online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   

A mell

gyógyszer

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt

egyéb tételek

 
GYÓGYSZEREINK ÉS A SZIMMETRIA
Rheumatoid arthritis ( Polyarthritis chronica progressiva )
A fürösztés és az ahhoz kapcsolódó kiegészítö gondozasi müveletek
Küzdd le a betegséget antioxidansokkal
A toxikomania kivaltó okai és motivaló tényezői
Osteomyelitis
A beteg ember csoportosítasa lélektani szempontból
A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMÁVAL KAPCSOLATOS NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK, AJÁNLÁSOK ÉS HAZAI JOGI SZABÁLYOZÁS ÖSSZEVETÉSE:
Eszméletvesztés és görcsrohamokkal jaró rosszullét.
 
 

A mell

A mell egyrészt a női mellmirigyet tartalmazó szerv, másrészt  a felsőtest központi területe. A fej és a medence csontos tokja mellett a mellkas a harmadik olyan "tartály", amely életfontosságú szerveket rejt magában. Az egyik a kapcsolatteremtő és kommunikációs szervünk, a tüdő*, a másik pedig az ember energetikai középpontja, a szív*.

Míg a koponya és a medence szilárd és ennélfogva megle- ; "

hetősen merev "tartály, a bordákból és izmokból álló mellkas meghökkentő módon mozgékony. Nemcsak hogy a szívvel és a tüdővel két olyan szervet foglal magában, amelyek megszakítás nélkül, gyors ritmusban mozognak, hanem a légzés ritmusát is követi. Ez annyit jelent, hogy percenként egy tucat- , szor kitágul és összehúzódik. Az teszi lehetővé ezt a rendkívüli mozgékonyságot, hogy a bordák a gerincoszlophoz ízületekkel, a szegycsonthoz pedig rugalmas porcos összeköttetéssel rögzülnek. Rugalmassága ellenére a mellkas szilárd várként veszi körül érzékeny tartalmát. Középen fekszik a szív, a vérés az energiakeringés központja. A test síkján minden a szív körül forog. A keleti felfogás szerint a szívcsakra, az anahata a test negyedik és egyben a középső energiaörvénye, egyúttal az energiából álló ember középpontja is. A tüdő a kommunikáció szerve, mivel végül is a beszéd nem más, mint a gégefő és a szájüreg modulálta kilégzett levegő. Ha meggondoljuk, hogy az ember mindenekelőtt társas lény, akkor világossá válik, hogy milyen központi szerepet játszik érzelmeink és kommunikációs cserénk központja a létezésünk szempontjából. A mell értelmezésénél az is lényeges, hogy az ember közepe, következésképp az a hely, ahol minden integrálódik, ami csak a racionális fentről le, az intuitív-archaikus lentről fel és az érzelmi bentről kifelé jön. Formája és funkciója tükrözi, hogyan boldogul az ember ezzel a négyszeres feladattal.

1. A kitágu It mel I kas

Amennyiben a mellkas magába záró és védelmező szerepét a túlzott védelemigénynek megfelelően izomfeszültséggel és merev ízületekkel megerősíti, akkor a kasból kalicka lesz, amely fogva tartja a szívet és a tüdőt (69). Ez a kalicka lehet, hogy a maga felfújt állapotának köszönhetően egészen tágas, ám akkor is csak börtön marad. Ha egy madarat kalickába zár az ember, azzal élete alapvető értelmétől fosztja meg. A börtönszerű mellkas gátolja a tüdő működését, nincs lehetősége, hogy az összes elhasznált gázt kipumpálja magából, s 414f52e e arra, hogy a kapacitásának megfelelő mennyiségű friss levegőt beszívja. A levegő oxigéntartalmánál fogva az elsődleges életenergiát jelenti a számunkra. Az oxigén, illetve a prána, az életerő tartja életben és látja el energiával az embert. Miután amúgy is hajlamosak vagyunk arra, hogy tüdőnk kapacitásának csak egy kis részét használjuk, ha egy további megszorítás következtében még ennél is kisebb mennyiségű levegőt cserélünk, az az életben maradással ugyan összeegyeztethető, ám a beteljesedett élettel nem. A szívvel egy olyan szerv kerül fogságba, amely az életnedvek cseréjéről és a szívből jövő érzelmekből él. A szív központi tevékenysége, a szeretet, elhal a fogságban, ugyanis az élteti, hogy adják és kapják. Amikor a mellét döngeti az ember, akkor teleszívja magát levegővel, aztán benn tartja a levegőt, és megtapasztalhatja, hogy milyen ez a felfújt és megmerevedett állapot. Viszonylag gyorsan beáll a túlterheltség és teltség érzése. Olyan teltség ez, amely nyomást gyakorol az emberre. Felfújtsága következtében a felsőtest meghatározóvá válik. Az érzelmek szempontjából, de az energiaellátás síkján is ez a pöffeszkedés az altest rovására megy. Amikor elveinek felfújt mellkasával ad hangsúlyt, sokkal erősebbnek mutatkozik az ember, mint amilyen valójában. Ennek az állapotnak a hordómellkassal együtt járó tüdőemfizéma a tipikus betegsége. A mellkas erőteljesen kitágult formája olyan, mint a hordó, teljesen megmerevedik, és a lélegzettel áramló életenergia számára se a kellő rugalmasságot, se a nyitottságot nem biztosítja.

Ahhoz, hogy az ember fenn tudja tartani magáról ezt a félreismert képet, el kell nyomnia az érzelmeit. Így lesz a hatalmas, kívülről nézve nagy benyomást keltő, boltíves mellkas nemritkán a lélek finom rezdüléseinek és szívből jövő


érzelmeinek a sírboltja. Az ilyen mellkörfogatok tulajdonosai ritkán sírnak, és nemigen mutatják ki a gyengeségüket, vagy ha igen, akkor sem nyíltan és egyáÍtalán nem nyilvánosan. Ezzel szemben hajlamosak arra, hogy mindig agyonhajszoltan rohanjanak. Arra törekednek, hogy ahol és amiben csak lehet, ők legyenek a hangadók, és szinte kényszeresen akarnak ellenőrizni, mindent és mindenkit a hatásuk alatt tartani. Haj- ' lamosak a túlfeszítésre (hypertonus = magas vérnyomás*) a szívproblémákra, az asztmára* és a tüdőemfizémára*. A szívproblémák elvileg a tüdőproblémákhoz hasonlítanak. Az angina pectorisban* vagy az infarktusban* kiéheztetik az amúgy is ˇ magas nyomás alatt dolgozó szívüket, az asztmánál és az emfizémánál nem kap elegendő életerőt a túlfújt tüdő.

