online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   
kategória
 

Biológia
Filozófia Pszichiátria Pszichológia Szociológia
Gazdaság
Gyógyszer
Irodalom
Menedzsment
Receptek
Vegyes

 
 
 
 













































 
 

A személyiség dinamikaja és egyensúlyanak biztosítasa

pszichológia

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt


egyéb tételek

 
Pszichológia szigorlat - Tanulas, figyelem és emlékezet
EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK
Pszichés iatrogénia, szórorigén pszichés artalom, empatia, megértés, massag elfogadasa
EGY ETOLÓGIAI TANULÁSELMÉLET
A HIPERAKTIVITÁS KEZELÉSE
ÉSZLELÉS
Emberismereti teszt
A viselkedés biológiai alapjai
EMBERI KAPCSOLATRENDSZEREK
 
 

A személyiség dinamikája és egyensúlyának biztosítása

A személyiség dinamikáját meghatározó tényezők közül bővebben a szükségletekkel foglalkozunk. Az élő szervezetek állandóan bizonyos egyensúlyra, homeosztázisra törekszenek. Az un. drive-elmélet szerint a motivációk, a cselekvésre késztetések az egyensúlyok felborulásának a következményei. Ha felborul az egyensúly, akkor létrejön a drive, a belső hajtóerő, késztetés, egy olyan pszichológiai aktivációs állapot, amely megkísérli a 818e43i szervezetet olyan cselekvésekre késztetni, amelyekkel az egyensúlyi állapot helyreállítható. Ennek a folyamatnak a során magának a drive-nak a csökkenése is bekövetkezik. Ha éhesek vagyunk, akkor minden figyelmünket és energiánkat az élelem megszerzésére irányítjuk. Mindaddig, amíg ételhez nem jutunk törekvőek és elégedetlenek vagyunk. Minden erőforrásunkat (intelligenciánkat, képességeinket, eddigi tapasztalatainkat) a cél elérése érdekében mozgósítjuk. Ezek a törekvések tartósak és rugalmasak.


A drive-ok legfontosabb jellemzői:

·       mindegyikhez meghatározott érzelmi tónus társul (a „megfosz­tottság”, vagy a „kielégültség” érzése)

·       érzékennyé tesznek olyan ingerek iránt, amelyeket egyébként nem veszünk tudomásul

·       a tapasztalat során megszerzett, megtanult cselekvés-sorokat, viselkedéseket indít be

·       speciális mechanizmusok indítják be és állítják le a cselekvést („étvágy” és „telítődés”)

Alapvető (fiziológiai) drive-ok: éhség, szomjúság, pihenés-alvás, tevékenység.

Fajfenntartó (biológiai) drive-ok: szexuális késztetés (érzéki vágy), anyai ösztön, szülői szeretet (biológiailag – hormonálisan – meghatározott és tanult elemek együttese)

Pszichológiai drive-ok: szintén fiziológiai és biológiai alapjuk van, de alapvető jellemzőjük, hogy bizonyos élmények, tapasztalatok megszerzésére irányulnak.

A biztonság és a szeretet igénye: az újszülöttek és a kisgyerekek teljesen a környezetük (a szülők) gondoskodására vannak utalva az életben maradáshoz.

Kíváncsiság és a felfedezés belső késztetése: nincs nyilvánvaló fiziológiai vagy biológiai alapjuk, céljuk a környezet megismerése, megértése és irányítása s ezen keresztül az egyén (a faj) fenntartása. Az újnak, a különösnek önmagában felszólító jellege van. Az ember információ „éhsége” az alapja a nyomtatott és elektronikus sajtó robbanás-szerű fejlődésének és globalizálódásának. (Lásd: Internet.)

