A személyiség mûködési mechanizmusa.

Az egyes személyiség-elméletek nem csak más és más személyiségjegyeket tekintenek a személyiség részének, de a személyiség egészét, illetve a személyiség struktúráját is különbözõ módon értelmezik.

A pszichoanalitikus személyiség elmélet képviselõje Freud, aki három rendszerbõl állónak tekinti a személyiséget: felettes én (superego), én (ego), 454e48e ösztönén (id).

Az ösztön-énbe tartozik mindaz, ami biológiailag adott, az emberrel veleszületett. Feladata: egyensúlyban tartani az embert hajtó erõket. Ezek az erõk olyan feszültéséget is kelthetnek, amelyeket az ösztönén nem tud elviselni, ezért azonnal lépést tesz a feszültség csökkentésére, így az egyensúly helyreállítására. Általában irracionálisan, kirobbanóan mûködik. Mûködését a közvetlen kielégülésre való törekvés jellemzi.

A Felettes-én képviseli a társadalmat. Magába foglalja mások véleményét, társadalmi értékrendszerét, erkölcsöket, eszméket. Az én-bõl fejlõdik ki, de tõle független. A Felettes én normái túlzott tökéletességet követelnek, erõit ezért az én módosítja. A Felettes én, mint könyörtelen lelkiismeret mûködik.

Az Én feladata a két ellentétes rendszer egyensúlyba hozása, és egyensúlyban tartása. Mûködését a realitáselv jellemzi. Ha funkcióját nem tudja ellátni, neurózis alakulhat ki.

Az interperszonális elmélet:

Képviselõje: Rogers. Szerinte az ember és az emberi viselkedés aktív, nemes és racionális. Az egyén énképe és énideálja egymás kölcsönös egyeztetésével fejlõdik. Ha az énkép és a teljes egyén tapasztalatai nem ellentmondóak, ez az énazonosság. Ilyenkor kiegyensúlyozott a személyiség fejlõdése. Ha viszont eltérés van az énkép és a tényleges tapasztalat között, ellentmondás keletkezik, mely belsõ feszültségekhez vezet. Az ember megpróbál védekezni ellene, mely történhet:

az énképet túlságosan veszélyeztetõ tényezõket kizárhatja a tudatából;

módosítja énképét a követett viselkedés irányába;

a viselkedését változtatja.

A szubjektív és objektív énkép viszonya:

objektív = szubjektív: kiegyensúlyozott;

objektív < szubjektív: öntúlbecsülõ;

objektív > szubjektív: kishitû.

A viselkedés hajtóereje: a pozitív elfogadás szükséglete. Ez mindenkiben jelen van és a másoktól kapott szeretetben nyilvánul meg. Az objektív és a szubjektív énkép nagyban különbözhet egymástól.

Külsõ- és belsõ-kontrollos személyiséget különít el Rotter.

A belsõ-kontrollos: a viselkedést úgy éli meg, mint amelynek saját, közvetlen személyes ellenõrzése alatt van. Az ilyen ember biztos abban, hogy ha akarja meg is tudja változtatni környezetét. Domináns, kevésbé befolyásolható.

Külsõ-kontrollos: csaknem mindig kívül esik saját hatókörén. Az ilyen ember a környezet megváltoztatásához kevésnek érzi magát. Szorongó, gyakran neurotikus, gyanakvó, dogmatikus és konformista.

Attkinson az embereket a teljesítményszükséglet szerint osztja fel: magas és alacsony teljesítmény-szükségletû emberek. A teljesítményszükségletét két tényezõ alkotja:

maga a teljesítményigény és

a kudarckerülés.

A teljesítményigény kifejezi, hogy az emberek milyen mértékben törekszenek siker elérésére. A teljesítményigény különbözõ magatartásokat erõsít: a nehézségek leküzdését, az önmagunkkal szembeni magas követelményszint fenntartását, a teljesítmény állandó javítását, a mások által elért szintek túlhaladását, az ember igényét a fizikai és a társas környezet uralására.

Kudarckerülés: az erõsen kudarckerülõ kis önbizalmú ember vagy túl könnyû, vagy túl nehéz feladatot választ.

A siker is több tényezõn múlik: a teljesítmény motiváció szintjén, a kudarctól való félelem mértékén, a teljesítmény ösztönzõ erején.