2. A beesett mel I kas

A levert, kedvetlen állapotokat ezzel szemben beesett boltozatú mellkassal éli meg az ember. Míg a túl tág, úgyszólván a medréből kilépő mellkas tulajdonosa a bőség közepette hal éhen érzelmileg, a beesett mellkasú ember nélkülöz. A felfújt, a maga énjét kitágító ember környezete és sokszor ő maga is szenved ettől és tönkremegy bele, a gyengén fejlett, beesett mell is ugyanilyen énről árulkodik. Távol áll tőle, hogy mellre szivja az életet. Úgy érzi, hogy gyenge a tüdeje, üres, és a végét járja. Ezt az életérzést is könnyen előidézhetjük a légzésünkkel úgy, hogy teljesen kifújjuk a levegőt, és ameddig csak bírjuk, várunk a belégzéssel. A nyomasztó üresség érzése nagyon hamar egyfajta kínzó és kétségbeesett minőséget kap. Az érintettet szinte gúzsba köti a szorongás és a félelem. Állandóan az az érzése, mintha az utolsó erejére lenne szükség ahhoz, hogy magát és a mellkasát össze tudja szedni.

Felületes légzése és gyenge szívműködése következtében joggal érzi úgy, hogy elfeledkezett róla az élet. Azt azonban, hogy elegendő mennyiségű friss levegőt szívjon magába és adjon át a vérének, mégsem teszi meg. Ezért aztán nem meglepő, hogy gyakran kínozza az az érzés, hogy nem kap eleget, és kívülről várja a segítséget. Lelki alaphangulatára a kisebbrendűségi érzés, a depresszió és saját jelentéktelenségének tudata nyomja rá a bélyegét. Belefáradt az életbe, és nem gondol arra, hogy amit a maga szűk keblébe beereszt, annak az élethez vajmi kevés köze van. Mellkasa, amely tu306

lajdonképpen érzelmektől akar túláradni, az ő esetében túl kicsi, üres és zárt. Csak a fejét tölti meg nagyszabású fantáziálgatással.

Hatalmas mellkassal rendelkező ellenlábasánál ez a kas túl nagy, túlzottan tele van és ugyanúgy elzáródott. Mindkét típus elbarikádozta magát az élet ellen a különböző pólusokon. A túl felfújtak erődöket építenek, a védelemre szorulók behúzott mellkassal álcázzák magukat az élettel szemben. Így bár egymás ellentétei, a döntő ponton mégis azonosak: kisebbrendűségi érzéseik talaján nem válnak nyitottá és átjárhatóvá az életenergia számára.

3. A mel I kas "betegségei "

Bordatörések

A bordatörések, különösen ha sorozatos törésről van szó, egy nyílást vágnak a mellkas erődjébe. Óriási erőszak kell ahhoz, hogy ilyen rugalmas képződmény, mint amilyen a mellkas, összeroppanjon, hogy eltörjön az ember bordája. Mindennek vagy felkészületlenül kell érnie az áldozatot, vagy pedig olyan helyzetbe szorult, ahonnan nem tud kijutni. A testi helyzetleírás egyúttal arra a lelkiállapotra is érvényes, amelynek következtében szüksége volt a betegnek a bordatörésre. Ily módon tudott csak egy megmerevedett és beszűkült korlátozó helyzetből kitörni. Végül is olyan kísérletről van itt szó, melynek során megpróbál az ember lyukat ütni az őt körülvevő erődítményre, és erőszakkal nyitottá válni. Szellemi-lelki síkon kellett volna megvalósítania a test szintjén töréssel keletkezett nyitottságot és azt a fokozott mozgékonyságot, amit ez a nyitottság lehetővé tett. A törés következtében, illetve helyén átmenetileg új "segédízületeket" helyez üzembe az ember. A további töréseket pedig azzal lehetne megelőzni, hogy az ember szabad akaratából újraéleszti azt a sok mozgási lehetőséget, ami már amúgy is a rendelkezésére áll. A rugalmasság a téma és a feladat, amelyet mindenekelőtt átvitt értelemben kell megvalósítania. Hagynia kell, hogy betörjön az új az életébe, ki kellene nyílnia az extrém támadásokkal szemben is, és mozgékonyságot vinni a szívből jövő érzelmek és a kommunikáció világába. Így aztán tehermentesítené a mel Íkasát.


Kerdesek

1. Az erőszakon kívül mi tudja még feltörni mellkasom páncélszekrényét?

2. Érzelmi világom mely területei vannak annyira bebörtönözve, hogy az erőszakos kiszabadítás jelenti számukra az egyetlen esélyt?

3. Mely területen juttattam annyira szorult helyzetbe magamat, hogy már se ki, se be nem tudok jönni rajta, és tehetetlenül ki vagyok szolgáltatva a külső erőszaknak?

