A VARGA, A SZIKRA ÉS A BAB
Egyszer volt a világon egy varga, egy szikra
és egy bab, ezek mind a hárman elmentek utazni. Útközben egy víz mellé értek,
de nem tudtak rajta átmenni, mert csak egy szalmaszálból volt a híd.
Tanakodtak egy darabig,
A SZÁLLÁST KÉRŐ RÓKA
Egyszer egy vén róka nagyon megéhezett egy kis
pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá csapta, és elindult vele
világgá.
Ment, mendegélt, míg estére egy gazdaember
házához nem ért.
Bekopogott, és amikor meg
A PIPA NÓTÁJA
Elvesztettem pipa-dohány-zacskóm,
a csutorám, acél-kova-taplóm,
a csillagok taligára ültek,
egész éjjel mindig jöttek-mentek,
mégse találták a dohányzacskót,
a csutorát, acélt-kovát-taplót.
Három hétre mind előkerültek,
A FIATAL PÁR ÉS A KOTLÓS
Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét
országon is túl, volt egy szép legény. Elvett feleségül egy szép leányt, de
olyan szegények voltak mind a ketten, hogy egyiknek sem volt semmije, csak
annyi ruhája, amennyit felv
A KEREK KŐ
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon
innen, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr, volt egy
szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony,
mikor volt kenyér az asztalfiáb
A MEGSZÁMLÁLHATATLAN SOK JUH
Volt egyszer, hol nem volt, volt a világon egy
ember, annak volt egy nagy juhnyája, ezt a juhnyájat át kellett neki hajtani
egy keskeny hídon.
Hajtotta, hajtotta, hajtotta, de a juh nagyon
sok volt, a híd meg ige
EGYSZEMŰ, KÉTSZEMŰ, HÁROMSZEMŰ
Volt egyszer, hol nem volt egy asszony, s
annak volt három leánya. A legnagyobbiknak volt három szeme, a közbelsőnek egy,
a legkisebbiknek kettő.
Egyszer az asszony elhatározta, hogy férjhez
adja a leányait. Jö
A SZEGÉNY CSIZMADIA ÉS A SZÉLKIRÁLY
Annyi gyermeke volt egy csizmadiának, mint a
rosta lyuka, még eggyel több. A szegény ember éjet és napot eggyé tett, úgy
dolgozott, hogy ezt a sok gyermeket eltarthassa.
Történt egyszer, hogy egy gazdag emb
TÜLÖKVÁR
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren
is túl, az üveghegyeken is túl, még azon is túl, ahol a kis kurta farkú disznó
túr, túlonnan-túl, innenen-innen élt egy igen-igen gazdag király.
Egyszer ez a király, amint ott ül
A BOLONDOS LEGÉNY
Volt egyszer egy szegény ember, aki holta után
három fiára egy bikát hagyott.
A fiúk úgy egyeztek meg, hogy mind a hárman
építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé legyen.
No, építenek is: a két nagyobb oly
KACOR KIRÁLY
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s
annak volt egy macskája. Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy
minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony
megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer,
A CSIZMADIA DISZNÓJA
Volt egy csizmadia, akit Györgynek hívtak.
Ennek a csizmadiának volt egy disznója, amelyik a csordába járt. Amikor a
csordából jött haza, mindig azt mondta:
- Gyuriii... Gyuriii... Gyuriii!...
A csizmadia ezt sehogy se
A SOVÁNY EMBER KÖVÉR MALACA
Volt egyszer, hol nem volt, még az
Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy nagyon sovány ember. Ez a sovány
ember nem volt több, mint három mázsa.
Ennek a sovány embernek volt egy nagyon kövér
malaca. Ez a ma
A FURULYAVEVÉS
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon
is túl, volt egy gazdag, büszke, ágáló ember. Egyszer elküldte a két kisfiát a
szomszéd faluba a vásárba, hogy vásároljanak maguknak egy-egy furulyát. Az
ember tudta, hogy egy-egy fur
VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon
is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal
túl, volt egyszer egy király s annak két fia.
Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit
f
A SZEGÉNY EMBER ÉS A RÓKA
Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a
szegény embernek két ökröcskéje s egy kicsi szántóföldje volt minden
gazdagsága. Ez a föld is messze, kint az erdő szélén volt; mikor termett
gabonát, mikor nem. Elmegy egyszer a
A LUDAK A SZŐLŐBEN
Mikor egyszer a ludak a szőlőbe mentek, egy
sánta közülük az ároktól nem tudott bejutni. Fel-alá járkál az árok mentén, s
azt kiabálja:
- Kata te, Kata te, hol mentetek be?
De jön ám a csősz, s megostorozza a ludakat.
A
ICINKE-PICINKE
Volt a világon egy icinke-picinke kis asszony,
annak az icinke-picinke kis asszonynak volt egy icinke-picinke kis tehene; azt
az icinke-picinke kis tehenet megfejte egy icinke-picinke kis sajtárba; abból
az icinke-picinke kis saj
A KECSKE-KATONASÁG
Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét
országon is túl, volt egy szegény fiú. Annak a fiúnak kicsi korában elhalt apja
is, anyja is, csak ő maradt egyedül. Szegény volt, nem volt senkije-semmije, s
ő szegény feje beállott p
A PULYKA BESZÉDE
A pulyka nem is szól, hanem pityereg. A jérce
fázékonyan, kicsinyeit vezetgetve azt pityergi:
- Csak így élünk, csak-csak-csak!
Erre a fiak felelik:
- Még egy ki-csit-csitt-csitt-csitt!
Ekkor berzengésre fogja a pulyk