok hárultak, hogy kutassanak fel újabb energiaés nyersanyagforrásokat, tökéletesítsék a gyártási eljárásokat, illetve dolgozzanak ki új technológiát, teremtsenek hatalmas hadiipart, amely a legrövidebb idön belül el tudja látni a Vörös Hadsereget fegyverrel, löszerrel, felszereléssel. Ezek a feladatok szabták meg a tudomány és a technika fejlesztésének fö irányát a Nagy Honvédö Háború idöszakában. A szovjet tudósok eredményes és sokrétü tevékenységére jó példa annak a bizottságnak a munkája, amely 1941 szeptemberében alakult az Urál eröforrásainak kiaknázására. A bizottság az Urál termelöeröinek komplex tanulmányozásával foglalkozott. Élén Komarov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke állt. A bizottság munkájában mintegy 60 tudományos intézet és ipari szervezet, valamint több mint 800 tudós és müszaki szakember vett részt. Köztük voltak: Bargyin, Bricke, Bajkov, Obrazcov, Sztrumilin, Sevjakov akadémikusok, Veje, Csizsikov akadémiai levelezö tagok, Kolosszovszkij, Kozlov, Kuznyecov professzorok és mások. A bizottságban helyet kaptak a népbiztosságok, a katonai szervezetek és a vasutak képviselöi is. A bizottság munkája különösen nagy jelentöségü volt, mivel az Urál a háború alatt a hadiipar fö bázisává lett. A bizottság tevékenysége 1942-töl kiterjedt Nyugat-Szibériára és Kazahsztánra is. Az uráli pártszervezetek óriási segítséget nyújtottak a bizottságnak. Az SZK(b)P Szverdlovszk területi bizottsága több ízben tárgyalta a tudósok munkáját. A területi bizottság irodája 1941. október 8-i ülésének határozata például megállapította: "1. A területi bizottság irodája nagy jelentöséget tulajdonít ama bizottság munkájának, amely Komarov akadémikusnak, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökének vezetésével azon dolgozik, hogy feltárja az Urál eröforrásait a honvédelem szükségleteire, s ezért kötelezi a terület összes párt, állami, gazdasági, szakszervezeti és Komszomol-szerveit, hogy a lehetö leghatékonyabb segítségben részesítsék Komarov akadémikus bizottságát és támogassák munkájában." A bizottság tanulmányozta az Urál energetikai mérlegét, a fütöanyagellátást, a hasznos ásványi kincseket és az ipar állapotát, majd a Szovjetunió kormánya elé jelentést terjesztett "Az Urál fontosabb gazdasági ágainak fejlesztésére teendö halaszthatatlan intézkedésekröl". A jelentés konkrétan megmutatta azokat az utakat, amelyeken járva fokozni lehetett a feketeés a színesfémek termelését, fejleszteni lehetett a tüzálló anyagok, az építöanyagok stb. gyártását. 1942 februárjában intézkedéseket dolgoztak ki a villamosenergia-termelés növelésére és az Urál fütöanyag-ellátásának megjavítására. A bizottságjelentései alapján a kormány határozatokat hozott az Urál termelési bázisának fejlesztésére. A háború elsö idöszakában aktív tevékenységet fejtettek ki a tudósok más nagy egyesülései is, amelyek azzal a céllal alakultak, hogy sokrétüen megvitassák a fontosabb népgazdasági és honvédelmi problémákat. Így például 1942 júniusában alakult meg a szovjet Tudományos Akadémia Bizottsága a Volga és a Káma melléki eröforrások feltárására. A bizottság, amelynek elnöke Csudakov volt, fontos javaslatokat terjesztett elö az olajtermelés fejlesztésére, a krakkoló-üzemek melléktermékeinek hasznosítására stb. A szovjet tudósok között a geológusok jártak az élen. Nehéz és felelösségteljes feladatokat kellett megoldaniuk: a lehetö legrövidebb idön belül fel kellett tárniuk az Urál, Közép-Ázsia és Szibéria természeti kincseit, hogy újabb nyersanyagforrások nyíljanak meg a keletre telepített ipar számára. "A döntö harcban mozgósítsák a föld méhét az ellenség legyözésére! hívta fel a geológusokat Ferszman akadémikus. A fémek, a cement, a robbanóanyagok hegye tornyosuljon azzá a kilencedik hullámmá, amelynek hatalmas ereje el fogja söpörni a fasiszta lavinát!" A geológusok kimeríthetetlen energiájának köszönhetö, hogy már a háború elsö hónapjaiban megnyitottak egy gazdag vasérctelepet a Kuznyecki-medencében, s újabb vasérckészleteket tártak fel az Urálban. Üzbegisztán geológusai, más tudósokkal és mérnökökkel együtt, segítettek az üzbegisztáni vaskohászat ércbázisának megteremtésében, megoldották a fütöanyagproblémát, és felkutatták a különféle színesfém érceket. Trofimuk vezetésével az olajkutató geológusok óriási olajmezöket tártak fel a Baskir Autonóm Köztársaságban, s növelték a "második Baku" lehetöségeit. Egy másik kutató csoport Grúzia és Azerbajdzsán határán, a kirovabadi körzetben fedezett fel új olajmezöket, amelyek kiváló minöségü olajat szolgáltattak. A hadiipar számára az alumínium, a magnézium, a nikkel, a molibdén, a wolf ram létfontosságú fémek voltak. 