online kép - Fájl  tubefájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat onlinefedezze fel a legújabb online dokumentumokKapcsolat
  
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
  

DEGAS 1834-1917 (Élt 83 évet)

személyiségek



Fájl küldése e-mail



egyéb tételek

 
József Attila élete
Petöfi Sandor
DEGAS 1834-1917 (Élt 83 évet)
 
 

DEGAS 1834-1917 (Élt 83 évet)



Önmagát a modern élet klasszikus festőjeként határozta meg. Így szorosan véve nem tartozik az impresszionistákhoz, bár állandó kapcsolatban állt velük. Barátaival ellentétben határozottan visszautasította a plein air festészet technikáját, másfelől magasztalta a forma és a rajz értékeit, míg az impresszionisták ezt e két elemet a színhez és az árnyalatokhoz képest elhanyagolták.


Alapos humán tanulmányok után 1854-től Lamothe-nak, Ingres tanítványának a növendéke. Beiratkozik a Szépművészetek Iskolájába és a Louvre-ban tanulmányozza a képeket. Két alkalommal is jár Itáliában - kizárólag portréfestészetnek és történelmi festészetnek szenteli itt az idejét.

Sokat rajzol : „a rajz nem a forma, hanem az a mód ,ahogyan a formát látjuk”. Színei ez idő tájt visszafogottak, igen világos festményei szinte freskóként hatnak.




*Hilaire de Gas (1857)

*Parasztasszony: (1857)

*A Bellelli család :(1858-67) Degas apjának nővére Gennaro Bellelli-hez ment feleségül, akit unalmasnak és undoritónak tartott. Degas egész vázlat sorozatot készített a házaspárról. Bemutatja az egymást nem szerető pár házában uralkodó komor hangulatot. A feleség apjának halála is ránehezedik a családra. A lányok fehér köténye, a tapéta sápadt virágmintája és az arany képkeret sem tud egy kis fényt hozni a család módos, ám kétségbeejtően szomorú lakásába. Az elhunyt apja portréja elött álló nő nem leplezi szenvedését, tekintete a semmibe réved, ahol a halál leselkedik. A nő és két lánya hideg színekkel van ábrázolva, míg a férjnek meleg földszínei vannak, ez is erősíti 545f54f a  kettejük közötti ellentétet.

*A műgyűjtő (1866)

*James Tissot a műteremben: (1868) A két művész szoros baráti kapcsolatban volt, mindketten szerették az olasz reneszánsz művészetet, az elegáns öltözködést és viselkedést. Degas féltékeny is volt a nála két évvel fiatalabb pályatárs sikereire. Tissot mögött a falon Cranach: III. Frigyes-ről készített portréja és egy japán stílusú festmény látható. Tissot laza, fesztelen tartású modell, aki könnyedén fogja sétapálcáját, míg cilindere mellette az asztalon hever. Ez utal a dandy-s választékosságra és kifinomultságra.

*Monsieur és Madame Edmondo Morbilli


*Önarckép :(1854) Pályája korai szakaszában több önarcképet is festett, mindegyikükre jellemző ugyanaz a fürkésző és kissé szomorkás  tekintet. Állítólag egyes esetekben közvetlenül fényképről dolgozott

*Elegáns önarckép (1863)



*A spártai lányok kötekednek a fiúkkal :(1860-62) A kép témája Plutarkhosz-tól származik, aki részletesen leírja az ókori spártai lányok nevelésének módszereit. A konyhától és a családi fészek melegétől távol a futást, küzdést és a gerelyvetést tanulták. A kép három részre oszlik: a

lányok, a fiatal fiúk, és a háttérben a spártai jog mitológiai megalkotóját, Lükúrgosz-t körülvevő anyák láthatók.

