Beszélgetés a földdel - Áprily Lajos

Beszélgetés a földdel - Áprily Lajos

"Dacia dat tumulum..." Erdély adja a sírt. - Szenci

Molnár Albert halálára írt epigrammából

Ó föld - földem, amelyre most a szélben

piros levél hull s hüs esö csorog,

ó part, amelyre szomjan visszatértek

világcsodákkal élö vándorok,

lehullt anyakéz helyett anyakézzel

a csendesítö ágyat te veted,

szólsz és megindul intö esti szódra

sok fölehajtó kedves gyermeked.

Dacia dat tumulum.

Ti rokon-testek, kedvesek, barátok,

te engedelmes lábú hosszu sor,

hol a müvész, ki márványköbe vésse

ezt a múlást - az óriás Aux morts?

Peregve tüntök szédítö ködében,

s egyetlen csuklót meg nem foghatok.

Hiába sírnám: Suhogó haláltánc,

halálba-indulók, megálljatok.

Ó, láttam hullni drága eszmetársam,

aki árnyékba - árnyék - itt suhant,

a verejték-áztatta pesti ágyról

hogy húzta öt a házsongárdi hant.

Ó föld: Cenkalja, Őrhegy, templom-árnyék,

sok karthauzi-szegfüs cinterem,

van-e rögöd, mely nem halállal áldott

s van-e köved, amely delejtelen?

Amit te adtál, mind tiéd az élet,

s tudom, az is tiéd, ki elhagyott,

te szólsz s megindítod a messzeségböl

s lesz hütlen nyugtalanból hü halott.

Ó, sokasodó testek altatója,

a súlyukkal a súlyod egyre nö,

s egyszer szívem tövéig ér a vonzás,

erdélyi föld, erdélyi temetö.

Dacia dat tumulum.