Séta Debrecenben - Áprily Lajos

Séta Debrecenben - Áprily Lajos

Őszi piac, falu-népe tolong a hideg por-esöben,

hangosan alkuszik és árul a cívis-utód,

báránybör-süvegek keverednek a nagykalapokkal,

régi szavakban a sík táj muzsikája zenél,

bajszos, erös arcok, bundák szekeren, taligákon -

ódon a kép: nem a múlt századi Debrecené?

Itt járt-kelt, tréfált, ezer arcra figyelt a poéta,

bár betegen heregett, hervadozott a tüdö,

vagy mulatók mellé települt zajos eszmecserére,

így ejtette az é-t í-be futó magasan.

Szürke "lugubris" tónusu táj, temetöje Vitéznek,

bö sugarával a hírt sírja ragyogja reád.

Rímeitöl meleg áramlást kap a hüs idegenség,

pusztai városa így fogja meg érzületem.

Verseit ejtegetem s fényükben meg-megidézem,

embereken kutatom szelleme drága nyomát,

látom a révült bandukolót a vak utca sarában,

s látom "az emberiség kertje" felé sietöt.

Gondolom: itt ez a vén kapu-bolt még látta alakját,

s látta diák-mosolyát künn a nagyerdei tölgy. -

Arra is elkószált, hol a végzet a leggyönyörübbet:

árva leányunokám sírba taposta korán.

Bölcsöjéhez a fát a szülöföld erdeje adta,

sürü, sok-erdejü föld - Debrecen adta a sírt.

Rettenetes látások közt vezetett el az útja,

míg hervadva-hajolt fejjel a csendig elért.

Mélyen a tölgyek alatt porlik, "hamuhodva" a vérem,

csendes a búcsuszavam: drága nagyerdei föld...