Létezik önzetlen segítség

Létezik önzetlen segítség

Beszélgetés Gillich Petrával a Bátor Táborról

A daganatos és cukorbeteg gyerekeknek kialakított Bátor Táborról, önkéntességről, gyerekekről, akaraterőről beszélgettem Gillich Petrával, a Szegedi Tudományegyetem hallgatójával, aki szerint az önzetlen segítség bárki számára képes megmutatni az élet naposabb oldalát.

"A Bátor Tábor egy olyan gép, amibe, ha beledobják a gyereket betegen és fáradtan, sokkal bátrabb, egészs 939c26j égesebb, élményekkel telibb gyerek jön ki"- írta egy táborozó az alapítvány honlapjára. Mit gondolsz, ez valóban lehetséges egy hét leforgása alatt?

Itt minden esetben eredményekre lehet számítani már egy hét után is, mert ez egy hatalmas közösségi élmény. Kimondottan nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy senki ne legyen periférián. Igaz, ez nem valósulhatna meg, ha nem lenne ennyi önkéntes.

Néhány hónapon belül újra itt a nyár, beindul a táborozási szezon, ezzel együtt a Bátor Tábor 2010-es turnusai is. Mit gondolsz, miért kapta a bátor jelzőt ez az egy hetes programsorozat?

A táborba érkező beteg gyerekek megerősítésére az élményterápiás módszert alkalmazzuk. Az élményterápia egyik legfőbb eleme itt egy magas kötélpálya, a bátor pálya. A táborban ez számít a legnagyobb próbatételnek, a program ezt a nevében hordozza: bátorkodásnak hívják. Itt a gyerekeknek túl kell lépniük saját korlátaikon. A táborozók egy része mozgás korlátozott, de még ezzel együtt is képesek teljesíteni a pálya egy szakaszát. Úgy tudom innen származik a tábor elnevezése.

Milyen képzésben vettél részt, hogy felelős cimbora lehess?

Az előképzés az úgynevezett napos. Itt megismerkedünk a Bátor Tábor tematikájával, elmondják, hogy a különböző programokra hogyan készüljünk fel, mit mondjunk a gyerekeknek, mire kell figyelni az egyes betegségeknél, az orvos csapat egy egészségügyi előadást is tart. Például a diabéteszes gyerekeknél kell arra figyelni, hogy ha lecsökken a vércukor szintjük, akkor elkezdenek szédülni, hányingerük van, amíg helyre nem áll az inzulin szintjük. A napos másik felében a legtapasztaltabb fotós cimbora segített nekünk a feladatok megszervezésében.

A tábor hivatalos honlapján olvasható, hogy a Bátor Tábor Alapítvány azzal a küldetéssel jött létre, hogy a súlyosan beteg gyerekeknek sikerélményt és erőt nyújtson, hogy ez segítse őket állapotuk elfogadásában és növelje gyógyulási esélyeiket. Mit tapasztaltál, a táborozás alatt, hogyan valósult ez meg a gyakorlatban?

Egy-egy orvos csoport és a cimborák mindig a gyerekek mellett vannak. Az orvosok és nővérek folyamatosan fizikai segítséget nyújtanak. A cimborák, ilyen voltam én is, pedig lelki támaszok. A játszó és házi cimborák bármikor készek segíteni, ha kell tartják a kisgyerek lábát, mikor fel szeretne szállni a lóra vagy buzdítják őket a különböző erőpróbáknál. Esténként pedig csoportonként összeülünk, és átbeszéljük az az napi élményeket. Itt visszajelzéseket kaphatnak a gyerekek. Szerintem erre épül fel valójában a Bátor Tábor.

Mit gondolsz, mi nyújtotta a legnagyobb segítséget a gyerekeknek?

Amire mindenki örömmel gondol vissza, azok az esti beszélgetések, mert ez mindenképpen közösségi esemény volt, és segítettünk feldolgozni az élményeket. Az utolsó nap rendkívül megható volt, ömlöttek a könnyeim: volt három tizenhét éves fiú, akik utoljára jöhettek a táborba és a búcsúbeszélgetés alatt végig hullott a könnyük. Nálunk a beszélgetéseknél rendszeres rituálé volt, hogy mindenki az élményeinek megfelelően vághat színes vagy fekete fonálból egy egységet. Ha valakinek rossz élménye volt feketét vágott, ha jó, színeset. Emlékszem, hogy már csak három nap volt a táborból, és a fiúk rögtön elkezdték vágni a fekete fonalat, nem akarták, hogy vége legyen. Viszont az utolsó este senki sem vágott a feketéből. A végére elfogyott a színes fonal. Ezt sosem felejtem el.

Mi volt a legkülönlegesebb élményed az egy hetes tábor ideje alatt?

Tudni kell, hogy minden esti programnak más volt a története. Az egyik alkalommal azt a feladatot találták ki, hogy olaj folyt a tengerbe, és a gyerekeknek pénzt kellett gyűjteniük különböző próbatételeken víztisztító gépekre. Az állomásokon a gyerekek szerezhettek zsetonokat a kreatív játékokkal. Így gyűlt össze a tisztító javításához szükséges pénzt. A gép pedig úgy nézett ki, hogy volt a táborban egy bevásárló kocsi, ezt a takarítók szokták használni a tisztító szerekhez. Ebbe beleültették az egyik önkéntest, az Andrist, letakarták egy zöld lepedővel, a fejébe bohóc sapkát húztak, az arcára pedig két oldalról egy-egy vécépumpát nyomtak. Szakadtunk a nevetéstől. Felszabadító érzés volt olyan szerepben lenni, ami nem a koromhoz illő. Ezt az estét nagyon szerettem. Fotósként néha kívülállónak érzetem magam, de az esti miliők elvarázsoltak.

Idén is belevágsz?

Szeretnék menni, már is beadtam a jelentkezésemet. Nekünk volt cimboráknak már nem kell a pesti interjún részt venni. Remélem 2010-ben is ott lehetek a táborban, mint fotós cimbora!