1941-ben a dnyeperi alumíniumgyár keletre települt át, a volhovi alumíniumgyár pedig, amely a hadmüveleti övezetbe került, üzemképtelenné vált. Ugyanakkor a hadiipar egyetlen napig sem lehetett meg alumínium nélkül. Haladéktalanul fel kellett kutatni a szükséges nyersanyagot az uráli alumíniumgyár számára, amelynek termelése gyorsan növekedett. A geológusok 1941-1942 zord telén új módszerek segítségével kezdték kutatni a bauxitot az Urálban. Rendkívül bonyolult, fáradságos munkát kellett végezniük. A geológusok hösi munkáját siker koronázta: az uráli alumíniumgyár közvetlen közelében, az Urál keleti lejtöin nagy bauxittelepeket fedeztek fel. Az itteni bauxit azonban dúsításra szorult. Bugarjev, az alumíniumgyár fömérnöke és Csemodanov, a kutató csoport vezetöje kidolgozta a bauxit kombinált feldolgozásának módszerét. A rendszer alkalmazása lehetövé tette, hogy hatékonyabban használják fel a gyenge minöségü nyersanyagot, és csökkentsék az alumínium önköltségét. 1941-ben a tudósok segítségével Kazahsztánban megnyitottak egy molibdént adó érctelepet. Az Urálban és Közép-Ázsiában a geológusok újabb rézés wolframtelepeket derítettek fel és tanulmányoztak. A háború elött a különleges acélgyártásához kis méretü villanykemencéket alkalmaztak. A háború következtében sokszorosra nött az ötvözött acél iránti kereslet. A déli iparvidékek elvesztése folytán azonban az acélötvözetek termelése csökkent. Magnyitogorszkban, Szverdlovszkban, Kuznyeckben a tudósok és a mérnökök tökéletesítették a kohászat technológiai eljárásait, illetve új eljárásokat dolgoztak ki. Bajkov, Kurdjumov, Gudcov és Dobrohotov akadémikusok, Andrejev és Trubin professzorok, Szigov docens és sok más tudós, az üzemek mérnökeivel és müszaki vezetöivel együtt, olyan problémák megoldásán fáradoztak, mint a martinkemencék gyorsított üzemeltetése, kiváló minöségü acélöntecsek létrehozása és új lemezfajták kikísérletezése. Blohin vezetésével a szakértök egy csoportja új módszert dolgozott ki és vezetett be az üzemekben az egyszerü martinacél hengerlésére, olvasztására és préselésére. Az új módszert föleg egyes repülögépalkatrészek gyártásában alkalmazták. (Régebben ezeket az alkatrészeket nem egyszerü acélból, hanem csakis elektroacélból készítették.) A Magnyitogorszki Kohómüvekben Burcev vezetésével a mérnökök egy csoportja kidolgozta a T-34 és KV harckocsikhoz szükséges különleges lemezek gyártásának új technológiáját. Ezt megelözöen a harckocsik fontos alkatrészeit öntéssel, sajtolással, mechanikai megmunkálással készítették. Az új módszer segítségével sok fémet takaríthattak meg, biztosíthatták az alkatrészek nagyfokú ellenállóképességét és növelhették e hadifontosságú cikkek termelését. A frontnak sok különféle rendszerü aknavetöre volt szüksége, ezekhez pedig különleges csövekre volt szükség. Az Urálban a háború elött nem készültek ilyen csövek, tehát gyártásukat haladéktalanul meg kellett szervezni. S a szovjet szakemberek megoldották a feladatot. Az egyik uráli gyár tudósai és mérnökei teljesen új technológiát dolgoztak ki az aknavetök gyártására. Ennek alapja az volt, hogy az aknavetöket vertikális kemencék helyett termikus úton munkálták meg a meglevö horizontális kemencékben. A gyár néhány hónappal a kitüzött határidö elött megkezdte az aknavetök gyártását. Ugyanezek a feltalálók kidolgozták a sorozatvetö csövek méretei és a ráhagyások kiszámításának elméletét és módszerét, s kialakították az M-13 típusú rakétalövedékek gyújtófejeinek gyártási technológiáját. Zagyikjan vezetésével a tudósok és mérnökök egy csoportja kidolgozta a kobalt szulfid tartalmú rézércböl való kiválasztásának technológiáját. Ez lehetövé tette, hogy megszervezzük és jelentösen növeljük e hiánycikknek számító értékes anyag termelését. 