*Semiramis felépíti Babilon függőkertjét

*New Orleans balsorsa (1865)



1865 körül megismerkedik Manet-val és az impresszionistákkal. Felhagy a történelmi kompozíciókkal, de nem mond le a klasszicizmusról. Világosabbá teszi palettáját, de nem hagyja el a sötét tónusokat és a sima ecsetkezelését vastagabbá változtatja. Modernségén főleg a pillanatképek és a japán metszetek együttes hatása érződik, s ettől kezdve születnek eltolt középpontú kompozíciói és rendkívül merész tördelései.

*Pagans és Auguste Degas arcképe: (1872) Az arcképet amelyen édesapja a spanyol gitáros énekét hallgatja, a művész egész életében megtartotta magának. A kép szomorú hangulatát a barnás árnyalatok, az énekes távolba meredő tekintete és a gitárjáról felbúgó lírai dallam is alátámasztja. Az apa térdére görnyed, fejét kiemeli a mögötte lévő zongorán álló nyitott kottafüzet fehérsége.

*Hortense Valpincon (1871)

*Nő krizantémokkal: (1865) A felvetések szerint Mme Valpincon-t ábrázolja, állítólag a kép eredetileg virágcsendélet lett volna, s csak később került az alak a jobb oldalra. Ennek ellent mond az a tény, hogy Degas-ra életének e szakaszában csöppet sem volt jellemző az ilyesfajta virágcsendélet, és nagyon szokatlan lett volna egy ilyen csendélethez ilyen bonyolult és összetett környezetet festeni, nyitott ablakkal, és aprólékosan kidolgozott mintás tapétával. A kép eseményre vagy cselekvésre is utal: a vizes kancsó azt sejtetei, hogy az ülő nő éppen a virágokat rendezte. Ám a nőalak elsősorban töprengő arckifejezése révén uralkodik a képen.

*Fiocre kisasszony a forrás c. balettben: (1867-68) A kép középpontjában ül maga elé meredt, mélabús tekintettel a táncosnő, hidegen világító világoskék ruha van rajta, mely mégjobban kiemeli melankóliáját. Meztelen lábát a patakba lógatja, levetett balettcipői mögötte hevernek. Párnára könyököl és a mögötte mandolinon játszó nő játékát hallgatja. A patak mellett egy vörös ruhába öltözött leány kuporog és önmagát nézi a víztükörben. A jelenet nem tűnik színpadon játszódónak, a természeti környezetbe való helyezést a patakból ivó ló is erősíti. 

*Madame Camus legyezővel: (1869) A modellt profilban mutatja kezében japán legyezővel. Meleg vöröses tónusok jellemzik a képet. A nő arca árnyékban van csak mellkasát világítja meg a kép jobb szélébe belógó ernyős lámpa.

*Énekpróba

*Abszint:(1876) A képen megörökített férfi Marcellin Desboutin, festő és vésnök. Degas Ellen André színésznő (Manet, Renoir és Degas gyakori modellje) társaságában ábrázolja őt, aki szomorúan ül egy pohár abszint mellett. Ezt az alkoholt pszichikai zavarok előidézőjének tartották. Degas tehát társadalmi színezetű témát választ, ami nála ritkaság számba megy. Meglepő módszerrel komponálja a lefestett jelenetet. A kép témája megfelel az impresszionisták körében gyakran megfordul  Emile Zola naturalista regényeinek. A mű realizmusa azt bizonyítja, hogy Degas érdeklődött korának társadalmi problémái iránt. A két ember nem néz egymásra és nincs köztük egyéb kapcsolat sem: a nő unottan durcás, a férfi mogorván tűnődve szívja pipáját, amely alighanem soha nem hagyja el a száját.

*Nők a kávéházi teraszon, este: (1877) A pasztellon négy unatkozó prostituált ül az egyik bulvár kávéházi teraszán, s minden jel szerint szakmai problémáikat vitatják meg; egyikük elgondolkodva kopogtatja ujjával a fogát - egy elemzés szeint azon bosszankodik, hogy az imént túl kevés pénzt kapott szolgálataiért. Degas évekkel később „túl cinikusnak és kegyetlennek” nevezte képét.