4. Mennyiben hanyagoltam el a különböző kommunikáció- ;. kat?

5. Mozgásba merem-e újra lendíteni a nyitottság és a rugal- I masság témáját az életemben?

Horkolás

Az előrehaladott életkorral egyre gyakoribbá váló jelenség a légzésen keresztül a kommunikáció témáját érinti. Ehhez jön  még a szabálytalan légzési fázisokban kifejeződő ritmusprob-  lematika. Éjszaka nehézkesen és egyenetlenül folyik a kommunikáció, és tetemes ellenállásba is ütközik. A horkolók félnek attól, hogy másokat zavarnak, és mégis minden áldott éjszaka ezt teszik. Zavart a külvilággal való kontaktusuk. A szervezetük világosan kifejezi, hogy legalábbis éjszaka egyedül, csak magukban szeretnének lenni. A zajokkal tartják távol a többieket. Azzal az "ürüggyel" szerzik meg a kívánt teret maguknak, illetve érik el, hogy egyedül lehessenek, hogy nem akarnak mások terhére lenni. Ha mégoly komolyan hangsúlyozzák is, hogy milyen szívesen töltenék az éjszakát a közös házastársi ágyban, a tünetük egész másról árulkodik. Ha esetleg valaki mégis a közelükbe merészkedne éjszaka, ahhoz jókora adag alázatra és alárendelődési hajlandóságra van szüksége, ugyanis a horkolást lehetetlenség csak úgy elereszteni a füle mellett. Vagy pedig füldugóra. Ezzel az illető süketté teszi magát a horkoló mellett. Nem vitás, ki itt a hangadó. Kézenfekvő a gyanú, hogy a horkolók nincsenek olyan hely308

zetben, hogy napközben megszerezzék maguknak a szükséges teret, a távolságot és a tiszteletet, és nincs alkalmuk arra sem, hogy ők adják meg a hangot. Ezért nagy hangerővel demonstrálják, hogy, legalábbis ami az éjszakai, illetve árnyoldalukat illeti, több figyelemre lenne szükségük. Ez az oldal pedig a lélek nőies, sötét részének felel meg.

A légzés egyik vagy mindkét fázisában megjelenő, a fűrészeléstől a reszelésig változó zaj a kemény, köszörületlen kommunikációt jelzi. E mögé rejtőzik az, hogy az illetőnek nehézséget jelent, ha keményen kell érvelnie vagy közölnie a mondandóját. Ennek persze nincs tudatában. A többiekben azonban éjszaka tudatosul a hangos, demonstratív és gyakran agresszív közlési stílus, amelyről aligha állíthatja bárki is, hogy nem hallotta meg. A horkoló az egyetlen ember, aki nem hallja a saját horkolását, s ez arra is utal, hogy egyben ő az egyetlen olyan ember is, aki nem érzékeli a saját közlési stílusát. Éjszakánként kell kinyitnia a szelepeket, hogy a maga módján kifejezze az összes, még ki nem mondott dolgot. Hogy milyen magas energiafogyasztással jár ez a fajta kommunikáció, az az erőfeszítéseiből is hallható. A horkoló ember kevésbé pihenten ébred.

A ritmusprobléma a gyakran megdöbbentően hosszúra nyúló lélegzetvételi szünetekben lép fel. Egy ilyen hosszú szünet aztán egy reflexen alapuló, különösen mély belégzést erőszakol ki. Ezzel demonstrálják a horkolók, hogy milyen nagyon beleragadtak az egyik pólusba, már ami a kommunikációjukat illeti. Itt egy, a kifulladásig megerőltető közlési mód tükröződik, amely a megfelelő légzésszüneteket kényszeríti ki. A hosszú, légzésmentes intervallumok világítanak rá, hogy gyakran egyáltalán semmilyen csere sem történik. A kommunikáció (a Iatin communis = közös) közlést, átadást, továbbítást jelent. A horkolók azonban általában kiosztanak, mintsem hogy megosszák másokkal, ami bennük van, és végül saját magukat blokkolják, egészen addig, míg röviddel a megfulládás előtt ismét levegő után kapnak - persze úgy, hogy mindenki elkerülhetetlenül meghallja. Nem lélegezni annyit tesz, mint hogy az ember nem vesz részt az életben.

A legtöbb horkoló sokat alszik. Ez bizonyítja, hogy kimerítő közlési stílusuk következtében egyrészt hosszú regenerációs fázisokra van szükségük, másrészt pedig hogy ez a fajta alvás nem hoz elegendő pihenést a számukra. Az alvás csökkent


minőségét a mennyiséggel kompenzálják. Ha a horkolás maga nem is annyira egészségte_len, de egy alapvetően egészségtelen helyzetre mutat rá.

Kérdések

1. Hol túlzom el a valóság egyik pólusát?

2. Mennyiben hiányzik nálam a két szélsőség közötti összeköttetés?

3. Milyen szerepet játszik nálam az, hogy a lelkem nőies ol- i dalát is megmutatom a környezetemnek?

4. Hol zárom magam ki az élet áramából?

5. Mi az, ami szétválasztó jellegű a kommunikációmban, mi az, ami összekötő?

6. Hogy tudnék harmonikus életritmust kialakítani magam- ˇ nak?

Újszülöttkori légzésmegállás vagy hirtelen bölcsőhalál

Ez az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló kór-, illetve halálkép orvosi szempontból tökéletesen tisztázatlan. Az újszülöttek légzésmegállás következtében halnak meg, és mindenféle belső harc tünete vagy jele nélkül holtan találják őket az ágyukban. Úgy tűnik, mintha elfelejtettek volna levegőt venni. Bár természetesen nincsenek terápiás tapasztalatok, az érintett szülők nagy érdeklődéssel próbálják a rejtélyes történést megfejteni. A lefolyásából úgy tűnik, mintha a gyerek leállította ' volna a kommunikációt a világgal, talán azt mondhatnánk, hogy ezzel a világgal. Tény, hogy a mi fenyegetésekkel teli környezetünk, különösen a nagyvárosokban és különösen a gyerekek számára, már nem olyan hely, ahol érdemes élni.

Anélkül, hogy egyedül erre akarnánk tolni a hirtelen gyerekhalálért a felelősséget, az is biztos, hogy egyre több gyerek szenved, illetve hal meg légúti megbetegedésekben, az úgynevezett kruppnál fellépő gégefő-elzáródástól az obstruktív bron- i chitiszen* át az asztmáig*. Az eddig ismretlen hátterű jelen310

ségekkel párhuzamosan a világtengerekben is egy éppilyen titokzatos dráma zajlik. A bálnák újra és újra valódi öngyilkosságot követnek el. Kiúsznak a partra, és feladják magukát. Az állatok erős halálvágya gyakran megsemmisíti a dráma meg-gátlására irányuló emberi kísérleteket is.