1943 elején az országban elöállított kobaltnak a felét már Zagyikjan eljárásával termelték. A zesztafoni vasötvözet-gyárban a tudósok javasolták a mangán kiválasztásának elektrolitikus módszerét, s erre a célra külön üzemrészt szerveztek. Az új módszer segítségével jelentösen növelni lehetett a kiváló minöségü mangán elöállítását, ugyanakkor a mangán elöállításának önköltsége egytizedére csökkent. Az új módszernek emellett az is elönye volt, hogy lehetövé tette egyidejüleg a nyersanyagban levö nikkel és kobalt kiválasztását. Óriási jelentöségre tett szert a pótanyagok felkutatása. Nem volt egyetlen olyan tudós kollektíva sem, amely ne foglalkozott volna ezekkel a problémákkal. Hiszen haladéktalan megoldásuktól függött sok ipari üzem, söt egész iparágak munkája. A tudósok és a mérnökök egy csoportja módszert dolgozott ki arra, hogy egyes fegyverfajtákat olyan acélpótanyagból állítsák elö, amelyekböl hiányzott a nikkel és molibdén. E módszer segítségével rövid idö alatt körülbelül 4000 tonna nikkelt takarítottak meg. Az uráli tudósok és mérnökök megtalálták a módját annak is, hogy helyi nyersanyagból állítsák elö az égetöen hiányzó samott, dinasz és más tüzálló készítmények pótlóit, amelyeket a kohászat, a honvédelmi ipar és a gépgyártás kemencéiben alkalmaztak. A gépgyárak öntödéi számára sokmillió tonna kohókokszot kellett szállítani messziröl, s ez a vagonok ezreit kötötte le. A tudósok két gyárban, Moszkvában és Lipeckben megtalálták ennek a pótlását is. Kamraés kupolókemencékben pörkölésnek vetették alá a közeli, öntödei célra alkalmatlan (törékeny) antracitot, s az így elöállított termaantracit pótolta a kokszot. A kohászoknak lényeges segítséget nyújtottak a föiskolák munkatársai is, akik az intézetek laboratóriumaiban és közvetlenül a termelésben honvédelmi szempontból nagy jelentöségü feladatokat oldottak meg. Az Uráli "Kirov" Ipari Intézet nehéz színesfémkohászati tanszékének munkatársai részletes technológiai sémát dolgoztak ki, amelynek segítségével magas százalékarányú kobaltkoncentrátumot vonhattak ki a piritpörkböl. Az új módszer révén jelentösen növelték a kobalttermelést, és csökkentették annak költségeit. Az intézet fémtani tanszéke segédkezett abban is, hogy megváltoztassák az acél termikus megmunkálásának technológiáját, növeljék az acélfajták választékát, s így lényegesen javíthattak egyes fontos harckocsialkatrészek minöségén. A fontos népgazdasági és honvédelmi feladatok megoldásához, többek közt az új fegyverfajták kidolgozásához és a régiek tökéletesítéséhez, nagyban hozzájárultak a fizikusok is. A szovjet tudósoknak az aerodinamika terén végzett sikeres kutatásai óriási jelentöségüek voltak a repülögépgyártás szempontjából. A tudósok és a mérnökök egy csoportja megtervezett és felépített egy aerodinamikai csövet, amely akkor a világon a legjobbak közé tartozott. A légörvény sebessége ebben a csöben elérte az 1100 km/órát, s 0,2-6,7 atmoszféra nyomást tudtak létrehozni benne. A csöben a természetes repüléshez teljesen hasonló körülmények közt próbálták ki a modelleket. Ezzel megteremtették az új, gyors repülögépek kipróbálásának megbízható kísérleti lehetöségét. A tudósok új müszereket szerkesztettek a repülögépek, a tüzérség és a hadihajók számára, s különféle eszközöket találtak fel a harci technika védelmére. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája leningrádi Fizikai-technikai Intézete kidolgozott egy eljárást, amelynek segítségével a hajók a mágneses aknák ellen védekezhettek. Az intézet munkatársai kiszálltak a hajókra, s a helyszínen segítettek a tengerészeknek a találmány gyakorlati felhasználásában. Ugyanennek az intézetnek a kutatói felderítették a Ladoga-tó jégtakarójának fizikai sajátosságait. A tudósok az "Élet útján" szolgálatot teljesítö gépkocsioszlopokat látták el müszerekkel és eszközökkel, a jég megfigyelésére. Módszert dolgoztak ki fagyálló lékek vágására, ahonnan a leningrádiak a Névából vizet merítettek a blokád idején. A kohászatnak, a repülögépés a harckocsiiparnak nagy segítséget nyújtottak az Ukrán Tudományos Akadémia intézetei. Paton akadémikus vezetésével a villanyhegesztési intézet munkatársai kidolgozták a gyorsított villanyhegesztés módszerét, amelyet azután a harckocsiiparban alkalmaztak. "Az intézet munkáját állapította meg az Ukrán Tudományos Akadémia müszaki osztályának a háború elsö évéröl kiadott jelentése sok üzem értékesítette. A harckocsigyárak és részben más gépgyárak villanyhegesztö üzemrészeinek termelékenysége jelentékenyen (többszörösre) emelkedett". Különösen nagy érdemeket szereztek azok a tudósok és mérnökök, akik a haditechnika területén dolgoztak. A szovjet szakemberek a háború elsö másfél éve alatt fáradhatatlanul munkálkodtak az új fegyvertípusok létrehozásán és a régiek tökéletesítésén. "Amikor az ember tudja mondta Tokarjov, a híres fegyvertervezö -, hogy a front jobb fegyvert vár töle, hogy ettöl függ az ellenség legyözésének meggyorsítása, a nappal túlságosan rövidnek, az éjszaka pedig bosszantó és fölösleges szünetnek tünik a munkában." Iljusin tervezö a háború elsö