*Place de la Concorde (1876)









*Fellépés a „Des Ambassadeurs” kávéházban: Sok rajzot, pasztellt és grafikát készített, amelyek a kávéházat mutatják be, melynek kertjét esténként gázlámpák világították meg. A kép a sok párizsi által látogatott hely atmoszféráját tükrözi. Az előtérben az árnyékba merülő nézőteret és zenekart látjuk, beljebb pedig a megvilágított színpadot (mint az Operazenekar c. képnél). Az egész kompozíció fölött a vörösruhás énekesnő alakja dominál. Nagy és erős, mint az oszlop, amely mellett áll, a művészet és a mesterkéltség szentélyének a papnője.

*Operazenekar: (1870) A klasszikus kezdetekkel való szakítást illusztrálja, és a realista valamint a modern festészet irányába mutat. Degas, aki eddig antik ihletforrást kereső történelmi festő volt, határozottan belép a modern időkbe. A párizsi elit életét és szórakozását ábrázolja, bemegy a kulisszák mögé, összebarátkozik a zenészekkel. A fagottművész a barátja lesz és modellt ül neki. Más zenészekkel körülvéve ő a kép központi alakja. Azonban minden arc egyformán kifejező, expresszióval teli. Degas törekszik arra, hogy kifejezze mindegyiknek a jellegzetességét. A zenészek fölött táncoló táncosnők lába és szoknyája (mert a fejük nem látszik) is valószínütlen és tüneményes jelleget kölcsönöz a látványnak.

*A zenekar zenészei: (1870) A kép hasonló fromátumban és hasonló módon van megfestve, mint az Operazenekar. Degas szakít a színházi jelenetek körkép-szerű bemutatásának szabályával. Tudatosan újító nézőpontot választ, amely kontrasztokat okoz és megzavarja az arányokat. Ez határozottan modern jelleget kölcsönöz az egész kompozíciónak. A kép a sötét színekkel ábrázolt érett férfiak (zenekar) világának és a világos fényben fürdő fiatalság és nőiesség hatásának (balett-táncosnők) kontrasztjára épül. Nem portrék, hanem zsánerképek, Degas későbbi, a balett-táncosnők iránti festői rajongásának előrevetítői.

*Kesztyűs énekesnő (1878)

*A kutya dala (1876-77)

*New Orleans-i gyapotkereskedők: (1873) Degas 1872-től az USA-ban tartózkodik, de elege van a véget nem érő portrésorozatból, amelyet amerikai családtagjai kérnek tőle. Ezért kezd el dolgozni ezen a képen. Degas szívesen időzik nagybátyja irodájában, aki az előtérben látható gyapotmintával a kezében. A kereskedés közepén a festő testvére és veje ül a széken újságot olvasva. Bal oldalon másik testvére áll a pénztárablakra támaszkodva, lábát hanyagul keresztbe téve. A két fivér elegáns nemtörődömsége kontrasztban áll az élénken dolgozó többi ember alakjával, az öltönyök fekete színe éles ellentétben áll a gyapot, az ingek és az újság fehérségével. Ezek a határozott, de nem bántó kontrasztok az egész jelenetnek serény és komoly hangulatot kölcsönöznek. Ezt a benyomást erősíti a sima és precíz ecsetvonás.

*A pedikűr: (1873) A képet Luisiana-ból származó vázlatokra támaszkodva festette.


Sohasem nősült meg, s a nők iránti ambivalens kapcsolata néhány képén szembetűnő.

*A Manet házaspár: (1868) A nő felét letakarja egy hússzínű vászonnal. Manet a díványon közönyösen elnyúlik. A képet Manet saját kezűleg csonkította meg, felesége alakját, aki a zongoránál ül egyszerűen levágta.

*Enteriőr sarok: Vészjósló hangulat uralkodik a képen.

