Dal az iskolaról - Áprily Lajos

Dal az iskoláról - Áprily Lajos

Ma láttam öt az öszi alkonyatban.

Mint sápadt nö, kit mélabú apaszt el,

mint szomorú, halk színhatásu pasztell,

körülöttünk az öszi kert 555i82f olyan volt.

Ott volt a szöke nyár halottas ágya

és búgott, sírt az ösznek tíbiája.

A gesztenyésben száraz lomb csatangolt.

Mióta vártam és mennyit kerestem:

sürü hópelyhes, lármás téli esten,

ha az ívlámpa sziporkázva szórta

ragyogó fényét a tapadó hóra

s a kúrián üvöltö kis diákhad

kigyulladt arccal vívott hócsatákat;

napfényes erdön, ibolyás tavaszban

dacos, dalos kiránduló csapatban,

a tornatéren, júniusi réten

hancúrozó, labdás fiúk körében;

szilenciumkor nagy, komoly szobában,

mikor mindenki leckét mond magában,

míg halk esö az ablaktáblát éri

s a mormolást egyhangúan kiséri,

s borzongva gondol rá a nebulóhad,

hogy holnap - istenem - már újra holnap!

S a vizsga árnya ott lapul a lesben.

Mióta vártam és mennyit kerestem

s aggódtam érte: hátha nem is jö meg

új embere a dübörgö jövönek,

a holnapok rajongó álmodója,

ki új lelkét majd új betükbe rója

s legyürve minket, kiskorú apáit,

az óvilágból egy napon kiválik

és omló romjainkat megtagadva,

beléveti magát a forgatagba

s továbbragadja új idök zenéje

az új arcok és új eszmék tüzébe!

Mennyit kerestem és mióta vártam,

s az öszi alkonyatban megtaláltam.

Hol legnagyobb az ösz, mélyén a kertnek

- ahol kipattant gesztenyék hevernek -,

amíg szilaj, vidám lármáju társak

vadgesztenyével vívtak vad csatákat:

ott állott künn az öszi hervadásban

s én láttam, arcán egy borús vonás van.

Lelkét a kétség még föl nem kavarta,

csak sejtön néz a zörrenö avarba,

nem tudja még, hogy ez a sápadt este,

a sápadt ösz magának eljegyezte,

s holnap zokogva, rettentö magányban

megáll majd künn az öszi éjszakában. -

Nagyenyed