idöszakában tökéletesítette az IL-2 csatarepülögépet; növelte a gép védettségét és tüzerejét, csaknem egyharmadával rövidítette a gép kifutási távolságát. Az IL-2 afféle repülö harckocsivá vált. A szovjet pilóták ezen a gépen sikeresen harcoltak a német harckocsik és tüzérség ellen. A fasiszták minden igyekezetük ellenére semmit sem tudtak szembeállítani a szovjet csatarepülögéppel. Az IL-2-esek olyan súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek, hogy a németek ezt a gépet "schwarze Tod"-nak ("fekete halálnak") nevezték. Ilyen repülögépe nem volt akkoriban egyetlen légiflottának sem a világon. Lavocskin, a Szocialista Munka Höse alakította ki az LA-5 típusú együléses vadászrepülögépet, amelynek sebessége elérte az óránkénti 650 kilométert, repülési magassága pedig a 6000 métert. Ezeknek a repülögépeknek a megjelenése váratlanul érte az ellenséget, s így a fasiszta "Messerschmittek" rémeivé váltak. Amikor a németek észrevették ezeket a repülögépeket, idegesen adták a rádiójelzéseket: "Achtung! Achtung! LA-5 m der Luft" ("Figyelem! Figyelem! La-5-ös a levegöben") A LA-5-ös vadászgépek pilótái bátran megtámadták az ellenséges bombázókat, felvették a harcot a "Messerschmittekkel", a "Heinkelekkel" és "Focke-Woolfokkal". A szovjet katonák LA-5-ös rajok fedezete alatt verték vissza az ellenség rohamát, majd maguk is támadásba mentek át. Jakovlev, az ismert tervezö, a Szocialista Munka Höse alakította ki a JAK-9 nagy hatósugarú vadászrepülögépet, amely az együléses gépek közt rekordnak beillö repülési távolságot ért el (800 km), s jelentékeny tüzeröt képviselt. Ha a fasiszta vadászok és bombázók Jakovlev gépeivel találkoztak, rendszerint az ellenség húzta a rövidebbet. Tupoljev, az ország legidösebb tervezöje kétmotoros zuhanóbombázó tervein dolgozott. A repülögépgyártás terén eredményesen dolgozott Mikojan, Polikarpov, Szuhoj tervezö, az új, nagy teljesítményü repülögépmotorok tervezésében pedig Klimov, Mikulin, Svecov és több más tervezö. A repülögéptervezök a háború elsö éveiben mindenekelött arra törekedtek, hogy a gépek sebességét növeljék, továbbá fokozzák védelmüket az ellenséges tüzzel szemben, és hatékonyabb fegyverzettel, föleg ágyúkkal lássák el öket. A `repülögéptervezökkel lépést tartottak a neves szovjet harckocsitervezök is. Kucserenko, Koskin és Morozov, illetve Kotyin tervezö már a háború elött kialakították a világ legjobb harckocsijait, a T-34-est és a KV-t. A háború folyamán a mérnökök tökéletesítették a harckocsikat. Duhov vezetésével egy tervezö csoport korszerüsítette a KV-1 nehéz harckocsit: csökkentették súlyát, új sebességváltó-szekrényt építettek be, és alaposan megjavították a hütöberendezést. Baran és Spajhler mérnökök 1942-ben tökéletesítették a T-34-es harckocsit, fokozták mozgékonyságát és egyszerüsítették kormányzását. Lipgart tervezö olyan könnyü harckocsik kísérleti példányait dolgozta ki, amelyek a tüz hatékonyságát és a páncél vastagságát tekintve, jelentékenyen túlszárnyalták a régi könnyü harckocsikat. A Fegyverkezési Népbiztosság és a Harckocsiipari Népbiztosság vállalatainál dolgozó mérnökök és konstruktörök egy csoportja a T-34-es harckocsi alkalmazásának tapasztalatait felhasználva, kidolgozta a 122 mm-es tarackkal felszerelt rohamlövegtípust. Kotyin, egy 152 mm-es tarackkal felszerelt nehéz rohamlöveget tervezett. Ez a Vörös Hadseregben rendszeresített nagy tüzerejü harci gép, az ellenséges erödítmények és tüzfészkek ezreit rombolta szét. A Vörös Hadsereg harcosainak teljes elismerését érdemelték ki az új lövegek és aknavetök tervezöi. A 76 mm-es harckocsiágyú és az F-34-es, illetve ZISZ-3-as hadosztályágyú, amelyet még a háború elött Grabin és Ivanov tervezett, továbbá Dorohin 85 mm-es félautomata légvédelmi ágyúja jól bevált a harcmezön. F-34-es ágyúkkal szerelték fel a T-34-es és a KV harckocsikat, a ZISZ-3 lövegek pedig a hadosztálytüzérség fegyverzetéhez tartoztak. Tüzéreink nagyra értékelték azokat a lövegeket is, amelyeket Petrov feltaláló-tervezö dolgozott ki. Különösen nagy sikereket ért el a tervezés a reaktív tüzérség létrehozása terén. Kosztyikov tervezö már a háború elött kidolgozta a reaktív aknavetöt. A "katyusának" nevezett BM-13-as sorozatvetök elsö ütegeit 1941 júliusában próbálták ki harci körülmények között. 1941. augusztus 14-én a német föparancsnokság parancsában megállapította: "Az oroszoknak több csövü automata lángszóró ágyújuk van . . . A gyújtás elektromos úton történik. A kilövéskor füst képzödik . . . Ha ilyen ágyút zsákmányolnak, haladéktalanul jelentsék." A háború elsö hónapjaiban éppen csak megjelentek a reaktív sorozatvetök. 