A tengerjogi viták rendezése

Az 1958. évi genfi tengerjogi egyezmények - a kodifikációs gyakorlattal összhangban - nem rendelkeztek az egyezmények értelmezésével és alkal­mazásával kapcsolatos viták nemzetközi bíróságok keretében való rende­zéséről, elintézéséről. E feladatot egy önálló, ú 242i87c n. fakultatív jegyzőkönyvre bízták, mely a dolog természete szerint csak az ebben részes államokra rótt kötelezettségeket, így gyakorlatilag a bírói rendezés hiányát jelentette.

Az 1982. évi tengerjogi egyezmény viszont elvileg bevezeti a tengerjogi viták kötelező bírói rendezésének elvét, az erre vonatkozó szabályok meg­állapítása a tengerjog fejlesztésének fontos és pozitív része. Jogi eszközök­kel kíván gátat vetni a tengerek és erőforrásaik birtokbavételére irányuló egyoldalú lépéseknek, ezzel párhuzamosan biztosítani kívánja a tengerek szabadságát, valamint a tengerparttal nem rendelkező és hátrányos földrajzi helyzetű államok jogait.

Az 1982. évi egyezmény XV. része azzal kezdődik, hogy emlékeztet a vi­ták békés rendezésének általános kötelezettségére, a vitarendezés módjai­nak szabad megválasztására, a megelőző diplomáciai tárgyalások folytatásának kötelezettségére, végül kimondja azt is, hogy a felek mindig megegyezhetnek vitájuk egyeztetés alá bocsátásában is.

A tengerjogi viták elintézésének fórumai a következők:

Az ENSZ Nemzetközi Bírósága

A Nemzetközi Tengerjogi Törvényszék, mely 1966-ban kezdte meg működését Hamburgban, miután a szerződő felek értekezlete megválasz­totta a 21 bírót. (Keretében működik a tengerfenékkel és tengeri altalajjal kapcsolatos vitákat rendező, a Törvényszék tagjaiból álló 11 tagú tanács.); A törvényszék már meghozta első ítéletét (Saiga ügy).

Az általános választott bíróság, melynek listájára minden szerződő fél 4-4 tagot jelöl, és e listáról hozzák létre ki az eljáró választott bíróságot az alábbi módon: minden fél 1-1 tagot nevez ki, a további 3 tagot, ide értve az elnököt is, pedig közösen választják ki. Ha a felek nem tudnak megegyez­ni, vagy valamelyik fél nem nevezi ki bíróját, akkor a törvényszék elnöke veszi át ezt a feladatot.

A különleges választott bíróság a halászat, a környezetvédelem, a ten­geri tudományos kutatások és a hajózás ügyeiben jár el és a felek által ki­jelölt - 2-2 - szakértőinek listájából áll, a konkrét ügyben 3 tagú választott bíróság jár el, melynek tagjait külön-külön, illetve közösen választják, a ki­jelölés elmaradása, illetve a közös megegyezés hiányában az ENSZ főtitká­ra jár el.

Az egyezmény kötelező hatályának elismerése alkalmával az állam kö­teles nyilatkozni arról, hogy mely bíróság joghatóságát fogadja el. Ha a vitá­ban álló felek nyilatkozatukban ugyanazt a bíróságot jelölték meg, ak­kor az ügyben a dolog természete szerint ez a bíróság jár el. Ha a felek különböző bíróságot választottak, pl. X állam a Nemzetközi Bíróság jogha­tóságát fogadta el, Y állam pedig a Nemzetközi Tengerjogi Törvényszéket, akkor az ügyben az általános választott bíróságnak lesz joghatósága.

Az általános választott bíróság ezen reziduális joghatósága érvényesül akkor is, ha a fél vagy felek nem tettek nyilatkozatot.

Az ún. montreux-i formulának köszönhető rendkívül összetett és bo­nyolult rendszert tovább nehezítik az általános alkalmazású eljárási szabá­lyok, olyanok mint ideiglenes óvóintézkedések előírása vagy a hajók vesz­teglésének feloldásával kapcsolatos azonnali intézkedések.

A kötelező bírói elintézés rendszerébe tartozik minden - az 1982. évi tengerjogi egyezmény értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos - vita, melyet a felek bármelyike egyoldalúan valamelyik bírói fórum elé terjeszt. Ezen általános bírói joghatóságot azonban különböző kivételek korlátozzák:

A bíróság az egyik fél kérelmére vagy ex officio előze­tesen határozhat arról, hogy a kereset nem jelenti-e a jogi eljárással való

visszaélést vagy prima facie jogalap nélküli. Ezen - az emberi jogi szerző­désekből átvett - elő-előkérdés felvetése, mely mellett továbbra is élni le­het pergátló kifogásokkal, nemcsak nehezítheti a vita bírói elintézését, de tisztán jogi szempontból is bírálható.

. A kötelező bírói elintézés objektív korlátozása az, hogy ki vannak véve alóla a parti állam szuverén jogával és joghatóságával kapcsola­tos viták. A gyakorlatban ez a parti tengerrel, a csatlakozó övezettel, a kizá­rólagos gazdasági övezettel összefüggő viták kizárását jelenti, viszont nem alkalmazható a tengerszorosokra, a szigettengerre, a nyílt tengerre, a ten­gerparttal nem rendelkező államok jogára. A tengerjogi egyezmény ugyan­akkor alkivételeket is megállapít, ami visszatérést jelent a kötelező bírói út­hoz, jelesül a tengeri közlekedés szabadságával kapcsolatos ügyekre, a tengeri környezet védelmére.

Felemás megoldást jelent az, hogy a halászati ügyek és a tengeri tudomá­nyos kutatással kapcsolatos ügyek kötelező egyeztetés alá tartoznak.

. Szubjektív kivételre ad módot az, hogy egyoldalú nyilatkozattal további ügyek is kivonhatók a kötelező bírói elismerés köréből, melyre az alábbi területeken kerülhet sor: egyes tengeri térségek delimitációja, valamint az öblökkel és történeti jogcímekkel kapcsolatos ügyeknél, mely esetekben kötelező egyez­tetést kell alkalmazni és egyéb feltételek is vannak, katonai tevékenységeknél, azokban az esetekben, melyekben a Biztonsági Tanács gyakorolja hatáskörét.

A tengerjogi viták kötelező bírói elintézése rendszerének áttekintése után az a következtetés adódik, hogy e viták többsége, ide értve a legsúlyo­sabbakat is - a felek megegyezésének hiányában - nem kerülhet nemzet­közi bírói fórum elé, mely hiányt csak részlegesen orvosolja a kötelező egyeztetés kiterjesztése.