|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
kategória |  |
||||||||
|
|
||||||||||
 |
 |
|
|
|
|
|
||
|
|
Játék, rajz, beszéd fejlôdése
Játékfejlődés:
A 3 - 4 hónapos csecsemő mozgatja a kezét, az ujjait, ha rövid ideig is, de már bizonyos szabályossággal. A fél éves perceken át ismétli a hangolnak egy és ugyan azt a modulációját, a tíz hónapos derűs figyelemmel húzogatja saját lábait. Játszik. Tíz évesek kavicsot dobálnak az udvaron: meghúznak egy vonalat, felváltva dobnak, s aki a vonal megjelölt közepébe talál, az nyer. Ez a bonyolult szabályrendszerhez kötött tevékenység éppen úgy játék, mint ahogy játék lehet a csecsemő kézmozgatása, hangadása is.
Nincs a gyermeknek olyan élménye, ami ne válhatnék bármikor egy játék kiindulásává.
A gyermeknél minden lehet játék. De nem minden az. Sőt, egy formájában, gesztusrendszerében azonos viselkedés is lehet egyszer játék, másszor céltudatos, helyzetmegoldó cselekvés.
A játék önmagáért való. Maga a ténykedés, maga a manipuláció, maga az elképzelés szerzi a gyermeknek az örömet. Nem pedig az, hogy egy szükséglete vagy egy vágya kielégült. A játék nem szükségleti kielégülést hoz, hanem feszültségcsökkentést eredményez.
A gyermek játékát olyan örömszínezettel határoztuk meg, amely nem annyira a kielégülésnek, mint inkább az átélésnek, nem a teljesülésnek, hanem az 222f56c önmagáért való tevékenységnek az öröme.
A csecsemő első játékai a szájhoz kapcsolódnak: játszik a nyálával, ismételgeti a szopó mozgást, játszik a hangokkal.
Második életévében szinte diadalmas örömmel gyakorolja a járást. Később, az ugrást próbálgatja, ugyanilyen feszültséggel. Ezek az örömteljes gyakorlások végigkísérik az érzékszervi-mozgásos összerendeződés folyamatát.
Élvezi, hogy a bútorok és kerítések peremén meg tud állni, vagy végig tud menni, örül a saját mozdulatainak, és annak, hogy "sikerült".
A 8 év körüli gyerek, beszédkészsége, érdeklődése, viselkedési szabályozottsága révén már képes arra, hogy tartós és intim kapcsolatot létesítsen egykorú társaival.
Kezdetét veszi társas szinten egy funkció gyakorlása, amelynek majd a baráti kötődés és a közösségi összetartozás változatos megélése és tudata lesz az eredménye.
A 8 éveseknek ez a funkciójátéka fiktív barátságokban, képzeletbeli csapatok és intézmények eljátszásában nyilvánul meg.
A játéköröm sokféle forrása közül az egyik legdúsabb, már megjelent, de még be nem gyakorolt funkciók - készségek, viselkedési formák - feszültségének öncélú elvezetése.
Ezzel rendszerint együtt jár egy másik fajta öröm, az "én csinálom" , az "én idézem elő" öröme.
Egy másfajta örömforrása a játéknak a ritmusosság: gesztusoknak, mozgásoknak, szavaknak a szabályos megismétlése.
Másfél éves kortól minden játékban kisebb-nagyobb szerep jut az utánzásnak, mint örömforrásnak.
Másfél-két éves kortól kezdve a gyerekek spontán játékait az állandó utánzási készenélt is jellemzi.
Mindent utánoz, amit lát, és megjelenít. Képzeleti mintára utánozhat mindent, amire gondol. Az utánzás öröme jelzi, hogy itt a feszültség oldásáról van szó - a gyerekekben kíváncsiság él minden iránt, ami rajtuk kívül van. Óvodáskorban ez főként a közvetlen környezetükre terjed ki, iskoláskorban egyre inkább a távolira, az ismeretlenre, a kalandosra, az idegenre.
Az utánzás mindig a képzelet mozgósítása. Ez azonban sohasem lehet teljes. Ahol a gyermek a játékban utánoz, ott kettős tudatállapot is van.
Az, hogy a homoktorta nem megehető, nem pontosan ugyanaz a kettős tudat, mint az, hogy a király "levegő", vagy, hogy a tank kormányzása közben sem felejtem el, hogy iskolás vagyok.
Az illúzió is örömforrása a játéknak, mert csökkenti a játékot kísérő tudat feszültségét.
Táplálhatja a játékot a titok feszültsége (rejtekhely), a humor, a kicsinyítés, az átváltozás öröme és még sok egyéb is.
Feszültséglevetető és így örömforrás lehet a játék tartalma is.
A "szülők veszekedése" bekerül a papás-mamás játékba, a gyerek újra meg újra lejátssza, ezzel csökkenti az élmény kínos feszültségét, megszelídíti a hozzá tapadó indulatokat.