Esztétikai és szenzoros késztetések: a drive-ok általában olyan cselekvésre késztetnek, amelyek révén kellemes élményt, kielégülést érhetünk el. Bizonyos esetekben azonban az örömszerzés viszonylag passzív is lehet. Ilyen pl. a egy szép táj vagy egy érdekes műalkotás szemlélése. Minden érzékelésünkhöz valamilyen érzelem is társul, ezért a hangok, a színek, a szagok, az anyagok tapintása is lehetnek élvezetesek vagy kellemetlenek. Az esztétikai élmény több ezeknél a szenzoros élményeknél, de annak részét képezik.

Vészhelyzetben fellépő késztetések: a különböző aktivációs szinteket képviselő izgalmi, érzelmi állapotok, amelyek vészhelyzetekben mozgósítják a helyzet kezeléséhez szükséges energiákat. Ezek közül e legjelentősebbek a félelem és a düh.

Veszély esetén tipikus félelmi reakciók figyelhetők meg: végtag-remegés, libabőrözés, elsápadás, pupilla-tágulás, pulzusszám-növekedés, mélyebb lélegzetek, szájkiszáradás, szorító érzés a gyomorban stb. A félelemnek azonban nemcsak fiziológiai kísérőjelenségei vannak, hanem nehezen leírható, de mindenki által átélt pszichológiai élményekkel is jár. Gyakran okoz tehetetlenség érzést, „lebénulást”, a helyzetből való menekülni akarást, „pánik” érzést. Ezek a tünetek nemcsak a veszély tényleges fennállásakor, hanem annak képzeletbeli előrevetítésekor is megjelenek. Ezeket a reakciókat tudatosan alig tudjuk befolyásolni, csupán a félelmet semlegesítő egyéb késztetéseket tudjuk előhívni.

A düh érzését rendszerint valamilyen akadályoztatás (frusztráció) váltja ki. Fiziológiai kísérőjelenségei sok tekintetben ellenkezői a félelem során tapasztaltaknak. Szájkiszáradás helyett erőteljes nyálkiválasztás indul meg, elsápadás helyett kipirosodik az arc, a pupilla beszűkül, a remegést izomfeszültség váltja fel, a lebénulás helyett úgy érezzük, hogy majd szétrobbanunk a feszültségtől. A pulzusszám felgyorsulás és a mélyebb légzés ilyenkor is megjelenik, de még kifejezettebb formában. A tünetek kialakulásáért mindkét esetben az un. autonóm idegrendszer a felelős. Érdekeink védelmében készek vagyunk a küzdelemre és ehhez a düh, sőt a félelem is mozgósítani tuja az erőforrásainkat. Ilyenkor olyan erőfeszítésekre is képesek vagyunk, amilyenre nyugodt, „normál” állapotunkban nem. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy – főleg, ha nagyon dühösek vagyunk –, az ésszerű gondolkodásunk erősen beszűkül.

Az izgalom sok tünetében hasonlít az előző két érzelmi állapotra, azzal a jellemző különbséggel, hogy kellemesnek, aktivizálónak éljük meg. A düh és a félelem sok szempontból egymás ellentétének tekinthető, de az izgalom másik az unalom, az álmosság, sőt az alvás. Az izgalmi állapotok a szervezet aktivitási szintjének különböző fokozatai is jelzik. Irányítását ugyanaz a hipothalamus végzi, amelyik a fontosságot jelző érzelmi színezettel látja el a bejövő külvilági ingereket. Ennek hatására jobban odafigyelünk arra, ami fontos a számunkra, élénkebbé válunk, az izmok feszültsége nő, a vércukor szint nagyobb lesz. A külvilág ingereire adott érzelmi reakciókban nagy egyéni különbségek figyelhetők meg: van, aki szélsőséges reakciókat mutat, van olyan ember is, akinél a reakciók igen közel esnek egymáshoz.



A kezelhető izgalom, feszültség kellemes élményt nyújtó jellege miatt az emberek szívesen keresik azokat a helyzeteket, amelyekben ezek az állapotok létrejöhetnek. Azok a félelem-keltő, „borzongtató” helyzetek, amelyekben a veszély viszonylag könnyen elhárítható vagy csak látszólagos (virtuális) kellemesen „felpörget” bennünket. (Gondoljunk csak a krimik, az óriáskerekek vagy a hullámvasutak népszerűségére.) Az adrenalin, amelyik nagy mennyiségben gátló hatású, kis adagban stimuláló szerként hat.

