Ahasvér - Áprily Lajos

Ahasvér - Áprily Lajos

Egy német festö képe alá

Arcát nap ostorozta és havas szél.

Mióta fut, már nem tudta Ahasvér.

Utak, faluk nagy mult-örvénybe hulltak.

Hollók repültek, 848g66i századok vonultak.

Kisebzett lábbal, roskadozva, fázva

egyszer bement egy városvégi házba.

Künn hold vöröslött, óriás narancs-folt.

A házban dermedt arcú csend parancsolt.

Halott szobában mosolyogva, halva

gyermek feküdt. Fény hullt a ravatalra.

A ravatalnál torzult gyertya égett,

szökítve még a drága szökeséget.

S mert minden holt egy nagy titok tudója,

döbbenve állt a vég kengyelfutója.

Megsemmisülés meddö kergetöje

csak nézte, mintha titkot lopna töle.

Mosolyát nézte, mely tán diadalmi,

mert meg tudott meg-sem-vénülve halni. -

A fákban mozdult künn az új tavasz-vér.

Sírt s új tavaszba úgy futott Ahasvér.