1941 végén azonban a Vörös Hadseregnek már több tucat sorozatvetö tüzérosztálya volt, amelyek nagy szerepet játszottak a moszkvai csatában. 1942-ben Kuznyecov kialakította a sorozatvetö nehéztüzérség számára a hatalmas erejü M-30 típusú lövedéket. 1942 júliusában az ilyen lövedékekkel ellátott gárda aknavetö-osztályok már az arcvonalon müködtek. Romboló erejük óriási volt: megsemmisítettek tüzfészkeket, óvóhelyeket, erödítményeket, lövészárkokat, elsöpörtek téglaépületeket, az ellenség egész alegységeit és egységeit tették harcképtelenné. A harci technikai eszközök a páncélzat és a lövedék szakadatlan versengése közepette fejlödnek. A németek úgy számítottak, hogy elsösorban sok harckocsival viselnek háborút, s megfeledkeztek a lövedék erejéröl. De nem úgy a szovjet tudósok, ök alaposan számításba vették azt, amit az ellenség lebecsült. Burmisztrov és Konsztantyinov mérnökök feltalálták a 37 mm-es és 45 mm-es nyomjelzö páncélgránátot. Ezek átütö ereje másfélszerese volt az addigi páncélgránátokénak. Egy nagy tervezö csoport tökéletesítette az automata fegyvereket, s új típusokat dolgozott ki. A Vörös Hadsereg harcosai jól ismerték Spagin nevét, aki a PPS géppisztolyt tervezte. 1943-ig ez volt a harcosok fö automata fegyvere. Az új automata fegyvertípusok létrehozásán eredményesen munkálkodtak Gyegtyarjev, Tokarjev és más idös tervezök. 1941 öszének nehéz hónapjaiban kapta meg a Vörös Hadsereg a Szimonov rendszerével müködö páncéltörö puskát. Mivel páncéltörö ágyú nem volt elegendö, ez a puska sokat segített a szovjet harcosoknak az ellenség könnyü és közepes harckocsijainak leküzdésében. A szovjet kormány a háború elsö napjaitól kezdve bevonta a honvédelmi munkába a legjobb vegyészeket is. Az Állami Honvédelmi Bizottság 1941. július 10-én Kaftanov elnökletével tudományos müszaki tanácsot alakított a Szovjetunió védelmével kapcsolatos vegyészeti kutató munkák tervének kidolgozására. A tanács tagjává Zelinszkij, Frumkin, Kapica, Nametkin akadémikusokat, Sznyítka, Volfkovics, Rogovin, Dubinyin és más professzorokat nevezték ki. Nem sokkal a háború kezdete után látott munkához az a vegyészeti bizottság, amelyet a "Mengyelejev" Országos Vegyészeti Egyesület szervezett az ország honvédelmének támogatására. 1942-ben a bizottság tagjai befejezték annak tanulmányozását, hogyan fejleszthetö a mesterséges kenöanyagok, müanyagok és különféle pótanyagok nyersanyagbázisa. A tudósok javaslatait a termelésben realizálták. A bizottság, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának utasítására, javaslatot dolgozott ki a szappanipar nyersanyagbázisának fejlesztésére. A háború alatt hirtelen megnött a kaucsukszükséglet. Klebanszkij vegyésztechnológus 1942-ben kidolgozta a szintetikus kaucsuk elöállításának módszerét. Az új pótanyag benzinés olajállóképesség tekintetében jobbnak bizonyult az importált kaucsuknál. A tudósok és a mérnökök feltalálták a pamutszövetek és a gyapot fehérítésére használt marónátron pótlóját. Ily módon ebböl a fölöttébb értékes termékböl jelentös mennyiséget szabadítottak fel a honvédelmi ipar számára. Arbuzov akadémikus vezetésével Kazany vegyészei segítettek megszervezni a klór elöállítását helyi nyersanyagból. Az arhangelszki tudósok sztreptocidot, szulfazolt, urotropint állítottak elö helyi nyersanyagból. A vegyészek tudományos-müszaki társaságának tagjai különleges eljárást kísérleteztek ki arra, hogy alkoholt és dinamit-glicerint nyerjenek a szeszgyártás melléktermékeiböl, és denaturált szeszböl, s mesterséges úton citromsavat állítottak elö. Egy másik vegyész csoport újfajta módszert dolgozott ki a vegyészeti és a honvédelmi ipar szempontjából nagy jelentöségü luizit elöállítására, és segédkezett e fontos termék folyamatos gyártásának megszervezésében. Az Uráli Ipari Intézet vegyészeti tanszékének munkatársai, a Légierö Föcsoportfönökségének megbízásából, különleges katalizátort készítettek a hordozható katalitikus kályhákhoz, amelyeknek az volt a rendeltetésük, hogy melegen tartsák a repülögépmotorokat. A böségesen rendelkezésre álló anyagokból elöállított katalizátor tartós és biztonságos volt a használatban. Ennek a katalizátornak az alkalmazásával ezer motoronként és havonként mintegy 6000 tonna benzint, és körülbelül 300 tonna kenöolajat takarítottak meg, s 25 százalékkal meghosszabbították a motorok élettartamát. A tudósok és a technikusok minden