A drive-ok közötti kapcsolatok egységes viselkedés-alakító rendszert képeznek. (L. 3. sz. ábra) Leegyszerűsítve, az embernek két alapvető szükséglete van: a biztonság megfelelő szintjének a biztosítása és a fajspecifikus és egyéni drive-ok kielégítése.

3. sz. ábra. A drive-ok közötti kapcsolat

Amint a biztonságunkat valami veszély fenyegeti, úgy lép fel a félelem érzete és beindulnak a vészreakciók. A biztonságérzetnek általában kettős alapja van: a környezet folyamatainak megértése és így a megfelelő válaszok felismerése, valamint az a társas támogatás, amelyet kezdetben a család biztosít. A felnőtté válás során az egyén megismerési szükségletei erősebbekké válnak és így a kíváncsiság lesz az, ami a környezet megismerésére és megértésére készteti. Tevékenységeinek nagy része abból áll, hogy felfedezze környezetét és kifejlessze és elsajátítsa az alkalmazkodáshoz szükséges „kognitív” viszonyítási kereteket, képességeket és ismereteket.

Ha valami akadályozza a szükségletek kielégítését, vagy bármilyen motivált viselkedést, kiváltódik a düh, a megfelelő erőforrás-mozgósító fiziológiai kísérőjelenségekkel együtt. Jóllehet az 1. sz. ábrán nem szerepel, de a folyamat fontos része, hogy amikor egy külső inger megjelenik, az agyi retikulációs rendszeren keresztül bizonyos szintű aktivációt (éberséget) és érzelmi állapotot vált ki. Ez utóbbi jelzi az inger fontosságát az egyén késztetés rendszere egészének szempontjából.

Az „énvédelmi” mechanizmusok

Az ember egész élete során folyamatosan alkalmazkodik a környezetéhez, de ezzel egy időben önmaga, saját személyisége integritását, egyensúlyát, egészségét is meg kell óvnia. Ahogy kialakul a saját viszonyítási rendszerünk, állandóan szembe kerülünk azzal a problémával, hogy összevessük az aktuális énünket az ideálisnak képzelttel vagy az igényszintünkkel. Amennyiben negatív eltérést tapasztalunk, elégedetlenség tölt el bennünket és a legkülönbözőbb módokon megkíséreljük a legkisebb veszteséggel egyensúlyba hozni az ön-becsülésünket és az igényszintünket, vagy ha ez nem sikerül, akkor pótlólagos kielégülési lehetőségeket igyekszünk találni. A leggyakoribb énvédelmi mechanizmusaink a következők.

A „savanyú szőlő” mechanizmus, amelyet a mesebeli róka története illusztrál a legjobban: a róka azokra a szőlőfürtökre, amelyeket képtelen volt elérni, ráfogta, hogy savanyúak, tehát nem is érdemes megszerezni azokat. Ezáltal oldotta azt a frusztrációs érzését, ami a sikertelen próbálkozásait kísérte. Ez igen általános megoldás, arra, hogy hogyan lehet hatékonyan leszállítani az igényszintünket, anélkül, hogy csökkenne az önbecsülésünk. Az a tény, hogy le kell mondjunk egy olyan célról, amely elérése fontos volt a számunkra, nagyon kellemetlenül érinthet bennünket. Viszont, ha meg tudjuk magunkat győzni arról, hogy az adott cél iránti eredeti elköteleződésünk, annak félreismeréséből, téves megítéléséből származott, ez a kellemetlen érzésünk jelentősen csökkenthető.