*A duzzogás: (1895) Egy festő, szobrász és annak ‘87-ben elhunyt feleségét ábrázolja. A képet mintegy vigasztalásként festhette barátjának. A barna ruhában ábrázolt nő szinte belekönyököl az egész képtérbe, mellette ülő férje mogorván elfordul tőle.



Azért ő sem marad érzéketlen a tenger és a tengerpart iránt, de még itt sem dolgozott „természet után”, a kompozíció jobban érdekelte, mint a motívum.

*Tengeri fürdőzés (1876)

*Tengerparton


Kb. 1874-től kezdve szándékainak jobb kifejezése érdekében, legfeljebb 5 darabból álló sorozatokat kezd festeni, hogy ily módon az értelmezés végtelenné tágítható területére tegyen szert. Így minden figyelmét a formára fordíthatja, az egyetlen témából kifejthető összes lehetőséget kutatja. Ezzel még inkább eltávolodott az impresszionistáktól, főleg Monet-tól, aki a maga sorozataiban azt próbálta bizonyítani, hogy a fényvisszaverődés nyomán minden dolog óráról órára változik.

Degas számára a művészet gondolkodás, s az értelem korrigálja a látást. Sorozatai ezért a szakadatlanul megújuló formák kimeríthetetlen tárházává válnak, korlátozás nélkül aknázza ki a ritmusok, az arabeszkek, az átérzett impressziók vizsgálatának összes lehetőségét.

Néhány portrén, kávéházi és színházi jeleneten kívül 5 sorozatot alkotott.:

1-Lóverseny

2-Vasalónők vagy mosónők

3-Kalaposlányok

4-Táncosnők

5-Aktok


Lóverseny képek

A lóversenynek már a témája is jelzi, hogy Degas hű maradt klasszikus törekvéseihez. A lovával egy testet alkotó ember szoborszerű mozgásának és ritmusának hajlékonysága lehetővé teszi a művész számára, hogy - a fényképeket is segítségül hívva - „deformálja” modelljeit.

*Urak lovaglása a start előtt: (1862) A Franciaországon végigsöprő anglománia hatására készült. A távolba vesző táj vízszintes elemeit hangsúlyozza míg a háttér közelebb eső részén a hírneves csipkeszövő központ gyárkéményei láthatók. A színezésen Courbet hatása érezhető s Courbet közvetítésével Gericault-é is, aki ugyancsak lelkes angol-barát volt.



*Zsokék a tribün előtt :(1866-68) Képét az élőben készített vázlatok alapján festette, de szobrokat is mintázott a lovak mozgásáról. Hatással volt rá Meissoiner: III. Napóleon a solferino-i csatában (1863) c. képe is. A festmény nyugalmat áraszt, annak ellenére, hogy a háttérben egy zabolátlan ló látható. A kép távol áll a lóversenyek lázas atmoszférájától, ahol a lovak galoppozását a nézők kiáltozásai kísérik. Degas a szünet pillanatait választja ki, hogy megragadja az állatok természetes, feszültségtől mentes testtartását.

*Versenylovak Longchampban (1875)

*Az edzés (1894)

*Lóverseny vidéken :(1869) Az előtérben a kocsikázásra készülő Valpincon családot látjuk. A háttérben a zsokék a füvön galoppozó lovakat figyelik.

*Lóverseny, amatőr lovasok: (1876-87) A kép a lóversenyek zaklatott, izgalmakkal teli hangulatát adja vissza. A jobboldalon levő zsokék csoportjának megvan a balodalon is a megfelelője: annak a lovon ülő, ívelt hátú lovasnak az alakjában, aki fehér gőzt kipöfögő vonat sebességével vágtat.


Vasalónők

A vasalónők vagy mosónők sorozata lehetővé teszi Degas számára, hogy a modern életbe transzponálja klasszikus emlékeit.