igyekezetükkel újfajta robbanóanyagok elöállításán, s gyártási módszerük tökéletesítésén dolgoztak. A szintetikus, mesterséges úton elöállított glicerin lett a nitroglicerin-gyártás fö nyersanyaga. Megkezdték a nagy hatóerejü új szilárd és folyékony robbanóanyagok gyártását. Feltaláltak különféle hatóidejü vegyi gyújtókat, alkalmazni kezdtek újfajta gyújtó anyagokat, szilárd és folyékony világító szereket, betéteket a ködgránátokhoz, valamint öngyulladó folyadékokat. Sok fontos kormánymegbízatást teljesített a Zelinszkijröl elnevezett Gumikémiai és Vegyészeti Technológiai Intézet. Az intézet 1942-ben több mint ezer esetben végezte el különféle különleges ötvözetek és keverékek elemzését a honvédelmi ipar üzemeinek megrendelésére, reaktív anyagokat tartalmazó ampullák tízezreit készített az üzemek és a kórházak számára. Az intézet tudományos munkatársai elöállították a természetes kence pótlóját. Szép eredményeket értek el a szovjet biológusok is. Rájuk ebben az idöben az a feladat hárult, hogy maximálisan bövítsék az élelmiszerforrásokat, újabb növényi nyersanyagokat kutassanak fel az élelmiszerés a vegyi ipar, valamint a gyógyszeripar számára. Jelentösen fokozták a kutatómunkát az országunkban böven termö gyógynövények termesztése terén is. A Mujunkum sivatag (Dzsambuli terület) homoktengerében felfedeztek egy nagy kámfortartalmú kámfor-ürömmel sürün benött sok ezer hektáros területet. A vatta és a lingin pótlására felhasználták a tözegmohát, a szfagnumot. A közép-ázsiai köztársaságokban a tudósok óriási étertartalmú növénykészleteket fedeztek fel, s nagy csersavtartalmú növénykészleteket is találtak. Különféle közép-ázsiai növényeket értékes gyanták, enyv és más ragasztószerek elöállítására használtak fel. Megtisztelö feladatot teljesítettek a mezögazdaságban dolgozó tudósok és agronómusok. 1942 tavaszán, amikor meglehetösen szükében voltunk a vetömagnak és vetögumónak, Líszenko akadémikus vezetésével a tudósok egy csoportja kidolgozta a burgonya szeletelve való elültetésének módszerét. Csupán 1942 tavaszán 150000 hektárt vetettek be ilyen módszerrel. Ugyancsak Liszenko akadémikus dolgozta ki Közép-Ázsia és Észak-Kaukázus számára azt a módszert, hogy nyári idényben frissen szedett burgonyagumót vessenek. A közép-ázsiai köztársaságok tudósai kikísérletezték a répavetés értékes agrotechnikai eljárását, amelyet azután nagy sikerrel alkalmaztak Kazahsztán, Üzbegisztán és Kirgizia számos vidékén. E módszerek segítségével évröl évre növelhették a répa vetésterületét, és fokozhatták terméshozamát. A náci területrablók elleni harcban fontos szerepet játszottak a szovjet orvosok is. A kommunista párt és a szovjet kormány azt a nagyjelentöségü feladatot állította eléjük, hogy dolgozzanak ki olyan módszereket és eszközöket a Vörös Hadsereg sebesült és beteg harcosainak gyógyítására, amelyek biztosítják mielöbbi felépülésüket. Az egészségügyi dolgozók önfeláldozóan müködtek az arcvonalon és a hátországban egyaránt, s nagyszerü eredményeket értek el. A sebesült katonák és tisztek 73 százaléka a kórházi ápolás után újra jelentkezett katonai szolgálatra. Az 1914-1918-as elsö világháború idején a sebesülteknek legfeljebb 50 százaléka tért vissza a kórházakból a hadsereghez. Jelentösen tovább fejlesztette az orvostudományt, különösen a sebesültek gyógyítása terén, Burgyenko akadémikus, a Vörös Hadsereg fösebésze, valamint Bakulev, Bikov, és Szpaszokukockij akadémikus, Dzsanelidze, Makszimenkov, Priorov, Rufanov és Szavinih professzor és sokan mások. A lágy szövetek sérüléseinek gyógyítására széles körben alkalmazták a zárt gipszkötést és a másodlagos hegedést, kidolgozták a gyógytorna és a munkaterápia módszereit, valamint a végtagpótló sebészet új módszereit, s ezeket különleges kórházakban általánosan alkalmazták. Mindez elösegítette a sebesültek gyors felépülését. Jugyin professzor, a Szklifoszovszkijról elnevezett intézet fösebésze, javasolta a sebek szulfamidpreparátummal való gyógyítását. Girgolav orvos csoportja új módszert alkalmazott az elsösegélynyújtására és gyógyításra fagyási sérüléseknél. Visnyevszkij professzor kikísérletezte a novokainblokád és az olajbalzsamos kötözés módszerét. A háború alatt különösen megnött a sebészek szerepe. Mírotvorcev professzor, a szaratov-területi evakuált kórházak fösebésze, 1942. március 15-én az orvostovábbképzö tanfolyamok hallgatóit meleg szavakkal búcsúztatva így emlékezett meg a sebész szerepéröl: "Dolgozzanak szívvel-lélekkel, s bánjanak úgy a sebesülttel, mint