4. A női mell

A női mell mind funkciója, mind a formája miatt központi jelentőségű. Az orvosi nyelv latinul mammának nevezi. Ez az anyaságot és a táplálás képességét szimbolizálja. Ahogy a gyerek fejlődik a méhben, megnagyobbodik a mell is, a szülést követően a tej belövésével pedig feszesen megtelik. Amikor először teszik mellre a gyereket, az az anyánál és a gyereknél is kéjérzést vált ki. Ezzel együtt jó hatása van az utófájásokra és a méh összehúzódására. Úgyszólván ez a jel arra, hogy megindulhat a szülés utáni regeneráció. A legtöbb anya számára a szoptatás boldogsággal jár együtt. A megtelt mell ürülése a megkönnyebbülés érzését adja, és ebből a szempontból is kellemes. Bár a szopás a gyerekkel veleszületett reflex, mégis a lágy mell érintése és a meleg tej árama ugyanúgy a boldogság és az elégedettség érzésével tölti el (70).

A mell rendkívül érzékeny. A gyerek arcának finoman simogató érintése és mindenekelőtt a nyelvének és az ajkának szopó mozdulatai nagyon sok nőnél kéjes érzést váltanak ki. Ebben az értelemben az anyai szeretet alapja nemi jellegű is. Hogy a szoptató mellnek a nemiség témájához köze lenne, azt mindenekelőtt azok vitatják, akik az anyaságot a mennybe emelik, ám a szexualitást a pokolra kárhoztatják. A női mell nemi vonatkozását mindemellett nem vitatják. A szoptatásnál és a csókolózásnál is kéjjel veszik a szájukba. Ez pedig egy olyan történés, amely a felsőtest szintjén az alsón történő szeretkezésnek felel meg. A mell itt a benyomuló pénisz szerepét játssza, a szájüreg pedig a hüvelyboltozatnak felel meg.

Függetlenül attól, hogy vajon a gyerek a szoptatásnál az anyját nőként is megéli-e, a mell a későbbi életben is központi jelentőségű. Az embernek az a legkorábbi élménye, hogy a mellre teszik. Ennyiben kézenfekvő, hogy továbbra is a mellen keresi a szeretetet. Ez érvényes a nőkre is. Szívesen átölelik egymást, a másikat a keblükre szorítva, puha biztonságot adva


ezzel egymásnak. Egyáltalán nem kell leszbikusnak lennie egy  nőnek ahhoz, hogy jól érezze magát egy másiknak a keblén. Egy nő természetesen közelebbi kapcsolatban áll egy másik nő mellével, mint egy férfi a másik hímtagjával. Valakit meg-  ölelni, mindig a vonzalom és a szeretet gesztusa. Egy szerv i sem fejezi ki intenzívebben és melegebben a részvétet, és sehól máshol nem tudja az ember például olyan jól kisírni magát. Hogy a mell a maga anyai tápláló feladata mellett a kapcsolat szerve is, azt az a tény is mutatja, hogy csak az emberek melle állandóan ilyen kidomborított, a "többi emlősállatnál" csak a szoptatás ideje alatt fejlődik ki időszakosan. !

A szerelemben a mell végül is nemi szervvé válik, mivel a férfi- i ak mégiscsak intenzíven keresik a mellet. A mellek közötti helyet már a régi korok óta kitakarják, a másik nemet ingerlendő. Akármilyen különbözőek voltak is az egyes korok divatjai az idők során, csak ritkán mondtak le arról, hogy ezt az izgató árkot közszemlére tegyék. A régi idők ezzel kapcsolatban még szabadosabbak is voltak. Condoljunk csak XIV. Lajos mellrész nélküli ruháira, az úgynevezett "primitívek" divatjáról nem is beszélve. A ' régi Egyiptomban a dekoltázs mélysége a társadalmi befolyás magasságával állt arányban. Athénban a polgárasszonyok ünne- ' pi alkalmakkor pucér mellel jelentek meg (topless). A "fent semmi" tehát nem a mi liberális korunk vadonatúj találmánya.

Más, kevésbé nyilvánvaló utakon-módokon is hangsúlyozzák a mellet: emelőkkel felemelik, melltartókkal megfékezik és  ugyanakkor demonstrálják, különleges fűzőkkel formába hozzák. Az is a mell hangsúlyozását szolgálja, ha a nő egyszerűen csak a melle alatt keresztbe fonja a karját. Ha pedig jó szorosra fűzi a derekát, azzal is a melle jut külön hangsúlyhoz. Az ékszerek, a brossok és a láncok az alattuk lévő értékekre utalnak. A meztelen mell látványánál sok férfi számára sokkal ingerlőbb az, amit egy "véletlenül" előrehajló nő a ruhájából látni enged. Ezért vetik be legalább olyan ügyesen, mint (fél)tudatosan a nők a kivágott ruhák félrecsúszott pántjait és az efféléket.

Mint ahogy a nők mindig is hajlanak arra, hogy a természettől fogva kiemelkedő mellüket a szociális játékokban is bevessék, ugyanúgy a férfiak sem akartak erről sohasem lemondani. Ami a divatot és ezen belül a női mellet illeti, azt majdnem kizárólag a férfiak határozzák meg. A mell a maga puhaságával és rugalmasságával a test legkisebb ellenállást I tanúsító része. Ezt a már csecsemőként is intuitíven elsajátított

tudást használják ki minden idők férfiai, hogy a mellén keresztül az egész nőt meghódítsák.