*Vasalónők ellenfényben (1874)

*Fehérneműt vivő mosónők (1876)

*Vasalónők :(1884) Degas a munkásnők tipikus gesztusait keresi. Így a művész a modelljeit mintegy meglepetés szerűen festi meg, anélkül, hogy modellt ültek volna. Hogy ezt a természetességet elérje, számos vázlatot és rajzot készített. Mélyrehatóan dolgozik az anyagon, úgy, mintha pasztell lenne. Ezzel érdes hatást ér el. A száraz, sűrű festéket közvetlenül a nyers, előkészítés nélküli vászonra hordja. A jobb oldalon látható munkásnőt, aki annyira ráhajol a vasalóra, hogy szinte kézzelfoghatóan érezzük az erőfeszítését szembeállítja a másik nővel, aki a nehéz munka fáradalmaitól kimerülve ásít. A mozdulata már-már közönségesnek tűnik.

Kalaposlányok

A kalaposlányok sorozata számszerűleg kevésbe jelentős. Itt is jó alkalmat talált arra, hogy újszerű és túláradó fantáziáról tanúskodó kompozíciókat hozzon létre. Kitűnően építi fel a sokféle, furcsa kalap és sapka igazi alakját - a formátlan formát. Ezek a festmények és pasztellek többségükben 1882 és 1885 között születtek.

*Kis kalaposlányok (1882)

*Kalapszalon

*A kalaposnőnél: (1882-86) Ezzel az olajfestménnyel fejezi be a kalaposlányoknak szentelt első pasztellsorozatát. A kép kompozíciója átlós vonalra épül mely elválasztja a kalapokat a kalaposnőtől és távolságot tart, amit a modellt nézegető nő pillantása is hangsúlyoz; kinyújtott kezében tartott kalapmodell „lemegy” a képről. A kalaposnő alakja kissé el van tolva a vászon közepéhez viszonyítva. A festő az előtérhez és a kalapokból, szalagokból álló nagyszerű csendélethez képest kissé beljebb helyezi el. A nőt teljesen leköti az új modell képszítése. Kissé hátradől könyökével az asztalra támaszkodik összeszorított szájában pedig egy gombostűt tart. A határozott arc kibontakozik a szigorúan begombolt gallérból és világos foltot alkot, alapjában véve a kalapok és a szalagok anyagához hasonlót. A kesztyűs kéz elárulja, hogy a nőt először mint klienst festette, nem eladónőként.



Táncosnők

A táncosnők fontos és változatos sorozat, újból tanúbizonyságot tesz klasszicizmusáról. Degas az operai táncosnőket választja témául, nem pedig a kávéházak vagy a mulatók kán-kán táncosnőit. Egyszerre akarja kifejezni a pillanatot és a tartalmat : meghosszabbítja a pillanatot, hogy állandóvá tegye. A szín fontossága megközelíti a rajzét. Már csak pasztellel dolgozik, s ez lehetővé teszi számára a formák és a reflexek szélesebb vonásokkal, nagy felületek bevonásával történő ábrázolását. A fényszórók erőteljes színében az árnyalatok és a festett felületek anyagtalanokká válnak.

A táncosok mozdulatait felbontotta és a formát hallatlan expresszivitással újraalkotta, amivel azt a képzetet nyújtotta, hogy a tánclépés általában pontosan olyan, amilyennek festette. Másfelől a tudatos véletlen alkalmazásával, a meredek vágásokkal, amelyek akár félbe is metszhették a figurát, bevitte a képbe, ha nem is az esetlegességet, de a töredékességet, amivel érzékeltette a jelenet folytathatóságát. Az egyensúly és az egyensúly nélküli szédületben tartotta figuráit.

„Miért fest táncosnőket?” -kérdezi Degas-t egy amerikai műgyűjtő. „Mert csak náluk találom meg az ókori görögök gesztusait...” -feleli a művész aki nem titkolta az antik szobrok iránti rajongását.