A „savanyú szőlő” megoldás kiegészítő mechanizmusa az „édes citrom” megközelítés, amelynek során arra törekszünk, hogy felfedezzük a számunkra kellemetlen dolgok kedvező oldalait is. Ez az attitűd azzal a veszéllyel járhat, hogy túlságosan is alacsony szintre szállítjuk le az igényszintünket és így a mindennapi versenyhelyzetekben, a megfelelő erőfeszítések hiánya miatt hátrányba kerülünk. Nagyon fontos, hogy helyesen mérjük fel a képességeinket és a lehetőségeinket, és nem a vágyaink, hanem a realitás alapján tűzünk ki magunk elé megvalósítható célokat.

Racionalizáció. Gyakran előfordul, hogy becsapjuk magunkat a cselekvéseink valódi indokait illetően. Például, ha egy héten harmadszor is el akarunk menni a moziba, hogy megnézzünk egy kedvenc filmünket, akkor azt mondjuk magunknak, hogy mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Ezeknek a magyarázatoknak rendszerint valóságos alapjuk van, de elsősorban arra szolgálnak, hogy ésszerűnek látszó okát adjuk annak, amit meg szeretnénk tenni. A cselekvéseink hátterében mindig érzelmi mozgatórugók állnak, és mi a logikus magyarázatokat arra használjuk, hogy szentesítsük ennek az érzelmi motívumnak a kielégülését. Ilyen magyarázatokra akkor van szükségünk, ha az adott cselekvésnek belső gátjai is vannak, mert összeütközésbe került valamilyen meggyőződésünkkel vagy erkölcsi normánkkal és ezért elfogadhatatlan a számunkra, hacsak nem találunk rá mégis valamilyen, logikusnak tűnő indokot.



Kompenzáció. Az előzőekben olyan mechanizmusokról szóltunk, amelyek módosíthatják egy cél elérését vagy egy cselekvés végrehajtását, annak érdekében, hogy elfogadhatóbb legyen az „énünk” számára. A kompenzáció egy másik oldalról kísérli meg a belső egyensúly helyreállítását. Ilyenkor feláldozzuk az elérhetetlen vagy elfogadhatatlan célt, vagy cselekvést, de megvigasztaljuk magunkat egy másik, lehetőleg az eredetivel rokon területen megvalósítható kielégülési lehetőséggel. Ennek egyik szélsőséges esete a „túl-kompenzálás”: számos nagy államférfi a hatalom megszerzésével kompenzálta kis termetét (ilyen volt pl. Napóleon), Demosztenész leküzdötte beszédhibáját és korának egyik leghíresebb szónoka lett, sok zenész híres művésszé vált, annak ellenére, hogy pl. vak volt. A kompenzatórikus viselkedés kialakulásához nem kell feltétlenül negatív, hátrányos helyzetben lenni, de hatásos eszköz a kisebbrendűségi érzés leküzdésére. A kompenzálás nem mindig pozitív irányú, elsősorban akkor nem az, amikor valaki a szükségletei kielégítését a képzetet világában kísérli meg elérni. Ez az eset fordul elő akkor is, amikor valamelyik híres emberrel azonosulunk. Az ilyen ábrándozás, menekülés a valóságból azokban az esetekben jelent elfogadható megoldást, amikor ebből erőt merítve hozzásegít a problémákkal való megbirkózáshoz. Arra kell ügyelni, hogy ez a megoldás ne lépjen a valóságos tettek, cselekvések helyébe.

Az azonosulás nemcsak képzeletbeli kompenzáció lehet, hanem valóságos csoportokkal való azonosulás is. Ilyenkor, pl. büszkeséget érzünk az iskola- vagy a nemzeti válogatott sikerei láttán, jóllehet magunk semmivel nem járultunk hozzá a sikerhez. A „mi-tudat” kialakulása hozzásegíthet bennünket az egészséges lelki egyensúly biztosításához.

