A sötétség verse - Áprily Lajos

A sötétség verse - Áprily Lajos

Görög tár­­gyú színpadi játékból

A ködböl lettem, köd vagyok,

párás nyomomban éj terem.

A lábamról harmat pereg:

most jöttem át a tengeren.

Hullám fején a fény kihúnyt,

kihúnyt a fény a part felett.

Ajtó elé a lány kiáll

és halkan mondja: Este lett.

Az emlö nedves bimbaját

gyerekszájból kifordítom.

Hétszer jövök s hétszer lehull

asszonyteströl a gyolcs chiton.

A hullámok sós illatát

szikkadt virágra lehelem.

A lány kibontja dús haját

és halkan mondja: Szerelem.

Az erdön kentaur csörtet át

a fénytelen csapásokon.

Vad-rémítö juhásztüzet

himbál a szél a hegyfokon.

Hétszer jövök s fénnyel telik

a csorba hold arany fele.

Hétszer jövök s a lassú vér

meleg zenével lesz tele.

Csendemre csillagfény alatt

megáll a lázas harcütem.

A spártait s az athenit

én hellénekké békitem.

Az égi réten szendereg

Ares, a véres mámorú.

Meleg tüzhelyröl álmodik

az irtó testvérháború.

A csendböl lettem, csend vagyok,

tetök felett, vizek terén.

Vagyok a nagy, sötét kerék

a végtelenség szekerén.

Már gördülök. Bilincseim

a pillákról eloldozom.

A vadrétek virágszagát

a tengerekre hordozom.