Míg a nők inkább a férfiak "nyakába ugranak" (71 ), a férfiak rendszerinta mellükre repülnek. Félgömbformájának lágyalakja valószínűleg meghatározóan felelős azért az előszeretetért, amit az életben később is minden kerek dolog iránt tanúsítunk. Nincs rajta semmi visszataszító, sőt. Vonzó, érdekes és csábító. Így írják körül igényes és kevésbé igényes módon, képekben dicsérve tökéletes kerekségét és puha formájának tökéletességét. A gyümölcsök között erre vonatkozóan az almát és néha a körtét emlegetik. Ami a mellbimbót illeti, míg a magyarok ilyen szép nevet adtak neki, a németek nem riadnak vissza attól, hogy szemölcsökről* (Brustwarze) beszéljenek. A szemölcs név valami visszataszítóra, undorítóra utal, amelynek a keletkezését a csúf öreg boszorkánnyal szoktuk összekapcsolni. Ki venne szívesen egy szemölcsöt a szájába? Lehetséges, hogy ez az elnevezés az inkvizíció egy maradványa, azé a kollektív projekciós őrületé, amely a vonzó külsejű nőkben rossz, csábító boszorkányokat látott. A modern nőmozgalom ennek elfedésére napjainkban a "mellgyöngyök" nevet próbálja bevezetni. A szemölcs név ebben az összefüggésben arra enged következtetni, hogy a németekben küszöb alatt negatív beállítódás uralkodik az érett nőiséggel szemben. Ennek is megvan a történelemben a maga hagyománya. A középkorban a vallási fanatikusok a dekoltázst a pokol ablakaként szidták, a kebleket pedig "az ördög fújtatójának", illetve "az ördög golyójának" nevezték. Még a politika is foglalkozott az izgató keblekkel, és rendeletekkel tiltotta és ítélte el, hogy a nő szégyenletes módon közszemlére tegye a mellét. Különösen a katolikus országokban próbálkoztak azzal, hogy elejét vegyék a mell veszélyes fejlődésének, például azzal, hogy éjszakánként nehéz ólomlemezeket tettek a nők mellére.

A női mell a legfontosabb másodlagos nemi szerv, és optikailag a legszembeötlőbb. Ezt néha alaposan ki is használják. Mindenekelőtt az amerikai és az olasz filmipar hoz fel a férfiszíveket megdobogtató "dögös nőstényeket". A nőket három számjegygyel jellemzik, a három közül első helyen a mellbőség áll. Így lesz a mell egészen nyilvánvalóan azzá a szervvé, amelyen keresztül egy nőt meghatároznak. Az ódivatú lelkülettel rendelkezők még több szóval fejezték ki ideáljukat. A mellnek jól formáltnak, feszesnek és középnagynak kell lennie. Ha túl kicsi, akkor a gazdája fogyatékos lénynek számít, ha túl nagy, akkor a


tulajdonosával együtt provokáció tárgyává válik. Számunkra , alig érthető, hogy vannak olyan kultúrák, amelyek pl. a "lógó ' melleket" dicsőítik. A lógó mell ott az érettséget, a bőséges gyermekáldást és egy erőteljesen megélt életet jelent.

Minél nagyobb a mell, szexuálisan annál izgatóbb a nő, szól errefelé az egyszerű képlet. Ez egy nagyon anyaízű szexualitás. A "hódító férfi" elbújhat az ilyen keblek között, és ' hagyhatja, hogy mint egy bébit, elkényeztessék. Ennyiben a valódi mellfetisizmus világos tünet. Az ilyen férfiak az anyát keresik a nőben, és az érett genitális beteljesülés helyett inkább az érzelmi gondoskodásra, a biztonságra és a védelemre és ezzel az erős nőre vágynak. Ez a nagyevő Miki egeret és társait megalkotó, cowboyosdit és indiánosdit játszó gyerekes ; amerikai kultúrára éppannyira jellemző, mint az olaszéra. Az olasz Mamma klasszikusan telt keblű, és tetőtől talpig betölti ; az a vágy, hogy számos kis és nagy gyerekét ellássa.

Hogy milyen alak számít ideálisnak, az mindig a kor ízlésének a függvénye. A századfordulón még a kerekded, úgynevezett teltkarcsú alakok voltak a kelendők, ma inkább a karcsú vonalak. A Hollywoodból meghatározott ideálkép, amelyet a dögös sztárok valósítanak meg, a nagy mellű, karcsú nő. Ellentéte a Twiggy-ideál, a lapos, fiús alak, gyakorlatilag mell nélkül. Az ideáloknak ez a sokfélesége szükségképpen problémá- , kat szül. Tény, hogy az orrot is beleértve nincs olyan szerv, amelyet minden orvosi szükségszerűség nélkül annyit operálgatnának, mint a női mellet. Ugyanakkor nincs még egy női szerv, amelyet annyiszor kellene sürgősen megoperálni, ugyanis a mellrák a nőknél fellépő leggyakoribb rákfajta.

A mellrák

A mellrák nemcsak hogy a leggyakrabban előforduló női megbetegedés, hanem a legfélelmetesebb is. A legszebb és a legpuhább helyen keletkezik valami kemény és rosszindulatú, s ez rémületet vált ki. A rákról szóló általános fejezetben elmondottak a betegségre általában érvényesek. Az érintett szerv helye és speciális jelentése pedig tovább bővíti a betegség jelentését, hozzáadva annak a szintnek a jelzését, amelyen a történés zajlik. Amikor a mell puha mirigyszövete, a természetes biztonság, az öröm és a kéj számára fenntartott

hely megkeményedik és rosszindulatúvá válik, akkor ez az anyaság, az érzékiség és a kapcsolatok témáját veti fel. "Az a valami" a legérzékenyebb helyen, a szív közelében találta el az érintettet, és a beteg megtartja magának, nem árulja el senkinek, hogy mennyire megsebezték. Így a testnek kell megmutatnia, hogy valójában mi is a helyzet. Az ember a keblébe temeti a benne tomboló érzelmeket.

A mell nemcsak hogy érzékeny, hanem a formájánál fogva szexuálisan provokáló jellege is van. Így az offenzív erotika témájára is gondolnunk kell.

A mellrák esetében gyakran akkor omlik össze az immunrendszer és akkor tör ki tulajdonképpen a betegség, amikor egy mély bánat éri a beteget. Hogy ez mekkora horderejű és milyen nagy bánat, azt saját magának sem vallja be. Többet vesz a szívére, mint amennyit bevall magának. A keblére szorítja a bánatát, nem azért, hogy közel engedje magához, hanem hogy elrejtse. Nem kiabálja ki magából, hogy mennyire aggódik vagy dühös, és mekkora szégyen érte. Ehelyett a keblében őrzi, ahol az testet ölthet, és rákká változhat.