Elfojtás. Egy elfogadhatatlan vagy elérhetetlen cél okozta konfliktus feloldására lehetőséget nyújt az is, ha a konfliktust okozó érzéseket nem létezőnek tekintjük. Ez rendszerint nem tudatos folyamat révén jön létre és az elfojtás nem tökéletes, mert továbbra is befolyásolja döntéseinket, viselkedésünket. Az elfojtást meg kell különböztetni az elhárítástól, amelyek hatására valaki tudatosan tartja vissza magát olyasmitől, ami saját vagy mások erkölcsi normáiba ütközik.

Áthelyezés. Egy frusztrált belső késztetést elfojtás vagy elhárítás helyett át is helyezhetjük egy olyan semleges, megengedett területre, amelyek már nem ellentétesek belső értékeinkkel vagy érdekeinkkel. H a valaki dühös a főnökére, de a várható negatív következmények miatt fél összeütközésbe kerülni vele, akkor a frusztráció miatt keletkező agresszióját a bolti eladó, vagy valamelyik családtagja felé fordíthatja. Ilyenkor a támadást olyan lényegtelen dolog is kiválthatja, amire máskor fel sem figyel az illető. Az áthelyezés mechanizmusa mögött rendszerint az érzelmek ambivalenciája (kétirányúsága) húzódik meg. Ez az a jelenség, amikor, pl. valakit egyszerre szeretünk és gyűlölünk, és a helyzettől függően megfordulhat a kapcsolatunk jellege. (A nagy szerelmet általában a nagy gyűlölet szokta követni!)

Kivetítés. Az áthelyezéshez közeli megoldás a kivetítés vagy projekció. Valaki rendelkezhet egy olyan nem kívánt tulajdonsággal, mint például a kicsinyesség, amelynek létezését nem szívesen ismeri el maga előtt sem, mert szégyenkezne vagy bűntudatot érezne miatta. Az önkritika nem kellemes dolog, de másokat kritizálni vagy hibázatni általában örömet okoz. Ezért ilyen esetekben a személy feltűnően érzékeny mások hasonló megnyilvánulásai iránt, amelyeket jogosulatlan kielégüléssel kritizálhat, mivel valójában önmagát bünteti, anélkül, hogy annak kellemetlen szubjektív következményeit el kellene viselnie. Saját hibáinknak másokban történő megtalálását és ostorozását nevezzük tehát kivetítésnek. Ez a mechanizmus elég gyakori, és azt tartják, hogy ha valaki sűrűn vádol másokat valamilyen „bűnnel”, akkor feltehetően ezt a bűnt ő is gyakran elköveti. Ha valaki sohasem bízik meg másokban, akkor valószínű, hogy az illető sem megbízható, vagy aki mindig másokat lopással vádol, az bizonyára erős késztetést érez ugyanerre. (Az u. projektív személyiség tesztek, mint pl. a Rorschach vagy a Szondi teszt bizonyos mértékig ezen a mechanizmuson alapulnak. (Lásd a 4.2-es fejezetet.)

Ha valakinek nem sikerül elérni egy hőn óhajtott célt, akkor nagy a kísértés arra, hogy a kudarcot mások ellenséges mesterkedésének tulajdonítsa. Ennek szélsőséges eseteit skizofrén („tudathasadásos”) betegeknél figyelhetjük meg, akik közül sok meg van győződve arról, hogy titokzatos idegenek, vagy hatalmak folyamatosan a vesztére törnek, rádióadás révén befolyásolják gondolataikat stb.

Regresszió. Törekvéseink kudarca néha azt eredményezi, hogy védekezésként visszatérünk a személyiségfejlődésünk egy korábbi szakaszába. Például, ha egy kisgyerek úgy érzi, hogy újszülött testvére többfigyelmet, szeretetet vagy gondoskodást kap, mint ő, akkor elkezd ő is a kisebb testvéréhez hasonlóan viselkedni. Ez a fajta viselkedés a felnőtteknél is megfigyelhető: nagy terhelés vagy éles konfliktusok esetén sírva fakadhatnak, kiborulhatnak, dührohamot kaphatnak stb. Az ujjszopás és a körömrágás is hasonló jelenség.


: 1240