édestestvérükkel. A sebészet nem szolgálat, hanem becsület, öröm, lelkesedés, a sebészet emberek, apák és anyák boldogsága. A sebészet hazafias kötelesség, a sebészet a gyözelemnek és az emberek jövöjének záloga." Noha a háború alatt valamennyi tudományos intézmény azonnali gyakorlati eredményt igyekezett felmutatni, s a tudományos és technikai dolgozók többsége a front és a hadigazdaság szükségleteinek kielégítésére állt át, az országban egy pillanatra sem szünetelt az elméleti kutatás. Az 1941-1942. évi Állami-díjasok közt olyan tudósokat találunk, mint Alekszandrov és Bernstein akadémikusok, akik fontos felfedezéseket tettek a matematikában. Alekszandrov bebizonyította a poliéderek és a konvea testek általános elméletének alaptételét, amely több mint száz éve várt megoldására. Kidolgozta a felületek belsö geometriájának új elméletét. Bernstein a valószínüségi és a megközelítö számítási módszerek elméletének sok kérdésére adott feleletet. Eredményesen dolgozott Ioffe, Mandelstam, Vavilov akadémikus a fizika fejlesztése terén. Ioffe a félvezetök vizsgálata során elméletileg megalapozta a modern fizika egyik legfontosabb tételét, s ezzel lehetövé tette, hogy különféle tulajdonságokkal rendelkezö vezetöket, új egyenirányítókat állítsanak elö. Egy fizikus csoport az atommaghasítás problémáinak megoldásán dolgozott, elökészítve ezzel a késöbbi hatalmas jelentöségü tudományos felfedezéseket. 1941-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Rádium Intézetében üzembe helyezték az elsö nagy teljesítményü szovjet ciklotront, amelynek segítségével bövíthették a munkálatokat a magfizika és a kémia tanulmányozása terén. Az elméleti kémia területén Zelinszkij és Gerbenscsikov akadémikusok folytattak tudományos munkát. Nyeszmejanov, a Szovjet Tudományos Akadémia levelezö tagja a szerves fémvegyületek terén végzett kutatásaiért Állami-díjat kapott. 1942 májusában Szverdlovszkban megtartották a Szovjet Tudományos Akadémia közgyülését. A szovjet tudósok összegezték a háború elsö évében végzett munkájuk eredményeit, s kidolgozták a további munka tervét. A terv legföbb célkitüzése az volt, hogy a tudomány még jobban összefonódjon a termeléssel, s az elméleti kutatások szoros kapcsolatban álljanak a Szovjetunió védelmi képességének megszilárdítására irányuló gyakorlati feladatokkal. A szovjet állam, a háborús idök roppant nehézségei ellenére, mindent megtett, hogy a föiskolákon és a középiskolákban ne álljon meg a szakemberképzés. Az iskolák a háború elsö évében, a tudomány és a technika valamennyi ága számára, összesen több mint 170000 szakembert adtak. Noha az 1941-1942-es tanévhez képest az 1942-1943-as tanévben a müködö föiskolák száma 503-ról 460-ra, a technikumoké és más szakközépiskoláké pedig 1950-röl 1694-re csökkent, az új hallgatók és tanulók száma növekedett. 1942-ben 107000-nél több hallgatót vettek fel a föiskolákra, vagyis 11000-rel többet, mint 1941-ben, a technikumokba és a szakközépiskolákba pedig mintegy 170000-el, vagyis 20000 fövel többet, mint az elözö tanévben. Emellett meg kell jegyeznünk, hogy a föiskolákra felvett hallgatók között a nök aránya az 1940. évi 58 százalékról 1942-ben 77 százalékra, a müszaki szakiskolákban pedig 55 százalékról 73 százalékra emelkedett. Jelentösen nött a nök aránya az ipari, építöipari, közlekedési és postaügyi föiskolákon (az 1940. évi 32 százalékról 1942-ben 55 százalékra) . A Népbiztosok Tanácsa nagy jelentöséget tulajdonított annak, hogy a szakemberképzés minösége megfelelö legyen. Ezt bizonyítja például az 1942. június 18-i rendelet is, amelyben arra figyelmeztette a föiskolák oktató személyzetét, hogy a tanulmányi idöt nem szabad megrövidíteni. Az egyetemi és föiskolai felvétel 1942-ben jóváhagyott új rendje szélesre tárta a kaput a föiskolai végzettség megszerzésére törekvö tehetséges fiatalok elött. A föiskolákra felvételi vizsga nélkül felvették a kitünö elömenetelü tanulókat, valamint azokat, akik 1941 és 1942 folyamán "jól" vagy "jelesen" végezték tanulmányaikat. A föiskolák igazgatóinak engedélyezték, hogy 1942 májusától ösztöndíjat folyósítsanak azoknak a rászoruló hallgatóknak, akik sebesülés, sérülés, rokkantság vagy betegség következtében katonai szolgálatra alkalmatlanná váltak. Az újonnan felvett hallgatók számának növekedése mellett bövült az aspiránsok köre is. Az 1942-es terv értelmében például az OSZSZFK Közoktatásügyi Népbiztosságához tartozó föiskolák aspiranturájára több mint 700 föt vettek fel. Mindez lehetövé tette, hogy a magas képzettségü szakemberek újabb csapatával erösítsék meg a népgazdaságot, s biztosítsák a tudomány és a technika szakadatlan fejlödését. 