A gyermek játéktémái között gyakoriak a félelmetes, erőszakra utaló, agresszív mozzanatok.
A gyermekjátékoknak a tematikája is feszültség-levezető; elősegíti a konfliktus csökkentését, lehetőséget ad a gyerek helyzetéből adódó nehézségek kompenzációjára, feldolgozatlan vágyak megélésére szerepcserével.
A kicsiknél a cselekvés, a nagyobbaknál a tárgy, a legnagyobbaknál a szerep hordozza a témát.
Igazodni kell ahhoz a viselkedési rítushoz, ahhoz a cselekvési sorrendhez, amit a szerep sémája magában foglal.
Rajzfejlődés:
A gyermekrajzokat főként abból a szempontból elemezték a gyermeklélektanban, hogy miként jut bennük kifejezésre a képalkotásnak, a világról való ismeretek feldolgozásának a fejlődése.
A gyermek általában 2 -2 és fél éves korban tud már ceruzát fogni, és fölfedezi, hogy az nyomot hagy a papíron. Még nem is a papírra kerülő vonalaknak örül, hanem a mozgás, a mozdulat az, ami örömet szerez neki. Ez a rajzolás előfoka.
A gyermek a kész firkának főként a környezet kérdései nyomán kezd jelentést adni.
Lassanként hozzászokik ahhoz, hogy a firkáláshoz jelentés tartozik, s már nem utólag, hanem közben is mondogatja, hogy mit rajzol. Ez azonban még nem a valóság ábrázolásának az igényét fejezi ki. A gyermek firkál, játszik azzal, hogy a ceruza mozgása nyomán vonalak maradnak a papíron, s ehhez a játékhoz hozzá tartozik az, hogy közben valamilyen jelentést ad a firkának. De a vonalak és a jelentés között még nincs tartalmi összefüggés.
Hároméves kora körül jelenik meg a rajzaiban az ábrázolás szándéka.
Tagolatlan egészet lát és él meg, de lerajzolni azt amit lát, csak részletről részletre haladva tudná. Csakhogy az ő szinkretikus szemléletében az is önálló egész, amit mi részletnek látunk.
Aránytalanság.
Az érintkezés és a bennefoglalás adekvát ábrázolására a gyermek nem képes. A kalap a fej fölött lebeg.
Az irányok gyakran véletlenszerűek.
Ezek az ábrázolási furcsaságok a gyermeki szemléletnek azt a sajátosságát tükrözik, amelyet juxtapozíciónak nevezünk. A tárgyaknak és a dolgoknak nincs meg az a szemléletes rendje, ahogyan a felnőtt látja a világot. Csaknem bármely elrendezésben érvényesek, viszonyítás nélkül. Az ember akkor is ember, ha a feje külön van a törzsétől, a mozdony akkor is mozdony, ha teste magasan a kerekek felett lebeg.
AZ 5. életévében a gyerek már leküzdte az alapvető technikai nehézségeket, s a juxtapozíciós személeti módon is nagyrészt túljutott.
Növekszik a valósághű ábrázolások igénye.
A szemlélet alá van rendelve az ismeretnek. Luqet nyomán a rajzolásnak ezt a szakaszát intellektuális realizmusnak nevezik, mert a gyerek a valóságnak megfelelően rajzol, csakhogy nem úgy rajzolja a dolgokat, ahogyan látja őket, hanem azt adja vissza, amit tud róluk.
Az ábrázolt tárgyak gyakran átlátszóak.
Az ábrázolás több szempontú. Mintha a dolgokat egyidejűleg több nézőpontból lehetne látni
A rajtokon kiemelt, emocionálisan felnagyított részleteket látunk. Pl. óriási hajkoronát vagy fejdísz, akkorát, mint maga az ember.
A gyermek ábrázolásmódját 9 éves kortól egyre inkább a szemléleti realizmus jellemzi.
Az elkanyarodó úttal a gyerek a messzeséget ábrázolja, így fejezi ki a mélységet.
Más gyerekek dombábrázolással igyekeznek kimunkálni a rajz mélységét.
Az ideovizuális ábrázolás időszakában, az 5 - 8. életévben készült gyerekrajzok gyakran keltik bennünk az esztétikum élményét.
Mozdulatai dinamikusak: a lendület folytán túlszaladó vonalak, a vastag ecsetvonások arányeltolódásokat hoznak létre, s víziószerűvé teszik az ábrázolást.
Egy 7 éves gyerek fél attól, hogy intézetbe adják. A rajzain a szorongást az fejezi ki, hogy fekete épületekre óriási kaput rajzol.
A túldíszítés, a rajz cirkalmazása gyakran nem más, mint érzelmi megtapadás egy témánál.
A furcsának és a csodálatosnak a közege, ennek valóságigényű ábrázolása (konkrét utalás konkrét élményre), a sűrítés korlátlan lehetősége - közös jegyei ezek az ideovizuális szakasz esztétikus gyermekrajzainak és a szürrealistaábrázolásnak.