Ami önzetlen visszafogottságnak és megértésnek látszik, az sokkal inkább a félelem attól, hogy odacsapjon, panaszkodjon és a saját érdekeiért harcoljon az ember. Cyakran a büszkeség is megakadályozza a kitörést. Az egoizmus különösen távol áll az önfeláldozó anyától, és így aztán tudatosan el is nyomja. A testben azonban ismét kitüremkedik, és méghozzá pontosan azon a helyen, ahol a valódi lágyszívűség, a mindenki iránti anyai megértés lakik. Ezek ellen a magas ideálok ellen persze semmit sem lehet mondani, csak éppen az érintett nincs (még) nyilvánvalóan abban a helyzetben, hogy fenntartás nélkül ezekért a célokért éljen. A be nem vallott fenntartás testet ölt és elárulja, hogy mennyi pokoli energia szunnyadt ott eddig és ébredt fel most a saját keblében. Az összes ki nem fejezett agresszív, pusztító, összekuszáló és kíméletlen érzés most a test síkján kezdi meg a támadást.

A mell puha szövete, amelynek az adás, a gondoskodás és a táplálás a feladata, olyan egoistává válik, amilyen a beteg tudatosan sohasem szeretne lenni. A test ezzel leveszi válláról azt a terhet, hogy ezeket a dolgokat kiélje. Nem azért nem éli ki, mert nincs neki, hanem mert nem vallja be vagy nem engedi meg magának.

Ami a mellet, mint a kapcsolatok szervét illeti, a mellráknál 315


a támadás maga is gyakran az árnyékba süllyed. A rák gyakran a bőr behúzódása formájában mutatja, hogy az érintett feladta a kezdeményezést, és a visszavonulás pólusába helyezkedett. Visszavonulni azonban a testi síkon nem lehet, csak a lelkin, j és ott is csak a dolgók visszamenőleges végiggondolásának és a religio keresésének értelmében. Mint kimagasló, a testből kiálló szervnek, az orrhoz hasonlóan többek között a mellnek is az lenne a feladata, hogy támadó jellegű legyen. Hogy ez milyen fontos, az abból is látható, hogy ez az a két szerv, amelyet a leggyakrabban változtatnak meg sebészeti úton, hogy kifelé jobb minőséget tudjon kiállítani az illető.

A tudatosan ki nem élt támadó-agresszív elem ugyanúgy kifejeződik a rák történésében, mint a manapság használatos I terápiás formákban. Ha a csomót, ami a szimbólumok nyelvén mindig egy megoldatlan problémát jelent, sebészi úton kivág- ; ják egy késsel, akkor a vérig menő agressziót nem lehet nerr  felismerni. De az energiában gazdag sugarak (a sugárterápia) is agressziót sugároznak ki, és a ráksejtek mellett számos egészséges sejt halálát is okozzák. Ugyanez áll a citosztatikumokra is, amelyeknek pokoli agressziója mérgezéssel és blok- , kolással jár együtt. Szimbolikusan a citosztatikumok hasonlíta- ' nak leginkább magára a rákra. Ezek a visszataszító módszerek ; valami olyant hoznak be a rákos beteg életébe, ami ott eddig hiányzott. Amennyiben integrálná ezt a tudatába, akkor kihozhatná a testi árnyéklétéből, és megszabadíthatná magát a fenyegetettségtől.

A mitológiában van egy motívum, amely közel áll ezekhez a történésekhez. Penthesilea, az amazonok királynője levágja a jobb mellét, hogy a harcban jobban meg tudja feszíteni az íját, azazhogy egy férfivilágban jobban megállja a helyét. Őt követve az amazonok levágják lányaik jobb mellét, hogy jobban fel legyenek fegyverkezve az élet harcára és legalább jobboldalt olyanok lehessenek, mint a férfiak. Önként lemondanak puha nőiességük egyik részéről, mert az útjukban áll, és gátolja őket abban, hogy a kemény élettel szembeszálljanak.

A mellrák is ugyanúgy jelzi, hogy a puha, nőies jelleg hátrányossá vált az élet küzdelmeiben. Azt mutatja, hogy a puhaság keménységgé alakult, és bizonyos körülmények között a nőiesség egy részéről egészen le kell mondani. Ami átvitt értelemben nem történik meg, az valamikor a sebészek feladata lesz, akik kivágják, ami az (élet) útjában áll. Aki nem kész arra, hogy a

szükséges metszéseket maga végezze eI a saját életében, annak végül is a megoldatlan szinten kell majd elvégeztetni.

Az a feladat, hogy az ember élete bizonyos területeit (egy időre) feladja, hogy más, eddig elhanyagolt területek is megkapják, ami jár nekik. Vagyis: el kell hagyni az anyák birodalmát, a holdországot. Például ez azt is jelentheti, hogy az ember feladja a függőséget, a biztos, ám a fejlődése útjában álló pozícióját. Lemond a feltételekhez kötött ellátásról és gondoskodásról, és feladja a "jó feleség", a toleráns, örökké háttérbe szorított szerető, a "kedves lány", a mindent elfogadó, "megértő anya" szerepét. Szabad akaratából és átvitt értelemben kell elföldelni a családi tűzhelyet, feladni a Borsószem hercegkisasszony viselkedést, hagyni, hogy meghaljon a jó házból való, jó modorú úrilány.

A rák alapvetően azt jelzi, hogy az ember nem a saját fejlődésének az útját járja, vagy hogy megállt rajta, és így nem tudott egészen megszületni a lelke. A rák rámutat, hogy melyik helyen szorult be az ember a szülőcsatornába. A mellel az anyaság érzékeny területét és ezzel az anyáskodás, a rólunk való gondoskodás, a táplálás és a tápláltság témáját érte a karcolás. Így nem meglepő, amikor kiderül, hogy a mellrákos betegeknek majdnem kivétel nélkül különös kapcsolatuk van az anyjukkal, kezdve attól, hogy elhagyta őket, a "szokatlanul jó és mély" viszonyig bezárólag. Ebben az összefüggésben a váladékozó mellbimbóra, a mellráknak a betegek 10%-ánál fellépő figyelmeztető jelére is gondolnunk kell. A mellmirigy elkezd tejet adni, és jelzi, hogy a táplálás és a szoptatás témája az árnyékba csúszótt.