*A táncóra: (1871) Ez az első jelentős balett-tárgyú képe. Az olajjal fára festett kis méretű kép meglehetősen kopott helységet ábrázol az opera régi épületében, ahol egy csapat táncosnő egyéni lépéseket próbálgat. A tükörnek háttal álló központi alak Joséphine Gaujelin, aki többször állt Degas-nak modellt a műtermében. A mesterről mindössze annyit tudunk, hogy Az opera zenekara c. képen is látható. A helység félhomályos megvilágítása, a táncosok tömörítése a kép bal oldalán, a hagyományos vizeskanna a flamand enteriőrök hangulatát csempészik a képbe.

*Balettiskola az Operában: (1872) Újra bámulatba ejtő látószöggel találkozunk. A parkett ferdének tűnik. Az első síkban pihenő táncosnőket hátulról látjuk. A háttérben a tanár figyelmét a terem belsejében levő tanulóra összpontosítja. A színpad realizmusa jól illik a különböző pózókban, munka közben és a pihenés idején megragadott alakok összeállításához. A bal oldalon a sárga masnis táncosnő a pianínón ül és egyszerűen vakarja a hátát. A habos sziknyák csillognak a szelíd fényben, amelyben a színházterem úszik. A fény kiemeli az atlasz balettcipők ragyogását. A professzor szerepét a körülötte, a padlón képzett üres félkör domborítja ki. Az egész alak dominál a bemutatott jelent felett, és a kép kompozíciós tengelyévé válik.

*Balett próba a színpadon :(1874) A kritikusok ezt az egytónusú képet rajznak minősítik nem festészetnek. Ezt a Degas életművében egyedülálló remekművet pontos rajzolás és a szürke szín teljes skálájának precizitása jellemzi.

*Táncosnő virágcsokorral a közönséget üdvözli: (1878) A színpad színházi megvilágítása eltorzítja a táncosnő arcát, irreális szörnyű álarcra emlékezetet. Az eltorzult arcocskán látható elragadtatás végkimerüléssel keveredik, ami a színházi világ ellentmondásait szimbolizálja. A kontúr nélküli ködös tüllszoknyák kontrasztban állnak a nem természetes pózokban elhelyezkedő lábak  karikatúrába illő vonalával. A hatalmas sáfrányszínű ernyők színe erős hangsúlyt kap.



*Táncosnők a korlátnál

*A színfalak mögött

*Maszkos táncosok belépője

*Balettcipőjét igazító balerina

*Táncosnő a színpadon: (1876-77) Georges Riviére kritikus a kép realizmusát dicsérte, míg későbbi bírálói a természetfeletti jellegét emelték ki. A kulisszák mögül a táncosnők és egy férfi nézi a prímabalerinát. Csak fej nélküli testek, a figyelem teljes egészében a balett-táncosnőre összpontosul, aki elragadtatva meghajol a közönség előtt. A pasztell réteg alatt egy monotípia van.


Aktok

Utolsó sorozata az Aktok. Modelljei testtartását, természetes könnyedségét a legegyszerűbb pózokban ábrázolja. Újból felfedezi a nő legtitkosabb életét, szemérmességét és szemérmetlenségét. A teljes élet igéző látványát teremti meg.

A képeken többnyire nem látszik az arc, ami a mozdulatokból következik. Az elszemélytelenített nő Degas egyik találmánya. Ez a kor lelki kiüresedésének az elszomorító jele, hiszen arról a 19. századi tényről szól, hogy az ember immár elfelejtette azt a bibliai igazságot, hogy „a test a lélek temploma”.

Degas-t a mozgásban is a dolgok változatlan lényege, illetve a mozgásfázisoknak teljessé való összerakhatósága érdekelte. Sokat merített Muybridge fotótanulmányaiból.