Beszédfejlődés:
Az újszülött első hangjai élesek, tagolatlanok. Magánhangzók - hosszú, elnyújtott á, oáá, áooo -, amelyek gyakran keverednek "h" hangokkal.
A kezdetben egyetlen indulati színezetet kifejező hangok lassanként változatosabb feszültségeket kezdenek jelezni. A második hónapban a csecsemő környezetében élő személyek már meg tudják különböztetni a kínos érzést, a segítség igényét kifejező sírást és a nyugalmi helyzetet kísérő örömhangokat.
A hangadás még sokáig nem önálló megnyilvánulás, hanem egy globális reakciónak a része.
A harmadik hónap végéig semmi sem mutat arra, mintha a gyerek összefüggést élne meg hangképző mozgásai és saját hangjai között, amelyeket hall. A harmadik hónap vége felé a csecsemő már kezdi fölfedezni a kapcsolatot hangképzése és hallása között.
Kezdetét veszi a játék a hangképzéssel, a gagyogás, amely a 4 - 5. hónaptól kezdve mászás kezdetéig a gyerek egyik kedvelt tevékenysége.
A gagyogásnak és a hangokkal való játéknak maga az artikuláció az anyaga: az a mód, ahogyan kilégzéssel, ajakmozgással, a nyelv elhelyezésével különféle hangok jönnek létre.
A gagyogás hónapjaiban több mint 200 féle hangot ad. Csecsemőink a magyar nyelvben nem létező mély torokhangokat, francia nazálisokat, afrikai csettintőket szólaltatnak meg.
A gagyogó csecsemő minden hangot kipróbál, amit hangképző szerve létre tud hozni. De azok a hangok, amelyeket környezetében nem hall, kiesnek; a környezet beszédében előfordulók viszont rögzülnek.
A gagyogó hangokból folyamatos, hosszú sort képez, s olyan hanglejtéssel, olyan ütemben, kicsit olyan arckifejezéssel is "mondja", ahogyan a felnőttek beszélnek.
A 6. hónapban már a beszéd megértése is kezdetét veszi. Elsőnek a gyerek a hanghordozás érzelmi színezetét különbözteti meg.
A szavak tartalmi megértését, a tiszta beszédmegértést megelőzi olyan helyzeteknek a megértése, amelyeknek a beszéd egyik összetevője. A csecsemő testhelyzete, a szoba berendezése, a gyermekhez beszélő személy, annak hanghordozása, s végül a szavak együttesen adhatják a 6 - 8 hónapos csecsemő a helyzetet, amelyet megért.
8 hónapos kortól ilyen kérdéseket, felszólításokat kap a gyerek: "Hol a papa?", "Mutasd a füled!", "Tapsolj!". A gyerek rámutat a papaára, megmutatja a fülét, tapsol. Megérti a kérdést és a felszólítást, de csak egy bizonyos helyzetben.
A 10. hónap végén már sem a megszokott környezetre, sem a megszokott személyre nincs szüksége ahhoz, hogy at ismert felszólításokat megértse, de a hanghordozás még sokáig elválaszthatatlan a szavak értelmétől.
A kettőzött ajakhang az, amit a környezet a gagyogó gyerektől vár. A "mama" hangoknak az anya örül, rámosolyog a gyerekre, s ennek a jelenetnek a többszörös megismétlése révén kapcsolja a gyerek ezt a hangcsoportot egy helyzethez, az anya mosolygó arcához. S éppen így ad jelentést a környezet a többi olyan hangcsoportnak, amelynek a gagyogásból kiemelkedve az anyanyelvben jelentése van.
Ez már a beszéd kezdete. A gyerek lassanként rámutatásra, megnevezésre és közlésre is használja ezeket a tartalomhoz kötött hangcsoportokat.
A gyermekek eleinte megtanulnak egy szót, amely egyetlen tárgyat jelöl. Tehát minden szó egy egyedi konkrét dolognak a neve. Majd különféle helyzetekben eljátszódó, változatos cselekvések révén terjeszti ki ezt a megnevezést színben, nagyságban, formában különböző, de a cselekvés, a helyzet szempontjából hasonló tárgyakra.
A gagyogásból kiemelkedő első szavak 1 éves kor körül jelennek meg. Az ezt követő fél évben lassan fejlődik a gyerek szókincse, 16 hónapos koruk körül átlagosan 8 - 15 szót tudnak, az élénk beszédfejlődésűek 30 - 40 szóval is beszélnek.
A beszéd kezdetben egyszavas mondatokból áll.
A 2. életév második felében ugrásszerűen meggyorsul a beszéd fejlődése. A 30 - 80-as szókincs fél év alatt ötszörösére - tízszeresére nő. Ez a néhány hónap a beszédfejlődés fordulata.
A kisgyermekkori beszéd néhány jellegzetessége:
:
3181