Mivel a mell a puhaság és a simulékonyság szimbóluma is, ezért az eltartás és az eltartottság, a sebezhetőség és a kín, a megsértődés és az érzékenység témája is felvetődik. A mell mint a kapcsolatok szerve a visszahúzódás és az ember magából való kikelése, a csábítás és az elcsábítás, az elretés és a kihívás témáit is veszélyesen mozgásba hozza.

Mindezeknél az a cél, hogy az ember ne azt akarja csinálni, ami "helyes", "jó" vagy amit "elvárnak" tőle, hanem találja ki, hogy mi az, ami neki magának megfelel, és azt vigye keresztül. Minden ember fejlődése egyedülálló, akkor is, ha a célja ugyanaz, mint mindenki másé. Ez a cél pedig az egység. Ezt kell végül is megvalósítani, és csak akkor jön be a képbe a szeretet mint a ráktematika megoldása. Ennek a szeretetnek pedig már semmi köze sincs ahhoz, hogy kedves ember-e az illető. Amíg nem jut


el idáig az ember, azaz nem vált mindennel és mindenkivel egygyé, addig világosan ki kell fejeznie, hogy egyáltalán nem ért mindenkivel egyet, hanem a saját egyéni útját szándékozikjárni. i Ehhez pedig egy időre le kell mondania arról, hogy puha és hajlítható legyen. Le kell mondania az alkalmazkodóképességéről, és fütyülnie kell a "nagyon rendes nő"-féle jelzőkre. Biztosan gyógyítóbb, ha az ember az élete bizonyos szakaszaiban szabad akaratából lemond minderről, mint hogy szimbólumértékű nőies vonásától, a mellétől kelljen megválnia.

Amennyiben már elvesztette a mellét ebben az összecsapásban, akkor világossá válik, hogy mi mindent jelentett a számára. Sokkal többet vesztett el, mint csupán egy szervet. Elvesztett egy szimbólumot és ezzel annak az érzésnek egy részét is, hogy ő teljes értékű nő. Ha az amputáció után már nem érzi magát igazi nőnek, akkor addig főleg a teste miatt érezte magát annak. A jövőben rákényszerül arra, hogy már ne csak a testi nőiességgel határozza meg magát. Az élet más tartalmai akarnak helyet kapni az életében.

Azok a nők, akik egyik vagy akár mindkét mellüket is kénytelenek voltak feláldozni a ráknak, és az amputációt sok évvel i túlélték, hatásosan számolnak be arról, hogy főleg tartalmi ' szempontból mennyire megváltozott az életük. Az amazonok mítosza sejlik fel a háttérből. Így válhat a veszteség eséllyé ; arra, hogy az ember rátaláljon új identitására. Egy olyan tartalomnak kellett helyet kapnia az életében, amely főleg saját magával, és nem annyira másokkal kapcsolatos. ;

Itt kell beszélnünk arról, hogy miért válhatott a mellrák a nők leggyakoribb rákos megbetegedésévé. A megbetegedések száma egyébként is döbbenetes módon növekszik. Magyarországon a daganatos megbetegedések a haláloki statisztikákban a második helyet foglalják el. A mellrák korai felismerésrendszere (72) és az operáció, amennyiben az első stádiumban elvégzik, a nők majdnem 90%-ának teszi lehetővé, hogy a következő öt évet visszaesés nélkül túlélje. Az óriási növekedési arányszámnak nyilvánvalóan egy, a mai nők életében és a mai modern társadalomban egyre gyakrabban fellépő problematikához van köze. A mellmirigy önmagában eddig nem volt olyan szerv, amelyet különös előszeretettel támadott volna meg a rák. Mint ahogy a bevezetőben már említettük, vannak olyan kultúrák, amelyek nem is ismerik a ráknak ezt a fajtáját. Természetesen a mell esetében egy kifejezetten érzékeny szövetről van szó. Más318

részt viszont i lyen érzékeny szövet az ember szájában is van, s ráadásul még egy sor rákkeltő anyaggal is kapcsolatba kerül. Mégis jóval kevesebbszer jelentkezik rák a száj nyálkahártyáján. A tejelő tehenek tőgye gyakrabban gyullad be, mint amilyen gyakran a nők mellmirigygyulladást kapnak, ennek ellenére a rákos megbetegedés náluk teljesen ismeretlen.

A specifikus helyzetet keresve nem nehéz felfedezni a saját női út elhanyagolását. Ennek az útnak semmilyen köze nem kell hogy legyen napjaink nőiességideáljához, és sokkal több keménységet és erőt követelhet, mint amennyi egyesek számára rendjén való lenne. Az a tény is beleillik ebbe a képbe, hogy az apácák átlagon felüli gyakorisággal betegszenek meg mellrákban. Meg kell gondolnunk, hogy mennyiben jelenti az apácarendi nővér hivatása a női út ellentétét. Valószínűleg azok az apácák betegszenek meg, akik nem a saját útjukat járják, mert nem elhivatást követve kerültek a kolostorba, hanem az élet elől menekültek oda. És talán azok is, akik bár hivatástudatból lettek apácák, de később elveszítették a kapcsolatukat a kolostori úttal, ám ennek ellenére ott maradtak. Mint ahogy elősegíti a rákot, ha az ember a kolostori élettel mintegy visszaél, ugyanis menekülésre használja, ugyanúgy meg is gátolhatja a kialakulását, amennyiben ez az élet az illető nőt a saját útjára viszi.