1942. november 15-18 emlékezetes napjaiban, vagyis közvetlenül azelött, hogy a Vörös Hadsereg az arcvonal déli részén ellentámadásba ment át, a Tudományos Akadémia Szverdlovszkban ünnepi ülésszakot tartott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulója alkalmából. Az ülésszak bebizonyította, hogy a háborúban nem lankadt a szovjet tudósok alkotó eröfeszítése. A kommunista párt és a szovjet kormány nagyarányú szervezö munkája és segítsége eredményeképpen a Szovjet Tudományos Akadémia keletre települt intézetei és kutató központjai folytatták a munkát a szovjet állam katonai és gazdasági erejének gyarapítása érdekében. Az Akadémia keletre telepített 76 intézetében 118 akadémikus, 182 levelezö tag és 4700 tudományos munkatárs dolgozott. Az ülésszak részvevöi, a szovjethatalom fennállása óta eltelt két és fél évtized tudományos munkájának eredményeit összegezve, különös figyelmet fordítottak arra a kérdésre, hogyan biztosítsák a további tudományos és müszaki haladást, hogyan fokozzák a tudomány szerepét az ország védelmi képességének megszilárdításában. Ioffe akadémikus: "Az egzakt tudományok fejlödése a Szovjetunióban és szerepük a honvédö háborúban" címmel tartott beszámolót. Bargyin akadémikus: "A szovjet technika fejlödésének útjairól" tartott elöadásában a technikának a korszerü háborúban játszott szerepével foglalkozott. Ugyanezekröl a problémákról beszélt Vintyer akadémikus is "A szovjet energetika 25 esztendeje" címü beszámolójában. Bajkov akadémikus a Tudományos Akadémia 25 esztendei tevékenységéröl adott áttekintésében részletesen elemezte, annak a bizottságnak termékeny munkáját, amely Komarovnak, az Akadémia elnökének vezetésével az Urál eröforrásainak feltárásán dolgozott, s külön kitért annak méltatására, hogy e bizottság munkálatai a Szovjetunió hadigazdaságának fejlesztése szempontjából roppant jelentöségüek voltak. A tudomány és a technika dolgozói, a munkásokkal és a kolhozparasztokkal vállvetve, derekasan hozzájárultak a gyözelem gazdasági elöfeltételeinek megteremtéséhez, ahhoz, hogy a Szovjetunió megteremtse a döntö fordulatot a háború menetében. * 1942 a szovjet nép számára a nagy történelmi tettek esztendeje volt. A szocialista ipar és mezögazdaság óriási anyagi és müszaki lehetöségeit, a tudomány és technika minden vívmányát a szovjet emberek alkotó erejét maradéktalanul mozgósították, s alárendelték a front érdekeinek, annak a feladatnak, hogy a népgazdaságot a háború követelményeivel összhangban átszervezzék. Ennek köszönhetö, hogy 1942. elsö és második félévének mezsgyéjén alapjában befejezödött az ipar átszervezése, s a keletre telepített honvédelmi üzemek nagy része megkezdte a termelést. Az év második felében befejezödött az összehangoltan müködö hadigazdaság megteremtése. 1942 folyamán megoldódott a háborús idök legégetöbb gazdasági problémája: az új ipari, mezögazdasági és közlekedési dolgozók tömeges kiképzésének és oktatásának feladata. A tegnapi háziasszonyok, ifjak, leányok, serdülök százezrei rövid idö alatt megtanulták a legkülönbözöbb szakmákat, s eredményesen helyettesítették a termelésben azokat, akiket a háború fegyverbe szólított. A hadigazdasági terv teljesítéséért folytatott küzdelem során, a nehézés a hadiipar élüzemeinek munkásai felvetették az országos szocialista verseny gondolatát. A kommunista párt támogatta a munkásosztály új kezdeményezését, s élére állt annak az egész népet felölelö mozgalomnak, amely a gyárakban, a kolhozokban és a szovhozokban, a közlekedésben és a postánál kibontakozott, hogy emeljék a munka termelékenységét, megszilárdítsák a technológiai fegyelmet, bövítsék a vetésterületet, idejében betakarítsák a termést, illetve biztosítsák a szállítás és híradás tervszerü munkáját. A versenybe hamarosan bekapcsolódott az ipar munkásainak és alkalmazottainak több mint kétharmada. A szovhozok, a gépés traktorállomások dolgozói, a kolhozparasztok követték a városi dolgozók példáját. A párt és a nép óriási eröfeszítései révén a Szovjetunió az új, 1943. esztendö küszöbén olyan gazdasággal rendelkezett, amely képes volt arra, hogy szakadatlanul és egyre nagyobb mértékben ellássa a frontot mindazzal, ami szükséges. A szocialista gazdasági rendszer becsülettel kiállta a háború elsö, legnehezebb idöszakának próbáját, újra bebizonyítva fölényét a kapitalista rendszerrel szemben.




Találat: 1475