Ezek az aktok nem a szabadban, a nap rájuk zúduló fényében tárulkoznak ki, hanem be vannak szorítva egy szoba vagy egy fürdőszoba sarkába, ahol nem kitárulkoznak, hanem összegubódzódnak, mint egy cserebogár. Legtöbbször felülnézetből látunk rájuk, mosakodnak vagy kilépnek a nagy kerek fürdőtálból, a tube-ből, törülköznek és fésülködnek, tehát a tisztálkodás csak maguknak szóló szertartását végzik.

Az ábrázolásuk mentes az ún. kukkolló attitűdtől, minden pátosztól. Degas ezzel új ikonográfiai típust teremtett, amelynek legavatottabb folytatója Bonnard lesz.

Képeiben az aktot megfosztotta női nimbuszától, hiszen a szó fizikai értelmében is a legalacsonyabbra rántotta le, amikor a földhöz oly közeli tárgyakat: mosdótálat, a fürdőlepedőt és a szőnyeget tette meg a testével érintkező környezetnek, ami megfelel annak a véleménynek is, amelyet modelljeiről mondott:

„A nő általában csúnya.”

„A nőt túlságosan is állatnak tekintettem.”

Az átszellemítettség kihull a női testből, de beköltözik a festői anyagba, hogy a képi formának olyan szuverenitást adjon, amelyért a 20. század művészeinek keservesen meg kell majd küzdeniük.


*Fésülködő nő (1890-92) Megkéri barátja feleségét, engedje meg, hogy megfigyelhesse, hogyan fésülködi egy fiatal nő. A festő analizálni akarja gesztusait. Később a haj témája nem hagy nyugtot neki. Elbűvöli néhány frizura színe, árnyalata.

*A toilette

*Az ülőkád

*Fürdő után lábát törlő nő (1886)

*Fürdő után nyakát törlő nő (1898)

*Fürdő közben nyakát mosó nő: (1886) Ehhez a témához többször visszatér. Felhasználja és különböző módon interpretálja a hagyományos mosakodó nő témáját. Az atlasz-finom bőr visszaveri a fényt, a hát és a váll ívelt vonalának természetes harmóniája gyönyörködtet.

*Frizura (1895)


Az utolsó éveiben látása gyengült. Degas ekkor szobrászattal is foglakozott : viaszból mintázott meztelen nőket vagy lovakat. Degas leggyakrabban akkor érzi szükségét a szobrászkodásnak, amikor új képet alkot. De a szobrászt iránti lelkesedés az ő esetében túlmutat az egyszerű előkészítő munkán. A ‘90-es években viaszból készült munkái önálló műalkotásokká válnak. A fémrudakból és kapcsokból álló bonyolult vázszerkezetek megtartják a szobrokat a kiválasztott pózban.

A festő halála után műhelyében közel hetven törékeny viaszmodellt találtak, melyeket 1921-ben egy öntőmester viaszveszelytéses technikával bronzba öntött, és ezek találhatóak a múzeumokban.

*A táncoslány

*Jobb lábát néző táncosnő: (1900) A reggeli fürdő c. pasztellkép nőalakjára emlékeztet. Ennak a témának egy másik változata is fennmaradt, zöld viaszból kiöntve.

*Bal lábán álló táncosnő: Degas megkísérelte, hogy vegyítse a pillanatfelvételt és a vég nélküli műtermi munkát : az impressziót elmélyült tanulmányokba zárta, a pillanatot pedig a megfontolt akarat tartósságába.




1917 szeptember 27.-én tüdőgyulladásban halt meg teljesen vakon.

Degas kései műveinek pompás színvilága jelentős hatást gyakorol a Nabis-kra, fauves-okra és a szimbolistákra. Matisse Fésülés c. képe bemutatja a Degas által a 80-as évek végén bevezetett, a színek szerepére vonatkozó, újfajta értelmezést. Ugyanebben az irányban halad Redon, aki fényhatásokban gazdag onirikus pasztelleket készít, valamint Maurice Denis, aki mestere tiszteletére 1904-ben elkészíti Degas és modellje c. képét.

Találat: 3139