A betegségnek a lakosság körében való megoszlását tanulmányozva további érdekes összefüggéseket lehet ;elfedezni. Míg az apácák átlagon felüli gyakorisággal betegszenek meg mellrákban, azok a nők, akik fiatalabb éveikben több gyereket szültek, a legkevésbé érintettek. Amennyiben a szülések idején 25 évnél idősebbek voltak, máris megnő a rizikó. Azok a nők, akik csak 30 éves korukon túl szültek gyereket, már nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a gyerektelenek. Természetesen semmi értelme sincs annak, hogy ilyen statisztikák alapján fogjunk családtervezésbe. Ez azt jelentené, hogy a statisztikákat ok-okozati összefüggéseknek tekintjük, és ezzel félreértettük őket. Másrészt viszont meglehetősen megbízható jelzőszerepük van. Ezek szerint a korai gyerekszülés még mindig nagyon sok nő számára döntő az önmegvalósítás szempontjából, míg a nagyon késői gyerekszülés inkább egy kívülről elfogadott igénynek vagy egy racionális megfontolásnak felelne meg. Ezt támasztják alá a pszichoterápia tapasztalatai, ugyanis meglehetősen gyakran derül ki, hogy a modern életstí319


lus felszíne alatt még mindig ősrégi ideálok és minták élnek. ; Statisztikákat értelmezni mindig kényes ügynek számított. Még kényesebb, ha egy ilyen témáról és egy ennyire érintett korról i van szó. Azt viszont leszögezhetjük: annak ellenére, hogy az emancipációs mozgalmak azt hangsúlyozták, mennyire fontos az embernek a saját útját járnia, nem kell mindenben követni a nyomdokaikat. Ez a mozgalom bizonyult az elmúlt évtizedek talán legfontosabb mellrákmegelőző kampányának, ugyanis új (szabad) teret és lehetőségeket nyitott meg a nők számára. Ahogy azonban hatalmat kapott, az árnyéka is rögtön kirajzolódott. A mellrákot azzal lehet megelőzni, hogy saját nőies útjának járására biztatják az embert. Ebben a mon- ' datban mind a saját, mind a nőies szó hangsúlyos. A nőmozgalom azonban mégoly sok jogos követeléssel a zászlaján  egyre csak arra bátorította a nőket, hogy férfiak legyenek a , talpukon, és ezzel akaratlanul is leértékelte a női utat. Ahol a gyerekek, a konyha és a vallásosság szitoknak számít, sok nőnek esik nehezére, hogy megtalálja és értékesnek is tartsa az útját. Ezek a témák nyilvánvalóan mélyebben rögzülnek, mint amennyire a korszellem védelmezőinek az ínyére lenne. i

Aligha találunk olyan specifikus személyiségprofilt, amely ' mellrákra lenne predesztinálva. A probléma éppolyan egyéni, mint maga az út. Az elhagyott vagy a meg nem talált, de minden esetben a nem járt egyéni út problematikája azonban mindig áttűnik valamilyen formában. A növekvő csomó azt jelezheti az  anyasággal kapcsolatban, hogy itt olyasvalami nő, ami a valódi anyai szeretetet helyettesíti, valami hideg és veszélyes. A beteg éppenséggel olyan anya is lehet, mint amilyen a nagy könyvben ' meg van írva. Ha az anyalét nem szívből jön és csak eljátssza saját magának és a világnak a képeskönyvek anyafiguráját, akkor az nem az ő útja, és ezért veszélyessé válik a számára. Az anyai szeretet a maga önzetlenségében az isteni szeretetről ad valamelyest ízelítőt. Ha szívből jön, akkor mindent meggyógyító ír, de ha csak társadalmi normákat utánoz, akkor az életébe kerülhet az embernek. Ugyanezzel a problémával találhatja magát szembe a képeskönyv-nő, akivel ő maga és a partnere is szerfelett elégedett, mert annyira sikerült megközelítenie a női , ideált. Ám ha ez nem felel meg saját belső ideáljának, akkor az ő példaképszerű élete is rákgyanús. Maga a dinamikus, modern , nő sem automatikusan védett a mellráktól, ha csak látszólag csinálja azt, amihez kedve van. Ha mégoly sikeres démont játszik

is, ám valójában nem az, akkor éppolyan veszélyeztetett, mint az a szürke egér, aki annyira szeretne démon lenni, csak nem mer. A modern nő, aki azért "emancipálódott", mert manapság ez hozzátartozik a korszellemhez, de a szíve mélyén a klasszikus anyaszerepről álmodik, természetesen éppúgy a rizikócsoportba tartozik. Minden, ami a társadalmilag előre megadott sablonok szerint történik, aggasztó, mert aligha felel meg az ember saját alkatának. Aki azonban nem felel meg a saját alkatának és jellemzőinek, az veszélyesen él. Fennáll a veszélye, hogy a testébe süllyed az a vágya, hogy elüssön a fennálló normáktól, és ezen a szinten saját maga ellen fordul. Következésképp az a rák megelőzésének legjobb módszere, ha bátor életet él az ember, és a saját egyéniségének megfelelő utat járja. Az út teljesen egyéni, a cél azonban túlmutat az egyénen, és tökéletes.

Susya rabbi ezt mondta röviddel a halála előtt: "Ha a mennybe megyek, nem azt fogják tőlem kérdezni, hogy miért nem voltál Mózes. Hanem azt fogják kérdezni, hogy miért nem voltál Susya. Miért nem az az egyetlen lettél, aki csak te lehettél volna?"

Kérdések

1. Milyen szerepet játszik az anya témája az életemben? Elvárom-e, hogy anyáskodjanak felettem? Kielégít-e, hogy másokkal anyáskodom? Hogy állok a saját anyámmal, a saját anyaságommal ?

2. Milyen szerepet játszik a gondoskodás a számomra? Milyen motívumoktól hajtva gondoskodom másokról? Milyen érzéssel és milyen áron hagyom, hogy gondoskodjanak rólam? Tudnék-e saját magamról gondoskodni?

3. Milyen szerepet játszik az önállóság, illetve az emancipáció az életemben?

4. Mennyire engedem meg a mellemnek, hogy legyen? Merem-e jelképként bevetni?

5. Megtaláltam-e nőként az utamat? Haladok-e előre rajta? 6. Amit eddig éltem, az az én életem volt-e? Amit közeledni

látok magam felé, vajon az az én életem?

7. Hová kellene hogy vezessen? Mi az álmom? Mi a célom? 321

Találat: 2283